DRÓTOS RICHÁRD

AZ EGYHÁZAKKAL KAPCSOLATOS ATTITŰD

A MAGYAR BÍRÓI GYAKORLATBAN

SZAKDOLGOZAT

JOGÁSZ SZAK KONZULENS: DR. BENCZE MÁTYÁS

LEVELEZŐ TAGOZAT HABILITÁLT EGYETEMI DOCENS

DEBRECEN, 2014 JOGBÖLCSELETI ÉS JOGSZOCIOLÓGIAI TANSZÉK

2

Témaválasztási lap

3

Plágium-nyilatkozat

4

Tartalom

Témaválasztási lap ................................................................................................................. 2

Plágium-nyilatkozat ............................................................................................................... 3

1. Bevezető gondolatok ...................................................................................................... 5

2. Az állami semlegesség fogalmi tartalma ........................................................................ 7

2.1. A XXI. századi „keresztény Magyarország” szociológiai vetületben .................. 14

2.2. A hipotézis születése ............................................................................................. 25

3. „Keresztény Magyarország” élő eszményképe bírósági ítéletek tükrében .................. 28

3.1. A körmenet-ügy .................................................................................................... 29

3.2. A pápa-portré ügye ............................................................................................... 31

3.3. A harangzúgás-ügy ............................................................................................... 35

3.4. A Károli-ügy ......................................................................................................... 38

4.1. Összefoglalás ................................................................................................................ 42

4.2 English Resume ............................................................................................................. 43

Felhasznált irodalom ........................................................................................................... 44

5

A XVIII. század közgondolkodása fundamentumában változtatta meg a nyugati

kultúrát és ez, mint a legnagyobb befolyással bíró kultúra, az egész világot is. Számomra,

dolgozatom keretein belül most e pongyola módon egységesen csak Felvilágosodásnak

nevezett szellemi áramlatok jogi-politikai hozadéka a legfontosabb, mivel a francia és az

angol polgári forradalmakkal, valamint az új államként létrejövő Amerikai Egyesült

Államokkal együtt az egész világon új alapra helyeződött, vagy új alapra kezdett

helyeződni a társadalmi igazság rendszere is. Az akkori állam- és jogtudománnyal

foglalkozó francia, angol és amerikai értelmiségi elit filozófiailag is fölülvizsgálta a

tekintély alapú társadalmi berendezkedést, s alapjaiban más, a vélemény- és lelkiismereti

szabadsággal konform módon az állam és az egyházak, az állami és a hitélet

különválasztásával a szekuralizmus alapjára helyezte a jogot is, s ezen igyekezetükben

nemsokára velük tartott az európai kultúrán civilizálódott világ is. De vajon mekkora

távolságot kell tartania a modern államnak az egyházaktól?

Az egyházak, mint a közpolitikát és a jogot irányító szervezetek fokozatosan

eltávolodtak az állami élettől és a kezdetben hitéleti jellegű magatartási szabályok is

differenciálódtak a jogtól, de befolyásuk a lét e terrénumára máig sem oszlott semmivé. Ez

egyrészt természetes is, hiszen az egyházak a vallások közbevetítőiként,

letéteményeseiként is jelen vannak a társadalomban, s az ember saját (akár vallásos, akár

szekuláris) világnézetén keresztül szűri magába a külvilág rendjét, eseményeit. Másrészt

viszont lehet a társadalmi létre vagy a jogegyenlőségre tekintettel roppantul káros is ez a

jelenség, amennyiben azt tapasztaljuk, hogy bizonyos egyházakkal és bizonyos

intézményesült vallásokkal kapcsolatban, a jogi életben is működik az orwelli értelemben

vett „egyenlőbbség”, vagy még finomabban, még kevésbé észlelhető módon, de

befolyással van a vallás valahogyan az állam bírói hatalmának gyakorlására.

1. Bevezető gondolatok

A tőlem a későbbiekben elemezni kívánt, a közelmúltbeli magyar judikatúrából

merített jogesetek az állam és az egyház szétválasztásának, a polgári állam egyházakkal

szembeni semlegességének a kérdését vetik föl, többnyire a semlegesség feladásának

aspektusából.

A modern polgári állam szellemi bölcsője, mint ahogyan már említetem, a XVIII.

században ringott. Az akkortájt divatba jövő társadalmi szerződés-elméletek minden

6

embert természeti joggal bírónak tételeznek, s a politikai hatalmat ezeknek a természeti

joggal bíró embereknek az önkéntes társulásaiból vezetik le. A modern jog fejlődése

azokból az elvekből indul ki, „hogy minden ember egyenlőnek és szabadnak teremtetett,

hogy ezen egyenlő teremtésből származnak az ember inherens és elidegeníthetetlen jogai,

mint az élet és a szabadság megőrzése és a boldogság keresése; hogy ezen célok biztosítása

érdekében az emberek kormányzatot hoztak létre maguk között, melynek minden hatalma

a kormányzottak beleegyezéséből származik; s hogy valahányszor egy kormányzat eltér

ezen céloktól, a nép joga megváltoztatni kormányformáját, lerombolni a régit és új

kormányzatot alkotni, ahogy legmegfelelőbbnek látszik biztonsága és boldogsága

biztosítása érdekében.”1

A fenti Thomas Jeffersontól vett idézetből logikusan következik, hogy a mai polgári

államok jogalkotásának és -alkalmazásának is a törvény előtti egyenlőség gondolatából és

gyakorlatából kell kiindulnia; de vajon lehet-e teljes értékű jog a törvény előtti egyenlőség

elve a semlegesség elvének tudatos használata nélkül? Itt eltekintek a Jefferson

szóhasználatából következő, az ember isteni teremtésére utaló következtetésétől, amellyel

a modern, világnézetileg semleges állam nem tud mit kezdeni.

Az emberek közötti egyenlőség eszmék közötti egyenlőség is, hiszen az eszmék

szabadsága, amely csupán a kanti kategorikus imperatívusz által korlátozott, tehát a másik

ember szabadságának korlátozásába ütközik, az értelmes életre és a boldogság keresésére

törekvés egyik záloga. Ez a gondolat szülte meg az európai stílusú szekularizáció

folyamatát is, amely leválasztotta a modern, polgári államról a vallásosságot, mint az

ember jogi értékrendjét befolyásoló tényezőt. Ennek a gondolatnak a jogfilozófiai

igazságát az sem cáfolja, hogy a modern polgári államok egy részében a vallásosság és a

vallási kötődés az alkotmányba is bevett szófordulat: a modern brit monarchia uralkodója

például továbbra is az anglikán egyház feje, miként elődei, de a nevében ítélkező brit

bíróságok a polgári állam eszménye szerinti liberális jogelvek alapján hoznak ítéleteket.

Közismert közhely az ír, a lengyel és újabban gyakran hangoztatott tézis a magyar

társadalom erős keresztény kötődése2, amelyet a magyar jogalkotó az új Alaptörvényben is

deklarálni kívánt, ez azonban semmilyen befolyással nem szabadna, pláne a vizsgált

1Idézi: LUDASSY Mária: Szabadság, Egyenlőség, Igazságosság. Magvető Kiadó, Budapest, 1989. (13-14. oldal) 2 Fölfogásom szerint az Alaptörvény Preambulumában a politikai kurzus által deklarált keresztény kötődés a magyar társadalom többségének nem jelent valóságos vallási, egyházfelekezeti kötődést, keresztény elkötelezettséget, az csupán egy olyan fordulat, amely a politikai hatalom nemzetvíziója részének fogható föl; s inkább szándékolt cél, mintsem aktuális társadalmi realitás.

7

jogesetek idejében, az Alaptörvény hatálybalépése előtt nem szabadott volna hatással

legyen a polgári magyar állam joggyakorlatára.

Győrfi Tamás az állam semlegességének nehéz eseteit vizsgálva

tanulmányában3megállapítja, hogy az alkotmányos gyakorlat sok esetben kénytelen

fölülvizsgálni és újrafogalmazni ennek a politikai-filozófiai fogalomnak a tartalmát. Ő

értékeli az állam semlegességének vizsgálatában sokak által kulcsfigurának tekintett John

Rawls elméletének egyik kulcsfontosságú fogalmát, az ésszerű pluralizmust, amely szerint

„a modern társadalmat a jó életre vonatkozó felfogások sokfélesége jellemzi, s ezzel a

ténnyel, mint hosszú távon velünk maradó adottsággal kell számolnunk. A jó életre

vonatkozó felfogások közötti eltérésnek sok forrása lehet, bizonyosan része van ebben az

érvelési képesség időnkénti gyengeségének vagy nyilvánvaló logikai hibáknak is. Fontos

látni azonban, hogy nem minden nézeteltérés ilyen. Ésszerűen gondolkodó, egymás érveit

jóhiszeműen megfontoló emberek között is maradhat nézeteltérés, olyan nézeteltérés,

amikor egyik fél sem tud saját álláspontja mellett kényszerítő erejű érveket felvonultatni, és

így egyik félnek sincsenek kényszerítő erejű indokai saját álláspontja felülvizsgálatára.”4

Elméleti forrásaim is alternatív fogalomként kezelik a semlegesség és a pluralizmus

kifejezéseket. Kérdés, hogy a jogalkalmazás tekintetében is így van-e ez? Lehet-e pl. a

vallásszabadság tekintetében a jogi semlegességet a pluralizmussal helyettesíteni? Azaz

elvonatkoztathat-e a jog mondjuk a vallás javára, amely a közösség érdekeinek kifejezője

lehet, az egyén szabadságától? A tőlem vizsgálni kívánt jogesetekben ez a problémakör is

fölmerül.

2. Az állami semlegesség fogalmi tartalma

Ahhoz, hogy a későbbiek során az elv alkalmazásának helyes vagy helytelen módját

meg tudjuk ítélni, nem árt megvizsgálnunk, hogy mit mond a szakirodalom az állami

semlegesség mind a 2011-ig hatályban lévő, 1989-es polgári Alkotmányban, mind az azóta

elfogadott Alaptörvényben nevesítetlen, de a jogbölcseletből és a gyakorlatból egyenesen

következő elvéről.

A semlegesség jogi fogalmának vizsgálatakor az egyik legfontosabb elméleti

kiindulópontunk magának a semlegesség fogalmának tisztázása; mivel azonban maga a jog

3 GYŐRFI Tamás: Az állam semlegességének elve az alkotmányjogban, Kéziratban: http://jesz.ajk.elte.hu/gyorfi15.html (Letöltve: 2012. február 16.) 4 GYŐRFI Tamás: i. m.: 3/22. oldal

8

sem más, mint a társadalmi együttélés során keletkező konfliktusok egy adott kultúra adott

korában szokásos intézményes megoldásának eszköze, így egy lehetséges jogi definíció

keresésekor a kiindulópontunk mindig az aktuális társadalom értékeire vonatkoztatott

valóság kell legyen, emiatt nem hagyhatóak figyelmen kívül az esetlegesen releváns

politikai, filozófiai természetű viták, állásfoglalások sem. Végezetül meg kell még

jegyezzem, hogy a semlegesség mint kritérium csakis a jogi liberalizmus fogalmi keretei

között értelmezhető, egyedül az ún. jogállamot5 kötelezi.

A jogállami semlegesség fogalma már csak a jog fogalmának koronként és

helyenként változó tulajdonsága miatt sem határozható meg általános érvénnyel, a

társadalmi realitások figyelembevétele nélkül. Kis János viszonyfogalomként elemzi a

semlegesség politikai elvét: „A személyes morál nem kötelezi a hatálya alatt állókat (az

egyéneket) semleges magatartásra abban az értelemben, ahogyan a politikai morál

semleges magatartásra kötelezi a hatálya alatt állókat (az államot, illetve az állami

tisztségek betöltőit, amikor hivatalos minőségükben járnak el). Így például a személyes

morál nem tiltja, hogy segítsünk valakit vállalkozásának kivitelezésében, ha azt értékesnek

tartjuk, miközben megtagadjuk a segítséget olyan vállalkozásoktól, amelyeket nem

értékelünk.

A semlegesség viszonylagos attribútum. Valamely cselekedet mindig két (vagy több)

dolog – mondjuk X és Y – viszonyában semleges. De mi mindenre vonatkozhat X és Y?

Annyit máris leszögezhetünk, hogy nem akármire. Először is, ha akármire vonatkozhatna,

akkor a semlegességi elv önmagára is vonatkoztatható lenne. Elvárná tehát, hogy az állam

legyen semleges abban a kérdésben, hogy eleget tegyen-e a semlegességi elvnek vagy ne

tegyen neki eleget. Ez önellentmondásos követelmény volna.

Másodszor, a semlegesség nem az egyedüli elv, amelyet az államoknak ki kell

elégíteniük. Az állam magatartását korlátozó normatív elveknek azonban összhangban kell

lenniük egymással; nem szabad előfordulnia, hogy az egyik teljesítése kizárja egy másik

teljesítését. Ha azonban a semlegességi elv hatálya kiterjedne a többi érvényes politikai

elvre, akkor kizárná teljesítésüket. Előírná például az államnak, hogy egyaránt legyen

semleges az egyenlő bánásmód elve és ennek az elvnek a tagadása iránt.”6A további

fogalom-meghatározásban Blutman László egy, a vallásszabadság az Egyesült Államok

5 Illiberális vagy nem-liberális jogállam fölfogásom szerint nem létezhet, ezért is érzem itt fölöslegesnek a „liberális” jelzőt a jogállam kifejezés előtt. A nem-liberális „jogállam” lehetetlenségéről ld. pl.: http://www.gondola.hu/cikkek/80546-Az___8222%3Bantiliberalis__8221%3B_liberalizmus_es_az_idegenek.html (Letöltve: 2012. augusztus 9.) 6 KIS János: Az állam semlegessége. Újabb nekifutás, Fundamentum, az emberi jogok folyóirata, 2011/ 3. szám, 5-6. oldal

9

alkotmányjogában való érvényesüléséről szóló cikkének7elméleti konklúzióját is

figyelembe véve választanunk kell: „Szókratész felfogása szerint a fogalom meghatározása

nem más, mint azon fogalmi elemek megtalálása, amelyek együttes jelenléte a jelenséget

besorolja a fogalom jelentése alá. A tartalmi és funkcionális megközelítés arra törekszik,

hogy találjon olyan elemet vagy elemeket, melyek közösek” 8 minden semlegességgel

kapcsolatos döntésben.„A kiindulópont a fogalom meghatározásának filozófiai elméletei.

Szakítva Platon elméletével, Wittgenstein kimutatta, hogy a lényeg keresése egy fogalom

meghatározása során nem a helyes út. Egy fogalmi körbe tartozó jelenségek vizsgálatakor

ugyanis gyakran tapasztalható, hogy e jelenségekben nincs olyan elem, mely

mindnyájunkban megtalálható, hanem csak hasonlóságok és jellemző viszonyulások

vannak. E hasonlóságok és jellemző viszonyulások viszont nem ugyanazok valamennyi

jelenség között.” 9

Wittgenstein Blutman Lászlótól idézett problémafelvétése a filozófiára vonatkoztatva

nyilvánvalóan és mindenképpen igaz, ám a bíróságok nem használhatnak az élő jog

zsinórmércéjéül megfelelő módon meg nem határozott, így tehát szükségképpen felületes

leírásokat vagy körülírásokat illetve kizárólag szubjektív módon megismerhető

fogalmakat.

