Ethnographia A Magyar Néprajzi Társaság folyóirata

106. évfolyam 2. szám 1995

FIATAL MAGYAR NÉPRAJZKUTATÓK TANULMÁNYAI ÉS KÖZLEMÉNYEI

A szerkesztőbizottság tagjai: ANDRÁSFALVY BERTALAN, K. CSILLÉRY KLÁRA, HOFER TAMÁS,

KÓSA LÁSZLÓ, PALÁDI-KOVÁCS ATTILA, SÁRKÁNY MIHÁLY, SZABÓ LÁSZLÓ, SZILÁGYI MIKLÓS, VARGYAS LAJOS,

VARRÓ ÁGNES (technikai szerkesztő), VIGA GYULA, VOIGT VILMOS

Főmunkatársak: GAZDA KLÁRA, fGUNDA BÉLA, HÁLA JÓZSEF, LISZKA JÓZSEF

Szerkesztő/Editor LUKÁCS LÁSZLÓ

A szerkesztőség címe: Magyar Néprajzi Társaság, H-1055 Budapest V. Kossuth Lajos tér 12. Telefon: (1) 132-6340/36 mellék

Telefon/Telefax: (1) 269-1272, E-mail: mnt@post.hem.hu

A szerkesztő címe: Szent István Király Múzeum, H-8000 Székesfehérvár, Fő u. 6. Telefon: (22) 315-583, (22) 300-621, Telefax: (22) 311-734

Tartalom

Fiatal magyar néprajzkutatók tanulmányai és közleményei Kuti Klára: Napi étkezések és étrendszerkezet a kora újkori közép-európai udvari

rendtartásokban 425 Nyisztor Tinka: A levesétel szerepe és jellege egy moldvai falu táplálkozáskultúrájá­

ban 435 Nagy Balázs: Székely vándorló méhészkedés 449 Szekeres Gyula: Kísérlet egy település szekérkészletének tipológiai modellezésére 463 Nagy Janka Teodóra: A mórágyi kerámia és a korai néprajzi kerámia történeti kérdései 481 Vida Gabriella: A miskolci céhes fazekasság (1768-1900) 519 Varga Éva Teréz: Faeszközkészítés Bakonybélben 555 Mihályfi Márta: Veszprém megyei karácsonyi népszokások funkcionális összeha­

sonlító vizsgálata 589 Deli Edit: Hajdúböszörmény lakáskultúrája 625 Kövecses- Varga Etelka: Szakrális emlékek és hagyományok Esztergomban és kör­

nyékén 639 Tornán Erzsébet: A kegytárgyak élete 673 Stekovics Rita: Cacica (Kácsika) - a római katolikus magyarok bukovinai búcsújáró helye 693 Pilipkó Erzsébet: Etnikai és vallási identitás a salánki görög katolikusok körében 723 Tóth G. Péter: "Ezen három szó: hamar, messze, későn pestis ellen orvosságod

lészön." Túlélési stratégiák és elvek pestisjárványok idején 1737-1745 751 Limbacher Gábor: Gyógyítóasszony Nógrádban a XX. század végén 787 Deáky Zita: A bába a magyar népi társadalomban 829 Juhász Katalin: Tisztálkodás és szépségápolás Abán a két világháború között 861 Czingel Szilvia: Mosástól vasalásig. Higiéniai szokások változása Kéménden 903 Sándor Ildikó: Hangszerkészlet és táncélet változása Klézsén 927 Granasztói Péter: Szórakozási szokások a Városligetben (1872-1940) 937

A MÓRÁGYI KERÁMIA ÉS A K O R A I NÉPRAJZI KERÁMIA TÖRTÉNETI KÉRDÉSEI

A magyar néprajzi kerámia történetének egyik legkevésbé tisztázott idősza­ka a XVII -XVII I . század. Az egyértelmű következtetések levonását nehezítette a régészet és néprajz határán álló korszak fazekastermékeinek hiányos feldolgozása, a török, török kori magyar- és a korai néprajzi anyag megítélésének bizonytalansá­ga 1 E helyzetben különösen fontosnak tűnt Mészáros Gyula kontinuitáselmélete, aki a mórágyi kerámia XVI I . századra visszanyúló időszakát feltételezve a török kori és a XIX. századi magyar népi kerámia folyamatosságát hangsúlyozta.2 A régészeti, történeti és néprajzi adatok ma már egyértelműen bizonyítják e nézet tarthatatlanságát, azonban a mórágyi fazekasság kutatásának újabb eredményei hozzájárulhatnak a magyar népi kerámia korai időszaka kérdéseinek mind részlete­sebb megismeréséhez, elősegíthetik a történeti problémák újragondolását.3 Dolgo­zatomban egy rövid kutatástörténeti áttekintés után elsősorban a mórágyi kerámiá­nak a címben jelzett szempontból fontos néprajzi, történeti kérdéseivel kívánok foglalkozni. A terjedelem szabta korlátok között a technológiai sajátosságok, az edénytípusok és a motívumkincs elemzésére csak annyiban térek ki , amennyiben ez az egyetlen fazekasközpont történetén túlmutató, a magyar néprajzi kerámia korai időszakára vonatkozó sajátosságok meghatározása szempontjából szükséges.4

A sárközi kerámiát a néprajztudomány számára Ács Lipót és Kovách Aladár gyűjtései nyomán Bátky Zsigmond fedezte fel. Kovách Aladár, a Tolnavármegyei Múzeum néprajzosa 1903-ban a megyei lapban arról tudósított, hogy Bátky Zsig­monddal Decsen "gyönyörű fekete és vörös mázuk miatt becses mórágyi tálakat"

1 A kutatás problémáit Holl Imre vette számba (Holl Imre 1963), a kérdéssel foglalkozó régé­szeti irodalmat Kovács Gyöngyi tekintette át (Kovács Gyöngyi 1978). Az újabb szakirodalomból itt és most többek között Gál Éva (Gál Éva 1985), Gerelyes Ibolya (Gerelyes Ibolya 1985), Lázár Sarolta (Lázár Sarolta 1986), Vida István (Vida István 1994) anyagközléseit és Pölös Andrea (Pölös Andrea 1994) cikkét említem. Soproni Olivér elsősorban a motívumkincs alapján vizsgálta az említett kerá­miaanyag összefüggéseit (Soproni Olivér 1977, Soproni Olivér 1982).

2 Mészáros Gyula 1968 3 Soproni Olivér és Román János alapvető munkái mellett (Román János 1965, Soproni Oli­

vér 1977, Soproni Olivér 1982) az utóbbi években egy-egy központ történetének feldolgozása kap­csán a néprajzi kerámia korai időszakának kérdését a néprajzosok közül többen is érintették. (P. Szalay Emőke 1993, Füvessy Anikó 1993, Vida Gabriella 1994)

1 A kérdésekkel más cikkekben részletesen foglalkoztam. (Nagy Janka Teodóra 1991, 1994a, 1994b. 1995)

Ethnographia CVI. (1995) 2.

gyűjtöttek.5 A pontos közlés ellenére a Néprajzi Múzeumba kerülő anyag leltárcé­duláin Bátky csak a lelőhelyet tüntette fel.6 Malonyay Dezső, miként Bátky-Györffy-Viski a Magyar népművészetben, szintén a készítési helyre és időre vo­natkozó közelebbi adatmegjelölés nélkül közölt néhány mórágyi tálat és tányért.7

Bátky Zsigmond utalásszerű említésén túl Ács Lipót volt az első, aki a kerámiát jellemezve készítési helyként a Tolna megyei sváb falut is megnevezte. Meghatá­rozása alapján Beczkóyné Révész Ágnes mórágyi, szekszárdi és siklósi központo­kat elkülönítő tanulmányáig minden sárközi darabot mórágy inak tartottak.8 A fazekasmunkák jellemzőit számbavéve Beczkóyné a megnevezés problematikus voltára is felhívta a figyelmet, felvetve, hogy a sárközi kerámia megjelölés nem a készítés helyére, hanem a piackörzetre utal.9 Domanovszky Györggyel egyezően István Erzsébet is ebben az értelemben szólt sárközi stílusról, sorolta a sárközi fazekasközpontok közé Kresz Máriától eltérően Mórágyon, Szekszárdon, Baján túl Siklóst és Mohácsot is.1 0 Soproni Olivér e stílushoz tartozónak tekintette a XLX. század második felében egyetlen mester, Kőnig János nevéhez köthető hosszúhetényi kerámiát is." A püspökbogádi fazekasokkal bővítve a kört a sárközi kerámia fogalmát legszélesebben Katona Imre értelmezte. 1 2

Mórágyra, amelyet Viski Károly a Dunántúl nagymúltú fazekasgócaként, Kresz Mária a legrégibb sárközi kerámiaközpontként említett, a hagyományos értelemben nem illik a megjelölés.1 3 Fazekasainak ugyanis, miként például a szom­szédos mecseknádasdiaknak majd óbányaiaknak, nem volt céhes szervezete.14 A források szempontjából ez azt jelentette, hogy jóval csekélyebb jelentőségű, a tör­téneti feltárást megkönnyítő iratanyagra támaszkodhattunk a kutatás folyamán. Az ismétlődő keresztnevek miatt, a foglalkozásra vonatkozó bejegyzések, utalások hiányában az anyakönyvek is kevesebb támpontot nyújtottak.1 5 Tovább nehezítette a helyzetet, hogy a néprajzi kutatás csak az utolsó mester halálát követően fedezte fel a mórágyi kerámiát, a I I . világháborút követő kitelepítések után csupán töredé­kében a faluban maradt őslakosok pedig négy emberöltő múltán már nem emlé-

5 Kovách Aladár 1903,1-4., Szilágyi Miklós 1984 6 István Erzsébet 1964, 91. Az Útmutató...-ban viszont a készítési hely pontos megjelölésével

említett egy Váralján gyűjtött tálat. (Bátky Zsigmond 1992, 297-298.) 7 Malonyay Dezső 1912, IV. XLII I -XLIV. tábla: Sárközi tányérok. Bátky Zsigmond-Györffy

István-Viski Károly 1928. Dísztányérok, Tolna m. (Sárköz). 8 Ács Lipót 1929, 50., István Erzsébet 1964. 92. 9 Beczkóyné Révész Ágnes 1938,162. 1 0 István Erzsébet 1964, 91., Domanovszky György 1968, 53., Domanovszky György 1981,

Kresz Mária 1991, 28. 1 1 Soproni Olivér 1982, 43., 48. 1 2 Katona 1962,112. 1 3 Bátky Zsigmond-Györffy István-Viski Károly 1941, I I . 361., Kresz Mária 1991, 28. 1 4 L. Imre Mária 1975-1976, 185-186. 1 5 Mórágy, ref. egyház: Kereszteltek (1783-1805), copuláltak (1784-1828) és megholtak

(1785-1828) anyakönyve. Kereszteltek anyakönyve 1806-1876., Copuláltak és megholtak anyaköny­ve 1828-1888. Az anyakönyvek adatait 1741-1785 között Péter G. Glöckner dolgozta fel. (Dr. Péter G. Glöckner 1979)

kéznek a hajdani fazekasokra.16 Szájhagyomány útján gyűjthető adatok hiányában, az írásbeli források csekély aránya miatt különösen megnőtt a köz- és magángyűj­teményekben található néprajzi tárgyak, illetve régészeti módszerekkel feltárt ke­rámiatöredékek jelentősége. Munkám során a szakirodalomban megjelent anyag­közlések mellett a Néprajzi Múzeum, a Déri Múzeum, a Wosinsky Múzeum, a Janus Pannonius Múzeum, a Türr István Múzeum, a mórágyi és a hartai helytörté­neti gyűjtemény, valamint elsősorban dr. Csanády György és Machán István ma­gángyűjteményének anyagára támaszkodtam. 1 7 A kutatás lehetőségei a módszert is meghatározták: a témát minél több oldalról megközelítve, az egyes tudományterü­letek vonatkozó eredményeit hasznosítva igyekeztem összegezni a mórágyi meste­rekre, a mórágyi fazekasságra, mint a magyar néprajzi kerámia kialakulásának egy lehetséges útjára, modelljére vonatkozó ismereteket, elképzeléseket.1 8

A mórágyi fazekasok

Mórágy, amelynek nevét az írásos források 1267-ben említették először, a XIV. században a bátaszéki apátság birtoka volt. A középkori magyar település a török hódoltság idején elpusztult. A XVII . században rácok lakták, 1724-ben föl­desura, Kún Ferenc német telepeseket hívott a faluba, akiknek többsége Pfalzból és Hessenből érkezett. 1 9 A pfalzi-zweibrückeni hercegségből származók közül sokan Ostertal falvait vallhatták szülőhelyüknek. A XLX. század közepén működő, név szerint is ismert fazekasok közül egyes források szerint például a Glöcknerek 1724-ben, a Böhlerek 1746-ban az ostertalbeli Niederkirchenből érkeztek Mórágy -

6 Az utolsó mórágyi mester, Kolep János 1902-ben halt meg. Bátky Zsigmond Kovách Ala­dárral 1903-ban gyűjtött Decsen mórágyi tálakat, Beczkóyné 1938-ban járt a Tolna megyei faluban, hogy hitelesítse a néprajzi anyagot. Gyűjtöútján 1965-ben István Erzsébet már csak egyetlen olyan adatközlöt talált, aki még emlékezett arra, hogy elődei fazekasok voltak. István Erzsébet 1972, 79. Ma is csupán Kolep Keresztélyné Szalbach Erzsébet (80 éves) tartja számon, hogy 1948-ban nagyapja a fazekas felmenőktől rájuk maradt néhány tálat és tányért bevitte a szekszárdi múzeumba, s a család sokáig őrizgetett egy zöld mázas 'Szalbach-tintatartót'.

1 7 Köszönöm a munkámhoz nyújtott segítséget Csupor Istvánnak, P. Szalay Emőkének, Magyari Mártának, Gémes Balázsnak, L. Imre Máriának, Szojka Emesének, Glöckner Jánosnak, Rétfalvy Teofilnak, valamint az anyag rendelkezésemre bocsátását dr. Csanády György (Bátaszék), Forster Keresztély (Mórágy), Machán István (Mórágy), Steig Ágnes és Jaszenovics Géza (Alsónyék), Tóthné Bogár Éva (Szekszárd) magángyüjtőknek.

1 8 Ezúton mondok köszönetet a cikk megszületését segítő szakmai tanácsaiért Szabó Géza ré­gésznek, Péter G. Glöckner történésznek, Steig Ágnes, Jaszenovics Géza és Teszler Ella fazekasnak.

