SSZZEENNTTFFÖÖLLDDII ÉÉLLMMÉÉNNYYBBEESSZZÁÁMMOOLLÓÓ,, AAVVAAGGYY

DDIINNAAMMIIKKUUSS ÚÚTTIIKKAALLAAUUZZ LLEEEENNDDŐŐ ÉÉSS VVEETTEERRÁÁNN VVIILLLLÁÁMM--ZZAARRÁÁNNDDOOKKOOKKNNAAKK

ÍÍRRTTAA::

JJEENNEEII PPÉÉTTEERR

EELLÖÖLLJJÁÁRRÓÓBBAANN

Talán nem tévedek nagyot, ha azt gondolom, bibliaolvasó keresztyénekként

sokunkban él a vágy, hogy életünkben legalább egyszer sikerüljön eljutni a

Szentföldre, a bibliai történetek valóságos helyszínére. Ennek legkézenfekvőbb

módja a csoportos villám-zarándoklat, előre elkészített útitervvel, professzionális

idegenvezetővel.

Ez a beszámoló egy tíznapos villám-zarándoklat élményei hatására született meg,

belső kényszerből. Régóta dédelgetett álmom 2013. március 31. – 2013. április 9.

között vált valóra. Utamat modell-értékűnek tekintem, hiszen a szervezett villám-

zarándoklatok időtartama, illetve útvonala nagyban megegyezik azzal, amiben én

magam részt vehettem.

Célom elsősorban az volt, hogy a roppant rövid időbe sűrített látottakat és

tanultakat önmagam számára rendszerezzem, illetve a zarándoklat alatt támadt

érzéseimet megfogalmazzam. Személyes hangvételű beszámoló ez, ebből kifolyólag

a személyiségemet meghatározó gondolati és hitbeli látásmódot tükrözi (keresztyén,

református, teológus). Tisztában vagyok azzal, hogy beszámolóm műfajánál fogva

magában hordozhatja a politikai, illetve vallási inkorrekció lehetőségét.

Nyomatékosan szeretném kijelenteni: nem volt szándékom senki tradícióját, hitét és

vallási meggyőződését megsérteni, ezért elnézést kell kérnem mindenkitől, aki

sértve érzi magát az olvasottak bármely pontján. A választott műfaj szubjektív,

pontosabban a kifejezésre juttatott érzések maguk szubjektívek, éppen annyira,

amennyire ez az egész út maga mélyen személyes és belső élmény volt számomra.

Másként ezt a beszámolót nem tudtam megírni, csakis személyes hangvétellel.

A beszámolót viszont nem csupán magamnak írtam. Az írás közben szemem előtt

voltak mindazok, akik hasonló utat terveznek, illetve azok is, akik már végig is

jártak egy ilyen zarándoklatot. A beszámolómat dinamikus útikalauznak szánom

mindazok számára, akik kicsit is érdeklődnek a Közel-Kelet, a Szentföld, és a Biblia

világa iránt, és a zarándoklat előtt kíváncsiak arra, hogy mire számíthatnak, illetve

már a zarándoklat után szeretnék egy személyes hangvételű, hasonló tapasztalat

ihlette útikalauz mentén újra végigélni, rendszerezni a látottakat. Emellett a

beszámolót azoknak is szántam, akik valamilyen oknál fogva nem juthatnak el a

Szentföldre. Ez az élménybeszámoló talán valamelyest hozzájárulhat ahhoz, hogy

ők maguk is láthassák, átélhessék egy villám-körutat megjárt zarándok szemén és

élményein keresztül a Szentföld mélységeit és magaslatait.

Élménybeszámolómban az ismeretterjesztést, illetve a személyes hangvételen

keresztül a továbbgondolásra sarkallást párhuzamosan fontosnak tartottam,

anyagomat is ezen elvek mentén rendeztem, külön szedve az ismeretterjesztő és az

élménybeszámoló jellegű részeket. Az ismeretterjesztő részek csokorba szedésekor

önálló kutatásaim, illetve az idegenvezető által elmondott érdekességek mellett a

Wikipedia online enciklopédia angol változatának szócikkeire is előszeretettel

támaszkodtam. A Szentföld bibliai zarándokhelyeinek magyar átírása esetében a

Magyar Bibliatársulat újfordítású szövegének terminusaira hagyatkoztam, a

Bibliában elő nem forduló helyek, illetve a különböző katolikus templomok,

bazilikák nevei esetében a közismert angol terminusokat magyarítottam.

Végül nem szándékom azt sugallni, mintha az általam választott szervezett

zarándoklat útvonala és állomásai a Szentföldön megtekintésre érdemes helyek

abszolút kánona lenne. A kánon messze szélesebb annál, mint amit nekem

szerencsém volt bejárni! Ezzel együtt azt ki merem jelenteni, ha bárkinek az

alábbihoz hasonló kaliberű útvonalat és állomásokat sikerül tíz nap alatt bejárni,

akkor megnyugodhat, hogy a legkeresettebb állomások túlnyomó részét saját

szemével láthatta.

Köszönettel tartozom a Magyarországi Református Egyház partneregyházának, a

Presbyterian Church of Irelandnek, hogy zsinati ösztöndíjamon felül az izráeli út

finanszírozásához nagyobb összeggel hozzájárult, továbbá a Union Theological College

(Belfast, UK) rektorának, James Patton Taylornak, hogy az ösztöndíjas év ideje alatt

lehetővé tette számomra, hogy az izráeli körútra vállalkozó belfasti csapathoz

csatlakozzam.

Élménybeszámolómat külön is ajánlom doktorvateremnek, Hodossy-Takács

Elődnek, a közel-keleti úti-kalandok páratlan mesélőjének; egy kiváló

idegenvezetőnek, Ofer Drorinak, aki kérdéseimre az út után is készségesen

válaszolt; barátomnak, Richard W. Medinának, akivel életem egyik legszebb és

legérdekesebb napját töltöttem az ősi Sikem környékén; eklézsiámnak, a Debrecen

Széchenyi-kerti Református Egyházközségnek; családomnak, kedvesemnek.

Belfast, 2013 év áprilisában,

Jenei Péter

II..

KKAALLAANNDDOOZZÁÁSS AAZZ ÉÉSSZZAAKKII RRÉÉGGIIÓÓKKBBAANN

((22001133.. ÁÁPPRRIILLIISS 11--22--33..))

Bázis: Kibuc Deganya Bét (A Galieai-tenger déli csücskében)

Állomások: (1.nap) Jaffa – Tel Aviv – Cézárea – Kármel-hegy – Tel-Megiddó és a Jezréel-

völgye (2.nap) Vízre szállás a Galileai-tengeren (Magdalánál) – A Boldogmondások hegye –

Kapernaum – Tel-Dán – A Golan magaslatai kilátással a Hermón-hegyére – esti séta

Tibériásban (3.nap) Bét-Seán – Názáret – esti termálfürdőzés Hamat Gaderben

0. nap – Az utazás – általános tudnivalók

A budapesti Liszt Ferenc repülőtérről a Tel-Avivi Ben Gurion repülőtérre, Izráel

állam egyetlen nemzetközi repülőterére átszállás nélkül, egy teljes óravesztéssel,

megközelítőleg két és fél óra útidővel ma már egészen gyorsan és gördülékenyen el

lehet jutni. A csoportos villám-zarándoklatok esetében a szokásos tíz napos

terminusból két napot gyakorlatilag az oda és vissza út tesz ki. Számítani lehet arra

is, hogy a költségek leszorítása végett a járatok kéretlen időben indulnak, túl korán,

avagy túl későn. Az általam választott zarándoklat esetében mind az odaút, mind a

visszaút úgy volt megszervezve, hogy éjszakai szállás nélkül kénytelenek voltunk az

alvást a szállítójárműveken pótolni.

Az utazás repülőtéri protokollja az egyéb üdülőhelyektől eltérően jóval szigorúbb és

feszültebb, szükség van a fokozott figyelemre. Előfordulhat, hogy csoportból

különhívnak egyéneket, kérdéseket tesznek fel, illetve a kézipoggyászokat újból

ellenőrzik. A leggyakrabban előforduló kérdésekre (Mi az utazásának célja? Meddig

marad? Kivel utazik? Szándékozik-e valakivel találkozni útja során? Szállít-e

csomagjában olyan dolgokat, amelyeket valaki kérésére visz?) érdemes már előre

felkészülni. Az úticél tekintetében a tanulmányi kirándulás a megfelelő válasz.

Brit csoportom számára a szigetországi kiindulópont jóval megnövelte az utazás

idejét, a Magyarországról induló csoportok kevésbé embert próbáló utazással

érkezhetnek Tel-Avivba, ami még azt sem zárja ki, hogy az utazás napján már

elkezdődhet a zarándoklat.

A 27 főből álló belfasti csoporttal húsvét szent vasárnapján (2013. ápr. 31.)

istentisztelet helyett reggel 11 órakor különbusszal indulunk a teológia (Union

Theological College, Belfast, UK) udvaráról, majd Dublin-Isztambul, Isztambul-

Tel-Aviv útvonalon, átszállással, hajnal 3 és 4 óra között meg is érkezünk Tel-

Avivba az impozáns Ben-Gurion repülőtérre. Tulajdonképpen mindenki ekkor

fogta fel, hogy alvás az nem igazán lesz. Az Amsalem turista iroda munkatársai

várnak, és kissé lassított felvételben buszra is tuszkolnak minket. Itt találkozunk

először Oferrel, az izráeli idegenvezetőnkkel, illetve Nadeemmal, az arab

buszsofőrünkkel (számottevő izráeli arab kisebbség él Izráel állam területén).

1. nap – Ámokfutás Jaffától a Deganya Bét kibuc ágyaiig

Jaffa dióhéjban (héb. Jafó, gör. Joppé): A Földközi-tenger partján fekvő modern Jaffa vegyes

zsidó, muszlim és keresztyén halászvároska, 46.000 lakóval, zsidó többséggel (30 ezer). Noha

Jaffa ősidőktől fogva jelentős kikötőváros volt, mára csupán Tel-Aviv metropoliszának

árnyékában, mintegy autentikus külvárosként funkcionál.

Jaffa jelentős kikötőváros a bibliai időkben, négy alkalommal kerül említésre az Ósz-ben: 1.)

A Józs 19,46 arról számol be, hogy a város Dán törzsének fennhatósága alá tartozik (érdekes

még az ősi Debóra-éneke, ami elmarasztalja Dánt, mint aki nem jön el a háború idején: Bír

5,17 „És Dán miért időzik a hajóknál?” Dán törzse és a hajózás, tengerparti elhelyezkedés

kapcsolatára történő utalás véletlenszerűen alátámasztja a késői Józsué könyvének

beszámolóját); 2-3.) 2Krón 2,15; Ezsd 3,7 beszámolói szerint az első, illetve a második

templomhoz a libanoni cédrusok Jaffában kötnek ki. A Dávid-Salamon korabeli Izráel

központi kikötője tehát Jaffa, és ez a későbbi időkben is fennáll, mindaddig, amíg az asszír-

babiloni-perzsa, majd a hellén-romai uralom el nem érkezik. A nagyhatalmak idején csupán a

Makkabeus felkelések idején kerül vissza rövid időre zsidó kézbe (1Makk 10,76; 14,5); 4.)

Jónás 1,3 – az Isten parancsa elől menekülő próféta Jafóban száll fel arra a hajóra, ami

Ninivével ellenkező irányba, Tarsisba megy.

Joppé az Úsz-ben is többször előkerül: 1.) Az ApCsel 9,36–42 szerint Péter itt támasztja fel a

Tábitát (Dorcas). 2.) Az ApCsel 10,10–23 szerint Péter Joppéban vendégeskedik, amikor a

ház tetején megkapja a látomást a tiszta-tisztátalan ételekről, illetve Isten új missziói tervéről

a pogányok felé. Innen indul Cézáreába Kornéliuszhoz, akinek háza népe az első megtért

pogány keresztyén gyülekezet.

Miután lefeküdni már nem érdemes (illetve nincs is hova), busszal repesztünk első

állomásunk felé, az ősi Jaffa kisvárosáig. Hajnali öt óra körül érkezünk meg az alvó

Jaffa egyetlen éber főutcájára, ahol a lokális gasztronómiai élmény a hét minden

napján 24 órában igénybe vehető, még most is, a zsidó húsvét (peszah) utolsó napján

is. Hajnal ötkor alvás nélkül reggelibe kezdeni mindenképpen olyan élmény, amiben

nem sokszor lehetett része bárkinek. A félig érlelt sajttal töltött, szezámmagos,

franciásan összenyomott és megpirított zsemlék, különleges savanyúságok, és a

frissen facsart limonádé valamelyest éberebbé tette a társaságot, de ha ezek nem is,

akkor a jó erős eszpresszók ideig-óráig elűzték az álmot.

A reggeli után megkezdjük a városnézést, idegenvezetőnk az óváros felé irányít

minket, és közben megmutatja azt az újonnan épülő negyedet, ami jórészt a

tendenciózusan ide települő zsidó családoknak készült. A békés beszivárgás ősi

mechanizmusa már sokszor győzedelmeskedett korábban is a zsidók történetében,

itt is ennek lehettünk tanúi. A zsidók már régóta tudják, hogy a mesterséges

határokat/íróasztaloknál születő nemzetközi politikát az egyszerű jelenlét könnyen

felülírhatja. Így érzik szinte kötelességüknek az országhatárokkal felszabdalt

Szentföld minden városának módszeres belakását. Noha Jaffa esetében Izráel állam

határain belül vagyunk, a többségi jelenlét fenntartása mégis igen fontos, hiszen

Izráel állam a gyakorlatban csak akkor tükrözi a valóságot, ha ez lokális többségben

is megmutatkozik. Még érdekesebb az egész kérdés a ciszjordániai területeken. A

fanatikus módon ciszjordán területekről (pl. Hebron) el nem költöző, illetve akár

illegálisan is beköltöző zsidók tulajdonképpen abban reménykednek, hogy a

jövőben a mesterséges országhatárokat a gyakorlatban a növekvő jelenlétük teheti

semmissé…

Jaffa óvárosa igazán autentikus nyitánya szentföldi kirándulásunknak. Az óvárosban

barangolva szinte semmi modern világra utaló elem nem fedezhető fel, akár két-

három ezer évvel ezelőtt is lehetnénk éppen: azon vesszük észre magunkat, hogy a

halványsárgás homokköveket, pálmafákat, regényes sikátorokat, apró

üzlethelyiségeket az álom

és az ébrenlét határán

mozgó tudatunk egysze-

riben tökéletes időutazás

illúziójává varázsolja. Az

egyetlen szürreális, oda

nem illő elem ebben a

varázslatos hajnali mo-

mentumban mi magunk

vagyunk… nyugati arca-

inkkal, mobiltelefonjaink-

kal, vakuvillanásainkkal…

A hajnalhasadta már a

kikötő stégjeinél ér minket, és itt éljük át először azt a borzongást, ahogy még a

Kindleről (elektronikus könyv) felolvasott bibliai történet (Jónás története) is

egyszeriben életre kel. Az oly sokszor hallott, olvasott bibliai történet egyszeriben

hazatalál, teret kap… Ez az a kikötő, ahol Jónás hajóra szállt… És mi most itt

vagyunk, két-három ezer évvel később, és valóságosan a lábaink alatt érezhetjük

ugyanazt a teret, érezhetjük a reggeli tenger oly jellegzetes illatát… Az a több ezer

év távolság köztünk és Jónás közt most nem tűnik olyan nagynak… a tér közte és

köztünk olyan közel került, amilyen közel csak lehet, és ez a felismerés elementáris

erővel hat. A bibliai történet valósága egy egészen új dimenziót kap hirtelen…

A kikötő stégjét hátrahagyva az óváros

főtere felé igyekszünk, amit meg kell

mászni… hihetetlen érdekes ez a közel-

keleti építkezési technika, hogy mindig

a meglévő romokra építkeznek, így

végül minden ősi település egy dombbá

válik, a házak egymás hegyén-hátán a

káosz harmóniáját teremtik. A főtérről

(ahol muszlim és katolikus templomok

is találhatók) csodálatos kilátás tárul

Tel-Avivra, illetve itt láthatóak azok az archeológiai feltárások, amelyek a vaskortól

kezdve a hellén-római és későbbi bizánci, keresztes, és ottomán korokból is

mutatnak rétegeket.

