Bárány Attila

Konyár története a 16. század közepéig

Konyár őstörténete

Konyár környéke már az őskorban is igen különleges jellegű volt. Mély, lefolyástalanapró medencék között széles dombhátak húzódtak, szigetszerűen kiemelkedve. Maga a falu egy,a Nyírség határán kicsapódott magányos homokbuckán fekszik. A szigetek közötti medencékvizeit lecsapolták, de régebben szikes tavak, zsombékos fenekek és mocsarak húzódtak. Atavak, szikes sóstavak emlékét őrzik a helynevek: Fényes tó, Sós tó, Kerék szik s maga a faluváérett Fejértó.1 "Konyár határa is tele volt kolokányfészekkel, amit felvert a nád".2 Az erek,vízfolyások tömkelege szelte át Konyár földjét. Konyár félkörben települt meg, rendnélkülirajszerű település, s mellette jónéhány őskori mesterséges halom (testhalom) jelzi, hogy a térségjelentős szerepet játszhatott a prehistorikus időkben s Észak-Biharban népessége ismeghatározónak mondható.3

Konyár őstörténetéből a rézkort megelőzően nincsenek adataink. A paleolitikumból azélet tárgyi bizonyítékai az egész Tiszától keletre eső régióban elenyészőek. Konyár tágabbkörnyezetében az első leletek a mezolitikumból valók: Hajdúbagos, Nagyléta (i.e. 8000 körül).4

A neolit kor termelő gazdálkodásának nyomait már felfedezhetjük: a korban (i.e. 5000-től)tipikusan a vízfolyások és erek mellett, mocsarakból kiemelkedő szigeteken építették feltelepeiket, amelyekben már nagy, vastag agyagfalú hombárokat találunk (pl. a térségbenBerettyóújfalu-Herpály-Földvár, illetve az ún. esztári csoport lelőhelyei).5 A térségben a mocsárierdőkben élő vadak befogásával elkezdődött a háziasítás, új népcsoportok telepedtek meg ésrajzottak ki (az ún. Körös-kultúra része a térség, bár a Berettyótól északra nemigen találunkleleteket).

Konyár őstörténetének a legérdekesebb korszaka a rézkor, s e helyen elsősorban ezzelfoglalkoznék, hiszen Konyáron tártak fel az 1930-as években egy korarézkori temetőt. SőregiJános végezte a feltárást, először 1931-ben adott hírt a temetőről.6 Öt sírt tárt fel, amelynekleletanyaga tartalmazott agyagcsészéket, köcsögöket, edényfeneket, márványgyöngyöket,vázákat, agyagtálat, réz késpengét, állati (disznó-) csontokat. A legérdekesebb a 11 mm-es kisréztekercs, amit a bodrogkeresztúri kultúrához kötöttek.7 1932-ben Sőregi részletesenfeldolgozta a leletegyütest, összesen 17, 15 emberi és 2 edény-sír anyagát, s azt kiválónaktartotta, hogy megfelelően alátámassza, hogy hazánk rézkora csaknem kizárólag tiszta autochtonkultúra.8 Európa más részein (kivéve Íroszágot) a lágy termésrezet nem használták, hanem ónnalvagy antimonnal ötvözve bronzzá alakították. A réz a Kárpát-medencében is féltett kincs volt, azarannyal egyenértékű. Ezért is van nagy jelentősége a konyári rézkéspengének.9 A lelőhelyKonyár DK-i oldalán a Kálló jobb partján található.

A rezet használó népcsoportok az i.e. III. évezred első felében valószínűleg afolyóvölgyekben érkeztek a halban s vadban gazdag tájra, keletről, Erdély felől, s a biharilelőhelyekről hozták a rezet.10 A temető lakótelepét nem sikerült megtalálni, találtak ugyanneolit leleteket, festett cserepeket Konyár mai helyén, a homokbucka házai alatt, ezt a Kálló-parti temetőtől széles víz választotta el, így nem lehet annak előzménye, hacsak nemfeltételezzük, hogy a vízen keresztül szállították el halottaikat a telep lakói.11 Sőregi hipotézisétazóta igazolta a kutatás: az újkőkori huzamos egy helyben lakásról valló Berettyóújfalu-Herpály-Földvár tell feltárása bizonyította, hogy az Alföldön több helyen megfigyelt rézkorbavaló átmenetbe a késő neolitikus herpályi csoport töretlen fejlődés eredményeképpen jutott el(prototiszapolgári kultúra). A tiszapolgári rézkori kultúra a helyi neolitikus előzményekkelgenetikus kapcsolatban van – így Konyár rézkori népe is lehetséges, hogy kapcsolatban állott a

2

falu alatt talált neolit leletekhez köthető népcsoporttal, de ennek igazolására a meglévő leleteksajnos nem elegendőek.12

A konyári sírok elrendezése a magyarországi rézkori temetőkével lényegében egyezik:csoportos, rendnélküli temetkezések, távolabb-közelebb eső sírokkal. Az az általánosmagyarországi rézkori megfigyelés, hogy a női, legtöbbször márvány-gyöngyös csontvázakbaloldalukon arccal dél felé, a férfiak jobboldalukon, arccal észak felé néznek. Sőregivalamilyen Nap-Hold kultuszra gyanakodott: ha a nap felkel, a férfi veszi a baltáját és megymunkára, ha a nap leszáll, az asszony veszi a portékáját és megy a vásárra.13 Az erősfalú,ősformájú, piszkosbarna, gyengén ívelt falú edényeket már a sírbahelyezéskor eltörték. Amárványgyöngyök 6-7 mm átmérőjűek, és 1-2 mm vastagok. Említésre méltó a gömbalakú nagyamfora, a kétbütykös fazék, a magasnyakú váza, egy 60 cm magas agyagváza, amit a feltáró apusztaistvánházi lelettel rokonított.14 Az emberi maradványok vizsgálatakor arra akövetkeztetésre jutottak, hogy a csontok egy része nem a sír kirablása miatt hiányzik. A hiányoscsontvázakat – a koponya hiánya, levágott kéz a könyökön stb. – Sőregi tipikusnak találta, s ahazai rézkori zsugorított temetkezések sorában is egy sajátos külön típusként aposztrofálta.15 Apaleolit korban is találunk arra példát, hogy a halottakat kihelyezték, hogy csontjaitünnepélyesen összetörték, megcsonkították. Ennek, az ún. résztemetkezésnek (Teilbestattung)okát a kutató az ún. második haláltól, az élőhalottól való félelemben s a második halálokozásában látta. Esetleg a részeket jóslásra, szellemek távoltartására s egyéb célokrahasználhatták fel.16 Az edénysírok erőszakkal összetört leletei alapján a kutató arra isgyanakodott, hogy halotti lakoma és emberáldozat történhetett, esetleg emberevésselegybekötve, bár a kannibalizmust maga sem tudta bizonyítani.17

A talált fegyverek és ékszerek (pattintott kovakés, obszidián nyílhegy, rézkéspenge,márványkalapács) némileg eltérnek a térségben feltárt rézkori leletektől. Az obszidián nyílhegynagyobb (30 mm hosszú, 17 mm széles, 4 mm vastag), mint a hajdúszoboszlói; a kovapengenem a hajdúszoboszlói leleten talált szürkésfehér patinával borított.18 A sírszámok közelazonosak, ennél nagyobb rézkori leletre a tágabb térségben csak a tiszapolgár-basatanyailelőhelyen találtak (150 sír). Sz. Máthé Márta a konyári 17 darabos leletegyüttest is a nagyobbnemzetségi temetkezőhelyek közé sorolja.19 A sírok elrendezése is megegyezik a szoboszlóival:felhúzott lábakkal, zsugorítva tették a halottat a sírba. A Sőregi által megfogalmazott rokonság abodrogkeresztúri kutúrával Szoboszlón is megfigyelhető: itt is találtak a jellemző, ún.tejesköcsög alakú edényekből.20 Hasonló rézkori, bodrogkeresztúri vagy péceli kultúra nyomaittárták fel a térségben Hencidán (gazdag aranyleletegyüttes a java rézkorba való átmenetidejéből).21 Biharnagybajom területéről került elő egy rézcsákány, ami a középső rézkoribodrogkeresztúri kultúrához sorolandó, hasonlóan a szoboszlói rézvésőhöz.22

Ezeket az eszközöket már nem tudta elkészíteni a közösség minden tagja, Konyártérségében is megkezdődött a munkamegosztás, és a rézművesség óriási fellendülése.23

Megindult az aranyékszerek felhalmozása, a földművelésről az állattartásra tevődött át ahangsúly, fellendült a szarvasmarhatenyésztés. A települések lazább szerkezetűvé váltak, azállatokat a kis családi házak körül helyezték el.24 A rézkor végére népesült be a mai Hajdú-Biharmegye középső és déli része.

A rézkor végéig (i.e. 2000 körül) a keletről a Kárpát-medencébe benyomuló pásztornépészakon és nyugaton a Tisza vonaláig, délen az al-Dunáig leigázta az itt lakó rézkori népességet.Megjelent a nagyállattartó nemzetségi arisztokrácia. Új, jellegzetes temetkezési helyek,cukorsüveg alakú kurgánok (halmok, népszerű, de téves nevén kunhalmok) jelentek meg:például az udvari Balázshalom. (Konyáron is van ilyen helynév).25 Több száz halom van ma is aTiszántúlon, Konyár határában is felmértek többet.26 Konyár határában áll Gyopáros halom;Hegyes halom; Kis Korhány; Nagy Korhány, sajnos még mind feltáratlan.27 A hagyományszerint a Hegyes halmot a tatárok elleni védekezés céljából hordták össze!28 A térségben nagyonsűrűn helyezkednek el halmok: Hencida-Kődomb; Hosszúpályi-Bajonta-halom, Gáborján-Földvár; Hajdúbagos-Darabos hegy; -Kecskeőr-halom; -Szőke halom: a régió igen sűrűn lakott

3

lehetett, ha rátekintünk a térképre, Konyárt szinte körülveszik a kurgánok.29 Konyáron a rézkortkövető új pásztornép megtelepedését is bizonyíthatjuk.

A bronzkor emlékeit is megtaláljuk a térségben – elrejtett bronzkincsekHajdúsámsonban, Tégláson, Püspökladányban; vagy ún. középső bronzkori tell települések,Berettyóújfalu-Herpály-Földvár, -Szilhalom, Esztár-Fenyvespart-Fenyvesdomb, Gáborján-Csapszékpart – pásztorközösségek létezését bizonyítandó.30 Konyáron viszont teljes bronzkorileletről nem tudok, így Szendrey és Nyakas állítását sem találtam megalapozottnak (ha csak akurgánokra nem gondoltak).31 Nem messze, Pocsaj-Leányváron viszont találtak a Berettyómellett tell települést, ami igazolja, hogy ha magában a falu területén nem éltek bronzkorinépcsoportok, pár mérföldes körzetben igen.32 Halomfeltárások (pl. Sárrétudvari) igazolták,hogy a temetkezés rézkor végi és bronzkor eleji, kétfázisú, de kulturálisan egymáshoz köthető akét népesség. A bronzkor halmai az egymással vetélkedő törzsfők temetkezési helyei, a leletek aháborúskodó életmódra utalnak (vö. fegyverek tömege).33 Állataikat kísérve gyakranváltoztatták szállásterületeiket. A természetes védelmet nyújtó erek, mocsarak mellettmesterségesen létesített árkok, sáncok védték a településeket: Konyár térsége tehát kiválóanalkalmas volt a letelepedésre. Boronaházakban vagy földbe süllyesztett, tapasztott falú házakbanéltek.34

A kelet-nyugati közvetítő kereskedelmet is ellátó virágzó fémműves kultúra a Kárpát-medencét később megszálló kultúráknak átadta tudományát – pl. a ló tömeges megjelenésével alószerszámok készítését.35 A helyben maradt s továbbélő késő bronzkori csoportok a vaskorialapnépességet hozták létre.36 A sztyeppei lovas nomád szkíták hódítása érte el a vaskorban atérséget, majd az i.e. 4. században a keltáké, az első klasszikusan vaskori kultúrát hordozónépesség. Az Alföld észak-keleti peremén voltak kelta oppidumok, iparszerű városi települések(Konyár tágabb régiójában Körösszegapáti, Ártánd-Nagyfarkasdomb: vaspapucsos eke; fogatoltalacsony termetű lovak; kézimalmok; fazekasművesség).37 A kelták az i. sz. 1. századbanfeloldódnak az újabb hódításban: a szarmaták települnek be (Biharkersztes-Ártánd-Nagyfarkasdomb).

Feltételezhetően szarmata katonai telep volt a Konyár határán húzódó Ördögárok:szarmata limes, Csörsz-árok, földsáncból és árokból álló erődvonal, valószínűsíthetően i. sz. 4.századi.38 A limes – római hadmérnökök segítségével épült – feltehetően a Daciába vezetőutakat védte: veszéleztetett útvonal volt, például a gepidák is Ártándnál, az erdélyi ’kapun’törtek be.39 A térség gepida birtokbavételét jelzi a környéken a Derecske-Új Gimnázium, -Bernát-tag, -Patika lelőhely. Utóbbinál feltételezik, hogy egy sír már avar kori.40 Az avarmegszállásra egyébként rendkívül gyér adataink vannak (Ártánd-Állami Gazdaság, Csökmő,Szeghalom, a térség közvetlen közelében még annyi sem, talán a legközelebbi Kaba ésHajdúszoboszló-Bocskai Tsz, -Csordaföld).41

Konyár a honfoglalás korában

A magyarság már 850 körül lejuthatott az észak-keleti Kárpátok hágóin az Alföldre, s abolgárokkal-frankokkal-morvákkal kötött alkalmi szerződések révén megismerte a Kárpát-medencét. A Felső-Tisza vidékén várhatták be Árpádot ez előretolt hadak, köztük akár kabarokis lehettek. Bihar gazdag honfoglaláskori leletekben, a honfoglalók legkorábban megszálltterületéhez tartozik.42 Bihar benépesülését Jakó Zsigmond elsősorban a „foglaló”nemzetségekhez kötötte. Véleménye szerint már a 10. század folyamán végbement az Ákosnemzetség megtelepülése is, bár okleveles anyag is legfeljebb a 13. századból van arra, hogy anemzetség Pályi környékén birtokos. Igaz, régészeti adatok alátámasztják, hogy már a 12.században megtelepedtek monostoros helyük, Pályi környékén.43 Jakó Zsigmond Anonymustkövetve úgy vélte, hogy Árpád a nyíri határig terjedő földeket követelte Mén-Marót ’biharvári’fejedelemtől. Nyilvánvalónak tekintette, hogy a nyírségi táj végződésénél, az érmellékimocsarakba nyúló erdők alján választóvonal húzódott, s a magyarság a cserháti erdős dombokat

4

betelepítetlenül hagyva a későbbi Szilágy megyébe, a Kraszna völgyébe "ugrott át".44 "Téténypedig, meg a fia, Horka a nyíri részeken átlovagolva, nagyszámú népet hódítottak meg a Nyírerdeitől egészen az Omsó-érig … [mellette] a Szerep-mocsárhoz értek" – közli Anonymus. AzOmsó-ér a mai Érrel azonos, a mocsár Szerep-mellett a 19. században is létezett.45 A Berettyó-Ér és Sebes-Körös közötti terület mocsarakkal, erekkel, szigetekkel volt tele és kiválóanalkalmas volt a magyarság megtelepedésére. Jakó úgy gondolta, az Ákos nemzetség birtokainakterjeszkedése a magyarok betelepülését is megvilágítja: érmelléki birtokaikat a Kraszna-menti újközponttal, Ákossal összekötő falvai mutatják az előrenyomulás irányát (Álmosd, Bagos,Hosszú- és Monostorpályi, Pocsaj, Vértes – Pér, Csány, Sződemeter, Szopor). Jakó elképzeléseicsak hipotézis szinten maradtak, hiszen nincs adatunk a Közép-Szolnok-beli Ákos-birtokokról a14. század előtt. Jakó a rendkívül gyér szláv lakosságból arra a következtetésre jutott, hogy azelső megszállásnál nagyon nagy területek kerültek egy-egy törzs vagy nemzetség kezére, s hűenkövetve Hómant az egyik legkorábbi megszállónak az Ond törzset tekintette.