1 9 Dr. Péter G. Glöckner 1979, Szilágyi Mihály: 1992, Sík Endre é. n. A kutatások eddigi eredményei alapján a Pfalzból érkezőkről bővebben állnak rendelkezésünkre adatok, de megkezdőd­tek a hesseni telepesek származási helyének azonosítására irányuló vizsgálódások is. A mórágyiak Weidlein János és Schmidt János egybehangzó véleménye szerint a rajnai frank nyelvjárást beszélik, miként az Odenwaldból Tolnába telepedett mucsfaiak. (Dr. Weidlein János 1937, Schmidt János 1939, 57.)

ra.20 Ostertal a X-XII . sz. között a mainzi érsekség, majd a wörschweileri kolostor birtoka volt, később a pfalzi-zweibrückeni hercegséghez tartozott, lakosai a X V I . század közepétől reformátusok voltak. Az új hazába érkezők szigorúan őrizték vallásukat, szokásaikat. Az anyakönyvek lapjain például a múlt század végéig a szülőhazában használt keresztnevek olvashatók: Adam, Baltazár, Bartholomeus, Cristian, Jakob, Johann, Matthias, Michael, Nikolaus, Theobald.21 A leánynevek között sokáig a Margaretha volt a legkedveltebb, ami nem lehet véletlen, hiszen Ostertalban már a XV. században Szent Margit napján tartották az évi nagyvá­sárt.2 2

A délnémet tartományokban a XVII . század végére a harmincéves háború pusztításai, a franciák és németek közötti állandó háborúskodás, a vallásüldözés, a földesúri önkény, a magas adók, a sajátos öröklési szokások miatt kilátástalanná vált a számtalan gazdasági kötöttség között élő jobbágyok helyzete. Érthető, hogy sokan jelentkeztek azokra a felhívásokra, amelyek igen csábító lehetőségeket ígértek a Temesi Bánság', valamint Baranya és Tolna megye a telepítési irodalom­ban később 'Schwäbische Türkei'-nek nevezett területére települők számára. 2 3 Az első felhívás, I . Lipót 1689-ben kelt császári pátense szerint a telepesek alacsony áron házat vagy házhelyet, földet kapnak, 5 évi adó- és robotmentességet. A mes­teremberek számára biztosítják a céhekbe való felvételt, s 1723-ban az országgyű­lés törvényt is hoz a kézművesek Magyarországra településének ösztönzéséről. 2 4

Már Weidlein János felhívta a figyelmet arra, hogy az első telepesek nem a legsze­gényebbek közül kerültek ki. A kivándorlóknak szülőhazájukban megváltási ösz-szegként földesuruknak ki kellett fizetni vagyonuk tizedrészét. Az elbocsátó leve­let sem kapták meg ingyen, s a magyar földesurak is szívesebben fogadták azokat, akik nem üres kézzel érkeztek.2 5 Mint azt egyes települések anyakönyvi adatai is bizonyítják, a telepesek között viszonylag nagy számban voltak iparosok, akik tovább folytatták az óhazában űzött mesterséget, sőt, ha kellett, az ehhez szükséges

2 0 Dr. Peter G. Glockner 1979, 102., 105., 110., 114. A Glöckner név előfordulása Niederkirchenben például 1537-től nyomon követhető: Glokners Theobald 1537 (Klaus Zimmer 1990, 282.), Klockners Diebolt 1542 (Klaus Zimmer 1990, 283.), Gleckners Theobald 1572 (Klaus Zimmer 1990, 184.), Klocknerts Deboldt 1587 (Klaus Zimmer 1990, 146.), Glöckner Simon 1640, Glökner Johann 1660 (Klaus Zimmer 1990, 184.) A X V I . sz.-ban tudunk Glöcknerekről (Debolt és Nickel) a közeli Ohmbachban is, ahol a Häffner családnév szintén előfordul. (Klaus Zimmer 1990, 185.) A niederkircheni Niclas Bechlert a X V I . sz.-ban említik a források. (Klaus Zimmer 1990, 256.)

2 1 Mórágy, ref. egyház: Keresgéltek (1783-1805), copuláltak (1784-1828) és megholtak (1785-1828) anyakönyve, Mórágyi ref. egyház copuláltak és megholtak anyakönyve (1828-1888.), Klaus Zimmer 1990, 146-284.

2 2 Klaus Zimmer 1990, 161. 2 3 Hutterer Miklós a X V I I I . századi német telepítések három szakaszát különbözteti meg.

(Hutterer Miklós 1973, 97.) A kérdéssel külön is foglalkozik Weidlein János és Schmidt János (Dr. Weidlein János 1937, Schmidt János 1939)

2 4 Dr. Schmel Péter 1983, 745-77. 2 5 Weidlein és Schmidt szerint az első években csak azokat a telepeseket fogadták, akiknek

legalább 200 forint készpénzük volt. (Dr. Weidlein János 1937, 20-21., Schmidt János 1939, 46-47.)

szerszámokat, eszközöket is elkészítették.2 6 A táji munkamegosztásba szintén a hazai előképek alapján igyekeztek beilleszkedni. Ahogyan például Württembergben vagy Pfalzban elkülönültek az üvegfúvással, asztalossággal, fa­zekassággal foglalkozó falvak, az új hazában is megfigyelhető volt az erre irányuló törekvés. 2 7 A már a XVI I . század végén fejlett manufaktúrákkal és paraszti faze­kassággal rendelkező Hessenből valamint Pfalzból érkező telepesek - mivel csu­pán a dombok között meghúzódó falu sovány földjének megműveléséből nem tudtak megélni - hagyományaikat folytatva kiegészítő tevékenységként a házak mögötti löszfalba vájt hosszú kemencékben a környékbeli agyagból készült edé­nyeket égettek.

A szakirodalomban az 1830-as évekre, majd a századelőre datálták a legko­rábbi mórágyi tányérokat és bokályokat. 2 8 Mészáros Gyula egy 1814-es feliratú, rücskös fekete mázzal bevont, fűzöld díszítésű madaras, István Erzsébet egy 1812-es tányért közölt Mórágyról. 2 9 Soproni Olivér archaikus darabként külön is elemez egy sötét alapszínű, három fehér gránátalmával és két hatalmas akantuszlevéllel díszített 181 l-es tányért. 3 0 A használati tárgyak közül egy zöld boroskancsón az 1803-as, egy okker színű kantán az 1801-es évszám olvasható. 3 1 A korai időszak egyik legszebb darabja a szekszárdi Wosinsky Mór Múzeum kiállításán látható 1782-es datálású, gót betűs feliratú, fehér alapszínű, korongolt, ólommázas tál, amely a peremén körbefutó, hesseni nyelvjárásban írt humoros szöveg tanúsága szerint lakodalmi ajándéknak készült. (2. ábra l . ) 3 2 A tál, melyhez hasonló gótbetűs feliratos töredék a közelmúltban a faluban is előkerült, (1. ábra 2.) 3 3 sok hasonlóságot mutat a német szakirodalomból jól ismert odenwaldi fehér, illetve világossárga alapon barnával és zölddel írókázott, peremükön komoly vagy humo­ros szólásokkal díszített tálakkal. 3 4 A Mészáros Gyula által végzett leletmentés

2 6 A német telepesek a X V I I I . században nagyon kevés felszereléssel érkeztek, így azok értéke az új hazában különösen megnőtt. Az egyik kakasdi telepes családjának írt levelében például azt kéri, hogy elsősorban szerszámait hozzák utána Németországból. (Dr. Weidlein János 1937, 24.) Schmidt János a kistormási anyakönyvek adatait vizsgálva hangsúlyozza a német telepesek között az iparosok magas számát, s L. Imre Mária is kiemeli, hogy Hessen vidékéről főleg iparosok költöztek Nádasdra és Óbányára. (Schmidt János 1939, 70., L. Imre Mária 1977. 183.)

2 7 Leo von Stieglitz 1990, 16. 2 8 Domanovszky György 1968, 55., Kresz Mária 1961,141-170., 142., Kresz Mária 1991, 30. 2 9 Mészáros Gyula 1968, 28., István Erzsébet 1981, 413. 3 0 Soproni Olivér 1987, 46., 96. 56. kép

1 Mindkettő dr.Csanády György gyűjteményében található. A fotókat Szabó Géza, a rajzokat Kovács Anna készítette.

3 2 Wosinsky Mór Múzeum Ltsz. 73.55.1. A felirat szövege Gabriella Schubert, a debreceni KLTE német tanszéke anyanyelvi lektorának fordításában: "Mitől kerekedik a leány pocakja?"

3 3 Machán István (Mórágy. Kossuth L. u.) udvarán, derítő ásása során talált egy gótbetüs töre­déket.

4 Az odenwaldi Urberachban és Eppershausenben talált, a X V I I I . sz. közepére datálható lele­tek alapján Kari Baeumerth és Max Walter cáfolja Meyer-Heisiget, aki szerint az ilyen típusú tálak eredetét a Köln melletti Rechen térségében kell keresni. (Erich Meyer-Heisig 1956., Max Walter 1964, Kari Baeumerth 1977, 17.) Dávid Gaimster a Rajna mellől is közöl hasonló tálat. (Dávid Gaimster 1986, 40.)

anyagában az 1770-es és 1780-as évekre utaló datált cseréptöredékek találhatók, (1. ábra 1., 3-6.)35 Az ismertetett évszámos edények és töredékek alapján bizonyí­tottnak tekinthető, hogy már az 1770-es években készült Mórágyon ólommázas kerámia. A történeti adatok alapján a mórágyi fazekasok működésének kezdete a németek betelepüléséig, egészen 1724-ig valószínűsíthető, de semmi sem igazolja és indokolja a kerámianyag korábbra történő visszakeltezését.3 6

A XVII I . században és az 1800-as évek elején működő fazekasok nevét egyelőre nem ismerjük. Az első két mester, akit név szerint említenek a források, az 1828-as összeírásban szereplő Pöller Petrus (1797-1870) és Glögner Henricus (?-?) figulusok, akik csak az év egynegyedében űzik a mesterséget, és jobbágyi­paraszti szolgáltatásokkal tartoznak földesuruknak.37 Adataink a XIX. század kö­zepétől váratlanul megszaporodnak. Mint említettem, esetünkben az anyakönyvek alig használhatók. A lelkészek a korabeli szokásoknak megfelelően a név mellett általában a jogállást tüntették fel, a mesterséget csak elvétve. Ennek hiányában pedig egyéb támpont nélkül az azonos keresztnevűek nem azonosíthatók. Fogódzót jelentett viszont az 1851-ben elkészült telekkönyv, amelynek felfektetője nem igazodva el az azonos nevű falubeliek között, egy idő után a már összeírtakhoz is beszúrta utólag a 'ragadványnevet', amely legtöbbször a foglalkozás megjelölése, vagy a feleség családneve volt. 3 8 így pontosan tudjuk, hogy 1851-ben mely házak­ban laktak fazekasok, az ezt követő évek anyakönyvi bejegyzéseiben pedig a ház­szám kiindulópontul szolgálhatott az azonosításhoz. Voltak olyan fazekasok is, akiknek neve mellé nem írták oda a foglakozást, mert nem volt szükség a megkü­lönböztetésre. Heckmann Keresztélyről és Schleinig Jánosról az anyakönyvi ada­tok alapján biztosan tudjuk, hogy fazekasok voltak, bár nevük mellett semmiféle megjegyzés nem található a telekkönyvben. 3 9 Vámos Dániel lelkész 1852-1853-ban az új anyakönyvezési szabályok szerint az anyakönyvbe nemcsak az atyák, keresztatyák, házasulandók és megholtak jogi státuszát írta be (pl. kisházas, zsel­lér), hanem feltüntette foglalkozásukat is, a 189 házból álló faluban egyetlen esz­tendőben, 1852-ben 8 fazekast, illetve gölöncsért jegyezve fel. 4 0

3 5 Mészáros Gyula leletmentése. Mórágy, Dittelján-telek (Kossuth L. u. 43.) 1970. Wosinsky Mór Múzeum Régészeti Gyűjteménye Ltsz. 70-50.311.-70.50.315. Ezúton köszönöm Mészáros Gyulának, hogy engedélyezte a kutatást a Mórágy, Dittelján-telki anyagban.

3 6 A kérdéssel részletesen foglalkoztam: Nagy Janka Teodóra 1991. 3 7 TmL. Ö.1828. 3 8 íme néhány példa: 'Kolep Johan hafman (Hsz. 129), Kolep Johann Berlinger (Hsz. 260),

Kolep Johann Kirchner (Hsz. 129). Glöckner Jakob hafman (Hsz. 5), Glöckner Jakob Kremer (hsz. 111), Glöckner Jakob Wagnermann (Hsz. 64). Kolep Krisztián Hafner (Hsz 10), Kolep Krisztián Zimmermann (Hsz 71). Glökner Johann hafman (Hsz. 11), Glökner Johann Maurer (Hsz. 213), Glökner Johann Wächter (Hsz. 216)'.

3 9 Lagerbuch 1851. TmL., Kereszteltek, copuláltak és megholtak anyakönyve Mórágy, ref. egyház, 1852.

4 0 Glöckner Jakab, Glöckner János, Heckman Keresztély, Khon Jakab, Khon Péter, Knapp Jakab, Kolep Keresztély és Schleinig János. (Kereszteltek, copuláltak és megholtak anyakönyve Mórágy, ref. egyház, 1852.)

A levéltári források alapján ismert fazekasok: Böhler János /Hsz.70/ (1814-1879), Böhler Péter /Hsz. 208/ (1797-1870),

Biel János /Hsz.5/ (1820-1857), Glöckner Jakab /Hsz.5/ (1808-1879), Glöckner János /Hsz. 11/ (1819-1861), Glöckner Péter /Hsz. 180/ (1808-1861), Heckmann Keresztély /Hsz.237/ (1820-1855), Kauder Jakab /Hsz. 18/ (1812-1866), Khon Péter /Hsz. 153/ (1829-1854), Kolep János /Hsz. 129/ (1816-1870), Kolep Keresztély /Hsz. 10/(1805-1853).

Néhány fazekasnak csupán születési adatát ismerjük: Glöckner Boldizsár /Hsz. 194/ (1805), Khon Jakab /Hsz. 160/ (1834), Knapp

Jakab/Hsz.239/(1823). Csak a foglalkozásnév szerepel Glöckner Henrik /Hsz. 156/, Glöckner Kon­

rád /Hsz. 13/, Kolep János /Hsz. 254/ és Schleinig János /Hsz.49/ neve mellett. Péter Jakabról /Hsz. 65/ mindössze annyit tudunk, hogy 1853-ban már halott.41

Mórágyon járva 1938-ban Beczkóyné a falubeliektől a régi fazekasok nevei iránt is érdeklődött. A mórágyiak emlékezete szerint az 1850-es évektől, a virág­korban 9 fazekasmester dolgozott itt. A levéltári adatokkal is bizonyíthatóan mű­ködő mesterek közül Böhler Jánost, Glöckner Henriket, Glöckner Jánost, Glöckner Konrádot és Kolep Jánost említették. Link Keresztély neve mellett sehol nem sze­repelt foglalkozásnév, Salbach János működésére (miként a Beczkóyné által nem említett Salbach Mátyáséra) csupán egy-egy feliratos tárgy és a családi hagyomány utal, Kohn Dávid és Salbach Jakab fazekasra vonatkozóan eddig nem találtunk adatokat.42 Az anyakönyvi adatok és a levéltári források alapján 14 újabb névvel sikerült gazdagítani a mórágyi fazekasok körét: Böhler Péter, Biel János, Glöckner Baltazár, Glöckner Jakab, Glöckner Péter, Heckmann Keresztély, Kauder Jakab, Khon Jakab, Khon Péter, Kolep János (másik), Kolep Keresztély, Knapp Jakab, Péter Jakab, Schleinig János. Az utolsó mórágyi fazekas, Kolep János, mesterségét 1885 körül hagyta abba, és 1902-ben halt meg.43 A levéltári adatok, a feliratos vagy monogramos edények, a leletmentések során előkerült töredékek és a szájhagyo­mány alapján azonosítható eddig ismert fazekasházakat és -kemencéket egy térké­pen foglaltuk össze - a neveket a forráshelyek gyakran igen különböző írásmódja alapján használva (10. ábra).

A mórágyi fazekasok XVII I . század végén készült edényei még közvetlenül a szülőföld fazekashagyományait: formakincsét és díszítéseit idézték. Az ünnepi

4 1 Lagerbuch 1851. TrnL., Mórágyi ref. egyház copuláltak és megholtak anyakönyve (1828-1888.)

4 2 Beczkóyné Révész Ágnes 1938. 162. A családi hagyomány számon tartja, hogy a Szalbach-családban fazekasok voltak. Kolep Keresztélyné Szalbach Erzsébet közlése szerint több olyan tárgy is volt a családban, amelyet Szalbach-fazekas készített. Emlékezete szerint az egyik tányéron a Johann Salbach név is szerepelt. Dr. Csanády György gyűjteményében található egy 'Johan Salbach 1870' feliratú kiöntőcsöves edény, s a gyűjtő a falubeliek emlékezete alapján Szalbach-munkaként tart számon egy zöld ólommázas és egy kékkel spongyázott tintatartót. Az Sz. M . monogram feltehetően Szalbach Mátyást rejti a Déri György Gyűjteményben őrzött kisbokályon (D.Gy. 429.).

