A Herman Ottó Múzeum Évkönyve LII (2013), 0–00.

PROHÁSZKA OTTOKÁR ÉS A MAGYAR JÖVŐ SZÉKHÁZAVATÁSA MISKOLCON (1925)

Fazekas Csaba

Miskolci Egyetem BTK, Miskolc

Absztrakt: A tanulmány témája a Miskolcon 1919–1944 között megjelent politikai napilap, a Magyar Jövő székházának felavatása 1925. január 18-án. Az újság a szélsőjobboldali radikálisok fontos orgánumának számított, a két világháború közötti sajtótörténetben pedig fontos mozzanat volt az ún. keresztény-nemzeti lapok első önálló vidéki székházának átadása. Az eseményre feszült belpolitikai légkörben került sor, 1924 decemberében például a Miskolcon tartott időközi parlamenti választás a „fajvédők” és a demokratikus politikai pár-tok éles szembenállását, intenzív kampányát hozta. A székházavatás legfontosabb vendége Prohászka Ottokár székesfehérvári püspök, a keresztény-nemzeti ideológia meghatározó személyisége volt, aki a „hungarizmus” fogalmát is megalkotta. Ez a magyarság önvédelmét, nemzeti nagyságát szolgálni hivatott ideológia integrálta a szélsőjobboldali antiszemitizmus fontosabb elemeit és újfajta múlt- illetve társadalomértelmezést nyújtott, mellyel a püspök a „keresztény-nemzeti” oldal (valójában a szélsőjobb) mellett agitált.Kulcsszavak: sajtótörténet, politikatörténet, Magyar Jövő, Prohászka Ottokár, hungarizmus

Prohászka Ottokár (1858–1927) a római katolikus egy-ház nagy hatású papja, 1905-től haláláig székesfehér-vári püspök, teológiai, irodalmi és filozófiai munkák szerzője, valamint politikus, ismert szónok, közíró is volt. A Horthy-rendszer egyik legfontosabb ideológiai megalapozója, a „keresztény-nemzeti” eszmerendszer kidolgozója, 1920–1922 között nemzetgyűlési képvi-selő, rövid ideig az egységes kormánypárt elnöke, az 1920-as években feltűnően aktív közéleti személyiség. Személyének és közéleti tevékenységének megítélése gyakran került viták középpontjába. Alábbiakban élet-útjának egy, az életrajzaiban (GerGely 1994, Szabó 2007) és a szakirodalomban nem, illetve alig említett miskolci epizódját idézzük fel, amikor a Magyar Jövő c. lap, illetve az ugyanilyen nevű lapkiadó vállalat székhá-zának felavatására érkezett 1925 januárjában a városba.

Prohászka Ottokár egyébként nem először járt Miskolcon. 1913-ban a Borsod-Miskolczi Közműve-lődési és Múzeum-Egyesület hívta meg az általuk in-dított szabadegyetemi előadássorozat megnyitására.1 Prohászka ekkor már országosan ismert és népszerű közéleti személyiség volt, aki tudományos és szónoki tevékenységével egyaránt széles körű elismertséget váltott ki. A korabeli miskolci közvélemény is úgy

1 Erről részletesen beszámolt: Prohászka püspök Miskolczon. Miskolci Kath. Egyházi Tudósító, 1913. 2. sz. 36–38.

fogadta, mint olyan sziporkázó egyéniséget, aki „ön-zetlen apostoli buzgóságának izzó tüze mindenütt meghódítja a hallgatóságot”. Nagy Ferenc polgármes-ter, úgy is, mint a múzeumi egyesület elnöke szintén hódoló szavakkal köszöntötte a főpapot, aki azért jött a városba, hogy itt is a kultúrát terjessze. „Üdv és áldás annak, aki pártos érdekek felett állván, a közéleti elvadultság, a társadalmi bomlás idején az emberszeretet nemes tüzénél gyújt fáklyát, ezzel világítva meg a kibontakozás, a helyes fejlődés út-ját.” A korabeli híradások szerint 1200 fős hallgatóság előtt Prohászka kifejezetten tudományos célú előadást tartott A filozófia jelen állásfoglalása a valóság fölismerése kö-rül címmel. Az erős értelmi alapok fontossága kapcsán arról beszélt, hogy az egyénnek hinni kell az ismeretek objektivitásában, különben a szkepszis állapotába jut-hat az „intuíciós filozófia idealizmusa dacára”. Az esti díszvacsorán Zábráczky György, a mindszenti egy-házközség apátplébánosa2 mondott pohárköszöntőt,

2 Zábráczky (Zábrátzky) György (1863–1925): 1885-ben szen-telték pappá, Feldebrőn, Mándokon, Bélapátfalván, Sajószögeden káplán, adminisztrátor majd plébános, 1899-ben került Miskolcra, előbb a felső-, majd az alsó-miskolci (mindszenti) egyházközség plébánosa. 1915-től c. apát, 1921-től, az egri főegyházmegye ka-nonokja. Miskolc város törvényhatósági bizottságának tagja, a he-lyi katolikus közélet népszerű alakja. 1925 szeptemberében hunyt el. (Életrajza: Thurzó-lexikon. XVI. köt. 47–48. RFMK HGy. 908 T51.) Zábráczky az 1920-as évek elején tevékeny szerepet

2 Fazekas Csaba

Prohászka személyét dicsérte, mire a püspök válaszá-ban kifejtette, hogy örömére szolgált a múzeum-egye-sület felkérésének eleget tenni. Prohászka egyébként is nagyon népszerű volt Miskolc katolikusainak köré-ben is, például 1912 decemberében a püspök írói pá-lyafutásának harmincadik évfordulójáról helyben is megemlékeztek.3

Következő miskolci látogatására 1925. január 18-án már nem egy tudományos jellegű rendezvény, hanem közéleti esemény keretében került sor. A Magyar Jövő c. miskolci napilap, illetve a kiadóhivatal, a megjelen-tetést gondozó cég székházának felavatása országos jelentőségű esemény volt, Prohászka személyes jelen-léte csak ennek hatásait erősítette.

1919 végén – 1920 elején beszélhetünk a Horthy-korszak meghatározó ideológiája, az ún. „keresz-tény-nemzeti” eszmerendszer létrejöttéről. Ennek szellemi megalapozásában többek között Prohászka Ottokárnak oroszlánrésze volt. Mind Prohászka beszédeiben és írásaiban, mind a „keresztény-nem-zeti” ideológia más prominenseinek megnyilatkozá-saiban kiemelkedő szerepet játszott a sajtó kérdése. Prohászka (illetve különösen a már az első világháború utolsó szakaszában is „sajtóapostolként” emlegetett, a Központi Sajtóvállalatot létrehozó jezsuita, Bangha Béla) gyakran beszélt arról, hogy az ország romlásá-nak egyik fő oka az, hogy a politikai napi- és hetilapok „idegen” szellemiség, a magyarságétól „idegen” érdek szolgálatába kerültek a dualizmus éveiben. Ezért nagy küzdelmet indítottak az általuk „zsidó sajtónak” ne-vezett liberális és baloldali lapok visszaszorítására, a „keresztény-nemzeti” ideológiát képviselő (valójában jobboldali radikális, többé vagy kevésbé antiszemita) újságok befolyásának növelésére. A sajtókérdés az 1920-as évek elején meghatározó mértékben temati-zálta a belpolitikát, a „keresztény kurzusnak” nevezett politikai rendszer kísérletének kiemelkedő pontja volt a sajtóviszonyok átrendezése, az „őrségváltás” kikény-szerítése. Az országos sajtóban a fővárosban szer-kesztett polgári és liberális lapok (Világ, Pesti Napló,

vállalt a „keresztény-nemzeti” szervezkedésben, például a („hit-valló, egyházunkhoz öntudatosan ragaszkodó, s szerencsétlen ha-zánk újjáépítését áldozatosan szolgáló polgároknak a nevelését” előmozdító) Miskolci Katolikus Népszövetség létrehozásában. (Szmrecsányi György egri érsek levele Zábráczky György plébá-noshoz. Eger, 1922. december 22. – EFL. AN. 1783. 6427/2922. sz.) Közéleti tevékenységének méltatására röviden: Sándor 2007, 256.3 A Katholikus Sajtóegyesület Fővárosi Hölgybizottság miskolci fiókjának elnöke, Komáromy Gyuláné táviratot intézett Prohász-kához, aki meleg hangú – a sajtóban is közölt – levélben köszönte meg a miskolciak figyelmességét. (Prohászka püspök üdvözlése. Miskolci Kath. Egyházi Tudósító, 1913. 1. sz. 13).

Az Est, Az Újság stb.) rendszerint nagyobb befolyású és példányszámú orgánumok voltak, mint a radikális jobboldali ideológiát, „kurzuskereszténységet” szolgá-ló újságok. (Nemzeti Újság, Új Nemzedék, Szózat stb.).

Érdemes megjegyezni, hogy az országos mellett a helyi sajtóviszonyokat is ez a megosztottság jellemezte, rendszerint egymás konkurenciájaként egy-egy városban is működött polgári, valamint jobboldali szerkesztő-ség. Prohászka szűkebb pátriájában, Székesfehérváron például a püspök saját szócsövének a Fejérmegyei Napló számított, mellyel ellentétes politikai irányvonalat a Székesfehérvári Friss Újság képviselt. Miskolcon az 1920-as évek elején utóbbinak a rendkívül jól szerkesztett, érdekes Reggeli Hírlap, előbbinek pedig a Magyar Jövő felelt meg. S ahogy a helyi lapok szembenállása rend-szerint tükrözte az országos sajtó megosztottságát és profiljait, úgy az is jellemző volt, hogy „keresztény-nemzeti” lapok rendszerint erőteljesen antiszemita álláspontot képviseltek a „zsidó szellemiségűnek” ne-vezett illetve a zsidóság kollektív érdekeinek védelmé-vel vádolt lapokkal szemben.4 A „keresztény-nemzeti” lapok oldalán komolyabb megosztás a Bethlen István miniszterelnök nevével fémjelezhető konszolidációs politika nyomán keletkezett, ekkor ugyanis szembetű-nően szétváltak a kormánytámogató jobboldali lapok, illetve a kormányt a radikális jobboldal ellenzéki pozí-ciójából támadó „fajvédők” útjai.5

A Horthy-korszak sajtóviszonyairól, irányításáról, a modernizációban és a közéletben a hírlapok valós szerepéről számos feldolgozás született. (A legutóbbiak közül lásd pl. SipoS 2004; 2011; KleStenitz 2013). E tanulmányok, monográfiák azonban erőteljesen az országos hatáskörű sajtókérdésekkel foglalkoznak, a vidéki sajtótörténeti feldolgozások máig jóval kevés-bé foglalkoztatták a kutatókat. (Lásd pl. KleStenitz 2013, 244–246). Pedig épp az 1920-as években a vidé-ki sajtóviszonyok jelentősége gyakran jóval túlnő a lo-kális, regionális fontosság szintjénél. Az 1920-as évek elején a „keresztény kurzus” számára volt rendkívül fontos, hogy a fővárosi lapok helyett inkább helyi „keresztény” orgánumok híreit fogyasszák az olvasók, ezáltal éleszteni az egészségesnek vélt magyar vidéki

4 Ezt már a Magyar Jövő egyik programcikke is nyíltan felvállalta: Zsidó sajtó – keresztény sajtó. Magyar Jövő, 1919. 55. sz. 4.5 A Gömbös Gyula vezette „fajvédő” képviselők 1923 augusz-tusában léptek ki Bethlen István miniszterelnök kormánypártjá-ból, az Egységes Pártból. 1924. november 13-án alakították meg a hivatalosan Magyar Nemzeti Függetlenségi Pártnak – közkeletűen csak „fajvédő” pártnak nevezett szervezetet. A radikálisan anti-szemita, szélsőjobboldali párt az 1926-os választásokon a vártnál sokkal rosszabbul szerepelt, Gömbös 1928-ban feloszlatta a pár-tot és ismét a kormánypárthoz csatlakozott.

