ZÉKELYFÖLD Megjelenik havonta2014. augusztusXVIII.évfolyam 8. számKULTURÁLIS FOLYÓIRAT

SzépirodalomVaszilij Bogdanov: Emigránsok. B. grófnő 5Bene Zoltán: Vasgomba . . . . 10Nagy Attila: Ködbezárt fájdalom 18Ferencz Imre: Hitvány idő . . 22Potozky László: Tigriscsíkok . . . 23Vécsei Rita Andrea versei . . . . 28Márton Evelin: Filemon . . . . . 32Bogdan Suceavá: Apu szombat este tévézni akart(Vallasek Júlia fordítása) . 39

ManuscriptumSzabó Gyula: Az irredentizmus mámora (II. rész) . . . . . . . . 46

KödoszlásSeres Attila: Beiktatás nélkül felszentelve (Márton Áron püspökikinevezése román levéltári iratok tükrében) . . . . . . . . . . 72

Mihály János: Márton Áron az udvarhelyszéld domus históriákban . . 94Dr. Balázs Lajos: Mitikus emlékek Márton Aron életrajzához 112Hegedűs Enikő: Márton Áron kapcsolata a kertárs művészekkel 126

AranyágBokor Zsuzsa: Világrém. Egy orvosi propagandafilm történetea két világháború közötti Erdélyben. . . . . . . . . . . . . . . . . 135

DisputaBotár István: Zandírhám hámjában (Régészeti megjegyzéseka Csíki Székely Krónikához) 149

IrattárKordé Zoltán: Szádeczky-Kardoss Lajos székely történeti tárgyúmunkássága . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .. ... 159

SzemleKo~ác~ F~óra, é~ Zsidó Ferenc Potozky László Nappá lett lámpafényClmu koteterol . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 169

Olvasólámpa (Oravecz Imre, Nagy Borbála és Gabriel García Marquezkönyvéről) . . 176

Előfizetők listája . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 181

Székely KönyvtárMsgr. Kovács Gergely ajánlja Márton Áron Válogatott írásokés beszédek című kötetét 194

E lapszámunkat Márton Áront ábrázoló munkákkal illusztráltuk.

Kordé Zoltán

SZÁDECZKY-KARDOSS LAJOS SZÉKELYTÖRTÉNETI TÁRGYÚ MUNKÁSSÁGA1

Szádeczky-Kardoss Lajost a historiográfia a székely történelemkiemelkedõ jelentõségû kutatójaként is számon tartja. Munkás-sága e vonatkozásban – hasonlóan más irányú tevékenységéhez

– szintén széles területen mozgott: fontos forrásfeltáró és -kiadótevékenységet folytatott, mai napig érvényes forráskritikai elemzéseketvégzett, tanulmányokat, helytörténeti tárgyú mûveket és úttörõ jelen-tõségû monográfiákat írt, melyek közül A székely nemzet története és

alkotmánya (Bp., 1927) c. mûve – amellett, hogy az elsõ modern jellegû,jórészt önálló forrásfeltáráson alapuló átfogó székely történet – ilyenirányú kutatómunkája betetõzésének is tekinthetõ. Szádeczky székelyvonatkozású munkáit két részre lehet osztani: az elsõ csoportba azoka mûvek tartoznak, amelyek Erdély újkori (elsõsorban XVI–XVIII.századi) történetével foglalkozva óhatatlanul érintették a székelységtörténelmének számos vonatkozását is, míg a második csoportbatartoznak a tulajdonképpeni székely történeti tárgyú munkák.

Szádeczky székely irányú érdeklõdése – családja felvidéki származá-sú lévén2 – nem magyarázható születésével, de nem is a véletlen mûvevolt. Alapvetõ szerepet játszott ebben az az indíttatás, amelyet SzilágyiSándortól kapott: ennek hatására kezdett el behatóan foglalkozni azerdõntúli vidék történelmével. Szilágyival 1879-ben, a Magyar Törté-nelmi Társulat marosvásárhelyi vándorgyûlésén került közelebbi kap-csolatba, amikor a Teleki család levéltára hozzáférhetõvé vált atudományos kutatás számára;3 szakmai berkekben közismert, hogy elevéltári anyag (amelynek feldolgozásában Szádeczky Lajos is résztvett) számos fontos, székely vonatkozású dokumentumot is tartalmaz.

