Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem

Műszaki és Humántudományok Kar, Marosvásárhely

XIII. Műszaki és Humán Tudományos Diákköri Konferencia

Alkalmazott Nyelvtudományi Tanszék

TESTRÉSZEK A ROMÁNIAI MAGYAR

NYELVJÁRÁSOKBAN: A FEJ

Dolgozatirányító: Szerző:

Dr. Vargha Fruzsina Sára, Both Csaba Attila,

tudományos munkatárs, Fordító és tolmács szak, 2. év

ELTE BTK SAPIENTIA EMTE

2

I. RÉSZ: ELMÉLETI VONATKOZÁSOK

1. Bevezetés. Problémafelvetés

Napjaink nyelvészetének egyik dinamikus és viszonylag fiatal vizsgálati területe a

kognitív nyelvészet, amelyet a kutatók újabb és újabb nyelvészeti témákkal, szakágakkal kötnek

össze. Jelen tanulmányomban a dialektológia és a kognitív nyelvészet együtt is vizsgálható

területére, a testpercepcióra fókuszálok. Dialektológiai a vizsgálat a kutatási anyag és a

populáció szempontjából, és kognitív nyelvészeti a kutatás módszerének és az eredményeknek

a szemszögéből.

Az emberi test olyan evidenciaként tartható számon a világ dolgai, ismeretei közt, mint

a színek1, vagy a már ősidők óta meglévő természeti elemek. A testrészek megnevezése

általában az egyes nyelvek alaprétegéhez kapcsolódik. Jelen tanulmányban a testrészek

megnevezéseit, az egyes erdélyi magyar nyelvjárási beszélők test-felfogását, a testrészek

kognitív térbeliségét és szemantikai kapcsolatrendszerét vizsgáljuk, miközben igyekszünk

választ találni a kutatás három kérdésére:

1. Van-e a testrészek nyelvjárásokban élő megnevezéseinek változatossága?

2. Kimutatható-e valamilyen területiség, területi egységesség a testrészeket

megnevező lexémák esetében?

3. Létezik-e valamilyen konceptuális rendszer a testrészek rendszeréről az egyes

nyelvjárásokban?

Kérdéseinkre a választ a dialektológia (nyelvföldrajz), valamint a kognitív szemantika

segítségével keressük. A kérdéseinkkel egy időben három hipotézist is megfogalmazunk,

miszerint: az adatok változatosságot mutatnak, némely testrész megnevezéseinek esetében

területiségre is rámutathatunk, valamint a nyelvjárási adatok segítségével rekonstruálható,

olyan kognitív kép jön létre, amelyen az egyes testrészek percepciójának nyelvi leképeződése

valami mást mutat, mint a megszokott testképek.

1 Prototípuselv a színek esetében, ld. TOLCSVAI NAGY 2011, 26. old.

3

2. Anyag és módszer

„Szabó T. Attila szorgalmazására a Kolozsvári Nyelvtudományi Intézet akkori

vezetősége, nemzeti elfogultságtól mentes igazgatója, Emil Petrovici, 1955-ben lehetővé tette,

hogy az intézet ötéves munkatervébe beiktassa a romániai magyar nyelvjárások atlasza

munkálatait, és egyben megteremtette a tervmunka megvalósításához szükséges személyi és

anyagi feltételeket.” (MURÁDIN 1995, 5. o.)

Ezzel a gondolattal kezdi meg Murádin László a Romániai magyar nyelvjárások

atlasza (a továbbiakban RMNyA.) történetének bemutatását az első kötetben. A továbbiakban

kifejti, hogy a gyűjtés előkészítő munkálatai 1956-ban kezdődtek meg, egy év alatt állították

össze a 3379 kérdésből álló kérdezőfüzetet, azzal a céllal, hogy az olyan nyelvtani és

szóföldrajzi anyagot tartalmazzon, hogy a kérdésekre adott válaszok a nyelvjárásokra általában

is jellemzőek legyenek, ugyanakkor a csak romániai magyar nyelvjárások sajátos vonásait is

kidomborítsák (NAGY 1958, 141-145 o.)

Az atlaszban 4 kutatópont képviseli a moldvai csángó nyelvjárást, 51 a székely

nyelvjárástípust, 41 a mezőségi nyelvjárástípust, 6 Kalotaszeget, 8 a Szilágyságot, a Szamoshát

és Érmellék körzetét 6, Kővár vidékét 3, Bihart 8, a Bánságot 6, míg Máramarost 2 kutatópont

képviseli. A terepmunka lejárta után, 1967-68-ban elkezdődött a begyűjtött anyag térképezésre

való előkészítése. A kiadás sokat váratott magára, 1995-ben jelent meg a RMNyA. első kötete

és 2010-ben az utolsó, a tizenegyedik.

A fentiekben bemutatott korpusz az, amelynek alapján a vizsgálat elkészült, és

amelynek egy részét ebben a tanulmányban bemutatom. A RMNyA. körülbelül 460 000 adatot

tartalmaz, a 3379 kérdés és címszó közül a negyedik és ötödik kötetben találhatók azok,

amelyek az általam választott témára vonatkozó nyelvjárási anyagot (122 címszó és térképlap2)

tartalmazzák. Ezek az adatok a teljes korpusz mintegy 3,61 százalékát teszik ki. Megjegyzendő

azonban, hogy ezek közt több térképlap ugyanannak a címszónak a különböző módon

toldalékolt alakjait vonultatja fel, vagy nem konkrét testrészmegnevezésről szól (pl. könny,

csipa stb.), így a lexikológiai szintű vizsgálatba csak azok a térképlapok kerültek be, amelyek

az adott szó első előfordulását mutatják be.

