F. LASSÚ ZSUZSA

BARÁTOK ÉS BARÁTNŐK

-EGYÜTT ÉS EGYMÁS ELLEN-

2

ISBN 963 05 8102 7

ISSN 1587-7930

Kiadja az Akadémiai Kiadó,

az 1795-ben alapítitt Magyar Könyvkiadók és Könyterjesztők Egyesületének tagja

1117 Budapest, Prielle Kornélia u. 19.

www.akkrt.hu

www.szakkönyv.hu

Első magyar nyelvű kiadás: 2004

© F. Lassú Zsuzsa, 2004.

Ez az elektronikus kiadás nem mű végső, kiadott változata.

A kötet végső változatát az Akadémiai Kiadó honlapjáról megrendelheti:

http://akkrt.hu/943/tudomany/pszichologia/baratok_es_baratnok_egyutt_es_egymas_ellen

3

TARTALOMJEGYZÉK

Bevezetés ..................................................................................................................... 5

A társas kapcsolatokról ................................................................................................... 6

A társas kapcsolatok pszichológiai alapjai ................................................................... 6

A társas kapcsolatok általános jellemzői ................................................................... 8

A baráti kapcsolatok jellemzői................................................................................... 10

A barátság definíciója .............................................................................................. 11

A barátság-kép történelmi változatai ......................................................................... 11

Demográfiai különbségek a barátság definíciójában ................................................. 13

A barátságok mintázata – a struktúra ....................................................................... 15

Hasonlóság, komplementaritás és fontos tulajdonságok ............................................ 15

Hasonlóság ................................................................................................................. 15

Komplementaritás ...................................................................................................... 18

A társ szociálisan minősített tulajdonságait kitüntető hipotézis ................................. 18

A baráti hálózat nagysága és szerkezete .................................................................... 19

A barátság eredete, intenzitása ................................................................................... 21

Közös tevékenységek ................................................................................................. 23

Interaktív folyamatok ............................................................................................... 25

Intimitás és közelség a barátságban ........................................................................... 25

A kötődés értelmezése a barátságban......................................................................... 30

Segítségnyújtás és –elfogadás a barátságban: a társas támogatás .............................. 32

A barátság árnyoldalai: féltékenység, irigység és egyéb konfliktusok ...................... 34

Versengés a barátságban ............................................................................................ 37

A versengés okai ........................................................................................................ 37

A versengés kétarcúsága ............................................................................................ 41

A versengés meghatározói ......................................................................................... 42

A versengés hatása a baráti kapcsolatokra ................................................................. 52

A barátság jellemzőiben mutatkozó nemi különbségek magyarázatai ..................... 55

Összegzés és átvezetés ............................................................................................. 62

A barátságban fellelhető nemi különbségek vizsgálata ................................................ 63

A kutatás megközelítésmódja és célja ....................................................................... 63

A vizsgálati eszközök bemutatása ............................................................................. 64

1. A barátság strukturális jellemzőinek vizsgálata ......................................... 64

2. A barátság interaktív folyamatainak vizsgálata a Kapcsolati Rács

módszerével ............................................................................................................. 64

3. Hipotetikus Versengési Helyzetek Kérdőív ............................................... 66

A vizsgálatban használt 6 hipotetikus versengési helyzet .......................................... 66

5. A versengési hajlam vizsgálata .................................................................. 68

6. Az egyén demográfiai jellemzői ................................................................ 68

7. A szülői-nevelői viselkedés kérdőíve ........................................................ 69

A vizsgálat kérdései ................................................................................................... 69

A barátság strukturális jellemzőinek kapcsolata az egyéni és helyzeti tényezőkkel 69

Az interaktív folyamatok vizsgálata ........................................................................ 70

A barátságon belüli versengés vizsgálata ................................................................. 70

A barátság hatása az egyénre ................................................................................... 70

A vizsgálat során tesztelt hipotetikus modell ........................................................... 70

4

A minta jellemzése .................................................................................................... 72

Az eredmények bemutatása ........................................................................................... 73

A háttértényezők jellemzői ....................................................................................... 73

A szülői bánásmód jellemzőinek elemzése ............................................................... 73

A személyes értékek elemzése .................................................................................. 74

A versengés két formájának vizsgálata...................................................................... 77

A barátság strukturális jellemzői .............................................................................. 80

A barátság interaktív folyamatainak jellemzői ......................................................... 83

Az észlelt kölcsönösség ............................................................................................. 83

A Kapcsolati Rács elemzése ...................................................................................... 84

A barátság szorossága és a kapcsolattal való elégedettség ........................................ 86

Barátságtípusok létrehozása ...................................................................................... 89

Versengés a barátságban – a hipotetikus helyzetek elemzése ................................... 91

1.helyzet – szexuális versengés a barátok között ...................................................... 91

2.helyzet – karrier-verseny ........................................................................................ 93

3.helyzet – sportverseny ........................................................................................... 94

4.helyzet – anyagi javakért történő versengés .......................................................... 96

5.helyzet – versengés a társas elfogadottságért ........................................................ 97

6.helyzet – intellektuális versengés a barátok között ................................................ 99

A hipotetikus helyzetek elemzésének összegzése ................................................... 100

A barátság hatása az egyénre .................................................................................. 102

Az eredmények megvitatása – összegzés .................................................................... 105

A barátságot befolyásoló egyéni jellemzők és egymással való kapcsolatuk ........... 105

A barátság strukturális jellemzői ............................................................................. 107

Az interaktív folyamatok eredményeinek összegzése ............................................. 107

Versengés a barátságban......................................................................................... 108

A barátság hatása az egyénre ................................................................................... 109

A barátság egy lehetséges modellje ......................................................................... 110

Még egyszer a nemi különbségekről ....................................................................... 110

Záró gondolatok és kitekintés .................................................................................. 111

Köszönetnyilvánítás .................................................................................................... 112

Bibliográfia ................................................................................................................. 113

5

BEVEZETÉS

Annak ellenére, hogy a barátság a leghétköznapibb kapcsolataink egyike, a

tudományos kutatások csak nemrégiben fedezték fel a maguk számára. A baráti

kapcsolatok lélektani szempontú tanulmányozása nemzetközileg, bár nem túl nagy

múltra tekint vissza, az utóbbi évtizedekben erőteljes fejlődésnek indult.

Magyarországon ez idáig csak szórványos kutatások foglalkoztak a baráti

kapcsolatokkal. A hazai lélektani vizsgálatok kevés száma jól szimbolizálja a barátság

társadalmi elhanyagoltságát, a családi és partnerkapcsolatokkal szembeni

alulértékeltségét. Nemzetközi viszonylatban is kevés azonban azoknak a kutatásoknak a

száma, melyek a barátság különböző mennyiségi és minőségi, strukturális és

funkcionális tényezőjét együtt, egymással való kapcsolataikban kezelik. Kifejezetten

hiányoznak azok a vizsgálatok, amelyek a barátság árnyoldalait, feszültségkeltő

tényezőit is vizsgálják, és ezeket a tényezőket a pozitív hatásokkal való interakcióban

próbálják értelmezni.

A barátságkutatások egyik legmarkánsabb jellemzője a nemi különbségekkel

kapcsolatos ellentmondásos eredmények léte. Ezek az ellentmondások leginkább a

sokféle módszerrel, változatos vizsgálati mintán lefolytatott különböző megközelítésű

kutatásoknak köszönhetőek. Kevés vizsgálat próbálja meg a nem hatását a barátság

számos tényezőjére együtt, azonos mintán elemezni.

Jelen kutatás, a rendelkezésre álló lehetőségek között, ezeket a barátságkutatásban

megfigyelhető hiányosságokat próbálja meg pótolni. Legfőbb célunk a fiatal felnőttek

barátságában fellelhető nemi különbségek vizsgálata, amelyben hangsúlyos helyet

foglal el a barátok közötti versengés megítélése és az erre vonatkozó

viselkedésintenciók elemzése. E cél követésével párhuzamosan kívánjuk tesztelni az

ADAMS és BLIESZNER (1994) integratív modelljéből felállított hipotetikus modell

elemeinek összefüggését, és eredményeink alapján igazolni vagy kiegészíteni azt.

Az értekezés első részében strukturáltan ismertetjük a legfontosabb elméleteket és

empirikus eredményeket, melyek a baráti kapcsolatok eddigi kutatása során születtek.

Az áttekintést a társas kapcsolatok általános sajátosságaival kezdjük, majd a barátság

szociológiai és lélektani tanulmányozásának eredményei következnek. A baráti

kapcsolatok jellemzőinek ismertetésénél ADAMS és BLIESZNER említett elméleti

modelljére támaszkodunk, mivel ez a modell lesz a későbbiekben bemutatott kutatás

hipotetikus modelljének alapja. A szakirodalmak bemutatásának fókuszában a

barátságon belüli nemi különbségek állnak, különös tekintettel a barátságon belüli

versengés jellemzőire.

Az értekezés második részében ismertetjük a barátságban fellelhető nemi

különbségek vizsgálatát célzó kutatást: célját, módszereit, és eredményeit. Végül

összegezzük és értelmezzük a kapott adatokat.

6

A TÁRSAS KAPCSOLATOKRÓL

Mindennapi életünk legnagyobb részét társas közegben töltjük. A személyes

kapcsolatok, melyeket más emberekkel tartunk fenn, alapvetően fontosak hétköznapi

tevékenységeink elvégzésében, valamint nagymértékben hozzájárulnak testi, lelki, sőt

szellemi jólétünkhöz. Ezek a személyközi kapcsolatok nagyon sokfélék lehetnek,

néhány ezek közül a legtöbb kultúrában megtalálható (ARGYLE 1992). Ilyenek a

barátság, a házastársi kapcsolat, a gyerek-szülő viszony, a testvérekkel és egyéb

rokonokkal való kapcsolataink, a munkakapcsolatok és a szomszédi viszony. Ezen

kapcsolatok némelyike születésünkkor adott, másokat bizonyos körülményekkel együtt

kapunk, s van, amelyiket magunk választjuk. Minden kapcsolatforma magában hordoz

pozitív és negatív vonásokat egyaránt. Még a legőszintébb és legszabadabb baráti

viszony is lehet időnként stresszforrás, nem beszélve a szomszédi és munkahelyi

viszonyokról, vagy a házasságról. Mindennek ellenére mégis törekszünk társas

kapcsolatok kialakítására, a boldogtalanság legnagyobb forrása kétségkívül a magány.

Melyek a személyközi kapcsolatok pszichológiai alapjai? Miért vágyunk mások

társaságára?

A TÁRSAS KAPCSOLATOK PSZICHOLÓGIAI ALAPJAI

A szociobiológiai megközelítés szerint a kapcsolatok elsődleges célja a génjeink

továbbadása, fennmaradásuk elősegítése (HAMILTON 1964). Az elmélet alapján azért

tekintjük legfontosabb kapcsolatainknak a vérségi köteléken alapulókat, vagyis a rokoni

kapcsolatokat, mivel rokonainkról való gondoskodásunk részben saját génkészletünk

megőrzését szolgálja, és viszont. Minél közelebb állnak hozzánk rokonaink

genetikailag, annál nagyobb erőfeszítést vagyunk hajlandók tenni értük, vagyis annál

szorosabb a köztünk lévő kapcsolat. Joggal merül fel a kérdés bennünk, hogy mi a

helyzet a barátainkkal, akik elvileg nem hordoznak számottevő velünk azonos gént.

Miért van az, hogy mégis annyi időt töltünk genetikailag idegenekkel, mint a

rokonainkkal, sőt időnként még többet is? Ennek a kérdésnek a megválaszolásához az

elmélet bevezette a reciprok altruizmus fogalmát, mely szerint másokról való

önfeláldozó gondoskodásunk hátterében mindig annak feltételezése áll, hogy hasonló

helyzetben ők is így gondoskodnak majd rólunk. A szociobiológusok azonban nem

elégedtek meg ezzel az elképzeléssel. A legutóbbi kutatások már azt próbálják

bizonyítani, hogy baráti kapcsolataink létrejöttében is szerepet játszik a gének

azonossága (MACDONALD 1996, TÓTH 2002). Külső megjelenésünk hasonlósága, mely

génjeinkben kódolódik, látható információt szolgáltat a genetikai készlet azonosságának

mértékéről, és ezt tudat alatt észlelve választunk magunknak barátot. A génkészlet

hasonlóságát testfelépítésünk, arcunk bizonyos méreteinek aránya tükrözi, amelyet az

elmélet szerint, valakit meglátva azonnal képesek vagyunk észlelni. A körülöttünk

található személyek közül azt találjuk vonzónak, és keressük a barátságát, aki hozzánk

hasonló. Ez az un. fenotipusos illesztés biztosítja „önző génjeink” baráti támogatását.

Az elmélet nagyban hasonlít az észlelés közvetlen, Gibson-i modelljéhez (GIBSON

1979), mely szerint észlelési rendszerünk az evolúció termékeként, képes közvetlenül

felvenni a túléléshez szükséges információkat. Vajon személyészlelési képességeink is

ilyen veleszületett, evolúciós haszonelvet követő módon fejlődtek ki és állnak génjeink

7

szolgálatában? Tényleg elképzelhető, hogy „személyészlelési készülékünk” tartalmaz

egy lenyomatot saját genetikai készletünkről, akár saját testünk fontosabb arányait, majd

valakivel találkozva ehhez viszonyít és hozza meg a döntést, mehet, vagy marad? A

kérdésekből kiérződő szkepticizmust tovább fokozzák a megerősítés- és csereelméletek,

vagy a vonzalom alakulásánál tárgyalásra kerülő „puszta kitettség”-re vonatkozó

elmélet eredményei.

A megerősítés- és csereelméletek a reciprok altruizmushoz hasonlóan feltételezik

egyfajta számító attitűd meglétét a kapcsolatokban, azonban ez ráadásul tudatos is.

Eszerint azokat szeretjük, akikkel való kapcsolatunk jutalmazó jellegű, vagyis akiktől

valamilyen formában megerősítéseket kapunk. Ez a megerősítés, vagy jutalom lehet

konkrét fizikai jellegű, mint az anya-gyerek kapcsolatban jelenlévő kézzelfogható

táplálás, illetve szimbolikus, mint amilyen nézeteink megerősítése, önértékelésünk

fenntartása, tisztelet vagy öröm. A csere-elmélet a kapcsolatokban található konkrét

vagy szimbolikus javak kölcsönös cseréjét hangsúlyozza, melynek egyensúlyát a

kapcsolatban résztvevő felek folyamatosan figyelemmel kísérik (THIBAUT – KELLEY

1959). Saját befektetéseiket a kapcsolat várható nyereségéhez próbálják igazítani és

tartós „ráfizetés” esetén általában a kontaktus megszakítása történik. Ez a teljességgel

racionális és számító jelleg azonban eltérő mértékben jellemzi a kapcsolatokat. CLARK

és MILLS (1979) ezért elkülönítették a „közösségi” (communal) kapcsolatokat, a „csere-

alapú” (exchange) viszonylatoktól. A közösségi kapcsolatokra a mások jólétével való

fokozottabb, önzetlen törődés jellemző, amely nem veszi szigorúan figyelembe a

ráfordítások és nyereség arányát, mely utóbbinak egyik közvetett forrása a másik

személy öröme, illetve az együtt töltött idő és tevékenységek örömteli jellege. Ilyen

közösségi kapcsolat a barátság, amelyre időlegesen jellemző lehet a „cserearányok”

romlása, de a tapasztalatok a barátság felbomlásának okára vonatkozóan azt mutatják,

hogy hosszú távon mégis egyensúlyra, illetve jutalomra törekszünk (GOULDNER –

STRONG 1987).

Kapcsolatainkban képesek vagyunk értékelni befektetéseink és hasznunk arányát,

vagyis, hogy méltányos és igazságos-e a viszony. A befektetett erőforrások és a kapott

jutalom arányának megfelelően HATFIELD és munkatársai (1979 idézi ARGYLE 1995)

háromféle észlelt kapcsolattípust vizsgáltak: az aluljutalmazottat az egyenlően

jutalmazottat és a túljutalmazottat. A méltányosság három formájának a

partnerkapcsolatban érzett boldogság mértékével való együtt járása a vizsgált személy

nemének függvényében változott. Legboldogtalanabbak és haragosabbak azok a férfiak

voltak, akik úgy érezték, kapcsolatukban aluljutalmazottak. Legboldogabbak, mindkét

nem esetén, az egyenlően jutalmazott csoport tagjai voltak. A túljutalmazott csoportban

az aluljutalmazottal ellentétes tendencia volt megfigyelhető – a nők boldogtalanabbnak

(bűntudatosabbnak) mutatkoztak, mint a férfiak, akik alig voltak kevésbé elégedettek az

ilyen kapcsolattal, mint az egyenlően jutalmazottal. Úgy tűnik tehát a nők számára

fontosabb a méltányosság, míg a férfiak saját nyereségeikre ügyelnek jobban. Azonban

az eredmények általánosíthatósága a barátságra, a heteroszexuális

partnerkapcsolatokban eleve meglévő patriarchális alá-főlé rendeltség miatt, kevéssé

valószínű. A barátság mindkét nem esetében, egyenrangúak kapcsolatát jelenti.

8

A szocializációs- és tanuláselméletek a kapcsolatok tanult jellegét, a kapcsolatok

szabályainak elsajátítását emelik ki. Ide sorolhatók a korai anya-gyerek kapcsolat

fontosságát hangsúlyozó elméletek is, mint amilyen a kötődés elmélet (BOWLBY 1969).

A biológiailag kiszolgáltatott újszülött igényeire való gondozói válaszkészség fontos

összetevője a korai kötődés kialakulásának, amely az elmélet szerint, mintául szolgál a

későbbi társkapcsolatoknak. A kapcsolatok szabályait igen korán elsajátítjuk, és ebben a

tanulás mindenféle formái szerepet kapnak. A szociális tanuláselmélet szerint még csak

az sem szükséges, hogy saját bőrünkön tapasztaljuk az egyes viselkedésformák

következményeit, elég, ha látjuk másoknál a szabályok működését, és képesek vagyunk

azt azonosulás útján magunkra vonatkoztatni, illetve utánzással elsajátítani (BANDURA –

HUSTON 1961, BANDURA 1976).

Az 1960-as évektől fokozatosan tért nyerő kognitív megközelítés sem maradt

adósunk a társas kapcsolatokra vonatkozó elméletekkel. A kognitív konzisztencia

elméletek a személyek közötti kapcsolatot valamely általuk ismert ingertárgyról alkotott

vélekedéssel hozzák összefüggésbe. Eszerint egy kapcsolat akkor kiegyensúlyozott, ha a

benne részt vevő felek mind ugyanúgy vélekednek az általuk fontosnak tartott

kérdésekről. A kiegyensúlyozatlan és egyensúlyhiányos viszonyok feszültséget

hordoznak, amely vagy a kapcsolat lazulásához vagy az érintett kérdésben történő

véleményváltozáshoz vezet (FESTINGER 1957, HEIDER 1958, NEWCOMB 1956). Ez a

megközelítés jól magyarázza a hasonlóság fontosságát a kapcsolat kialakulása és

megszilárdulása szempontjából.

A kapcsolat fenntartásában, főleg konfliktusok esetén, gyakran előtérbe kerül a

másik viselkedésére vonatkozó oktulajdonítás, azaz attribúció. Ilyen helyzetekben

hajlamosak vagyunk saját negatív viselkedésformáinkat külső tényezőknek, a

szembenálló félét belső diszpozícióknak tulajdonítani (ORVIS és mtsai 1976, idézi

ARGYLE 1995).

A TÁRSAS KAPCSOLATOK ÁLTALÁNOS JELLEMZŐI

A személyközi kapcsolatok jellemzése számos dimenzió mentén történhet. ARGYLE

(1992) kiemeli a kapcsolat célját, a szabályokat, az együtt töltött időben végzett

tevékenységeket, a kötődés formáját és erősségét, a kapcsolatokról vallott

elképzeléseket és hiedelmeket, illetve a kapcsolatok kialakításához és megőrzéséhez

szükséges készségeket.

A kapcsolat létrehozásának és fenntartásának célját vizsgálva 3 fő faktort találtak:

saját fizikai jólétünkre való törekvés (1), a társas elfogadás igényének kielégítése (2), és

a szituációból adódó feladatok, célok elérése (3). Ezen célok megvalósulásának mértéke

a kapcsolattal való különböző mértékű megelégedettséget hoz létre, ami a viszony

örömteli jellegét biztosítja. Az elégedettség tényezőit vizsgálva ARGYLE és FURNHAM

(1983) három ortogonális faktort tárt fel: az anyagi és instrumentális segítségnyújtás

mértékét (1), a társas-érzelmi támogatás mértékét (2), valamint a közös érdeklődés és

érdekek arányát (3). Ez a három faktor, az egyes kapcsolati formákban, más-más

mértékben járul hozzá a megelégedettség mértékéhez.

Az emberi viszonylatok mindegyike több-kevesebb szabály alapján működik. Ezen

szabályok némelyikét készen kapjuk a csoport normáiként, amelynek tagjai vagyunk,

9

más szabályokat próba-szerencse alapon vagy megfigyeléses tanulással kell

elsajátítanunk. Vannak kapcsolatok, melyeket jogi szabályok irányítanak, másokat

informális szabályrendszerek. Nincs olyan hosszabb távú emberi kapcsolódás, amely ne

lenne a tagok által közösen elfogadott írott vagy íratlan szabályrendszer alapján

vezérelve. ARGYLE és munkatársai 33 általános kapcsolati szabályt tártak fel, melyek

klaszteranalízissel vizsgálva a társas viszonyokat kétfelé osztották: intim és kevésbé

intim kapcsolódásokra. Az intimként definiált kapcsolatokban az intimitás kifejezése és

fenntartása a fő szabály, míg a kevésbé intim kapcsolatokban az intimitás kerülése és a

hatékony feladatvégzés (ARGYLE – HENDERSON – FURNHAM 1985).

Az együtt töltött időben végzett tevékenységek természetesen a kapcsolatok

formájának, céljának megfelelően nagy változatosságot mutatnak. Barátok vagy

házastársak sokkal több intim témát beszélnek meg egymással, és általában is többet

beszélgetnek, mint a munkatársak, vagy a szülők és gyermekeik. Még azonos kapcsolati

formán belül is nagy varianciát mutatnak a közös aktivitások, amint azt a későbbiekben

a baráti kapcsolatok részletes elemzésénél látni fogjuk. A demográfiai jellemzők, mint a

nem, kor, iskolázottság és társadalmi-gazdasági helyzet nagymértékben hozzájárul

ehhez a varianciához.

A kapcsolatok formája a kötődés mértékét is meghatározza. Az emberi kötődés

vizsgálata főleg az un. korai kötődést tekinti elemzése tárgyának, ami alatt a gyermek és

elsődleges gondozója közötti bizalomteli viszony kialakulását értik elsősorban. Újabb

kutatások feltárták a kötődés felnőttkori jellemzőit is, amelynek fókuszpontjában az

intim viszonyok létrehozásának és fenntartásának képessége áll. Néhány tanulmány a

barátság és a felnőtt kötődés kapcsolatát is vizsgálja – ezeket a barátság fejlődésének

tárgyalásakor fogjuk részletesen ismertetni. Minden kutató egyetért abban, hogy a

legerősebb kötődés általában a szülő-gyermek viszonyban figyelhető meg, majd a

szerelmi partnerek és a barátok következnek. Az egyéb kapcsolatokra a kötődés

különböző mértékű felszínessége jellemző.

Az embereknek jól kialakult elképzeléseik vannak arról, hogy mi jellemzi az egyes

kapcsolatokat. Ezek a laikus elméletek a tudományos elméletekhez hasonló

pontossággal írják le a különböző viszonylatok jellemzőit, illetve képesek

megkülönböztetni a jól-rosszul működő kapcsolatokat. WISH és munkatársai (1976) 4

észlelt dimenziót tártak fel multidimenzionális skálázással a kapcsolatok

összehasonlítására vonatkozóan: egyenlő-egyenlőtlen (1), együttműködő, barátságos –

versengő, ellenséges (2), társas-érzelmi, informális – feladatorientált, formális (3),

valamint felületes – mély (4). Ezek a dimenziók azonban nem tűnnek folytonos

dimenzióknak, ritkán változtatható át valamely kapcsolat egy másikká. ARGYLE

megfogalmazásával élve „nincs több kapcsolat a házasság és a testvéri viszony, vagy a

munkatársi és szomszédi viszony között, mint a vízilabda és a sakk között” (ARGYLE

1992. 48. oldal).

A kapcsolatok kialakításának és fenntartásának képessége fontos erőforrásunk. Azok

a személyek, akik képesek pozitív, kölcsönösen kielégítő kapcsolatokat fenntartani,

sokkal boldogabbak és kiegyensúlyozottabbak, mint akik képtelenek erre. A

magányosság, a társas támogatás hiánya a fizikai egészséget veszélyeztető rizikófaktor

(PIKÓ 1996).

10

A BARÁTI KAPCSOLATOK JELLEMZŐI

A barátságot a többi személyközi kapcsolattól általában egyedülálló önkéntessége

és kevéssé intézményesült volta mentén különböztetik meg. Azok a kutatók, akik az

önkéntességére helyezik a hangsúlyt, a barátságok kialakulásában és fenntartásában

fontos diszpozícionális tényezőket vizsgálják. Akik az intézményesség felől

közelítenek, vagyis szociológiai megközelítést választanak, azok a társas struktúrák

hatását és az egyén kontrollján kívül eső befolyási tényezőket veszik figyelembe. Ez a

két tradíció a vizsgált személyek köre mentén is különbözik: a diszpozícionális

elméletalkotók a baráti pár közötti interakciós folyamatot vizsgálják, míg a

strukturalisták az egyének teljes kapcsolati hálózatát, annak is főleg strukturális

jellemzőit. ADAMS és BLIESZNER (1994) a témát összefoglaló tanulmányukban egy

olyan integratív megközelítést ajánlanak, mely a két nézőpontot egy keretbe helyezi. A

modell összefoglalását az 1. ábra tartalmazza. A következőkben ezt az integratív

modellt alkalmazva és kiegészítve mutatjuk be a baráti kapcsolatok jellemzőit.

1. ábra

A baráti kapcsolatok integratív modellje (ADAMS – BLIESZNER 1994. 106. oldal nyomán)

A vizsgálatok nagy része az egyéni jellemzők feltárására irányul. Ilyenek lehetnek

azok a strukturális-demográfiai jellemzők, melyek a tudományos kutatások java

részében független változóként szerepelnek, mint a vizsgált személy neme, kora, etnikai

vagy vallási hovatartozása, társadalmi osztályhelyzete. Ilyen egyéni jellemzők még a

vizsgált személyek lélektani adottságai: attitűdjei, motivációi, személyisége,

értékpreferenciái, stb. A lélektani diszpozíciók gyökerét kereshetjük genetikai-biológiai

meghatározókban vagy a szocializációban, tanulásban, illetve a kettő kölcsönhatásában.

A strukturális és lélektani jellemzők az interpretáció és internalizáció folyamatain

keresztül hatnak egymásra. A társas strukturális helyzet számos elvárást állít elénk, pl.

Társas

strukturális

tényezők,

pl. nem,

kor, családi

háttér, stb.

Lélektani

adottságok

EGYÉNI JELLEMZŐK

interp

retáció in

tern

aliz

áció

F

Á

Z

I

S

O

K

BARÁTSÁGMINTÁZATOK

Viselkedés

S

Z

E

R

K

E

Z

E

T

Interaktív

folyamatok

S

Z

E

R

K

E

Z

E

T

F

Á

Z

I

S

O

K

PÁR

HÁLÓZAT

Interaktív folyamatok

STRUKTURÁLIS-

KULTURÁLIS KÖRNYEZET

11

hogyan kell nemünknek, korunknak és osztályhelyzetünknek megfelelően

gondolkodnunk, éreznünk és viselkednünk – ezeket internalizáció útján tesszük

magunkévá. Az egyéni adottságaink és személyes diszpozícióink befolyásolják a

strukturális helyzetből fakadó lehetőségek és korlátok értelmezését.

A két tényező együtt alakítja az egyén viselkedési mintáját, ami a

barátságmintázatok alapja. Az egyéni viselkedésminta tartalmazza mind a rutinszerű

viselkedéséket, mind a bejósolhatatlan cselekvéseket, valamint az egyén válaszait az

ilyen magatartásformákra. A tevékenységek napi mintázata alakítja a barátságok

mintázatát. Ez három együttműködő elemet tartalmaz, melyek mind a pár, mind a

hálózatok szintjén működnek. A struktúrát (1) a baráti kapcsolatok formája, a

hierarchia, a barátságban lévő szolidaritás, a társas pozíciók hasonlóságának mértéke, a

barátok száma és a közöttük lévő kapcsolódás sűrűsége, intenzitása jellemzi. A baráti

kapcsolatok fázisokon (2) mennek keresztül. A kapcsolatokra általában jellemző a

megismerkedés, felépülés, megszilárdulás, meggyengülés és befejeződés folyamata

(LEVINGER 1983). A barátságra jellemző interaktív folyamatok (3) a barátok

viszonyukra vonatkozó gondolatait, érzéseit és viselkedéseit tartalmazzák. Ez a három

elem a baráti pár és a baráti hálózat szintjén egyaránt jelen van, és egymással

szintenként is kapcsolatban állnak.

A barátságot az egyéni és a kapcsolati jellemzőkön kívül nagyban befolyásolja az a

strukturális és kulturális környezet, amely adott helyen és időben körülveszi. Ennek a

kontextusnak a vizsgálata eredményezte a barátságra vonatkozó kevés számú történelmi

vagy kultúrközi összehasonlító vizsgálatot.

A barátság kutatásának elméleti kereteit felvázolva képet alkothattunk a téma

szerteágazóságáról és összetettségéről. A vizsgálat célkitűzéseinek megfelelően, a

következőkben áttekintjük azokat a kutatásokat, melyek a modell elemeit jelen

tanulmányt megelőzően vizsgálták. Miután tisztázzuk a barátság jelentését, részletesen

bemutatjuk a viszony struktúrájának és interaktív folyamatainak eddigi

tanulmányozásából származó eredményeket. Az interaktív folyamatok közül kiemelt

figyelmet szentelünk a kapcsolat ez idáig elhanyagolt árnyoldalának, a barátok közötti

versengésnek. Kiegészítjük a modellt a barátságnak az egyénre vonatkozó befolyásával.

Külön kiemeljük a témánk szempontjából jelentős nemi különbségeket és azok

magyarázati lehetőségeit.

A BARÁTSÁG DEFINÍCIÓJA

A BARÁTSÁG-KÉP TÖRTÉNELMI VÁLTOZATAI

A jelenkori nyugati barátság-felfogás nagyban különbözik annak ókori, középkori

vagy újkori képétől. A modern kort megelőző időkben a baráti kapcsolat a férfiak

közötti viszony volt, a nők barátságát alacsonyabb rendűnek tekintették, és nem

méltatták figyelemre. Az ókori gondolkodók, akik e témával foglalkoztak, mind azt

állították, hogy a barátság olyan érzelmeket kíván, pl., komolyságot, elkötelezettséget és

hűséget, amire a nők nem képesek. Jellemző volt ez a nézet a középkor nő-ellenességére

is, amit leginkább az egyházatyák, pl. Szent Jeromos, Nagy Gergely, Szent Ágoston,

Szent Ambrus munkáiban érhetünk tetten (KÉRI 1996). A barátság tartalma ennek

ellenére nem volt híján azoknak a jellemzőknek, melyeket ma egyértelműen femininnek

12

tekintenek. Ezekben a korokban a férfiak barátsága, hasonlóan a mai (általában inkább

nőkre jellemzőnek tartott) barátsághoz, tele volt szenvedéllyel, egymás iránti erős

elkötelezettséggel, intim feltárulkozással. Mivel az ókor és középkor írásos emlékei

férfiak tollából származnak, ezért nem csodálkozhatunk, ha nincsenek hiteles

feljegyzések a nők közötti kapcsolatról, vagyis a női barátságokról.

A barátság és a házasság modernizációja fő előmozdítójának az ipari forradalommal

bekövetkezett társadalmi változások, az individualizmus elterjedése és a társas

rendszerek demokratizálódása tekinthető (OLIKER 1989). Az individualizmus és

demokrácia lassan, közvetetten szivárgott be a családba, ami ezáltal hideg és autoriter

intézményből átalakul az érzelmi támasz és elfogadás legfőbb színterévé, ahol fontos az

egyén boldogsága, a szexuális öröm és a magánélet. A házasságban többé nem

összeegyeztethetetlen az értelem és az érzelem. A XIX. század igazi áttörést hoz a női

barátságokról vallott vélekedésekben is – a női írók megjelenésével már nem lehetett

átsiklani a nők érzelmei felett. A nők egymás iránti szoros és hűséges baráti

kapcsolatait, annak mélységeit olyan írók tollából olvashatjuk, mint Jane Austin,

Virginia Woolf vagy a Bronte nővérek. Ez az a kor, amikor az intimitás olyan

mértékben jelen van a női baráti kapcsolatokban, hasonlóan az ókor férfibarátságaihoz,

hogy számunkra összemosódhat a homoerotikával. Az intimitás ilyen mértékű

(szenvedélyes) jelenléte a baráti kapcsolatokban főleg annak volt köszönhető, hogy a

kor hagyományainak megfelelően a házasságban ez az érzelmi töltet csak a legritkább

esetben volt jelen. A hiányzó érzelmi támogatást, a feltétel nélküli szeretet és

odafordulás érzését ezért mindkét nem (de főleg a nők) azonos nemű baráti

kapcsolataikban próbálták megtalálni (PAUL 1991).

Bár a romantikus házasság eszménye akkor (és talán a mai napig) nem váltotta be a

hozzá fűzött reményeket, de a XX. századdal a koedukáció elterjedésével az ellenkező

neműek találkozása mindinkább lehetővé vált, a randevúzás elfogadott és gyakori

időtöltés lett a fiatalok életében, ami a párok izolálódásához és a páros aktivitások

uralmához vezetett. A megelőző korokkal ellentétben az elmúlt század egyértelműen a

heteroszocialitás színtere volt, ahol férfi és nő romantikus kapcsolatának mindennél

több teret szenteltek a művészetek és a társadalmi diskurzus hétköznapi színterei

egyaránt. Ez az átrendeződés elvette az időt és energiát az azonos nemű baráti

kapcsolatoktól – különösen igaz ez a női barátságokra, amelyek újra alárendelt és

alulértékelt helyzetbe kerültek.

Ennek ellenére, egyes szerzők az 1970-es ’80-as években, a szerelmi kapcsolat

feminizációjához hasonlóan (CANCIAN 1986, 1987), a barátság elnőiesedéséről

beszélnek, és azt a veszélyt vetítik elénk, hogy a férfi barátságok és a férfiak ezáltal

alulértékelt, sőt negatívan megítélt helyzetbe kerülnek (BALSWICK 1988, MCGILL 1985).

BARBARA BANK (1995) ezért a barátság olyan androgyn definícióját és vizsgálati

fókuszát javasolja, melyben egyaránt jelen vannak az intimitás kifejeződése (női

aspektus) és a kölcsönös segítségnyújtás (általa férfiasnak tartott aspektus) mellett a

heroikus (férfias?) barátság egyéb tényezői is (törődés, hűség, bizalom). Az ilyen

androgyn definíció nem kirekesztő egyik nem nézőpontjával szemben sem, ezáltal

hitelesebb képet ad a barátság nemi jellegzetességeiről is.

Az androgyn jellegű barátságfelfogás az ezredforduló közeledtével megvalósulni

látszott, bár talán másként, mint azt BANK képzelte. A posztmodern korban fontossá vált

13

a szabadidő és annak örömteli eltöltése, a barátság általános definíciójából ennek

megfelelően kissé háttérbe szorult az intimitás és elkötelezettség. A mai általánosan

elfogadott nézet szerint a barátságra leginkább az önkéntesség, az örömteli jelleg és a

formalitások hiánya a jellemző, általában nem tartalmaz szexuális interakciót és

együttélést, közös munkát és felelősségvállalást (ARGYLE 1995). DAVIS és TODD (1985)

a barátság-prototípusokat vizsgálva számos különböző elméleti és módszertani alapból

kiinduló tanulmányt elemzett, hogy feltárja azokat az összetevőket, amelyek

mindegyikben közösek. Vizsgálatuk eredményeként 8 barátság elemet neveznek meg,

melyek BLIESZNER és ADAMS integratív modelljében az interaktív folyamatoknak

felelnek meg. Ezek a komponensek a következők: Hitelesség, Ragaszkodás, Intim

feltárulkozás, Segítségelfogadás, Megbízható szövetség, Társas-ság, Önbecsülés, és

Konfliktus. WRIGHT (1969, 1978) korábban szintén hasonló eredményre jut, amikor a

barátság csere-elméleten alapuló meghatározását kibontva 5 jutalmat különít el, amit

erőforrásaink befektetése nyomán nyerhetünk. Ezek a jutalmak a Hasznosság Érték

(Segítségelfogadás), Ego-támogatás Érték (Feltárulkozás), Ösztönzés Érték

(Ragaszkodás), Én-megerősítés Érték (Önbecsülés), és a Biztonság Érték (Megbízható

Szövetség). Ezeket az értékeket az egyén különböző mértékben tulajdoníthatja a

barátjának. A kapcsolat Konfliktus összetevőjét WRIGHT két dimenzióra bontotta,

melyek a kapcsolat fenntartásának helyzeti vagy személyes nehézségeit takarják.

Szintén fontos része az elméletnek a barátság Erőssége, amit az Önkéntes Kölcsönhatás

(Társas-ság) és a kapcsolatban részt vevő személyek Egyediségére történő fókuszálás

(Hitelesség) mértéke alkot. Vagyis egy erős barátságot mindig az önkéntes kölcsönös

elkötelezettség és a másik személy elismerésének magas szintje jellemez.

DEMOGRÁFIAI KÜLÖNBSÉGEK A BARÁTSÁG DEFINÍCIÓJÁBAN

ROBERT SELMAN (1981) strukturált klinikai interjúkkal vizsgálta a gyermekek

barátságfelfogásának fejlődését. Az óvódás korú gyermekek barátválasztását még az

esetlegesség jellemzi. Barátnak legtöbbször a játszótársat tekintik. Az óvodáskor vége

felé már megjelenik az egyirányú közreműködés feltétele a barátság definíciójában,

vagyis a gyerekek azt tekintik barátjuknak, aki megteszi, amit ők akarnak, és azt szereti,

amit ők szeretnek. Hat és tizenkét éves kor között, a szakaszos együttműködés

időszakában, a gyerekek a baráti kapcsolatokat az együttműködés és alkalmazkodás

függvényeként értelmezik, ezért a véleménykülönbségek és viták a kapcsolódások

felbomlásához vezethetnek. Az iskoláskor végére azonban a barátságról alkotott kép

meglehetősen összetetté válik, így a barátságok jellemzői is kezdenek a felnőtt baráti

kapcsolatok jellemzőire hasonlítani. Az intim, kölcsönös kapcsolat szakaszában, 9 és 15

éves kor között, a barátságra, mint egyedi elkötelezett kapcsolatra gondolnak a

gyerekek, ezért ennek a kornak a kapcsolatait gyakran terheli birtoklási vágy és

féltékenység. A legfejlettebb barátság-felfogási szintet SELMAN 12 éves kortól kezdve

figyelte meg, amikor az autonómia és kölcsönös függés egyidejű, kiegyensúlyozott

jelenléte válik hangsúlyossá a barátság definíciójában, amivel párhuzamosan az előző

szakasz negatív tényezői csökkenő tendenciát mutatnak, noha a legtöbb barátságban

sosem hiányoznak teljesen. Selman vizsgálatának eredményeit más kutatási eredmények

is megerősítették (GOODNOW – BURNS 1985; YOUNISS – VOLPE 1978). Hazai,

serdülőkorúakkal végzett vizsgálatában SALLAY HEDVIG (1986) is a barátságfelfogás

14

életkortól függő alakulását találta, melynek hátterében a kognitív fejlődés életkori

szakaszait feltételezte.

A felnőtt barátságot gyakran hasonlítják a szerelemhez, amely STERNBERG (1986)

háromkomponens-elmélete szerint az intimitás, szenvedély és elkötelezettség hármassal

jellemezhető. Amennyiben a dimenziókat kontinuumként vizsgáljuk, az elképzelés

szintén alkalmazható a barátságra, viszonyt a szenvedély általában hiányzik a modern

baráti viszonyokból, és a másik két dimenzió is változik a barátságban részt vevő felek

jellemzői és a barátság szorosságának mértéke szerint (SHERROD 1989).

A barátság felnőtt definíciójára vonatkozó vizsgálatok eredményei szerint a

megkérdezettek általánosságban az önkéntességet, a kölcsönös támaszt, a bizalmat, az

együtt végzett tevékenységek örömteli jellegét emelték ki, valamint a szerepek és

szabályok viszonylagos hiányát (ARGYLE 1992). SAPADIN (1988) nyitott végű mondattal

vizsgálta a barátság meghatározását, „A barát, az olyan valaki, aki…” formulát

használva. A kapott eredmények a barátság idealizált képét festették le, az igazi barátot,

aki eszerint valaki olyan, „aki ott van neked mindig, amikor csak szükséged van rá,

bármilyen okból”. A válaszok 8 kategóriát alkottak: intimitás, bizalom, függés,

megosztás, elfogadás, gondoskodás, közelség, és öröm. Bár nem találtak a definíció

elemeire vonatkozó szignifikáns nemi különbséget, mindazonáltal a nők többször

hangsúlyozták az intimitást, függést és az elfogadást, mint a férfiak, akik többször

emelték ki a közös tevékenységeket a barátság meghatározásában, mint a nők.

Az osztálykülönbségekre vonatkozóan kevés adat áll rendelkezésünkre. Az ilyen

témájú vizsgálatok nagy része szociológiai és etnográfiai megközelítésből, valamely

egyéb jelenség tanulmányozásának részeként elemzi a baráti kapcsolatokat, sokszor

csak egy adott osztály vagy nem (főként a férfiak) vonatkozásában. KAREN WALKER

(1995) ezt a kutatási rést próbálta meg betölteni a ’90-es évek közepén végzett

mélyinterjús vizsgálatával, melyben amerikai közép- és munkásosztálybeli férfiakat és

nőket kérdezett baráti kapcsolataik mintázatáról és a baráti viszonnyal kapcsolatos

elvárásairól. A vizsgálat kitért a barátság definíciójára is, és azt az eredményt kapta,

hogy általánosságban mindkét osztálybeli válaszadók megkülönböztették a barátot a

rokontól és a munkatárstól, a konkrét barátok felsorolása azonban gyakran nem tükrözte

ezt az elvet. A munkásosztálybeli válaszadók 4/5-e (nők és férfiak egyaránt azonos

gyakorisággal) nevezett meg barátként olyan rokont, aki nem a házastársuk volt, míg ez

az arány a középosztályban az esetek kevesebb, mint felére volt jellemző. Ezzel

ellentétben a középosztálybeli válaszadók a munkásosztálybelieknél szignifikánsan

nagyobb arányban nevezték meg partnerüket a barátaik között. Ez az eredmény

alátámasztja WALKER koncepcióját a barátság társadalmi-gazdasági

meghatározottságáról. A munkásosztálybeliek kisebb mértékű földrajzi mobilitása a

családdal való szorosabb kapcsolattartást tesz lehetővé, ami a középosztályban a

nagymértékű mobilitás hatására nagyon nehezített. Ezért amíg a munkásosztály tagjai

megőrizhetik intenzív rokoni kapcsolataikat, és azok látják el a barátság funkcióit, addig

a középosztály kapcsolati igényeit főként a családon kívül elégítheti ki. Ez utóbbi

jelenség alól a házastárs vagy partner a romantikus házasságideál nagyobb mértékű

megvalósulása és a kedvezőbb társadalmi-gazdasági lehetőségek miatt lehet kivétel,

mely utóbbi tényezők lehetővé teszik, hogy a partnerek szabadidejüket együtt töltsék, és

így közelebbi, intim, kölcsönösen kielégítőbb, kapcsolatot alakítsanak ki, mint a

munkásosztálybeli házastársak.

15

A BARÁTSÁGOK MINTÁZATA – A STRUKTÚRA

A vonzalomelméletek egyik legkorábbi megfigyelése volt, hogy a vonzalom

kialakulásának, vagyis a kapcsolat létrejöttének egyik fontos eleme a fizikai közelség.

Ma már az Internet korában tudjuk, hogy jöhetnek létre szoros és hosszú távú

barátságok a nélkül is, hogy a kapcsolat kezdeti fázisában a tagok fizikailag

találkoznának egymással, azonban ezekben az esetekben is szükség van a rendszeres

interakcióra, és a kapcsolat elmélyülése már általában valós találkozásokhoz

kapcsolódik (WALLACE 2002). A kapcsolat kialakulásának fázisában tehát

mindenképpen szükséges a közelség, ha máshol nem, legalább egy virtuális térben. Ez a

közelség általában jó előrejelzője a barátok hasonlóságának.

ROBERT ZAJONC, tudománytörténetileg is meghatározó kísérleteiből levonva a

következtetést, azt az álláspontot képviseli, hogy a találkozásnak való puszta kitettség

megnöveli az adott személy vonzerejét (SAEGERT – SWAP – ZAJONC 2003). Nézete

szerint a vonzalom kezdeti kialakulásához, vagyis ahhoz hogy valaki annyira

szimpatikus legyen számunkra, hogy kedvünk legyen közelebbi kapcsolatot keresni

vele, elegendő, ha elég sokszor látjuk. Ezt a nézetet mindennapi tapasztalataink is

megerősítik, noha ismert az a jelenség is, amikor valaki „megszólalásig” vonzó – vagyis

amint jobban megismerjük, elveszti kezdeti, első benyomásra alapuló vonzerejét.

ZAJONC eredményei erősen ellentmondanak a szociobiológia Fenotipusos Illesztés

Elméletének, mivel nehéz magyarázatot találni, hogy a puszta kitettség hogyan

növelheti meg a genetikai illeszkedést két ember között.

HASONLÓSÁG, KOMPLEMENTARITÁS ÉS FONTOS TULAJDONSÁGOK

Bár a barátságot az egyik legdemokratikusabb kapcsolati formának tartjuk, mégsem

igaz az a kijelentés, hogy nincs szabály arra nézve ki, kivel barátkozik. A társas

kapcsolatokat megalapozó vonzalom kutatása általában 3 fő elméleti irány valamelyikét

követi: a hasonlóságot, a kiegészítést vagy a fontos tulajdonságot hangsúlyozó irányokat

(LÁSZLÓ – FARAGÓ 1979). A leghangsúlyosabb, és a barátválasztás szempontjából

leginkább alátámasztott megközelítési mód a hasonlóság hangsúlyozása.

Hasonlóság

Barátválasztásunkban már legkisebb korban is preferáljuk a hozzánk hasonlókat,

hiszen ők azok, akikkel hasonló valóságértelmezést tudunk kialakítani, vagyis

megerősítjük egymás világképét, s ez által jutalmazzuk egymást. A hasonlóság

fontossága azonban nem csak csere-elméleti alapon magyarázható. Hasonló emberek

hasonló közegben mozognak, illetve a közeg, amelyben éljük mindennapjainkat,

általában hozzánk hasonló személyeket tartalmaz.

Milyen jellemzők hasonlósága lehet fontos a barátság kialakulása szempontjából?

Az életkor hasonlósága általában jellemző a baráti párokra. Óvodáskortól kezdve a

gyermekek egyre inkább kortársaik felé fordulnak, és ez a korbeli hasonlóság igény

egészen a felnőtt korig tart, amikor kilépve az intézményes nevelés keretei közül több

lehetőségünk lesz más korosztályba tartozó személyekkel megismerkedni. De még a

16

felnőtt barátságokra is jellemző, hogy kis eltéréssel hozzánk hasonló korú barátot

választunk. Ennek az az egyszerű oka, hogy felnőttkori baráti kapcsolataink nagy része

ifjúkorunkból származik, minél öregebbek vagyunk annál kevésbé jellemző, hogy új

barátságokat alakítunk ki. A hasonló korú személyek általában azonos életciklusban

tartanak, ezáltal hasonló feladataik, élettapasztalataik, nehézségeik és örömeik vannak.

Ezek alapozzák meg a valóság hasonló értelmezését, amely a kapcsolatok fontos

kognitív alapja. A hasonló élettapasztalatok megosztása a barátságok egyik

legfontosabb jellemzője.

A nem szintén fontos tényező. Bármely életkort tekintve igaz, hogy a „legjobb

barát” címet az esetek legnagyobb százalékában velünk azonos neműnek ítéljük oda.

Különösen igaz ez az iskolás korra, amikor a lányok és fiúk szinte kizárólag az azonos

neműek csoportjában barátkoznak. Hat éves korban a gyermekek 68%-a választ azonos

nemű gyermeket legjobb barátjaként, ez az arány 12 éves korra 90%-ra növekszik

(DANIELS-BEIRNESS 1989, idézi COLE – COLE 1998). Az ellenkező neműek közötti

barátság leginkább a kamaszkorral kerül előtérbe, amikor a másik nem képviselőivel

való romantikus kapcsolat jó kiindulópontjául szolgál. Azonban ekkor és később is

szignifikánsan kevesebben választanak legjobb barátjukul ellenkező nemű személyt.

Amíg az azonos neműek barátságában, az azonos életkorúakhoz hasonlóan, jelen

lehetnek a közösön ismert élettapasztalatok, addig az ellenkező nemű barátságok

legnagyobb vonzerejét épp a másik nem nézőpontjának megismerése adja.

Az azonos neműek társaságának keresését, a nemi elkülönülést különböző

nézőpontokból magyarázhatjuk. A kultúrközi összehasonlító vizsgálatok a nemi

szegregáció általánosságát találták az ipari és nem ipari társadalmakban egyaránt. A

nem ipari társadalmakban a férfiak és nők közötti teljes munkamegosztás megfigyelése,

valamint a családi teendőkbe való bevonódás már igen fiatal életkorban kialakítja a

nemek elkülönülését (HARKNESS – SUPER 1985, idézi COLE – COLE 1998). Az a tény,

hogy mindez a modern, sőt posztmodern ipari társadalmakban is megfigyelhető, ahol a

nemek munkamegosztáson alapuló elkülönülése egyre kevésbé látványos,

mindenképpen más magyarázatot kíván. ELEANOR MACCOBY (1990) áttekintve a

személyközi kapcsolatokban mutatkozó nemi különbségeket arra a következtetésre jut,

hogy fiúk és lányok eltérő interakciós stílusa hozza létre a nemi elkülönülést. MACCOBY

az interakciós stílus két formáját emeli ki, melyeket különösen alkalmasnak tart a nemi

elkülönülés magyarázatára. Elmélete szerint a fiúk korlátozó interakciós stílust

használnak, amely az érintkezés kontrolljára törekszik, gyakran megszakítva a másik fél

beszédét, átvéve a szót, ami a másikat visszahúzódásra, „megadásra” készteti, és

sokszor a tevékenység befejezését okozza. A lányok ezzel szemben felhatalmazó

érintkezési stílust képviselnek, amennyiben jó hallgatóságként törekednek a másikat

megerősíteni, vele egyetérteni, általánosságban az adott tevékenységet folytatni. A két

nem, azaz a két stílus találkozása egyértelműen a fiúk dominanciáját és a lányok

alárendelődését eredményezi, amelyben a lányok kiszolgáltatottnak érzik magukat.

Ezért a lányokat a fiúk interakciós sajátosságai késztetik különálló csoportban

tevékenykedni, ahol nem érzik magukat veszélyeztetve. Ugyanezen okból keresik a

lányok a fiúkkal való együttes tevékenységek során a felnőttek jelenlétét, amely fékezi a

fiúk durva, erő- és hatalomorientált viselkedését. Az, hogy a fiúk miért kerülik a lányok

társaságát (a vizsgálatok szerint) már sokkal kevésbé érthető. MACCOBY az eltérő

interakciós stílusra vezeti vissza nem csak a nemek elkülönülését, hanem a barátság

17

strukturális és interakciós sajátosságait is. Ezeket a nemek közötti különbség

magyarázatait tárgyaló részben ismertetjük.

A társadalmi-gazdasági tényezők hasonlósága alapul szolgálhat a barátok érték,

attitűd és viselkedésbeli hasonlóságához, ami a barátságok tartós fennmaradásának

egyik legfontosabb feltétele. Bár a kutatások a szociális státuszt, az intelligenciát és a

fizikai vonzerőt nem hasonlóság-alapon tekintik a vonzalom szempontjából

meghatározónak, hanem az un. szociálisan minősített tulajdonságokat kitüntető

hipotézis alapján (ld. BYRNE 1971, DION és mtsai 1972), a kapcsolatok tartós

fennmaradása és a barátság elmélyülése azonban más igényeket támaszthat, mint a

felszínes vonzalmi megítélés.

Az attitűdhasonlóságot, mint a vonzalom kialakulásának fontos tényezőjét számos

kísérleti helyzetben vizsgálták (BYRNE 1971), de a laboratóriumi helyzetből levonható

következtetéseket a való életbeli szituációkban tesztelve inkonzisztens eredményeket

kaptak. Valós élethelyzetekben az attitűdhasonlóság-hatás, számos más tényező

befolyását élvezi (BYRNE 1992), de nem elhanyagolható összetevője a barátságok tartós

fennmaradásának.

Más szerzők a kapcsolatban részt vevő felek viselkedésbeli hasonlóságát emelik ki,

mint a személyközi vonzalom kialakulásában fontos tényezőt (WERNER – LATANÉ

1976). WERNER és PARMELEE (1979) azonos nemű baráti párok és nem barátok között

vizsgálta az attitűdök és magatartásformák hasonlóságát. Eredményeik azt bizonyítják,

hogy a viselkedésbeli hasonlóság jobb előrejelzője a kapcsolat szorosságának, mint az

attitűdhasonlóság, noha a barátok hasonlóbbnak gondolják egymást attitűdjeikben, és

kevésbé hasonlónak viselkedésükben, mint az a valóság.

