PRO PÁTRT A

A SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG M E G Y E I LEVÉLTÁR KIADVÁNYAI

I I I . TANULMÁNYOK, 12.

PRO PATRIA

TANULMÁNYOK

PRO PATRIA T A N U L M Á N Y O K

NYÍREGYHÁZA

2004

TT rft

A KÖTET MEGJELENÉSÉT A

NEMZETI KULTURÁLIS ÖRÖKSÉG MINISZTÉRIUMA

NEMZETI ÉVFORDULÓK TITKÁRSÁGA

TÁMOGATTA

S o r o z a t s z e r k e s z t ő :

Nagy Ferenc

Szerkesztette:

Kujbusné Mecsei Eva

L e k t o r á l t a :

Barta János Timár Lajos

A rezüméket fordította:

Takácsné Nagy Csilla (angol)

Schubert-Kövendi Ingrid (német)

Tördel te és a borítót tervezte: Szemán Attila

ISSN 1587-6608 ISBN 963 7240 56 X

Kiadja a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat Levél tára Felelős kiadó: Dr. Nagy Ferenc igazgató

Készül t 300 példányban a Grafit Nyomda „R" Kft. üzemében

ELŐSZÓ

A tanulmánykötet zivataros történelmünk két kimagaslóan fontos eseményére emlékezik: a Rákóczi-szabadságharc kezdetének 300. és Kossuth Lajos születésének 200. évfordulójára.

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat Levéltára éves nagyrendezvényén, a Nemzetközi Levéltári Napokon emlékezett meg az évfordulókról. Az itt elhangzott elő­adások szerkesztett változatát adjuk közre e kötetben. Szerzőink határon túli és hazai tör­ténészek, levéltárosok: Csatáry György Beregszászon tanít, Pejin Attila a zentai múzeum munkatársa, Kovács Ágnes és Takács Péter a Debreceni Egyetem tanárai, Czövek István a Nyíregyházi Főiskola Történettudományi Tanszékének vezetője, Bene János a Jósa And­rás Múzeum történésze, Katona Csaba budapesti, Balogh István és Galambos Sándor pe­dig nyíregyházi levéltárosok

A kötet első fejezetében a történelmi vármegyéinkhez: Szabolcshoz, Szatmárhoz és Be-reghez ezer szállal kötődő Rákóczi-szabadságharc vezetőit és eseményeit új szemszögből ismerhetjük meg. Az 1703-1711 közötti évek meghatározó személyiségeinek jellemvonásait vizsgálva kaphatunk választ a történelmünket meghatározó döntésekre is.

A szabadságharc kibontakozása, első sikerei ehhez a tájhoz kapcsolódnak A nagysá­gos fejedelem első katonái az itt élő kisnemesek, jobbágyok, szegénylegények voltak De ezen a tájon hanyatlott porba is a szabadság zászlaja, örök mementóként hagyva az egysé­get, összefogást, amelyik a szabadságharc évei alatt ezt a soknemzetiségű tájat jellemezte.

Akiket igazán szívébe zár a nemzet, azok ott élnek azokon a tájakon is, ahová soha a lábukat nem tették be. Ezt példázza az is, hogy bár Kossuth Lajos soha nem járt Szabolcs megyében, csak tudósításai, levelei, emberi, baráti kapcsolatai fűzték e tájhoz, nagy kul­tusznak örvendett vidékünkön is. A kötet második fejezetében lévő tanulmányok e kapcso­latokat és a Kossuth-emlék őrzését villantják fel. Szabolcs megyének is volt „Kossuth "-ja, az a szabadság eszméjéhez hű, azért életét is áldozó Böszörményi László, akit kortársai „ Kis-Kossuth "-ként emlegettek

A magyar nép sorsát meghatározó szabadságküzdelmek mindegyikében fontos szerepe volt az adott kor hatalmi viszonyainak, a birodalmi érdekeknek. A kötetben a hazáért so­kat tettekről közölt tanulmányok a régiótörténeti elemzéseken túl az egyetemes történet összefüggéseit is vizsgálják.

Azt reméljük, hogy a tanulmánykötetben közölt tíz dolgozat nemcsak a régiónk múlt­ja, hanem a magyar nép története iránt érdeklődőknek is fontos és hasznos olvasmány lehet!

Nyíregyháza, 2004. március 12.

Dr. Nagy Ferenc levéltár-igazgató

B O T R Á N Y O S TISZTÚJÍTÁS A R E F O R M K O R I S Z A B O L C S V Á R M E G Y É B E N

— A H O G Y K O S S U T H LÁTT(ATT)A

IN MEMÓRIÁM LÁSZLÓ GÉZA

1. Bevezetés

1836 júliusában kapták kézhez első ízben megrendelői Kossuth Lajos új „lapját", a Törvényhatósági Tudósításokat, amit Kossuth az 1832-1836. évi reformországgyűlés feloszlatását követően „talaját vesztett" Országgyűlési Tudósítások folytatásaként szerkesztett ez időtől fogva. Az első számot Kossuth ekképp datálta: „Pest, július 1-ső napján 1836.