Györffy György véleménye szerint Bihar és Szabolcs a hercegi dukátushoz tartozott, sezért nem tekinti megalapozottnak Jakó és mások állításait a két megyét megszálló "foglaló"honfoglaláskori és 10. századi nemzetségekről.46 Révész László újonnan talált leletekkelalátámasztva kifejtette, hogy a 10. század első felében a Felső-Tisza vidékén volt magyarmagyfejedelmi központ.47 (Ezzel szemben Kristó Gyula egy friss munkájában már azon avéleményen van, hogy a magyarok elsősorban a legeltetésre alkalmas száraz területeket szálltákmeg, és a nedves, vizenyős talajú, mocsaras, lápos Tiszántúli vidékeket nem, illetve csakkésőbb.48) Nincs nyoma a szállásbirtokaikat kiterjesztő későbbi úri nemzetségeknek a 11. századmásodik fele előtt, s akkor is csak néhány megtelepedő, nemcsak foglaló, hanemmegadományozott nemzetségről tudunk bizonyossággal (például az Abák Polgár-Szentmargita-Pród térségében; a Gutkeled nem; a Hontpázmány nem; a tényként kezelt Ohat nemmegtelepedése viszont nem bizonyítható a 10. században ohati monostoruk környékén).49 Anemzetségeknek tett ’nyíri’ (szabolcsi-bihari) adományokból a legkorábbi fennmaradt oklevél az1067-ben az Abák százdi nemzetségi monostorának hortobágyi adománya.50 Ezek esetében iscsak azt állíthatjuk, „igen korán”, a 11-12. század folyamán telepedtek meg Biharban ésSzabolcsban. Nincs azonban nyoma, hogy – mint Jakó feltételezte – a vármegyék egészét ahonfoglalás korában illetve a 10. században szállták volna meg nemzetségek.51 Györffy tagadta,hogy a 13. század előtt tekintélyes birtokok lettek volna a dukátus területén nemzetségi kézen, aföldek többsége, a falvak kétharmada még királyi birtok volt.52 Nem zárható ki azonban, hogynémely területek törzsi-nemzetségi birtokok továbbéléseként megmaradtak a megtelepülő ősinemzetségek kezén, de nincs arról szó, hogy például a megye nagy részének telepítését az Ákosnem végezte volna, s terjeszkedésének iránya megfelel a magyar betelepülés irányának.53

Különösen fontos a korai településtörténet áttekintése Konyár esetében, amely tipikus királyiszolgálónépi falu volt, s ma már egyértelmű, nem nemzetségi telepítés.54 Jakó, ahogyan HómanBálint és Karácsonyi János is, úgy gondolták, hogy a magyarság a Kárpát-medencébe jutva isvédelemre kényszerült korábbi ellenfeleivel, a besenyőkkel szemben, ezért kelet felé védelemrerendezkedett be, elsősorban az Erdély felé vezető folyóvölgyekben foglalva állást. Így Biharmegye déli részét, a Fekete-Körös mentét és a Sebes-Körös menti mocsrakat az Ond nem vettebirtokba, míg a Berettyó, az Ér, a Kraszna völgyének védelmét a 10. században a fejedelmi törzsPest megyéből áttelepített két nemzetsége, az Ákos és a Káta nem látta el (korán megtaláljuk aKáta nem településének nyomait zámi monostoruk környékén, de csak bizonyosságal csak a 11.század második felében és a 12. században).55 Jakó, bár okleveles adattal nem tudtaalátámasztani, Hómanra hivatkozva tudni vélte, hogy már Szent István korában a Hontpázmánynem nyert adományt a Berettyó és a Sebes-Körös mentén; az Érmelléken pedig a Péter korábanbevándorolt Gutkeled nemzetség kapott földeket, s a királyi ispánság testéből igen koránhatalmas uradalmak szakadtak le, ahol maguk a nemzetségek telepítettek meg falvakat. Jakószámításai szerint az összes településeknek mindössze a felét tekinthetjük királyialapításúaknak.56 Jakó az Ákosokat tekintette a legkorábbi ’foglalóknak’, akiket a fejedelmi

5

hatalom rendelt ide már a 10. század elején, s birtokaikról úgy gondolta, azok szállásbirtokok, sa bihari birtoktömb egészét egyben már a 10. században megszállták, s nem pedig későbbikirályi adományból jutottak hozzá.57 A többi ősi nemzetségek királyi adománynak köszönhetikbirtokaikat. A királyi hatalom a 11. században csupán a megszállatlanul hagyott részeket vettebirtokba. Jakó szerint az Ákosok birtoktömbje egyértelműen nemzetségi telepítés, 13 falva közül10 – Álmosd, Besenyőtelek, Fejértó, Gyapoly, Kasza, Kismarja, Monostorpályi, Hosszúpályi,Vasad, Vértes – magyar; Bagost, Pocsajt és Konyárt elismeri ugyan szláv eredetűnek, de azelőbbi kettő esetében gyanakvásának ad hangot, hogy a magyaroknál használatos személynévbőlszármazik, és valószínűleg a magyarok adták. Konyár esetében viszont kétségtelen, Kniezsaalapján is a a szláv eredet. Jakó azonban az itt talált szláv népcsoportokat minimálistöredékeknek tartja, amelyeket a nemzetségi ’színmagyar’ telepítések községei gyorsanfelszippantottak.58 Reiszig szlávnak tartja Konyárt.59

Kniezsa István 1938-as művében a helynévi adatokra építette településtörténetimegállapításait. Az Alföld keleti részén a szlávok főleg a homokhátakon (Nyírség, Szamoshát,Tiszahát) és a hegyek peremén (Szilágy, Zaránd, Arad, Krassó-Szörény) mutathatók ki.60

Kniezsa szerint a Kraszna-Berettyó felső folyásáig egészen a Meszesi-kapuig terjedt a koraimagyar településhatár, amire jó támpontul szolgálnak a meszesi kapunál lévő korai gyepűk,mindazonáltal a Meszes-hegység magyar neve is csak 1165-ben fordul elő. Bár a Berettyó és azÉr mente egész hosszában meg volt szállva, a Berettyónál csak Szilágy megye határáig vanközvetlen magyar nyelvi adatunk (Keszi). Már Kniezsa is leszögezi azonban, hogy a magyarságnagy számban és nagy területen települt meg ezen a vidéken, igen jelentős számú szlávságratelepült, ezért a Kraszna-Berettyó-Ér-Körösök területét vegyes szláv-magyar lakosságúnak kelltekintenünk.61 Kniezsa a nyírségi-szamosháti és Kraszna-menti szláv telepeket egyértelműenhonfoglalás előttieknek tartotta; ugyanakkor a Berettyó-Ér-Körösök mentén a nagyobb szlávnépcsoportokat a folyók felső szakaszánál azonosította, ott, ahol a folyók a hegyekből azAlföldre léptek.62 A Berettyó mentén a szlávság zöme azonban nemcsak a folyó felső folyásánál(Szilágy megyében), hanem a középső szakaszán, Biharban is kimutatható; illetve egy-egyszámottevőbb szórvány Debrecen és Szoboszló környékén.63 Ezek a szláv telepek – példáulSzalacs és Pankota esetében 11. századi adatunk is van – zömükben már a 11. századbanmegvoltak. Ezzel szemben Jakó csupán elszórtan élő szláv néptöredékeket feltételez, akiket amagyarok nagy tömbjei rövid idő alatt felszívtak. Ezt elsősorban a 20. század 30-es éveiig feltártleletekre alapozza, mondván a magyar honfoglaláskori leletek nagy tömegben kerültek elő aKörösök-Ér-Berettyó-Kraszna völgyei közötti területről, például a bihari Somlyó-hegyen találtlovas sírok, illetve a hencidai sírmező. Véleménye szerint a mocsarak-szigetek tagolta területsűrű magyar népességgel népesült be.64 A honfoglalók a Berettyótól északra eső területen az Érmocsarainál és a balparton lévő erdős dombsornál állapodtak meg. A 10. század vége felétolódott ki a határ Szilágy megye területére. A 10-11. század fordulóján vette birtokba amagyarság a Sebes-Körös völgyét. Kniezsa Báródot veszi a magyarság 10. századi keletihatárának, Jakó szerint a védelmi vonal a Királyhágón túl húzódott.65 A térség tehát magyarlakossággal gazdagodott, de az itt talált szláv népelem nagyságát és elhelyezkedését illetőennem hagyható figyelmen kívül az a régészeti anyag, amit a hazai kutatás Kniezsa és Jakó utántárt fel, amellyel az alapvetően helynév-etimológiai evidencia kiegészíthető és pontosítható.

Mesterházy Károly vetette fel, hogy a szláv lakosságra vonatkozó helynévi anyagot,mindaddig, amíg régészetünk más fajta eredetet nem tud bizonyítani, legnagyobb részben abolgár uralom telepítő akcióival kell összefüggésbe hoznunk, és csak kisebb részben az avarságáltal megtelepített, ismeretlen eredetű szláv népességgel.66 Arra is választ találhatunk, hogytérségünk, s benne Konyár milyen illetve mekkora szláv népességgel rendelkezhetett, valamintarra, hogy vitathatatlanul szláv eredetű neve hogyan született meg: a környék magyar népességenevezte el a benne lakó szlávokról, avagy a környéken, szlávok szomszédságában használatos, abenne élő magyar királyi szolgálónép foglalkozásának szláv eredetű megnevezését vette át anyelv (lovászok).67 Feltehető az is, hogy Konyárt a magyar népelem nevezte el, s ahogyan

6

például Bihar esetében, magyar névadás utal a magyar környezetre (Bihar: 1220 Bichor: szlávszemélynév, magyar névadás).68 Vagy, puszta személynévből szláv eredetű helynevek isalakultak, amelyeket, feltehetjük, a környező magyar lakosság nevezett el (Léta, Bagamér).69

Néhány lelőhelyen a kerámiák rokonsága alapján a 9. századi bolgár megszállás emlékeitlehet felfedezni (pl. a Debrecen-Lóversenytéren talált fazék; az ártándi talpas tálacska; az egyek-külsőohati lelőhely anyaga).70 Ezzel összhangban van a 864-es tullni bolgár-frank szerződés sannak 892-es megújítása, amelyben a bolgárok megállapodtak, hogy nem szállítanak sót amorváknak, s ennek alapján a honfoglalást közvetlenül megelőző években bolgár katonai éstelepes jelenlétet is kell feltételeznünk az adott térségben is. Ezen kívül elgondolkodtató Bélakirály névtelen jegyzőjének azon adata is, hogy a Keán bolgár vezér szlávokat és bolgárokattelepített a Marostól és az al-Dunától az Észak-Keleti Kárpátokig elterülő vidékre.71 Atérségünkben több helyen megtalálható az ún. késő avar kori kerámiatípus vagy annaktovábbélése (Konyárhoz közel például Pocsajesztár; távolabb Nagyléta): vonal- éshullámvonalkötegekkel díszített, sötétszürke, vagy sötétbarna-foltos, nyulánk edények.72 Aleleteink sajnos mind szórványok, így nagyon nehéz pontosabban datálni, milyen korútelepüléshez tartoztak, olyanhoz-e, amely a honfoglaláskor elpusztult, vagy amelyik a 10.századdal veszi kezdetét. A szlovák régészet vezette be a szláv-avar temető fogalmát,feltételezve, hogy a szlávok a Kárpát-medencében is fenntartották az avarok kultúráját, srátelepedtek telepeikre és tovább használták temetőiket. Ehhez csatlakozva Bóna István is azonaz állásponton volt, hogy már a 9. században hamvasztásos temetőt nyitnak a szlávok az avartemető felett.73 Mesterházy szerint a bihari térség késő avar kori edényei nem azonosak a szlávhamvasztásos sírokban találtakkal, de lehetséges, hogy az avar kerámia típus tovább élt a szlávlakosság körében is, akár az avarok által letelepített népcsoportok körében, akár a rátelepülőbolgár hódítók körében. Kralovánszky Alán például az ártándi temetőben feltárt kerámiát 10.századinak tartja, így azt mondhatjuk a késő avar kori lakosság, akár szláv telepesek is,átvészelhették a 9. század háborúit, s a 10. századra tovább adták fazekasművességüket. Csakisa késő avar kori lakosság továbbélésével magyarázható, hogy az Árpád-kori települések jelentősrészében a vastagabb falú, nagyméretű, de más vonásaiban a késő avar kori sírokéval rokonkerámia megfigyelhető.74 A 10-11. századi magyar temetőkben azonban a hullámvonalköteggeldíszített kerámia rendkívül ritkán fordul elő, s még ott sem mindenhol fordul elő, ahol tudjuk,hogy a szláv vagy a késő avar lakossággal való érintkezés már a 10. század elején megindult,így valószínű, hogy a helyi 9. századi lakosság hagyományait őrzi. Hajdú-Bihar megye területénaz Árpád-kori települések egy részén is megtalálható a fentebb leírt kerámia. A Konyár környékirégió betelepülése szempontjából döntő fontosságú, hogy Nagylétán, Berettyóújfalu-Herpályonés Hajdúbagos-Daraboshegyen is találtak ilyen párhuzamos vonal- és hullámvonalköteggeldíszített kerámiát, de sajnos nem dönthető el, hogy a települések a 9. század elejétőlfolyamatosan lakottak voltak-e, vagy csak a honfoglalással kezdődött megtelepülésük.

Vannak olyan 10-13. századra keltezett települések is, amelyeknél a feltalált kerámiaannyira különbözik a 9. századi késő avar kori edényektől, hogy csak bizonyos fokúleszármazást tételezhetünk fel, bizonyos jegyek továbbélését. Ezeken már észrevehető ahonfoglaló magyarsággal megjelent, a magyarok által tipikusan használt kerámiatípus hatása is.Ilyen kerámia került elő Konyár-Papfenekese lelőhelyről – a környéken is több helyen,Nagylétán, Hajdúbagos-Szőlőskertben, Hencida-Zöldfa utcában – ami azt látszik alátámasztani,hogy a térségbe magyar etnikum áramlott a 10. században, s legfeljebb bizonyos fokú együttéléstételezhető fel a szláv-avar csoportokkal. Konyár-Papfenekese lelőhelyen minden bizonnyalmagyar telepítés nyoma a feltárt kerámia.75 Konyáron 1932-ben kerültek elő leletek a Hencidaiút építésénél: korongolt agyagtál (öble átmérője 190 mm); szabadkézi csupor (öble átmérője 70mm),76 illetve vörös színű homokkal soványított, vastagfalú, ötös vonallal és hullámvonallaldíszített cserépedény két részlete.77 A Konyár Papfenekese részén feltárt lelőhely alátámasztja,hogy 10. századi magyar ’falu’ (inkább települési központ) létezett a mai községben.78

7

A magyar népelem elhelyezkedése és elterjedése viszonylag könnyen adatolható atipikusan magyar, rendkívül ritka kerámiatípusokkal (hornyolt hengeres nyakú, korongolt, gömbalakú edények; karcolt vonaldíszítésű, zömök, kisméretű fazekak; cserépüstök).79 E lelettípusokalapján behatárolható a térség magyar, 10. századi népelemeinek betelepülése (például Bojt-Méhes karcolt hullámvonalú üstje).80 Ugyancsak meghatározható a település kezdete, ha vanfeltárt temető, mint Ártánd-Nagyfarkasdomb (10. század).81 Derecske 10. századi temetőibizonyítják a település létezését; Szepes honfoglaláskori sírja ugyancsak 10. századimegtelepülést bizonyít.82

Konyáron (Molnár Gyula által) felfedezett nyomok bizonyos értelmezések szerint már atelepülés létét bizonyítják, de azok a 10-12. század között pontosabban nem datálhatóak.83

Mindenesetre ez felvethető annak a hipotézisnek az alátámasztására, hogy Konyár már a 10.században létezett, s így kontinuus honfoglaláskori településnek tekinthetjük.84 A Konyár-Vénkertben feltárt honfoglaláskori temető is ugyanezt a feltevést erősíti: Sőregi János 1936-bantárta fel a magányos sírt, hanyattfekvő, kinyújtóztatott csontvázzal, melynek mellékletei voltakegy ezüst, négy ágból tekert nyakperec (az ágak mindegyike kettős huzalból sodrott, hurkoskapcsolású, 130 cm átmérőjű); mindegyik csuklón egy-egy bronz, négyélű, vége felékeskenyedő, nyitott karperec, átmérője 70 mm; illetve az egyik kéz ujján bronzgyűrű, átmérője26 mm. A leletegyüttest Sőregi János honfoglaláskori, 10. századi anyagnak datálta.85 A magyarfémművesség kutatásai alapján feltehető, hogy magyar leletről van szó.

Az 1980-as, ’90-es években a Körösöktől északra több honfoglaláskori temető került elő,amelyekből újabb következtetéseket vonhatunk le. A temetők többsége valószínűleg ahonfoglalók eslő nemzedékéhez köthető, amelyek korán kialakították a Tiszántúl a Körösöktőlészakra eső nagy köznépi tömbjét (pl. Magyarhomorog).86 A Hortobágy-Berettyó térséglegutóbbi kutatásait foglalta össze néhány éve M. Nepper Ibolya.87 Az újonnan feltártKörösszegapáti-Pállyapály temetőjét (640 sír) kora 10-11. századra, Püspökladány-Perejesvölgytemetőjét (10. századi 320 sírját) a honfoglalás idejére, a 9. század végére, a 10. század elejéreteszi. Jól elkülöníthető a 10. és 11. századi rész, s a mi szempontunkból fontos, hogy a magyartemetőhöz csatlakozó dunai-bolgár kiscsaládi mellékleleteket lehet azonosítani. Sárrétudvari-Hízóföld leletanyaga is a honfoglalás idejére tehető.88 Az 1990-es években újabbhonfoglaláskori temetőket tártak fel Biharban. Biharkeresztes-Ártánd és Sárrétudvari térségébentöbb 10. századra datált temetőt ástak ki (Őrhalom; Poroshalom), amelyek igazolják, hogy már a10. század első felében Bihar környékén jelentős számú fegyveres kíséret élt: a Biharhoz(trónörökösi központ) tartozó állandó vagy időszakos harcos elem nagy számbankoncentrálódott a területen.89

Konyáron legutóbb az 1980-as évek elején végeztek honfoglaláskori kutatásokat, s aköznépi, szegénynépi sírokat 10-11. századnál pontosabban nem tudták datálni.90 Mesterházyúgy véli, a konyár-vénkerti temető a magvát képezte a későbbi, kora Árpád-kori településnek,vagy legalábbis a 10. századi temető egy közel azonos helyen kialakuló, régészetileg ismertvagy oklevelesen adatolt településhez köthető.91 A térség 10. századi megtelepedését látszanakbizonyítani a Derecske konyári határában, a konyári út elején feltárt 10-11. századi sírleletek.92

Ugyancsak 10. századi településnyomok tanúsítják a Konyárral szomszédos határú Hencida 10.századi Berettyó-parti megtelepedését.93 Ugyancsak megerősitik a térség magyar betelepülését aBerettyóújfalu-Herpályon, a Berettyóújfalu-Kengyelen, –Szentkozmán és –Palocsán, illetve –Andaháza-Szentdemeteren; valamint a Gáborján-Földváron feltárt lelőhelyek;94 valamint aHencida-Szerdekhalmon; a Derecske-Váradi G. tanyán feltárt 10-11. századi temető is.95 Ahonfoglaló közösség legszegényebb tagjait rejtő konyári, ártánd-nagyfarkasdombi, józsai, ebesileletek mellett a gazdagabb középréteg sírjaiból már szablyák, veretes fegyvereövek kerültek elő(Sárrétudvari, Berettyóújfalu-Boda).

Látjuk, hogy Konyár és a környező települések nagyszámú 10-11. századi magyarleletanyaggal rendelkeznek, így a szláv helynévből eredeztetett szláv telepítés egyszerrebizonytalannak látszik. De létezhetett-e a magyar népességgel együtt élő, 9. századból

8

kontinuusan ott élő szláv népesség. Ennek megválaszolására segítségül hívhatjuk Ártándot,amely az egyik legjobban kutatott területe a (szélesebben értelmezett) térségünknek.