2 1157-től 1200-ig a IV. kötetben és 1201-től 1278-ig az V. kötetben

4

A kritériumnak tehát a következők feleltek meg: arc, állkapocs, áll, ajak, toka, szeme,

pupilla, szempillája, szemehéja, szemöldök, hályog, szájam, szájpadlás, nyelve, fogíny, tejfog,

zápfog, orr, orrcimpa, orrlyuk, füle, fülcimpa, halánték, homlokom, fejem, fejelágya, agyvelő,

haj, torkom, ádámcsutka, gége, nyakam, nyakcsigolya, váll, hónalj, lapocka, hátam, hátgerinc,

oldalborda, mell, csecs, köldök, szív, tüdő, hasa, gyomrát, bél, derék, csípő, ágyék, kar, béka,

kéz, tenyér, marok, kezefeje, hüvelykujj, mutatóujj, középsőujj, gyűrűsujj, kisujj, ujjbegy, köröm,

arasz, csukló, kezeszára, ököl, könyök, lábam, lábfej, boka, lábikra, lábszár, térd, térdkalácsa,

horgasín, comb, forgó, velő, bőre, szőr, ín, vér, ér, anyajegy.

A felsorolt 84 szóval kapcsolatban azonban felmerülhet a kérdés, mennyire lehet

valósan megítélni a helyzetet azon szók esetében, ahol az valamilyen toldalékolt formában van.

Mivel kutatásunk lexikai szintű, esetünkben irreleváns, hogy milyen affixum jelenik meg az

egyes szóalakokon, mivel, feltevésem szerint, a megjelenő toldalék nem befolyásolja,

változtatja a szótőhasználatot.

A tanulmány legfőbb vizsgálati tárgya a variabilitás kérdése a testrészmegnevezések

esetében az erdélyi magyar nyelvjárásokban. A kutatás első lépése a RMNyA. vonatkozó

térképlapjainak és címszóinak kiválasztása volt. Az adatok áttekintése után 58 olyan címszót

találtam, amelyeknek esetében mutatkozik változatosság lexikai szinten. További 26 címszó

esetében nincs változatosság. Ezek alapján felmerül a kérdés: mi indokolja egyes testrészek

megnevezéseinek esetében a változatosságot, a több lexémavariáns párhuzamos létezését a

nyelvhasználatban, miközben más testrészek esetében ez a jelenség nem fedezhető fel? Azokat

a címszavakat, amelyeknek csak egyetlen lexikális alakja van nem vizsgáljuk a területiség

szempontjából, ugyanis az egyetlen megnevezési forma kizárja a területiség megjelenését:

Erdély teljes területén azt a megnevezést használják.

Az 58 címszó adataiból a Bihalbocs3 nevű dialektológiai szoftver segítségével

térképeket hoztam létre.

3 Bihalbocs (www.bihalbocs.hu), fejlesztők: Dr. Vékás Domokos, Dr. Vargha Fruzsina Sára. A számítógépes

program lehetővé teszi a dialektológiai gyűjtésekből származó adatok digitalizálását, a lejegyzett szövegek

hanganyaggal való szinkronizálását, valamint dialektometriai vizsgálatok elvégzését és nyelvföldrajzi térképek

generálását.

5

3. Nyelvföldrajz

A nyelvföldrajz mint vizsgálati módszer és szemlélet az időbeliség és társadalmiság

szempontját a térbeliség alapjáról közelíti meg (JUHÁSZ 2007a, 134. o.). „A nyelvföldrajz a

nyelvi jelenségek térbeliségét, illetőleg az azzal összefüggő, abból levezethető

törvényszerűségeket kutatja. Nyersanyaga a térképre vitt, atlaszokba rendezett dialektális vagy

multilingvális szógyűjtemény, amely hangtani, alaktani, lexikális és szemantikai megoszlásokat

ábrázol” (JUHÁSZ 2007b, 33. o.).

A dialektusok közti különbségeket általában mindenki észleli, sőt egyesek számára az

is meglepő, hogy valaki egyáltalán felhívja a figyelmet ezekre. Mégis hosszú hagyománya van

ennek a diszciplínának. Franciaországban az első dialektológiai jellegű közlés 1284-ből

származik, amikor is Bernart d’Auriac költő felosztotta a francia nyelvet északi és déli

dialektusokra, és ő vezette be a langue d’oil és langue d’oc kifejezéseket. Angliában Trevis a

1387-ben közölt megállapításokat, ő hívta fel arra a figyelmet, hogy az angliai dialektusoknak

kontinuitásuk van. A XIX. század második feléig a nyelvjáráskutatásnak nem volt

rendszeressége. Az Újgrammatikusok voltak azok, akiknek a klasszikus nyelvek vizsgálata

során feltűnt, hogy sok modern és klasszikus nyelv közt kapcsolatok mutathatók ki. Verner és

Grimm törvényén át aztán eljutottak addig a megállapításig, hogy a történeti hangváltozásokat

fonológiai körülmények határozzák meg. A további vizsgálatok eredményeként született meg

a nyelvföldrajz, amelynek keretében aztán rendszeresen vizsgálták a nyelvjárási jelenségeket

(CHAMBERS – TRUDGILL 2004, 13-14 o.).

A dialektológiának több vizsgálati módszere van, ezek tárgyalására ebben a

tanulmányban nem térünk ki tételesen, csupán a nyelvi (dialektológiai) térképről szólunk, mert

kutatásunk és módszereink szempontjából ez releváns.

A dialektológiai térképek egyaránt lehetnek megjelenítő és értelmező térképek is4. A

megjelenítő térképek egyszerűen felviszik egy térképre az előre, rendszerbe betáplált adatokat,

így földrajzi perspektívában is megmutatkoznak a korábban lejegyzett adatok. Az értelmező

térképek a másodlagos jellegű kutatásokban használatosak, amelyek maguknak az adatoknak

valamilyen kutatói szempont szerinti interpretációi (CHAMBERS – TRUDGILL 2004, 25. o.).

4 Chambers – Trudgill (2004) megnevezései a display maps és az interpretative maps.

6

4. Az etimológiai szempont

A következő testrészek (címszók) esetében nincs változatosság: fej, haj, homlok, fül,

szem, orr, orrlyuk, száj, nyelv, nyak, torok, váll, hónalj, kéz, könyök, tenyér, marok, mutatóujj,

köröm, arasz, hát, derék, láb, bőr, szőr, ín. A „miért” kérdése joggal merül fel. Erre igyekszem

választ találni az alábbiakban.