Mintegy két héttel korábban, június 14-15-én Szabolcs vármegye székhelyén, Nagykálióban 2 véres zavargásokba fulladt tisztújításra került sor. Az országos hírű skandalumba torkolló botrányos eseményeknek Kossuth még épp idejében hírét vette ahhoz, hogy a Törvényhatósági Tudósítások 1. számát e mondatokkal zárja: „ Levele­im már leírvák valának, midőn a zabolcsi tisztválasztás részleteiről tudósíttattam. Az eset borzasztó, de tanúságos, s ingert ad előre gondoskodni a nemzeti legszebb jogok egyikét undok fertőztetéstől megóvandó oly eszközökről, a minőkről rendelkezni Za-bolch is a veszedelem után czélbavett. Jövő levelemben tehát arról is közlök némelye­ket, most csak annyit, hogy a majdan másodalispánnak választandó Kállay Péter^ úr udvarába rohant csoport hátulja összecsapván az útszán álló botos néppel, minthogy az ellenkező csoportból az udvarba besodortatott két ember leverettetett, az utszaiak meg támadták Kállay Péter úr házát, s ablakait beverve, kőfalát kibontva kipredálták. A prédálás 4 órától hétig tartott. A ház ura s családja a kerítésen át mászva menték

Kossuth Lajos összes munkái. V I . Ifjúkori írások. Törvényhatósági tudósítások. Sajtó alá ren­dezte: Barta István. Bp., 1966. (a továbbiakban KLÖM, VI . ) 625. Nagykálló történetére nézve lásd az alábbi kötet tanulmányait: A nagykállói járás múltja és jele­ne. Szerk. Csepelyi Tamás - Orosz Gézáné - Ratkó József - Szűcs Imre. Nagykálló, 1970. (a to­vábbiakban Csepelyi - Orosz - Ratkó - Szűcs, 1970.) A botrányos tisztújítás „főszereplőinek" legfontosabb adatait lásd alább a főszövegben.

meg éle töket. A vármegye háza 4 is megtámadtatott, s az erkélyre jött főispán 5 is kő­vel mellbe dobatott. — Iszonyú verekedések. Tíz ember már meghalt, még sok sebesí-tettnek halála várható. — (Patay [István] megmaradt l-ő alispán, felkiáltással; 2-ik Kállay Péter választatott Kállay Gergely ellen, szavazattal). " 6

A vaskos botránnyá dagadó megyei tisztújítás vagy követválasztás nem volt egyedülálló jelenség a reformkori Magyarországon. A szabolcsi eset mégis erőtelje­sen felkavarta a gondolkodó közvéleményt éppúgy, mint a megye vezetőségét. Ab­ban, hogy az események híre a kor viszonyai között meglehetős gyorsasággal elter­jedt, jelentős szerepet játszott Kossuth és a Törvényhatósági Tudósítások. Az alábbi­akban az egyébként feldolgozott7 események újbóli rekonstruálása során elsősorban azt szeretnénk vizsgálni, hogy a politikus Kossuth miképp látta, főleg pedig: miképp láttatta (az egyébiránt hívei táborát gyarapító) olvasóival a kallói tisztújítás történése­it, valamint annak okait, következményeit.

2. Választási botrányok

A reformkori megyei tisztújításokat és követválasztásokat számos - nemegyszer tra­gédiához, emberhalálhoz vezető - botrány terhelte. Tévedés lenne tehát azt állítani, hogy Szabolcsban egyedülálló eset történt. Az ugyancsak szomorú országos hírnévre vergődött események közül talán a legismertebb az volt, amikor 1843. április 4-én az ország másik végében, Zala vármegyében a gróf Zichy Domokos veszprémi püs­pök 8 által felbérelt, kiváltságait féltő, leitatott kurtanemesség leszavazta a megye l i ­berális (szabadelvű) követutasítását. Ez egyebek mellett azt tartalmazta, hogy - a közteherviselés elérése érdekében megtett első lépésként - a nemesség is járuljon hozzá a vármegyék költségeinek fedezésére szolgáló házi adóhoz. A nem várt kudarc következtében az akkor már nem csupán megyéje, de az országos ellenzék egyik ve­zéralakjának is számító Deák Ferenc nem vállalta az országgyűlési követséget

4 A vármegyeház történetére nézve Koroknay Gyula: A régi nagykállói megyeháza. In: Csepe-lyi - Orosz - Ratkó - Szűcs, 1970. 124-148.

5 Szabolcs vármegye főispánja ekkor gróf Teleki József, az Akadémia elnöke volt. 6 KLÖM, V I . 642-643. 7 Takács Péter: Az úrbérrendezéstől a polgári forradalomig. In: Szabolcs-Szatmár-Bereg megye

monográfiája. 1. Történelem és kultúra. Szerk. Cservenyák László. Nyíregyháza, 1993. (a továb­biakban Takács, 1993.) 282-283.; Pók Judit: Választási küzdelmek a reformkori Szabolcs me­gyében. Honismeret, 2002. 2. sz. 10-15. (a továbbiakban Pók, 2002.)

8 Gróf Zichy Domokos (1808-1869) rozsnyói, majd veszprémi püspök; utóbbi pozíciójáról 1849-ben lemondott, ettől fogva visszavonultan élt.

r-t r\

80

1843-1844-ben.9 A csalódott Deák nem ment haza Kehidára, hanem a megyeszékhe­lyen, Zalaegerszegen10 maradt, ahol aztán döbbenten értesült arról, hogy a követvá­lasztásról hazafelé tartó bocskoros nemesek egy garázda csoportja távollétében meg­támadta kehidai1 1 kúriáját. A tomboló részegek összetűzésbe keveredtek a kaszára­kapára kapó kehidaiakkal, ami aztán kettős emberhalállal végződött. Deák a szomorú eseményekről maga számolt be Kossuth Lajosnak írt levelében: „Epillanatban vég­ződött az ülés mellyben közel 1600 köznemes mind a házi adót, mind az Országos köz Cassába utakra hidakra az el vállalandó költségeket fel kiáltás által meg buktatta. Fenyegetések az ülés előtt számosak voltak, és gyalázó kifakadások a cortesek között személyem ellen, és mások személyei ellen... " 1 2

Vas vármegyében ugyancsak egy követválasztás eseményei kavartak emlékezetes botrányt. 1 3 1847. október 18-án Szombathelyen került sor követválasztásra, amely­nek során gróf Zichy-Ferraris Bódog (Félix) főispáni helytartó 1 4 egész egyszerűen bejelentette, hogy Vidos József 1 5 (a későbbi Vas megyei kormánybiztos) és Szabó Miklós lesznek a követek az országgyűlésen, mivel a többség őket támogatja. Az ut­cán összegyűlt tömeg a hírre kődobálással válaszolt, mire a megyeházánál állomáso­zó dzsidások lerohanták a zavargókat. Bár emberhalálra nem került sor, számosan szenvedtek sérülést a zavargások, illetve a dzsidások rohama következtében. (Zichy-

