Határon innen, határon túl

Tanulmányok Tilcsik György 60. születésnapjára

Határon innen, határon túlTanulmányok Tilcsik György 60. születésnapjára

Szombathely, 2012

A Vas Megyei Levéltár kiadványa

Szerkesztette Bariska István Mayer László

A kötet megjelentetését támogatta:

Fordító:

Bariska István

ISBN 978-963-7227-30-1

A címlapon: Fischer Ignác litográfiája, 1840-es évek

(Savaria Múzeum HP 3068)

A kötetet gondozta a Line Design Kft.Felelős vezető: Nagy Gyula István,

a Line Design Kft. ügyvezetője

7

Tartalom

Portrévázlat ............................................................................................................. 11

Bácskai Vera: Mit rejtettek az almáriumok?– A szombathelyi polgárok reprezentációjának apróbb kellékei a 18. században – ................................ 15

Bariska István: Bedőcs Jakab kőszegi nagykereskedő tündöklése és bukása, 1548–1579 .................................................................................................. 21

Bősze Sándor: Adatok a budapest–fiumei vasút építésének történetéhez ............... 29Csorba László: A pártállamvédelmi hírszerzés kezdetei az Örök Városban 1946 és

1951 között .................................................................................................. 37Deák Ágnes – Kövér György: Egy sorsüldözött rögeszméi. – Sasku Károly

(1807–1869) – ............................................................................................. 45Deák Ernő: A városiasodás folyamatai a Dunántúlon, különös tekintettel Vas

vármegyére, 1780–1918 ............................................................................... 61Dénes Iván Zoltán: A német politikai hisztéria okai és története ............................ 77Dominkovits Péter: Ügyvédek a 17. századi Szombathelyen. – Eredmények,

kutatási feladatok – ..................................................................................... 85Erdődy Gábor: Auguste de Gerando hírlapi cikkei a magyarokról a belga sajtóban,

1849 júliusában ............................................................................................ 93Faragó Tamás: Statisztikai adatok a lakosság 18–20. századi egészségi állapotáról.

– A Borsod vármegyei katonaállítási adatok tanulságai – ........................... 97Fazekas István: Két nyugat-magyarországi nemes Őfelsége szolgálatában.

– Salamonfai Rátky Ferenc (1800–1867) és Rátky Emil (1834–1911) pályája – ....................................................................................................... 107

Feiszt György: I. Ulászló dunántúli hadjárata, 1441 ................................................ 115Norbert Frank: Burgenland apostoli adminisztráció és joghatósági területe ........... 123Gecsényi Lajos: A ausztriai magyar katonai emigráció a Hadügyminisztérium

Katonapolitikai Csoportfőnökség célkeresztjében. – A Dósa Attila és Kovács Attila elleni akciók, 1949–1950 – .................................................. 129

Göncz László: Szlepecz János (1872–1936). – Muraszombat nagytekintélyű esperesplébánosa – ....................................................................................... 137

Wolfgang Gürtler: A rohonci csizmadiák a céhtől a tartományi szakszövetkezetig ... 147Gyáni Gábor: Nagyváros, modernség és kreativitás. – A budapesti példa – ........... 159Gyarmati György: Az antropomorf lehallgató készülék 1952-ből, avagy mi haszna

a mihaszna titkosszolgálati iratoknak .......................................................... 167Halász Imre: Szombathelyi alapítványok a Bach-korszakban.................................. 175Hermann Róbert: Vidos József kiadatlan 1848–1849. évi iratai .............................. 187Hudi József: A Szabadgondolkozás Magyarországi Egyesülete pápai szervezetének

megalakítása 1908-ban ................................................................................ 199Kapiller Imre: Egy csődbe ment egerszegi postamester és családja. – A Donászyak

Zalaegerszegen a 19. században – ................................................................ 207Kaposi Zoltán: Nagyipari vállalkozások Nagykanizsán, a dualizmus korában ........ 215

8

Katona Csaba: Polgárjog és migráció Debrecenben és Kőszegen a 18–19. században ...................................................................................... 225

Kenyeres István: A szombathelyi püspöki uradalom bevételei és kiadásai 1571–1572-ben ............................................................................................ 233

Kertész István: Érdekességek az 1936. évi berlini olimpiai játékokról ..................... 243Kiss Gábor: A Szombathely melletti Hermán birtok 1259. évi határainak

helymeghatározása ....................................................................................... 251Rudolf Kropf: Andreas Baumkircher és Városszalónak városkapui ......................... 261Márfi Attila: A mozi megjelenése a 20. század elején Pécsett ................................. 269Melega Miklós: „Hogy nevünk ne tűnjön el” – Egy nevezetes szombathelyi

polgárcsalád, a Hübnerek története, 1795–1920 – ..................................... 277Mezey Barna: Hóhérmunka. A tortúrától a gyógyításig. – A hóhérok feladatai a

15–18. század városi társadalmában – ......................................................... 295Molnár András: Batthyány Lajos gróf politikai programnyilatkozatának

fogalmazványa, 1839 .................................................................................... 307Gerhard Pferschy: Határviszályok. – Háborúk és Fehde-harcok az osztrák–magyar

határtérségben – .......................................................................................... 315Poór János: Berzeviczy Gergely egy alkotmánytörténeti vázlata .............................. 325Johann Seedoch: Batthyány Lajos gróf szalónaki uradalmának bérletei

1848–1849-ben ............................................................................................ 335Soós István: Tiszti építőszék Vasban, 1824. – Adalékok egy vármegyei tisztújítás

történetéhez – .............................................................................................. 339Söptei Imre: Alapítva: 1982. április 29. – A Kőszegi Várszínház

30. születésnapjára– ..................................................................................... 353Felix Tobler: Hosszú, fáradságos út. – Az 1800-as esztendő zsidó védleveleinek

geneziséhez az Esterházy-féle hétközségekben – .......................................... 367Varga J. János: A katonai kórházak fejlődése és a fertőző betegségek gyógyítása a

török elleni felszabadító háború időszakában .............................................. 373Varga László: Történészek a hidegháború frontján. – Állambiztonság a