E kényszerpályán mozogva, de nem elengedve a fogalmi jellemzők pontosabb, a

komprehenzív értelmezés számára elengedhetetlenebb körülírásos verziót, a fő kérdés

argumentum a contrario az lesz, hogy vajon milyen esetekben okozhatja a méltányosság

vagy az igazságosság itt nem tárgyalt elveinek sérelmét a semlegességi elv gyakorlásának

hiánya. „Az egyik lehetőség, hogy következmények semlegességét kívánja meg, a másik,

hogy indokolásuk vonatkozásában kíván tőlük (az állam jogi aktusaitól t.i. – D.R.)

semlegességet. Egy jogszabály akkor semleges a következmények terén X és Y iránt, ha

nincs hatással X és Y relatív helyzetére, az indokok terén pedig akkor, ha az indokolásban

nem játszik szerepet X és Y rangsorolása.” Ez a követelmény azonban nyilvánvalóan nem

elégíti ki maradéktalanul a semlegesség támasztotta feltételeket, hiszen inkább az csak

igazolás semlegességére, mintsem a jogot létrehozó szándék semlegességére

támaszkodhatik. Ugyanis míg utóbbi azt feltételezi, hogy valamely törvényt vagy

közpolitikai programot „nem azzal a szándékkal hoznak meg, hogy az A és B

meggyőződéseire vagy életmódjukra vonatkozó értékítéletek alapján osszák el az előnyöket

7 BLUTMAN László: A vallásszabadság az Egyesült Államok alkotmányjogában: mi a vallás?, Jogtudományi Közlöny, 1992. február, 72-78. oldalak 8BLUTMAN László: i. m. 77. oldal 9 BLUTMAN László: i. m. 77. oldal

10

és hátrányokat”, ezáltal a jogalkalmazó a törvényalkotók mindegyikének a nem csupán

számosságuk okán, hanem sok egyéb tekintetben is kifürkészhetetlen pillanatnyi

tudattartalma felderítésének lehetetlen missziójára vállalkoznék, addig az igazolás

semlegességének követelménye csupán annyit kíván meg, hogy adható legyen a

jogszabálynak illetve indokolásának egy olyan interpretációja, amely megfelel a

semlegesség követelményének.10 Más szóval „[a]mennyiben az állam döntéseit,

állásfoglalásait olyan érvekre alapozza, melyek feltételezik a jó élet valamely sajátos,

vitatott felfogásának igazságát, úgy nem elégítik ki a nyilvános indokolás követelményét.” 11

Az államtól megkövetelhető semlegesség Kis János szerint tehát azonos az igazolás

semlegességével. Az alábbiakban (továbbra is követve Kis gondolatívét) a tudományos

életben az e semlegességi elvvel kapcsolatos pro et contra kritikai érveket igyekszem

összefoglalni Győrfi Tamás nyomán.

1) Az inkoherencia érve. „Mivel fentebb már tisztáztuk, hogy az államnak a jó élet

versengő felfogásai között kell semlegesnek lennie, ezt az igényt nem érinti, hogy az állam

nem semleges a semlegesség elve és a semlegességet elutasító felfogások között.”12 Győrfi

azonban, ennél szűkebb értelmezését javasolja az inkoherencia érvének, amelyhez

segítségül hívja Rawls egyik legfontosabb kritikusa, Michael Sandel fogalmát, a

„tehermentes én”-t. Eszerint az „én” logikailag előzi meg ugyanezen személyiségnek a jó

életre vonatkozó felfogását, s mivel az én eszerint logikailag elválasztható választott

céljaitól és azoktól függetleníthető, így a Rawls-féle személyiségeszményt kezdi ki, „aki

választja céljait, saját maga formálja a jóról alkotott felfogását, s mivel az egyén

elválasztható céljaitól, bármilyen céljától is fosztjuk meg, ezzel nem érintjük

személyiségének lényegét, az autonóm én-t, mivel a jóról alkotott felfogása csak járulékos

attribútuma az én-nek, nem konstitutív alkotórésze. A semlegességet alátámasztó szellemi

építmény tehát ezen ellenvetés szerint egy olyan politikai antropológián alapul, mely

kizárja a „szituált én” fogalmát, s előnyben részesíti az autonóm, világnézetét maga

választó embert a közösségbe ágyazott, s életfelfogásukat készen kapó emberekkel

szemben.” 13

2) A lehetetlenség érve. Győrfi szerint léteznek olyan kérdések, amelyekre a

jogállam nem adhat az igazolás semlegessége elvének is megfelelő választ. Azonban

figyelmeztet: „Minél több olyan kérdés van, amelyben a semlegesség nem követendő

10 KIS János: i. m. 6. oldal 11 GYŐRFI Tamás, i. m.,3/22. oldal 12 GYŐRFI Tamás, i. m., 3/ 22 oldal 13 GYŐRFI Tamás, i. m., 4 /22 oldal

11

eszmény, annál jelentéktelenebb lesz a semlegességi elv alkalmazási területe. Ha az

államnak túl gyakran kell ilyen kérdésekkel szembenézni, akkor az elv kiüresedik, s nem

tud működőképes normatív korlátokat állítani az állam elé.”14

3) A trivializálás elve. „A semlegesség azt követeli, hogy az állam nyilvános

indokokra hivatkozzon döntései alátámasztásánál, ilyen érvekre alapozza állásfoglalásait.

Ebből viszont az következik, hogy lesz az érveknek egy olyan tartománya, melyre az állam

nevében eljáró tisztségviselők és hivatalnokok nem hivatkozhatnak. Márpedig ezek az érvek

a legtöbb ember gondolkodását, erkölcsi, s így politikai nézeteit is döntő módon

befolyásolják. (…) Következésképpen a nyilvános igazolás követelménye, folytathatnánk a

gondolatmenetet, a magánszférába száműzi, s ily módon trivializálja ezeket az érveket.

Arra kényszeríti az embereket, hogy kettőzzék meg énüket, s magánemberként ne

ugyanazokra az érvekre hagyatkozzanak, mint állampolgárként. A nyilvános vitákban

megfogalmazott érvek egy jó része ugyanis nem lesz őszinte: ha A személy x álláspont

mellett akar érvelni, s ő maga y indok miatt támogatja x-et, de y egy nyilvánosan nem

hozzáférhető érv, akkor A nagy valószínűséggel keres egy olyan z indokot, mely

nyilvánosan hozzáférhető, s képes alátámasztani x-et. Ebben az esetben z csak

racionalizálja A álláspontját, s nem motiválja azt: lehet, hogy A maga nem is hisz z

helytállóságában, vagy ha hisz is abban, nem azért támogatja x-et.” 15

4) A kommunitárius ellenérv. „A kommunitárius elmélet szerint a semlegesség nem

hagy helyt a közjó fogalmának, és a semlegesség elmélete nem képes számot adni arról, mi

tartja össze a politikai közösséget. (…) Ismét Kis Jánost idézve : ’A kommunitáriusok

vitathatják, persze, hogy vonzó ideált testesít-e meg az a társadalom, ahol a közjó ennyiben

áll. De ez a vita már nem arról fog szólni, hogy lehetséges-e politikai közösség a semleges

állam keretei között, hanem csupán arról, hogy érdemes-e ilyen közösség létrehozásán

fáradozni.’ Magam is úgy gondolom, hogy igazságtalan az a kritika, mely a liberális

elméleteket nem a közösségre vonatkozó egyik lehetséges felfogás képviselőinek tekinti,

hanem eleve diszkreditálni akarja őket, mint olyan elméleteket, melyek vagy figyelmen

kívül hagyják az ember társadalmi lény voltát, vagy ami még rosszabb, szembenállnak a

közösségi értékekkel.” 16

5)A perfekcionista ellenérv. Ez az érv azt állítja, hogy a semlegesség kerékkötője

lehet az állami akaratképzésnek abban a tekintetben, hogy nem engedi, hogy az állam

14 GYŐRFI Tamás: i.-m., 4/22. oldal 15 GYŐRFI Tamás: i.-m., 4/22. oldal 16 GYŐRFI Tamás: i.-m., 5/22. oldal

12

néhány általa fontosnak tartott értéket nyíltan támogasson, „a semleges állam nem

támogathatja például a művészeteket, s nem mozdíthatja elő a környezet védelmét sem” 17 –

írja Győrfi. „ A semlegesség-elvű liberalizmus nem akadályozza az életformák

sokszínűségének kialakulását, de nem is garantálja azt. Logikája fordítva halad: a

semlegesség nem létrehozni akarta az életformák sokszínűségét, hanem az életformák

sokszínűsége volt az az adottság, amelyre a semlegesség választ adott.

A semlegesség elve két módon zárhatja ki bizonyos életformák követését. Egyrészt léteznek

olyan életformák, melyekhez hozzátartozik más jogainak a sérelme. Egy korábbi példánkra

hivatkozva: ha például valaki olyan vallás hittételeit fogadja el igaznak, amely megköveteli

az emberáldozatot, akkor az ő jó életre vonatkozó felfogását a semlegesség-elvű

liberalizmus nem fogadhatja el, hiszen ez közvetlenül a semlegességet igazoló elvek

sérelmét jelentené. Hasonlóképpen áthágják a semlegességi elv határait az olyan

életformák, amelyek mondjuk a rabszolgaság, a születési arisztokrácia, a kasztrendszer,

vagy a rasszizmus intézményesítését követelnék meg” 18

E koncepció alapvető hibája az, hogy feltételezi, hogy az ún. politikai liberalizmus minden

értékválasztás tekintetében a semlegesség igényével lépne föl, holott ez nyilvánvalóan

abszurdum. A politikai liberalizmus egyáltalán nem semleges bizonyos értékekkel

szemben és arra sem törekszik, hogy e nihilista típusú semlegesség-felfogást érvényesítse,

vagy akár csupán propagálja. A politikai liberalizmus annyit állít, hogy a jó életre

vonatkozó fölfogása – habár az az egyén szempontjából nyilvánvalóan esszenciális

jelentőségű -- nem érinti az ő politikai státusát, indifferens a belső meggyőződése abból a

szempontból, hogy az állam által garantált jogok vagy kikényszeríthető kötelességek

alanya lehet. Ez ugyanaz a fogalmi absztrakció, amit a jog pl. a vevő, eladó, vádlott vagy

adós fogalmak használatakor is tesz, hiszen egyértelmű, hogy e polgári vagy büntetőjogi

szerepek nem fedhetik le egészében egy ember teljes személyiségét, aki lehet ezeken túl

nővér, báty, nagyapa vagy édesanya, bélyeggyűjtő vagy úrvezető, sőt még nagyon sok más

egyéb is. „Ez a megjegyzés részint át is vezet bennünket a trivializálás vádjára adott rawlsi

válasz bizonyos elemeihez. A politikai liberalizmus nemcsak igazolását tekintve kíván

független lenni a filozófiai liberalizmustól, de alkalmazási területét tekintve is

meglehetősen korlátozott. Mint Rawls felhívja rá a figyelmet, a politikai liberalizmus nem

igényli, hogy elvei a társadalom minden szféráját szabályozzák: a személyes erkölcs, a

családi kapcsolatok, és az egész politikai közösségnél kisebb közösségek világában más

17 GYŐRFI Tamás: i.-m., 5/22. oldal 18 GYŐRFI Tamás: i.-m., 5/22. oldal

13

erkölcsi elvek érvényesülhetnek. Ezeket nevezi Rawls összefoglalóan a lokális igazságosság

elveinek. Ez a megállapítás azért lényeges, mert rámutat, hogy a társadalomnak van egy

sor olyan szegmense, melyben otthonra találhatnak azok az életformák, melyek nem

tulajdonítanak kitüntetett jelentőséget az egyéni autonómiának, vagy éppenséggel

ellenségesek azzal szemben. Ráadásul ezt a ’teret’ indokolatlan minden megkülönböztetés

nélkül a magánszféra általános fogalma alá vonni, mivel ez lefedi a társadalmi élet

valamennyi, a politikainál szűkebb közösségét.” 19

A definícióképzés és a jogfilozófiai értelmezés után, az államsemlegesség más

aspektusait kutatva a fogalom által körülírandó joggyakorlat társadalomtudományi

gyökerei után kell ássunk, s ezt az egyébként is témámba vágó szekularizációs folyamat

elméleti leírásában vélem megtalálni. „A vallás elhalását a modern társadalomban számos

szerző megjövendölte, különösen a tizenkilencedik századiak: Taylor, Frazer, Marx és

később Freud (…) valamennyien arra számítottak, hogy amikor majd a modern

társadalomban a tudomány uralja a gondolkodást, a vallás fokozatosan elhalványul.

Mások, akik inkább funkcionalista szemmel tekintenek a vallásra, úgy gondolták, hogy a

vallás jól ismert és tradicionális formái eltűnnek majd, s azok helyébe valami más lép, ami

nem-természetfeletti, nem-transzcendens alapú.” 20A továbbiakban Malcolm B. Hamilton

gyakorlatilag megismétli Jean Francois Lyotard ma már-már közhelyszerűnek számító

állítását a nagynarratívák XX. század közepi-végi felbomlásáról21, a vallási tartalmak, mint

közösségszervező értékek a modern világban való kiüresedéséről, a modernitással (vagy

poszt-modernitással) és az ez által követelt életstílus általános értékvesztésről beszél, majd

oda konkludál, hogy miként R. K. Fenn a szekularizációs folyamatot több művében

vizsgáló kutató is, a vallás funkcionalista felfogását osztva nem fogadja el az a tételt, mely

szerint a modern társadalmakat átfogó értékek rendszerének kell összetartania, tehát azt,

hogy a társadalmi rend bármifajta vallási legitimációjára volna szükség.

Amerikai viszonylatban Fenn egy másik amerikai szociológus, Bellah fogalmával

élve az ún. „civil vallás” kibontakozására gondol, amelyben a Jacques Derrida-i

fogalommal élve brizurálissá váló szakralitás tört szilánkjainak fénye rávetül a politika élet

19 GYŐRFI Tamás: i. m. 7/22. oldal 20Malcolm B. HAMILTON: Vallás, ember, társadalom. Elméleti és összehasonlító vallásszociológia, AduPrint Kiadó, Budapest, 1998. p. 202. 21 Jean-Francois LYOTARD: A posztmodern állapot. IN: A posztmodern állapot. Osiris Kiadó, Budapest,1993. pp. 7. -145.

14

szereplőinek egyikére-másikára is, afféle érzékcsalódás módjára e késő-modernvilágban,

amelyet aztán azok igyekeznek is kihasználni.

A folyamat ellentmondássága sokféleképpen tetten érhető. „A civil vallás

megjelenése a folyamat egyik szakasza, ugyanakkor a de-szekularizáció egyik formája.

Amikor az állam megkísérli a helyzet meghatározását, gyakran a vallási autonómiát

korlátozza és a vallás működési területét szűkíti, különösen a szektariánus formákat –

ugyanakkor saját legitimációja érdekében megpróbálja kölcsönvenni a szent motívumait és

princípiumait. (…) A vallás tehát Fenn felfogása szerint képes ugyan megkapaszkodni a

modern társadalomban, de teljesen új, eltérő szereppel és jelleggel.” 22 Ebből is következik,

hogy számos esetben pl. a vallási attribútumok politikai legitimációs kölcsönvétele,

„újrahasznosítása” okoz olyan fogalmi jellegű problémát, amely a semlegesség fentebb

tárgyalt követelményét is képes elhomályosítani.

2.1. A XXI. századi „keresztény Magyarország” szociológiai vetületben

"Az Európai Unió alkotmányának preambuluma nem tartalmazza a kereszténységre

vonatkozó kitételeket. Az egyház nem szenvedett ezáltal vereséget, hiszen az Európai

Unió tiszteletben tartja a keresztény értékeket, csakúgy, mint az egyházak belső

szabályait, ugyanis nem tagadja le azt, hogy Európa gyökerei a keresztény

világnézetbe nyúlnak. (…) Az EU politikai akarata, gazdasági, pénzügyi, katonai

együttműködése üres lenne a keresztény lelkiség nélkül. (…) Világunk, Európa, az

egyház és a hívők választás előtt állnak: válaszfalakat építünk, vagy átfogó

világrendet az igazság és az egyenlőség alapján. Az előbbiről számtalanszor

bebizonyosodott, hogy a háború útja, míg utóbbi, ha a hitet megőrzik, a békéé.”