4 3 Beczkóyné Révész Ágnes 1938, 162.

alkalmakra gót betűs feliratos tányérokat készítettek, használati edényeik között is megtaláljuk a speciális funkciójú, német területeken ismert fennálló edényeket. A fazekastermékek a völgységi német falvak és a részben szintén református, ízlésvi­lágában a mórágyiakkal számos közös vonást hordozó hartaiak számára készültek, továbbá a református sárközi magyarság, a Völgységben Váralja, a Sió és Sárvíz völgyében Kölesd parasztpolgárai voltak a díszes mórágyi tányérok, tálak vásárlói. A legkésőbbi datált edények egyike is egy díszes tál, amely 1882-ben Hartára ké­szült Péter Weibl számára, míg 1883-ban a mórágyi Jákob Rottenbillernek készí­tett egy ecetes és boros korsót a falubeli mester.44

A mórágyi fazekasság megszűnésében természetesen fontos szerepet játszot­tak az általános okok: a gyáripari termékek térhódítása, a népművészet háttérbe szo­rulása, de mint ahogy kialakulása és funckionálása is egy sajátos gazdasági struktú­rába illeszkedett, a fazekasmesterség megszűnése is elsősorban ezzel függött össze. Arról már szó esett, hogy a dombos, nedves, hűvös éghajlatú Völgység falvaiban, köztük Mórágyon sem lehetett kizárólag a földművelésből megélni. A XVII I . szá­zadban az állattartásnak még nem volt meghatározó szerepe a területen, így a megél­hetés biztosítása szempontjából különös jelentőségük volt a különböző kiegészítő háziipari tevékenységeknek - Mórágy esetében a fazekasságnak. A XIX. században azonban egyre inkább előtérbe került a szőlőmüvelés és a bortermelés, amely az 1870-es évekre már a fő jövedelmi forrást és a tőkeképzés legfontosabb eszközét jelentette az adott területen.45 A múlt század közepétől Mórágy is igyekezett kihasz­nálni a borkonjunkrúra előnyeit. A falu hirtelen gazdagodásának alapja a szőlő volt. "Sok szőlő, nagy hordó, nagy hordó, nagy ház." - tartották a faluban. Az 1889-90-es füoxéra után Mórágyon is döntő fontosságúvá vált a szarvasmarhatartás. 1898-ban megalakult a tejszövetkezet, a bor után a tej biztosított viszonylag jó jövedelmet, később a szegényebbeknek meglehetős megélhetést a kőbánya. A gazdálkodás válto­zása az életmódot is módosította. A szőlő müvelése mellett még lehetséges volt a korábbi hagyományos kiegészítő tevékenység, a fazekasság folytatása, amikor azon­ban a múlt század nyolcvanas éveiben a völgységi német falvak áttértek a jól jöve­delmező, keresett 'bonyhádi szarvasmarha' tenyésztésére, tartására, illetve a tejterme­lésre, megváltozott a helyzet. A marhatartás egyrészt egész évben lekötöttséget jelen­tett, másrészt egy-egy tehén tartásával kezdetben a legszegényebbek számára is le­hetséges volt a megélhetéshez szükséges kiegészítő jövedelem biztosítása. A mórágyi gazdák a bor, majd a tej hasznából először nagy házat építettek, aztán földet vettek -ha lehetett, 'jó zsíros földet, a nyéki síkon'. Csilléry Klára írta le, miként szerezték meg a hartaiak a szomszédos református magyar falu, Dunapataj határát.4 6 Mórágy és a sárközi Alsónyék viszonylatában is hasonló folyamat játszódott le a harmincas években. A sváb gazdák közül egyre többen szereztek a híresen jó sárközi földből, s a mórágyi fazekasok utódai közül a második világháborút megelőző években sokan a sárközi gazdák felvásárolt birtokain gazdálkodtak.

Helytörténeti Gyűjtemény, Harta, dr. Csanády-gyüjtemény, Bátaszék. Andrásfalvy Bertalan 1972, 16-19. K. Csilléry Klára 1987.

1. ábra: 1., 3-6. Évszámos töredékek a Mórágy, Dittelján-telki ásatás anyagából. (Wosinsky M . Mú­zeum, Szekszárd) 2. Gót betűs feliratú tál töredéke Mórágyról. (Machán I . gyűjteménye, Mórágy)

2. ábra: 1. 1782-es datálású gót betűs feliratú tál Mórágyról. (Wosinsky M . Múzeum, Szekszárd; 2. XVITI. századi tál a Mórágy, Dittelján-telki leletmentés anyagából, (dr. Csanády Gy. gyűjteménye,

Bátaszék)

3. ábra: 1-9. Díszített töredékek a Mórágy, Dittelján-telki leletmentés anyagából. (Wosinsky M . Múzeum, Szekszárd)

4. ábra: 1. Életfa- és madárábrázolás egy mórágyi fűszertartón a XIX. sz. elejéről. (Déri Múzeum, Déri Gyűjtemény, Debrecen) 2. Mórágyi tányér a XIX. sz. elejéről. (Déri Múzeum, Déri Gyűjtemény, Debrecen) 3-4. Tetőrészén madarakkal díszített fűszertartó, melynek hátára mestere, Glöckner Boldi­zsár nevét és a készítés évét is odakanyarította: Baltaza' Glökner 1848. (Déri Múzeum, Déri Gyűjte­

mény, Debrecen) 5. Gazdagon írókázott jellegzetes mórágyi tál a XIX. század második feléből, (dr. Csanády Gy. gyűjteménye, Bátaszék) 6. Jellegzetes margitvirágos, tulipános mórágyi tál a Sár­

közből. (XIX. század második fele, Tóth Gábomé Bogár Éva gyűjteménye, Szekszárd)

5. ábra: 1. Mórágyi tál, öblében hatalmas margitvirággal a XIX. század második feléből. (Helytörténeti Gyűjtemény, Harta) 2. Margitvirág- és gránátalma-motívumokkal díszített falicsempe.

(Württembergi Tartományi Múzeum kiállítása, Waldenbuch) 3. Mórágyi kistányér gránátalmaábrázolással a múlt század utolsó harmadából. (Déri Múzeum, Déri Gyűjtemény, Debre­cen) 4. Rácsozással kitöltött gránátalma-motívum egy X V I I I . századi feliratos odenwaldi edényen.

(Baden-Württembergi Tartományi Múzeum kiállítása, Karlsruhe) 5. A folyatásos technika továbbélé­se, sajátos alkalmazása a hesseni kerámián. (Otzbergi Múzeum kiállítása) 6. Feliratos falicsempe

tulipánokkal a XIX. század elejéről. (Württembergi Tartományi Múzeum kiállítása, Waldenbuch)

6. ábra: 1. Kiöntőcsöves edények 'A Dunántúl kerámiája I . Csákvár, Mohács, Mórágy' kiállításon. (Damjanich J. Múzeum, Szolnok 1994.) 2-3. X I I I . századi kiöntőcsöves fazék és korsó Mainz kör­

nyékéről. (W. Venzmer alapján) 4-5. Kiöntőcsöves kanták Hessenből és Württembergből. 6. Kiöntőcsöves fazék Mórágyról, (dr. Csanády Gy. gyűjteménye, Bátaszék)

7. ábra: 1. Főzés lakodalmas fazékban a szabadtűzön. (Bátaszék, 1910-es évek.) (dr. Csanády Gy. gyűjteménye, Bátaszék) 2. Lakodalmas fazék Mórágyról, (dr. Csanády Gy. gyűjteménye, Bátaszék)

3. Gombócos fazék Mórágyról. (Forster K. tulajdona, Mórágy)

8. ábra: 1. Lábazati csempe rekonstrukciója a Mórágy, Dittelján-telki ásatáson talált töredékek alap­ján. (Kovács A. rajza) 2. Őcsényben előkerült, mórágyi kályhafiókokból készült szemeskályha

rekostrukciója. (Zentai T.-Sabján T. alapján) 3-4. Kályhafiókok Mórágyról. (Machán I . gyűjteménye. Mórágy) 5. Lábazati csempe tulipán-motívummal Mórágyról. (Machán I . gyűjteménye, Mórágy)

6. Lábazati csempe sarokeleme Mórágyról. (Machán I . gyűjteménye, Mórágy)

9. ábra: 1. Partoldalba vájt német típusú hosszú kemence Mórágyon a Szabadság u. 12. sz. telken. 2. Német típusú hosszú kemence szerkezeti rajza. (Reinhard Reuter és Reiner Hi l f alapján)

10. ábra: Fazekasházak és -kemencék Mórágyon

/ /. ábra: A mórágyi díszkerámia egyes típusainak elterjedési térképe

Technológiai sajátosságok

Mórágyon ólommázas és a legújabb kutatási eredmények szerint fekete kerámia is készült. 4 7

A fazekasok a falu határában található agyagból dolgoztak. A visszaemlékezések szerint kifelé vetni való krumplit, visszafelé agyagot raktak a szekérre. 4 8 Nem kellett messzire menniük: a 'Hutzlgassén' (ma Kossuth L. u.), ahol a fazekasok többsége lakott, már közvetlen a házak előtt, nem túl nagy mély­ségben is igen jó minőségű agyagot találhattak. A késztermékek is azt bizonyítják, hogy különböző minőségű, vöröses, sárga és szürke agyaggal dolgoztak a mesterek. Bár Mattyasovszky Jakab és Petrik Lajos nem tud Mórágy környékén tűzálló agyagról, az előkerült kályhásmunkák és tűzálló fazekak bizonyítják, hogy ezzel is dolgoztak a mórágyi fazekasok.49

Az agyagelőkészítés folyamatáról sajnos már nem tudhatunk meg közelebbit. Az sem dönthe­tő el, hogy a frissen bányászott agyagot tovább soványították-e, miként Csákváron, vagy a vízmosá­sokból összegyűjtött, már eleve kevert anyagot rögtön felhasználták, ahogyan ezt a hagyomány tart­j a . 5 0 Azonban minden jel arra mutat, hogy a nyersanyag tartalmazta a Mórágy környékén jellemző gránit egyik kísérő ásványát, a vízmosások finom szemcsézetü iszapjában ma is nagy mennyiségben megfigyelhető biotitot, amely, mint az elvégzett kísérletek is bizonyítják, kiégve sárgán csillámlik. Ezt a mórágyi edények nagy részénél megfigyelhető csillámot nevezik 'macskaaranynak'. Maga az égetés folyamata a félkésztermékek, a Kossuth L. u. 86. sz. alatti leletmentés során talált töredékek és a jelenlegi óbányai gyakorlat alapján rekonstruálható. 5 1 A bőrkeménységű agyagot először bevonták engóbbal, majd írókával díszítették. Ezt követően kiégették, aztán rátették a mázt, s ismét kiégették. A leletmentések során előkerült töredékeket vizsgálva megállapítható, hogy ellentétben Csákvárral, ahol csak a módosabb fazekas égetett kétszer, Mórágyon, miként Óbányán ma is, általános gyakorlat volt a kétszeri égetés. 5 2 Talán ez is hozzájárult a mórágyi tálak, tányérok, bokályok feltűnően élénk színéhez és ragyogó mázához. A díszítés mindig írókával történt. A földfestékek közül a fehéret, a vöröset, a négerbarnát és a feketét használták. Kedvelt volt a 'magamázas' edény, amikor a díszítés a puszta cserépre történt, s ezt öntötték le egy színtelen fedőmázzal. A mázak között a leggyakoribb a zöld, az okker és a barna volt. A zöld máz esetében legalább háromféle árnyalatot különböztethetünk meg: sötétzöldet, olajzöldet és egy egészen világos, ún. "mórágyi vizeszöldet". Az égetés német típusú hosszú kemencében történt. (9. ábra 2.) Ilyen kemencét találtunk Mórágyon a Szabadság u. 12. sz. alatt a partoldalban (9. ábra 1.) és az Alkotmány utcában. Kismórágyon a régi 254. sz. ház mögött a partoldalban ma is láthatók Kolep János egykori fazekas kemencéjének maradványai. A fazekasok ilyen hosszú kemencét használtak a bakonyi központokban is, valamint Jakon, Sümegen, s még ma is ilyen kemencében égetnek Óbányán. 5 3 Kresz Mária külön is megjegyzi, hogy a csákvári fazekasok általában kör alakú kemencében égettek, a kályhások viszont hosszú, vagy német kemencében. 5 4 Már

4 7 A Mórágy, Kossuth L. u. 86. sz. alatti ház udvarán 1995-ben végzett leletmentés során a fazekaskemencéből és a munkagödörből előkerült töredékek tanúsága szerint fekete korsó is készült Mórágyon. Az anyag közös feldolgozását tervezi a leletmentést végző Szabó Géza régész és Nagy Janka Teodóra néprajzos.

4 8 Forster Keresztélyné Varadi/Wild Erzsébet (82 éves) közlése. 4 9 Mattyasovszky Jakab-Petrik Lajos 1885. Kályhacsempéket közöl Mórágyról Bátky Zsig­

mond (Bátky Zsigmond 1992, 294-295. 103. tábla), Malonyay Dezső (Malonyay Dezső 1912, IV. XLIV. tábla), Zentai Tünde és Sabján Tibor (Zentai Tünde-Sabján Tibor 1984, 183., 27-32. kép). Machán István gyűjteményébe több, a szakirodalomban említett zöldmázas tulipános kályhafiók is került Mórágyról. Tűzálló fazekak dr. Csanády György és Machán István gyűjteményében egyaránt találhatók, de a Mórágy, Kossuth L. u. 86. sz. alatti leletmentés során is előkerültek ezek töredékei.

5 0 Kresz Mária 1987, 26., Machán István gyűjtése. 5 1 L. Imre Mária 1977, 190., Teimel István óbányai fazekas közlése, Mórágy, Dittelján-telek

(Kossuth L. u. 43.) 1970, Mórágy, Kossuth L. u. 86. 1995, Wartha Vince 1892. 5 2 Kresz Mária 1982, 34., L. Imre Mária 1977, 191. Teimel István óbányai fazekas közlése. 5 3 Kresz Mária 1960, 352-353., L. Imre Mária 1977, 191., Óbányán Teimel István kemencéje. 5 4 Kresz Mária 1987,5.

Beczkóyné is megemlíti, hogy felfüggesztés céljából Mórágyon külön fület illesztettek a tálra, tányér­ra / 5

Edénytípusok 5 6

A rendelkezésünkre álló adatok szerint Mórágyon nem különültek el a fazekasok, tálasok, korsósok és kályhások. 5 7 Az összeírásokban a 'figulus', az anyakönyvekben a 'fazekas', 'gölöncsér', a telekkönyvben a 'hafman', 'Háfner' foglalkozásmegnevezés szerepel.58 Mint Wilhelm Pekler rámutat, a fazekasra a 'Háfner' kifejezést a délnémet területeken használták, míg például a 'Töpfer, Dippenmacher' az északi részeken volt jel lemző. 5 9 Beczkóyné adatai szerint Kolep János mórágyi fazekas tányért és kancsót egyaránt készített, 6 0 a selejtgödrökből is együtt kerültek elő tálas- és fennál­ló edények, valamint kályhafiókok töredékei. 6 1

A.) Laposedények A tálasedények között különösen kedvelt volt a tál és a tányér. A gyönyörű díszes nagytálak

mellett folyóedényként, mint azt Beczkóyné is megemlíti, vajszínű alapon zöld spongyázott díszítésű, "vájlingnak" nevezettek is készültek. 6 2 A nagytálak peremátmérője 36 cm, magassága 10 cm, a tálak arányosan kisebbek (peremátmérő 31 cm, magasság 8 cm körül). (4. ábra 5-6., 5. ábra 1.) Az ásatási anyag tanúsága szerint a tányérok változatos formái készültek a mórágyi fazekasok kezén. A közöltek közül figyelemre méltó az az egészen korai, mélyebb, tálszerű darab, amely átmérőmérete révén is tál és tányér határán áll. (2. ábra 2.) A korai időszakban gyakori volt a mélyebb, sinces, általában 2 cm-es peremű tányér, amely igen alkalmas lehetett arra, hogy a svábok körében gyakori ételnek számító mártásokat ebből tunkolják. 6 3 A töredékek alapján egy laposabb, szintén sinces és rámás tányértípus is rekonstruálható. 6 4 A tányérok a református magyarság körében is kedveltek voltak. Váralján és

5 5 Szekszárdon például egy újabb eljárást alkalmaztak, a fenékszeg átlyukasztását. (Beczkóyné Révész Ágnes 1938,162.)