Erre nézve Molnár András: „Deák Ferenc nékünk nem királyunk!" Az 1843-as zalai követvá­lasztás anatómiája. In: Skandalum. Magyar közéleti botrányok 1843-1991. Összeáll. Gerő András. Bp., 1993. 9-26. Zalaegerszeg egyébiránt kiváló példáját adja annak, hogy a mezővárosi tisztújításokon is elő­fordultak hasonló jellegű botrányok, mint a vármegyéknél. Erre nézve Molnár András: Zala­egerszeg botrányos bíróválasztása. In: Zalai Millennium. Szemelvények Zala megye múltjából. Szerk. Molnár András. Zalaegerszeg, 2000. 80-82.; Molnár András: Zalaegerszeg mezőváros önkormányzati reformja. In: A mezőváros mint uradalmi központ. Szerk. Fatuska János - Fülöp Éva Mária - [ifj] Gyuszi László. Tata, 2001. [Annales Tataienses, II .) 179-208. Kehidára nézve Dominkovits Péter - Káli Csaba - Kvassay Judit - Molnár András: Kehida. Bp., 2001. (Száz magyar falu könyvesháza) Magyar Országos Levéltár (a továbbiakban MOL) , Kossuth levéltár. Időrendi sorozat. 113. Erre nézve Tilcsik György: Tisztújítások és országgyűlési követválasztások a reformkorban Vas megyében. Előadások Vas megye történetéből, I I I . Szerk. Tilcsik György. Szombathely, 2000. (a továbbiakban Tilcsik, 2000.) 32-33. (Vas megyei levéltári füzetek, 9.) Gróf Zichy-Ferraris Bódog (Félix) (1810-1855) 1845-1848 között Vas vármegye adminisztrá­tora, 1848-1849-ben Vas és Győr vármegyék császári és királyi biztosa. Vidos József (1805-1849) 1835-1838 között Vas vármegye főjegyzője, 1838-1842 között első alispánja, 1847-1848-ban országgyűlési követe, 1848-1849-ben kormánybiztosa. Tevékenysé­gére nézve Tilcsik György: Vidos József politikai pályája. In: Előadások Vas megye történeté­ből, I I . Szerk. Tilcsik György. Szombathely, 1993. (a továbbiakban Tilcsik, 1993.) 27-39. (Vas megyei levéltári füzetek, 6.)

Ferraris Bódog akarata végül érvényesült, előbb Szabó Miklós, majd a csak másnap Szombathelyre érkező Vidos József is letette az esküt.)

Sajnosjóval partikulárisabb események is elegendőnek bizonyultak ahhoz, hogy botrányba fulladjon egy-egy tisztújítás vagy követválasztás. Erre kiváló példa Békés vármegye tisztújítása 1843-ban. Gyulán, a vármegye székhelyén jelen volt Békés vár­megye és Békéscsaba későbbi kiváló történetírója, Haan Lajos evangélikus lelkész is, aki naplójában ekképp örökítette meg a Simay Kajetán 1 6 győzelmével végződött al­ispánválasztás után történteket, kellően érzékeltetve a megyegyülés hangulatát: „Amint az alispánt megválasztották, a többi választás már csendesebben ment. Csak mikor a biztosok választására került a sor, akkor kezdődött megint az iszonyú lárma és ordítás. Ketten voltak kijelölve: Jeszenszky Sándor és Kunos János. Az egyik párt felkapta Jeszenszkyt, a másik Kunost, s több mint fél óráig hurcolták őket fel s alá az udvaron, állandóan ordítva: Jeszenszky! Kunos! A két szegény ember sápadt volt, mint a fal. Néha oly közel hozták őket egymáshoz, hogy a fejük csaknem összeütődött. Egyszer, valószínűleg a sok ide s tova hurcolástól elkínoztatván Kunoson emberi do­log történt: elpisilte magát! Nem kellett ennél több. A kortesek, kik hurcolták s kiknek kezein végig csorgott a nem várt nedv, egyszerre levetették, s elkezdték kiabálni, „pfuj! húgyos! nem kell húgyos!" így lett vége a komédiának, s Jeszenszky maga ma­radván a síkon, győzött. " 1 7

A tisztújítások rendjét a fennálló törvények meglehetősen nagy vonalakban szab­ták meg. 1 8 A reformkorban a I I I . Károly idején hozott 1723. évi LVI. és LVIII . tör­vénycikk volt érvényben a megyei tisztújításokra vonatkozóan. Az LVI. tc. előírta, hogy a főispánoknak minden harmadik évben tisztújítást kell hirdetnie és azt meg is kell tartani. A törvény azt is előírta, hogy a tisztviselők a megyei nemesek sorából ke­rülhetnek csak ki, birtokosoknak kell lenniük, de nem lehetnek elkötelezettek adott