Szintén fontos tényező az érték- és személyiségbeli hasonlóság (IZARD 1960),

amelyek – főleg a kapcsolat kezdeti szakaszában – nem valós, hanem észlelt

mértékükkel befolyásolják a kapcsolat kialakulását (NEWCOMB 1961), tekintve, hogy

valós jellemzőik közvetlenül nem megfigyelhetők, csak kikövetkeztethetők. A

barátságok különbözőek lehetnek abban a tekintetben, hogy mely értékeket vagy

személyiségtényezőket tartanak fontosnak, és melyek azok, amelyek hasonlósága

bejósolja a kapcsolat tartós fennmaradását. CHENG és munkatársai (1995) például a

többi személyiségtényezőnél fontosabbnak találták a Nyitottság, Extroverzió és Érzelmi

Stabilitás hasonlóságát kínai serdülők ideális barátságról alkotott képében, és ebben a

kultúrában főiskolásokkal végzett vizsgálatban az értékek közül a Jótékonyság és

Univerzalizmus hasonlóságának fontossága emelkedett ki (LEE 1995). Nyugati

kultúrkörben végzett vizsgálatok a közös értékpreferenciákat csak a közeli barátok

esetében találták fontosnak, és az érték és személyiségbeli hasonlóság egymáshoz

viszonyított fontossága a kapcsolat különböző fázisaiban változó volt. DUCK és CRAIG

(1978) vizsgálati eredményei szerint az ismeretség kezdetén fontosabbnak mutatkozik

az értékek hasonlósága, majd később egy finomabb személyiségjellemző, a személyes

konstruktumok hasonlósága válik hangsúlyosabbá a barátság megítélése szempontjából.

LEA és DUCK (1982) pedig azt találták, hogy a barátok számára azon egyedi értékek

hasonlósága a fontos, amelyek valamiképpen nem szokványosak, vagyis melyeknek

mentén kevés más emberrel találnak közösséget.

18

A vonzalom kialakulása szempontjából fontosnak találták a kognitív struktúra

hasonlóságát is. Az értékelési dimenziók kolinearitásának elve és az un. hasonló

személyi konstrukciók hipotézise (KELLY 1955) azonos fogalmi keretben tárgyalják a

világ értékelésében jelentős mérföldkövek hasonlóságának fontosságát. Eszerint akik

hasonló keretben értelmezik a körülöttük lévő társas és fizikai világot, azok jobban

kedvelik egymást. Saját, heteroszexuális párokkal végzett vizsgálatunk a kognitív

komplexitás két illeszkedését találta meghatározónak a tartós kapcsolatokban: a párok

vagy kis különbséggel vagy nagy eltéréssel voltak jellemezhetők, azaz a hasonlóság és a

komplementaritás egyaránt megjelent a romantikus kapcsolatban (LASSÚ 1996).

Komplementaritás

A vonzalom kialakulásának másik jelentős magyarázati lehetősége az egymást

kiegészítő jellemzők elve. Ezt a hipotézist főleg a partnerkapcsolatokban vizsgálták, és

a kapcsolat fejlődésének későbbi szakaszában találták fontosnak (WINCH, 1958,

KERCKHOFF – DAVIS 1962). Az ebbe a megközelítésbe tartozó kompenzáló

személyiségzavar hipotézisét szintén partnerkapcsolatokra dolgozták ki, azonban az un.

interperszonális személyiségelméletek által egyéb, egészséges társas viszonyokra

szintén alkalmazható (SULLIVAN 1953). Az elmélet empirikus tesztelése a barátság

viszonyában még várat magára.

A társ szociálisan minősített tulajdonságait kitüntető hipotézis

Ide tartoznak a már említett intelligencia, szociális státusz és fizikai vonzerő

kitüntetett fontosságát hangsúlyozó elméletek (BYRNE 1971, DION és mtsai 1972),

valamint a szimbolikus interakcionista megközelítés, amely szintén azt hangsúlyozza,

hogy a vonzalom kialakulásakor nem a hasonló, hanem a szociálisan kívánatos

tulajdonságokra adunk pozitív reakciót (LÁSZLÓ – FARAGÓ 1979).

A vonzalom-hipotézisek baráti kapcsolatokon belüli tanulmányozására kevés kutatás

irányult. SALLAY HEDVIG (1986) serdülőkorúak kortárskapcsolatait elemezve a

hasonlóság kiemelkedő szerepét találta fontosnak. FARAGÓ KLÁRA és LÁSZLÓ JÁNOS

1974-ben 27 fiatal baráti párt vizsgált, hogy feltárják a közöttük lévő érték, attitűd és

személyiségbeli hasonlóságok mintázatát (FARAGÓ 1978). A felvett sokoldalú adatokat

cluster-analízissel vizsgálták, így feltárva a barátság kritériumait. A hipotézisek

tesztelése arra az eredményre vezetett, hogy amíg a szociálisan aktív személyek

esetében a hasonlóság tendenciája érvényesült, addig a szociális introverzió

dominanciájával rendelkező személyek baráti kapcsolataiban inkább a

komplementaritás tendenciája volt megfigyelhető. Ez az adat tulajdonképpen a

vonzalom harmadik megközelítését, a szociálisan minősített tulajdonságokat kitüntető

hipotézist támasztja alá. A vizsgált mintán a társas aktivitás kitüntetett fontosságú

jellemzőnek tűnt, amely legalább az egyik fél részéről szükséges tulajdonságként jelent

meg a baráti pár kapcsolatának fennmaradása érdekében.

19

A BARÁTI HÁLÓZAT NAGYSÁGA ÉS SZERKEZETE

Az, hogy valakinek hány barátja van, nagyon sokféle tényezőtől függ.

Kisgyermekkorban, amikor a barátság fogalma még a játszótársakat jelenti, a két nem

eltérő képet mutat a barátok/játszótársak számát tekintve. A lányok két-háromfős

társaságokat alkotnak, míg a fiúk nagyobb csoportokban játszanak. Ezek a kapcsolatok

óvodáskorban még nem szilárdak, napról napra változhat, hogy kik a tagjai ezeknek a

kisebb-nagyobb csoportoknak (COLE – COLE 1998). Később a baráti kapcsolat kezd

hosszabb távúvá válni, de a nemi különbség a barátok számát tekintve felnőtt korig

megmarad. Az a tény, hogy fiúknál általában minden életkorban több barátot találunk,

annak köszönhető, hogy a barátság egyedi definíciója, vagyis amit saját kapcsolataikra

nézve alkalmaznak más, mint a lányok esetében. Ha azt kérjük, hogy a „jó barátaik”

számát mondják meg, akkor az megegyezik a lányoknál is megfigyelt 2-3 fővel. Amíg

ha csak általában kérdezzük a barátok mennyiségét, akkor a barátok számukra gyakran

összemosódnak a jó ismerősökkel, vagy haverokkal. A lányok ellenben „barát” alatt

mindenkor a „jó barátot” értik.

A barátok számára vonatkozó vizsgálatok gyakran vezettek ellentmondásos

eredményekhez a felnőttek esetében is. CALDWELL és PEPLAU (1982) nem találtak

különbséget amerikai férfi és női főiskolai hallgatók között barátaik számát tekintve,

míg egyes kutatók a férfi hallgatók (AUKETT – RITCHIE – MILL 1988), mások pedig a

nők előnyét találták, a barátok számát vizsgálva (JOHNSON – LESLIE 1982, PERETTI

1976).

Ezek az ellentmondások jól tükrözik azt a nehézséget, ami a barátság vizsgálatakor a

kérdésfeltevésben rejlik. A „Hány barátja van?” kérdés bár ránézésre egyértelmű,

ténylegesen számos egymással egyenrangú választ eredményezhet aszerint, hogy a

válaszadó milyen tényezőket tekint az adott pillanatban saját barátsága kritériumának.

A barátok számában mutatkozó osztálykülönbségekre vonatkozó eredményeket

szintén áthatja ez az értelmezési nehézség. A másik probléma az egyes társadalmi

osztályok összehasonlításával az a tény, hogy a középosztályon kívül a többi réteg csak

szórványosan vizsgált, kevés adat áll rendelkezésünkre társas kapcsolataikról. WALKER

fent említett, 1995-ös tanulmányában elemzi a közép- és munkásosztály barátkozási

mintázatát. Adatai szerint az amerikai mintában nem volt különbség a két osztály között

abban, hogy hány helyi barátjuk van, de a középosztálybeliek szignifikánsan több távol

élő baráttal rendelkeznek, mint a munkásosztály tagjai. Ennek az eltérésnek szintén

mobilitásbeli és gazdasági különbségek az okai – a munkásosztály tagjai földrajzilag

kevésbé mobilisek, és amennyiben mégis elköltöznek lakóhelyükről, az ott élő

barátokkal a gazdasági nehézségeik miatt nem tudják tartani a kapcsolatot, ezért az ilyen

barátságok legtöbbször megszakadnak.

Kevés hazai vizsgálat elemzi a barátságban mutatkozó demográfiai különbségeket.

ALBERT FRUZSINA és DÁVID BEÁTA (1998/a) a Magyar Háztartásai Panel 1993-ból és

1997-ből származó barátságra vonatkozó adatait elemzik. A „Hány barátja van?”

kérdésre – ami módszertanilag meglátásuk szerint sem a legjobb formája a

kérdésfeltevésnek – kapott válaszokat nem, családi állapot és iskolai végzettség szerint

hasonlítják össze, feltárva az eredmények időbeli változását és annak lehetséges okait is.

Vizsgálatukban azt kapták, hogy a korral fordított, az iskolai végzettség növekedésével

20

egyenes arányban nő a barátokkal való ellátottság. UTASI ÁGNES 1986-ban végzett

vizsgálatai hasonló eredményre jutottak (UTASI 1990).

A férfiak előnye a nőkkel szemben minden paraméter mentén kimutatható volt, és

azt is megfigyelték, hogy az 1993-97 közötti időszakban több nő, mint férfi vesztette el

barátait. Csak a felsőfokú végzettségű nők mutattak a férfiakhoz hasonló barát-számot,

és körükben a férfiaktól kisebb mértékben volt jellemző a baráttalanság. A családi

állapot vizsgálata némileg ellentmondásos eredményeket hozott. Az egyedülálló nők

majdnem fele barát nélkülinek vallotta magát, míg ez az arány a házassággal és a

gyermekek számának növekedésével nőtt. Ez ellentétes tendenciát mutatott a férfiaknál,

ahol legtöbb barátról az elváltak és özvegyek számoltak be.

Az eredmények értelmezésénél nem hagyhatjuk figyelmen kívül azt a tényt, hogy a

barát fogalma ebben a vizsgálatban nem volt körülhatárolt, így nem tudhatjuk, hogy a

megkérdezettek kiket tekintettek barátjuknak. Az 1998-99-és 2000 évi Monitor-

vizsgálatok már a barátok egy körülhatárolt szeletét vizsgálták, a bizalmas barátokat,

akikkel a válaszadó fontosabb dolgait, problémáit az elmúlt fél évben megbeszélte

(ALBERT – DÁVID, 1998/b, 1999, 2000). Az ilyen szűkebb körű kérdésfeltevésnek

köszönhetően megnőtt azon férfiak aránya, akik nem rendelkeztek bizalmas baráttal. A

2000-ben felvett vizsgálatok eredménye másik fontos változást is mutatott:

Magyarországon megállt a barátok számának 90-es években regisztrált csökkenése. A

demográfiai változók alapján semmilyen különbséget nem találtak a korábbi

vizsgálatokhoz képest.

A barátok számának felnőtt- és időskorral történő csökkenése a hazai és nemzetközi

társas támasz vizsgálatok által is megerősített jelenség. A felnőtt kori

partnerkapcsolatok, a családalapítás és munkavállalás elkötelezettségei mindkét nemnél

a baráti kapcsolatok lazulását, a barátok számának csökkenését hozzák. A leépített

barátságok azután a válás vagy a házastárs halála esetén nehezen feltámaszthatók. Az

adatok fényében úgy tűnik, a férfiak könnyebben szerzik vissza barátaikat, talán, mert

ők másként gondolnak a barátságban megengedett távolságra és elkötelezettségre, mint

a nők. A két nem ilyen irányú különbségeit később részletesen tárgyaljuk.

A nők hátránya a baráti kapcsolatok kialakításában és fenntartásában a nyugati

trendekkel ellentétes tendenciának mondható. ALBERT és DÁVID (1998/a) a

hagyományos, paraszti társadalom örökségének tekintik a nők tradicionális szerepét,

aminek eredményeként a női kapcsolatok főként a családon belül szerveződnek.

Ahogyan a magasabb végzettség megszerzésével férfiak és nők helye a társadalomban

közeledik egymáshoz, úgy csökken a két nem közötti különbség a baráti kapcsolatok

számát tekintve is, sőt a nők elfoglalják a nyugati irodalomban többször is megfigyelt

előnyösebb pozíciót.

A barátság általában kevéssé hierarchikusnak tekintett társas viszony. Két jóbarát

kapcsolatában ritkán találunk tartós, mereven leosztott alá-fölérendeltséget, a hosszú

távú kapcsolatokban időről időre változik a dominancia és alárendelődés. Baráti

hálózatok esetében azonban mindig megtalálhatók a sztár-helyzetben lévő

vezéregyéniségek, akik a társas háló középpontjában vannak, körülvéve egymással

több-kevesebb kapcsolatban lévő személyekkel (MÉREI 1988). A baráti hálózatok

központi szereplője fejlett társas kompetenciával rendelkezik. A társas kompetencia

ROBERT SELMAN (1980) szerint a másik nézőpontjának átvételének képességétől függ.

SELMAN érdekes összefüggést talált a nézőpont-átvételi képesség és a szociális

21

alkalmazkodás között. Vizsgálatai alapján azok a gyerekek, akik társaikkal nehezen

jönnek ki, mert azok nem kedvelik őket, vagy az átlagnál alacsonyabb, éretlenebb

szinten teljesítettek a nézőpont-átvételi próbában, vagy az átlagnál magasabb szinten. Ez

utóbbi gyerekeket társaik basáskodónak vagy számukra túl komolynak és érthetetlennek

találták. A gyermekek körében végzett szociometriai vizsgálatok a népszerűséggel

összefüggőnek találták a vonzó külsőt, segítőkészséget, jó kommunikációs készségeket

és az agresszió hiányát (COLE – COLE, 1998). Ezek a fejlődéslélektani kutatások

gyakran tekintenek el a nemi különbségek vizsgálatától, vagy nem tekintve azt

elemzésre érdemes tényezőnek, vagy azáltal, hogy csak az egyik nem (általában a fiúk)

képviselőit vizsgálják (DODGE 1983, COIE – KUPERSMIDT 1983, PUTALLAZ 1983).

Serdülőkorban a társas presztízst a két nem eltérően ítéli meg. COLEMAN (1962)

klasszikus vizsgálatában a ’60-as évek amerikai középiskolásait tanulmányozta abból a

szempontból, hogyan látják a vezető rétegbe kerülés tényezőit. Eredményei szerint

mindkét nem kiemelte a jó személyiség jelentőségét, amit a fiúk esetében a jó hírnév,

sportteljesítmény, vonzó külső és tanulmányi eredmények követtek. A lányok a jó

személyiség után a külső megjelenést és a hírnevet hangsúlyozták. A vizsgálat

eredményei jól tükrözik a kor sztereotipikus hozzáállását a férfi és női szerepekhez.

A felnőttek baráti hálózatait csak az utóbbi időkben kezdték tanulmányozni a

kutatók, az erre vonatkozó adatok még csak szórványosak és kevéssé feldolgozottak.

A BARÁTSÁG EREDETE, INTENZITÁSA

Az, hogy honnan származnak a baráti kapcsolataink, nagymértékben függvénye

életkorunknak, családi és foglalkoztatottsági állapotunknak, társadalmi helyzetünknek.

Gyermekkorban barátaink egyértelműen a kortárscsoportból származnak.

Kortársaink közül is azokkal tudunk baráti kapcsolatot kialakítani, akikkel intenzív a

viszony, vagyis viszonylag sok időt tudunk együtt tölteni. Barátságok leginkább

azokban az intézményekben kötődnek, ahol a gyermekek az idejük legnagyobb részét

töltik. Hazánkban ez jellegzetesen az óvoda és az iskola. Viszonylag kisebb szerep jut a

lakókörnyezetnek, és ez annál inkább igaz, minél urbanizáltabb a közeg. A kevésbé

urbanizált területeken, ahol a szomszédok viszonya intenzív és a mobilitás kevésbé

nagy, a kapcsolatok kialakulásának színtere nagyobb valószínűséggel a lakóhely.

A felsőoktatásban részt vevő fiatal felnőtt korosztály baráti kapcsolatai vélhetőleg,

annak függvényében szerveződnek az intézményen belülről vagy kívülről, hogy mennyi

idő telt el az iskolaváltás óta. A felsőoktatás első éveiben valószínűbb a régi barátságok

ápolása, amelyek nagyobb valószínűséggel lazulnak meg az évek elteltével és váltják fel

őket az új intézményben kötött barátságok.

Az oktatásból kikerülő fiatalok és a felnőttek baráti viszonyait a társadalmi helyzet

és az életciklusukra jellemző lehetőségek szabályozzák, melyet nagyban befolyásolnak

a nemi különbségek.

A munkásosztály tagjaira a középosztálynál nagyobb mértékben jellemző, hogy

barátaik a szűkebb vagy tágabb családi körből, és a szomszédságból kerülnek ki

(WALKER 1995, UTASI 1990). Ők a középosztálynál nagyobb valószínűséggel laknak

hozzájuk hasonló személyekkel körülvéve. Különösen igaz ez a gyermeket nevelő,

munkásosztálybeli nőkre, akiknek lehetőségei a családon és lakóhelyen kívüli

ismerkedésre nagyon korlátozottak.

22

Hazai vizsgálatok szerint minél többet járt valaki iskolába, annál valószínűbb, hogy

barátai az iskolatársak közül kerülnek ki (UTASI 1990). Az iskolai barátságok gyakran

túlélik még az iskolaváltásokat és elköltözéseket is, nem ritka az az eset, hogy valakinek

felnőtt korában az általános iskolából származik a legjobb barátja. Különösen igaznak

tűnik ez a férfiakra, akik a vizsgálatok tanulságai szerint tartósabb barátságokat kötnek,

régi barátaikkal ritkábban szakítják meg a kapcsolatot az életciklus váltások miatt, mint

a nők. Ennek egyik magyarázata az életciklus váltások eltérő mértékű hatása a két nem

életére. Míg a férfiaknak a családalapítással nem változik a foglalkoztatottsági állapota,

és életmódja is gyakran érintetlen marad, addig a nők életében a gyermekvállalás

hosszabb-rövidebb ideig tartó, teljes életmódváltással és a munkájuk időleges

feladásával jár. A kisgyermekes anyák gyakran eltávolodnak azoktól a régi barátoktól,

akik még nem vállaltak gyermeket, és kötnek kapcsolatot hasonló élethelyzetben lévő

nőkkel. Ezek a „játszótéri” barátságok azonban leginkább a gyermekek korai életéveire

jellemzőek, és az anyaság intenzív élményének megosztásáról szólnak. Ha nem

mélyülnek el annyira, hogy a későbbi időszak kevésbé gyermek-centrikus élettörténéseit

is meg lehessen bennük osztani, akkor gyakran megszakadnak, és a nők vagy

visszatalálnak régi barátaikhoz, vagy újakat alakítanak ki. Ez az újabb életciklus váltás

azonban sokszor a középkorú, gyermekeiket már felnevelt nők magányosságát hozza.

Magyarországon a ’80-as évek végén, mind a közép-, mind a munkásosztály tagjai

leggyakrabban (53,6 %) munkatársaik közül választotta a barátait (UTASI 1990). Ez az

adat a nemzetközi összehasonlításban is erősen kiemelkedik, és okait főleg az adott kor

társadalmi-politikai berendezkedésével próbálták magyarázni, amely nagy hangsúlyt

fektetett a munkavállalásra, az állami alkalmazásra és a civil szerveződések

elnyomására. A tendencia azonban a rendszerváltás után is folytatódott (ALBERT –

DÁVID 2000), a válaszadók 52%-a olyan barátokat nevezett meg, akik egyben

munkatársaik is. A munkahelyi barátok leginkább a férfiakra és a nagyobb városokban

élőkre jellemzők, az iskolai végzettség szempontjából leginkább a szakmunkás és

felsőfokú végzettségűekre.

Az utóbbi években nőtt azok aránya, akik iskolatársaikat említik leggyakrabban

barátként (48%). Ez az iskolázási idő növekedésével, a magasabb iskolai végzettséggel

párhuzamosan nő, de a magasabb társadalmi osztályokban is jobban jellemző a

férfiakra, mint a nőkre. Ennek oka a fent említett eltérő gyermeknevelési szerepvállalás

lehet, ami miatt a nők – legalábbis egy időre – kiesnek a régi baráti hálózatból és

kapcsolataik főleg a családra szorítkoznak.

A szomszédságból származó barátok aránya férfiak és nők között azonos (44%), és

ez a barátválasztás főleg az idősebbek, községben élők és alacsony iskolai

végzettségűek körében volt a mintaátlagnál magasabb arányban jellemző.

A kapcsolattartás intenzitása szintén nagyon változó jellemzője a kapcsolatoknak

(HAYS 1988). Szociológiai vizsgálatok feltárták, hogy a fiatalok és az idősek – lévén

kevesebb formális kötelességük van – többet érintkeznek legjobb barátjukkal, mint a

középkorúak. Hasonló okból többet látják egymást az egyedül élők, mint a házasok; a

diákok, mint a bármilyen státuszban dolgozó diplomások; és természetesen többet

találkoznak azok is, akik egymáshoz közel laknak. A munkásosztály tagjai, akik

legtöbbször homogén társadalmi közegben élnek, gyakrabban találkoznak barátaikkal,

mint a középosztálybeliek, akiknek a barátai sokszor tőlük távol laknak. Különösen igaz

23

ez a munkásosztálybeli nőkre, akik közül sokan naponta „beugranak” barátnőjükhöz,

valamilyen konkrét céllal vagy csak egy kis beszélgetésre (WALKER 1995).

A kényelem fontos tényező a baráti érintkezés gyakoriságában. Ez magyarázhatja

azt a paradox megfigyelést is, hogy van, amikor többet érintkezünk a velünk kevésbé

szoros kapcsolatban levőkkel, mint a legjobb barátainkkal, illetve nem tekintjük

barátunknak azt, akivel rendszeresen találkozunk. Ez a jelenség főleg a munkásosztály

tagjaira jellemző. A középosztály tagjai esetében a ritkább találkozás azért nem

veszélyezteti a kapcsolatot, mert az intenzitás, mint mennyiségi tényező csak az

ismeretség elején kiugró fontosságú a kapcsolat kialakításához, későbbiekben a

hangsúly a minőségi tényezőkre tevődik át (HAYS 1985).

A nyugati kultúrkörben a kapcsolatok ápolásában, de még kialakításában is,

forradalmi áttörést hozott a telekommunikáció fejlődése. Előbb a telefon vált széles

körben elérhetővé, majd a ’90-es évektől az Internet könnyíti meg a barátságok

kialakítását és ápolását, ma még főleg csak a közép- és felső osztály tagjai számára.

Hasonló paradigmaváltást hozott a mobiltelefonok széleskörű elterjedése, ami főként a

fiatalabb korosztály köreiben az SMS használatával járul hozzá a baráti kapcsolatok

ápolásához. Ezeknek az új technológiáknak a személyes kapcsolatokra való hatását a

laikusok, de még a szakemberek is, heves érzelmekkel és előítéletekkel terhesen

kezelik. A kezdetben főleg a negatív hatásokat hangoztató tanulmányokat mára

felváltották azok a beszámolók, melyek a kapcsolatokban bekövetkezett

paradigmaváltás jellemzőit és hatásait előítélettől mentesen próbálják elemezni (ld.

WALLACE 2002, vagy a PIALP1 kutatásai eredményeit, illetve hazánkban a MTA

Filozófia Intézetének vonatkozó kutatási projektjét2).

KÖZÖS TEVÉKENYSÉGEK

Az, hogy mit csinálnak együtt a barátok, függ a koruktól, nemüktől és társadalmi-

gazdasági helyzetüktől. Legmeghatározóbb befolyása a nemnek, illetve a nemi

szerepnek van a barátság tartalmára.

A fiús és lányos időtöltési formák már igen kis korban eltérnek egymástól.

Óvodában a barátságok a közös játéktevékenység körül szerveződnek, így a baráti

viszonyok nemi különbségei a csoportos magatartásformákban megmutatkozó nemi

különbségekből származnak. Fiúk többen és jellemzően nagymozgásos játékokat

játszanak együtt, míg a lányok kisebb csoportokba (párokba) verődnek és kevésbé aktív,

csendesebb játékokat játszanak. Az iskoláskorba lépve a barátság fontos tartalmi

tényezője lesz a beszélgetés, vagy ahogy PARKER és GOTTMAN (1989) nevezi: a

pletyka. Szerintük ez azért válik ebben a korban fontossá, mert ez biztosítja a

kölcsönösség és információcsere feladatát, segít a gyermeknek elhelyezni magát a társas

térben. A pletyka kisiskolás korban hasonló szerepet tölt be mindkét nemnél, azonban

míg a lányoknál a barátság szinte kizárólagos „habarcsa”, ahogy Parkerék nevezik,

addig a fiúknál nem veszítenek jelentőségükből a közös aktivitások, mozgásos játékok

sem. A serdülőkor legtöbbször teljes eltolódást eredményez a kortársakkal és szülőkkel

töltött idő mennyiségében, a kortársak javára. Az identitáskeresés intenzív időszakában

1 http://www.pewinternet.org/reports

2http://21st.century.phil-inst.hu

24

a barátok szerepe megváltozik és felértékelődik mindkét nemnél – önmaguk és a világ

megismerésének legfőbb eszközévé, segítőjévé, kísérőjévé válnak a barátok. Mindenki

másnál nagyobb mértékben nyílnak meg egymásnak, osztják meg érzéseiket,

gondolataikat vagy félelmeiket (PARKER – GOTTMAN 1989). A „lelkizés” főleg a lányok

esetében válik a barátságok fő tartalmi elemévé, míg a fiúk összetartozásukat inkább

közös tevékenységeken keresztül élik meg. Mindez megfelel a két nem szerepéről és

jellemzőiről kialakult elképzelésnek, azáltal a bizonytalan helyzetben a nemi identitást

erősíti.

A felnőtt barátságok 3 tartalmi elemét emeli ki ARGYLE (1992) a beszélgetést, a

segítségnyújtás különböző formáit és a közös szabadidő eltöltést, ami a barátságok fő

örömforrása.

A beszélgetéssel és tevékenykedéssel töltött idő el eltérő arányban jellemzi a két

nem barátságát. A nők minden társadalmi osztályból több időt töltenek „csak”

beszélgetéssel, mint a férfiak, akik viszont többször találkoznak közös aktivitás céljából,

pl. sportolni vagy valamilyen csoportos játékot játszani (CALDWELL – PEPLAU 1982). A

beszélgetés leggyakoribb témája is különbözik: a nők főleg kapcsolataikról,

érzelmeikről, bizalmas információkról beszélnek legjobb barátjukkal, míg a férfiaknak a

beszélgetési témáját is az aktivitások (pl. sport) vagy személytelen dolgok adják (pl.

politika, munka).

A segítségnyújtás is különböző formát ölt a demográfiai változók függvényében.

Nők a társas támogatás érzelmi oldalát hangsúlyozzák, mint amilyen az un. „házassági

munka” (marriage work), melynek célja a barátnők partnerkapcsolati nehézségeiben a

megküzdés, a problémák megoldásának elősegítése (OLIKER 1989). Ez főleg azokra a

nőkre jellemző, akik tradicionális női szerepet viselnek, ezáltal leginkább családi

kapcsolataik által meghatározottak (GOULDNER – STRONG 1987). A „házassági munka”

mellett a munkásosztálybeli nők gyakran segítik egymást a gyermekek körüli

teendőikben vagy információk átadásával (pl. munkalehetőségek). Férfiaknál a segítés

általában instrumentális jellegű, ami az anyagi javak megosztásától a fontos

információk átadásáig sokféle formát ölthet. Konkrét anyagi jellegű segítségnyújtás (pl.

pénz vagy eszközök kölcsönadása, fizikai segítségnyújtás) a munkásosztály tagjai

között jellemző, míg a középosztályban a barátok instrumentális segítése leginkább a

szellemi javak és kapcsolati hálózat megosztását jelenti (WALKER 1995).

A szabadidő közös eltöltése leginkább evés-ivást, sportok és játékok közös űzését,

zenés táncos szórakozó helyek látogatását, valamint a szervezett csoportokban (pl.

klubok vagy körök) való részvételt jelenti (ARGYLE 1991). A fiatalabb korosztály, az

egyedül élők és a férfiak gyakrabban járnak el otthonról, mint az idősebbek, házasok és

a nők. A középkorú középosztálybeli házaspárok tipikusan együtt találkoznak

barátaikkal otthon egy vacsora keretében, míg a munkásosztály tagjai esetében a pár két

tagja gyakrabban szervez külön „fiús” és „lányos” estéket. Ezeken az alkalmakon

keverednek a tevékenységek – a sörözés vagy kávézás leginkább beszélgetést jelent, és

a fiatalabb korosztály bulijai is többféle tartalommal töltik meg a baráti együttlétet. A

sportok és játékok közös űzése, vagy nézése, a szurkolás tipikus férfias magatartásforma

a barátságon belül és nem mutat erős társadalmi különbségeket. Hasonlóan férfiasnak

tartják a klubtagságot is, amely azonban a közép- és felsőbb osztályok kiváltsága, és

erős nemi meghatározottsága van – a legtöbb zártkörű klubnak a mai napig nem

25

lehetnek nők a tagjai. A társadalmi különbségekre jellemző, hogy amíg a munkásosztály

baráti hálózata általában lokális, addig a közép- és felsőbb osztályok tagjai gyakran

messze élnek barátaiktól. Ebből kifolyólag a felsőbb osztályokra jellemző az együtt

nyaralás is – az egymástól távol élő középosztálybeli barátok nyaranta általában

meglátogatják egymást.

Az ismertetett nemi különbségek a nemi szerepek változásával kezdenek csökkenni.

A női munkavállalás egyre szélesebb körű elterjedésével párhuzamosan nő azoknak a

nőknek a száma, akik hivatásukat családi kötelezettségeikkel azonos fontosságúnak

érzik, vagy esetleg előtérbe helyezik, és nem törekednek megfelelni a társadalom által

elvárt tipikus nő képének. Ezek a nők sokkal inkább a férfiakhoz hasonló tartalommal

ruházzák fel kapcsolataikat (GOULDNER – STRONG 1987). Barátságuk gyakrabban

szövődik olyan tevékenységek köré (pl. közös sport), amely eddig főleg a férfiakra volt

jellemző, és a társas támasz hagyományos, „női” formái mellett fontos szerep jut a

szakmai segítségnyújtásnak, a karrier-kérdésekkel kapcsolatos véleménycserének.

INTERAKTÍV FOLYAMATOK

INTIMITÁS ÉS KÖZELSÉG A BARÁTSÁGBAN

DAVIS és TODD (1982) korszakalkotó munkája a barátság kutatásából született

tanulmányok elemzésével feltárta a viszonyra legjellemzőbb tényezőket. A 8 tényező

között az intimitás szerepelt az első helyen, lévén a leggyakoribb és legelfogadottabb

eleme a baráti kapcsolatnak. A kapcsolat intimitási foka és a közelség – amit magyarul

inkább szorosságként említünk – a barátságok legintenzívebben kutatott összetevője.

Bár a két fogalom kapcsolatban van egymással, mégsem kezelhetők szinonimaként,

szükséges egymástól megkülönböztetni és elkülönülten vizsgálni őket.

A közelség meghatározását különbözőképpen lehet megközelíteni (PARKS – FLOYD

1996). Hozzárendelhetjük címkékhez, pl. ismeretlen, ismerős, barát, legjobb barát vagy

szerelmi partner – azonban ritkán találunk egyetértést a címkék tartalmát tekintve.

Megkérhetjük a válaszadót, hogy adja meg egy skálán az adott kapcsolat általa észlelt

szorosságát – ekkor a skála egységeinek szubjektív értelmezése okozhat gondot. Vagy

azonosíthatjuk a közelséget a ragaszkodás vagy elégedettség mértékével – ez a

megközelítés azonban nem nyert empirikus megerősítést, tekintve, hogy a közelinek

ítélt kapcsolatok gyakran negatív érzésekkel terheltek. És élhetünk azzal a lehetőséggel

is, hogy mi magunk adunk egy definíciót, pl. meghatározhatjuk a közeli (szoros)

kapcsolatot úgy, ahogy KELLEY tette (KELLEY és mtsai 1983) a kölcsönös függőség

erős, gyakori, változó és időben hosszú távú mintázataként. Sajnos ez utóbbi sem

érvényesíthető mindenkor, hiszen vannak rövid távú, de igen szoros kapcsolatok is.

KORY FLOYD (1995) alternatív megoldásként, arra kérte vizsgálati személyeit, ítéljék

meg egy skálán az általa megadott viselkedések mennyire jó jelzői a különböző

kapcsolatok (barátság, testvéri viszony) szorosságának. Azt találta, hogy a baráti

kapcsolatok szorosságát a testvérkapcsolaténál nagyobb arányban tartották

jellemezhetőnek a közös tevékenységekkel, közös érdeklődéssel és az intim témák

megbeszélésével. Férfiak és nők különbségére vonatkozóan azt találta, hogy a férfiak a

kapcsolatok szorosságának meghatározásában a nőknél fontosabbnak találták az olyan

26

viselkedéseket, mint a kézfogás, közös ivás, és a szexuális témák megbeszélése. A nők a

férfiaknál jelentősebbnek találták a személyes problémák megbeszélését és általában a

mély beszélgetéseket, az ölelést, és a szeretet, gondoskodás és odafigyelés szóbeli

kifejezését, valamint a közös vásárlást. Mindezen különbségek ellenére Floyd azt is

leírja, hogy a két nem azonos mértékben jellemezte kapcsolatait a szorosság,

elkötelezettség és elégedettség általános dimenzióiban. A módszerrel kapcsolatban

felvetődő ellenérvekre, miszerint kikényszerített választási helyzetben kellett megítélni

minden felsorolt magatartásformát, PARKS és FLOYD (1996) átalakították a vizsgálati

elrendezést, és arra kérték vizsgálati személyeiket, hogy ők maguk mondják meg, mit

jelent számukra a szorosság az azonos neműek és különneműek közötti barátságban.

Eredményeik csak részben fedik a Floyd által előzőleg kényszerített értékeléssel

feltártakat – ez is mutatja a módszertanban rejlő befolyásoló erőt. Összességében 13

elkülöníthető jelentéstartalmat kaptak, melyből leggyakoribbak az önfeltárás, támogatás,

közös érdekek és a kapcsolat értékességének nyílt hangsúlyozása voltak. A kutatók

kevés nemi különbséget találtak a közelség meghatározásában. A nők a férfiaktól

nagyobb arányban emelték ki az önfeltárást, a kapcsolat komfortérzetét, a segítség és

támogatásnyújtást, valamint a tanácsadást és új nézőpont nyújtását. Ez utóbbi

összetevők nagyobb arányban voltak jelen azokban a meghatározásokban, ami a

különneműek közötti barátság szorosságára vonatkozott, míg az azonos neműek

barátságának szorosságában ehhez képest hangsúlyosabb volt a tisztelet.

Az intimitás fogalomkörének vizsgálatát szintén számos hasonló nézőpontból

végezhetjük, mint a kapcsolat közelsége tekintetében. A téma kutatói kezdetben

leggyakrabban a saját definícióval próbálkoztak, leginkább az önfeltárásra, mint

szükséges – és gyakran elégséges – tényezőre összpontosítva (JOURARD 1971/a). A ’80-

as évek végére ez a felfogás is meghaladottá vált és a vizsgálati személyektől származó

definíciók összegyűjtéséből és elemzéséből származó eredmények váltak széles körben

ismertté. Ilyen szempontból közelítette meg az intimitás definíciójának keresését

MONSOUR (1992), aki arra kérte a vizsgálati személyeket, hogy írják le, mit jelent

számukra az intimitás a barátságban. Eredményei szerint az intimitás jelentéstartalmába

tartozó barátságjellemzők (gyakorisági sorrendben) az önfeltárás (minden, a másik által

még nem ismert érzésre, gondolatra vagy tényre vonatkozóan), az érzelmek nyílt

megjelenítése, a feltétel nélküli támogatás, a bizalom, a közös tevékenységek, a fizikai

érintés és – főleg az ellenkező neműek közötti barátságban, de ott is csak ritkán

előforduló – szexuális érintkezés. A nemi különbségeket vizsgálva Monsour inkább

hasonlóságokat, mint eltéréseket talált az intimitás meghatározásában. Egyetlen

különbség az önfeltárás említésének gyakorisága volt, ami szignifikánsan magasabb volt

a nőknél, mint a férfiaknál, de az önfeltárás ez utóbbi csoportban is a lista legelején állt.

Az önfeltárás fogalmának, dinamikájának, azaz az interperszonális kapcsolatban

megfigyelhető különböző szintjeinek vizsgálata számos elmélet létrejöttét

eredményezték. A legtöbb kutató egyet ért abban, hogy az önfeltárás saját magunkról

történő információátadás, azonban az információ tartalmáról és az átadás folyamatának

mikéntjéről való gondolkodás különböző elképzelésekhez vezetett. PEARCE és SHARP

(1973) az önfeltárást elkülönítik a vallomástól és az elszólástól, amelyek kikényszerített

vagy szándékolatlan formái az önmagunkról történő információ átadásnak, míg az

előbbi önkéntes jellegű. CULPERT (idézi GRIFFIN 2002) az énleírástól különbözteti meg

az önfeltárást, az által, hogy az előbbi fogalmat az egyénről publikus, míg utóbbit

27

bizalmas információk megosztására használja. Az önfeltárás folyamatának céljában

sincs teljes egyetértés a kutatók között. JOHNSON (1997) azt hangsúlyozza, hogy az

önfeltárás segít a másiknak, hogy jobban megértsen minket, JOURARD (1971/b)

azonban, humanisztikus kiindulású elméletében, abban látja a folyamat lényegét, hogy

az által énünk „áttetszővé” válik (Transparent Self), és így a másik képes lesz meglátni

lényünk egyediségét. BERGER Bizonytalanság Csökkentési Elmélete főleg a kapcsolatok

kezdeti szakaszában megnyilvánuló helyzeti bizonytalanság leküzdésének eszközeként

értelmezi az önfeltárást, amely ebben az esetben nem az egyén hanem a másik személy

érzéseinek és gondolatainak feltárását jelenti (BERGER – BRADAC 1982; BERGER –

CALABRESE 1975). A Társas Penetráció Elmélet (ALTMAN – TAYLOR 1973) és a

Kapcsolati Dialektika Elmélet (BAXTER – MONTGOMERY 1998) az önfeltárást a

kapcsolatok dinamikája eszközének tekinti.

ALTMAN és TAYLOR (1973) az egyéneket hagymához hasonlítja, amennyiben

vélekedéseink, hiedelmeink, előítéleteink és vágyaink úgy rétegződnek egymásra, mint

a hagyma rétegei. Ahogyan az emberek megismerik egymást, úgy válnak újabb és újabb

rétegek láthatóvá, míg végül feltárul a személyiség magja. Ez az ön-feltárási folyamat,

melynek 4 szakaszát különböztetik meg, teszi a kapcsolatokat egyre intimebbé. Az első

szakasz, a tájékozódás, a személyiség nyilvános, perifériás területén zajlik. Ha a

kapcsolat megfelel a kívánalmaknak, közelebb engedjük „mag”unkhoz a másikat, és

ezzel párhuzamosan mi is jobban behatolunk az ő „mag”án területére. Ezáltal lépünk a

második szakaszba. Ez a feltérképező érzelmi csere szakasza, amelyben személyiségünk

korábban óvott és elzárt területeit engedjük meglátni. A harmadik szakasz a másodikhoz

hasonló, csak mélyebb érzelmi cserét takar. Ez a mélyülő feltárulkozás a lehetséges

legmagasabb intimitáshoz vezető átmeneti szakasz. A negyedik szakasz, a stabil csere,

amely folyamatos nyitottságot, a személyiség minden rétegének feltárulkozását jelenti,

melynek eredményeként az egyének behatolnak egymás legmélyebb magánterületére.

ALTMAN és TAYLOR elmélete, bár a hétköznapi tapasztalatok igazolják a kapcsolatok

fejlődésével fokozódó önfeltárás jelenségét, nem alkalmazható a nemi, etnikai, vallási

különbségek és helyzeti tényezők figyelembe vétele nélkül. Általános tapasztalat, és

tudományos vizsgálatok is igazolták, hogy az önfeltárás mértéke nem lineáris, hanem

fordított U alakú összefüggést mutat a kapcsolattal való elégedettséggel. Vagyis az

önfeltárás túlzott mértéke, éppúgy, mint hiánya a kapcsolat továbbfejlődésének gátja

lehet. A túl sok, vagy túl kevés önfeltárás szubjektív megítélésünk függvénye. A

folyamatban a személyek feltárulkozásának kölcsönössége és párhuzamossága

fontosabbnak tűnik, mint a mérték maga. Úgy tűnik, kapcsolatainkban egyensúlyra

törekszünk.

Az egyensúly fontosságát hangsúlyozva, BAXTER és MONTGOMERY (1998) a

kapcsolatokban jelenlévő feszültségeket helyezik Kapcsolati Dialektika Elméletük

középpontjába. Szerintük az önfeltárás, melyet elméletükben kinyilatkoztatásnak

neveznek, a nyitottság iránti vágy külső megnyilvánulása, amely szemben áll az

elzárkózás iránti vágyunkkal, melynek külső kifejeződése az eltitkolás. A kapcsolat a

két vágy, valamint a biztosság/bizonytalanság és a kapcsolódás/elkülönülés vágyai,

folyamatos szembenállásuk okozta feszültségben, az aktuális helyzetnek megfelelő

egyensúlyra törekedve alakul.

BAXTER és MONTGOMERY elméletét továbbgondolva képesek lehetünk

megmagyarázni mindazokat az ellentmondásokat, melyeket ALTMAN és TAYLOR társas

penetráció modellje nem tud kezelni. Az egyénben működő egymással ellentétes

28

késztetések közül hol az egyik, hol a másik kerülhet fölénybe. Ennek megfelelően,

ugyanazon kapcsolaton belül is, időről-időre változó intenzitásúnak élhetjük meg az

önfeltárás vágyát. Befolyásolhatják önfeltárás iránti igényünket a társadalom elvárásai

csakúgy, mint a helyzet, amelyben az adott pillanatban megéljük ezt az igényt vagy az

ellenkezőjét. Emellett az önfeltárás és eltitkolás egyensúlyának beállításánál egyénileg

eltérő lehet az egyes információk súlya, azaz intimitási foka. Elképzelhető, hogy a

férfiak azért mutatnak kevesebb önfeltárást a kapcsolataikban, mert a feltárt (kevesebb)

információ is nagyobb súllyal szerepel az egyensúly kialakításában, mint ugyanez az

információ a nőknél.

Amint az látható, a kapcsolat szorosságát és intimitását egyaránt befolyásolja az

önfeltárás, az érzelmek kifejezése, a támogatás és a bizalom érzete. Azonban amíg az

intimitást, a vizsgálat eredményei szerint, szorosságtól elkülöníti a fizikai érintés és

néha a szexualitás, addig a kapcsolat szorosságát az elfogadás, megértés, tanács- vagy

nézőpontadás jellemzi megkülönböztetetten.

A barátságok intimitásának mértéke már a gyermekkorban is fontos meghatározója a

kapcsolatoknak. ERIKSON (1963) az intimitásra törekvés időszakát csak az identitás

kialakulása utáni életszakaszra, vagyis a fiatal felnőtt korra tette, ez azonban részben

annak köszönhető, hogy elmélete erősen férfi-centrikus és az intimitást a

heteroszexualitásban megtapasztalt kötődésre korlátozza. SULLIVAN (1953) ezzel

ellentétben sokkal korábbi életkorban, 8-10 év között tartja legjellemzőbbnek az intim

barátságot, a pajtásságot, ami szerinte kifejezetten az azonos neműek kapcsolatára

jellemző. Újabb kutatások az intim barátság kialakulását szintén a gyermekkor középső

időszakára helyezik (JONES – DEMBO 1989), és az életkor növekedésével, 9 és 14 éves

kor között, különböző mértékű, de egyértelmű fejlődést találtak az intimitás minden

vizsgált tényezőjében (őszinteség/spontaneitás, érzékenység/ismeret, kötődés,

kizárólagosság, megosztás, ragaszkodás, közös tevékenységek, bizalom/hűség;

SHARABANY 1974). A megélt intimitás a kapcsolatok minőségi jellemzője.

WILARD HARTUP szerint a kielégítő baráti kapcsolatokkal rendelkező gyermekek a

baráti viszonylatokban képesek elsajátítani a kommunikáció, együttműködés szabályait,

melyek a későbbi kapcsolataikban elengedhetetlenek lesznek. A kapcsolatokon

keresztül gazdagítják ismereteiket a világról, önmagukról és másokról. Barátságukból

erőt és érzelmi feltöltődést nyernek, hogy megbirkózzanak a mindennapok kihívásaival,

és nem utolsósorban, ez szolgál mintául a későbbi intim kapcsolatoknak. Azonban

HARTUP is kiemelte a barátság minőségi jellemzőit, melyek a társas elfogadottság

fontos előrejelzőjéül szolgálnak. Vizsgálatai alapján csak azoknak a barátságoknak van

pozitív fejlődési jelentősége a későbbiekben, amelyek egymás kölcsönös segítésével,

elismerésével, megerősítésével – vagyis intimitással jellemezhetők. Azok a barátságok,

amelyek normasértő viselkedésre serkentenek, főleg hatalmi és erő alapon oldják meg a

konfliktusokat, és a támogatás érzése hiányzik belőlük, inkább negatív

következményekkel járnak a gyermek fejlődésére vonatkozóan (HARTUP 1992, 1996).

Az intimitás azonban igazán a serdülőkori barátságokban válik hangsúlyos

tényezővé. Különösen lányok esetében igaz, hogy az, aki nem alkalmas az intim

feltárulkozás igényét kölcsönösségében kielégíteni, nem alkalmas barátnak sem. A

közeli baráttal folytatott intim beszélgetések ugyanis lehetőséget adnak önmaguk

felfedezésére, saját identitásuk kialakítására. Kifejezetten hangsúlyos ez a szexualitással

29

kapcsolatban, amely mindkét nem esetében vezető helyet foglal el az intim témák között

(PARKER – GOTTMAN 1989). Kutatások arról számolnak be, hogy a fiúk barátsága már

ebben az életkorban sem jellemezhető az intimitás olyan fokával, mint a lányoké

(DOUVAN – ADELSON 1966), de amint az a felnőtt barátságokra vonatkozó

vizsgálatokból majd látható lesz, ez a különbség inkább az intimitás jellemzően férfias

vagy nőies tartalommal való feltöltéséből, mint az intimitás mértékének tényleges

eltéréséből ered.

A felnőtt barátságokra vonatkozó kutatások eredményeiből leggyakrabban levont

következtetés a nők és férfiak serdülőkortól megfigyelhető eltérésére vonatkozik: a

férfiak kevésbé mutatják az intimitás fentebb felsorolt jellemzőit a kapcsolataikban,

mint a nők. Mivel a férfiakra a vizsgálatok szerint kevésbé jellemző a verbális

önfeltárulkozás, vagy az érzelmi támogatás, ezért barátságukat definíció szerint kevésbé

intimként jellemezték (GRIFFIN – SPARKS 1990, HAYS 1984). Ez a széles körben osztott

nézet az intimitás feminizációjának köszönhető, ami leszűkíti a fogalmat a fenti

jellemzőkre. Ez a jelenség olyannyira elfogadottá és evidenssé vált a tudományban,

hogy a ’80-as évekre a „férfi hátrány megközelítés” nyert teret (SWAIN 1989), amelyben

a férfiakat érzelmi kifejezésre alkalmatlannak, az intimitástól fenyegetettnek, abban

járatlannak vagy arra egyszerűen képtelennek tartották, akik ezáltal szegényes

kapcsolatokra ítéltettek (WILLIAMS 1985). Tény, hogy a vizsgálatok tanulságai és a

hétköznapi tapasztalataink szerint, a nők több intim információt tárnak fel magukról,

mint a férfiak, és ha egy barátságban nincs jelen az önfeltárás, akkor azt jobban

hiányolják, mint a másik nem képviselői. SHERROD (1989) szerint azonban ezek a

különbségek nem azt jelentik, hogy a férfiak barátsága kevésbé intim, hanem azt, hogy

ők nem az énfeltáráson keresztül fejezik ki az intimitást. A férfiak un. intim

bajtársiassággal jellemzik kapcsolataikat, ami tartalmában eltér a női intimitástól,

hangsúlyozva a közös élmények összekovácsoló erejét. SWAIN (1989) szerint a férfias

összetartásba beletartozik a szívességek cseréje, a versenyhelyzetek, a viccelődés, a testi

kontaktussal járó sportok, az erőforrások megosztása, és mindenféle jártasságaikról való

beszélgetések. Az intimitás férfias formája, SHERROD (1989) vizsgálatai alapján,

ugyanúgy megadja a társas támogatottság érzetét – csökkenti a depressziót és elősegíti a

stresszel való megküzdést – mint a nők közötti intimitás, vagyis funkciójuk azonos,

csak tartalmuk más. Ezt az eredményt kapta hazai, serdülőkorú mintán végzett

vizsgálatában SALLAY HEDVIG is (1986).

Az intimitásban (annak feminizált definíció szerinti formájában) mutatkozó nemi

eltérést a biológiai nemnél jobban befolyásolja a BEM (1974) által leírt nemi szerep

orientáció. Az androgyn vagy nem konvencionális férfiak a tradicionális férfiaktól

nagyobb, a nőkhöz hasonló mértékben igénylik az intim feltárulkozást, míg az andorgyn

vagy nemi szereppel ellentétes (cross-sex typed) nők esetében ez éppen fordítva van

(LOMBARDO – LAVINE 1981). A maszkulinitás tűnik a legmeghatározóbbnak: mindkét

nem esetében azok voltak a legkevésbé hajlamosak baráti kapcsolataikban (azonos és

ellenkező neműben egyaránt) az intim feltárulkozásra, akik ezzel a nemi

szereporientációval rendelkeztek.

A helyzetet bonyolítja az a tényező, hogy a nőkkel szemben mindkét nem nagyobb

önfeltárási (intimitási) hajlandóságot mutat a barátságokban. Ez különösen a nemileg

szerepazonos személyekre igaz, amíg az androgyn férfiak és nők nem tesznek

különbséget a két nemből származó barátaikkal, amikor feltárják személyes érzéseiket.

30

Összefoglalva az intimitásban megmutatkozó nemi különbségeket az azonos

neműek barátságában, azt mondhatjuk, hogy a vizsgálatok tanulságai szerint a tipikus

férfiak nem keresik az önfeltáró intimitásnak azt a fokát, mint amire a nők vágynak a

kapcsolataikban, és amikor a tipikus férfi a barátjával szemben magas intimitásról

számol be, azt más úton éri el, az aktivitás és bajtársiasság hangsúlyozásával (SHERROD

1989).

A KÖTŐDÉS ÉRTELMEZÉSE A BARÁTSÁGBAN

Mivel a barátság önkéntes viszony, a benne résztvevőket nem kötik egymáshoz

formális szerződések vagy kötelezettségek. A barátok közötti kötődés vagy a

ragaszkodás ezért rendkívül fontos összetartó erő a kapcsolatban, és mint ilyen,

intenzíven kutatott terület. WRIGHT (1969) Ösztönzés Értéknek nevezi a kapcsolatnak

azt az összetevőjét, ami az elkötelezett kapcsolatban a tagok egyik jutalma lehet. Ez az

érték a kölcsönös pozitív érzelmekből, a ragaszkodás érzetéből származik. Ez a

ragaszkodás intenzitásában változó lehet, a kedvelés és a rajongás között számos

fokozatban megjelenhet, jelenléte az elfogadás érzését közvetíti, ami hozzájárul a

bizalom és spontaneitás létrejöttéhez, ahhoz a biztonságérzethez, ami lehetővé teszi,

hogy a kapcsolatban teljesen önmagunkat adjuk. Azok a kapcsolatok, melyekből egyik

vagy mindkét fél részéről hiányzik ez az összetevő, kevésbé elégítik ki a társas

támogatás szükségletét, a kapcsolat anti-stressz funkcióját. Különösen igaz ez a nők

barátságára, ahol az érzelmek megélése és kifejezése nagyobb hangsúlyt kap. A kötődés

a baráti kapcsolatban olyan képesség, aminek hiánya hosszú távon a barátság

felbomlásához, az elmagányosodáshoz vezethet. RUTH SHARABANY (1994) ezért az

intim kötődést a kapcsolatokban a ház tartópilléreihez hasonlítja.

A kötődés a személyiség összetevője, és mint ilyen, minősége a gyermek- és

serdülőkoron keresztül korán meghatározottnak látszik. Azok a kutatások, amelyek a

felnőtt kötődést vizsgálták, arra az eredményre jutottak, hogy annak minősége szorosan

kapcsolódik az egyén szülőhöz, gondozóhoz való, gyermekkorban megélt kapcsolatának

minőségéhez, vagyis a korai kötődéshez. A kötődési képesség kontinuitását

SHARABANY (1994) a mélylélektan három különböző elméletével is értelmezhetőnek

tartja.

A tudománytörténeti időben legkorábbi elmélet, amely megmagyarázhatja a

gyermekkori szülő-gyerek kapcsolat biztonságosságának hatását a felnőtt szerelmi és

baráti kapcsolatokra, a Tárgykapcsolat Elmélet (KLEIN 1932). A klasszikus

pszichoanalízisnek ez az ága az ösztön-kielégítés helyébe a tárgykeresés belső

szükségletet helyezi, ami a társas kapcsolatok esetében az egyén azon késztetését

jelenti, hogy másokkal kapcsolatba kerüljön, vagyis a kapcsolat önmagában, önmagáért

fontos. A fejlődés során a külső tárgyak (személyek) belső reprezentációi alakulnak ki,

melyek tükrözik az aktuális interakciókat, de az egyén speciális nézőpontja alapján is

meghatározottak. A korai időszakban legfőbb interakciós partnerek, vagy az elmélet

fogalmait használva, kapcsolati tárgyak a gondozók. A velük való kapcsolatban az

interakciók során belsővé válik a gondozás mindkét szerepe: a gondozó és a gondozott

egyaránt, és ez lesz a későbbi kapcsolatokban az interakció repertoár alapja. Életünk

során bármely jelentős személlyel való viszonyunk kialakíthat ilyen reprezentációt,

vagyis használhatjuk más kapcsolatokban, mint modellt. Hogy melyik tárgykapcsolat

31

modellt használjuk, az a helyzeti tényezőktől függ, azonban az egymásnak ellentmondó

modellek problémát okozhatnak a felnőtt kapcsolatokban.

SULLIVAN (1953) a személyiség interaktív definícióját alkotja meg, amelyben a

megfigyelés területe a személyközi tér. Ebben a térben kapnak hangsúlyozottan fontos

szerepet a kapcsolatok, ahol a személy az interakciókon keresztül felfedezheti önmagát.