1 A tanulmány 2009-ben, a Szegedi Tudományegyetemen megrendezett Szádeczky-Kardoss Lajos konferencián elhangzott elõadás kiegészített és szerkesztett válto-zata.

2 A család származására: Almási Tibor: A Szádeczky-Kardoss család származásihelyére vonatkozó legkorábbi okleveles adatok. Szeged, 2004. Szádeczky egyébkéntPusztafalun született 1859-ben.

3 Lukinich Imre: Szádeczky-Kardoss Lajos 1859–1935. In Századok, 1936/1–3. sz.125. o.

A másik fontos tényezõ, amely a székely történelem iránti érdeklõdéselmélyüléséhez vezetett, a Szabó Károllyal kialakult kapcsolat volt.Errõl így ír maga Szádeczky: „csak 1878-ban ismerkedtem meg vele a

Történelmi Társúlat kassai kirándulása alkalmával, bár azóta minden

évben érintkeztem s két egész nyarat töltöttem vele. (...) Mikor 1879 és 80

nyarán hat-hat héten át a gróf Teleki család maros-vásárhelyi levéltárában

dolgoztunk (az Akadémia által kiküldött bizottságképpen), kora reggeltõl

esteli sötétig ugyancsak róttuk a betüket a kutyabõrökrõl (melyeknek Szabó

Károly oly kitünõ mesterük volt), de este azután mentünk valamely kertbe

»bárány tokány«-ra és borvízre, hogy – a mint Károly bácsi szokta volt

mondani – »kiszellõztessük a tüdõnket, mert különben elvisz az ördög«”.4

Szabó Károly ekkor már a Kolozsvári egyetemen tanított, s egyebekközött a Székely Oklevéltár szerkesztõje volt, amelynek elsõ kötetét1872-ben jelentette meg.5 Szádeczky Lajos tehát szoros szakmai ésemberi kapcsolatba került a nála harmincöt évvel idõsebb kollégájával,ami komoly hatással volt történetírói munkásságára is. Nem kisszerepe lehetett e kapcsolatnak abban is, hogy Szabó Károly 1890-benbekövetkezett halála után õ vette át a Székely Oklevéltár szerkesztését,és õ követte „Károly bácsit” a kolozsvári egyetemi katedrán, valamintõ volt az, aki elõdje dédelgetett, de a halál közbejötte miatt meg nemvalósult álmát – a székelység történetének a megírását – végül isbeteljesítette.

Szádeczky tehát többirányú indíttatás hatására mélyült el a székelytörténelem kutatásában; e munkásságának alapvetõ fontosságú elemevolt, mint említettük, a forráskiadás, ami legelsõként a SzékelyOklevéltár IV. kötetének a sajtó alá rendezését jelentette. Errõl a kötetelõszavában így ír Szádeczky: „A székely történeti pályadíj-alap intézõ

bizottsága (...) Szabó Károly halála után 1892. nov. 13-án tartott

közgyûlése határozatából engem bízván meg a székelyek története megírá-

sával, egyúttal a Székely Oklevéltár IV. kötetének sajtó alá rendezését is

rám bízta a (...) Szabó Károly hagytékában fennmaradt oklevél-másola-

tokból”.6 A kötet – amely 1264–1707 között kiadott oklevelekettartalmaz – 1895-ben jelent meg. Szádeczky azonban maga is látta,hogy a Szabó Károly által összegyûjtött anyag nem teljes, s nem

160 Irattár

4 Székely Oklevéltár (továbbiakban: Sz. O.) IV. 1264–1707. Szerk.: Szabó Károly.Sajtó alá rendezte: Szádeczky Lajos. Kolozsvár 1895. XXX–XXXI. o.