�Prohászka Ottokár és a Magyar Jövő székházavatása Miskolcon (1925)

öntudatot szemben a „bűnös”, romlott Budapest destrukciójával. A bethleni konszolidáció idején pedig a kormányzat számára is elemi érdekké vált, hogy a nemzeti egység megteremtése jegyében tompuljon a főváros–vidék ellentét, valódi decentralizáció induljon meg a kultúra egész területén, amint azt például 1928-ban Szekfű Gyula egy Magyar Szemle ankéton részlete-sen kifejtette (zimonyi 1986, 36).6 Miskolc esetében modern szemléletű és alapos sajtótörténetről nem beszélhetünk,7 részben régebbi feldolgozások, rész-ben résztanulmányok állnak rendelkezésünkre (Hajdú 1947; zircz 1966). A legtöbb adatot a bibliográfiai il-letve kéziratos adattárak adják (Fülöp 1964),8 s máig részletesebbek a jórészt egykorú ismertetések, me-lyek több-kevesebb alapossággal bemutatják a Reggeli Hírlap illetve a Magyar Jövő által meghatározott lap-piacot is.9 Az 1920-as években volt még egy harma-dik napilap is a városban, a Miskolczi Napló, azonban ennek feltűnően alacsony volt a példányszáma, nem bírta a két nagyobb lap versenyét, ráadásul a Reggeli Hírlaphoz hasonló profillal rendelkezett, később azo-nos tulajdonosi körbe is került. Ahogy a kortárs éles szemmel fogalmazott: „hangja túlságosan óvatos, programja tartózkodó és bátortalan” (zSedényi 1929, 108). Zsedényi Béla pontosan írta: „Az új évtized [ti. az 1920-as évek] hírlapirodalmának története Miskolc politikai életével forr elválaszthatatlanul egybe, s magán

6 1927 elején jött létre például a jobboldali politikai színezetű Magyarországi Vidéki Lapok Országos Egyesülete, és az ekkori munkák a vidék konzervativizmusában rejlő erőről írtak, amelyre alapozni kell. (Lásd pl. Frühwirth Mátyás előszava: tHurzó naGy 1928, 12).7 Miskolc történeti monográfiájának 2007-ben megjelent, kor-szakkal foglalkozó kötetében a politikai sajtó nem kapott önálló fejezetet, a köztörténetben találhatók a vonatkozó utalások. A té-ma iránti érdeklődés mindenesetre jelentős, legutóbbi ismeretter-jesztő előadás e témában: Dobrossy István: A miskolci sajtó története. Lézerpont-szerdák, 2012. április 18. (Online: www.youtube.com – 2013. október).8 RFMK. HGy. Thurzó-lexikon. II/A. köt. 115. Bár azt is meg kell jegyezni, hogy az amúgy kivételes alaposságú és gazdag adattárak olykor pontatlan adatokat is tartalmaznak. A Magyar Jövő kapcsán például arról olvashatunk, hogy Puskási (valójában: Puskás) Jenő volt a felelős szerkesztő, s a lap „a mindenkori kor-mánypolitikát támogatta”. (Az 1920-as évek közepén kifejezetten szélsőjobboldali, ellenzéki pozíciót vett fel, az 1930-as években a kisgazdapárt irányából bírálta a kormányzatot.) Lásd Fülöp 1964, 196–197. Átvette pl. dobroSSy 2007, 56.9 A Magyar Jövő kezdeteinek legaprólékosabb feldolgozása: tHurzó naGy 1928, 136–140. Munkája végén külön fejezetben foglalko-zott a miskolci újságírással (138–140). Írása végén a szerző a lap kapcsán megduplázódott példányszámról írt, illetve arról, hogy „nívó tekintetében is a Magyar Jövő ma a vidék vezető lapja”. Bár utóbbi megjegyzés forrása elfogultság is lehet, hisz a szerző maga is az újság munkatársa, a kiadóhivatal igazgatója volt.

viseli a miskolci politikai élet […] összes sajátságait és szélsőségeit.” Pontosan mutatja be, hogy bár kez-dettől nagy volt a verseny a Reggeli Hírlap és a Magyar Jövő között, a „nemzeti és keresztény alapon álló jobb-oldali politika sajtóorgánum […] a megindulás nagy fellobbanása után súlyos belső válságokkal küzdött, s ezekből csak nehezen tudott kivergődni”.10 A szerve-zeti bajok felszámolása, viszonylag stabil munkatársi gárda kialakítása után a Magyar Jövő valódi fellendülését 1924-re teszi, és profilját is pontosan jellemzi: „hangja erős jobboldali hang, antiszemita színezettel és min-denkor éles támadásra kiélezve” (zSedényi 1929, 109; FazeKaS 1976, 49). A húszas évek végére – Zsedényi Béla megfigyelése szerint – kiegyenlítődött a verseny a két nagy miskolci lap között (a Magyar Jövő különösen a választások előtti mozgósítás révén pozícionálódik), s különböző politikai orientációjuk ellenére elmond-ható, hogy mindkét orgánum tehetséges újságírókkal, jó tudósítói hálózattal rendelkezett, az országos jelen-tőségű hírekről is első kézből tájékozódhattak a mis-kolciak (zSedényi 1929, 110–111). Így annak ellenére, hogy más városokkal szemben a két napilap kevésnek tűnik, a „vidéki sajtóban szinte páratlanul álló színvo-nalat” mutathattak fel.

A miskolci Magyar Jövő első száma – a Tanács-köztársaság miatt – 1919. október 5-én jelent meg, bár már tavasszal is tervezték indítását. Egyesek sze-rint a Magyar Nemzeti Szövetség (Fülöp 1964, 196), mások szerint a Gömbös-féle MOVE (FazeKaS 1976, 31) kezdeményezte a lapindítást, de már 1920 elejé-től „politikai napilap” alcímmel jelent meg, vagy-is a pártok feletti jellegét igyekezett kommunikálni. A kezdeti hőskorban egy kis szobában működött a szerkesztőség, eleinte kevés munkatársa volt, de a lap stabilizálni tudta pozícióját a miskolci lappiacon, első-sorban a radikális jobboldali ideológia iránt fogékony „keresztény-nemzeti” olvasótáborban. Sőt, országos ismertségre is szert tett, például akkor, amikor 1924 áprilisában a budapesti nyomdászsztrájk idején a radi-kális Magyarság helyett a miskolci lapot szállították az előfizetőknek és az olvasóknak.11

A szélsőjobboldalon addig is jelentős lapot az önálló székház létrehozása tette még ismertebbé. A „hőskorban” korábbi gyakori szerkesztőváltások után 1923. január 5-én Puskás Jenő került a lap élére, segéd-

10 Ezt persze a lap munkatársai maguk is látták és a saját szem-pontjukból értelmezték: Mit olvas a miskolczi közönség? A ma-gyar sajtó rohamos térvesztése. Magyar Jövő, 1923. 153. sz. 3.11 Magyar Jövő, 1925. január 18. 5–6.

Fazekas Csaba4

szerkesztője Hubay Kálmán lett.12 Ebben az idő-szakban a Magyar Jövő a „fajvédő” radikálisok fontos orgánuma lett. A Hunyadi u. 21. sz. épületben emelt háromemeletes sajtóház azt is volt hivatott demonst-rálni, hogy a szélsőjobboldali, „keresztény” sajtó ké-pes életképes, rentábilis lapokat, kiadóvállalatokat létrehozni.13 A hivatalos pénzügyi adatok szerint14 az 1920-as évek közepén, vagyis a székházavatást meg-előző és követő években a „Magyar Jövő Lapkiadó Vállalat Rt.” (1924-től: „Magyar Jövő Nyomdaüzem és Lapkiadó Vállalat Rt.”) is eleinte veszteségesen mű-ködött, de újabb tevékenységi körökből és a hitelezők bizalma folytán meg tudta őrizni pozícióit.15 A válla-lat eredetileg mintegy 500 ezer koronás alaptőkéjét 1922-ben emelték több mint egy milliósra, a kiadások jelentős részét az üzemeltetési költségek tették ki, s a gazdálkodási éveket jelentős kintlévőséggel zárták (1–2. kép).

Az évek folyamán gyakran változott a lapkiadó vállalat vezetősége. 1921-ben az elnöki teendőket Liechtenstein László (1920-ban Miskolc kormány-biztosa, több ízben főispánja) látta el, az alelnök Borbély-Maczky Emil volt, mellettük 14 tagú volt az igazgatóság, 5 tagú Felügyelő Bizottság működött. Egy évvel később az elnöki székben már Róbert

12 Puskás Jenő személyéről sajnos – a Magyar Jövőnél töltött szer-kesztői időszakát kivéve – alig vannak információink, Miskolc közéletének mára lényegében elfeledett figurája. A szerkesztői időszakát megelőzően egy debreceni (Fehér Újság), az 1920-as évek végén egy szegedi (Szegedi Hírlap) lap szerkesztői között találko-zunk ezzel a névvel. Egyes források szerint 1923-ban csak ápri-lis végén, valójában már az év elején átvette a lap szerkesztését, melynek élén 1925. július 7-ig állt. (RFMK. HGy. Thurzó-lexikon. II/C. köt. 247). Hubay Kálmán (1902–1946) 1919 novemberében került Miskolcra újságíróként, több lapnál is dolgozott, a Magyar Jövőnél Puskás után felelős szerkesztő. 1932-től a Gömbös-kor-mányt támogató Függetlenség szerkesztője, majd a Nyilaskeresztes Párt egyik létrehozója, parlamenti képviselője. Szálasi Ferenccel voltak nézeteltérései, de elkötelezett nyilas (nemzetiszocialista) politikusként részt vett a nyilas diktatúrában, ezért a háború után kivégezték. (Miskolci életrajzi lexikon, 2008. 100). Hubay szemé-lyének egykorú jellemzésére: FazeKaS 1976, 40–41.13 A radikálisan jobboldali, antiszemita A Nép 1925 októberében, a Szózat 1926-ban szűnt meg, igaz, helyükre újabb orgánumok léptek.14 Források: Compass, 1922–1923. II. r. 1200–1201.; Compass, 1923–1924. II. r. 378.; Compass, 1926–1927. II. r. 370. E ponton megemlítjük, hogy a miskolci lapnak illetve kiadóvállalatnak sem-milyen intézményes kapcsolata nem volt a „Magyar Jövő Ifjúsági Irodalmi Rt.”-vel, amely 1920-ban épp Prohászka Ottokár bá-báskodásával jött létre, és 1925-re annyi adósságot halmozott fel, hogy csak politikai alkukkal sikerült a püspök számára kínos csőd-eljárástól megmenteni. Lásd erről pl. GerGely 1994, 209–210.15 A „keresztény” jobboldali sajtó a vehemens mozgósítási törek-vések ellenére általában veszteségesen működött. Vö. KleStenitz 2013, 223.

Emilt találjuk, mellette csak 7 főből állt az igazgató-ság, melynek új tagja volt Árva Pál és Puskás Jenő is, egy korábbi igazgatósági tag (Ausländer Gyula) neve a már csak 3 tagú Felügyelő Bizottságban bukkan fel. A székházavatást követő évben már csak 6 tagú az elnökség (Puskás Jenő is hiányzott belőle), 3 tagú a Felügyelő Bizottság. (Az említettek egyben a miskolci jobboldali „keresztény” politikai élet fontos szemé-lyiségei is voltak.) A lap veszteségeinek mérséklődé-sét és új források bevonását jelezte, hogy 1924 elején nagyobb terjedelemben tudott megjelenni,16 további terjesztési és terjeszkedési szándékai a városi tanács-hoz benyújtott kérelmekből is jól tükröződnek. 1924 szeptemberében például 12 új fedett, zárt pavilon fel-állításának engedélyezését kérte a kiadó a Széchenyi utca frekventált helyein (Városház téri villamosmegálló, Pannonia kávéház előtt stb.), amelyekben hírlapok mellett levélpapírt, könyveket, édességeket is árultak volna.17 A profil-bővítésben szerepet játszott, hogy fokozták a könyvkiadó, illetve nyomdai tevékenységet, még Budapestről is számos megrendelést kaptak.18

A Magyar Jövő székházavatásának hátteréhez szoro-san hozzátartozik Miskolc politikai klímája 1924 má-sodik felében. 1924. október 29-én meghalt Szentpáli István, Miskolcnak több ízben ismert és jelentős pol-gármestere (dobroSSy–KapuSi 2003), ekkor egyik országgyűlési képviselője. Ennek következtében idő-közi parlamenti választást kellett Miskolcon tartani. Az 1924-es miskolci pótválasztás, illetve az azt megelőző kampány a Gömbös-féle „fajvédő” párt egyik orszá-gos jelentőségű erőpróbája is volt. Időben egybeesett a Magyar Jövő székházavatására való készülődéssel, s mindez tovább erősítette a szélsőjobboldali radiká-lisok közéleti aktivitását, melynek célja a baloldali és liberális erők megtörésén, a zsidósággal szembeni in-tézkedések és közhangulat fokozásán túl a Bethlen-kormány „jobbról való előzése” is volt. Vagyis az, hogy a „konszolidálódó” konzervatív kormányzatot képesek-e háttérbe szorítani a fokozott antiszemitiz-mussal és radikalizmussal fellépő fajvédők, valamint az olyan agresszív antiszemitizmust képviselő, önma-gukat „igazi”, „intranzigens” keresztényeknek hirdető szervezetek, mint az Ébredő Magyarok Egyesülete.