A kutatás fókuszában levő jelenség több szempont és lehetséges magyarázat felől is

vizsgálható. Az első ezek közül a szavak régisége és használatuknak stabilitása közötti

lehetséges összefüggés. A feltevésem az, hogy minél régebb óta került a nyelvbe az adott

szóalak, annál stabilabban rögzült a használata. Ennek kiderítésére az etimológiai adatokat kell

elsősorban megvizsgálnunk.

Nyelvünk legősibb rétegéhez, az i.e. IV. évezredig tartó uráli kori, ősi szavakhoz a

következők tartoznak a fentiekből, amely alapján azt is feltételezhetjük, hogy ez megfelel az

urál kori testi tagolásnak is: fej, homlok, száj, nyak, szív, hát, láb, bőr és ín. A következő

legrégebbi réteg a finnugor kori (i.e. IV. évezred – i.e. II. évezred): nyelv, váll, hónalj, kéz,

könyök, arasz, fül és megjelenik mutató szavunk is, ami a már létező ujj szavunkkal együtt

kialakíthatta a mutatóujj szót. Ezek után az ugor korban a haj, szőr, torok, marok szavak

gazdagították a testtagolás szókincsét (TESZ). Nyomon követhető, hogy az idő múlásával mind

részletesebbé vált a tagolás is. A stabil használatú testrészmegnevezések közé tartoznak még a

derék (szláv eredetű), a tenyér (német eredetű) és az ismeretlen eredetű köröm szavaink.

A fentiek alapján kijelenthető, hogy a ma stabilan használt testrészmegnevezéseink

nyelvünk ősi rétegéből származnak, amelyek tövei ugyan hangalaki változásokon estek át,

maguk a lexémák nem változtak. Fordítva viszont nem jelenthetjük ki, hogy azok a

testrészmegnevezések, amelyek többalakúak mind a már különvált magyar nyelvből és a

későbbi, más népekkel való érintkezésből származnának.

7

5. Kognitív szemantikai alapvetés

A fentiekből megismertük, hogy legstabilabban használt testrészmegnevező nyelvünk

ősi alaprétegéből származnak. Ahogyan az előbbiekben is írtam, a kérdés több szemlélet felől

vizsgálható, a következőkben a kognitív szemantika alapelvei szempontjából értékeljük a

jelenséget.

A nyelvi közlésekben a jelentés az értelmes tartalom, általános szemiotikai

szempontból a nyelvi jel kétpólusú szerkezet: egy fonológiai és egy szemantikai részből áll,

azaz egy hangsor és egy jelentésszerkezet kapcsolata. A nyelvi jelek funkcionáló nyelvi

kifejezések. A kognitív szemantika a funkcionális nyelvészet egyik kidolgozott iránya,

változata, általános elméleti tételei röviden így foglalhatók össze: a nyelvi rendszer kisebb és

összetettebb elemeit a beszélő nézőpontjából mutatja be; a nyelvi kifejezéseket jellegzetes,

gyakori közegükben kell leírni; a jelentés egyenrangú az alakkal, sőt egyes magyarázatokban

elsődleges, mivel a jelentésszerkezetből erednek a morfológiai és szintaktikai szerkezetek. Az

irányzat a szabályt a prototípuselvvel összefüggésben kezeli, és a szabály – lista típusú

szembenállást elutasítja. A funkcionális nyelvészet szerint a nyelv rendszerjellegét elsősorban

sémák rendszere adja. A séma a nyelvi kifejezések dekontextualizált, elvont szerkezete. A

nyelvi kifejezéseket nem a szabályszerűséggel lehet jellemezni, hanem az adekvátsággal,

amelyet a beszélői szándék és a hallgatói elvárás valós nyelvi interakcióban határoz meg

(TOLCSVAI NAGY 2011, 9-12. o.).

A kognitív szemantika az emberi megismerésre alapozott jelentéstan, amely azt

mondja, hogy az emberi elme a megismerés képességével születik, rendelkezik bizonyos

kognitív beállítódásokkal, valamint, hogy az emberi megismerés során a bejövő ismeretek

feldolgozása, rögzítése (az absztrakció, sematizáció és kategorizáció műveleteivel)

eredményezi a tudást. A világról való tudásra az jellemző, hogy hálózatokban rendeződik el,

párhuzamosan megosztott műveletekkel hozható létre, vagy hívható elő a hosszú távú

emlékezetből, valamint nyitott, bővíthető, alakítható, nem zárt és merev rendszer (TOLCSVAI

NAGY 2011, 13. o.).

A jelentés fogalmi jellegű, és a fogalmak az emberi megismerés folyamán alakulnak

ki. A fogalom tapasztalati alapú. A nyelvi jelentés enciklopedikus természetű: a világ dolgait

az emberi megismerés révén és annak módjával reprezentálja. A megismerés, a fogalomképzés

folyamatos, mivel az emberi tapasztalás is egy végtelen folyamat. A nyelvi kifejezések az

emberi megismerés jellegéből következően fogalmilag megszerkesztik, mentálisan

8

megkonstruálják az általuk jelölt tartalmakat. A jelentésszerkezetek az állandó használatban,

vagyis az újabb mentális feldolgozások sorában változásra hajlamosak. A változások egyik

legáltalánosabb módja a jelentéskiterjesztés. Hasonló szerepük van a fogalom- és

jelentésképzésben egyes általános sémáknak, az ún. idealizált kognitív sémáknak, ilyenek a

kapcsolat, a rész-egész, a forrás-ösvény-cél, a tartály fogalmi sémája (TOLCSVAI NAGY 2011,

22-23. o.).

A megismerés elvonatkoztatások révén csoportosítja a világ dolgait. Mai ismereteink

szerint az elme aktívan dolgozza fel az ingereket. Az ismereteket körülhatárolja, és

kategóriaként kezeli. Miként a világ dolgait, úgy a nyelv egységeit mint példányokat is

besoroljuk kategóriákba. A kérdés az, hogy mik a kategorizáció fő elvei. Az 1970-es évek

kognitív pszichológiai kutatásai kiderítették, hogy a világ megismerésében prototípuselvként

megfogalmazott elmebeli képességek kiemelkedő szerepet játszanak. (TOLCSVAI NAGY 2011,

24-25. o.).