Az itt-és-most kapcsolatok lenyomatai a közeli és jelentős másokkal való kapcsolatban

belsővé válnak, és dinamikusan változó modellt hoznak létre. Először a szülő, majd a

barátok, végül az intim társak lesznek legfőbb szereplői ezeknek az interakcióknak. A

gyermek (majd a felnőtt) a velük való kapcsolatban alakítja, strukturálja, tárolja

tapasztalatait, viselkedését és én-észlelését, azzal a szándékkal, hogy a lehető legjobb

kapcsolatot alakítsa ki a környezetével. SULLIVAN a személyiségfejlődésben nagy

fontosságot tulajdonít az azonos nemű barátoknak, ahogy ő nevezi, a pajtásoknak. A

pajtásságban jelenlévő intimitás segíthet megbirkózni a szülői kapcsolat nehézségéivel,

korrigálhatja az egyén egocentrikus nézőpontját önmagáról és a világról, stb.

A Korai Kötődés Elmélet (BOWLBY 1969) a Tárgykapcsolat Elmélet

továbbfejlesztéseként jött létre, némileg visszanyúlva a klasszikus pszichoanalízis

elméletének biológiai megalapozottságához. BOWLBY a biológiai túlélésért való

küzdelemben a biztonságra törekvést tartotta jelentős tényezőnek, ami megalapozza a

korai szülő-gyerek kötődést. Az anyával, mint legfőbb gondozóval való viszony belső

leképeződése olyan munkamodellt hoz létre, amely a későbbi kapcsolatokban való

viselkedést, bizalmat, bevonódást is befolyásolja. A modell egyrészt szűrőként

működik, amin keresztül az egyén értelmezi tapasztalatait, másrészt elvárást közvetít,

aminek hatására az egyén újrateremti az érintkezés régi, ismert mintázatát, hogy

megfeleljen ennek az elvárásnak. Számos kutatási eredmény szól amellett, hogy a

gyermekkorban domináns kötődési mintázat a felnőtt kapcsolatokra is hatással van,

befolyásolva az un. felnőtt kötődés minőségét. A korai kötődés vizsgálatakor

meghatározott kötődési alaptípusok – biztosan kötődő, bizonytalan-elkerülő,

bizonytalan-ambivalens, (AINSWORTH és mtsai 1978) – a felnőtt kötődésben is

kimutathatók, és kapcsolatot mutatnak az egyén intim szerelmi és baráti kapcsolatainak

működésével (MAIN – KAPLAN – CASSIDY 1985). A baráti kapcsolatok kialakulását

vizsgálva, HAZAN és HURT (1991) azt találták, hogy a biztosan kötődő első éves

főiskolások, a többi kötődési típusba tartozóknál könnyebben alakítottak ki baráti

kapcsolatokat a kollégiumba költözés után, míg a bizonytalanul kötődő típusokba

tartozó fiatalok között nagyobb arányban figyeltek meg magányosokat a félév végén.

MCCARTHY (1999) nők körében végzett vizsgálatában, főleg az ambivalensen kötődő

személyek körében talált összefüggést a kötődés típusa és a barátság kialakításának és

megtartásának nehézsége között.

A kötődés elmélet és az ismertetett kutatások a közvetlen folytonosság illúzióját

tárják elénk a korai kötődéstől a felnőtt kapcsolatokig. Azonban számos kutatás nem

talált empirikus bizonyítékokat a kötődés prototípusának folyamatosságára, sokkal

inkább a kapcsolatok jellemzőinek egyfajta egymásba alakulását tapasztalták. KERNS

(1994) áttekintve a kötődés kontinuitására vonatkozó vizsgálati adatokat, felhívja a

figyelmet az anyán kívüli tényezőkre, a környezet egyéb tagjaival való kapcsolat fontos

befolyásoló szerepére, a különböző kulturális értelmezések hatására a kötődés

kialakulásában és későbbi változataiban. PARK (1988) olyan fejlődési modellt ajánl,

melyben a kapcsolatok minőségének folytonossága van jelen az egyes életkori

szinteken: a biztosan kötődő csecsemőből könnyen barátkozó kisgyermek, stabil pajtási

32

kapcsolatokkal rendelkező kisiskolás, intimitásra képes serdülő és kielégítő baráti és

szerelmi kapcsolatra képes felnőtt válhat.

Bármelyik modellel magyarázzuk is a korai kötődés biztonságának, mint az

elsődleges kapcsolat legfontosabb jellemzőjének viszonylagos folytonosságát és hosszú

távú hatását, azt mindenképpen el kell ismernünk, hogy ennek a korai szocializációs

befolyásnak, nemi hovatartozástól függetlenül, vitathatatlan jelentősége van a későbbi

személyközi kapcsolatok alakulásában, hatása azonban nem statikus és

visszavonhatatlan.

SEGÍTSÉGNYÚJTÁS ÉS –ELFOGADÁS A BARÁTSÁGBAN: A TÁRSAS

TÁMOGATÁS

Annak mértéke, hogy mennyire érezzük kapcsolatainkat támogatónak, szorosan

összefügg testi és lelki jólétünkkel. A környezetünkből származó támogatottság, a társas

támasz sokféleképpen határozható meg, és sokan sokféleképpen vizsgálják (SARASON –

SARASON – PIERCE 1994). Vannak, akik a kapcsolati hálózatot mérik, az egyén

csoportba történő beintegrálódására és kölcsönkapcsolataira fókuszálva. Egy másik

megközelítés az egyén számára aktuálisan jelen lévő támogatottságot méri, és vannak,

akik ez utóbbi szubjektív vonatkozását, a szükség esetén elérhetőnek észlelt

támogatottságot tanulmányozzák. Az egészség legerősebb előrejelzőjének az észlelt

támasz mennyisége tűnik, ami a mérések alapján időben stabilnak mutatkozik, vagyis a

személyiség változójaként kezelhető (VEIEL – BAUMANN 1992). Az észlelt globális

támogatottság összefüggést mutat az egyén interperszonális készségeivel, én-

hatékonyság érzetével, alacsony szorongásszintjével, pozitív énképével, a másokra és a

velük történő interakciókra vonatkozó pozitív elvárásaival, illetve folyamatos

célorientáltsággal (SARASON és mtsai 1983). SARASON és munkatársai úgy vélik, a

társas támogatottság a jó társas készséggel összefüggő tényező, eszerint a magas

támogatottságú személyek pozitív szociális tulajdonságaikkal vonzzák be a támogató

kapcsolatokat, ami megerősíti személyiségük azon tényezőit, amelyek további társas

támogatottságot tudnak kivívni.

A vizsgálatok tanulsága szerint a nők minden életkorban magasabb támogatottságról

számolnak be, azonban támogatottsági igényük is magasabbnak tűnik. STEPHEN LEPORE

(1992) vizsgálata szerint a főiskolás férfiak, bár több konfliktusról és kisebb támaszról

számoltak be a kapcsolataikban, mégsem éreztek nagyobb distresszt, mint a nők, és a

kapcsolatokkal való elégedettségük is megegyezett. Hasonló eredményt kapott PIKÓ

BETTINA (1996) is serdülőkorúakkal végzett vizsgálatában. A lányok a támogatás

összértékét tekintve és a támogatás tényezőit (érzelmi, kognitív, anyagi) külön kezelve

is magasabb támogatottságról számoltak be, mint a fiúk, viszont az általános

elégedettség nem mutat eltérést a két nemnél. A támogatás forrásában mutatkoztak nemi

eltérések: a vizsgálat szerint a serdülő lányok a fiúknál több támaszt kapnak barátaiktól,

és ebben a dimenzióban elégedettebbek is, mint a fiúk. Összefoglalva az eredményeket

azt mondhatjuk, hogy a társas-érzelmi támogatás – ami a társas támasz klasszikus

értelmezése – barátoktól származó mennyisége a nők kapcsolatában nagyobb, mint a

férfiakéban, akik viszont ezt nem is igénylik annyira. Ez megmutatkozik a barátsággal

való általános elégedettség egyenlő szintjében, és összefüggésbe hozható az intimitás

33

nemileg eltérő értelmezésével, valamint a nők bizonyított előnyével az érzelmek

kifejezésében és megértésében mutatott készségekben.

A társas-érzelmi támogatottság sokféle forrásból származhat. Az egyes kapcsolati

formákból származó pozitív és negatív hatások interakcióját vizsgálva, egyre több

kutató feltételezi az általános védőhatás elvét (LEPORE 1992, SARASON – SARASON –

PIERCE 1994). Az egyes élethelyzetekben megélt nehézségeket más kapcsolatokban

megtapasztalt vagy szükség esetén elérhető támogatottság érzése könnyíteni tudja.

Legnagyobb általános védőhatása a kiegyensúlyozott partnerkapcsolatnak van, de a

barátoktól jövő támogatás épp a partnerkapcsolat nehézségeinek időszakában képes

megvédeni az egyént a stressz negatív hatásaitól. Szobatársak és barátok támogató

hatását vizsgálva főiskolai hallgatók között, LEPORE (1992) a barátoktól származó

támogatottság érzetét nagyobb védőhatásúnak találta, mint a szobatársaktól jövőt. Ez a

két kapcsolatban jelenlévő szorosság és intimitás erősségének különbségével

magyarázható.

A társas támogatottság vizsgálata általában az érzelmi támogatásra koncentrál –

ennek mértéke alapján ítéli meg az előbbi erősségét. A legjellemzőbb kérdés, a „Kik

azok a személyek, akikhez fordulhat, ha bármilyen problémája van?”, azonban nem

szűkíti le a problémák körét a lelki problémákra, és a segítségnyújtás formáját az

érzelmi támogatásra. Ennek felismerése nyomán néhány szerző külön kezeli az

instrumentális és az affektív támogatottságot. Az instrumentális segítségnyújtás körébe

tartoznak az olyan segítési formák, mint a gyerekfelügyelet, tárgyak és pénz

kölcsönadása, vagy a házkörüli munkákban történő segítség. Ezekről a támogatási

módokról, a tevékenységek elemzése kapcsán leírtuk, hogy a nemzetközi kutatások

eredményei szerint, felnőttek esetében, főleg az alsóbb osztályokba tartozók baráti

kapcsolataira jellemzőek. Az affektív támasz erőssége ezzel ellentétben az iskolai

végzettséggel – ami jó indikátora a társadalmi osztályhelyzetnek – egyenes arányban nő.

Egy, a ’80-as években végzett nemzetközi összehasonlító kapcsolatkutatás érdekes

sajátosságokat tárt fel a társas támasz mibenlétével kapcsolatban (UTASI 1991). A 7

országban reprezentatív mintán felvett kérdőíves vizsgálat a különböző személyes

kapcsolatok intenzitását és az ezekből származó támogatottságot vizsgálta. Többek

között adatokat kaptak a baráti kapcsolati háló nagyságára vonatkozóan, valamint arra

nézve, hogy kihez fordulnának a megkérdezettek, ha pénzügyi nehézségeik, házastársi

konfliktusaik, vagy szomorúságuk támadna. Magyarországon a barátokkal való

ellátottság, a már ismertetett nemi különbséggel, a vizsgált országokkal összehasonlítva,

alacsony szintű. A társas kapcsolatokra a családi viszonyok dominanciája jellemző, a

barátok főleg a munkahelyről származnak, és főleg instrumentális jellegű segítségre

számítanak tőlük. Magyarországon volt a legalacsonyabb azoknak a száma, akik érzelmi

jellegű problémáikkal barátjukhoz fordulnának. A „Kivel osztaná meg házastársával

való konfliktusát?” kérdésre a magyar válaszadók 20%-a válaszolta, hogy senkivel!

Ezután a leggyakoribb válaszok az anyja, és a lánya volt – vagyis az érzelmi támogatás

forrásaként hazánkban kiemelkednek a családba tartozó nők, míg a többi országban a

barátok vezetik a listát. A szomorú érzelmi állapot megosztása érdekes nemi

különbségeket mutat: amíg a magyar nők ebben az esetben is jóval a nemzetközi minta

szintje alatt választották a barátokat, a magyar férfiak viszont a nemzetközi mintával

megegyező mértékű gyakorisággal választották lehetséges érzelmi támaszul barátaikat.

34

Az is igaz azonban, hogy a magyar férfiak 12%-a és a nők 7,5%-a, a többi ország tagjait

jóval megelőzve, senkihez sem fordulna bánatával.

UTASI ÁGNES a kapott eredményeket hazánk társadalmi-politikai és gazdasági

berendezkedésének fényében értelmezi. Hangsúlyozza a tradicionális paraszti

társadalom lenyomatait a családi kapcsolatok elsőbbségében, és a nemi szerepek

elosztásában; a világháborúk és az azokat követő, bizalmatlanságra épülő politikai

rendszerek negatív hatását a családon kívüli társas kapcsolatok kialakításában; valamint

a nehéz gazdasági helyzetben a családi összefogás kényszerével kialakuló támogatási

hálóban a baráti kapcsolatok gazdaságtalanságát. Mindezek hatására ma

Magyarországon főleg a baráti kapcsolatok instrumentális jellege érvényesül, ha vannak

is barátok, azok kevéssé forrásai az érzelmi támasznak – vagyis a klasszikus értelemben

vett társas támogatottságnak. Ez a helyzet az életkor növekedésével egyenes arányban,

az iskolai végzettséggel fordított arányban romlik. A nemi különbségeket elemezve azt

láthattuk, hogy a családon kívülről származó támogatás inkább a férfiakra jellemző,

rájuk is csak kis mértékben és csak instrumentális jelleggel.

UTASI kutatásának eredményeit támogatják KOPP MÁRIA és munkatársai (1998)

vizsgálatai is. Felméréseik azt mutatják, hogy a társas támogatottság észlelt mértéke

minden forrásból csökkent a rendszerváltás időszaka alatt, 1988-ban és 1995-ben mért

adatok alapján. Legnagyobb mértékű visszaesést a munkatársaktól származó támasz

mértéke mutatott, ami különösen nagy jelentőséggel bír, ha figyelembe vesszük, hogy a

kutatások szerint, Magyarországon a felnőtt lakosság főleg ebből a körből származtatja

baráti kapcsolatait (UTASI, 1990).

A BARÁTSÁG ÁRNYOLDALAI: FÉLTÉKENYSÉG, IRIGYSÉG ÉS EGYÉB

KONFLIKTUSOK

A ’90-es évektől egyre több kutatás hívja fel a figyelmet a kapcsolatok

kétoldalúságára, arra a tényre, hogy szoros viszonyaink nem csak öröm és támogatás, de

számtalan feszültség és konfliktus forrásai is lehetnek (LEPORE 1992, WALEN –

LACHMAN 2000). A vizsgálatok szerint a barátság minden életkorban a legkevésbé

konfliktussal terhelt terület. A barátoktól származó feszültség főleg az idős, egyedülálló

nőkre hat negatívan, lévén más kapcsolatuk nincs, és ha a baráti kapcsolatban

problémák vannak, akkor ezt ellensúlyozó viszonylatok híján, nagymértékű stresszt

élnek át.

Honnan származnak a baráti kapcsolatban a feszültségek? A barátságfelfogás

fejlődése során az óvodáskori egyoldalú és változékony barátságképből a kisiskolás

korra kialakul az együttműködést hangsúlyozó felfogás (SELMAN 1981). Ebben a

szakaszban minden véleménykülönbség és vita veszélyezteti a barátságot, ezért a

barátok és barátnők – legalábbis egymás szemében – arra törekednek, hogy egyetértést

mutassanak. A korai serdülőkorban az elkötelezettség válik hangsúlyossá a barátság

kritériumaként, ezért ezt az időszakot – főleg a lányok számára – a féltékenység terheli

meg. Az érett barátságfelfogás kialakulása SELMAN szerint 12 éves kortól kezdődően

történik, amikortól a barátok egymásra, mint kölcsönösen kapcsolatban lévő, de

autonóm akarattal rendelkező lényekre gondolnak. Az érett barátságot tehát nem

jellemzi bírvágy és féltékenység, a pár tagjai képesek megteremteni a közelség és

távolság dinamikus, mindkét fél számára kielégítő egyensúlyát. A felnőtt barátsággal

35

kapcsolatos vizsgálatok azonban korántsem azt bizonyítják, hogy az érett kor

önmagában meghozza a Selman-i értelemben vett, érett barátságfelfogás kialakulását.

SAPADIN (1988) diplomás férfiakat és nőket kérdezett meg arról, mit szeret

legkevésbé baráti kapcsolatában. Az azonos nemű baráttal való kapcsolatra

vonatkozóan, sokan (a nők 16%-a és a férfiak 25%-a) válaszolták, hogy semmi olyan

nincs a kapcsolatukban, amit nem szeretnek. Azok közül, akik megneveztek valamilyen

negatív dolgot, mindkét nemnél a versengés, mint első legfontosabb feszültségforrás

jelent meg (nők 22%, férfiak 25%). (Ez a „nem-szeretem” kategória nem jelent meg az

ellenkező neműekkel való barátsággal kapcsolatban!) Ezt követte a nők esetében a

felszínesség (21%) és az idő hiánya (11%), majd az elkötelezettség hiánya (10%), a

birtokló viselkedés (9%), és a félreértések (9%). Férfiaknál az elkötelezettség hiánya, a

birtokló viselkedés nem jelent meg az azonos nemű baráttal való kapcsolatban. Náluk a

versengést a félreértések (14%), az idő hiánya (11%) és a felszínesség követték (11%).

Az eredmények lehetséges magyarázata, hogy az azonos nemű barátságok esetében a

nők több dolgot várnak el és ezért több dologban csalódhatnak, mint a férfiak. Külön

érdemes megemlíteni azt a tényt, hogy egyetlen férfi sem említette kapcsolatában

problémaként az elkötelezettség hiányát, ami valószínűleg azzal magyarázható, hogy

eleve alacsonyabb bevonódottság igénnyel lépnek fel a barátjukkal szemben, mint a

nők. A nők számára a birtoklásai vágy és az ebből származó féltékenység a baráti

kapcsolatok hangsúlyos tényezője, ami a nagyobb elkötelezettség és kölcsönösségre

törekvés számlájára írható. A másik érdekes tényező a birtoklási viselkedés hiánya a

férfi barátságokban, aminek oka szintén az alacsony bevonódottság és intimitás. A

felszínesség érzete hasonló, főleg a nők kapcsolatában gondot okozó jellemző, ami az

előzőekkel összhangban a nagyobb mélység- és bevonódottság-igény

kielégületlenségéből származik.

A válaszadók 22%-a, férfiak és nők egyaránt, nem talált kivetnivalót az ellenkező

neműekkel való barátságában. Az azonos nemű barátsághoz hasonlóan, ennek a

kapcsolatnak is van egy speciális jellemzője, amely nem található meg (a legtöbb)

azonos neműek közötti barátságban: a szexualitás feszültsége. A vizsgálat szerint – azok

között, akik megneveztek valamilyen negatívumot – ez a jellemző volt mindkét nem

esetében a leggyakoribb (látens, vagy manifeszt) konfliktusforrás (férfiak 28%, nők

20%). Nők esetében, ezzel azonos gyakorisággal jelent meg a felszínesség (20%), majd

ezeket követte a félreértések (10%), a kevesebb interakció (9%) és a férfiak

atyáskodó/szexista hozzáállása a kapcsolathoz (9%). Férfiaknál a félreértések (16%),

majd a kevesebb interakció (9%) és a felszínesség (8%) volt a problémák

gyakoriságának további sorrendje. Természetesen az atyáskodás nem volt jelen ebben a

viszonylatban, viszont azon sem csodálkozhatunk, hogy férfitársaink nem rótták fel

nekünk az anyáskodást, sőt 17%-uk kifejezetten kedvelt sajátosságként említette.

A féltékenység a baráti kapcsolatokban tipikusan a másik személy szeretetének más

személyre irányulásától való félelemmel függ össze, amely meghatározás leginkább a

féltékenység tárgykapcsolati és pszichoanalitikus megközelítésével rokonítható (KLEIN

1957, FREUD 1988). A tárgykapcsolat elmélet szerint a féltékenység már

csecsemőkorban megjelenik, tárgya leginkább az anyamell és közvetetten az anya, amit

és akit a gyermek birtokolni óhajt, ám attól fél, hogy az apa elveszi őket tőle. FREUD

(1988) közvetlen kapcsolatot feltételez a féltékenység és az Ödipális versengés között –

szerinte az Ödipális helyzet megoldása egész életen át tartó befolyással bír, azokra a

36

helyzetekre, amikor felmerül valaki szeretett személy elvesztése. Abból az elméleti

kiindulásból, hogy FREUD az Ödipális helyzet alacsonyabb szintű megoldását feltételezi

a nőknél, következhet az a fenti megfigyelés, hogy a nők barátságára, a férfiakhoz

viszonyítva, nagyobb arányban jellemző a féltékenység. A tárgykapcsolat elméleti

megközelítés magyarázó ereje mellett szólnak azok a megfigyelések, hogy az anyák

általában tovább szoptatják fiú-, mint leánygyermekeiket.

Az irigységet úgy határozhatjuk meg, mint a másik által birtokolt tulajdonságok,

képességek, tárgyak, kapcsolatok birtoklásának vágya. A féltékenység és az irigység

gyakran összekevert fogalmak, noha az előbbi valami olyanra vonatkozik, ami van és

nem akarjuk elveszteni, az utóbbi viszont olyanra, amivel (hitünk szerint) nem

rendelkezünk, de szeretnénk. Az irigység magyarázatára szintén keretet adhat a

pszichoanalitikus elmélet. FREUD sokat vitatott elképzelése a női pszichoszexuális

fejlődésről egyenesen épít az irigység folyamatára, amikor a női psziché leglényegesebb

meghatározó elemének azt a tényt, és a belőle fakadó irigységet tartja, hogy a nők nem

rendelkeznek pénisszel (FREUD 1995). Az analitikus elmélet szerint a nők gyermek

utáni vágya, valamint teljesítményorientációja ennek a péniszirigységnek a

társadalmilag elfogadott formában történő megoldása. Az analitikus megközelítés azt

sugallja, hogy a férfiak sokkal kevésbé irigyek, mint a nők, mivel életük korai

szakaszában nem éltek át ilyen intenzív irigységélményt, tekintve, hogy nekik – ha jóval

kisebb is, de – volt péniszük. A férfiak kisebb irigységének valószínűségét támasztják

alá a két nem közötti gazdasági és társadalmi különbségeket hangsúlyozó feminista

elméletek is, amelyek azt emelik ki, hogy a nők nem a péniszt irigylik, hanem azt a

szabadságot és hatalmat, amit szimbolizál (HORNEY 1967). Vagyis amíg a férfiak

kevesebb hatalomtól és erőforrástól vannak megfosztva, addig érthető, hogy kevésbé

irigyek, mint a nők, akik mindezeket sokkal inkább nélkülözik. Az irigység jelensége

azonban sokkal kevésbé kutatott terület, mint a féltékenység, így nem találtunk a két

nem különbségére vonatkozó adatokat. Az általunk vizsgált barátságok azonban

jellemzően azonos neműek közötti kapcsolatok, és mint ilyenek nincsenek kitéve a két

nem közötti hatalmi és gazdasági különbségekből fakadó feszültségeknek. Sokkal

inkább jellemző rájuk a harmóniára és konfliktusmentességre törekvés, és emiatt az

irigység tényének – amennyiben jelen van – elrejtése.

A barátságon belül megjelenő konfliktusok ritkán képezik tudományos elemzés

tárgyát. THOMAS és KILMAN (1974) a konfliktusok megoldásában két igény

figyelembevételét tartja fontosnak: az egyén és a másik fél szükségleteinek

megvalósulását, vagyis az önérvényesítés és az együttműködés készségét. A két fél

igényeinek megvalósulása szerint 5 stratégiáról beszélnek: 1. problémamegoldó

stratégiáról (a konfliktus megoldása során mindkét fél igényei érvényre jutnak); 2.

versengő stratégiáról (az egyén csak saját igényeit tartja szem előtt); 3.

kompromisszumkereső stratégiáról (mindkét fél enged igényeiből, így mindkettejük

szükségletei részben valósulnak meg); 4. alkalmazkodó stratégiáról (az egyén feladja

igényeit a másik fél érdekében); és 5. elkerülő stratégiáról (amikor egyik fél igényei sem

elégülnek ki, nincs tényleges konfliktuskezelés). A barátság, mint önkéntes viszony

fenntartásának valószínűleg ez utóbbi kettő a leggyakoribb módja. Azonban a

konfliktuskezelés készsége a szociális intelligencia része, és mint ilyen, nem

elválasztható az egyén demográfiai jellemzőitől.

A középosztálybeli baráti párok ritkán vállalják fel nyíltan konfliktusaikat. A látens

konfliktus neheztelést, a barátság lazulását, vagy megszakadását is eredményezheti

37

anélkül, hogy akár egyszer is megtörténne a sérelmek nyílt kifejezése. A konfliktus

ilyen módon történő megoldása nem jár az egyén érdekeinek figyelembe vételével,

legtöbbször egyik fél érdekeit sem tartja szem előtt, vagy önalávetően alkalmazkodik a

másik fél igényeihez, miközben az egyénen belül negatív gondolatokat és érzéseket

ébreszt önmagáról és a másik személyről (WALKER 1995). Az amerikai munkásosztály

körében a baráti párok nagyobb mértékű egymásrautaltsága jellemző. Ez a kölcsönös

függés, a viszonzottság nagyobb mértékének elvárásával párhuzamosan növeli meg a

konfliktusok valószínűségét. A viszonzatlan szívességkérés, illetve a túl sok szívesség

kérése a leggyakoribb konfliktus a munkásosztálybeliek barátságában, ami gyakran

vezet nyílt konfliktushoz és a barátság látványos megszakadásához. A munkásosztály

baráti kapcsolataira a konfliktusmegoldás nyílt összeütközéssel járó módjai is

jellemzőek lehetnek, mint a versengő vagy kompromisszumkereső stratégia. A nőknél

itt is megjelenik a birtoklási vágy és a féltékenység a barátságban, de a

középosztálybeliek kapcsolatában kiemelkedő gyakoriságú versengésről a

munkásosztály viszonyaiban nincsenek adatok.

VERSENGÉS A BARÁTSÁGBAN

A barátsággal kapcsolatos kutatások ritkán térnek ki a baráti párok között lévő

versengésre, annak ellenére, hogy a vizsgálatok alapján úgy tűnik, ez a jellemző az

azonos neműek barátságában leggyakrabban említett negatívum (SAPADIN 1988). Azok

a tanulmányok, amelyek a kapcsolatok kutatása során vizsgált változóként kezelik a

versengést, általában a konfliktusok okaként, az intimitást csökkentő tényezőként

tekintenek rá (DEUTSCH 1949; SHERIF és mtsai 1961; MCCOY 1998), illetve, amint az

THOMAS és KILMAN (1974) elméletének fenti bemutatásában is megjelent, a versengést

a konfliktusok egyik – legkevésbé elfogadott – megoldási módjaként kezelik. A

pedagógiában a ’70-es és ’80-as években végzett vizsgálatok nyomán, egyes irányzatok

egyenesen a versengés teljes kiiktatását tűzték ki célul (JOHNSON – JOHNSON 1992). Ma

is általánosan elterjedt nézet, hogy a versengés tönkre teszi a barátságokat és a

csoportlégkört.

A VERSENGÉS OKAI

A versengésre vonatkozó tudományos nézetek számos lélektani iskola és nézőpont

elméleti elgondolásait takarják. FÜLÖP MÁRTA (1995/a,b,c) a teljesség igényével

gyűjtötte össze és rendszerezte ezeket, így a versengés okainak jelen áttekintésében

alapvetően az ő rendszerére támaszkodunk, áttekintve a versengés magyarázatára

vonatkozó legfontosabb pszichológiai elméleteket.

A szociobiológiai megközelítés a versengést a túlélésért folytatott harc eszközének

tekinti, ezáltal az egyedek veleszületett jellemzőjének tartja. A versengés olyan

erőforrások megszerzéséért folyik, amelyek nem állnak bőséggel rendelkezésre.

Jelenlegi kulturális és társadalmi berendezkedésünkben – a legtöbb társadalmi réteg

számára – már nem a történelem előtti időkre jellemző szűkös erőforrásokért megy a

harc, mint amilyen az élelem, vagy vadászterület, és a biztonságos barlang, hanem a

korlátozott hozzáféréssel bíró álláslehetőségekért, státuszért, hatalomért. Ami nem

változott – legalábbis a szociobiológiai megközelítés hívei szerint – az a megfelelő

38

partnerért való küzdelem. BLESKE és SHACKELFORD (2001) szerint ez az emberekben

meglévő ősi rivalizáció azok között a legvalószínűbb, akik jól ismerik egymás gyengéit

és erősségeit, akik esetleg hasonlítanak egymásra ízlésben és preferenciában, vagyis a

barátok között. Barátaink azért is alkalmasabbak a partnerért való versengésre, mint egy

idegen, mert sok, a párválasztásban fontos jellemző mentén hasonlítnak hozzánk, és így

partnerünkhöz is (BYRNE 1971). Ilyenek a kor, iskolázottság, intelligencia, fizikai

vonzerő és társadalmi osztály. Emellett barátaink sok információval rendelkeznek

párkapcsolatunkról, annak nehézségeiről vagy erejéről, és ezzel az információval akár

vissza is élhetnek. A harmadik ok, amiért barátaink alkalmasabbak riválisnak, mint

mások, hogy több időt töltenek velünk és így partnerünkkel is, mint az idegenek, a

sokszori találkozás pedig növeli a vonzerőt (HAMM – BAUM – NIKELS 1975). BLESKE és

SHACKELFORD elmélete szerint, a barátoktól jövő versengésre fel vagyunk készülve,

vagyis képesek vagyunk a másik felől partnerünk felé irányuló csábító szándékot

észlelni, és megküzdeni vele, illetve saját csábító szándékunkat elrejteni barátunk elől.

Az egyik lehetséges megküzdési mód, hogy a csábításra dühvel reagálunk – vagyis

erővel próbáljuk megoldani a már kialakult helyzetet. A másik mód a megelőzés: olyan

barátot választunk, akiben megbízhatunk, hogy nem csábítja el partnerünket. Minden

barát lehet potenciális rivális, de nem mind válik ténylegesen azzá. A partnerért való

rivalizáció a barátság megromlását, egy jó barát és a baráti körből származó tisztelet

elveszítését, és akár megtorlást is előidézhet. Mindezek az „árak” a legtöbb esetben

visszatartják az egyént attól, hogy engedjen a csábításnak. Azokban az esetekben,

amikor az egyén úgy érzi, hogy hosszú távon többet nyer a csábítással, mint amennyit

elveszít, akkor él az esetlegesen kínálkozó lehetőséggel. A vizsgálatok tanulságai szerint

nem könnyű dolog vonzó és hozzánk hasonló ám rivalizáció szempontjából megbízható

barátot találni. BLESKE és BUSS (1998) főiskolásokat kérdezett meg arról, hogy milyen

gyakran tapasztaltak szexuális versengést a legközelebbi baráti kapcsolataikban. Azt az

eredményt kapták, hogy a fiúk 18%-a, a lányok 29%-a nyilatkozta azt, hogy legjobb

barátja néha flörtölt a partnerével, és a megkérdezettek több mint a fele néha versengett

a legjobb barátjával valakinek a tetszéséért.

A szociobiológiai magyarázat a barátok közötti egyéb erőforrásokért való

versengésre is magyarázatot adhat. Amennyiben igaz, hogy a barátok hasonlítanak

egymásra egy sor pszichológiai és demográfiai jellemzőt tekintve, és elfogadjuk azt a

tényt, hogy barátaink leggyakrabban iskola- vagy munkatársaink közül kerülnek ki,

akkor ez hasonló érdekekhez, ambíciókhoz, foglalkozásokhoz vezet, ami nagyban

megnöveli a barátok közötti rivalizáció esélyét. A szociobiológiai magyarázat újra egy

veleszületett, evolúciós hasznot jelentő észlelő apparátust és viselkedési mintázatot

tételez fel, amely egyrészt jelzi a másik fél csábító szándékát, másrészt elrejti a

sajátunkat. Sajátos módon arra is van válaszuk, hogy mi történik, amikor mégsem élünk

ezekkel – ilyenkor a csere-elméletből kölcsönzött magyarázattal szolgál a teória,

nézetünk szerint tudományos szempontból megkérdőjelezhető módon.

A pszichoanalitikus elmélet a versengést a hozzá kapcsolódó irigységgel és

féltékenységgel együtt tárgyalja. Mivel az előzőekben már ismertettük a megközelítés

utóbbi két jelenségre vonatkozó elképzeléseinek lényegét, ezért a továbbiakban csak a

szorosan vett versengéssel foglalkozunk.

Bár a pszichoanalitikus megközelítés középpontjában egyértelműen az Ödipális

konfliktusban megjelenő versengés áll, ám a legtöbb gyermek már ezt a kort

39

megelőzően, preödipális korban is átélheti a versengés élményét a testvérrel való

rivalizáción keresztül. A nyugati kultúrkörben ideálisnak tartott gyermekek közötti két-

három év korkülönbség azt eredményezi, hogy az idősebb gyermek igen korán, még a

szexuális jellegű versengés előtt megtapasztalja szülei szeretetének megosztását saját

maga és az újonnan jött utód között. A szülők szeretetéért és figyelméért való versengés

elkerülhetetlen a több gyermekes családokban, és a későbbiekben ez a fontos mások

elismeréséért való versengés felnőttkorban is folytatódik (DUNN, 1990). Bár FREUD

maga igen kevés figyelmet fordított a testvérversengésnek, azt összefoglalóan

elmondhatjuk, hogy a viszonyt nagyon negatív színben, gyűlöletként tüntette fel, amely

kártékony hatással van az egyén fejlődésére (BANK – KAHN 1980). Elgondolása a szülői

szeretetért való versengés nullaösszegű játszmaként való felfogásából indul ki. FREUD

követői kidolgozottabb elképzeléssel rendelkeztek a testvérversengésről, és többen

osztották azt a nézetet, hogy a rivalizációnak nem csak negatív jellemzői lehetnek.

ALEXANDER (1948) megkülönböztet regresszív és progresszív versengést. A regresszív

versengés a preödipális korban a kisebb testvérrel való, az anya szeretetéért történő

rivalizációhoz kötődik, és stratégiája a kistestvér utánzása, a regresszió. Az én-építő,

vagy progresszív versengés az Ödipális szakaszhoz kötődik. Az ilyenkor jellemző

versengés magában hordozza a riválissal való összehasonlítást, és az összehasonlításból

származó fejlődési motivációt is, ahol a versengés feszültéségének megoldása a

riválissal (szülővel vagy nagyobb testvérrel) való azonosulás. Ez az elgondolás már

magában hordozza a versengésről született későbbi elméletek többdimenziós jellegét.

Az ödipális kor az azonos nemű szülővel való intenzív versengés időszaka. A szülő

elpusztításának tudattalan vágya bűntudatot, a megtorlástól való félelem pedig

szorongást kelt a gyermekben, amelyek leküzdése a riválissal való azonosuláson

keresztül történik. A folyamat a felettes én kialakulásának előfeltétele. A

pszichoanalitikusok szerint az ödipális versengés a későbbiekben áttevődik más

helyettesítő személyekre és szimbólumokra, megoldottságának minősége és a megoldás

módja a személy egész életében meghatározza a rivalizáció szükségletét és módját, a

sikerhez és a kudarchoz valamint a nyeréshez és a vesztéshez való hozzáállást. A

pszichoanalízis versengésről alkotott felfogását ugyanott találjuk problematikusnak,

ahol az egész Ödipális-konfliktus elmélet is zavaros. Ez a nők eltérő fejlődésének

magyarázata, illetve ennek kidolgozatlansága, esetlegessége. A nők közötti versengés

elméleti megalapozását a pszichoanalitikus indíttatású feminista szerzők próbálták meg

pótolni (TRACY 1991), ám nézetünk szerint még sok kérdés vár megválaszolásra.

Az individuálpszichológus ALFRED ADLER (1991) az ödipális versengés elképzelését

elvetve a hatalomért folyó harcot helyezte a szülő-gyermek közötti rivalizáció

középpontjába. Elmélete szerint a függő és kiszolgáltatott gyermek elsősorban

biztonságra törekszik, azonban kicsisége fogyatékosságként korlátozza azt a késztetését.

Hatalomigénye szoros kapcsolatban áll ezzel a fogyatékosság-érzéssel, a fölényre

törekvés által próbál megszabadulni kiszolgáltatott helyzetétől. ADLER a hatalmi

versengés igényét összefüggésbe hozza a testvérsorrenddel, amely a testvérek

versengési késztetését határozza meg. A rivalizációs törekvéseket tudatosíthatónak

tartja, és azt gondolja, hogy azok a közösségiség-érzéssel együtt alakítják az ember

jellemét.

40

A neofreudisták, Adlerhez hasonlóan, a szexuális versengésnél nagyobb szerepet

tulajdonítottak a hatalmi versengésnek. ERICH FROMM (1971) a szülői tekintély elleni

harcnak tekintette az Ödipusz-konfliktust, és arra hívta fel a figyelmet, hogy Freud

„biologizáló” elmélete, amely veleszületettként tételezi a versengést és agressziót, a

kapitalizmus terméke. FROMM a versengést társadalmi-gazdasági eredetűnek tartja,

csakúgy, mint KAREN HORNEY (1950), aki a destruktív versengést tette felelőssé a

nyugati kultúrában jelen lévő ellenségességért, rosszindulatért és bizalmatlanságért.

Csakúgy, mint Adlernál, HORNEY szerint is a gyermek kiszolgáltatott helyzete hozza

létre a másokon felül kerekedés, az agresszív versengés vágyát, de ez szerinte csak az

egyik, destruktív megoldása a bizonytalanságból fakadó alapszorongás leküzdésének. A

másik két megoldással – az emberek felé közeledéssel, valamint az emberektől való

eltávolodással – együtt létrehozott három személyiségtípus a korai kötődés

vizsgálatakor feltárt három kötődési alaptípussal rokonítható.

HORNEY, a későbbi feminista pszichoanalitikusokhoz hasonlóan, a patriarchális

berendezkedést okolja a versengésért és a belőle fakadó negatív következményekért. Ez

a megközelítés azonban meglehetősen ambivalens hozzáállást tanúsít a versengés és a

mögötte megbúvó hatalom jelenségeihez – egyrészt kárhoztatja és rossznak tekinti,

másrészt vágyott, pozitív célokként állítja a nők elé, amelyek elérése a nők számára

éppolyan fontos kellene legyen, mint a férfiaknak (TRACY 1991). A feminizmus ezért

nem tekinthető egységesnek a versengés megítélésében, noha követői a rivalizáció

gyökereire vonatkozóan mindenképpen a társas-társadalmi hatásokat emelik ki.

A szociálpszichológiai megközelítés a társas folyamatok jelentőségének

kiemelésével gazdagította a versengéssel kapcsolatos gondolatokat. Az alábbiakban a

legfontosabbnak ítélt elméleti kerettel, a társas összehasonlítás elvével fogunk

részletesen megismerkedni. Nézetünk szerint a szociálpszichológián belüli egyéb

koncepciók, így a Játékelmélet versengésre vonatkozó paradigmái (pl. a Fogoly-

dilemma helyzet) vagy a csoportlélektani kutatások versengéssel összefüggő

eredményei nem annyira a versengés magyarázatáról, mint inkább az azt befolyásoló

tényezőkről és a következményekről szólnak, ezért ezek tárgyalásától ezen a helyen

eltekintünk.

A társas összehasonlítás folyamatának elvét LEON FESTINGER írta le (1954), és a

jelenség céljának a pontos én-értékelést tekintette. Mindennapi életünkben nem áll

módunkban pontos és objektív értékelést kapnunk képességeinkről, ezért

viselkedésünket, teljesítményünket másokhoz viszonyítjuk, mérceként a többiek

teljesítményét használjuk. Az összehasonlítási folyamatban az egyén megfigyeli mások

teljesítményét, viselkedését stb., kiértékeli a látottakat, vagyis következtetéseket von le

saját helyzetéről, képességeiről a másikhoz viszonyítva és végül, ha szükséges,

motiváltan cselekszik, hogy javítsa önmaga megítélését. Önmagunk pozitív értékelése

általában fontos motivációs erő, aminek hatására hajlandók lehetünk akár legjobb

barátunkkal is felvenni a harcot, hogy tőle jobbnak, ügyesebbnek, erősebbnek, stb.,

érezhessük magunkat. Vagyis az én-összehasonlító funkció mellett fontos szerepe van

az én-kiemelő funkciónak is (THORTON – ARROWOOD 1966). Időnként az is

megfigyelhető, hogy az egyén önmagánál gyengébb teljesítményű személyhez

hasonlítja magát, ami a társas összehasonlítás védekező funkcióját példázza

(HAKMILLER 1966). Ennek megfelelően ma a társas összehasonlítás három lehetséges

folyamatát különböztetik meg: az önértékelés, önfejlesztés és én-felnagyítás

41

szükségletét (WOOD – TAYLOR 1991). A barátokkal kapcsolatos társas összehasonlítás

esetében a közelség és versengés tárgyának fontossága befolyásolja a stratégiát, amit

választunk az önértékelés fenntartása érdekében. Az erre vonatkozó, un. Önértékelés-

fenntartási Modellt (TESSER 1988) a versengést meghatározó helyzeti tényezők

ismertetésénél fogjuk részletesen tárgyalni. A hozzánk közel álló, és gyakran sok

tekintetben hasonló, testvérek és barátok esetében gyakran megfigyelhető az

összehasonlítási folyamat elkerülésének késztetése (BRICKMAN – BULMAN 1977),

valamint az un. deidentifikáció (SCHACHTER 1982), amely az összehasonlítási

dimenziók számának növelésével fokozza a köztük lévő különbséget, és csökkenti

annak esélyét, hogy mindketten ugyanazt a dimenziót válasszák az összehasonlítás

alapjául. Az újabb vizsgálatok annak lehetőségét is felvetették, hogy az egyének

összehasonlítási aldimenziókat használnak a saját teljesítmény pontosabb

értelmezéséhez, amelyek segítségével még akkor is könnyebben juthatnak számukra

kedvező önértékeléshez, ha a bevont aldimenzió nem releváns a fő dimenzió

szempontjából (WOOD – TAYLOR 1991). Mindezek a „trükkök” végül mindig azt

szolgálják, hogy az egyén önértékelését megerősítve, azaz nyertesen kerüljön ki a társas

összehasonlítás folyamatából.

A VERSENGÉS KÉTARCÚSÁGA

A versengésre vonatkozó tudományos vizsgálatok egyre inkább arra az eredményre

jutnak, hogy a jelenség nem tekinthető egydimenziósnak. TASSI és SCHNEIDER (1997) a

versengés céljára vonatkozóan megkülönbözteti a feladatvezérelt és a másikra

vonatkoztatott versengést. Amíg a feladatvezérelt versengés esetén az egyén célja

önmaga fejlesztése azáltal, hogy valamely feladatban összeméri teljesítményét

másokkal, addig a másikra vonatkozatott versengésre a másik legyőzésének elsődleges

célja a jellemző. A kutatók azt tapasztalták, hogy azok a gyerekek, akikre a

feladatvezérelt versengés volt jellemző, általában kedveltek voltak társaik körében. A

másik felülmúlásának motivációjával versengő gyerekeket viszont társaik elutasították,

és agresszívnak tartották (TASSI – SCHNEIDER – RICHARD 2001).

Hasonló megkülönböztetést írnak le RYCKMAN és munkatársai, amikor jellemzik a

kiegyensúlyozottan versengő és a hiperversengő személyeket. A kiegyensúlyozottan

versengő (vagy önfejlesztő módon versengő) egyének általában a készségeikben és

képességeikben való fejlődés céljával versengenek, tekintet nélkül a verseny

kimenetelére. Az így versengők a folyamatot fontosabbnak tartják, mint a célt, mivel a

verseny folyamán a tanulás, az önfelfedezés élménye nyújt örömöt számukra. Az ilyen

személyek általában optimális pszichés egészséggel jellemezhetők (RYCKMAN –

KACZOR – GOLD 1996). A hiperversengők ezzel szemben a minden áron való

győzelemre törekednek, általában a másik legyőzésében találnak örömöt. Mivel

mindenáron el akarják kerülni a vesztést, még csalástól sem riadnak vissza. Az így

versengő személyek önbizalma általában alacsony, kapcsolataik szegényesek és

kiegyensúlyozatlanok, gyenge az empátiás készségük, társaik agresszívnek tartják őket,

és inkább kerülik a velük való érintkezést (RYCKMAN és mtsai 1990).

A kutatók a két versengési formát egymástól elkülönült, független dimenziónak

tekintik. Ennek megfelelően, nézetünk szerint, a versengési formák kombinációja akár 4

különböző versengési típust is eredményezhetnek az egyénben, aszerint, hogy a két

42

most leírt versengési viselkedés hogyan kombinálódik egymással. Két kombináció létét

egyértelműen bizonyították a kutatók, ezek a tiszta kiegyensúlyozott (vagy

feladatvezérelt) és hiperversengő (vagy másikra vonatkozatott) formák, ahol a másik

dimenzió alacsony értékkel van jelen az egyén viselkedésében. Elvileg létezhet azonban

a másik két kombináció is, vagyis a „nem-versengő” viselkedés, ami mindkét dimenzió

alacsony értékével jellemezhető, és a konfúzan versengő forma, ami mindkét dimenzió

magas értékével jár együtt. Ezt azonban még nem vizsgálták szisztematikusan, ezért

csak elméleteket alkothatunk a létükről. A „nem-versengő” viselkedésforma a versengés

minden formájának elutasítását jelenti, vagy azt a törekvést, hogy az egyént önmagát

ilyen „hiperszelíd” személyként állítsa be. Nézeteink szerint az a verzió inkább nőkre,

mint férfiakra jellemző, és a társas elfogadás szélsőséges igényével jár együtt. A konfúz

versengő attitűd, ha létezik, ennél elméletben nehezebben magyarázható. Valószínűleg

olyan hiperversengőkre jellemző, akik felismerik a túlzott és agresszív versengés társas

elutasítottságát és megpróbálják önmagukat, a kiegyensúlyozott versengés jellemzőinek

is felvállalásával, jobb színben feltüntetni. Ezeket az elméleti feltevéseket azonban

eddig még nem vizsgálták empirikusan, reményeink szerint jelen kutatás közelebb vihet

a kérdés tisztázásához.

A fentiekhez hasonló megkülönbözetéseket más szerzők is leírnak a versengésre

vonatkozóan (GRIFFIN-PIERSON 1990, HIBBARD – TAO 1999). Az ilyen irányú kutatások

közös vonása, hogy elkülönítenek egy egészséges, célorientált, az egyén fejlődésére

pozitív hatású versengést, és egy agresszív, öncélú, a másik legyőzését célzó, a társas

kapcsolatokat negatívan érintő versengést. Amennyiben az egyénben ez utóbbi

működik, úgy a baráti kapcsolatok folyamatos feszültség alatt működnek. Elképzelhető

ugyan, hogy az egyén képes a baráti kapcsolataira vonatkozóan teljesen eltérő

viselkedésmintát kialakítani, vagyis hiperversengő attitűdjét elnyomni a barátság

helyzeteiben, azonban az ilyen mértékű hasítás a barátok számára mindenképpen

feltűnő és magyarázatot igényel, aminek eredménye csak rövid ideig lehet a barát

felmentése és a helyzeti tényezők hangsúlyozása. Elvileg az is lehetséges, hogy két

hiperversengő egyén köt barátságot, és kapcsolatukra a nyerés-vesztés folyamatos

dialektikája jellemző. A barátság tartós fennmaradásához ekkor is mindenképpen

szükséges, hogy mindkét félnek legyenek sikerélményei, vagyis időnként az egyik,

máskor a másik érezhesse, hogy ő a jobb. A hiperversengő egyén lélektani jellemzői

azonban ellentmondanak annak a lehetőségnek, hogy örüljön barátja sikerének.

MUROYAMA (1995) a riválisok közötti kapcsolatot vizsgálta, kutatásának

eredményei is azt tükrözik, hogy a versengés jelen lehet azok között is, akik kedvelik

egymást. Ebben az esetben a barátok közös érdeklődése, azonos célja, vagy tervei

egymással versengővé teszi őket. Ez a versengés azonban nem rontja meg a köztük lévő

kapcsolatot, ellenkezőleg: hozzáad ahhoz. Ugyanerre a következtetésre jutott PAUL

INGRAM (2000) is, aki a Sidneyben működő hotelek vezetői közötti rivalizációról

állapította meg, hogy a versenytársak a legtöbb esetben egymás jó barátai is. Ezek a

versengő barátok feltételezésünk szerint önfejlesztő módon versengenek, ami nem gátja

az elkötelezett társas kapcsolatok kialakulásának és fenntartásának.

A VERSENGÉS MEGHATÁROZÓI

Személyiség és szocializáció

43

A barátságban megmutatkozó versengésre számos egyéni és helyzeti tényező lehet

befolyással. RYCKMAN és munkatársai (1990, 1996) a kétfajta versengő viselkedés

hátterében különböző szocializációs tapasztalatokat feltételeznek. A hiperversengés

gyökereit a durva, szeretetlen, elhanyagoló szülői bánásmódban keresik, amelynek

hatására az egyén erőtlennek, jelentéktelennek és másokkal szemben bizalmatlannak

érzi magát. Bármely kapcsolatba azzal a kiinduló beállítódással lép be, hogy az emberek

rosszindulatúak, és egészen addig fenntartja velük szembeni bizalmatlanságát, amíg

nem győződik meg az ellenkezőjéről, ami nagyon nehéz helyzet elé állítja a

kapcsolatban részt vevő másik személyt.

A Ryckman-i leírás nagymértékben ráillik a BOWLBY (1969) és későbbi követői által

leírt bizonytalan kötődési formákra, illetve a háttérben lévő szülői bánásmódra. Szintén

hasonlóság mutatkozik az ADORNO és munkatársai (1950) által leírt tekintélyelvű

személyiség hátterében meghúzódó faktorokkal. Ennek alapján nem meglepő, ha

KELLEY és STAHELSKI (1970) már sokkal korábban feltárták a versengő attitűd és a

tekintélyelvű személyiség dimenziójának összefüggését, különös tekintettel arra a

tényre, hogy a versengő személyek a Fogolydilemma Helyzetben a velük szemben álló

másikat is versengőnek gondolják, és a játékban ezek alapján viselkednek velük, míg az

együttműködő személyek képesek helyesen megítélni a másik személy versengő-

együttműködő beállítódását. KELLEY és STAHELSKI szerint az általuk vizsgált autoriter,

(hiper)versengő személyek interperszonális szinten saját belső valóságukat vetítik ki a

külvilágra, ezáltal torzítva az események és kapcsolatok reprezentációját, és igazolják

saját agresszív, rivalizáló viselkedésüket. Intraperszonálisan a bizonytalansággal

szembeni intolerancia és a biztonságra törekvés, a mentális sémák merevsége, valamint

az önigazolás és a csoporttal való azonosulás folyamatai lelhetők fel a hiperversengők

téves társ-észlelése mögött.

A másik versengéshez kapcsolható személyiségtényező az un. A- és B-típusú

személyiség dimenziója (JENKINS 1975). Az A-típusú személyiségre a magas

teljesítmény szükséglet, intenzív versengés, a mások feletti uralomra törekvés, az

idősürgetettség és türelmetlenség, valamint szélsőséges esetben ellenségesség jellemző.

A B-típusú személyek ezen tényezők viszonylagos hiányával, nyugalommal,

kiegyensúlyozottsággal, alacsony teljesítménymotivációval jellemezhetők. Későbbi

kutatások feltártak az A-típuson belül további két altípust: a versengő és az agresszív A-

típusú személyiséget (GLASS 1977). A versengő A-típusú személy, hasonlóan a

RYCKMAN és munkatársai által (1996) leírt önfejlesztő módon versengő személyre, a

teljesítményt tartja elsődlegesen fontosnak, ezért elismeri azokat, akik nála jobbak

valamely területen. Ezzel ellentétben az agresszív A-típusú személyek, a Ryckman-i

hiperversengőkhöz hasonlatosan, robbanékonyak, szélsőséges módon akarnak győzni,

és céljuk sokkal inkább a mások feletti uralom és a helyzetek feletti kontroll, mint a

magas színvonalú teljesítmény elérése.

A versengés és az értékek viszonya

A személyiség fontos területe a személyes értékpreferenciák mintázata. SCHWARTZ

(1992) áttekintve az értékekre vonatkozó előző kutatásokat, alkotta meg saját

definícióját és elméletét a személyes értékek alapösszetételéről, szerkezetéről és

44

dinamikájáról. Szerinte az értékek vágyott célok, melyek fontossága egyénenként

változó lehet, egymáshoz való viszonyuk hierarchikus, az egyén, vagy csoport

életelvének meghatározói, motiválják a cselekvést, normaként funkcionálnak, és a

szocializáció során sajátíthatók el. Tudatos célok formájában az értékek három általános

igényre adott választ jelentenek, ezek az igények: az egyén, mint biológiai egyed

igényei (1), az összehangolt társas érintkezés kívánalmai (2), és a csoport zavartalan

működésének követelményei (3). Az általa univerzálisnak leírt 10 motivációs érték

mindegyike ezekből az igények valamelyikéből, vagy kombinációjukból vezethető le. A

10 motivációs érték: a hatalom, teljesítmény, hedonizmus, ingerlés, ön-irányítás,

egyetemesség, jótékonyság, hagyomány, konformitás és biztonság. Az értékek

egymással támogató vagy versengő kapcsolatban lehetnek, hasonló jellemzőik alapján

összetartoznak, vagy szemben állnak, ezáltal jól definiálható értékstruktúrát hoznak

létre. Az értékek Schwartz-féle struktúrája a 2. ábrán látható.

2. ábra

SCHWARTZ érték-struktúra modellje (SCHWARTZ 1994 nyomán)

Az ábrán jól látható, hogy az egymással szomszédos értékek, közös jellemzőik

alapján nagyobb szerkezeti egységekbe összevonhatók. Ezáltal SCHWARTZ végül 2 fő

dimenziót tárt fel, melyet empirikus vizsgálatai is igazoltak. Az első dimenzió a

Változásra való nyitottság vs. Megőrzés, amely megkülönböztetés szembeállítja az

egyéni gondolkodást és viselkedést hangsúlyozó, valamint a változások kedvelését

jelentő értékeket azokkal, amelyek az alárendelődést, hagyománytiszteletet és a

változatlanság megőrzését hangsúlyozzák. A második dimenzió az Én-hangsúlyozás vs.