Kádár-korszakban – ..................................................................................... 381Á. Varga László: Belitzky János (1909–1989) – Adalékok egy történész–levéltáros

pályaképéhez – ............................................................................................. 391Vonyó József: A NEP-szervezés feltételei a vasvári választókerületben, az 1930-as

években. – Szempontok és adalékok – ........................................................ 401Roland Widder: A vasfüggöny lebontásának úttörői a kultúrában. – A Mogersdorf

Nemzetközi Kultúrtörténeti Szimpozion regionális előzményei a hidegháború idejében – ............................................................................... 411

Peter Wiesflecker: Az Aranygyapjas rend „magyar” lovagjai a 20. században. – Áttetintés – ............................................................................................... 415

Publikációs jegyzék .................................................................................................. 429A kötet szerzői ......................................................................................................... 437

9

Inhalt

István Bariska: Porträtskizze ..................................................................................... 11

Vera Bácskai: Was versteckt sich in den Kredenzen? – Die winzigeren Zugehören der Repräsentation der Bürger von Steinamanger im 18. Jahrhundert – ... 15

István Bariska: Glanz und Untergang des Günser Großhändlers Jakab Bedőts, 1548–1579 ................................................................................................... 21

Sándor Bősze: Beiträge zur Baugeschichte der Eisenbahnlinie Budapest-Fiume .... 29László Csorba: Anfänge des Nachrichtendienstes der Parteistaatssicherheit in der

Ewigen Stadt zwischen 1946 und 1951 ....................................................... 37Ágnes Deák – György Kövér: Zwangsvorstellungen eines vom Schicksal Verfolgten.

– Károly Sasku (1807–1869) – .................................................................... 45Ernő Deák: Verstädterungsprozesse in Transdanubien, mit besonderer Rücksicht

auf das Komitat Eisenburg, 1780–1918 ....................................................... 61Iván Zoltán Dénes: Ursachen und Geschichte der deutschen politischen Hysterie 77Péter Dominkovits: Rechstanwälte im 17. Jahrhundert in Steinamanger.

– Ergebnisse, Forschungsaufgaben – ............................................................ 85 Gábor Erdődy: Zeitungsartikel von Auguste de Gerando über die Ungarn in der

belgischen Presse im Juli 1849 ..................................................................... 93Tamás Faragó: Statistische Daten zum Gesundheitszustand der Bevökerung im 18.-

20. Jahrhundert. – Konsequenzen der Soldatenstellung im Komitat Borsod . – 97István Fazekas: Die Laufbahn von zweien westungarischen Adeligen im Dienst der

Maiestät. Ferenc Rátky von Salalomfa (1800–1867) und Emil Rátky (1834–1911) 107György Feiszt: Feldzüge des Wladislaus I. in Transdanubien, 1441 ........................ 115Norbert Frank: Die Apostolische Administration des Burgenlandes und ihr

Jurisdiktionsgebiet ....................................................................................... 123Lajos Gecsényi: Die ungarische Militäremigration in Österreich im Fadenkreuz des

militärpolitischen Gruppenkommandos des Ministeriums für Landes-verteidigung Aktionen gegen Attila Dósa und Attila Kovács, 1949–1950 ... 129

László Göncz: Johann Szlepecz (1872–1936) – Der angesehene Dechantpfarrer von Murska Sobota – ................................................................................... 137

Wolfgang Gürtler: Csizmenmacher in Rechnitz – von der Zunft zur Landesfach- genossenschaft ............................................................................................. 147

Gábor Gyáni: Großstadt, Modernität und Kreativität. – Das Beispiel Budapest – ... 159György Gyarmati: Die antropomorphe Abhöranlage ab 1952 oder was ist der

Nutzen der nichtsnutzigen Geheimdienstakten .......................................... 167Imre Halász: Stiftungen in Steinamanger in der Zeit des Neoabsolutismus ........... 175Róbert Hermann: Die unveröffentlichten Akten József Vidos aus dem Jahre

1848–1849 ................................................................................................... 187 József Hudi: Die Gründung der Organisation des Ungarländischen Freidenker -

vereins in Pápa 1908 .................................................................................... 199Imre Kapiller: Ein bankrotter Postmeister und seine Familie in Egerszeg.

– Die Donászy in Zalaegerszeg im 19. Jahrhundert – .................................. 207

10

Zoltán Kaposi: Großindustrielle Unternehmen in Großkanischa in der Zeit des Dualismus .................................................................................................... 215

Csaba Katona: Bürgerrecht und Migration in Debrecen und Güns im 18.-19. Jahrhundert ................................................................................ 225

István Kenyeres: Die Einnahmen und Ausgaben der bischöflichen Herrschaft Steinamanger, 1571–1572 ........................................................................... 233

István Kertész: Interessantes über die Olympischen Spielen von 1936 in Berlin .... 243Gábor Kiss: Die Grenzbestimmung des Besitzes Herman bei Steinamanger, 1259 ... 251Rudolf Kropf: Andreas Baumkircher und die Stadttore von Stadtschlaining ......... 261Attila Márfi: Anfänge des Kinos zu Beginn des 20. Jahrhunderts in Fünfkirchen .. 269Miklós Melega: „Damit unser Name nicht untergeht...” – Geschichte der

angesehenen bürgerlichen Familie Hübner, 1795–1920 – .......................... 277Barna Mezey: Von der Tortur bis zur Heilung. – Die Augaben der Henker in der

städtischen Gesellschaft im 15.–18. Jahrhundert – ..................................... 295András Molnár: Konzept des politischen Programmes des Ludwig Graf Batthyány,

1839 ............................................................................................................. 307Gerhard Pferschy: Grenzgänge. – Von Kriegen und Fehden im steirisch-ungarischen

Grenzraum – ................................................................................................ 315János Poór: Eine Skizze zur Verfassungsgeschichte von Gregor Berzeviczy ............ 325Hans Seedoch: Die Verpachtungen in der ehemals Ludwig Graf Batthyányschen