6. Mikrorendszerek – prototipikusabb (centrális) elemek

A kutatásban vizsgált címszók (egyben testrészek) több mikrorendszerbe

szerveződnek. JUHÁSZ Dezső 2009-es tanulmányának utolsó részében a szemantikai

mikrorendszerekről ír, és azok nyelvjárási együtthatásának körére tér ki a gyűrűsujj példájának

bemutatásával. Példája és vizsgálati módszere a mi esetünkben is alkalmazható a

válaszkeresésben: mi indokolja azt, hogy egyes testrészeket Erdély-szerte teljesen egyformán

neveznek meg, míg másokat nem?

Ahhoz, hogy valamilyen összefüggéseket találhassunk, szükséges, hogy

rendszerezzük a vizsgált anyagot. A 84 testrészt mikrorendszerekbe csoportosítottam, aszerint,

hogy vizuálisan és funkcionálisan a test melyik részén helyezkednek el, melyik részéhez

kapcsolódnak. Minden mikrorendszernek van centrális eleme5. Természetesen az adatokat

másképp is lehet rendezni. A szerző elve az volt, hogy a mikrorendszerek a lehető legkisebb

összefüggő területek legyenek. Jelen tanulmányban – a terjedelmi korlátok miatt – csak a test

két legfelső részét a fejet és a nyakat tárgyalom, azonban szemléltetésül bemutatom a teljes

5 A prototípuselv leírásában Kiefer Ferenc (2007) kifejti, hogy ebben „fontos szerep jut a referenciális homályosság

és a centralitás fogalmainak; a két fogalom szétválasztása nélkül a prototípuselmélet eredményei nem értékelhetők.

Az előbbi azt jelenti, hogy a kategóriák vonatkozásai nem mindig élesek, a vonatkozás sokszor bizonytalan. Így

például nem mindig dönthető el, hogy egy adott tárgy inkább tálnak vagy inkább csészének nevezhető. Az utóbbi

arra utal, hogy egy adott kategóriának van (vagy lehet) központi, reprezentatív eleme, amely köré (az adott

tipikalitási feltételeknek megfelelőem) a kategória többi eleme szerveződik.” (KIEFER 2007, 119-120. o.)

9

szóanyag alapján létrehozott rendszert. A mikrorendszereket és azok elemeit (a résztől a

prototipikusabb elem felé haladva) külön tárgyalom. Vannak olyan címszók is, amelyek nem

helyezhetők el ezekben a mikrorendszerekben, ezek a fej mint makrorendszer egyes, az adatok

alapján tovább nem tagolható, mikrorendszert nem alkotó részei.

.A mikrorendszerek a következők:

Nagyobb testtájék Központi elem Mikrorendszer

1. FEJ

1. fej fej, fejelágya, halánték, agyvelő

2. arc arc

3. áll áll, állkapocs, toka

4. haj haj

5. homlok homlok

6. fül fül, fülcimpa

7. szem

szem, pupilla, szempilla, szemhéj,

szemöldök, hályog

8. orr orr, orrlyuk, orrcimpa

9. száj

száj, nyelv, szájpadlás, fogíny,

tejfog, zápfog, ajak

2. NYAK 1. nyak

nyak, torok, ádámcsutka, gége,

nyakcsigolya

3. FELSŐTEST

(ELÖLRŐL)

1. váll váll

2. hónalj hónalj

3. oldalborda oldalborda

4. mell mell, csecs

5. köldök köldök

4. KÉZ

1. kéz

kéz, tenyér, marok, hüvelykujj,

mutatóujj, középsőujj,

gyűrűsujj, kisujj, ujjbegy,

köröm, arasz, kézfej

2. béka béka

3. könyök könyök

4. kézszár kézszár

5. kar kar

6. csukló csukló

7. ököl ököl

5. FELSŐTEST

(HÁTULRÓL) 1. hát hát, lapocka, hátgerinc

10

6. DERÉK

1. derék derék

2. csípő csípő

3. ágyék ágyék

7. LÁB

1. láb

láb, lábfej, boka, lábikra,

lábszár

2. térd térd, térdkalács, horgasín

3. comb comb

4. forgó forgó

8. A test bármely részén

megtalálható

1. bőr bőr

2. szőr szőr

3. ín ín

4. velő velő

5. vér vér

6. ér ér

7. anyajegy anyajegy

1. táblázat: A testmegnevezések mikrorendszerei, központi elemei és tartományai

11

II. RÉSZ: ELEMZÉS

Az elméleti alapvetésben eljutottunk oda, hogy a vizsgált címszavakat, testrészjelölő

fogalmakat jelentésük, a testen való elhelyezkedésük és funkcionális kapcsolataik, illetve

feladataik alapján mikrorendszerekbe osztottuk. A továbbiakban az egyes mikrorendszerek

értékelése következik, a romániai magyar nyelvjárások nyelvföldrajzi adataival együtt. Ha

áttekintjük a fenti, tartományokat bemutató táblázatot, láthatjuk, hogy vannak olyan adatok,

amelyeknek nincs mikrorendszerük. Ezeket a makrorendszer egyes elemeinek tekintjük. Jelen

tanulmányban csak az összetett jelentésszerkezetű mikrorendszerekről lesz szó.

1. A fej makrorendszere6

A makrorendszer központi eleme a fej, ezért ő a rendszer névadója is. Mint ilyen –

eddigi eredményeinkkel összhangban – teljesen azonos a használata az egész erdélyi magyar

nyelvterületen, megfelel az ősi alapszókincsbeliség feltételének is.