Én-transzcendencia, amely szembeállítja az egyén saját sikerének és dominanciájának

hangsúlyozását a másik személyt egyenlőként elfogadó és annak jólétével való törődést

45

hangsúlyozó értékekkel. SCHWARTZ 44 országban elvégzett vizsgálatai a feltárt

motivációs értékeket és azok egymáshoz való viszonyát egyetemesen jellemzőnek

találták (SCHWARTZ 1994). Elmélete máig a legkidolgozottabb és legigazoltabb a

személyes és kulturális értékekre vonatkozó elképzelések közül, ezért a következőkben

erre az elméletre támaszkodunk, amikor az értékek és versengés, valamint barátság

kapcsolatát vizsgáljuk.

A versengés és értékek viszonyát nagyon nehéz a viselkedésben tetten érni, mivel a

viselkedés számos, nehezen kontrollálható tényező függvényében módosulhat. A

leggyakrabban használt kísérleti módszerek, melyek alkalmasak a kontrollált

körülményeket létrehozni – ezáltal persze némileg valótlan helyzetet teremtve – a

Fogolydilemma Helyzet, illetve az un. pénzelosztási mátrixot használó kísérleti

szituációk. SCHWARTZ (1996) az együttműködő és nem-együttműködő

viselkedésmódokkal kapcsolatban az Én-hangsúlyozás vs. Én-transzcendencia

dimenziójába tartozó értékeket vélte összefüggőnek, azon belül a hatalom, teljesítmény

és hedonizmus értékeket az együttműködéssel negatívan, az egyetemesség, jótékonyság

és konformitás értékeket pedig pozitívan korrelálónak feltételezte. A hipotézisek

tesztelésére elvégzett, pénzelosztásos vizsgálata nagymértékben megerősítették

elképzelését. A kooperációval legerősebben a jótékonyság és a hatalom értéke korrelált,

utóbbi negatívan (r -0.37), előbbi pedig pozitívan (r 0.38). A 10 érték fontosságának és

az együttműködés gyakoriságának összefüggése a feltételezett irányban volt

megfigyelhető, és az egyes értékek fontosságának együttjárását az együttműködés

gyakoriságával összefüggésben vizsgálva SCHWARTZ azt az eredményt kapta, hogy a

kooperáció kétszer olyan gyakori volt azok körében, akik életük vezérlőelvei közül

nagyon fontosnak tartották a jótékonyságot és kevéssé fontosnak a hatalmat, mint a

többi alminta tagjai között. Bár SCHWARTZ az elemzésben az együttműködést emelte ki,

a versengő viselkedésre az eredményekből következtethetünk. A fogolydilemma

helyzetben végzett pénzelosztásos játékban, idegen személyekkel szemben, a vizsgált

főiskolás populáció nem-együttműködő (vagyis versengő/individualista) viselkedésével

az értékek közül legerősebb pozitív korrelációt a hatalom motivációs értéke mutatta,

míg legerősebb negatív korreláció a jótékonyság értékével kapcsolatban volt

megfigyelhető. A két egymással szembenálló érték megfeleltethető a nemi

különbségekkel kapcsolatos általános dichotómiának a nők „közösségi/kifejező”

(communal / expressive), a férfiak „működtető/eszközjellegű” (agentic / instrumental)

alaptermészetéről.

RYCKMAN és munkatársai (1997) szintén az értékek és a versengés viszonyát

vizsgálták. SCHWARTZ Értékkérdőívét kombinálták a LORR és munkatársai (1973) által

kidolgozott értékmérő kérdőív néhány elemével. Az így létrehozott kérdőív egymással

korreláló itemeiből összevont értékeket generáltak, melyeknek Izgalmas Élet, Én-

hatékonyság, Társas Törődés, és az Egyéni Érdekek Csoportnak Való Alárendelése

nevet adtak. A Schwartz-féle kérdőív Teljesítmény, Hedonizmus és Hatalom értéke

eredeti formájában került bele a vizsgálatba. Kérdésfeltevésük középpontjában a

hiperversengő és önfejlesztő módon versengő személyekre jellemző értékstruktúra

elkülönítése állt. Eredményeik szerint a két versengési formát leginkább elkülönítő érték

a Hatalom volt, amely a hiperversengéssel erős pozitív korrelációban állt, de nem

mutatott összefüggést az önfejlesztő versengéssel. Ezzel ellentétes tendenciát mutatott a

Társas Törődés, amely a hiperversengéssel erős negatív, az önfejlesztő versengéssel

pozitív korrelációban állt, és a Csoportérdek értéke, amely azonos irányú, de nem ilyen

46

erős összefüggést mutatott. A kétfajta versengési forma nem különbözött a

Teljesítmény, Hedonizmus és Izgalmas Élet értékekkel való kapcsolatában, mindkettő

pozitív korrelációban állt az említett értékekkel.

A vizsgálat eredményei szintén összefüggésbe hozhatók a kétféle versengési típus

hátterében feltételezett különböző szülői magatartásformákkal. Az önfejlesztő versengés

kialakulásában szerepet játszó meleg, támogató gondozói légkör – kellő

teljesítményorientációval párosulva – a gyermekben bátorságot,

kezdeményezőkészséget, a környezet aktív megismerésének szándékát alakítja ki, amely

a társas környezettel szembeni optimista beállítódást is tartalmaz. A társakkal való

interakcióban képes elsajátítani és belsővé tenni a fair verseny képét, aminek folyamán

a másikkal való törődés beépül a küzdelembe, ezáltal a gyermek – majd később a felnőtt

– úgy törekszik a győzelemre, hogy azzal nem akar mások fölé kerülni. A hiperversengő

magatartásforma hátterében feltételezett szigorú, szeretetlen szülői bánásmód ellenben a

bizonytalan gyermekben haragot és agresszív viselkedést vált, amelyre környezete

kiszámíthatatlanul, elutasítással reagál, így erősíti meg a gyermekben a társas

környezetről kialakult barátságtalan, hideg képet. A gyermek túlélésének és

önértékelése fenntartásának egyetlen esélyét a másokon való uralkodásban, a többiek

manipulálásában látja, minden riválist ellenségként kezel és kialakítja a „győzni minden

áron” stratégiát. Ezt az elképzelést támasztja alá az a kísérleti megfigyelés is, hogy azok

a gyerekek, akik úgy érezték nincs elég hatalmuk, sokkal versengőbben játszottak

barátaikkal, mint azok, akiknek nem volt ilyen hatalmi hiányérzetük (BUGENTAL –

MARTORELL 1999). Az észlelt hatalomnélküliség intergenerációs összefüggést mutatott,

főleg a fiúk és anyák esetében.

Nemi különbségek a versengésben

A fent említett személyiségtényezők mellett, az egyén különböző demográfiai

jellemzői nagy hatással vannak a versengéssel általában kapcsolatos attitűdjére és a

versengő viselkedésre. Fontos egyéni tényezőnek tekinthetjük a személy nemét vagy

még inkább nemi szerepazonosságát. A nemi különbségek vizsgálata számos,

egymásnak gyakran ellentmondó eredménnyel járt. A vizsgálatok egy része, már igen

kis korban, markáns nemi különbséget mutatott ki a fiúk javára, vagyis a fiúkat

versengőbbnek találták, mint a lányokat (AHLGREN 1983, MACCOBY 1990). Az ilyen

kutatásokat megvizsgálva azonban számos szerző felhívja a figyelmet a vizsgálatok

módszertanának és kérdéskörének eredményeket módosító, torzító hatására. FÜLÖP

MÁRTA hazai és kultúrközi vizsgálatai egyértelműen azt mutatják, hogy amikor direkt

módon kérdezik a személyt, hogy mennyire versengő, a nők szignifikánsan kisebb

arányban vallják be versengő hajlamaikat, mint a férfiak, azonban amikor indirekt

módon vizsgálják a kérdést, nem találnak különbséget a két nem versengő hajlama

között (FÜLÖP 1995/d, 2002/a). ARGYLE (1991) kiemeli, hogy ha a fiúk és lányok

azonos nemű csoportjait vizsgáljuk, akkor a lányok egymás között kevésbé

együttműködőek, mint a fiúk. Másrészt a megfigyelhetőséget befolyásolja, hogy a

lányok versengése kevésbé nyílt, gyakran mások számára láthatatlan jellemzője a

kapcsolatnak, a fiúk ellenben merészen és nyíltan küzdenek egymással, ami sokszor

fizikai agresszióban is megnyilvánul. Ezt a különbséget a két nemre vonatkozó eltérő

társadalmi elvárások miatt a szocializáció nap mint nap megerősíti.

47

LAURA TRACY (1991) férfiakat és nőket kérdezett meg a versengésről, és az interjúk

formai és tartalmi különbségeit szembeszökőnek találta. Megfigyelése szerint, az általa

megkérdezett férfiak nyugodtan, indulatok nélkül tudtak beszélni azokról a

versenyhelyzetekről, amelyekben nap mint nap részt vesznek. Számukra ezek a

helyzetek elkülönülten kezelhetők, nem keverednek össze a kapcsolatok egyéb

jellemzőivel. A rivalizációt képesek „haragtalan háborúként” megélni, vagyis

érvényesül a „személyes” és „üzleti” megkülönböztetése. Üzleti versenytársaikkal baráti

kapcsolatban állnak, nem ritka, hogy együtt ünneplik egymás sikereit, amelyek sokszor

a másik fél kudarcát is jelentik. A TRACY által megkérdezett nők nagy része viszont

ezzel ellentétes formában és tartalomban beszélt a versengésről. Az interjú alatt

indulatosak lettek, visszafojtott és ki nem élt törekvéseik a másik személy elleni

haragban vagy önmagukkal szembeni vádaskodásban nyilvánultak meg. A legtöbben

nem vállalták fel nyíltan, hogy ők maguk versengők lennének, ám a nőkről alkotott

általános véleményükhöz hozzá tartozott a kegyetlen versengés képe is. Azok, akik

bevallották, hogy időnként versengenek más nőkkel, önzőnek és kegyetlennek tartották

magukat, vagy hasonló jellemzőket tulajdonítottak versenytársaiknak, így indokolva

saját viselkedésüket. Az interjú folyamán megnyilvánult rivalizációs késztetéseik

burkolt formában, pozitívnak ítélt tulajdonságok köntösében jelentek meg, így

fenntartva önmagukról a nőiség elvárásainak megfelelő képet.

Ez a társadalmi nyomás főleg a serdülőkorral, a nemi érés és a felnőtt szerepek

intenzív próbálgatásának időszakával válik kifejezetté. Erre a korra tehető a lányok

versengési viselkedésében – és ezzel összefüggésben, az iskolai teljesítményükben –

megmutatkozó változás, aminek hatására az addig jó teljesítő, motivált, versengő

lányokból szorongó, visszahúzódó, a versengést elrejtő serdülő, majd felnőtt nő válik

(TRACY 1991). A sikertől való félelem jellegzetes női viszonyulás, hátterében a sikeres

nőkkel kapcsolatos negatív vélekedések elfogadása és a saját magunkra vonatkoztatástól

való rettegés áll (HORNER 1972), valamint annak a veszélynek az előrevetítése, hogy a

sikeres lányok partnerkapcsolatukban kudarcra vannak ítélve. Ezért a serdülőkortól a

lányok versengési késztetésüket próbálják burkolt formában kifejezni, ezáltal megőrizve

magukról a „jó kislány” képet. Saját versengő viselkedésükre vonatkozó kérdésre a fiúk

nyíltabban válaszolnak igennel, mint a lányok, akik tagadják, hogy ők maguk versengők

volnának.

Egyes szerzők a lányok esetében megfigyelhető rejtett versengést a lányok nagyobb

kapcsolódási igényével hozzák összefüggésbe, és ennek kapcsán úgy fogalmaznak,

hogy a lányok képesek az együttműködést és a versengést összehangolni, vagyis

együttműködve versengeni (HUGHES 1988, FÜLÖP 2002/b). Ez az együttműködő

versengés azonban főleg a fiatalabb korosztály nőtagjaira jellemző, akik a modern kort

követő társadalmi közegben a nemi szerepek tradicionális leosztását megkérdőjelezve

szakítanak a nőkre jellemző passzív, alárendelődő, hátulról irányító működésmóddal, és

nyíltan felvállalják ambícióikat anélkül, hogy kapcsolataik fontosságát elvetnék. Sajnos

azonban ez viszonyulás még kevéssé elterjedt a nők körében, sokkal gyakoribb a rejtett

és negatív – az önfeláldozó szerepből mártírként előnyt kovácsoló – versengés, mely a

társadalmi közhiedelem és a tudományos vizsgálatok szerint is, sokkal keményebb,

alattomosabb, a kapcsolatokra nézve rombolóbb hatású, mint a versengés „férfias” nyílt

formája (TRACY 1991, F. LASSÚ 2002/a).

A nemi különbségek elmosódását látszik igazolni az a vizsgálat is, amelyet FÜLÖP

MÁRTA és munkatársa fiatal fiúkkal és lányokkal végzett, a versengő személy

48

prototípusának feltárására (FÜLÖP – BERKICS 2002). Amikor a vizsgálati személyeknek

egy általuk versengőnek tartott személyre kellett gondolni és leírni a jellemzőit, fiúk és

lányok egyaránt saját nemük képviselőjére gondoltak. A tipikus versengő személy képe

nem a nemi sztereotípiának megfelelően alakult, azaz nem volt jellemző, hogy mindkét

nem tagjai az általában versengőbbnek tartott férfi nemből választott tipikus képviselőt,

hanem saját nemi hovatartozásuk alakította a választást. Saját vizsgálataink azonban azt

mutatják, hogy amennyiben a kérdésfeltevés nem általában szól a versengésről, hanem

valamely meghatározott területen történő versenyhelyzet szereplőinek kellett

meghatározni a nemét, akkor a nemi sztereotípiák és az adott helyzetre vonatkozó

scriptek együttműködve határozzák meg, hogy milyen nemet tulajdonít a személy a

rivalizáló feleknek – a sportverseny script inkább férfi versenyzőket tartalmaz, amíg a

partnerért való versengés esetén a válaszadók saját nemüket vonatkoztatják a

szereplőkre. A helyzetet tovább bonyolítják a versenyhelyzetben mutatott viselkedéssel,

pl. a nyeréssel és vesztéssel kapcsolatos nemileg meghatározott vélekedések, a siker és

kudarc eltérő attribúciója, és lányok esetében a már említett sikertől való félelem.

Mindezek részletes tárgyalása azonban túlmutat jelen dolgozat keretein.

SCHWALBE és TAPLES (1991) az önértékelés forrásában megfigyelhető nemi

különbségeket vizsgálták. Fiatal felnőttekkel végzett kérdőíves kutatásuk eredményei

összefüggésbe hozhatók a versengésben általánosan mutatkozó nemi eltérésekkel.

Mindkét nem esetében az önértékelés legfontosabb forrásának a másoktól származó

visszajelentéseket találták, ezt követte az észlelt én-hatékonyság érzés és legkevésbé

fontos a társas összehasonlítás volt. A nők számára, a férfiaknál nagyobb mértékben

tűnt fontosnak a másoktól származó visszajelentés, míg a férfiaknak, a nőkhöz

viszonyítva, több információ származott a társas összehasonlításból, saját

önbecsülésükre vonatkozóan. Ha elfogadjuk azt a nézetet, mely a versengés hátterében a

társas összehasonlítás folyamatát feltételezi, akkor érthető, hogy a férfiak versengőbbek,

mint a nők, hiszen számukra a társas összehasonlítás fontosabb forrása az

önbecsülésnek, mint a nők számára, akik a másoktól származó visszajelzésből

származtatnak több információt, ezáltal motiváltabbak, a nők körében általánosan elítélt,

versengő viselkedés elkerülésére vagy elrejtésére.

A megfigyelt nemi különbségek, és az eredmények következetlen volta összefüggést

mutat az értékpreferenciákkal kapcsolatos nemi különbségekre vonatkozó vizsgálatok

egymásnak ellentmondó eredményeivel. ROKEACH (1973) például szignifikáns nemi

különbséget talált az értékek rangsorának kialakításában, ami megfelelt a hagyományos

férfias-nőies megközelítés sztereotipikus képének: a férfiak instrumentális, nők

expresszív voltának. FEATHER (1984, 1987) szintén megtalálta ezt az eltérést, és arról is

beszámolt, hogy a működtető/eszközjellegű értékek főleg a magas maszkulinitással

jellemzettek csoportjában voltak elsődlegesek, míg a közösségi/kifejező értékek azok

körében, akik magas femininitással voltak jellemezhetők. BEUTEL és MARINI (1995)

amerikai serdülők körében talált szignifikáns nemi eltéréseket: a lányok, a fiúkhoz

viszonyítva, sokkal fontosabbnak tartották a mások jólétével való törődést és

felelősséget, az élet értelmének megtalálását, és kevésbé fogadták el az anyagiasságot és

versengést. Ezek a vizsgálatok az értékek széles spektrumát vizsgálták és tártak fel

jelentős nemi különbségeket. Más vizsgálatok azonban, melyek az értékek szűkebb

területére koncentráltak, pl. munkaértékek, kötődési értékek, nem találtak nemi

49

különbségeket. A vizsgálatok áttekintése és saját erre vonatkozó kutatásuk

eredményeinek elemzése után PRINCE-GIBSON és SCHWARTZ (1996) arra a

következtetésre jutnak, hogy az értékek fontosságában megmutatkozó nemi

különbségeket számos tényező, köztük a nemi szerep azonosság, az életciklus, az

iskolázottság és foglalkozás is befolyásolják. FÜLÖP MÁRTA és munkatársai (1999)

üzleti felsőoktatásban részt vevő fiatal férfiakat és nőket vizsgáltak SCHWARTZ

Értékkérdőívének felhasználásával. A hallgatók megoszlottak aszerint, hogy angol vagy

magyar nyelven hallgatták a tárgyak javarészét. Ez a különbség, illetve az ezzel

összefüggő egyéb különbségek, összetett módon befolyásolták az értékperefenciákban

mutatkozó nemi eltéréseket. Nem találtak különbséget a hedonizmus érték

fontosságában, sem nemre, sem szakra vonatkozóan, de mindkét szaknál jellemző volt,

hogy a hatalom a fiúk számára, a hagyomány, biztonság és egyetemesség a lányok

számára volt fontosabb. Az angol tannyelvű csoportban a lányok számra fontosabb a

teljesítmény, mint a fiúk számára, amíg az önirányítás éppen ellentétes tendenciát mutat.

A magyar tannyelvű csoportban a lányoknak fontosabb az önirányítás és a konformitás,

valamint az ebbe a csoportba tartozó fiúkra jellemző legkevésbé a jóindulat fontossága.

FÜLÖP az eltérések hátterében a pályaorientáltság, céltudatosság és önértékelés eltéréseit

feltételezi, melyek különbözőképpen jellemzik az egyes hallgatói csoportokat. Az

eredmények közül külön kiemelném a szaktól független nemi eltérést a hatalom,

hagyomány, biztonság és egyetemesség értékekben, melyek alátámasztják a fentebb

idézett széles spektrumú kutatások eredményeit.

A fenti vizsgálat eredményeinek összetettsége jól példázza, hogy minél homogénebb

és speciálisabb mintán végezzük az értékvizsgálatot, annál valószínűbb, hogy egyéni és

helyzeti tényezők elmossák a nem tényezőjéből fakadó egyértelmű dichotómiát.

Amennyiben heterogén mintán, az értékek széles spektrumát vizsgáljuk, a nemi

különbségek jól körülhatárolhatók és megfeleltethetők a fentebb említett

működtető/eszközjellegű vs. közösségi/kifejező dichotómiának. Ez a megkülönböztetés

érhető tetten a versengéssel kapcsolatban is, ha a helyzeti tényezők sokaságát nem

figyelembe véve, férfiak és nők széles körét vizsgáljuk. Mind több kutatás hívja fel

azonban arra a figyelmet, hogy ez a megközelítés az egyéb egyéni és szituációs

különbségek tudatos negligálásával a valóságtól elszakadt következtetésekre vezet.

A versengést befolyásoló helyzeti tényezők

A nemi különbségek vonatkozásában gyakran kiemelik a helyzeti tényezők hatását,

pl. a versengés területét. Az iskoláskorú gyermekek esetében a tanulmányi

teljesítménnyel kapcsolatos versengésben jól elkülönülnek a reál és a humán tárgyak,

előbbiek kifejezetten fiús, utóbbiak pedig lányos területekként definiálva (STEIN 1971).

Azok a tárgyak, amelyek tanulásában az egyén motiváltabb, nagyobb

teljesítménykésztetéssel rendelkezik, erősebb versengő viselkedést váltanak ki belőle,

mint azok, amelyekben nem érzi a sikerre törekvés érzését. Ez a tény volt az oka számos

vizsgálatban annak a már említett eredménynek, hogy a fiúkat általában versengőbbnek

találták, mivel a versengés területét a sportokra szűkítették, és az nem azonos mértékben

érdekli a lányokat és a fiúkat. Általában is elmondható, hogy a személy számára fontos

életterületeken való helytállás, sikerélmény vágya valószínűbben vált ki nyílt vagy

burkolt versengő magatartást (ERBER – TESSER 1994).

50

A különböző társas helyzetekben megmutatkozó versengésbeli nemi különbségek

újabb helyzeti tényezővel gazdagítják a vizsgálati szempontokat: a kapcsolat

minőségének szempontjával. MAJOR, BYLSMA és COZZARELLI (1989) férfiak és nők

igazságos elosztásra vonatkozó ítéleteiket tanulmányozta, munkahelyi és informális

kapcsolatokban. Eredményeik szerint a nők és férfiak nem különböztek az informális

kapcsolataikban mutatott jótékonyság tekintetében, de a nők mindkét szituációban

inkább jótékonyak voltak, mint méltányosságra törekvők. A férfiak azonban sokkal

kevésbé voltak jótékonyak a munkahelyi szituációkban, mint a nők. A nők általánosan

nagyobb jótékonyságának hite tehát azoknak a vizsgálatoknak az eredménye, amelyek

az igazságos elosztást főleg munkahelyi körülmények között elemezték.

A kapcsolatok szorossága és az igazságos elosztás kapcsolatát vizsgálva más

szerzők is megerősítették azt a nézetet, hogy a szoros kapcsolatokban inkább az

egyenlőség, a kevésbé szoros kapcsolatokban inkább a méltányosság alapján működik

az erőforrások és jutalmak elosztása, amint azt CLARK és MILLS (1979) hangsúlyozta a

közösségi és csere-alapú kapcsolatok megkülönböztetésében. AUSTIN (1980)

idegenekkel és szobatársakkal szembeni igazságosnak ítélt elosztási formákat vizsgált

főiskolás nők körében, abból a szempontból, hogyan osztanak el egy bizonyos

pénzösszeget egymás között annak függvényében, hogy milyen az egymáshoz

viszonyított hozzájárulásuk a közös teljesítményhez. A vizsgálat eredményei szerint a

kísérletben részt vevő nők hajlamosak voltak felülemelkedni a különbségeken és az

egyenlő elosztást választani, ha a szobatársukkal kellett osztozkodni. Ezzel ellentétben

az idegennel való osztozkodás formáját a hozzájárulás mértéke befolyásolta:

amennyiben a kísérleti személy rosszabbul teljesített, mint a társa, úgy az egyenlő

elosztást választotta, ellenkező esetben azonban a méltányosságon alapulót.

A két ismertetett kísérlet eredményét összegezve érdekes megállapítást tehetünk a

férfiak és nők igazságos elosztásra vonatkozó ítéleteiről. Amennyiben következtetésünk

helyes, a nők és férfiak a munkatársaikkal kapcsolatban eltérő kapcsolati szorosságot

élnek meg, és ezért elérő módon kezelik a jutalmak elosztásának kérdését. A férfiak

alacsony jótékonysági, magas méltányossági törekvése azt sugallja, hogy ők

munkatársaikat sokkal inkább idegenekként kezelik, távolabb érzik maguktól, míg a nők

elosztási preferenciája arra utal, hogy munkatársaik sokkal inkább barátok, mint

idegenek. Ennek okát a későbbiekben a nemi különbségek magyarázata kapcsán

tárgyaljuk.

A helyzeti tényezők vizsgálatában a versengés területe, mint a versengés tényét vagy

erősségét meghatározó legfontosabb tényező mellett egyéb szempontok is szerepet

játszhatnak. Az un. Önértékelés-fenntartási Modell szerint, barátaink sikerei annak

függvényében válthatnak ki belőlünk örömöt vagy féltékenységet, hogy mennyire áll

hozzánk közel az illető barátunk, mennyire emelkedik ki a teljesítménye és a terület,

amelyben a sikert elérte, mennyire fontos a mi önértékelésünk szempontjából (ERBER –

TESSER 1994). Amennyiben, egy hozzánk közel álló személy ér el kimagasló sikert egy

olyan területen, ahol mi is érintettek vagyunk, úgy beindul a társas összehasonlítási

folyamat, és barátunk sikere negatívan érint, vagyis irigyek és féltékenyek leszünk,

neheztelünk rá, esetleg nyíltan vagy burkoltan megpróbálunk vele versenyezni. Ha

azonban sikerének területe számunkra nem fontos, vagyis nem tudjuk benne

összehasonlítani magunkat vele, úgy akkor járunk jól, ha örülünk sikerének, sőt büszkék

vagyunk rá, ezáltal az ő jó teljesítménye ránk, mint barátra is jó színt vet. Ezt a

51

folyamatot ERBER és TESSER tükröződésnek hívja, ami szerintük az önértékelés

fenntartásában a társas összehasonlítás alternatívájaként működik. A hosszú távú

kapcsolatokban, mint amilyen a barátság, az egyén nem csak a saját, hanem a másik

önértékelésének fenntartását is figyelemmel kíséri, ezért a kutatók feltételezik az un.

empatikus összehasonlítás és tükröződés létét. A baráti kapcsolatokban mindkét fél

tisztában lehet a másik teljesítményterületei fontosságának az önértékelés

szempontjából, és saját teljesítményértékelését annak függvényében alakíthatja, hogy a

másik önmagát sikeresnek élhesse meg a számára fontos területeken. A modell szerint a

szoros kapcsolatokban a teljesítmény dimenziók komplementer jellege a hosszú távú

kötődés fenntartásának feltétele. Az Önértékelés-fenntartásai Modellel kapcsolatos

vizsgálatok azt is feltárták, hogy milyen stratégiákkal élnek a személyek, ha fenyegetve

érzik önértékelésüket az összehasonlítási folyamatban. Az eredmények összefüggésbe

hozhatók a kognitív disszonancia elméletével, a disszonancia csökkentésének

módszereivel. TESSER és SMITH (1980) vizsgálata alapján a téma fontossága miatt

önértékelésüket fenyegető helyzetbe került személyek a barátjukat kevésbé segítették

egy játékban, mint az idegeneket, akiknek a teljesítménye nem érintette olyan

érzékenyen őket. A barát teljesítményének szubjektív megítélése pozitívabb volt, ha a

téma a személy önértékelésében nem kapott fontos szerepet, és ilyenkor időnként még a

saját teljesítmény visszatartása is megjelent, mint a másik önértékelését támogató

stratégia. Amennyiben a barát a számukra fontos területen kimagaslóan jól teljesített, a

baráttal való kapcsolat (legalább időleges) lazulása, valamint a téma leértékelésének

folyamata segíthették a személy önértékelésének védelmét. Az Önértékelés-fenntartási

modell működésének tényleges megnyilvánulását befolyásolja a már említett empátia,

aminek hatására saját sikerünkből fakadó büszkeségérzetünket csökkentheti a másik

kudarcának átélése, és viszont: saját sikertelenségünket enyhítheti a hozzánk közel álló

barát sikerélményében való osztozás. Ezen összefüggések bevezetésével azonban, a

modellben szereplő tényezők száma valószínűleg kezelhetetlen mértékűre duzzad, és

így a modell mindenképpen veszít prediktív értékéből.

A játékelméleti paradigmát felhasználó vizsgálatok kísérleti helyzetben

tanulmányozták a versengést. A kísérletek, a laboratóriumi helyzettel szemben

felhozható kritikák figyelembe vételével együtt is, számos, a versengésre és

együttműködésre ható tényezőt tártak fel (FÜLÖP 1995/c). Az első, és az ilyen jellegű

vizsgálatokra leginkább jellemző, tényező a kommunikáció lehetőségének vagy

hiányának befolyásoló szerepe. Amint a Fogoly-dilemma helyzetben a résztvevőknek

módjukban áll egymással kommunikálni, vagy legalább látják egymást, megnő az

együttműködés esélye a játék során. A játékra vonatkozó instrukció, a másik játékos

stratégiája, a jutalmak természete (véges vagy nem véges erőforrások) és a jutalmazás

struktúrája (egyéni vagy csoportos) szintén befolyásolja a versengés-együttműködés

választását. Ezek a kísérleti eredmények azonban csak részben általánosíthatók a

barátságon belül megjelenő versengés tényezőiként. A barátság legfontosabb

kritériumai – az önkéntesség, elkötelezettség és a kölcsönös örömteli tevékenységek –

eleve sugallják az együttműködés elsőbbségét és a versengés helyzeteinek elkerülését.

A baráttal való tartós ismeretség és folyamatos kommunikáció, a „jutalmak”

szimbolikus és hosszú távú cseréje, a kölcsönös bevonódottság miatti „páros”

jutalomstruktúra, mind mind arra hatnak, hogy a barátságban minimálisra szorítsák a

52

versengést. A versengés azonban, ennek ellenére, is jelen van a legtöbb baráti

kapcsolatban.

A VERSENGÉS HATÁSA A BARÁTI KAPCSOLATOKRA

DEUTSCH (1949) korszakalkotó tanulmánya a versengés és együttműködés

interperszonális hatásairól, majd SHERIF és munkatársainak (1961) terepkísérletéből

levont következtetései évtizedekre meghatározták a versengés hatásáról alkotott

elképzeléseket. A versengést, mint konfliktuskeltő tényezőt tekintették, melyet ki kell

iktatni, el kell kerülni, de legalábbis hatásait fölérendelt közös célokkal kell

semlegesíteni. Ez a nézőpont terjedt el a pedagógiában csakúgy (JOHNSON – JOHNSON

1992), mint a szervezetfejlesztésben, noha előbbiben a versengés a személyközi és

csoportközi konfliktusok oka, utóbbiban pedig – egyik legkevésbé ajánlott, de

leginkább gyakorlott – megoldási stratégiája.

Amikor a kutatók a ’90-es években feltárták a versengés kétféle formáját a

kiegyensúlyozott, önfejlesztő (feladatorientált) és az agresszív, neurotikus (másikra

vonatkoztatott) versengő stílus megkülönböztetésével (RYCKMAN és munkatársai 1990,

1996, TASSI – SCHNEIDER 1997), megkérdőjelezték azt a majdnem 50 éves

egyeduralkodó elképzelést, hogy a versengés minden esetben rombolja az

interperszonális kapcsolatokat. A versengés többdimenziós jellegét feltáró vizsgálatok

arra hívták fel a figyelmet, hogy csak az un. hiperversengő magatartás – amely

agresszív törtetéssel és neurotikus hajlamokkal a másik fél legyőzésére irányul – jár

együtt a társas kapcsolatok deficitjével, a társak elutasító reakciójával (TASSI –

SCHNEIDER – RICHARD 2001). Az önfejlesztő, kiegyensúlyozott versengés a riválisok

kölcsönös elismerését és megbecsülését jelenti, amely akár a legszorosabb baráti

viszonyban is megvalósulhat, mivel nem rombolja, hanem erősíti a kapcsolatot. Erre a

versengési formára utal LAURA TRACY (1991) is, amikor a megerősítő versengés

szükségességét hangsúlyozza a nők közötti rejtett és destruktív rivalizáció helyett.

A barátok közötti versengés hatásairól még nem született olyan tudományos

vizsgálat, amely lehetővé tenné, hogy a versengés kétdimenziós megközelítéséből

levont következtetéseket erre a területre is általánosítsuk, vagy azt a barátság

szempontjából kiegészítsük. Saját, fiatalok körében végzett fókuszcsoportos

vizsgálataink igazolni látszanak az önfejlesztő versengés pozitív, serkentő hatását a

kapcsolatra (F. LASSÚ 2002/b). A fiatalok nagy része – meglepő módon több lány, mint

fiú – pozitív megközelítésből beszélt saját barátjával kapcsolatos versengő hajlamairól,

a köztük lévő rivalizációról az élet legtöbb területén. Kivételt képez ez alól a partnerért

való versengés, amely a legtöbb esetben – főleg a lányoknál – negatív érzéseket

generált, és komoly formában a barátság megszakadását is eredményezte. Érthető ez az

eredmény, ha arra gondolunk, hogy az azonos partnerért való küzdelem nulla-összegű

játszmaként definiálható, amelyben csak egy nyertes lehetséges. A versengés egyéb

területeire: az iskolai teljesítményért vagy a társaktól származó elismerésért, a jó

elhelyezkedésért való „harcra” ritkábban jellemző az erőforrásoknak ez a véges jellege,

másrészt ebben az életkorban nem érintik olyan intenzíven az önértékelést, mint a

partnerkeresés sikeressége vagy kudarca. Ezek a vizsgálatok azonban korántsem elégítik

ki a tudományosság igényeit a reprezentativitás és a validitás szempontjából, az

eredmények széleskörű igazolása további kutatást igényel.

53

A BARÁTSÁG HATÁSA AZ EGYÉNRE

ADAMS és BLIESZNER, egyébként igen részletes, modelljéből hiányzik egy fontos

elem: a baráti hálózat, a barátság jellemzőinek visszahatása az egyéni jellemzőkre.

Pedig a barátság hatása az egyén lélektani adottságaira – pszichés és fizikai egészségére,

alkalmazkodó-, megküzdési- és problémamegoldó készségére, más személyekkel való

kapcsolatára, stb. – széles körben ismert és elismert jelenség.

A gyermekkori barátságok fejlődéslélektani jelentőségét már fentebb érintettük (ld.

SULLIVAN 1953, HARTUP 1992). Az átpártolás serdülőkori megerősödése után a barátok

sokkal inkább részesei az egyén életét érintő történéseknek, mint a szülők, vagy a

testvérek. Különös jelentőségre tesznek szert a barátok azoknak a fiataloknak az

életében, akik otthonról elkerülve folytatják felsőoktatási tanulmányaikat. A szüleiktől

távol tanuló főiskolások és egyetemisták legtöbbször kollégiumban vagy barátokkal

közösen bérelt lakásban élik életük ezen időszakának legnagyobb részét. A

megváltozott életkörülmények, a középiskolához viszonyítva sokkal inkább felnőttként

kezelő intézmények elvárásai az önállóság, alkalmazkodás, rugalmasság igényével

szembesítik az egyént. Az elsősök különösen nagy stressznek vannak kitéve, amikor

egy teljesen új közegben kell megtalálniuk helyüket, miközben törekednek megőrizni és

másokkal is elismertetni az önmagukról alkotott képet. Az ebben az életszakaszban,

még többnyire elkötelezett partnerkapcsolat nélkül élő fiatalok legfontosabb támaszai a

barátok. Erre az időszakra azonban gyakran jellemző a régi barátságok iskolaváltás

miatt bekövetkező lazulása vagy megszűnése. Ezért a felsőoktatásba bekerülő fiatalok

számára a régi barátságok megőrzése mellett különösen fontos az új barátságok

kialakítása a személyiség fejlődése és az új közegbe való beilleszkedés szempontjából.

Hasonlóan fontos szerepe van a barátságok megőrzésének és újbóli kialakításának a

gyermekek családtól való elszakadása után az érett felnőttkorban, majd az egyedül

maradó idős személyek életében is. Témánk szempontjából azonban ezek az életkori

sajátosságok nem olyan jelentőségűek, hogy a terjedelmi korlátok betartásával

részletesebben kifejthetnénk őket, ezért a következőkben a barátságnak a fiatal felnőtt

korú személyek egyéni jellemzőire tett hatásával foglalkozunk.

A legintenzívebben kutatott terület a társas támasz jelensége, amelyet az interaktív

folyamatokon belül a segítségnyújtás témakörében részletesen elemeztünk, ezért itt nem

kívánunk újra kitérni rá.

A barátság fontosságát az egyén személyiségfejlődésében korán felismerték a

kutatók. SULLIVAN (1953) szerint az azonos nemű „pajtással” megtapasztalt intimitás,

és a tőle származó elfogadás „konszenzusos megerősítést” nyújt, amely kritikus az

egyén személyes értékesség tudatának kialakulásában. A barátság számos tényezője

járulhat hozzá az önértékeléshez: annak felismerése, hogy barátunk ismeri, elfogadja és

szereti a valódi énünket; az a tény, hogy barátunk hasonlóan gondolkozik a világról,

mint mi, és támogatja önmagunkról kialakított képünket, valamint, azáltal, hogy

lehetőséget nyújt arra, hogy segítsünk, gondozzunk és befolyásoljunk egy másik

személyt – őt (HAYS 1988). VOSS és munkatársai (1999) a barátság, házasság és az

önértékelés viszonyát vizsgálva szignifikáns pozitív korrelációt találtak a barátság

pozitív aspektusai és az egyén önértékelése között, vagyis azok, akik baráti

kapcsolatukban nagy mértékű kölcsönös egymásrautaltságot, érzelmi és instrumentális

54

támogatást, feltétel nélküli elfogadást, önmegerősítést kaptak, elégedettebbek voltak

önmagukkal, mint azok, akiknek mindezek nem jellemezték ilyen mértékben baráti

kapcsolataikat. A barátság negatív aspektusai – a barátság fenntartásának nehézségei –

ugyanakkor az egyén önértékelését negatívan befolyásolták. A nők minden pozitív

dimenzióban (az instrumentális segítségnyújtásban is!) magasabbra értékelték

barátságukat, mint a férfiak, és a férfiak több konfliktusról számoltak be, mint a nők.

Azonban a kapcsolat minősége és az önértékelés összefüggésének erősségében nem volt

különbség a két nem között: a férfiak önértékelése, a várakozással ellentétben, nem volt

kevésbé befolyásolt a fontos kapcsolatok minősége által, mint a nőké. Sőt, a férfiak

közötti barátság jutalmazó aspektusai kiemelkedőbbek voltak az önértékelés

meghatározásában, mint a házastárstól származó pozitív megerősítések, mivel az azonos

neműekkel való kapcsolat jobb alkalmat nyújt a társas összehasonlításból fakadó

önértékelési folyamathoz. Hasonló kiemelkedő magyarázó erővel bírt a nők esetében a

barátság konfliktusos természete, amely, mivel ritkábban fordul elő és így kiugró

jelentőségre tesz szert, a házastársi konfliktusoknál nagyobb mértékben befolyásolta az

önértékelés negatív alakulását.

A barátoknak az egyén személyiségfejlődésében betöltött szerepét PAUL

(1991) Erikson pszichoszociális fejlődéselméletének keretébe ágyazva elemzi

(ERIKSON, 1963). Kiemelve a fiatal felnőttkor időszakát, három fejlődési feladatot és

azok barátságban megjelenő témáit vizsgálja két XIX. századi írónő levelezésében. A

serdülőkorban elkezdődő, de ott ritkán lezáródó identitáskeresés, a fiatal felnőtt kor

legfőbb feladatának számító intim kötődés megteremtése, valamint a felnőttkort

meghatározó generativitás hármasa uralja a fiatal felnőtt életfeladatait. PAUL

felhasználva FRANZ és WHITE (1985) kétutas fejlődési modelljét, arra keres és talál

bizonyítékot a levelekben, hogy az identitáskeresés és az intim kötődés megteremtése

nehezen valósítható meg ugyanazzal a személlyel való kapcsolatban. Az elmélet szerint,

amennyiben a partnerkapcsolatban az intimitás feladata megvalósítható, az egyén az

identitáskeresés folyamatához más kapcsolatokban keres támogatást – erre, a fenti

érvelés alapján, leginkább a barátok alkalmasak. Amennyiben a partnerkapcsolat nem

ad biztonságos alapot a kötődésre, de ezzel párhuzamosan az identitás folyamatos

megkérdőjelezésével segíti az egyén önfelfedezését, úgy a barátság lehet az intim

kötődés megtapasztalásának tere. A partnerkapcsolat időnként hiányzik az egyén

életéből, vagy egyik funkciót sem látja el, ilyenkor az egyén mind identitáskeresésével,

mind intimitási szükségletével más kapcsolatok felé fordul. A barátság minden

felnőttkori életfeladatban segítségére lehet az egyénnek, segítheti önmaga megismerését

éppúgy, mint az intim kötődés kialakítását, vagy valami új és maradandó megalkotását.

A barátok fontos szerepet játszanak az egyén szocializációjában is az által, hogy a

társas összehasonlítás forrásául szolgálnak; lehetőséget teremtenek a sajátunktól eltérő

nézőpontok megismerésére, átvételére, új szerepek biztonságos kipróbálására; valamint

állandó visszajelzéssel és támogatással szolgálnak fejlődésünk útján (WEISS –

LOWENTHAL 1975). A barátok úgy működnek, mint egy tükör, folyamatosan

értékelhetjük és ellenőrizhetjük rajtuk keresztül saját magunkat, ezért különösen

fontosak az életciklus-váltásoknál, amikor az egyénnek kevés biztos támpontja van

önmaga megítéléséhez (DICKENS – PERLMAN 1981). Ilyen életciklus-váltás a fent

említett felsőoktatási intézménybe kerülés is, ahol a barátok jelentősége felértékelődik.

55

Természetesen a baráti kapcsolatoknak nem csak pozitív hatása lehet az egyénre

nézve. Már szóltunk arról a jelenségről, hogy a barátságban megélt konfliktusok,

különösen a nők esetében, negatívan érintik az egyén önértékelését (VOSS és mtsai

1999). Emellett az is ismert tény, hogy azokban az időszakokban, amikor az egyén

különösen bizonytalan saját helyzetét és a külső elvárásokat illetően, barátai hatására

olyan befolyások alá kerülhet, amelyek ellentétben állnak az egyén hosszú távú

érdekeivel vagy a társadalom normarendszerével. Még a legkiegyensúlyozottabb baráti

viszonyban is fellelhető időnként az egyéniség részleges feloldódása vagy időleges

elvesztésének érzése, noha ezt főleg az egyénen kívül álló személyek látják csak tisztán.

A baráti csoportokban a pároknál nagyobb mértékben lehet jelen a csoportgondolkodás

(JANIS 1982) és a deindividuáció (ZIMBARDO 1970), a pár viszont a csoporttal szembe

kerülve juttathatja az egyént kirekesztett helyzetbe (MÉREI 1989). Mindezekkel együtt a

barátokkal való ellátottság összességében inkább pozitív, mint negatív hatású, a magány

érzése minden életkorban és mindkét nem számára lélektani hátrányokkal jár.

A BARÁTSÁG JELLEMZŐIBEN MUTATKOZÓ NEMI

KÜLÖNBSÉGEK MAGYARÁZATAI

Összefoglalva azt mondhatjuk, hogy azok a modern kutatások, amelyek találtak

eltérést a két nem azonos neműekkel való baráti viszonyában, meglehetősen

következetesen igazolták az alapvető megkülönböztetést, miszerint a férfiak (illetve a

maszkulin nemi szereppel rendelkezők) „működtető/eszközjellegű”, a nők (a feminin

nemi szereppel rendelkezők) „közösségi/kifejező” alaptermészete a baráti

kapcsolatokban is megnyilvánul. Ezt támasztják alá azok a vizsgálati eredmények,

amelyek szerint a férfiak kevésbé szoros és kevésbé önfeltáróan intim, főleg

aktivitásokra épülő kapcsolatokat építenek ki, baráti kapcsolataikban több a konfliktus

és jobban belefér a nyílt versengés, amíg a nők főleg az önfeltárásban élik meg a

kapcsolódás intimitását, és ennek hiányában nem tekintik kapcsolataikat szorosnak. A

nők kapcsolatára általában kevésbé jellemző az együtt végzett tevékenységek széles

köre, sokkal inkább ügyelnek a kapcsolat nyugalmára és harmóniájára, a törődés

érzésére, akár a konfliktusok és versengés eltitkolásával is. Az intimitás eltérő

értelmezése miatt a férfiakat több, lazábban egymáshoz kötődő társsal alakítanak ki

baráti kapcsolatot, és ezekben a kapcsolati hálókban gyakran jól megfigyelhető

hierarchia uralkodik. A nőknek kevesebb, de szorosabb kapcsolatuk van, amelyben

kevésbé jellemző az alá-fölérendeltség, vagy a hatalom megnyilvánulásai. A baráti

kapcsolatok a nők számára sokkal több érzelmi támaszt nyújtanak, mint a férfiak

számára, akik viszont a fentiekből következően nem is igénylik a támogatás olyan

formáit, mint a nők. A nők minden kapcsolati formában, így a barátságban is negatívan

élik meg a versengést, bár késztetéseik, hogy jó teljesítményt érjenek el, legalább olyan

nagyok, mint a férfiaké. A férfiak nem érzik veszélyeztetve kapcsolataikat a rivalizáció

által, könnyebben szét tudják választani a „személyest” az „üzlettől”. Mindezek a

megfigyelt különbségek több nézőpontból is magyarázhatók.

A biológiai/evolúciós nézőpont szerint a férfiak és a nők veleszületett adottságaik

következtében más-más működésmóddal rendelkeznek, ezért különböznek lélektanilag

és próbálnak meg más társas szerepeket betölteni (BUSS 1995). Az ősi élet nemi

56

különbözőségének kulcsa, amely ma is meghatározza a nemi különbségeket, az eltérő

reprodukciós stratégia, amelyet a férfiak és nők a szaporodásban és utódaik

gondozásában alkalmaznak. Az alkalmazkodási problémák megoldása olyan nem-

specifikus viselkedésekhez vezetett, amelyek sikerességük hatására rögzültek és ma is

gyökerei a nemi különbségeknek. Ez a biológiai különbség az oka, hogy a férfiak

egymással való nyílt versengése sokkal gyakoribb, mint a nőké, hiszen a férfiak a

megfelelő partner, az élőhely és egyéb erőforrások megszerzésében nyílt küzdelmet

folytattak egymással. Ezzel együttműködik az a nézet, amely szerint a kisebb fokú

intimitás és a nagyobb mértékű konfliktusok és versengés hátterében a férfiak nagyobb

agressziója áll. A biológiai nézőpont szerint a férfiak agressziója veleszületetten

nagyobb, így már igen korán, gyermekkorban megkülönbözteti és elkülöníti a két nem

csoportjait. A megközelítés kritikusai számos ponton támadták a biológiai és evolúciós

alapon magyarázott elképzeléseket, felhívva a figyelmet az emberi nem sajátos

tényezőire, a kultúra és a gondolkodás fontosságára.

A posztmodern kor dekonstrukcionalista elméletalkotói egészen odáig

merészkednek a biológiai nézőponttal való vitatkozásban, hogy meghaladva „az

anatómia a sors” tétel elvetését, azt állítják, hogy biológiai nemünk – a társadalmi

nemmel együtt – kulturális diskurzusok által felépített és meghatározott (LAQUEUR

2002). Nézetük szerint a nemiségről való diskurzus nem csak a társadalmi nemi

szerepek mindenkori tartalmát befolyásolja, hanem a biológiai két- vagy egyneműség

elképzelését, azt, hogy egyáltalán gondolkodunk-e nemi különbségekben, és ha igen,

ahhoz milyen értékítéletek és társadalmi, jogi, gazdasági, stb. következmények

társulnak.

A pszichoanalitikus nézőpont FREUD klasszikus pszichoanalíziséből kiindulva, azt

továbbfejlesztve és vitatva elemzi a nemi különbségeket. FREUD „az anatómia a sors”

elvének megalkotásakor szintén biológiai felépítésünk különbségét emelte ki a

személyiségfejlődés folyamatában, és ennek legkifejezettebb időszakának a

pszichoszexuális fejlődés fallikus szakaszát, az un. Ödipális konfliktust tartotta. A

feminista pszichoanalitikusok a nemi különbségeket szintén a koragyermekkor

pszichodinamikájára vezetik vissza, azonban elméleteikben fontos hangsúlyt kapnak az

Ödipális kort megelőző és azt követő időszakok is (CHODOROW 2000). A preödipális

szakaszban az anya és a gyermek azonosulási folyamata annak megfelelően alakul,

hogy a nemi azonosság mennyire támogatja ezt az azonosulást. Anya és lánya között –

lévén azonos neműek – sokkal erősebb azonosulás alakul ki, és a kölcsönös kapcsolat az

élet során folyamatosan fennmarad, míg a fiú és anyja között nagyon hamar

megkezdődik a leválás, az én-másik elkülönülése. A fiúk a leválás miatt érzett veszteség

következtében, védekezésül erős, merev én-határokat alakítanak ki, személyiségük a

másiktól való különbözés jegyében szilárdul meg és marad a későbbiekben is a

kapcsolatok által kevésbé befolyásolt. A lányok, ezzel szemben az én-másik elkülönülés

hiánya miatt, átjárhatóbb én-határokkal és a kapcsolatokba beágyazott énnel

rendelkeznek, amely alkalmasabbá teszi őket az együttérzésre, intimitásra, és a

törődésre. Az elmélet szerint, ez a kapcsolatok által meghatározott én-érzés az oka

annak is, hogy lányok félnek a teljesítménytől, a versengéstől és a konfliktusokat

megpróbálják elkerülni vagy gyorsan megoldani. Az Ödipális szakaszban a különbségek

tovább erősödnek. A fiúk azonosulása az apával, illetve az intenzíven megélt konfliktus

57

elnyomásának igénye segíti a kötődések lebontását, és tovább erősíti az én-határokat.

Ennek eredményeként a fiúk a családon kívül, illetve az anyagi világban keresik a

támaszpontokat. A lányok nem élnek meg ilyen erős konfliktust, kötődésük az anyával

mindig megmarad, nem fordulnak el a családtól, mint a fiúk. Mindennek következtében

a lányok átjárhatóbb én-határaik miatt sérülékenyebbek, intimebbek és önfeltáróbbak az

azonos neműekkel való baráti viszonyban. A férfiak elkülönültsége és individuációja

azonban arra vezet, hogy kevesebb energiát fektetnek az intim kapcsolatokba, főleg más

férfiakkal való barátságukba.

GILLIGAN (1982) elmélete az erkölcsi fejlődésről szintén azt hangsúlyozza, hogy a

nők kapcsolódóbbak, mint a férfiak. Elméletét KOHLBERG (1963) erkölcsfejlődési

koncepciójának kritikájaként is értelmezhetjük, aki (Freuddal egyetértve) a nők

alacsonyabb rendű erkölcsi fejlettségét mutatta ki. GILLIGAN szerint a női erkölcs nem

kevésbé fejlett, hanem más értelmezési keretben működik, mint a férfiaké: a

gondoskodás és felelősség témái köré szerveződik. Erkölcsi dilemma elé állítva a nők, a

férfi abszolút morállal ellentétben, a gondoskodás etikáját alkalmazzák, amelyben

mások jóléte a döntés legelső szempontja.

Hasonló elméleti koncepció a Stone Center munkatársai által kidolgozott „kapcsolati

self” elképzelés is, amely Chodorow tárgykapcsolati kiindulású elméletének Self-

elméleti megközelítése (JORDAN és mtsai 1991).

A szocializációs megközelítés a nemi különbségek hátterében a két nemmel szemben

felállított eltérő szabályokat, elvárásokat és bánásmódot emeli ki (SHERROD 1989). Ez

az eltérő reagálás vezet oda, hogy, BLOCK szavaival élve, "a fiúk szárnyakat

növesztenek, míg a lányok gyökeret eresztenek" (BLOCK 1982, 190.o.). A gyökerek

nélküli szárnyak miatt a fiúk szabad, bátor, kalandvágyú személyek lehetnek, akikből

hiányzik a kötődés, kapcsolódás, empátia és udvariasság. A lányok ellenben – akiknek

gyökereik vannak, de szárnyaik nincsenek – kötődő, gondoskodó, érzelemdús

személyekké válhatnak, akik kevéssé képesek független, önvezérelt gondolkodásra,

bátor és határozott döntésekre. A két nem eltérő társas viselkedésének hátterében a

szülők eltérő bánásmódja áll. Főleg az apák, a fiúknál bátorítják a teljesítményt,

függetlenséget és kompetenciát, és büntetik a függőséget, az érzelmek és a kötődés

kimutatását. A fiúk kiskorukban változatosabb és erősebb ingereknek vannak kitéve,

később nagyobb szabadságot kapnak, kevesebbet aggódnak értük és figyelnek rájuk,

viszont magasabbak velük szemben az elvárások. A lányokkal csecsemőként

finomabban bánnak, jobban aggódnak értük és többet figyelnek rájuk, sokkal több

korlátozást élnek meg. Szüleik akkor dicsérik őket, ha a női nemi szerepnek

megfelelően viselkednek, és amint fiús területre tévednek, megkezdődik a szárnyak

nyesegetése. Mindezek következtében a nők kapcsolatokba ágyazottak, gondoskodók,

viszonyaikra a kölcsönös törődés a jellemző, a férfiak ezzel szemben instrumentálisak,

versengők és elkülönültek, kapcsolataikban a kölcsönös tevékenység a hangsúlyos.

A két nem elkülönült szocializációja a társas kapcsolatok szeparáltságában is

megmutatkozik. A lányok „felhatalmazó” viselkedési stílusát a fiúk „korlátozó” stílusa

a vegyes csoportban elnyomja, ezért a lányok kerülik a fiúkkal való gyakori érintkezést

(MACCOBY 1990). Az interakciós stílus különbözősége a kapcsolatokban megfigyelhető

intimitáskeresés és –kerülés egy lehetséges magyarázata. MACCOBY szerint a fiúk

korlátozó interakciós stílusa nem teszi lehetővé az intimebb kapcsolódások kialakítását,

egymás páros befolyásolását, ezért a fiúk (és férfiak) törekednek a csoportos aktivitások

58

által beszabályozott térben találkozni, ahol a játékszabályok, a hierarchia sorrend és a

csapatszellem biztosítja számukra a hatékony működést. Vagyis a férfiaknak nagyobb

szükségük van a csoportra, mint a nőknek. A lányok (és nők) ezzel szemben

hajlamosabbak egymás támogatására, és befolyásolására a kapcsolatban, valamint

nyitottabbak a másiktól származó befolyásoló, meggyőző hatásokra. Ez nem valamiféle

veleszületett képesség, hanem valószínűleg abból a tényből származik, hogy a nők

többet vannak más nőkkel, akikkel kapcsolatban kölcsönös egyetértést, megerősítést

élhetnek meg (CARLI 1989), vagyis a nők egymás között megélt nagyobb befolyásoló

hatása – legalább részben – annak köszönhető, hogy nyitottabbak a másiktól származó

befolyásolásra. Ennek eredményeként a nők intimebb, páros kapcsolatokra törekednek.

MACCOBY az interakciós stílus elkülönülését a kortárscsoportban megélt korai

tapasztalatokra vezeti vissza, vagyis az azonos nemű szülővel való azonosulást nem

oknak, hanem okozatnak tekinti. Azonban arra a kérdésre, hogy miért úgy működnek a

nemileg elkülönült csoportok, ahogyan működnek, nem tud választ adni. Nézetünk

szerint a briliánsan felépített elmélet ezáltal egy önmagába visszatérő gondolati lánc,

amelynek első lépése hiányzik.