Az időközi választás küzdelmeit a szélsőjobboldal túlzás nélkül háborúként, a „fajok harcaként” definiálta, úgy vélték, hogy a destruktívnak tekintett „zsidó faj”

16 Magyar Jövő, 1924. 46. sz. 4.17 MNL. BAZMLt. 1906/b. 5042/1925. sz. (Végül csak 4 meg-nyitását engedélyezték).18 1926-ban például a Tormay Cecile vezette Magyar Asszonyok Nemzeti Szövetsége éves naptárát is a „Magyar Jövő” Rt. adta ki.

Prohászka Ottokár és a Magyar Jövő székházavatása Miskolcon (1925) 5

Huska Vilmosban jelölte ki kollektív érdekképvisele-tének felvállalását. Vele szemben a „fajvédők” jelöltje, Borbély-Maczky Emil nemcsak a „keresztény” (vagy-is: „nem zsidó”) magyar társadalom sikerét kívánta reprezentálni, hanem azon belül is a szélsőjobboldal előretörését.19 A Magyar Jövő hasábjai megteltek a „mis-kolci magyarok” és „miskolci zsidók”, mint két szem-

19 Huska Vilmos (1881–1932) feltaláló, repülőgép-tervező, a mis-kolci Ipartestület elnöke, demokrata politikus. Borbély-Maczky Emil (1885–1945) nemzetgyűlési képviselő, 1922-től és 1930-tól Borsod megye főispánja, 1926-tól újra képviselő, a MOVE elnöke, szélsőjobboldali politikus, 1939-től országmozgósítási kormány-biztos. (Miskolci életrajzi lexikon, 2008. 36, 101). Borbély-Maczky számos szélsőséges szervezetben, pl. az Ébredő Magyarok Egye-sületében is vezető személyiség (kerületi felügyelő) volt (máday 1929, 333).

benálló faj közötti erőpróbát részletező, apokaliptikus hangvételű, mozgósító cikkekkel és beszámolókkal. Már 1924. október 21-én Bernolák Nándor nagy ke-resztényszocialista gyűlésen szónokolt Miskolcon,20 egy hónappal később pedig már arról cikkeztek, hogy az „egységes keresztény front” „táborba szállt” (!) a borsodi megyeszékhelyen. Utóbbi nagygyűlésen or-szágos ismertségű radikális politikusok (Gömbös Gyula, Wolff Károly, Csík József, Csilléry András, Ulain Ferenc) buzdítottak Borbély-Maczky támoga-

20 Magyar Jövő, 1924. október 21. 1–3. Bernolák Nándor (1880–1951) 1920–1922 között nemzetgyűlési képviselő, jobboldali, „keresztény-nemzeti” politikus, 1920-ban Prohászka Ottokárral együtt ő jegyezte a zsidóság egyetemi tanulmányait korlátozó, hír-hedt „numerus clausus” törvénymódosítást.

1–2. kép.A Magyar Jövő létrehozásakor

kibocsátott részvényjegy és átruházási összesítő (részlet)

HOM HTD. 60.65.1.1.

Fazekas Csaba�

tására.21 A rendezvényről nem hiányoztak ekkor sem a liberálisok és a szociáldemokraták hazafiatlanként való megbélyegzései, valamint a radikális antiszemi-tizmus jegyében a zsidók elleni legkülönfélébb uszító megnyilatkozások sem.

A radikálisok hangvételét jól példázza a napokig Miskolcon tartózkodó Gömbös Gyulának a válasz-tás második fordulójára időzített sajtónyilatkozata: „Szerintem a miskolci zsidóság is abba a hibába esik, mint mindenütt az országban: hisztérikusan nyúl a hatalom után, mintha hangsúlyozni akarná, hogy nekünk honfoglaló és hon-fenntartó magyaroknak kevesebb jogaink vannak, mint nekik, a »kiváltságosaknak«. […] Ez az álláspont […] kell, hogy minden önérzetes magyarban azt a meggyőződést ébressze, hogy a zsidósággal kibékülni nem lehet, hogy a zsidóságot teljesen a földre kell teperni”.22 A megszokott élesen antiszemita paneleket tartalmazó nyilatkozat lényegét az alkotta, hogy Gömbös szerint a zsidók – már puszta létükkel is – valósággal „provokálják” a keresztényeket.

A politikai paletta másik oldalán Huskát határo-zottan támogatta a Reggeli Hírlap. Talán csak abban az egyben értettek egyet politikai és sajtóbeli riválisaikkal, hogy a miskolci pótválasztásnak országos jelentőséget tulajdonítottak. A liberális és szociáldemokrata szim-patizánsokat tömörítő demokratikus oldal a Horthy-rendszerrel szembeni általános bizalmatlanság kinyilvánításának lehetőségét látta meg a voksolásban: „Demokratikus jelöltet válasszon Miskolc! Ellenzéki jelöltet! Ellenzéket, amely ma nincsen a nemzetgyűlésben. Az ellen-zékmentes alkotmányozó nemzetgyűlés paródiája gúnyosodik ma a higgadt, józan törvényt váró ország elé. Az alkotmá-nyozó nemzetgyűlés kiáltó népellenes cselekményei vergődve és hasztalan küzdenek az ámító szólamokkal a kérlelhetetlen igazságosság alapján álló tömegeknél”.23 A demokratikus oldalon is országosan ismert személyiségek szólaltak meg, például Vázsonyi Vilmos is üzenetet küldött a miskolci választópolgároknak, melyben a szabadelvű-ség és a demokrácia értékeinek védelmére (így Huska

21 Magyar Jövő, 1924. november 25. 1–2. Gömbös Gyula (1886–1936) katonatiszt, majd 1919 elején a MOVE (Magyar Országos Véderő Egylet) alapítója, parlamenti képviselő, 1923–1928 között a szélsőjobboldal vezére, majd újra a kormánypárt tagja. 1932-től haláláig miniszterelnök. Wolff Károly (1874–1936) fővárosi poli-tikus, parlamenti képviselő, a Keresztény Községi Párt vezetője. Csík József (1891–1964) plébános, miskolci keresztényszocialista illetve kormánypárti politikus, képviselő. Csilléry András (1883–1964) fogorvos, jobboldali politikus, képviselő. Ulain Ferenc (1881–?) szélsőjobboldali politikus, a magyar és bajor fajvédők közötti kapcsolatfelvételt egyengette.22 Magyar Jövő, 1924. december 14. 3.23 Az urnák előtt. Reggeli Hírlap, 1924. december 4. 1.

támogatására) szólított fel.24 Később szociáldemok-rata (Peidl Gyula, Farkas István) és liberális (Pakots József, Rupert Rezső) képviselők közös nyilatkozat-ban fejezték ki szolidaritásukat Huskával,25 melyben mélyen elítélték a fajvédők gyűlölködését, uszítását, és a kereszténység valódi tartalmát „meggyalázó” magatartását. De Huska mellé állt a város keresztény kisiparosainak jelentős része is, akiket felháborított, hogy „a keresztet furkósbotnak használó” fajvédők ag-resszív uszítása feldúlja a város nyugalmát, a zsidók és keresztények egyébként normális együtt élését.26 Sőt, még Rakovszky Istvántól is megjelent egy olyan nyílt levél, amelyben Miskolc legitimista érzelmű polgárait is a Huska melletti kiállásra buzdította, mondván: „a legitimista érdekekre nézve a legkárosabbnak tartom, ha valaki olyan jelöltet támogat, aki az Eckhardt-Gömbös-féle fajvédő csoport programjával lép fel, mert a legitimizmus nem a gyűlölködést akarja a pol-gárok között”.27

A választás első fordulójában, december 4–5-én 3 jelölt indult: Borbély-Maczky fajvédő, Huska demok-rata, Tarnay Gyula pártonkívüliként, kormánypárti programmal. Utóbbi alig több mint ezer szavazattal harmadik lett, Huska 2300 körüli vokssal lett első, mintegy 650-nel több szimpatizánst tudott megszó-lítani, mint Borbély-Maczky. Utóbbi arra számított, hogy a második fordulóban a kormánypártiak rá fog-nak szavazni, azonban nem ez történt. (Azért kellett újabb fordulót tartani, mert Huskának mintegy 180 szavazat hiányzott a minősített többséghez, a máso-dik körben csak a két legjobban szereplő jelölt indul-hatott.) A december 13–14-én tartott újabb voksolás légkörére jellemző, hogy az első napon a hatóságok elkoboztatták a Reggeli Hírlapot,28 a sokkal szélsősége-24 Reggeli Hírlap, 1924. december 5. 1. Vázsonyi Vilmos (1868–1926) a Horthy-rendszer liberális ellenzékének meghatározó alakja, a Nemzeti Demokrata Polgári Párt alapítója és vezetője.25 Reggeli Hírlap, 1924. december 10. 1. Ugyanebben a lapszám-ban – nyilván nem célzatosság nélkül – ismertették, hogy az ekkor tartott németországi választásokon előretörtek a demokraták, a szélsőségesek (a kommunisták ugyanúgy, mint a nácik) visszaszo-rultak. A Reggeli Hírlap választási tudósításai egyébként – jellemző módon – a „Miskolc harca a fehér bolsevizmus ellen” című alkal-mi rovatban jelentek meg.26 Reggeli Hírlap, 1924. december 11. 5.27 Reggeli Hírlap, 1924. december 12. 1. Rakovszky István (1858–1931) 1920–21-ben a nemzetgyűlés elnöke, a legitimista ellen-zékiség vezéralakja, a második királypuccs idején IV. Károly mi-niszterelnöknek nevezte ki, amiért börtönbe is zárták egy időre. A legitimisták – az ún. „szabad királyválasztókkal” szemben – el-ismerték a Habsburgok jogát a magyar királyi trónra és visszaté-résüket támogatták.28 Ez egyébként ekkoriban gyakran előfordult, például 1924. de-cember 28-án is (Fülöp 1964, 45).

Prohászka Ottokár és a Magyar Jövő székházavatása Miskolcon (1925) �

sebb hangvételű Magyar Jövőt azonban nem. A fékte-len fajvédő kampány ellenére Huska Vilmos győzött Borbély-Maczky előtt, még valamelyest növelni is tud-ta támogatói táborát.29

A szélsőjobb ezt jellemző módon úgy kommen-tálta, hogy számolgatásuk szerint Huskát a miskolci zsidók egységesen választották meg, akikhez csak néhány keresztény csatlakozott.30 A radikális, antisze-mita sajtó rendszerint azt emelte ki, hogy a „keresz-tények” többsége Borbély-Maczkyra szavazott, így az „erkölcsi” győzelmet, a fajvédő politika valódi sikerét – álláspontjuk szerint – mindenképp kiérdemelte. A ra-dikális „keresztény” szóhasználatra jellemző módon úgy kommentálták Huska sikerét, hogy az nem meg-lepő, mert Miskolcon „az ország legelzsidósodottabb városáról van szó, az ország legzsidóbb kerületéről, ahol a választóknak majdnem negyven százaléka ab-ból a fajtából tenyésztődött ki, amely nagyon is érti a választási technikát és a keresztény választóknak az érdek rabláncára való fűzését”.31 A miskolci zsidóság ilyen egységes és erős akaratú érdekérvényesítő szer-vezetként való feltüntetésének forrása csak a szélső-jobboldal által vallott és sulykolt összeesküvés-elmélet lehetett. Kétségtelen, hogy Miskolcon jelentős volt az izraeliták aránya (az 1920-as népszámlálás idején 19,83%, 1930-ban 17,64%), akik nyilván nem sza-vaztak radikálisan antiszemita politikusra. De hogy Huska csak a „zsidók jelöltje” lett volna, és a miskolci zsidók valamiféle egységes, szervezett fellépése dön-tötte volna el a voksolást – az csak a „fajvédő”, radiká-lis „keresztények” fantazmagóriájában létezett. Sokkal inkább arról volt szó, hogy a miskolci „keresztények” körében is inkább visszatetszést keltett a fajvédők út-széli hangvételű, rosszindulatú, eszközökben nem vá-logató antiszemitizmusa, s a kormánypárt „választói a pótválasztáson az antiszemita velitású jobbpárttal szemben a demokrata Huska Vilmost segítik győze-lemre” (zSedényi 1929, 63–64), vagyis inkább az el-lenzéki demokrata jelöltet, mint az ellenzéki fajvédőt támogatták.32 Huska győzelmében szerepet játszott továbbá, hogy az Ipartestület helyi elnökeként a jelölt elnyerhette a belvárosi kiskereskedők és kisiparosok bizalmát – felekezeti hovatartozás nélkül (dobroSSy 2007, 48).