5 Sz. O. I. 1211–1519. Szerk.: Szabó Károly. Kolozsvár 1872.6 Sz. O. IV. III. o.

elegendõ ahhoz, hogy abból a székelység történetét tárgyaló monográ-fiát meg lehessen írni. „Szabó Károly oklevél-gyûjteményeiben teljesen

megbízhattam ugyan – írja az V. kötet elõszavában –, de nem tudhattam,

mennyiben aknázta ki õ a rendelkezésére álló levéltárakat, s azt láttam a

Székely Oklevéltár III. kötetének elõszavából is, hogy a kutatást maga

sem tartotta még befejezettnek (...) azt is láttam, hogy az anyaggyûjtésben

õ csak a XVII. évszázad végéig haladt. S így tisztán állott elõttem a feladat:

a fonalat ott venni fel, a hol az õ kezében a Párka elvágta, elõbb az

anyaggyûjtést befejezni s a történet megírásához azután kezdeni.”7 Kezdetétvette tehát az adatgyûjtõ munka, amely több éven át tartott, s amelyneksorán Szádeczky személyesen, illetve tanítványai segítségével bejártaa székelyföldi és erdélyi levéltárakat, de eljutott a bécsi hadilevéltárba,és segítõje révén a budapesti Országos Levéltár anyagába is betekintéstnyert. A kutatómunka eredménye a Székely Oklevéltár V–VII. köteté-ben öltött testet, az ott közölt szövegek formájában.8 A közreadottforrások között akad ugyan számos – fõleg XV. és XVI. század eleji –oklevél is, az anyag zömét azonban az 1562 utáni kútfõk teszik ki, ígypéldául a VI. és a VII. kötet csak XVII–XVIII. századi iratokattartalmaz. Az eredeti koncepció az volt, hogy az oklevéltár idõrendbenhalad a források közretételével, a menet közben elõkerült újabb ésújabb iratok azonban szükségessé tették, hogy ezeket is publikáljákpótlólag, így történhetett meg, hogy az I. köteten kívül a III., IV. és azV. is tartalmaz jelentõs, a XIII. századdal kezdõdõ középkori anyagot,miközben folytatódott az újkori források publikálása is. Mindez kisséeklektikussá teszi a Székely Oklevéltárat, fõleg ha az 1892-ben elinduló,szigorú idõrendet tartó Urkundenbuch zur Geschichte der Deutschen in

Siebenbürgen címû híres szász okmánytárral hasonlítjuk össze.9 Ezazonban semmit sem von le a vállalkozás jelentõségébõl, amely nagymennyiségû, alapvetõ fontosságú forrást tett elérhetõvé a kutatásszámára, köztük olyanokat is, amelyek a közlés nélkül elvesztek volnaa történettudomány számára. A Székely Oklevéltár VII., utolsónakszánt kötete 1898-ban jelent meg. (A valódi zárókötet, a VIII., több

Kordé Zoltán: Szádeczky-Kardoss Lajos munkássága 161

7 Sz. O. V. V. o.8 Sz. O. V–VII. Szerk.: Szádeczky Lajos. Kolozsvár 1896–1898.9 Urkundenbuch zur Geschichte der Deutschen in Siebenbürgen. I–VII. Szerk.: Franz

Zimmermann – Carl Werner – Georg Müller – Gustav Gündisch – HertaGündisch – Konrad G. Gündisch – Gernot Nussbächer. Hermannstadt–Bukarest,1892–1991.

mint három és fél évtized múltával, 1934-ben, Barabás Samu szerkesz-tésében látott napvilágot jelentõs mennyiségû, 1219–1776 közöttiokmányt tartalmazva.10) Evvel Szádeczky teljesítette a rábízott felada-tot, sõt azon túl, hogy Szabó Károly gyûjtését kiadta, kiterjedt sajátkutatómunkájának köszönhetõen nagy mértékben gazdagítani is tudtaaz oklevéltárat. Ily módon teljesült az a célkitûzés, hogy a megírandóátfogó székely történelem számára megbízható forrásos bázis álljonrendelkezésre. E szintézis elkészítésére azonban csak késõbb került sor.