A 8-9. században Ártándon jelentős nagyságú avar település volt, amely a 6-7. századfordulójától a a 9. század közepéig vagy végéig, egy vélemény szerint edig a 10. század elejéighasználatban volt.96 Sikerült megtalálni Ártánd kora Árpád-kori települési helyét, s attól nemmessze, a Nagyfarkasdombon egy igen népes, 170-180 síros honfoglaláskori, pontosabban 10-11. századi temetőt. A leletanyagban talált, fentebb említett kis kézzel formált talpas tálnakmindezideig csak szláv területekről, a Balkánról ismerjük párhuzamait.97 Ártánd azért is lehetviszonyítási alap, mert innen már a 11. század második feléből van okleveles anyagunk. 1075-ben I. Géza Ártándot, azaz a "Rikachi Artand nevezetű falut a mellette elterülő szigettel" agaramszentbenedeki apátságnak adta.98 (A ’sziget’ feltehetően a Farkasdombot jelöli, hiszenvízállással körülvett terület volt egykoron.) Egy 1209-es oklevél csak Rikácsi nevét ismeri(Richaz).99 Az avar lakosság a bolgár hódítással valószínűleg megcsappant, de a településMesterházy szerint tovább élt, a bolgárok megtelepedtek az avarokon vagy azok mellett:településük talán a mai falu alatt keresendő. A falu Rikachi neve is erre az időszaka, a 9. századvégére tehető, amely meg is maradt, a magyar honfoglalást követő évszázadokban is.Egyértelműen szláv helynevet találunk Zomlinon (Ártánd-Nagyzomlin, Ártándtól 2,5 km-re),amit Mesterházy 10. századira datált s amely vélhetően jól tanúskodik a szláv-magyaregyüttélésről. Zomlint Györffy is szláv helynévvel azonosítja s szláv eredetű falunak tartja.100 Ahonfoglaláskor egy magyar nemzetség települt le Ártándon, a 9. századi avar-szláv központtóldélnyugatra, de az utóbbi is megmaradt, s a 11-12. században a két falu egymás mellett élt, nemolvadt össze, külön temetkezett, kerámialeletei különbözőek.101 Ártánd tehát a szláv-magyarszimbiózis iskolapéldája. Mindazonáltal a bolgár-szláv települést nagyon kevés leletanyagadatolja, a helynevekből eredeztethető információk alapján lehet csak következtetni, hiszen atipikus al-dunai bolgár-szláv kerámiából nagyon keveset tártak fel. A csupán helynevekrealapozó kutatás pedig nem lehet magában meggyőző. Ezért a legtöbb szláv eredetű helyen csakfeltételezetjük, hogy volt 9. századi bolgár-szláv előzménye, s a szláv lakosság kontinuus voltamiatt őrizte meg szláv nevét a magyar települések gyűrűjében is. Csak hipotézist állíthattunk felarra néze, hogy például Szandalék, Pocsaj, Esztár, Zomlin bolgárszláv település volt. Vannakolyan települések azonban, amelyek leletanyaga szoros kapcsolatot mutat a 9. század végénekkéső avar kerámiájával, vagy a vegyes avar-szláv lakosságú telepek kerámiájával, illetve nevük9-10. századi szláv személynévből alakult ki: (Nagy)Léta és Bagos.102 Mindkét falu határábanolyan települések voltak a a 10. század elején, Léta esetében több is, Bagoson a fent említettDaraboshegy, amelyeknek biztosan voltak szláv lakói is.103 Konyár esetében viszont nemjelenthetjük ki bizonyossággal, hogy 9. századi bolgárszláv előzményei vannak s a 10. századrakell helyeznünk megtelepedését, illetve valószínűsíteni magyar telepítését. Mivel nem maradtfenn szláv kontinuitást alátámasztó leletanyag, Konyárt a magyarok által telepített községnekkell tartanunk, de nem zárhatjuk ki, hogy létezett szláv lakossága a 9. században, viszont sajnosa tipikus kerámia nem maradt fenn – mint ahogyan a szláv helynevű helységek többségénél nemrendelkezünk ilyen edénytípus leletekkel. Konyár-Vénkert központja lehetne a korábbi mag, abizonyítottan magyar leletegyüttesű Konyár-Papfenekese pedig a 10. századi. Sajnos azonbanegyetlen szláv népelemre utaló eletünk sincs. Pród esetében szerencsésebbek vagyunk, hiszenvannak környékéről, Hajdúböszörmény területéről 9. századi, szláv lakosságra utaló leleteket.104

(Rendelkezünk bolgár eredetű kerámiával Debrecen-Lóversenytéren a 9. század másodikfeléből. Debrecen szláv előzményei tehát adatolhatóak, nagyon jellegzetes bolgáredénytípussal.)105 Annyit megállapíthatunk, hogy a helység neve a magyar ’lovász’ szó szlávmegfelelőjéből alakult ki, amivel a nagyfejedelmi család, majd királyi szolgálónépeket, a királyilovászokat szláv környezetük nevezte.106 (Pesty Frigyes kéziratos helynévtára szerint "KonyarSyrus nyelven czimbalmost jelent, hihető, hogy őseink be vándorlásuk közepette Syriában istartózkodván, a nyelvekkel össze vegyült syrus nyelven nevezhették el; vagy kedvező fekvésemiatt jó legelővel bővölködvén lovaik legeltetésére használhatták a tért, s orosz nyelven Konya

9

annyit tesz mint ló".107 Mondanom sem kell, az első változat nem igazán helytálló.) MárKniezsa István s felhívta a figyelmet arra, hogy a a helynevek nem a helységek névadó őséneknyelvére, hanem a környező lakosság nemzetségére jellemzőek.108 Még azok a helységek semfeltétlenül a szlávoktól származnak, amelyek 9-10. századi eredete kétségtelennek látszik.Ellenben a falvak környezetében kellet szláv népességnek lennie (Esztár, Pocsaj, Léta, Guszár,Terebed jó példa lehet, bár maguk is szláv nevűek, így a szláv környezetet a magyar falvakbanis kereshetjük). A késő avar kori népesség, a bolgárszláv települések jó része is a 10. századbanis kontinuus volt, sajnos csak néhány esetben sikerül szláv leletekett találni (pl. Ohat-Kissziget),söbbnyire nem ma szláv helynevű telepeken.109 Heckenast Gusztáv kutatásai alapján ismerünknemcsak Csehországból és Lengyelországból ’lovászok’ [Konyár = kanjar] jelentésű Koňaryilete Konary helyneveket, hanem találhatunk Magyarország szlávok által lakott részein s aTiszántúlon: Kanyar Szabolcsban.110 A ’kanjar’ a szláv lópásztor származéka (’konjuch’), ahonfoglalás utáni szláv-magyar kétnyelvűség kiterjedt voltára jó példa: Moór Elemér szerint asarkantyút és a patkolást a betelepülő magyarok a szlávoktól vették át, akik elöl jártak alótenyésztésben.111 Rokon települések vannak: Konyár – Borsod, Ónod mellett határrész;Konyárda – Szatmár, tanya Erdőd mellett; Konyus – Ung m. déli részén; Konyaszék – Csongrád,határrész; Konyahegy – Oros, Szabolcs m.; s a legjelentősebb talán Konyár közvetlenszomszédságában: Konyagát – Esztár mellett, Bihar megyében.112 A lótenyésztésnek a Konyárkörnyéki, Kálló-menti jó legelők voltak a bázisai, a lótenyésztés a közösség életét végigkíséri.

A 10. századi, szláv személynévből alakult, illetve szláv személyneveket viselőtelepülésekről kimutatható, hogy a környezetükben élő, nem magyar lakosság nevezte el őket,ugyanakkor az is valószínű, hogy magukon a településeken is éltek szláv lakosok (Léta).113

Kérdés viszont, hogy a nem szláv személynevet viselő települések, hanem például foglalkozástjelölő szláv nevű községek esetében hogyan foglalhatunk állást: ha egyet is értünk a fentiekkel,azaz azzal, hogy a magyar lovászokat nevezte el szláv környezetük, ez még távolról semigazolja, hogy Konyár lakosai között ne lettek volna szlávok. A vénkerti magányos temetőbőlmesszemenő következtetéseket azért nem lehet levonni. Létezett-e feltáratlan 9. századielőzménye, nem tudhatjuk. Egyelőre azonban nincs, még a térségben sem sok, a későavar és ahonfoglaláskori magyar emlékek között álló, mindkettőtől eltérő hagyatékot. Korábban ugyanszláv eredetűnek gondolták s az ún. bjelo-brdo-i kultárához sorolták a 10-11. századi magyarköznépi emlékeket, de bizonytalan volt időrendjük.114 Később kiderült, a leletanyag nemaralmaz kizárólagos etnikus sajátosságokat

Jakó Zsigmond még úgy látta, hogy a magyarság népelemei felszívták az itt talélt szlávszórványokat. Igaz, a meghódított lakosság betagozódott a magyarság szolgarétegébe, desokszor a magyar falvak nem telepedtek rá, vagy ’szippantották be’ a helyi lakosok falvait,hanem – ahogyan Ártánd kiváló példája megmutatta – a régi falvak mellé újak települtek. Ahonfoglalás nem jelentett a helyi szláv lakosságra nézve óriási megrázkódtatást. A betagozódásviszonylag trauma-mentesen lezajlott, hiszen a hódítók nagyszámú saját szolgaelemmelbírtak.115 Jakó gyér szláv népességről, töredékekről írt, ma már látjuk a régészeti adatok alapján,hogy ha nem is találtak a magyarok jelentős szláv tömböket, majd minden kutatott településhatárában kisebb-nagyobb közösségek laktak, az Alföldön egyik legnagyobb számbanBiharban.116 Ártánd Rikachi neve többszáz éven át megőrződött, tehát a névadó közösség (talánZomlin) jelentős számú lehetett. Konyár esetében is feltehetjük, hogy a szláv elnevezés (bár nemszemélynévből ered), egy másik szláv közösségtől származott (Esztár ?, Pocsaj ?), s a betelepülőmagyarok, akik a már létező telephez, a mellé telepedtek, később maguk is átvették a településmár talán 9. században környék szláv telepein használatos nevét.

Más kérdés, ha a foglalkozást jelölő falvak telepítését egyértelműen a nagyfejedelmi-királyi szolgálónép-telepítésekhez kötjük, akkor a falu megtelepedése csak a 10. század másodikfelében képzelhető el. Kérdés az, hogy a szolgálónépek magyarok voltak-e, a „lovasnemzet”lovászai, vagy szláv lótenyésztőket telepítettek le a királyi földeken az Árpádok?

10

A dukátusi központ, Bihar körül is megjelenik a foglalkozásnévvel jelölt településekgyűrűje: Hegyközkovácsi, Hegyközcsatár, Nagy- és Kisszántó, s talán Álcsi.117 Györffy szerintmár nagyon korán, a 11. század elején kialakul a legidősebb herceg bihari szállásbirtoka (s asoron következőé is Nyitrán), s vele a hercegi udvar, amely életre hívta a különbözőfoglalkozási csoportokat.118 Ezen elmélet szerint – ahogyan Hegyközcsatár a pajzskészítőkdukátusbeli központja lehetett – Konyár is már a nagyfejedelmi család telepítéseivel születettmeg. Foglalkozásnévvel jelölt Árpád-kori településeink többsége nem a királyierdőispánságokhoz, és nem az István-kori királyi vármegyékhez, hanem a nagyfejedelmi-királyicsalád különböző magánbirtokaihoz, uradalmi központjaihoz kapcsolódik, így már a 10.századra is datálhatóak. Például a Bakony északi oldalán – Györffy és Heckenast szerintJutas/Jutocsa, Árpád negyedik fiának szállásterületén – megjelennek szinte megszakítatlansorban az ács, tímár, kovács, esztergályos, szántó, fegyvergyártó, ötvös, takács, udvarnok,tárnok, szakács, szűcs települései.119 Ezek telepítése leginkább magához a fejedelmi családhozköthető, de Györffy is megengedi, hogy már letelepedett nemzetségek földjeit sajátították ki:Jutas például a Szalók-nem honfoglaláskori szállásterületét Pápától egészen Mórig.120 A biharitrónörökösi uradalom létezését Heckenast már Fajsz fejedelem idejére helyezi: a hercegről,Tasról nevezett települést Szabolcsban, a bihari dukátus területén, s körülötte egy 30-35 kmsugarú körben megjelennek a szolgálónépi telepek (Szekeres, Nagyhalász, Födémes, Teszár,Hodász).121 Taksony idején a feltételezett trónörökös Szerénd neve is megjelenik a keletidukátus területén: Zerend Békés és Zaránd megyék határán feküdt, amit Heckenast úgy értékel,hogy a herceg területe kierjedt a békési Csolt-nemzetség rovására, egészen Krassóig, ahol újabbSzerénd helynevet, s vele együtt Ács, Csatár és Pecér helyneveket találunk.122 Géza herceségeidején is megfigyelhető a bihari hercegi birtok tovább terjesztése kelet és dél felé (Krassó:Gewche helynév); majd Géza fejedelemsége alatt, Györffy György úgy vélte, hogy Gézatrónraléptekor Mihály került a bihari dukátus élére, amit azzal támasztott alá, hogy hercegiudvarát Nagymihályra helyezte.123 Meg is jelennek foglalkozásnevet jelölő falvak a környéken:Horó, Tárnok, Csatár, ami a mi térségünk vonatkozásában is érdekes, hiszen ezzel a Biharkörnyéki hercegi szolgálónépek és Nagymihály vidéke között kapcsolat létesült, azaz az Ér-Kék-Kálló vidéke közvetlen kapcsolatba került a fejedelmi család szállásbirtokaival. TárnokPocsaj közelében feküdt, s bár csak 14. század eleji írásos említésünk van róla, feltehető, hogyKonyár felől a Berettyó-Ér torkolat és átkelőhely, a Tisza felől Biharra vezető út mentén, aBerettyó folyását követe tárnokok telepedtek meg a 10. század végén.124 Nagyon lényeges, hogyéppen a fejedelmi uradalomban az udvar ellátásáért felelős terményraktárosok telepedtek megPocsaj határában. Ugyancsak a curia vonzhatta a Bagamér határában megtelepedő szakácsokat(Horó); illetve a hercegi kíséretet fegyverrel ellátó Csatár.125 Ugyanígy fontos volt a bihari udvarlovainak gondozása, viszont, minthogy Mihály után sokáig betöltetlenül állt a dukátus(Istvánnak csak nyitrai hercegségéről vannak adataink), a térség benépesülése is egybeesett akirályi várispánságok megszervezésével, itt a bihari vár körül, 1020-30 között. Ha tehátlovászelemeket nem tudunk István előtt datálni Biharban, feltehetőleg Konyár véglegesmegtelepülése is a 11. században ment végbe (ami persze nem zárja ki, hogy már a fejedelmihercegek idején léteztek itt volna szolgálónép-telepek, s a névadás csak később követte a mármegtelepedett lovászok néhány évtizedes működését – ez a feltevés egyébként összhangban isállna 10. századi köznépi temetőinkkel Konyáron). Jelentős köznépi temetők a térségben mégHencida, Ártánd, Kaba, s az utóbbi kettőt Mesterházy a 10. század elejére datálta, arra alapozva,hogy bennük klasszikus honfoglaló vagy 10. századi leletek voltak. Némely esetben –Nádudvar-Mihályhalom, Hajdúsámson – bizánci és nyugati pénzlelet segít a 10. század elejérevaló datálásban, a konyári köznépi temető viszont a megtelepedés ún. második időbeli rétegbetartozik, ahogyan a temetők zöme, s csak a 10. századi keletkezése biztos.126 Ami Konyárszempontjából lényeges, a lovászok megjelennek már a 11. század második fele előtt a Tiszamellett, a Cserőközben – Lovásztelek – mivel már Szent László adományából jut az egri egyházbirtokába, a királyi lóállomány gondozóival, "cum custodibus equorum" együtt. Ez

11

egyértelműen valószínűsíteni látszik a magyar királyi szolgálónépi eredetet, s Konyár esetébenis leginkább erre gyanakodhatunk.127 Ugyancsak a király lovászairól esik említés 1236-ban anyitrai dukátus területén lévő Lovász esetében: "agasones domini regis de villa Lowaz".128

Heckenast Gusztáv összesen 14 lovász-településnevet azonosított Magyarországon, mellyel afoglalkozásnév a középmezőnyben helyezkedik el, nincs ugyan olyan számos, mint Kovácsiból(50 fölött) vagy Csatárból (30 fölött), de a királyi szolgálónépek körében jelentős helyet foglaltel a custodes equorum. Szerém vagy Valkó megyékben talán még határvédelmi szerepük is volt,az ország déli, bizánci határerődeit, vagy egy esetleges királyi sereg felvonulását látták ellovakkal. Biharban Konyár valószínűleg a hercegi udvart látta el lóállománnyal, például Bélaherceg seregeinek lovait nevelték. Érdekes, hogy még a Zsigmond-korban is említ oklevéllovászokat: 1406-ban a Csirék álmosdi méneséről esik szó, amely olyannyira értékes, hogyhosszasan pereskednek érte.129 Álmosdon, vagy az Ákos-nem birtokain tehát maradhattaklovászok a kora Árpád-korból, akik a 15. században már új uraikat szolgálták, s a Csirék és aPocsaji-Pályiak kíséretébe adtak lovakat, amikor Zsigmonddal vagy Hunyadival hadakoztak. Alovak ellátását szolgálta az ugyancsak oklevélben említett "nagy mennyiségű széna"elraktározása Álmosdon.130

A szolgálónépi eredetet alapozza meg a bihari két és az egy szabolcsi Csősz falu, amelymár a foglalkozás sajátosságaiból adódóan sem lehet más, mint a királyi várbirtokhoz szorosanodatartozó népelem megtelepítése: a latin preco magyar köznévi megfelelője, a király kikiáltója,hirdetője, börtönőre.131 A fejedelmi-királyi telepítést az is alátámasztja, hogy arra is volt példa,hogy a várbirtokot más megyéből származó várnépekkel töltsék meg: a Konyár közelében fekvőKinizs és Macs dobokai várnépek települése.132 A szláv névalaknak a magyar nyelvben, a királyiszolgálónépnévben való továbbélésének jó analógiája egyrészt a Daróc, amelyet valamilyenerdei foglalkozásként, solymárként, erdőóvóként aposztrofáltak, de Györffy valószínűsítette,hogy vadfogókról van szó;133 másrészt a (Biharban is megtalálható) Csatár-Csitárfoglalkozásnév, amelyek közel feléről Heckenast megállapította, hogy ispáni várakfegyverműveseinek lakhelyei, s tömeges előfordulásuk a várispánsági székhelyek mellettrendszert sejtet, amelyben Kovács ikertelepülések is szerepelnek (Bihartól keletre is például).134

Az is feltehető, hogy Csatár-Csitár helységeink általában olyan vármegyékben találhatóak,amelyek 1003 előtt, vagy még Géza idején alakultak ki, megtelepedésük tehát a fejedelmicsaládhoz köthető a 10. század végén, második felében.135 Ez Konyár esetében is összhangbanlenne a 10. századi leleteinkkel. Feltehető, hogy a szolgálónépek telepítése már a fejedelmihercegek, vagy Géza idejében egy hatalmi aktus következménye, sok esetben erőszakosáttelepítésekkel járt, tehát még az is feltehető, hogy egyes szolgálónépeket eredetileg egyestörzsek telepítettek le és kényszerítettek szolgálatukra, majd azokat (mint pl. a Csolt-nemBékésben) a nagyfejedelmi terjeszkedés királyi magánuradalommá tette, s ezután a királyihatalom folytata (vagy kezdte meg) a szolgálónépek (további) telepítését. Konyár esetében semmondhatjuk, hogy csak a nagyfejedelmi dukátus-építés hozta létre, lehetséges, hogy egyhonfoglaláskori foglaló nemzetség alapította a lovász-telepeket, a magyar elem esetlegesen egylétező szláv településre telepedett rá vagy mellé, s azt a bihari várispánság szervezése idején akirályi hatalom sajátította ki.