5 6 A szolnoki Damjanich Múzeum Dunántúl kerámiáját bemutató kiállítássorozatának első rendezvényén a csákvári és a mohácsi agyagművesség jellemző darabjai mellett a legrégebbi sárközi fazekasközpont, Mórágy mestereinek munkái is láthatók voltak. (A Dunántúl kerámiája I . 'Csákvár, Mohács, Mórágy' Damjanich János Múzeum 1994. augusztus 6-december 31.) A tárlókba a völgységi mestereknek - a debreceni Déri Múzeum Déri György Gyűjteményének a mórágyi díszkerámia korai időszakát reprezentáló fazekasmunkái kivételével - helytörténeti gyűjtemények, illetve magángyűjtők tulajdonában lévő, nagyobb közönség előtt eddig még nem látott munkái kerültek. A sárközi, s ezen belül a mórágyi kerámiáról született eddigi kiállítások és publikációk szinte kizárólag a díszkerámia legszebb darabjait emelték k i . A mindössze néhány tárgyípusra szorítkozó válogatásoktól eltérően a Szolnokon kiállított anyag a készítési hely és a piackörzet köz-, valamint magángyűjteményeiben található változatos díszkerámián túl a kevésbé díszes és díszítetlen cserépedényeket is bemutatta.

5 7 Kresz Mária 1960, 298-302. 5 8 TmL. Ö.1828., Lagerbuch 1851., Kereszteltek, copuláltak és megholtak anyakönyve Mó­

rágy, ref. egyház, 1852-1854. Megjegyzendő, hogy a mórágyi legközelebbi párhuzamának tekinthető mecseknádasd-óbányai fazekasság mesterei esetében L. Imre Mária sem tud ilyen elnevezés-, illetve mesterségbeli megkülönböztetésről. L. Imre Mária 1975-1976, 183., 1978.

5 9 . Dr.Wilhelm Pekler 1972, 332. 412. ábra 6 0 A 'J.K. 1856.' monogramos, évszámos kancsót díszítése alapján Kolep János a tanulmány­

ban is közölt tányéraival azonosítja. (Beczkóyné Révész Ágnes 1938, 162.) 6 1 Mórágy, Dittelján-telek (Kossuth L. u. 43.) 1970., Mészáros Gyula 1968, X L I . t. 6 2 Beczkóyné Révész Ágnes 1938, 162. "Volt még a kezemben hiteles mórágyi darab másféle

is: ... nagy fehér tál zöld spongyázott díszítéssel". 6 3 Andrásfalvy Bertalan 1972, K. Csilléry Klára 1987, Fél Edit 1935. Hessenben ünnepi al­

kalmakkor salátát és puliszkát szolgáltak fel ezekben. (Gerd J. Grein 1977/a. 13.) 6 4 Wosinsky Mór Múzeum Régészeti Gyűjteménye Ltsz. 67.165.137., 70.50.305., 70.50.328.

Őcsényben például a lakodalmakon ezekben tálaltak, ezekben szolgálták fel a kocsonyát. Helyük egyébként a tányértartón, a 'fogason' volt. 6 5 A tányérok jellegzetes csoportját képezik a magán- és közgyűjteményekben egyaránt főleg a XIX. sz. második feléből ismert 19-21 cm átmérőjű darabok, amelyektől méretben és funkcióban egyaránt elkülönültek az 1870-es évektől elsősorban a Sárközbe készített gyermektányérok (5. ábra 3.) 6 6.

A sütő- és főzőedények közül az ásatási anyagban azonnal szembetűnnek a serpenyőlábak, -fogók és a tésztaszűrőtálak töredékei. 6 7 A kuglófsütőnek két változatát lehetett elkülöníteni: egy szélesebb, alacsonyabb és egy magasabb, keskeny fenekű típust. 6 8 Ez utóbbi mellett a gombos fedők gazdag és változatosan díszített darabjai találhatók dr. Csanády György gyűjteményében.

B.) Fennálló edények A mórágyi fazekasok a fazékfélék közül a hatalmas lakodalmas fazéktól a bögréig mindent

elkészítettek. 6 9 Az általános gyakorlattól eltérően kívül-belül mázas hatalmas lakodalmas fazekaik méreteikkel is kitűnnek, s jól elkülöníthetők például a Csákváron és Óbányán készültektől. 7 0 A visz-szaemlékezések szerint Mórágyon szinte minden háztartásban volt egy-egy 40-50 literes lakodalmas fazék, amelyet az ünnep alkalmával - a fülön lévő tulaj donjegyek tanúsága szerint - a tálakhoz hason­lóan gyakran kölcsönadtak (7. ábra 1-2.)71. A kisebb méretű, egyfülü fazék sajátos használatára már csak a legidősebbek emlékeznek. Ebben készítették a hétköz- és ünnepnapokon egyaránt gyakran fogyasztott 'érett túróf (7. ábra 3.) 7 2 .

A köcsögök változatos formáit ismerjük Mórágyról. A legjellemzőbb a kívül-belül mázas la­pos hasú, hosszúnyakú, füles forma. A kívül mázatlan köcsög és kisköcsög viszont egyaránt fül nélkül fordul elő. Szintén a tejfeldolgozáshoz kapcsolódik egy sajátos edénytípus. L. Imre Mária Mecseknádasd-Óbányáról 'túróérlelő fazék' (Rahmhafen), Sarosácz György Mohácsról 'erjesztő fa­zék,' illetve 'túrósfazék' néven említi. 7 3 Ez utóbbi helyen pontos nevére, használatára már nem emlé­keztek. Mórágyon is csupán a padláson talált edények tanúskodnak arról, hogy a múlt században a

Kresz Mária: Jelentés a váraljai és szekszárdi gyűjtőútról. 1953. Wosinsky Mór Múzeum Néprajzi Adattára 135-74. 4. A Néprajzi Múzeum egy Decsen gyűjtött tányérja kapcsán jegyzi meg Fél Edit, hogy őcsényi születésű adatközlője szerint "régen lakodalomban ebben tálaltak." (N.M. Ltsz. 142402. Fél Edit 1950.)

6 6 Ez a típus a Dittelján-telki anyagban nem szerepel. D.Gy.25. Sárközi gyerektányér Mórágy­ról, átmérő: 13,5 cm. D.Gy.463. Sárközi gyerektányér Váraljáról, átmérő 14,2 cm.

6 7 Mórágy, Dittelján-telek (Kossuth L. u. 43.) selejtgödör anyaga. Mészáros Gyula 1968, X L I . t. Egy vajszínű alapon zöld spongyázott díszítésű szűrőtálat még ma is őriz Mórágyon Németh Jó­zsefbe Eiler Erzsébet (68 éves). Nagyanyjáról maradt rá a féltve őrzött darab egy 1856-ban készült, tulipáncsokorral díszített halottas lepedővel együtt.

6 8 L. Imre Mária az alacsonyabb, szélesebb formát tartja régebbinek. A Mórágyon előkerült kuglófsütők arányukban eltérnek a Mecseknádasd-óbányaitól. Az alacsony, széles változat alacso­nyabb, szélesebb, a magas, keskeny magasabb, keskenyebb az óbányainál. L. Imre Mária 1977, 296.

6 9 Kresz Mária Mórágyon készült bögrét talált Váralján. Kresz Mária: Jelentés a váraljai és szekszárdi gyűjtőútról. 1953. Wosinsky Mór Múzeum Néprajzi Adattára.

7 0 Kresz Mária 1987, 19., L. Imre Mária 1977, 296. 7 1 Forster Keresztélyné Váradi/Wild Erzsébet (82 éves) közlése. Machán István gyűjteményé­

ben található egy több mint 50 literes hatalmas lakodalmas fazék. Az óbányaiak ritkán készítettek nagyobb méretű főzőfazekakat, 10 literc:t is csak mutatóba. L. Imre Mária 1977, 296.

7 2 Az érett túró, mint arra Andrásfalvy Bertalan is utal (Andrásfalvy Bertalan 1972, 152.), a tejfelesleggel rendelkező sváb falvakban igen kedvelt étel volt, így Mórágyon is. A 82 esztendős Forster Keresztélyné Váradi/Wild Erzsébet elmondása szerint a szikkadt túrót sóval és paprikával össze­gyúrták, s gombócokat készítettek belőle. Ezt ilyen fazékba tették, s lekötötték a tetejét. Hetente kivették és lemosták a gombócokat. Amikor megérett, felszeletelték, és kenyérrel, vajjal ették. Az érett túróhoz hasonló módon készülő 'büdöstúrót' Sarosácz György közlése szerint a Mohács környéki svábok is spe­ciálisan e célra használt edényben - nagykantában - készítették. (Sarosácz György 1971, 76.)

7 3 L. Imre Mária 1977, 297., Sarosácz György 1971, 52., 74.

túrót még 'erjesztöfazékban' készítették. A savót a csöcsnél kinyúló lúdszáron engedték le.(6. ábra 1., első sor) 7 4 Feltehetően a fazekasság megszűnte után, amikor a speciális edények beszerzése már gondot jelentett, egyszerűbb volt a túrókészítés ma is gyakorolt módját követni: háromszögre hajtott ruhába helyezték a túrót, s így csepegtették le a savót. L. Imre Mária a 'túróérlelő fazekat' - egy-egy Tolna, illetve Somogy megyei párhuzamot is említve - helyi speciális megjelenési formának tekinti, s mint megállapítja, hogy németek lakta területekről ismert.75 Tolnában legkeletibb előfordulására eddig a Duna menti Bölcskéről van adatunk.76 Párhuzamait is német területen találhatjuk, ahol a túróérlelő edényeknek többféle változata is ismert.7 7 A Csanády-gyűjtemény túróérlelő fazekai anya­gukban, korongozásukban, formájukban és díszítésükben jelentősen különböznek. A nehéz, esetlen formájú magafalán mázas mellett a jól korongozott, díszített edények mestermunkának tűnnek. A Mórágyon előkerült zsírosbödönök igen hasonlítanak az Óbányán készültekhez. Azoknál azonban kissé vaskosabbak, szélesebbek, s nem fehér, sárga, barna, hanem inkább zöld színben készültek. 7 8

A mórágyi mesterek keze alól a totyafazék, a mázas szilke, a fali sótartó mellett egy-egy kü­lönlegesen szép, egyedi darabnak számító füszertartó is kikerült. A debreceni Déri Múzeum Déri György Gyűjteménye kettőt is őriz ezek közül. Az egyik egy fehér alapszínű, felhetetően korai, talán XIX. század eleji darab, (4. ábra 1.) a másikról pontosan tudjuk, hogy 1848-ban készítette Mórágyon Glöckner Boldizsár. (4. ábra 3-4.) 7 9 A Csanády-gyűjteményben található zöld mázas darab valószínű­leg később, a múlt század utolsó harmadában készült.

A mórágyi kerámia edénytípusai közül a korsókra eddig kevésbé figyelt a kutatás. Nemcsak az ásatási töredékek bizonyítják, hogy korsó is készült a sváb faluban.80 A mórágyi kerámia hitelesíté­se során az egyik pincében Beczkóyné 'Jákob Rottenbiller Mórágy 1883' feliratú ecetes és boros korsót talált. 8 1 Az adatközlők emlékezete szerint a változatos formájú korsókban bort, ecetet, eseten­ként olajat, majd ha már csorba volt, petróleumot tartottak.82

A mórágyi fazekasok által készített használati kerámia egyik legsajátosabb csoportját a kiön-tőcsöves edények képviselik. (6. ábra 1. hátsó sor) A Magyarországon eddig ismert kiöntőcsöves edényeket az Igaz Mária és Kresz Mária által kialakított szakterminológia szerint savanyító edények­ként a kantákhoz sorolták. 8 3 L. Imre Mária is e csoportba tartozónak tekinti a nádasdi-óbányai meste­rek által készített, ecet erjesztésére szolgáló széles szájú kantát (Essigkrug), illetve a Váralján általá-

7 4 L. Imre Mária 1977,297. 7 5 L. Imre Mária 1977, 297., L. Imre Mária 1979, 235., Sarosácz György 1971. 52., 73-74. 7 6 Dr. Ballá Miklós gyűjteménye, Bölcske. Az anyakönyvi feljegyzések szerint a Bölcskéhez

tartozó Hada-pusztára a XVII I . században német evangélikusokat telepítettek. A gyűjteményben található darab leginkább a Mohácsról közölthöz hasonlít. Ismert adatok szerint a mohácsi fazekasok a Dunán felhajózva is árusították termékeiket. Mint a gyűjteményben található nagyszámú mohácsi fekete korsót, a Bölcskével szomszédos Dunaföldvár nagy vásárain az erjesztőedényt is beszerezhették.

7 7 Hessen vidékén "Käseprinz", vagy "Käseseiher" néven ismert egy három lábú. oldalán vagy alján lyukas túrókészítő edény, amelyet egy tálba helyeztek, s ebbe folyt a savó. Ugyanez az edénytí­pus ismeretes volt Pfalzban és Württembergben is. (Gerd J. Grein 1977/a, 13., Alfred Höck 1981, 19., Bärbel Brugger 1990, 61.) E csoportba sorolhatók az un. 'fölöző edények'. A kétfülű 'fölöző fazék' (Abrahmtopf) hasán, az aljától néhány centiméterre helyezkedik el a kiöntőcső. Egyes területeken ugyanerre a célra 'fölöző tálat' használtak. (Gerd J. Grein 1981, 51.)

7 8 L. Imre Mária 1977. 297. 7 9 D. Gy. 34., D. Gy. 507. 8 0 Mórágy, Dittelján-telek (Kossuth L. u. 43.) 1970., István Erzsébet 1972, 79., István Erzsé­

bet 1981,414. 8 1 Beczkóyné Révész Ágnes 1938. 162. 8 2 Özv. Forster Keresztélyné Váradi/Wild Erzsébet (82 éves), Wéber János (70 éves) közlése.

L. Imre Mária megjegyzi, hogy tökmagolaj tárolására a környező falvakba az óbányaiak is szállítottak hosszú hengeres, hosszanti irányba csíkozott, vagy sima barna mázas korsókat, palackot, "Ölkrugot". (L. Imre Mária 1977, 297.) Egyébként e forma a délnémet területeken jól ismert. (Bärber Brugger 1990, 60.)

8 3 Igaz Mária-Kresz Mária 1965, 111.

nosan használatos kiöntőcsöves korsó kanta változatát. Domanovszky György nyomán ezt az edénytí­pust balkáni eredetűnek tartja, Nádasd és Óbánya piackörzetét is idekapcsolva.84 A Mórágyon készült kiöntőcsöves kanták közül kettő e csoporthoz tartozik, illetve megegyezik a Domanovszky által kö­zölt I . típus Tolnából és Baranyából származó edényeivel. (6. ábra 1. a felső sorban balról a 3-4.) 8 5 E típusra vonatkozóan az eredet kérdésére Domanovszky nem ad határozott választ. A történeti anyag alapján csak a kiöntőcsöves edények I I . és V. csoportja esetében mondja k i , hogy azok balkáni erede­tűek. Az I . típusba tartozó edényekről csupán annnyit jegyez meg, hogy Törökország, Olaszország és Németország területéről ismertek párhuzamaik. 8 6

Készült viszont Mórágyon olyan kiöntőcsöves edény is, amely csak jobb híján sorolható a kiöntőcsöves kantákhoz. Legközelebbi párhuzamát, egy XV. századi mainzi kiöntőcsővel ellátott fazekat, mint egyetlen általa ismert darabot említi Domanovszky.87 Ezen a továbbiakban Domanovszky alapján legpontosabban 'kiöntőcsöves fazéknak' nevezhető edény számtalan párhuzama megtalálható a kiöntőcsöves formát kedvelő német régészeti és néprajzi anyagban. (6. ábra 2-5.) 8 8 A kiöntőcsöves kantákat a magyar néprajzi szakirodalomban elsősorban savanyító edényként tartják számon. Mórágyon is ezt említették a kiöntőcsöves kanták, illetve fazekak egyik használati módja­ként. Szóltak azonban egy speciális funkcióról is: az egyik adatközlő még emlékszik arra, hogy gye­rekkorában ilyen kiöntőcsöves fazékban tartották az 'édes bort' ('Süßwein'). (6. ábra 6.) Szüret idején a gyerekeknek tettek el a mustból, amit először felmelegítettek, majd egy kiöntőcsöves fazékba töltöt­tek. Az 'édes bor'-ból később tányérba öntöttek, s tunkoltak belőle, vagy kenyérre csorgatva ették. Az is előfordult, hogy egy vékony szelet nyers sütni való tököt tettek az edénybe, s ettől még ízletesebb lett. Andrásfalvy Bertalan is ír arról, hogy a múlt század végén bekövetkező filoxéra előtt, a szőlőbő­ség idején a sváb falvakban a gyermekek számára téli csemegének a mustból 'szőlőmézet' sűrítettek. 8 9

Kiöntőcsöves korsó is készült Mórágyon - többek között egy sajátos, Domanovszky I I . típusától eltérő kétfülű formában. Óbányáról barna mázas, Mórágyról zöld, barna és sárga mázas darabok ismertek. A kiöntőcsövek formája itt is igen változatos. 9 0 L. Imre Mária adatközlői szerint a kiöntő­csöves kantákat Óbányán az 1920-as évekig készítették. A tejfeldolgozás módjának megváltozásával, az ecet házilagos készítésének feleslegessé válásával a korábban nélkülözhetetlen edények is eltűntek. A mórágyi mesterek nemcsak a sajátos funkciójú kiöntőcsöves edények készítésével, de a fazekasság­gal is felhagytak 1885 után.