A fej egy külső, fizikailag is pontosan rámutatható része a halánték, amelynek

helyzete azonban nem ennyire egyszerű és letisztult. Összesen öt különböző alakja él – az

adatok (N=157) alapján – a romániai magyar nyelvjárásokban, fontos szinonimájaként létezik

a vakszem alak, amely nagyobb számban fordul elő (74,52%, N=117), mint maga a köznyelvi

forma. A vakszem alak minden területen megjelenik, a moldvai csángóktól a partiumi

magyarokig. Hasonlóképpen elterjedt, bár lényegesen alacsonyabb számban (22,92%, N=36) a

halánték is. A timpla alak is létezik az északi csángó Szabófalva és a déli csángó falu,

Bogdánfalva esetében. A timpla szó román átvétel, amelyet a tâmplă ’halánték’ szóból alkotott

a nyelvjárás fonetikai adaptálás révén. Másik megnevezési mód a vajnuk, a Barcaság két

kutatópontján, Apácán és Krizbán rögzítették.

A mikrorendszer következő ide sorolt tagja a fejelágya, amelynek öt lexikális variánsa

van: a legnagyobb számban használt feje lágya (jelölése a térképen: fehér kör) változat, a

területiséget mutató lágyagya változat, amely a Székelyföldön, valamint az Oltvidéken

használatos. További lejegyzett adatok: lágyfeje, lágykoponya, lágyvelő (jelölésük a térképen:

fehér négyzet).

6 Vonatkozó címszók és térképlapok: halánték [RMNyA. 1191], fejem [RMNyA. 1193], fejelágya [RMNyA.

1194], agyvelő [RMNyA. 1195]

12

Az utolsó ide tartozó térképlap az agyvelőé. Ennek is öt lexikális variánsa van a teljes

adatbázisban (N=151), a variánsok használata területiséget is mutat. Az első alak, amelyikkel

foglalkozunk az agy. Ez a megnevezés túlnyomó részt a Székelyföld és a Mezőség régióiban

használt (43,70%-ban, N=66), de fellelhető az északibb, nyugatibb területeken, még a moldvai

csángók vidékén is. Hasonló arányban (37,74%, N=57) használatos az ész szóalak, ennek

területe azonban inkább a Mezőségen, illetve Erdély északi és nyugati részein van. A köznyelvi

agyvelő megnevezést 11,92%-ban (N=18) használják leginkább az nyugat-erdélyi részeken.

Elszórtan használatos még a velő szó (5,29%, N=8), és végül a krejer alak, amely a román

creier ’agy / agyvelő’ szó átvétele, összesen 2 adat jelenik meg, ugyanazon a településen,

Szabófalván.

1. térkép. A lágyagya alak területisége a fejelágya címszó térképlapján

13

2. Az áll mikrorendszere7

Az áll mint központi elem ebben a mikrorendszerben nem teljesíti az egyalakúság

feltételét, azonban finnugor eredetű ez is. Az első címszó, amelyet áttekintünk az állkapocs: 7

különböző lexikális variánst rögzít az adattár az összes (N= 137) lejegyzett adatban. A használat

gyakorisága alapján az első az állkapocs köznyelvi alak. Ez az adat 30,53%-ban (N=40) jelenik

meg, és használata egész Erdély területére kiterjed, nem jelenik meg a moldvai csángóknál, és

Erdély dél-nyugati részén sem. A következő lexéma az állkapca (26,27%, N=36), területiség

annyiban fedezhető fel, hogy ugyan az egész erdélyi területre jellemző, nem jelenik meg a

csángóknál és az északi részeken. A sorban a harmadik az állkapta (21,16%, N=29), amelyet

talán inkább hangtani különbözőség választ el az előzőtől, mégis ennek konkrétabb területi

vonatkozásai vannak: csak a Mezőség déli részén, a két Küküllő-mentén, Északnyugat-

Erdélyben, a Szamos-mentén használatos. Az áll alak is megjelenik 8,75%-ban (N=12)

elszórtan a moldvai csángóknál, a Székelyföldön, a Szamos-mentén két-három kutatóponton.

Az állcsont (6,56%, N=9) adat csak – a térképen is jól látható – területen használatos. Erdély

keleti szélének egy függőleges sávjában, illetve egyetlen dél-erdélyi kutatóponton.

7 Vonatkozó címszók és térképlapok: állkapocs [RMNyA. 1158], álla [RMNyA. 1159], ajak [RMNyA. 1161],

toka [RMNyA. 1164]

2.térkép. Az állcsont adat előfordulása

14

Két kutatóponton megjelenik még az állkapa adat is, amely valószínűleg az állkapta

vagy állkapca mássalhangzó-kiesésen átment nyelvjárási változata. A második, ebbe a

mikrorendszerbe tartozó, címszó az áll. A rendszer névadó testrésze. Jól meghatározható

területen él egyetlen8 lexikális variánsával, az ajakkal együtt. Az adatok (N=136) a következő

arányban oszlanak meg: áll köznyelvi alak 58,08% (N=79), leginkább Erdély nyugati felén

használatos, illetve egyetlen kutatóponton (Bogdánfalva) megjelenik Moldvában is; az ajak

pedig 41,17% (N=56) és legfőképp Észak- és Kelet-Erdélyben (a Székelyföldön) használt,

illetve a moldvai csángóknál két kutatóponton.

A második mikrorendszer utolsó eleme a toka (N=137). Erdély-szerte, nagyon sok

kutatóponton él a toka (83,94%, N=115) alak, ám a Székelyföldön és a moldvai csángóknál

megjelennek egy-két kutatóponton olyan alakok is, mint: két ajak, második ajak, dupla ajjak

(a román bărbie dublă, ’két áll’ grammatikai mintájára), vadzsan gusaje9, fityegő, bërg, szak,

tojoka.

8 Megjegyzem, egyetlen egy moldvai csángó kutatóponton jegyezték fel a bërbië alakot, amely a román bărbie ’áll

/ szakáll’ szó átvétele. 9 Értsd: vagyon gusája, a gusa egy daganatszerű képződmény a nyak első részén.