A telepítések erőszakos jellegére mutat a törzsi helynevek sűrű felbukkanása afoglalkozást jelentő helynevek szomszédságában. Különösen érdekes ez a szláv helynevekvonatkozásában: Heckenast Ibn Ruszta leírásait figyelembe véve – mely szerint "hatalmukkiterjed mindazokra a szlávokra, akik közel laknak hozzájuk .. súlyos adókat vetnek ki rájuk, ésúgy kezelik őket, mint foglyokat" – úgy véli, a magyarok folytatták a vándorláskori gyakorlatot,a szláv telepek közelében telepednek meg, s igényt tartanak szolgálataikra.136

A Nyitrában és Valkóban található lovászokat jelölő települések a 10. században már afejedelmi család kezén lévő magánuradalmakon fejlődtek ki, még a vármegyerendszer kiépítéseelőtt, tehát a lovászok megtelepedése is István előtti. A tapolcsányi, nyitrai fejedelmimagánbirtok is legkésőbb a 11. századra datálható egy László-kori éremlelet alapján.137 A szláv

12

eredetű foglalkozásnevek előfordulása azonban semmiképpen sem esik egybe a nagyobb szlávlakosságú, a 10. században is vegyes magyar-szláv népességűnek tekintett területekkel(Dunántúl, a Felvidék déli része), ott találjuk meg a foglalkozásneveket nagy számban, magyarés szláv eredetűeket is, ahol az Árpádok családi birtoka kiterjedt.

Összegzésképpen elmondhatjuk, hogy az eredeti nemzetségi birtoklás a 10. századfolyamán, legkésőbben a 10. század utolsó harmadában átalakul. Az eredeti szállásföldeket afejedelem kisajátítja – konkrét példa Nádudvar, Ártánd, Hencida, Böszörmény és Hajdúsámsonkörnyéke. Hogy a nemzetségek rangos tagjaival mi történt, nem tudjuk, valószínűleg a királyivárispánságok rendszerében némelyik águk felemelkedett.

A megszállás folyamán a nemzetségeknek saját szállásföldjei voltak, jelenlétükre utalnakaz ún. rozettás lószerszámos sírok (Hajdú-Biharban kb. 40-45). valószínű egy nemzetségheztartozott az ártándi, hencidai temető és a tarjáni, berekböszörményi, biharkeresztes-vasútállomási klasszikus honfoglaláskori temető. Valószínűleg klasszikus ősfoglalók lehettek –Györffy osztályozása szerint viszont nem, aki csak azokat az egy tömbben letelepedőkettekintette ősfoglalónak, akik a vármegye egészét vagy döntő nagyságú területérekiterjeszkedtek.138 Györffy a dukátusban nem is ismer el ősfoglaló nemeket, de ma már ez nemtartható, a 10. századra datált törzsi leletek tanúskodnak a dukátusbeli ősfoglaló megtelepedésrőlis, s a további temetőfeltárások fogják megadni a lehetőséget, hogy például az ártándi-hencidainemzetség településterületének kiterjedését a 10. század végi királyi kisajátítás előttmegrajzolhassuk.

Némely törzsi terület felbomlása már nagyon korán, a 10. század elejénmegkezdődhetett. Hajdú-Bihar megye területén a 10. század hetvenes éveitől lehet kimutatniolyan temetőket, amelyek nem hozhatók kapcsolatba az első foglalók népszaporulatával (pl.Nádudvar-Töröklaponyag).139 A megye döntő többségén, amikor a király tulajdonába megy át,valószínűleg új telepítéseket is találunk, új népelemekkel, áttelepített vagy újonnan telepítettfoglalkozásnévvel jelölt falvakkal. Némely nemzetség esetében azonban feltehető, hogy a 10.században megszállt egyes birtokaikat megtartották a királyi várispánság kiépítése időszakábanis, azaz jelenlétük kontinuusnak tekinthető. A Zoárd vagy Zovárd nemzetség – a Szerepen épültmonostoruknak a 12. század elejére, vagy a 11-12. század fordulójára való datálása folytán –legfeljebb a 11. század második felétől élhetett itt. Birtokaik rendkívül szétszórtan helyezkednekel Békésben és Biharban, olyannyira, hogy Györffy nem is tekintette őket egyáltalán honosnemzetségnek – a Kisalföldet jelölte meg ősi központjukként – és úgy vélte, a fejedelmi családtelepítette őket ide. Wertner Mór viszont őshonos bihari nemzetségnek tekintette őket.140 Vanviszont egy Udvari (Sárrétudvari) nevű örököltnek titulált birtokuk Biharban, ami arra utal, hogya fejedelmi földekből korán kaphattak részt, így bihari (sárréti) megtelepedésük a 10. századratehető, s ásatás igazolta is a gazdagabb nemzetségfői réteg megtelepedését.141 Ez viszontalátámasztja, hogy nem kizárólag a fejedelmi-királyi család telepített szolgálónépeket, hanemakár egyes nemek is.

Konyár nem az Ákosok őstelepítése, hanem a királyi várbirtok része. Első említései aVáradi Regestrumban 1213-ban és 1219-ben egyértelművé teszik – udvarbíró székel atelepülésen – hogy curia volt, a királyi magánbirtok igazgatási központja, ahogyan Sárrétudvariés Nádudvar is.142 Turdemetz (Tördemic ?) konyári udvarbíró ítélkezik dobokai emberek(várnépek) ügyében. Az udvart a királyi szolgálónépi településre telepítették, valószínű azért,mivel a közelben nem volt sok királyi birtok, legfeljebb Csőszi (Seusci, 1213) és Tárnok, Pocsajmellett – az Ákosok már a 13. századra megszerzik Ómarját, Csalánost, Pályit, Pocsajt, Gyérest,Kaszát, ami már egy összefüggő birtoktömb kialakulását jelzi – a térség királyi bírói székét teháttermészetszerűleg Konyár kapta.143 A királyi bíró tekintélyét (katonai erejét?) hivatott erősíteni akirály telepítése Macson és Kinizsen (kolozsi várnépek költöznek Konyár térségébe). Ugyaneztszolgálhatta az egyháznak tett királyi adomány is: Gőz-Püspöki, Léta és Esztár között, illetveReszege Pocsaj mellett.144 A szomszédos királyi földeket más nemek szerzik meg, pl. Esztárt aHontpázmányok, így csökken a király hatalma a térségben.145 Konyárhoz hasonlóan a 11-12.

13

században a király fennhatósága alá tartozott Biharban például Kokad/Kakat (poroszlólakhelye), akár, mint magánbirtok, akár, mint várbirtok, amit később, feltehetően a 13. századközepén az Ákosok szereznek meg. Konyár is valószínűleg a 13. század közepén kerül az Ákosnem birtokába (lehetséges, hogy éppen Ákos nb. Ernye szerzi meg IV. Bélától).146 A 13. századvégére szerzik meg az ugyancsak királyi föld Bagost.147 Telepítő tevékenységük nem vitatható,de a 10. századnál későbbre tehető, s Konyár esetében nincs erről szó. A szláv helynév viszontmár a 13. században nem utal szlávokra: példa erre a királyi telepítés, Kinizs, Konyár ésDerecske között, amelyet Dobokából népesítettek be, magyar várnépekkel (lehetséges, az őügyükben ítélkezik a konyári udvarbíró).148

Szabó István rámutatott, hogy nem lehet minden udvar-udvarhely nevű települést akirályi-hercegi birtokszervezethez kapcsolni: a prédium szerept emelte ki, s a magánföldesúrihatalomnak nagyobb szerepet juttatott a telepítésben.149 Nem kívánok a terebélyes prédium-vitába belebonyolódni, magam Györffy álláspontját követem.

A tatárjárás során érzékeny veszteség érte a térséget, Rogerius is tanúsítja, hogyanpusztította Kadan Bihart. Jónéhány település elpusztult, például Konyár mellett Kinizs, Álmosdis – birtokosainak az adománylevele elpusztult –; illetve sok évtizedig nem népesedett be, mintpéldául Tépe, Andaháza, Kokad. De Konyárt, valószínűleg köszönhetően annak, hogy alakosság el tudott menekülni a lápokba, szigetekbe, nem érte veszteség.150 Még a Pesty-félehelynévtár is közöl ezt alátámasztó helyneveket Konyár határában: Bazsa lapossa, Ballólapossa, Budai lapos, Kender sziget, Kis és Nagy ’Sombokos, Bűbájos sziget.151

Konyár a 11-13. században: az Ákos nemzetség

Bennünket elsősorban az Ákos nemzetség érdekel. Jakó Zsigmond úgy tartotta, hogyhatárvédőként rendelte őket a fejedelem, s az első gyepűvonalon kívül lakatlan földeket kaptak,és a kezükön később feltűnő falvak, Konyár is, az ő alapításaik.152 Jakó az Ákos nemzetséget afejedelmi törzs Pest megyében honos ágának tartja. Karácsonyi is csatlakozik ehhez: azonosítCsánki alapján egy Ákosmonostorát Pest megyében, Hévíz-Györktől délre.153 Mindebből annyilátszik biztosnak, hogy valahol a Dunától keletre fekhetett eredeti szállásbirtokuk.154 Ez még a14. század elején is megvan, egy ág, a későbbi Mikcs-ág Pest megyéből származik.155 SzerintükBiharban birtokba is vettek hatalmas tömböket, egy tagban, s mivel a később innen elkerült ágakis bírnak itt földeket a 13-14. században, azt jelzi, hogy egy közös ős, vagy ahhoz közelálló ősszerezte a birtokokat, azért lettek leszármazottai mindannyian birtokosok.156

Györffy szerint az Ákos nem feltűnése ugyan a 10. századra tehető, nem bizonyíthatóviszont teljes mértékben ősfoglaló voltuk (a fentebb jelzett Györffy-elmélet tekintetében).157 AzÁkosok a katonai kíséretet alkotó török-kabar törzsek egyik nagy nemzetsége lehettek, akik márvalóban megtelepedhettek a dukátus korai időszakában a térségben, esetleg más kabarnépelemmel ott is maradhattak a hódítás után. A nemzetség neve török eredetű (aq quš),jelentése ’fehér sólyom’.158 A sólyomra, mint továbbélő nemzetségi jelvényre utalhat anemzetségi címerben feltűnő madárszárny. Ernye fia István országbíró 1299. évi pecsétjén egykis pajzs látható, melynek felső karimájából két oldalt hajló toll tűnik elő, s az oldalai és alegenda közti tért egy-egy hosszan benyúló madárszárny tölti ki. A madárszárny s akár a tollakis lehetnek sólyoméi.159 Ugyancsak madárszárnyak láthatóak István nádori pecsétjén (1311),ugyanúgy a kis pajzs oldalából nyúlnak ki, míg a pajzs tetején most egy férfiaalak sisakján öttoll látható (Csoma József szerint páva).160 A szárnypár a pajzs alapjához később csatlakozókettős kereszt felső könyökein is feltűnik, tehát a madár-jelvény lehet a nemzetség attribútuma.A nemzetségnek a későbbiekben az ország különböző vidékeire szétszóródott ágai a tollalfeldíszített kettős keresztet viselik címerül. Az Ákosok Bebek-Csetneki ága István országbíró1361-es sisiakpecsétje és Bebek György 1371-es, győri székesegyház-beli, valamint BebekLászló tárnokmester pelsőci sírkövének címere tartalmazza egy dőlt háromszögpajzsban a kettőskeresztet, tetejére illesztve mindkét oldalra hajló 3-3 tollal.161

14

Az Ákos-nemzetségbeli Álmosdi Csire család, Konyár birtokosai is ezt a típusú címertviselték, a sólyomtoll-jelvénnyel. Álmosdi Csire Barnabás királynéi pohárnokmester 1432-bőlfennmaradt pecsétjén a pajzsból 2-2 toll nyúlik ki.162 A Siebmacher-által közölt Csire-címerugyanez a fehér kettős kereszt, rajta a 2-2 sötét (fekete) tollforgóval (Melléklet I.).163 Az álmosditemplomban tehát ilyen Csire-címeres sírkövek pusztultak el. Az Ákosok sisakdíszeiben viszontáltalában egy nőalak feje körül, vagy fogai között két hal látható.164 Ebből kindulva sokan arraasszociálnak, hogy az Ákosok birtokai mind vizek mentén feküdtek, a Szamos, Kraszna, Ecsediláp, Berettyó, Sebes- és Fekete-Kőrös, az Ér s a Kék-Kálló partjainál, s így a szigetek-mocsarakközötti megtelepedésére, ’halászkodó’ foglalkozására utal a címerjelvénye. Ezt figyelembe véveigen korán meg kellett, hogy telepedjen az ős-ág Bihar érmelléki-sárréti részein.165 PetrovicsIstván a halakat tekinti meghatározó nemzetségi jelvénynek, szerinte a pátriárkakereszt későbbiattribútum.166 Mindenesetre Konyár későbbi címere semmilyen azonosságot nem mutat a többszáz éven át birtokos Ákosokkal és Csirékkel: az 1626-ban már feltehetőleg, az ApprobataConstitutionesben említett hajdúkiváltságolt település címere közepén egy búzakalász van,mellette ekevas és harci balta, a hajdúk jellegzetes fegyvere.167

Az Ákos nem ősét ismerjük, a bizánci Kinnamosz is említi Akusis comest, II. Istvánfőemberét az 1126-ban.168 1124-ben Ákos nembeli Mainalth (Magnold) az ország előkelőiközött van, 1132-ben Borisz pártját fogja, s az aradi gyűlésen a Bécsi Krónika szerint Vak Bélakivégezteti.169 1138-ban tudunk egy Ákos nembeli bihari ispánról.170 A genus hat főágra oszlott,amelyek viszonylag korán szétváltak, s kb. 20 megyében telepedtek meg az Árpád-korvégére.171 Az Ákos nem bihari birtokainak magva valószínűleg a monostoruk, Nyírpályi (Paulide Nyr, Nyrpaul) volt, első említése 1234-ből való, a premontrei rendi kolostorjegyzékszerint.172 Egy álláspont szerint a pályi monostort az Ákosok közül éppen a Csirék őseialapították: az 1261-ben Álmosddal megjutalmazott ág.173 A kolostor írott forrásban először1219-ben szerepel a Váradi Regestrumban. Sőregi János tárta fel Monostorpályin a településkora Árpád-kori központját, a templomot, a mai belterületen, s a 12. századra datálta.174

’Klasszikus’ nemzetségi monostoruk Ákosmonostora Közép-Szolnokban. Minthogy (Jakószerint) az Ákosok határőri feladatokkal korán átkerültek Szilágyba-Közép-Szolnokba, anyírségi központ az új közös temetkezőhellyel, Ákosmonostorával szemben háttérbe szorult.Jakó szerint a bihari monostor az ősibb, de sajnos a 12. századra datálható csak, amikorra már aközép-szolnoki is állt.175 Biharban ezért az Ákos nem országos méltóságokat nem viselő’lokális’ ágának falvai alakultak itt ki, s az oligarchák harcaiban nagy szerepet játszó Ernye bánés fiai mellett békésen építgették helyi hatalmukat.

Konyár (mai református) temploma részben az ősi egyház maradványa. 1600 körülalakították át.176 A 12. században épülhetett, román stílus nyomait meg lehet találni,újjáalakították a 15. században.177 A kereszténység megjelenése a térségben legkorábban a 10.század végére tehető: Püspökladány-Perejesvölgyben jelentek meg először a kereszténységnyomai.178 A temető 10. századi pogány tömbje sem egyértelműen pogány: M. Nepper Ibolyafedezett fel a keleti kereszténység jegyében elrendezett karú vázakat (mell előtt keresztezettkarokkal).179 Valószínű, hogy Konyár térségében is először a görög rítusú bizánci hittérítőkkeltalálkhatott a magyar népesség, majd Szt. István uralkodása alatt indult meg a latin rítusúnyugati térítés, igazán csak az erdélyi gyula leverése után, vagy esetleg a dukátus Géza alattiidőszakában már korábban fogadott bencés térítőket.180

Ákos nb. Ernye, Erdő fia IV. Béla "hű bárója", bizalmasa, a muhi csatában tűnik fel: akirályt az ütközetből kimenekítők egyike. Jelen van IV. Béla hadjárataiban, feltehetőleg biharifamíliájával együtt: 1262-ből van adatunk arra, hogy Ákos nb. Szár Detrének 11 serviense volt:a pálya tipikusan a katonanemeseké.181 A megnövekedett Ákos-família ellátásában feltehetőlegtovábbra is szerepet játszottak az adományozott szolgálónépi falvak, így Konyár is. Lehetséges,hogy eredeti specifikus foglalkozását megtartva a falu lovakkal látta el a bán kíséretét. Ernye1248-ban bánként lépett a királyi méltóságviselők sorába; 1250-ben lovászmester, 1252-60között erdélyi vajda, majd 1254-ben borsodi ispánként megkapja Dédest, Diósgyőrt, és hatalmas

15

tartomány kiépítésébe kezdett.182 V. István ugyan mellőzi, de IV. László alatt újra az országegyik legfőbb tekintélye. Kővárak uraként, országbíróként (1267-72; 1274) tárnokmesterként(1272) illetve sói-ozorai bánként (1273) megalapozta fiának, az első oligarchák egyikének,István országbírónak és nádornak, III. András, majd Vencel magyarországi uralmának egyik főtámogatójának tartományuraságát.183 István már 5 vár és kb. 50 birtok ura, szinte fejedelmiudvart hoz létre Diósgyőrött.184

Ernye bán fiai, István nádor és testvérei Biharban is birtokoltak nemzetségi földeket: erreutal Hosszúpályi megnevezése, Ernyefiaistvánpályija v. Istvánpályija.185 Ők is részt kértektermészetesen a hatalomból, s 1314 nyaráig közre is működtek Károly kormányában, de Istvánnádor, Diósgyőr ura, akinek a menye egy bajor hercegnő volt, területén tovább gyakorolta anádori jogkört.186 1315-ben a hűtlenné nyilvánított Ernye-fiak felkelnek a király ellen, s előbb aCsákokkal feldúlják Sárospatakot, majd délre vonulva a Kánokkal szövetségben állnak csatát, deKároly seregei Dévánál legyőzik őket, s István nádor (s vele 3 fia, István, László, Gergely is)valószínűleg elesik. István halála után életben maradt fiai (Jakab, Ördög János, Miklós) még 4évig tartották Diósgyőrt, 1319-ben Debreceni Dózsa foglalta el, s a következő évbenmindhárman elvesztek.187 Az Ernye-fiak tartománya felbomlott, s bihari részeikkel ismegszakadt a kapcsolat, ott Majos lett az úr, annak ellenére, hogy Károly vagyonukatelkobozta.188 A bihari uradalom jelentős része, a két Pályi, a Pocsaj melletti Csalános, a borsodiváruradalom Debreceni Dózsáé lett, szatmári birtokaikat a Bátoriak kapták.189