Lomniczi Zoltán, a Legfelsőbb Bíróság elnöke, 200523

„…[V]an egy európai ország, melynek egyes korábbi vezetőitől megszokta a világ,

hogy együtt úsznak az árral. Ma viszont az uralkodó közfelfogással ellentétes irányba

haladunk: nekünk az európai civilizációról és kultúráról más értelmezésünk,

fölfogásunk van.”[…] „A magyar ügy nem véletlenül vált ki számos országban

22Malcolm B. HAMILTON: i. m., p. 220. 23http://www.nol.hu/archivum/archiv-346717 ; (Letöltve: 2012. november 24., Nyomtatásban megjelent: Népszabadság, 2005. január 3.)

15

rokonszenvet. Arról van szó ugyanis, hogy mi lesz a nemzetállamok sorsa az Európai

Unióban. Megmarad-e a szuverenitásuk lényegi kérdésekben? Engedi-e a brüsszeli

bürokrácia a létezésüket? Most dől el, hogy kimaradhat-e egy ország a szekuláris,

családellenes és a nemzetet meghaladottnak tekintő európai szellemi törekvések

hatálya alól, építheti-e jövőjét az azokkal ellentétes értékekre? Építheti-e ezekre az

alaptörvényét? Elvehetik-e tőle ennek jogát? ”

Orbán Viktor, miniszterelnök, 201124

„In Hungary, if homosexuals would like to live together, they can do so under the

civil code. But what we call marriage is exclusively for one man and one woman.

We are a Christian country. That’s a historical fact."25

Orbán Viktor, miniszterelnök, 201226

A fenti idézetekkel hazánk véleményformáló közszereplőinek egy részére nézetem

szerint kifejezetten jellemző attitűdöt kívánok megragadni. Ez a látásmód, illetve a tények

láttatásának e módja szerintem rokonságot mutat a fent Malcolm B. Hamiltontól idézett

Bellah-féle „civil vallás” tézisével. Az idézetekben Magyarország illetve a magyar

politikai közösség egy olyan attribútumát igyekszik a szónok hangsúlyossá tenni, amely az

objektív valóságban bizonyíthatóan nem, vagy legalábbis nem úgy létezik, ahogyan e fenti

idézetekből kiindulva kikövetkezethető volna.

E visszatérő retorikai alakzat, a „keresztény Magyarország” jelzős szerkezet így,

tényként állítva, nem pedig akként, ami valójában, pusztán az egyik politikai irányzat

céltételezéseként, alkalmas arra, hogy a széles értelemben vett közvélemény mellett

számos értelmiségi számára is megtévesztő legyen. A továbbiakban elsőként a 2001-es

népszámlálás vallási adatait és a vallásszociológiai kutatásokat, publikációkat felhasználva

és elemezve meg kívánom cáfolni ezt a kétszavas állítást. Ugyanakkor felhívom a

figyelmet arra is, hogy ezen állítás reális társadalmi tényezőként való fölfogása a liberális

demokrácia – dolgozatomban korábban részletesen kibontott – sajátosságának, az állami

24http://orbanviktor.hu/interju/orban_viktor_interjuja_az_uj_emberben (Letöltve: 2012. november 24. Nyomtatásban megjelent az Új Ember c. katolikus hetilap 2011. évi húsvéti számában.) 25 „Magyarországon ha a homoszexuálisok együtt akarnak élni, akkor azt a polgári törvénykönyv lehetővé teszi. De amit mi házasságnak hívunk, az kizárólag egy férfi és egy nő között jöhet létre. Keresztény ország vagyunk. Ez történelmi tény." A fordítás megjelent: http://nol.hu/belfold/orban_a_washington_postnak__van_valaki_tolem_jobbra__az_interju_teljes_szovege_) (Letöltve: 2012. november24.) 26http://www.washingtonpost.com/opinions/an-interview-with-viktor-orban-prime-minister-of-hungary/2012/04/06/gIQAaaMN0S_story_3.html (Letöltve: 2012. november 24.) Kiemelés tőlem.

16

semlegesség elve érvényesülésének gátja lehet; ezt a problémát kívánom dolgozatom

további részeiben körbejárni.

Már a 2001-es népszámlálás előtt éles polémiák folytak arról, hogy egy magát

szekulárisnak tételező jogállamban érdemes-e egyáltalán gyűjteni a vallási, felekezeti

hovatartozásra vonatkozó statisztikai adatokat. A viták során érvként és ellenérvként is

hangoztatták, hogy ilyen kérdés utoljára 1949-ben szerepelt a hivatalos cenzusokban,

ugyanakkor érdemes megemlíteni, hogy az 1950-es, ’60-as és ’70-es évek államszocialista

hatalma nem a jogállami semlegesség, sokkal inkább az egyházak, felekezetek egykori vélt

vagy valós társadalmi befolyásának, hatalmának csökkentése érdekében rekesztette kívül e

témakört a szociostatisztikai kutatásokon.27A millennium utáni első magyar cenzus a közel

ötvenéves tudományos hiátust befoltozandó foglalkozott újra a vallás kérdésével. A

népszámlálás a jogállami fordulat után az új adatvédelmi jogszabályoknak megfelelően, az

európai liberális jogállami hagyományokhoz illeszkedő módon kívánta földolgozni a

kérdést, ezért lényegében az Európai Unió vallásra és felekezetre vonatkozó statisztikai

vizsgálatra tett ajánlását fogadta el. Így a kérdezőbiztosok csupán a vallásra, felekezetre,

egyházhoz való kötődésre kérdeztek rá meglehetősen általánosan, kevés specifikumot

érintve, és a nyomtatvány – több vallási szervezet kifejezett óhaja ellenére – nem

tartalmazta előnyomtatott formában egyik felekezet vagy vallás nevét sem. A számláló- és

kérdezőbiztosok a következő utasítást kapták:

„24. kérdés: Vallása, hitfelekezete?

Minden – szülői, hozzátartozói – befolyástól mentesen azt a vallást, hitfelekezetet

kell megjelölni vagy beírni, amelyhez tartozónak az összeírt személy vallja magát.

Csak egy vallás, hitfelekezet bejegyzésére van lehetőség.

A nem tartozik egyházhoz, felekezethez választ kérjük bejelölni azoknál, akik úgy

érzik, hogy egyik vallás vagy hitfelekezet nézeteit sem fogadják el magukénak.

A vallás beírásánál kerülni kell az általánosító bejegyzéseket (pl. keresztény,

katolikus). A nagy, történelmi egyházaknál elegendő beírás: római katolikus,

görög katolikus, református, ágostai hitvallású evangélikus; a kis egyházakhoz,

vallási csoportokhoz tartozók esetében az egyházi közösség megnevezését kérjük

beírni, pl. AGAPÉ Gyülekezet, A Metafizikai Hagyomány Egyháza, A Tan Kapuja

Buddhista Egyház, Kínai Keresztyén Gyülekezet. Nem elegendő beírni pl. azt, hogy

27http://www.nepszamlalas2001.hu/hun/kotetek/05/05_modsz.html (Letöltve : 2012. november 25.)

17

ortodox, hanem meg kell jelölni, hogy szerb ortodox, román ortodox stb. valláshoz

tartozónak érzi magát az összeírt.”28

Bár volt olyan, amely az e kérdés megválaszolásától való elzárkózást javasolta, azért

többségükben a vallási szervezetek a vallás, felekezet megvallását javasolták híveiknek. Ez

s a tény, hogy a népszámlálás kérdései a lehető legáltalánosabban megfogalmazottak

voltak, a korábbi, előzetes és a későbbi adatokhoz képest kifejezetten torz képet rajzoltak a

vallásosság hazai társadalmi elterjedtségéről. A lakónépesség csaknem 260 féle egyházhoz

valláshoz, egyházhoz, felekezethez vagy vallási szervezethez, közösséghez tartozónak

érezte magát. A válaszadók 55 százaléka, a vallást megjelölők csaknem háromnegyede a

katolikus egyházhoz tartozónak érezte magát, közülük 5,3 millió volt a római katolikusok

száma, a görög katolikusoké megközelítette a 269 ezret, a református egyházhoz

kötődőnek 1 millió 623 ezren, az evangélikushoz pedig 304 ezren vallották magukat. Az

összeírtak kilenctizede – több mint 9 milliónyian – érdemben felelt a kérdésre, tehát

például elméletben beszélni még nem tudó, vagy a vallás fogalmával nyilvánvalóan

tisztában nem lévő gyermekek, csecsemők is, ami véleményem szerint logikailag kizárt

kellene legyen. E nagyjából 9 millió ember 75%-a (több mint hét és félmillió fő) megjelölt

valamilyen egyházat vagy felekezetet, további nagyjából 15% (tehát nagyjából egymillió

háromszázötvenezer fő) pedig egyházhoz, felekezethez nem tartozónak vallotta magát.

Általában ezekre az erősen vitatható adatokra szokás hivatkozni, amikor a magyar

társdalom erős keresztény kötődését szociológiailag is bizonyítottnak állítják.

Természetesen léteznek más mérések, más adatok is, amelyek a puszta „egyházhoz,

hitfelekezethez való tartozás” dimenziójánál (ami sokszorta nem több a szokásos

születéskori megkeresztelés tényénél) sokkal árnyaltabban és pontosabban képesek

körvonalazni a magyar társdalom vallásokhoz és egyházakhoz való viszonyát, az emberek

valós kötődéseit. Ám itt – még egyszer a dolgozat során – szeretnék kitérni a

demokráciafogalom egy félreértelmezésének a kérdésére, amely akár ezen, akár más

adatokból bármiféle világnézet állami életben való privilegizálását, mint a többség

akaratát, kívánatosnak tartja.

A nemrégiben elhunyt, országunkba többször is ellátogatott Ronald Dworkin Ludwig

Wittgenstein fentebb már Blutman Lászlótól említett axiómájára, a dolgok az emberi

elmében szavakkal való megragadására és ezen azonos szavakkal jelölt fogalmak

emberenként és szellemi irányzatonként való elkülönböződésére hivatkozva állítja, hogy

28http://www.nepszamlalas2001.hu/hun/kotetek/05/05_modsz.html(Letöltve : 2012. november 25.)

18

van a demokrácia fogalmának egy olyan, nagy népszerűségnek örvendő interpretációja,

amely valójában éppenséggel a demokrácia devalválódását, végső sorban pedig megszűntét

okozhatja.

Ez a fogalomértelmezés a szó puszta szótári jelentéséből indul ki, s a dworkini

dikcióban a többségi elvű demokráciaértelmezés fogalmával ragadható meg. Ez

lényegében – mondja Dworkin – abból a feltételezésből eredeztethető, hogy az emberek

többsége olyan döntést hoz, amely a közösség tagjai számára a legelőnyösebb. A gondolat

Nicolas de Condorcet francia matematikus-filozófustól ered, s azt sugallja, hogy az a

demokratikus rendszerek alapja, ha a többségnek mindig, mindenben kérdésben igazat

adunk. A többségnek azonban – mint ahogyan az emberi történelem során számos

alkalommal bebizonyosult – nincs mindig igaza; elég, ha Martin Luther Kingre, Mahatma

Ghandira vagy Nelson Mandelára gondolunk, akik koruk politikai választóközösségének

többségét megelőzve hirdettek nagy, ám eleinte igen népszerűtlen igazságokat. Egy nézet

vagy vélemény puszta népszerűsége ugyanis a legkevésbé sem alkalmas arra, hogy

demokratikus értékként fogadjuk el. (Dworkin itt lényegében Alexis de Tocqueville

gondolatát idézi a többség zsarnokságáról29.) Annak idején a nácizmus is nagy

népszerűségnek örvendett, ahogyan ma pl. a halálbüntetés visszaállításának kérdésében

sem valószínű, hogy helyesen, a demokrácia értékeit figyelembe véve döntenének a

tömegek. Vannak a demokratikus társadalmi berendezkedésnek a többség (kisebbségek

feletti) uralmánál haladóbb, többre becsülendőbb értékei is, többek között például az egyes

emberekkel, a politikai közösség tagjaival szembeni méltányosság és az egyenlőség

eszméje, amely nem pusztán matematikai jellegű kérdés. A Dworkintól javasolt

partnerségi alapú demokráciafogalom nem minden esetben fogadhatja el jognak a puszta

többség véleményét azzal, hogy ez a „demokratikus”, hiszen az ilyen „demokráciák”, ha a

többség éppenséggel úgy kívánja, akár magának a demokratikus berendezkedésnek a

lebontását is megtehetik éppenséggel a demokráciára, mint a többség akaratának uralmára

hivatkozva. Ezzel azonban végzetes csapást mérnének a demokrácia fundamentumára, a

politikai egyenlőség ideájára, amely azt tanítja, hogy a politikai közösségből minden egyes

személy véleménye, élete, sorsa egyformán fontos az állam számára, s hogy a

demokratikus társadalom alapja, a legtöbb ember számára hozzáférhető legnagyobb

szabadság elve. Az emberi méltóság, a jog előtti egyenlőség az a végső határ, amely

sérelme nélkül ez még megvalósítható, amíg még a többségi akarat teljesülhet. Azon túl

29

Alexis de TOCQUEVILLE: A demokrácia Amerikában, Gondolat Kiadó, 1983. pp. 218-222.

19

egy valóban demokratikus jogrendnek meg kell tudnia fékeznie önmagát.30 Tehát egy jogi

szempontból liberális, jogállami demokráciában még akkor sem lenne jogfilozófiailag

elfogadható egy vagy több egyház vagy vallásfelekezet állami bíróságok előtti primátusa,

ha voltaképpen valóban a társadalom döntő többsége állna mögötte, hiszen e preferenciával

(megvallva vagy megvallatlanul) a 2001-es cenzusban 15%-ra mért majd’ másfélmillió

valláson és felekezeten kívüli állampolgár méltósága, politikai egyenlősége, jogai

sérülnének. Nekik ugyanis azt üzenné az ilyen állam, hogy „a te véleményed, világnézeted

nem ér annyit”, hogy a világlátásuk alsóbbrendű, kevésbé méltányolandó az elvben

többségben lévők véleményéhez, világképéhez képest.