Herrschaft Schlaining, 1849–1850 .............................................................. 335István Soós: Komitatsbeamtenneuwahl in Eisenburg im Jahre 1824. – Einige Angaben

zur Geschichte einer Beamtenrestauration – ............................................. 339Imre Söptei: Gegründet am 29. April 1982. Zum 30. – Geburtstag des Schlosstheaters

in Güns – ..................................................................................................... 353Felix Tobler: Ein langer und mühsamer Weg. – Zur Genesis der Judenschutzbriefe

des Jahres 1800 der Esterházyschen Siebengemeinden – ............................ 367J. János Varga: Entwicklung der Lazaretten und Behandlung der Infektions-

krankheiten in der Periode der Befreiungskriege gegen die Osmanen ....... 373László Varga: Historiker an der Front des kalten Krieges. – Staatssicherheit in der

Kádár-Regime – ........................................................................................... 381László Á. Varga: János Belitzky (1909–1989). – Beiträge zur Laufbahn eines

Historikers und Archivars – ........................................................................ 391József Vonyó: Voraussetzungen für die Organisation der Nationalen Einheitspartei

im Wahlbezirk Eisenburg, in den 1930-er Jahren. – Aspekte und Beiträge – . 401 Roland Widder: Kulturelle Vorboten einer Überwindung des Eisernen Vorhangs.

– Vorstufen regionaler Kooperation für das Internationale Kulturhistorische Symposion Mogersdorf zu Zeiten des Kalten Krieges – ................................. 411

Peter Wiesflecker: „Ungarische” Vliesritter des 20. Jahrhunderts – Ein Überblick – ..... 415

Publikationsverzeichnis ........................................................................................... 429Autoren des Bandes ................................................................................................ 437

225

Katona Csaba

Polgárjog és migráció Debrecenben és Kőszegen a 18–19. században

2003-ban Bácskai Vera a Korall hasábjain közzétett egy tanulmányt, amelyben a Nyugat-Dunántúl öt városának bevándorlását hasonlította össze a 19. század első felé-re vonatkozóan.1 Három – Sopron, Kőszeg, Székesfehérvár – szabad királyi város volt, kettő mezőváros: Szombathely püspöki, Nagykanizsa magánföldesúri. A szerző tanul-mányában az alábbiakat szögezte le: „A városokba irányuló vándorlás, illetve a városok közötti vándormozgalom kérdésének a hazai várostörténet-írás kevés figyelmet szentelt. … Magyarországon a migráció kutatása e korszakra vonatkozóan még meglehetősen kezdetleges stádiumban van.”2

Magam Debrecen polgárjogot nyert beköltözőire vonatkozóan végeztem vizs-gálatokat, főleg a Szabolcs3 – ezen belül Nyírbátorból4 – és Borsod5 vármegyékből, a Hajdúkerületből,6 valamint a Cseh- és Morvaországból7 származókra koncentrál-va. Ez adta az ötletet, hogy megpróbálkozzam a Bácskai Vera által is vizsgálat alá vont egyik város – nevezetesen Kőszeg – és Debrecen adatainak összevetésével, bár Magyarország két, egymástól távol eső, eltérő történeti fejlődésű területén – Észak-Tiszántúl, illetve Nyugat-Dunántúl – fekvő városokról van szó. Az összehasonlí-tást megkönnyítette, hogy utóbbi régió két jeles kutatója, Dominkovits Péter, illet-ve Tilcsik György egy-egy munkájában feldolgozta a Kőszegre 1711–1780, illetve 1781–1848 között beköltözött és ott polgárjogot nyertek adatait,8 valamint utóbbi

1 Bácskai Vera: Bevándorlás és befogadás a dunántúli városokban a 19. század első felében. = Korall, 2002. 11-12. sz. 103-110. p.; Ismételt megjelenése: Uő: Városok és polgárok Magyarországon. Bp., 2007. 2. köt. (továbbiakban: Bácskai, 2007a.) 539-545. p.

2 Bácskai, 2007a. 539. p. 3 Katona Csaba: Szabolcs vármegyéből származó debreceni polgárok 1733–1867 között. Szabolcs-szat-

már-beregi levéltári évkönyv. 16. Szerk. Henzsel Ágota. Nyíregyháza, 2003. (továbbiakban: Katona, 2003.) 139-156. p.

4 Uő: Nyírbátorból Debrecenbe költöző polgárok a 18. században. In: A Báthoriak kora. A Báthoriak és Európa. Főszerk. Dám László; szerk. Ulrich Attila. Nyírbátor, 2008. 256-283. p. (A Báthori István Múzeum füzetei. Új sorozat; 3.)

5 Uő: Borsod megyéből Debrecenbe települő polgárjogot nyert lakosok, különös tekintettel Miskolcra. Kézirat. Bp., 2007. 1-18. p.

6 Uő: A Hajdúságból származó debreceni polgárok 1733–1867 között. In: A Tiszántúli Történész Társa-ság Közleményei. 2. Szerk. biz. Bene János et al. Debrecen, 2007. 5-18. p.

7 Uő: Debrecenben polgárjogot nyert cseh- és morvaországi betelepülők. = Prágai Tükör, 2004. 1. sz. 44-51. p. 8 Dominkovits Péter: Kőszeg 18. századi polgársága. = Vasi Honismereti és Helytörténeti Közlemények, 1997.

4. sz. (továbbiakban: Dominkovits, 1997.) 62-82. p.; Tilcsik György: Adatok Kőszeg polgárságának összeté-teléhez, 1781–1848. (továbbiakban: Tilcsik, 2000.) In: Kőszeg, 2000. Egy szabad királyi város jubileumára. Szerk. Bariska István, Söptei Imre. Kőszeg, 2000. (továbbiakban: Bariska – Söptei, 2000.) 111-156. p.