A bihari Ákos birtokok a ’kiskirály’ Ákos nb. Majos/Mojs saját erdélyi (Görgényközponttal kiépülő) territóriumával együtt igazgatta, így Konyárt és a többi Ákos-földet,különösen az Ernye-fiak veszte után, a tartományához csapta.190 Majos az ország egyiklegnagyobb uraként ott volt Károly 1310-es koronázásán, s egyértelművé tette, hatalmi övezetétmeg kívánja tartani, mégpedig Borsa nb. Kopasszal szövetségben. Az Ákosok Ernye-ága isszorosra fűzte a szálakat a Borsákkal: Kopasz fivére, Beke bihari ispán, majd tárnokmesterIstván nádor leányát vette feleségül.191 Nem valószínű, hogy a hírhedett rablólovag Majossal,Borsa nb. Kopasz vejével, Károly Róbert egyik legádázabb ellenfelével szemben a nemzetségtöbbi tagjai fel mertek volna lépni, s valószínű, hogy a nemzetség földjei az ő nagyhatalmiábrándjait szolgálták.192 Majos öröksége volt egyébként Monostorpályi, ekkoriban előfordulónevén Mojspályija, s azt kell feltételeznünk, Konyáron is ő volt az úr. Károly 1315 tavaszánkezdte meg előrenyomulását a Borsa és Majos territóriumok irányába, északkeletről a Tiszamentén vonult, Szatmárban meg is vetette a lábát, de Bihar határában megállt, s békét kötött aBorsákkal Váradon.193 Ekkor kerültek előtérbe az észak-nyugat-bihari Ákos-földek, amelyekenMajosnak kellett megszervezni apósa territóriumának védelmét. Erre a legkiválóbb bizonyítékmaga a debreceni csata. Ez a béke tette azonban lehetővé Károlynak, hogy az Ernye-fiak által istámogatott Kánokat legyőzzék Dévánál, s így bekerítsék dél felől a Borsa territóriumot. EzutánMajosnak tevékeny része volt a Károly elleni összeesküvésben, melyben azt tervezték, Halicsbólhoznak a trónra új királyt, IV. Béla egyik dédunokáját. Lehetséges, hogy Majos részt vett akirálypárti Diószegiek egyedi monostorának s más bihari ellenpárti birtokok feldúlásában, debizonyos, hogy ő győzte le Pok Miklós vajdát Erdélyben, s jelentős erőket hozott át Biharba is,hiszen ott harcolt a debreceni csatában.194 Majos ugyan visszamenekült Erdélybe, de biharibirtokait már akkor elveszíthette, amikor Debreceni Dózsa megkezdte királybírói működését1317 áprilisában. A Berettyón Adorjánig a király lett az úr, így az Ákos-földeken is. Károly megis jelent 1317 júniusában s maga is közreműködött Adorján visszavívásában. Ha a Borsáktartományurasága lassan fel is bomlott, Majos, katonai téren az egyik legsikeresebboligarchaként, meg tudta territóriumát őrizni, sőt, a Kánok rovására ő lett az úr Erdélyben: akirályi erőket még a debreceni vereség után többször is csúfosan megverte.195 Majos 1318-ban isbetört Biharba, hogy felmentse Sólyomkőn körülzárt apósát, győzött is Dózsa seregei felett, sfoglyait lófarokra kötve vallatta.196 Majos katonai ereje tette lehetővé, hogy Károly az elfogottBorsa Kopaszt szabadon engedje (egy fogolycsere keretében). Károlynak magának kellettBiharba mennie 1318 nyarán, hogy irányítsa a Majos-Kopasz elleni felvonulást, s csak az

16

oligarcha háborúk egyik legtekintélyesebb királyi serege tudta térdre kényszeríteni Erdélyurát.197 Majos még két évig küzdött, fivére, Ellős úgy próbált szabadulni, hogy a királyhű bihariÁkos-rokonait, akik Dózsa seregében szolgáltak, megpróbálta megvesztegetni.198 Majos csak1320-ban esett el, Ellőssel együtt a bonchidai csatában, s hogy mekkora kerékkötője volt akirályi hatalom reorganizációjának, jellemző, hogy a király 1320 márciusában fellélegezve írtaróluk, hogy "nyomorultul elvesztek".199

Majos halála után bihari birtokait részben a királynak behódoló nemzetségi atyafiaiörökölték, köszönhetően egy másik ágból való Ákos Mikcs későbbi szlavón bánnak, Károly hűfegyvertársának, Sáros és a Kelet-Felvidék visszahódítójának. A bihari Ákosok egyébkéntvalószínűleg Károly pártján álltak: ami rokoni kapcsolataikat illeti, tudjuk, hogy az 1291-benfeltűnő Erdő úr, Pocsaj (és talán Konyár) birtokosa feleségül vette Debreceni Dózsa egyiknővérét, s tőle született Ákos nb. Miklós nevű fia.200 Miklós Debreceni Dózsa vajda familiárisais lesz, s mivel már 1319-ben említik, talán Dózsával együtt harcol Majos ellen. Dózsa kecskésivárnagysággal jutalmazza, ami arra utalhat, hogy a későbbi, Kánok elleni leszámolásban is részevolt 1321-ben.201 Miklós kapja valószínűleg hűségéért a bihari Majos-birtokokat, 1322-benDózsa ráhagyja Mojspályiját és Ernyefiaistvánpályiját, fraterára, de gyermektelen halála utánazok Erdő vagy Salamon más fiai ágaira szállnak, az Álmosdi Csirékre, a Sződemeteriekre és aPocsajiakra.202 Ernye bán birtokát, Sáránd részét is az Álmosdi Csire-Pocsaji ágak kezén találjuk1350-ben, másik részér a Kismarjaik örökölték.203 Az Álmosdi Csire – Pocsaji-Pályi család azÁkos nemzetség összefüggő bihari birtoktömbjének a birtokosa a 14. század elején. A Pocsaji ágegyébként még 1342-ben is használta megnevezésében, hogy Ernye fia István nemzetségébőlered: a rangban magasan fölöttük álló rokon emléke erősen élt a megyei köztudatban, s PocsajiLászló ebből akár még politikai tőkét is kovácsolhatott.204

Konyár birtoklástörténete a 14-15. században: az Álmosdi Csirék

Az ősi bihari Ákos-részeket – a korai királyi adományokat, és a későbbieket is, mintKonyár – birtokló Ákos-ág, a Pocsajiak törzse az 1297-ben említett Salamontól ered.205 (AzÁlmosdi Csirék genealógiája megtalálható a Gyulafehérvári Káptalan Levéltárában.206) Salamonaz apja Erdőnek, akinek fiai – Salamon, Dénes, István – már az 1291-94-es pápaitizedjegyzékben szerepelnek.207 Az ős, Salamon unokája Csire (Chyre v. Chure), Csire fia, Péteraz Álmosdi család őse.208 Csire fiát, Pétert 1327-ben említik először, majd 1342-ben Pocsajrólde Pachey-nek.209 Csire feltételezett testvérei a Sződemeteri ágból való Bakó és Sinka.210

Álmosdi Csire Péter fiai alatt kezdődik meg a család felemelkedése a Zsigmond-korban: Jánosmagister (1384-1428) királynéi udvari lovag és dispensator 1425-ben Pocsajon várépítésiengedélyt kap.211 1350-ben már egy oklevél említi curiajukat (udvarház), de az 1425-benmegkezdett vár sem bizonyos, hogy már akkor kővár lett volna, Csorba Csaba szerint talánfavár.212 Jól mutatja felemelkedésüket, hogy Péter fia László (1384-1440) királynéi udvari ifjú,már a Turul nb. Nagymihályi családból házasodik.213

Az Ákos nem ágai még a 14. században osztatlanul, közösen birtokolták biharibirtokaikat, legalábbis Pocsaj, Fejértó, Konyár, Bagos, a két Pályi és Vértes esetében ezokleveles adattal bizonyítható.214 Kakucs, Csir-Ősi tartozik még, de iure haereditario a biharibirtoktömbjükhöz, s bizonyos időben bírják Létát és Sárándot is.215 Monostorpályi, Hosszúpályiés Bagos közösen tulajdonolt földek kiterjedéséről pontos adataink vannak, mert egy aPércsiekkel folytatott perben végzett határjárás szövege fennmaradt. Ugyancsak ismerjük Léta,Álmosd és Kokad határjárási oklevelét.216 Birtokosztályról csak a többi ág, a Kismarjai és aCsetneki ágak között tudunk még 1261-ben. 1336-ban pedig a Csetnekiek és a Bebekekegyeznek meg a bihari birtokaik megosztásában.217 Még 1415-be is közösen bírják a Pocsajiakés az Álmosdi Csirék Bagost, a két Pályit, Konyár közös birtoklásáról is van adatunk, 1418-ból.218 Az Ernye-ág Biharban főként Albis környékén volt birtokos, azok a földek elkobzásrakerültek I. Károly alatt, s azokat a nem már soha nem nyerte vissza.219 Álmosdot viszont a

17

Csire/Chyre család őse, Álmos fia Cyrill comes (amiből talán a Chyre ered) maga szerezte méga tatárjárás előtt, s mivel oklevelei elvesztek, 1261-ben István ifjabb királytól kért rá újadományt.220 (Érdekes, hogy amíg az Ákosok Ernye-ága IV. Béla híve volt, a későbbi Álmosdi-ág, a Biharban birtokos, országos méltóságokra még nem emelkedett családok pedig ellenfelét,Istvánt.) A Csire-ág a 14. század közepén kezd elkülönülni: az Erdő-rokonság minden tagja aszázadban a Pocsaji (de Poche v. de Pachey) címzést használja,221 de 1351-ben már a de Almuscímzést használja Csire Péter, amikor párbajban is megnyeri azt a pert, amit Kismarjai Lukácsellen indított.222 A későbbi birtokszerzeménynek tekinthető Közép-Szolnok megyei birtokokatbíró ág is megkülönbözteti magát Sződemeteri néven.223 Pocsaji Péter szerezheti a sződemeterirészeket, ő még Pocsaji nevet használ, de fiai, István és Jakab együtt Pocsajiak ésSződemeteriek.224 A 15. században a Csirék álmosdi ága olyannyira berendezkedett Közép-Szolnokban is, hogy némely oklevél Sződemeterinek is címzi őket.225

A Közép-Szolnok-megyei birtokok az Ákos nem Pocsaji ágának birtokai voltak már a14. század derekán, majd az ág, Sződemeteri Péter fiainak magtalan halála miatt oldalágirokonaik, az Álmosdi atyafiak örökölték. Az Ákos nembeli Salamon ismeretlen nevű fiának fia,Sinka alapította a Sződemeteri-ágat, az ő fia, Péter szerezte a birtokokat Közép-Szolnokban, ésSzatmárban Penészleket és Szentmiklóst. 1389-ben Zsigmondtól kapja Sződemetert és hetivásártartási jogot. Már a Csirék szerzik Szolnokban 1435-ben Etelt; illetve 1463 és 1474 között Peért(Perény) 61 forintot hozó vámjával együtt, Hadadot, Újlakot, Alsó- és Felsőszoport, Ardót,Csányt, Usztatót, Kőröst.226

Péternek egyetlen utódja, leánya Ilona: az ő leánya, Zsuzsanna még 1423-ban ismegpróbálja benyújtani igényét a Sződemeteri-birtokok egy részére, de végül is átengedi azÁlmosdiaknak (Csire Péter fiainak), beszünteti a pert s lemond nagyanyja hitbéréről ésjegyajándékáról (ez lehet Penészlek és Szentmiklós).227 A szatmári (akkor Szabolcs) Penészlekbirtokát a király, Zsigmond új adományként erősíti meg, lezárva a vitákat 1422-ben, ÁlmosdiCsire János és László részére, s bár 1455-ben Malomvízi Kenderes János és Kende Lászlószerzik meg egyes részeit, majd 1465-ben a Csirékkel a Kállaiak perelnek érte, de 1479-ben mégCsire Kristóf fia János kezén van.228

Csire Péter utódai alapítják az Álmosdi-ágat, Salamontól ered azonban egy másik,szintén Biharban birtokos ág, a Pocsaji. Érdekes, hogy ebből az ágból emelkedik ki – az egyháziranglétrán – először valaki: Dénes esztergomi alispán (1384), nem kisebb személyiség, mintDemeter érsek familiárisaként.229 Egy tőről ered a Pocsajiakon belül a Pályi-ág (lásd alább), bárigen gyorsan kihal, s birtokait Álmosdi atyafiai és a Pocsajiak egy oldalága öröklik.

Az Álmosdi Csirék és a Pocsajiak 1436-ig nem tettek birtokosztályt, Pálóci Máté nádoriítéletlevele szerint az atyjafiak közösen birtokolták Álmosdot, Konyárt, Usztatót (Közép-Szolnokban), Fejértót, Bagost, Hosszúpályit, Monostorpályit, Vértest, Pocsajt, Ősit ésKokadot/Kakatot Biharban, valamint Hosszúaszót, Alsó- és Felsőszoport, Sződemetert ésCsányt Közép-Szolnokban.230 Az Álmosdi Csire család Konyárt is magában foglaló uradalmalegnagyobb kiterjedése idején, a 16. század első harmadában 14 falut és 3 pusztát foglaltmagában: a fentebb említetteken kívül Keszit, Nagymihályfalva vámszedő és vásáros helyenrészeket, valamint Nebáncs, Penészlek és Szentmiklós prédiumokat (akkor a megyehatáron túl,Szabolcsban, később Szatmárban), illetve ideiglenesen Nagylétát.231

A Csirék Zsigmond király alatt kezdik meg karrierjüket: kezdetben Mária királynőudvari ifjai Álmosdi Csire Péter fia János Álmosdi Csire Péter fiai, László (1388) és János(1388-95) magisterek; majd János a király hívének, Stibor vajdának a familiárisaként szolgál, saradi alispán, azzal együtt solymosi várnagy (1398-1400) lesz.232 János Borbála alatt visszatér akirálynéi udvarba, sáfár (1412-18), majd újra udvari lovag (miles reginalis) lesz (1425-28).233

1425-ben kap jutalmat Zsigmondtól: várépítési engedélyt Pocsajon. A család meg is épít egycastellumot, az Álmosdiak birtokközpontja is ezentúl itt lesz (míg Dózsáék fel nem dúlják).234

Álmosdi Csire Barnabás alapozta meg az Álmosdi Csire-ág felemelkedését Zsigmondalatt: ő emelkedett be az arisztokrácia berkein belülre: királynéi pohárnokmester lett (1432).235

18

Zsigmond alatt királynéi szolgálatban szerepel Csire Barnabáson kívül Zsigmond, István ésLászló is: 1399-ben perhalasztást kapnak Zsigmondtól, mert hadi szolgálatba mennek Prokopellen Morvaországba.236 Zsigmond tehát már nagyon korán katonaként is számít rájuk.Anyagiakban sem járnak rosszul, hiszen 1412-ben már zálogbirtokokat szereznek Szabolcsban,1432-ben Szatmárban pedig pereskednek földekért.237 Zsigmond alatt, köszönhetően az udvaripozícióknak az Álmosdiak anyagiakban is egyre gyarapodnak, 1424-ben már 200 forintértvesznek zálogba földeket.238 Zsigmondtól már korán új adományt is nyernek Biharban:Györgyeházát, Szatmárban Dománhidán pedig vámot.239 A Csirék 1415-ben bírnak részeketBánkon és Pércsen.240 Zsigmond maga is jár Konyáron, a Csirék birtokán in villa Kunyarjutalmazza meg a Csákaiakat bihari birtokokkal 1397-ben.241 (Osváth Pál azon állítása, melyNagy Iván megállapításán alapszik, hogy a Csákiak bírták volna Konyárt, s az az adorjániuradalomhoz tartozott volna nem megalapozott.242)

A Csire-fiak karrierjüket Borbála alatt kezdték kiteljesíteni, ezért is jutottak előre Albertszolgálatában.243 1437-ben is Zsigmond alatt királynéi szolgálatban szerepel Csire Barnabásonkívül Zsigmond, István és László.244 Albert király szolgálatában is magasra emelkedtek azÁlmosdi Csirék, hiszen Barnabás és László királyi szolgálatban voltak Alberttel Sziléziában1438-39-ben, több hónapig, melyről több perhalasztó oklevél tanúskodik.245 Barnabás későbbmajd Újlaki Miklós familiárisaként macsói vicebán (1444-45), baranyai ispán (1444-45) éstolnai alispán (1445-47). A legmagasabbra, előkelővé, országgyűlésen résztvevő főrenddéilletve pozsonyi várnaggyá 1447-ben illetve 1450-ben emelkedik, amiben nagy szerepe vanannak, hogy Hunyadi híve lesz, s a kormányzónak többször is referenseként szolgál.246 ÁlmosdiCsire István I. Ulászló alatt királyi ember, Biharban és Szabolcsban jár elbirtokadományokban.247

A család klerikus tagja, Álmosdi Csire Zsigmond hajszentlőrinci prépostból (1432-35)emelkedik szekszárdi apáttá (1439-59).248 1447-ben előkelőként részt vesz az országgyűlésen.249

Álmosdi Csire Zsigmond szekszárdi apát többször országos ügyekben is szerepet játszik: 1447-ben szerepel azon országnagyok között, akik Hunyadi János kormányzó kezébe helyezik Budavárát.250 Ugyancsak ezen oklevél tanúja Álmosdi Csire Barnabás, akit valószínűleg Zsigmondvisz be az országos politika színterére: közvetlenül az országnagyok után, de még e megyeikövetek előtt van feltüntetve, amiből arra következtethetünk, a Csirék az 1440-es években is amágnások alsóbb köréhez tartoztak.251

Az Álmosdi Csirék a 15. században többször is hírhedtté váltak hatalmaskodásaikkal ésbirtokfoglalásaikkal. Még Bihartól távol, a székesfehérvári keresztes konvent Fadd birtokát iserőszakkal magához vette Csire Barnabás.252 Maga Barnabás tolnai alispán volt – valószínűlegöccse, Álmosdi Csire Zsigmond szekszárdi apát révén kerülhetett e pozícióba, hiszen a bihari-szatmári régiótól távol nem került pozícióba a család – de ez sem feszélyezte a konvent házánakkirablásában, sőt, a konvent birtokának további fosztogatását sem torolta meg, így került ügyevégül a nádor elé.253 1446. március elején gyújtották fel helyi nemesek a keresztesek házát, de ahónap közepén már Csire Barnabás kezén van az egész falu.254 Nem törik meg azonban Csirealispán karrierje, 1445-ben még ő fékez meg helyi hatalmaskodásokat.255

1420-ban a Csirék ’még’ csak réteket kaszáltak le és lovakat loptak, főleg helybélinemesektől;256 1460-ban már nagyobb bűnöktől és nagyobb ellenféltől sem riadtak vissza: abihari Nagylétát és Kokathot (Kakat/Kokad) dúlták fel s hajtották el a jobbágyok barmait (igaz,az oklevél szerint csak megbosszulták, hogy a Lépesek a nekik élelmet szállító embereiketkirabolták, viszont volt rá okuk, hiszen a Csirék nem fizették meg a vámot).257 Álmosdi IstvánVáraskeszi Lépes András (Lépes György püspök unokaöccse) özvegyével szembenhatalmaskodott s Kokad települést szó szerint "dezolálta". Persze az ellenkezőjére is van példa:a váradi prépost kaszáltatja le a Csirék szénáját, majd embereiket Váradon megvereti. A Csiréksem hagyják magukat: Szalacson a váradi káptalan kaszálóját veszik birtokba!258 Arra is vanpélda, hogy a Csirék saját jobbágyaikat felfegyverezve rabolták ki és ejtették fogságba azutazókat: 1411-ben 3 konyári jobbágy meg is van nevezve.259