A pszichoanalitikus és a szocializációs elmélet más megközelítésből jut ugyanarra

az eredményre: a korai szülői minták, az egyént körülvevő környezet reagálásai

alakítják a két nem eltérő magatartásmintáit. Mindkét elméleti megközelítés a

barátságban mutatkozó nemi különbségek egyénen belüli indokaira helyezi a hangsúlyt.

SUZANNA ROSE (1995) egyén-központú magyarázatoknak nevezi, és szembeállítja őket

az un. helyzet-központú elméletekkel, amelyek az egyénen kívüli tényezők fontosságát

hangsúlyozzák.

Az un. szociál-strukturalista megközelítés vagy szociális szerep-elmélet (EAGLY

1987, EAGLY – WOOD 1999) ez utóbbi nézőpontot képviseli, mivel a nemi különbségek

magyarázatát tovább tágítja ki a kultúra, gazdaság és történelem folyamatainak

figyelembe vételével. A megközelítés szerint a férfi és a nő különböző helyzetekkel,

kihívásokkal találja szembe magát a társadalmak, korok, technológiák változásának

folyamán. Mindezen kényszerek hatása a nemek közötti munkamegosztásban

összegződik, és az erre reakcióként létrejött nemi szerep-elosztásban érhető tetten. A

nemi különbségeket, mint ezekhez a kényszerekhez való alkalmazkodás eredményeit

tekintik – ami változatos formát mutathat a különböző egyéni, helyzeti és kulturális

feltételeknek megfelelően. Amilyen mértékben azonosak a két nemmel szembeni

kihívások, az a társas és fizikai környezet, amelyben viselkedésük kialakul, annyira

hasonlóak lesznek magatartásformáik, kapcsolataik vagy gondolkodási sémáik, amelyek

a nemi szerepek által közvetítettek. A szerepek a nemi különbségeket a szerep-

konformitáson, az egyén társas és viselkedési készségein, valamint a társas viselkedés

következményeiről való hiten keresztül hozzák létre. A társadalmi nemi szerepekkel

szembeni elvárások egyöntetűségére, tudatosságára és normatív jellegére számos

kutatás szolgált bizonyítékkal (EAGLY 1987). A nemi sztereotípiák – amelyek a nemi

szerepek részét képezik, a helyes férfi és női tulajdonságokról szóló előírásokat

tartalmaznak – jól tükrözik ezeket az elvárásokat, az ideális és tipikus a legtöbb esetben

egybe esik. Funkcionális szempontból a nemi sztereotípiák a munkamegosztásból

származnak és segítik a gyermekeknek a legvalószínűbb felnőtt szerepekre való

felkészülést, a sikeres beilleszkedést a társadalom nemileg megosztott munkamegosztási

rendszerébe. Következésképpen a nemi szerepek (és a sztereotípiák) fenntartják a

59

nemek közötti munkamegosztást, a társadalmi status quo-t (ld. JOST és BANAJI (1994)

rendszerigazolási elméletét). Bármely időpontban a társadalomban fellelhető

sztereotípiák nem elsődlegesen a kultúrában, hanem az adott kor nemi

munkamegosztásában gyökereznek. Eagly elméletét a társas kapcsolatokban megfigyelt,

sztereotípiáknak megfelelő nemi különbségekre alkalmazva azt mondhatjuk, hogy azok

a kutatások, amelyek ilyen jellegű eltéréseket találtak a férfiak és nők baráti viszonyai

tekintetében, valószínűleg a nemek közötti munkamegosztásból származó nemi

szerepek hatásait tárták fel, amelyek a két nem eltérő viselkedését indokolták az adott

társas-társadalmi térben.

Az elmélethez hasonló megközelítést tár fel SHERROD (1989), aki

gazdasági/történelmi nézőpontnak hívja a nemi különbségek ilyen kiindulású

tárgyalását. A megközelítés szerint a férfiak és nők barátságában ma megfigyelt

különbségek más formát öltöttek a modern kort megelőző évszázadokban. A

megközelítés gyengéje a barátság szempontjából releváns, összehasonlítási adatok

hozzáférhetőségének nehézsége. Ami a barátságról a mai korra fennmaradt, az olyan

személyes írások – levelek és naplók – gyűjteménye, amely főleg férfiaktól származik.

Az ókori írásosság emlékeiből a férfiak barátsága egészen más formát ölt, mint a mai

időkben. Az ókori görögöknél, majd az európai reneszánszban a férfiak közötti baráti

viszony a szerelem legmagasabb formájának számított. Hasonló érzelmi

elkötelezettséggel és intimitással járó barátságot találtak antropológusok a mai nem

nyugati civilizációkban, például vértestvérség, bajtársiasság formájában. A nők közötti

barátságról sokkal kevesebb forrás maradt fenn. Az írások tanúsága szerint a nők

barátsága a régebbi korokban nem volt kevésbé intim, mint ma, sőt a XIX. században az

ókori görög férfiak intimitásához hasonló „szívbéli barátnői” kapcsolatok sem voltak

ritkák. A barátság tartalmának megváltozása a férfiakra jellemző. A megközelítés

szerint a férfiak intimitásának lecsökkenése a kapitalizmus elterjedésével és az ipari

forradalommal áll összefüggésben, amely folyamatok hatására a család és a házasság

veszi át az intimitás fő forrásának szerepét, ezáltal lecsökkentve a férfi baráti

kapcsolatok intimitásának fontosságát. Ezzel párhuzamosan, a kapitalizmus

elterjedésével a munka válik a legfőbb értékké a nyugati kultúrákban, ami létrehozza a

versenyhelyzetet. Ez tovább csökkenti a férfiak közötti intim kapcsolódás igényét. A

munkamegosztás a nőket otthonaikba száműzi, ahol még inkább hatalom nélkülivé

válnak. Az ideális házasság eszménye az otthonába este hazatérő, fáradt férjjel nem

váltotta be a hozzá fűzött reményeket, a nők érzelmi támogatást főleg nőtársaiktól

remélhettek. Ez a kialakult viszony rögzült az ipari forradalmat követő korokban, és

gyakran van jelen ma is a férfi-nő eltérő baráti viszonyaiban, a férfiak

„működtető/instrumentális” a nők „közösségi/kifejező” kapcsolataiban.

A gazdasági/történelmi megközelítésen belül ROSE (1995) kiemelkedő

fontosságúnak tartja a hatalom és erőforrások feletti kontroll nemileg eltérő elosztását a

barátságok alakulására. MILLER (1986) nézőpontját osztva, ROSE is hangsúlyozza az

uralkodó és alávetett csoportok közötti viselkedésbeli normák meglétét. Az alávetett

csoportnak (esetünkben a nőknek) a szocializáció során megtanítják, hogyan legyen

alárendelődő, engedelmes, hálás és gondoskodó az uralkodó csoporttal szemben.

Emellett a legtöbb társadalomban a nők a felelősek más alávetett csoportok ellátásáért,

és a „társadalom érzelmi kötelékeinek fenntartásáért” (ROSE, 1995, 94.o.) Az alávetett

csoport, az uralkodó csoporttal ellentétben, általában híján van mindazoknak a konkrét

60

erőforrásoknak (pénz, idő, autó), amelyek szükségesek a családon kívüli kapcsolatok

szabad alakításához és ápolásához. A női barátságok így sokkal kevésbé kötődhetnek

pénz- és időigényes aktivitásokhoz, mint a férfiak barátsága, és sokkal inkább jellemző

a más „hasznos” elfoglaltságokkal egybekötött együttlét, pl. közös gyerekfelügyelet,

amely legfeljebb a beszélgetést engedi meg. Ez az erőforrásokhoz való korlátozott

hozzáférés hozza létre a nők „közösségi/kifejező” jellegű baráti kapcsolatát, míg a

férfiak hatalmi pozíciója és erőforrások feletti kontrollja biztosítja számukra a

„működtető/instrumentális” jellegű kapcsolódások lehetőségét.

A legújabb társadalmi változások a baráti kapcsolatok változását is magukkal

hozták, főleg a nők számára. A nemi különbségek csökkenése a nők munkaerő-piaci

beáramlásával, gazdasági függetlenedésével, a házasság gazdasági kényszere alóli

felszabadulásával párhuzamosan történik. A folyamat következtében a nők egy körében

elterjed az egyedülálló életforma, és mind több házasságban élő nő törekszik az egyenlő

családi státusz kivívására. Ebben a helyzetben a barátságok felértékelődnek, a nők a

férfiakhoz hasonló szabadsággal találkoznak barátnőikkel és már nem csak a szükség

óráiban. A középosztálybeli yuppie életforma a női baráti kapcsolatok

instrumentálisabbá válásával jár, ahol már nem az önfeltáró beszélgetések vannak szinte

kizárólag a középpontban, hanem ezzel egyenlő vagy ezt megelőző fontossággal bírnak

a közös örömteli tevékenységek, pl. sport vagy hobbi. A posztmodern feminista

nézőpont szerint ez a változás erősíti a női egyenrangúság kialakulását, mivel már nem

az alávetettekre jellemző diskurzusmódok uralkodnak a kapcsolatban, pl. egymás

partnerkapcsolata feletti siránkozás, vigasztalás, megerősítés és a kapcsolat ezáltali

változatlanul hagyása (O’CONNOR 1998). Az instrumentálisabbá váló baráti kapcsolatok

már nem a nők azon identitástényezőit hangsúlyozzák, mint az anyaság, feleségszerep,

amelyeket a társadalom kevéssé értékel. Az ilyen újfajta női barátságok, a férfiak

bajtársias baráti viszonyaihoz hasonlóan, lehetőséget adnak a nyilvános szférában való

megerősödésre, egymás karriertörekvéseinek támogatására esetlegesen építve egymás

kapcsolatrendszerére, vagy akár az egymással való nyílt és fair versengésre. Ez a

változás a mai, nyugati országokban (és hazánkban is), a felsőoktatásban részt vevő és

fiatal diplomás nők körében a leginkább tetten érhető (F. LASSÚ 2002/b).

Végül érdekességként álljon itt egy elmélet a versengés és a fizikai környezet

összefüggéséről. VAN DE VLIERT (1998) egészen egyedi magyarázatát adja férfiak és

nők eltérő versengési hajlandóságának. HOFSTEDE (1980) kultúrközi értékvizsgálatait

felhasználva magyarázza azt a tényt, hogy a két nem versengő viselkedése, az egyes

kultúrákban, eltérő mértékben mutat különbséget. Vizsgálatai alapján a közöttük lévő

versengésbeli különbség szignifikánsan pozitív korrelációt mutat az adott kultúra

Férfiasság értékével. A Férfiasság, HOFSTEDE kultúrközi értékelméletében, a társadalom

tagjaiban lévő ambícióval, a teljesítmény és anyagi javak iránti vággyal kapcsolható

össze, míg ellentéte a Nőiesség (ami az elméletben alacsony Férfiasságot jelent), a

személyközi viszonyokra, és a környezetre való odafigyeléssel, a szolgálattal. A

Férfiasság magas értékével jellemezhető kultúrában a nemek közötti különbségek

hangsúlyosak, a munkamegosztás erős, amíg az alacsony Férfiassággal rendelkező

kultúrákban a nemek közötti megkülönböztetés elmosódottabb, a munkamegosztás

kevésbé szigorú. Minél inkább a Férfias értékek dominálnak egy kultúrában, annál

nagyobb lesz a férfiak és nők versengési hajlama közötti eltérés, a férfiak javára. Ezzel

ellentétben, néhány Nőies értékrendet követő országban a nők versengőbbnek vallották

61

magukat, mint a férfiak Az eltérések hátterében VAN DE VLIERT az adott ország

klimatikus viszonyait, az átlagos hőmérsékletet tartotta fontos változónak, amely a

szülői befektetés és a párválasztás mértékén keresztül fejti ki befolyásoló hatását.

Azokban az országokban, ahol az átlagos középhőmérséklet alacsony (17°C), vagy

kifejezetten magas (30°C), a szigorú körülmények a családról való erőteljes

gondoskodást követelik meg, ami mindkét nem részéről együttműködéssel, és kevéssé

agresszív viselkedéssel párosul. A meleg éghajlatú (24°C) országokban ezzel szemben

könnyebb a családtagok túlélése, ezért a családról való gondoskodást a nők végzik. A

férfiak a párválasztással összefüggő rivalizációban sokkal nagyobb agressziót élnek

meg, a nőket alárendelt helyzetben tartják. VAN DE VLIERT az agresszió és a klíma

közötti közvetítő tényezőként a kultúra Férfiasság értékét tárta fel, amely a HOFSTEDE

által vizsgált mintában azonos, fordított U alakú összefüggést mutat a klímával, mint az

agresszió és a versengési különbség. VAN DE VLIERT elmélete szintén a nemi

különbségek kontextusba ágyazottságának jó példája, még ha következtetéseit a klíma

elsődleges befolyásoló hatásáról leegyszerűsítettnek tartjuk is.

Összefoglalva a barátságon belüli nemi különbségekre vonatkozó elméleteket,

legmegalapozottabbnak a társas-társadalmi beágyazottságot hirdető elméletek tűnnek.

Az, hogy a különbségek csökkennek ugyan, de a társadalmi változások ellenére mégis

megmaradnak, valamint az, hogy éppen a társadalmi változások lassú – ha éppen nem

stagnáló – volta miatt nem olyan mértékű ez a változás, ahogyan azt az eltelt évek

számából várhatnánk, valamelyik tényező kiemelkedő jelentőségére, és viszonylagos

állandóságára hívja fel a figyelmet. Nézetünk szerint ez a változó a gyermeknevelés, a

korai szocializáció, amely minden korban és kultúrában – eltérő viszonyok között, de

alapvetően – a nők legnagyobb befolyását élvezte és élvezi ma is. A preödipális szakasz

meghatározó élménye az anyától való elkülönülés vagy azonosság hozza létre férfiak és

nők eltérő személyiségét, melyet azután a fennálló kulturális szokások erősítenek meg.

A fiúk korai szocializációja, a feminista pszichoanalízis szerint, szeparált, kevesebb

kapcsolódási igénnyel rendelkező, dominanciára és hatalomra törő férfiakat hoz létre,

míg a nők beágyazottabb selffel, nagyobb kapcsolódási igénnyel rendelkeznek, amely

távol tartja őket a teljesítmény és hatalom, másoktól elválasztó csúcsaitól. A felnövekvő

nemzedék ennek megfelelően válik a társadalom befolyásosabb vagy kevésbé

befolyásos alakító erőévé, és általában a férfiak a befolyásosabbak. Ők kerülnek

politikai és gazdasági pozíciókba és tartják fenn a rendszert olyannak, amelyben jól és

biztonságban érzik magukat. Az ő kezük nyomán születnek a törvények, amelyek

szabályozzák a társadalmat, és ők a társadalmi diskurzus fő alakítói, akik létrehozzák a

fogalmakat, melyekkel életünket értelmezzük. A kör bezárul, a társadalmi-gazdasági

környezet meghatározza a gyermeknevelést, amely létrehozza önmaga állandóságának

fenntartóját. Így marad fenn a rendszer, amely nézetünk szerint, ebből a kiindulásból

nem termelhet mást csak férfiuralmat. Az, hogy van-e kiút ebből a körből, ma még nem

látszik.

62

ÖSSZEGZÉS ÉS ÁTVEZETÉS

Értekezésünk bevezető részében áttekintettük a barátság társadalmi és lélektani

kutatásából származó legfőbb eredményeket. A szakirodalom áttekintése lehetőséget ad

a témában való elmélyülés csomópontjainak kiválasztására, amely csomópontok a

későbbi kutatás fő kérdései lehetnek. Mi az áttekintésben ADAMS és BLIESZNER (1994)

integratív modelljének gondolatmenetét követtük, amely kutatásunk kiindulásául is

szolgál. Ez a modell, a témában egyedülálló komplexitással kezeli a barátság jellemzőit

és meghatározóit, integrálja a strukturális és funkcionális megközelítést, a társadalom,

az egyén, és a pár nézőpontját. A modell elemeinek áttekintésekor szükségképpen

kiemeltük azokat, melyek leginkább érdeklődésünk középpontjában állnak. Így került a

fókuszba a nemi különbségek, valamint a barátságon belüli versengés kérdése. A

továbbiakban ismertetjük kutatásunkat, amely legfőképpen e kettő jellemzőinek és

kapcsolatának empirikus vizsgálatát célozza.

63

A BARÁTSÁGBAN FELLELHETŐ NEMI

KÜLÖNBSÉGEK VIZSGÁLATA

A KUTATÁS MEGKÖZELÍTÉSMÓDJA ÉS CÉLJA

A barátság lélektani szempontú tanulmányozása leginkább a kapcsolatra jellemző

interaktív folyamatok tanulmányozását jelenti. A pszichológiai kiindulású vizsgálatok

ezért a barátságra, főleg, mint diádikus kapcsolatra jellemző kölcsönös

egymásrautaltságot, bizalmat, intimitást, feltárulkozást, ezek mértékének meghatározóit,

valamint az ezekre vonatkozó elvárásokat és szabályokat, és az utóbbiak

beteljesüléséből fakadó elégedettséget vagy felrúgásukból származó konfliktusokat

veszik célba. A vizsgálatok természetesen mind máshová helyezik a hangsúlyt és más-

más módszertani elvet követnek. Az elméletek és módszerek sokfélesége annak

köszönhető, hogy a társas kapcsolatok tanulmányozása, mint tudományterület még

egészen új, ezért nem történt meg az elméletek keretbe foglalása és integrációja,

valamint az elméletek vizsgálatokkal történő igazolása. Ez az állapot jelenleg a

szakterület „balkanizálódásával” fenyeget, ahogyan azt FINCHAM a Journal of Social

and Personal Relationships 1995-ös módszertani különkiadásában kifejti (FINCHAM

1995). FINCHAM nyilvánvalóan általánosít, amikor ezt a kijelentést teszi és a „többség

dönt” elve alapján kihagyja a számításból azokat az integratív modelleket, amelyek

éppen ezt a hiányosságot kívánják pótolni. Ilyen ADAMS és BLIESZNER (1994) fent

bemutatott keret-modellje a barátságról, vagy LEVINGER (1994) összefoglaló munkája a

társas kapcsolatok szociálpszichológiájának makro- és mikroperspektíváiról. Abban

igaza van Finchamnek, hogy az elméleti modellek empirikus tesztelése és az

eredmények integrálása még korántsem teljes, de vannak erre vonatkozó eredmények is.

Jelen kutatásunkban ADAMS és BLIESZNER integratív modelljének elemeit együtt

kívántuk vizsgálni. Ebben a törekvésünkben egy olyan kérdőívet dolgoztunk ki, amely a

modell fent ismertetett elemeit: az egyéni és diádikus strukturális jellemzőket, és a

barátság interaktív folyamatait egyaránt képes vizsgálni. Természetesen nem

törekedhettünk az összes interaktív folyamat és az ezeket befolyásoló minden tényező

feltárására, ezért kiválasztottuk azokat a jellemzőket, amelyek érdeklődésünk, és így a

kutatás középpontjában álltak.

Legfőbb célunk a barátságban tetten érhető nemi különbségek feltárása volt, különös

tekintettel a barátok közötti rivalizációról alkotott nézetekre, a versengési hajlam

elrejtésének vagy felvállalásának tényére, a mögöttes értékekre valamint szülői, nevelői

hatásokra. A barátságon belüli versengést azért tekintjük a vizsgálat fókuszának, mivel

ez a baráti kapcsolatok kutatásának eddig leginkább elhanyagolt területe. A versengés

irodalmának áttekintése adta a további háttértényezők kiválasztásának szempontjait, a

szülői háttér fontosságát és az értékek közvetítő erejét hangsúlyozva. Végül a nemek

különbségének és azonosságának kérdése nem maradhatott ki a vizsgálat tényezői

közül, hiszen az ezzel kapcsolatos ellentmondásos adatok léte mindenképpen további

kutatásokat indokol.

A kutatási cél eléréséhez saját fejlesztésű és más kutatók által kidolgozott

eszközökből álló kérdőívet állítottunk össze.

64

A kérdőíveket a vizsgálatban részt vevő főiskolai és egyetemi hallgatók nagy része

szemináriumi foglalkozásokon, kisebbik részük kérdezőbiztosok segítségével,

otthonukban vagy kollégiumi szobájukban töltötte ki.

A VIZSGÁLATI ESZKÖZÖK BEMUTATÁSA

A kutatás során használt kérdőív, a célnak megfelelően, 7 részből tevődik össze.

Összetettségét a vizsgálatba bevont jellemzők széles köre indokolja.3

1. A BARÁTSÁG STRUKTURÁLIS JELLEMZŐINEK VIZSGÁLATA

A barátság strukturális jellemzőinek feltárása során arra voltunk kíváncsiak, hogy az

egyénnek hány barátja van, elégedett-e ezzel a számmal, és milyen tartósság, intenzitás,

eredet, tevékenységi formák, szorossági fok, elégedettség és esetleges javítási szándék

jellemzi a legjobb barátjával való kapcsolatát. Mivel a legjobb barátság kritériumait nem

adtuk meg előre, ezért az egyén teljesen szabadon választhatott barátai közül egyet, akit

jelenleg legjobb barátjának tekint. Ezt az eljárást azért tartottuk fontosnak, mert így a

legkevésbé szabályozzuk az egyén kiválasztási folyamatát, illetve a későbbi

jellemzéseket. Mivel azt sem szabtuk meg, hogy a legjobb barátot azonos vagy

ellenkező nemű ismerősei közül válassza-e ki, ezért a strukturális jellemzők feltárása

között a legjobb barát neme is szerepelt kérdésként. A kapcsolat szorosságára, az

általános elégedettségre és a kapcsolat javítására vonatkozó kérdést utólag illesztettük

be a strukturális jellemzőket vizsgáló részbe, mivel ezeket a kapcsolat fontos

jellemzőinek tartottuk, de nem akartuk az interaktív folyamatokra vonatkozó Kapcsolati

Rácsban, vagy utána elhelyezni őket. A kérdéseket azért helyeztük ide, a Rács elé, mert

nem szerettük volna, hogy a szorosság és elégedettség mértéke az interaktív folyamatok

által, illetve azokkal összekeveredve határozódjon meg, vagyis az egyént a Kapcsolati

Rácsban megtett jellemzések befolyásolják.

A strukturális jellemzők vizsgálata előre megadott válaszkategóriák kiválasztásának

módszerével történt. A válaszkategóriákat a kutatást megelőző elővizsgálat eredményei

szolgáltatták. A kapcsolat szorosságát és elégedettségét egy 100 mm hosszú vonalon

elhelyezett X jelzéssel kellett jelölni, amely vonal két végpontja az adott dimenzióval

kapcsolatos „egyáltalán nem” és a „teljes mértékben” jellemző megítélést jelölte. A

kapcsolatra vonatkozó esetleges javítási szándékra nyílt kérdés formájában kérdeztünk

rá, ezáltal meghagyva az egyén teljes szabadságát a kifejtésben.

2. A BARÁTSÁG INTERAKTÍV FOLYAMATAINAK VIZSGÁLATA A

KAPCSOLATI RÁCS MÓDSZERÉVEL

DAVIS és TODD (1985) munkájának nyomán számos kérdőíves vizsgálómódszer

született, mely a barátság sokféle tényezőjét együtt próbálja meg elemezni. Ezek a

jellemzők mérhetők egyedi és diádikus szinten, ezáltal feltárva, hogy a barátság

mennyire viszonzott vagy viszonzatlan az egyes összetevőket tekintve. A viszonzottság

mértéke azonban egyéni megítélés függvénye, szubjektív érzete fontosabbnak tűnik,

3 A kutatásban használt vizsgálati eszközök részletes bemutatása a szerző doktori disszertációjában található,

amely az ELTE BTK Könyvtárában tekinthető meg.

65

mint a tényleges szint. Erre az előfeltevésre építve dolgozták ki PARKER és DE VRIES

(1993) a Kapcsolati Rács elnevezésű vizsgálati módszert, melyben lehetősége van az

egyénnek önmagát és legjobb barátját is megítélni a barátság különböző dimenzióiban.

Ez a módszer lehetővé teszi a kutatóknak, hogy a barátság több dimenzióját együtt, a

kapcsolatban fontos észlelt kölcsönösség elvével kiegészítve vizsgálják, vagyis

magában foglalja a „baráttal rendelkezni” és a „barátnak lenni” érzéséhez tartozó

jellemzőket egyaránt. PARKER és DE VRIES eredetileg a teljes baráti hálózat vizsgálatára

fejlesztették ki eljárásukat, jelen kutatás fókuszában azonban a legjobb baráttal

kapcsolatos élmények állnak, így mi csak az egyén legjobb barátjával kapcsolatban

megélt önjellemzésére, és ezen legjobb barátjára vonatkozó megítélésére voltunk

kíváncsiak.

A Kapcsolati Rács eredeti formájában a következő interaktív folyamatok

jelenlétének gyakoriságát vizsgálja az egyén és a barát szintjén: önfeltárás, elismerés,

praktikus segítségnyújtás, empatikus megértés, a másik önismeretének segítése, közös

tevékenységek, hitelesség, bizalom, kontroll, felelősség, elkötelezettség, a másik

megerősítése, öröm. Mivel PARKER és DE VRIES teljes mértékben figyelmen kívül

hagyták a barátság árnyoldalait képező folyamatokat, ezért kutatásunkban a Kapcsolati

Rácsnak egy olyan kiegészített változatát használtuk, amely tartalmazta az általunk

fontosnak tartott „negatív” dimenziókat is. A Rácsot a következő interaktív

folyamatokkal egészítettük ki: féltékenység, árulás, irigység, konfliktuskezelés, pletyka,

versengés, agresszió. A Rácsban minden egyes vizsgált dimenziót egy, azt leíró

kijelentés jelenít meg, amely kijelentésről el kell dönteni, hogy milyen gyakran érzi,

gondolja, vagy teszi ezt az illető személy. A gyakoriság bejelölése egy hétfokú skálán

történik. Például a hitelesség dimenziója a következőképpen szerepel a Rácsban:

Úgy érzem, a barátommal szemben

mindig önmagamat adhatom, nem kell

szerepet játszanom.

1 2 3 4 5 6 7

soha időnként mindig

A kérdőívben a Kapcsolat Rács két változata szerepel: az első az egyénnek a

barátjával kapcsolatos saját érzéseit, gondolatait és viselkedési formáit tartalmazza (ld. a

fenti kijelentést); a második változat ugyanezeket a jellemzőket vizsgálja abból a

szempontból, hogy azokat az egyén mennyire tartja jellemzőnek a barátjára. A

hitelesség dimenziójának a barát oldaláról való megítélése a következő formában

történik a kérdőívben:

Úgy érzi, hogy velem szemben

mindig önmagát adhatja, nem kell

szerepet játszania.

1 2 3 4 5 6 7

soha időnként mindig

A Kapcsolati Rács ezáltal alkalmas a barátság dimenzióin túl az észlelt kölcsönösség

feltárására is. Emellett a Kapcsolati Rács barátra vonatkozó itemei adják adatainkat a

barátság egyénre irányuló hatásáról. Ezen keresztül nyerhetünk képet a barátság

személyiségformáló, önismeretet elősegítő, megerősítő hatásáról éppúgy, mint arról a

feszültségről, amelyet a barát felől az egyén felé irányuló féltékenység, irigység,

agresszió vagy versengés okozhat.

66

3. HIPOTETIKUS VERSENGÉSI HELYZETEK KÉRDŐÍV

A saját fejlesztési Hipotetikus Versengési Helyzetek Kérdőív a barátságban

esetlegesen felmerülő rivalizációs helyzetekre való reagálási módokkal kapcsolatos

nézeteket és az egyén ezen reakciók közüli választási hajlandóságát vizsgálja. A

kérdőívben előforduló versengési helyzeteket és az ezekre történő reakciókat egy, a

barátságban lehetséges rivalizációra vonatkozó elővizsgálat eredményeiből alakítottuk

ki.

Az elővizsgálat során először arra kértünk fiatal főiskolai hallgatókat, hogy írják

össze, milyen területeken versenghetnek egymással a barátok. A leggyakrabban

felmerülő szituációkból alakítottuk ki a kérdőív hat hipotetikus helyzetét. A hat

szituáció mindegyikéből két változatot készítettünk, a két változat a hat helyzetben

mindig más fontos jellemzőben különbözött egymástól. (Ezeket a jellemzőket a kérdőív

végső változatainak ismertetésekor részletesen be fogjuk mutatni.). A 2X6 hipotetikus

helyzetet ezek után úgy tártuk újra a hallgatók elé, hogy írják le, szerintük melyek az

egyes helyzetekben leggyakoribb reakciók. A helyzetekben szereplő személyeknek az

elővizsgálat ezen fázisában még nem volt neve, helyette kezdőbetűket használtunk, így

akartuk kiküszöbölni a nemi sztereotípiák torzító hatását a válaszadásban.

Az elővizsgálat során kapott válaszokból kiválasztottuk a leggyakoribb reagálási

módokat, majd úgy hoztuk létre a reakciók végső listáját, hogy a hallgatóktól származó

listát több helyzet esetében kiegészítettük. A kiegészítés legtöbbször olyan reakciókkal

történt, amelyek a hallgatóknak nem jutottak eszükbe, mivel szerintük nem voltak

gyakoriak, de a versengés konstruktívabb megközelítése szerinti lehetséges reagálási

módokat tartalmaztak, így fontosnak tartottuk, hogy helyet kapjanak a listában. Emellett

minden helyzet esetén beiktattunk egy elkerülő reagálási módot, amely szintén nem

szerepelt a hallgatói listában, de amelynek segítségével a reakciók listája a legtöbb

esetben lefedte a THOMAS és KILMAN - féle (1974) konfliktuskezelési módokat.

Azokban az esetekben, ahol ez túl erőltetett válaszokat szült volna, ott eltekintettünk a

lista ilyen kialakításától. A kérdőív 2X6 helyzetének végső változatát mind férfi mind

női nevekkel elkészítettük, így 4X6 helyzetet kaptunk.

A vizsgálati személy feladata minden esetben annak megítélése, hogy az egyes

helyzetekben a felsorolt reakciók, a saját véleménye szerint, mennyire elfogadhatóak.

Az elfogadás mértékét egy 100 mm hosszú vonalon elhelyezett X jelzéssel kellett

jelölni, amely vonal két végpontja az adott dimenzióval kapcsolatos „egyáltalán nem” és

a „teljes mértékben” elfogadható megítélést jelölte. Végül a vizsgálati személynek ki

kellett választani a felsorolt reagálási módok közül azt, amely szerinte, az embereket

általában tekintve, a legvalószínűbb és a legkevésbé valószínű reakció, illetve meg

kellett jelölnie azt, hogy ő melyiket választaná, ha vele történt volna az eset.

A VIZSGÁLATBAN HASZNÁLT 6 HIPOTETIKUS VERSENGÉSI

HELYZET

Az 1. helyzetben a barátok közötti leggyakoribb versengési szituációt olvashatjuk,

ahol két barátnak ugyanaz a partner tetszik. A helyzet főszereplője, egy buliban

lehetőséget kap, hogy elcsábítsa legjobb barátja partnerét, aki ráadásul tetszik is neki. A

helyzet két verziója abban különbözik, hogy amíg az egyik esetben a főszereplő úgy

tudja a barátról, hogy nagyon szerelmes és boldog a kapcsolatban, addig a másik

67

változat mellékszereplője már régóta nem boldog a partnere mellett. A két verzió így a

versengés barátságot veszélyeztető kockázatának különböző mértékét hozza létre egy

nullaösszegű játszma keretén belül.

A 2. helyzetben az azonos pályaorientációval rendelkező fiatalok barátságának egy

gyakori helyzetét alakítottuk ki, amelyben a két barát azonos munkahelyre pályázik, de

nem azonos esélyekkel indulnak a küzdelemben: a főhős úgy érzi, barátja képzettebb. A

felkészülés során a főszereplő olyan információkhoz jut hozzá, amely segíti a sikeres

felvételit. Ezek az információk nyilvánosak, más is hozzájuk férhet. A helyzet magában

hordozza a társas összehasonlítás során keletkezett negatív feszültség kompenzálásának

lehetőségét. A két változat abban különbözik, hogy a munkára egy vagy két főt

vesznek-e fel, vagyis a verseny nullaösszegű-e vagy sem.

A 3. helyzet a versengés során leggyakrabban vizsgált szituációt, a sportversenyt

idézi fel. A helyzet szereplői mindketten indulnak egy sportversenyen, amelyet

megelőző nap egy buliban mulatnak. A főszereplő látja, hogy barátja kezd többet inni a

kelleténél, és úgy érzi, ez ronthatja holnapi teljesítményét. A helyzet egyik verziójában

azonos, a másik verzióban két különböző számban indul a sportversenyen a két barát.

Mindkét verzió lehetőséget ad a főhősnek a társas összehasonlításra, ám amikor

különböző számban indulnak a barátok, csak közvetett hasonlításra van lehetőség, de

felerősödhet a másik sikerében való „sütkérezés” lehetősége és igénye.

A 4. helyzetben a szereplők azonos intézmény ugyanazon szakán tanulnak, amint ez

gyakran előfordul a főiskolások és egyetemisták baráti kapcsolataiban. A főhős talál egy

ösztöndíjpályázatot egy újságban, amit egy szakról csak egy fő nyerhet el, vagyis újra

nullaösszegű játszmával állunk szemben. A két változatot az különbözteti meg, hogy az

egyik verzióban a főhős és barátja egyaránt rászorulnának a támogatásra, a másik

helyzetben viszont a főhős jómódú, amíg barátja nem. Ezáltal a helyzet magában hordja

a jótékonyság és méltányosság kérdését is.

Az 5. helyzet szereplői életükben először vesznek részt egy zártkörű klub

rendezvényén, ahol a főhős barátja úgy próbálja meg elnyerni a megjelentek

elismerését, hogy elmesél egy jópofa történetet magáról. A főhős azonban tudja, hogy

ez a történet kettejükkel esett meg, noha a barát őt egy szóval sem említi. A helyzetben

a társas presztízsért, a másoktól jövő elismerésért való versengés indulhat meg. A két

verzió eltérő mértékben generálja ezt a versengést, mert az egyikben mindkét

szereplőnek tetszik a társaság és szeretnének jó benyomást tenni rájuk, de a másik

változatban a főhős nincs elragadtatva a közösségtől.

A 6. helyzetben a barátok ugyanabban a művészeti ágban tevékenykednek. A

történet két verziójában más-más a cselekmény kiindulópontja. Az első változatban

mindkét szereplő ugyanarra a versenyre készül, a második változatban azonban a főhős

barátja úgy nevez be egy versenyre, hogy arról nem is szól a barátjának, vagyis a

főhősnek. Mindkét változatban az okozza a bonyodalmat, hogy a főhőst megkéri a

barátja, hogy segítsen neki, mert különben kifut az időből. A helyzet tehát a

versenyhelyzet jelenlétével vagy hiányával kombinálja a barátságban elvárt/elvárható

segítségnyújtás és őszinteség jellemzőit.

Az itt bemutatott 2X6 helyzet, kombinálva a nemi sztereotípiákat generáló férfi és

női nevekkel, alkalmas a barátságban lehetséges rivalizáció különböző területeinek és a

versengést befolyásoló helyzeti tényezők hatásának vizsgálatára, feltárhatjuk a barátság

68

legrejtettebb területéhez való viszonyulásokat csakúgy, mint a saját viselkedésre

vonatkozó intenciókat.

4. AZ ÉRTÉKEK VIZSGÁLATA

Az értékeket a SCHWARTZ és munkatársai (1997, 1999) által kifejlesztett Person

Profiles skálával mértük, amelynek magyar nyelvű változatát NGUYEN LUU LAN ANH és

munkatársai dolgozták ki (NGUYEN LUU és mtsai 2000), és amelyet mi Hasonlóság

Kérdőív néven illesztettünk a vizsgálatba. A skála a SCHWARTZ által leírt és

empirikusan igazolt értékstruktúra vizsgálatára alkalmas, az eredetinél lényegesen

egyszerűbb módszerrel. A válaszolók képzeletbeli személyekről olvasnak leírásokat, és

minden esetben el kell dönteniük, hogy az adott leírásban szereplő személy mennyire

hasonlít saját magukhoz. A hasonlóságot egy 6 fokú skálán kellett megítélni, melynek

két végpontja az „egyáltalán nem hasonlít rám” és a teljes mértékben hasonlít rám” volt.

A kérdőívben szereplő 30 leírás a következő elosztásban rendelhető a 10 motivációs

értékhez: a Hatalom 3, a Teljesítmény 3, a Hedonizmus 2, az Ingerlés 2, az Ön-irányítás

3, az Egyetemesség 4, a Jótékonyság 3, a Hagyomány 4, a Konformitás 3, és a

Biztonság 3 kijelentésben reprezentálódott. Az értékeket modellünkben a szülői

viszonyulások és a viselkedés közötti közvetítő tényezőként kezeljük.

5. A VERSENGÉSI HAJLAM VIZSGÁLATA

A versengési hajlam vizsgálatában támaszkodtunk a kutatók széles körének, a

versengés többdimenziós jellegével kapcsolatban feltárt eredményeire. A kérdőív ezen

részében a RYCKMAN és munkatársai által kidolgozott mérőeszközöket használtuk,

amelyek a versengés két egymástól független formáját mérik: az agresszív, neurotikus

hiperversengést és a kiegyensúlyozott, feladatorientált önfejlesztő versengést

(RYCKMAN és mtsai 1990, 1996). Mindkét kérdőívben az adott versengési formához

tartozó viselkedésre, érzésre és gondolatokra vonatkozó kijelentések találhatók. Az

általunk használt Versengési Kérdőív összekeverve tartalmazta a Hiperversengés és az

Önfejlesztő Versengés mérésére kidolgozott skálák itemeit, abban a formában, ahogyan

azt FÜLÖP MÁRTA magyarra fordította és hazai mintán már használta (FÜLÖP és mtsai

1999). A vizsgálati személyeknek a kérdőívben található kijelentések mindegyikéről el

kellett dönteni, hogy mennyire értenek egyet vele. Az egyetértés mértékét egy 5

fokozatú skálán kellett bejelölni, ahol az 1 – az „egyáltalán nem ért egyet”, az 5 – a

„teljes mértékben egyetért” választ jelölte. A versengési hajlam vizsgálatával

összefüggéseket kereshetünk az egyén barátjával való kapcsolatában lehetséges

versenyhelyzetekre adott reakciók és a személyiség jellemzői között.

6. AZ EGYÉN DEMOGRÁFIAI JELLEMZŐI

Az egyén strukturális demográfiai jellemzői közül elsősorban azokra voltunk

kíváncsiak, amelyek befolyásolhatják a barátság általunk vizsgált strukturális és

interaktív tényezőit. Ezért a szokásos kérdéseken túl, amelyek a válaszadó nemét, korát,

felsőoktatási intézményét és szakját mérték fel, beiktattunk az egyén családban elfoglalt

helyére és partnerkapcsolatára vonatkozó kérdéseket is. A családi pozíció felmérésére a

válaszadó különböző korú testvéreinek száma szolgál, amelyből kiderül, hogy a

69

megkérdezett legkisebb vagy legnagyobb fiú vagy lány-e a családban, esetleg középső

vagy egyedüli gyermek, illetve a tőle idősebb és fiatalabb testvérek vele azonos vagy

ellenkező neműek-e. Azt is megkérdeztük a vizsgálati személytől, hogy van-e jelenleg

tartós partnerkapcsolata, és ha igen, mióta, illetve, hogy hol él az év nagyobb részében.

Feltevésünk szerint mindezek az egyéni jellemzők befolyásolják a megkérdezett baráti

kapcsolatait.

7. A SZÜLŐI-NEVELŐI VISELKEDÉS KÉRDŐÍVE

A kérdőív utolsó része a gyermekkori szülő-gyermek viszony feltérképezését tűzte

ki célul, abban a formájában, ahogyan arra az egyén emlékszik. A Szülői Kérdőív külön

tárgyalja az anyával (a nőnemű gondozóval), és az apával (a férfi gondozóval)

kapcsolatos élményeket, mindkét szülői figura esetében ugyanazokat a szempontokat

használva a megítéléshez. A szempontok összeállításában a Korai Kötődés elméletére és

az elmélet empirikus vizsgálatának eredményeire támaszkodtunk (BOWLBY 1969,

AINSWORTH és mtsai 1978). A kötődés különböző változatainak hátterében feltárt szülői

reagálási formákból kijelentéseket képeztünk, amelyekről a válaszadónak minden

esetben el kellett döntenie, hogy mennyire volt jellemző anyjára és apjára. A kijelentés

helytállóságának mértékét egy, 100 mm hosszúságú vonalra elhelyezett X jellel kellett

jelölni, amely skála két végpontján az „egyáltalán nem jellemző” és a „teljes mértékben

jellemző”, illetve a „soha” és „mindig” értékelés volt olvasható, a szövegkörnyezetnek

megfelelően.

A Szülői Bánásmód Kérdőív segít feltárni az egyén gyermekkorában megtapasztalt

nevelői viszonyulások mintázatát. Ezeket a mintázatokat a személy értékrendjével,

illetve a barátság interaktív folyamatainak sajátosságával összefüggésben elemezve

feltárhatjuk a korai tapasztalatok későbbi kapcsolatokra gyakorolt közvetlen és

közvetett hatásait egyaránt.

A VIZSGÁLAT KÉRDÉSEI

Kutatásunk célja a barátság integratív modelljének tesztelése volt. Mivel ebben

a tárgykörben ilyen jellegű átfogó vizsgálat még nem született, és az egyes kérdésekkel

kapcsolatos kutatási eredmények egymásnak ellentmondani látszanak, ezért előzetes

hipotézisek megfogalmazása helyett vizsgálati kérdéseket fogalmaztunk meg. A

kérdések a későbbiekben ismertetendő hipotetikus modell kialakításában, valamint az

eredmények értelmezésében is útmutatóul szolgáltak.

A BARÁTSÁG STRUKTURÁLIS JELLEMZŐINEK KAPCSOLATA AZ

EGYÉNI ÉS HELYZETI TÉNYEZŐKKEL

Hány barátja van a fiatal felnőtteknek és elégedettek- e ezzel a számmal? Honnan

származnak a főiskolás és egyetemista fiatal felnőttek baráti kapcsolatai? Milyen

tevékenységek jellemzik ezeket a barátságokat? Milyen gyakran érintkeznek a barátok,

és elégedettek-e ezzel a gyakorisággal? Vannak-e ezekben a strukturális jellemzőkben

megkülönböztethető mintázatok és mivel hozhatók összefüggésbe az eltérések? Többek

között ezeket a kérdéseket lehet megfogalmazni a strukturális tényezők vizsgálata

70

kapcsán. Az elemzés során tesztelni fogjuk az ismert nemi különbségeket, amelyeket

eddig Magyarországon még nem vizsgáltak.

AZ INTERAKTÍV FOLYAMATOK VIZSGÁLATA

Léteznek-e különböző barátságmintázatok és milyen jellegzetességgel

rendelkeznek? Van-e különbség férfiak és nők barátságmintázatában? Milyen kapcsolat

van a vizsgált értékek és a szülői viszonyulás, valamint ezek közös hatása és a barátság

tényezői között? Különbözik-e a háttértényezőknek feltételezett változók hatása férfiak

és nők esetében? Mindezen kérdések megválaszolása közelebb vihet bennünket a

barátságban mutatkozó ellentmondásos nemi különbségek megértése felé, segíthet

tisztább képet kapnunk a barátságok működésének meghatározóiról.

A BARÁTSÁGON BELÜLI VERSENGÉS VIZSGÁLATA

Milyen elképzelésekkel rendelkeznek a fiatalok a barátságban lehetséges

versenyszituációk megoldásairól, és mennyire fogadják el ezeket a különböző

megoldási módokat? Kimutatható-e bármilyen nemi különbség a vizsgált mintában, a

versengési hajlamban vagy az egyes helyzetekre adott reakciókban? Hogyan

befolyásolja a versengési hajlamot az egyén értékrendje és a gyermekkori szülői

bánásmód? Igazolható-e Horney elmélete a neurotikus hiperversengő személyiség

hátterében álló durva, korlátozó, szeretetlen szülői viszonyulásról? Van-e kapcsolat az

egyén versengő hajlama és a baráti versengés helyzeteire adott reakciói között? Hogyan

kombinálódik az egyén elképzelése az egyes versenyhelyzetekben mutatott viselkedés

valószínűségéről a saját viselkedésére vonatkozó intenciójával, valamint mindezek

versengő hajlamával és nemével? Mindezek a kérdések a barátság eddig elhanyagolt

területére, a versengésre irányítják figyelmünket, és empirikus úton, magyar vizsgálati

mintán próbálnak bizonyítékot találni az eddig megfogalmazott elméleti

elgondolásokra.

A BARÁTSÁG HATÁSA AZ EGYÉNRE

Segíti-e az egyént legjobb barátjával való viszonya önismeretében, saját értékeinek

megismerésében és elfogadásában, személyiségfejlődésében? Jelen vannak-e ezzel

ellentétes, negatív hatások a kapcsolatban? Hogyan észleli mindezeket a személy?

Milyen háttértényezők befolyását tudjuk kimutatni ebben a szubjektív megítélésben?

Ezek a kérdések a barátságok hozamát, az egyén életében való fontosságát vizsgálják.

A VIZSGÁLAT SORÁN TESZTELT HIPOTETIKUS MODELL

Annak ellenére, hogy a téma szerteágazósága és az előzetes kutatások hiánya miatt

konkrét, igazolható vagy elvethető hipotéziseket nem akartunk megfogalmazni,

felállítottunk egy hipotetikus modellt, melyet a vizsgálatban tesztelni kívántunk. Ez a

modell az ADAMS és BLIESZNER-féle integratív modell (1994) továbbfejlesztett, és a

kutatási célnak megfelelően leszűkített változata. Tartalmazza mindazokat a változókat,

amelyeket az eddigi tanulmányok fontosnak találtak a barátság alakulása szempontjából,

71

és amelyeket ezelőtt nem vizsgáltak, de jelen kutatásban központi helyet foglalnak el. A

modellt a 3. ábra tartalmazza.

3. ábra

A barátság hipotetikus modellje (a szürkével jelölt rész nem szerepel változóként a kutatásban)

Az ábrán látható, általunk felállított hipotetikus modellbe, az egyéni jellemzők közé

beillesztettük a szülői viszonyulás tényezőit, valamint a barátság visszahatását az

egyénre, és a barátságmintázatok keretén belül csak a baráti pár jellemzőit elemezzük.

Az egyéni strukturális jellemzők között nagy hangsúlyt kapnak a válaszadó neme és

családi pozíciója. Nem kezeltük változóként vizsgálatunkban a kort, szociális státuszt,

családi állapotot, mivel ezek a vizsgált mintában kis varianciával jellemezhetők. A

személyiség-tényezők közül az értékeket és a versengési hajlamot vizsgáltuk. A

vizsgálat metodikája nem teszi lehetővé, hogy a barátságon belüli viselkedést

közvetlenül megfigyeljük, azonban a barátságon belüli versengéssel kapcsolatos

viselkedésintenciók feltérképezése a vizsgálat fontos részét képezi. A kutatásban nagy

hangsúlyt kap a barátságok mintázatának vizsgálata, a strukturális és interaktív

folyamatok elemzésén keresztül. Azonban nem szerepelnek a vizsgálatban változóként a

barátságfázisok, mivel a barátság dinamikája nem képezi jelen kutatás tárgyát. Az ábrán

feltüntetett nyilak a hatások feltételezett irányát jelzik. Feltételezzük, hogy a szülői

hatások a strukturális tényezőkkel interakcióban befolyásolják az egyén

személyiségalakulását, melynek eredményeként az kialakítja a társas viselkedés egyedi

formáját. Ez az egyedi viselkedés befolyásolja a barátság strukturális és interakciós

folyamatait egyaránt, amelyek egymással és a barátság fázisaival összhangban hozzák

létre a barátság sajátos mintázatát. Hipotetikus modellünket kiegészítettük a

visszacsatolással, amelyen keresztül a barátság visszahat az egyénre, jó esetben segíti

önismeretét, erősíti önbecsülését, támogatja a mindennapok feszültségekkel terhes

helyzeteiben. A barátságmintázat az adott korban és társadalmi közegben, valamint

pillanatnyi helyzetben nyeri el teljes jelentését.

Társas

strukturális

tényezők,

pl. nem,

kor,

családi

pozíció,

stb.

Lélektani adottságok:

értékek, versengési

hajlam

EGYÉNI JELLEMZŐK

interp

retáció in

tern

aliz

áció

BARÁTSÁGMINTÁZATOK

Viselkedés

S

Z

E

R

K

E

Z

E

T

PÁR

Interaktív folyamatok

STRUKTURÁLIS-

KULTURÁLIS KÖRNYEZET

Szü

lői b

án

ásm

ód

F

Á

Z

I

S

O

K

Visszahatás

72

A MINTA JELLEMZÉSE

A vizsgálatban kiosztott 400 kérdőívből 345 értékelhető kérdőív érkezett vissza. A

345 vizsgálati személyből 161 fő (46,7%) férfi, 184 fő (53,3%) nő. A minta

átlagéletkora 21 év (minimum 18 év, maximum 32 év). A vizsgálati személyek 81%-a

egy vidéki alapítványi főiskola hallgatója, 19%-uk egyéb felsőoktatási intézményben

tanul. A megkérdezettek 75,5%-a nyelvtanár és kommunikáció szakos hallgató.

A válaszadók közül 194 fő (56,2%) rendelkezik tartós partnerkapcsolattal, 151 fő

(43,8%) a vizsgálat időpontjában egyedülállónak vallotta magát. A vizsgálati személyek

58,9%-a a szüleivel él, a többiek kollégiumban vagy albérletben élnek a hét nagyobbik

részében. A válaszadók 17,2%-a egyke, 61,6%-uknak 1 testvére van, 16,6%-nak kettő, a

többieknek három vagy több. A testvérrel rendelkezők 51,4%-a elsőszülött, 42%-uk

második vagy legkisebb gyermek.

A vizsgálatban a minta ezen jellemzői közül egyedül a válaszadó neme és a

testvérsorrendben elfoglalt helye mutatott szignifikáns összefüggést az egyéb vizsgált

jellemzőkkel, ezért a továbbiakban csak ezekre a demográfiai tényezőkre

koncentrálunk.

73

AZ EREDMÉNYEK BEMUTATÁSA

A barátság strukturális jellemzőinek és interaktív folyamatainak elemzéséhez

szükséges mindazokat a jellemzőket tisztázni, melyek a modellben független

változókként szerepelnek. Jelen vizsgálatban a nemet, a szülői bánásmódot, a személyes

értékeket, és a versengés két különböző formájának erősségét emeltük ki, mint amelyek

a barátság tényezőinek alakulásával várhatólag összefüggésben állnak. Természetesen

számos egyéb tényező szerepelhetne a független változók között, de a vizsgált tényezők

számának túl nagyra emelése, mindenképpen rontaná az eredmények átláthatóságát és a

modell kezelhetőségét. A vizsgálatból kimaradt elemek befolyásoló hatásának elemzése

a téma jövendő kutatóinak feladata marad.

A HÁTTÉRTÉNYEZŐK JELLEMZŐI

Mivel a felsorolt tényezőket – a nem kategóriájának kivételével – a kérdőívben több

item méri, így az elemzés első lépéseként a háttértényezők faktoranalízisét végeztük el,

hogy kezelhető mennyiségű változót hozzunk létre.

A SZÜLŐI BÁNÁSMÓD JELLEMZŐINEK ELEMZÉSE

Elsőként az anyai és apai bánásmódra vonatkozó kérdőívrészek elemeiből hoztunk

létre két különálló faktorstruktúrát. Az anyai bánásmódra vonatkozó kérdésekből a

faktoranalízis eredményeként 4 faktor jött létre4. Az első és legnagyobb magyarázó

erővel bíró faktor egyértelműen a szeretetteljes, támogató anya tulajdonságait foglalja

magába, ezért ennek a faktornak a Szerető, elfogadó anya nevet adtuk. A második

faktorba tartozó elemek a durva, érzelmileg zsaroló, szidással, büntetéssel és a szeretet

megvonásával „nevelő”, mindenbe beleszóló anya tulajdonságait tartalmazták, ezért

ennek a faktornak az elnevezése Durva, indulatos anya lett. A harmadik faktorba a

határozott, szigorú, magas elvárásokkal rendelkező és ellentmondást nem tűrő anyai

tulajdonságok rendeződtek össze, ezért ezt a faktort Perfekcionista anyának neveztük el.

Az utolsó faktor egy kiszámíthatatlan, aggodalmaskodó, mindenbe beleszóló, a

gyermekében nem bízó és azt nem bátorító anya tulajdonságait hordozták, ezért ez a

faktor a Túlóvó, bizalmatlan anya nevet kapta. A létrejött faktorok nagymértékben fedik

a Korai Kötődés elméletben tárgyalt anyai viszonyulásokat, ezért jó okunk van

feltételezni, hogy hatással vannak az egyén kötődési munkamodelljére, és ezen keresztül

a barátságok minőségi és mennyiségi tényezőire.

Az apai bánásmódra vonatkozó kérdésekkel azonos módon jártunk el, a létrejött

faktorok a következők voltak: Szerető elfogadó apa, Durva, kiszámíthatatlan,

perfekcionista apa, és Racionális, erős, támogató apa.

Adataink szerint a szülői bánásmód észlelt minősége nem független a válaszadó és a

szülő nemétől, valamint a válaszadó testvérsorrendben elfoglalt helyétől. A férfiak a

nőktől szignifikánsan nagyobb mértékben ítélték anyjukat visszatekintve durvának és

indulatosnak. Ugyanakkor szintén a nőktől nagyobb mértékben volt jellemző a vizsgált

4 A statisztikai táblázatok bemutatása meghaladja jelen tanulmány kereteit, azt a szerző doktori disszertációja

tartalmazza, amely az ELTE BTK Könyvtárában tekinthető meg.

74

mintában szereplő férfiakra, hogy apjukat racionálisnak, erősnek és támogatónak

érezték. A testvérsorrend a szülői bánásmódfaktorok közül egyedül a Szerető, elfogadó

anya faktorátlagával mutat összefüggést. Az elsőszülött válaszadók szignifikánsan

szeretetteljesebbnek és elfogadóbbnak érezték anyjukat, mint a később születettek.

Mindhárom összefüggés értelmezésénél hangsúlyoznunk kell, hogy a szülői

bánásmódot nem objektíven mért változóként, hanem az egyén szubjektív észleletének

lenyomataként vizsgáltuk. Az eredmények így az egyén és szülő kisgyermekkori

kapcsolatának interaktívan alakuló jellegét és a felnőtt visszaemlékezés szubjektív

jellegét is tükrözhetik.