Szádeczky-Kardoss Lajos forrásfeltáró és -kiadó munkásságáról szól-va mindenképpen említést kell tenni a székely határõrség megszerve-zésével kapcsolatos iratok összegyûjtésérõl és publikálásáról, illetve azezek alapján írott monográfiáról. A székely határõrség felállításanemcsak az 1764. évi mádéfalvi veszedelemrõl vált hírhedtté, hanem– miként Szádeczky írja – „a Székelyföld története és a székely intézmé-

nyek terén kétségtelenül új korszakot alkot (...) Következményei nagy

jelentõségûek és mélyrehatók voltak s még napjainkig is éreztetik hatásukat.

Csak hogy egyet említsek: a nagymérvû kivándorlás, melyet elõidézett,

évtizedekig tartott utána, s az abból összeverõdött bukovinai székelység

visszatelepítése éppen a mi korunkban került napirendre.”11 A történetírótegyébként éppen a Székely Oklevéltár munkálatai vezették el a határ-õrség felállításával kapcsolatos iratokhoz. Az V. kötet Elõszavábanbeszámol arról, hogy a gyergyószentmiklósi városi levéltárban bukkantrá Mária Terézia 1763. évi rendeletére a határõrség megszervezésérõl,Buccow generális levelére és más iratokra.12 A késõbbiekben jegyzõ-könyvekkel, a bécsi hadilevéltárban, az országos levéltárban, székely-földi gyûjteményekben és máshol található aktákkal kiegészítvegyakorlatileg teljessé tette gyûjtését. Ennek birtokában már vállalkoz-hatott arra, hogy a korábbi, jóval kisebb forrásanyag ismeretében másszerzõk kezei közül kikerült munkák után megírja a székely határõrségmegszervezésének és az avval kapcsolatos eseményeknek, az akkoriszékely belsõ társadalmi-politikai viszonyoknak a részletes és pontostörténetét, egyúttal közreadja a legfontosabb forrásokat. „A történet-

kedvelõ közönség elé másfél évtized óta gyûjtött anyag kerül ebben a

kötetben, melynek egyharmada feldolgozás, kétharmada okirat-közlemény”

162 Irattár

10 Sz. O. VIII. Szerk.: Barabás Samu. Bp. 1934.11 Szádeczky Lajos: A székely határõrség szervezése 1762–64-ben. Okirattárral (1761–

1790). Bp. 1908. VII. o.12 Sz. O. V. VI. o., l. még XII. o.

– írja mûvének Elõszavában, melyet eleinte a Székely Oklevéltár VIII.köteteként gondolt megjelentetni, de végül a Magyar TudományosAkadémia gondozásában látott napvilágot 1908-ban, közel 900 olda-lon.13 A mû a határõrség szervezésérõl szóló monográfia és a forrás-közlés mellett tartalmaz egy tanulmányt is, amelyben Szádeczky ahatárõrség felállítása miatt Moldvába menekült, majd Bukovinábatelepített székelyek 1883-as hazatelepítésének a történetét beszéli el:„Hivatva érzem magamat erre azért is, mert a betelepítést intézõ küldött-

ségnek tagja és tollvivõje voltam (...) megvannak errõl szóló jegyzeteim,

hírlapi tudósításaim, s így senki sem lehet jobban beavatva a visszatelepítés

intézésének történetébe.”14 Való igaz, hogy Szádeczky aktív résztvevõjevolt a visszatelepítésnek, többször is járt Bukovinában, hogy személye-sen is segítse mintegy 4000 fõ hazatérését. E tevékenysége személyi-ségének arra az oldalára világít rá, amelytõl nem állott távol aszervezõi, politikai jellegû, illetve gyakorlati munkásság sem. Eztbizonyítja többek között az is, hogy 1895-ben részt vett gróf Zichy Ödönkaukázusi és közép-ázsiai expedíciójában, melynek történetét naplójá-ban feljegyezte, eredményeit pedig tudományos munkásságába igyeke-zett beilleszteni.