A miskolci fajvédők 1924-es antiszemita interpre-tációinak alaptalanságát önmagában az is igazolja, hogy

29 RFMK. HGy. Thurzó-lexikon. I. köt. 26.30 Magyar Jövő, 1924. december 16. 4.31 A Nép, 1924. december 16. 1.32 Lásd erről például a vezércikkeket: Miskolc ítélt. ill.: Pályi Ede: Választás után. Reggeli Hírlap, 1924. december 16. 1.

– igaz, már listás választási rendszerben – az 1926. évi általános nemzetgyűlési választásokon Borbély-Maczky Emil szerezte meg ugyanennek a kerületnek a mandátumát.33 A Magyar Jövőt gondozó lapkiadó vál-lalat önálló székházának elképzelése Puskás Jenő fő-szerkesztősége idején, 1923 végén – 1924 elején nyert konkrét formát. 1924. április 29-én nyújtották be az építési engedély iránti kérelmet, levelükben nyoma-tékkal kérve a sürgősségi eljárás folytatását, tekintettel arra, hogy májusban már építkezni akartak.34 A város mérnöki hivatala május 5-én megtárgyalta a kérelmet és május 13-án jóvá is hagyták az Árva Pál mérnöki irodája által készített terveket. Az 1924-ben roham-munkával folyó építkezés közben szeptemberben újabb folyamodványt intéztek a városi hatósághoz, ekkor kérték, hogy könyvkötő műhely céljára emelet-ráépítést engedélyezzenek az épületen, ezt az enge-délyt is gyorsan megkapták. Érdekes továbbá, hogy már novemberben itt készítették a lapot,35 holott a végleges használatba vételi engedélyeket (a város mér-nöki hivatalától és tiszti főorvosától) csak december végén kapták meg.

A rendkívül energikus Puskás Jenő időszaká-ban tovább erősödött a lap – persze korábban sem mérsékelt – radikális jobboldali elkötelezettsége. Az 1920-as évek második felében, vagyis pont abban az időszakban, amikor az új székház felavatására sor ke-rült, a Magyar Jövő kifejezetten szélsőjobboldali, radi-kális napilapnak, a „fajvédők” és az „ébredők” helyi orgánumának számított. A korabeli városmonográfia leírása jellemző: „Nemzetvédelmi, magyar faji és hazafias szempontok szinte kényszerítő erővel kívánták egy ilyen prog-rammal jövő lap megjelenését. A magyar nemzeti gondolat, a magyar fajiság védelmének gondolatában született a »Magyar Jövő«, mely most, fennállásának tizedik évében jóleső ön-érzettel állapíthatja meg, hogy a zászlójára tűzött gondolat-nak a magyar ezrek egész falanxát vezette és állította maga

33 RFMK. HGy. Thurzó-lexikon. I/A. köt. 27. Borbély-Maczky és a Magyar Jövő egyaránt „antiszemita alapon álló keresztény koa-líciót” igyekezett összekovácsolni a választásokra (vö. zSedényi 1929, 64). A választói szimpátiák átrendeződéséről ld. pl. dobroSSy 2007, 51.34 MNL. BAZMLt. 1906/b. 13424/1925. sz. (A székházépítés engedélyezésének valamennyi irata itt található a tervrajzokkal, jegyzőkönyvekkel stb. együtt.) Árva Pál (1887–1935) építész-mérnök, 1910-től önálló tervezőirodát működtetett Miskolcon, egyidejűleg Miskolc város építészeti hatóságának is aktív tagja, a helyi „keresztény-nemzeti” politika támogatója. A Magyar Jövő székháza mellett számos miskolci magánház, középület tervező-je, a lapkiadó vállalatnak egyik vezetője is volt (Miskolci életrajzi lexikon 2008, 17–18).35 A Magyar Jövő beköltözött új székházába. Magyar Jövő, 1924. november 1. 2.

Fazekas Csaba8

mögé.” (SaSSy 1929, 252).36 A lap irányvonala ponto-san megfelelt a Nemzeti Újság, a Szózat, a Magyarság és A Nép c. radikális, a Bethlen-kormányzatot ekkor már jobbról támadó lapok politikai elkötelezettségének, melyek gyakran megalkuvásként, a „keresztény” esz-me feladásaként bélyegezték meg a Bethlen-kabinet konszolidációs politikáját.37 Saját szerepfelfogását a szerkesztőség tudatosan hangsúlyozta, s az új szék-házba való beköltözés csak megerősítette küldetéstu-datukat. Az új, Hunyadi utcai helyszínen szerkesztett és nyomtatott első lapszám szerkesztőségi cikkében például úgy fogalmaztak, hogy a lapot a „magyar faj feltámadásába vetett szent fanatizmusunk, igazságunk tudata” jellemzi, „harcunk igaz ügyet szolgál”, a lap gárdája pedig „megalkuvást nem ismerő, dacosan ma-gyar újságírók egész serege” stb.38 Az 1930-as évek-ben a Magyar Jövő irányvonala megváltozott, mérsékel-tebb konzervativizmus, az új Független Kisgazdapárt támogatása jellemezte. Az 1920-as években viszont a szélsőjobboldali radikalizmus valamennyi témáját és stilisztikai fordulatát olyan alapossággal vonultatták fel, hogy az pontosan megfelelt az országos tenden-ciáknak. Követelték például a „zsidó lapok” (Az Est, Népszava, Pesti Napló, Világ és természetesen a Reggeli Hírlap) betiltását, bojkottját,39 részletesen beszámoltak a laptársuk ellen foganatosított büntetésekről,40 illet-ve minden negatív jelenség, különösen a lapjuk elleni nyilatkozatok mögött kollektíven a „miskolci zsidó-ság” akcióit látták.41 Igaz, máskor épp a Magyar Jövőt ítélték el rágalmazásért, az 1924-es pótválasztás után

36 Tévesen írja, hogy a lap 1927 őszétől tartja fenn saját székhá-zában nyomdaüzemét, ez már 1924-ben megtörtént. A téves adat forrása minden bizonnyal nyomdahiba: tHurzó naGy 1928, 139.37 A Magyar Jövő is nem egyszer támadta a kormánypárti sajtót, például a 8 Órai Újságot, amiért utóbbi a fajvédők publicisztikáját ki-fogásolta. (Ld. pl. Magyar Jövő, 1924. október 18. 5.) A lap egy má-sik – feltehetően Puskás által jegyzett – vezércikke nagyon elítélte a Nagyatádi Szabó István fémjelzett földreformot, a Bethlen-kabine-tet a magyar föld kiárusításában érdekelt „idegen érdekek” kiszol-gálásával vádolta. Szempontunkból érdekes, hogy a kormány föld-birtok-politikáját a lap szembeállította a szélsőjobb megalkuvást nem tűrő „keresztény” politikájával (a „magyar lelkek megnyilat-kozásaival”), benne hangsúlyosan az ő radikális táborukhoz sorolt „Prohászka Ottokár pozitív agrárdemokráciájával”. Ld. Nagyatádi Szabó István tizenhat pontja. Magyar Jövő, 1924. október 26. 1.38 A Magyar Jövő beköltözött új székházába. Magyar Jövő, 1924. november 1. 2.39 Pl. Magyar Jövő, 1921. 71. sz. 2. A hasonló, rendszeres bojkott-felhívásokra pl. SipoS 2011, 92; 142–143.40 Pl. akkor, amikor Fazekas Sámuel, a Reggeli Hírlap szerkesztője „nemzetgyalázásért” börtönbüntetést kapott (Magyar Jövő, 1926. 236. sz. 3.), korábban pénzbüntetésre ítélték (Magyar Jövő, 1925. 34. sz. 2) stb.41 Magyar Jövő, 1924. 178. sz. 3–4.

Huska Vilmos is sokat pereskedett a minden rosszat (anyagi visszaéléseket stb.) személyével kapcsolatban megíró szerkesztőség ellen.42

A székházépítés ügyét Puskás és a miskolci szél-sőjobboldal országos áttörésnek, a sajtóviszonyok általános átrendeződése kezdetének tekintették. (Két-ségtelenül jelentős esemény volt, de ez a beállítás azért jelentősen túlzó.) Mindez világosan kitűnik a Magyar Jövő felelős szerkesztőjének Ravasz László reformá-tus püspökhöz intézett felkérő leveléből.43 Ravasz, a katolikus Prohászka és az evangélikus Raffay Sándor püspökök számítottak az 1920-as években a közéletben leginkább aktív, „politizáló” főpapoknak, gyakori sze-replői voltak a „keresztény-nemzeti” illetve radikális jobboldali szervezetek politikai rendezvényeinek. Puskás Jenő nemcsak az avatás pontos időpontjáról értesítette Ravaszt, hanem beszámolt az épület két és fél milliárd koronát felemésztő költségeiről, illetve hangsúlyosan a székházavatás politikai jelentőségéről: „Büszkén hivatkozhatunk arra, hogy székházunk az első ilyen centralizált üzemű, tőkeerős, életképes sajtóintézmény a vidé-ken. A MAGYAR JÖVŐ székházát a miskolci keresztyén társadalom építette.” A levélből kiderül továbbá, hogy Puskás már 1924 novemberében felkereste Ravaszt, mert eredetileg december 7-én tartották volna a ren-dezvényt, de az időközi nemzetgyűlési választás miatt inkább 1925 januárjára halasztották. Az első időpont Ravasznak amúgy sem lett volna jó, a másodikra azon-ban először minden bizonnyal igent mondott, mert a rendezvény meghívójában a református püspök, mint az ünnepi beszéd megtartója szerepel (3–5. kép).

Akár meghökkentőnek is nevezhető, hogy Puskás leszögezte: „ünnepünk teljesen politikamentes lesz” – mikor az egész sajtószékház-avatás kezdettől a „ke-resztény-nemzeti” (valójában: radikális jobboldali) politika erődemonstrációjának számított. E politi-ka számára mindig is kiemelt kérdésnek számított a sajtóviszonyok számukra kedvező alakulása és alakí-tása, a baloldali és liberális újságírás visszaszorítása. Ezt egyébként Puskás maga is megerősítette, hiszen beszámolt arról Ravasznak, hogy Milotay, Prohászka és Wolff már elfogadták az előadások megtartására vonatkozó felkérést, továbbá arról is, hogy a rendez-vényen minden jobboldali („keresztény”) lap szerkesz-tősége képviselteti magát, sőt az alkalmat kihasználják „a közös sajtófront ügyének megbeszélésére”. Puskás

42 Pl. Miskolci Napló, 1926. 19. sz. 2.; 155. sz. 6.; MTI. Napi hírek, napi tudósítások, 1925. november 11. 16.; november 12. 10. (MNL. OL. K 428.)43 Puskás Jenő levele Ravasz Lászlónak. Miskolc, 1924. december 29. (DREK. RL. A/1.c. 1925. 9. sz.).

Prohászka Ottokár és a Magyar Jövő székházavatása Miskolcon (1925) 9

3–5. kép. A Magyar Jövő székházavatásának

meghívója DREK. RL. A/1.c. 1925. 67. sz.;

ill.: HOM HTD. 75.658.1.

Fazekas Csaba10

végül jó érzékkel érvelt Ravasznál azzal, hogy a szék-házavatás a keresztény egyházak közötti ökumenikus összefogás demonstrálása miatt is kiemelten fontos.

A református püspök egy másik, a Magyar Jövő fejléces papírján íródott levelet is kapott Puskáséval együtt, Balázs Győzőtől,44 a miskolci református gim-názium tanárától, aki ekkor a lap munkatársaként is dolgozott.45 „A keresztyén magyarságnak örömnapja lesz ez” – szögezte le, majd Ravaszt szintén az esemény politikai fontosságának hangsúlyozásával győzködte: „Miskolcon, ezen a rettentő vörös területen, a jóságos Isten segedelmével sikerült egy háromemeletes sajtó-palotát emelni. Gigászi küzdelem ez, amelyet a szörnyű bűnös városban mi magyarok vívunk. Megsegít a jó Isten, diadalmas lesz harcunk.” Megemlékezett arról, hogy amikor Ravasz korábban felkereste Miskolcon a „végek magyarjait”, évekig emlegették a látogatását. Szempontunkból érdekes módon a két jelentős főpap párhuzamba állításával is erősítette kérését: „A ma-gyarság e nagy napján katholikus testvéreink láthatják Prohászkájukat, hadd nézzünk mi is kálvinista magya-rok a mi Ravasz Lászlónkra.”