19

1415-ből konyári Csire-familiárisokról is tudunk, tehát a falu társadalmi szerkezeteváltozik: némelyek kiemelkedhetnek a nemesi famíliába, vagy akár betelepített,megadományozott fegyveresekről is lehet szó: Konyári Bereck és Egyed.260 Később ÁlmosdiCsire Tamás egregiusnak egy feltehetően német származású familiárisáról tanúskodik(’Wolffgangus’) egy oklevél. A Csiréknek jelentős számú bihari és szolnoki familiárisa lehetetta 15. század közepére, akik még Sziléziába is kíséretet biztosítottak uraiknak, s esetleg mások isa szolgálatába állhattak a bárók második vonalához felzárkózott családnak.261 1501-ben van szófamiliárisról: "Kanyar" possessióból való [Konyári] Tamás a királyi személyes jelenlét eléidéztet alperesként leleszről László presbitert és Urai Imre királyi embert. Másra nemgyanakodhatunk – közember valószínűleg nem gondolhatott ilyesmire – hogy egy ÁlmosdiCsire familiárisról van szó.262 A Konyári név kezd elterjedni: Nagy Iván említ is egy KonyáriKiss nemesi családot a 16. századból, bár nemességéről csak 1619-ben van adatunk a váradikáptalani levéltárban, de a 16. századi eredet arra utal, hogy a Csirék vagy az Ártándiakfamiliárisaként emelkedhetett nemessé, s kaphatott néhány telket Konyáron.263

A 15. század második felében a család nem jut országos pozíciókhoz: Álmosdi CsireLászló Mátyás megbízottjaként, királyi kiküldöttként Kolozs és Közép-Szolnok megyébenbirtokbaiktatásban segédkezik a kolozsmonostori konventnek.264 A helyi nemesség ügyes-bajosügyeiben az Álmosdiak-Pocsajiak igen aktív szerepet vállalnak: sokszor szerepelnek fogottbíróként, ügyvédként. Csire István, Pocsaji Pályi Miklós és Pocsaji István közösen is felléppéldául a Sarmaságiak mellett.265 Ez arra utal, hogy a megyei nemesség előszeretettel fordulthozzájuk, politikai tekintélyük, főleg a Pocsajiak Hunyadi alatti szerepéből adódóan igenmagasra emelkedett. Később viszont nem igen találjuk őket a megyei közéleten kívül: utolsóadatunk, hogy Álmosdi Csire Tamás részt vett az 1507-es pesti országgyűlésen.266

Az Álmosdi Csirék 14. századi házasságai általában arra engednek következtetni, hogy ahelyi úri nemzetségekbeli középnemesi családokkal kötöttek kapcsolatokat. Egy korábbi, nemismert Csire-házasság révén az endrédi Zoárdfiak is bírtak Álmosdon részeket leánynegyedcímén.267 Endrédi Zoárdfi András felesége Álmosdi Csire Dorottya lett (első férje Kállai VitézJános volt, de még a házasság évében, 1428-ban meghalt).268 A Zoárdfiak (Tamás fia István) aleánynegyed birtoka miatt perbe is hívták az Álmosdi Csiréket.269 Így a második házasság jogánigényeltek a Zoárdfiak részeket a Csirék birtokaiból, ami természetesen a Csire-Kállói Vitézházasságból született gyermekeket illette volna (lásd alább). A Csire-atyafiak, a Pocsaji-ág isrokonságba került az endrédi Zoárdfiakkal: Pályi László (1415-1455) feleségül vette ZoárdfiKrisztinát, de a Zoárdfiak (Endrédi Zoárdfi András fia István) nem szolgáltatták ki aPocsajiaknak a jegy- és nászajándék címén járó részeket Túrtő (Közép-Szolnok m.) birtokból, semiatt perre mentek. Midnkét fél erőszakkal is megpróbált magának igazságot szerezni, s majdcsak 1459-ben egyeztek ki.270

A 15. században már rangbéli emelkedésüket mutatja, hogy például az Álmosdiak aSóvári Sósokkal házasodtak: Sóvári Sós Miklós udvari lovag leánya, Potenciána Álmosdi CsireIstván felesége;271 Sóvári Sós Miklós második felesége Csire László leánya, Krisztina volt,Csire István unokanővére.272 Ennek következtében az Álmosdi Csirék Sárosban is bírtakbirtokrészeket – Sóvár vár és Sóvár, Alsófalu, Felsőfalu, Gyülvész, Csalános, Boltha/Baltafalvarészei – a Sóvári Sósoktól, Álmosdi Csire Krisztina, Sóvári Sós Miklós felesége hitbére ésnászajándéka fejében; valamint Csire Tamás anyja, Sóvári Sós Potenciána leánynegyedefejében.273 Ezeket a birtoktesteket Csire Tamás, majd annak fia, András (1511-1520) ágaörökölte. A Sóvári Sós család sokáig vitatja a Csire-leánynegyedbeli részüket, de 1450-benKrisztina, az anyja után (Margit, Csire László második felesége, Mikcsfi Újvári Miklós fiaLászló özvegye274) járó részeiből kárpótolja őket (Sztropkó és Újvár tartozékaiban egyes részekután járó jegy- és nászajándékból).275

Csánki említi, illetve Jakó is megerősíti, hogy a Kállaiakhoz hasonlóan a HenchidaiBacsó család is bírt leánynegyed fejében részeket Konyáron, Bagoson és Fejértón.276 HenchidaiBacsó Miklós felesége, Krisztina révén jutott a birtokokhoz, amit az támaszthat alá, hogy a

20

részek 1476-os, a Tahiaknak (Illésnek és Istvánnak) való elzálogosítása Miklósné nevéhezfűződik, őt jelöli meg az oklevél, illetve fiát, Henchidai Bacsó Lászlót. A három falut ekkor 40aranyforintért tették zálogba, 1479-ben vagy ’80-ban újra Bacsó Miklós kezén van.277 (Létán ésKokadon az oklevél szerint már saját jogán bírt részeket Henchidai Bacsó Miklós.278)

Az Álmosdi Csire család anyagában viszont nem találunk arra adatot, hogy HenchidaiBacsó Miklós a Csirékkel házasodott volna.279 (Az 1440-es években még csak a Szepesiekfogott bíráiként szerepelnek;280 1455-ben már Henchidai Bacsó Miklós familiáris, Csáki Ferencbihari ispáné;281 1453-ban Henchidai Miklós bihari alispán.282) Van azonban egy oklevél, amibizonyságul szolgál: Csire László leányának, Krisztinának a második férje – Sóvári Sós Miklós(†1450) után283 – Bacsó Miklós lett, így ő nyert leánynegyedet.284

Konyár egyes részeit tehát 1476 előtt a Henchidai Bacsók, 1476 és ’79 között a Tahiakbírták. A későbbi Tahi nevet viselő s rövid ideig Konyárt birtokló család az ún.hosszúaszói/hosszaszai Bot(h)os nevet viselte, s csak 1437-ben telepednek meg Biharban (Péterés fia István Zsigmondtól kapják Félegyháza negyedrészét).285 A család felemelkedésétZsigmond híve, Bothos István esztergomi prépost alapozta meg.286 1437 után előbb Albert, majdSzécsi Dénes esztergomi érsek jobbkezeként az Erzsébet párt egyik főembere, nagy része van V.László megkoronázásában is.287 1439-ben rokonai kapják a pilisi Tahot (’Tahvár’) Alberttől.288

A Tahiak csak később emelkednek az országos nagyurak közé, Tahi János 1509-ben már avránai perjelség gubernatora, később horvát-szlavón-dalmát bán; majd fia, Tahi FerencFerdinánd lovászmestere és hadvezére, Stettenberg bárója.289

1479 után viszont visszanyeri Konyárt Csire Kristóf fia János.290 Az 1479-es oklevélfelsorolja az összes Csire birtokot "művelt és műveletlen szántóföldjeivel, legelő, kaszálórétjeivel, madarászó erdeivel, halászó vizeivel".291 1479-ben az Álmosdi Csirék kezén van:Nagymihály vámszedő és vásáros helyen részek, valamint Nebáncs és Szentmiklósprédiumok.292 1479-ben Álmosdi Kristóf fia Jánosnak "szükségből kényszerítve" el kellettzálogosítania Konyáron (itt Kanyar), Vértesen, Hosszúpályiban, Monostorpályiban, Bagoson,Pocsajon, Ősiben, Álmosdon és Nagymihályfalván bírt részeit, Nebáncs, Szentmiklós ésPenészlek prédiumait, illetve a közép-szolnoki Sződemeteren, Csányban, Usztatón. Pacalon ésPetrin (Peér v. Perény ?) bírt részeit és a Dománhidán bírt vámrészét Csire Tamásnak(valószínűbb, hogy úgy, mint fentebb, nem fivéréről, unokatestvéréről, István fia Tamásról vanszó, aki kimaradt a hosszadalmas hatalmaskodásokból és pereskedésekből).293 Álmosdi CsireKristóf elzálogosította Penészleket és Szentmiklós prédiumot Petenyeházi Tamásnak, deunokafivére, István fia Álmosdi Csire Tamás, bár a zálogbirtokos nem akarta átadni, II. Ulászlóközbenjárására visszaváltotta (1507).294

1489-ben újra Henchidai Bacsó Miklós kezén találunk konyári részeket (valószínűlegzálogban), aki Halász ellenében átengedi azt szántóival és Kecskerét nevű kaszálójával aKállaiaknak.295 (Van egy Kecske-út is Esztár felé.296) Ez az oklevél felsorol konyári jobbágyokatis, akik a résszel együtt gazdát cseréltek: nevük alapján magyarok (Domján, Varga, Balogh,Miklósy, Lukácsy, Thyba, Mészáros, Áros, Markos, Fejes, Kovács).297

Kállai Jánosnak Álmosdi Csire László magister leányával, Dorottyával (1428-1452)házassága révén örököltek a Kállaiak leánynegyedet Konyáron, László fiúutód nélküli halálaután. (Fia, János 1435-ben halt meg.298) Így a László-ág részei Kállai (Vitéz) Szaniszló fia Jánosörököse, János tokaji várnagy kezére kerültek.299 A Kállaiak már 1428-ban a leleszi konventelőtt tiltatják meg, hogy a Csirék, Álmosdon az őket illető részeket az Esztáriaknak idegenítsékel.300 A Kállaiak 1436-ban birtokba is akarták venni a nekik járó leánynegyed részeket –Álmosdot, Konyárt, Usztatót, Fejértót, Bagost, Hosszúpályit, Monostorpályit, Vértest, Pocsajt,Ősit és Kokadot Biharban, valamint Hosszúaszót, Alsó- és Felsőszoport, Sződemetert és CsánytKözép-Szolnokban – de hosszú ideig, vagy a Csirék meg nem jelenése, vagy királyi szolgálatmiatt nyert perhalasztás okán nem tudták azokat birtokba venni;301 míg 1438-ban többszörinádori felszólításra adták át a Csirék, amikor "jótevőjük", Zsigmond meghalt. 1436-ban a váradikáptalan előtt hívja perbe Csire Barnabást, Zsigmondot, Istvánt és Lászlót Kállai János;302 majd

21

a nádor elé kerül az ügy, mivel a Csirék hajthatatlanul vitatnak bármiféle birtokrészátadást, sPálóci Máté nádor el is marasztalja őket meg nem jelenés miatt.303 Csak Zsigmond halála után,már Hédervári Lőrinc nádor elmarasztalására sikerül a váradi káptalannak keresztülvinnie a perlefolytatását.304

A Kállai (Vitéz)-ág 1461-ben kihalt, így atyjafiaikra, Kállai Lőkös Miklós (1378-1437)utódaira szálltak Konyáron, Hosszúpályiban, Bagoson bírt részeik. A Csirék perszemegpróbálták azokat visszaszerezni – bármennyire is mézesmázos hangú a még 1471-ben keltlevele Csire Istvánnak Kállai Jánoshoz, a családjaik közötti megbékélésről – mindent megtettek,hogy rátehessék a kezüket a kérdéses részekre, így Konyár részeiért is nagy harcot folytattak.305

1465-ben a váradi káptalan előtt folyik a per, itt Álmosd, Konyár, Sződemeter, Peér, Ethel ésPenészlek a vita tárgya.306 1471-73 között óriási vehemenciával folytatják a felek a pert –Konyárért is – ami azt igazolja, hogy a Csirék konyári-hosszúpályi-bagosi földjei nem voltakrossz termők.307 Csire Kristóf és István 1474-ben már Lőkös Miklós fia János alországbíró(1398-1461) özvegyével, Juliannával s fiával, Kállai Jánossal (1459-1486) tárgyalnak.

A Csirék János-ágából Barnabás királynéi pohárnokmester fia Kristóf és nagybátyja,István Kállai Jánossal kiegyeztek olyképpen, hogy a Jánosnak megítélt leánynegyedet ésperköltségéket megfizetik készpénzben, ha nem tudnák megtenni, István leköti konyári éshosszúpályi részét, Kristóf pedig konyári és bagosi részét zálogba.308 1474-ben történik meg akérdéses birtokrészek – valószínűleg Konyár perambulatioja is, bár annak részletes anyagát nemismerjül – felbecslése.309 Az Álmosdiak valószínűleg nem tudták kifizetni a Kállaiakat, mert1476-ben is őket találjuk e részek birtokában.310 1478-ban már Lőkös János özvegye, Juliannapanaszolja is, hogy fia tőle "hatalmasul elfoglalta" Konyár, Álmosd és Bagos possessiókban bírtrészeit és "a jobbágyok adóját a maga részére szedi".311 Ráadásul, mivel a Kállai Lőkös-ág márkorábban házassági kapcsolatra lépett az Álmosdi Csirékkel – Álmosdi Csire Péter leánya,Margit Kállai Lőkös Miklós felesége volt312 – már Álmosd és a Közép-Szolnok-beli Csirebirtokon, Sződemeteren is részeket szereztek leánynegyed címén. (Egy 1471-es és egy 1473-asoklevél tisztázza: leánynegyed címén Biharban Konyár mellett Hosszúpályi, Monostorpályi,Bagos, Ősi, Keszi és Kokad/Kakat részeiről; Közép-Szolnokban Sződemeterről, Etelről, Peérről,a két Szoporról; illetve egyéb jogcímen Szatmárban Dománhida vámjáról van szó.313) A tasnádiés a váradi vikáriusok előtt hosszas pereskedés végén egyeztek bele a Csirék, hogy a konyári ésálmosdi részeket a Kállaiak átvegyék.314 Mivel a Kállaiak sem a jámborságukról voltak híresek,s a Csirék sem engedtek, a pereskedés mellett gyakori magánháborúkat is megélt Konyár és másÁlmosdi Csire birtok az 1460-as, ’70-es években.

A Csirék vonakodtak átadni a Kállaiaknak járó leánynegyed részeket, nem fogadták el aBálint bácsi kanonok által hozott ítéletet sem. Olyannyira elmérgesedett a helyzet, hogy IV:Sixtus pápához is eljutott a viszálykodás, aki utasította a bihari főesperest, András megbízottpápai bírót, hogy adjanak elégtételt Kállai Lőkös Jánosnak, további vonakodásuk esetén pedigközösítse ki őket az egyházból.315 A pápai bíró fel is szólítja a bihari apátokat, prépostokat,kincstartókat és több plébánost (a bihari, szalárdi, diószegi, jankafalvai, székelyhídi, albisi, létaistb.), hogy szerezzenek érvényt Kállai Lőkös János panaszának.316 György bihari főesperes,pápai bíró parancsára a bagaméri, kokadi és egyedi plébánosok többször is megidézik azÁlmosdi rokonokat (1473-ban és 1474-ben már István fia Tamás is a perbe hívottak közöttszerepel).317 1468 és 1471 között Álmosdi Csire István sokszor megfordul az egyházi bíróságokelőtt, ennek peranyaga (Konyár tulajdonjogát illetően is fontos) fennmaradt.318 1474-ben Istvánés Márton bagaméri, illetve egyed(monostor)i plébánosok György bihari főesperes váradikanonok parancsa értelmében Álmosdi Csire Tamást ki is közösítették.319

Annyira megviseli a Csiréket a kiközösítés és a hosszadalmas pereskedés, hogykénytelenek elzálogosítani – a zálog összegéből (2000 aranyforint) adódóan nem csekélyjelentőségű – közép-szolnoki birtokaikat a Bélteki Drágffyaknak: Perény (Peér), Etel,Sződemeter, Csány, Usztató, a két Szopor possessiókat; illetve Perény és Alsószopor vámját.320

(Ezen birtokokból Csányban, a két Szoporon és Sződemeteren is részeket vitattak a Kállaiak.)