Szádeczky-Kardoss Lajos székely tárgyú forrásfeltáró tevékenységé-nek legsajátosabb, egyben legtöbb támadást kiváltó részét a Csíki

székely krónika kiadása és forráskritikai elemzése jelentette. Nemfeladatunk most a XVIII. század végén felbukkant csíki krónika, illetvea hitelessége körül kialakult polémia történetének, így a Szédeczkytért támadásoknak az ismertetése – ezt megteszi Hermann GusztávMihály nemrégiben megjelent alapos tanulmányában – ,15 csak annyi-ban térünk ki az idevágó munkásságára, amennyiben ez segít megis-merni a tudós történetírói módszerét és a forráskritikához valóviszonyát. A krónikával már korán közeli ismeretségbe kerülõSzádeczky Lajos hiteltelennek tartotta azt, ami Szabó Károly munkás-ságát méltató emlékbeszédébõl is kiderül: „a székelyek eredetének

kérdése: a magyar történelem tengeri kígyója egy század óta. A Scylla és

Charybdis örvényei fenyegetik a történetíró hajóját itt a scytha Operencziás

Kordé Zoltán: Szádeczky-Kardoss Lajos munkássága 163

13 A székely határõrség szervezése... V–VIII. o.14 Uo. 2. o.15 Hermann Gusztáv Mihály: A csíki krónika és a székely virtuális múlt. In Az

eltérített múlt. Oklevél- és krónikahamisítványok a székelyek történetében. Csíkszereda2007. Pro-Print Könyvkiadó, Múltunk könyvek. 73–182. o.

tengeren. A compass és gõzerõ erre nézve még nics feltalálva. Szabó Károly

is eleinte csak törékeny sajkával s késõbb is legfölebb csak vitorlás hajóval

evezhetett az örvények között, melyeket kikerülnie egészen neki sem

sikerült. Az elsõ szirt, a melybe beleütközött, az u. n. Csiki székely krónikavolt... Egy csábos szirén csalogatta e szirt felé a székely õstörténelem tündér

paradicsomát kutató hajósokat. Egész új világot mutogatott ez varázstük-

rével, a melyrõl addig szem nem látott írást, fül nem hallott éneket.”16

A krónika szövegének kiadására és alapos, minden igényt kielégítõforráskritikai elemzésére azonban csak hosszabb idõ elteltével, 1905-ben került sor. „Tíz év óta gyûjtöm az adatokat a csíki székely krónika

kritikai tisztázásához (...) Elérkezettnek látom az idõt, hogy kutatásaim

eredményét közrebocsássam, s a mint hiszem, a székely krónikával végleg

leszámoljunk” – írja mûvének bevezetõjében, majd így folytatja: „Szük-

ségesnek látom ezt fõképp azért, hogy a székelyek történetének megírására

készülvén, elõbb ezzel a kérdéssel végezzek, s a nehezen bevehetõ vár

ostroma elõtt ezeket a mesterséges torlaszokat eltakarítsam az útból.”17 Eztkövetõen megfogalmazott mondatai akár történetírói ars poeticájánakis felfoghatóak, és megszívlelendõek a székely történelem mai kutatóiszámára is: „Mert többet ér egy szemernyi igazság, mint százanyi hamisság

és költött mese. A székelyek története igaz mivoltában is annyira tanúlságos

és lélekemelõ, hogy nem szorúlt arra rá, sõt egyenesen szégyenére szolgálna,

hogy idegen tollakkal, hamis színekkel, festett ábrázattal ékesítsék.”18

Szádeczky kritikai vizsgálatának a végeredménye – miszerint a krónikaXVIII. század végi hamisítvány, szerzõje pedig nagy valószínûségszerint Sándor Zsigmond, aki a saját és az Apor család közötti pertszerette volna ilyen módon a saját famíliája érdekeinek megfelelõenbefolyásolni – tudományos körökben általános elfogadtatásra talált.Bár fõleg a történettudomány perifériájáról érkezett támadások ésellenvélemények hatására Szádeczky 1910-ben felolvasott akadémiaiszékfoglaló értekezésében visszatér a kérdéshez,19 ezt követõen atudományos kutatás számára már nem komolyan veendõ probléma akrónika hitelessége, amely kikerül a székely eredetkérdés – vagy haúgy tetszik õstörténet – vitára érdemesnek tartott „forrásai” közül.