3.térkép. Az áll címszó térképlapja

15

3. A fül mikrorendszere10

Ebbe a mikrorendszerbe két címszót soroltunk. A fül mint a mikrorendszer

megnevezőjeként teljesíti mind az egyalakúság, mind az alapszókincsbeliség feltételeit,

megnevezése egységesen, mindenhol Erdélyben a fül. Jóval nagyobb variabilitása van azonban

az alárendelt testrésznek, a fülcimpának. Összesen 19 lexikai variáns van, közülük egyik sem

mutat jellemző területi tagolódást: fülcimpa, fülének a sorsilieje, fülpille, füle gombája, füle

begye, pille, pillentyű, petyegő, fülleppentyű, fülporcogó, porcogó, fülgomb, fülcsercseje, füle

taréja, füle billentyűje, füle bigyegője, füle botja, füllaj, letyörke.

4. A szem mikrorendszere11

Az előbbinél sokkal összetettebb jelentésekkel és fogalmakkal építkező mikrorendszer

megnevezőjeként joggal áll a szem, hiszen megfelel az egyalakúság feltételének, és az uráli

szókincs elemei közé tartozik, így tehát az erdélyi nyelvjárásokban is ezt a testrészt mindenhol

egységesen szemnek nevezik. Tartozik ebbe a rendszerbe azonban még több, kisebb része a

szem „szerkezetének”, legyen az első, amelyet vizsgálunk a pupilla. Számos lexikális elemet

használnak a beszélők a pupilla megnevezésére, az összes (N=145) adat 10 különböző

megnevezésre oszlik. Az első, a köznyelvi pupilla alak 2,06%-ban (N=3) fordul elő,

területisége nincs, egy adatot a moldvai csángók, egyet a Székelyföld területén fekvő

kutatópontokról jegyeztek le, illetve még egy adat van Erdély nyugati részéről. A következő

megnevezés – egyben a legnagyobb mértékben használt – a szeme világa (57,93%, N=84),

amelynek szintén nincs területisége, Erdély-szerte használják. Az előbbihez hasonlóan összetett

szerkezet a szeme fénye (24,82%, N=36), ennek a változatnak már vannak területiségre utaló

jelei, ugyanis nagyrészt a Székelyföldön, a Küküllő-mentén és a Szamos-mentén regisztráltak

ilyen adatokat.

10 Vonatkozó címszók és térképlapok: füle [RMNyA. 1189], fülcimpa [RMNyA. 1190]. 11 Vonatkozó címszók és térképlapok: szeme [RMNyA. 1166], pupilla [RMNyA. 1172], szempillája [RMNyA.

1173], szeme héja [RMNyA. 1174], szemöldök [RMNyA. 1175], hályog [RMNyA. 1176].

16

A másik összetett szerkezet a szemlencse (5,51%, N=8), eléggé elszórtan használják,

a Székelyföldön, a Mezőségen, Nyugat-Erdélyben és a Maros-mentén is rögzítették a

változatot. Nem különb a helyzet, területiség szempontjából, a szeme feketéje (4,13%, N=6)

szerkezet esetében sem. Sokkal alacsonyabb számban fordulnak elő a következő alakok:

gyertya (N=1), bogár (N=2), szemguba (N=1), szemgolyó (N=2), szem (N=1).

A következő címszó és térképlap a szempilláé (N=142). A köznyelvi szempilla

(73,94%, N=105) egész Erdélyben használatos, ezzel szemben Erdély keleti felében (a

Székelyföldön, Mezőségen és az északi, északnyugati területeken) használatos a szeme szőre

(19,71%, N=28) alak. Egy szűk területen, a Küküllők és a Maros találkozása környékén

használatos a szeme préme (N=6) szerkezetet. Másik három alakváltozat is él: zsánáji (N=1),

szeme szére12 (N=1), szeme (N=2).

A mikrorendszer következő címszava a szemhéj. Az adatok (N=139) szerint nyolc

szóalak él a testrész megnevezésére. Jelentős számban használatos a szempilla (52,51%, N=73),

illetve a köznyelvi szemhéj (35,97%, N=50), ezek Erdély teljes területén használt

megnevezések. Jóval kevesebb előfordulással ugyan, de léteznek további alakok is: a szemfedő

adatot összesen öt kutatóponton jegyezték le, ezek Görgényüvegcsűr, Magyaró, Torockó,

Magyarlapád, illetve Baca. A szemlepő változat egy kis, Nagy-Szamos menti nyelvszigeten

12 Értsd: szeme széle.

4.térkép. A pupilla címszó térképe

17

fordul elő: Magyardécse, Nyíres és Ördöngösfüzes. További változatok: klápë, szemburkolat,

szemgubó, szembőr.

A szemöldök címszó adataiból (N=140) kiderül, hogy a köznyelvi alakot használják

egész Erdély területén (92,85%, N=130), vannak azonban olyan lexikai variánsok, amelyek

sokkal kevesebb számban fordulnak elő. Ilyen a Tatrangban, Harasztoson, Mérán, Kidén és

Gógánváralján használatos szemszőr, az Oltszakadáton, Mezőkeszün, Feketelakon és

Mezőköbölkúton lejegyzett szemprém, illetve a szeme bugujája Nyárádkarácsonyfalván. A

szem mikrorendszerének utolsó címszava a hályog (N=131). A köznyelvi hályog alakot

jegyezték le a legtöbb településen (86,25%, N=113). Az Olt mentén 14 kutatóponton és a Nagy-

Küküllő mentén (12,31%) a haj13 változat használatos. Domokoson jelent meg az öreghályog,

illetve Apácán a szëmhártya adat.

5. Az orr mikrorendszere14

Az orr esetében is a mikrorendszer névadó testrésze teljesíti az egyalakúság és az

alapszókincsbeliség feltételeit, az összes kutatóponton az orr lexéma egy variánsát rögzíti a

RMNyA.