Simay Kajetánt (1790-1846) az 1843. júl ius 3-i tisztújító közgyűlésen választották alispánná, ezt a pozíciót haláláig töltötte be. Haan leírása ennek a tisztújításnak az eseményeit örökíti meg. Simay pályafutására nézve Héjjá Julianna Erika: Békés vármegye archontológiája (1699) 1715-1950. In: Főispánok és alispánok. Szerk. Erdész Ádám. Gyula, 2002. 176-178. (Köz­lemények Békés megye és környéke történetéből, 8.) Haan Lajos naplója. Részletek. Szerk. Papp János. h. n., é. n. [Békéscsaba, 1971.] (a továbbiak­ban Haan, é. n.) 18. (Bibliotheca Bekesiensis, 6.) A reformkor egyik szabadelvű „vezérvármegyéjét", Zalát illetően általánosságban is példaérté­kű elemzést ad Molnár András: Zala megye közigazgatása 1790-1848. In: Zala megye archon­tológiája 1138-2000. Szerk. Molnár András. Zalaegerszeg, 2000. 61-79., különösen: 63-70. (Zalai Gyűjtemény, 50.); Vas megyére nézve Tilcsik, 2000. 19-38.; A megyegyülések szavazási rendjéről összefoglalóan Degré Alajos: Szavazási rend a megyegyüléseken 1848 előtt. In: Fejér megye történeti évkönyve, 7. Szerk. Farkas Gábor. Székesfehérvár, 1973. 124-137.

megye földesurainak. Az LVIII . tc. a megyei gyűlések megtartásának módjáról ren­delkezett. 1819-ben királyi leirat intézkedett arról, hogy közfelkiáltás helyett a me­gyei nemesek egyénenkénti voksolásával kell a tisztújításokat megejteni.19 Ezt a sza­vazási módot - mivel újabb visszaélésekhez vezetett - a Helytartótanács 1827-ben rendeletben változtatta meg: eszerint csak akkor kellett sort keríteni személyes vok­solásra, ha a közfelkiáltás nem volt egyértelmű. 2 0 A botrányoknak az érintett megyék megyei statútumokkal igyekeztek féket vetni. Zala megye pl. több ilyen statútumot szavazott meg a reformkor folyamán, így pl. 1819-ben,21 1825-ben,22 1828-ban,23

1834-ben,24 1 83 7-ben,25 1841-ben.26 Vas megyében hasonló eszközökkel élt a köz­gyűlés, 1822-45 között összesen hét tisztújítási statútumot fogadtak e l , 2 7 pl. 1828-ban, 2 8 1832-ben,29 1841-ben.30 írásunk témája szempontjából mindez azért bír jelen­tőséggel, mert az 1836. évi tisztújítási botrány után Szabolcs vármegyében is akadtak olyanok, akik ugyanilyen módon szerették volna elejét venni a hasonló események­nek, ám véleményük jelentősen megosztotta a megyét.

A fenti - szándékosan az ország más vidékeiről hozott - kiragadott példák világo­san bizonyítják, hogy az 1836. évi szabolcsi tisztújítás botránya korántsem volt egye­di jelenség, bár a vármegye meglehetősen hírhedt volt restaurációiról. Takács Pétert idézve: „Szabolcs megyében szabad volt a vásár. Kálvinista nemesek serege, közbir­tokos kisnemesek hada veszekedett és verekedett a koncon, szétzilálva hagyományt, etikát és mindenféle normát. " 3 1 Ami az 1836. évi kallói eseményeket különösen ér­dekessé teszi, az az, hogy lényegében véve a Törvényhatósági Tudósítások 1. számá­nak megjelenésével egy időben került rá sor, így az első olyan megyei skandalum volt, amiről Kossuth tudósíthatott lapja hasábjain. Ezáltal pedig - az akkori viszo­nyok között - országos publicitást kaptak a Kallón lezajlott események és azok kö­vetkezményei.

1 9 Tilcsik, 2000. 23. 2 0 Uo. 2 1 Zala Megyei Levéltár, Közgyűlési jegyzökönyvek 1819:699. 2 2 Uo. 1825:428. 2 3 Uo. 1828:1435. 2 4 Uo. 1834:1911. 2 5 Uo. 1837:1604. 2 6 Uo. 1841:1903. 2 7 Tilcsik, 2000. 25. 2 8 Vas Megyei Levéltár, Közgyűlési jegyzőkönyvek 1828:1229. 2 9 Uo. 1832:672. 3 0 Uo. 1841:1475. 3 1 Takács, 1993. 276.

3. A Törvényhatósági Tudósítások

Mit is takart ez az országos publicitás a reformkor viszonyai között? Ezt néhány olyan adattal meg lehet világítani, amelyek viszonylag éles kontúrokkal jelölik ki a Törvényhatósági Tudósítások „actio radius"-át. 1836 - tehát az általunk vizsgált év -végén a Törvényhatósági Tudósítások előfizetői jegyzékére Kossuth 137 tételt vett fe l . 3 2 Az előfizetők 25 pengő forint ellenében egy félévre rendelték meg a Törvényha­tósági Tudósításokat. Közülük - a teljesség igénye nélkül - feltétlenül érdemes meg­említeni néhány nevet: báró Wesselényi Miklós, Klauzál Gábor, Fáy András, Deák Fe­renc, gróf Széchenyi István, gróf Batthyány Kázmér. De talán a fent említett, országo­san is ismert élvonalbeti politikusoknál is fontosabb volt, hogy a megrendelők közé tar­toztak az olyan, a vármegyei közéletben vezető szerepet játszó, gyakorta - méltatlan módon - „másodvonalbelinek" nevezett politikusok, mint pl. Bezerédj István Tolná­ban, Rohonczy Ignác Sopronban, gróf Mikes János Kolozsvárott, Újházy László Kas­sán, gróf Ráday Gedeon Pesten stb. Ugyancsak - divatos közhellyel élve - közvéle­mény-formáló szerepe volt annak, ha egyesületek rendelték meg a lapot: elsősorban a pesti Nemzeti Casino, aztán a Honti Casino Ipolyságon, a „Casinotársaság" Pápán, Miskolcon, Szegeden, Komáromban, vagy az Olvasótársaság Nagykőrösön. Közgyűj­temények is akadtak a megrendelők között: „ TfekintetesJ nemes Tolna vármegye levél­tára Sexardon" vagy Komárom vármegye könyvtára. Jelzésértékű politikai állásfogla­lásként értékelhetjük, amikor egy-egy megye mint testület rendelte meg a lapot, így pl. Bars, Krassó, Nyitra, Ugocsa, Nógrád, Pest, Arad, Zala. Nyilvánvaló, hogy ezeket a példányokat nem csupán egy-egy ember olvasta, így a 137 megrendelőt nem abszolút számnak kell tekinteni, hanem az olvasók minimumaként kell számolnunk vele.