A használati kerámia legkorábbi datált darabja egy okkermázas 1801-es széles szájú kanta. Két évvel később készült a zöld mázas jellegzetes orros kancsó, éppen olyan, mint amelyről, mint "hiteles mórágyi darabról" Beczkóyné is említést tesz. Ugyancsak ő közöl két díszes mórágyi boroskancsót: az utolsó mórágyi fazekas, Kolep János domborműves díszítésű írókázott munkája a felirat szerint 1871-ben készült, egy másik, szintén J.K. monogramos darab korábbi, 1856-ból szár­mazik. 9 1 A Déri Gyűjtemény és a Néprajzi Múzeum gazdag anyagából különböző méretű mórágyi

L . Imre Mária 1977, 297. 8 5 Domanovszky György 1940, 222. 6. kép. 8 6 Domanovszky György 1940, 224. Ezúton köszönöm Gunda Béla professzor úrnak az

edénytípus olaszországi előfordulására vonatkozó adatot. 8 7 "Még az előbbinél (t.i. kiöntőcsöves tálaknál - szerző) is ritkábbak a kiöntőcsővel ellátott

fazekak. Ilyen kétfüles fazekat találtak Mainzban. Valószínűleg a XV. század közepéről, esetleg végéről származik. Ebből a csoportból ez az egyetlen előttem ismeretes darab." Domanovszky György 1940,212-213.

8 8 Ugyancsak Mainzból a X-XJII. századból ismert e forma. (W. Venzmer 1973, 111/29., IV/14.) Hasonló kiöntőcsöves kanta látható Waldenbuchban, a Württembergi Tartományi Múzeum kiállításán is. (Hans-Ulrich Roller 1990, 27.) E forma Hessenben is kedvelt volt. (Alfréd Höck 1981.7.)

8 9 Andrásfalvy Bertalan 1972,139. 9 0 L . Imre Mária 1977, 297. 9 1 Beczkóyné Révész Ágnes 1938. 162.

bokályok ismertek. Szintén Beczkóyné híradásából tudjuk, hogy a mezőtúri sárgához hasonló színű csobolyó készült Mórágyon, hasáb alakú butella pedig látható is dr. Csanády György gyűjteményé­ben. 9 3

C.) Egyéb cseréptárgyak A már többször is említett tintatartók mellett a református mesterek a piac igényei szerint

szenteltvíztartót, vagy akár egy-egy szép kis szobrot is készítettek. 9 4 Beczkóyné gazdagon írókázott "J. K. 1875." feliratú virágcserepet talált mórágyi útján. 9 5

I I I . Kályhásmunka

Mint arról már szó volt, nincsenek adataink arra, hogy Mórágyon elkülönültek volna a faze­kasmesterség különböző ágai. A selejtgödrök anyagaiból is együtt kerültek elő tálak, tányérok, korsók és kályhafiókok, illetve csempék töredékei. Az ásatási anyagban egymás mellett fordul elő mázatlan és mázas - leggyakrabban zöld mázas - kályhafióktöredék, kályhacsempe. A tulipán, mint meghatá­rozó motívum a bekarcolt díszítésű táblás lábazati csempén és a kályhafiókokon egyaránt megjelenik.

István Erzsébet elsősorban az ásatási anyagra hivatkozva látja bizonyítottnak, hogy készült Mórágyon kályhás munka. 9 6 A szakirodalomban mórágyi kályhafiókot a Sárközből először Bátky Zsigmond, majd Ács Lipótnak, a mórágyi kerámia avatott ismerőjének rajza alapján Malonyay Dezső közöl. Ez utóbbin a Dittelján-telki anyagban gyakori mázatlan, tálformára korongolt, majd szögletessé formált, öblében ujjal csipkézett álló agyagszalaggal díszített kályhafiók mellett mázas tulipános kályhafiók és egy trapéz alakú párta is látható. 9 7 Ugyanilyen darabokra bukkant Zentai Tünde és Sabján Tibor egy 1976-ban bontott őcsényi ház kemenceágyában talált kályhacseréptörmelékek kö­zött. Egy kiegészített monogramos, datált lábazati csempe alapján a szemeskályha készítésének idejét 1872-re tették. 9 8 A Machán István gyűjteményéből most közölt, Mórágyon előkerült 6 kályhafiók és 2 sarok kályhafiók megegyezik a szakirodalomban ismertetettekkel. Eddig közöletlen viszont a táblás lábazati csempéknek a bekarcolt díszítésű, minden valószínűség szerint szintén a XIX. század máso­dik felében Mórágyon készített változata.

Díszítmények

A mórágyi kerámia jellemzőinek megállapításánál általában csak a díszkerámiát, elsősorban a tálakat, tányérokat, bokályokat vizsgálták, a tálak közül is leginkább a vörös-fekete színűeket. A használati kerámia alapszíne Mórágyon leggyakrabban zöld, illetve jellegzetes mórágyi vizeszöld, okker és sötétbarna volt. A díszkerámiák között a korai időszakban a színes alapú edények mellett gyakoriak voltak a fehér alapszínűek. Ilyen a gót betűs feliratos töredék, és az említett 1782-es tál is. (1 . ábra 2., 2. ábra 1.) A Dittelján-telki leletmentés anyagában az odenwaldihoz hasonló, egészen

9 2 D. Gy. 26., D. Gy. 201., D. Gy. 247., D. Gy. 335. A legtöbb bokály és kisbokály a Néprajzi Múzeum gyűjteményében található. A gazdag anyagból csak megemlítek néhányat. Bátky Zsigmond Decsen 1903-ban P. I . monogramos kisbokályokat gyűjtött (pl. N . M . Ltsz. 42. 779-80.), s egy 1856-ban Mórágyon készült bokályt is őriz a gyűjtemény (N. M . Ltsz. 54. 40. 156).

9 j Beczkóyné Révész Ágnes 1938, 162. 9 4 A Déri Gyűjtemény egy különlegesen szép mórágyi leányfigurát őriz. D. Gy. 389. 9 5 Beczkóyné Révész Ágnes 1938, 162. Az adatközlők szerint Kolep János kovácsmester

nagyapja, az utolsó mórágyi fazekas készítette. 9 6 István Erzsébet 1972, 79. 9 7 Bátky nyugati eredetűnek tartotta az ilyen fiókból készült kályhát. Bátky Zsigmond 1992,

""94-295. 3. ábra, Malonyay Dezső 1912, XLIV. tábla. , x Zentai Tünde-Sabján Tibor 1984, 183., 27-32. kép.

világos sárga alapszínű tál és több töredék is található. (2. ábra 2., 3. ábra 5.)" István Erzsébet hívta fel a figyelmet az edények alap- és díszítményszíneinek periodikus változására, ezek alapján különít­ve el a sárközi - s egyik alcsoportjaként a mórágyi - kerámia egyes időszakait. 1 0 0 E szerint a század közepéig a fehér alapszínen sárga, vörös, zöld, fekete díszítmény volt a jellemező, utána a vörös és fekete alapszínen fehér, sárga, zöld, fekete, vörös. E periodizáció azonban nem tekinthető kizáróla­gosnak. A Soproni Olivér által közölt 181 l-es tányér például fekete alapszínen fehér, az 1814-es madaras tál pedig fekete alapon zöld díszítményű. 1 0 1 Az ásatási anyagban együtt fordul elő fehér, sárga illetve halványzöld alapon vörös, zöld, fekete és fehér díszítményű töredék, valamint magamá­zas, illetve vörös vagy fekete alapon díszített edény. (3. ábra 1-9.)102 A XIX. sz. közepétől a fehér alapszínű edény eltűnik, kedveltebbekké válnak a vörös vagy négerbarna, illetve fekete alapon díszí­tettek. Már Kovách Aladár kiemelte a "gyönyörű fekete és vörös mázuk miatt becses" mórágyi tála­kat, Ács Lipót is fekete és vörös alapszínű tálakról beszélt. 1 0 3 Beczkóyné bár megjegyezte, hogy fehér alapszínű edények is találhatók Mórágyon, mivel ezek sokkal ritkábbak és kevésbé ismertek, vizsgá­lódásait szintén a "piros és fekete alapszínű" edényekre korlátozta. 1 0 4 Kresz Mária is a vörös-fekete színkombinációt tekintette a mórágyi edény legjellemzőbb sajátosságának, s ezen a Hessen környéki kerámiára jellemző alapszínű tányérok kapcsán hívta fel a figyelmet a mórágyi fazekasok szülőföldjén élő hagyományok vizsgálatára. 1 0 5 A vörös és fekete, illetve négerbarna alapszínű ólommázas kerámi­ák nemcsak Hessen, de Württemberg és Pfalz környékén is igen kedveltek voltak, s e színkombiná­ciót tálas és fennálló edényen egyaránt alkalmazták. 1 0 6 Figyelemre méltó, hogy a mórágyi kerámiánál a kék szín kezdettől fogva hiányzik. Egyetlen késői darabot ismerünk, amelynél használták e színt: a hagyomány szerint Ballá Henrik kékfestő számára készített, kékkel spongyázott tintatartót. Württembergben, s a szomszédos Pfalzban is elsősorban a vörös, fekete, fehér, zöld, sárga szín volt kedvelt a díszítmények körében. A kék szín igen ritka volt, mert a kobaltot nehezen tudták beszerez-n i . 1 0 7

A mórágyi kerámia motívumcsoportjait Beczkóyné ismertette először, majd Kresz Mária, István Erzsébet és Soproni Olivér elemezte.108

Virág-motívum: A mórágyi kerámia egyik specifikuma a sajátosan szerkesztett, leggyakrab­ban 3 virágból álló csokor, melyet Soproni Olivér az életfaábrázolásra vezet vissza, s itáliai, német, osztrák és morva példákra hivatkozva bizonyítja elterjedtségét egész Európában. 1 0 9 A korai tányéro­kon gyakori a két, illetve öt virág is. E darabokon még előfordul a később sziklevéllé stilizálódott kantharosz közvetlen ábrázolása is. (4. ábra 2 . ) ' 1 0 A csokor szerkezete, a virágok megjelenítése kez­detben igen változatos. Az 1782-es tányér forgórózsaszerü virágábrázolása a Hessen környéki Odenwald területéről és a Rajna mellől, Mainz közeléből származó tányérokon köszön vissza."1

Beczkóyné a mórágyi díszítmények sajátosságaként említi a lendületes, hosszú szárú virágokat, me­lyek közül a középső mindig különbözik a többitől, (4. ábra 5-6.) míg például Szekszárdon egyforma volt mindhárom virág. 1 1 2

9 9 Wosinsky Múzeum Régészeti Gyűjteménye Ltsz. 67.165.155., 70.50.191., 70.50.179., Kari Baeumerth 1977, 17., Dávid Gaimster 1986,40.

1 0 0 István Erzsébet 1964,98-99. 1 0 1 Soproni Olivér 1987,46., 56. ábra, Mészáros Gyula 1968, 33. 1 0 2 Mórágy, Dittelján-telek (Kossuth L . u. 43.) 1970. 1 0 3 Kovách Aladár 1903, 1-4., Ács Lipót 1929, 50. 1 0 4 Beczkóyné Révész Ágnes 1938, 159. 1 0 5 Kresz Mária 1991,28., 30. 1 0 6 W. Venzmer 1973, IX. 11-13., Hans-Ulrich Roller 1990, 27. 1 0 7 Hans-Ulrich Roller 1990, 27. 1 0 8 Beczkóyné Révész Ágnes 1938, 159., Kresz Mária 1991, 28-30., István Erzsébet 1972,

Mészáros Gyula 1968, Soproni Olivér 1987, 43-46., 145-146. 1 0 9 Soproni Olivér 1987, 32-34. 1 1 0 D . Gy. 504. 1 1 1 W. Venzmer 1973, IX. 3., Kari Baeumerth 1977, 18. 1 1 2 Beczkóyné Révész Ágnes 1938, 159.

Már Ács Lipót felhívta a figyelmet arra, hogy a mórágyi tálakon, tányérokon és bokályokon a tulipán mellett a margitvirág tűnik fel leggyakrabban - igen változatos formában. (4. ábra 2.,5-6., 5. ábra 1-2.)1 1 3 Az egyes mesterek eltérő rajzolatú virágai közül legjellemzőbbé vált díszítményen a szirmokat külön-külön, vastagabban fogó írókával fehér, esetleg zöld színnel rajzolták ki , s minden egyes sziromra elütő színnel egy pettyet, Soproni kifejezésével élve 'ragyogtatót' tettek. (4. ábra 6.) A margitvirág kapcsán érdemes emlékeztetni a niederkircheni telepesek szülőhazájabeli Szent-Margit­kultuszra, s arra a körülményre, hogy a Margit név Mórágyon még a betelepülés után százötven évvel is a legkedveltebbek közé tartozott.1 1 4

A tulipán is a legkülönbözőbb megfogalmazásban fordul elő a mórágyi tányérokon, boká­lyokon. A szépen megrajzolt keretet Szent Bernát-lángja motívummal vagy rácsozással kitöltő, a keretelés nélküli lendületes rajzolatú változatok mellett a kerámiák egy részén a középső tulipán elvontabb, kevésbé hangsúlyos, inkább a sziklevél ritmusát követi. (4. ábra 5.) Általában a tál öblét tölti k i , de néhány darabon a peremen is megtalálható 1 1 5 Ez a motívum igen kedvelt, s gyakori a délnémet területeken is. (5. ábra 6.) 1 1 6

Különösen a korai darabokon szerepel sokszor a gránátalma-motívum. Soproni közöl is egy archaikus ábrázolást." 7 A Mórágy, Dittelján-telki leletmentés során előkerült töredékeken, miként több XIX. századi odenwaldi edényen, a kereteit virág Szent Bernát-lángja motívummal vagy rácso­zással kitöltött. (3. ábra 5., 5. ábra 4 . ) " 8 A gránátalmának az egyes mesterek kezén később egészen önálló karaktere lesz. A Déri Gyűjtemény egyik kistányérján például szinte irreálisan hangsúlyossá válik. (5. ábra 3 . ) 1 1 9 A motívum igen elterjedt volt a X V I I I . századi német anyagban Württembergben, Pfalzban, a Rajna vidékén és Hessenben egyaránt. 1 2 0

Az egyes motívumokat elválasztó spiráldísz, a "Szent Bernát lángja"- motívum a korai idő­szakban az öbölben is megjelenik a tulipán térkitöltőjeként, vagy egyszerűen mint díszítmény. 1 2 1

A figurális ábrázolás legismertebbje a madár-motívunvEgyes korai fehér tányérokon azon­ban egy-egy huszár vagy kocsihajtó alakja is feltűnik. Az említett német területeken a X V I I I . század elején egész jeleneteket ábrázolnak a kerámiákon: bibliai képeket, vagy a hétköznapi életből vett helyzeteket, jól ismert figurákat mutatnak be. 1 2 2 Hessenben, Württembergben és Pfalzban a X V I I I . századi falicsempékről (Ofenwandplattchen) köszönnek vissza ránk ezek a figurák. 1 2 3 Egy korai, Hartára készült mórágyi tányéron a lovát noszogató kocsihajtó egyszerű rajzával is a X V I I I . századi schaephuyseni tálakat idézi . 1 2 4 A papok, huszárok, pipázó katonák, vándorárusok, parasztok, vagy egy-egy szarvas, vaddisznó, madár a protestáns területeken kedvelt falicsempéken humoros vagy bölcselkedő felirat kíséretében jelennek meg. 1 2 5 Mórágyon az állatábrázolások közül legggyakoribb a

1 1 3 Ács Lipót 1929,50. 1 1 4 Klaus Zimmer 1990, 146-284., Mórágy, ref. egyház: Kereszteltek (1783-1805), copuláltak

(1784-1828) és megholtak (1785-1828) anyakönyve. Kereszteltek anyakönyve 1806-1876., Copuláltak és megholtak anyakönyve 1828-1888.