Tel-Aviv dióhéjban: A modern Tel-Aviv, noha nevében tudatosan archaizál (mintha csak

valamely ősi „tell”, azaz rom helyén állna), Izráel állam legfiatalabb városa, a nyugati part

legjelentősebb városa. Kikötőváros, repülőtér, gazdasági központ, főváros (?). A közel

félmillió fős város a modern Izráel államával született, tulajdonképpen a semmin, a sivatagon

épült fel (csakúgy, mint Amerika „játszótere”, a sivatagon felépített Las Vegas). A

tradícióktól mentes státusza teheti azzá, aminek lennie kell. Míg Jeruzsálem a tradíciók súlya

alatt roskadozik, illetve a valláspolitika gondjai kötik le minden figyelmét, addig Tel-Aviv

modern metropoliszként fiatalos lendülettel segít Izráel államának a modern világ ügyeit

intézni. Tel-Aviv Izráel állam legszekulárisabb városa, az itt élőket a divat, a hedonizmus és a

testkultúra sokkal inkább foglalkoztatja, mint az egymásnak feszülő világvallások ódon

monolitjai. Tel-Aviv egy merőben poszt-modern vonás a Szentföld arcán…

Jaffa autentikus lapos tetős homokkő házai és utcácskái után Tel-Aviv felhőkarcolói

és Bauhaus betonrengetegei

merőben kontrasztos képet

adnak… A hajnal varázsa után arra

ocsúdunk, hogy a Földközi-tenger

partján a tel-avivi beachen a zsidó

peszah csupán egy szekuláris

szabadnapot jelent a tel-avivimnek

(így hívják magukat, mintegy tel-

aviviként valóban egy egészen más

népség is). Joggingoló feminin

szépfiúk, dinamikus testtudatos

nők, pudlisétáltató fasioniszták… így fest Tel-Aviv a szabadnapon…

Csoportunk dominánsan hideget nem ismerő britekből állva éppen fürdőruhára

vált, hogy a 15 fok körüli Földközi-tengerben ébredjen fel végérvényesen. A parton

csupán én és újdonsült dél-afrikai barátom (8 éve észak-ír rezidens) jajveszékel, de

aztán végül mi is beóvatoskodunk. Óriási élmény, noha idegenvezetőnk komplett

őrültnek nyilvánít minket (a helyiek az év ezen szakában igen ritkán fürdőznek).

Nézőpont kérdése áll itt elő, az íreknek az itteni klíma már valóságos hőség, az ő

tengereik véleményem szerint még soha nem voltak 15 fokosak.

Cézárea dióhéjban: Tel-Aviv és Haifa közt félúton, a Földközi-tenger partján fekvő modern

Cézárea egy 4500 fős városka. A bibliai idők emlékeit jól elkülönített park őrzi.

Az ókori Cézáreát Kr.e. 25-13 között az őrülete mellett nem kevésbé őrült gigászi

építkezéseiről híres Nagy Heródes építi ki a Római Birodalom Júdea provinciájának

adminisztratív központjaként. Nevét Augusztus császár fenségjelzőjének tiszteletére nevezi el

Cézáreának. Építészetileg máig meghökkentő a csodálatos Földközi-tengeri kilátással bíró

színháza, a kikötő betonpillére (Heródes először alkalmaztatta itt az invenciózusnak számító

betont a hullámok megfékezésére), amiből még máig is maradt fenn a földrengések dacára,

illetve fényűző fürdőmedencéi a parton.

A tel-avivi fürdőzés után már

Cézárea felé tartunk, úticélunk

Nagy Heródes lázálmos tengerparti

óváros-részletének megtekintése.

Utunk során többször kell majd

elámulnunk azon, hogy az

ellentmondásos jellemű Nagy

Heródes miként hagyta ott nyomát

a Szentföldön mindenütt. Később

majd még csak egyértelműbbé válik,

hogy az igazi mai turista-

attrakciókat a Szentföldön mind-mind Nagy Heródes építészeti álmainak

megvalósulásai jelentik. Hellén-római

konform építészeti vállalkozásai híján az

antik korabeli Júdea provincia csak egy

porfészek maradt volna (csakúgy mint a

Habsburgok építkezései nélkül Budapest

és egyéb monarchiabeli városközpon-

tok… Budapest Duna-parti Habsburg

műremekei nélkül senki nem lenne

kíváncsi a Duna partjára, sem nem lenne a

világörökség része… azért elgondolkodtató ez…).

Karmel-hegy dióhéjban: A Karmel-hegye a modern Haifa városához közel az északi parti

régió legjelentősebb magaslata. A Karmelről minden bibliaolvasónak Illés próféta jut eszébe,

illetve az emblematikus megütközés a Baál-kultusszal.

Cézáreát hátrahagyva továbbra is a Földközi-tenger partja mentén haladunk észak

felé. Úticélunk a Karmel-hegye. A Karmel felé tartva akaratlanul is részünk lesz egy

igazán autentikus környezeti/meteorológiai élményben… a homokviharban.

Tavasszal a hideg és a meleg gigászi harcot vív a Szentföldön, a tenger felől érkező

heves széláramlatok napokra is porfelhőbe boríthatják az egész térséget. Délutántól

másnapig porfelhő borult ránk. Olyan ez, mint a köd, csupán ellenkező előjellel;

csontszáraz meleg van. A Karmel-hegy turista pontjához érve célunk valamelyest

meghiúsult, hiszen tiszta időben a Karmel-hegyéről madártávlatból be lehet látni a

falatnyi Szentföld északi régióinak jelentős részét. Idegenvezetőnk megígérte, hogy

másnapra már jobban fogunk látni, de nem hiszem, hogy sokunk sajnálta volna,

hogy ez a speciális helyzet állt elő. Ilyen élményben sehol máshol nem lehetne

részünk, csak ebben a térségben… A délutánba harapva egyébként sem illett volna

semmi jobban a fátyolos kialvatlanságunkhoz, mint ez a szürreális porköd…

Miután a zsidó húsvét miatt többnyire minden

étterem zárva van, az idegenvezető egy különleges

ötlettel áll elő. A Karmel-hegyéről lefelé buszozva

észreveszi a hegy körül kereskedelmi céllal táborozó

drúzok kirakodó-konyháját. A drúzok Izráel állam

legnépesebb számú kisebbsége (több, mint 100

ezren vannak), akik zárt közösségben élnek 22

városban a nyugat-izráeli régiókban. Zárt közösségi

életük ellenére roppant lojálisak Izráelhez. Nem

véletlen, hogy itt találkozunk velük, a Karmel

melletti Daliyat el-Carmel nevezhető fővárosuknak.

Kirakodó-konyhájuk és az étel, amit kínálnak,

roppant autentikus, akár háromezer évvel ezelőtt is

lehetnénk éppen. Az éhség nagy úr, még a nyugati csoport finnyásságát is legyőzi.

Nyomban körbeülnek, és kezdik fogyasztani a félig érlelt sajttal megkent

lepénykenyereket, illetve a többnyire rizzsel töltött szőlőleveleket. Ősi közel-keleti

gasztronómiai élményben van része a nyugati vándoroknak.

Megiddó és a Jezréel-völgye dióhéjban: Megiddó romjai különleges geográfiai és egyben

teológiai jelentőséggel bírnak. A Karmel-hegytől nem messze dél-keletre elhelyezkedő

Jezréel-völgye és Megiddó magaslata jelentős kereskedelmi útvonal mentén helyezkedik el,

így a kezdetektől fogva tulajdonképpen sorozatos csaták és háborúk színhelye. Megiddó

egészen korai bronzkori időktől kezdve lakott település, 586-os teljes pusztulásáig állítólag 26

különböző archeológiai réteget lehet elkülöníteni itt. Érdekessége a helynek, hogy Kr.e. 586-

os pusztulása után teljesen elhagyatottan marad, és nem épül újjá. A csataszínhely és az

elhagyatottság képei eredményezhetik, hogy János Jelenéseiben az armageddoni végső

háború képe ebből a térségből eredeztethető, ezt az etimológiai kapcsolódás is nyilvánvalóvá

teszi. A zsidó gondolkodás szerint a végső háború színhelye csakis Megiddónál lehet.

Megiddó az Ósz-ben egy igen jelentős és tragikus csata színhelye is egyben, Jósiás király egy

meglehetősen meggondolatlan harcászati megmozdulás eredményeképp itt veszt csatát,

illetve életét is az egyiptomi Nékó fáraó serege ellen.

Tel-Megiddó és a Jezréel-völgye álmatlan ámokfutásunk utolsó állomása…

szürreális élmény, ahogy a homokvihar és az álmatlanság tépázta csapatunk ide

érkezik, éppen erre az apokaliptikus és kaotikus helyre… Mintha csak hollywoodi

rendezők koreografálták volna meg ezt számunkra… az illúzió tökéletes, minden

egybevág… „boker, boker, boker, (boker = reggel) kis zombi seregem”, ilyen

énekkel ébresztget minket idegenvezetőnk utolsó armageddoni állomásunk

csatájának megvívására, egyáltalán az ébren maradásra…

Megiddó az a hely, amit nagyon vártam… Szinte nincs olyan valamire való

archeológus, aki ne kapirgálta volna meg itt a köveket. Ékes bizonyítéka ennek a

„tell” azon része, ahol még az egészen korai módszer mentén egészében átvágták a

rétegeket, mintegy egyszeri megsemmisítő feltárással… Ma már megfontoltabban

megpróbálják az archeológusok nem megsemmisíteni a különböző rétegeket.

Eszméletlen azt is látni, ahogy az első ásatók a kiásott törmelékből a „tell” mellett

egy másikat hoztak létre, ki tudja, mennyi értékes anyag rejlik abban az

archeológusok által gyártott „tellben” is… A feltárt Megiddó roppant gazdag

emlékekben, jó állapotú városkapu, gabonasiló, illetve elképesztő ciszterna is

található itt, úgymint kultikus terület is (a képen a központi oltár is látható).

Az egyik legérdekesebb dolog itt a rengeteg pálmafa jelenléte… Ez elsőre szemet

szúrt, és mint később

megtudtam, ezek a pál-

mák azoknak a dato-

lyáknak a magjaiból

nőttek, amelyeket az

ásatásokon alkalmazott

munkások dobáltak el (a

legelső ásatásoknál szin-

te rabszolgasorban dol-

goztatott munkásoknak

kenyeret és datolyát ad-

tak csupán). Szürreális

látvány a kőhalmokból

kiemelkedő pálmák tö-

mege.

Apokaliptikus végállomásunk

után végre a Galileai-tó déli

csücskében elhelyezkedő

Deganya Bét kibuc felé vesszük

utunkat. A kibuc-jelenség azért

még megér némi figyelmet. A

kibuc-mozgalom még a modern

Izráel állam megalakulása előtt

vette kezdetét, amikoris marxista

utópisztikus ideológiától fűtött

zsidó közösségek fejükbe vették,

hogy a Szentföldre visszatérve

létrehozzák a tökéletes közösség szigeteit (kibuc = csoport, összegyűjteni). A kibuc-

mozgalom mentén betelepülő zsidó közösségek tulajdonképpen alapját képezték a

modern Izráel állam megalapíthatóságának. A Deganya Alef az első kibuc az

emlékezet szerint, mi pedig abban a megtiszteltetésben részesülünk, hogy a Bétben

szállhatunk meg. Állam az államban érzés ez, a kibuc a nyugalom és a biztonság

érzését kelti az egyébként feszültségtől szikrázó külső világ ellenében. Fiatal fiúk

AK típusú mordályokkal felszerelve védik a kibucokat, mi is látjuk őket minden

reggel, amikor letámasztják a fegyvert az asztal mellé, olyan természetességgel,

mintha csupán kalapot akasztanának a fogasra…

2. nap – A Genezáret vize és a Hermón harmatja

Nyolc óra alvás egyhuzamban csodákat művel alvajáró csapatunkkal. A reggeli a

kibucban már egész más hangulatban folyik, megjön a fanyar brit humor, nevetés,

zajongás… az élet.

A Galileai-tenger dióhéjban: A Galileai-tenger épp annyira tenger, mint a Balaton. Édesvizű

tó ez északon, amelyet a Jordán vize táplál. Héber neve: Kinneret, ebből származik a

helyesebb magyar elnevezés is, a Genezáret-tava. Hívják még Tibériás-tónak is. A Galileai-

tenger jelentősége Izráel számára szavakkal le nem írható. Ősidőktől fogva ez a tó jelenti a

régió számára az ivóvízkészletet. Hossza 21 km, szélessége 13 km (kb ¼-e tehát a

Balatonnak, épp annyi, amit a Balatonból Akarattya löszfalának tetejéről lehet látni, tehát a

„feje”). Ma is úgy tartják itt, hogy a Galileai-tenger vízszintje egyenes arányban áll a térség

lakóinak lelki és morális állapotával. Magas vízállás esetén az emberek lelke is túlcsordul,

viszont alacsony vízálláskor jókedvük a vízzel együtt süllyed, illetve a közmorál is veszélyben

forog, hiszen perlekedni kell a vízért.

A Galileai-tenger jelentősége a keresztyén bibliaolvasók számára központi jelentőségű. Jézus

hároméves szolgálatának legnagyobb részét a Galileai-tenger térségében töltötte. Itt történt

több tanítvány, többek között Péter elhívása is, itt történt a csodálatos halfogás (a Szent

Péter hal őrzi emlékét, amelyet fogyasztani is lehet a turistalokálokban). A tó partján fekszik

Kapernaum, Péter szülővárosa, illetve Jézus munkásságának központi bázisa. De itt fekszik

Bétsaida, Korazin, Magdala is, illetve a Hegyi-beszéd és a Boldogmondások is itt hangoztak

el, a tó partjának egyik magaslatán, Kapernaum városához közel.

Első állomásunk a Galileai-tenger. Magdalához közel hajóra szálunk, hogy Jézus

tanítványaihoz hasonlóan keresztülszeljük az ikonikus tavat. Az északnyugati oldal

felé hajózva egyre

inkább kivehető a

Boldogmondások

hegye, illetve

Kapernaum is. A

nyugati szél

kavarta por mára

már csodásan

kitisztult, és a

távolba révedve

mindenkinek van

ideje elmerengeni

az újszövetségi

passzusokon. A

hajózás minden

bizonnyal legemlékezetesebb pillanata, amikor a motort kikapcsolva csendben

lebegünk a vízen, senki nem beszél, újra magával ragad minket az életre kelt Ige.

A vízreszállás után a

Boldogmondások hegye felé

igyekszünk. A hegy teteje

valóságos zarándokhely,

keresztyén templommal a

csúcsán. Miután gyönyörű szép

édenkertben találjuk magunkat,

lélegzetelállító kilátással a

Galileai-tengerre, a hely

zarándokjellege itt még nem

zavar minket abban, hogy

érdemi módon reflektáljunk

Jézus beszédeire. A közösen felolvasott Boldogmondások különös erővel hatnak

most ránk, Jézus lába nyomában járunk, az ő szavait halljuk Igéjén keresztül, eredeti

környezetében.

A római katolikus templom a hegy tetején valóságos

unikum, az olasz Antonio Barluzzi keze munkáját

dicséri, akinél többet a 20. században katolikus

részről senki nem tett azért, hogy a Szentföld

zarándokhelyeinek arculatát formálja. (A hagyomány

szerint Barluzzi abba halt bele, amikor pályázatát a

názáreti Bemutatás templomának tervezését illetően

elutasították a ’60-as években, Jovani Muzzio

ellenében.) Az általa tervezett templom impozáns,

nem tolakodó, egyben szimbolikus tartalommal

telített. A

hatszögű

templomba belépve elsőként a különleges ku-

polára, illetve a kupola alatt körben ízlésesen

elrendezett, latinul írt Boldogmondásokra

figyelünk fel. A kupola belső festése

lenyűgöző, arany boltozaton középen

égszínkék kerek napszimbólumot

láthatunk… A színek felcserélése

elgondolkoztató… Vajon mi lehet az üzenete? Talán az, hogy a

Boldogmondásokkal is minden fordítva történik… feje tetejére állítja megszokott

világunkat és elvárásainkat…

Kapernaum dióhéjban: A Hasmóneusok korától kezdve (A Heródes-dinasztia előtt uralkodó

nagy tekintélyű dinasztia a Kr.e. 2. században) a Galileai-tenger északi partján fekvő

Kapernaum kb. 1500 fős halászvároska volt. Roppant gazdag archeológiai leletanyagot lehet

itt látni, amit kezdetben a katolikus papok kezdtek kiásni, majd a szakértő egyetemek is

csatlakoztak a munkában. A terepen a legjelentősebb látnivaló egy unikumnak számító 4.

századi zsinagóga (fehér homokkövekből készült, amelyet nem lehet a régióban megtalálni,

messziről kellett hozatni), illetve Péter apostol otthona, aminek tetején, egészen egyedi

módon modern katolikus templom áll, mintegy felfüggesztve, az eredeti romokat megőrizve.