A SZEMÉLYES ÉRTÉKEK ELEMZÉSE

A személyes értékek egymás közötti kapcsolatának meghatározásához az

értékkérdőív itemeit faktoranalízisnek vetettük alá. Az eljárás eredményeként 8 faktort

kaptunk. A faktorokat, a bennük legnagyobb faktorsúllyal szereplő itemek alapján a

következőképpen neveztük el: Teljesítmény és hatalomorientált; Szerény, beilleszkedő,

szabálykövető; Szociálisan érzékeny; Önálló, felfedező; Megbízható támasz; Izgalom és

örömkereső; Pacifista természetvédő; Puritán tradicionális. Az általunk kapott faktorok

nagyrészt lefedik a SCHWARTZ-féle (1992) érték-struktúrát, azonban sajátos értelemmel

látják el a vizsgált motivációs értékeket. Láthatóan elkülönülnek a Schwartz által Én-

hangsúlyozónak nevezett Teljesítmény és Hatalom faktorok (az azonos nevű értékeknek

felelnek meg), illetve a velük szembenálló, Én-transzcendens Pacifista természetvédő

(Egyetemesség) és Szociálisan érzékeny (Jótékonyság) faktorok. Szintén felfedezhetőek

a Megőrzés – Nyitottság dimenzió szembenálló értékcsoportjai: a Tradíciót és

Konformitást egybefoglaló Szerény, beilleszkedő, szabálykövető faktor, és a

Biztonságot jelképező Megbízható támasz faktor, valamint az Önálló, felfedező faktor

és az Izgalom és örömkereső faktorok, melyek a Schwartz-féle Önirányítás és Ingerlés

motivációs értékeit fedik le a mintánkban.

Elsőként az értékfaktorok és a nem összefüggését vizsgáltuk. A kapott faktorértékek

átlagának nemek közötti eltérését két mintás T-próbával végeztük. Szignifikáns eltérést

(p<0.05) találtunk a nők javára a Szociálisan érzékeny és a Megbízható támasz

értékfaktorok esetében és tendencia szintű eltérést a Teljesítmény- és

hatalomorientációban, szintén a nők javára. A Szociálisan érzékeny értékfaktor nemi

meghatározottsága megegyezik a szakirodalmi adatokkal és a nemi sztereotípiák

tartalmával – a nők eredményei magasabb faktorérték-átlagot adtak, mint a férfiaké. A

Megbízható támasz értékfaktorban mutatkozó női előny a faktor tartalmával

magyarázható – olyan hűséges és megbízható segítőtársat takar, aki főleg a család

biztonságával törődik. A tendencia szinten jelenlévő, a férfiaknál magasabb szintű női

Teljesítmény- és hatalomorientáltság a minta jellegzetességeivel jól magyarázható. A

válaszadók legnagyobb része nyelvtanár- és kommunikáció szakon tanuló férfiakból és

nőkből állt. Tapasztalataink szerint ez a pályaválasztási döntés a nőknél határozottabb

karrier-elképzelésekhez tartozik, nagyobb teljesítménymotivációval jár, mint az azonos

szakon tanuló férfiaknál. Utóbbiak főleg gyengébb tanulmányi eredményeik miatt és

kiforratlan jövőképük miatt választottak egy olyan szakot, amelynek elvégzése sokféle

további lehetőséget kínál, vagyis jelenleg inkább meghosszabítja, mint lezárja a

pályaválasztási döntést. Ebben a helyzetben érthetőbb, hogy a vizsgált mintában a nők

75

rendelkeztek kicsivel nagyobb Teljesítmény- és hatalomorientációval, mint a férfiak,

akik még nem látják olyan tisztán, hogy mire fognak energiáik irányulni.

Az értékek szocializációjának elképzelése tesztelésére, az értékfaktorok és szülői

bánásmód kapcsolatának elemzésére regresszióanalízist végeztünk. Az elemzésben

minden értékfaktort külön korreláltattunk minden anyai és apai bánásmódfaktorral. Az

értékek és szülői viszonyulások lineáris regressziójának szignifikáns eredményeit,

férfiak és nők viszonylatában az 1. táblázat segítségével ismertetjük.

76

Nem Értékek

Szerető

elfogadó apa

Durva, kiszámíthatatlan

perfekcionista

apa

Szerető

elfogadó anya

Durva,

indulatos anya

Perfekcionista

anya

Túlóvó,

bizalmatlan anya

FÉ

RF

IAK

Teljesítmény

és hatalom-

orientált

Szerény,

beilleszkedő

szabály-

követő

Önálló,

felfedező

Izgalom és öröm-kereső

Pacifista

természet-

védő

–

Puritán

tradicionális

NŐ

K

Szerény,

beilleszkedő szabály-

követő

Megbízható támasz

Puritán

tradicionális

1. táblázat Szülői bánásmód és értékek együtt járása férfiaknál és nőknél

(A + és – jelzés a szignifikáns összefüggés irányát jelzi p<0.05)

A táblázat adatai világosan tükrözik a férfi és női válaszadók értékrendszerének

eltérő szülői viszonyulásokkal való összefüggését. Jól látható, hogy a nők értékrendje

kevesebb szignifikáns összefüggést mutat a bevallott szülői viszonyulással, mint a

férfiaké. A női válaszadók eredményei azt is mutatják, hogy a Szerény, beilleszkedő

szabálykövető, a Megbízható támasz és a Puritán, tradicionális értékfaktorokba tartozó –

sztereotipikusan inkább nőiesnek tartott – értékek az elfogadó apai és az elutasító anyai

bánásmóddal mutatnak összefüggést. Vagyis minél elfogadóbb képet őriz a női

válaszadó az apáról és elutasítóbbat az anyáról, annál inkább hangsúlyosak nála a

„nőies” értékek, melyek ebben a viszonylatban valószínűleg az apai szeretet elnyerését

és az anya haragjának elkerülését célozták. A férfi válaszadók „férfias” értékfaktorai – a

Teljesítmény-és hatalomorientált, és az Önálló, felfedező faktorok – ellenben az apa

durva, elutasító magatartásával mutatnak összefüggést. A fiúk elkülönültebb,

individuálisabb énjével – melyre mindezek az értékek jellemzőek – eszerint a családi

„rideg tartás”, a szeretet megvonása mutat összefüggést, és vélhetőleg a durva apával,

mint agresszorral való azonosulás. Ezt egészíti ki a szintén inkább férfiasnak tartott

Izgalom- és örömkereső értékfaktor Durva, indulatos anyai bánásmóddal való pozitív

korrelációja. A férfias sztereotípiával ellentétes, vagy attól független értékek – a

Szerény, beilleszkedő, szabálykövető, a Pacifista természetvédő és a Puritán,

tradicionális faktorok – átlagtól magasabb értékei viszont egyértelműen az anyai

bánásmóddal mutatnak összefüggést. A Szerető, elfogadó anya a minden élőlénnyel

77

szembeni gondoskodó attitűdöt hoz létre a fiúkban, ami a Pacifista, természetvédő

értékben nyilvánul meg. Perfekcionista anya mellett a fiúk rend igénye,

hagyományokhoz való ragaszkodása válik fontosabbá, ami a Puritán, tradicionális

értékben érhető tetten. A túlóvó bizalmatlan anya, a fiúk beilleszkedő és szabálykövető

értékeivel mutat összefüggést. Az eredmények magyarázhatók a nemileg elkülönült

nevelői tradíciókkal, a két nem nevelésében eltérő mennyiségben és minőségben részt

vevő anya és apa különböző hatásaival. Természetesen az sem kizárt, hogy a különböző

anyai és apai bánásmód részben a válaszadó aktív emlékkonstrukciójának eredménye,

amit a személyiség észlelt tényezői, mintegy a kognitív disszonancia csökkentéséhez

hasonló módon, utólag befolyásolnak. Harmadik lehetőségként a szülői bánásmód és

értékrend összefüggésének hátterében álló közös meghatározó tényezőt is

feltételezhetünk, pl. a gyermek veleszületett temperamentumát, amely mindkét

tényezőre és azok interakciójára is hatással van. A statisztikai összefüggések feltárása

azonban a tényleges ok-okozati viszonyokat nem képes tisztázni.

Az értékek közül a vizsgált demográfiai tényezőkkel való összefüggés miatt a

Puritán, tradicionális értékfaktor annak okán is kiemelkedik, hogy egyedül ez mutat

összefüggést a válaszadó testvérsorrendben betöltött helyével. Az elsőszülött

válaszadók esetében szignifikánsan magasabb faktorértéket ért el, mint a később

születetteknél, ami azt mutathatja, hogy a vizsgált mintában a tradicionális értékek

átadásának fontossága az elsőszülött gyermekeknél még nagyobb hangsúlyt kapott, mint

a később születetteknél. Az is elképzelhető, hogy az ide tartozó értékekre való

szocializáció – tisztaság, rend, őszinteség, tradíció – más hatásfokkal működik az

elsőszülött gyermekeknél, akiknél leginkább szüleiktől származnak a nevelési hatások,

és a fiatalabb testvéreknél, akikre sokszor idősebb testvéreik nagyobb hatással vannak,

mint szüleik.

Összefoglalva a vizsgált férfiak és nők személyes értékeinek és a gyermekkori szülői

viszonyulásoknak az összefüggését azt mondhatjuk, hogy igazoltuk mind az anyai,

mind az apai bánásmódnak az értékekkel való összefüggését, és a válaszadó valamint a

szülő nemének szignifikáns befolyásoló hatását az összefüggések irányára és

erősségére.

A VERSENGÉS KÉT FORMÁJÁNAK VIZSGÁLATA

Mivel RYCKMAN és munkatársai (1990, 1996) az általuk leírt Hiper- és Önfejlesztő

versengési formákat egymástól független dimenzióknak tekintették, ezért kutatásunkban

mi is külön kezeltük a versengés két típusára vonatkozó itemeket (az Önfejlesztő

versengő attitűd rövidítése PDC, a Hiperversengő attitűdé HCA). Az elemzés első

lépéseként létrehoztuk a PDC és HCA skálák átlagpontszámát. Az átlagpontszámok

egymástól függetlenként kezelése lehetővé tette a két pontérték mintázatának

vizsgálatát, vagyis a skálák clusteranalízisét. Az eljárás során 4 clustert hoztunk létre,

amelyek a két skála elméleti kombinációs lehetőségeivel azonos módon jöttek létre,

ahogyan azt a versengésről szóló elméleti áttekintésben megjósoltuk. Így azok, akiket

jóval mintaátlag feletti pontszám jellemez a Hiperversengő skálán, de az Önfejlesztő

versengő skálán is átlag feletti ponttal rendelkeznek, Ambivalens versengő címkét

kaptak (a minta 26,4%-a). A mintaátlag alatti Hiper-, és feletti Önfejlesztő versengő

pontszámmal rendelkezők lettek az Önfejlesztő versengők (a minta 35,9%-a), az

78

ellentétes versengési mintázattal rendelkezők pedig a Hiperversengők (17,4%). Azok,

akik mindkét skálán átlag alatti pontszámot értek el, Nem versengő címkét kaptak

(16,2%).

A versengési hajlam vizsgálatának első lépéseként összehasonlítottuk a nők és

férfiak kétféle versengési skálán elért átlagpontszámát. A két mintás T-próba egyik

skálán sem talált szignifikáns eltérést a két nem között. A Hiperversengés mindkét nem

esetében viszonylag alacsony (2,7), az Önfejlesztő versengés pedig közepesen magas

(3,4) átlagpontszámot eredményezett. Hasonló eredményt hozott a versengési típusok és

a nem összefüggésének vizsgálata: mindkét nem esetében az Önfejlesztő versengési

típus volt a leggyakoribb, ezt követte csökkenő gyakorisággal az Ambivalens versengés,

majd a Hiperversengés és végül a Nem-versengés.

A versengési hajlammal összefüggésben álló értékek és szülői viszonyulások

feltárására regresszióanalízist végeztünk, külön a férfi és női almintán. Az elemzés

szignifikáns eredményeit a 2. táblázat tartalmazza.

Nem Vizsgált háttérváltozók Hiperversengés Önfejlesztő versengés

FÉ

RF

IAK

Teljesítmény és hatalom-orientált

Megbízható támasz –

Szociálisan érzékeny –

Pacifista természet-védő –

Durva, kiszámíthatatlan perfekcionista apa

Szerető, elfogadó anya

Perfekcionista anya

NŐ

K

Teljesítmény és hatalom-orientált

Megbízható támasz –

Önálló, felfedező

Durva, indulatos anya

2. táblázat Az értékek és a szülői bánásmód együtt járása a két versengési típussal, férfiaknál és nőknél

(A + és – jelzés a szignifikáns összefüggés irányát jelzi p<0.05)

A táblázat áttekintése ismét ahhoz a következtetéshez vezet, hogy a versengés

kétféle formája nemenként eltérő tényezőkkel áll kapcsolatban. Mindkét nemnél a

Teljesítmény- és hatalomorientáció mutatott legerősebb pozitív összefüggést a

Hiperversengés átlagpontszámával, és szintén mindkét nemre jellemző, hogy minél

nagyobb faktorértékkel szerepel a Megbízható támasz értékfaktora, annál kevésbé

magas a Hiperversengés pontszáma. A HCA pontszám a férfiak esetén a Szociális

érzékenységgel is összefügg, negatív irányban, a nők esetében viszont az anya durva

indulatos bánásmódjával, pozitív irányban. Mivel az elemzés nem képes feltárni az ok-

okozati kapcsolatokat, ezért az eredmények értelmezésében csak a versengéssel

kapcsolatos elméletekre támaszkodhatunk. Ezek azt sugallják, hogy a szülői bánásmód

valószínűsíti a versengés minőségét, vagyis okként szerepel. Az értékrendszer és a

versengési hajlam kapcsolatában feltehetőleg közös háttértényezők: a családi és

társadalmi szocializáció hatásának az egyéni jellemzőkkel való interakciója érhető

tetten, ahogyan azt az elméletek is állítják. Előzetes eredményeink a férfiak

Teljesítmény- és hatalomorientációjával összefüggésben feltárták a Durva,

kiszámíthatatlan apa (szubjektíven megélt) jelenlétét, ami közvetetten alátámasztja ezt

az elgondolást. Mivel jelen kutatásunkban csak a szülői bánásmódot, mint szocializációs

79

hatást vizsgáltuk, ezért az összefüggések feltárására csak korlátozott lehetőségünk volt.

A további szocializációs ágensekkel való összefüggések elemzése jövőbeli vizsgálatok

témája lehet.

Az Önfejlesztő versengést befolyásoló tényezők szintén elkülönülnek a nemek

szerint. A férfiak átlagpontszámával jóval több vizsgált tényező mutatott szignifikáns

összefüggést, mint a nőkével. Ez utóbbi csoportban, a Hiperversengéshez hasonló

módon, a Teljesítmény- és hatalomorientáció pozitív összefüggést mutat a PDC

pontszámmal, és a másik korreláló értékfaktor az Önálló, felfedező érték. Ez az

összefüggés részben alátámasztja a RYCKMAN és munkatársai által, az Önfejlesztő

versengésről kifejtett elgondolásokat, azonban ki is egészíti azt a hatalom-irányultság

tényezőjével, ami mintánkban nem válik el a teljesítményorientációtól. A férfiaknál az

Önfejlesztő versengéshez köthető értékek még a Megbízható támasz, ami pozitív, és a

Pacifista természetvédő érték, ami negatív összefüggést mutat a PDC értékkel. Ez a két

érték a gondoskodás kétféle minőségét hordozza: előbbi a közelállókkal utóbbi minden

élővel szembeni törődést tartalmaz. Így a Megbízható támasz és az Önfejlesztő

versengés kapcsolata a férfiaknál a hagyományos családfenntartó férfi versengő

attitűdjét példázza, amely figyelemmel van mások érdekeire és igényeire is. Az átlag

alatti PDC pontszám azonban megnöveli az egyetemesen altruista, békés és béketűrő

viszonyulás valószínűségét a férfiaknál, ami a magas Pacifista, természetvédő

faktorértékben tükröződik. A szülői bánásmód csak a férfiak Önfejlesztő versengési

hajlamával mutatott közvetlen kapcsolatot, az anya szerető és elfogadó valamint

perfekcionista viszonyulása egyaránt pozitív összefüggést mutat vele. Ezek az

eredmények szintén alátámasztják az elméleti elgondolásokat.

A versengési típus és az értékfaktorok átlagának összehasonlítása szignifikáns

eltéréseket tárt fel a Teljesítmény- és hatalomorientált, az Izgalom- és örömkereső, az

Önálló, felfedező, a Megbízható támasz, és a Szociálisan érzékeny értékfaktorok

tekintetében. Az Ambivalensen versengők körében az első három értékfaktor átlag

feletti, a másik két faktor azonban átlag alatti értéket ér el. Eszerint a mintában szereplő

magas Hiper- és önfejlesztő versengéssel egyaránt jellemezhető válaszadók önálló,

öröm- és élménykereső, teljesítmény- és hatalomorientált, másokra kevésbé figyelő és

róluk kevésbé gondoskodó, individualista személyek. Az Önfejlesztő versengőknél az

első három értékfaktor átlagos, a két Én-transzcendens érték viszont átlag feletti

értékkel van jelen, amely ezen válaszadók szociális érzékenységét hangsúlyozza

amellett, hogy nem szorulnak háttérbe az Én-hangsúlyozó értékek sem. A

Hiperversengők esetében a Teljesítmény- és hatalomorientáció átlagos, míg a másik

négy faktor egyaránt átlag alatti értéket kapott. Várakozásainknak megfelelően, ebben a

csoportban a legalacsonyabb a Megbízható támasz értékfaktor átlagpontszáma. Ez

megerősíti a Hiperversengők neurotikus személyiségjellemzőiről alkotott elképzelést,

mivel az Én-hangsúlyozó értékeken kívül minden érték átlag alatti, ami beszűkült,

bizalmatlan, szociálisan érzéketlen, bizonytalan és örömtelen személy képét festi elénk.

A Nem-versengők a Megbízható támasz értékfaktorban értek el legmagasabb értéket, és

ugyancsak átlag feletti értéket kapott náluk a Szociálisan érzékeny faktor is. A másik

három faktor egyaránt átlag alatti pontszámmal jellemezhető, de közülük is kiugróan

alacsony értéket kapott a Teljesítmény- és hatalomorientáció, amely ebben a csoportban

éri el átlagának mélypontját, amely eredmények szintén alátámasztják az elméleti

elgondolásokat.

80

A vizsgálat adatai összhangba hozhatók HORNEY (1950) elméletével, aki szerint a

versengést a szülői bánásmód határozza meg. Kapott eredményeink részben

alátámasztják az elképzelést, részben kiegészítik azt a két nem, a szülők és az értékek

befolyásának interakciójával.

A versengési típussal összefüggő tényezőnek találtuk a válaszadó testvérsorrendben

betöltött helyét is, de az összefüggés csak a nők esetében volt szignifikáns. Az

elsőszülött nők jelentősen nagyobb arányban (24,3%) voltak Nem-versengők, mint a

fiatalabb testvérként születettek (8,2%), viszont utóbbiak közül sokkal többen voltak a

mintában Hiperversengők (32,9%), mint az elsőszülöttek közül (12,2%). Kapott

eredményünk alátámasztja azokat a versengéssel kapcsolatos elméleteket, melyek a

testvérsorrendet a versengés fontos összetevőjeként említik, különösen a nők esetében

(TRACY, 1991).

Összefoglalva a vizsgálatban használt háttértényezők egymással való kapcsolatát,

azt mondhatjuk, hogy a nem összefügg a szülőről a válaszadóban kialakult képpel,

valamint önmagában és a szülői bánásmóddal interakcióban a személyes értékekkel. A

versengési hajlamra közvetlenül nincs befolyással a válaszadó neme, azonban az

értékekkel, a szülői bánásmóddal és a testvérsorrenddel interakcióban újra kimutatható a

hatása. A válaszadó nemén kívül a szülő neme is fontos tényezőnek tűnik akár a róla

megőrzött képre, az értékek szocializációjára, vagy a versengéshez való viszonyra

összpontosítunk. A versengési típus erős összefüggést mutat az értékekkel, az

összefüggés hátterében közös szülői-társadalmi szocializációs hatások feltételezhetők.

A BARÁTSÁG STRUKTURÁLIS JELLEMZŐI

A „hány barátja van” kérdésre adott válaszok megoszlottak a férfiak és nők között,

azonban az eltérés statisztikailag nem szignifikáns.

18,6

16,3

29,8

39,7

14,9

19

36,6

24,5

0 0,5

0

5

10

15

20

25

30

35

40

Százalé

k

1-3 4-6 7-10 10- 0

Hány barátja van?

férfiak

nők

4. ábra

Barátok számának százalékos eloszlása a válaszadó nemének függvényében

Legerősebb eltérés a „4-6” és „10-től több” kategóriák gyakoriságában mutatkozik,

az előbbiben a nők, az utóbbiban a férfi válaszadók mutattak nagyobb gyakoriságot.

Mindössze egy megkérdezett válaszolta azt, hogy nincs egyetlen barátja sem, ez a

81

megkérdezett nő volt. Eredményünk csak részben igazolja azt a korábbi megfigyelést,

hogy Magyarországon a férfiaknak több barátjuk van, mint a nőknek (UTASI 1990),

mivel ezen a mintán a különbség nem szignifikáns. Ez az eredmény is alátámasztja a

fiatal kor és a magasabb iskolai végzettség pozitív hatását a nemi különbségek

csökkenésére

A barátokkal való ellátottsággal kapcsolatos elégedettség mindkét nemnél hasonlóan

alakult – minél több barátja volt a válaszadónak, annál inkább azt gondolta, hogy ez a

mennyiség számára éppen elég. Azonban az összefüggés csak a nők esetében volt

szignifikáns. Az 1-3 baráttal rendelkező férfiak 80%-a azt gondolta, hogy ez éppen elég,

amíg ez a szám a nők esetében csak 66,7%. Túl sok baráttal 4 válaszadó rendelkezett, 2

férfi és 2 nő. Túl kevés barátja a férfiak 8,7%-ának és a nők 14,1%-ának volt. Azok

közül a férfiak közül, akiknek 10-nél több barátjuk van, 10% még ezt a számot is túl

kevésnek tartotta. Vagyis a férfiak nem csak némileg több baráttal rendelkeznek, de a

sok barátra való igényük is nagyobb, mint a nőknek.

A megkérdezettek legjobb barátja az esetek 84,3%-ában a válaszadóval azonos

nemű volt. Ez a szám hasonlóan alakult a férfi és női válaszadók között. A válaszadók

90%-a (nemtől függetlenül) 4-6 éve ismeri egymást, vagyis valószínűleg középiskolai

barátságokról van szó. Ezt erősíti meg az az eredmény is, hogy a megkérdezettek 60%-a

az oktatási intézményt nevezte meg a barátság forrásául. A barátságok származásának

megoszlását az 5. ábra mutatja.

5. ábra A barátságok származásának megoszlása

A barátok legtöbbször heti 2-3 alkalommal találkoznak egymással. A férfiak a

nőknél gyakrabban látják egymást. A nők 26,3%-a havonta, vagy még annál is

ritkábban találkozik barátnőjével, ez az arány a férfiaknál 12,4%. Vajon mi okozza ezt a

különbséget a felsőoktatásban tanuló fiatal felnőttek esetén, akiknek még nincsenek

gyermeknevelési feladataik? Kiindulva abból a tényből, hogy a megkérdezettek nagy

része szüleivel vagy kollégiumban él, és a legjobb barátok általában a középiskolás

ismeretségekből származnak, ajánlhatunk egy lehetséges magyarázatot. Feltételezésünk

szerint, az a válaszadó, aki szüleivel él, a családi feladatokból nemi szerepének

megfelelően veszi ki a részét, ami a nők nagyobb háztartási leterheltségét jelenti.

1 60%

2 6%

3 15%

4 2%

5 16%

6 1%

7 0%

1 - oktatás

2 - lakóhely

3- szabadidő

4 - munka

5 - több dolog

6 - családtag

7 - egyéb

82

Ugyanez igaz a kollégiumban élő nőkre is, akik hétvégén hazautazva nem tölthetik

minden idejüket rég nem látott barátnőjükkel, mert a házimunkában is segíteniük kell. A

válaszadók nagyobb részének ismeretében azt mondhatjuk, hogy ilyen elvárások nem

terhelik a mintában szereplő fiatal férfiakat, akik így sokkal több időt tölthetnek

barátaikkal, mint a nők. Természetesen mindezek feltételezések, melyeket jelen kutatás

nem vizsgált.

A gyakorisággal kapcsolatos elégedettség a találkozások gyakoriságának

függvényében alakul: minél gyakrabban találkoznak a barátok, annál nagyobb az

elégedettség. Mivel a nők a férfiaktól ritkábban találkoznak barátnőjükkel, ezért a

találkozások gyakoriságával való elégedettség náluk alacsonyabb.

Azt gondolnánk, hogy a ritkább találkozásokból kifolyólag a nők intenzívebben

élnek a kapcsolattartás egyéb formáival. Az adatok azonban csak az interakció

viszonylag olcsó és kevéssé technológiaigényes formáiban mutatják a nők intenzívebb

kapcsolattartását. A férfiak gyakrabban telefonálnak a barátjuknak, mint a nők, akik

viszont gyakrabban küldenek hagyományos postai levelet és sms-t, mint a férfiak.

Az együtt végzett tevékenységek megoszlását a 6. ábra mutatja.

40

55

29

18

63 2

6

35

75

0 0

10

53 3

0

10

20

30

40

50

60

száz

alék

1 2 3 4 5 6 7 8 9

Tevékenységek

férfiak

nők

6. ábra

A barátságok tevékenység megoszlása az együtt töltött idő százalékában nemenként

(1 - beszélgetés; 2 - társasági élet; 3 - passzív együttlét; 4 - séta, vásárlás; 5 - közös tanulás, munka;

6 - evés, ivás, főzés; 7 - segítségnyújtás; 8 - sport, játék; 9 - egyéb)

Amint az ábrán is megjelenik, a nők barátságát nagyobb időszázalékban jellemzi a

beszélgetés, a közös séta és vásárlás, míg a férfiak többet szórakoznak és sportolnak

együtt, valamint több időt töltenek közös tévénézéssel, zenehallgatással vagy

számítógépezéssel - vagyis passzív együttléttel.

Az eredmények egy érdekességre is felhívják a figyelmet. A vizsgált mintán,

mindkét nem barátságának tevékenységstruktúrájából, szinte teljes mértékben hiányzik

a segítségnyújtás spontán említése. Ez az adat a fiatal, középosztálybeli felnőttek

barátságának kevésbé támasz-centrikusságára utal, ami élethelyzetükből és életkori

sajátosságaikból egyaránt fakadhat.

83

Az együtt töltött idő struktúrájával kapcsolatban feltételeztük az értékek befolyásoló

hatását is. Az elvégzett korrelációszámítás szignifikáns pozitív korrelációt mutatott ki a

Teljesítmény- és hatalomorientált értékfaktor valamint a tanulással és munkával töltött

idő között. A beszélgetéssel töltött idő gyenge pozitív korrelációban állt a Szociális

érzékenység és a Megbízható támasz értékfaktorokkal, azonban negatív összefüggést

mutatott az Izgalom- és örömkereső értékkel, mely utóbbi értékfaktor pozitív korrelációt

mutatott a bulival és szórakozással eltöltött idővel. Végül a sporttal, mozgással és

játékokkal töltött idő negatív összefüggésben áll a mintában a Megbízható támasz

értékfaktorral. Az előzőleg elvégzett elemzés szerint, az említett értékek közül csak az

Izgalom- és örömkereső érték nem mutatott olyan nemi meghatározottságot, amely a

bemutatott összefüggéseket egyértelműen magyarázza, ám az említett érték ellentétes

hatása a beszélgetéssel illetve bulizással eltöltött időre mindenképpen érthető.

A barátság tevékenységstruktúrájából az interaktív folyamatokkal összefüggésben

barátságmintázatokat számoltunk cluster-analízissel. A létrejött clustereket az interaktív

folyamatokra vonatkozó eredmények ismertetésénél tárgyaljuk.

A BARÁTSÁG INTERAKTÍV FOLYAMATAINAK JELLEMZŐI

AZ ÉSZLELT KÖLCSÖNÖSSÉG

A Kapcsolati Rács egyéni és baráti verziójának összehasonlítása lehetőséget nyújt a

barátság kölcsönösségéről alkotott szubjektív benyomások megismerésére (PARKER –

DE VRIES 1993). Ennek érdekében a Kapcsolati Rács itemeit páronként

összehasonlítottuk. Az összehasonlítás eredményeként 7 tényező különbségét tudtuk

kimutatni. A válaszadók úgy érezték, legjobb barátjuk jobban segíti őket önmaguk

megismerésében, mint amennyire ők hozzájárulnak barátjuk önismeretéhez. Nagyobb

mértékű felelősséget éreznek a barátságért és jobban törekednek a közös élményekre,

valamint a konfliktusok kezelésére, mint barátjuk. A két kérdőív összehasonlításából az

is kitűnt, hogy a vizsgálati személyek úgy érzik, barátjuk jobban megbízhat bennük,

mint ők benne, annak ellenére, hogy benyomásaik szerint ők többet beszélnek a

barátjukról, amikor az nincs jelen (vagyis pletykálnak róla), mint fordítva. Szintén

meglepő eredmény, hogy a válaszadók úgy érzik, barátjuk kevésbé irigyli az ő

tulajdonságaikat, javaikat, képességeiket, mint ők a barátjukét. Mindezek ellenére, nem

mutatkozik különbség az egyén és barátja (vélt) elégedettségében, a válaszadó szerint

mindketten nagyon elégedettek a kapcsolattal (saját elégedettség átlaga: 6,26; barát

elégedettségének átlaga: 6,21 – a hétfokozatú Likert típusú skálán). A Kapcsolati Rács

két változatának összehasonlítása csak részben fedi a nemzetközi szakirodalom

eredményeit, melyek arról számolnak be, hogy a válaszolók általában saját magukat

jobban empatikusnak, a másik önismeretét elősegítőnek és megerősítőnek, a

kapcsolatért jobban felelősnek érzik, azonban azt gondolják, hogy a másik inkább

elégedett a barátságukkal, mint ők (PARKER – DE VRIES, 1993). Az önismeret

elősegítésében és az irigységben mutatkozó, várható iránnyal ellentétes eltérést a

jellemzők kevéssé megfogható és ellenőrizhető valamint az irigység esetén, rejtettsége

indokolja, ami azt eredményezi, hogy az egyén saját, ilyen irányú érzéseit jobban tudja

észlelni és azonosítani, mint barátjáét.

Eredményeink szerint mind a férfiak mind a nők legnagyobb része azonosnak ítéli

önmagát és barátját a legtöbb dimenzióban. A férfiakra a nőktől gyakrabban jellemző,

84

hogy úgy észlelik a barátságukat, amelyben ők barátjuktól nagyobb mértékben vállalnak

felelősséget a kapcsolatért, mint barátjuk. Ez az eredmény a saját viselkedésnek

tulajdonított nagyobb attribúciós hatást tükrözi, amely eszerint a férfiakra inkább

jellemző, mint a nőkre. Szintén több férfi, mint nő érzi úgy, hogy hitelesebben

viselkedhet a kapcsolatban, mint barátja. Az eltérés iránya a jelenség korlátolt

megfigyelhetőségét tükrözi, vagyis azt a tényt, hogy saját viselkedése hitelességével

vagy szerepszerűségével inkább tisztában lehet a személy, mint barátjáéval. A baráttal

szembeni nagyra értékelés mindkét irányú eltérése gyakrabban fordul elő a férfiaknál,

mint a nőknél, vagyis egyes férfiak jobban mások kevésbé csodálják barátjuk

tulajdonságait, mint az övéket. Az eredményekből azt a következtetést vonhatjuk le,

hogy a nők a legtöbb dimenzióban kiegyensúlyozottabbnak látják (vagy állítják be) a

kapcsolatot, mint a férfiak, kevésbé jelenik meg náluk a kölcsönösség hiánya. Ez az

eredmény a nők nagyobb harmóniaigényét és a kapcsolati feszültségek alacsonyabb

toleranciáját, valamint a barátság ilyen harmonikus színben való feltüntetésére való

erősebb törekvést tükrözheti.

A KAPCSOLATI RÁCS ELEMZÉSE

A Kapcsolati Rács válaszadóra vonatkozó itemeiből, vagyis azokból a kérdésekből,

amelyek az egyén baráti kapcsolatát saját viselkedésének és érzéseinek nézőpontjából

értékelik, faktoranalízissel 4 faktort képeztünk. Az 1. faktor az egyén barátja felé

irányuló felelősségérzetét, megerősítését, elkötelezettségét és önismeretének segítését

tartalmazza, amelyek a közös tevékenységeken keresztül valósulnak meg. Az 1.

faktornak ezért a Baráti támogatás nevet adtuk. A 2. faktor, amelyet Baráti intim

elfogadásnak neveztünk el, az egyén barátja felé irányuló nagyra értékelését,

elégedettségét, odafigyelését és önfeltárását tartalmazza. A 3. faktor a barátságban

megjelenő pletykát, árulást, agressziót, versengést és irigység érzetet tartalmazza, mely

alapján a faktort a Barátság árnyoldalainak neveztük el. Az utolsó, 4. faktorban

mindezek az árnyoldalak és a féltékenység negatív faktorsúllyal szerepelnek, míg a

praktikus segítségnyújtás és a konfliktusok megoldására törekvés pozitív súlyt kapnak.

Ezért ez a faktor a Baráti instrumentális elfogadás nevet kapta.

A nemi különbségek vizsgálatára elvégzett próbák eredményeként a Baráti intim

elfogadás faktorban a nők, a Barátság árnyoldalai faktorban viszont a férfiak magasabb

faktorértékét találtuk szignifikánsan eltérőnek. Az eredmények megerősítik a

barátságban megfigyelhető nemi eltérésekre vonatkozó korábbi adatokat.

Feltételeztük, hogy a nem az egyéb háttértényezőkkel interakcióban további

befolyásoló hatással lesz a barátság Kapcsolati Rácsban megjelenő interaktív

folyamataira, ezért a továbbiakban regresszióanalízist végeztünk külön a férfiak és a

nők barátságtényezőit befolyásoló faktorok feltárására. Az elemzésbe bevontuk a szülői

bánásmódot, az értékeket és a versengési hajlamot. A nem és az egyéb háttértényezők

szignifikáns interakcióját a 3. táblázatban foglaltuk össze.

85

Nem Háttértényezők

Barátságfaktorok

Baráti támogatás Baráti intim

elfogadás

Barátság

árnyoldalai

Baráti

instrumentális elfogadás

NŐ

K

Szerető, elfogadó

anya –

Durva, indulatos anya

Szerető, elfogadó apa

Durva,

kiszámíthatatlan, perfekcionista apa

–

Racionális, erős,

támogató apa

Teljesítmény- és

hatalom- orientáció –

Szociális érzékenység

Szerény,

beilleszkedő,

szabálykövető értékek

–

Hiperversengés –

FÉ

RF

IAK

Szerető, elfogadó anya

–

Durva, indulatos anya –

Szerető. elfogadó apa

Durva,

kiszámíthatatlan,

perfekcionista apa

Szociális érzékenység

Hiperversengés –

3. táblázat A nem és egyéb háttértényezők interakciója a barátság faktoraival.

(A + és – jelzés a szignifikáns összefüggés irányát jelzi, p<0.05)

A táblázatból jól látható, hogy a férfiak barátságával kevesebb háttértényező mutat

összefüggést, mint a nőkével. Kifejezetten igaz ez az értékek és barátságfaktorok együtt

járásával kapcsolatban. Mindemellett a Szociális érzékenység a férfiak esetében minden

barátságfaktorral pozitív összefüggést mutat, míg a nőknél csak az Intimitással, ami

ezen érték kiemelkedő jelentőségét mutatja a férfiak kapcsolatainak alakulásában. Az

Intimitás faktorértékével kapcsolatban az is megfigyelhető, hogy a nőknél mindkét, a

SCHWARTZ-féle értékstruktúrában Én-transzcendens és Megőrző, értékfaktor pozitív

összefüggést mutat vele, vagyis a nők hagyományos „nőies” értékrendje erősíti a

barátságok intim, elfogadó összetevőjét.

A szülői bánásmóddal kapcsolatban szembetűnő, hogy az anyai viszonyulás mindkét

nemnél befolyásolóbb hatású, mint az apai, de eltérő irányban hat más-más tényezőkre.

Amíg a Baráti támogatás faktorát mindkét nemnél a pozitív anyai és apai viszonyulások

valószínűsítik, addig a nők barátságának intim, elfogadó aspektusához a durva,

indulatos anyai bánásmód pozitívan, a szerető elfogadó anya pedig negatívan

kapcsolódik. A durva anya „intimitásfokozó” hatása azért is meglepő, mivel ugyanez az

anyai viszonyulás a nőknél szintén pozitív összefüggésben áll a barátság árnyoldalaival

86

is. Valószínűsíthető, de mindenképpen további célzott kutatást igényel, hogy a baráti

kapcsolatban az intimitás átlag feletti fontossága a durva anyával való kapcsolat

kompenzációjaként jelenik meg a nőknél, és a Szerető, elfogadó anya esetleg „túl jó”

ahhoz, hogy a vele való kapcsolathoz hasonló viszonyra törekedjen baráti kapcsolatában

a nő. Ugyanez, az eltérő nemi jelleg miatt, nem jellemző az apával való viszonyra, így a

durva apai bánásmód negatív összefüggést mutat a nők barátságának intim, elfogadó

oldalával. A férfiaknál a durva anya „pozitív” barátsággal kapcsolatos hatása a baráti

támogatás faktorával való összefüggésben jelenik meg, aminek a férfiak

aktivitásközpontú barátságában ugyanaz a jelentése, mint a nők esetében az Intim

elfogadás faktorral való kapcsolatnak. A szerető, elfogadó apa faktorértéke mindkét

nemnél pozitív korrelációban áll az imént említett aktívabb tartalmú Baráti támogatás

faktorral.

A versengési formák közül csak a Hiperversengés mértékének van szignifikáns

kapcsolata a barátság minőségével, és ez is nemenként eltérő módon hat a barátság-

összetevőkre: a nőknél a baráti támogatással a férfiaknál az instrumentális elfogadással

mutat negatív összefüggést, és csak a nők esetében növeli a barátság árnyoldalainak

faktorértékét. Ez utóbbi adat azzal az eredménnyel hozható kapcsolatba, hogy az

Árnyoldalak faktor nemi különbségét vizsgálva a férfiak barátságában átlag feletti, a

nőkében viszont átlag alatti értéket találtunk. Az a nő tehát, aki átlag feletti értékkel

rendelkezik a Barátság árnyoldalai faktorban, szükségképpen jellemezhető valamely ezt

valószínűsítő háttértényezővel, mint amilyen a már felárt durva, indulatos anyai attitűd,

és a Hiperversengés. Feltételezzük, hogy a férfiak barátságában az Árnyoldalak faktor

nem azonos jelentésű és jelentőségű, mint a nőkében, ezért lehet független a

Hiperversengéstől, vagy pozitívan összefüggő a Szociális érzékenységgel. A férfiak

esetében a Baráti instrumentális elfogadás mutat negatív irányú kapcsolatot a

Hiperversengéssel, ami a faktor tartalmával jól magyarázható. Ebbe a barátságfaktorba a

praktikus segítségnyújtás mellett a konfliktusok kezelésére törekvés és féltékenység

érzete tartozik, ez utóbbi negatív faktorsúllyal, amiből következik, hogy a másokat

mindenáron legyőzni akarás negatív korrelációban áll vele, a férfiak esetében. Nőknél

valószínűleg ezek a tényezők – illetve ezek nyilvános felvállalása – sokkal inkább a

társadalmi elvárás által befolyásoltak (különösen a segítségnyújtás), mint belső,

személyiségbeli tényezők által, ezért lehetnek a mintában egymástól függetlenek.

A BARÁTSÁG SZOROSSÁGA ÉS A KAPCSOLATTAL VALÓ

ELÉGEDETTSÉG

Férfiak és nők szignifikánsan eltérő szorosságúnak ítélték legjobb barátjukkal való

kapcsolatukat. Az eltérés iránya alátámasztja a szakirodalmi adatokat: a nők magasabb

átlagértékkel jellemezhetők, mint a férfiak. Az elégedettség nemi különbségére

vonatkozó eredményünk is alátámasztja az eddigi vizsgálati adatokat, amelyek arra

utalnak, hogy bár a nők és férfiak eltérő minőségekkel jellemzik baráti kapcsolatukat, ez

általában nem befolyásolja a kapcsolatban megélt elégedettséget. Ennek megfelelően mi

sem találtunk szignifikáns eltérést a globális elégedettségre vonatkozóan a két nem

átlagértékeinek összehasonlításakor, noha a kapcsolat szorossága és az elégedettség

között erős szignifikáns kapcsolat mutatható ki mindkét nemnél. A szorosság és

elégedettség érzetét befolyásoló strukturális és interaktív tényezők felderítésére

87

regresszióanalízist végeztünk, külön a férfi és női válaszadók adataira, melynek

eredményét a 4. táblázat tartalmazza.

Nem Egyén vagy

barát

hozzájárulása

Háttértényezők Kapcsolat

szorossága

Kapcsolattal

való elégedettség

NŐ

K EGYÉN

Mennyire szoros a barátságuk?

Séta, vásárlás százalék –

Konfliktuskezelési törekvés

Elkötelezettség érzete

Praktikus segítségnyújtás

Önfeltárás

Irigység érzete –

Felelősség a kapcsolatért

BARÁT

Barát elkötelezettsége

Barát konfliktuskezelési törekvése

Barát elősegíti az egyén fejlődését

FÉ

RF

IAK

EGYÉN

Mennyire szoros a barátságuk?

Beszélgetéssel töltött idő –

Másik önismeretének elősegítése –

Féltékenység érzete –

Törekvés a barátság irányítására –

Odafigyelés a másikra –

Felelősségérzet a barátságért

BARÁT

Barát bizalma –

Barát konfliktuskezelési törekvései –

Baráttól jövő praktikus segítségnyújtás

Barát felelősségvállalása a kapcsolatért

Barát önfeltárása

Baráti odafigyelés

4. táblázat Férfiak és nők barátságának szorosságát és az elégedettséget meghatározó tényezők

(A + és – jelzés a szignifikáns összefüggés irányát jelzi, p<0.05)

A táblázatban a szignifikáns befolyásoló hatásokat tüntettük fel, különválasztva a

Kapcsolati Rács egyéni és baráti változatának elemeit. Az eredmények sajátos nemi

különbséget tárnak elénk. A nők kapcsolatának szorossága nagyobb arányban

meghatározott az egyén befektetéseitől, míg az elégedettséget a nőknél jobban

befolyásolják a baráttól származó befolyások. A férfiak adatai ellentétes hatást mutatnak

– náluk a szorosság kapcsolódik erősebben a baráti hatásokhoz, és az elégedettség mutat

az egyén érzéseivel és törekvéseivel erősebb összefüggést. Úgy tűnik, hogy a nők attól

érzik szorosabbnak kapcsolatukat, ha sokat fektetnek bele, viszont az befolyásolja

elégedettségüket, hogy mennyit kapnak vissza befektetéseikből, ami logikusnak tűnő

összefüggés. A kérdés az, hogy a férfiak adatai miért éppen ellentétesen alakulnak?

Elképzelhető, hogy ez az adat ismét a férfiak azon törekvését tükrözi, hogy önmagukat a

kapcsolatba kevésbé bevonódónak állítsák be, azaz kapcsolatuk szorosságát a másik fél

bevonódottságával és felelősségvállalásával hozzák kapcsolatba. Az is feltűnő, hogy a

férfiak baráti kapcsolatának szorosságával és elégedettségükkel negatív összefüggésben

állnak olyan, pozitívnak tekintett tényezők, mint a barát bizalma, vagy

konfliktuskezelési törekvései, az egyén odafigyelő magatartása, a másik önismeretének

elősegítése, vagy a beszélgetéssel töltött idő. Mindezeket a szakirodalom a barátság

88

intimitásának összetevőiként tartja számon, amiből azt a következtetést vonhatjuk le,

hogy a férfiak ténylegesen elkerülik ezeket a jellemzőket kapcsolataikban, hogy az

általuk megkonstruált szorosság- és elégedettség feltételeknek megfeleljenek. Az

intimitás feminin megközelítéséből kiindulva mindez az intimitás kerülésének tűnik,

noha sokkal inkább egy másfajta intimitás megteremtését célozza. Szintén negatív

összefüggést mutat az egyén által megélt féltékenység és az elégedettség, de ez utóbbi

beleillik a barátságról alkotott elképzeléseinkbe. Ellentmond viszont a férfiakról alkotott

sztereotipikus képnek az a negatív összefüggés, ami a kapcsolat kontrolljára való

törekvés és az elégedettség között megfigyelhető. Ennek az lehet a valószínű

magyarázata, hogy a férfiak azt a barátságot tartják kielégítőnek, amiben nem érzik

irányító szerepüket. Ez egy érdekes ellentét a partnerkapcsolatban megfigyelhető

folyamatos kontrollérzés szükségességével szemben. A női táblázatrészben mindössze

két negatív összefüggést találunk: az egyén irigységének érzete a kapcsolat

szorosságával, a sétával és vásárlással töltött idő pedig az elégedettséggel mutat negatív

korrelációt. Mindezek a nők harmóniára és intimitásra vonatkozó igényét jelzik. Ismét

hangsúlyoznunk kell azonban a statisztikai korrelációszámítás azon jellemzőjét, hogy a

kapcsolat szorosságát igen, de irányát nem képes meghatározni. Az adatokból levont

következtetéseink ezért mindenképpen spekulatív jellegűek.

Arra a kérdésre, hogy javítana-e valamit a barátságukon, a két nem szignifikánsan

eltérő választ adott. A férfiak nagyobb arányban nem változtatnának semmit a

barátságukon, mint a nők. Amint az várható volt a találkozások gyakoriságának

eltéréséből, a nők a férfiaktól gyakrabban válaszolták azt, hogy többször szeretnének

találkozni a barátnőjükkel, illetve többször említették, hogy a kapcsolat minőségén,

vagy barátnőjük viselkedésén szeretnének változtatni. Az eltérést jól megfigyelhetjük a

következő diagrammon.

12

18

36

1 3

82

69

1 3 1 1

0

10

20

30

40

50

60

70

80

90

Százalé

k

1 2 3 4 5 6

A változtatás formája

férfiak

nők

7. ábra

„Ha valamit javítana a barátságukon, mi lenne az?”

(1 - mennyiségi változtatás; 2 - minőségi v.; 3 - mennyiségi és minőségi v.; 4 - nem változtatna semmit;

5 - barátján változtatna; 6 - önmagán változtatna)

Összefoglalva a barátság tényezői és a háttértényezők kapcsolatának elemzését azt

mondhatjuk, hogy a nem önmagában, valamint a szülői bánásmóddal és a személyes

89

értékekkel kombinálva egyaránt befolyásoló hatású. A nők intimebb (szorosabb) és

árnyoldalaktól kevésbé terhelt baráti kapcsolatokat ápolnak, mint a férfiak, illetve

barátságukat ilyen fényben állítják be a vizsgálat során. Az egyes háttértényezők

nemmel való interakciója – a versengési hajlam alakulásához hasonlóan – azt mutatja,

hogy az anyai és apai bánásmód észlelt minősége nemileg eltérő mértékben és irányban

mutat összefüggést a barátság egyes tényezőivel, és ugyanez a nemi meghatározottság

jellemző a személyes értékek és a versengési hajlam barátságjellemzőkkel való

összefüggésére is. Eredményeink azt is alátámasztják, hogy nők és férfiak különböző

tényezők összhatásaként élik meg kapcsolataikat szorosnak vagy kevésbé szorosnak, és

a kapcsolat szorossága fontos, de nem egyedüli összetevője az elégedettségnek.

BARÁTSÁGTÍPUSOK LÉTREHOZÁSA

A barátság strukturális és interaktív sajátosságainak együttjárását feltárandó

clusteranalízist végeztünk. Az elemzésbe bevontuk a különböző tevékenységekkel

eltöltött idő barátságon belüli megoszlását és a Kapcsolati Rács faktoranalízisének

eredményeként létrejött 4 faktort. A vizsgált mintán 4 jól elkülöníthető

barátságmintázatot tártunk fel. Az első clusterbe viszonylag kiegyenlített tevékenység-

időarányok mellett a barátság instrumentális oldala képviseltette magát az átlagnál kissé

nagyobb faktorértékkel, ezért az ilyen jellemzőkkel rendelkező mintázatot Változatosan

aktív, instrumentális barátságnak neveztük el. Ebbe a típusba a válaszadók 25,5%-a

tartozott. A válaszadók fele (51,5%) a barátság Intim, támogató expresszív formájáról

számolt be, amelyben barátjával leginkább beszélgetéssel töltik az időt, valamint az

intimitás és támogatás faktorok az átlagnál nagyobb értékkel rendelkeznek náluk.

Legkisebb arányban (8,4%) a barátságnak egy olyan mintázatát hordozzák, amelyben

legfőbb tevékenységnek a közös evés, ivás, főzés számít, az interaktív folyamatok közül

pedig a támogatás és a barátság árnyoldalai emelkednek ki az átlagtól magasabb

faktorértékkel. Ezt a clustert Hedonista barátságnak neveztük el. A negyedik típust azok

a válaszadók alkotják (14,6%), akik nagyobb társaságban bulizással és szórakozással

töltik közös idejük legnagyobb részét, valamint kiemelkedik náluk a sportolással és

játékkal töltött idő is, emellett pedig az átlagnál nagyobb értéket képvisel náluk az

Instrumentális elfogadás és a Barátság árnyoldalai faktor. A clusternek az

Instrumentális buli- és sportbarátság nevet adtuk.

A 4 barátságtípus eltérő arányban jellemzi a vizsgálatban résztvevő férfiakat és

nőket (ld. 8. ábra). A nők legnagyobb része (61,3%-a) az Intim, támogató expresszív

barátság típusával rendelkezik, és csak 6,5%-ukra jellemző az Instrumentális, buli- és

sportbarátság. A férfiak – a széles körben elterjedt vélekedésekkel ellentétben – nem

fordított típusmegoszlást mutatnak, mivel náluk is az intim barátságok a

leggyakoribbak, de szignifikánsan kisebb arányban (43,3%). Az Instrumentális buli- és

sportbarátság azonban egyértelműen nagyobb arányban köthető a férfiakhoz (21,3%),

mint a nőkhöz (6,5%). Az eredmények részben alátámasztják a nők expresszív, és a

férfiak instrumentális barátságáról alkotott elméleteket, azonban hangsúlyozzák a

mennyiségi és nem minőségi eltérés tényét.

90

26 25

43,3

61,3

9,3 7,3

21,3

6,5

0

10

20

30

40

50

60

70S

záza

lék

1 2 3 4

Barátságtípusok

férfiak

nők

8. ábra

Az egyes barátságtípusok nemenkénti megoszlása (1 - Változatosan aktív, instrumentális barátság; 2 - Intim, támogató expresszív barátság; 3 - Hedonista

barátság, 4 - Instrumentális buli- és sportbarátság)

A válaszadó neme az egyéb háttértényezőkkel interakcióban szintén érezteti hatását.

A szülői bánásmód csak a férfiak barátságának komplex mintázatával mutat

szignifikáns összefüggést, és újból csak az anyával kapcsolatos benyomások jelennek

meg. A szerető, elfogadó anyáról beszámoló férfiak 51,7%-a (vagyis jóval az átlag

fölött) az Intim, támogató expresszív barátság jellemzőivel rendelkeznek, amíg ugyanez

az arány a szeretetlen, bizalmatlan anya mellett csak 15,4%. A durva, indulatos anya

típusa a férfiak barátságának minden formájában, azonos arányban van jelen, kivéve a

Hedonista barátságot, amely olyan kis arányban jellemző a mintában, hogy adatainak

elemzésétől a továbbiakban eltekintünk. A nők barátságára olyan nagymértékben

jellemző az Intim, támogató expresszív jelleg, hogy azt a szülői befolyásokkal nem

találtuk összefüggőnek.

Az értékek és barátságtípus összefüggése újabb réteget jelent az elemzésben.

Statisztikailag szignifikáns eltérést csak egy értékfaktor esetében találtunk. Az Izgalom-

és örömkereső értékfaktor jóval átlag feletti értéket mutat az Instrumentális buli- és

sportbarátság és valamivel átlag feletti értéket a Hedonista barátság típusával

jellemezhetők körében. Ugyanez az érték mélypontját az Intim, támogató expresszív

barátság típusába tartozók között éri el. Az eredmény alátámasztja az értékek és a

barátságtípusok összefüggését, melyek hátterében közös szülői, nevelői befolyásokat,

illetve a személyiség és a szocializációs hatások interakciójának hasonló mintázatát

valószínűsíthetjük.

A versengési hajlam nem mutatott összefüggést a barátság egyetlen típusával sem.

91

VERSENGÉS A BARÁTSÁGBAN – A HIPOTETIKUS HELYZETEK

ELEMZÉSE

A vizsgálatban szereplő 6 hipotetikus versengési helyzet mindegyike 2X2

változatban készült és került a válaszadók elé, a leírásban szereplők neme és a helyzet

két verziója alapján. A 4 változatot azonos arányban olvasták férfiak és nők.

Bár az egyes helyzetekben megoldásként felkínált választási lehetőségek nagyon

különböző reakciókat takarnak, az eredmények könnyebb összevetése érdekében

megpróbáltuk a megoldási módokat úgy elnevezni, hogy az tükrözze a reakcióban

érvényesülő egyéni és baráti érdekek figyelembevételének módját. A versengést és az

ebből lehetséges konfliktust elkerülni próbáló megoldásoknak „elkerülő”, a saját

érdekekért nyíltan küzdő és a másik érdekeit nem figyelembe vevő megoldásoknak

„nyíltan versengő”, a saját érdekek mellett a barát érdekeit is figyelembe vevő

megoldásoknak „önfejlesztő versengő” nevet adtunk. A barát érdekeit az egyéni érdekei

elé helyező megoldásokat „önzetlen” reakciónak neveztük el. Az egyéni vagy baráti

érdekek részleges érvényesítése „kompromisszumosan önzetlen” vagy

„kompromisszumosan versengő” címkét kapott. A versengés titkos formája, valamint az

egy-egy esetben jelen lévő bűntudatos versengés és kooperáció azonos néven szerepel

az elemzésben.