1 1 5 Soproni Olivér 1987, 45-47. ábra. 1 1 6 Württembergben, Pfalzban a tálak mellett különösen gyakori díszítőeleme volt a protestán­

sok körében kedvelt falicsempéknek (Ofenwandplattchen). Hans-Ulrich Roller 1990, 27. Karlsruheban a Baden-Württembergi Tartományi Múzeum kiállításán számtalan X V I I I . századi fehér és színes alapú edényen pompáztak a tulipánok.

1 1 7 Soproni Olivér 1987, 56.ábra. 1 1 8 Wosinsky Mór Múzeum Régészeti Gyűjteménye Ltsz. 70. 50. 304., 70. 50. 391.,

Karlsruhe, a Baden-Württembergi Tartományi Múzeum kiállítása. 1 1 9 D. Gy. 25. 1 2 0 Erich Meyer-Heisig 1955, 44., Dávid Gaimster 1986, 40. 1 2 1 Mórágy, Dittelján-telek, 1970, Ltsz. 67. 165. 155., 70. 50. 304. 1 2 2 Margarete Bartels 1986. 46-73., Karlsruhe, Baden-Württembergi Tartományi Múzeum

INV.NR V8344, INV. NR. V3941. 1 2 3 Bárber Brugger 1990, 40., Karlsruhe, Baden-Württembergi Tartományi Múzeum kiállítása. 1 2 4 Margaréta Bartels 1986, 62. 1 2 5 Barber Brugger 1990, 40., Karlsruhe, Baden-Württembergi Tartományi Múzeum kiállítása.

madár és a kakas, melyekkel általában tálak és tányérok öblét, valamint a fűszertartókat díszítették. Kevés korai, fehér alapú madaras tányért ismerünk, ezért értékes a XVTII. sz. végére keltezhető ása­tási anyagban előforduló aprócska töredék is, (3. ábra 1.) bár a legszebb darabokat Soproni Olivér a Néprajzi Múzeum anyagából közli . 1 2 6 Ezek a madarak még igen egyszerű rajzolatúak, miként a Mé­száros Gyula által bemutatott 1814-es fekete alapon fűzöld díszítésű tál, illetve a Déri Gyűjteményben található fehér alapszínű füszertartó madarai. (4. ábra l . ) 1 2 7 A gyűjtemény másik, 1848-ban készült darabját Glöckner Boldizsár furcsa madara díszíti, amely a Wosinsky Múzeum háború előtti gyűjte­ményéből ránk maradt tányérok között is felbukkan, így azonosítva mesterét. (4. ábra 3-4.) 1 2 8 Soproni Olivér a kakasölés szokására visszanyúló emléknek tartja a kakas-motívum megjelenését a mórágyi tálasedényeken. 1 2 9 Ács Lipót is kitér erre, Hofer Tamás és Fél Edit külön ábrát is közöl a mórágyi kakasos illetve madaras, vagy ahogy a mórágyi motívumokat ma is tovább éltető, formáló fazekasok mondják, a 'kövér' és a 'sovány madaras' tálról . 1 3 0

A hullámvonal és a geometrikus motívum elsősorban a sgrafittós díszítéshez kapcsolódott. A sgrafíttó, amely eredetének megítélésében annyi a bizonytalanság, a XVTII. század végi anyagban igen gyakori volt . 1 3 1 A hullámvonal később is igen kedvelt a mórágyi kerámiákon, míg a sgrafíttó szinte telj esen eltűnik.

A sárközi kerámia alapvető jellemzőjének tartják a folyatott mázas díszítést, amelyet "sárközi" néven is említenek a szakirodalomban.132 Soproni Olivér megkülönbözteti a szabálytalanul folyatott, a sásleveles és a foltos mázas technikát. 1 3 3 A leletmentés X V I I I . század végére keltezhető anyagában mindhárom változat előfordul. (3. ábra 6., 9.) 1 3 4 A sásleveles motívumot Soproni török örökségnek tekinti, bár megemlíti, hogy ez a technika a X V I I I . században Nyugaton is kedvelt vol t . 1 3 5 A Hessen tartománybeli Odenwaldban is ismerték ezt a díszítést. Még századunkban is szívesen alkalmazták, sőt, a különböző művészeti irányzatok is gyakran visszanyúltak e technikához. (5. ábra 5.) 1 3 6 Főleg tálakat és tányérokat díszítettek ily módon. Az edény világos vagy sötét engóbos peremére különböző egymástól elütő színű vonalakat húztak. Ezután szabályos rendben pöttyöket vittek fel, amelyek a tál belseje felé folytak, majd megrázták az edényt, s így sajátos mozgalmas minta jött létre magával sodorva a még friss festéket. 1 3 7 A folyatás lehetett teljes, amikor füstcsóvaszerűen kitöltötte a tányér öblét, de megjelenhetett csak a perem díszítéseként. A folyatott díszítés sajátos változatát jelentette, amikor cirokszállal is összehúzták a folyatást. 1 3 8 István Erzsébet Bajáról, Siklósról, Mórágyról hoz adatokat folyatott technikával készült edényekre. 1 3 9 Mórágyon a korai munkákon az egész tálat vagy tányért így díszítették. Teljes folyatással készült kistányér - a mórágyitól jól elkülöníthető stílusje-

1 2 6 Soproni Olivér 1987, 78-79. ábra. 1 2 7 Mészáros Gyula 1968, 33., D. Gy. 34. 1 2 8 D. Gy. 507. 1 2 9 Soproni Olivér 1987, 145-146. 1 3 0 Ács Lpót 1929, 50., Hofer Tamás-Fél Edit 1975, 454. és 455. ábra. Steig Ágnes,

Jaszenovics Géza fazekasok közlése. 1 3 1 Elég talán arra utalni, hogy egyes feltételezések szerint jöhetett Bizáncból török közvetí­

téssel, de ez nincs kellően bizonyítva, vagy lehet itáliai hatás, s ez sem kizárt. (Kovács Gyöngyi 1978, 29.) Sajátosan színezi a képet a Szabó Géza és Nagy Janka Teodóra által 1995. júliusában végzett leletmentés, amely anyagának jelentős része sgrafittós kerámia.

1 3 2 István Erzsébet 1964, 96. 1 3 3 Soproni Olivér 1982, 88. 1 3 4 Wosinsky Mór Múzeum Régészeti Gyűjteménye Ltsz. 67. 165. 163., 70. 50. 114., 70. 50.

103., 70. 50. 554. 1 3 5 Soproni Olivér 1977, 63. 1 3 6 Az otzbergi múzeum kiállításán e technika továbbélésének számtalan változatával talál­

kozhattunk. 1 3 7 Gerd J. Grein 1977/b, 19-27. 1 3 8 Kresz Mária 1991,28. 1 3 9 István Erzsébet 1964, 96.

gyekkel - egy gótbetűs töredékkel együtt Bölcskén is előkerült. 1 4 0 E teljes folyatást láthatjuk még néhány sárköziként közölt, csigavonallal vagy Szent Bernát-lángja motívummal tovább díszített tálon. 1 4 1 A Janus Pannonius Múzeum gyűjteményében található két hasonló darab készítőjeként a siklósi Haász Sebestyén fazekast tüntették fe l . 1 4 2 Ez az adat, továbbá az a tény, hogy a Soproni Olivér által közölt tál a veszprémi múzeumban található, azt valószínűsíti, hogy ezek a sajátosan túldíszített, folyatott mázú tálak Siklóshoz köthetők. Beczkóyné megjegyzi, hogy ez a különleges díszítés a mór­ágyi mintakincset továbbörökítő szekszárdi mesterek számára már utánozhatatlannak bizonyult, Baján is csak a rövid, egyszerűbb változatát alkalmazták. 1 4 3 Maga a díszítési technika a Távol-Keleten. Kínában alakult k i , s onnan került át a Közel-Keletre, Kisázsiába, majd Európába. Magyar­országon a visegrádi, a szolnoki, a budai, az egri ásatások anyagában igen gyakoriak a folyatott díszí­tésű tálak. A néprajzi kerámián a mórágyi német mesterek alkalmazták, Siklóson a névhez köthető anyag szintén német mester munkája. Bölcskén a X V I I I . század során németekkel betelepített Hada­puszta közelében került elő a tányér és a töredék. Mindezek inkább a motívum és technika német, mint török közvetítésére utalnak.

A leírtak alapján megállapítható, hogy a korai ásatási anyag mintakincsében, technikájában sokszínűbb, változatosabb. Akadnak olyan töredékek is, amelyeket a XIX. század közepéről ismert mórágyi kerámia alapján nem sorolnánk e fazekasközpont termékeihez. (Sötét alapon nagy pöttyös, vagy korai sgrafittós, illetve szabálytalan folyatásos és csorgatott mázas tálak, tányérok.) (3. ábra 6-8.)' 4 Erre az időszakra a motívumkincs egységesebbé válik, inkább megfogalmazásbeli és technikai különbségek vehetők észre a munkák között.

A mórágyi fazekasság sajátosságai a következőképpen összegezhetők: A mórágyi kerámia készítői az 1724-től folyamatosan a faluba érkező német

telepesek voltak, akiknek szülőhazájában a fazekasság már a XVII I . század elején igen fejlett volt. Az anyakönyvi adatok és Péter G. Glöckner eddigi kutatásai sze­rint a telepesek többsége Pfalzból, a zweibrückeni fejedelemségből, kisebb részük Hessen környékéről érkezett. A hesseni Hanauban 1661-től, Frankfurt am Mainban 1666-tól, Kasselben 1680-tól működött fajanszgyár, s az ott készült edények motí­vumai hamarosan megjelentek a parasztfazekasok munkáin is. Jó példái ennek a falicsempék (Ofenwandpláttchen), amelyeket először a fajanszról átvett naiv ábrá­zolásokkal díszítenek, majd az egyes parasztfazekasok lassan kialakítják saját, jellegzetes stílusukat. Hessenben Frankfurt környékén és Odenwaldban különösen sok fazekas dolgozott. Az erdős, hegyes terület földmüvelésre nem volt alkalmas, viszont kéznél volt a fazekasság két fontos feltétele, a jó minőségű agyag és a nagy mennyiségű tűzifa. Az odenwaldi fazekasközpontok (Urberach, Epperthausen, Münster, Oberroden, Steinheim, Dieburg, Babenhausen, Rossdorf, Spachbrücken, Breitenbunn, König, Erbach, Michelstadt, Beerfelden, Mudau, Amorbach, Walldürn, Buchen, Miltenberg) kisugárzása rendkívül széles volt. A hesseni tarto­mányon kívül nyugaton a Rajna-vidék, délen Pfalz és a mai Baden-Württemberg területén is meghatározó volt hatása. Központjai a XVIII . században élték virágko­rukat: változatos formájú és funkciójú használati kerámiát készítettek, a díszke-

1 4 0 A tányér Bölcskén dr. Ballá Miklós gyűjteményében található, a töredéket Varga Bálint bölcskei magángyűjtő találta.

1 4 1 Malonyay Dezső 1912, XLIV. , Mészáros Gyula 1968, 18., Soproni Olivér 1982, 63. 1 4 2 Janus Pannonius Múzeum Ltsz. 54. 1404. 1., 54. 1403. 1. 1 4 3 Beczkóyné Révész Ágnes 1938, 162. 1 4 4 Wosinsky Mór Múzeum Régészeti Gyűjteménye Ltsz. 70. 50. 389., 70. 50. 554.

rámián a népéletből vett pillanatokat ábrázoltak, s bibliai témájú jeleneteket. Mes­tereiket technikai tudásuk miatt távoli német területekről keresték fel a vándorló céhlegények. 1 4 5

A fazekasok mesterségüket a földművelésből kizárólagos megélhetést nem biztosító területen a hazai példák alapján kiegészítő tevékenységként, egyes forrá­saink szerint mindössze az év egy negyedében gyakorolták, s csak addig folytatták, míg a megélhetést nem sikerült más módon (pl. bor- majd tejtermelés, földműve­lés, bányában végzett munka révén) biztosítani. 1 4 6

A mórágyi kerámia készítői parasztfazekasok voltak. Mint említettük, csak az év egy részében folytatták a mesterséget, s földesuruknak is jobbágyi-paraszti szolgáltatással tartoztak. Nem volt céhes szervezetük, a mesterség apáról fiúra öröklődött, a szükséges ismereteket családon belül sajátították el.

A mórágyi fazekasokat igen fejlett technológiai ismeret, magas fokú mes­terségbeli tudás jellemezte: akár 40 literes lakodalmas fazekat is fel tudtak rakni, s teljes folyatott mázas tálasedényeket készítettek. A jó minőségű, fényes mázú edé­nyeket kétszer égették a német típusú hosszú kemencében.

A mesterek nem szakosodtak: nem különültek el a fazekasok, tálasok, kor­sósok és kályhások. Egy-egy fazekas a legkülönfélébb edényeket készítette.

A legújabb adatok tükrében leírható, hogy nemcsak ólommázas, de fekete­edény is készült Mórágyon.

Formai szempontból változatosság, rendkívüli típusgazdagság jellemzi a mórágyi fazekastermékeket. A díszkerámia legismertebb darabjain, a gazdagon írókázott tálasedényeken túl a sütő-főző edények közül lábasokat, serpenyőket, szűrőtálakat, kalácssütőket és gombfedőket készítettek. A fennálló edények közül nagy lakodalmas fazekak, gombócos fazekak, különböző méretű köcsögök, totya-fazekak, mázas szilkék, ecetes és boros korsók, kancsók, bokályok, butellák ismer­tek Mórágyról, de fali sótartó, fűszer- és tintatartó, szenteltvíztartó, virágcserép is kikerült a falubeli mesterek műhelyeiből. Az említett, részben más fazekas­központokra is jellemző edények mellett készültek Mórágyon speciális használatú, Magyarország Baranya és Tolna megye németek lakta területein ismert széles szájú kiöntőcsöves kanták és túróérlelő fazekak, melyek párhuzamai a délnémet területeken is megtalálhatók. Ugyaninnen ismerjük párhuzamait a mórágyi meste­rek által készített speciális edénynek, a kiöntőcsöves fazéknak.

A mórágyi fazekastermékek szerkezete egyrészt időben, másrészt térben igen differenciált volt. A díszkerámia két típusának, a tálasedényeknek és a boká-lyoknak elterjedését vizsgálva szembeötlő, hogy egyes tárgycsoportok meghatáro­zott helyeken kerültek elő. (11. ábra ) 1 4 7 A XVII I . század végéről és a XIX. század

1 4 5 Kari Baeumerth 1977, 10-11., Erich Meyer-Heisig 1955,44-45. 1 4 6 TmL. Ö.1828. 1 4 7 A térkép készítése során a köz- és magángyűjtemények megfelelően adatolt, minden két­

séget kizáróan megállapíthatóan Mórágyon készült tárgyait vettem figyelembe. A térképre azok a települések kerültek fel, ahol az 1890-es évek végétől az 1960-as évek végéig gyűjtöttek mórágyi kerámiát. A csupán Sárköz lelőhellyel feltüntetett anyagot elkülönítve kezeltem, s a térképen ponto­zássaljeleztem.

elejéről rendelkezésünkre álló adatok alapján valószínűsíthető, hogy az első díszes tálak és tányérok a szintén délnémet területekről a mórágy iákkal azonos időben Hartára települt protestánsok számára készültek. Az a tény, hogy az utolsó tálak egyike is Hartára készült, azt mutatja, hogy a falu végig biztos piaca volt a mó­rágyi edényeknek. A XIX. század közepétől már elsősorban Váralja református magyarsága, majd a Sárköz gyorsan gazdagodó falvai számára készültek a díszes tálak és tányérok. A szélesebb körben vásárolt tálasedények mellett bokályok szinte kizárólag a készítési helyről és a Sárközből kerültek elő. A 'bábakorsónak' is nevezett kisbokályokat különösen Decsen kedvelték.' 4 8 A sárközi családban kitün­tetett szerepű kisleányok számára szívesen vásárolták a gyermektányérokat. A tisztaszobában mórágyi mesterek tányérai, bokályai lógtak a fogason, az 1880-as évek közepéig általuk formázott zöld mázas, tulipános kályhafiókból készült a szemeskályha. A használati edények piacára vonatkozóan jóval kevesebb adat áll rendelkezésünkre. A Mórágyon előkerült tárgyak, a Mecseknádasd-óbányai és a mohácsi fazekasok tevékenységének ismeretében valószínűsíthető, hogy a kör­nyékbeli német falvak számára is dolgoztak.