A város központi szerepet tölt be Jézus munkásságában, illetve első tanítványait is innen

hívja el, köztük Pétert is, akinek szülővárosa Kapernaum. De András, János, Jakab, illetve a

vámszedő Máté elhívása is innen történik. A Názáreti Jézus saját otthonában rideg

elutasításra talált, így válik Kapernaum valódi otthonává és szolgálati terepévé. Számos

csodát tett itt Jézus: Péter anyósának meggyógyítása, a kapernaumi százados szolgájának

meggyógyítása, a tetőn keresztül leeresztett béna meggyógyítása…

A Hegyi Beszéd színhelyétől nem messze Jézus kedvelt városának, Kapernaumnak

romjaihoz zarándoklunk. Igen nagy itt is az érdeklődés, egymást érik a zarándokok,

de az eredeti környezet, a jól megőrzött és feltárt leletek, a Galileai-tenger partja

mind-mind serkenti az idő-

utazás illúzióját, amiből még a

tumultus sem tud kizök-

kenteni minket. A turizmus

szenzációhajhászata ellenére a

hely szelleme átütő, magunk

elé tudjuk képzelni a

halászvároska bensőséges,

egyszerű miliőjét, serény

halászokat a parton,

piactereket, zsinagógát (noha

a mostani az későbbi), Jézus

körül összegyűlő sokaságot.

Dán dióhéjban: Tel-Dán a modern Izráel állam legészakibb pontján fekvő ősi határváros,

Dán romjait takarja. Tel-Dán csúcsáról átláthatunk a Libanon államhoz tartozó Libanon

hegyeire. A Hermón magaslatairól olvadó hóból ered a Jordán-folyó is, amelyet türkizkék

kristálytiszta formában láthatunk is Dánnál tovaszaladni a Galileai-tengerbe. A térség már a

bronzkor előtt, ősidőktől fogva lakott, az izraeliták megjelenése előtti bronzkorból

impresszív leletanyag maradt fenn, melyek közül a bronzkori kapu grandiózus monolitként

áll még ma is.

A település izraelita rétege számos, igen jelentős vaskori leletanyagot tartalmaz, jó állapotú

városkapuval, feliratos sztélével (a legősibb forrás – Kr.e. 9-8. sz. – amely tartalmazza Dávid

nevét; természetesen az ilyen jellegű leletek múzeumokba kerülnek), kultikus térrel.

A bibliai beszámoló harmonikusan összecseng az archeológiai leletekkel. A Bír 17-ből tudjuk,

hogy a valószínűleg a filiszteusok elől elvándorolni kényszerülő Dán törzse az ősi kánaáni

Lájis elfoglalása után köti magához a várost, és nevezi el Dánnak. Később az ország

kettészakadása után a 2Kir könyvéből tudjuk meg, hogy Jeroboám Bételben és Dánban állítja

fel azokat a bikaszobrokat, amelyek immáron az északi országrész szinkretista jahvizmusát

képviselik. A két város tulajdonképpen az északi országrész déli és északi határát jelentik. Az

Ósz-ben domináló déli, júdeai teológiai tradíciók élesen elutasítják Jeroboám kultuszalapítási

kísérletét Jeruzsálemmel szemben, azonban érdemes nem meg feledkezni arról, hogy Bétel és

Dán kultuszi tradíciója jóval ősibb, mint a fiatal Jeruzsálemé. Bétel tradíciója egészen a

pátriárkákig, pontosabban Jákóbig vezethető vissza, míg Dán szenthelyének papsága a

masszoréták megemelt nunja hiányában (Bír 18,30) nem kisebb személyre, mint Mózesre

tekinthet vissza (A beszúrásra kerülő nunnal Mózes neve Manasséra változtatható).

Kapernaumból Tel-Dán felé tartva elsuhanunk Tel-Hácór

romdombja mellett, és csak a szívem vérzik, hogy nem

állhatunk meg itt is egy órácskára. Na persze tíz napba nem

férhet bele minden, és kárpótol a tudat, hogy a következő

állomásra viszont bőven lesz időnk… Tel-Megiddó mellett

Tel-Dán volt az az

archeológiai terü-

let, amit nagyon

vártam. Nem kel-

lett csalódnom, mi több, a „site” (ásatási

terület) várakozásaimat is felülmúlta. Újra

olyan helyhez érkeztünk, ami nagyban

mentes a hatásvadász zarándok-ipar

destruktív

hatásaitól.

Eredeti környezetben eredeti tereket láthatunk itt, az

út Dán romjaihoz igazán figyelemreméltó. Először is

láthatjuk a kristálytiszta Jordán vizét itt még csak

patakzó formájában. Egy ponton a „tellhez” vezető

úton eszményi ligetbe érkezünk, ahol lábunkkal is

érezhetjük a Jordán vizét, mi több, ihatunk is belőle.

Ezt követően elementáris erővel hat, amikor

megpillantjuk Dán falának grandiózus köveit,

városkapuját, illetve Jeroboám gigászi oltárát

(rekonstrukció). Oly sok megtanult ismeret egy csapásra autentikus illusztrációval

párosul itt, az élmény leírhatatlan azok számára, akik kicsit is érdeklődnek az

archeológia iránt. Annyi mindent lehetne itt még mondani, de a szó kevés, ezt látni

kell, át kell élni…

A Golan-magaslatai és a Hermón-csúcsa dióhéjban: A majd 2000 méteres Golan-hegység,

illetve a majd 3000 méteres Hermón-hegység Izráel állam legészakibb csücskében

helyezkedik el, Libanon és Szíria határán. A Golan-hegységből gyönyörű kilátás nyílik a

Hermónra, melynek csúcsát örök hó fedi. A Hermón hófedte csúcsainak olvadékvizéből ered

a Jordán folyó.

A Hermón hófedte csúcsai a zsoltáros képzetét is megragadja. Zsolt 133,3: „Mint a Hermón

harmatja, a mely leszáll Sion hegyeire. Csak oda küld áldást az Úr és életet.”

Tel-Dánt hátrahagyva magasba szálunk, második napunk utolsó állomásaként

madártávlatból tekinthetünk a Golan-hegységből szerte a Szentföldre.

Idegenvezetőnk sorra mutatja végig azokat az ikonikus helyeket, amiket innen látni

lehet, azonban minden bizonnyal a leggrandiózusabb látvány a Hermón hófedte

csúcsa. Immáron tudjuk azt, hogy mit látott a zsoltáros, amikor a Hermón

harmatjáról énekel/ír.

Merengésünket csupán

három hozzánk képest

alacsonyan repülő

komancs harci helikopter

töri meg, visszarángatva

minket a kegyetlen

valóságba. Érdekes

színfolt még itt azoknak a

szobroknak a

megtekintése, amelyeket

tankok roncsaiból

építettek…

Túránkat befejezve ismét fáradtan érkezünk meg jövevénységünk helyére a kibucba,

de a látottak fényében a fáradság senkit nem zavar, olyannyira, hogy szabadprogram

keretében szinte hiánytalanul Tibériásban töltjük az estét, fagylalttal korzózva a

mediterrán éjszakában.

3. nap – Ószövetség reggel, Újszövetség délután

A Gilbóa-hegye dióhéjban: A Gilbóa-hegye nyugatra a Jezréel-völgyére néz, míg keletre a

Bét-Seán völgyére. Az Ószövetségben tragikus csatának a színhelye, Saul király kardjába

dőlve itt veszti életét a filiszteusokkal folytatott ádáz harcok végső ütközetében.

A reggel drámai ószövetségi helyszínek felé vezet minket, Bét-Seán felé tartva rövid

kitérőt teszünk a Gilbóa-hegyéhez. Talán utunk legmegrázóbb pontja ez, amikor a

Gilbóa magaslatán felidézzük Saul király tragédiáját… nincs itt a hegytetőn senki,

csak mi, szótlanul hallgatjuk a bibliai történeteket Sámuel könyvéből… a tragédiát

közvetlen megelőző, illetve követő történetek helyszínei is előttünk vannak, En-dór

és Bét-Seán… e helyszínek 3000 év távlatából néma hallgatásba burkolózva

gyászolnak Saul veszte felett…

A már régóta isteni kijelentés nélkül maradt Saul a filiszteusok szorongatásában

végső kétségbeesésben, a halál előestéjén En-dórban remél feloldozó kijelentést, de

a halottidézőtől ezt nem kaphatja meg, másnap délután a Gilbóa-hegyén

beteljesedik sorsa, mi több, a filiszteusok győzelemtől mámorosan szétszabdalt

testét Bét-Seán falaira

szegezik ki…

Az Ige szavai

ólomsúllyal nehezed-

nek most ránk, látva

e tragédia teljes

„díszletét” magunk

előtt. Saul tragédiája

tulajdonképp nem a

bűnbánat hiányában

keresendő, tragédiája

a nem megfelelő

személytől várt

bűnbocsánat és

feloldozás… Vajon Isten megtagadta volna-e számára a bűnbocsánatot, ha

kétségbeesésében Hozzá kiált? Bizton állíthatjuk, hogy nem, hiszen Dávidtól sem

tagadta meg, és épp ezért olyan tragikus, hogy Saul valami miatt mégsem tud Hozzá

fordulni… (Ugyanezt láthatjuk az Újszövetségben Júdás és Péter esetében…) A

nem megfelelő személy előtti bűnbánatnál nincs semmi tragikusabb a földön…

mert már oly közel a megváltás, és mégis elérhetetlenül távol kerül…

A Gilbóa-hegyétől Bét-Seán felé igyekszünk, és míg Saul tragédiája jár a fejünkben,

újra elsuhanunk egy romdomb, még pedig Tel Rehov mellett (az idegenvezető futva

említi meg, hogy most haladtunk el mellette… még a fényképezőt se volt időm

előkapni…). Semmitmondónak tűnik neve, és az utóbbi időkig valóban az is volt, ki

sincs ásva teljesen. Viszont 2007-ben szenzációként robbant be a köztudatba,

amikor 30-nál is több ép, illetve további 200 törött, agyagból készült mesterséges

méhkaptárt tártak fel itt, a Kr.e. 10-9. századból. A felfedezés előtt a méhek

háziasítása technikájának ismeretét köztudottan Egyiptomhoz kapcsolták

(falfreskók alapján), a kánaáni térségben senki nem gondolta, hogy ez lehetséges. A

tudósok a felfedezés előtt nagyban úgy látták, hogy a kánaáni térségben az esetleges

vadméz mellett (lásd Sámson és Jónátán történeteit) a méz, mint olyan jórészt a

gyümölcsökből (füge, datolya) préselt nektárt jelenti, ipari módon csak ezt tudták

előállítani itt. Ezek a kaptárok azonban bizonyítékok arra, hogy ebben az időben

Kánaánban ismeretes már a méztermelés ezen formája is, mi több, a rehovitól

korábbi gyakorlása is feltételezhető. A „tejjel és mézzel folyó föld” kijelentés ilyen

módon a mézet illetően nem alaptalan, kiterjedt méztermelés is elképzelhető a

térségben, egészen korai, kánaáni időktől kezdve. Sajnálatos, hogy saját szemünkkel

nem láthattuk közelebbről (ó, csupán egy órácska is elég lett volna…) Tel-Rehovot,

de ezt nyilvánvalóan csak az fájlalta, aki legalábbis könyvekben, folyóiratokban már

összefutott a rehovi méhkaptárokkal…

Bét-Seán dióhéjban: Bét-Seán (jelentése: a nyugalom háza) a Jordán-völgye és a Jezréel-

völgye között fontos stratégiai ponton helyezkedik el. A régióban a központi hegyvidék felől

a nyugati partra, illetve Galilea felől Jeruzsálembe nem lehet úgy eljutni, hogy az Bét-Seán

figyelmét elkerülné. Ősidőktől, a neolitikumtól kezdve lakott település. A Kr.e. 15. századtól

egyiptomi fennhatóság alatt áll, adminisztrációs központ a régióban az egyiptomiak számára,

így látható ma is a „tell” tetején az egyiptomi helytartó palotája. A tengeri népek (filiszteusok)

megjelenésével a Kr.e. 12. században az egyiptomiak elvesztik a kontrollt Bét-Seán felett,

amit már nem is képesek később visszaszerezni (a vaskorral folyamatosan gyengül az

egyiptomi befolyás a térségben). A korai egyiptomi rétegek mellett kánaáni rétegek is

felfedezhetők, viszont legnagyobbrészt hellén-római kori remekbeszabott maradványok

alkotják a „site” döntő többségét.

A bibliai beszámolók nagyban összecsengenek az archeológiai maradványokkal. Saul király

ádáz küzdelmet vív a térségben időlegesen nagy befolyást gyakorló filiszteusok ellen, és az ő

idejében nem is sikerül visszautasítani a filiszteusokat Bét-Seánból a nyugati parti övezetbe.

Felszabdalt testét ide tűzik ki a filiszteusok, mert ez az ő városuk a kora vaskorban. Majd

csak Dávidnak sikerül a filiszteusok felé kerekedni, és kiűzni őket e belső régiókból. Bét-Seán

az északi országrész asszír inváziója idején pusztul el teljesen, és igazából újra csak a hellén

korban épül fel, de már mint valódi hellenista város (Skitopolisz néven), pogány

templommal, színházzal, sugárutakkal, nyilvános fürdővel, toalettel.

Bét-Seán különösebben nem

volt olyan hely számomra, amit

feltétlenül látni akartam volna

(személyesen én inkább néztem

volna meg Tel-Hácórt vagy Tel-

Rehovot). Ószövetségi

relevanciája, illetve ószövetségi

kori rétege igazából

elhanyagolható, a görög-római

világ szerelmesei élhettek át itt

nagyobb katarzist. A romokhoz

érve azonban nem volt többé

meglepetés számomra, hogy miért irányítják ide a kezdő zarándokokat. A

látványélmény elsöprő, hihetetlen gazdag leletanyag hever itt szerteszét. Aki nem a

Bibliához szorosan köthető helyek miatt jön a Szentföldre, annak természetesen

Bét-Seán fényévekkel érdekesebb, mint bármi, amit eddig láttunk (Cézárea persze

kivétel, az hasonló kategória). Persze az ókori Közel-Kelet szerelmeseinek is van itt

mit nézni, a kevésbé látványos egyiptomi, kánaáni maradványok között is fülig érő

szájjal el lehet szöszmötölni.

Názáret dióhéjban: A modernkori Názáret a nyugati régió legnagyobb városa, több mint 80

ezer lakóval, akik túlnyomó többségben Izráel állam arab állampolgárai. Ezért is tartják

Názáretet az arab fővárosnak Izráelben.

Az Úsz-ben Názáret a gyermek Jézus otthona, munkásságának kezdetén rövid időn belül

maga mögött kell hagynia a várost, hiszen „senki sem próféta a maga hazájában” (vö. Mk

6,4). Az újszövetségi kapcsolódások miatt számos keresztyén zarándokhely található itt,

melyek közül a legszembeötlőbb a Bemutatás bazilikája, vagy a Názáret falu skanzenje.

Utazásunk során először érkezünk olyan helyre, ahol a modernkori város forgataga

szinte teljesen elsöpri a múlt szellemét, hiszen nem választhatók szét élesen az ókori

emlékek a modern város miliőjétől. Eddigi utunk során jól elhatárolható „telleket”,

ókori maradványokat szemlélhettünk meg, amelyeket háborítatlanul hagyott a

modern település, nem építkezett közvetlen köréjük, avagy éppenséggel rájuk.

Názáret viszont előrevetíti azt, ami majd Jeruzsálemben vár minket. A múlt és a

jelen szétválaszthatatlannak látszó összekeveredése elsőre roppant zavaró lehet

azok számára, akik Jézus városát akarják szemük elé képzelni.