A kézírásos lap olvasottsága rövidesen növekedett, 1837-ben már 160 másolat­ban terjedt.33 Nem kétséges: az adott korszak alfabetizációs viszonyai között ez or­szágos lefedettséget jelentett a politikai közvéleményt tekintve. Ezt az állítás végül még egy adatsorral támasztjuk alá. Kossuth az 1832-1836. évi országgyűlés feloszla­tását követően egyebek között az alábbiakat kérte fel lapja levelezőjének: Pázmándy Dénes (Komárom vármegye), Rohonczy Ignác (Sopron), Bezerédj István (Tolna), Deák Ferenc (Zala), Palóczy László (Borsod), Újházy László (Sáros), Pfannschmid /Zsedényi/ Ede (Szepes), Beöthy Ödön (Bihar), Klauzál Gábor (Csongrád) és Köl­csey Ferenc (Szatmár). 3 4 Kétségtelen, hogy van átfedés a megrendelők és a levelezők

3 2 KLÖM, V I . 1039-1044. 3 3 Uo. 1044. 3 4 Uo. 465.

között, mint ahogy tény az is, hogy a felkértek közül nem mindenki vállalta a le­velezést, hanem másokat szervezett be maga helyett. Ettől függetlenül azonban a fel­soroltak neve - megítélésünk szerint - önmagában is jelzi a Törvényhatósági Tudó­sítások jelentőségét „célközönsége" körében.

Az 1836. évi szabolcsi tisztújítás e lap hasábjain kapott Kossuth révén országos „hírverést". Az események ismertetése előtt azonban - írásunk témája okán - néhány gondolat erejéig érdemes külön figyelmet fordítani Szabolcs vármegyére is. A meg­rendelők listáján a 31. sorszámmal szerepel lászlófalvi Eördögh Alajos /Aloiz/ tábla­bíró, aki Kossuth jegyzete szerint a Törvényhatósági Tudósításokat „Inczédynek jú­nius 19-i levele által" rendelte meg. A 31. sorszámot lengyelfalvi Erőss Lajos tábla­bíró kapta, neve mellett a feljegyzés szó szerint ugyanez. A 33. sorszámú megrendelő nem más, mint a fent említett Inczédy György táblabíró. A 34. sorszámot „ Tekin­tetes] Csáthi Marazsy Károly h[ites] ügyvéd úr Zabolcs vármegyei táblabíró " kapta, aki „levél által" rendelte meg a lapot. Érdemes megemlíteni, hogy a négy férfi neve mellett mely helységeket tüntette fel Kossuth: Eördögh Alajos: Debrecen, Egri, Sem-jén, Ábrán, Erőss Lajos: Debrecen, Nyíregyháza, Litke, Inczédy György: Debrecen, Nyíregyháza, Marazsy Károly: Debrecen. Az ő nevéhez Kossuth még ezt is odaírta: „Debreczeni Casino. " 3 5

A fent említettek közül Inczédy volt az, akit Kossuth a Törvényhatósági Tudósí­tások szabolcsi levelezőjének kért f e l , 3 6 Eördögh neve pedig megtalálható Kossuth 1837 áprilisi pénztárnaplójában is a bevétel rovatnál. Eszerint április 23-án fél évre ismét előfizette a lapot.3 7

A fentieken kívül ismertek Kossuth más szabolcsi kapcsolatai is. A Pesten, 1837. július 21-én Kölcsey Ferenchez írt leveléből ez világosan kiderül. Az épp a Törvény­hatósági Tudósításokról Szatmár vármegyéhez eljuttatandó folyamodásáról Kossuth az alábbiakat vetette papírra (a botrányossá fajult tisztújítást is megemlítve levelé­ben): „A folyamodásokat tehát megkészítettem, épp itt volt Vay István űr Szabolcsból, június 8-án indult, olly szándékkal, hogy a megyebeli tiszti választáson június 13-án jelen lesz. Általa küldöttem el Szabolcshoz folyamodásomat, általa Szathmárhoz, mely-lyet neked czímzett levélbe rekesztek, - nem kételkedhetnénk, hogy szathmáriak lesz­nek tisztválasztáskor Kallóban. Vay ígérte, biztosan kezedre juttatja levelemet. Nem tevé, legalább nem biztosan tevé... " 3 8

3 5 Uo. 1040. 3 6 Uo. 646. 3 7 Uo. 623. 3 8 Uo. 482.

4. Az 1836. június 13-14-i tisztújítás Nagykálióban

A fent említett szabolcsi személyek mindegyikének volt kisebb-nagyobb szerepe a véres tisztújításon (legalább annyiban, hogy jelen voltak), illetve az azt később meg­tárgyaló megyei tanácskozásokon, amelyeket az alábbiakban döntően a Törvényható­sági Tudósításokban foglaltak alapján ismertetünk. A főszerepeket azonban (a dühön­gő tömegen kívül) korántsem ők játszották, hanem gróf széki Teleki József főispán, Patay István első alispán és egyben alispánjelölt, Kállay Péter másodalispán-jelölt, valamint Kállay Gergely másodalispán és egyben első alispánjelölt. Pontosabban:, az ellenzéki (szabadelvű) Patayval szemben Kállay Gergelyt támogatói legalább az álta­la addig betöltött másodalispáni székben akarták megtartani. Kállay Gergely, ezt el­kerülendő, áthidaló javaslatot tett, amelynek lényege az volt, hogy amennyiben Patay hajlandó visszalépésre, úgy ő maga is hasonlóképp cselekszik, az alispáni pozíciókra pedig Vay Jánost és szolnoki Jármy Imrét, Szabolcs vármegye két országgyűlési kö­vetétjavasolta. Utóbbiak mindketten szabadelvűek voltak: ez is mutatja, hogy Patayt mennyire nem akarták tovább az alispáni székben látni a konzervatívok. Kállay Ger­gely felvetése azonban süket fülekre talált, már csak azért is, mert Vay János nem akart megyei hivatalt vállalni.