A következőkben a Hipotetikus Versengési Kérdőív válaszaiban megmutatkozó

nemi különbségeket és azonosságokat ismertetjük.5

1. HELYZET – SZEXUÁLIS VERSENGÉS A BARÁTOK KÖZÖTT

A leírt helyzetben a főhősnek döntenie kell, kihasználja-e a barátja partnere által

felkínált lehetőséget, és ha igen, milyen formában, illetve ha nem, hogyan kezeli a

felmerült helyzetet. A helyzet két szituációs változata a barát valószínű veszteségének

függvényében könnyíti, vagy nehezíti meg a főhős döntését, hiszen az egyik változatban

azt tudjuk, hogy a barát boldog a kapcsolatban, a másik verzió viszont azt sugallja, hogy

a partner elcsábítása nem érné a barátot olyan nagy veszteségként, hiszen nem boldog

már vele.

A helyzet szereplőinek neme szignifikáns összefüggést mutatott a legvalószínűbb

megoldás választásával, azonban a további elemzés feltárta, hogy ezt az összefüggést a

férfiak válaszai hozzák létre és csak a „boldog barát” helyzeti tényező esetén áll fenn.

Ebben a helyzetben a férfi válaszadók különböző megoldásokat tartanak valószínűnek

attól függően, hogy a helyzetben nők vagy férfiak a szereplők. Bár mindkét nemű

szereplők esetén leggyakoribb valószínűnek tartott reakció a titkos versengés megoldás

(férfi szereplők esetén: 45,1%; női szereplők esetén 37,8%), azonban a többi reakció

odaítélése megoszlik a két nem között. A férfi válaszadók a nőkről szóló helyzetek

olvasásakor (a férfi szereplős helyzetekhez viszonyítva) szignifikánsan gyakrabban

vélték, hogy az elkerülő és a bűntudatosan verseng megoldást választanák az emberek,

míg a férfiakról szóló helyzetek esetén (a női szereplős helyzetekhez viszonyítva)

gyakrabban vélték, hogy a többség „nyíltan” vagy „önfejlesztő módon” versengene a

partnerért. A női válaszadók körében nem volt szignifikáns eltérés a helyzet

5 Az adatokból nyerhető egyéb összefüggések ismertetése meghaladja jelen tanulmány kereteit, azt a szerző

doktori disszertációja tartalmazza, amely az ELTE BTK Könyvtárában tekinthető meg.

92

szereplőinek neme függvényében. Az eredmény a szexualitással szembeni „kettős

erkölcs” működését mutatja, amely főleg férfiakra jellemző. Az egyes megoldások

elfogadottsága független a helyzet szereplőinek nemétől.

A válaszadó neme tehát a szereplők nemével interakcióban már befolyásoló

hatásúnak mutatkozott. Az eredmények szerint, a férfiak megkülönböztetik a

helyzetekben felsorolt reakciók valószínűségét a szereplők neme alapján. Szignifikáns

eltérés mutatkozott a választott saját reakcióban is a megkérdezett neme alapján. Az

eltérés mindkét szituációs változatban megmutatkozott, de nem azonos módon (ld. 9.

ábra).

0

10

20

30

40

50

60

70

Százalé

k

1 2 3 4 5 6

Lehetséges reakciók

férfiak válaszai a barát nem

boldog verzióban

nők válaszai a barát nem

boldog verzióban

férfiak válaszai a barát

boldog verzióban

nők válaszai a barát boldog

verzióban

9. ábra

Az 1. helyzetben választott saját reakciók nemenkénti megoszlása a helyzet két változatának függvényében

(1 - elkerül; 2 - visszautasít; 3 - kihasznál, de megbán; 4 - nyíltan verseng; 5 - kompromisszumosan verseng; 6 - titokban kihasznál)

A „barát boldog” verzióban a nők szignifikánsan gyakrabban választották saját

reakcióként az elkerülést és az önzetlenséget, mint a férfiak. A „barát nem boldog”

verzióban azonban a nők a férfiaktól nagyobb arányban választották az önfejlesztő

(kompromisszumos) versengést, a férfiak pedig az elkerülést. Mindkét verzióra

jellemző, hogy a férfiak szignifikánsan gyakrabban vállalják fel a titkos versengés

megoldást, mint a nők, akik viszont szívesen állítják be magukat önzetlennek a

visszautasítás gyakoribb választásával.

Az egyes reakciók elfogadottságában is mutatkoznak nemi különbségek. A férfiak a

nőktől kevésbé ítélik el a bűntudatos versengő és az önfejlesztő versengő

megoldásmódokat. Mindkét nemnél legelfogadottabbak a nyílt versengés és az elkerülés

megoldásmódjai, legkevésbé pedig (főleg a nőknél) a bűntudatos versengő megoldás az

elfogadott.

A valószínűnek tartott és a saját megoldásként választott reakciók kapcsolata azt

mutatja, hogy csak azok a válaszadók vállalták fel a versengést saját reakcióként (de azt

is csak önfejlesztő, a másikra érzékeny formájában), akik az emberek többségéről is azt

gondolták, hogy nyíltan vagy önfejlesztő módon versengenének ebben a helyzetben. A

többi válaszadó saját reakcióként az önzetlenséget választaná, függetlenül attól, hogy

mit gondol az emberek többségének reakciójáról.

93

2. HELYZET – KARRIER-VERSENY

A 2. helyzetben két barát munkahelyi elhelyezkedés előtt áll, és egyikük jobb

esélyekkel indul, a másik viszont olyan információkhoz jut, ami segítheti a felvételit. A

helyzet egyik változatában egy fő, a másikban két fő felvételét hirdették meg, vagyis a

játszma nulla- és nem nullaösszegű lehet.

A válaszadó neme a helyzeti tényezővel interakcióban befolyásolta a legvalószínűbb

reakció odaítélését.

0

10

20

30

40

50

60

70

Százalé

k

1 2 3 4

Legvalószínűbb reakció

férfiak válaszai a nem

nullaösszegű verzióban

nők válaszai a nem

nullaösszegű verzióban

férfiak válaszai a

nullaösszegű verzióban

nők válaszai a

nullaösszegű verzióban

10. ábra

A 2. helyzetben legvalószínűbbnek tartott reakciók nemenkénti megoszlása a helyzet két verziójának függvényében

(1 - utal az információra; 2 - későn szól róla; 3 - önzetlenül átadja az információt; 4 - nem szól)

A nullaösszegű játszma esetén férfiak és nők egyaránt a versengő (nem szól)

megoldást gondolták az emberek által választott legvalószínűbbnek. A nem

nullaösszegű játszmában azonban, érdekes módon a nők legnagyobb része (50%) azt

gondolja, hogy az emberek legvalószínűbben versengenének, és sokkal több férfi, mint

nő gondolja, hogy az emberek valószínűleg utalnának barátjuknak az információra,

vagy önzetlenül átadnák azt neki. Az eredmény szerint ebben a helyzetben a férfiak

azok, akik érzékenyebben reagálnak a helyzet sajátosságára, és ettől teszik függővé

ítéletüket.

A saját reakció nem mutatott szignifikáns nemi különbséget – mindkét nem az

„utalást” választaná leggyakrabban, és legkevesebben a „későn szól” megoldással

élnének. Az egyes helyzetek elfogadottsága szintén nem függ a válaszadó nemétől,

legelfogadottabb az önzetlenség és a kompromisszumos önzetlenség, legkevésbé

elfogadott az, ha a barát későn szól, vagyis titokban verseng.

A versengés típusa szignifikáns összefüggést mutatott a saját reakció

kiválasztásával, de a válaszadó nemével interakcióban (ld. 11. ábra).

94

0

10

20

30

40

50

60

70

Szá

zalé

k

1 2 3 4

Lehetséges saját reakciók

Ambivalens versengőférfiak

Önfejlesztő versengő férfiak

Hiperversengő férfiak

Nem-versengő férfiak

0

10

20

30

40

50

60

70

Szá

zalé

k

1 2 3 4

Lehetséges saját reakciók

Ambivalens versengőnők

Önfejlesztő versengőnők

Hiperversengő nők

Nem-versengő nők

11. ábra

A 2. helyzetben választott saját reakció és versengés típusának nemenkénti összefüggése

(1 - utal az információra; 2 - későn szól róla; 3 - önzetlenül átadja az információt; 4 - nem szól)

Mindkét nemre igaz, hogy a Nem-versengő típusú személyek jóval a többieket

megelőző arányban választják az önzetlenséget, mint saját megoldási módot. A férfiak

esetében az Ambivalens versengők, a többiekhez képest kimagasló arányban választják

az önzetlenséget, mint saját reakciót. Az azonos típusba tartozó nőkre ez nem jellemző,

sőt ők a többiekhez képest kimagasló arányban választják a versengő megoldást. Ez a

megoldási mód a férfiaknál a Hiperversengő típusba tartozók körében a leggyakoribb.

Az Önfejlesztő versengés hasonló reakciómintázatokkal jár mindkét nemnél. Az

eredmények azt mutatják, hogy az Ambivalens versengés típusa, vagyis az azonosan

magas Önfejlesztő versengő és Hiperversengő hajlam más-más viselkedési intencióval

jár együtt férfiak és nők esetén. A férfi Ambivalens versengő típusú személyek, ebben a

helyzetben, azonos arányban választják a kompromisszumos önzetlenséget és az

önzetlenséget, vagyis legnagyobb részük elutasítja a versengő megoldásokat, mint saját

reakciót. A női Ambivalens versengő típusú válaszadók ezzel szemben éppen a

versengő megoldás nagy arányú választásával tűnnek ki. Elképzelhető, hogy a férfi

"Ambivalensek" inkább Önfejlesztő versengők, akik a férfiakkal szembeni elvárásoknak

megfelelően hangsúlyozták a Versengési kérdőívben a Hiperversengést, így fenntartva

önmagukról a „macsó” férfi képét. Ezzel szemben lehetséges, hogy a női

"Ambivalensek" éppen ellenkezőleg viselkedtek, vagyis ők olyan Hiperversengők, akik

azért kaptak magas pontszámot az Önfejlesztő versengés skálán, mert így kívánták

hangsúlyozni érzékenységüket, amely a női ideálnak sokkal inkább megfelel. Ez az

elképzelés azonban további tesztelésre szorul.

A saját és legvalószínűbbnek tartott reakciók ebben a helyzetben is szignifikáns

kapcsolatot mutattak, de csak a férfiak körében. Azok a férfiak, akik azt tartották

legvalószínűbbnek, hogy az emberek önzetlenül átadnák az információt, vagy legalább

utalnának rá, saját reakcióként nagyrészt az önzetlenséget választották. Akik a versengő

megoldásokat (későn szól, nem szól) tartották valószínűnek, legnagyobb arányban a

kompromisszumosan önzetlen „utalás” megoldást választanák saját reakcióként.

3. HELYZET – SPORTVERSENY

A vizsgálatban szereplő 3. helyzet két barát direkt (azonos versenyszám) vagy

indirekt (különböző versenyszám) versengésének lehetőségét írja le egy sportverseny

keretén belül. A főhősnek a versenyt megelőző este lehetősége nyílik barátja esélyeinek

nyílt vagy burkolt rontására vagy javítására, mivel az többet iszik a kelleténél.

95

Férfiak és nők egyaránt azt tartották legvalószínűbbnek, hogy az emberek ilyen

helyzetben szólnának, de nem erőltetnék a dolgot, függetlenül attól, hogy másnap

azonos vagy különböző versenyszámban indulnak. Legkevésbé valószínűnek mindkét

nem képviselői azt gondolták, hogy a főhős direkt rontaná barátja esélyeit azzal, hogy

ad neki még egy pohárral.

A saját reakció esetében (ld. 12. ábra) megfigyelhető, hogy a férfiaknál a direkt

versenyzés helyzete gyakrabban jár együtt az önzetlen „beavatkozik” reakcióval, mint

az indirekt versenyzés (direkt: 65,4%- indirekt: 54,2%), és az indirekt versenyzés

helyzetében több férfi választotta saját reakcióként a kompromisszumosan versengő

"nem erőlteti" megoldást, mint a direkt összehasonlítási szituációban (indirekt: 36,1%-

direkt: 26,9%). Ez az összefüggés azonban nem szignifikáns. A nőknél éppen ellentétes,

statisztikailag szignifikáns összefüggés figyelhető meg a verseny jellege (direkt vs.

indirekt) és a választott reagálási mód között. A női válaszadók az indirekt

összehasonlítási helyzetben választották gyakrabban az önzetlen közbeavatkozást, mint

saját reakciót (indirekt: 81,4%; direkt: 64,2%). A direkt verseny helyzetében többen

viselkednének kompromisszumosan versengően („szól, de nem erőlteti”) (direkt:

28,4%; indirekt: 15,1%), vagy titokban versengően („nem szól”), mint az indirekt

helyzetben (direkt: 7,4%; indirekt: 2,3%).

0

10

20

30

40

50

60

70

80

90

Szá

zalé

k

1 2 3 4

Lehetséges saját reakciók

férfiak válasza az

"azonos szám"

verzióban

nők válasza az

"azonos szám"

verzióban

férfiak válasza a

"különböző

szám" verzióban

nők válasza a

"különböző

szám" verzióban

12. ábra

A 3. helyzetben választott saját reakciók nemenkénti megoszlása a helyzet két változatának függvényében

(1- közbeavatkozik; 2 - itatja; 3 - nem szól semmit; 4 - szól, de nem erőlteti)

A két nem ellentétes reakciója a két változatra valószínűleg férfiak és nők eltérő

versenyfelfogását, vagy az arról alkotott ideális képet tárja elénk. E szerint a kép szerint

a férfiak akkor segítenék jobban barátjukat, ha másnap azonos számban versenyeznek –

amit értelmezhetünk úgy, hogy lehetőséget akarnak teremteni a nyílt és fair versenyre,

amelyben nyerni számukra nagyobb értéket képvisel, mint amikor nem közvetlen a

megmérettetés. A nők ellenben, mivel a direkt összehasonlításból nyertesként kikerülni

nagyobb dicsőség, mint indirekt helyzetben, akkor nem erőltetnék a barát esélyeinek

javítását, ha másnap azonos versenyszámban indulnának vele. Egy másik lehetséges

magyarázat az önértékelés-fenntartási modellből származhat (Erber – Tesser, 1994).

Eszerint a nők a nyereség maximalizálására törekednek azáltal, hogy jobban segítik az

indirekt helyzetben a barátjukat, és kevésbé segítik a direkt helyzetben, mivel az

96

indirekt helyzetben a siker tükröződése, a direkt helyzetben pedig a pozitív

összehasonlítási eredmény hozhat számukra legnagyobb önértékelés-erősítést. A férfiak

kevésbé érzékenyek a másoktól származó visszajelzésre, vagy a tükröződésből fakadó

önértékelés-erősítésre, így náluk ez a modell kevésbé működik.

A megoldások elfogadottsága erősen szignifikáns összefüggést mutatott a válaszadó

nemével. Amíg a nők a férfiaktól pozitívabban ítélték meg az önzetlenséget, addig a

férfiak a nőktől jobban elfogadták, illetve kevésbé ítélték el a másik három megoldást.

A saját és legvalószínűbbnek tartott reakciók, csakúgy, mint az előző helyzetekben

itt is összefüggést mutattak. Bár mind a 4 valószínűnek tartott megoldás egyértelműen

az önzetlen „beavatkozik” saját reakcióval jár leggyakrabban együtt, azonban azok a

válaszadók, akik nem ezt a megoldást tartották a legvalószínűbbnek másokkal

kapcsolatban, ők sokkal nagyobb arányban választották a kompromisszumosan

versengő „nem erőlteti” megoldást saját reakcióként, mint azok, akik másokról is azt

vélték, közbeavatkoznának barátjuk érdekében.

4. HELYZET – ANYAGI JAVAKÉRT TÖRTÉNŐ VERSENGÉS

A vizsgálatban ismertetett szituáció a felsőoktatás helyzetében jól ismert: a főhős

azzal a kérdéssel találja szemben magát, vajon megossza-e vagy sem az

ösztöndíjpályázatról szóló információt barátjával. A két változat a barát és a főhős

anyagi rászorultságában különbözik.

A válaszadó neme saját választott reakcióját vagy az egyes reakciók elfogadottságát

nem, a legvalószínűbbnek és legkevésbé valószínűnek tartott reakciókat pedig, egyéb

tényezőkkel interakcióban befolyásolja. A legvalószínűbbnek tartott reakciót a

válaszadó neme abban a helyzetben befolyásolta, ha a szereplők nők voltak (ld. 13.

ábra).

0

5

10

15

20

25

30

35

40

45

Szá

zalé

k

1 2 3 4 5

Legvalószínűbb reakció

férfiak válaszai

nők válaszai

13. ábra

A 4. helyzetben legvalószínűbbnek tartott reakciók nemenkénti megoszlása - ha a szereplők nők

(1 - kompromisszumosan verseng; 2 - önfejlesztő módon verseng; 3 - titokban verseng, nem szól; 4 - kooperatív; 5 - önfeláldozó)

97

Női szereplők esetén a női válaszadók a férfiaktól gyakrabban gondolták

valószínűnek a kompromisszumosan versengő (elől hagyja az újságot, de nem szól) és a

versengő megoldást (nem szól, kerüli a barátját). A férfiak viszont a nőktől nagyobb

gyakorisággal vélték azt a választ a legvalószínűbbnek a női szereplők esetén, hogy a

főhős azért biztatja barátját a pályázásra, hogy összemérhessék képességeiket

(önfejlesztő versengés), vagy együtt pályáznak a barátok (kooperatív), illetve hogy a

főhős önzetlenül átadja az információt. Ez az eredmény férfiak és nők eltérő képét tárja

elénk a nők versengéséről, melyet a további eredmények is megerősítenek.

A legkevésbé valószínűnek tartott reakció befolyásolásában a válaszadó neme az

anyagi rászorultsággal interakcióban vett részt, és csak abban az esetben mutatható ki

szignifikáns összefüggés, ha a helyzetben mindkét barát rászorult az anyagi

támogatásra. Ebben az esetben a női válaszadók a férfiaktól nagyobb arányban tartják az

önzetlenséget valószínűtlennek (N: 75%- F: 52,6%), míg a férfiak a nőktől gyakrabban

vélik úgy, hogy az emberek legkevésbé a versengő reakciót választanák (F: 24,4%-N:

9,4%). Az eredmény kapcsán újra felmerül a nőknek saját nemük versengési stílusáról

alkotott elképzelése, és ennek az elképzelésnek az összeütközése a férfiak nőkről

alkotott képével. Az adatok szerint a férfiak, az anyagi javakért történő versengés

helyzetében, kooperatívabbnak és önfejlesztő-versengőbbnek látják a nőket, mint azok

saját nemük képviselőit. Ezt az eredményt hangsúlyozza az az adat is, amely szerint bár

férfiak és nők egyaránt a kooperatív "együtt pályáznak" megoldást választották saját

lehetséges reakcióként legnagyobb arányban (F: 56% - N: 49%), azonban több nő, mint

férfi vállalta fel saját versengő attitűdjét a "biztatja a barátját, hogy pályázzon, és így

mérjék össze képességüket" reakció választásával (N: 25,5% - F: 17,6%).

A saját reakció és a valószínű reakció újabb szignifikáns összefüggést mutat. A

válaszadók nagy része saját reakcióként a kooperatív megoldást választaná, függetlenül

attól, hogy másokról mit tart, kivéve azokat az egyéneket, akik másokkal kapcsolatban

az önfejlesztő versengő vagy az önzetlen megoldást tartották legvalószínűbbnek. Ezek a

válaszadók saját reakcióként is ugyanezeket a megoldásokat választanák.

5. HELYZET – VERSENGÉS A TÁRSAS ELFOGADOTTSÁGÉRT

Ebben a helyzetben a főhős egy vonzó / kevéssé vonzó társaságban tartózkodik

barátjával, aki úgy próbálja pozitív színben feltüntetni magát, hogy egy történetből

kihagyja a főhőst, mintha ott se lett volna. A dilemma megoldását elképzelésünk szerint

befolyásolja a társaság vonzereje.

A válaszadó neme önmagában és interakcióban is összefügg a helyzet megítélésével.

Férfiak és nők eltérően ítélik meg a szituáció legkevésbé valószínű megoldását, de csak

abban a helyzetben, ha a társaság tetszik a főhősnek. Ilyenkor a nők a férfiaktól nagyobb

arányban tartják azt a megoldást a legkevésbé valószínűnek, hogy a főhős önzetlen

módon elhallgatja érzéseit (N: 71,9% - F: 45,5%). Ugyanakkor a férfiak a nőktől

gyakrabban gondolják, hogy ebben a helyzetben a legkevésbé valószínű a titokban

versengő „visszavágás” (F: 26% - N: 16,7%) vagy a nyíltan versengő „kiigazítás”

(11,75-0%). A saját megoldásként választott reakció nemek közötti különbsége mindkét

változatban szignifikáns, de nem ugyanolyan megoldások járnak a nemekkel együtt a

két helyzetben (ld. 14. ábra).

98

0

10

20

30

40

50

60S

zázalé

k

1 2 3 4 5

Lehetséges saját reakciók

férfiak válaszai a "társaság

fontos" változatban

nők válaszai a "társaság

fontos" változatban

férfiak válaszai a "tásaság

nem fontos" változatban

nők válaszai a "társaság

nem fontos" változatban

14. ábra

Az 5. helyzetben választott saját reakciók nemenkénti megoszlása a helyzet két változatának függvényében (1 - kiigazít; 2 - nem szól, de haragszik; 3 - visszavág; 4 - később szól; 5 - önzetlenül nem szól semmit)

Az eredményekből szembetűnő, hogy a társasági elismerésért való versengés több

férfinak, mint nőnek volt kevésbé fontos, mivel a férfiak mindkét változatban

gyakrabban választották az önzetlenséget, mint a nők. Emellett a nők reakcióját sokkal

erősebben meghatározza a helyzet, mint a férfiakét. Ha a társaság tetszik, több nő, mint

férfi reagálna a történtekre nyíltan versengő „kiigazítással”, de az arány megfordul, ha a

társaság nem vonzó. Ebben az esetben azonban több nő, mint férfi reagálna később, a

baráttal négyszemközti helyzetben, azaz kompromisszumosan önzetlen módon.

A nemi különbség abban is megmutatkozik, ahogyan férfiak és nők elfogadják vagy

elutasítják az egyes megoldásokat. Mindkét nem a kompromisszumosan önzetlen

megoldást fogadja el leginkább, de a nők ehhez nagyon hasonló átlagértékkel tartják

elfogadhatónak a nyíltan versengő „kiigazítást” is, amely a férfiaknál szignifikánsan

alacsonyabb elfogadottságot kap. Szintén a nők fogadják el jobban az elkerülő

megoldást is, a férfiak ezzel szemben a nőktől ogadhatóbbnak tartják a titokban

visszavágást, és az önzetlenséget.

A saját reakció és a valószínűnek tartott reakciók közötti kapcsolat szintén azt az

összefüggést mutatja, hogy a versengő megoldások valószínűnek tartása a saját

reakcióban egy finomított formában jelenik meg, de az összefüggés csak a nők esetében

szignifikáns. Akik azt gondolták másokról, hogy az emberek visszavágnának a barát

háta mögött a sérelemért, vagyis titokban versengenének, azok legnagyobb arányban

saját reakcióként a nyíltan versengő „kiigazít” megoldást választanák. Hasonlóképpen

járnának el azok, akik ez utóbbi megoldást (kiigazít) vagy az elkerülést (nem szól, de

megharagszik) gondolják legvalószínűbbnek, noha ők a „kiigazít” reakcióval egyforma

arányban választanák saját megoldásként, az egyébként leggyakoribb,

kompromisszumosan önzetlen megoldást is. Érdekes módon azok, akik az önzetlenséget

gondolták legvalószínűbbnek, sem választanák ezt saját megoldásként.

99

6. HELYZET – INTELLEKTUÁLIS VERSENGÉS A BARÁTOK KÖZÖTT

Az utolsó hipotetikus szituáció két azonos pályaorientációjú barát lehetséges

versengését tárja a válaszadók elé. A helyzet első változatában a főhős barátja úgy kér

segítséget, hogy a kontextus sugallhatja a kihasználás érzetét, de nem tartalmazza a

direkt versenyt. A második változat azonban fej-fej melletti nemes küzdelembe, direkt

versenybe hozza be a segítségkérés aktusát.

A válaszadó neme szignifikáns összefüggést mutatott a legvalószínűbbnek és

legkevésbé valószínűnek tartott reakció odaítélésével.

0

5

10

15

20

25

30

35

40

45

Százalé

k

1 2 3 4 5 6

Lehetséges reakciók

férfiak válaszai

nők válaszai

15. ábra

A 6. helyzetben leginkább valószínűnek tartott reakciók nemenkénti megoszlása

(1 - megigéri, de nem segít; 2 - mindenképpen segít; 3 - segít, de nem törekszik jóra; 4 - visszautasítja a

kérést; 5 - ötlettel segít; 6 - kibúvót keres)

Nők és férfiak egyaránt minden helyzetben azt a reakciót tartották

legvalószínűbbnek, hogy az emberek többsége kompromisszumosan versengve kibúvót

keresne, hogy ne kelljen segíteni a barátjának (ld. 15. ábra). Azonban a nők ezt sokkal

nagyobb arányban vélték valószínűnek, mint a férfiak. Szintén több nő, mint férfi

tartotta azt a legvalószínűbbnek, hogy a főhős titokban versengene (megigéri, de nem

segít). A férfiak ezzel párhuzamosan a nőktől nagyobb arányban tartották azt

valószínűnek, hogy az emberek önzetlenül, vagy önfejlesztő módon versengve, legalább

ötlettel segítenének barátjuknak.

A legkevésbé valószínű reakció odaítélése épp ellentétesen alakult. A nők a

férfiaktól jóval nagyobb arányban gondolták valószínűtlennek az önzetlen megoldást

(N: 41,2% - F: 25,8%), és ez az eltérés kifejezettebb volt abban az esetben, ha a

szereplők nők voltak. A férfiak ezzel egyenlő gyakorisággal, de a nőktől gyakrabban,

gondolták azt lehetetlennek, hogy a főhős nyíltan versengene (F: 23,3% - N: 19,2%), ez

a különbség viszont főleg a férfi szereplőket tartalmazó helyzetekben volt kifejezett.

Szintén a férfiak tartották többen valószínűtlennek, hogy az emberek egy ilyen

helyzetben kompromisszumosan versengenének (F: 11,9% - N: 4,4%).

A saját reakció kiválasztásában csak akkor mutatkozott nemi különbség, ha az egyes

versengési típusokat külön vizsgáltuk, és csak az Ambivalens versengő férfiak és nők

között találtunk eltérést. Az ebbe a versengési típusba tartozó mindkét nem tagjai az

100

önfejlesztő, „ötlettel segít” reakciót választották saját megoldásként, de jóval több nő,

mint férfi tette ezt (N: 71,1% - F: 54,3%). Több "Ambivalens" férfi, mint nő választotta

az önzetlen megoldást (F: 32,6% - N: 8,9%), és több "Ambivalens" nő, mint férfi

vállalta fel, hogy nyíltan visszautasítaná a kérést (N: 13,3% - F: 2,2%). Az Ambivalens

versengők válaszaiban mutatkozó nemi különbség alátámasztja a Karrier-versengés

helyzetében leírtakat a vegyes versengési stílus hátterében álló nemi különbségekről.

Nem találtunk eltérést férfiak és nők között az egyes reakciók elfogadottságát

illetően. Leginkább elfogadott a "mindenképpen segít" és az "ötlettel segít" megoldások

voltak, legkevésbé mindkét nem képviselői a "megigéri, de nem segít" megoldást

tartották elfogadhatónak.

A saját reakció és a valószínűnek tartott reakció összefüggése ismét az eddig feltárt

trendeket követi, vagyis a versengő reakció valószínűnek tartása finomított változatban

jelenik meg a saját reakcióban. Egy kivétellel, bármely választ is tartották

legvalószínűbbnek a válaszadók, saját reakcióként legnagyobb arányban az önfejlesztő

versengő „ötlettel segít” megoldást választották. Ez a kivétel, ahhoz a pozitív

feltételezéshez kötődik, hogy az emberek legvalószínűbben mindenképpen segítenének

barátjuknak. Azok, akik ezt gondolták, legnagyobb arányban maguk is ezt választanák

saját reakcióként.

A HIPOTETIKUS HELYZETEK ELEMZÉSÉNEK ÖSSZEGZÉSE

A hat helyzet elemzésének eredménye azt a tényt hangsúlyozza leginkább, hogy a

versengés megítélése és választása szituációtól függő, és több tényező kölcsönhatását

tükrözi, amely kölcsönhatásban az egyes összetevők súlya helyzetenként változik.

A saját reakciók kiválasztásánál azt figyelhettük meg, hogy akik a kooperatív, vagy

az önzetlen megoldásokat gondolták leggyakoribbnak, mint az emberekre általában

jellemző választ, ők maguk is önzetlen, vagy kooperatív megoldást választanának. Azok

azonban, akik másokkal kapcsolatban a versengő megoldást tartották valószínűnek,

saját maguknak ennek finomított változatát választották. Ez az összefüggés mindkét

nemnél megfigyelhető két kivétellel: az anyagi javakért való versengésben csak a

férfiakra, a társasági elismerésért való versengésben pedig csak a nőkre találtuk

jellemzőnek, ami szintén tükrözi a nemi sztereotípiákat. Az összefüggés a KELLY és

STAHELSKI (1970) által, a versengő és kooperatív személyek társészleléséről leírt

elméletet tükrözi, amely szerint a versengő személyek másokról is ezt feltételezik,

illetve önmagukat megpróbálják nem versengőnek feltüntetni, míg a kooperatív

személyeknek nincs ilyen álcázási mechanizmusa. Szintén összefüggésbe hozható

megfigyelésünk a versengő személyiség HORNEY (1950) által leírt elméletével, aki

szerint a neurotikus versengő személyek korai szülő-gyerek kapcsolatban elszenvedett

sérelmei bizalmatlanságot, a többi ember pesszimista megítélését eredményezik.

A válaszadó neme, mint független változó befolyásoló hatásának összegzése az 5.

táblázat segítségével történhet.

101

Helyzetek Az egyes reakciók

valószínűségének megítélése Saját reakció

Az egyes reakciók

elfogadottsága

Szexuális versengés

A férfiak a nőket kevésbé versengőnek tartják, mint a férfiakat*

A nők a „barát nem boldog”

verzióban versengőbbek, mint a férfiak.

A férfiaknál mindkét

verzióban gyakoribb a

titokban verseng reakció,

mint a nőknél.

A férfiak kevésbé

ítélik el a versengést,

mint a nők.

Karrier-

versengés

A nők a nem nullaösszegű játszmában

gyakoribbnak tartják a versengést, mint a férfiak, akik ebben az esetben

az embereket önzetlenebbnek tartják,

mint a nők.

Az Ambivalens versengő nők versengőbbek, mint az

Ambivalens versengő férfiak.

Sport-verseny

A nők indirekt versenyben önzetlenebbek, direkt

versenyben versengőbbek,

mint a férfiak.

A nők pozitívabban

ítélik meg az önzetlenséget, mint a

férfiak, akik kevésbé

ítélik el a versengő megoldásokat.

Anyagi

javakért való

versengés

A nők kevésbé tartották valószínűnek az önzetlenséget, ha mindkét szereplő

rászorult volt, és a versengést, ha a

barát rászorultabb volt, mint a főhős. A férfiak mindkét verzióban az

önzetlenséget tartották legkevésbé

valószínűnek, azonban a nőktől még így is önzetlenebbnek gondolták az

embereket.

A férfiak kevésbé versengőnek gondolták a nőket, mint a nők *

Társas

elismerésért való versengés

Ha a társaság tetszik, a nők kevésbé

tartották valószínűnek az önzetlenséget, mint a férfiak.

A férfiak mindkét változatban gyakrabban választották az

önzetlenséget, mint a nők. Ha

a társaság tetszik, több nő versengene, mint férfi, de ha

nem tetszik, akkor a férfiak

lennének kevésbé önzetlenek.

A nők jobban elfogadják a nyílt

versengést, mint a

férfiak, akik kevésbé utasítják el a titkos

versengés megoldását,

és az önzetlenséget.

Intellektuális

versengés

A nők a férfiaktól valószínűbbnek

tartották a titkos vagy kompromisszumos versengést, a

férfiak viszont az önzetlenséget és az

önfejlesztő versengést – főleg saját nemük képviselőivel kapcsolatban.*

Az Ambivalens versengő nők

versengőbbek, mint az Ambivalens versengő férfiak.

5. táblázat Az egyes helyzetekben feltárt nemi különbségek összefoglalása

* A szereplők neme alapján mutatott eltérés szerint

102

Önállóan vagy interakcióban, a válaszadó neme minden helyzetben felbukkan

valamely vizsgált változóval szignifikáns összefüggésben. Nemi különbség mutatható ki

a valószínűnek/valószínűtlennek tartott reakciók odaítélésében csakúgy, mint az egyes

reakciók elfogadottságában, vagy a saját megoldás kiválasztásában. Legerősebb nemmel

kapcsolatos összefüggést a szexuális versengés és a társas elismerésért való versengés

helyzetében találunk. A nem befolyásoló hatása azonban általában más tényezőkkel

interakcióban mutatkozik meg, és a nemi különbségnek nincs állandó iránya, nem lehet

a helyzetekre általánosan igaz összefüggést megfogalmazni. A helyzetek áttekintve

feltűnő, hogy a nők versengő magatartásának választása szituációfüggőbb, mint a

férfiaké, és bár a férfiak kevésbé ítélik el a versengő megoldásokat, mint a nők, saját

reakciójuk választásában ez nem tükröződik.

A nemi különbségek azonban nem csak a válaszadó nemének tekintetében jelennek

meg. Több helyzetben találtunk eltéréseket az adatokban a szereplők nemének

megfelelően. Mivel az elővizsgálat adatai azt mutatják, hogy az egyén a szereplők

neméből általánosítja „az emberek” többségére vonatkozó válaszát a

valószínű/valószínűtlen reakciók megítélésében, és kifejezetten így van ez, ha a szereplő

és a válaszadó neme megegyezik, ezért jó okunk van feltételezni, hogy a szereplők

nemének megkülönböztető hatása ezekre az ítéletekre a nemi sztereotípiákat tükrözik.

Ezt támasztja alá az az eredmény, hogy a férfiak a szexuális, materiális és intellektuális

versengés helyzeteiben kevésbé tartották versengőnek a nőket, mint a férfiakat. Szintén

a nőkkel szembeni sztereotípiát tükrözheti az anyagi javakért történő versengés esetében

az „elől hagyja az újságot, de nem szól”, és a társas elismerésért folyó versengésben a

„nem szól, de megharagszik”, vagy az intellektuális versengésben a „segít, de nem

törekszik jó minőségre” reakció nagyobb elfogadottsága női szereplők esetén, ami

azonban nem csak a férfiak válaszaiból származó eredmény.

Összefoglalva azt mondhatjuk, hogy a nem fontos, de nem egyedüli, valamint

semmiképp nem statikus meghatározója a barátok közötti versengésre lehetőséget adó

helyzetek megítélésének és az ezekben való viselkedésintencióknak.

A BARÁTSÁG HATÁSA AZ EGYÉNRE

A Kapcsolati Rács barátra vonatkozó itemeinek elemzése lehetőséget ad számunkra,

hogy a barátság hozamára, pozitív és negatív hatásaira következtessünk. A „baráti”

változat azon itemeinek faktoranalízise, amelyek feltehetőleg hatással vannak az

egyénre, egyértelműen elkülönülő faktorokba rendezi ezeket a pozitív és negatív

elemeket: az árulást, féltékenységet, irigységet, versengést és agressziót egybe, míg az

önismeret segítését, a személy fejlődésének, képességei kibontakoztatásának

támogatását, a személy felé irányuló nagyra értékelést, odafigyelést és segítségnyújtást

egy másikba. Előbbieket a kapcsolatban okozott feszültségkeltő hatásuk miatt a barátság

negatív hatásának, utóbbiakat pedig pozitív hatásnak nevezzük. A negatív hatások

felsorolásából, a faktoranalízis eredménye alapján, kihagytuk a féltékenység érzetét,

amely önmagában, legszorosabb negatív kapcsolatban a pletyka megítélésével, képez

önálló faktort. A pozitív és negatív hatáscsoport kapcsolata a barátság szorosságának és

a kapcsolattal való elégedettségnek a megítélésével ellenkező irányú. Minél nagyobb a

baráttól származó pozitív hatások észlelt mértéke a barátságban, annál nagyobb fokú

szorosság és elégedettség érzéssel járnak együtt. A negatív hatások negatív

korrelációban állnak mindezekkel. A féltékenység egyik mérőszámmal sincs

103

szignifikáns kapcsolatban. A barátság árnyoldalai, a kimutatott korreláció ellenére, nem

állnak összefüggésben a kapcsolat javítási vagy változtatási szándékával. Mindennek az

lehet az oka, hogy a negatív hatások erőssége jóval alatta van a pozitív hatásoknak,

vagyis a kapcsolatból fakadó pozitív és negatív hatások mérlege minden válaszadó

esetében pozitív.

Bár minden válaszadó ezzel a pozitív kapcsolati mérleggel jellemezhető ( a pozitív

hatások átlagpontszáma 5,52 és 6,53 között, a negatív hatásoké 1,53 és 2,5 között

található a hétfokozatú skálán), a két nem szignifikánsan különbözőnek érzi a baráttól

kapott hatásokat. A nők magasabb pontszámokkal jellemezték a baráttól származó

pozitív hatásokat, mint a férfiak, és szintén magasabb pontszámot kapott náluk a barát

féltékenységének megítélése. A negatív hatások faktor értékében nem volt kimutatható

nemi különbség, a férfiak ugyanakkor magasabb pontszámot adtak a barát agressziójára

és a barátságban megmutatkozó versengési hajlamára. A nemek közötti eltérés

magyarázható a kapcsolódási igény, intimitásra törekvés különbségével, valamint azzal

a lehetőséggel is, hogy a nők sokkal kevésbé vállalják fel kapcsolataik megítélésekor a

negatívumokat, mint a férfiak. Ennek azonban ellentmond a féltékenység megítélésének

sajátossága. Ez a jellemző egyrészt függetlenségével tűnik ki a negatívumok közül,

másrészt azzal, hogy a negatív hatásokkal ellentétben, ez a nőknél kap magasabb

értéket, és nem a férfiaknál. Valószínű, hogy a nők esetében a féltékenység éppen a

szorosabb kapcsolódás miatt kap nagyobb hangsúlyt. Erre utal a féltékenységgel azonos

faktorban, szintén pozitív faktorsúllyal szereplő „nagyra értékelés” is. Vagyis a nők

szoros kapcsolódási és kizárólagossági igénye, a másik nagyra értékelése esetén,

létrehozza a kapcsolat elvesztésétől való félelmet, a féltékenységet. Ez a folyamat, a

férfiak kevésbé szoros barátságait nem jellemzi.

A barátság egyénre gyakorolt hatása természetesen nem objektív folyamat, hanem

függ az egyén beállítódásaitól, emberekről alkotott általános véleményétől,

személyiségétől. Ezt támasztják alá azok az adatok, amelyek a baráttól szárazó pozitív

és negatív hatások, valamint értékek és versengés összefüggésére utalnak.

Eredményeink szerint minél hiperversengőbb, teljesítményorientáltabb, és kevéssé

jellemezhető a „megbízható támasz” értékfaktorral az egyén, annál magasabb

pontszámmal jellemezte a barátjától származó negatív hatásokat. Ezzel ellentétben a

pozitív barátsághatások észlelt mértéke negatív összefüggést mutat a hiperversengéssel

és pozitívat az egyén szociális érzékenységével, valamint a „megbízható támasz”

faktorral. Vagyis az egyén értékrendje és versengési hajlama összefügg azzal, hogyan

látja a barátjától származó pozitív és negatív hatásokat. Azonban a magyarázatot

kereshetjük a kapcsolat sajátosságaiban is.

A barátság típusával csak a barátság pozitív hatásai mutatnak összefüggést: az Intim,

támogató expresszív barátságok szignifikánsan nagyobb pontértékkel járnak együtt a

baráttól származó Önismeret segítése, Odafigyelés és Nagyra értékelés tekintetében,

mint a másik három barátságtípus. Az összefüggés két irányból is megközelíthető.

Lehetséges, hogy azok a válaszadók, akik baráti kapcsolataikban intim támogatásra

törekednek, olyan barátot választanak legjobb barátul, aki hasonló elvárásokkal és

kapcsolati „képességekkel” rendelkezik. Azonban nem kizárt, hogy ez a hasonlóság

csak az észlelés szintjén működik, ahogyan azt WERNER és PERMELEE (1979)

tapasztalták. Az az eredmény, hogy a társtól származó negatívumok csak az egyén

lélektani sajátosságaival állnak összefüggésben, és nem mutatnak kapcsolatot a

barátság-jellemzőkkel, a negatívumok megítélésének erősebben szubjektív voltát, az

104

egyéni adottságok észlelést torzító hatását hangsúlyozzák. Mindez implikálja a szülői

viszonyulások befolyásoló hatásának lehetőségét.

Ahogyan azt korábbi adataink is mutatták, az anyai bánásmód mind a pozitív, mind

a negatív barátsághatásokkal több összefüggést mutatott, mint az apai. A pozitív

barátsághatások közül az Önismeret elősegítése, a Megerősítés, és a Nagyra értékelés

észlelt mértéke szignifikánsan különbözött az anyai viszonyulás minősége szerint.

Mindhárom tényező legmagasabb pontszámot a Szerető anyával rendelkezők körében

érte el. A negatív hatások közül a Féltékenység, Irígység, Versengés és Agresszió

észlelt mértéke mutatott szignifikáns eltérést az anya típusa szerint, kiemelkedő

pontszámot eredményezve azok között, akik Durva, indulatos anyai tulajdonságokról

számoltak be gyermekkorukból.

Az apai viszonyulás mindössze két barátsághatással mutatott összefüggést. Mind a

baráttól származó Megerősítés, mind a Praktikus segítségnyújtás észlelt mértéke azok

körében volt magasabb, akik gyermekkorukban Szerető, határozatlan apával

rendelkeztek.

Az összefüggések újból nem tárják fel az ok-okozati kapcsolatok irányát, vagyis a

jelenségeknek többféle magyarázata lehetséges. Valószínűsíthetjük a szülői nevelői

hatás befolyását az egyén kötődési munkamodelljére, ahogyan azt a Korai Kötődési

Elmélet feltételezi. Ezt támasztják alá azok az eredmények, melyek különböző számú

összefüggést találtak az anyai és apai bánásmóddal. Az apai befolyás azonban nem csak

kevesebb összefüggést mutat, hanem mással is kapcsolatos, mint az anyai. Ezt mutatja,

hogy csak az apai nevelő viszonyulás mutatott összefüggést a baráttól származó

praktikus segítségnyújtás észlelt mértékével, ami a férfiak instrumentális kapcsolódási

jellemzőiről szóló elképzeléssel hozható összefüggésbe. A feltárt összefüggések

azonban értelmezhetők egy tágabb keretben, amelyben a szülő-gyerek kapcsolat

interakcióban alakul a gyermek és a szülő sajátosságainak és egymásra reagáló

viselkedésüknek megfelelően, és ez a kapcsolat a felnőtt visszaemlékezésében az itt-és-

most helyzet sajátosságainak megfelelően ölt alakot.

Összefoglalva a barátság egyénre irányuló hatásával kapcsolatos eredményeket, azt

mondhatjuk, hogy a barátságok több pozitív, mint negatív hatással járnak, azonban ezek

aránya egyénileg változhat, és szignifikáns nemi különbséget mutat. A pozitív hatások

észlelt mértéke egyaránt összefüggésbe hozható az egyén és a barátság jellemzőivel, a

negatív hatások azonban valószínűbben köthetők az egyén előfeltevéseihez,

személyiségtényezőkhöz és az ezekkel összefüggést mutató szülői (főleg anyai)

bánásmódhoz. Ki kell azonban emelnünk azt a tényt, hogy vizsgálatunk nem terjedt ki

az egyén barátjától származó tényleges visszajelzésre, vagyis következtetéseink

igazolása közvetlenül, jelen kutatás eredményei alapján nem lehetséges.

105

AZ EREDMÉNYEK MEGVITATÁSA – ÖSSZEGZÉS

Kutatásunk célja a barátság integratív modelljének fiatal magyar felnőttek körében

végzett tesztelése volt. Ennek érdekében 345 főiskolai és egyetemi hallgatót – 161 férfit

és 184 nőt – kérdeztünk meg baráti kapcsolataikról és legjobb barátjukkal való

viszonyukról, feltérképezve a barátság strukturális tényezőit és interaktív folyamatait.

Fő célunk a barátság jellemzőiben fellelhető mintázatok, valamint ezen mintázatok

hátterében álló egyéni és helyzeti tényezők feltárása volt. A háttértényezők közül

kiemelt helyet foglalt el a vizsgálatban a nemi különbségek kérdése, az interaktív

folyamatok közül pedig ilyen volt a barátságban lehetséges versengési helyzetek

megítélése, és az ezekben a helyzetekben vállalt viselkedési intenciók megismerése,

valamint mindezek varianciájának hátterében álló nemi, személyiségbeli és helyzeti

tényezők feltárása.

A vizsgálat összetettsége a vizsgálómódszer kialakításában, valamint az eredmények

áttekintésében is tükröződik, ezért nehéz helyzetben vagyunk, ha röviden akarjuk

megfogalmazni a kutatás konklúzióját. Úgy véljük, leghasznosabb, ha követjük a

kiindulásul használt, a kutatás céljának megfelelően átalakított hipotetikus modell (ld. 3.

ábra) struktúráját, majd következtetésként kiegészítjük azt a feltárt eredményeknek

megfelelően.

A BARÁTSÁGOT BEFOLYÁSOLÓ EGYÉNI JELLEMZŐK ÉS

EGYMÁSSAL VALÓ KAPCSOLATUK

A kutatásban vizsgált egyéni strukturális és lélektani adottságok mind egymással,

mind a feltárt barátságmintázatokkal, és a barátságban lehetséges versenyhelyzetre adott

reakciókkal szignifikáns összefüggést mutattak. Az eredmények leginkább a tényezők

interakciós hatását hangsúlyozzák.

Legfontosabb befolyásoló hatást a válaszadó neme esetében találtunk, amely szinte

minden egyéb mért tényezővel összefüggést mutatott, ezért ezt a hatást nem külön,

hanem az érintett tényezők megvitatásánál ismertetjük.

A vizsgálatba beillesztett szülői bánásmód változó – különválasztva az anyai és apai

viszonyulást – eleve magában hordozza a nemi különbségek lehetőségét. Ennek

megfelelően az eredmények azt mutatják, hogy a szülő és a válaszadó neme egymással

interakcióban összefügg a szülői bánásmóddal, illetve azzal a szubjektív

reprezentációval, amit az egyén szüleiről önmagában hordoz. A kutatás tapasztalatai

értelmezhetők a különböző neműekkel szembeni eltérő szülői bánásmóddal kapcsolatos

elméletek igazolásaként, valamint azoknak az előzetes kutatási eredményeknek

alátámasztásaként, amelyek az eltérő szülői viszonyulásnak a barátságra gyakorolt

hatását kapták. Ez a szülői hatás azonban főként nem közvetlenül, hanem a személy

lélektani adottságain keresztül fejti ki hatását.

A személy értékrendje az adott kultúrában és korban, valamint szocializációs

közegben alakul ki. Mivel a vizsgált mintában, a szélesebb értelemben vett társadalmi-

kulturális közeg homogénnek tekinthető, ezért fő befolyásoló hatásként a szülői

bánásmódot és a válaszadó nemét feltételeztük, és kaptuk. Eredményeink szerint a

megkérdezett nők és férfiak csak kevéssé térnek el egymástól személyes értékeikben, az

eltérés iránya azonban megfelel a társadalmilag osztott sztereotípiáknak és

elvárásoknak, amennyiben a nőket szociálisan érzékenyebbnek és megbízhatóságra,

106

gondoskodásra törekvőbbnek találtuk, mint a férfiakat. Az értékrendet befolyásoló

szülői hatások tekintetében szintén nemi különbségeket tártunk fel. Eredményeink

szerint a férfiak személyes értékeivel erősebb összefüggést mutatnak a szülői hatások,

míg a nők értékrendje a vizsgált mintában attól függetlenebbnek tűnik. Ezt az

eredményt a nők esetében, okozhatja az anyával való azonosulás és ellenazonosulás

egyidejű jelenléte a mintában, ami egymást kioltva hozhatja létre a szülői bánásmódtól

függetlennek látszó értékeket. Eredményeink arra is felhívják a figyelmet, hogy a nemi

szereppel való azonosulást, illetve az ennek megfelelő értékrendet, nők esetében

semmilyen hatás nem hátráltatja, szerető apa és durva anya egyaránt alkalmazkodó,

szerény, szociálisan érzékeny értékeket valószínűsít.

Férfiak esetében az apai és az anyai viselkedés varianciája nagyobb hatással van a

fiú személyiségének alakulására. Elfogadva a személyiségfejlődés nemileg eltérő

folyamatának feminista pszichoanalitikus elvét (CHODOROW 2000), valószínűsíthetjük,

hogy amennyiben durva, elutasító bánásmóddal találkozik a gyermek, az tovább erősíti

a leválást és az énhatárok kialakítását, ezáltal kifejezettebb „férfias” személyiséget

hozva létre. Azonban amennyiben szerető, elfogadó, vagy aggodalmaskodó szülői

viszonyulással találkozik a fiúgyermek, az ellenkező hatást vált ki, és kevésbé teszi

szükségessé (vagy lehetségessé) az erős énhatárok kialakítását, a „férfias” értékrendet és

magatartásmintákat.

A versengési hajlam a korai szülői, nevelői hatásokkal és az egyén értékrendjével

mutat összefüggést. Bár nem találtunk nemi különbséget a két vizsgált versengési

forma, a Hiperversengés és az Önfejlesztő versengés, valamint a két versengési forma

kombinációjából származó versengési típus tekintetében, azonban az egyes versengési

formák egyénen belüli megjelenésével összefüggő szülői hatások és értékek a válaszadó

nemével való interakcióban fejtik ki hatásukat (ld. 2. táblázat). Mindkét nemnél a

Hiperversengést valószínűsítő szülői bánásmódként azonosítottuk a durva, indulatos

viszonyulást, de férfiak esetében az apa, nőknél pedig az anya ilyen irányú magatartása

tűnik meghatározónak, amely eredmény a versengés pszichoanalitikus elméletét, az

azonos nemű szülővel való rivalizáció meghatározó élményét támasztja alá.

Tapasztalataink azt mutatják, hogy – csakúgy, mint az értékek esetében – a versengési

hajlam alakulásában is inkább a férfiak mutatnak erősebb összefüggést a szülői

bánásmóddal. Ez a nagyobb szülői hatás az Önfejlesztő versengéssel kapcsolatosan

mutatkozik meg, ahol a nőknél semmilyen szülői bánásmóddal való kapcsolatot nem

tudtunk feltárni, a férfiak esetében azonban az anya szerető, elfogadó és perfekcionista

attitűdje egyaránt pozitív korrelációt mutat a versengés kiegyensúlyozott, másokra is

érzékeny formájával. Eredményünket értelmezhetjük úgy, hogy a nők önfejlesztő

versengési hajlamát nem annyira szülői hatások, mint inkább egyéb (általunk nem

vizsgált) szocializációs ágensek alakítják, míg a férfiak esetében – az értékek

alakulásához hasonló módon – a szerető és elfogadó szülői viszonyulás elősegíti a

másokra figyelő, kiegyensúlyozott versengési forma kialakulását.

A versengés és értékek összefüggésének vizsgálata szintén nemileg különböző

kapcsolatokat tárt fel. A feltárt összefüggések hasonlóképpen magyarázhatók férfiak és

nők eltérő személyiségfejlődésével, a „férfias” és „nőies” normától való eltéréshez

szükséges különböző befolyásokkal.

A nemileg eltérő szülői hatások hátterének átgondolásakor nem hagyhatjuk

figyelmen kívül azt a lehetőséget, hogy a válaszadók a saját nemükről alkotott

107

sztereotipikus elvárásoknak megfelelően értékelték szüleiket. A nők a férfiaknál

hajlamosabbak voltak családjukat pozitív színben, szerető és elfogadó aspektusukat

hangsúlyozva feltüntetni, amely a női kapcsolódási igény, gondoskodás és

alárendelődés utólagos magyarázatául is szolgálhat. Ezzel szemben a férfiak nagyobb

része számolt be a vizsgálatban durva, szeretetlen, vagy zsarnoki szülőkről, mint a női

válaszadók, amely eredmény a férfias különálláshoz, erőhöz és önállósághoz

kapcsolódó szülői „rideg tartás” hangsúlyozását tükrözheti. A kérdés tisztázása azonban

további vizsgálatokat igényel.

A BARÁTSÁG STRUKTURÁLIS JELLEMZŐI

Kutatásunk eredményei megerősítik a férfiak és nők eltérő baráti struktúrájára

vonatkozó nemzetközi és hazai adatokat. Tapasztalataink is alátámasztják azt az Utasi

Ágnes által a 80-as években feltárt (UTASI 1990), majd ALBERT FRUZSINA és DÁVID

BEÁTA által a 90-es években megerősített eredményt (ALBERT – DÁVID 1999), amely

szerint Magyarországon a férfiaknak némileg több barátja van, mint a nőknek. Ezzel

összefüggésben azt is megfigyelhettük, hogy a férfiaknak nem csak több barátjuk van,

de igénylik is, hogy sok barátjuk legyen.

A vizsgált fiatalok több mint 80%-a – nemtől függetlenül – azonos nemű barátját

választotta legjobb barátként. Az ellenkező neműek közötti barátság, a mintában, főleg

intim partneri kapcsolatban jelent meg. Az eredmény alátámasztja a homoszocialitás

preferenciáját, a nemi szegregáció létét a baráti kapcsolatokban.

A főiskolás fiatalok viszonylag gyakran találkoznak barátaikkal, azonban itt is

kimutatható az a – nemzetközi szinten ismert – nemi különbség, amely a férfiak előnyét

bizonyítja a barátságok ápolásában. Ezen előny hátterében a fiatal férfiak és nők eltérő

családi feladatvállalásait feltételezzük.

Az együtt végzett tevékenységek struktúrája szintén megerősíti a nemzetközi

eredményeket, amelyek a nők beszélgetésen alapuló, expresszív és a férfiak

tevékenységközpontú, instrumentális barátságáról számolnak be. Az eredmények

értelmezésénél azonban fel kell hívnunk a figyelmet arra a lehetőségre, amelyet a

kutatások nem, vagy csak részben vesznek tekintetbe. Nézetünk szerint a férfiak nem

beszélgetnek kevesebbet, mint a nők, csak ők valamilyen tevékenység közben teszik.