A Magyar Jövő részletesen foglalkozott Prohászka felkérésével is, és rendkívül fontos hírként ismer-tette: a püspök elfogadta a miskolci meghívást.46 November 21-én Budapesten, magánkihallgatáson fogadta Puskás Jenőt és Hubay Kálmánt, örömmel vállalta az előadás megtartását, amelynek témáját már ekkor a hungarizmus, a kultúra és a sajtó kapcsola-taiban jelölte meg. Ennek kapcsán a Magyar Jövő úgy tekintett magára, mint a vidéki „keresztény” újságírás történetében új szakasz kezdetére, amely – tipikus szélsőjobboldali retorikával – kezdete a magyar szel-lem „idegen elnyomástól” való „felszabadításának”, továbbá a „nyomdaipart a keresztény világnézetnek gazdaságilag is önálló erőforrásává izmosítja”. A szer-kesztők ekkor (és még számos alkalommal) kifejtet-ték, hogy Miskolcra, mint a „magyar faji és nemzeti érdekek legveszélyeztetettebb zónájára” tekintenek, s innen hirdetik, hogy „a nacionalizmus igazi tavasza, kalászbaboruló röneszánsza csak ezután követke-zik”. A székházavatásra megjelenő illusztris vendégek névsora (főleg Prohászkáé) Puskásék szemében ön-44 Balázs Győző (1893–1973): református teológiát végzett, 1918-tól Miskolcon tanár, dalköltőként is számon tartották. A Mis-kolci Szabadegyetem igazgatója, a város kulturális életének nép-szerű személyisége, több társadalmi egyesületben is szerepet vál-lalt. (Miskolci életrajzi lexikon 2008, 18–20).45 Balázs Győző levele Ravasz Lászlónak. Miskolc, 1924. decem-ber 29. (DREK. RL. A/1.c. 1925. ad 9. sz.).46 Prohászka Ottokár dr. a Magyar Jövő székházavatásán. Magyar Jövő, 1924. november 23. 2.

magában garanciát jelentettek a rendezvény országos jelentőségének demonstrálására.

Prohászka 1925 januári látogatása a helyi közélet (pontosabban a jobboldali és radikális politikai erők) számára megtiszteltetésnek, valóságos ünnepnek szá-mított. A helyi katolikus sajtóból tudjuk,47 hogy január 18-án reggel Prohászka Szikszóról érkezett Miskolcra, ahol ugyanúgy Zábráczky György apátkanonok látta vendégül, mint 1913-ban. A Magyar Jövő székházava-tásának délutáni és esti rendezvényei mellett a püspök már reggeltől zsúfolt programot bonyolított le. (Ez egyébként tipikusnak mondható minden olyan eset-ben, amikor Prohászka valamely várost felkeresett.) 9-kor a mindszenti templomban celebrált ún. diák-misét, „gyújtó hatású exhortációt intézve az ifjúság-hoz”. 11-től a katolikus főgimnázium tornatermében az Úrleányok Mária-Kongregációjának matinéján vett részt, ahol Árpádházi Boldog Margit példáján az ifjú-sági kongregációk fontosságáról tartott – nagy ováció-val fogadott – előadást. Ebédjét a plébánián költötte el, ahol szintén nagy beszédet tartott. Délután 3-kor már a Hunyadi utcai sajtószékházba látogatott, ahol személyesen győződött meg a kiadóhivatal, a nyomda, a szerkesztőség minden helyiségének állapotáról és ta-pasztalatairól nagyon elismerően nyilatkozott. Innen indult a Nemzeti Színházban tartandó rendezvényre. A délutáni eseményekkel együtt a miskolci katoliku-sok így foglalták össze a történteket: „Egész nap min-denütt telt ház hallgatta az aranyszavú püspököt és Miskolc keresztény társadalma egy Prohászka-nap lelki kincseivel lett gazdagabb.” E megfogalmazás egyértel-műen Prohászka szuggesztív hatásáról tanúskodik.

1925 elején Miskolcon egyre fokozódott a székház-avatásra való felkészülés, a jobboldali közvélemény „ráhangolása” az eseményre. Bár sajnálattal jelen-tették be, hogy Ravasz László „családi betegségre” hivatkozva nem tud részt venni az eseményen, meg-erősítették, hogy minden más prominens meghívott személyesen teszi tiszteletét a sajtópalota avatásán.48 A helyi és országos szélsőjobboldal számos vezető-je jött el, Borbély-Maczky Emil, Eckhardt Tibor,49

47 Miskolci Kath. Egyházi Tudósító, 1925. 14. évf. 2. sz. 19. 25., 28., 30.48 A Magyar Jövő székházavatása. Magyar Jövő, 1925. január 13. 3. Mindez azért is érdekes, mert az előző napi MTI-híradásban még Ravasz szerepelt az ünnepi beszéd megtartójaként. MTI. Napi hí-rek, napi tudósítások, 1925. január 12. 1. (MNL. OL. K 428). A rész-letes programot a helyi sajtó többször is közzétette, ld. pl. Magyar Jövő, 1925. január 18. 4.49 Eckhardt Tibor (1888–1972) parlamenti képviselő, az Ébredő Magyarok Egyesületének egyik alapítója, majd elnöke, szélsőjobb-oldali politikus. Az 1930-as években a Független Kisgazdapárt po-litikusa, majd elnöke.

Prohászka Ottokár és a Magyar Jövő székházavatása Miskolcon (1925) 11

Gömbös Gyula, Wolff Károly stb., a „keresztény-nemzeti” sajtópaletta valamennyi fontosabb orgánu-ma szerkesztői, főszerkesztői szinten képviseltette magát, a Magyarság, a Nemzeti Újság, az Új Nemzedék, A Nép, a Szózat mellett még az eszmeileg rokon Hajdúföld (Kolozsváry-Borcsa Mihály50 révén), Somogyi Újság stb. is. Eljöttek továbbá a reprezentatív egyesü-letek (Katolikus Írók és Hírlapírók Országos Pázmány Egyesülete – ennek épp Prohászka volt az elnöke, Pátria Klub stb.) képviselői is.

A székházavatás napjára időzített vezércikkében Puskás Jenő leplezetlen büszkeséggel nevezte a „keresz-tény-nemzeti” sajtómozgalom történetében mérföld-kőnek, a „magyar öntudatra ébredés világítótornyának” a jobboldali sajtó első vidéki intézményének átadását. Kissé meghökkentő történelmi eszmefuttatásában úgy vélte, hogy három nagy korszaka volt a magyar saj-tótörténetnek: Kossuth Lajos Pesti Hírlapja, Kemény Zsigmond Pesti Naplója és Milotay István Magyarsága.51 Utóbbi már egy kortársnak, a Magyar Jövőhöz közel álló lapnak a köszöntése volt. A politikai programot illetően ezúttal sem hagyott kétséget a radikális, anti-szemita küldetéstudat megfogalmazása felől, arról írt például, hogy „innen Miskolcról, a zsidó népvándor-lási útvonal első sátortáborából” üzenik az országnak: mozgósítani kell a nemzeti veszedelmekkel szemben, ébreszteni kell a magyarságot stb. Az országos sajtó hasonló szavakkal, hasonló jelentőséget tulajdonított a kezdeményezésnek. A Nemzeti Újság az építkezéshez folytatott adakozás nagyszerűségét és főleg Árva Pál buzgalmát méltatta. Még másnapi vezércikkében is a miskolci eset példamutató, követésre ösztönző jellegét emelte ki, továbbá a polgári öntudat megnyilvánulásá-nak értelmezte a történteket, mondván: „a miskolci keresztény gondolat kialakulása alulról felfelé ment”.52 Jellemző azonban, hogy a Miskolcon megjelenő, ri-vális Reggeli Hírlapban nemhogy részletes beszámolót nem, de egyetlen sort sem szenteltek a Magyar Jövő székházavató ünnepélyének.

A nap kiemelkedően fontos politikai eseménye volt a székházavatás mellett, hogy a Korona szállóban megalakították a „Keresztény Munkások és Polgárok

50 Kolozsváry-Borcsa Mihály (1896–1946) újságíró, szerkesztő, szélsőjobboldali, antiszemita politikus, a német megszállás után és a nyilas diktatúra idején nagy hatalmú államtitkár, a háború után kivégezték.51 Puskás Jenő: A magyar sajtó nagykorúsítása. Magyar Jövő, 1925. január 18. 1. Milotay István (1883–1963) parlamenti képviselő, szélsőjobboldali politikus, nagy hatású újságíró és szerkesztő.52 Felavatták a vidék első keresztény sajtópalotáját. Nemzeti Újság, 1925. január 20. 7.; A miskolci polgár. Nemzeti Újság, 1925. január 21. 1–2.; lásd még: Árva Pál. Szózat, 1925. január 20. 1. stb.

Szövetsége” (rövidebben: „Magyarok Szövetsége”) nevű pártot, mely lényegében a fajvédők miskolci helyi változatának felelt meg. Csík József, a miskolci keresztényszocialisták vezetője céljukat egyszerűen foglalta össze: „minden keresztény magyar ember egyesítése a zsidóság kisebbségi, faji törekvései ellen”. Hasonló antiszemita kirohanást intézett a gyűlésen Eckhardt Tibor is a hallgatóságához. A kormányt élesen bírálta (Bethlent opportunizmussal, a „nem-zetköziséggel” való kiegyezéssel vádolta), és tipikus szélsőjobbos demagógiával úgy vélekedett, hogy a külföldi erők obskúrus összeesküvése – mely már a magyar kormányzatot is magába szippantotta – azért jött létre, hogy a növekvő árakkal, drágasággal tönkre-tegyék a magyarságot. Megjelölte az összeesküvés va-lódi haszonélvezőit is, mondván: „Tíz-tizenkét gazdag zsidóért verejtékezik egész Európa.”53

Maga a székházavatás hasonló légkörben, ünne-pélyes keretek között zajlott a Nemzeti Színházban.54 A kulturális betétek mellett a felszólalók követték az előzetesen nyilvánosságra hozott sorrendet, Ravasz László ünnepi beszéde kivételével. Először Puskás Jenő, majd az ekkor a vármegye főjegyzői posztját betöltő Görgey László köszöntötte a megjelenteket. Milotay előadásában a sajtó fontosságát hangsúlyoz-ta a „keresztény-nemzeti” államépítés szolgálatában. A Horthy-rendszer legfontosabb külpolitikai célja, a területi revízió megvalósítása érdekében is a „ma-gyar lelkiség”, a múlt megfelelően nemzeti nézőpontú szemléletét állította a középpontba. Beszédében mél-tatta az alulról jövő, társadalmi kezdeményezés fon-tosságát.

Őt követte Prohászka nagy érdeklődéssel várt elő-adása (lásd a Függelékben). A püspök saját korában rendkívül szuggesztív és népszerű szónoknak számí-tott. Miskolcon tartott beszéde pontosan beleillett abba a sorba, amelyet különböző politikai rendezvényeken (elsősorban az Ébredő Magyarok Egyesületében, az Egyesült Keresztény Nemzeti Ligában) tartott. Ezt a beszédét is gyakran szakították meg tapsolással, a tet-szés kinyilvánításával.

Prohászka közéleti beszédeit szinte mindig egy szuggesztív hatású példával indította, amelyből az 53 Nemzeti Újság, 1925. január 20. 2.54 A székházavatás történéseit, Prohászka Ottokár beszédét első-sorban a Magyar Jövő és a Magyarság 1925. január 20-i lapszámának 1–6. oldalain megjelent részletes tudósítás alapján ismertetjük. Tartalmában többnyire hasonló, de kevésbé részletes beszámolók megjelentek még: Fejérmegyei Napló, 1925. január 21. 1–2; Nemzeti Újság, 1920. január 20. 7.; A Nép, 1925. január 20. 7. (ezt Farkas Sándor radikális újságíró írta, Prohászkával gyakran készített in-terjút); A magyar Miskolc ünnepe. Szózat, 1925. január 20. 3–4.