A helyzet azonban a független szociológiai statisztika terén sem egészen támasztja

alá ezt az elvi többséget. Tomka Miklós az 1949 után Magyarország első vallásosságra

vonatkozó empirikus adatait 1972-re datálja, s szerinte: „Az akkori kutatási eredmény ma

már közhelyszámba megy, sőt még valamit hozzátehetünk. Az öt évvel ezelőtti adat ma is

érvényes. Talán lassan csökken a magukat vallásosnak mondók aránya, de

nagyságrendjében változatlanul a lakosság valamivel kisebb fele vallásosnak és valamivel

nagyobb fele nem vallásosnak mondja magát.”31A Miniszterelnöki Hivatal Kormányzati

Stratégiai Elemző Központjának megbízásából a Medián közvélemény-kutató cég által

végzett 2004-es országos reprezentatív felmérésből pedig az derül ki, hogy „a

megkérdezetteknek csupán 13 százaléka kötődik valamelyik nagy keresztény egyházhoz,

több mint a fele a „maga módján vallásos”, azaz nem azonosul semmilyen egyház

dogmatikai, liturgikus és hierarchikus rendszerével. A nem vallásosak aránya 25

százalék.”32Mi lehet ennek a 2001-es népszámlálási adathoz képest szignifikáns

különbségnek az oka? Az a társadalomtudományi statisztikai közhely, hogy egy-egy kutató

ugyanazon saját vizsgálatának két különböző kiértékelésekor is eltérő adatokat kaphat,

nem magyaráz ekkora, ugyanazon társadalomra vonatkozó adatok közötti eltérést. Sokkal

inkább a kérdésfeltevés módjában keresendő a magyarázat, ugyanis „[a]mikor a

vallásosság szerinti önbesorolást és annak kinyilvánítását minősítjük relevánsnak, egy

súlyos problémát megkerülünk. A társadalmi együttélés szabályai alapján nyilvánvaló, a

mindennapi tapasztalatból közismert, hogy a környezet nyomása, a társadalmi kontroll a

viselkedést, a véleménynyilvánítást befolyásolja. A társadalmi elvárások hatására a

30http://vimeo.com/hclu/ronalddworkininbudapest Mi a demokrácia? Ronald Dworkin előadása Kis János bevezetőjével (Letöltve: 2013. február 17.) 31 TOMKA Miklós: A vallási önbesorolás és a társadalmi rétegződés IN: VALUCH Tibor (szerk.): Magyar társadalomtörténeti olvasókönyv 1944-től napjainkig, Argumentum-Osiris Kiadók, 2004. p 729 32http://nol.hu/archivum/archiv-335149 (Letöltve: 2013. február 17. Nyomtatásban megjelent: Népszabadság, 2004. október 22.)

20

kimondott vélemény a „belsőleg” képviselttől eltérhet. Különösen igaz ez, ha a

vélemények, vagy a magatartás bizonyos típusaihoz meglehetősen közismert és részletesen

kidolgozott normatív elvárásrendszerek kapcsolódnak – mint a vallásosság kérdésében.”33

Elképzelhető tehát, hogy a cenzus megkérdezettjei úgy vélték, hogy valami módon

kötődniük illik egyik vagy másik felekezethez, akkor is, ha egyébként e kötődés nem a

meggyőződésükből fakad, hanem korai gyermekkoruk emlékeiből (ministrálás,

elsőáldozás), vagy csecsemőként való megkeresztelésük tényéből.

Ez már csak azért is valószínű, mert Tomka idézett megállapítását szinte minden

egyéb, a magyar társadalom vallásosságára vonatkozó adat megerősíteni látszik. A 2005-ös

Eurobarometer vizsgálat adatai34 szerint, habár Magyarországon az emberek általában

kevesebbet fogalakoznak az élet filozófiailag értendő értelmével és céljával, mint az Uniós

átlag (27% illetve 74%), a kifejezett istenhit (például a kereszténység vagy a judaizmus, de

ide tartozik bármely személyes vagy elvont transzcendens cselekvőben való hit is) csupán

44%-unkat jellemez szemben az Európai Unió 52%-os átlagával és a lengyel (80%) illetve

az ír (73%) társadalom közismerten mély vallásosságával. Még megdöbbentőbb, hogy

habár ugyanezen felmérés alapján a magyarok több mint 31% hisz valamiféle, a világban

jelen lévő spirituális rendező erőben (őket is kezelhette a 2001-es népszavazás

vallásosként) addig 19% egyértelműen ateistának illetve szekulárisnak vallja magát. Ez azt

jelenti, hogy ez utóbbi csoport a legkövetkezetesebb a világnézete megvallását illetően,

hiszen a 2001-es adatokhoz képest számuk szignifikánsan nem változott. (Ez az adat

egyébként a közismerten szekularizált Franciaország társadalmát tekintve a legmagasabb:

33%, míg az EU-s átlag a miénkével lényegében azonos, 18 százalék körül mozog, a

társadalom nagyjából ötöde.)

Hasonló képet kapunk az személyi jövedelemadó 1%-ának felajánlásából származó

statisztikák böngészése közben is, bár nem szabad elfelejtkeznünk e statisztikai adatok

fogyatékosságairól sem, hiszen itt csupán a gazdaságilag aktív népesség jelenik meg (a

még tanuló fiatalok vagy a már nyugdíjas korosztály nem), ráadásul az országunkra sajnos

közismerten jellemző alacsony adótudatosság is lényegesen torzíthatja ezeket az adatokat.

33 VALUCH Tibor (szerk.): Magyar társadalomtörténeti olvasókönyv 1944-től napjainkig, Argumentum-Osiris Kiadók, 2004. IN: TOMKA Miklós: A vallási önbesorolás és a társadalmi rétegződés, p 729 34http://ec.europa.eu/public_opinion/archives/ebs/ebs_225_report_en.pdf Social Values, Science and Technology (Letöltve: 2013. február. 17. Az interneten közzétéve: 2005. júniusában)

21

Az 1%-os adófelajánlások a 2001. és a 2011. évi cenzusok bázisa alapján számolt évenkénti egyházi megoszlások táblázata35

Egyház, vallási közösség

Felajánlók aránya 2002

Felajánlók aránya 2006

Felajánlók aránya 2007

Felajánlók aránya 2009

Felajánlók aránya 201136

Felajánlók aránya 201237

Magyar Katolikus Egyház

7,44% 10,31% 11,22% 11,87% 11,60% 11,45%

Magyarországi Református Egyház

2,47% 3,39% 3,67% 4,06% 4,02% 3,98%

Magyarországi Evangélikus Egyház

0,74% 0,95% 1,04% 1,09% 1,05% 1,03%

Hit Gyülekezete

0,22% 0,3% 0,37% 0,41% 0,48 % 0,49%

Magyarországi Krisna-tudatú Hívők Közössége

n.a. 0,25% 0,25% 0,29% 0,28% 0,33%

Magyarországi Baptista Egyház

n.a. 0,23% 0,23% 0,34% 0,33% 0,40%

MAZSIHISZ 0,13% 0,13% 0,13% 0,12% 0,11% 0,11%

Összes 11,97% 16,91% 18,34% 19,87% 17,98% 17,68%

35 A táblázat alapját innen vettem át: http://hu.wikipedia.org/wiki/Magyarorsz%C3%A1g_n%C3%A9pess%C3%A9g%C3%A9nek_vall%C3%A1si_megoszl%C3%A1sa (Letöltve: 2013. február 17.) 36 A 2011. és a 2012. évi adatokatmagam számoltam ki az alábbi forrásokat figyelembe véve: http://www.ksh.hu/docs/hun/xftp/idoszaki/nepsz2011/nepsz_03_00_2011.pdf (2011. évi népszámlálás, 3. Országos adatok, Budapest, 2013; Letöltve: 2014. január 16.) http://nav.gov.hu/data/cms226637/17_melleklet_OGY_2011.pdf (Kimutatás a 2010. évi szja 1 %-ának a 2011. évi adózói rendelkezéséről az egyházak és a kiemelt költségvetési előirányzatok számára felajánlott összeg szerint csökkenő sorrendben; Letöltve: 2014. január 16.) http://ado1szazalek.com/ado_1_staisztikak/a_10_legtobb_felajanlast_kapott_egyhaz_2012-ben (A 10 legtöbb felajánlást kapott egyház 2012-ben; Letöltve: 2014. január 16.) 37 Ld. eggyel fentebb.

22

A keresztény egyházak közül a katolikus egyház az, amelynek a 2001-es cenzus adatai

szerinti hívei arányaiban a legkevesebben adakoztak felekezeteik javára. „Akkor 5,29

millió magyar állampolgár vallotta magát római katolikus felekezetűnek, tehát több mint

tízszer annyi, ahány szja-százalékot az egyház most (2009-ben – D.R.) kapott. A

reformátusoknál hasonló az arány: nyolc éve 1,6 millióan mondták magukat a felekezethez

tartozónak.”38 Ebből az adatból az alacsony adótudatosságon kívül még arra is

következtethetünk, hogy a népszámláláson mérthez képest ezekből az egyházakból

„dezertáltak” a legtöbben a szekuralizmus, más egyházak vagy az ún. „maguk módján

vallásosak” nézetei irányába, míg például az izraeliták csaknem 50, a baptisták pedig közel

75%-a ajánlotta föl évi jövedelme egy százalékát egyháza, felekezete javára 2009-ben.39

Megállapítható, hogy lényegében a fent ismertetett tendenciák folytatódnak a 2011.

évi cenzus adatait bázisul véve a 2011-es és a 2012-es adófelajánlások vizsgálva is. Az

egyetlen szembeszökő adat a társdalom önmagát valamely valláshoz vagy felekezethez

kötődőnek vélő részéhez képest a felajánlók összességének drasztikus mértékű (több, mint

2 százalékpontnyi) csökkenése. Ha ehhez hozzászámoljuk még azt is, hogy egy dekádnyi

idő alatt az alapul szolgáló bázisviszonyszám az előző adatoknál cca. másfél millióval

csökkent (ennyivel kevesebben vallották magukat valamely felekezethez tartozónak 2001-

hez képest), azzal egy valóban szignifikáns társadalmi változást, a szekularizációs folyamat

felgyorsulását érhetjük tetten.

Még messzebbre jutunk a XXI. századi „keresztény Magyarország” politikai

céltételezése valós voltának megítélésében, ha nem csupán per capita, de a korosztályi

megoszlást figyelembe véve is átböngésszük a vallási statisztikákat. „Az életkor

emelkedésével egyre többen mondják magukat vallásosnak. A 20-24 évesek közül csak

minden negyedik, ezzel szemben három 60 éves vagy idősebb közül kettő.”40 – Tomka

Miklós előbbi megállapítását igazolja Vásárhelyi Mária kutatása is. „Magyarország a

fiatalok vallásosságát tekintve illeszkedik az európai trendekhez. Bár az elmúlt

évtizedekben az egyházak politikai aktivitása felerősödött, és a fiatalabb korosztály

politikai preferenciái is határozottabbakká váltak, a vallásosság vonzereje mégis inkább

csökkent, semmint növekedett a nyolcvanas években születettek körében.[…] Az általunk

végzett adatfelvétel tanúsága szerint a huszonévesek 10 százaléka mondta azt, hogy az

38 HAÁSZ János: Hatszázezret adózik az átlaghívő http://index.hu/gazdasag/magyar/2009/09/28/szja_egyhaz/ (Letöltve: 2013. február 17. Eredeti megjelenés: 2009. szeptember 28.) 39 HAÁSZ János: i.m. 40 VALUCH Tibor (szerk.): Magyar társadalomtörténeti olvasókönyv 1944-től napjainkig, Argumentum-Osiris Kiadók, 2004. IN: TOMKA Miklós: A vallási önbesorolás és a társadalmi rétegződés, p. 731

23

egyház tanításait követi, 49 százalékuk a maga módján vallásos, 34 százalékuk ateistának

vallotta magát, 6 százalékuk pedig bizonytalan volt annak eldöntésében, hogy vallásos-e.

Ennél részletesebb képet alkothatunk a fiatal generáció valláshoz, egyházakhoz való

viszonyáról az elmúlt évtizedben több alkalommal is elvégzett „Ifjúság” kutatások alapján.

A legutóbbi, 2008. tavaszi adatfelvétel, amely nyolcezer, a 15-29 éves korosztályt

reprezentáló minta tagjainak körében készült, a vallásosság még erőteljesebb

visszaszorulásáról ad képet. A rendszerváltás óta három alkalommal elvégzett vizsgálat

adatai szerint az elmúlt évtizedben a fiatalok körében a mélyen vallásosak aránya

harmadával, a maguk módján vallásosak aránya pedig tizedével csökkent, miközben az

ateisták aránya másfélszeresére növekedett.”41

A 2001-es népszámlálással kapcsolatos vitákat újraélte a magyar társadalom a 2011-

es cenzus során és a KSH által közölt adatok újabb heves vitákat és indulatokat váltottak

ki. Dobszay János újságíró Máté-Tóth András vallásszociológus professzorral készült

interjújának eszmefuttatását és gondolatait idézem: „A 2001-es vitát elsősorban az váltotta

ki, hogy az egyes egyházak finanszírozásának mértékét a népszámlálás során mért

arányokhoz szándékoztak igazítani. Ez a nagy egyházaknak kedvezett, mivel a

megkeresztelt tagjaik száma igen magas – függetlenül attól, hogy közülük hányan

gyakorolják a vallásukat. A legutóbbi vita más természetű. Ezúttal máshogy kérdeztek rá a

vallásosságra, mint tíz éve. 2001-ben csak ennyi állt a kérdőíven „Vallása, hitfelekezete?”

Legutóbb viszont az: „Mely vallási közösséghez tartozónak érzi magát?” A kérdésfeltevés

laikus szemmel ártatlannak tűnő változásának szándéka mögött a KSH azon törekvése állt,

hogy a felekezetekhez tartozás formális tényén túl a hozzájuk való viszonyt is rögzítsék.”42

A részletben idézett kérdésfelvetés megváltozása következtében mintegy harmadával

csökkent egy évtized alatt a magukat kereszténynek (katolikusnak, reformátusnak,

evangélikusnak, stb.) vallók száma, ezért Máté-Tóth vallásszociológus professzor a

számok helyett inkább az arányok figyelembe vételére helyezi a hangsúlyt. Növekedett az

önmagukat felekezethez nem tartozónak érzők száma, ami mögött az interjúalany a

kormány és a kormánypártok keresztény politikai retorikájának elutasítását sejti.

Következtetésként azt vonja le, hogy a kormány és az egyházak közötti szövetség növeli a

mindkettővel szembeni bizalmatlanságot.

41 VÁSÁRHELYI Mária: Fiatalok és a vallás, Élet és Irodalom, 2012. március 30. p. 6 42 DOBSZAY János MÁTÉ-TÓTH Andrással készített interjúja, Kritikus tömeg, HVG 2013. április 20. pp 34-35.

24

A 2001-es képest a 2011-es népszámlálás alapján a magukat valamilyen felekezethez

tartozók vallási megoszlási statisztikájának változásait mutatja be a HVG cikke alapján43

készített táblázatom, amelyet az önmagukat felekezethez nem tartozók és a kérdésre nem

válaszolók adataival egészítettem ki KSH közleményéből kiindulva; előbbiek csupán a

magukat felekezethez tartozónak vallók arányában, utóbbiak a teljes népességbeli

arányukban szerepelnek a táblázatban, ez utóbbi, a teljes népességre vonatkoztatandó

adatokat *-gal jelöltem.

Felekezete, vallása 2001. 2011.

Katolikus 73,04% 71,28%

Református 21,32% 21,23%

Evangélikus 4,00% 3,96%

Ortodox 0,19% 0,25%

Izraelita 0,17% 0,20%

Egyéb vallás 1,27% 3,08%

Vallási közösséghez nem

tartozók*

14,55%* 18,18%*

A kérdésre nem válaszolt* 10,83%* 27,15%*

A fenti statisztikai adatokból több következtetést is levonhatunk. Először is azt, hogy

2001-hez képest csökkent a nagy keresztény egyházak és felekezetek népszerűsége, 6,6%-

kal többen vallották magukat felekezeten kívülinek, vagyis ők valószínűleg ateisták vagy a

laicizált vallás híveiként egyáltalán nem kötődnek egyházakhoz. A kérdésre nem

válaszolók arányának drasztikus növekedése nyilvánvalóan arra mutat, hogy elégedetlenek

a fennálló államhatalom és az egyház proklamált szövetségével. Tovább árnyalja a képet

egy 2008-as adatfelvétel alapján történt megállapítás, hogy 2000 óta több mint kétszeresére

emelkedett azoknak az aránya, akiket születésükkor nem kereszteltek meg, illetve

semmilyen egyházba nem jegyeztek be.44 További érdekes adatat, ha a 2011-es cenzus

vallási adatait területi megoszlás szerint vizsgáljuk, hogy a magukat vallásosnak nem

minősítő személyek közül nagyon sokan élnek az Alföld déli részén, kisvárosokban, ahol

43Forma és tartalom , HVG 2013. április 20. p. 35 44 VÁSÁRHELYI Mária véleménye, i.m. -- BAUER Béla–SZABÓ Andrea: Ifjúság 2008. Fiatalok társadalmi közérzete, politikai kérdésekhez való viszonya. Gyorsjelentés.Szociális és Munkaügyi Minisztérium, Budapest, 2009. -- alapján

25

esetenként 70% fölötti arányban vannak a többiekhez képest,45 ami a választókörzetekben

való részvételi arányuk figyelembe vételénél lehet esszenciális jelentőségű adat.