A jelen írás elején a Törvényhatósági Tudósítások szavaival egyszer már felidé­zett események részletesebb ismertetése előtt érdemes valamivel többet megtudni a főszereplőkről. Gróf széki Teleki József, Szabolcs vármegye főispánja országosan is­mert személyiség volt. Az arisztokrata Teleki, ez a kiváló történetíró, az Akadémia el­nöke (1830-tól volt az Akadémia tagja) 1827-től előbb Csanád vármegye főispánja volt, aztán 1830-tól Szabolcsban töltötte be ezt a posztot, majd 1842-től Erdély kor­mányzójaként tevékenykedett. Patay István alispán (aki 1832-ben foglalta el az alis­páni széket) 1832-1833-ban az országgyűlésben képviselte Szabolcsot, ezt követően váltotta őt fel Vay János. A másik követ, Jármy Imre ekkor megyei főjegyző volt (ké­sőbb, 1838-1841 között őt is alispánná választották). Mindhárman ellenzékiek vol­tak, éppúgy mint a második alispáni pozíciót birtokló Kállay Péter, a híres-nevezetes nagykállói család tagja. Sajátos pikantériát kölcsönöz a tisztújításnak, továbbá jellem­ző adaléka a Kállay család létszámában is megmutatkozó megyei súlyának, hogy az ellenjelölt, Kállay Gergely is e család tagja volt.

A Kállayak, a vajai Vayak mellett Szabolcs vármegye legismertebb nemesi csa­ládja, évszázadok óta rendkívül jelentő szerepet töltöttek be a megyei közéletben. Jel­lemző adalékul elegendő felsorolni a XIX. század első felében első vagy második al­ispáni tisztet betöltött családtagokat: 1805-1819: Kállay Miklós, 1832-1836: Kállay Gergely, 1836-1838: Kállay Péter, 1844-1848: Kállay Menyhért, 1849: Kállay

Manó. 3 9 Takács Péter gondolatait kölcsönvéve: „Ha felsorolnánk mindazon szolga­bír ákat, egyéb választott tisztviselőket, akik a Kállay családból kerültek a megye vagy a megye valamelyik járásának élére, szükségszerű kényszerként jelentkezne a Kállay család történetének megírása. E család történetének, birtokainak, civakodásainak, úriszéki ítéleteinek a megírása szűkön-szépen azonos lenne a megye történetének a feltárásával. " 4 0

Talán nem teljesen ide illően, de mégis kínálja magát Haan Lajos már említett, kivonatokban megjelent naplójának egy másik részlete az 1843. évi Békés vármegyei tisztújítás előkészítésével kapcsolatosan. Haan ekkor az alispáni választáson győztes Simay Kajetán ellenjelöltje, Vidovich László főszolgabíró házánál lakott nevelőként és így a tisztújítás előkészületeinek is tanúja volt. Leírása általános tanulságokkal is szolgál a reformkori restaurációkat, valamint a kisnemesi mentalitást illetően, e helyt azonban a Kállayak említése miatt válik igazán érdekessé: „Éppen mikor nála laktam volt a választás. Vidovich alispán akart lenni, s minden követ megmozgatott, hogy azzá lehessen. Akkor, mint minden más megyében, úgy Békésben is két párt volt: a szabadelvű és a konzervatív. Vidovich az utóbbihoz tartozott. Hogy a köz- vagy az úgynevezett bocskoros nemeseket lekenyerezze, traktálta, itatta őket. Egyszer emlék­szem, hogy éppen ebédnél ültünk, midőn tíz részeges bocskoros nemes - Kállayak —, beront az étterembe, s elkezdik Vidovichnét, - ki szintén a Kállay családból szárma­zott - csak úgy per Te, és per Zsuzska húgom szólítani, csókolgatni. Persze tűrni kel­lett az ilyeneket, mert vokssal bíró nemesek voltak, igaz, hogy olyanok, kik közül nem egy lopás miatt más ülte a vármegye tömlöcétA^

E terebélyes nemesi család két, természetesen mind mentális, mint anyagi viszo­nyait, továbbá társadalmi helyzetét és megyebéli pozícióit tekintve jóval kedvezőbb helyzetben lévő tagja állt tehát szemben egymással 1836-ban. Ahogy már esett róla szó, Kállay Gergely törekvése, miszerint mind ő, mind pedig Patay István lépjenek vissza az első alispáni jelöltségtől, hogy helyettük a két volt országgyűlési követet je­löljék az alispáni posztokra, kudarcba fulladt. Ezt követően több vitás pont után Eör-dögh Alajos indítványozta, hogy a fő megyei hivatalokra ne közfelkiáltással, hanem szavazással történjen a választás. Teleki főispán ígéretet tett, hogy amennyiben a köz­felkiáltásból nem derül ki a többség, akkor szavazásra kerül sor.