22

1481-ben a szatmári Dománhidát és vámját, sőt Álmosdot is is megkapták a BéltekiDrágffyak.321

Sőt, a pereskedésben sokat veszített Kristóf és fiai, János és Imre a közép-szolnoki Kérenlévő vámrészüket eladják unokatestvérüknek, Csire Tamásnak (1474-1508), 600 forintért.322

1472-ben már Csire István kénytelen Szatmárban bírt zálogbirtokát (Zaytha/Zajta) továbbzálogosítani.323 Végül csak 1475-ben adják át a Csirék a megítélt leánynegyed részeket aKállaiaknak.324

Még 1474-ben ugyan Álmosdi Csire István feleségének, Kusalyi Jakcs Zsófiának arra isjut, hogy zálogba vegyen birtokot, mégpedig nem egy jelentéktelen részt, hanem Guti OrszághMihály nádortól Pásztó mezővárost Hevesben.325 (Közösen Tari Margittal, anyja, Tari Erzsébetnővérével). Nem hagyhatjuk figyelmen kívül, a Csirék számára mekkora előrelépést jelentett,hogy egy a Kusalyi Jakcsokhoz mérhető Zsigmond-kori establishment családjával, bárói rangraemelkedett famíliával kerültek rokoni kapcsolatba. A Kusalyi Jakcs-fiak, Zsófia nagyapja,László, és fivére, Mihály elkísérték Zsigmondot nyugat-európai körútjára, Zsófia apjának,Andrásnak a sógora a mérhetetlen hatalmú Tallóci Frank volt; másik sógora ecsedi BátoriTamás (István országbíró fivére); Kusalyi Jakcs András apja, László erdélyi vajda, illetvenagybátyja, Dénes váradi püspök!326 Igen illusztris körökbe avanzsáltak az Álmosdiak a századderekára. (Egy másik forrás szerint István felesége, Zsófia a Tari famíliából való – EngelGenealógiája is megengedi e feltevést: Tari Rupert királynéi lovászmester leánya – ebben azesetben érthető, hogy miért vette közösen zálogba a mezővárost: nővérével, Tari Margittal,nánai Kompolti János ajtónállómester feleségével, együtt. Azaz, a két család, a Tariak és aCsirék jó kapcsolatot ápolhattak, ez is egy példa arra, hogyan "szocializálódik" az arisztokráciaköreiben a Csire família. Az 1450-es években már a Sárkányrendet elnyerő, úri nembeli (Rátót)Tari Lőrinc pohárnokmester ivadékaival házasodnak.327) 1474-ben további zálog jut a Csirék(vagyis István felesége, Zsófia) kezére, anyja, Tari Erzsébet révén: Nógrádban Jobbágypossessio (Tari Györgytől).328 1475-ben pedig már Pásztó egészének zálogbirtokát találjukÁlmosdi Csire Istvánné, Kusalyi Jakcs Zsófia kezén (valószínűleg a Guti Ország Mihálynádornak fizetett 550 forint másik felét is megváltotta nagynénjétől, Tari Margittól).329 Tehát haa Csirék egyik ága, Tamás meg is szenvedte a Kállaiakkal való pereskedést, István, illetvecsaládja ki tudta azt heverni, s még tovább is tudta gyarapítani vagyonát, s további birtoktesteketszerezni a bihari ősi possessiók mellé. 1476-ban Pacalon Álmosdi Csire Tamás részeket kapzálogba a Pacali családtól, összesen 90 forintért. 330

Álmosdi Csire István második felesége, a szatmári szántói (Bekcs) Becski Ágota révén isnyert leánynegyed részeket: bár sokkal többet követeltek a Csirék, mégis megegyeztek, hogybeérik a szatmári Atya, Zajta, Kisrzsály, Uzka és Hodos, valamint az ugocsai Salánk átadásában.1470-re tehát újra növekedett az Álmosdiak vagyona.331 Ez a házasság sem vált a családi karrierhátrányára, hiszen a Zsidó nembeli szántói Bekcsek a Csákiakkal voltak atyafiságban.332 Nemmentette meg azonban a szántói Becskieket ez a rokonság attól, hogy a Csákiak – összefogva aCsirékkel, akiknek a szántóai Becskiek további birtokaikra fájt a foguk – hogy feldúlják aBecskiek Szántó possessióját, s elhajtsák a parasztok 32 ökrét.333 A Csákiak segítségévelfelvértezve Csire Tamás egész rablóhadjáratot indított a vidéken, nem kímélve saját atyjafia,Csire István álmosdi birtokát és kúriáját sem: sőt, " s ott ez Istvánt és feleségét meg akarták ölni,egy familiárist fején halálosan megsebesítettek". Csáki Ferenccel, Benedekkel és Mihállyal(Ferenc székely ispán fiaival) felprédálták a közép-szolnoki Mindszentet, Zádort és Keszit, abirtok jogaira vonatkozó iratokat elhurcolták, rétet kaszáltak le Hatvanban stb. A környék"rémei" ellen a király küldött ki speciális megbízottat.334

1507-ben egy oklevél említi, hogy Álmosdi Csire András kezén van egy rész Kisvárdamezővárosból, s annak felértékelését Várdai László nem engedi a királyi embereknekvéghezvinniük.335 Itt másra nem gondolhatunk, mint hogy Álmosdi Csire Anna, László leánya

23

(1423-1439) férjétől, Várdai Mihálytól kaphatott jegyajándékképpen bizonyos földeketKisvárdán.336 Várdai Mihály udvari familiáris volt (1423), ősi úri nemzetségből származott, deennél is lényegesebb az – a Csirék házassági politikája és a társadalmi mobilitás szempontjából– hogy nem kisebb mágnás támogatókhoz jutott így a család, mint Várdai Miklós, Mihály öccse(szabolcsi ispán, királynéi lovászmester, előkelő), valamint a férj unokaöccse, Várdai Istvántitkos alkancellár, kalocsai érsek!337

Álmosdi Csire András felesége származott a legmagasabbról: Borbála somlyói BátoriIstván erdélyi vajda (1477-1534), húga volt, így nagynénje István fejedelemnek és lengyelkirálynak.338 Álmosdi Csire Margit (valószínűleg Tamás fia András vagy György lánya) az ősiBecsegergely nb. Bethlen Miklós felesége lett (1502-23).339 Férje halála után a dobokaiSzentmiklóson illetve Küküllő megyében rendezkedik be fiával, Bethlen Farkassal.340

A Csirék házasságról-házasságra építgették a család karrierjét: a 15. század derekán mártekintélyes bárói családok sorával álltak szoros kapcsolatban, s annak ellenére, hogy aZsigmond-kor után nem viseltek országos méltóságot, gyakorlatilag, rég eltávolodva az ősinemzetségbeli mellékági örökségtől s a megyei nemesi léttől, az országos arisztokrácia, amágnások alsó határán foglaltak helyet, ami már birtokaik megnövekedésében szembetűnő. Márnem csak szomszédos megyékben, Közép-Szolnokban vagy Szatmárban, Szabolcsban deHevesben és Sárosban is – Kisvárda, Pásztó részei – megtelepednek. Petri Mór szerint mégSzilágy megyében is szereztek birtokot.341

Csire Barnabás házassági kapcsolatai is jelzik, hogyan emelkedett a ranglétrán a felsőudvari körökbe a család a Zsigmond-korban. II.Ulászló király 1499-ben Csapi Albertnek adjaKonyár, Álmosd, Bagos és Monostorpályi részeit, valamint az álmosdi nemesi helyet(udvarházat) és halastavat.342 Csapi Ákos, Zsigmond udvari lovagja és királyi tanácsosaÁlmosdi Csire Erzsébettel, Csire Barnabás királynéi pohárnokmester lányával kötött házasságarévén jutott e birtokokhoz, amit fia, Albert szalánci várnagy (1479-93) bírt, s ezt a Csirékvitatták, s ezért kellett a váradi káptalan mellett a királynak is mandátumban megerősíteni Csapijogait.343 Barnabás birtokai ugyanis fiának, Kristófnak (1456-74) gyermekei, János (†1479),Tamás (†1479) és (?) Dénes (†1488) magtalan halála után egyedül nagynénjük örökölte. CsapiÁkos és Erzsébet házasságából sem származott utód, így Csapi Albert csak anyja haláláig bírta erészeket s annak halála után a részek visszaszálltak az Álmosdi Csirékre. 1495-ben a Csirék és aCsapiak hosszú pereskedés után egyezségre léptek a Kolozs, Közép-Szolnok és Bihar megyeileánynegyed részek ügyében.344 A Kolozs megyei birtokok csak az 1467-ben zálogként bírtrészek lehetnek: 1467-ben Álmosdi Csire László zálogba vesz részeket Monyorókerék,Szentkirály, Szokolya/Szakoly birtokokban és Hímtelke prédiumban Gerőmonostori Kabos fiaTamástól (azután Szentkirályi Jánostól), amit aztán László fiúutód nélküli halálát követőenBarnabás és István örököl.345 1488-ban Álmosdi Csire Tamás kezén van a kolozsi Szentkirály,hisezn a királytól bányászati jogot nyer.346 1491-ben is a kezükön van: István fia Tamásbevezettetti magát a földek felének birtokába (Szentkirály, Hímtelke, Monyorókerék), majd1507-ben megerősitik, s egy év múlva az erdélyi vajda ellentmondást nem tűrő módon űzeti elonnan a birtokjogot "bitorlókat", mert a birtokok teljes joggal Csire Tamást illetik.347

Konyár szempontjából érdekes, hogy egy másik – Zsigmondtól címert kapó – nevescsalád, a Baksa nb., a Kismarjaiakkal és a Bocskaiakkal egy nemből származó, Zsigmondtólcímert nyerő Eszenyi Csapiak – is birtokolta a falu egy részét.348 Ami dokumentálható, az az,hogy 1488 és 1499 között voltak Konyáron urak a Csapiak. (Sőt, talán 1501-ben is, amikormásolat készült az 1495-ös megegyező oklevélvről.)

A Pocsaji-Pályi család

A Pocsajiak karrierje a bihari nagyurak, a Csákiak Zsigmond halála utáni növekvőhatalmához kötődik; illetve a Hunyadiak felemelkedésével jutnak igazán révbe. 1455-ben

24

Pocsaji Tamás és Ferenc Csáki Ferenc bihari ispán familiárisai, a Csákiaknak a Béltekiek ellenihatalmaskodásaiban tevékenyen részt is vesznek, sőt, a bihari szolgabíró ellen is fellépnek.349

Pocsaji Pályi László bihari, majd temesi alispánként kezdi Hunyadi alatti szolgálatát,majd 1449 és 1455 között temesi ispán (1455-ben temesvári várnagy), s így az ország határainakvédelmében is jelentős szerepe van; 1453-ban krassói ispán.350 Még Temesben is szerez birtokotHunyadi kormányzósága alatt.351 1448-ban Pocsaji László Hunyadi János kormányzóudvarmestereként szerepel.352 Nem kisebb feladatot kap, mint azt, hogy a rigómezei hadjáratelőkészületeiben ágyúkkal és egyéb szükséges dolgokkal felszerelt szekereket gyűjtse egybeNándorfehérvárott. Igen közel áll a kormányzóhoz, hiszen 1451-ben még közösen is vásárolnakbirtokot – Ábrány/Molnosábrány Közép-Szolnok megyében – a serkei Lorántfiaktól.353 Hunyadi"kormányában" többször is relator, s a kormányzó hű embereként fontos feladatokat lát el.354

Mátyás alatt Pocsaji István áll királyi szolgálatban.355

A Csirék viszonya a Pocsajiakkal nem túlságosan családias: többször is pereskednek,hatalmaskodnak egymás ellen, familiárisaikkal együtt.356 Sőt, a Csirék egyes ágai sincsenekigazán jó viszonyban: inkább ági, mint nemzetségi politika figyelhető meg részükről: ÁlmosdiCsire Tamás is dúlja másod-unokatestvérének, Andrásnak a Konyár melletti fejértói és álmosdibirtokait és a közép-szolnoki falvait (pl. Etel).357 Álmosdi Csire András és fia, István Konyárróltört rá 1524-ben atyafia, Boldizsár Pocsaji birtokára, kifosztották s ö egy ökrét elhajtották.Ugyanez az oklevél (II. Lajos) tanúsítja, hogy az Álmosdi Csire ág kezére visszakerült Pocsajonjelentős hasznot hajtó, a Berettyóra települt vízimalom is működött.358

1514-ben a Dózsa-parasztfelkelésben a parasztok feldúlják Pocsajt és a Pocsaji-PályiLászlót megölték.359 A körösszegi gyülekezőhelyről Biharnagybajom felé vonult ajobbágysereg, elfogllata a Bajoniak udvarházát, majd rátámadt Pocsajra. Konyáron nem voltnemesi kúriájuk a Csiréknek, de ők valószínűleg elemenekültek. A jobbágyok Székelyhíd felémentek, így Konyárt nem is érintették.360 A Pocsaji-birtokokat – Konyár, Bagos, Fejértó,Csalános, Vértes, Hosszúpályi, Monostorpályi részeit – Bajoni János és Benedek nyerték.361

Konyár részét is megkapják egy időre – már azokat a részeket, amelyeket a Pocsaji-ág birtokolt,majd 1524-ben az Ártándiak nyerik el. Ebből egyedül Bagost és Vértest tartják meg a Bajoniak1516 után, illetve az 1517-ben adományozott harmadrészt Pocsajból.362 A többi Álmosdi Csire-földet a Csirék kihalásáig, 1538-ig a Csire utódok birtokolják, Álmosdi Csire Ferenc 1538-ashalála után jutnak a birtokok több földesúr kezére. Pocsajon például Tahi Ferenc és Dobó Istvánerdélyi vajda kapnak részt.363 Pocsajon is bírnak a Csirék még 1538-ig részeket; Fejértón is1538-ig; Hosszúpályiban 1538-ig; Monostorpályiban 1538-ig; Vértesen 1516-ig; Csanáloson is1520-ig; de Konyárt elveszítik teljes egészében 1524-ben.364 Több helyen is szerepel, hogy azutolsó Álmosdi, Ferenc 1554-ben halt meg, de 1538 után nincs róla adat. Vende Aladár szerintaz Álmosdiak magszakadása 1554-ben történt, ami lehetséges, bár ennek ellentmond, hogy az1552-es dikális összeírás már egyetlen Csirét sem talál Biharban.365 Kihalásuk korábbra tehető,1538-ra.366 Álmosdi Csire Ferenc magvaszakadtával (1538), Pocsaj királyi adomány utján TahiFerenc lovászmesterre, majd vétel utján Dobó Istvánra szállottak.

A Csirék régi központját, Álmosdot 1552-re összesen hét család birtokolja (Bethlen,Erdőhegyi, Sombory, Valkay, Sarmasági, Pekry, Somlyai); s 1554-ben például már –köszönhetően a János Zsigmond és Ferdinánd közötti viszonyból eredő többszörösadományozási gyakorlatnak – Csáki Miklós kezén találjuk, Petrovich Péter rövid ideig tartótulajdonlásának a király felségárulás okán jószágvesztéssel vetett véget és Csákinak adta.367

Bagost a Bajoniak szerzik meg (Ferenc); Fejértót Bartakovith János kezén találjuk;Hosszúpályit Perussith Gáspár és Erdőhegyi Imre birtokolja; Kakatot Selindy János;368 Keszin 5család 2-3 portát bír, köztük a Toldiak; Monostorpályi nagy része a váradi püspöké lett; ahogyanPocsaj harmada is, másik része pedig Korlátovith Péteré; Léta majdnem 100 portája BátoriAndrásé; Ősi az Ősieké; Vértes a Székelyeké. A váradi püspöknek van része Pocsajon,Fejértón.369

25

Konyár birtoklástörténete a 16. század első felében: az Ártándiak

Az Ártándiak fellelhető őse László, az ő fia, István a 14. század végén tűnik felmagisterként.370 (Az Ártándiak genealógiája megtalálható a Gyulafehérvári KáptalanLevéltárában.371 Konyár 16. századi birtokosainak címere egy ágaskodó oroszlán fél teste egypajzson. Melléklet II.372) A következő nemzedék is a bihari megyei nemesség életét éli, Ártándaz egyetlen számottevő birtokuk, a megye (és a régió) nemessége köréből házasodnak (pl. aSzántói Kecsetiekkel, Kismarjaiakkal, Szakolyiakkal) házasodnak; de Gergely már a megyeiközéletben is szerepet játszik a 15. század derekán: bihari alispán (1451-53), s Csáki Ferencbihari, szatmári és székely ispán familiárisa.373 A 15. században az Ártándiak még legfeljebbjómódú középnemesek – Bot és Kereki között például jelentős földjeik vannak, s egy halastó(Nagytó) – de az már szembeötlő, hogy önálló házioltárral (Szent Lőrincnek szentelve)rendelkeznek az "egyházukban" Ártándon, ami már arra utal, nem elégszenek meg ezzel amegyei nemesi szereppel, többre vágynak.374 1390 körül szerzik meg Ádámot, Ártándot ésZomlin részét.375 A szüntelen nagyravágyás és becsvágy jellemzi egyébként az Ártándiak rövid,de annál magasabbra ívelő s a vérpadon befejeződő életútját. Az Ártándiak birtokközpontjaKereki, ahol földesúri kúriájukból alakul ki a 15. században a kereki vár (Nagykereki), amitnagy főúri centrummá építenek a Jagellók alatt.376 1507-ben már Kerekit castrumnak említik.377

Az egyik Ártándi már 1438-ban a váradi káptalanhoz küldött királyi emberként szerepelAlbert szolgálatában, sajnos az oklevélből nem lehet határozottan megtudni, melyik családtagrólvan szó.378 Ártándi Tamás és Ártándi Gergely királyi emberek, I. Ulászló nevében Biharban ésSzabolcsban járnak el birtokadományokban;379 Tamás aktívan szerepel a megyei közéletben,1440-ben a Pércsiek fogott bírája.380 Kiemelkedésüket a Pércsiekkel való kapcsolat iselősegítette: Ártándi Tamás felesége, Pércsi Ilona az alasztalnokmester Pércsi Benedek húgavolt.381 Ártándi Tamás 1458-ban részt vesz Mátyás királlyá választásán.382 1453-ban mégÁrtándi Gergely bihari alispán.383 Mátyás alatt már királyi megbízásokban találjuk őket: Ferenckirályi ember, birtokbaiktatásoknál működik közre, csakúgy, mint Balázs.384 Ártándi Tamás máraz 1505-ös rákosi országgyűlésen Bihar megye követe volt.385 Mindig is hűek maradnakazonban – a királyi kiküldetésekben is – jótevőikhez, a Csákiakhoz.386

Az Ártándiak felemelkedése jól lemérhető abban is, hogy nagy értékben vesznek zálogbabirtokokat, például már 1470-ben a nem keveset érő békési Irázt és Csökmőt a Csákiaktól.387

Mindkét birtokhoz két értékes vámrész is tartozott, tehát a befektetés mégoly tetemes összege ismegérte. Kérdés az, miből tudtak ilyen jól gazdálkodni az Ártándiak? Jól termő földjeik voltak,másrészt bekapcsolódtak a helyi-regionális közvetítő kereskedelembe (ld. alább: a máramarosisó folyami szállítása). Ehhez a növekvő bihari birtoktestek, így Konyár is jó háttérül szolgált,Várad és Debrecen között. 1470-ben már Nagyzamlén, Kereki és Bojt részei fölött egyezkedneka Tordaiakkal és a Bojtiakkal.388

Jó kapcsolatot ápoltak más bárói családokkal is, például a Losonci Bánffyakügyvédjeként tanúskodnak a kolozsmonostori konvent előtt.389 A mágnási családokkal ápolt jóviszony kétségtelenül az egyik legfontosabb záloga lesz felemelkedésüknek majd a Jagellók,különösen II. Lajos alatt. Más úton és más megyékben is gyarapodnak birtokaik: leánynegyedútján szereznek értékes possessiókat Beregben (Bátyú, Bótrágy, Namény, Lónya, Kislónya,Harangláb, Sziget stb.) és Zemplénben.390 Való igaz, az Ártándiak jól tudnak házasodni! ÁrtándiTamás jelentékeny birtokrészeket szerez jegyajándék címén a Hodosi Jakóktól: Hodos (ún.Jakó-Hodos), Kágya, Kovácsi, Gyülvész és Újfalu.391 Az Ártándiak hosszasan pereskedtek jegy-és nászajándék ügyében: Ártándi Balázs felesége, Kismarjai Lukács lánya, Ilona, az édesanyja,Nadányi Ilona után járó jegyajándékot a Nadányiak nem adták meg.392 Nadányi Miklósbirtokaiból illette volna őket rész (pl. Gyéres Biharban).393

Ártándi Gergelynek (Tamás fivére) már 1500 előtt részei voltak a bihari Évateleke,Szentpétertelke és Dusnok prediumokban.394 Egyre gyarapodott az Ártándiak vagyonaBiharban: Ártándi Gergely lánya Anna férje Szántói Kecseti Tamás, annak fiú örököse nem

26

lévén, özvegye Ártándi Pálnak és Balázsnak, unokatestvére, Balázs fiainak engedte át a SzántóiKecsetiek mólnosszántói és nagyszántói birtokát 1514-ben. 395

Ártándi Tamás halála († 1508) után özvegye: Erzsébet; fia, Ártándi Balázs s annak fiai:Pál, Balázs és László örökölték Tamás birtokait.396