E fent részletezett adatokat értékelve kijelenthetjük, hogy a XXI. századi „keresztény

Magyarország” egy olyan magyar társadalom politikai víziója, amely nemcsak hogy a

jelenlegi objektív valóságban nem létezik, hanem az életkori és területi megoszlások

alapján egyáltalán a közeli vagy távoli jövőben való valamikori létrejötte is felettébb

kétséges.

2.2. A hipotézis születése

A népi demokráciából a jelző nélküli demokráciába való átmenet óta viták zajlanak a

magyar közoktatásban. E viták közül kettőt emelek ki, a semlegesség vagy pluralitás illetve

a szegregáció vagy integráció fogalmi pólusai köré szerveződőeket, mint olyanokat,

amelyek véleményem szerint az állami semlegesség próbaköveiként viselkedtek és

viselkednek ma is.

Az első fogalompár által jelzett vitának általános iskolásként magam is részese voltam,

lényege szerint a világnézeti tartalmak meghatározása és szembesítése képezte ennek

tárgyát, hogy a materialista természettudományos megalapozottságú oktatásban helyet kell

teremteni az idealista nézetek számára is, meg kell szüntetni az előbbiek túlsúlyát és be

kell vonni az objektív idealista állásfoglalásokat is a tananyag meghatározásába. Ez

gyakorlatilag a vallásos világnézetek a közoktatásba való integrációját jelentette. A

semlegesség meghatározását az Alkotmánybíróság 34/1994. (VI. 24.) elvi határozatára

alapozták, amelynek tárgya a tudományos élet területén tanúsított semlegesség volt. Hogy

a közoktatás területén megvalósulhasson ez az elv, arra többféle elgondolás született.

Voltak, akik a természettudományos tantárgyak materialista megalapozottságát kívánták

feloldani, voltak, akik direkt tantárgyként szerették volna oktatni a vallást (amely

Magyarországon elsősorban a keresztény vallási nézeteket jelentette), vagy

vallástörténetet, vallásfilozófiát, hit- és erkölcstant szerettek volna taníttatni általános és

középiskolában. Ezzel a vitával egyidejűleg jelentek meg az egyházak fenntartóként is az

iskolákban. Ezzel kapcsolatosan is fölmerült vita, volt olyan nézet, amely azt szerette

volna, hogy a hittant beépítsék a közoktatás valamennyi szintjén a tantárgyi rendszerbe.

Ennek gyakorlati nehézségei az órarendszervezésben voltak áthidalhatatlanok, mert a

45HVG-ténytár, Vallástalan városok: Túrkeve, Kisújszállás az élen, HVG, 2013. július 27. p. 19

26

tanulók egy része többféle felekezethez tartozott, más részük pedig semmilyen hittanon

nem kívánt részt venni. Az az általános iskola, amelybe jártam, speciális megoldást

választott. A bibliaismeretet, a Bibliát mint kultúrtörténeti tárgyat illesztette be a

tanrendbe, így magam ötödik osztályos koromban megismerhettem az Ó- és az

Újszövetség történeteit, ráadásul úgy, hogy a tanítás nélkülözte az e mögé helyezhető

keresztény egyházi hittételeket.46 Véleményem szerint az iskolám által választott megoldás

minden fent tőlem említett, a jogállami semlegességet illető kritériumot kielégítve

biztosított helyet az akkor materialista alapozású általános iskolai oktatásban egy idealista

nézetrendszer megismerésének. Ennek a megszerzett ismeretkörnek a jelentősen pozitív

következményeit később szépirodalmi, képzőművészeti és filozófiai érdeklődésű

tanulmányaim, olvasmányaim során tapasztaltam.

A szegregáció és integráció problémájával már felnőttként találkoztam és

foglalkoztam.47 A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény az integrált oktatás

jegyében íródott, s bár ezt eleinte explicit nem fogalmazta meg, de a 2007-ben hatályosult

módosítása már tiltotta a faji- etnikai alapú megkülönböztetést a közoktatási

intézményekben, s mint ilyen, nyilvánvalóan az individuális érvényesülés eszménye felé

törekedett. Ez alapján 2007-ben bezárt Nyíregyházán a csak cigányokat oktató, egykori

huszárlaktanyából előbb szovjet laktanyává, majd a helyi szegény cigányok

betelepedésével cigányteleppé vált Huszár telep általános iskolája, s a tanulóit a város

különböző alapfokú oktatási intézményeibe helyezték át; őket oda városi fenntartású

iskolabusz szállította. A görög katolikus egyház 2011 szeptemberében újranyitotta ezt az

iskolát és a város érdekes mód pont ugyanekkor látta célszerűnek megszüntetni a tanulók

számára ingyenes buszjáratot is. Előbb a szegregált oktatás miatt a nyíregyházi

önkormányzatot, majd az újranyitási aktust támadta meg a bíróságon az Esélyt a Hátrányos

Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF). A szervezet kezdetben csak az

önkormányzatot vonta perbe 2007-ben, majd a szegregáció megszüntetésével elállt a

keresettől, de utóbb, 2011-ben már a görög katolikus egyházat is perelték, ettől az évtől

ugyanis ők kapták meg az iskola működtetésének a jogát. A kereset alapja, az etnikai alapú

elkülönítés jelenleg is gyakorlatszerűen folyik, dacára a szegregáció törvényben

megfogalmazott és hatályos tilalmának. 2011-ben és 2012-ben is indult első osztály a

telepi iskolában, kizárólag cigány tanulók részvételével. A per már zajlott, amikor Balog

46 DRÓTOS András: A Biblia mint (általános) iskolai tananyag, Jó Hír Bibliai Folyóirat, 1992/3. 47 DRÓTOS Richárd: Szegregáció vagy integráció az alapfokú oktatásban: a társadalmi integráció modelljei http://www.avorospostakocsi.hu/2013/01/18/szegregacio-vagy-integracio-az-alapfoku-oktatasban-a-tarsadalmi-integracio-modelljei/(Letöltve: 2013. július 19.)

27

Zoltán humánminiszter meglátogatta az iskolát, és úgy nyilatkozott, hogy a független

magyar bíróságnak üzent:

„Nem lehet hagyni, hogy az egyház által elkezdett oktatási-

nevelési munkát tönkretegyék. Innen üzenem azoknak, akik a bíróságon

és más fórumokon próbálják szétverni azt, amit mások építettek, hogy

ne tegyék […] Magyarországon sok helyen van szegregáció, a

nyíregyházi iskola esetében azonban nem megkülönböztetésről, hanem

felzárkóztatásról kell beszélni. Azt kívánom, hogy más esetekben a

bíróságok szigorú ítéleteket hozzanak, a kérdésben hibázó

önkormányzatok pedig változtassák meg a helyzetet.” 48

Az ügyben illetékes Nyíregyházi Törvényszék a felek kérésére szüneteltette a tárgyalást49

és hat hónapot adott a megegyezésre, amelyet célul tűztek ki a vitában álló felek. A CFCF

igazgatója, Mohácsi Erzsébet kijelentette, hogy nem zárkóznak el a peren kívüli

megegyezéstől, annak azonban feltétele az iskola bezárása. A miniszter álláspontjában azt

méltányolta, hogy a városvezetés, az egyház és az iskola fennmaradásáért küzdő civilek

komplex programokat dolgoztak ki a felzárkóztatás érdekében, harmincöt gyerekre tíz

pedagógus jut és előnynek ítélte a jogvédő alapítvány részéről azt is, hogy a gyerekek saját

közegükben maradhatnak.50 A görög katolikus egyház püspöke, Kocsis Fülöp is egy

kijelentésével még azt is sejttette, hogy a görög katolikusok a Huszár telepitől mindössze

hat kilométerre fekvő nemrég felújított, Nyíregyháza városközpontjában fekvő iskolájába

szállítják majd a gyerekeket.

Ha a felek azonban hat hónapon belül nem egyeznek meg, úgy a Polgári

Perrendtartás értelmében a tárgyalás folytatódik. Az eddigi példák, így a Legfelsőbb

Bíróságon hasonló tárgyban született ítéletek a szegregált iskolák bezárásával végződtek,51

az állam képviselőjeként eljáró (egyébként református lelkész végzettségű)

humánminiszter azonban szívügyének tekinti a szegregált görög katolikus iskola

elkülönített épületben történő munkájának támogatását, erre utal az is, hogy amikor az

amerikai nagykövet asszonyt, Eleni Tsakopoulos Kounalakist elkísérte nyíregyházi

48 Idézi: ÓNODY-MOLNÁR Dóra: Az egyházak elkülöníthetnek?, Népszabadság, 2013. január 4. p. 4 49 ÓNODY-MOLNÁR Dóra: Felfüggesztett szegregációs per, Népszabadság, 2013. április 24. p. 7 50 Ld.: az előzőt 51 Ld. a 46. hivatkozást

28

látogatására kijelentette, hogy ezt a megoldást kulcsfontosságú tényezőnek érzi a

magyarországi romák oktatásában.52

Az integráció vagy szegregáció körüli vita tehát koránt sem tekinthető lezártnak. Úgy

tűnik a felfüggesztett eljárásból, hogy a magyar bíróságok respektálják az egyházak

fellépését az ügyben; a bíróságra nehezedő politikai nyomás szinte tapintható, a miniszter

pedig nem az integráció irányába látszik fordulni, amellyel egyébként a hatályos jog is

érvényesülhetne, hiszen ígérete ellenére semmit sem tett a szegregált iskola

megszüntetésének tárgyában.

Az ügyet a kezdetektől figyelemmel kísérve született meg dolgozatom hipotézise.

Mivel a magyar jogrendszerben különleges engedély hiányában legkönnyebben a már

lezárt bírósági eljárások követhetőek, így témám szempontjából releváns bírósági

ítéleteken azt kívánom megvizsgálni, hogy az egyházakkal szembeni perek során a magyar

bíróságok a tőlem korábban már elemzett ún. „keresztény Magyarország” látensen jelen

lévő politikai eszményére támaszkodva, annak jogi, társadalmi életben való súlyát

meghaladó mértékben méltányolják-e a keresztény egyházak tekintélyét. Előfeltevésem

szerint: igen.

3. „Keresztény Magyarország” élő eszményképe bírósági ítéletek tükrében

Mint azt fentebb már kifejtettem, volt illetve van egy olyan, elsősorban a jogi tárgyú

sajtóhírek elemzése útján szerezett megérzésem, hogy a magyar bírák, és a bíróságok egy

része az állami ítélkezési gyakorlatban vagy vélt külső nyomásra – mert úgy gondolja, ezt

várja tőle a társadalom –, vagy egyfajta tudatos értékválasztás eredményeképpen elfogadni

látszik a XXI. századi „keresztény Magyarország” eszményét, és e politikai céltételezéshez

igazítja ítéleteit. Feltevésemet igazolandó, négy, a közelmúltbeli joggyakorlatból vett

ügyítéleteinek történetét és indokolását fogom szemügyre venni, remélve, hogy sikerül

tudományosan értékelhető módon is kimutatnom, vagy legalább megsejtetnem az ítéletek

hátterében ezt a társadalmi-politikai eszményt.

52 ÓNODY-MOLNÁR Dóra: Napelemes iskola cigányoknak?, Népszabadság, 2013. május 27. p. 6

29

3.1. A körmenet-ügy

1999-ben a legvégső magyar állami fellebbezési fórum, akkori nevén a Legfelsőbb

Bíróság különös ügyet zárt le elvi határozatával. Az EBH 1999.2 számú ügy történeti

tényállásból kitűnik, hogy a büntetőügy terheltje, aki nem debreceni lakos és csak

korlátozott helyismerettel rendelkezett, a megyei jogú városban tartózkodva a Szent Anna

utcán lévő Svetits kollégiumhoz szeretett volna eljutni az Arany Bika Szállótól autóval,

barátja társaságában, hogy ott közös nőismerősükkel (feltehetőleg a kollégium lakójával)

találkozzon, ám ebben az 1994. június 5-i úrnapi katolikus körmenet őket akadályozta. A

vádlott a gépkocsi ablakát lehúzva hangosan szitkozódni, káromkodni kezdett, amivel

többekben megbotránkozást keltett, majd a tömegbe hajtva követelt utat magának. Aztán

egy, a körmenetben részt vevő személy kérésére, hogy várja meg a körmenet elhaladását, a

hangszóróból szóló felolvasást és az éneklést is túlharsogva trágárságokkal válaszolt, majd

nyomatékot adva saját szavainak a gépkocsijában tartott pisztolyt a körülötte levő

személyek felé fordította és lelövéssel fenyegette őket, ha nem adnak utat neki. Azok

félelmükben utat is nyitottak, hogy a vádlott pár métert megtéve a kollégium elé

hajthasson, s ott leparkoljon. Itt is igazoltatták és vették őrizetbe az idő közben kiérkező

rendőrök.

A történeti tényállás ismertetése után, tekintve, hogy az atrocitások alatt az úrnapi

körmenet tartott tovább, s a híveknek a Szent Anna Templomba való bejutását senki sem

korlátozta, alig volt várható, hogy mind az első fokú bíróságként eljáró debreceni városi

bíróság, mind a másodfokként eljáró Hajdú-Bihar Megyei Bíróság az akkor hatályos Btk.

(az 1978. évi IV. tv) garázdaság (Btk. 271.§) különös részi fogalma helyett a 174/A. §-a

alapján leírt lelkiismereti és vallásszabadság megsértése tényállást látja bizonyítottnak,

holott az előbbi nyilvánvalóan alkalmasabbnak látszik e cselekmény jogi leírására:

271. § (1) Aki olyan kihívóan közösségellenes, erőszakos magatartást tanúsít,

amely alkalmas arra, hogy másokban megbotránkozást vagy riadalmat keltsen, ha

súlyosabb bűncselekmény nem valósul meg, vétséget követ el, és két évig terjedő

szabadságvesztéssel, közérdekű munkával vagy pénzbüntetéssel büntetendő.

(2) A büntetés bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztés, ha a

garázdaságot

a) csoportosan

b) a köznyugalmat súlyosan megzavarva követik el.

30

Ráadásul a lelkiismereti és vallásszabadság megsértése tényállás bűntetti alakzata (Btk.