Főleg ilyenek, a férfiaknál nagyobb gyakorisággal említett „sörözés”, vagy „bulizás”,

ahol órákat beszélgetnek együtt anélkül, hogy azt beszélgetésnek tekintenék. Azért sem

tekintik annak, mert az – a társadalmilag elfogadott nézet szerint is –a nők barátságának

összetevője, és nem akarnak nőiesnek látszani. Ezt az elgondolást interjútechnikával

lehet igazolni, ami a jövőbeli kutatások feladata marad.

AZ INTERAKTÍV FOLYAMATOK EREDMÉNYEINEK

ÖSSZEGZÉSE

Vizsgálatunkban feltártuk a barátság különböző interaktív tényezőinek együttjárását,

valamint mindezek strukturális tényezőkkel alkotott mintázatát. A feltárt

barátságmintázat háttértényezőkkel való összefüggése újból a nem és az egyéb tényezők

bonyolult interakcióját mutatta. Mindkét nem esetében megfigyeltük az anyai

bánásmóddal való szorosabb kapcsolatot, amelynek okát jelen kutatás nem célozta

feltárni. Személyes véleményünk, és szakirodalmi adatok azonban a jelenség hátterében

108

a gyermeknevelési sajátosságokat, a tulajdonképpeni „egyszülős” (a korai nevelésben

megfigyelhető anya-központú) nevelést feltételezik. Különösen érdekes eredményeket

kaptunk a válaszadók és anyjuk viszonyának ambivalens természetére vonatkozóan,

amely pl. a durva, indulatos anyai bánásmód és a barátság intim, elfogadó vagy

támogató aspektusának pozitív összefüggésében nyilvánul meg. Ezt az eredményt a

negatív gondozóval való kapcsolat kompenzációjaként létrejövő intimitás- és

támogatásigénnyel próbáltuk magyarázni. Az értékek szintén nemenként eltérő

jelentéssel és jelentőséggel szerepeltek a barátság egyes összetevőinek alakulásában, és

általánosságban azt mondhatjuk, hogy a férfiak barátsága kevésbé meghatározott a

személyes értékmotívumok által. A versengés és a barátságtényezők kapcsolatának

elemzése a Hiperversengés kapcsolatromboló hatását tárta fel, amely eredmény

megerősíti az ezzel kapcsolatos nemzetközi kutatási tapasztalatokat.

A barátság szorossága és a kapcsolattal való elégedettség megítélésének vizsgálata

szintén a nemzetközi trendeknek megfelelő eredményt hozott. A vizsgált mintában a

nők baráti kapcsolataikat szorosabbnak ítélték, mint a férfiak, de a baráti viszonnyal

való általános elégedettségben nem volt nemi különbség. Ennek ellenére a nők nagyobb

arányban javítanának valamit baráti kapcsolataikon, legtöbbször szeretnének

gyakrabban találkozni barátnőjükkel, ami érthető a találkozási gyakoriság nemi

eltérésének figyelembe vételével. Az elégedettség és a javítási igény nőknél tapasztalt

ellentmondásossága, nézetünk szerint, a nők nagyobb harmóniaigényét, az

elégedetlenség felvállalásától való félelmet tükrözi. Hasonló ok húzódhat meg annak az

eredménynek a hátterében, hogy a nők a férfiaktól nagyobb mértékű kölcsönösséget

élnek meg a kapcsolatukban, és csak néhány tényezőben érzik magukat barátjuknál

odaadóbbnak, holott a nemzetközi eredmények az egyén nagyobb mértékű

befektetéseinek érzetéről számolnak be.

Kutatásunk eredményeként sikerült azonosítani a barátság strukturális és interakciós

jellemzőinek együttes mintázatát, az un. barátságtípusokat. A barátságtípusokban

mutatkozó nemi különbségekkel kapcsolatos eredményeink alapvetően alátámasztják az

eddigi nemzetközi adatokat, azonban felhívják a figyelmet a különbségek fokozatbeli és

nem minőségi voltára. Ennek megfelelően eredményeink szerint a vizsgálatban részt

vevő nők és férfiak egyaránt az Intim, támogató, expresszív barátság típusával

rendelkeznek leggyakrabban, azonban a nők szignifikánsan többen tartoznak ide, mint a

férfiak, akik viszont a nőktől gyakrabban tartoznak az Instrumentális buli- és

sportbarátság típusába. A barátságtípusok csak a férfiak esetében mutattak szignifikáns

összefüggést a szülői bánásmóddal – az anya bánásmódja ismét erősebb hatásúnak

bizonyult, mint az apáé.

VERSENGÉS A BARÁTSÁGBAN

A barátság lélektani kutatásának leginkább elhanyagolt területei a kapcsolatban

lehetséges feszültséghelyzetek, nyílt vagy látens konfliktusok. Különösen feltűnő a

versengés, mint személyközi viszony figyelmen kívül hagyása, vagy egyoldalú negatív

megítélése a baráti kapcsolatokban. Hazánkban a versengés kutatása alapvetően új

tudományterület, a baráti kapcsolatokban jelenlévő rivalizációt pedig jelen kutatást

megelőzően egyetlen tanulmány sem vizsgálta. Kutatásunk ezért, ebből a szempontból

mindenképpen úttörő vállalkozásnak nevezhető, noha eredményeink általánosíthatósága

szükségszerűen korlátozott.

109

Tapasztalataink egyértelműen alátámasztják azokat az elméleteket, melyek azonos

neműek baráti kapcsolatában fontos tényezőnek, és bizonyos körülmények között

elkerülhetetlennek tartják a versengést (BLESKE – BUSS 1998, ERBER – TESSER 1994).

Bár vizsgálati módszerünk nem volt alkalmas a tényleges viselkedés megfigyelésére,

azonban a viselkedésintencióra vonatkozó adatok alátámasztják a versengés különböző

formáinak és erősségének jelenlétét a baráti viszonyokban. A különböző helyzetekben

megjelenő versengés minősége azonban számos tényező által meghatározott. Fontos

befolyásoló tényezőnek találtuk a válaszadó nemét, amely a helyzeti és egyéb

személyiségbeli tényezőkkel interakcióban, a legtöbb szituációban elkülönítette a

válaszokat. A személyek megítélése a barátságon belüli versengésről és az adott

helyzetben saját reakcióként választott megoldásaik összefüggése alátámasztja a

versengéssel kapcsolatos elméleti megfontolásokat, miszerint a versengő személyek

másokat is versengőnek tartanak, míg a kooperatívabb – nem versengő vagy önfejlesztő

módon versengő – válaszadók hajlamosabbak voltak másokat is kooperatívnak

gondolni.

Eredményeink sajátos színben tüntetik fel férfiak és nők versengésének különbségét.

Nem találtunk egyértelmű bizonyítékot arra a széles körben osztott elképzelésre, hogy a

nők saját nemük tagjait versengőbbnek látják, mint a férfiakat, és saját viselkedésükben

nem vállalják fel nyíltan a versengést. Véleményünk szerint ezt az elgondolást egyes jól

megfigyelhető, kiugró helyzetek tapasztalataiból származó heurisztikus általánosítás

okozza, amely nem veszi figyelembe a helyzetben szereplő egyéb tényezőket. Ilyen

kiugró nemi különbségeket eredményező helyzetek, pl. a sportverseny, a szexuális

versengés vagy a társas elismerésért való rivalizáció. Jelen kutatás is markáns nemi

különbségeket talált az egyes helyzetekben lehetséges versengés megítélésével és a saját

reakció kiválasztásával kapcsolatban, ezek azonban nem függetleníthetők a helyzet

egyéb jellemzőitől. Eredményeink a nem és egyéb változók interakciós befolyását

tükrözik, amely interakcióban a válaszadó neme dinamikusan változó irányú, és

erősségű hatással bír.

A BARÁTSÁG HATÁSA AZ EGYÉNRE

Kutatásunkban igazoltuk a barátság pozitív hatásainak létét hazai fiatal, felnőtt

mintán. Eredményeink szerint a barátságok elősegítik az egyén önismeretének

fejlődését, képességei és lehetőségei kibontakoztatását, támaszt nyújtanak praktikus

kérdésekben csakúgy, mint a lelki megértést és odafigyelést igénylő helyzetekben. A

baráti hatás pozitív és negatív volta azonban összefügg az egyén és a barátság

jellemzőivel, amely hatások valószínűleg egyedi mintázatot alkotva befolyásolják a

barátságban megélt jó és rossz érzéseket, valamint ezeken keresztül az egyén fejlődését,

más élethelyzetekben és kapcsolatokban mutatott viselkedését. A baráti hatást jelen

kutatásban közvetetten vizsgáltuk, így mindenképpen szükségesnek látjuk további

elemzésnek alávetni.

110

A BARÁTSÁG EGY LEHETSÉGES MODELLJE

16. ábra

A barátság jelen kutatás tapasztalataiból felállított modellje

Kutatási eredményeink alapján elkészítettük a barátság egy, a vizsgált mintára és

változókra alkalmazható, újabb integratív modelljét (ld. 16. ábra). A revideált modell

tartalmazza a kutatásba bevont változókat és azok megfigyelt összefüggéseit.

Eredményeink szerint az egyéni jellemzők a strukturális-kulturális környezetbe, azaz

helyzetbe ágyazottan befolyásolják a barátságban vizsgált tényezőket, melyek közül

jelen kutatásban a versengés szituatív meghatározottságát igazoltuk.

A modell tükrözi tapasztalatainkat a szülői bánásmód és a nem közvetlen (szaggatott

vonallal jelölt) befolyásoló hatásáról a személy baráti kapcsolatának jellemzőire,

melyekre mindezek a tényezők közvetett úton, az egyén lélektani adottságain keresztül

is hatnak. Ez a különbségtétel, valamint a szülői bánásmód fontos egyéni strukturális

adottságként kezelése az integratív modell új és eredeti eleme, amely nem szerepelt

ADAMS és BLIESZNER (1994) elképzelésében.

Feltüntettük továbbá a visszacsatolást, amellyel a barátság tényezői hatással lehetnek

az egyénre: személyiségfejlődésére, viselkedésére, ezen keresztül más életterekben

megélt tapasztalataira, kapcsolataira. Ezt a visszacsatolást kutatásunk csak közvetetten

vizsgálta, azonban a barátságok hatásával foglalkozó tanulmányok széles köre igazolta.

Azon túl, hogy modellünk összefoglalja kutatásunk eredményeit, kiindulásul

szolgálhat olyan további vizsgálatok számára, amelyek a barátságban fellelhető nemi

különbségeket, és a barátok közötti versengést elemzik.

MÉG EGYSZER A NEMI KÜLÖNBSÉGEKRŐL

A nem, mint változó fontossága semmiképp nem meglepő eredménye

kutatásunknak. Az eredmények pontosabb értelmezéséhez azonban szükségesnek látjuk

hangsúlyozni a „nem” szituációba ágyazottságát, melyet kutatásunk is megerősít.

ÉRTÉKEK

EGYÉNI JELLEMZŐK

Viselkedés

STRUKTURÁLIS-

KULTURÁLIS KÖRNYEZET

Szü

lői b

án

ásm

ód

BARÁTSÁGMINTÁZATOK

Strukturális

jellemzők

Interaktív

folyamatok, pl.

VERSENGÉS

NEM

CSALÁDI

POZÍCIÓ

VERSENGÉSI

HAJLAM

Lélektani

adottságok

Strukturális adottságok

111

A társadalomtudományi elméletek évtizedek óta hangoztatják a társadalmi és

biológiai nem (a „gender” és a „sex”) különálló létét, valamint az előbbi társadalmi-

kulturális közegbe történő beágyazottságát. Újabb elméletek azonban a biológiai nemet

szintén az uralkodó társadalmi diskurzus által megkonstruált, a kornak és kultúrának

megfelelő tartalmakkal és distinkciókkal felruházott képződménynek tartják (LAQUEUR

2002). Amikor az emberek „nemük” kategóriáját megnevezik, valószínűleg nem

kromoszómáik sajátosságára gondolnak, hanem testi fenotípusukra amely nem

elválasztható az ezzel kapcsolatos társadalmi szabályoktól, a nemi különbségekről

vallott ideológiáktól és a mindennapi gyakorlattól, amellyel nemiségünket kezeljük.

Akár a szocializáció egyszerűbb akár bonyolultabb technikái útján sajátítottuk is el nemi

hovatartozásunk tudatát, az olyan mértékben beleivódott mindennapi létezésünkben,

hogy meghatározza a testhez való viszonyunkat egyéni és társadalmi szinten egyaránt.

A nemek közötti, politikailag szentesített status quo tükröződik abban, ahogy a testi,

kognitív, affektív vagy viselkedéses varianciák nemi meghatározottságát kezeljük:

értelmezzük és magyarázzuk vagy éppen létezésének fényében az egyik nem tagjait a

másik fölé helyezzük. A nemiség tudata, mindennek következményeként, áthatja

létezésünk minden – nyilvános és privát – terét, befolyásolja önmagunkról és másokról,

valamint viszonyainkról alkotott elképzeléseinket csakúgy, mint az ezekben a

viszonyokban való működésünket. Azonban ez a hatás nem statikus és állandó.

Tapasztalataink olyan dinamikusan változó, a helyzethez és körülményekhez

alkalmazkodó nemiség képet tártak elénk, amely úgy veszi fel formáját, mint pohárban

a víz. Kutatásunkkal, reményeink szerint hozzájárulhattunk ennek a dinamikus nemiség-

képnek minél szélesebb körű elterjedéséhez, valamint olyan további vizsgálódások

elindításához, amelyek tovább mélyítik, és újabb összefüggésekkel gazdagítják a feltárt

eredményeket.

ZÁRÓ GONDOLATOK ÉS KITEKINTÉS

Bár születtek tanulmányok a tárgykörben, Magyarországon a lélektani szempontú

barátságkutatásnak nincsenek hagyományai. Kutatásunk ezért nem követhetett sem

metodikailag, sem témaválasztás szempontjából valamely kitaposott utat, de nem is

térhetett le róla, hogy megújítsa azt. Egyetlen út mutatkozott járhatónak ebben a

helyzetben: a nemzetközi szakirodalmakat áttekintve, azokból a téma szempontjából

lényeges elemeket kiemelve és azokat integrálva megalkotni egy modellt, amelyet a

lehető legnagyobb alapossággal elemzünk, és a kapott eredmények alapján

újrakonstruálunk. Ezt az utat választottuk, és követtük, amikor a kutatást megterveztük,

és lebonyolítottuk, majd jelen tanulmányt elkészítettük.

A kutatás összegzésekor szükséges felhívni a figyelmet a tapasztalatok

alkalmazhatóságára és határaira egyaránt. Vizsgálatunk legfőbb hozama, lévén leíró

jellegű kutatásról van szó, a téma szakirodalmának széles körű áttekintésében, új

vizsgálómódszerek kialakításában és kipróbálásában, valamint egy hipotetikus modell

megalkotásában és tesztelésében rejlik. Mindezek mellett a kutatás eredményei

kiindulásul szolgálhatnak további barátság-elemző vizsgálatokhoz. Az értékeléskor

azonban nem hagyhatjuk figyelmen kívül az eredmények általánosíthatóságának

határait, melyet a minta és a módszerek behatárolt volta okoz.

Vizsgálatunkban fiatal felnőttek vettek részt, akik élethelyzetükből, lehetőségeikből

adódóan sajátos minőségekkel jellemezhető baráti kapcsolatokkal rendelkeznek. Bár a

112

kapott adatok nagymértékben alátámasztják a nemzetközi eredményeket, azonban azok

is főleg felsőoktatásban részt vevő fiatalok vizsgálatából származnak. A felnőttek

barátságkutatásának további útja ezért „dolgozó” felnőttek vizsgálata lehet, amelyből

származó eredmények újabb szempontokkal gazdagíthatják a modellt.

Bár a nem fogalmáról vallott kiinduló elképzelésünk szerint a megkérdezettek a

nemi hovatartozásukat célzó kérdésre a priori a társadalmi konstrukció elvén

válaszoltak, azonban mégis úgy látjuk, hogy hasznos volna a nemi különbségek

barátságon belüli hatását a nemi szerepazonosság (Bem, 1974) oldaláról is

megvizsgálni.

Tapasztalataink nők és férfiak eltérő családi hátteréről, értékeiről,

barátságjellemzőiről, vagy a kapcsolaton belüli versengésről a szociális megfelelés

torzító hatásából kiindulva is értelmezhetők. Ezen hatás figyelembe vétele, a társadalmi

kívánatosságnak való megfelelés igényének (CROWNE – MARLOWE 1960) beiktatása a

vizsgált változók közé, tovább árnyalhatná a nemek barátságon belüli szerepének

kutatását.

Jelen kutatás a barátságon belüli versengést az egyén hipotetikus helyzetekben adott

válaszain keresztül vizsgálta, így az eredmények mindenképpen közvetett és

valószínűleg torzított képet tükröznek a tényleges interperszonális viselkedésről. Ezért

szükségesnek tartjuk a barátok közötti versengés további vizsgálatát, jelen kutatási

adatok valós élethelyzetbeli igazolását, amelyet kísérleti helyzetben tartunk

megvalósíthatónak.

Végül a barátság interperszonális jellegéből fakadóan, a hiteles kép kialakításához

mindenképpen szükségesnek látjuk a vizsgálatot a legjobb baráttól származó adatokkal

kiegészíteni, vagyis ténylegesen alkalmassá tenni arra, hogy a barátságra, mint

kapcsolatra fókuszáljon.

Köszönetnyilvánítás

Szeretnék elsősorban köszönetet mondani témavezetőmnek, Faragó Klárának, aki

szakmai tanácsaival csakúgy, mint baráti támogatásával elősegítette a kutatás és a

dolgozat létrejöttét.

Szeretném továbbá megköszönni Fülöp Mártának és Nguyen Luu Lan Anhnak

hasznos tanácsaikat és segítségüket a szakirodalmak összegyűjtésében.

Köszönöm férjemnek, hogy minden erőforrásával támogatta munkámat és csak

ritkán morgott, ha nem volt otthon kenyér!

Mérhetetlen hálával mégis azoknak tartozom, akik vizsgálati személyként való

részvételükkel, vagy kérdezőbiztosi tevékenységükkel segítették elő a kutatás

megvalósulását. Nélkülük biztosan nem jöhetett volna létre ez a disszertáció.

113

BIBLIOGRÁFIA

ADAMS, R. G. – BLIESZNER R. (1994) An integrative conceptual framework for friendship research. Journal of

Social and Personal relationships. Vol. 11. 163-184.

ADLER, A. (1991) Emberismeret. Budapest, Göncöl Kiadó. ADORNO, T. W. – FRENKEL-BRUNSWIK, E. – LEVINSON, D. J. – SANFORD, R. N. (1950) The authoritarian

personality. New York: Harper.

AINSWORTH, M. D. S. et al. (1978) Pattern of attachment: a psychological study of the Strange Situation.

Hillsdale: Lawrence Erlbaum Associates.

ALBERT FRUZSINA – DÁVID BEÁTA (1998/a) A barátokról. In: Kolosi Tamás, Tóth István György, Vukovich

György (szerk.) Társadalmi Riport, TÁRKI, Budapest, 257 - 276 oldal. ALBERT FRUZSINA – DÁVID BEÁTA (1998/b) Társas kapcolatok, magányosság 1998-ban. In: Szívós P., Tóth I.

Gy. (szerk.) Társadalmi tény-kép. TÁRKI, Budapest, 211-220.

ALBERT FRUZSINA – DÁVID BEÁTA (1999) A bizalmas kapcsolatokról. In: Szívós, P., Tóth I. Gy. (szerk.) Monitor 1999. TÁRKI, Budapest, 218-230.

ALBERT FRUZSINA – DÁVID BEÁTA (2000) A kapcsolathálózatokról. In: Szívós, P., Tóth I. Gy. (szerk.)

Növekedés alulnézetben. TÁRKI Monitor Jelentések, TÁRKI, Budapest. ALEXANDER, F. (1948) Fundamentals of Psychoanalysis. New York: WW Norton & Co. Inc.

ALTMAN, I. – TAYLOR, D. (1973) Social penetration: The development of interpersonal relationships. New

York: Holt, Rinehart & Winston. ARGYLE, M. – FURNHAM A. (1983) Sources of satisfaction and conflict in long-term relationships. Journal of

Marriage and the Family, 45, 481-493.

ARGYLE, M. – HENDERSON, M. – FURNHAM, A. (1985) The rules of social relationships. British Journal of Social Psychology, 24, 125-139.

ARGYLE, M. (1991) Cooperation. Routledge, London.

ARGYLE, M. (1992) The social psychology of everyday life. Chapter III: Social relationships. Routledge,

London.

ARGYLE, M. (1995) Társas viszonyok. In: Hewstone, M., Stroebe, W. – Codol, J. – Stephenson, G. (szerk.)

Szociálpszichológia. KJK, Budapest, 245-271 oldal. AUKETT, R. – RITCHIE, J. – MILL, K. (1988) Gender Differences in Friendship Patterns. Sex Roles. 19, 1/2, 57-

66.

AUSTIN, W. (1980) Friendships and fairness: Effects of type of relationship and task performance on choice of distribution rules. Personality and Social Psychology Bulletin. Vol. 6. No. 3. 402-408.

BALSWICK, J. (1988) The inexpressive male. Lexington, Lexington Books.

BANDURA, A. – HUSTON, A. C. (1961) Identification as a process of incidental learning. Journal of Abnormal and Social Psychology. 63.

BANDURA, A. (1976) Szociális tanulás utánzás útján. In: Pataki F. (szerk.) Pedagógiai szociálpszichológia.

Gondolat, Budapest. 84-122. p. BANK, B. J. (1995) Friendships in Australia and the United States: From feminization to a more heroic image.

Gender & Society, Vol. 9. No. 1. 79-98.

BANK, S. – KAHN, M. D. (1980) Freudian siblings. The Psychoanalytic Quarterly, Vol. 67, No. 4. BAXTER, L. A. – MONTGOMERY, B. M. (1998) A Guide to Dialectical Approaches to Studying Personal

Relationships. In: Montgomery, B. – Baxter, L. (Eds.) Dialectical Approaches to Studying Personal

Relationships. Mahwah, NJ: Erlbaum, pp. 1-15.

BEM, S. L. (1974) The measurement of psychological androgyny. Journal of Consulting and Clinical

Psychology, 47, 152-162. BERGER, C. R. – BRADAC, J. J. (1982) Language and social knowledge: Uncertainty in interpersonal

relations. London: Arnold.

BERGER, C. R. – CALABRESE, R. J. (1975) Some explorations in initial interaction and beyond: Toward a developmental theory of interpersonal communication. Human Communication Theory, 1, 99-112.

BEUTEL, A. M. –. MARINI, M. M (1995) Gender and values. American Sociological Review, 60, 436-48.

BLESKE, A. L. – BUSS, D. M. (1998, July) Rivalry in Same-Sex Friendship. Paper presented at the Tenth Annual Conference for the Human Behavior and Evolution Society, Davis, CA.

BLESKE, A. L. – SHACKELFORD, T. K. (2001) Poaching, promiscuity, and deceit: Combatting mating rivalry in

same-sex friendships. Personal-Relationships. Vol 8(4) 407-424.

114

BLOCK, J. (1982) Psychological development of female children and adolescents. In: Berman, P. W. – Ramey, E. D. (Eds.) Women. A developmental perspective. Bethesda, MD: National Institutes of Health. pp. 188-

229.

BOWLBY, J. (1969) Attachment and Loss. Vol. 1. Attachment. London, Hogarth. BRICKMAN, P. – BULMAN, R. (1977) Pleasure and pain in social comparison. In J. M. Suls – R. L. Miller

(Eds.) Social comparison processes: Theoretical and empirical perspectives (pp. 149 186). Washington,

DC: Hemisphere. BUGENTAL, D. – MARTORELL, G. (1999) Competition between friends: The joint influence of the perceived

power of self, friends, and parents. Journal of Family-Psychology. Vol 13(2) 260-273.

BUSS, D. M. (1995) Evolutionary psychology: A new paradigm for psychological science. Psychological

Inquiry, 6, 1-30.

BYRNE, D. (1971) The attraction paradigm. New York: Academic Press.

BYRNE, D. (1992) The transition from controlled laboratory experimentation to less controlled settings: Surprise! Additional variables are operative. Communication Monograph, 59, 191-198.

CALDWELL, M. – PEPLAU, L. (1982) Sex differences is same-sex friendship. Sex Roles, 8, 721-732. CANCIAN, F. M. (1986) The feminization of love. Signs: Journal of Women in Culture and Society, 11, 697-

709.

CANCIAN, F. M. (1987) Love in America: gender and self-development. Cambridge, Cambridge University Press.

CARLI, L. L. (1989) Gender differences in interaction style and influence. Journal of Personality and Social

Psychology, 56, 565-576. CHENG, C. – BOND, M. H. – CHAN, S. C. (1995) The perception of ideal best friends by Chinese adolescents.

International Journal of Psychology, 30 (1), 91-108.

CHODOROW, N. J. (2000) A feminizmus és a pszichoanalitikus elmélet. Új Mandátum Könyvkiadó, Budapest. CLARK, M. S. – MILLS, J. (1979) Interpersonal attraction in exchange and communal relationships. Journal of

Personality and Social Psychology, 31, 12-24.

COIE, J. D. – KUPERSMIDT, J. B. (1983) A behavioral analysis of emerging social status in boys’ groups. Child Development, 54, 1400-1416.

COLE, M. – COLE, S. (1998) Fejlődéslélektan. Osiris Kiadó, Budapest.

COLEMAN, J. S. (1962) The adolescent society. Glencoe, IL, Free Press. CROWNE, D. P. – MARLOWE, D. (1960) A new scale of social desirability independent of psychopathology.

Journal of Consulting Psychology, 24, 349-354.

DAVIS, K. E. – TODD, M. J. (1982) Friendship and love relationships. In K. E. Davis, and T. O. Mitchell (Eds.) Advances in descriptive psychology (Vol. 2, p. 79-112). Greenwich, CT: JAI Press

DAVIS, K. E. – TODD, M. J. (1985) Assessing friendship: prototypes, paradigm cases and relationship

description. In: Duck, S. – Perlman, D. (Eds.) Understanding Personal Relationships. An Interdisciplinary Approach. London, Sage Publications, 17-38.

DEUTSCH, M. (1949) An experimental study of the effects of cooperation and competition upon group

process. Human Relations. 2. 199-231. DICKENS, W. J. – PERLMAN, D. (1981) Friendship over the life-cycle. In S. Duck – R. Gilmour (Eds.),

Personal relationships, 2: Developing personal relationships. London: Academic.

DION, K. K. – BERSCHEID, E. – WALSTER, E. (1972) What is beautiful is good. Journal of Personality and Social Psychology, 24, 285-290.

DODGE, K. A. (1983) Behavioral antecedents of peer social status. Child Development, 54, 1386-1399.

DOUVAN, E. – ADELSON, J. (1966) The Adolescent Experience. New York: Wiley. DUCK, S. W. – CRAIG, G. (1978) Personality similarity and the development of friendship: a longitudinal

study. British Journal of Social & Clinical Psychology, Vol. 17, No.3, 1978, p 237-242.

DUNN, J. (1990) Testvérek. Gondolat, Budapest. EAGLY, A. H. – WOOD, W. (1999) The origins of sex differences in human behavior. American Psychologist,

vol. 54. 408-423.

EAGLY, A. H. (1987) Sex differences in social behavior: a social-role interpretation. LEA, Hillsdale, New Jersey.

ERBER, R. – TESSER, A. (1994) Self-evaluation maintenance: A social-psychological approach to interpersonal

relationships. In: Erber, R. – Gilmour, R. (Eds.) Theoretical frameworks for personal relationships. 211-233. New Jersey: LEA Hillsdale

ERIKSON, E. H. (1963) Childhood and society. New York: W. W. Norton

F. LASSÚ ZSUZSA (2002/a) Female friendship and competition – The Hungarian women’s way. Paper presented at "The Complex Web of Women's Friendships" Conference, June 20-22, 2002. Portland, Maine,

USA.

115

F. LASSÚ ZSUZSA (2002/b) Artemis archetípusa a női barátságokban. Előadás a „Nő és férfi, férfi és nő - A társadalmi nemek kutatása Magyarországon az ezredfordulón” c. konferencia Nemi sztereotípiák, nemi

identitás és karrier c. szimpóziumán. Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem. Budapest, 2002.

november 22-23. FARAGÓ KLÁRA (1978) Adatok a személyközi vonzalom értelmezéséhez. In: Dancs István (szerk.) 75 éves a

Magyar Tudományos Akadémia Pszichológia Intézete. MTA Pszichológia Intézet, Budapest.

FEATHER, N. T. (1984) Masculinity, femininity, psychological androgyny, and the structure of values. Journal of Personality and Social Psychology, 47, 604-20.

FEATHER, N. T. (1987) Gender differences in values. In: Halish, F. – Kuhl, J. (Eds.) Motivation, Intention and

Volition, 31-45. New York: Springer-Verlag.

FESTINGER, L. (1954) A theory of social comparison process. Human Relations, 7, 117-127. Magyarul: (1979)

A társadalmi összehasonlítás folyamatainak elmélete. In: Pataki, F. (szerk.) Pedagógiai

szociálpszichológia. Gondolat Kiadó, Budapest. FESTINGER, L. (1957) A theory of cognitive dissonance. Stanford: Stanford University Press.

FINCHAM, F. D. (1995) From the orthogenetic principle to the Fisch-scale model of omniscience: Advancing understanding of personal relationships. Journal of Social and Personal Relationships. Vol. 12, 4, 523-527.

FLOYD, K. (1995) Gender and closeness among friends and siblings. The Journal of Personality. Vol. 129, 2.

FRANZ, C. – WHITE, K. (1985) Individuation and attachment in personality development: extending Erikson’s theory. In: Stuart, A. J. – Lykes, B. (Eds.) Gender and personality. Durham, NC: Duke University Press.

FREUD, S. (1988) Totem és tabu. Göncöl Kiadó, Budapest.

FREUD, S. (1995) A nemek közötti anatómiai különbségek néhány lelki következménye. In: Freud, S.: A szexuális élet pszichológiája. Cserépfalvi, Budapest.

FROMM, E. (1971) A neurózis egyéni és szociális formái. In: Buda Béla (szerk.) A pszichonalaízis modern

irányzatai. Gondolat, Budapest. FÜLÖP MÁRTA – BERKICS MIHÁLY (2002) Young people's perception of the competitive and the non-

competitive person in a society under social transition In: A. Ross (eds.) Future Citizens in Europe.

London, Metropolitan University. 97-105. FÜLÖP MÁRTA – SZÖLLŐS PÉTER – SZŐNYI GÁBOR – TELCS ANDRÁS (1999) „IBS-B study” – első

eredmények. In: Annales ’99. IBS, Budapest, 157-172.

FÜLÖP MÁRTA (1995/a) A versengésre vonatkozó tudományos nézetek. A versengő magatartás eredete. Pszichológia, 15, 61-111.

FÜLÖP MÁRTA (1995/b) A versengésre vonatkozó tudományos nézetek. A versengés a pszichonalaízis

tükrében. Pszichológia, 15, 157-211. FÜLÖP MÁRTA (1995/c) A versengésre vonatkozó tudományos nézetek. A versengés a szociálpszichológia

tükrében. Pszichológia, 15, 435-474.

FÜLÖP MÁRTA (1995/d) Does Gender Make any Difference? Children's Concepts on Competition, VIIth European Conference on Developmental Psychology, Krakko, Lengyelország, p. 134.

FÜLÖP MÁRTA (2002/a) Versengő nők (és férfiak) Magyarországon és Japánban. Előadás a „Nő és férfi, férfi

és nő - A társadalmi nemek kutatása Magyarországon az ezredfordulón" című konferencián. Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem. November 22-23. P. 73.

FÜLÖP MÁRTA (2002/b) Versengés az iskolában. In: Mészáros Aranka (szerk.) Az iskola szociálpszichológiai

jelenségvilága. ELTE Eötvös Kiadó, Budapest. 223-247. GIBSON, J. J. (1979) The ecological approach to visual perceptions. Houston Mifflin, Boston.

GILLIGAN, C. (1982) In a different voice: Psychological theory and women's development. Cambridge, MA:

Harvard University Press. GLASS, D. C. (1977) Behavior patterns, stress, and coronary disease. Hillsdale, NJ: Erlbaum.

GOODNOW, J. J. – BURNS, A. (1985) Home and school: A child’s-eye view. Sydney, Allen – Unwin.

GOULDNER, H. – STRONG, M. S. (1987) Speaking of friendship: Middle-class women and their friends. Westport, Greenwood Press.

GRIFFIN E. (2002). A First Look At Communication Theory (custom edition). New York: McGraw-Hill.

GRIFFIN, E. – SPARKS, G. (1990) Friends forever: A longitudinal exploration of intimacy in same-sex friends and platonic pairs. Journal of Social and Personal Relationships. 7, 29-46.

GRIFFIN-PIERSON, S. (1990) The Competitiveness Questionnaire: A measure of two components of

competitiveness. Measurement and Evaluation in Counselling and Development. 23. 108-115. HAKMILLER, K. L. (1966) Threat as a determinant of downward comparison. Journal of Experimental Social

Psychology, 2. (Suppl. 1), 32 39.

HAMILTON, W. D. (1964) The evolution of social behavior. Journal of Theoretical Biology, 7, 1-52. HAMM, N. H. – BAUM, M. R. – NIKELS, K. W. (1975) Effects of race and exposure on judgments of

interpersonal favorability. Journal of Experimental Social Psychology, 11, 14-24.

116

HARTUP, W. W. (1992) Friendships and their developmental significance. In: McGurk, H. (Ed.) Childhood social development. Gove, UK, Erlbaum. 175-205.

HARTUP, W. W. (1996) The company they keep: friendships and their developmental significance. Child

Development, 67. 1-13. HAYS, R. B. (1984) The development and maintenance of friendship. Journal of Social and Personal

Relationships, 1, 75-98. HAYS, R. B. (1985) A longitudinal study of friendship development. Journal of Personality and Social

Psychology, 48, 909-924.

HAYS, R. B. (1988) Friendship. In: Duck, S. W. (Ed.) Handbook of personal relationships, London: John

Wiley.

HAZAN, C. – HURT, M. J. (1991) From parents to peers: Transitions in attachment. Unpublished manuscript,

Department of Human Development, Cornell University.

HEIDER, F. (1958) The psychology of interpersonal relations. New York: Wiley. HIBBARD, D. R., TAO, R. (1999) The influence of two kinds of competitiveness on adjustment, close

relationship quality, and achievement in late adolescence. Poster session presented at the biennial meeting of the Society for Research in Child Development. Albuquerque, NM, USA.

HOFSTEDE, G. (1980). Culture's Consequences: International Differences in Work-Related Values. Beverly

Hills, CA: Sage Publications. HORNER, M. S. (1972) Toward an understanding of achievement-related conflicts in women. Journal of Social

Issues, 28, 157-176.

HORNEY, K. (1950) Neurosis and human growth. The struggle toward self-realization. New York: WW Norton.

HORNEY, K. (1967) The flight from womanhood: The masculinity complex in women as viewed by men and

by women. In: Horney, K. (1967) Feminine Psychology, 54-70. New York: WW Norton. HUGHES, L. A. (1988) „But that’s not really mean”: Competing in a cooperative mode. Sex Roles. 19. 669-

687.

INGRAM, P. (2000) Friendships among competitors in the Sydney hotel industry. American Journal of Sociology. Vol 106 (2) 387-423.

IZARD, C. E. (1960) Personality similarity and friendship. Journal of Abnormal and Social Psychology, 61,

47-51. JANIS, I. L. (1982) Groupthink: Psychological studies of policy decisions and fiascoes. 2nd Edition. Boston:

Houghton Mifflin.

JENKINS, C. D. (1975) The Coronary-prone personality. In: Gentry, W. D. (Ed.) Psychological aspects of myocardial infraction and coronary care. Saint Louis: Mosby.

JOHNSON, D. (1997) Reaching out: Interpersonal effectiveness and self-actualization. Boston: Allyn – Bacon.

JOHNSON, D. W. – JOHNSON, F. P. (1992) Positive interdependence: The heart of cooperative learning. Edina, NM: Interaction Book Company.

JOHNSON, M. P. LESLIE, L. (1982) Couple involvement and network structure: A test of the dyadic withdrawal

hypothesis. Social Psychology Quarterly, 45, 34-43. JONES, G. P. – DEMBO, M. H. (1989) Age and sex role differences in intimate friendships during childhood

and adolescence. Merrill-Palmer Quarterly of Behavior and Development, 35, 445-462.

JORDAN, J. V. – KAPLAN, A. G. – MILLER, J. B. – STIVER, I. P. – SURREY, J. L. (1991) Women’s growth in connection. Writings from the Stone Center. New York: The Guilford Press.

JOST, J. T. – BANAJI, M. R. (1994) The role of stereotyping in system-justification and the production of false

consciousness. British Journal of Social Psychology, 33, 1—27. JOURARD, S. M. (1971/a) Self-disclosure: An experimental analysis of the transparent self. New York: Wiley.

JOURARD, S. M. (1971/b). The Transparent Self (Rev ed.) New York: Van Nostrand Reinhold.

KELLEY, H. H. – STAHELSKI, A. J. (1970) Social interaction basis of cooperators’ and competitors’ beliefs about others. Journal of Personality and Social Psychology, Vol. 16, No. 1, 66-91.

KELLEY, H. H. et al. (1983) Close relationships. New York: W.H. Freeman.

KELLY, G. A. (1955) The psychology of personal constructs, Vol. 1-2. New York: Norton. KERCKHOFF, A. C. – DAVIS, K. E. (1962) Value consensus and need complementarity in mate selection.

American Socilogical Review, 27, 295-303.

KÉRI KATALIN (1996) A reneszánsz kori nő. Dimenzió Software Magazin, IQDEPO, Pécs. KERNS, K. A. (1994) A developmental model of the relations between mother-child attachment and

friendship. In: Erber, R., Gilmour, R. (Eds.) Theoretical frameworks for personal relationships. 129-156.

New Jersey: LEA Hillsdale. KLEIN, M. (1932) The psycho-analysis of children. London: Hogarth.

KLEIN, M. (1957) Envy and gratitude. London: Tavistock.

117

KOHLBERG, L. (1963) The Development of children's orientations towards a moral order: I. Sequence in the development of moral thought. Vita Humana, 6, 11-33.

KOPP MÁRIA – SKRABSKI ÁRPÁD – SZEDMÁK SÁNDOR (1998) A bizalom, a társas támogatás, az

összertartozás, az együttműködés képességének egészségügyi jelentősége. Végeken. 9/4. 4-11 oldal. LAQUEUR, T. (2002) A testet öltött nem. Test és nemiség a görögöktől Freudig. Új Mandátum Kiadó,

Budapest.

LASSÚ ZSUZSANNA (1996) Valóságfelépítés a párkapcsolatokban – kiadatlan szakdolgozat. KLTE BTK Pszichológiai Intézet, Debrecen.

LÁSZLÓ JÁNOS – FARAGÓ KLÁRA (1979) A személyközi vonzalom szociálpszichológiai kutatása. In: Hunyady

György (szerk.) Pszichológiai Tanulmányok XV. Akadémiai Kiadó, Budapest.

LEA, M. – DUCK, S. (1982) A model for the role of similarity of values in friendship development. British

Journal of Social Psychology, 21, 301-310.

LEE, R. Y. (1995) How friendship develops out of personality and values: A study of interpersonal attraction in Chinese culture. Unpublished manuscript of a thesis submitted to the Department of Psychology of the

Chinese University of Hong Kong. Hong Kong. LEPORE, S. T. (1992) Social conflict, social support and psychological distress: evidence of cross-domain

buffering effects. Journal of Personality and Social Psychology. 63, 5, 857-867.

LEVINGER, G. (1983) Development and change. In: Kelley, H. H. et al. (Eds.) Close Relationships. New York, Freeman.

LEVINGER, G. (1994) Figure versus ground: Micros- and Macro perspectives on the social psychology of

personal relationships. In: Erber, R., Gilmour, R. (Eds.) Theoretical frameworks for personal relationships. 1-28. New Jersey: LEA Hillsdale.

LOMBARDO, J. P. – LAVINE, L. O. (1981) Sex-role stereotyping and patterns of self-disclosure. Sex Roles, 7,

403-411. LORR, M. – SUZIEDELIS, A. – TONESK, X. (1973) The structure of values: Conceptions of the desirable.

Journal of Research in Personality, 7, 139-147.

MACCOBY, E. E. (1990). Gender and relationships. American Psychologist, 45, 513-520. MACDONALD, K. B. (1996) What do children want? An evolutionary perspective on children’s motivation in

the peer group. International Journal of Behavioral Development, 19 (1), 53–73.

MAIN, M. – KAPLAN, N. – CASSIDY, J, (1985) Security in infancy, childhood, and adulthood: A move to the level of representation. Monographs of the SRCD, 50, 209.

MAJOR, B. – BYLSMA, W. H. – COZZARELLI, C. (1989) Gender differences in distributive justice preferences:

The impact of domain. Sex Roles, Vol. 21, No.7/8. 487-497. MCCARTHY, G. (1999) Attachment style and adult love relationships and friendships: A study of a group of

women at risk of experiencing relationship difficulties. British Journal of Medical Psychology, 72, 3, 305-

320. MCCOY, L.D. (1998) Man-to-man: A psychodynamic/developmental understanding of adult male same-sex

friendship. Unpublished manuscript of a thesis. George Fox University, US.

MCGILL, M.E. (1985) The McGill report on male intimacy. New York, Harper – Row. MÉREI FERENC (1988) Közösségek rejtett hálózata. Tömegkommunikációs Kutatóközpont, Budapest.

MÉREI FERENC (1989) Társ és csoport. Budapest.

MILLER, J. B. (1986) Toward a new psychology of women. 2nd Edition. Boston: Beacon. MONSOUR, M. (1992) Meanings of intimacy in cross- and same-sex friendships. Journal of Social and

Personal Relationships. 9. 277-295.

MUROYAMA, H. (1995) A study of rivalry as a form of interpersonal relationship. The Japanese Journal of Psychology, 65. 454-462.

NEWCOMB, T. M. (1956) The prediction of interpersonal attraction. American Psychologist, 11, 575-586.

NEWCOMB, T. M. (1961) The acquaintance process. New York: Holt, Rinehart – Winston. NGUYEN, LUU L. A. et al. (2000) Values as background of HIV/AIDS related beliefs and behaviors in

different cultures. Applied Psychology in Hungary, Special Issue 1999-2000, 85-101.

O’ CONNOR, P. (1998) Women’s friendships in a post-modern world. In: Adams, R. G. – Allan, G. (Eds.) Placing friendship in context. Cambridge, University Press.

OLIKER, S. J. (1989) Best friends and marriage: Exchange among women. Berkeley, CA, USA: University of

California Press. PARK, K. A. (1988) A developmental model of the relationships between parent-child attachment and

friendship. Paper presented at the International Conference on Personal Relationships, Vancouver, Canada.

PARKER, J. – GOTTMAN, J. (1989) Social and emotional development in a relationship context: friendship interaction from early childhood to adolescence. In T. Berndt – G. Ladd (Eds.) Peer relationships in child

development (p. 95-131). New York: John Wiley and Sons.

118

PARKER, S. – DE VRIES, B. (1993) Patterns of friendship for women and men in same and cross-sex relationships. Journal of Social and Personal Relationships, Vol. 10. 617-626.

PARKS, M. R. – FLOYD, K. (1996) Meanings for closeness and intimacy in friendship. Journal of Social and

Personal relationships. 13, 85-107. PAUL, E. L. (1991) Women's psychosocial development: The role of marriage and friendship in two lives. In:

Ozer, D. J. – Healy, J. M. Jr. et-al. (Eds.) Perspectives in personality, Vol. 3: Part B: Approaches to

understanding lives. (pp. 197-232). London, England UK: Jessica Kingsley Publishers. PEARCE, W. B. – SHARP, S. M. (1973) Self-disclosing communication. Journal of Communication, 23, 409-

425.

PERETTI, P. O. (1976) Closest friendships of black college students: Social intimacy. Adolescence, 11, 395-

403.

PIKÓ BETTINA (1996) Az egészségi állapot szociális dimenziója: a társas támogatás. Kutatási modell.

Végeken. 7/1. 20-24 oldal. PRINCE-GIBSON, E., – SCHWARTZ, S. H. (1996) Value priorities and gender. Social Psychology Quarterly, 61,

49-67. PUTALLAZ, M. (1983) Predicting children’s sociometric status from their behavior. Child Development, 54,

1417-1426.

ROKEACH, M. (1973) The Nature of Human Values. New York: Free Press. ROSE, S. (1995) Women’s friendships. In: Chrisler, J. C., Hemstreet, A. H. et-al. (Eds) Variations on a theme:

Diversity and the psychology of women. (pp. 79-105). Albany, NY, USA: State University of New York

Press. RYCKMAN, R. M. – HAMMER, M. – KACZOR, L. M. – GOLD, J. A. (1990) Construction of a hypercompetitive

attitude scale. Journal of Personality Assessment, 55, 630-639.

RYCKMAN, R. M. – HAMMER, M. – KACZOR, L. M. – GOLD, J. A. (1996) Construction of a personal development competitive attitude scale. Journal of Personality Assessment, 66, 374-385.

RYCKMAN, R. M. – LIBBY, C. R. – VAN DEN BORNE, B. – GOLD, J. A. – LINDNER, M. A. (1997) Values of

hypercompetitive and personal development competitive individuals. Journal of Personality Assessment, 69, 271-283.

SAEGERT, S. – SWAP, W. – ZAJONC, R. B. (2003) Kitettség, kontextus és személyközi vonzalom. In: Zajonc,

R. B.: Érzelmek a társas kapcsolatokban és megismerésben. Osiris Kiadó, Budapest. 99-116 oldal. SALLAY HEDVIG (1986) Kortárskapcsolatok vizsgálata 12 és 16 éves deviáns és nem deviáns serdülőknél.

Kiadatlan doktori értekezés. Kossuth Lajos Tudományegyetem, Debrecen.

SAPADIN, L. A. (1988) Friendship and gender: Perspectives of professional men and women. Journal of Social and Personal Relationships. Vol. 5. 387-403.

SARASON, I. G. – SARASON, B. R. – PIERCE, G. R. (1994) Social support: global and relationship-based levels

of analysis. Journal of Social and Personal Relationships. Vol. 11. 295-312. SARASON, I. G. et al. (1983) Assessing social support: The Social Support Questionnaire. Journal of

Personality and Social Psychology, 50, 845-855.

SCHACHTER, F. F. (1982) Sibling deidentification and split-parent identification: A family tetrad. In: Lamb, M. E. – Sutton-Smith, B. (Eds) Sibling relationships, their nature and significance across lifespan.

Erlbaum, Hillsdale, New Jersey.

SCHWALBE, M. L. – STAPLES, C. L. (1991) Gender differences in sources of self-esteem. Social Psychology Quarterly, Vol. 54, No.2, 158-168.

SCHWARTZ, S. H. – LEHMANN, A. – ROCCAS, S. (1999) Multimethod probes of basic human values. In:

Adamopoulos, J. – Kashima, Y. (Eds.) Social psychology and cultural context, 109-124. London: Sage. SCHWARTZ, S. H. (1992) Universals in the content and structure of values: theoretical advances and empirical

tests in 20 countries. In: Zanna, M. P. (Ed.) Advances in Experimental Social Psychology, Vol.25,. 1-65.

Orlando: Academic Press. SCHWARTZ, S. H. (1994) Are there universal aspects in the content and structure of values? Journal of Social

Issues, 50, 19-45.

SCHWARTZ, S. H. (1996) Value priorities and behavior: applying a theory of integrated value systems. In: Seligman, C. – Olson, J. M. – Zanna, M. (Eds.) The Psychology of Values: The Ontario Symposium, Vol.

8,. 1-23. Hillsdale, NJ: Erlbaum.

SCHWARTZ, S. H. (1997) Values and culture. In Munro, D. S. – Schumaker, J. (Eds.) Motivation and Culture, pp. 69-84, New York: Routledge.

SELMAN, R. (1981) The child as a friendship philosopher. In: Asher, S. R. – Gottman, J. M. (Eds.) The

development of children’s friendships. Cambridge, Cambridge University Press. SHARABANY, R. (1974) Intimate friendship among kibbutz and city children and its measurement.

Dissertation Abstracts International, 35, 1028B-1029B (University Macrofilms no. 74-17, 682).

119

SHARABANY, R. (1994) Continuities in the development of intimate friendships: object relations, interpersonal and attachment perspectives. In: Erber, R. – Gilmour, R. (Eds.) Theoretical frameworks for personal

relationships. 157-178. New Jersey: LEA Hillsdale.

SHERIF, M. – HARVEY, O. J. – WHITE, B. J. – HOOD, W. R. – SHERIF, C. W (1961) Intergroup conflict and cooperation: The robber’s cave experiment. Norman, Okla: University of Oklahoma.

SHERROD, D. (1989) The influence of gender on same-sex friendships. In: Hendricks, C. (Ed.) Close

relationships. Review of personality and social psychology. London: Sage. 164-186. STEIN, A. H. (1971) The effects of sex-role standards for achievement and sex-role preference on three

determinants of achievement motivation. Developmental Psychology, 4. 219-231.

STERNBERG, R. J. (1986) A triangular theory of love. Psychological Review, 93, 119-135.

SULLIVAN, H. S. (1953) The interpersonal theory of psychiatry. New York: Norton.

SWAIN, S. (1989) Covert intimacy: Closeness in men’s friendship. In: Risman, B. – Schwartz, P. (Eds.)

Gender in intimate relationships: A microstructural approach. Belmont, CA: Wadsworth. TASSI, F. – SCHNEIDER, B. (1997) Task-oriented versus other-referenced competition. Journal of Applied

Social Psychology, 27, 1557-1580. TASSI, F. – SCHNEIDER, B. H. – RICHARD, J. F. (2001) Competitive behavior at school in relation to social

competence and incompetence in middle childhood. Revue Internationale de Psychologie Sociale. Vol 14

(2) 165-184. TESSER, A. – SMITH, J. (1980) Some effects of friendship and task relevance of helping: You don’t always

help the one you like. Journal of Experimental Social Psychology, 16, 582-590.

TESSER, A. (1988) Toward a self evaluation maintenance model of social behavior. In L. Berkowitz (Ed.) Advances in Social Psychology (Vol 21, pp. 181 227). New York: Academic Press.

THIBAUT, J. W. – KELLEY, H. H. (1959) The social psychology of groups. New York, Wiley

THOMAS, K. – KILMAN, R. (1974) Conflict mode instrument. Tuxedo, NY: Xicom THORTON, D. A. – ARROWOOD, A. J. (1966) Self-evaluation, self-enhancement and locus of social

comparison. Journal of Experimental Social Psychology, 1.

TÓTH ÉVA (2002) A fenotípusos illesztés tesztelése barátnők körében. In: A Magyar Pszichológiai Társaság XV. Nagygyűlése. Előadáskivonatok. Szeged.

TRACY, L. (1991) The secret between us: Competition among women. Boston, Little, Brown and Co.

UTASI ÁGNES (1990) Baráti kapcsolatok. In: Andorka Rudolf – Kolosi Tamás – Vukovich György (szerk.) Társadalmi Riport, TÁRKI, Budapest, 475-486 oldal.

UTASI ÁGNES (1991) Az interperszonális kapcsolatok néhány nemzeti sajátosságáról. In: Utasi Ágnes (szerk.)

Társas kapcsolatok. Gondolat, Budapest, 169-193 oldal. UTASI ÁGNES (2000) Középosztály. Kapcsolatok. Új Mandátum Könyvkiadó, Budapest.

VAN DE VLIERT, E. (1998). Gender role gaps competitiveness, and temperature. In G. Hofstede (Ed.)

Masculinity and femininity: The taboo dimension of national cultures (117-129). Thousand Oaks CA: Sage. VEIEL, H. O. F. – BAUMANN, V. (Eds) (1992) The meaning and measurement of social support. New York:

Hemisphere.

VOSS, K. – MARKIEWICZ, D. – DOYLE, A. B. (1999) Friendship, marriage and self-esteem. Journal of Social and Personal Relationships. Vol 16 (1) 103-122.

WALEN, H. R. – LACHMAN, M. E. (2000) Social support and strain from partner, family and friends: Cost and

benefits from men and women in adulthood. Journal of Social and Personal Relationships, Vol. 17. No. 2. pp. 5-30.

WALKER, K. (1995) „Always there for me”: friendship patterns and expectations among middle- and working

class men and women. Sociological Forum, Vol. 10, No. 2, 273-296. WALLACE, P. (2002) Az internet pszichológiája. Osiris Kiadó, Budapest.

WEISS, L. – LOWENTHAL, M. F. (1975) Life-course perspectives on friendship. In M. F. Lowenthal – M.

Turner – D. Chiriboga, – Associates (Eds.) Four stages of life. (48-61). San Francisco: Jossey-Bass. WERNER, C. – LATANÉ, B. (1976) Responsiveness and communication medium in dyadic interactions.

Bulletin of the Psychonomic Society, 8, 569-571.

WERNER, C. – PERMELEE, P. (1979) Similarity of activity preferences among friends: Those who play together stay together. Social Psychology Quarterly, 42, 1, 62-66.

WILLIAMS, D. G. (1985) Gender, masculinity-femininity, and emotional intimacy in same-sex friendships. Sex

Roles, 12, 587-600. WINCH, R. F. (1958) Mate selection: A study of complementary needs. Harper Row, New York.

WISH, M. – DEUTSCH, M. – KAPLAN, S. J. (1976) Perceived dimensions of interpersonal relations. Journal of

Personality and Social Psychology, 33, 409-420.

120

WOOD, J. V., – TAYLOR, K. L. (1991) Serving self relevant goals through social comparison. In J. M. Suls – T. A. Wills (Eds.), Social comparison: Contemporary theory and research (pp. 23 49). Hillsdale, NJ:

Erlbaum.

WRIGHT, P. H. (1969) A model and a technique for studies of friendship. Journal of Experimental Social Psychology, 5, 295-309.

WRIGHT, P. H. (1978) Toward a theory of friendship based on a conception of self. Human Communication

Research, 4, 196-207. YOUNISS, J. – VOLPE, J. (1978) A relational analysis of friendship. In: Damon, W. (Ed.) Social cognition (New

directions for child development, 1) San Francisco, Jossey-Bass.

ZIMBARDO, P. G. (1970) The human choice: Individuation, reason and order versus deindividuation, impulse

and chaos. In: Arnold, W. J. – Levine, D. (Eds.) Nebraska Symposium on Motivation, Vol. 16. Lincoln:

University of Nebraska Press.