226

szerző egy írásában az 1801–1848 közötti polgárjogot kapott kőszegiekre és szombat-helyiekre vonatkozó forrásokat aknázta ki.9 Úgy vélem, érdemes tehát – e helyt a teljesség és a részletekbe menő kutatás igénye nélkül – rövid összehasonlítást tenni Kőszeg és Debrecen viszonylatában, foko-zott mértékben szem előtt tartva Tilcsik György megállapítását: „Természetesen további elmélyült, gyakorlatilag az egész nyugat-dunántúli térségre kiterjedő vizsgálatok szükségesek ahhoz, hogy tisztázzák a bevezetőben említett, meglehetősen bonyolult folyamat kiváltó okait, valamint a folyamat újabb és újabb elemeit.”10

* * *Debrecen 1693-ban nyert szabad királyi városi kiváltságot.11 Ez elvileg jelentős fejlődés kapuját tárta szélesre a város előtt, ám a II. Rákóczi Ferenc-féle mozgalom a települést is jelentős mértékben érintette,12 amit egy pestisjárvány13 csapása is tetézett. A szabad királyi városi rang mégis szilárd alapjává lett Debrecen fejlődésének, 1715-ben a ma-gyar országgyűlés elismerte azt, és nem írható csak a véletlen számlájára, hogy ekkor szilárdult meg a polgáreskü formulája.14

Debrecen minden lakosa természetesen nem tartozott a polgárok közösségébe.15 Balogh István – három időmetszetet tekintve – táblázatba foglalva összegezte a debre-ceni lakosság különböző rétegeihez – polgárok, zsellérek és ún. hóstáti lakók – tartozók arányát. Az alábbi vázlatos kimutatás ennek alapján készült.16

Évszám Lakosok száma Polgárok Zsellérek Lakók1787 29.000 2777 – –1808 27.500 3166 395 15761848 28.000 3400 940 3381

A polgárjoggal bírók tehát a korszakban az összlakosság szűk rétegét – 1847-ben pl. a 11%-át17 – alkották. Ennek gazdasági megfontoláson alapuló okai voltak: „A pol-gárok létszámának nagyságrendjében végső soron az szabott határt, hogy a közösség városi

9 Tilcsik György: Adatok Kőszeg és Szombathely polgárságának etnikai összetételéhez a 19. század első felében. In: Előadások Vas megye történetéről. 4. Szerk. Mayer László, Tilcsik György. Szombathely, 2004. (továbbiakban: Tilcsik, 2004.) 129–169. p. (Archivum Comitatus Castriferrei; 1.)

10 Tilcsik, 2004. 169. p. 11 Koncz Ákos – Herpay Gábor: Debreczen szab. kir. városi rangra emelésének története. Debrecen, 1915.

93 p. A századelőn két olyan város volt csupán, amely elnyerte ezt a rangot Magyarországon: Szatmár-németi (ma: Satu Mare, Románia) és Debrecen.; Bácskai Vera: „… a királyi városok által palléroztatnak az országok…” (továbbiakban: Bácskai, 2006.) In: Urbs. Várostörténeti évkönyv. 1. Főszerk. Á. Varga László. Bp., 2006. (továbbiakban: Á. Varga, 2006.) 229. p.

12 Szendrey István: Debrecen a Rákóczi-szabadságharcban. In: Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve. 1. Szerk. Gazdag István. Debrecen, 1974. (továbbiakban: Gazdag, 1974.) 7-25. p.

13 Moess Alfréd – M. Román Éva: Az utolsó nagy pestisjárvány Debrecenben. Adalékok az 1739. évi járvány történetéhez. In: Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve. 7. Szerk. Gazdag István. Debrecen, 1980. 117. p.

14 Idézi Balogh István: A cívisek világa. Debrecen néprajza. Bp., 1973. (továbbiakban: Balogh, 1973.) 68. p. (Magyar néprajz); Az eskü szövegét közli Szűcs István: Szabad királyi Debrecen város története. Debrecen, 1871. 867-875. p.

15 A polgárjog fejlődéséről Iványi Béla: A városi polgárjog keletkezése és fejlődése figyelemmel Buda és Pest városokra. Bp., é. n. 92-95. p. (Statisztikai Közlemények; 84/1.); A debreceni polgárjogról Balogh, 1973. 66-72. p.; Rácz István: A debreceni cívisvagyon. Bp., 1989. (továbbiakban: Rácz, 1989.) 13-17. p. (Agrár-történeti tanulmányok; 14.)

16 Balogh, 1973. 70. p. 17 Tóth Árpád: Polgárfelvételi stratégiák és a polgári cím vonzereje Pozsonyban a 19. század első felében.

In: Á. Varga, 2006. (továbbiakban: Tóth, 2006.) 245. p.

227

vagyonából hány lakosnak tudták a statútumban megfogalmazott igényeit kielégíteni. Mivel Debrecenben az agrárgazdálkodás került a társadalmi termelés középpontjába, a polgárok számára biztosítható földingatlan (szántó, kaszáló, legelő) területe és minősége szabta meg a polgárok létszámkeretének a felső határát.”18

Kőszeg Debrecennél régebben, 1648 óta élvezte a szabad királyi városi jogállás előnyeit.19 A lakosság létszáma jelentős mértékben eltért Debrecenétől: 1793-ban 4964, 1812-ben 5314, 1848-ban pedig összesen 7154 lakos élt a városban.20 Ez meg sem közelítette Debrecen összlakosságának létszámát. (Csak összehasonlítás gya-nánt Szombathely adatai: 1793-ban 2270 fő, 1812-ben 3782 fő, 1848-ban 6520 fő).21 Bácskai Verát idézve: „Kőszeg … népességét tekintve a középvárosok alsó határán mozgott, lakóinak száma a század eleji 4800-ról mindössze kétezer fővel gyarapodott.”22 Annak ellenére, hogy Kőszegen a lakosság összlétszáma sokkal alacsonyabbnak bizonyult, mint a nagyhatárú23 Debrecené, a polgárjogot elnyerteké korántsem volt ennyire eltérő. Másként: Kőszeg lakosai között jóval nagyobb arányban fordultak elő polgárok. Hozzá kell azonban tenni, hogy erre az időszakra már jelentősen erodálódott a rendi eredetű polgárság intézményének valós súlya, sokkalta meghatározóbbá vált a tényleges vagyoni helyzet és az ebből is fakadó gazdasági mozgástér.24 Igaz, a polgárjog presztízse továbbra is vonzerőt gyakorolt, de a „polgárjog – főleg nagyobb városokban, és különösképpen a legnagyobb városban, Pesten – már nem volt elengedhetetlen feltétele az ipar és kereskedelem folytatásának”.25 Tágabb léptékű megközelítésben: a szabad királyi városok a „18. század végétől, s főleg a 19. század első évtizedeitől már csak rendi város-hálózatban elfoglalt pozíciójukat őrizték meg, vezető szerepük mint városcsoportnak (vagy egyedüli városoknak) egyre inkább illuzórikussá vált”.26