164 Irattár

16 Sz. O. IV. XXI. o.17 Szádeczky Lajos: A csíki székely krónika. Bp. 1905. 5. o.18 Uo. 5–6. o.19 Szádeczky Lajos: Még egyszer a csíki székely krónikáról. Bp. 1911.

Szinte természetesnek mondható, hogy a jelentõs székely vonatkozá-sú forrásfeltáró tevékenység, tanulmányok és monográfiák írása mel-lett Szádeczky a helytörténetírás terén is kivette részét a székely múltmegismerésére irányuló munkálatokból. Udvarhely szék (illetve akorabeli közigazgatási felosztás szerint már Udvarhely vármegye)történetének a megírására a millenniumi ünnepségeket körülvevõ,fellendülõ történelmi érdeklõdés közepette Jakab Elek kapott megbí-zatást. A székely származású jeles tudós – aki egyebek mellettKolozsvár történetét is megírta és oklevéltárral együtt kiadta20 –1897-ben meghalt, így munkáját már nem tudta befejezni. A monográ-fia kiadását szervezõ bizottság ekkor Szádeczkyt bízta meg a mûbefejezésével, aki a feladatot elvállalta, bár a középkort, fõleg a Csíki

székely krónika megítélését illetõen alapvetõen különbözött a véleményeelõdjétõl és szerzõtársáétól. Igaz, neki az Erdélyi Fejedelemség buká-sától (1691) az 1849-ig terjedõ idõszak történeti feldolgozása maradt,így nem volt olyan kérdés, amiben polemizálnia kellett volna JakabElekkel.21 Mivel az újkori forrásokat ismerte a legjobban (jelentõsrészüket õ maga gyûjtötte össze és publikálta), a monográfia befejezésenem jelentett gondot a tudósnak, a feladatot a tõle megszokottnakmondható magas színvonalon oldotta meg. Jól látta a helytörténetimonográfia befejezésének elvállalásából származó kölcsönös elõnyöketa Századok 1901. évfolyamában a kötetrõl kritikai ismertetõt író –önmagát csak nevének kezdõbetûivel jelölõ (A–A) és Jakab Elekrészével kapcsolatban sok problémát megfogalmazó – recenzens: „Ha

Szádeczkynek a székely nemzet megírandó története szempontjából elõnyére

válik egy székely szék történelmi szereplésének bõvebb, részletesebb megis-

merése, viszont a monographia javára szolgált azon körülmény, hogy a

munka befejezésére a bizottságnak õt sikerült megnyernie, ki a székely

nemzet történetére évek óta folytatott kutatásaiban szerzett gazdag ismere-

teit a monographia befejezésénél (...) kétségtelenül értékesítette is”.22

Szádeczky-Kardoss Lajos székely történeti tárgyú kutatásai megko-ronázásának a székelyek történetérõl írandó szintézist szánta. Mintláttuk, e feladatát is Szabó Károlytól „örökölte”, s annak beteljesítéséta tudományos közvélemény is nagyon várta már a múlt század elején.

Kordé Zoltán: Szádeczky-Kardoss Lajos munkássága 165

20 Jakab Elek: Kolozsvár története. Oklevéltárral. I–III. Buda–Bp. 1870–1888.21 Jakab Elek – Szádeczky Lajos: Udvarhely vármegye története a legrégibb idõktõl

1849-ig. Bp. 1901.22 Századok, 1901. 829. o.