174/A. § (2) bek) ugyanúgy három évig terjedő szabadságvesztés-büntetéssel fenyegetett,

mint a garázdaság bűntetti alakzata, s ez véleményem szerint tökéletesen feleslegessé is

teszi az ilyen minősítést. Ezzel szemben azonban az első fokú bíróság a vádlottat a

vallásszabadság egy rendbeli megsértése miatt (!) 1 évi – végrehajtásában 2 év

próbaidőre felfüggesztett – börtönbüntetésre ítélte, s a bűncselekmény elkövetésekor az

általa használt, lefoglalt és bűnjelként kezelt riasztó- és gázfegyvert elkobozta, a

fegyvertartási engedélyt a kiállító hatóságnak visszaküldte. A fellebbezési fórumként eljáró

megyei bíróság 1 rendbeliről (ami a városi bíróság szándéka szerint a keresztény vallási

közösség egészét volt hivatott megjeleníteni) mindjárt 15 rendbelire módosította a

cselekmény minősítését. De hogy mitől éppen 15 rendbeli, és nem 30 vagy 60 rendbeli

elkövetésre, az sajnos múlt rejtélye marad. Feltehetően ennyire tippelte a bíróság az

atrocitásban érintett hívek számát. Az ügy legfelsőbb bírósági ítéletének indokolásából –

amely ítélet továbbra is fenntartja a vallásszabadság megsértésének véleményem szerint

abszurd minősítését – kitűnik, hogy dacára az új rendbeli minősítésnek, hiába kerestek,

„[a]z eljáró bíróságok egyetlen olyan személyt sem találtak, aki azt állította volna, hogy őt

a terhelt vallásának szabad gyakorlásában akadályozta, mint ahogyan a terhelt szándéka

nem is erre irányult.”53 Ennek ellenére azért a legfelsőbb bíróság is megtartotta a tényállási

minősítést, ám az elkövetési magatartást 15 rendbeliről ismét csak 1 rendbelire (ti. a vallási

közösség egésze) változtatta, majd kijelentette, hogy a vallásszabadság és a lelkiismereti

szabadság megsértése deliktum eshetőleges szándékkal is elkövethető.

A Legfelsőbb Bíróság szerint „[n]em tévedtek tehát az eljárt bíróságok, amikor a

cselekmény a vallásszabadság megsértése bűntettének minősítették, és amiatt a törvényi

büntetési kereten belüli büntetést szabtak ki vele szemben. Ezért csak utalni kell arra,

amennyiben a cselekmény a vallásszabadság megsértése bűncselekményének törtvényi

tényállási elemeit maradéktalanul nem valósította volna meg, akkor sem kerülhetett volna

sor a terhelt felmentésére. Az adott esetben a vallásszabadság megsértésének

bűncselekménye a Btk. 271. §-ának (1) bekezdésében meghatározott garázdaság vétségével

a specialitás viszonyában áll [??? – D.R.], s a garázdaság tényállási elemei a terhelt

magatartásában maradéktalanul fellelhetők.” 54

Nos, ha egyáltalán kísérletként megállapítható a vallásszabadság megsértése – bár

szerintem aligha, hiszen ezt a terhelt az elkövetés módjából kikövetkeztetető tudati

53 Részlet az elemzett ítéleti indokolásból. (EBH 1999.2) 54 Részlet az elemzett ítéleti indokolásból. (EBH1999.2)

31

szándéka minden bizonnyal nem fogta át –, akkor szerintem legfeljebb csak halmazatban a

garázdasággal, aminek viszont (mint ezt a Legfelsőbb Bíróság ítéleti indokolása is

elismeri) a történeti tényállás szerint a terhelt magatartásában maradéktalanul fellelhetők az

elemei.

Ez önmagában azonban még nem ad okot a minősítés megváltoztatására, ugyanis az

ítélet indokolásában pár sorral lejjebb olvashatjuk, hogy: „Kétségtelen, hogy a jogalkotó

ezen bűncselekményt [ti. a lelkiismereti és vallásszabadság megsértését – D.R.] a Btk.

személyek elleni bűncselekményekről szóló XII. fejezetében, annak III. címén belül helyzete

el. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a vallásszabadság megsértése kizárólag természetes

személy sérelmére lenne elkövethető. Azt, hogy a bűncselekmény megvalósítható jog

személy vagy nem jogi személy személyösszességének sérelmére is, megerősíti a

becsületsértés és rágalmazás bűncselekménye vonatkozásában követett azon töretlen bírói

gyakorlat, amely szerint azok sértettje nemcsak természetes személy, hanem jogi személy,

illetve meghatározott, bár önálló jogképességgel nem rendelkező személyösszesség is

lehet.”55

Kár, hogy más hasonló ügyekben, például a több éven át rendszeresen megzavart

Budapest Pride felvonulás esetében a magyar bíróságok nem látják ennyire a bírói

gyakorlattal szorosan egységben lévőnek a vallásszabadsággal együtt szabályozott

lelkiismereti szabadság aktív gyakorlásának kísértetiesen hasonló módon való megsértését,

s a magukat keresztényként aposztrofáló szélsőjobboldali ellentüntetők nyilvánvalóan a

lelkiismereti szabadság kifejezésének lehetőségét elfojtani kívánó erőszakos akcióit rendre

csak garázdaságként, esetleg rendzavarásként minősítik a vallásszabadság és lelkiismereti

szabadság megsértése helyett. Paralel helyzetben ezek szerint nem áll fenn a lex specialis

derogat legi generali – viszony, csakis akkor, ha keresztény közösség érdeke látszik

sérülni?

3.2. A pápa-portré ügye

Ha profanizálni szeretném a következő jogesetet, akkor azt a kérdést kellene

föltennem, hogy vajon védi-e kérés nélkül is a személyiséghez fűződő jogokat a magyar

jogrendszer? A válasz pedig, amit erre kellene adjak, az az volna, hogy attól függ, hogy

kiét és milyen eljárásban.

55 Ld.: eggyel fentebb

32

A magyar kereskedelmi televíziózás kezdetekor, az 1990-es évek közepén, amikor

megszűnt a földi sugárzású televíziók közt a közszolgálati adók monopóliuma, több kül- és

belföldi illetőségű televíziós társaság pályázott a műsorszórást biztosító ún.

frekvenciajogokért. E pályázati eljárás után a frekvenciaengedélyt nyert új televízióadókat

propagálandó óriásplakát-reklámok jelentek meg országszerte. Ezek egyike volt az

ominózus ügyet kiváltó plakát.

Az RTL Klub csatorna több híres személyiséget szokatlan tevékenység: unatkozó

gesztus tétele közben ábrázoló fotót használt föl óriásplakát-kampányában, többek között

Albert Einsteinét, II. Erzsébet brit uralkodóét és II. János Pál pápáét is. A kampány

mondanivalója feltehetően valami afféle kívánt lenni, hogy ők sem unatkoznának, ha

tudnák a még adásba nem került RTL Klub egyik leendő hírműsorát nézni.

Természetesen a tudomány és a közélet ismert személyiségeinek portréinak

kereskedelmi médiakampányban való szerepeltetése felvet bizonyos reklámetikai

kérdéseket, ám ehelyt ezzel a problémakörrel nem kívánnék foglalkozni; dolgozatom

tárgya nem ez.

A II. János Pál pápát ásítás közben ábrázoló poszter a fogyasztóvédelmi hatóság

1997. november 19-én kelt határozata szerint, amely azt épp akkor szeptember óta hatályos

reklámtörvényben meghatározott reklámfelügyeleti eljárásban megállapította, megsértette

a gazdasági reklámtevékenységről szóló 1997. évi LVIII. tv. 4.§-ának a) pontját, ezért a

reklámozó RTL Klubot 500000 Ft bírság megfizetésére és a reklám további közzétételének

megtiltására ítélte.

Természetesen nem vagyok az összeesküvések híve, de azért mégis csak érdekes

dolog, hogy éppen november 20-án, az elvileg hivatalból indult reklámfelügyeleti eljárás

másnapján ad hírt az egyik napilap56 arról, hogy az azóta a teljes székesfőváros vezetésére

megbízást nyert Tarlós István akkori óbudai polgármester saját körzetében, Óbudán

leszedette a szóban forgó posztereket, mert mint mondta, olyan sokan bírálták őket a lakók

közül, hogy úgy érezte, felelős önkormányzati vezetőként meg kell ezt tennie. Ugyanő

fogalmazza meg itt sajtónyilvánosan azt is, hogy a plakát tulajdonképpen az egyházfő

személyiséghez fűződő jogait sértette meg, s mint ilyet ő akkor is leszedette volna, ha Horn

Gyulát ábrázolja hasonló helyzetben57. Ide tartozik még, de természetesen már jóval a

56Leszedette az ásító pápát bemutató óriásposztereket Óbuda polgármestere, Magyar Nemzet, 1997. november 20., p. 5 57 Ld.: eggyel fentebb.

33

dolgozatom tárgyát képező ügyön kívül, hogy Paskai László bíboros-hercegprímás, a

református egyházi zsinat és a fővárosi közgyűlés vallásügyi bizottsága együttesen fellépve

még az is elérte ekkor, hogy a meghirdetett adásmenet dacára mégsem tűzte műsorára az

RTL Klub Martin Scorsese Krisztus utolsó megkísértése c. filmalkotását, noha az előzetes

sajtóhírek szerint az 1997. november 21-én adásba kerülő alkotás bemutatása ellen 17-éig

még semmiféle tiltakozás nem volt.58

A politikai színtéren zajló eseményektől függetlenül az ügy ment tovább, a

fellebbezési hatóságként eljáró bíróság előtt a felperes RTL Klub ügyvédje a közigazgatási

határozat felülvizsgálatát és hatályon kívül helyezését kérte, előadta, hogy álláspontja

szerint az alperes hatóság határozata egyértelműen megsérti az akkor hatályos Grtv. 16. §-

ában foglaltakat, amely az akkor hatályos Ptk. 85.§ (1) bekezdésében foglaltakkal

hasonlóképpen a reklámfelügyeleti eljárás esetében megindítását személyiséghez fűződő

jogok sérelme esetén is csak kérelemre nyitotta meg az eljárásindítás lehetőségét. Az

elsőfokú bíróság a keresetet elutasította, indokolásában kifejtette, hogy a fogyasztóvédelmi

felügyelet és a hirdető közt nem a Ptk., hanem a Grtv. az irányadó jogszabály, s a bíróság

azt is kijelentette, hogy a jogsértés a pápa arcképének nyilvánosságra hozatalával valósult

meg. A másodfokú eljárás során eljáró Fővárosi Bíróság helybenhagyta az ítéletet a per

főtárgya tekintetében, az eljárási illeték megfizetésére kötelező részt megváltoztatta, és

további ötezer forint kereseti eljárási illeték megfizetésére kötelezte a felperest, mivel a

Katolikus Püspöki kar részére kézbesített tiltakozó levelét az államigazgatási eljárás

szabályai szerint annak tárgya alapján kérelemként értelmezte.

Arról természetesen hallgatott az elsőfokú bíróság, hogy az ügyben eljárt

Fogyasztóvédelmi Felügyelőség nyilvánvalóan nem rendelkezvén e tiltakozó levéllel

határozathozatala idején, aligha erre alapozva indította meg a reklámfelügyeleti eljárását.

A másodfokú bíróság álláspontja szerint nem kell előzetes polgári jogi eljárásban

megállapítani a személyiséghez fűződő jogok megsértését, amit a törvény kétség kívül a

sérelmet szenvedett fél vagy képviselője számára tesz lehetővé, s mivel a reklámozó és a

felügyelet közötti hatósági jogviszony a Grtv. alapján jön létre, ezért a Ptk. előírásai ehelyt

nem irányadóak. Ítéletének indokolásában a Fővárosi Bíróság előadta, hogy véleménye

szerint „a perbeli estben a jogsértés igen széles körben valósult meg, a katolikus egyházfő

fotóját megjelenítő óriásplakát nem csak II. János Pál pápa személyiségi jogát, hanem

58Kulturális hírek, Magyar Narancs, 1997/48. (11. 27.) http://magyarnarancs.hu/belpol/kulturalis_hirek-62738 (Letöltve: 2013. december 29.)

34

minden jó érzésű és hívő ember vallásos érzületét is sértette, így az alperesi hatóság

mintegy a közvélemény képviselőjeként lépett fel a reklámfelügyeleti eljárása során”.

Véleményem szerint az állami semlegesség tőlem fent kifejtett követelményei mellett, ez a

megfogalmazás leleplezi az eljáró hatóságok ügybeli elfogultságát is, s így az

államsemlegesség jogállami értéke mellett az ún. ügyfelekkel szembeni egyenlő távolság

megtartásának követelménye is erősen sérül. Mivel pedig a Fővárosi Bíróság az ítélethez

nem mellékelt átfogó közvélemény-kutatást vagy szociostatisztikát, a „minden hívő

emberre” és az ő vallásos érzületükre való hivatkozás jogalap nélküli, csupán vélelmezett,

ezért a jogsértés széles körének indoklásaként (nota bene a jogsértés tényének

indoklásaként) nem elfogadható.

Az alperes hatóság a másodfokú eljárás alatt beszerezte még a magyarországi

Apostoli Nunciatúra nyilatkozatát is, miszerint a vatikáni egyházfő képmásának

felhasználásához engedély szükséges, effélét azonban a felperes az eljárás során nem

mutatott be. (Érdekes módon Albert Einstein vagy II. Erzsébet királynő portréjának

reprodukciós jogait nem vizsgálta – nyilvánvalóan azért nem, mert mint közszereplők a

hazai és a nemzetközi joggyakorlat alapján a pápáétól eltérő megítélés alá esetek volna.)

Végezetül a Legfelsőbb Bíróság mint végső fellebbezési fórum BH 2001.3. 348 sz.

ítéletében kifejtette, hogy „ [s]zemélyiséget sértő reklám miatt nem kizárt a

reklámfelügyeleti eljárás hivatalból történő megindítása” s hivatkozással Grtv. 4. és 16.§-

ára hatályában az előző két ítéletet fenntartotta hatályukban azzal, hogy az ügyben eljárt

bíróságok helyes jogi következtetést vontak le. A Legfelsőbb Bíróság ítéletének

indokolásában hangsúlyozta, „hogy az alperesi hatóság feladat- és hatásköréből adódóan

a közigazgatás szerv eljárása nem a személyhez fűződő jogok védelme tárgyában folyt,

hanem a reklám jogszerűségének, megengedhetőségének vizsgálata alapján

reklámfelügyeleti eljárás indult.” „ Utal arra is a Legfelsőbb Bíróság, hogy az eljárt

bíróságok helyesen értékelték az Apostoli Nunciatúra és a Magyar Katolikus Püspöki Kar

e tárgyban született nyilatkozatát illetve levelét, az Önszabályozó Reklám Testület

állásfoglalását és a vallásos személyek érzületének sérelmét mint a hivatalból lefolytatott

eljárás szükségességét egyértelműen alátámasztó bizonyítékokat.

Végezetül kiemeli azt is a Legfelsőbb Bíróság, hogy a felülvizsgálati kérelemben

foglaltakkal szemben az alperesi hatóság az eljárás során nem a személyhez fűződő jogok

megsértésének tárgyában döntött, hanem a Grtv. tiltó rendelkezéseibe ütköző

reklámtevékenység miatt marasztalta el a felperest.

35

A felülvizsgálati kérelemben kifejtett jogi álláspont a személyhez fűződő jogokat

polgári jogi kategóriaként értelmezi, és a jogérvényesítés személyességére vonatkozó

előírást terjeszti ki a közigazgatási jog területére.

A felperesi okfejtéssel szemben a személyhez fűződő jogok alkotmányos jogok [a Magyar

Köztársaság Alkotmánya 59. §-ának (1) bekezdése, 70/A. § (1) bekezdés ], azok védelmére

a reklámügyben eljárt hatóságok a közigazgatási jog szabályai szerint hivatottak.”59

Természetesen csupán a II. János Pál pápát ábrázoló képek sértették a személyiségi

jogokat és a közvélemény vallásos, erkölcsi érzületét, s csupán ezek ellen járt el a hatóság

a közigazgatási jog szabályai szerint védelmezve a katolikus egyházfő személyhez fűződő

jogait. A II. Erzsébet királynőt és a néhai Albert Einsteint ábrázoló közterületi plakátok

maradhattak a helyükön.