Názáretben roppant szerencsésen sikerül megválasztani, hogy mit is nézzünk meg.

A Bemutatás bazilikájában való tülekedés helyett a teljességgel mesterséges, ezzel

együtt mégis sokkal inkább autentikus képzeteket serkentő Názáret faluba

látogatunk. A Jézus korabeli élet számtalan elemét (ács, asztalos, gyapjúfonál készítő

szakmák, olajprés, szőlőprés, zsinagóga-élet, stb.) figyelhetjük meg itt skanzen-

jelleggel. Mesterséges időutazás ez az állomás, de mégis működik, számos dolgot

tapasztalhatunk és tanulhatunk egészen testközelből.

A skanzen után a délutáni és esti program kellemesen szellős és regeneratív.

Hazafelé tartva megállunk a Galileai-tengernél, és a merészek meg is mártózhatnak,

majd a kibucban elköltött vacsora után esti termálfürdőzéssel folytatjuk a lazítást,

Hamat Gadernél, csillagos eget bámulva, beszélgetve, viccelődve. Jól időzített

pihenő ez azelőtt, hogy az északi régiót magunk mögött hagyva Jeruzsálem felé

vennénk utunkat.

IIII..

ÚÚTTOONN JJEERRUUZZSSÁÁLLEEMM FFEELLÉÉ

((22001133.. ÁÁPPRRIILLIISS 44..))

Bázis: Kibuc Almog (a Holt-tenger északi csücske)

Állomások: Jézus megkeresztelkedésének helyszíne a Jordán partján – villám-stop Qumrán

mellett – Maszada erődje – Holt-tengeri fürdő – villám-stop Én-gedi mellett

4. nap – A pusztában

Az északi területek felfedezése után a körutunk negyedik napján úton vagyunk

Jeruzsálem felé. (Technikailag persze nem, valójában hurkot teszünk Jeruzsálem

előtt a Holt-tenger nyugati partján.) Mielőtt napunk főattrakciójához érnénk

(Maszada), útba ejtünk egy

ominózus helyszínt, mégpedig

a tradíció szerinti Jézus

megkeresztelkedésének hely-

színét a Holt-tenger északi

csücskétől nem messze, Kasr

El Yahudnál. Újra olyan helyre

érkezünk, amit a zarándokok

tömegei lepnek el. A

megkeresztelkedés helyszíné-

vel átellenben ortodox

keresztyén bazilika tornyosul,

ahol éppen újrakeresztelke-

dések zajlanak. Az innenső parton keresztyén zarándokok tülekednek, énekelnek,

illetve mások éppen a Jordánban pedáloznak. A hely meghittségéről, mondanom

sem kell, nem igazán beszélhetünk, nehéz elképzelni Keresztelő János és Jézus

teofánikus momentumát. Nehéz megmondani, ki milyen intencióval érkezik ide, de

amit kap, az jórészt felfordulás, és a szentség meggyalázása azáltal, ahogy mindenki

megpróbál magához ragadni egy darabot belőle… itt is, mint később sok

helyszínen, nem a szentség előtt elcsendesedő, levett sarúval közelítő alázatos

magatartást láthatjuk, hanem a megtisztulás nélküli, hangos robajjal történő telibe

gázolást, illetve a szentség mágia-mechanizmussal kívánt megragadását… A

szentség akkor áradhat, ha megüresített magatartással, alázattal közelítünk, és

rábízzuk magunkat a transzcendens szuverén kiválasztására, hogy vajon megérint-e

minket szentségével… mágiával, erőszakkal magunkhoz ragadni nem lehet, a

bőrön, avagy palackokban elhurcolt Jordán-víz végeredményben csupán matériává

silányul, szubsztanciát veszt…

Elgondolkodtató pillanat, amikor a Jordánnál tülekedő zarándokoktól távolabb egy

fehér galamb tétova járkálására figyelek fel. Szürreális a kép, érthetetlen, hogy mit

keres ott a madárka, de még megdöbbentőbb, hogy

mindenkit hidegen hagy… az egyetlen tiszta, hátsó

szándékoktól mentes lénynek most itt ezt a hófehér

galambot érzem, és el is szomorít a gondolat, hogyha

most a Szentlélek is jelenne meg galamb képében,

akkor se lenne ideje senkinek figyelni rá, mert a

szentség megragadásával, nem pedig megsejtésével

vannak elfoglalva…

A Holt-tenger dióhéjban: Az 55 km hosszú és 18 km széles Holt-tenger a cisjordániai nyugati

part és Jordánia határán fekszik, 33,7%-os sótartalmával, illetve a tengerszint alatti 423 m-es

elhelyezkedésével a világ egyik legkülönlegesebb sósvizű tava. A Jordán vize táplálja, és noha

lefolyása nincs, kipárolgása folytán mégis folyamatosan apad. Az igazi problémát viszont a

Jordán-folyón elhelyezett erőművek, illetve a fokozott vízkivétel okozza, ami miatt a Holt-

tenger ökológiai katasztrófa szélén áll, rohamos módon a teljes kiszáradás felé halad.

A Bibliában a Holt-tenger és környéke többször fontos események helyszíne. Már Mózes 1

könyvében is előkerül a térség, Lót ezen a környéken telepszik le. Később Dávid ezen a

vidéken (Én-gedi) bujkál Saul király elől. Keresztelő János pusztája is itt található.

Érdekes ószövetségi próféciákat is találhatunk a Holt-tengerre vonatkozóan. Ezékiel próféta

(47. fejezet) az új templom látomásban prófétál a patakról, ami a templomból ered, és még a

Sós-tengert is meggyógyítja, életre kelti, hogy nyüzsögni fognak benne az élőlények. Zakariás

próféta (14,8) is hasonlóan prófétál.

A Holt-tenger partján fekszik Qumrán is, az intertestamentális, Jézus korabeli esszénus

szekta székhelye. A qumráni barlangokban találták meg a 20. században azokat a tekercseket,

amelyeknek egy része a Biblia legősibb eredeti kéziratait rejtette. Az elrejtett, vagy eltemetett

(a használatra már nem alkalmas tekercseket zsidó szokás szerint eltemették) qumráni

könyvtár a térség éghajlati viszonyainak köszönhetően (olyan száraz, amilyen csak lehet)

maradhatott csupán évezredekig fenn.

Kissé ellentmondásos érzésekkel szállok

fel a buszra, és míg a látottakon

gondolkozok, még nem sejtem, hogy

utunk leglenyűgözőbb része fog most

következni. A 90-es főút a Holt-tenger

mellett haladva szeli keresztül az immáron

sivataggá változó térséget. Ebben a

sivatagban a Jordán-folyó völgye az

egyetlen folyamatosan zöld terület, ahova

mesterségesen nem vezetnek vizet, ott amerre csak a szem ellát, sárga szikes

homokköveket, kiszáradt wádikat (időszakos folyómedrek a homokkőbe vájva) lehet

csak látni.

És persze ott van a Holt-tenger, a szürreálisan türkizkék vizével (a magas só-

koncentrátum miatt), ami merőben halált rejt. Hogy lehet valami ennyire szép, ami

az élet minden csíráját nélkülözi? Ez a 90-es út a Holt-tenger mellett olyan

lenyűgöző, hogy arra nincs is szó. Sajnos arra nincs időnk, hogy egy hosszabb túrát

megejtsünk a Holt-tenger partján végig a sivatagban, ennek a zarándok-útnak a

megjárása mindenképpen felkerült arra a listára, amit egy esetleges következő

alkalom során muszáj lesz beiktatni.

Ehelyett villám-stoppal a qumráni barlangok mellett állunk meg, borzongató az

érzés, hogy innen kerültek elő Bibliánk (Ósz) ma ismert legősibb kéziratai.

Elgondolkodtató az is, hogy

tulajdonképpen egy fanatikus szektának

köszönhetjük azt, hogy vannak ősi

kézirataink az Ószövetségről. Sosem

tudhatjuk, hogy Istennek milyen terve

van a tévelygő teológusokkal… még őket

is fel tudja használni Isten, ezért ne

ítélkezzünk elhamarkodottan a

fanatikusok, bibliások, ultra-

konzervatívak felett…

Maszada dióhéjban: Maszada (jelentése: sziklaerőd) erődje a Holt-tenger déli csücskében,

több száz méteres sziklaormon épült erőd, pazar kilátással a Holt-tengerre. Kr.e. 37-31.

között Nagy Heródes építtette ki, fényűző palotával. A zsidó háborúk idején (A templom

Kr.u. 70-es lerombolása után) a világtörténelem talán legnagyobb szabású várostroma zajlott

itt, Lucius Flavius Silva vezetésével. A római ostromlók gigantikus rámpát építettek az erőd

bevételére, az ostrom végeredményeként a várba szorított ellenállók tömeges öngyilkosságot

követtek el, hogy szabadként hallhassanak meg (kérdéses, hogy ez vajon tényleg

megtörténhetett-e, lévén, hogy a zsidó törvény szigorúan, minden körülmények között tiltja

az öngyilkosságot). Mindössze két nő és öt

gyermek marad életben a maszadai ellenállókból.

Az ostrom történetét az egykorú zsidó-hellén

történész, Josephus Flavius örökíti meg.

Maszadában hihetetlen gazdag archeológiai anyag

található. Egy részről elképesztő, ahogy a római

légiók kövekből épített táborai és a több szász

méteres védősánca ma is látható. Az erődben

pedig kiváló állapotban láthatók a katonai barakkok, bástyák, ciszternák, vízvezetékek, a

palota és freskói, termálfürdő, zsinagóga, neveket tartalmazó osztrakák (talán a védők írták

fel nevüket haláluk előtt, ma az Izráeli Nemzeti Múzeumban tekinthetők meg), stb. Maszada

feltárása a kiváló zsidó archeológus, Yigael Yadin nevéhez köthető.

Maszadát 2001-ben az UNESCO a világörökség részének nyilvánította.

A 90-es úton végighaladva napunk (és talán az egész hét) főattrakciójához

érkezünk. Maszada-erődje káprázatos és lélegzetelállító állomás. A délutáni

melegben arra vállalkozunk, hogy a több száz méteres erődöt megmásszuk,

bármennyire is kihívásnak tűnik ez, mindenki, aki csak valamilyen módon

akadályoztatva nincs, gondolkodás nélkül belevág a zarándoklatba. A környezet

olyan mértékben lenyűgöző, hogy ezt mindenki a saját lába alatt akarja érezni,

kínkeserves verejték árán kívánja teljesen magáévá tenni. Az erőd megmászása,

annak ellenére, hogy óriási az érdeklődés, mégis személyes zarándoklattá tud válni, a

távlatok olyan nagyok, hogy kényelmesen

el lehet benne veszni. Sokan mondják,

hogy nem a cél elérése az igazi katarzis,

hanem az odavezető út… Maszada

esetében mindkettő érvényes… az

odavezető út is katartikus, de a csúcsra

érve az őrületes erőd, és a leírhatatlan

panoráma szinte nem evilági… újból Nagy

Heródes őrülete kellett ahhoz, hogy egy

ilyen vállalkozás megvalósulhasson… Elképesztő ez a helyszín, a környezet miatt, a

konkrét bibliai kötődés persze elhanyagolható. A környezet szempontjából könnyen

kijelenthető, hogy számomra Maszada volt az utazás fénypontja. Biblikus

szempontból persze a fénypont egész máshol van…

Maszada után a Holt-tenger felé vesszük utunkat, mert nem hagyhatjuk ki, hogy

meg ne mártózzunk. Óriási élmény a Holt-tengeri fürdőzés, az már egyszer biztos,

hogy a matracárusok itt nem tudnának

meggazdagodni. Jól esik a kikapcsolódás,

egy pillanatra egyszerű üdülő turistáknak

érezzük magunkat. A fürdőzés után a

kibucunk felé tartva még egy rövid időre

megállunk Én-gedinél, hogy felidézzük a

bujdosó Dávid történeteit, és elképzeljük

most már valódi illusztrációval. A környezet

teljes mértékben alkalmas a bujdosásra, itt

megtalálni valakit szinte lehetetlen…

Napunk végeztével igazán gyönyörű, paradicsomi

környezetbe érkezünk, a Kibuc Almog roppant egzotikus,

mediterrán hangulatot áraszt, vacsora után az estét a

kibuc leglátogatottabb helyének, a vendéglőnek a

verandáján töltjük.

Mindnyájan azzal az izgalommal hajtjuk álomra a fejünk,

hogy tudjuk, másnap már Jeruzsálemben leszünk…

IIIIII..

JJEERRUUZZSSÁÁLLEEMM –– AA HHÁÁRROOMM RRÉÉSSZZRREE SSZZAAKKAADDTT MMOONNOOTTEEIISSTTAA FFŐŐVVÁÁRROOSS

((22001133.. ÁÁPPRR.. 55--66--77--88..))

Bázis: Jerusalem Gate Hotel

Állomások: (5.nap) villám-stop Jerikónál – Dávid városa – Ezékiás csatornája – Templom-

hegyi bibliai régészeti emlékek – ebéd a zsidó negyedben – Dávid király sírja – Siratófal

(6.nap) Betlehem felé a határon át – a Születés Temploma – A pásztorok mezeje – Lézer-

show a Dávid-tornyában (7.nap) Yad Vashem (Holokauszt emlékmúzeum) – a

Mohamedánok templomhegye – a Betesda medencéje – A passió stációit követve a Via

Dolorosán – Jézus sírboltjának temploma (8.nap) Izráel múzeum (csak a makett és a qumráni

tekercsek) – szabadprogram (fakultatív lehetőség: Oscar Schindler sírja) – Szír ortodox

templom (Márk szülőháza és az utolsó vacsora szobája) – Úrvacsorai közösség a Sírbolt

Kertjében

Alternatív személyre szabott ajándékállomás a 6. nap helyett: A pátriárkák nyomában a

határon túl az arab Nablusban (Jákób kútja – József sírboltja – Sikem/Tel Balata) –

Samária/Szebeszte (Áháb/Heródes palotája – Keresztelő János cellája – Salomé táncának

színháza)

5. nap – Ami az óvárosból a zsidóknak megmaradt…

Jeruzsálem felé indulva rövid

intermezzóként a meglepően hűvös,

szeles reggelben megállunk Jerikónál,

hogy megtekintsük azt a sivatagon

keresztülvivő utat, ami Jerikóból

Jeruzsálem felé visz. Különleges földtani

jelenségnek lehetünk tanúi, amikor

megpillantjuk a dermedt sárga buckákat

(nem vándorló homok ez, mint a

Szaharában, hanem dermedt homokkő-

buckák). Az irgalmas szamaritánus valahol

itt látta meg a szerencsétlen, sorsára

hagyott zsidó férfit. Nem messze innen

(Jeruzsálem alatt, hasonló földbuckákon)

volt szerencsénk azt is látni, hogy a szamár

milyen ügyesen tud egyensúlyozni a

meredek buckák lankáin, mintha csak erre

teremtették volna. Így vitte a hátán a pórul

járt zsidó férfit is.

A lankákkal átellenben szivárvány bukkan elő az égen, Isten el nem múló

szövetsége íveli át most szemünk láttára a Szentföldet… és egyre hív, Jeruzsálem

felé csalogat minket…

Jerikóból Jeruzsálem felé tartva szeretném, ha valaki megcsípne, hogy bizton

tudjam, ébren vagyok… már csupán egy újabb kanyar, és meg fogom pillantani

Jeruzsálemet… a várost, melyért mindenki harcol, hogy megkaparinthasson belőle

legalább egy darabkát…

De még mielőtt a magaslatok

felől az 1-es főúton

beereszkednénk Jeruszálem-

be, újból roppant érdekes

látnivaló zökkent ki feszült

várakozásomból. Jeruzsálem

szegélyén, a lankák között fél-

nomád telepeket pillantha-

tunk meg. A nomadizmus

Palesztina sűrűn lakott

területein igencsak a

minimumra korlátozódik,

talán az utolsó telepeket látjuk itt, mielőtt a modern világ teljesen kiszorítja ezen ősi

maradványokat.