* * *A Debrecenbe a fent megjelölt időszakban beköltözött és polgárjogot nyert személyek vizsgálatához27 első számú forrásunk a debreceni Matricula Civium (Polgárkönyv) két kötete.28 A forrás nem ismeretlen a kutatás számára, Herpay Gábor 1936-ban tette köz-zé adatait: név, foglalkozás, előző lakhely, illetve az utcanév.29 A Matricula Civiumot 1715-től vezették, adatsorai 1733-tól alkalmasok statisztika készítésére. Kőszeg eseté-

18 Rácz, 1989. 15. p. 19 Bariska István: A szabad királyi várossá válás ára. In: Bariska–Söptei, 59-110. p. 20 Tilcsik, 2004. 131. p. 21 Uő: Szombathely kereskedelme és kereskedelmi jelentősége a 19. század első felében. Szombathely,

2009. 34. p. (Archivum Comitatus Castriferrei; 3.); Kőszeg és Szombathely lakosságát és kereskedelmét összeveti Kiss Mária: Szombathely kereskedelme a 18–19. században. In: Vas megye múltjából, 1976. Szerk. Horváth Ferenc. Szombathely, 1976. (továbbiakban: Kiss. 1976.) 131. p. (Levéltári évkönyv; 1.)

22 Bácskai, 2007a. 540. p. 23 A 18–19. század fordulóján Debrecen határa meghaladta a 166.000 kataszteri holdat. Orosz István: A

szabad királyi városok és a mezővárosok gazdálkodása a 18–19. században. In: Á. Varga, 2006. 235. p. 24 Bácskai Vera: Városok Magyarországon az iparosodás előtt. Bp., 2002. 132-134. p. 25 Bácskai, 2006. 231. p. 26 Bácskai, 2006. 227. p. 27 Hasonló jellegű, ám más városokat érintő kutatásokra példák: Czoch Gábor: A kassai polgárság szárma-

zási és foglalkozási összetétele a Liber Neocivium alapján, 1781–1848. In: Léptékváltó társadalomtörté-net. Tanulmányok a 60 éves Benda Gyula tiszteletére. Szerk. K. Horváth Zsolt, Lugosi András, Sohajda Ferenc. Bp., 2003. 145–155. p.; Tóth, 2006. 241-268. p.

28 Hajdú-Bihar Megyei Levéltár. Debrecen város levéltára. Debrecen város tanácsának iratai. Matricula Civium. 29 Herpay Gábor: Debrecenbe beköltözött polgárok. Matricula Civium, 1715–1867. Debrecen, 1936. 41 p.

228

ben hasonló a helyzet, a polgárkönyvek itt is rendelkezésre állnak, többek között ezek adatait dolgozta fel Dominkovits Péter és Tilcsik György. Ezeket 1651 óta vezették.30 (Csupán a Vas vármegyén belüli összevetés okán: 1734-től Szombathelyen is vezettek polgárkönyvet, de az sajnos elveszett vagy lappang.31) Említést érdemel még, hogy bár a jogállása, mint láthattuk, ugyanaz volt a két vizs-gált településnek, Bácskai Vera a 19. századi magyarországi városok tipizálásával fog-lalkozó egyik munkájában egészen máshova sorolta be Debrecent, illetve Kőszeget. A hat változó alapján általa meghatározott csoportoknál Debrecen a harmadikban kapott helyet („fejlett és nagyon fejlett központok”),32 míg Kőszeg a nyolcadikban („nagyon gyenge fejlettségű központok”).33 A lakosságszám mellett tehát ez is jelentős különbség. Végül rá kell mutatni, hogy a 19. században mindkét város egyfajta válságot élt meg. Ami Kőszeget illeti: jelentőségének Vas vármegyén és a tágabb, nyugat-dunántúli régión belüli hanyatlása az 1800-as évek egészén végighúzódó jelenségként értékelhető,34 aminek a század második felében már feltűnő jelei voltak.35 Kőszeg háttérbe szorulásáról Tilcsik György rögzítette az alábbiakat: „A hazai, közelebbről a nyugat-magyarországi vá-rosok történetével foglalkozó szakirodalom több, mint két évtizeddel ezelőtt feltárta és igazolta, hogy térségünkben már a 18. században megkezdődött és a reformkor elejére befejeződött az, a kortársak által is érzékelt, az érintett két város későbbi életére igencsak nagy hatást gyakoroló, és rendkívül szertágazó folyamat, amelynek eredményeként a korábban vezető kereskedelmi és ezáltal számottevő gazdasági szerepet betöltő Kőszeg súlya erősen lecsökkent, miközben pedig a 18. század közepén még nem igazán jelentős településnek számító Szombathely az 1830-as évekre a megye, sőt a térség egyik legfontosabb kereskedelmi központjává vált.”36

Debrecen visszaesése is épp a vizsgált időszak végétől, az 1860-as évektől érzékelhető látványosabban, de ennek gyökerei szintén a korábbi évtizedekig nyúltak vissza.37 Balogh István, aki a „debreceniség” sajátos fogalmának megalkotásával38 a mentalitástörténet kutatásában is alapvető fejezetet írt, így fogalmazott: „A XVIII. század óta meg nem szűnő készenléti állapot növelte a társadalom teste köré a páncélt, amely úgy övezte, mint a rákot a burka. Ezt a páncélt se levetni, se kinőni nem tudta, a továbbélő társadalom testét-lelkét el is deformálta. Egykori sokféle erényéből sokféle kuriozitás vált. Saját maga által kialakított célszerű gazdálkodási rendje a XIX. század elején már azt a hitet keltette, mintha ezer év előtti forma utolsó maradványa élne itten: a polgári öntudat mosolyt és bosszankodást keltő gőggé alakult.”39