Világosan látszik, hogy a jeles tudós az alapoktól kiindulva, komolyelõkészítés után kívánta csak az összefoglaló mûvet megírni: elõször aSzékely Oklevéltár folytatásával és befejezésével a forrásos bázistkívánta megteremteni. E forrásfeltáró tevékenységbõl tanulmányok ésmonográfiák nõttek ki, melyek mind a székely történelem egy-egyjelentõs részét dolgozták fel a kútfõk lehetõ teljes birtokában, hogyminél szélesebb és szilárdabb alapokra lehesen magát a szintézistfelhúzni. A sors kegyetlen fintora, hogy e sokak által megálmodott éshosszú idõn át dédelgetett munkát az eufémisztikusan „impériumvál-tásnak” nevezett – azaz magyarok millióit (köztük székelyek százezreit)az anyaországtól elszakító – világégés után lehetett csak megjelentetni.Szádeczky – több más tudóstársához hasonlóan – 1919 õszén távoznikényszerült a kolozsvári egyetemrõl és Magyarországra költözött,magával hozva „a kész munka egyik gépírásos példányát” is. A mûeredetileg „m. e. 50–60 ny. ívet kitevõ két kötetnyi terjedelemben” készült,megjelentetése azonban „a pénz értékének rohamos süllyedése, a nyomdai

árak gyors emelkedés miatt”, valamint mert „az elszakított Erdélyben

rekedt pályadíj-alap hadikölcsönbe fektetve idõközben elértéktelenedett”

ekkor nem volt lehetséges. „A székelyek története így népükkel, írójukkal

együtt hontalan bujdosóvá vált és várt a jobb idõk felderülésére” – írtaSzádeczky.23 Végül azután a probléma úgy oldódott meg, hogy „a

menekült erdélyi honfitársak Hargitaváralja jelképes székely községeelõfizetési felhívást bocsátott ki a felényire öszevonandó munka kiadására”.A felhívás eredményeként összegyûlt annyi pénz, amelybõl „a Frank-

lin-Társulat elvállalta a munka kiadását, 2000 példányban való kinyoma-

tását”. A publikálást tehát sikerült megoldani, ennek azonban ára volt,mégpedig a mû terjedelmének jelentõs csökkentése: „A részletekbõl

mintegy felét ki kellett hagynom, de jellegében nem változott”.24 A kény-szerû rövidítésnek több témakör is áldozatul esett: „A szûkre szabott

keret nem engedte, hogy behatóbban tárgyaljam a székely intézmények

némely ágát: pl. a törvénykezést, a birtokjogot, a székely jogszokásokat stb.

Nem terjeszkedhettem ki a székely kultúrtörténelem részleteire, pl. a székely

rovásírásra (...); nem a székely népmûvészetre (...); nem a Székelyföld

166 Irattár

23 Szádeczky-Kardoss Lajos: A székely nemzet története és alkotmánya. Bp. 1927.(reprint: Akadémiai Kiadó, Bp. 1993.). II. o.

24 Uo. II. o.

leírására (...); nem néprajzára (...). Kizárólag a szorosan vett történelemre

és alkotmányra szorítkozhattam csak a kiszabott 25 ny. íven.”25

A kényszerû kihagyások ellenére Szádeczky úgy ítélte meg, hogy amunka „jellegében nem változott. Irányelvem, melyet a pályázati tervrajz-

ban kifejtettem, nem változott”.26 Az irányelvre vonatkozóan a pályázat-ban megfogalmazottakat idézi a szerzõ: „én a székelyek történetének

lényegét és súlypontját nem az eredet homályos kérdésének tisztázásában,

hanem a már dokumentálható történelem és az intézmények fejlõdésének

megállapításában látom. Az õstörténelem tehát külön választandó a valódi

történelemtõl s a súlypont erre fektetendõ.” Értékelése szerint programjátsikerült betartania: „Az eredet kérdésében összegeztem röviden a mások