Persze az itt látott nomád telepek csupán nagy jóindulattal nevezhetők a szó

autentikus értelmében nomádoknak, valójában a társadalom perifériájára szorult, a

modern világból anyagi értelemben kisemmizett csoportok próbálják itt ősi

módszer mentén átvészelni ezt az újabb, poszt-modern kort is… a valódi

értelemben vett nomadizmus messze délen, a modern világ háta mögött, a Negev

sivatagában található, az arab nomádok több különböző törzse is fellelhető még ott,

mindaddig, amíg a konszumerizmus nagykövetei valamiként módot nem találnak a

térség lehetséges erőforrásainak teljes lepusztítására, ezáltal a nomádok

kilakoltatására…

Jeruzsálem kókuszdióhéjban: „Hosszú története során Jeruzsálem kétszer lett porig

rombolva, 23 alkalommal került ostrom alá, 52 alkalommal támadták meg, illetve 44

alkalommal foglalták el vagy éppen foglalták vissza.” Jeruzsálem a modern Izráel államának

fővárosa, noha sok esetben az igazi főváros szerepét inkább Tel-Aviv tölti be. A három

ábrahámita monoteista világvallás, a zsidóság, keresztyénség és az iszlám fővárosa címet

azonban senki nem veheti el Jeruzsálemtől. Jeruzsálem Izráel állam és Ciszjordánia határán

fekszik, a város vallásilag, politikailag és etnikailag is megosztott. Jól tükrözi ezt az, ahogy az

óváros a 19. századtól kezdve tradicionálisan négy negyedre oszlik: zsidó, keresztény,

muszlim, illetve arminiánus negyedekre. 2007-es adatok szerint a közel 800 ezer lakosból

64% zsidó, 32% arab, illetve 2% keresztény.

A bibliai idők előtt Jeruzsálem ősidők óta lakott település volt (Erre utal Az 1Móz 14-ben

Melkisédek, Sálem királyának találkozása Ábrahámmal. A bibliai beszámoló is megőrzi, hogy

Sálem/Jeruzsálem már a pátriárkák vándorlása idején városállamként létezik Kánaánban), az

izráeliták megjelenése után még hosszú ideig kánaáni szigetként maradt meg a déli törzsek

között, önálló városállamként, a jebusziak kezén. Dávid déli királysága idején szerzi meg

békés úton magának Jeruzsálemet, majd mikor az északi törzsek is elismerik királyságát, az

egységes birodalom fővárosává teszi, nem csak politikai, de kultuszi értelemben is. A szent

sátor és a szent láda Jeruzsálembe kerül, majd az első templom felépítése után immáron

egyértelművé válik Jeruzsálem centralitása. Dávid zsenialitását dicséri, hogy egy izráeli

tradícióktól független, észak és dél közvetlen határán elhelyezkedő várost szemel ki az

egységes királyság fővárosának. Azonban az egységes óizráeli birodalom csupán rövid ideig

marad fenn, Salamon uralkodása után az északi és a déli országrész kettészakad, Jeruzsálem a

déli két törzs politikai és kultikus fővárosa marad, míg északon Bétel és Dán válik vallási

értelemben központtá, kicsivel később az omridák idején pedig Samária lesz az északi

országrész politikai értelemben vett fővárosa.

Jeruzsálem és az első templom 586-ban pusztul el először, a babiloni fogság után a perzsa

korban azonban újjáépül mind a város, mind pedig a templom. Ezt a korszakot nevezzük a

második templom korszakának, mely időszak alatt Júda Jeruzsálem központtal, ugyan

nagyhatalmak alatt, de Jézus koráig önálló igazgatási egységként létezhet. Kr.u. 70-ben a

második templom pusztulása után röviddel Júda, mint olyan, megszűnik létezni, a zsidók

évezredekre szétszóratnak a nagyvilágban, noha a térségben is folyamatosan tovább léteznek

kisközösségeik. Ezt követően Jeruzsálem idegenek kezére kerül, hol ilyen, hol olyan hatalmak

kaparintják meg. Jeruzsálem csupán a 20. században, a modern Izráel állam megalakulása

után (1948. május 15. – magyaroknak könnyű megjegyezni, független Izráel állam a mi

függetlenségi nyilatkozatunk után kerek 100 évvel) kerül vissza jogos tulajdonosaihoz, a

zsidókhoz, noha vallási, etnikai megosztottsága továbbra is kérdésessé teszi, hogy vajon ki is

birtokolja a várost valójában.

És hirtelen ott van… ott van

Jeruzsálem… először

pillanthatjuk meg Dávid

városát a völgyben. Oly

sokszor láttuk már fényképen,

képeslapon, de most saját

szemünkkel látjuk végre a

monoteizmus fővárosát. Az 1-

es főúton közelítve, a Héber

Egyetem campusával

átellenben ki is pattanunk az

autóbuszból, csak hogy egy pillanatra magunk előtt láthassuk. És talán most

hihetetlennek tűnik,

de az erősen szitáló

esőfüggönyön keresz-

tül újra feltűnik a

szivárvány, melynek

íve Dávid városára

nyugszik… megérkez-

tünk, a szivárvány ide

vezetett minket, és

biztosít, igen, ez az a

hely, amit most nektek

meg kell nézni,

széltében-hosszában

be kell járni, meg kell

próbálni megérteni… és szívetekbe kell zárni…

Korábban Názáretnél már említettük, hogy milyen következményekkel jár, ha a

bibliai idők helyszíneire közvetlenül telepszik rá a modern világ rétege. Igen nehéz

szétválasztani a múltat a jelentől, illetve a múlt emlékei, terei számos esetben

„dekontextualizálódnak”… Ami régen a városon kívül volt, az most lehet belül, ami

régen fent volt, most akár kerülhet lentre is… ami régen meghitt volt, most lehet

túlzsúfolt, és ami régen Dávidé volt, az most lehet éppen Mohamedé… Nehéz

ezen a ponton mit mondani, ezért mondjunk inkább valami olyat, ami okosan és

egyben elég ködösen is hangzik: Jeruzsálemben a dolgok sokszor dekontextualizá-

lódnak, elveszthetik eredeti kontextusukat, és ezzel együtt új kontextusba kerül-

hetnek… új kontextusukban sokszor értelmük is gyökeresen átalakul, elveszthetik

eredeti jelentésüket… A múlt és a jelen rétegei Jeruzsálemben úgy kerülnek

egymásra, hogy nincs olyan archeológus, aki képes lenne őket úgy szétválasztani,

hogy bármelyik dimenzió ne sérülne végérvényesen…

…de másik oldalról közelítve mondhatjuk azt is, hogy Jeruzsálem három, valahol

rokon, de mégis oly különböző textúrájú réteg szétválaszthatatlan összefonódása…

Jeruzsálem három sarkán három óriás áll – Izráel, Krisztián és Mohamed – és a

sajátjának vélt szőttest kérlelhetetlenül húzza, húzza, húzza, azt remélve, hogy a

neki nem tetsző részek majd csak lefoszlanak… de a ráncigálás igazából előbb-

utóbb minden réteget megsemmisít, mert az összefonódás túlzottan kusza és

tekervényes…

De térjünk vissza kezdeti gondolatunkhoz, a múlt és a jelen egyazon helyrajzi

térben való összefonódásához… miután a bibliai Jeruzsálem romjain a modern

Jeruzsálem szíve dobog, így roppant nehézkes, sok esetben lehetetlen előhozni a

bibliai idők Jeruzsálemének autentikus tereit, emlékeit. Ezért is van az, hogy

Jeruzsálem zarándokhelyeit nem a történészek, hanem az adott vallási tradíció

képviselői azonosítják be. Roppant fontos ezt megérteni!!! Míg északon kalandozva

az ősidők romjai és a modern település, noha egymáshoz közel, de mégis két külön

helyen van (pl. Tel-Hácor – Hácór; Tel-Dán – Dán, Tel En-dór, En-dór, Bét Seán

romjai – Bét Seán, stb.), addig Jeruzsálemben a rom és a város egy és ugyanaz. Az

előbbi esetben a romokat zavartalanul lehet feltárni (aminek csupán a pénz lehet az

akadálya), míg ez utóbbi esetben előbb az élő város szívét ki kellene oltani ahhoz

(értsd, ledózerolni), hogy ama régmúlt sírját feltárjuk. Az élet és a józanész törvénye

ebben az esetben előbbre való, mint a tudás és a kíváncsiság kielégítése. Miután az

eredeti terek legtöbb esetben valahol az élő város alatt vannak, a tudományosság

többnyire kénytelen visszavonulót fújni, és kutatható „tellek” után nézni (Palesztina

a romdombok tekintetében elsőszámú az egész világon, sehol nincs ennyi „tell”

ilyen kis területen).

És ilyenkor érdekes dolog történik: az eredeti terek hiányának vákuumát a

tradicionális terek világa kezdi kitölteni… A tradicionálisan kikiáltott szent hely

nem nélkülözi ugyan a fakticitást teljes mértékben (mert ugye az biztos, hogy a

jeruzsálemi bibliai események mind valahol itt történtek meg), viszont mégis

alapjában véve, józanésszel bizonyíthatatlan a régi és a modern helyek egymásnak

való konkrét megfeleltetése…

A tévedések elkerülése végett nyomatékosan le kell azonban szögeznünk: A mai

Jeruzsálemben számtalan, tudósok által is megerősített eredeti emléket találhatunk a

bibliai időkből!!! A probléma ilyenkor nem azzal van, hogy nem tapintható saját

kézzel a két-három ezer éves emlék, hanem azzal, hogy annyira más kontextusba

kerül, avagy annyira kevés látható belőle, hogy az egyszerű mezei zarándoknak

egyáltalán nem segít elképzelni az eredeti állapotokat, nem tud illusztrációvá válni…

a humoros anekdotához hasonlóan sokszor úgy van ez, hogy az elefánt farkát

tapintva kéne szemünk előtt látni, hogy hogyan is néz akkor ki az egész állat.

Dávid városa és Ezékiás csatornája dióhéjban: A Dávid városaként meghatározott régészeti

terület az óvárosban azon terek közé tartozik Jeruzsálemben, amelyek valóban autentikus,

bibliai időkre tekintenek vissza. Tulajdonképpen egy keskeny sávról beszélünk itt a most már

mohamedán templomhegy déli lankáján végigfutni. Délről a Hinnom-völgye, keletről a

Kidron-völgye határolja, a „site” csúcsáról csodálatos panoráma nyílik az Olajfák hegyére,

illetve a tövében arra az ősi, nagy becsben tartott zsidó temetőre, amelyről úgy tartják, a

Messiás eljövetelekor elsőként támadnak majd fel a halottak.

A Dávid-városa térség tulajdonképpen Dávid palotájának helye volt a Templom árnyékában.

A zarándokok előtt nyitva álló park roppant érdekes látnivalókkal szolgál. Több multimédiás

oktatófilm segíti itt a zarándokoknak az eligazodást, melyek közül a 3D-s, bibliai időkre

koncentráló vetítés talán a leglátványosabb és leginformatívabb egész utunk során.

A körút keretében a legkülönlegesebb, legizgalmasabb látványosság mindenképp Ezékiás

csatornája kell, hogy legyen. A Kr.e. 8. századi asszír inváziót megelőzően (észak már Kr.e.

722-ben elesett) nagy bölcsességgel Ezékiás király vájatja ezt az alagutat, hogy a majdan

ostrom alá vett városnak folyamatos vízellátása legyen. Az alagutat a Gihón-forrás táplálja, a

friss víz ma is ott fut tova a csatornában. Az erősebb idegzetű zarándokoknak lehetőség

kínálkozik a több mint fél kilométeres, roppant keskeny,

alacsony, olykor medencecsontig érő vízzel telt alagúton

végigmenni, egészen a Siloám-medencéig. Ezt követően

tovább lehet haladni egy újabb földalatti, immáron száraz

alagúton egészen fel a Templomhegyig, hogy a túra

zárásaképp a templomból megmaradt nyugati falnál

(Siratófal) lehessen zárni az autentikus zarándoklatot.

A Templomhegy körül kínálkozó bibliai terek ásatását

olyan óriások végezték, mint Katleen Kenyon, vagy Yigael

Yadin. Ha valaki kicsit is érdeklődik a bibliai archeológia

iránt, a nevek hallatán megborzong… (a képen e két

régészóriás látható, amint kezet ráznak)

Jeruzsálembe érve első napunk az autenticitás jegyében telik, melynek személy

szerint én mérhetetlenül

örülök. Először a Dávid

városát bemutató archeo-

lógiai területen megyünk

végig (a csúcson pano-

rámával az Olajfák-hegyére

és a temetőre), eredeti

romok között. Amit ma még

látni fogunk, az maradt meg

a zsidóknak a bibliai

időkből…

Impresszív túránk az

Ezékiás csatornája felé visz. Mindenki tudta, hogy azt tervezzük, keresztülmegyünk

rajta, de igazából csak ott vágott mellbe mindenkit, hogy mire is vállalkozunk… fél

kilométernél is hosszabb utat térdig, olykor combtőig (a méretarányokat magamhoz

viszonyítom, ami nem az átlagos méreteket jelenti… majdnem két méteremmel én

megúsztam azt, hogy medencecsontig süppedjek a vízbe…) gázolva a keskeny

tárnákban, olykor kétrét görnyedve, teljes sötétségben (csak a magunk hozta lámpák

világítanak)… nem mindennapi élmény…

Miután többeknél a pánikroham tünetei kezdenek jelentkezni, zsoltárokba kezdünk,

így tudunk csak végigmenni ezen az alvilági útvonalon… Közben az jár a

fejünkben, hogy ama ostrom idején hogyan jártak keltek a várvédők a rejtett

alagúton keresztül… A csatorna közepén idegenvezetőnk megáll, mindenkit

csendre int… majd szívet facsaró zsidó énekbe

kezd… Miután az utolsó hangok is elvesznek a

sötétségben, halkan mondja: Jeremiás éneke ez,

amelyet a tradíció szerint a ciszternában, hasonló

körülmények között énekelt (Jer 38). Különleges

pillanat volt ez, nem is tudok többet mondani

erről…

Amikor az alagút végén megláttuk a fényt, az

semmihez sem hasonlítható, felszabadító érzés

volt… A Siloám-medencéhez érkezve rövid

pihenőt tartunk, megpróbáljuk feldolgozni a

traumát, mielőtt újabb alagúton keresztül egészen

a Templomhegyig érnénk.

A fizikai-lelki erőtétel után az ebédet a zsidó negyedben költjük el, majd pedig, még

a Siratófal előtt, megpróbálunk Dávid

sírjának tradicionális helyéhez

odafurakodni. Mint oly sokszor az ehhez

hasonló zarándok-szenzációknál,

esélyünk sincs bejutni… (utunk végén ez

sikerül, véletlenszerűen, de erről

lentebb). Meg kell elégednünk most

Dávid szobrával az ajtó előtt…

remekbeszabott szobor, kétség nem

férhet hozzá.

És íme, a sabbat már a nyakunkon, a Siratófal felé igyekszünk, mielőtt megtérnénk

átmeneti hajléka-

inkba. A Siratófal

kapcsán nem igazán

lehet mit mondani,

olyannyira ikonikus

hely ez, hogy talán

a puszta csend az,

ami ezen a ponton

a legtöbbet mond-

hat…

Itt találkozom

immáron három

éve nem látott

szívbéli jóbarátom-

mal, a latin-amerikai születésű (perui) Richard Medinával, aki a Héber Egyetem

doktorandusz hallgatója. Várva várt találkozás ez, és a zsidó sabbatot vele töltöm,

egészen másnapig, amíg éjszaka újra nem csatlakozom csoportomhoz és a

szervezett zarándoklathoz.

6. nap – Kalandozás Ciszjordániában

A csoporttól különválva barátommal önfeledt beszélgetésbe merülve rójuk kelet-

Jeruzsálem utcáit. A zsidó szombat helyi megtapasztalása ámulatba ejtő… nincs

még egy metropolisz a világon, ami egy teljes napra csak úgy megállna. Nincs

tömegközlekedés, az utcák kiürülnek, csupán a gójnép (minden nem-zsidó) járkál

ilyenkor odakint. A hithű zsidók családjaik melegében ünnepelnek, mindnyájan

haza sietnek. Jeruzsálembe érkezve először érzem, hogy most, egy rövid időre a

város csak az enyém…

A apartmanban vacsorázva barátom merész ötlettel áll elő… Felajánlja, hogy

másnap elvisz a határon túlra, a pátriárkák lába nyomát felkutatni. Erős, némi

félelemmel vegyes izgatottsággal mondok igent… Nyugtatgat, hogy ő már

számtalan alkalommal járt Ciszjordániában, beszéli a helyi nyelveket, nem lehet

semmi komolyabb gond. Egy alkalommal még nagyobb csoportot is vitt oda. Az

úticélunk az ősi Sikem romjai lennének, és ha még marad időnk, akkor a közeli

Samáriába is átlátogathatunk…

Este a Jeruzsálem Gate Hotelnél barátomtól elválva izgatottan várom a másnapot.