Fazekas Csaba12

aktuális közállapotok szörnyűségére, a „keresztény-nemzeti” eszmék melletti mozgósítás szükségességére tudott továbblépni. Ezúttal is abból indult ki, hogy osztrák szociáldemokraták elégették az evangéliumot, amelyet a katasztrófája felé haladó emberiség szim-bólumának tekintett. A válságba került hagyományos értékek (vallás, erkölcs, család stb.) közül beszéde té-májának megfelelően a nemzet fogalmáról, illetve az általa kialakított hungarizmusról beszélt részleteseb-ben. E fogalmat elsősorban, mint az 1930-as évek nyilas mozgalmának ideológiáját ismerjük. Szálasi és követői kétségtelenül Prohászkától merítették a „hungarizmus” fogalmának használatát, nem véletlen, hogy a vonatkozó szakirodalom lépten-nyomon hang-súlyozni igyekszik: a fajvédők és a nyilasok „később kiforgatták jelentéséből” a püspök által meghonosí-tott kifejezést (ld. pl. Szabó 2007, 247, 252; mózeSSy 2008).

Prohászka miskolci beszéde egyik legtömörebb összefoglalása az ő hungarizmus-fogalmának. Utób-biból egy, lényegében öncélú nemzetfelfogást tudunk kihámozni. Prohászka a magyar nép érdekeinek való feltétel nélküli alárendelődés szükségességét nevezte hungarizmusnak, amelyben a magyarság történelmi sorstragédiái, jelene és jövője egyaránt összefoglalha-tó. „Isten gondolata magyar kiadásban” – mondta talá-lóan, és hungarizmus alatt értette a magyar történelem nagy alakjainak minden megnyilvánulását. Utóbbiakat kizárólag nemzeti-etnikai keretben értelmezte. A di-csőséges (mert a magyarság sikerét felmutatni képes) múlttal élesen szembeállította a jelent, s az első világhá-ború utáni tragédia okát a „valódi” nemzetfogalomtól való elfordulásban jelölte meg. Prohászka szemében a hungarizmus legfőbb ellenfele a liberalizmus, mely kiforgatta eredeti értelméből a nemzeti hovatarto-zás jelentőségét is. Prohászka hungarizmus-fogalma ugyanakkor nemcsak a pozitív nemzeti érzés megnyil-vánulásait tartalmazza, annak integráns részét képezi a világ és a közélet kétpólusú értelmezése. Vagyis – a kor szélsőjobboldali ideológiáinak megfelelően – két, egymással antagonisztikusan szemben álló világként értelmezi a társadalom életét, egyik az egészséges, nemzeti, konstruktív, a másik a bomlasztó, nemzetiet-len, destruktív. Utóbbiakat Prohászka gyakran illette a „zsidó” kifejezéssel, akár politikai pártokról, rendsze-rekről, akár a sajtóról volt szó. Ebben a leegyszerűsí-tő, antiszemita megközelítésben a püspök úgy vélte: az egészséges, nemzeti megnyilvánulásokat a zsidóság nemzetközi összeesküvése hol nyilvános „pergőtűz” alá veszi (például a sajtón keresztül), hol pedig titok-ban („varangyméreg-fecskendezéssel”) bomlasztja a

nemzeti megnyilvánulásokat. Prohászka ebben az időben gyakran fejtegette, hogy az egészséges nem-zeti szellem megnyilvánulásainak tartotta Mussolini olasz és Hitler német fasizmusát, melyeknek magyar-országi párhuzamát az általa mindenkor favorizált szélsőjobboldali, „fajvédő”, „ébredő” mozgalmakban jelölte meg. Leegyszerűsítő világképében a „zsidó saj-tó” kül- és belföldön egyaránt az egészséges nemzeti öntudatot bomlasztó tevékenységet folytatott, ame-lyet kiegészített az antiszemita összeesküvés-elméle-tek tipikus kellékével: a gazdasági érdekeltségeken és a bankokon uralkodó zsidó tőke obskúrus, ám nyo-masztó hatalmának vélelmezésével. (Mellyel szemben például a magyar kormány is – úgymond – tehetet-len.) Vagyis Prohászka hungarizmusában nemcsak a magyarság önvédelme, a pozitív nemzeti érzés jutott kifejezésre, hanem az is, hogy mindennek ellensége a zsidóságban jelölhető meg, vagyis kirekesztő naciona-lizmust próbált formába önteni. Elfogadhatjuk azt a tételt, miszerint Prohászka „ha tudta volna, hová »fej-lődik« az antiszemitizmus és a hungarizmus, minden bizonnyal sokkal óvatosabban beszélt volna” (Szabó 2007, 256), bár ezt ellenőrizni nyilván nem lehet. Az viszont kétségtelen, hogy Prohászka hungarizmusa már az 1920-as években integrálta az antiszemitizmus alapvető ideológiáját.

Hungarizmusának lényeges eleme, hogy a magyar-ságra egyetlen és legnagyobb veszélyként a zsidóságot jelölte meg, mint a „végzetünk”-et. Prohászka hunga-rista nemzetfogalmának lényeges eleme tehát nemcsak az, amely benne van, mint alkotórész, hanem amivel (a nemzettől idegen, nem keresztény, „zsidó” ellen-séggel) szemben határozza meg önmagát. Beszédének következő része a szemben álló világok harcának aktuá-lis helyzetére vonatkozott, amelyet rendszerint sötét színekkel ecsetelt. A végveszély előtt álló magyarság tragikus helyzetét a „nemzeti szervezetlenség” képei-vel nyomatékosította, amely csak egyfajta felvezetése volt a mozgósítással kapcsolatos gondolatainak. Előbb még egy történelmi ívet is rajzolt, sajnálattal állapítva meg, hogy a nemzeti önállóságért folytatott évszáza-dos küzdelmek miatt igazán „magyar” történelemről nem is lehetett beszélni. Utóbbi alatt Prohászka a nemzeti nagyságot, az európai nagyhatalmi pozíciót értette, mely szerinte a Habsburgok uralkodása alatt teljesen háttérbe szorult, megszűnt.

Prohászka beszédeiben tipikusnak mondható moz-gósító gondolatok alkotják szövegének utolsó harma-dát. A nemzet fogalmát a hungarizmusban érzelmi alapon próbálta újradefiniálni, és nemcsak azt várta el hallgatóságától, hogy értelmileg fogadja el kétpólusú

Prohászka Ottokár és a Magyar Jövő székházavatása Miskolcon (1925) 1�

világképét, hanem azt is, hogy ez lelkesültséget, ér-zelmi azonosulást („szenvedélyt”) váltson ki belőlük. Szónoki kérdésekkel, klasszikus idézetekkel nyomaté-kosította mindezt, végkövetkeztetésként megállapítva, hogy nem ismer semmilyen középutat: számára vagy a nemzeti dicsőség újbóli feltámadása, vagy a totális nemzeti összeomlás képezték csak a lehetséges alter-natívákat. Az is kiderül szövegéből, hogy a nemzethez való tartozást Prohászka a kereszténységgel azonosí-totta, a magyarság lényegét az elkötelezett buzgó vallá-sosságban jelölte meg. Több beszédében hangot adott sajátos „méreginjekció”-elméletének, ezt Miskolcon is hosszan fejtegette. Eszerint „a zsidó sajtó az infekció hordozója, az, amelyből maláriás infekcióknak felhői emelkednek és szállnak a magyar nemzeti, keresz-tény gondolatnak, érzésnek világára”. A védekezést Prohászka csak úgy tudta elképzelni, ha az igaz nem-zeti ügyért harcolók tudomást sem vesznek a „másik oldal” véleményéről, sőt újságjukat sem vásárolják, mert annak olvasásán keresztül mintegy észrevétlenül kerül a „méreg” az egészséges magyar szervezetébe. Beszédét a hungarizmus melletti elkötelezett mozgó-sítással, a nehéz küzdelemben való állhatatos helytál-lás képeivel zárta. Az összegyűlt közönség szűnni nem akaró tapssal, ovációval fogadta a püspök szavait.

Anélkül, hogy részletesebben elemeznénk Prohászka hungarizmus-fogalmának további vonat-kozásait, annyit még érdemes megemlíteni, hogy a püspök 1925-ös beszédében következetesen hű volt ahhoz az időszakhoz, amikor e fogalmat megalkotta és bedobta a köztudatba. Az első világháború utolsó szakaszáról van szó, Prohászka 1918-ban több nyi-latkozatában próbálta definiálni a hungarizmust (el-sősorban zsidóellenessége révén tematizálta ekkor a közéletet), amelyet később hívei a „fajvédő” politika egyik első előfutárának neveztek.55 A püspök ekko-riban is tudatosan nevezte magát „hungaristának”, a „hungarizmust” pedig saját politikai felfogása címké-jeként használta. Prohászka ekkor már nem vállalta ugyan az antiszemita minősítést, saját programját a magyar „faj” pozitív önvédelmének tartotta, viszont felfogása ismertetésekor rendszeresen a zsidóságot kollektíven megbélyegző, elítélő, társadalomban való visszaszorítását szorgalmazó gondolatoknak adott hangot. „A véleményem az, hogy a zsidó, ha be nem olvad, mindig bomlasztó erejű, külön faj marad” – fej-tegette a „hungarizmus apostola”, rámutatva, hogy a

55 Lásd pl. „A hungarizmus programja” c. 1918. szeptemberi cikkének újraközlését: A fajvédelmi politika első hirdetői. A Nép, 1922. december 24. 15–19.

zsidókérdés megoldását csak a teljes asszimilációban látja. A hungarizmusban egyszerre jelölte meg fontos-nak a „keresztény magyarság védelmének” ideológiá-ját, valamint az arra irányuló intenzív szervezkedést. Kifejtette, hogy különösen az ifjúság hungarista szerve-zését tartja fontosnak, továbbá a „fajegészségügy” ren-dezését, a nép felvilágosítását, földbirtokreformot.

Visszatérve a Magyar Jövő 1925-ös székházavatá-sára, megemlítjük még, hogy Prohászka után Wolff Károly is szólt az egybegyűltekhez, elsősorban a vidé-ki magyarság értékeit, a nemzeti öntudat fontosságát ecsetelte, melynek fennmaradása szempontjából ő is a „zsidó lapok” olvasásától próbálta hallgatóit eltánto-rítani. A Nemzeti Színházban tartott ünnepély Puskás Jenő zárszavával ért véget.

A megnyitó ünnepség estéjén nagyszabású dísz-vacsorára is sor került a Korona szálló éttermében. A vonatkozó tudósítások szerint mintegy 400 fő vett részt a rendezvényen, a székházavatás illusztris ven-dégei (politikusok, lapszerkesztők, egyházi személyek) mellett a miskolci „keresztény” középosztályt reprezen-táló iparos-, kereskedőszervezetek, radikális jobboldali társadalmi egyesületek képviselői (például az Ébredő Magyarok Egyesülete miskolci csoportjának veze-tője, Fodor Pál) stb. Mind a helyi, mind az országos nyilvánosságban nagy visszhangot kaptak az ünnepé-lyes alkalomhoz kapcsolódó pohárköszöntők. A leg-nagyobb feltűnést a Prohászkát éltető Farkas István református esperes keltette.56 Először Magyarország sorsát Jézus Krisztuséhoz hasonlította, mondván, Júdás is pénzért árulta el mesterét, az ezeréves hazát – mint vélekedett – szintén pénzért árulták el. E sajá-tos interpretációt úgy fűzte tovább, hogy a pénz nem tarthat örökké, s abba vetette bizalmát, hogy amint a „magyar faj ősi erényei” újra fellángolnak, a „magyar igazság” is felszínre tör majd. A nagy idők bekövetke-zését mindig próféták fellépése előzi meg – fejtegette, és Farkas esperes ilyennek látta az általa rajongva tisz-telt Prohászkát, akinek hungarizmussal kapcsolatos eszmefuttatásait tekintette valóságos próféciáknak. A székesfehérvári püspök ökumenikus gondolatait így interpretálta: „Magyar ember nem feledheti el Prohászka Ottokár intelmét: Keresztények ne gyűlölködjetek, hanem sze-ressétek egymást. Én ezt a prófétát csak imádni tudom, csak hódolni tudok előtte.” A lelkes tapsot kiváltó hódolat gondolatait Farkas úgy fűzte tovább, hogy kifejtette:

56 Farkas István (1879–1941) 1912-től református lelkész Mis-kolcon, 1923-tól az alsóborsodi egyházmegye esperese. 1932-től haláláig a Tiszáninneni Református Egyházkerület püspöke (Mis-kolci életrajzi lexikon 2008, 64–65). Közéleti szerepvállalásáról és megnyilatkozásairól ld. pl. FazeKaS 2007, 224.