Az események ezt követően vettek tragikus fordulatot. A kortesek által vezényelt szavazó nemesség a vármegyeházánál gyülekezett. Kallón, a Kállayak ősi fészkében

3 9 Takács, 1993.277. 40 Uo. 4 1 Haan, é. n. 16.

lévő megyeház szomszédságában állott Kállay Péter háza, mellette pedig rokonáé (és ellenjelöltjéé) Kállay Gergelyé. Kállay Péter házának udvarát ellepték szavazói, ellenben az utcán, mivel a vármegyeháza közvetlen közelében állottak a jelöltek há­zai, mindkét fél hívei ott tolongtak. A két, botokkal felfegyverzett szavazótábor kö­zött verekedés robbant ki az utcán, aminek következtében Kállay Péter házának ud­varára besodródott az ellentábor két híve is: ezeket az ott összegyűltek azonnal leütöt­ték. Ezt látva a megvert emberek párthívei, az utcáról valósággal megrohamozták Kállay Péter kúriáját. A házigazda és családja csak puszta életét tudta megmenteni úgy, hogy a dühöngő tömeg elől a kerítésen átmászva a vármegyeházán kerestek me­nedéket. A helyzet ekkor már odáig fajult, hogy Kállay Gergely, az ellenjelölt igye­kezett saját híveit lecsillapítani — hasztalan. Az „ostromlók", akik között ekkor már szép számmal akadtak nem nemesek is, teljesen felprédálták a kúriát, Kossuth tudó­sítása szerint - egy zongora kivételével - minden mozdítható tárgyat elhurcoltak. Majd pedig - talán azért mert híre ment, hogy a menekülő Kállay Péter a vármegye­házán húzta meg magát - a csürhévé aljasodott tömeg most már ennek ostromába fo­gott. A vármegyeháza erkélyéről hozzájuk szólni kívánó főispánt, Teleki Józsefet egy kővel mellbe dobták. Ekkor már a vármegye hajdúi is erélyesen léptek fel, több dü-höngőt elfogtak, kettőt pedig halálra sebesítettek. A tömeg oszlóban volt, mire Kállay Péter - addig a háza udvarán lapuló - hívei saját jelöltjeiket éljenezve előrontottak és a másik fél híveire támadtak, Patay Istvánt vivátozva.

A tomboló erőszak árnyékában került sor június 14-én a választásra, amelynek eredményeképpen Patay István közfelkiáltással első alispán maradt, a két Kállay kö­zül pedig - szavazattöbbséggel - Kállay Péter nyerte el a második alispáni tisztséget, ami nem is csoda, hiszen hamarább eszmélő hívei egész egyszerűen nem engedték oda a vármegyeháza közelébe az ellentábor szavazóit. Az erőszakos cselekmények ekkor is tartottak, több embert megvertek, nem csupán a szavazók vagy szavazni kí­vánok közül, hanem pl. Ung vármegye főszolgabíráját, Buday Vincét - aki végül a helyi plébánián keresett és talált menedéket - is bántalmazták (a plébániának betört ablakai bánták, hogy menedéket adott Budaynak).

A botrányos események okán a megye tisztviselői közül többen, így Jármy Imre főjegyző, korábbi követ, több fő- és alszolgabíró, valamint a Törvényhatósági Tudó­sítások egyik szabolcsi megrendelője, Erőss Lajos megyei első aljegyző azonnal le­mondtak hivatalukról. A két nappal később megrendezett közgyűlésen Teleki főispán küldöttség megválasztását javasolta a kihágások kivizsgálására. A lemondott tisztvi­selők közül a felbujtók felelősségét (és felelősségre vonását) hangoztatta Jármy Imre, Erőss Lajos pedig arra tett javaslatot, hogy a megye hozzon rendszabályokat a hason­ló események elkerülése végett.

A megye július 20-án tartott közgyűlése elsősorban az országgyűlési követek je­lentésével foglalkozott.42 Az 1837. február 13-án kezdődött megyei közgyűlésen azonban sor került a júniusi véres események megtárgyalására. 4 3 Ennek az volt az oka, hogy az események kivizsgálására létrehozott bizottság elkészítette jelentését, és Teleki főispán azért jelent meg Kálióban, hogy meghallgassa azt. A főispán lepecsé­telve magához vette a bizottság jelentését, hogy azt a bécsi kancelláriához továbbít­sa, majd február 15-én került sor a bizottság által javasolt választási szabályok ismer­tetésére. 4 4 Ez heves vitához vezetett: Patay István első alispán elvi okoknál fogva el­lenzett minden helyi szabályozást, mire az a vád érte őt és támogatóit, hogy akik a jú­niusi események után a statútumok ellen vannak, nyilván a kihágások hívei. A heves vitát a főispán végül azzal zárta le, hogy közölte: amikor a megye úgy döntött, hogy bizottságot hoz létre a szabályzatok kidolgozására, akkor ezzel egyszersmind azt is elismerte, hogy azokra szükség van. Ezt követően vitára került sor arra vonatkozóan, hogy a választásokra állítson-e a megye egy 30 tagból álló küldöttséget a főispán mel­lé, hogy ez kivizsgálja az esetleges kihágásokat, pártoskodást. Ebből aztán olyan mér­tékű vita keveredett kölcsönös vádaskodásokkal tarkítva, hogy a kérdést a főispán vé­gül elnapolta. A szabályzatok elfogadása, az események vizsgálata egészen 1838-ig húzódott. 4 5

5. Ahogy Kossuth láttfattja

Az események felidézéséhez elsősorban Kossuthnak a Törvényhatósági Tudósítások­ban megjelent - Inczédy Györgytől nyert információira alapozott46 - leírásait hasz­náltam. (Természetesen megtalálhatóak az eseményekre nézve Szabolcs vármegye

^ l Törvényhatósági Tudósítások, 11. sz. Kossuth Pesten, 1836. november 19-én datálta a számot. Közli: KLÖM, V I . 798-801.

4 3 Törvényhatósági Tudósítások, 24. sz. Közli: KLÖM, V I . 1033-1037.; Kossuth Pesten, 1837. május 21-én datálta a számot. Ez volt a Törvényhatósági Tudósítások utolsó száma, mert Kossuthot 3 837. május 5-én elfogták és börtönbe zárták. A szabolcsi véres tisztújítás témája így az első és utolsó szám révén mintegy keretbe foglalja a Törvényhatósági Tudósítások megjele­nését.