Korán kell indulnunk, mert Jeruzsálemből három órás buszúttal juthatunk csak el

Sikembe, a térség arab fővárosán, Ramallah városán keresztül. A csoportom Jézus

lába nyomában jár, Betlehembe igyekeznek, hogy jó szerencsével megnézhessék a

Születés Templomát… ezalatt mi már messze az arab határon túl járunk, Ramallah

városán keresztül az arab Nablus irányába, ami Sikem romjait rejti. A buszút

valóságos panorámaút… a palesztinai vidék érintetlen pusztaság, ősi teraszok,

olajfarengetegek, vaddisznók mindenfelé, és kő, kő, kő… a külvárosi vidékek

gyakorlatilag teljesen modern használaton kívüli köves pusztaságok, hegyvidékek. A

városokat átszelve az az érzésem támad, mintha ez a régió klasszisokkal szegényebb

lenne, mint az izráeli térség…

A buszon mi vagyunk egyedül kirívóan idegenek. Pontosabban fogalmazva, csak

én… két méteres magasságom, illetve a brit szigeteken kifakult bőröm nem

megszokott látvány a térségben, hirtelen a nyugat szimbólumává válok, és kezdem

kényelmetlenül érezni magam… pedig nem érzek ellenségességet, noha a

közhiedelem szerint már azt kellene tapasztalnom. Angol diskurzusunk is

mindenkinek feltűnik, kíváncsian kacsintgatnak felénk. Meglepődöm a gyermeki

kíváncsiságukon… mintha csak valamilyen csodát látnának… (tömegközlekedéssel

nemigen járnak turisták ideát) Barátságosan megpróbálnak tört angolsággal

beszédbe elegyedni velünk…

Nablusba érve ebédidőhöz közeledünk… kettőnknek Richarddal egy többköretes

ebédet (igazi autentikus arab humusz, olivaolaj, savanyúságok, 5 hatalmas

lepénykenyér – napokkal később is még azokat a lepényeket eszegetem a csoportos

úton, amikor megéhezem) mindössze 6 shekelért adnak (350-400 HUF), míg a

turistaövezetekben Jeruzsálemben minimum 30 shekelért (2000-2500 HUF) adnak

egy miniatűr pitát falafellel…

Jákób kútja dióhéjban: Jákób kútja a ciszjordániai Nablus városában a Szent Photini Keleti

Ortodox Bazilikában található, nem messze az ősi Sikem (Tel Balata) romjaitól.

Ugyan az Ósz nem említi Jákób kútját, az Úsz-ben azonban jelentőségteljes történet

színhelye Jákób kútja. A Jn 4-ben olvashatjuk Jézus és a samáriai asszony találkozásának a

történetét Jákób kútjánál. A 4,12-ben az asszony maga mondja: „…Talán nagyobb vagy te

atyánknál, Jákóbnál, aki ezt a kutat adta nekünk, és aki maga is ebből ivott, sőt fiai és jószágai

is?” Ezt követi Jézus beszéde az asszonnyal az élő vízről, melynek végeredményeként az

asszony a samáriaiak első keresztyén misszionáriusává válik.

A kút mellett már a keresztyénség első századaitól fogva templom állt, az idők során egyik a

másik romjaira épült, míg az újabb időkben a Szent Photini Bazilika került a kút felé. A keleti

ortodox tradíció szerint a samáriai asszonyt Photininek hívták, ezért hívják a bazilikát is így.

Ebéd után első fontos állomásunk Jákób kútjának felkutatása. A kutat egy keleti

ortodox bazilika alagsorában találjuk meg. Első meglepetésem, hogy alig lézeng

néhány turista az impozáns bazilikában. Nincs tülekedés, nincs zsivaj… hát igen, itt

tudatosul még inkább, hogy a tömeg-turizmuson kívüli régiókban kalandozunk.

Félreértések elkerülése végett nem jelenti ez azt, hogy ne látogatnának erre a

vidékre turisták. Látogatnak, viszont nem csoportosan. Egy két ember könnyen

elvegyül, három már tömeg… azt is fontos hozzátenni, hogy az arab nyelv ismerete

nélkül ezen a vidéken igazából nem lehet elboldogulni.

Jákób kútja, noha tradicionális hellyel van dolgunk, mégis valami egészen más

élmény. A tömeg hiányában a meghittség és a meghatottság vesz erőt rajtam. Itt

fedezem fel először, hogy tulajdonképpen nekem semmi problémám nincs azzal, ha

egy bibliai helyet a keresztény tradíció ápol, és tudományosan nem bizonyítható az

eredetiség… Azt gondolom, megható és bámulatra méltó, hogy több ezer éve őrzik

e hely tradícióját… most fogalmazom meg először, hogy nekem egyedül a

fékezhetetlen tömeggel, erőszakos tülekedéssel van problémám… hiszen ez az

attitűd az, ami szentségtelen, mi több, a szent helyek tradícióit is

megszentségtelenítik… Azt hiszem, fontos volt ezt megértenem, mert a bibliai

helyek tradicioná-

lis ápolása önma-

gában gyönyörű

dolog, ami tönk-

reteszi, az az a

miliő, ami

rátelepszik…

A kút meghök-

kentően mély,

ráadásul a vize

kristálytiszta, mi

magunk is mohón

kortyolunk belőle.

Jákób kútja után József sírboltja felé igyekszünk. József kívánsága halálos ágyán az

volt, hogy hamvait vigyék vissza a Szentföldre. Emlékét szintén Sikem őrzi. Nablus

belső utcáin sétálva gyermekcsapat szegődik mellénk, nevetnek, kíváncsian

körülfutkároznak minket. A sírboltot arab különítmény hét lakat alatt őrzi (máig

sem tudom, miért), barátom kérésére azonban szó nélkül beengednek minket, noha

az egyik tiszt velünk tart, mintegy jelzésként, hogy jöjjünk, lássunk, menjünk… A

sírboltban két ősi fekete bazalt (?) kő között egy későbbi, nem eredeti márványsír

fekszik. Fényképezni természetesen nem lehet. Az egész hely nem különösebben

ápolt, mehetnékem is van, a fegyveres, mázsás tiszt a hátam mögött nem áraszt

bensőséges hangulatot… nem ellenséges, de nem is barátságos. Belülről ösztönösen

azt érzem, a helyzethez a lelkesedő, nem túl sokat tudó turista attitűd a

legmegfelelőbb, és úgy tűnik, beválik, buta kérdéseinkre a tiszt oldottabb

hangulatba kerül, cigarettát húz elő, rágyújt… a sírboltban… majd értelmiségit

játszva kezdi magyarázni nekünk, hogy mit is látunk. Persze itt számukra nem a

zsidó József pátriárka nyugszik, hanem a Nablusi József, akit a Korán más

pátriárkákhoz hasonlóan már régóta kisajátított…

Mesterkélt nyugodtsággal, de belső sietséggel hagyjuk el a nyomasztó helyet, és a

„kertek alatt” vágunk át az ősi Sikem (Tel Balata) romjai felé. A lapos tetőkről,

ajtókból arab arcok kandikálnak elő, barátom tört arabsággal prezentált „szálem

alejkum” üdvözletére kifejezetten vendégszeretőn reagálnak, noha valahol az

látszik, hogy nem nagyon értik, honnan kerültünk tulajdonképpen elő.

Sikem (Tel-Balata) dióhéjban: Az ősi Sikem városának romjait Jeruzsálemtől 50 km-re

északra az arab Nablus városában, Ciszjordánia területén találhatjuk meg. A közel 130 ezer

fős modern Nablus túlnyomóan arab város, elenyésző keresztény és szamaritánus

kisebbséggel. A modern kori izráeli-arab háborúkban Nablus sok más nagyobb ciszjordániai

várossal egyetemben a tűzvonalba került, a városon máig látszanak a háború nyomai:

szegénység, menekülttáborok, lerobbant negyedek.

Az ősi Sikem romjait Tel-Balata néven az Ebál és a Garizim hegyek közötti völgyben

találhatjuk meg. Az ősi romok elhagyatott állapotban vannak, vandalizmus nyomai is

felfedezhetők. A „site” legérdekesebb rétege természetesen a vaskori, impresszív városfal,

sztélé (festékszóróval összefújva), illetve oltár is található itt. Ezen kívül persze a hellén-

római korból is találhatók itt jócskán emlékek. Sikem romjainak sorsa jobbra fordulhat,

miután az épülőben lévő turistaparkot átadják. Miután a hely nem kizárólagosan izraelita

kötődésű, így arab szemszögből is értéket képvisel. Gyaníthatóan az arab park Sikem kánaáni

előtörténetére koncentrál majd. Pillanatnyilag belépő nélkül, szabadon látogatható.

Az ősi Sikem városának neve már a pátriárkák történeteiben előkerül, Ábrahám is érinti,

viszont Jákób egészen közeli kapcsolatba is kerül a kánaáni Sikemmel. Az 1Móz 34 drámai

eseményei mentén Jákóbnak sikerül elkerülni a várossal való szorosabb rokoni kapcsolatokat.

Később a Józs-Bír könyveiben is láthatjuk Sikem jelentőségét, tulajdonképp e kezdeti

időkben fővárosként is lehet rá tekinteni. Józsué itt hívja össze a sikemi gyűlést, és Gedeon

fiának, Abímeleknek a királyságáról szóló történet is a térséghez kapcsolódik.

A fiatal régésztitánok

közül William G. Dever

neve a legjobban csengő,

aki folytatott itt ásatást.

Az ősi Sikem romjai

gazdag látnivalót

kínálnak a bibliai

történeteken felnőtt

zarándokoknak. Még

mielőtt barátommal

elmélyednénk a

romok elemzésében,

először a Garizim és

az Ebál magaslatokat

csodáljuk egy darabig. Szürreális látvány a terméketlen Ebál-hegy és a termékeny

Garizim-hegy egymás szomszédságában való elhelyezkedése. A Garizim-hegy

belsejében élő víznek

kell folydogálnia

ahhoz, hogy ebben a

kietlen környezetben

zöldelni tudjon. Nem

véletlen, hogy a

Garizim-hegy lesz a

honfoglaló nép

számára kijelölve az

áldásmondások ki-

kiáltására, míg az

Ebál az átokmon-

dások tökéletes hely-

színévé válhat. Ké-

sőbbi korokban a termékeny Garizim a szamaritánus közösség legszentebb

magaslatává válik, még ma is fellelhetők zárt közösségeik a térségben.

Sikem romjait látogatásunkkor egészen a sajátunknak érezhetjük, rajtunk kívül nincs

más zarándok a romok között. Óriási kontraszt ez az izráeli zarándokhelyekhez

képest. Ellentmondásos érzések támadnak bennem. Egy részről felháborítónak

tartom, hogy az aktuálpolitika következtében a Sikemhez hasonló helyek szinte

teljesen elzáratnak az érdeklődők szemei elől. Ráadásul állapotuk is nagymértékben

megsínyli ezt, Sikem meglehetősen elhanyagolt az izráeli térségben fekvő, hasonló

kaliberű helyekhez képest. A régi ásatások helyét a gaz és gyom veri fel, de ami még

elkeserítőbb, a több ezer éves emlékek között tinédzsertivornyák nyomait lehet

felfedezni, a vandalizmus sem ritka. Bizakodásra ad okot Sikem esetében, hogy a

nyugati mecénások nyomására már az arab szervek is belátták, az emlék

lehetőségeket rejt magába, a háttérben már átadáshoz közeli állapotban látható a

külföldi tőkéből finanszírozott látványpark épülete.

Más részről tudom, hogy az itt élő arab kisemberek semmiről nem tehetnek, látva

azt a nyomort és szegénységet, amit ez az egész politikai vesszőfutás nekik okozott,

az azért mégis szívfacsaró… Az építőmunkások kíváncsian tekintgetnek felénk,

majd kedvesen beinvitálnak az készülő látványpark épületébe, magyaráznak,

mosolyognak. Legnagyobb meglepetésre egy csapat fiatal suhanc jelenik meg,

egyenesen felém tartanak, kezet fognak, bemutatkoznak, majd dolgukra mennek…

a legendás arab vendégszeretet megnyilvánulását vélem felfedezni ezekben a

momentumokban, már nem először itt létünk ideje alatt. Az arabok számára a

vendégszeretet nem lehetőség, hanem kötelesség. Bámulatba ejtő, ahogy a

megelőző megközelítés az idegenséget hogyan képes semlegesíteni, egy egyszerű

bemutatkozás után már nem vagyunk idegenek egymás számára.

Samária dióhéjban: A bibliai Samária romjait a Nablushoz közeli Sebeste rejti. A térség

bővölködik a bibliai kapcsolódási pontokban: gondolhatunk Áháb király és Illés történeteire,

a szamaritánusokra, illetve Nagy Heródesre, illetve fiának Keresztelő Jánossal való tragikus

történeteire, hogy csak a fontosabbakat említsük.

A bibliai Samária az északi országrész politikai fővárosa az omrida dinasztia idején, Áháb

király nevéhez fűződik a város kiépítése. A térséghez kapcsolódik Illés próféta szolgálata, az

északi szinkretizmussal, baál-kultusszal vívott kegyetlen harcok minden bibliaolvasó számára

ismeretesek. Sebestében ma is megtekinthető Áháb palotájának romjai, ami később Nagy

Heródes palotája is egyben. Kr.e. 27-ben Augustus császár Nagy Heródesnek ajándékozza

Samáriát. Sebeste neve is Heródes idejét idézi, Augusztus császár tiszteletére nevezi el

Heródes a várost Sebestének (a császár közönséges neve Sebeste). Heródes fia itt tartja fogva

Keresztelő Jánost, illetve Salomé halálos táncának helyszínét is itt kell keresnünk.

A szamaritánusok eredete is a térséghez kötődik, az északi országrész Kr.e. 722-es pusztulása

után az asszírok idegen népeket telepítenek Samáriába, akik a helyben maradt zsidókkal

keveredve a júdeaiak által szamaritánusoknak nevezett néppé válnak (vö. 2Kir 17). A babiloni

fogságból hazatért júdeai közösség nagy megvetéssel tekint e keverék népre, az ellentét még

Jézus idejében is fennáll. Jézus szolgálatában nagy gyengédséggel fordul a szamaritánusok

felé, János evangéliuma őrzi meg a samáriai asszonnyal való találkozását, Lukács evangéliuma

pedig az irgalmas szamaritánus történetét. A szamaritánusok zárt közösségei évezredek

múltán is megtalálható a térségben.

Nablusban taxit fogva az ősi Samária felé igyekszünk. Az alig pár ezres lélekszámú

arab Sebeste oly sok autentikus bibliai helyet rejt, hogy szinte már a gondolatába is

beleborzongok. A tűző

napban kapaszkodunk fel

Áháb király palotájához, a táj

festői, az elmúlt időszak

gazdag esőzései hatására a

samáriai tavasz üde

virágzásban fogad minket.

Áháb palotájánál hasonló

körülmények fogadnak, mint

Sikem esetéban. A természet

által visszahódított ásatási

terület, illetve minimális

érdeklődés. Baráti kíséretemmel teljes nyugalomban vehetjük szemügyre az ősi

romokat. Az omrida kori

rétegek keverednek a

késői hellén-római kori

heródesi rétegekkel.

Újból Heródesbe kell

ütköznünk, nem véletlen,

a palota valóságos

nyárilakként funkcionál-

hatott az eszelős király

számára. A kilátás

fenséges, a táj festői. A

palota hátsó oldalán

Heródes külön bejáratú

privátszínházat építtetett, elképesztő ez, ha figyelembe vesszük, hogy pár száz

méterrel arrébb, grandiózus, szabványos hellén-római típusú színházat is találunk.

Az Ósz és az Úsz hátborzongató párhuzamossággal metszi egymást ezen a helyen.