* * *

30 Vas Megyei Levéltár Kőszegi Fióklevéltára. Kőszeg város levéltára. Polgárkönyvek. 31 Tilcsik, 2004. 30. p. 32 Bácskai Vera: A 19. század eleji magyarországi városok típusainak meghatározása. In: Uő: Városok és

polgárok Magyarországon. 1. köt. Bp., 2007. (továbbiakban: Bácskai, 2007b.) 30. p. 33 Bácskai, 2007b. 31. 34 Erre nézve Tilcsik György: Ismeretlen adatok Kőszeg, Szombathely és Vas megye népességi és kereske-

delmi viszonyaihoz a XIX. század közepén. = Vasi Szemle, 1982. 3. sz. 439-459. p. 35 Kiss, 1976. 136. p. 36 Tilcsik, 2004. 129. p. 37 Balogh, 1973. 172. p. 38 Balogh István: „Debreceniség”. Egy irodalmi fogalom története és társadalmi háttere. In: Studia littera-

ria. A debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem Magyar Irodalmi intézetének közleményei. Tom. 7. Debrecen, 1969. 11-54. p.; Balogh, 1973.; Uő: Debrecen politikai állapota 1790–1791-ben. Egy névte-len emlékirat 1791-ből. In: Gazdag, 1974. 93-120. p.

39 Balogh, 1973. 297-298. p.

229

Lássuk tehát, hogy mely területeken fedezhetőek fel hasonló, illetve eltérő tendenciák a debreceni, illetve kőszegi polgárjogot elnyerő beköltözők esetében. A beköltözők számát, százalékos arányát, illetve foglalkozási összetételét vizsgálom: a migránsok polgárjog-nyerésének időbeli hullámzását, korcsoportok szerinti megoszlását, családi viszonyait a szűk terjedelem okán nem. Hasonló a helyzet a felekezeti arányokkal is, de ezt valójában szükségtelenné teszi, hogy Debrecen gyakorlatilag homogén volt feleke-zeti tekintetben, lakosai szinte kivétel nélkül a református hitet követték. Debrecenben 1733–1848 között 8734 személy kapott polgárjogot, akik közül 6722 volt helybeli (77%) és 2012 (23%) származott máshonnan.40 A zöm tehát – a polgárok közel háromnegyede – a helyiek közül került ki. Kőszegen 1711 és 1780 kö-zött 1018 fő lett polgárrá,41 míg 1781 és 1848 között 1355 fő.42 Ebből az 1355-ből 714-en voltak helybeliek (58%). A külföldről érkezettek száma 204 főt tett ki (16% – ne feledkezzünk el a határ közelségéről!) és csupán 26% települt be máshonnan.43 Azaz Kőszeg polgársága elsősorban ugyanúgy belülről nyerte utánpótlását, mint Debrecené. Ellenpéldaként említhető Szombathely, a 19. században ütemesen fejlődő szabadalmas püspöki mezőváros, ahol az 1799–1848 között polgárjogot kapott 454 olyan személy-ből, akiknek ismerjük származási helyét, csak 14% származott helyből!44 Ez gyökeresen már rekrutációs stratégiát sejtet! Még jobban kidomborítja az eltérést, hogy 1801–1848 között Kőszegen 906, Szombathelyen 810 fő nyert polgárjogot,45 akik közül Kőszegen a 843 azonosítható származásúból 507 fő (60,14%), míg Szombathely a 457 azonosítható eredetűből 70 (15,32%) volt helyi gyökerekkel rendelkező polgár.46

Debrecenhez visszatérve: a polgárok számának parttalan növekedését fékezte, hogy – sok más városból hasonlóan – a polgárjog nem öröklődött apáról fiúra. A debre-ceni polgárok fiai ugyan többnyire megkapták a polgárjogot, de nekik is le kellett tenni a polgáresküt és be kellett fizetni a taksát. Ez a Bácskai Vera által vizsgált öt nyugat-dunántúli település esetében főleg a három szabad királyi várost jellemezte: „A szabad királyi városokban az új polgároknak több mint a fele a helyiek és növekvő arányban a helyi polgárok fiai közül került ki. Ez a trend Fehérváron fokozottan érvényesült, a helyiek aránya az 1840-es évekre elérte a 70%-ot, míg Sopronban 68-ról 60%-ra csökkent, Kőszegen pedig, kisebb ingadozással, 50–60% között mozgott, azaz az elzárkózás itt kevésbé volt erős.”47 Látható, hogy a tiszántúli Debrecen polgárjogot illető gyakorlata közel állt Kőszegéhez, de Fehérváréhoz még inkább. A más településekről származó debreceni polgárokat tekintve Rácz István három időmetszetben végzett vizsgálatot: 1740–1749, 1790–1799 és 1830–1839. 1740–1749 között a legtöbb más helységből eredő debreceni polgár az alábbi törvényhatóságok területéről jött: 79 fő Biharból, 25 Szatmárból, 20 Szabolcsból, 16 a Hajdúkerületből, 15 Hevesből, 14 Zemplénből és 10 Borsodból. 1790–1799 között ugyanezek az adatok:

40 Rácz, 1989. 22. p. 41 Dominkovits, 1997. 66. p. 42 Tilcsik, 2000. 113. p. 43 Tilcsik, 2000. 115. p. 44 Tilcsik, 2000. 152. p. 45 Tilcsik, 2004. 131. p. 46 Tilcsik, 2004. 134. p. 47 Bácskai, 2007a. 541. p.