4 4 A szabályzatokat végül elfogadta a megye: Szabolcs-Szatmár-Bereg Megye Levéltára, IV. A. 1. a. Szabolcs vármegye nemesi közgyűlésének iratai (a továbbiakban SZSZBML, IV. A. 1. a.). 38. cs. 424. sz. 1838., részletesen lásd Pók, 2002. 11.

4 5 Pók, 2002. 15. 4 6 KLÖM, V I . 646.

közgyűlésének iratai között is a vonatkozó források, 4 7 csakúgy mint a Kancelláriához küldött jelentésekben. 4 8) Feltétlenül érdemes néhány olyan dolgot kiemelni, amelyek meghatározó mértékben jellemezték Kossuth híradásait. Fontosnak tartotta pl. hang­súlyozni, hogy ismereteit hiteles forrásból szerezte: „Teljes hitelességű tisztelt tudó­sítóm ezeket írja:" 4 9 Legalább ennyire lényeges szempont volt számára annak érzé­keltetése, hogy a Kallón történtek - túlmutatva önmagukon - egy általánosságban is létező, elkeserítő jelenség tünetei. Ez érzékelhető akkor, amikor a Szabolcs vármegye által tervbe vett statútumokról úgy ír mint „... a nemzeti legszebb jogok egyikét undok fertőztetéstől megóvandó oly eszközökről... ".50

Kossuth hitelességét azonban talán az jellemzi leginkább, hogy meg sem említi, hogy a botrány főszereplői melyik politikai oldalhoz tartoztak: nem ír kormánypárti­akról, ellenzékiekről, szabadelvűekről stb. Ennek oka lehetett, hogy a szereplők poli­tikai elkötelezettsége közismert volt, oka lehetett, hogy az események értékelése az egyes szekértáborokon belül is megosztotta a véleményeket, de megítélésünk szerint Kossuth tudatosan élt ezzel az eszközzel. Nem próbálta meg az eseményeket egyik vagy másik fél hibájául felróni, hanem a jelenséget mint a megyei politikai élet rák­fenéjét szemlélte. Annál is inkább, mert a szabadelvűek szavazói éppúgy aktív része­sei voltak a véres eseményeknek, mint a konzervatívoké. Ugyancsak korrektségét jel­zi, hogy megemlíti: Kállay Gergely igyekezett lecsillapítani dühöngő híveit, 5 1 amint­hogy az is, hogy kiemeli, Jármy Imre főjegyző, Szunyogh Sándor és Kállay Meny­hért főszolgabírók stb. lemondása azért is szomorú, mert: „ Voltak többen köztök, kik minden felekezet bizodalmát bírták, s lemondásukat Zabolch sokáig fogja érezni. " 5 2

Tehát Szabolcs vármegye, nem valamelyik politikai oldal szavazói. Kossuth azt is fontosnak tartotta kiemelni, hogy akadtak olyanok is, akik nem ké­

szültek az erőszakra: „A bot nélkül épp akkor érkező kisvárdai járásbeli nemesség, később a csatát egy kissé tovább kiálló dadái járásbéliek egy része, miután közü­lük néhányan leverettek, szavazás nélkül haza takarodott. " 5 3 Összességében tehát

4 7 SZSZBML, IV. 1. a. Jegyzőkönyvek és iratok, 1836. 4 8 MOL, Kancelláriai Levéltár (a továbbiakban Kanc. Lev.) A 39 Acta Generalia 1836:8957.,

9839., 10530. stb. 4 9 KLÖM, V I . 1033. 5 0 Uo. 642. 5 1 Uo. 644. 5 2 Uo. 645. 5 3 Uo.

tényszerűen, megbízhatóan tudósított, jószerivel elfogultság nélkül; 5 4 ami érzelmes­ség kitapintható volt közléseiben, az inkább a korra jellemző, ma már talán túlzónak ható stilisztikai eszközök számlájára írható. Leginkább talán e mondatban lelhető fel némi túlzás: „A múlt június 17-én 10 ember-halállal, s több mint 135 tetemesen meg­sebesítettnek vérével (mennyi az egész nápolyi háborúban sem folyt) festett tisztvá­lasztás... "55

Kossuth lapja összességében hitelesen és elfogulatlanul tudósított az események­ről. Pellengérre állította a visszás jelenségeket, ám nem bűnöst, hanem megoldást ke­resett. Szabolcs vármegye tisztújításainak egyike sem kapott talán ekkora publicitást, pedig botrányos eseményekben bővelkedett a vármegye restaurációinak sora. Ahogy Takács Péter írta Szatmár és Szabolcs megyékről: „Szabolcs és Szatmár megye neme­seinek politikai életét külön színezik azok a tények, hogy egy-egy település lakosságá­nak többségét alkották a nemesek, s egy-egy megyegyűlésre, tisztújításra, követvá­lasztásra külön zászló alatt, külön hadként vonultak fel. Tyúkod, Csenger, Gencs, Föl­des, Tiszalök, Nádudvar, Újfehértó, Nagykálló és Nagykároly híresedtek el nemesi ha­daik révén a reformkori tisztújítások, követutasítások megfogalmazása, alispánok, követek »elválasztása« során. " 5 6

5 4 Ami korántsem mondható el pl. gróf Vay Ábrahám máramarosi főispánnak a tisztújításról írt je­lentéséről, amelyben Vay egyértelműen csak a szabadelvűek szavazótáborát okolta. MOL, Kanc. Lev. A 49 Acta Praesidentalia Secretoria. 1836:39.

5 5 KLÖM, VI . 1033. A „nápolyi háború" az 1820. évi nápolyi felkelés volt, amelyben a forradal­márok IV. Ferdinánd király uralmát próbálták felszámolni, de a Szent Szövetség seregei ezt megakadályozták.

5 6 Takács, 1993. 269.