A mórágyi kerámiaanyagot vizsgálva Mészáros Gyula későreneszánsz, ha­bán, későbarokk, rokokó és törökös motívumokat különít el. Ezek azonban inkább csak a korstílusoknak a kerámián történő megjelenéseként értékelhetők. Vizsgáló­dásunk során nem találtunk olyan motívumokat - legyen az bizánci vagy török keleti hatás, amelyek itáliai közvetítéssel ne lettek volna ismertek Pfalzban vagy Hessenben (sgrafittó, folyatás, tulipán, gránátalma, életfaábrázolás). Ezek a motí­vumok a mórágyi kerámiában a délnémet hatásokkal gazdagodva (fekete-vörös alapszín, feliratok a tányér peremén, figurális ábrázolás, a margitvirág gyakori alkalmazása) egy kerülővel nyugatról, a szülőföldjük fazekashagyományait tovább folytató német telepesek közvetítésével jutottak el hozzánk.

Mindezek a sajátosságok nem csupán egyetlen fazekasközpontra vonatkozó egyedi jelenségek. A mórágyival számtalan hasonlóságot mutat a Hessen vidékéről érkezett Mecseknádasd-óbányai fazekasok tevékenysége. A további kutatás felada­ta választ adni arra, hogy a Kőnig János nevéhez köthető hosszúhetényi fazekasság miképpen kapcsolódik a dél-dunántúli kerámiaközpontokhoz, mint ahogy Siklós esetében is felvethető a mórágyi tükrében a fazekasság hasonló vizsgálata. 1 4 9

A mórágyi fazekasság kutatásának saját történetén túlmutató, a dél­dunántúli fazekasságra vonatkozó következtetései felvethetik annak a lehetőségét, hogy a X V I I I . században a magyarországi népi kerámia formálódásának több útja-módja volt. A magyar mezővárosokban céhes keretek között továbbél, vagy újra­fogalmazódik a XVI-XVJJ. századi itáliai reneszánsz hatására kialakult magyar kerámia öröksége (pl. Kolozsvár, Kassa, Debrecen, Sárospatak, Miskolc). Egyes,

1 4 8 A gyermekágyas asszony látogatói tejfellel vagy pálinkával megytöltött kis bokályt vittek a bábaasszonynak ajándékba. (Déri György feljegyzése. D.Gy.26.) Bátky Zsigmond is gyűjtött Decsen 1903-ban jónéhány szép darabot. (NM.R. Ltsz. 42.781-42.784.)

1 4 9 Igen jó adalékot jelenthet ehhez: Kresz Mária 1972., K. Csilléry Klára 1977., Hofer Tamás 1977., István Erzsébet 1987.

főként dél-magyarországi központokban jelentős közvetlen török, illetve délszláv hatással számolhatunk (pl. Hódmezővásárhely, Mohács). A Dél-Dunántúlon a német telepítések révén pedig olyan fazekashelyek jönnek létre, amelyek mesterei a táji munkamegosztás gyakorlatát új hazájukban is továbbfolytatva magas techno­lógiai ismeretek birtokában közvetítik a délnémet területekre Itáliából eljutott bi­zánci, reneszánsz, későrenszánsz, habán motívumokat. E területen a magyar kö­zépkori kerámia megújulása, a déli hatások megerősödése sajátos módon egy var­gabetűvel, nyugati hatásokkal kiegészülve, a német telepesek révén történt.

Szekszárd NAGY JANKA TEODÓRA

I R O D A L O M

ANDRÁSFAL V Y Bertalan 1972 Néprajzi jellegzetességek az észak-mecseki bányavidék gazdasági életében. Dunántúli

Tudományos Gyűjtemény 107. Pécs ÁCS Lipót

1929 Népművészeti gyűjtés. Budapest BAEUMERTH, Kari

1977 Urberacher und Eppertshüuser Töpferei des 18. und 19. Jahrhunderts. Sammlung zur Volkskunde in Hessen 16. 16-18. Otzberg

BARTELS, Margarete 1986 Volksleben und Brauchtum auf niederrheinischer Irdenware. Volkstümliche Keramik

vom Niederrhein. 45-72. Duisburg BÁTKY Zsigmond-GYÖRFFY István-VISKI Károly

1928 Magyar népművészet. Budapest 1941 A magyarság néprajza. I -IV. Budapest

BECZKÓYNÉ Révész Ágnes 1938 A mórágyi és gyüdifazekasság. Néprajzi Értesítő XXX. 159-169.

BRUGGER, Bärber 1990 Aussensteile des Württembergischen Landesmuseums Waldenbuch Schloss. Stuttgart

DOMANOVSZKY György 1940 Kiöntőcsöves edények és magyarországi elterjedésük. Különlenyomat. Budapest 1968 Magyar népi kerámia. Budapest 1981 A magyar nép díszítőművészete. Budapest

FÉL Edit 1935 Harta néprajza. Budapest

FÜVESSY Anikó 1993 A tiszafüredi mázas kerámia. Studia Folkloristica et Ethnographica 33. Debrecen

GAIMSTER, David 1986 Übersicht über neuzeitliche Keramik am unteren Niederrhein (1550-1900) nach den

Funden aus Duisburg. Volkstümliche Keramik vom Niederrhein. 29-44. Duisburg GÁL Éva

1985 XVII-XVIII. századi keiámialelet Hódmezővásárhelyről. Acta Antiqua et Archaeologica X X V I . 79-91. Szeged

GERELYES Ibolya 1985 Adatok a tabáni török díszkerámia keltezéséhez és etnikai hátteréhez. Fólia

Archaeologica X X X V I . 223-247. GLOCKNER, Dr. Peter G.

1979 Mórágy - Die Entwicklungsjahre ca. 1741-1760. Teil I I . Canada, 1979.

GREIN, Gerd J. 1977/a Keramik aus dem Odenwald. Sammlung zur Volkskunde in Hessen 16. 3-16. Otzberg 1977/b Gefäßformen und Verzierung. Sammlung zur Volkskunde in Hessen 16. 19-27.

Otzberg 1981 Gefäßformen und Verzierung der Marjosser Keramik. Sammlung zur Volkskunde in

Hessen 20. Keramik aus Marjoß im Spessart. Otzberg. 48-52. HOFER Tamás

1977 XIX. századi stílusváltozások: az értelmezés néhány lehetősége. Ethnographia L X X X V I I I . 62-77.

HOFER Tamás-FÉL Edit 1975 Magyar népművészet. Budapest

HOLL Imre 1963 A magyar középkori kerámia kutatásának problémái. Műveltség és Hagyomány V.

65-84, Debrecen HÖCK Alfred

1981 Kurze Geschichte der Töpferei in Marjoß. Sammlung zur Volkskunde in Hessen 20. Keramik aus Marjoß im Spessart. 3-19. Otzberg.

HUTTERER Miklós 1973 A magyarországi német népcsoport. Népi Kultúra-Népi Társadalom V I I . 93-119.

Budapest IGAZ Mária-KRESZ Mária

1965 A népi cserépedények szakterminológiája. Néprajzi Értesítő X L V I I . 87-131. J. ISTVÁN Erzsébet

1964 Sárközi népi cserépedények. Néprajzi Értesítő X L V I . 91-137. 1972 Bemulatjuk a mórágyi kerámiái. Baranyai Művelődés Pécs, 1972/4. 80-84. 1981 Sárközi kerámia. Magyar Néprajz Lexikon IV. 412-415. Budapest 1987 Magyar népi kerámiák. Kiállítás a Néprajzi Múzeumban. Budapest

KATONA Imre 1962 Sárköz. Budapest

K. CSILLÉRY Klára 1977 A magyar népművészet változása a 19. és a 20. században. Ethnographia L X X X V I I I .

14-29. 1987 A hartai bútor. Cumania 10. 375-419. Kecskemét

KOVÁCH Aladár 1903 Néprajzi tanulmányút a vármegyében. Tolnavármegye XI I I . 1903. május 10.19. sz. 1-4.

KOVÁCS Gyöngyi 1978 Török kerámia Szolnokon. Szolnok

KRESZ Mária 1960 Fazekas, korsós, tálas. Ethnographia L X X I . 297-379. 1961 Magyar népi cserépedények. Néprajzi Értesítő X L I I I . 141-170. 1972 A dél-dunántúli kerámia helye. Baranyai Művelődés 1972/4. 56-60. 1987 A csákvári fazekasság. Székesfehérvár 1991 Magyar fazekasművészet. Budapest

LÁZÁR Sarolta 1986 Az egri vár török kori magyar cserépedényei. Agria X X I I . 35-65. Eger

L. IMRE Mária 1977-1979 Adatok a mecseknádasd-óbányai fazekassághoz I-III. Janus Pannonius Múzeum

Évkönyve 1975-1976. X X - X X I . 183-196., 1977. X X I I . 294-308., 1979. X X I V . 230-250. Pécs

M A L O N Y A Y Dezső 1912 A magyar nép művészete. IV. Budapest

MATTASOVSZKY Jakab-PETRIK Lajos 1885 Az agyag-, üveg-, cement és ásványiparnak szolgáló magyarországi nyersanyagok

részletes katalógusa. Budapest

MÉSZÁROS Gyula 1968 Szekszárd és környéke törökös díszítésű kerámiai emlékei. Szekszárd

MEYER-HEISIG Erich 1955 Deutsche Bauerntöpferei. München

NAGY Janka Teodóra 1991 A korai néprajzi kerámia néhány kutatástörténeti és időrendi kérdéséről a mórágyi

kerámia kapcsán. Múzeumi Kurír 62. 42-53. Debrecen 1994/a A mórágyi kerámia. A Dunántúl kerámiája I . (Csákvár, Mohács, Mórágy)

kiállításvezetö. Szerk.: NAGY MOLNÁR Miklós. Szolnok 1994/b A mórágyi kerámia német gyökerei (Megjelenés alatt) 1995 Magángyűjtemények közöletlen mórágyi kerámiái. Damjanich János Múzeum Év­

könyve, (Megjelenés alatt) Szolnok PEKLER, Wilhelm

1972 Handbuch der Deutschen Volkskunde 1-3. Potsdam. PÖLÖS Andrea

1994 17. századi fazekasműhely Hódmezővásárhelyen. A kőkortól a középkorig. 545-552. Szeged

P. SZALAY Emőke 1993 A debreceni kerámia. Studia Folkloristica et Ethnographica 34. Debrecen

ROLLER, Hans-Ulrich 1990 Aussensteile des Württembergischen Landesmuseums Waldenbuch Schloss. Stuttgart

ROMÁN János 1955 Sárospataki kerámia. Magyar Népművészet X X I . Budapest

SAROSÁCZ György 1971 A mohácsi kerámia és története. Mohács

Dr. SCHMEL Péter 1983 A magyarországi telepítések rövid története. Adalékok Harta történetéhez. 71-88. Bu­

dapest SCHMIDT János

1939 Német telepesek bevándorlása Hessenből Tolna-Baranya-Somogyba a XVIII. század első felében. Győr

SÍK Endre é.n. Mórágy község és a mórágyi református egyház története 1725-1946. Kézirat

SOPRONI Olivér 1982 A magyar művészi kerámia születése. A török hódoltság kerámiája. Budapest 1987 Az életfa és a madár a kerámián. Budapest

STIEGLITZ, Leo von 1990 Aussensteile des Württembergischen Landesmuseums Waldenbuch Schloss. Stuttgart

SZILÁGYI Mihály 1992 Mórágy. Szekszárd.

SZILÁGYI Miklós 1984 Jankó János és Bátky Zsigmod gyűjtőút/a Tolna megyében. Ethnographia XCV. 272-

288. VENZMER, W.

1973 Keramische Gefäße heute und einst. Mittelrheinisches Landesmuseum Mainz. Mainz VTDA Gabriella

1994 Az északkelet-magyarországi kerámia a 16-19. században. Doktori disszertáció. Mis­kolc

VIDA István 1994 Szlovákia késő középkori, valamint török kerámiája és rézedényművessége. Kandidá­

tusi értekezés tézisei. Budapest-Érsekújvár WALTER, Max

1964 Keramik in Untermain. Aschaffenburg

WARTHA Vince 1892 Az agyagipar technológiája. Budapest

WEIDLEIN János 1938 A Tolnamegyei német telepítések. Pécs

ZENT A I Tünde-SAB JÁN Tibor 1984 Az őcsényi ház bontása. Ház és Ember 2. 175-202. Szentendre

ZIMMER, Klaus 1990 Cronik des Mittleren Ostertals. 1. Niederkirchen

DIE KERAMIK VON MÓRÁGY UND DIE GESCHICHTLICHEN FRAGEN DER FRÜHEN VOLKSKUNDLICHEN KERAMIK

Das 17.-18. Jahrhundert ist eine der am wenigsten klargestellten Perioden der ungarischen volkskundlichen Keramik. Erschwert wurden eindeutige Schlußfolgerungen durch die mangelhafte Aufarbeitung von Töpferwaren aus der Periode, die an der Grenze zwischen Archäologie und Volkskunde stand, wie auch durch die Unsicherheit in Beurteilung des türkischen, türkenzeitlichen ungarischen und frühen volkskundlichen Materials. In dieser Situation schien die Kontinuitätstheorie von Gyula Mészáros von besondere Bedeutung zu sein, der - eine bis zum 17. Jh. zurückreichende Periode der Mórágyer Keramik voraussetzend - die Kontinuität der türkenzeitlichen und der ungarischen volkstümlichen Keramik des 19. Jh. betonte. Die archäologischen, geschichtlichen und ethnographischen Angabe beweisen heute schon eindeutig die Unhaltbarkeit dieser Ansicht, doch die jüngsten Forschungsergebnisse über die Mórágyer Töpferei können zu ausführlichere Kenntnisse über die Fragen der frühen Periode der ungarischen völkischen Keramik beitragen und das Umdenken der geschichtlichen Probleme fördern. Im vorliegenden Aufsatz folgt einen kurzen forschungsgeschichtlichen Überblick die Erörterung der aus obiger Sicht bedeutenden ethno­graphischen und historischen Fragen der Mórágyer Keramik. Nach einer kurzen Zusammenfassung der technologischen Eigenarten, der Gefaßtypen und der Motive werden die wesentlichen Kennwerte erläutert, die sich - über die Geschichte eines einzigen Töpferzentrums hinaus - auf die Frühperiode der ungarischen volkskundlichen Keramik beziehen.