A két világ között táncoló Áháb király alakja Heródes és fiai előképének tekinthető,

csakúgy, mint ahogy Illés próféta is előképe Keresztelő Jánosnak. Mindkét király

(Áháb is, Heródes fia is) ellentmondásosan viszonyul Isten embereihez. Már-már az

az érzésünk mindkét király esetében, ha nincsenek a gyűlölettől fortyogó asszonyok

(Jezábel és Heródiás), talán még az is megeshetett volna, hogy jó útra térnek eme

elsöprően karizmatikus, Isten Lelkétől ihletett prófétaóriások mellett.

Történelmi időutazásunkból az arab kertész zökkent ki bennünket. A kertben talált

görög-római kori érmékből feketepiacot folytat. Újból prózai módon kell

szembesülnünk azzal, ahogy az értékek illetéktelen kezekbe kerülnek. Noha

elveimmel ellenkezik a feketepiac ilyetén módon való támogatása, mégsem tudok

ellenállni, hogy egy római kori, egész jó állapotú dénáriust ne vegyek az arabustól.

Sokáig alkudozunk, de végül tíz angol fontért nekem adja, ráadásként pedig még a

közelben kipányvázott szamarán is tehetünk pár kört. Olcsó turistának érzem

magam, de úgy érzem, nem hagyhatom ki a kínálkozó alkalmat.

Pikáns tájjellegű élményünk után a hegyoldalról

lefelé tartva röviden megállunk Keresztelő János

cellájánál, illetve lentebb a nagy színházat is

megnézzük, ahol Salomé táncolhatott Keresztelő

János fejéért (ha nem itt, akkor a palota

privátszínházában).

Az idő elröpült, mostmár sietnünk kell, hogy

elérjük a helyi kisbuszjáratot (ha tudtuk volna

idejövet, hogy van ilyen, akkor a taxin sokat

spórolhattunk volna). A kisbusz után a helyi

járattal Ramallah felé tartunk. Újból a kíváncsiság

kereszttüzébe kerülök, csillogó szemű kislány

kukucskál az ülések között felém, velem szemezik,

majd én angolul tanítom, ő pedig arabul tanít

engem. Ezekben a pillanatokban teljesen elfelejtem mindazt, amit a média az

arabokról sugároz…

Ramallah alatt az úton torlasz mellett haladunk el (most viszont eszembe jut

minden médiából látott szörnyűség…), kendővel bekötött fejű fiatal fiúk az egyik

mellettünk lévő utat szabályosan felgyújtották, kezükben féltégla nagyságú kövek,

amiket az elhaladó gépkocsikra hajigálnak… kezdem azt érezni, hogy mihamarabb a

határ túloldalára kellene kerülni… A határon gyalog tudunk átjutni, sokkal

nehezebb visszajutni Izráelbe, mint kijutni onnan. Itt érzem újra, hogy nem

veszélyek nélküli vállalkozás volt rövid magánutunk…

Az estét még barátommal töltöm, majd késő éjszaka a hotel ágyában agyam

izgatottan zakatol tovább, kiváltságosnak érzem magam, hogy annyi ősi helyet

láthattam, egyben csöppet meggondolatlanság is a határon túli kaland.

7. nap – Egy nehéz nap…

Vasárnap reggel a csoporttal olyan

helyet látogatunk meg, amit nem lehet

egykönnyen elfelejteni. A Yad Vashem

Holokauszt Emlékmúzeumba látoga-

tunk. A múzeum neve az Ézs 56,5

verséből származik: „Akkor fenntartom

nevük emlékét házamban és falaimon

belül … örök nevet adok nekik, amelyet

nem lehet eltörölni.” Nehéz ezen a

ponton mit mondani. Némán megyünk

végig a termeken, senki nem beszélget. Van úgy, hogy elfogynak a szavak…

A múzeum megtekintése után hiába

haladunk tovább, a látottak még tovább

kísérnek. Mindenki megpróbálja valahogy

feldolgozni azt, ami feldolgozhatatlan…

Később a kora délután folyamán a

Templomhegyre kísérlünk meg bejutni, ami

meglehetősen nehezen megy. Több mint egy

órát állunk a tűző napon, hogy szigorú

ellenőrzési pontokon átjutva megnézhessük a helyet, ahol annak idején Salamon

temploma állt. A mohamedán

minarettek és az aranykupolás

dóm helyett kell tudnunk

elképzelni a templomot… újból

olyan helyen járunk, ami csupán

megválaszolatlan kérdéseket,

illetve dilemmákat hagy maga

után…

Keresztyénnek, zsidónak nem

sokáig van itt mit keresnie, mi is

tovább állunk. Valamelyest

üdítően hat, amikor elérkezünk a Betesda-medence emlékét őrző „site”-hoz. Kicsit

megpihenünk, mielőtt a nap utolsó megpróbáltatása következne.

A Via Dolorosára fordulva meg kell még állnunk, hogy kipróbáljuk a gránátalmából

frissen facsart üdítőt. A gránátalma a legújabb kutatások szerint a természet egyik

legnagyobb ajándéka, a benne rejlő antioxidánsok mennyisége egyedülálló.

Szükségünk is van az erőre, még nem sejtjük, hogy milyen szenvedések várnak ránk

a Via Dolorosán…

A jelenkori jeruzsálemi kontextus lehetetlenné teszi, hogy a Via Dolorosán Krisztus

passiójának eseményeire koncentráljunk. Az egyébiránt roppant autentikus arab

bazársor enyhén szólva kizökkent minket az áhitatból…

Az út végén a Jézus sírjának tradícióját őrző katolikus kápolnához érünk. Egy

templomon belül tekinthető meg a Golgota és a sír emlékét őrző helyek. Ez már

önmagában is zavaró, de az újabb tumultus, illetve a hisztéria, ami itt megfigyelhető,

már meghaladja a befogadóképességünket. Kálvinista ésszel és szívvel nehéz

feldolgozni az itt tapasztaltakat, újból a mágia világának útvesztőiben érezzük

magunkat.

Zarándoklatunk legnehezebb napja után testileg-lelkileg kimerülve érkezünk

hotelszobáinkba. Ezen felül érezzük, utunk végéhez közeledik. Nehéz lesz holnap

felkelnünk, tudván, utolsó napunkat töltjük itt…

8. nap – Ami még a hazaút előtt kihagyhatatlan

Hétfő reggel, zarándoklatunk utolsó napján a Zsidó Nemzeti Múzeumba

igyekszünk. Ahhoz, hogy mindent alaposan megnézzünk, természetesen időnk

semmiképp sem elég, heteket lehetni itt eltölteni. Mi csupán azért jövünk ide, hogy

a Jézus korabeli Jeruzsálem lélegzetelállító szabadtéri makettjét megtekintsük, illetve

a Holt-tengeri tekercsek szentélyébe is benézzünk.

A makett területét 200

m2-re saccolom,

tényleg lélegzetelállító.

A főként Josephus

leírásaira támaszkodó

makett alapjában véve

megbízható, hihetetlen

nagy segítség, hogy

helyére tegyük az

ismereteinket. Órák

hosszat lehetne

gyönyörködni a

makettben, szépen,

alaposan megvizsgálva

minden fontos épületét. Persze erre nincs időnk, de így is zarándoklatunk egyik

legmonumentálisabb élménye ez az állomás. A Jézus korabeli, Nagy Heródes által

kiépített templom újfent ámulatba ejtő, ezt kell most lelki szemeinkkel a

Templomhegyre képzelni… már csak a gondolatába is beleborzonghatunk…

A makett után újabb

borzongás következik, a Holt-

tengeri tekercsek szentélyébe

lépünk. A formabontó kiállító

terem (kívülről azokat az

agyaghengereket formázza

meg, amelyekben a tekercseket

is találták) félhomályában

tekinthetők meg, mesterséges

megvilágítás mellett, a tekercs-

töredékek. A tekercsek

jelentőségét szavakkal kifejez-

ni nem is lehet, a Biblia legősibb kéziratait láthatjuk itt.

A gazdag délelőtti program után először adódik alkalom arra a csapatnak, hogy

Jeruzsálemben szabadprogram keretében

céltalanul ténferegjen. A bazársor kalmárai

szívesen fogadják a fontokat kacatokra

eltékozolni vágyókat. A megszállottaknak

persze Ofer különleges programot ajánl. Még

mielőtt a Dávid tornyánál találkoznunk

kellene, felajánlja, hogy fakultatív túra

keretében elvisz minket Oscar Schindler

sírhelyéhez. Gondolkodás nélkül ez utóbbi

csapathoz szegődöm, hogyan is hagyhatnám

ki, hogy tiszteletemet tegyem eme ikonikus

személy nyughelye előtt. Az úton földre

szegezett tekintettel csak arra figyelek, hogy

egy szép márványos követ sikerüljön

találnom… hiszen ki felejthetné el a

hollywoodi film végén a szívbemarkoló

pillanatot, amikor a koncentrációs tábort túlélők kígyózó sorokban a sírkő mellett

elhaladva követ helyeznek a márványlapra. Tudom, hogy nekem ehhez a

tradícióhoz vajmi kevés közöm van, mégis titkon arra vágyom, hogy én is

kifejezhessem a tiszteletemet ezzel a szokással, amelynek eredetét és jelentését

egyébiránt senki nem tudja pontosan megmondani (a leggyakoribb magyarázat,

hogy a szimbolikus kő elhelyezése azt fejezi ki, hogy az elhelyezője részt szeretne

venni az adott személy méltó eltemetésében). A sírhoz érve titkon odacsempészem

a kövem, majd örömmel a szívemben sietek a csoport után, hogy itt is sikerült

tiszteletemet tenni.

A Dávid tornya felé haladva Istentől elrendelt lehetőség adódik. Pár nappal ezelőtt

nem sikerült Dávid sírjához

bejutnunk, most viszont csak

ránk vár, a kapu tárva nyitva,

nincsenek turisták, csupán

néhány hithű zsidót látunk az

alkalmat kihasználni az elmélyült

imádságra. Racionálisan ez

csupán azzal magyarázható, hogy

ebédidő lévén a tömegek valahol

éppen a falafeljeiket

majszolgatják…

A Dávid tornyánál való találkozás után mi magunk is falafelek után nézünk, hogy a

rövid pihenő után látogatást tehessünk az utoljára maradt szent helyeken.

A délután folyamán elsőként a Szent Márk Szír Ortodox templomba látogatunk,

ahol az utolsó vacsora (illetve a későbbi pünkösdi események) felső szobájának

tradícióját őrzik. Igazi szír apáca tart nekünk meghökkentő „előadást”. Sajátságos

figura, de nem a jobbik értelemben. Hanglejtése, mondandójának tartalma

mulatságos azoknak, akik így állnak hozzá,

megdöbbentő pedig azoknak, akik komolyan

veszik. A nyelveken szólás állítólagos modernkori

csodáiról tart nekünk beszámolót, és talán hinnék

is neki, ha előadásmódja nem lenne a totális

hatásvadászat kiábrándító példája. Az sem segít

persze, hogy a felső szoba megtekintéséért az

alagsorba kell lemennünk… hogy lehet egy helyet

ennyire dekontextualizálni? Felső szoba az

alagsorban…

A Szent Márk templomot magunk mögött hagyva

zarándoklatunk záró állomása felé tartunk. A

Sírkert felé sietve elhaladunk a Damaszkusz kapu mellett, ami szintén jól mutatja a

múlt helyeinek dekontextualizációját. Az autentikus kapu jelzi a korabeli idők

Jeruzsálemének nullszintjét, a modern város azóta már a régmúlt romok tetején

emelkedik.

A Sírkert méltó helyszín utunk

befejezésére, egészen más

atmoszféra fogad itt bennünket,

mint ama másik helyen, a Sírhely

Templomában (Most akkor melyik

is az igazi? Egy városon belül két

sírhely-tradíció kissé zavarba

ejtő…). A szimpatikus idegen-

vezető körbevezet minket, illetve

megmutatja a Golgota-hegy

tradícióját őrző sziklát, amiben

valóban fel lehet fedezni koponya-motívumokat. Az eszemmel persze tudom, hogy

itt is egyfajta szemfényvesztés folyik, az illúzió azonban mégis működőképes.

Még mielőtt saját szemünkkel is megtekinthetnénk a sírhelyet, az idegenvezető

roppant figyelemre méltó módon zárja mondanivalóját. Ahelyett, hogy a szokásos

szemfényvesztő szöveget hadarná, roppant értelmesen, racionálisan teszi fel a

kérdést: „Na mármost, biztos mindenki azt kérdezi, ez a sírhely e az a bizonyos

sírhely, amelyben Jézus

feltámadása előtt nyugodott?

Nem tudjuk, de annyit

mondhatunk, akár ez is lehet.

A körülmények

egybevágnak, a környezet

hasonló. Akár tényleg ez is

lehet. De ha nem, akkor

viszont valami ehhez

hasonlónak kellett lennie.”

Hát ilyen szavakra és

hozzáállásra lett volna

szükség a többi tradicionális hely esetén is…

Az idegenvezető magunkra hagy, szemügyre vehetjük a sírboltot. Szokás, hogy a

csoportok itt fejezik be jeruzsálemi körútjukat, illetve úrvacsorai közösségre is

lehetőség kínálkozik. A hely azon kevés helyek közé tartozik Jeruzsálemben, ahol el

lehet csendesedni, meg lehet pihenni, áhitatba lehet merülni. Nagyon jól esik ez a

pillanatnyi nyugalom, az Ige, és az úrvacsorai közösség.

Itt találkozok most ittlétem alatt utoljára perui barátommal, még egyszer

átölelhetem őt is, feleségét is, ki tudja, mikor láthatom őket újra.

Utolsó zarándokhelyünket is magunk mögött hagyva, a búcsúvacsoránkat költjük

még el a hotelben. A sok lótás-futás után hirtelen időmilliomosokká válunk…

gazdaságos repülőjáratunk hajnalban indul, megkezdődik a lézengés időszaka…

Valamelyest mentőötletként Jeruzsálem belvárosában próbáljuk elütni az időt, az

inszomnia melléktünetei kezdenek jelentkezni rajtunk; előzmények nélküli vihogás,

nagy összeborulások, „örök barátságok” megköttetése… amikor már túl fáradt az

ember, szép lassan átfordul az ébren álmodás és a szürrealitás világába. Így

érkeztünk ide, és most így is megyünk majd el innen…

Éjszakai ámokfutásunk után szomorú szívvel szállunk buszra, utunk véget ért,

vissza kell térnünk rendes életünkbe…

+ 1 hosszú nap – A hazaút

Késő éjszaka érkezünk meg a Ben Gurion reptérre, de a megpróbáltatások csak

most kezdődnek. A fáradságot félre kell tenni, fel kell ébredni, mert a határon

szigorú tisztviselők szúrópróba szerűen keresztkérdésekkel bombáznak: Mit csinált

Izráelben? Kivel találkozott? Mi volt az út célja?

Engem különleges bánásmódban részesítenek, a többiektől elütő magyar útlevelem,

illetve a nyíltan bevallott külön kalandozásom a határon túl láthatóan gyanús

személlyé tesznek. Két teljes órát vesz igénybe, míg az ellenőrző pontokon

keresztüljutok, minden csomagomat tüzetesen átvizsgálják, mi több, engem is

bőszen radaroznak.

Végül sikerül repülőre keveredni, és rövid időn belül Isztanbulban vagyunk, reggel

6 órára. Gépünk majd csak délután 2-kor megy Dublinba… azt hiszem, ezen a

ponton nem is kell többet mondani… lassú nyolc óra, de mégsem olyan szörnyű ez,

ha csak ennyi az ára annak, amit láthattunk, akkor már nem is tűnik olyan

tragikusnak.

Dublinba érkezve különbuszra szállunk, és valamikor estefelé be is kanyarodunk az

egyetem udvarára. Szobámba érve csupán az ágyam érdekel, végignyújtózok, elönt a

boldogság, fülig érő szájjal édes álomba merülök… tíz órát egyhuzamban

mostanság nem volt alkalmam végigszunyálni, de hát végtére is nem aludni mentem

a Szentföldre…

ZZÁÁRRSSZZAAVVAAKK HHEELLYYEETTTT……

Mit is lehet mármost tanulságként levonni, így alig több mint egy héttel az út után?

Nem igazán tudom, de abban az egyben biztos vagyok, a zarándoklat minden

pénzt, időt, és fáradságot megért!