A mikrorendszerbe sorolt második címszó az orrcimpa. A Romániai magyar

nyelvjárások atlasza hét lexikális alakot rögzít (N=109). Az Erdély-szerte legelterjedtebb az

orrcimpa köznyelvi adat (77,98%, N=85), a székely vidéken és székelyes csángó

kutatópontokon (13,76%, N=15) rögzítették a porcogó adatot is. Megjelent továbbá

Érkörtvélyes, Rónaszék kutatópontokon az orrpille, orrpila adat, illetve az orrcimpók adat

13 Értsd: héj. 14 Vonatkozó címszók és térképlapok: orr [RMNyA. 1186], orrcimpa [RMNyA. 1187], orrlyuk [RMNyA. 1188]

5.térkép. A haj (héj) alak használata

18

Zágon, Dálnok és Kézdialmás keleti székely falvakban. Egy-egy előfordulással jelentek meg

az orporcika (Csíkkozmás), orrom széle (Méra), nara (Szabófalva).

Az orr mikrorendszerébe tartozik még az orrlyuk címszó, amely fonetikai

változatosságot ugyan mutat, lexikait viszont nem. Ugyanazt a lexémát használták az atlasz

minden kutatópontján.

6. A száj mikrorendszere15

A mikrorendszert a központi testrészéről, a szájról neveztük el, amely címszóként is

szerepel az adattárban. Ahogyan az eddigi mikrorendszerek névadóira, a szájra is jellemző,

hogy a nyelv alapszókincsrétegéből származik, illetve, hogy egész Erdély területén egységesen

szájnak nevezik. A száj mikrorendszerének tárgyalása során az ajak mellett szájüreg egyes

részeire rákérdező és az adatokat megjelenítő térképlapok információira hagyatkozunk. A

második címszó a nyelv, amely, a szájhoz hasonlóan, ugyancsak egységesen nyelvként van

megnevezve a RMNyA. lejegyzett adataiban.

A következő címszó a szájpadlás. A 138 válaszból 82,60%-ban (N=114) a szájpadlás,

szája padlása választ jelölték meg az adatközlők. Egy másik válasz az íny volt négy

kutatóponton, amelyek a következők: Pusztina és Diószeg székelyes csángó falvak, valamint

Kóbor és Pipe. További egy-egy előfordulással megjelent a szájpad (Bogdánfalva), felső

szájpadmaj (Baca), felsőpadlás (Gyergyóremete), szájcsereny (Lozsád), szájíny (Datk).

A harmadik címszó a fogíny (N=148), melynek esetében viszonylag jól

körülhatárolható területeken használják a négy variáns valamelyikét. Az első variáns a foghús,

mely a válaszok 46,62%-át teszi ki (N=69), és használata inkább az észak-, illetve kelet-erdélyi

15 Vonatkozó címszók és térképlapok: szájam [RMNyA. 1180], nyelve [RMNyA. 1182], szájpadlás [RMNyA.

1181], fogíny [RMNyA. 1183], tejfog [RMNyA. 1184], zápfog [RMNyA. 1185]

7.térkép. Az íny alak használata 6.térkép. A foghús alak használata

19

területekre koncentrálódik (pl. Bányavidék, Szék, Mezőség, Nyárád és Küküllők vidéke, Maros

mente, Olt mente, valamint Gyimesbükk). A második variáns, amely használatában hasonlóan

gyakori, az íny

(45,94%, N=68). Ennek inkább a nyugat-erdélyi területeken (pl. Szilágyság,

Érmellék, Berettyó mente, Körösök völgyei, Bánság), illetve néhány Nagy-Küküllő menti,

Homoród menti, oltvidéki és erdővidéki kutatóponton. Lényegesen kevesebb (6,08%, N=9)

fordul elő a fogíny megnevezés (Misztótfalu, Magyarberkesz, Bogdánd, Diósad,

Szilágyperecseny, Magyarbikal, Kalotaszentkirály, Magyarkapus és Feketelak), illetve két

kutatóponton (Bogdánfalva és Szabófalva) jelenik meg a dizsin, zsizsin, amelyek a román

gingie ’fogíny’ szó kölcsönzött és fonetikailag adaptált változatai.

A száj mikrorendszeréhez soroltuk a tejfog címszót is. Az erre a testrészre használt

szóalakok nem mutatnak területiséget, ezért csak az alakváltozatokat sorolom fel: tejfog,

csikófog, gyermekfog, elsőfog, borjúfog, kisfog, csecsfog, vendégfog, egérfog, bárányfog.

Hasonló a helyzet a zápfog címszó esetében is, bár itt csak négy alakváltozat van:

zápfog, ápfog, ákfog, álfog. Utóbbi három esetében nem eldönthető – az adatok alapján –, hogy

ezek csak hangtanilag térnek el egymástól, vagy lexikai szinten is különbözőknek tekinthetők.

A mikrorendszer utolsó testrésze az ajak (N=137). Összesen négy lexikális

alakváltozatban jelenik meg az adatokban. Az első ezek közül a köznyelvi ajak forma, amelyet

43,79%-ban (N=60) használnak, leginkább Erdély középső, illetve északnyugati részén. Ezt

követi elterjedtségben majdnem azonos arányban a szájszél (24,08%, N=33), Erdély nyugati

részén és néhány mezőségi, illetve egy székelyföldi kutatóponton; a másik alak a szájprém

(22,67%, N=31), amelyet jól körülhatárolhatóan a Székelyföldön és a Mezőség déli, a

Székelyfölddel érintkező sávjában használnak. A negyedik alak (9,48%, N=13) nem teljesen

8.térkép. A fogíny alak használata

20

egységes hangtanilag minden településen, de közös bennük, hogy mindegyik visszavezethető a

román buză ’ajak’ szóra, amelyet ezek a nyelvjárások átvettek. Használatuk eléggé sporadikus:

a moldvai csángóknál, néhány székelyföldi, néhány mezőségi, és egy észak-erdélyi

kutatóponton is megjelennek.

9.térkép. A szájprém alak használati területe

21

III. RÉSZ: KÖVETKEZTETÉSEK

Az egyes címszók és térképlapok részletes elemzéseinél feltűnik, hogy más-más

régiók, kutatópontok nyelvjárási beszélői másként neveznek meg egy-egy testrészt, mint

ahogyan azt a köznyelvi formulák által ismerjük. A romániai magyar nyelvjárások összesített

adatai és képe alapján kimondhatjuk, hogy az egyes mikrorendszerekben megfigyelhetők

bizonyos szemantikai elmozdulások, amelyek helyenként kimozdítják a rendszert, változást

okozva ezáltal a makrorendszerben is.