3.3. A harangzúgás-ügy

Dunaújváros az ottani vasmű, a közelbe települt ipari nagyvállalatok és nem utolsó

sorban a főváros relatív közelsége miatt az egyik legdinamikusabban fejlődő magyar város.

E dinamikus fejlődés hozta magával a rendszerváltás környékén, hogy az egyik ottani

lakótelepre, a négy- és tízemeletes lakóházak közvetlen szomszédjába római katolikus

templom épült, amely a helybéli vallásukat gyakorlókat hivatott kiszolgálni.

Nemsokára a római katolikus közösség templomi harangokat avathatott, amelyek

többek közt hétköznap reggel 6 órakor és hétvégén 6-kor, 7 óra 30-kor, 8 órakor és 9

órakor is templomi ájtatosságra hívják a katolikus híveket, s ezzel erősen zavarják a

sokszor váltóműszakban dolgozó környékbeliek nyugodt alvását. Dacára az előbb a

plébániának, aztán az önkormányzatnak benyújtott petícióknak, a plébános – maga mögött

tudva egyháza támogatását – nem volt hajlandó változtatni a harangozás rendjén.60

Jogismerő emberként aligha adhat az ember más tanácsot ilyenkor, mint azt, hogy birtok-,

zaj- és levegővédelmi szempontból a helyi önkormányzat jegyzőjéhez kell fordulni, aki

jogosult kikényszeríteni a megfelelő ellenlépéseket, hiszen az akkor hatályos Alkotmány

18. §-a szerint „A Magyar Köztársaság elismeri és érvényesíti mindenki jogát az

egészséges környezethez.”, ami alatt nem csupán a klasszikus környezeti elemeket, az

59 Részeltek az elemzett ítéleti indokolásból. (BH 2003.348) 60 BOHUS Péter: Zavarja a váltóműszakosokat a reggel hatos hangzúgás, Index, 2006. július 19. http://index.hu/bulvar/dvnr718p/ (Letöltve: 2013. december 30.)

36

vizeket, a levegőt, a talajt és az élővilágot, hanem az ember által épített környeztet is érteni

kell, sőt: az Alkotmány 70/D. §-a ugyanennek a védelemnek az alapvető jogok formájában

történő rögzítését is megteszi, mégpedig akképp, hogy „(1) A Magyar Köztársaság

területén élőknek joguk van a lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez. (2) Ezt

a jogot a Magyar Köztársaság a munkavédelem, az egészségügyi intézmények és az orvosi

ellátás megszervezésével, a rendszeres testedzés biztosításával, valamint az épített és a

természetes környezet védelmével valósítja meg.”

Az köztudomású tényként nyilvánvalóan nem igényel a bíróság előtt külön

bizonyítást, hogy a kialvatlanság egészségügyi kockázattal, hosszabb távon esetleg explicit

egészségkárosodással is járhat, hiszen kialvatlan, fáradt állapotban könnyebben

következnek be közlekedési és munkahelyi balesetek. Maga az egyébként jogász

alapvégzettségű polgármester, Kálmán András61 inkább valamiféle zajvédelmi eszköz

felszerelésében bízott, legalábbis az Index munkatársának tett megjegyzéséből erre

következtethetünk62, ugyanis időközben Lenkovics Barnabás, az alapvető jogok

országgyűlési biztosa is nyilatkozatot tett, amelyben az Alkotmány 60. §-ára való

hivatkozással kijelentette, hogy a vallásgyakorlás alkotmányosan rögzített szabadságát

csorbítaná a harangozás kultúrszokásának bárminemű praktikus korlátozása.63

Hiába azonban a bölcsnek szánt tanács, és hiába állapítja meg immár az

önkormányzat által felkért akusztikai szakértő által hitelesített vélemény, hogy a templom

harangjainak zajkibocsátása a Magyar Szabvány határértékén felüli, s hiába szab meg új

határértéket a jegyzői határozat alapján az elsőfokú bíróság egymillió forintos kötbérrel

érvényesítvén az állami alapjogvédelem környezet- és zajvédelemre valamint a tulajdonlás

szabadságára vonatkozó alkotmányos jogosultságait és védendő az állampolgárok a

tulajdonhoz és a legmagasabb rendű testi és lelki egészséghez való jogát, nem biztos, hogy

a bírói fórumok a józan ész szerint hozzák meg az ítéletüket. Jelen esetben például a

hosszú igazságszolgáltatási eljárás legvégén a három szóbanforgó alkotmányjogi

szabályhely kollízióját – szerintem nem elég meggyőzően érvelve – föloldva fut végig a

közismerten konzervatív beállítódású alapjogvédelmi biztos logikai vezetőszálán a

Legfelsőbb Bíróság ítélete is, tulajdonképpen ignorálva a három közül két alapjogi

hivatkozáshelyet.

61http://www.parlament.hu/internet/plsql/ogy_kpv.kepv_adat?p_azon=k008 (Letöltve: 2014. január 1.) 62 BOHUS Péter: i.m. 63Szabad a harangozás, Index. 2006. május 22. http://index.hu/belfold/cseng0522/(Letöltve: 2014. január 1.)

37

A Kfv. II. 39. 166/2007/8. számú legfelsőbb bírósági ítélet rámutat, hogy a szellemi

kulturális örökség megőrzéséről szóló 2003. október 17. napján Párizsban elfogadott

UNESCO Egyezmény kihirdetéséről megalkotott 2006. évi XXXVIII. törvénnyel a magyar

jogrendbe is ratifikált egyezmény 2. cikk 1. pontja szerint a harangozás „szellemi kulturális

örökség”, s mint ilyen önkormányzati rendelettel nem írható felül, tehát az első fokon, mint

zajvédelmi hatóságként eljáró jegyző hatáskör nélkül intézkedett.

Az ítélet indokolása szerint az első fokon eljárt bíróság is hibás következtetésre jutott

a zajvédelmi határérték megállapítását és Magyar Szabvány szerinti előírását illetően,

hiszen egyrészt a templom Dunaújváros rendezési tervében szerepelt, s engedélyeket

kapott, másrészt a szakrális harangozás rendjére vonatkozóan kizárólag és csakis a római

katolikus egyházjog tartalmaz releváns jogi jellegű szabályozást, amely szabályozás – bár a

Magyar Köztársaságban az állam és az egyház egymástól elválasztva működnek – a

magyar jog része, s mint ilyen alkalmazandó. Nem alkalmazandó viszont az adott esetben a

környezetvédelmi zajszintre vonatkozó Magyar Szabványt megállapító minisztertanácsi

rendelet, mivel a templom nem ún. üzemi létesítmény, mint egy fűrésztelep vagy egy

diszkó, amikre zajkibocsátási határértéket lehet megállapítani és annak túllépése esetén

bírságot kiszabni, így hiába is zavaró a harangozással járó hanghatás hajnal hattól

tulajdonképpen óránként, annak megszüntetése – mivel erre az objektumtípusra a

Környzetvédelmi törvény sem vonatkozik – ez alapján lehetetlen.

Ítéletében a Legfelsőbb Bíróság tehát három alkotmányos alapjog, a zavartalan

tulajdonláshoz, a legmagasabb rendű testi és lelki egészséghez való jog valamint a

zavartalan vallásgyakorláshoz való jog összeütközése tekintetében volt kénytelen állást

foglalni. Véleményem szerint az ítélet indokolásában bár a jogszabályi körülményeket

felsorolták, de nem elég meggyőzően érveltek a bírák amellett, hogy miért nem valamiféle

kooperatív, a feleket együttműködésre, vagy legalább kompromisszumra kötelező ítéletet

hoztak. Érvkészletüket kiegészíthették volna legalább a kanti ún. kategorikus

imperatívusz64 filozófiai alapvetésével, amennyiben nem a tőlem fentebb elemzett

„keresztény Magyarország” politikai céltételezése lebegett volna a szemük előtt mint

társadalmi-politikai eszmény.

64 „Cselekedj úgy, hogy akaratod maximája mindenkor egyszersmind általános törvényhozás elveként érvényesülhessen” amely tulajdonképpen a judeo-keresztény, nyugati hagyomány által Jézus Krisztusnak, az orientális hagyományban pedig Konfuciusnak tulajdonított: „Ne tedd azt mással, amit magad sem szeretnéd, hogy más tegyen teveled” aforizma filozófiai megfogalmazása. Immanuel KANT: Az erkölcsök metafizikájának alapvetése. A gyakorlati ész kritikája. Az erkölcsök metafizikája. Gondolat, Budapest, 1991. p. 138.

38

3.4. A Károli-ügy

A Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Kara tanácsának 2003. október

10-én kelt, szexuáletikai kérdések kifejezetten valláserkölcsi szempontból való

megítélésével foglalkozó állásfoglalása alaposan felkorbácsolta a közéletet. Az

Országgyűlés akkoriban fogadta el a 2003. évi CXXV. törvényt az egyenlő bánásmódról,

amely az Alkotmány társadalmi egyenlőségre vonatkozó alapjogi rendelkezéseinek

végrehajtását volt hivatott segíteni és kibontani, és amely éppen hatályba lépett a kérdéses

állásfoglalás megfogalmazásakor. Sokan e törvény próbakövének is tartották az eljárást.

2003. október 10-én tartott ülésén a református egyetem vallástudományi kari

tanácsa kinyilvánította, hogy miközben különbséget tett a homoszexualitás és a homofil

hajlam között (utóbbi „kúrálására” lelki gondozói segítségnyújtást ajánlva), az egyház a

Bibliára hivatkozva nem helyeselheti a homoszexuális párok kapcsolatának megáldását,

gyermekvállalásukat és „a homoszexuális életet folytató, vagy azt propagáló vallástanárok

és lelkészek képzését, szolgálatba állítását illetve szolgálatban tartását”. Ezen elméleti

alapvetés után határoztak a lelkész és vallástanár szakos hallgatók időszaki szűréséről, s

még ott, ad hoc személyi döntést is hozott a plénum: ugyanazon az ülésen a lelkészi

pályára alkalmatlannak minősítette, majd az egyetemről elbocsátotta egy nyíltan

homoszexuális hallgatóját.

Az októberi ülés után a Kari Tanács újabb ülést tartott november 28-án, amelyben

ugyan fenntartotta korábbi határozatát, de felajánlotta az érintett hallgatónak, hogy

tanulmányait egy másik egyetem olyan fakultásán folytathatja, ahol nemcsak lelkészeket,

de világi teológusokat is képeznek. Ezek után fordult jogorvoslatért a bírósághoz a

hallgató, s perelt vele párhuzamosan a Háttér Társaság a Melegekért Egyesület, amely

kiemelkedően közhasznú országos működésű társadalmi szervezet a meleg, leszbikus és

transznemű személyek társadalmi integrációját és az e személyek hátrányos

megkülönböztetése elleni küzdelmet tűzte ki céljául. Ezen utóbbi persorozat ítélete lett a

tőlem elemezni kívánt Pfv. IV.20.678/2005/5. számú legfelsőbb bírósági ítélet.

Ítéletében a Magyar Köztársaság Legfelsőbb Bírósága mindkét korábbi eljáró bíróság

(a Fővárosi Bíróság 19.P.21.788/2004. számon indított és a Fővárosi Ítélőtábla ezt elbíráló

2.Pf.21.318/2004/4. számon hozott) ítéletét hatályában fenntartotta. Bár mindkét bíróság

arra jutott, hogy az Egyesület jogszerűen perelt az Ebtv. 20. § (1) bekezdés c) pontja

szerint, mivel a személyiség lényegi vonása a szexuális orientáció, de az alperes református

egyetem (illetve annak kari tanácsa) nem lépte túl az Alkotmány 61. § (1) bekezdése által

39

számára biztosított kereteket, mivel a bíróságok egyöntetű megítélése alapján a „vallásos

meggyőződésen alapuló oktatás esetén az intézmény jogosult vallásos nézeteinek,

hitelveinek megfogalmazására, erkölcsi felfogásához és az egyházi tanításokhoz igazodó

álláspontja kinyilvánítására, és ennek megfelelően a lelkészi pályára való alkalmasság

kérdésében való döntésre is.”65

Az ügy érdemére kiható jogszabálysértés miatt fordult a Legfelsőbb Bírósághoz a

Háttér Egyesület, mivel véleményük szerint egyrészt: az alperes egyetem „Hittudományi

Kara Kari Tanácsa által hozott állásfoglalást véleménynek minősítették, és a perbeli

jogvitát a szabad véleménynyilvánításhoz fűződő alkotmányos jog alapján bírálták el. Nem

lehet ugyanis pusztán véleménynek tekintetni az alperes állásfoglalásában rögzített

téziseket, mert azoknak közvetlenül is megtapasztalt hátrányos következményei vannak az

emberek egy meghatározott csoportjára, a homoszexualitásukat nyíltan vállaló

személyekre nézve.” 66 Másrészt azzal is érveltek, hogy a lelkészi diploma megszerzésének

nem szükségszerű következménye a pappá szentelés, harmadrészt pedig azzal, hogy bár az

egyházi jogi személyekre irányadó jogszabályi rendelkezéseket alkalmazott mindkét

bíróság, ám az egyetem kari tanácsa nem egyházi jogi személy.

A Legfelsőbb Bíróság ugyan bizonyítottnak találta a hátrányos megkülönböztetés

tényét, ám ítéletében rámutatott, hogy az Ebtv. 19. § (2) bekezdése szabályozza az egyenlő

bánásmód alóli kivétel esetét, mivel az adott jogviszony keretei között az alperes nem volt

köteles megtartani az egyenlő bánásmód követelményét, ugyanis az alkotmányos

alapjogok sérelme csupán az ésszerű indok nélküli megkülönböztetéssel valósul meg. „Az

egyházak az Alkotmány által biztosított keretek között szuverenitással rendelkeznek. Az

egyház hitelvei, morális kérdésekben való állásfoglalása nem lehetnek az állam vagy

intézményei, így a bíróság megítélésének tárgya. […]Az alperesek állásfoglalásának ezért

a lelkész- és vallástanárképzéssel kapcsolatos jogviszonyban az egyház hitelveihez igazodó

olyan ésszerű indoka volt, amely miatt nem volt köteles megtartani az egyenlő bánásmód

követelményét.”67

Véleményem szerint valamennyi, az ügyben eljárt bíróság hibázott a Hittudományi

Kar Kari Tanácsának minősítése dolgában. Természetesen kétség sem férhet hozzá, hogy a

hittudományi kar kari tanácsa összetételének köszönhetően egészen bizonyosan alkalmas

arra, hogy a református egyház egyes társadalmi kérdésekkel kapcsolatos véleményét

65Ítélet a Károli-ügyben, Fundamentum, 2005. 3. szám, p. 101 66 Ld.: eggyel fentebb. 67 Ld.: eggyel fentebb, p. 103

40

ismerje, e vélemény kifejtésére, társadalmunk közvéleménye számára való artikulálására

azonban nem ez a testület, hanem a Református Egyház Püspöki Kara hivatott a szekuláris

jogállam szabályait betartva. Tehát a Legfelsőbb Bíróság, a Fővárosi Ítélőtábla és a

Fővárosi Bíróság elfogadta a református egyház véleményének egy olyan testület által való

kinyilatkoztatását, amely nem arra hivatott, hogy a református egyház véleményét

hangoztassa. Ez az egyik észrevételem az ítéletekkel kapcsolatban.