véleményeit, hozzáadtam a magamét, a nélkül, hogy csalhatatlanságot

tulajdonítanék bármely véleménynek. A székelyek eredetének elmélete nyílt

kérdés marad továbbra is; a valódi történelem s az alkotmányos intézmé-

nyek keretét azonban – azt hiszem – sikerült annyira megállapítanom,

hogy azok maradandó értékûek.”27 Szádeczky – elõdei és utódai többsé-gével ellentétben – nyíltan felvállalta, hogy a sokat vitatott eredetvonatkozásában nem mondta ki az utolsó szót, az továbbra is nyitottkérdés marad (tegyük hozzá, ebben igaza is volt, hiszen e problémának,az idõnként elhangzó ellenkezõ állítások dacára, ma sincs mindentudományos kritikát kiálló, szakmai körökben általánosan elfogadottmegoldása). Igaz az is, hogy az eredetkérdéssel és a középkoriviszonyokkal (mint például a székek kialakulása és mûködése) a tõletelhetõ alapossággal foglalkozott Szádeczky Lajos, azonban nem lehetnem észrevenni, hogy az õ igazi területét nem a középkor, hanem afejedelemség idõszaka, illetve a XVIII. század jelentette. Ez volt az azidõszak, amelyben a legotthonosabban mozgott, amelynek a forrásanya-gát a leginkább ismerte, s nem utolsósorban a leginkább gyarapította.Emellett figyelembe kell venni azt is, hogy a középkor (fõleg a XIV–XV.század) okleveles anyagának a feltárása ebben az idõszakban inkábbcsak a kezdeti lépéseknél tartott, így e korszakról jóval kevesebb forrásállt rendelkezésére az akkori történetbúvároknak, mint a mai kutatók-nak. (Meg kell jegyezni, hogy míg õ 1526-nál, azaz a mohácsi vereségnélvonta meg a székely középkor határát, amivel a magyar történelem

Kordé Zoltán: Szádeczky-Kardoss Lajos munkássága 167

25 Uo. III. o.26 Uo. II. o.27 Uo. III. o.

korszakolását húzta rá a székely múltra, a kutatás ma már általábanaz 1562. évi felkelést, illetve annak leverését tekinti határvonalnak,ami kétségtelenül sokkal inkább megfelel a székely viszonyoknak.)Tagadhatatlan azonban, hogy az anyagi nehézségek hatására felényireösszezsugorodott munka egyenetlenségeivel együtt is a székely törté-nelem elsõ modern, a racionalista, pozitivista történetírás jegyeitmagán viselõ nagyszabású összefoglalása.

Szádeczky-Kardoss Lajos székely történeti tárgyú munkásságátösszegezve ki kell emelni, hogy õ nem a székely múlt egy szeletével,bizonyos korszakával vagy egyes kérdéseivel foglalkozott, hanem ateljességével. A sokoldalúságot bizonyítja a forrásfeltáró és -kiadótevékenység, tanulmányok és monográfiák megjelentetése, a helytör-ténetírás és az átfogó jellegû összegzés elkészítése. Ugyanez elmond-ható – a fentebb jelzett egyenetlenségekkel együtt – az életmû székelyvonatkozású részének idõbeli vertikumáról is: az eredetkérdéstõl aközépkori viszonyok vizsgálatán keresztül az újkorig, sõt az akkoriközelmúltig terjed a skála, amelyen a történetíró munkásságát el lehethelyezni. Nem lehet említetlenül hagyni azt sem, hogy Szádeczky jelestanítványokat is kinevelt: közülük elsõsorban a szász Connert Jánostkell kiemelni, aki fõleg a középkori és a kora újkori székely intézmé-nyekkel és a székelyek alkotmányával foglalkozott behatóan.28

Szádeczky-Kardoss Lajos székely történeti tárgyú munkássága azéletmûvön belül egy önálló, kerek és teljes egységet alkot, amely a maikor – de bizonyára a késõbbi nemzedékek kutatói számára is –megkerülhetetlen, tapasztalatok sokaságával szolgáló kincsestárat je-lent.

168 Irattár

28 Legfontosabb munkái: Connert János: A székelyek intézményei a legrégibb idõktõlaz 1562-iki átalakulásig. Kolozsvár 1901; uõ: A székelyek alkotmányának históriájakülönösen a XVI. és XVII. században. Németbõl fordította Balásy Dénes. Székely-udvarhely, 1906.