Az ábrát tekintve elsőként a száj – toka – áll részek különös összemosódása tűnik fel,

visszacsatolva az adatokhoz a magyarázat a következő: az áll elnevezése egyes részeken az

ajak, ez egy olyan mikrorendszerbeli elmozdulást okoz, amelynek következtében az ajkakat

szájprémnek, szájszélnek stb. nevezik és adott esetben az illető kutatópontokon az áll mint

testrészt megnevező szó kiesik. Az is indokolt, hogy a toka a száj és az áll közé került, ugyanis

különös – a román nyelvi minta alapján létrejött – megnevezések léteznek, amely nyelvileg az

említettek közé helyezi: a toka román megnevezése bărbie dublă ’kettős/dupla áll’, erre a

mintára jöttek létre az olyan megnevezések, mint: két ajaka van, második ajak stb.

1.ábra. A romániai magyar nyelvjárások testrészekre vonatkozó adatai alapján konstruált

kognitív kép az emberi fejről és annak részeiről

22

Elmozdulás azonban nem csak az említett részen található, a szem mikrorendszerében

is felfedeztünk három hasonlót: az első ezek közül a szempilla elmozdulása. Ugyan használják

a köznyelvi jelentésében, ám a szemhéj megnevezésére is használatos, ebben az esetben a

szempilla megnevezésére szeme szőre, szeme préme megnevezést használnak, ami újabb

poliszémiát hordoz magában, jelesül: ugyanezek a szerkezetek használatosak a szemöldök

megnevezésére is.

Egyes nyelvjárásokban a halántékot vakszemként nevezik meg, ezért a testrész akár a

szem mikrorendszerébe is tartozhat, ahogyan azt az ábra jelöli.

A száj mikrorendszerén belül az íny egyaránt használatos a szájpadlás és a fogíny

megnevezésére, azokban a nyelvjárásokban, ahol az ínyt szájpadlás értelemben használják, ott

a fogíny nyelvi jelölője a foghús.

Hasonló jellegű rendszerbeli eltolódások a test más részeinek megnevezéseiben is

megtalálhatók, ezek feltárásával, további kutatásokban, megrajzolható és összevethető az egyes

nyelvjárások „testképe”.

A problémafelvetésben feltett kérdésekre és a hipotézisekre a válasz a

következőképpen foglalható össze: a testrészek megnevezéseinek – ahogyan a nyelvjárási

adatokból kiderült – nagy a variabilitása, amely egyes esetekben jól körülhatárolható

területiséget is mutat, valamint a nyelvjárási összesítéséből eltérő konceptuális rendszerek

építhetők a nyelvi adatok alapján. Egyúttal azt is kijelenthetjük, hogy a tanulmány elején

megfogalmazott hipotézisek beigazolódtak.

23

Táblázatok, térképek és ábrák jegyzéke

Táblázatok

1. táblázat A testmegnevezések mikrorendszerei, központi elemei

és tartományai

Térképek

1. térkép A lágyagya alak területisége a fejelágya címszó térképlapján

2. térkép Az állcsont adat előfordulása

3. térkép Az áll címszó térképlapja

4. térkép A pupilla címszó térképe

5. térkép A haj (héj) alak használata

6. térkép A foghús alak használata

7. térkép Az íny alak használata

8. térkép A fogíny alak használata

9. térkép A szájprém alak használati területe

Ábrák

1. ábra A romániai magyar nyelvjárások testrészekre vonatkozó adatai alapján

konstruált kognitív kép az emberi fejről és annak részeiről

24

Felhasznált szakirodalom

BENKŐ Loránd (főszerk.), 1967-1976. A magyar nyelv történeti-etimológiai szótára I-III,

Akadémiai Kiadó, Budapest = TESz.

CHAMBERS, J. K. – TRUDGILL, Peter 2004. Dialectology, Cambridge University Press,

Cambridge

JUHÁSZ Dezső 2007a. A nyelvföldrajz történeti tanulságai – Egy klasszikus tanulmány negyven

év távlatából. In: GUTTMANN Miklós – MOLNÁR Zoltán (szerk.) V. Dialektológiai Szimpozion.

Szombathely. 133–138.

JUHÁSZ Dezső 2007b. Merre tovább magyar nyelvföldrajz? In: ZELLIGER Erzsébet (szerk.)

Nyelv, területiség, társadalom – A 14. élőnyelvi konferencia előadásai, Magyar

Nyelvtudományi Társaság, Budapest

JUHÁSZ Dezső 2009. Nyelvi és nyelvváltozati rendszerek, részrendszerek és mikrorendszerek a

térbeliség dimenziójában. In: É. KISS Katalin – HEGEDŰS Attila (szerk.) Nyelvelmélet és

dialektológia, PPKE BTK, Piliscsaba.

KIEFER Ferenc 2007. Jelentéselmélet, Corvina Kiadó, Budapest

MURÁDIN László 1995. Bevezető In: JUHÁSZ Dezső (szerk.) A romániai magyar nyelvjárások

atlasza I. kötet, Magyar Nyelvtudományi Társaság – Pharma Press Kiadó, Budapest

MURÁDIN László (gyűjt.) – JUHÁSZ Dezső (szerk.) 1995–2010. A romániai magyar

nyelvjárások atlasza I-XI. kötet, Magyar Nyelvtudományi Társaság – Pharma Press Kiadó,

Budapest = RMNyA.

NAGY Jenő 1958. A Román Népköztársaság Magyar Nyelvjárási Atlaszának néhány kérdése

In: PAIS Dezső – BENKŐ Loránd (szerk.) Magyar Nyelv, LIV. évf. 1, Akadémiai Kiadó, Budapest

TOLCSVAI NAGY Gábor 2011. Kognitív szemantika, Europica varietas, Nyitra