Fazekas Csaba14

mivel a magyar népet Isten különlegesen szereti, meg-tanítja a „fajszeretetre”, mint a jövőbeni kibontako-zás alapjára is. De Farkas nemcsak Prohászkáról szólt rajongással, felszólalása végén „Isten választottjának” nevezte Horthy Miklós kormányzót is, akit a magyar-ság megmentésére küldött.

A nagy ovációt kiváltó pohárköszöntőre Prohászka hasonló szellemben reflektált. A Farkas által neki tu-lajdonított próféta-szerepet – érdekes módon – nem udvarias elhárítással, hanem egyetértéssel, azonosu-lással vette tudomásul: „Az esperes úr prófétának tün-tetett fel engemet. Próféta leszek, pusztába kiáltó szó, ha ez a szó a pusztából visszhangzik, meghallgatásra talál és eljön egy fölséges virágos erdőbe, a nemzeti élet, a nemzeti szellem erdejébe.” Az önmagát Keresztelő János pozíciójában értelmező, az üdvösség állapotát pedig az általa vi-zionált „nemzeti élet”-ként leíró szemléletet az elő-adásából is ismert „zsidó” befolyás elhárításának, a zsidóság visszaszorításának képeivel bontotta ki, melyben nagyon pozitív szerepet szánt miskolci elv-barátai kezdeményezésének. Szavait nyilván nemcsak a vendéglátók iránti udvariaskodás inspirálta: „Még épülünk itt Miskolcon, mi tudjuk, micsoda város Miskolc. Mi tudjuk, mi az a konstrukciója ennek a városnak. Mi nagyon jól tudjuk mindezt. Tudjuk, majdnem túltesz Budapesten. De ha Budapestről azt mondják, hogy nemzetietlen, ezt ne merje senki se mondani Miskolcról. Miskolc nemzeti város. Nem ab-ban a tekintetben, nem arról az oldalról, amelyet kifogásolnak gazdasági konstrukció szempontjából, hanem a nemzeti érzés fölséges kézfogása szellemében, amelyet szívesen elfogadok espe-res úrtól, elfogadom szívesen az esperes úr kezét. [Nagy éljenzés és taps.] Isten minket úgy segítsen, hogy a nagy szeretetnek ezt a fölséges sugallatát megértjük, és ha vannak közöttünk történelmi örvények, amelyeket a szellemi világban nem lehet áthidalni, hivatkozunk a hazafias részére.57 [Nagy éljenzés és taps.] De még mást is tisztelünk Miskolcon, megrendítő váro-sát. Miskolcra néz az egész ország.” Prohászka rámutatott továbbá, hogy gondolatait nemcsak a maga nevében, hanem a városba érkezett vendégek képviseletében is tolmácsolta. Amúgy is patetikus felszólalása végén egyre emelkedettebb hangulatban fejtette ki, hogy a magyarság ugyan a statisztika szerint legyőzött ország (ez nyilván az első világháborús veszteségekre és a tria-noni békére utalt), lélekben azonban a „keresztény” magyarság öntudatra ébredt szelleme, mint „égbe-nyúló lángoszlop” legyőzhetetlen. Diogenész példá-ját idézte, aki arról beszélt, hogy nem filozófust vagy szónokot keresett, hanem olyan polgárt, akinek szíve

57 Az utolsó szó minden bizonnyal elírás, helyesen: „hazafias érzésre”.

van. Remek szónoki fordulattal Prohászka ezt a példá-zatot Miskolcra vetítette, mondván: ilyen emberre van szükség a helyi és az országos közéletben egyaránt. A főpapot érezhetően itt is lelkesítette a helyi társada-lom, mely helyesen fogja fel a közösség érzését (vagyis az általa értelmezett „keresztény-nemzeti” alapon áll), ennek jegyében ürítette poharát: „Miskolc emlékét a szeretet emlékébe foglalva elvisszük magunkkal.”

A nagy ovációval fogadott felszólalását további po-hárköszöntők is követték, a radikális jobboldali irány-vonalat képviselő hozzászólásában Eckhardt Tibor és Milotay István is lelkesítette a miskolciakat a további lelkes, „keresztény” politikát támogató fellépésre.

FÜGGELÉK

Prohászka Ottokár: Hungarizmus és kultúraElőadás a Magyar Jövő sajtóházának megnyitó ünnepsé-gén. Miskolc, 1925. január 18.

Mélyen tisztelt Hölgyeim és Uraim!

A minap egy osztrák városban a szociáldemokraták ün-nepélyes keretekben tűzbe dobták, tehát egy szociálde-mokrata autodafé keretében megégették az evangéliumot, annak a Bethlehemben született, annak a gyaluforgácson járó mezítlábas szegény felséges Istenembernek az evangé-liumát. Hogy ez az emberiségnek, tehát az igazi demok-ráciának a szempontjából micsoda bűn, miféle bornírtság, miféle elvakultság, azt itt felesleges magyaráznom. De hát ez megtörtént, és ez mint valami rikító, rettenetes világító sötétség ijeszti az emberiséget, méltán, mert hiszen ennek a szerencsétlen kultúrvégnek eltagadhatatlan szimptómája. S ahogy az a Spengler ír kultúrvégről,58 hát hiszen nincs igaza a műnek koncepciójával, de ez a levegőben van: dűl, hull, morzsolódik minden, Krisztus, kereszténység, vallás, erkölcs, és most a destrukció ott tart, hogy a legtermé-szetesebb fogalmakat természetalkotta, történelemalakí-totta irányzatokat kezdi ki, és ezek a család és a nemzet. A családról most nem beszélek, hanem ezt a nemzetet, ezt a nemzeti egyéniséget, azt a nemzeti, történelmi nagy való-ságot, amit mi hungarizmusnak hívunk, ezt szeretném így magunk elé idézni, és a mi kultúránknak, úgy mondanám, a liturgiájába beleállítani.

58 Oswald Spengler (1880–1936) német filozófus, leghíresebb Untergang des Abendlandes c. – magyarul A Nyugat alkonya címmel megjelent – művének első kötete 1918-ban, második 1922-ben látott napvilágot, Prohászka erre célzott. Spengler az európai ci-vilizáció végét jósolta, a kontinens végső stádiumának súlyos vál-ságjelenségeiről írt. Prohászkára nagy hatással volt a mű, 1924-ben más alkalommal is ennek gondolatait választotta bevezető motí-vumnak (ld. pl. FazeKaS 2012).

Prohászka Ottokár és a Magyar Jövő székházavatása Miskolcon (1925) 15

Hungarizmus! Mi ez? A hungarizmus a múlt, jelen, jövő, magyar sors. A hungarizmus vér, faj, történelem, öröm, bánat. Hungarizmus: a Mátyás király, Rákóczi, Bethlen, Bocskay, Kossuth lélekjárása. Hungarizmus: magyar élet, magyar lé-lek, magyar levegő, magyar sajátosság. Hungarizmus: Isten gondolata magyar kiadásban, hungarizmus: magyar kultúra! Vegyék csak, hasonlítsák csak össze, mi volt a nemzeti gondolat és érzés 1848-ban és mi volt 1918-ban! A nem-zet: ideál, amiért vért, életet, mindent áldozni kellett, és amelynek nagysága előtt egy Kossuth Lajos és vele az egész Magyarország térdet hajtott, a nemzet magyarsága előtt.59 1918-ban a nemzet: molyette kucsma, kopott gondolatok, a nemzet: igazán levegő, az az elhasznált történelmi levegő. 1848-ban a nemzet: a vér, egységes lelkesedés, hatalmas iramlás, bátorság, bizalom, 1918-ban: a nemzet igazán nép-kaloda, a nemzet valami olyan elvont gondolat, mely ko-lonca az igazi haladásnak, mely szégyene a demokráciának. A nemzet 1848-ban, amelyet a liberálizmus mindenféle új gondolataival meg kellett támogatni, hogy feljebb emeljük az égig. 1918-ban a nemzet valami halálra ítélt történelmi alakulás, amelyet aztán ki is kellett végezni azon a vörös posztóval elrútított Ország-téren, amellyel azután két olyan csámpás lábú hóhér, a nem-magyar demokrácia és a nem-magyar kommunizmus, ez végzett is.

És ez a destrukció, ez a nemzetellenes gondolkodás, érzés, tovább űzi játékait. Csak nézzék meg: ahol moccan valami, ami nacionális egész Európában, ami nemzeti akar lenni, hogy pergőtűz alá veszi a zsidó sajtó! [Úgy van! Úgy van!] És varangyméreg fecskendezés alá veszi mindazt, ami nagy a nacionalizmus értelmében, légyen az akár Mussolini, akár Hitler, akár Ludendorff, legyen nálunk a magyar fajvé-delem, ébredő magyarság, mindent lemángorolnak, lecse-pülnek.60 Miért? Mert nagy érdekszövetségük érdekkörei el-len van! Hogyha a magyarságban megmozdul valami, akár szellemi, akár gazdasági felszabadulás érdekében, természe-tesen rögtön ott vannak azok az érdekeltségek, amelyeket bátran bankokráciának lehet nevezni,61 és ha ezek nem bol-dogulnak, ha a kormány nem bír velük, és erélyesebben lép fel ellenük, jönnek azok a külföldi érdekeltségek, ez pedig körülbelül a Rotschild, Kahn, Kohn és más efféle hatalmak.

Nekünk ezt tudnunk kell, ez a végzetünk. Ez a harc ránk van kényszerítve, és ebben vagy megálljuk a helyünket vagy el kell pusztulnunk. Mi ezzel a nagy áramlattal szem-ben így állunk nemzeti szervezetlenségben, erkölcsi fegyel-mezetlenségben, a nemzeti érzés éretlenségével. Ha meg akarjuk állani helyünket, akkor ebben a tekintetben egé-szen más felséges regisztereket kell kiküzdeni, főleg a nagy szervezkedésnek jegyében és irányzatában. Hiszen nekünk

59 Prohászka itt tévesen hivatkozott (vagy a beszéd leírója értet-te félre), Kossuth 1848. július 11-én elhangzott, szállóigévé vált mondása ugyanis: „Leborulok a nemzet nagysága előtt.”60 A Nép tudósításában a mondat vége: „[…] légyen az akár Mussolini, akár Hitler, akár Ludendorff, ázsiai, félvad vagy egész barbár lesz belőlük a zsidó sajtón keresztül.”61 A Fejérmegyei Napló szerint ez utóbbi félmondat: „amelyek a bankokrácia járszalagján rángatóznak”.

nem is volt időnk erős nemzetté lenni. Mikor még a nemzet szinte pihent a XV. századig, ránk jött a török, a német ránk tette a kezét. Voltunk valamik, de nemzeti értelemben sem-mik. Hogy lehetett akkor nemzeti érzés, nemzeti öntudat? Nekünk nem volt magyar történelmünk igazán! Az a ma-gyar történelem lezáródott a vegyesházi királyokkal. Azután jött egy lehetetlenség, melyet Széchenyi István is szeren-csétlen vegyes házasságnak mond,62 nemzeti tekintetben valami terméketlen három százados fejlődés. Pedig, ugye a nemzeti gondolat, ez valami oly természetes, mint ahogy természetes az egyed, a család. Aki tagadja a nemzetet, vagy jogosultságát kétségbe vonja, méltán tagadja a családot, de nem találja helyét az igazán nemes egyéniségekben sem. Az Isten gondolata az, amint Milotay barátunk is kifejezte, hogy az emberiség differenciálódjék, hogy a világtörténe-lem gazdagodjék, hogy az emberiség szelleme törjön ki, virágozzék ki az isteni gondolat az emberiség megfogal-mazásában. Nekünk ezt az isteni gondolatot kell megfog-nunk, és azt mondanunk: magyar vagyok, magyarnak lenni kötelességem, a magyar gondolatot, a magyar konstrukciót felépíteni, annak lappangó erőit kifejleszteni, a magyar éle-tet, ezt a fel nem használt terepet63 öntudattá fejleszteni és emelni: ez a mi kötelességünk! Ha a hungarizmusban ez a szenvedély feltámad, akkor beszélhetünk nemzetről, remél-hetünk szebb, biztosabb és hozzánk méltóbb jövendőt.