Mi az ember élete? Hatvan év, ha több, hetven év? És még ebből sem emlékszünk

mindenre… számos dolgot elfelejtünk, olykor a pillanat hevében nagy

jelentőségűnek tartott eseményeket később még csak felidézni sem tudunk…

A földi életben egyedül azoknak a dolgoknak van értelme, amire később is

elementáris módon emlékszünk… mert olyan hatással voltak ránk, hogy

személyiségünk legbelsejébe égnek… és formálnak… alakítanak…

Azt gondolom, ez az út ilyen élmény volt számomra, ezt a tíz napot soha nem

felejthetem el, amíg élek. E nevetségesen csöppnyi idő koncentrált tartalmat zárt

magába, mely úgy érzem, gazdagabbá tett!

Még ennyi rövidke idő is elég ahhoz, hogy a Biblia világa valóságos tereket,

környezetet kapjon. A Szentföld annyiban szent, amennyiben az Isten Szent

Igéjéhez tud társulni. Az Ige szentesíti a tereket, és ha ezt a szentséget egy

szentföldi zarándoklat alatt sikerül több ponton megsejteni, akkor már érdemes volt

végigzarándokolnunk ott is, ahol ez a szentség már rég eltávozott… azt nem

tudhatjuk, hogy hol szólít meg minket szelíden az Ige, de ahol megszólít, ott levett

sarukkal Isten jelenlétébe kerülhetünk, és megsejthetünk valamicskét csodálatos

Igéjéből, el nem múló szeretetéből.

Azt kívánom minden leendő zarándoknak, hogy egy hasonló körút alkalmával

minél több alkalommal kerüljenek Isten szentséges tereibe, illetve már leszerelt

veterán zarándokoknak azt kívánom, hogy sose feledjék, illetve zárják mélyen a

szívükbe azokat az Isten által rendelt szent időket és szent tereket, amikor és ahol

sikerült Isten szentségébe kerülni! Kívánom továbbá azoknak, akik valamilyen

okból kifolyólag nem juthatnak el a Szentföldre, hogy ez a rövid beszámoló

valamelyest segítség lehessen a szentföldi, bibliai helyek elképzelésében.

FFÜÜGGGGEELLÉÉKK

AAPPRRÓÓ HHEELLYYII ÉÉRRDDEEKKEESSSSÉÉGGEEKK

1. az olajfákról – A palesztinai flóra szimbóluma, és egyben természeti csodája az

olajfa. A több ezer évekig (több, tudományosan is megerősített, kétezer év körüli

korú fa él a mediterrán térségben) is eléldegélő famatuzsálem természetes módon

gyakorlatilag elpusztíthatatlan. Ellenáll az árvíznek, de a tűzvésznek is, emellett nem

fognak rajta a gombák, az aszály sem. A gyökérzete olyan kiterjedt, hogy a felszíni

rész teljes lepusztítása ellenére is újból és újból kihajt. Minél öregebb egy fa, annál

vastagabb, illetve bütykösebb a törzse. Bogyóinak olaja első osztályú gasztronómiai

kellék a világ bármely valamirevaló konyhájában, a palesztinai térség élvonalbeli

olíva exportőr. Keresve se találhatnánk megfelelőbb szimbólumot a Szentföld

számára. A legbrutálisabb tragédiák és katasztrófák ellenére továbbra is él, virágzik,

kínban érlelt extra finomságú olajat ad immáron több mint kétezer éve…

2. Palesztina a vaddisznók paradicsoma – Ki gondolta volna, hogy Palesztinában

járva a helyi vallásos, kulturális meggyőződés a környék faunájára is hatást

gyakorolhat? Nevezetesen a vaddisznóállomány parttalan elszaporodására. Miután

mind a zsidó, mind pedig az arab vallásban, kultúrában a disznó tisztátalannak

számít (A Korán quasi-judaizáló étkezési törvényei az elhullott állat, a vér, illetve a

disznóhús fogyasztását tiltja, Korán 2:193), illetve a disznóhús fogyasztása

szigorúan tilos, a térség vaddisznóállománya háborítatlanul szaporodhat.

Jártunkban-keltünkben a vidéken mi magunk is saját szemünkkel látjuk, ahogy a

vaddisznók önfeledten masíroznak a Szentföldön. Kissé ironikus és ellentmondásos

a kép, de a térség kulturális tabujának, úgy tűnik, kizárólagos haszonélvezői maguk a

„tisztátalan” vaddisznók. Ha ezt a világ disznai mind tudnák, nyomban jegyet

váltanának (és nem retúrt…) a Szentföldre. Itt senki nem bántja, mi több, nagy

ívben elkerüli őket, légyen az jámbor zsidó, avagy arab. Ha valaki azt gondolná,

hogy a Teremtőnek nincs humorérzéke, bizony nagyot téved…

3. banán- ás datolyaültetvények – Palesztinai körutunk alatt többször figyelhettünk

fel hálóval, fóliával letakart végelláthatatlan banánültetvényekre, illetve faiskola

módjára sorakozó datolyaerdőkre. A banán hazája nem a közel-kelet, a klíma nem is

alkalmas teljes mértékben a banántermesztésre, a túlzott napfénytől ezért kell

fóliával védeni a banánültetvényeket.

A datolyát illetően tudnunk kell, hogy nem Palesztina az első számú datolya

nagyhatalom, ezt a címet Irak birtokolja. Mégis akkor mit keresnek itt ezek az

ültetvények? Idegenvezetőnk futva említi meg, hogy az iraki háborús válság miatt a

nemzetközi datolyapiacon beállt zavar (a háborúk miatt nem termett elég datolya,

így az árak is a magasba szöktek) miatt Palesztina igyekszik megragadnia a

lehetőséget ezen egzotikus gyümölcs exportálása tekintetében, noha rövid időn

belül arra lehet számítani, hogy az iraki helyzet stabilizálódik, és visszaveszi vezető

helyét a nemzetközi datolyapiacon. Addig azonban Izráel lehet az élvonalbeli

datolyaexportőr, a megtollasodáshoz pár jól eltalált év is elég lehet, még ha utána

tövestől is kell kinyűni az egészet.

4. „…a Mózes törvénye szerint meg kell az ilyet kövezni…” – A szentföldi

zarándoklat előtt igazából soha nem értettem, hogy miért alakult ki ez a speciálisan

Közel-keleti kivégzési gyakorlat. A Szentföldre kellett ahhoz zarándokolnom, hogy

végre megértsem. A válasz banálisan kézenfekvő. A térség telis-tele van kövekkel…

Soha nem láttam még annyi követ, mint itt. Nem kerül pénzbe, mindenhol

megtalálható, egyszerűen csak le kell hajolni érte. Milyen érdekes, hogy egészen

kézenfekvő dolgokat nem értünk mindaddig, amíg meg nem tapasztaljuk magunk

körül a miliőt, amiben egy adott szokás megfogan…

5. „Ne főzd meg a gödölyét anyja tejében” – A törvény három alkalommal is

megtalálható a Tórában. A modern Izráel állam kulturális szokásaira a Tórából a

szombat megtartása mellett talán a különböző étkezési szokások hatottak

leginkább. Ezeket a kulturális normákat, noha csupán a hithű zsidók tartják be

következetesen, mégis az egész modern izráeli társadalom is egyfajta becsben tartja.

A nyugati zarándokok számára talán nagy meglepetésként szolgálhat, hogy a

zarándoklat során, főként a kibucokban, az étkezések alkalmával nincs lehetőség

húsféléket, illetve tejet ugyanazon étkezés alkalmával együtt fogyasztani. Így senki

ne próbáljon meg tejet kérni az étkezés utáni kávéhoz, mert nem fog sikerrel járni,

mi több, a helyiek inzultusnak is veszik.

TTÍÍZZ AARRAANNYYSSZZAABBÁÁLLYY VVIILLLLÁÁMMKKÖÖRRÚÚTTRRAA VVÁÁLLLLAALLKKOOZZÓÓ ZZAARRÁÁNNDDOOKKOOKKNNAAKK

1. víz, víz, víz – nem lehet eléggé hangsúlyozni, hogy mennyire fontos a folyamatos

vízfogyasztás. Két-három liter a mindennapi minimum. A kibucokban,

félpanziókban megszállók nyugodtan spórolhatnak a vízköltségen, a csapvíz tiszta,

mellékhatásoktól mentes

2. A lehető legkényelmesebb cipő – mindenképp lapos talpú, eredeti és puha bőrből

készüljön. Mindenképp már bejáratott lábbeli legyen, ne újonnan vásárolt! Jó

minőségű túraszandál is megfelelő, viszont a leégéstől az nem véd. A víz után nincs

a kényelmes lábbelinél fontosabb kellék, mérhetetlen sok gyaloglást jelent a villám-

zarándoklat. Én ezen a ponton áldottam a körültekintő választást, mások a

műanyag-lábbelikkel, vékonypántos szandálokkal nagyon pórul jártak, eleven sebeik

tömkelege rettentő látvány volt.

3. Körbefutó karimával rendelkező terepszínű fejfedő – Ez a fajta sapka körbefutó

karimával van ellátva, ami a füleket és a nyakat is védi. Amerikai típusú baseball-

sapka nem a legjobb választás, a fül hegye, illetve a nyakrész a tarkónál piros

pecsenyére sül.

4. napszemüveg – Jó minőségű napszemüveg is a legfontosabb kellékek közzé

tartozik, széltől, portól is óv bizonyos fokig, de legfőképp a nap perzselésétől.

Sokan nem tudják, de a szemünk felületét is speciális bőrszarú fedi, így az is le tud

égni. A szem leégése után véreres gyulladás, könnyezés, hunyorítási kényszer tünetei

következnek, melyek roppant kellemetlenek.

5. hosszú ujjú tereping, hosszú szárú terepnadrág, világos színben – A turisták ott

követik el a legnagyobb hibát, hogy azt gondolják, mediterrán vidékre érkezve

mindenből a lehető legrövidebb szükséges. Nem igaz! Csak meg kell nézni, mit visel

a túravezető, vagy a térségben ásató archeológusok (fényképeken rá lehet keresni a

neten). Minden körülmények között hosszú ujjú! A zarándoklat nem nyaralás,

roppant embert próbáló vállalkozás. Ilyen viszonyokra kifejlesztett öltözéket

érdemes beszerezni. Ez pedig a pamutból(!) készült, halványsárgás homokszínű

oldalzsebes terepnadrág, illetve galléros tereping (felhajtható a nyak védésére). A

pamut jó nedvszívó és bőrbarát, a speciálisan ilyen körülményekre kifejlesztett

ruhadarabokon sem a kosz, sem pedig a nedvesség nem látszik. A hosszú szárak,

ujjak a forró széltől és a tűző naptól egyaránt védenek. Ezt a védelmet a legjobb

naptej sem pótolja. Nem beszélve arról, hogy a szigorúbb zarándokhelyekre rövid

szárú, ujjú öltözékben be sem engednek, se férfit, se nőt!

6. helyi ételek körültekintéssel – Az egzotikus konyha szerelmesei a bőség zavarát

élhetik át minden külföldi utazáson, és tény, hogy a helyi ételek fogyasztásával szó

szerint a helyi kultúrát, miliőt olvaszthatjuk magunkba, kihagyni semmiképp sem

érdemes. Viszont nem árt figyelembe venni, hogy a helyi ételekkel bizonyosfajta

trauma elé állítjuk szervezetünket, hiszen ismeretlen összetevőkkel bombázzuk.

Ezzel együtt túránk alatt elenyészően kevesen panaszkodtak ezen a téren. A közel-

keleti konyha összességében véve egészséges és tápláló, egyedül a félig érlelt

sajtfélék fogyasztásakor van szükség nagyobb körültekintésre, minimális laktóz-

érzékenységgel rendelkezőknek nem ajánlatos a büfé minden sajtját végigkóstolni

(óriási a kínálat). Szinte 100%-ig biztosra mehetnek azok, akik a falafel

(vegetáriánusoknak - csicseriborsó alapú fűszeres fasírtokkal és vegyes zöldségekkel

töltött pita, vagy tál) vagy a shawarma (ragadozóknak – vegyes húsok a falafel

helyett, majdnem görög gyros, csupán a caciki helyett humusz az ízesítő szósz)

mellett döntenek. Ezek egészségesek is, azonnal készen vannak (ez fontos

szempont a folyamatos sietségben!), mindig frissek, mert mindenki ezeket keresi. A

humusz fogyasztása is fokozottan ajánlott, tápláló és finom, illetve hasfájásmentes

(kivéve a hüvelyesekre érzékenyeknek). Emellett olívabogyó és olívaolaj minden

mennyiségben. A közel-keleti konyha egyébiránt sokkal kevésbé hús-centrikus,

ezért sokkal egészségesebb és gazdaságosabb is. Ráadásul az állati zsírok olíva olajjal

való helyettesítése telitalálat. Érdemes lenne a nyugatiaknak is efelé tendálni,

kevesebb érrendszeri megbetegedés és túlsúlyprobléma alakulna ki.

7. C-vitamin és pezsgőtabletta, nátha elleni gyógyszerek – Az erős fizikális

igénybevétel hatására általánosan két területen történik a támadás – immunrendszer

és emésztőrendszer. A kialvatlanság és a folyamatos menetelés pár nap eltelte után

szénanátha tüneteket okozhat, ha C-vitaminnal nem vagyunk folyamatosan ellátva.

Én mindennap megittam egy pezsgőtablettát, de a végére így is volt egy gyors

átfutású náthám (másfél nap – ekkor szedtem a vitamin mellé a megfázás elleni

könnyűgyógyszert), viszont több túratársam még ma is, több mint egy héttel a

zarándoklat után is beteg, rekedt, náthás. Más részről a tűző nap, a fokozott fizikai

megterhelés és a kialvatlanság - és nem az idegen ételek - elsősorban az oka a

hasfájásoknak, émelygéseknek. A C-vitamin erre is jó, hiszen itt is az

immunrendszer legyengülésével van tulajdonképpen dolgunk, ami az

emésztőrendszerre hat.

8. Sose maradj le! – Aki csoportos villám-körútra vállalkozik, számíthat a

folyamatos sietségre, feszített tempóra. Tíz nap alatt végigjárni a fontosabb

helyszíneket nyugodtan, sétálva nemigen lehet. Nem lehet elégszer hangsúlyozni,

milyen fontos lépést tartani a csoporttal! Ez sok esetben nagyon zavaró, mégis,

nincs annál kellemetlenebb, mint amikor az ember hátra marad, vagy eltéved. Ez

már önmagában is trauma egy, mondjuk ki, nem veszélyektől mentes környezetben,

de az még kínosabb, amikor valaki miatt az egész csoport várakozik, illetve a soron

következő helyszínek valamelyikéről akár le is marad a késők miatt. Hálátlan szerep

ez, ezért mindig érdemes a csoport tempóját követni.

9. De hol van a szalonna és az oldalas? – A nyugati zarándokok közül a

sültszalonna és a sertéshús félék kedvelői készüljenek fel arra, hogy az efféle

fogásokat az út során mellőzni kényszerülnek. A sertéshús fogyasztása ősidőktől

fogva tabunak számít a régióban. Ez nem jelenti azt, hogy a modern szekuláris

zsidók ne fogyasztanának alkalomadtán sertéshúst, viszont azt jó, ha figyelembe

vesszük, a sertésszalonnát falatozó nyugati vendégek számíthatnak a ferde

tekintetekre.

10. Vigyázzunk, hova viszünk Bibliát! – Jeruzsálem a vallási megosztottság

fővárosa, ahol a Biblia a kereszt(y)én(y)ség szimbóluma. Fontosabb mohamedán

zarándokhelyek látogatásakor nem szerencsés könyv formátumú Bibliát magunkkal

vinnünk, heves nézeteltérések is származhatnak ebből. Érdemes ilyen esetekben a

digitális formátumú Bibliákra hagyatkozni, ilyen formában elkerülhető a

kellemetlenség.

Személy szerint én az 1,2,4,7,9,10 pontokra az út előtt ösztönösen ráéreztem, míg a

3,5,6,8 pontokon a terepen, saját bőrömön, gyomromon tanultam meg a keserves

leckét. Ezért is foglaltam össze itt röviden, hogy mire érdemes odafigyelni a jövő

zarándokainak.