230

67 fő Biharból, 28 Szabolcsból, 14 a Hajdúkerületből, 12 Borsodból és 10 Hevesből. 1830–1839-ben pedig: 34 fő Biharból, 10 Szabolcsból és ugyancsak 10 Hevesből.48

A fenti adatok nyomán kibontakozó tendenciát – pl. Szabolcs vármegye jelentős kibocsátó szerepét – érdemes összevetni Bácskai Vera megállapításával: „A preinduszt-riális korszak városba irányuló vándormozgalmával foglalkozó szakirodalom egyik fő tétele, hogy a közvetlen környékről főleg az ideiglenesen megtelepülő szakképzetlen munkaerő (cselé-dek, napszámosok stb.) áramlik be a városokba. A vagyonos, szakképzett, tehát a helyi polgá-rok és a városvezetés számára kívánatos, könnyen befogadott réteg általában távolabbi vidék szülötte. … Mennyiben igazolja e megállapítást a vizsgált városok polgárfelvételi gyakorlata? Feltételezhető, hogy a bevándorlók összességére – és különösen a nagyvárosokban – érvényes lehet e tétel, a polgárfelvételek gyakorlata azonban nem igazolja e modell érvényét.” 49 Debrecen esetében sem igazolódott ez a hipotézis a szabolcsi beköltözők példája sze-rint, mert azok többsége szakképzett iparos volt: a 246 főből 59 csizmadia, ezen felül nagy számban nyertek polgárjogot szabók (46), vargák (13), kerekesek és szűcsök (10–10).50 Ami a Bácskai Vera által vizsgált nyugat-dunántúli városokat illeti, azok esetében sem állta meg a helyét a fenti felvetés: „A bevándorolt új polgárok túlnyomó többsége a közvetlen környékről, a saját és a szomszédos megyékből származott. Kőszegen az új polgárok 80–90%-a Vas és a környező megyékből, 90–95%-a a Dunántúlról származott. Hasonlóan magas volt a környező megyékből, illetve a Dunántúlról származók aránya Szombathelyen is.”51 Bácskai Vera az ötnél több polgárt kibocsátó településeket vizsgálva az aláb-bi megállapításra jutott: Kőszegre Sopronból, Rohoncról (ma: Rechnitz, Ausztria), Győrből, Szombathelyről és Sárvárról érkeztek ötnél többen,52 vagyis a környékbeli települések voltak a legnagyobb kibocsátók. Tilcsik György 1801–1848 közötti vizs-gálatai is ezt a tendenciát erősítik: Kőszegre Sopron vármegyéből 94 fő (44,56%), míg Vasból 65 fő (30,18%) érkezett és nyert polgárjogot. Ez a legfontosabb kibocsátó te-lepülésekre lebontva: Sopronból 14 fő, Locsmándról (ma: Lutzmannsburg, Ausztria) kilenc, Győrből és Rohoncról hét–hét.53

A Tiszántúlra visszakanyarodva: Debrecenben – Kőszeggel ellentétben, ahonnan, mint láthattuk, csupán öt település bocsátott ki ötnél több leendő polgárt – sokkal na-gyobb volt a szórás. Csak a szomszédos Szabolcs vármegyét tekintve 11 olyan település akadt, ahonnan ötnél többen érkeztek Debrecenbe 1733 és 1867 között olyanok, akik polgárjogot nyertek: Nagykálló 25, Nádudvar 23, Balmazújváros 15, Földes 15, Egyek 13, Nyírbátor 13, Csege (ma: Tiszacsege) 12, Szovát (ma: Hajdúszovát) 12, Eszlár (ma: Tiszaeszlár) 11, Kisvárda nyolc, Püspökladány hat új polgárt adott Debrecennek. (Igaz, itt hosszabb időszakkal számolhatunk.)54

A 246 szabolcsi eredetű polgár kibocsátó települések szerinti megoszlásról az aláb-biakat tudjuk rögzíteni. A későbbi debreceni polgárok összesen 62 helységből szár-maztak, ezek fele – 31 település – egy–egy polgárt adott Debrecennek, a polgárjog

48 Rácz, 1989. 23. p. 49 Bácskai, 2007a. 541-542. p. 50 Katona, 2003. 151-152. p. 51 Bácskai, 2007a. 541-542. p. 52 Bácskai, 2007a. 543. p. 53 Tilcsik, 2004. 136. p. 54 Katona, 2003. 147. p.

231

megszerzése tehát szórványos, elszigetelt jelenségként értékelhető. Csak két olyan település volt, ahonnan 20-nál többen kaptak polgárjogot: Nagykálló és Nádudvar. (Debrecen és Kálló viszonyának egy másik szegmensét jelzi, hogy Szabolcs várme-gyéből egyedüliként Kálló is megtalálható Debrecen 1693–1848 közötti hitelkörze-tének térképén.55) Az is szoros kapcsolatot mutat, hogy az akkor még dél-szabolcsi Nádudvar, Balmazújváros, Földes, Egyek, Csege és Szovát ma Hajdú-Bihar megyéhez tartozik: ezeket 1876-ban, Hajdú vármegye megszervezésekor az új törvényhatósághoz csatolták,56 közülük Nádudvar és Balmazújváros járási székhely lett.57 Nehéz lenne te-hát megkérdőjelezni, hogy a földrajzi közelség és az abból (is) fakadó fennálló kapcsola-ti háló döntő szerepet játszott abban, hogy viszonylag sokan települtek át Debrecenbe. Bácskai Vera összegzését idézve: „… városaink polgárfelvételi gyakorlata teljes mértékben igazolja azt a nemzetközi tapasztalatot, hogy a beilleszkedés és befogadás útja a szakképzett-séggel (s feltehetően bizonyos vagyonnal is) rendelkezők számára volt a leginkább nyitott.” 58 Függetlenül tehát attól, hogy hol volt előző lakóhelyük, közelebb vagy távolabb. Kőszegen a kutatott időhatárok között 28 vármegye volt lakosai jutottak pol-gárjoghoz. Ám ebből mindössze négy játszott számottevő szerepet, sőt igazából kettő: Sopron vármegye 136 polgárt adott Kőszegnek, Vas 106-ot. Fejér és Győr vármegye egyaránt 14 fővel áll a 3–4. helyen, Pozsony az 5. összesen kilenc fővel, míg a többiből csak öt vagy kevesebb polgárjogot szerzett betelepülő érkezett.59 Ugyanakkor, ahogy a debreceni polgárság utánpótlásában komoly szerepet játszott Nagykálló, úgy Kőszeg esetében Sopron városa: a rövidebb, 1781–1848 közötti időszakban 27 fő gondolta úgy, hogy Kőszegen jobban érvényesülhet.60