Die Mórágyer Keramik wurde von den deutschen Siedlern angefertigt, die seit 1724 kontinuierlich ins Dorf kamen und in deren Heimatland die Töpferei schon zu Beginn des 18. Jh. hochenwickelt war. Laut Matrikelangaben und bisherigen Forschungen von Péter Glöckner kam die Mehrheit der Mórágyer Siedler aus der Pfalz, dem Herzogtum Zweibrücken, der kleinere Teil aus der Gegend von Hessen. In Hessen arbeiteten besonders viele Töpfer in der Umgebung von Frankfurt und in Odenwald. Das waldbedeckte Bergland war für die Landwirtschaft ungeeignet, hingegen waren gleich zwei wichtige Voraussetzungen zur Töpferei gegeben: Lehm von guter Qualität und viel Brennholz. Die Töpferzentren von Odenwald (Uberach, Epperthausen, Münster, Oberroden, Steinheim, Dieburg, Babenhausen, Rossdorf, Spachbrücken, Breitenbrunn, König, Erbach, Michelstadt, Beerfelden, Mudau, Amorbach, Walldürn, Buchen, Miltenberg) hatten eine äußerst breite Ausstrahlung. Ihre Wirkung war ausschlaggebend, neben dem Land Hessen auch im Westen im Rheinland, im Süden in der Pfalz und im Gebiet vom heutigen Baden-Württemberg. Die Zentren erlebten ihre Blütezeit im 18. Jh.: Es wurde eine Gebrauchskeramik von wechselvoller Form und Funktion gefertigt und an der Zierkeramik Momente des Volkslebens sowie Szenen mit biblischen Themen dargestellt. Infolge des technischen Wissens der hiesigen Meister kamen die Wandergesellen aus fernen deutschen Gebieten herbei.

In Mórágy, wo die Landwirtschaft zum Lebensunterhalt4iicht hinreichte, übten die Töpfer ihr Handwerk nach deutschen Beispielen nur als ergänzende Tätigkeit aus, nur in einem Teil des Jahres, und zwar solange, bis der Lebensunterhalt auf andere Art nicht gesichert werden konnte (z.B. Weinbau, Molkerei, Ackerbau, Grubenarbeit). Sie waren Bauerntöpfer und hatten ihren Gutsherrn Frondienst zu leisten. Sie hatten kein Zunftwesen, das Handwerk vererbte sich von Vater auf Sohn, die erforderlichen Kenntnisse wurden innerhalb der Familie erlernt. Bezeichnend waren eine hochentwickelte Technologie und ein hochgradiges handwerkliches Können: Hochzeitstöpfe mit

einem Fassungsvermögen von 40 Liter und Schüsseln mit flüssiger Vollglasur gehörten u.a. zu ihren Produkten. Die Gefäße von guter Qualität und glänzender Glasur wurden in den langen Öfen deutschen Typs zweimal ausgebrannt.

Die Meister spezialisierten sich nicht eigens auf die Herstellung von Töpfen, Schüsseln, Krügen oder Kacheln, sondern waren durchaus imstande, die unterschiedlichsten Gefäße fertigzustellen. An Hand der jüngsten Angaben ist festzustellen, das in Mórágy nicht nur bleiglasierte, sondern auch schwarze Keramik gefertigt wurde. Auffallend ist die Vielfalt der Typen bei den bleiglasierten Gefäßen. Neben den bestbekannten Stücken der Zierkeramik, den mit graphischen Motiven reich geschmückten Gefäßen, wurden auch vielerlei Gefäße zum Kochen und Backen gefertigt (Kasserollen, Pfannen, Filtrierschüsseln, Hochzeitstöpfe, Knödeltöpfe, glasierte Pfannchen, Essig- und Weinkrüge usw.). Auch Salz- und Gewürzkästchen, Tintenfässer, Weihbecken und Blumentöpfe verließen die Mórágyer Werkstätten. Gefässe für speziellen Gebrauch wurden hier auch hergestellt, so die Kannen mit breiter Mündung und Ausgußrohr sowie Töpfe zum Reifen von Quark, gebräuchlich in den von Deutschen bewohnten Teilen der Komitate Baranya und Tolna. Analogien dieser Stücke sowie der gleichfalls in Mórágy hergestellten Töpfe mit Ausgußrohr sind in den süddeutschen Regionen zu finden.

Die Struktur der Mórágyer Töpferwaren war zeitlich und räumlich stark differenziert. Auf Grund der aus dem Ende des 18. und dem Beginn des 19. Jh. verfügbaren Angaben ist mit Wahrscheinlichkeit anzunehmen, daß die ersten geschmückten Schüsseln und Teller für die -ebenfalls aus süddeutschen Regionen - mit den Mórágyern gleichzeitig nach Harta angesiedelten Protestanten gemacht wurden. Die Tatsache, daß auch eine der letzten Schüsseln für Harta bestimmt war, dürfte hinlänglich beweisen, daß das Schwabendorf stets einen festen Markt für die Mórágyer Töpferware darstellte. Seit Mitte des 19. Jh. wurden die geschmückten Schüsseln und Teller vor allem für die reformierten Ungarn von Váralja und Kölesd, sodann für die sich rasch bereichernden Dörfer des Sárköz-Gebietes gefertigt. Einige Typen stammten fast ausschließlich aus dem Herstellungsort und dem Sárköz-Gebiet. Die Krüge, gennant "bábakorsó" (etwa: Hebammenkrug), waren besonders in Decs sehr gefragt; auch die Kinderteller wurden meist hier gekauft. In der guten Stube hingen Krüge und Teller der Mórágyer Meister am Ständer; bis Mitte der 1880er Jahre wurden die Kachelöfen aus ihren grün glasierten, mit Tulpen verzierten Kacheln gebaut. Zum Absatzmarkt der Gebrauchskeramik sind viel weniger Angaben verfügbar, doch ist in Kenntnis der in Mórágy gefundenen Objekte sowie der Tätigkeit der Töpfer von Mecseknádasd-Óbánya und Mohács anzunehmen, daß die Mórágyer für die deutschen Dörfer der Umgegend arbeiteten.

Nach der Untersuchung der Mórágyer Keramik konnte Gyula Mészáros Spätrenaissance-, habanische, spätbarocke, rokoko und türkische Motive unterscheiden, die aber eher nur als Erscheinung des jeweils herrschenden Stils auf der Keramik anzusehen sind. Im Laufe unserer Untersuchungen fanden wir keine Motive - ob auf byzantinische oder türkisch-orientalische Einwirkung - , die durch italienische Vermittlung in der Pfalz oder in Hessen unbekannt gewesen wären (sgrafitto, Tulpe, Granatapfel, Lebensbaum). Mit süddeutschen Einwirkungen bereichert (schwarz-rote Grundfarbe, Inschriften am Tellerrand, figúrale Darstellung, häufige Anwendung der Margaretenblume), gelangten diese Motive in der Mórágyer Keramik mit einem Umweg aus dem Westen mit den deutschen Siedlern nach Ungarn, wo sie die Töpfertraditionen ihrer Altheimat weiterführten.

A l l diese Eigenarten sind keine Einzelerscheinungen in bezug auf ein einziges Töpferzentrum, vielmehr bestehen zahlreiche Ähnlichkeiten zwischen der Tätigkeit der Töpfer von Mórágy und Mecseknádasd-Óbánya (letztere kamen aus Hessen). Es obliegt der weiteren Forschung, herauszufinden, wie sich die mit dem Namen von János König verknüpfte Töpferei von Hosszúhetény zu den Keramikzentren Südtransdanubiens bezieht. Auch wäre es u. E. nicht unangebracht, auch in bezug auf den Zusammenhang zwischen der Töpferei von Siklós und Mórágy eine ähnliche Untersuchung zu unternehmen.

Obendrein könnten die diesbezüglichen Schlußfolgerungen der Untersuchung der Mórágyer Töpferei die Möglichkeit aufwerfen, daß die Fortgestaltung der ungarischen volkstümlichen Keramik im 18. Jh. über mehrere Wege erfolgte. Das Erbe der ungarischen Keramik, entstanden im 16.-17. Jh. unter dem Einfluß der italienischen Renaissance, bestand im Rahmen der Zünfte ungarischer Marktflecken, oder wurde neugestaltet (z. B. Klausenburg, Kaschau, Debrecen, Miskolc). In einigen.

vor allem südungarischen Zentren ist mit einer bedeutenden direkten türkischen bzw. südslawischen Einwirkung zu rechnen (z. B. Hódmezővásárhely, Mohács). Durch die deutschen Absiedlungen entstanden in Südtransdanubien Töpferzentren, deren Meister die Praxis der regionalen Arbeitsteilung auch in der neuen Heimat weiterführten und im Besitz hochgradiger technologischer Kenntnisse die aus Italien nach Süddeutschland gelangten Motive vermittelten (Renaissance, Spätrenaissance, byzantinisch, habanisch). In diesem Bereich erfolgte die Erneuerung der mittelalterlichen ungarischen Keramik, die Erstarkung der südlichen Einwirkungen, in eigenartiger Weise mit einem Umweg - ergänzt mit westlichen Einflüssen - durch die Tätigkeit der deutschen Siedler.

JANKA TEODÓRA NAGY

Beérkezett könyvek

Dám László: Magyar népi állattartás és pásztor­kodás. Néprajz egyetemi hallgatóknak 19. Deb­recen. 1995. 200 p. Kossuth Egyetemi Kiadó

Din traditiile populäre ale romänilor din Ungaria. A magyarországi románok néprajza 10. Szerk.: Alexandru Hotopan. Budapest, 1995. 127 p. Magyar Néprajzi Társaság

Etimológia Fennica. Finnish Studies in Ethnology. Journal of Finnish andFinno - Ugric Studies in Ethnology. Vol. 23. Helsinki, 1995. 56 p. Ethnos Association of Finnish Ethnologists

Ethnology in the University of Turku. Information. Szerk.: Marti Räsänen. Turku, 1995. 64 p. University of Turku

Etnnografija Hrvta u Madarskoj 2. Dulicima raku iskopase. (Balade i romance). Szerk.: Duro Frankovic. Budapest, 1995. 220 p. Magyar Néprajzi Társaság

Europa und seine Regionen. Szerk.: Gottfried Stangler, Elisabeth Vyslonzil. Wien, 1996. 192 p. Peter Lang GmbH Europäischer Verlag der Wissenschaften, Frankfurt am Main, Berlin, Bern, New York. Paris, Wien

Értekezések a történeti tudományok köréből I -X X V I . Tartalommutató. Szerk.: Mezei Zsolt. Pápa, 1996. 76 p. Dunántúli Református Egy­házkerület Tudományos Gyűjteményei

Faragó József - Fábián Imre: Bihari népmondák. Nagyvárad, 1995. 268 p. Literátor Könyvkiadó

Gelencsér József - Kresz Mária - Lukács Lász­ló: Vörösmarty-emlékek. A Szent István Király Múzeum Közleményei B. sorozat 41. szám. Székesfehérvár, 1995. 52 p.

Greve, Barbara: Schmuck am Schwälmer Bauernhaus. Schriftenreihe des Hessischen Freilichtmuseums 10. Neu-Anspack, 1991. 24 p. Freilichtmuseum Hessenpark

Gyermekvilág a régi magyar falun. Szerk.: T. Bereczki Ibolya. A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Közleményei 50. Szolnok, 1995. 795 p.

Gyöngyösi János - Kerny Terézia - Sarudi Sebestyén József: Székelyföldi vártemplomok. Tájak-Korok-Múzeumok Könyvtára 5. Buda­pest, 1995. 240 p.

Hála József: Ásványok, kőzetek, hagyományok. Történeti és néprajzi dolgozatok. Életmód és Tradíció 7. Budapest, 1995. 400 p. MTA Nép­rajzi Kutatóintézet

Honismeret. A Honismereti Szövetség folyóira­ta. Szerk.: Halász Péter. X X I I I . 1995.

Honismereti Téka 1. A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Honismereti Egyesület kiadványa. Szerk.: T. Bereczki Ibolya. Szolnok, 1996. 337 p.

Humboldt-Verein Ungarn (1991-1996). Szerk.: Fischer János. Budapest, 1996. 74 p. Magyaror­szági Humboldt Egyesület

Hunfalvy János: Egyetemes néprajz (Ethno-graphia). Közreadja: Sárkány Mihály, Vargyas Gábor. Magyar Etnológia 1. Budapest, 1995. 180 p. M T A Néprajzi Kutatóintézet

In memóriám Sztrinkó István. Szerk.: Ujváry Zoltán. Folklór és Etnográfia 85. Debrecen, 1994. 542 p.

Iskolakultúra. Pedagógusok szakmai-tudomá­nyos folyóirata. Főszerk.: Géczi János. V I . 1996. 9. Janus Pannonius Tudományegyetem Tanár­képző Intézete

Itt és Most. A biharkeresztesi múzeumbarátok évente 4 számban megjelenő kulturális, helytör­téneti, honismereti tájékoztatója. Szerk.: Dankó Imre. 1. 1996. 16 p.

Kiss Lajos: Melich János. A múlt magyar tudó­sai. Budapest, 1995. 95 p. Akadémiai Kiadó

Kortesalmi, J. Juhani: Pohjois-vienan poronhoito. Talonpoikien poronhoidon alue, orninaislaatu, iká, alkuperá ja kehityslinjat vuoten 1922. Kansa-tieteellinen Arkisto 41. Helsinki, 1996. 566 p.

Kriza, János Néprajzi Társaság Évkönyve IV. Erdélyi és partiumi farsangok. Szerk.: Barabás László, Pozsony Ferenc, Zakariás Erzsébet. Kolozsvár, 1996. 280 p.

Kultúrák találkozása - kultúrák konfliktusai. Az V. Nemzetközi Néprajzi Nemzetiségkutató Kon-ferncia előadásai. Szerk.: Krupa András, Eper-jessy Ernő, Barna Gábor. Békéscsaba-Budapest, 1995. 626 p. Magyar Néprajzi Társaság

Laographia. A Görög Néprajzi Társaság folyóira­ta. X X X V I I . Athén, 1995. 458 p.

Lauschmann Gyula: Székesfehérvár története IV. A szabadságharc leverésétől az első világhá­borúig 1849-1914. Közlemények Székesfehérvár város történetéből. Szerk.: Farkas Gábor. Szé­kesfehérvár, 1996. 410 p. Székesfehérvár Város Levéltára

Limes. Komárom-Esztergom Megyei Tudomá­nyos Szemle. Tatabánya. Főszerk.: Virág Jenő. 1996/3. Erdély. 184 p. Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat

Liszka József: Ágas-bogas fa. Néprajz fiatalok­nak. Dunaszerdahely, 1995. 139 p. Lilium Aurum.

Liszka József: Szent képek tisztelete. Dolgoza­tok a népi vallásosság köréből. Fejezetek a szlovákiai Kisalföld néprajzából 2. Duna­szerdahely, 1995. 170 p. Lilium Aurum

Lovrenovic, Ivan: A régi Bosznia. Pozsony, 1995. 155 p. Kalligram Könyvkiadó

Magyar Nyelv. A Magyar nyelvtudományi Társaság folyóirata. Főszerk.: Benkő Loránd. Szerk.: Juhász Dezső. XCI. Budapest, 1995.

Magyar Nyelvőr. A Magyar Tudományos Aka­démia Magyar Nyelvi Bizottságának folyóirata. CXIX. 1995. Szerk.: Keszler Borbála. Budapest

Magyarország történeti helységnévtára. Zala megye (1773-1808). I - I I . Szerk.: Szaszkóné Sin Aranka, Breinerné Varga Ildikó. Budapest, 1996. 500 p. Központi Statisztikai Hivatal Könyvtár és Dokumentációs Szolgálat

Making Europe in Nordic Contexts. Szerk.: Pertti J. Anttonen. NIF Publications No. 35. Turku, 1996. 172 p. Nordic Institut of Folklore

Matussné Lendvai Márta: Fejezetek Duna-pentele iskolatörténetéből. Dunaújváros, 1996. 177 p. Intercisa Múzeum

Múzeumi Kurír 68. Szerk.: Dankó Imre. Debre­cen, 1996. 88 p. Hajdú-Bihar Megyei Múzeum­barátok Köre

Mühlhauer, Elisabeth: Welch' ein unheimlicher Gast. Die Cholera-Epidemie 1854 in München. Münchner Beiträge zur Volkskunde 17. Münster-New York-München-Berlin, 1996. 150 p. Waxmann Verlag

Namicev, Petar: Ländliche Architektur in Mazedonien. Kittsee, 1996. 16+60 p. Ethnographisches Museum Schloß Kittsee

Národopis Slovákov v Mad'arsku. Magyaror­szági szlovákok néprajza 12. szerk.: Anna Divicanová, Ondrej Krupa. Budapest, 1996. 196 p. Magyar Néprajzi Társaság