A másik az egyetem adókból való finanszírozására vonatkozik, s ebben a jogász

végzettségű közíró, Gavra Gábor gondolatait idézném. „Amióta az állam beszállt az egyes

református körökben is id. Hegedűs Lóránt egykori dunamelléki püspök megalomán

vállalkozásaként számon tartott KGRE működésének finanszírozásába (az egyetem

alapításról szóló vita összefoglalását lásd: Másként nem tehetnek, Magyar Narancs, 2002.

december 19.), az intézmény nem hivatkozhat semmiféle, az állami fenntartású iskolákétól

különböző "autonómiára". Ennek és csak ennek a tényezőnek a figyelembevételével tehető

fel a kérdés: milyen jogon bocsát ki a homoszexualitást elítélő pamfletet, milyen jogon

távolít el vállalt szexuális orientációjára hivatkozva egy hallgatót a közpénzből, többek

között a meleg adófizetők forintjaiból fölhizlalt hittudományi kar? Ebből következik a

másik: miféle közérdek igazolja, hogy az országban élő vallási kisebbségek egyike, a hazai

református egyház közpénzből (méghozzá az állami vagy alapítványi fenntartású

intézményekhez képest megemelt normatívából) homofób teológusokat és lelkészeket

képezzen?” 68

Harmadsorban – és talán ez az intellektuálisan kellemetlenebb – az ítélkező

bíróságok egyikében sem merült föl, hogy a jogbiztonság kérdésében viszonylag egységes

hazai és nemzetközi jog alapján is kirajzolódni látszik egy olyan jól követhető gyakorlat,

miszerint a jogviszony változását illető szabályok csak a még létre nem jött jogviszonyokat

érintik, úgyis, mint a jövőre vonatkozóan, s bárminemű eltérés ettől csakis a lehető

legszűkebben értelmezett kivételképpen hagyható jóvá. A kari tanács határozata –

minősítsük bármiképp is – egy már a hallgatói jogviszonyát elkezdett hallgatóval

kapcsolatban fogalmazott meg olyan visszamenőleg érvényesítendő kritériumot, amelyet

az az egyetemre való jelentkezésekor nem tudhatott előre. Véleményem szerint nem áll a

clausula rebus sic stantibus római jog óta végigkövethető, a szerződéstől eltérést engedő

szabálya a kari tanácsra sem, hiszen a már fölvett hallgatóval szemben alkalmazták a

68 GAVRA Gábor: Mindent vissza! (Az esélyegyenlőségi törvény és a Károli-ügy), Magyar Narancs, 2004/7. (02. 12.) http://magyarnarancs.hu/publicisztika/gavra_gabor_mindent_visszaaz_eselyegyenlosegi_torveny_es_a_karoli-ugy-55091 (Letöltve: 2014. január 5.)

41

kizárás intézményét olyan személyiségét érintő ok miatt, ami már a felvételije idejében is

állt. E jogi ellentmondást egyébként felismerni látszik a KGRE Hittudományi Kara Kari

Tanácsának 2003. november 28-án kelt határozata is, amelyben tanulmányai folytatását

hasonló, ám világi teológusokat is képző másik intézményben ajánlja föl a református

egyetemről kizárt hallgatónak.

Ha az ügyben született bírósági döntések hátterét vizsgálom, ismét nem tudok másra

gondolni, mint arra, hogy az eljáró bírák elfogadni látszanak a hazai jobboldali retorikában

agyonig ismételt „keresztény Magyarország” tézisét, mint afféle zsinórmértéket, amelyhez

ítéleteiket igazítják.

42

4.1. Összefoglalás

Egyetemi szakdolgozatomban egy sajátos, a magyar politikai életre jellemző

állításszerű jelzői szókapcsolat, a „keresztény Magyarország” valóságtartalmát illetve az

ehhez kapcsolódó jogállami viszonyulás tőlem helyesnek vélt módját igyekeztem

körüljárni. A dolgozat első részében megkíséreltem meghatározni azokat a kultúrtörténeti

tényeket, amelyek nézetem szerint e szókapcsolat, illetve állítás valóságra való

referenciájával ellentétesen hatva alakították szűkebb hazánk, Magyarország és tágabb

értelemben vett otthonunk, Európa illetve az ún. nyugati kultúra a jogállami semlegesség

követelményével és az ebből következő jogi liberalizmussal kapcsolatos nézeteit. Ezeket

igyekeztem több oldalról megközelítve föltárni, ismertetni és ezáltal megalapozni a

dolgozat következő részeit.

A disszertáció második, középső részében szociostatisztikai tényeket és méréseket

segítségül hívva igyekeztem bebizonyítani, hogy a „keresztény Magyarország” kétszavas

állítása nem más, mint az egyik politikai oldal eszménye, tulajdonképpeni politikai cél.

Olyan eszmény, amely a társadalmi valóságot illetve a társadalom tagjainak a vallással

kapcsolatos attitűdjét vizsgálva sem a ma Magyarországán, sem előre láthatóan a jövő

Magyarországán nem fog létrejönni, hiszen a gyakorlatban már ma sem létezik, a fiatal

generációra vonatkozóan pedig aligha valószínű, hogy a közeljövőben létrejöhet,

ugyanakkor egyfajta, valószínűleg a két világháború közti időszakot megcélzó

hagyományra építő retorikai elemként folyamatosan része mindennapi közéletünknek.

Ezen vég nélkül sulykolt kétszavas állítást így éppen az olyan tradíciókra és szabályokra

alapozó hivatások, mint a jogászság is elfogadni látszik mint társadalmi tényt, s ez gyanúm

szerint a magyar bíróságok ítélkezési gyakorlatán is meglátszik.

Végül, dolgozatom lezárásaképpen négy olyan, a közelmúltbeli magyar judikatúrából

vett jogesetet elemeztem, amelyekben véleményem szerint előfeltevésemnek megfelelően

a keresztény egyházakkal szembeni, a jogegyenlőség és a jogállami semlegesség elvével

összeférhetetlen pozitív attitűdöt láttam a többnyire a teljes magyar fellebbviteli rendszer

valamennyi szintjére, s így közvetve, talán az ítélkező bírák többségének világnézetére

vonatkozóan is érvényesülni mind a büntetőjogi, mind pedig a polgári jogi gyakorlat terén.

Ez a véleményem szerint hibás attitűd pedig aligha lehet csupán véletlen.

43

4.2 English Resume

In my university thesis I am willing to confute the two word statement of a Christian

Hungary which is so characteristically dominates common speeches and discussions in

Hungary’s public and political life for almost two decades. This statement despite its

nonexistence in social and demographic mean often gets into confrontation with the idea of

the rule of law. During my work I am also pondering about the appropriate answers a

legally liberal country; a constitutional state like the Hungarian Republic could give in

situations questioning its constitutional law and legal equity standing on the soil of

political Christianism. These answers of my opinion are sometimes merely different from

those of the Hungarian jurisdiction actually gave to some cases representing this minefield

of problems.

In the dissertation I am trying to give a cultural-historical frame to my work by

defining and presenting the socio-cultural phenomenon (commonly known as the effect of

Enlightenment and of Secularization) which led to both my narrower home, Hungary and

my wider patria, Europe far away from the so-called legal Christianism, and religiousness

as a sociological truth. Among these evidences I am quoting numerous sociological and

cultural surveys to support my reasoning which are all together show that Hungary –

despite all political speeches and public life statements – is not a Christian country in the

meaning by which the really very religious Poland or Ireland can be apostrophe like one. I

also state here that this kind of public dicta (“Christian Hungary”) is also capable of

confusing intellectual minds, even well-trained lawyers and judges as some “civil

religion”. This takes up all the first and second part of the paper.

As a proof of this confuse mentioned above I sought for different cases went through

the entire Hungarian system of appeals from local juries to the Highest Court of Hungary

(now called Curia), and I am quite sure that I have found what I was seeking for. After a

soon deceased case in front of my local jury in Nyíregyháza, which gave the backbone and

the hypothesis of my dissertation by uncovering the forces working behind the scene in

such cases, I found and analysed several others in which from the local jury to the highest

appeal courts a weird attitude seems to reveal itself when Hungarian courts should have

decided against Christian churches…

44

Felhasznált irodalom

BAUER Béla–SZABÓ Andrea: Ifjúság 2008. Fiatalok társadalmi közérzete, politikai

kérdésekhez való viszonya. Gyorsjelentés. Szociális és Munkaügyi Minisztérium,

Budapest, 2009.

BENCZE Mátyás: Elvek és gyakorlatok. Gondolat Kiadó, Budapest, 2011.

BLUTMAN László: A vallásszabadság az Egyesült Államok alkotmányjogában: mi a

vallás?, Jogtudományi Közlöny, 1992. február.

BOHUS Péter: Zavarja a váltóműszakosokat a reggel hatos hangzúgás, Index, 2006.

július 9. http://index.hu/bulvar/dvnr718p/ (Letöltve: 2013. december 30.)

CZENE Gábor: Kevesen követik az egyházi tanításokat. http://nol.hu/archivum/archiv-335149

Nyomtatásban megjelent: Népszabadság, 2004. október 22. (Letöltve: 2013. február 17.)

DOBSZAY János Máté-Tóth Andrással készített interjúja, Kritikus tömeg, HVG 2013.

április 20.

DRÓTOS András: A Biblia mint (általános) iskolai tananyag, Jó Hír Bibliai Folyóirat, 1992/3.

DRÓTOS Richárd: Szegregáció vagy integráció az alapfokú oktatásban: a társadalmi integráció

modelljei http://www.avorospostakocsi.hu/2013/01/18/szegregacio-vagy-integracio-az-

alapfoku-oktatasban-a-tarsadalmi-integracio-modelljei /(Letöltve: 2013. július 19.)

DWORKIN, Ronald: Mi a demokrácia? (előadás) Bevezető: Kis János.

http://vimeo.com/hclu/ronalddworkininbudapest (Letöltve: 2013. február 17.)

GAVRA Gábor: Mindent vissza! (Az esélyegyenlőségi törvény és a Károli-ügy), Magyar

Narancs, 2004/7. (02. 12.)

http://magyarnarancs.hu/publicisztika/gavra_gabor_mindent_visszaaz_eselyegyenlosegi

_torveny_es_a_karoli-ugy-55091 (Letöltve: 2014. január 5.)

GYŐRFI Tamás: Az állam semlegességének elve az alkotmányjogban, Kéziratban:

http://jesz.ajk.elte.hu/gyorfi15.html (Letöltve: 2012. február 16.)

HAÁSZ János: Hatszázezret adózik az átlaghívő

http://index.hu/gazdasag/magyar/2009/09/28/szja_egyhaz/ (Letöltve: 2013. február 17.

Eredeti megjelenés: 2009. szeptember 28.)

HAMILTON, Malcolm B.: Vallás, ember, társadalom. Elméleti és összehasonlító

vallásszociológia, AduPrint Kiadó, Budapest, 1998.

http://hu.wikipedia.org/wiki/Magyarorsz%C3%A1g_n%C3%A9pess%C3%A9g%C3%A9

nek_vall%C3%A1si_megoszl%C3%A1sa (Letöltve: 2013. február 17.)

45

http://www.nepszamlalas2001.hu/hun/kotetek/05/05_modsz.html (Letöltve: 2012. november. 25.)

KANT, Immanuel: Az erkölcsök metafizikájának alapvetése. A gyakorlati ész kritikája. Az

erkölcsök metafizikája. Gondolat, Budapest, 1991.

KIS János: Az állam semlegessége. Újabb nekifutás, Fundamentum, az emberi jogok

folyóirata, 2011/ 3. szám.

Kulturális hírek, Magyar Narancs, 1997/48. (11. 27.)

http://magyarnarancs.hu/belpol/kulturalis_hirek-62738 (Letöltve: 2013. december 29.)

LUDASSY Mária: Szabadság, Egyenlőség, Igazságosság. Magvető Kiadó, Budapest, 1989.

LYOTARD, Jean-Francois: A posztmodern állapot. IN: A posztmodern állapot. Osiris

Kiadó, Budapest,1993.

N.n.: 2011. évi népszámlálás, 3. Országos adatok, Budapest, 2013;

http://www.ksh.hu/docs/hun/xftp/idoszaki/nepsz2011/nepsz_03_00_2011.pdf

(Letöltve: 2014. január 16.)

N.n.: A 10 legtöbb felajánlást kapott egyház 2012-ben;

http://ado1szazalek.com/ado_1_staisztikak/a_10_legtobb_felajanlast_kapott_egyhaz_20

12-ben (Letöltve: 2014. január 16.)

N.n.: Elnökök kereszténységről, népszavazásról. http://www.nol.hu/archivum/archiv-346717

(Letöltve: 2012. november 24., Nyomtatásban megjelent: Népszabadság, 2005. január 3.)

N.n.: Forma és tartalom, HVG 2013. április 20.

N.n.: Ítélet a Károli-ügyben. Fundamentum, 2005. 3. szám.

N.n.: Kimutatás a 2010. évi szja 1 %-ának a 2011. évi adózói rendelkezéséről az egyházak

és a kiemelt költségvetési előirányzatok számára felajánlott összeg szerint csökkenő

sorrendben; http://nav.gov.hu/data/cms226637/17_melleklet_OGY_2011.pdf (Letöltve:

2014. január 16.)

N.n.: Leszedette az ásító pápát bemutató óriásposztereket Óbuda polgármestere, Magyar

Nemzet, 1997. november 20.

N.n.: Orbán a Washington Postnak: Van valaki tőlem jobbra? Az interjú teljes szövege!

http://nol.hu/belfold/orban_a_washington_postnak__van_valaki_tolem_jobbra__az_inte

rju_teljes_szovege_ (Letöltve: 2012. november.24.)

N.n.: Orbán Viktor interjúja az Új Emberben.

http://orbanviktor.hu/interju/orban_viktor_interjuja_az_uj_emberben (Letöltve: 2012.

november 24. Nyomtatásban megjelent az Új Ember c. katolikus hetilap 2011. évi

húsvéti számában.)

46

N.n.: Szabad a harangozás, Index. 2006. május 22. http://index.hu/belfold/cseng0522/

(Letöltve: 2014. január 1.)

N.n.: Vallástalan városok:Túrkeve, Kisújszállás az élen, HVG-ténytár, HVG, 2013. július 27.

N.n.: Values, Science and Technology

http://ec.europa.eu/public_opinion/archives/ebs/ebs_225_report_en.pdf Social

(Letöltve: 2013. február. 17. Az interneten közzétéve: 2005 júniusában)

ÓNODY-MOLNÁR Dóra: Az egyházak elkülöníthetnek?, Népszabadság, 2013. január 4.

ÓNODY-MOLNÁR Dóra: Felfüggesztett szegregációs per, Népszabadság, 2013.

április 24.

ÓNODY-MOLNÁR Dóra: Napelemes iskola cigányoknak?, Népszabadság, 2013.

május 27.

PAÁR Ádám: Az „antiliberális” liberalizmus és az idegenek. Gondola, 2012. április 3.

http://www.gondola.hu/cikkek/80546-

Az___8222%3Bantiliberalis__8221%3B_liberalizmus_es_az_idegenek.html (Letöltve:

2012. augusztus 9.)

TOCQUEVILLE, Alexis de: A demokrácia Amerikában, Gondolat Kiadó, 1983.

TOMKA Miklós: A vallási önbesorolás és a társadalmi rétegződés. IN: Valuch Tibor

(szerk.): Magyar társadalomtörténeti olvasókönyv 1944-től napjainkig, Argumentum-

Osiris Kiadók, 2004.

VÁSÁRHELYI Mária: Fiatalok és a vallás, Élet és Irodalom, 2012. március 30.

WEYMOUTH, Lally: An Interview with Viktor Orban, Prime Minister of Hungary.

http://www.washingtonpost.com/opinions/an-interview-with-viktor-orban-prime-

minister-of-hungary/2012/04/06/gIQAaaMN0S_story_3.htm. (Letöltve:

2012. november 24.)

BH 2003.348

EBH 1999.2

BH 2001.3. 348

Kfv. II. 39. 166/2007/8.

Pfv. IV.20.678/2005/5.