Végül rövid vizsgálatunkban még egy hasonló jegyeket mutató jelenségre kell fel-hívni a figyelmet: ahogy Debrecen is döntően iparosokat fogadott be új polgárként, úgy Kőszeg is. Itt az 1781–1848 közötti időszakban betelepültek közül 944 fő – a foglalkozás szerint azonosíthatóak 72%-a – kézműves volt.61 Az 1801–1848 közötti időintervallum 906 kőszegi polgárából 890 foglalkozását ismerjük: ezekből 638 űzött ipart (71,21%).62 Kőszegen legtöbben a posztókészítők voltak,63 míg Szombathelyen a csizmadiák,64 épp-úgy, mint Debrecenben.65 (A tiszántúli város adatai tehát itt Szombathelyéihez állnak közelebb.) Az tehát összességében vitathatatlan, hogy a „… a késő-feudalizmus és a

55 Rácz István: Debrecen város hitelügyletei 1693–1848. In: Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve. 6. Szerk. Gazdag István. Debrecen, 1979. 172. p.

56 Nyakas Miklós: Hajdú vármegye megszervezése 1876/77-ben. In: A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár év-könyve. 7. Szerk. Gazdag István. Debrecen, 1980. (továbbiakban: Nyakas, 1980.) 7. p.

57 Nyakas, 1980. 11. p. 58 Bácskai, 2007a. 543. p. 59 Tilcsik, 2000. 119-120. p. 60 Tilcsik, 2000. 120. p. 61 Tilcsik, 2000. 126. p. 62 Tilcsik, 2004. 140-141. p. 63 A kőszegi posztósok jelentőségére nézve Bariska István: Egyleti élet a polgárosodó Kőszegen. In: Előadá-

sok Vas megye történetéről. 2. Szerk. Tilcsik György. Szombathely, 1993. 89. p. (Vas megyei levéltári füzetek; 6.)

64 Tilcsik, 2004. 150. p. 65 A vizsgált időszakban polgárjogot nyert Debreceni beköltözők közül messze a csizmadiák voltak a leg-

többen, szám szerint 461-en. Utánuk a szabók következtek, konkrétan 283-an.

232

kora-kapitalizmus időszakában a migrációra elsősorban képes és hajlandó, leginkább mobil foglalkozási csoport a kézműveseké és a kereskedőké volt.”66

A bevándorló polgárok arányai hűen tükrözik a kézműves ipar városokban betöl-tött szerepét. Debrecenben 1714-ben a város lakosságának 49%-a, 1772-ben 32%-a, 1809-ben 46%-a, 1848-ban 47%-a folytatott valamilyen ipart.67 Az ipart erősítette az is, hogy a polgárjoghoz szükséges taksa mértéke is alacsonyabb volt az iparosok számá-ra.68 Ez korántsem számított szokatlan gyakorlatnak. (Az iparűzés és a városi polgárjog összefonódásának jellemző példájaként említhető, hogy 1845-től Gyöngyösön csak olyan iparos remekelhetett, aki előtte lefizette „a’ Polgári váltság rendes taksáját”.69) Kőszeg esetében pedig tudjuk, hogy az 1801–1848 között 638 iparos lett polgár:70 akár-csak Debrecenben – és Szombathelyen – az iparűzők itt is a legnagyobb foglalkozási csoportot alkották a lakosság körében.71

* * *Bácskai Vera 2007-ben, hangoztatva, hogy további kutatások nélkül ez csak alapvető hipotézis, a polgárság rekrutációját tekintve kétféle várostípust különböztetett meg.72 E modellek létét fogadta el Tilcsik György is: „Az elsőbe a betelepülők irányába nyitott, és főként városi, polgári foglalkozást űzőket szívesen polgárrá fogadó városok sorolhatók, ahol a polgárjog a letelepedés elősegítésének fontos jogi és társadalmi eszköze volt (Pest, Kassa, Pozsony, Nagykanizsa, Szombathely); a másikba pedig azok a városok, ahol a polgárjogot szerzettek többségét vagy legnagyobb csoportját a helyi születésű, és zömében az adott telepü-lésre valamely oknál fogva jellemző ipari vagy túlnyomórészt mezőgazdasági jellegű foglalko-zást űzők tették ki (Buda, Székesfehérvár, Sopron, Kőszeg).”73 Ez utóbbi sort bízvást kiegészíthetjük Debrecennel is, de nyilván még hosszan lehetne sorolni mind a hasonlóságokat, mind a különbségeket. A két város, Debrecen és Kőszeg kívülről jött polgáraira vonatkozó adatok további elemzésével megállapítá-saink további finomításokra szorulnak. Ami azonban Kőszegre nézve alapvetően igaz az alább citált idézet szerint, az Debrecenre is érvényes: „Kőszeg egy, új polgárait tekintve döntő részben helyből rekrutálódó, erősen befelé … forduló város volt.”74 Írásunk e részében azonban nem teljes körű elemzésre vállalkoztunk. Csupán a figyelmet akartuk felhívni arra, hogy nem érdektelen az egymástól földrajzilag távolabb eső városok összevetése sem a migráció és a polgárjog tekintetében, amit a további, árnyaltabb megközelítések tehetnek teljesebbé.

66 Tilcsik, 2004. 168. p. 67 Balogh, 1973. 78. p. 68 Rácz, 1989. 16. p. 69 Gyöngyös város becsületes tanácsa elhatározta…, 1659–1848. Válogatás két évszázad városi határoza-

taiból. Szerk. Kovács Béla. Eger, 1984. 344-345. p. 70 Tilcsik, 2004. 148. p. 71 Tilcsik, 2004. 149. p. 72 Bácskai, 2007a. 544-545. p. 73 Tilcsik György: A Zsoldos család küzdelme a szombathelyi polgárjog megszerzéséért 1786–1846 között.

In: Előadások Vas megye történetéről. 5. Szerk. Mayer László, Tilcsik György. Szombathely, 2010. 174. p. (Archivum Comitatus Castriferrei; 4.); Tóth, 2006. 248. p.

74 Tilcsik, 2004. 168. p.