Azt mondják, hogy a nemzeti és erkölcsi eszméket azzal a rettenetes áramlattal szemben, amely bennünket környé-kez, meg kell mentenünk. Kérdezem: hogyan mentsük meg a nemzeti és erkölcsi eszméket? Hová akarjuk beleakasztani? Filozofálásokba, absztrakt kulturáltságba? Hallgassanak a nagy Goethe szavaira:

Der Storm, in dem ich badeIst Überlieferung und Gnade.64

A természetnek felséges árama, amelyben az élet hata-lommá lesz, vagy ha belőle kikapcsolódik, elszárad[nak] a nagy tradíciók, nagy hit és nagy fegyelem. Szemben állok kegyetekkel, nem volt még szerencsém kegyetekhez, fogad-ják tőlem azt a goethei szót: kegyetek vagy a Krisztushoz

62 Széchenyi a Magyar Királyság és a Habsburg Birodalom közötti közjogi kapcsolatra használta a vegyes házasság kifejezést.63 Megjegyzés: a Fejérmegyei Napló itt a „telepet” kifejezést hasz-nálja, valószínűbb, hogy ez volt Prohászka eredeti, pontos megfo-galmazása.64 Itt vagy Prohászka idézte pontatlanul Goethe Gott, Gemüt und Welt c. költeményének szavait, vagy a krónikás örökítette meg rosszul, eredetiben ugyanis a hivatkozott versrészlet: „Ich wandle auf weiter, bunter Flur, / Ursprünglicher Natur; / Ein holder Born, in welchem ich bade, / Ist Überlieferung, ist Gnade.” Ld. Johann Wolfgang von Goethe: Berliner Ausgabe. Poetische Werke. [Band 1–16] Band 1. Aufbau, Berlin, 1960. 423–431. Magyarul: „Az ős természet ligetén / Mint hímes réten járok én. / Szép forrás űdít szűntelen: / A hagyomány, a kegyelem.” (Dóczy Lajos fordítása.) Ld. Isten, kedély és világ. In: Goethe költeményei. Ford.: Dóczi Lajos. Bp., 1905. (Dóczi Lajos munkái, X.) (Online: http://mek.oszk.hu/07200/07217/ – 2013. június).

Fazekas Csaba1�

ragaszkodnak, akkor megmentik a nemzeti eszmét, vagy hátat fordítanak a Krisztusnak és akkor megnyílt az örvény és a pokolba zuhannak minden ideálizmusukkal! A világ fá-radt, rosszul kezeli a felséges eszméket, nem gondol arra, hogy a nagy valóságok az élet, a szenvedélyek, akarások, erkölcsök.

Ha akarják megmenteni az erkölcsi és nemzeti eszmé-ket, akkor óvakodjanak, hogy ne inficiálódjanak. A sajtó, a zsidó sajtó az infekció hordozója, az, amelyből maláriás infekcióknak felhői emelkednek és szállnak a magyar nem-zeti, keresztény gondolatnak, érzésnek világára. Mi legyen evvel? Ne infekciókban pusztuljunk el mindnyájan! Mindig restellem, ha egy pap vagy katonatiszt megveszi a Világot, az Az Estet, [lelkes éljenzés] és ezt tiszteletből a nemzeti hadsereg és a papság iránt mondom. Ennek nem szabad megtörténni, ez rossz példa, ez a lejtőre nemcsak lépés, ha-nem magávalrántás.

Nekünk meg kell győződnünk, hogyan tegyük meg kö-telességünket. Azt mondja egy nagy filozófus: Papuccsal és papucsban nem törünk a felsőbb régiók hazájába. Küzdelem kell, ellenállás kell, megállapítás kell, a nagy igenlés, nagy állítás a nagy tagadással és kétségbevonásával mindennek. Ezt kell tennünk! Ha ezt megtesszük, akkor a hungarizmus nem frázis, akkor a magyar kultúra nem felhő, nem januári köd, mely tele van párával, de nem tud lehullatni egy csepp könnyet erre a földre.65 Meg kell győződnünk: magyarnak születtem, ne teljek meg a kozmopolita infekcióval és elve-szítsem a helyes orientációmat. Ha ez a kötelességteljesítés rendszeres, következetes és hűséges, akkor azután imádkoz-hatunk, hogy Uram, adj hitet nekünk, hogy leszünk, hogy megmaradjunk, hogy majd úgy lesz, mint régen, hogy szü-letik még egy nagy idő, lehet még azt izenni, hogy felvirrad, vergődésünkből szárnyara kelünk, lehet, hogy leszünk még magyarok.66

Hiszek Istenben! Ez az én természetfeletti nagy hitem. Hiszek magyarságban, magyar sorsban: ez az én nemzeti krédóm! Ezzel a két krédóval akarok élni, küzdeni testvé-reimmel. Biztos, hogy a küzdelem után miénk a győzelem, a magyar hitnek új magyar mennyországban való megvaló-sítása. Az Isten segítsen minket erre.67

65 A Fejérmegyei Naplóban ez utóbbi mondat: „Tanuljuk már meg egyszer, hogy nem a tagadások, nem a kétségeskedések visznek minket előbbre, hanem a nagy igenlések, a nagy állítások, kü-lönben a magyar kultúra januári köddé nehezül, amely egyetlen termékenyítő vízcseppet sem tud aláhullatni a szegény, szikkadt földre.”66 A Nép tudósításában az utolsó mondat: „Uram, ne hagyjad, hogy kozmopolitizmussal teljek meg.”67 A beszéd vége a Nemzeti Újság tudósításában: „Hiszek az Is-tenben, hiszek a győzelmes magyar sorsban: ezért a két eredő-ért küzdök én. Küzdjetek valamennyien és biztos, hogy miénk a győzelem.”

RÖVIDÍTÉSEKCompass – Magyar pénzügyi compass. A nyilvános számadásra

kötelezett vállalatok és a nagyipar évkönyve. Szerk.: Kormos Gyula. Apolló, Budapest.

DREK. RL. – A Dunamelléki Református Egyházkerület Ráday Levéltára.

A/1.c. (= Püspöki levéltár. Elnöki iratok.)EFL. AN. – Egri Főegyházmegyei Levéltár. Archivum

Novum.1783. sz. (= Archiepiscopus. Ludovicum Szmrecsányi tan-

gentia, 1922.)HOM HTD – Herman Ottó Múzeum, Helytörténeti Doku-

mentáció, MiskolcMNL. BAZMLt. – Magyar Nemzeti Levéltár Borsod-

Abaúj-Zemplén Megyei Levéltára.1906/b. (= Miskolc Város Tanácsának iratai. A Polgármesteri

Hivatal iratai.)MNL. OL. – Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára.K 428. (= Sajtólevéltár. Az MTI. iratai. Kőnyomatosok.

Online: www.mol.arcanum.hu/mti – 2013. augusztus.)RFMK. HGy. – II. Rákóczi Ferenc Megyei Könyvtár (Mis-

kolc) Helyismereti Gyűjtemény.Thurzó-lexikon. (= Thurzó Nagy László: Miskolci lexikon.

I-XXVIII. köt. Miskolc, 1966–1972. Kézirat. 908 T51.)

IRODALOMDOBROSSY István

2007 Képviselő-választások, pártok és politikai cso-portosulások. In: DOBROSSY István–STIPTA István (szerk.): Miskolc története 1918-tól 1949-ig. Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Levéltár–Herman Ottó Múzeum, Miskolc, 41–86. (Miskolc története V/1.)

DOBROSSY István–KAPUSI Krisztián2003 Szentpáli István élete és munkássága, 1861–1924. Bor-sod-Abaúj-Zemplén Megyei Kereskedelmi és Iparkama-ra–Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Levéltár, Miskolc.

FAZEKAS Csaba2007 A református egyház. In: DOBROSSY István–STIPTA István (szerk.): Miskolc története 1918-tól 1949-ig. Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Levéltár–Herman Ottó Múzeum, Miskolc, 215–249. (Miskolc története V/2.) 2012 Prohászka Ottokár a XVI. Országos Katolikus Nagygyűlésen, 1924. október. In: MÓZESSY Gergely (szerk.): Prohászka-tanulmányok, 2009–2012. Székes-fehérvári Püspöki és Székeskáptalani Levéltár, Székesfehérvár, 153–174.

FAZEKAS György1976 Miskolci toronyóra. Magvető, Budapest. (Tények és tanúk)

FÜLÖP Attila1964 A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei hírlapok és folyóiratok bibliográfiája, 1842–1963. II. Rákóczi Ferenc Könyvtár, Miskolc. (Könyvtári füzetek 1.)

GERGELY Jenő1994 Prohászka Ottokár. „A napbaöltözött ember.” Gondo-lat, Budapest.

Prohászka Ottokár és a Magyar Jövő székházavatása Miskolcon (1925) 1�

HAJDÚ Béla1947 A miskolci sajtó az ellenforradalmi korszak alatt. 1–3. Szabad Magyarország 21. sz. 6, 27. sz. 6, 33. sz. 6.

KLESTENITZ Tibor2013 A katolikus sajtómozgalom Magyarországon, 1896–1932. Complex, Budapest.

MISKOLCI életrajzi lexikon2008 Miskolci életrajzi lexikon. Szerk.: DOBROSSY István–ESZENYI Miklós–ZAHUCZKAY László. Pfliegler J. Ferenc Emlékére a B.-A.-Z. Megyei Levéltárért Alapítvány–Miskolc M. J. Város, Miskolc.

MÁDAY Lajos1929 Miskolc társadalmi élete. In: HALMAY Béla–LESZIH Andor (szerk.): Miskolc és Borsod-Gömör-Kishont egyelőre egyesített vármegyebeli községek. Magyar Városok Monográfiája, Budapest, 318–334. (Magyar városok monográfiája V.)

MÓZESSY Gergely2008 Prohászka Ottokár zsidóellenességéről. Egyház-történeti Szemle 2008/4. 125–132.

SASSY Csaba1929 A miskolci hírlapírás története. In: HALMAY Béla–LESZIH Andor (szerk.): Miskolc és Borsod-Gömör-Kishont egyelőre egyesített vármegyebeli községek. Magyar Városok Monográfiája, Budapest, 242–254. (Magyar városok monográfiája V.)

SÁNDOR István2007 A római katolikus egyház. In: DOBROSSY István–STIPTA István (szerk.): Miskolc története 1918-tól 1949-ig. Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Levéltár–Her-man Ottó Múzeum, Miskolc, 249–268. (Miskolc törté-nete V/2.)

SIPOS Balázs2004 A politikai újságírás mint hivatás. Nyilvánosság, polgári sajtó és a hírlapírók a Horthy-korszak első felében. Napvilág, Budapest.2011 Sajtó és hatalom a Horthy-korszakban. Politika- és tár-sadalomtörténeti vázlat. Argumentum, Budapest.

SZABÓ Ferenc2007 Prohászka Ottokár élete és műve, 1858–1927. Szent István Társulat, Budapest.

THURZÓ NAGY László1928 A vidéki sajtó. Magyar Jövő, Miskolc.

ZIRCZ Péter1966 A miskolci „Reggeli Hírlap” történetéből. Borsodi Szemle 1966/3, 72–78.

ZIMONYI Zoltán1986 A klebelsbergi kultúrfölény. Miskolci folyóiratok a 20-as években. Napjaink 1986/5, 36–39.

ZSEDÉNYI Béla1929 Miskolc szellemi élete és kultúrája. Magyar Jövő, Mis-kolc. (Miskolci Ev. Jogakadémia tudományos értekezé-seinek tára 33.)

BISHOP OTTOKÁR PROHÁSZKA AND THE INITIATION CEREMONIES OF THE MAGYAR JÖVŐ HOUSE IN MISKOLC (1925)

Keywords: angolul?The Magyar Jövő (‘Hungarian Future’) was one of the most important daily newspaper in the interwar period’s Miskolc. It represented an extreme right political ideology with Anti-Liberalism and Anti-Semitism and became a nationwide importance in the 1920’s. The paper deals with the press history of the Horthy regime with special regards to the countryside newspapers of Miskolc. The new Press House of Magyar Jövő builded in 1924 meant a great success for the extreme right wing political organizations and the so-called ‘Christian National’ ideology. The fight against ‘Jewish’ press was an important goal of the ‘Christian Nationalism’. Ottokár Prohászka had an important speech on 18th January 1925 where hw pointed out the meaning oh ‘Hungarism’. It was a new ideological approach of the Hungarian history and politics created by Prohászka in the end of the World War I. According to Prohászka ‘Hungarism’ is only a self-defense of the Hungarians, but he hardly attacked the enemies: the ‘Jewish’ press, the ‘Jewish’ banks and business etc. This ideology with its Anti-Semitism and the image of the national greatness was very similar to the ideas of the so-called Hungarian ‘race-defenders’ and ‘awakeners’, which movements pointed out their ideals in the Italian and German fascism. [A szerző fordítása?]

Fazekas, Csaba