Ártándi Pál (1503-1531) és Balázs (1503-31) alatt kezdődik a család felvirágzása.397 Pálfeleségül veszi Telegdi Fruzsinát, aki igen illusztris rokonságból való: apja, István kincstartóvolt, s Fruzsina húga, Katalin férje somlyói Bátori István volt, így Ártándi Pál módfeletttekintélyes sógorságba került!398 Balázs felesége Szakolyi/Szokoli Katalin, a Bátoriakkal és aSzokoliakkal rokon családból.399 Balázs lányát, Annát a (régióban) nem kevésbé befolyásosalbisi Zólyomi Ferenchez, majd sólyomkői/esküllői Ördög Ferenchez adják férjhez.400 1520körül az Ártándiak rangbéli emelkedését jól mutatja, hogy Ártándi Erzsébet (Pál vagy Balázslánya Csáki Mihályhoz megy feleségül, s így már egészen magas körökbe juthatnak be (Mihályanyja Rozgonyi Anna, Rénold tárnokmester lánya).401

Ártándi Pál 1514-ben Dózsáék ellen tüntette ki magát.402 Az Ártándiak hatalma igencsakmegnőtt a Dózsa-féle parasztháború után: 1516-18-ban Ártándi Balázs több megyére is kiterjedőhatalmaskodásairól hallunk; Pál pedig egy vitás kérdésben Tomori Pállal is szembekerül.403

1518-tól Ártándi Pál királyi tanácsos 1519-ben már a királyi tábla ülnöke404; 1524-ben beregi ésmáramarosi ispán, 1526-ban pedig a hatalmas munkácsi uradalomban várnagy.405 Ártándi Páligen közel állt az udvarhoz, II. Lajos 1523-ban "királyi protekciójába és speciális védelmébe"fogadta, s megparancsolta, hogy Szapolyai János erdélyi vajda védje meg bihari és másbirtokaikat az azokat háborgatókkal szemben.406 Ekkor már Álmosdi Csire-birtokok is akezükön lehetnek, azaz Konyárt éppen a későbbi királynak lett a feladata védeni! II. Lajosvédelmébe vette az Ártándiakat, amikor Tamás lányát, Katalint eltaszította jegyese, Hodosi JakóFerenc, s mást vett el: a király kivizsgáltatta a panaszt.407

Pál II. Lajos alatt hatalmas vagyonra tett szert: Lajosnak tett szolgálataiért jutalmulmegkapja öt évre bérbe Huszt várát uradalmával, Róna castellummal illetve a várhoz tartozósókamarákkal, sóbányászati joggal.408 A már feltárt sóbányákban a kibányászott só felétmegtarthatta, a másik felét pedig megválthatta szabott (igen kedvező) áron. Ártándi nagymennyiségben szállított sót Máramarosból a Tiszán, a poroszlói kamarába, ott rakodta át stovábbította az ország más részeibe. Néhány év alatt Észak-Kelet-Magyarország egyiklegtekintélyesebb ura lett: comes terrae et salium Maramarosiensium.409 Ártándi Balázs 1524-ben II. Lajostól részt kap a békési Szentmiklós birtokban.410

Egy oklevél tanúskodik arról, hogy 1524-ben már az Ártándiak kezén van Konyár: 1524-ben az Ártándi fivérek egy Ákos nb. Kismarjai Benedek fia Lukáccsal kötött örökösödésiszerződésben magtalan haláluk esetére a Kismarjaikra hagyták a kereki és ártándi uradalmaikat,összes birtokukat: "Kereky, Arthand, Adam, Nagyzantho, Kyszantho, Sas, Zakal, Kyszomlyen,Konyar, Bors, Tharchya, Apathy és Keöbewlkuth possessiókat".411 (Az oklevél kiemeli "aköztük fennálló baráti kapcsolatot" és "testvéri szeretetet": Balázs és Pál anyja Kismarjai Ilona,Lukács nagynénje volt.412) Az Ártándiak öröklése volt érvényesíthető, mert Pálnak is volt fia,Demeter, s Balázsnak is, Kelemen.413 A Kismarjaik viszont 1527-ben kihaltak, így a kismarjaifortalitium és a hozzá tartozó falvak – Gyapoly, Kerekegyház, Kasza(telek), Vasad egy része,Hencida, Gálhida, Zsadány, Balkány, Csépány és (Békésben) Környe – szintén az Ártándiakkezére vándorolt.414

A mohácsi vész után, ahol Pál és Balázs részt vettek, mindketten együtt Szapolyai híveilettek, Ferdinánd ezért megfosztotta őket több birtokuktól, pl. Kereki birtokától, felségsértésmiatti jószágvesztésre ítélve a családot.415 Szapolyai legbensőbb hívei: Balázs a királyi őrségparancsnoka (curiae nostrae capiteneus).416 A Szapolyaihoz való hűség azonban igenjövedelmezőnek bizonyult: pár év alatt az ország egyik legnagyobb mágnás családjává válik azÁrtándy, Szapolyaitól megkapják Debrecent és uradalmát, majd Tokaj városát és uradalmát.1528-29 körül érték el birtokaik a legnagyobb kiterjedésüket. Birtokaik: Kereki, Ártánd, Sas,Ádám, Köbölkút és Konyár egészen, Bors, Apáti, Baromlak, Széplak, Mezőpeterd, Boldogfalva

27

és Sámson részben. Három hónappal Mohács után megkapják Debrecent, de fél évvel ezelőttmegvették a debreceni uradalomhoz számított Mártonfalvát, Monostort, Tamásit, Zelemért,Angyalházát, Acsádot, Nánást, Macst, Varjast, Dorogot, Parlagot, Csegét. Majd János királytólehhez kapták: Újváros mezővárost, Kabát, Halápot, Sámsont, Szigetet, Hegyest, Szoboszlót,Mátát, Gáborjánt, Hadházát, Tetétlent, Keresztúrt.417 Az Ártándiak a megye egyik legnagyobbföldesurai lettek, s Konyár a Kerekitől Debrecenig, nyugaton Sasig, északon Álmosdig éskeleten Köbölkútig, Pusztaapátiig, Tarcsáig, azaz a Sebes-Köröstől egészen Közép-Szolnokhatáráig terjedő hatalmas uradalom részévé vált, s földesurai az ország egyik leghatalmasabbdomíniumának lettek a birtokosai.418 Kempelen és Márki szerint Aradban is bírtak földeket.419

Mivel mind Balázs és Pál Ludovicus Gritti kormányzó választása ellen szavaztak, s azellenzék legfőbb oszlopai voltak Czibak Imre és Nádasdi Tamás mellett, de Gritti árulásvádjával börtönbe vetette (1530. január 28. előtt), majd 1531. január 10-én, élve frissen kapottkormányzói hatalmával, Szapolyai távollétében Budán lefejeztette őket.420 Szakály Ferencszerint a király nem egészen szándékolatlanul éppen vadászott a budai hegyekben.421 Szapolyaiszerepe vitatott: fennmaradt Pál feleségének, Telegdi Fruzsinának, Telegdi István tanácsos,tárnokmester leányának levele férjéhez, amelyben ígéri, latba veti minden befolyását Jánoskirálynál. Ez tanúsítja, hogy Ártándi Pál már 1530. júniusában már jó ideje börtönben volt, tehátaz Ártándi testvérek letartóztatása is helyre kerülhet így.422 János királynak jónéhány hónapjalett volna megbocsátani az Ártándiaknak, nem tette. Gritti életrajzírója szerint János Grittit agazdag Ártándi-vagyonnal akarta jutalmazni – tehát felmerült, hogy Konyár is a velencei kezérejutna, s talán jutott is 1531 és 1534 között, hiszen a kegyvesztett Ártándiak árvái csak vásároltbirtokaikat kapták vissza Jánostól. Megkapta Gritti az Ártándi vagyon jó részét, s a máramarosisóbányák igazgatását.423 Az is felmerült, hogy az Ártándiak valóban összejátszottakFerdinánddal, s régi támogatójuk, Mária királyné útján felvették a kapcsolatot azellentáborral.424 Ezt támaszthatja alá, hogy az Ártándiak jó viszonyt ápoltak Ferdinánddal 1529-től: Ferdinánd először Debrecent Móré Lászlónak adta (1526), de 3 év múlva visszavette ésÁrtándi Pálnak juttatta.425 Az is az Ártándiak sértődöttségére adhatott okot, hogy 1529-benLaski Jeromos kapta Debrecent Jánostól.426

Ezután az Ártándi család szerencsecsillaga is aláhanyatlott. János király ugyan 1531.február 25-én kelt levelével Pál özvegyét, Telegdi Fruzsinát és árváit védelmébe vette, de nemakadályozhatta meg a család hanyatlását. ennyit tudott elérni az Ártándiak nagyhatalmúrokonsága, élén Bátori Istvánnal – de a király sem akadályozhatta meg az Ártándi-vagyonszétaprózódását, hiszen sokan nézték féltékenyen a bihari nemesek gyors hatalmikoncentrációját, s maga Gritti és magyar hívei még 1534-ig országolhattak. Az Ártándiakkegyvesztése miatt uradalmuk felbomlott.

1552-ben így már csak Konyár van Ártándi Kelemen birtokában, a többi Csire-szerzemény nincs s ezen kívül néhány falu a régi Ártándi-birtokokból (Ábránfalva, Ádám,Ártánd, Baromlak, Felapáti, Mezőpeterd, Sas, Széplak, Tarcsa, illetve a Kismarjaiktól örököltKereki). Konyáron részbirtokot bír a leleszi prépost is.427 120 portájával Ártándi Kelemen(Demeter özvegyével együtt 138 porta) már mondhatni átlagos birtokos, egy castellummalKerekiben, birtokait messze túlszárnyalják már a Telegdiek, Enyingi Török János, a Csákiak, aBajoniak földjei.428

Az Ártándiak, bár Kelemen Izabella hű támogatójaként többször is kitüntette magát,országos vagy fejedelmi méltóságokba nem került, de országos szerephez nem jutott.429 Így acsalád lassan visszasüllyedt a megyei nemesség elitjébe, egy szintre a panaszi Pázmányokkal, aSzepesiekkel, Pethőkkel, Sarkadiakkal, vagy a Toldiakkal. Országos méltóság közelébelegfeljebb Kelemen lánya, Anna jutott, aki Büdy Mihály munkácsi várnagy és beregi ispánfelesége lett.430

Ártándi Demeter (1539) halála után Kelemen valamint húga Anna, s annak férjei bírtákaz Ártándi javakat. A Kismarjaika örökösei, a Bocskaiak viszont szerették volna már ekkorérvényesíteni az örökösödési szerződésüket, de egészen 1574-ig nem tudták. Akkor Sulyok Imre

28

és Wesselényi Miklós ítélőmesterek átírták az 1524-es Sárkány Ambrus országbíró előtt írottörökösödési szerződést.431 1552-ben Kismarja és uradalma birtokában már Bocskai Györgyöttaláljuk, aki az Ómarjai-Kismarjai rokonsággal való (nem kellően tisztázott) atyafisága révén ültbe az Ártándiaktól megszerzett birtokokba, sőt, később az Ártándi birtokokra, Konyárra is,örökösödési jogot kapott János Zsigmondtól. Az idős Ártándy Kelemennek nem volt örököse,ezért újíttatták meg régi barátaik örököseivel szerződésüket; majd 1576, Kelemen halála utánBáthory Kristóf erdélyi vajda erősíti meg már Bocskai Istvánt.432 Minden bizonnyal BocskaiIstván fiatalsága idején már az Álmosdi-Ártándi javak, köztük Konyár képezték a család főerejét.433

Az Ártándi családnak Balázs fiával, Kelemennel 1576-ban magvaszakadt.434 Kelemenmagtalan halála után Bocskai István nyeri el Konyárt, amit 1579-ben a fejedelem újra meg iserősít.

Konyár: a település arculata

Bihar megyében a 13-14. századból két összeírással rendelkezünk, a váradi püspökség1285-91 közötti tizedjegyzékével, valamint az 1332-37-es évek pápai adólajstromaival. A váradipüspöki tizedjegyzékben nem találjuk sajnos Konyárt, annak ellenére, hogy a Váradi Regestrumnyilvánvalóvá teszi létezését. A tizedjegyzék mindazonáltal hiányos, nem találunk mindenlétezőnek tekintett településre adatot. Van azonban a Pocsajt birtokló Ákos nembeli Erdő és fiai,Salamon és Dénes kezén több, névvel nem említett település is, amelyek 47, 9 illetve 25 kepétfizetnek, Erdő, Salamon és Dénes falvai. A jegyzék szerint ezek akár Hosszúpályi részei islehetnének, hiszen egy másik év összeírása Erdő, Salamon és Dénes Pauliban birtokolt részeiután 33, 10 és 16 kepét közöl, így az előző év adatai is vonatkozhatnak Pályira, de feltehetjükazt is, hogy az Ákosok egy másik birtokáról, akár Konyárról van szó. (A legvalószínűbb talánDénes 25 kepés községe, azaz például Pocsajjal egyező nagyságú.)435 A forrás kiadója,Jakubovich Emil sem tudta azonosítani az Ákosok ezen birtokait, ő is csak egy hipotézistfelállítva vélte ezeket Pályi részeinek. Ha feltevésünket követjük, megerősíteni látszik azt, hogyaz Ákos nemzetség több bihari birtokát is névvel említve találjuk, 1285-91-ben szerint Álmosdpéldául csak 6 kepe gabonadézsmát fizet püspökének, Nyírpályi (Monostorpályi) viszont 12-őt;Bagos tűnik a legnagyobb lélekszámúnak a maga 60, egy másik évben 90 kepéjével, s Léta,csakúgy, mint Bagos és Nyírpályi fizet a püspöknek charitativium subsidiumot,szeretetadományt, utóbbi kettő a megyében is jelentősnek számító egy fertónyit.436

Az 1332-es pápai tizedlajstrom adatai szerint Konyár 8 garast fizetett, ismerjükplébánosát, Johannes-t (a számadás „Komar”-ként jelöli).437 1333-ban, ’34-ben, ’35-ben, ’36-ban és az utolsó évben is ugyanennyit fizet „Kunar” János papja.438 A számadásokbólkövetkeztetéseket vonhatunk le a falu viszonylagos nagyságára és az adott régióban (Középnyír)illetve az Álmosdi Csire-uradalomban betöltött szerepére nézve. Bunyitay is kiemeli, hogy mára 14. században nagyobb volt, lélekszámára nézve Álmosdnál, az uradalom központjánál. (Bármások, így Jakó is úgy véli, hogy az Ákosok álmosdi ágának birtokközpontja Monostorpályi(Nyírpályi) volt, s a többi községet az Ákosok 13. századi vagy 14. század eleji telepítésnektartják, mondván a nemzetségi monostor képezte az uradalom központját.439) Maga Nyírpályi amonostorával valóban a nagy hely volt, 15 garas pápai adóval, de a legszámosabb Hosszúpályivolt a maga 40 garasával (villa Pauli).440 A korábban magas püspöki tizeddel jegyzett Bagoscsupán 15, majd 14 garast fizet, Álmosd viszonylagos jelentéktelensége folytatódik, hiszen csak5 illetve 6 garast fizet; Kokad (Kakat) csupán 4-et; Vértes pedig 10-et; Nagyléta 15-öt; sNyírpályi adója is 10-re csökken.441 Konyár tehát ugyan nem mérhető az Álmosdi Csire-Pocsajibirtokok népesebb településeihez, mint Hosszúpályi, de már nem marad el az átlagos nagyságúfalvak mögött, mint Monostorpályi, sőt nagyobbra is nő, mint a nemzetségi temetkező egyházzalis rendelkező centrum, Álmosd. Érdekes, hogy például a leggazdagabb Bagost túlnőtte a 13.

29

század végén még harmadannyi adót fizető Pocsaj, 1332-ben 19 garast adózik, ami talán aPocsaji-Pályi ág megerősödését is fémjelezheti.442 Csak viszonyításképpen közöljük, hogy az1285-ben a tekintélyt parancsoló 210 kepényi adót fizető Nagymihály is csak 28 garas közöttfizetett az 1330-as években, tehát háromszorosa lehetett Konyárnak lélekszámban a későbbjelentős szerepre törő mezőváros. Ugyancsak 20-at fizetett a jelentős Szalacs is, Szepes pedig16-ot.443 Az adott régió, Középnyír és Érmellék-Cserhát (illetve Konyár környéke, a Kékkálló –Ér vidéke) falvai közül összehasonlításképpen Pércs és Gyapoly is 5 garast fizetett;444 Esztár 15-öt, Tépe 8-at, Új-Marja 9-et, Gáborján 12-őt, Herpály 14-et, Ártánd 9-et; tehát Konyárkörülbelül e településekhez hasonló nagyságú lehetett. Még Székelyhíd is mindössze 10 garassallett összeírva.445 Összegzésül azt mondhatjuk, hogy a várad-debreceni nagyúton elhelyezkedőKonyár a 13. század végén, a 14. század elején már a megye északi részének jelentősebb, azátlagosnál nagyobb lélekszámmal rendelkező települések közé tartozott, Gáborján, Esztár, Bojtvámoshelyekkel, illetve Komádival, Derecskével, Bagossal, Pocsajjal, Csökmővel együtt.446 Ademográfiai viszonyokról alig rendelkezünk adatokkal. Módy György számításait felhasználva,amit az 1330-as évek tizedjegyzéke alapján készített, megbecsülhetjük Konyár népességszámát:165 lakos körül.447 Konyár feleakkora lehetett, mint Böszörmény, harmadannyi, mint Derecske.

Konyár jelentőségét csak növelte Debrecen és Várad gazdasági szerepének amegnövekedése a 14-15. században: a település a Debrecent Váraddal összekötő úton feküdt,nem messze a Berettyón létesült átkelőhelyektől, Esztártól és Pocsajtól (Debrecen-Pércs-Bagos-Konyár-Esztár-Vasad-Ómarja-Ádám-Cséfánhida-Püspöki-Várad). Ez az útvonal része volt aTokajt és Felső-Magyarországot Erdéllyel, az Erdőháton túli térséggel, Sebesvár illetveBelényes irányában. Itt mentek keresztül, a Berettyó-Ér-Körösök mocsarain száraz átkeléstbiztosító szigeteken át a Kolozsvár felé tartó kereskedők.448

Konyáron 1552-ben 35 portát írtak össze a dikális összeírásban.449 A 14. századi pápaiadójegyzék után ez az egyetlen, amiből a Álmosdi Csire-uradalom nagyságára következtetnitudunk. Az uradalom harmadik legtöbb portájával, Pocsaj és Hosszúpályi után Konyárrendelkezett (Hosszúpályiban 43 és 5 puszta, Monostorpályiban 30, Álmosdon csak 23,Bagoson 33 és 3 puszta, Fejértón 19, 1 puszta, 6 szegénysége miatt adókedvezményes jobbágy,Kakaton összesen 15 porta. Keszin 18, Ősin mindössze 8 porta, Pocsajon 37, Vértesen 28 volt, sNagymihályfalván is csak 18,5. Konyár tehát a Csire földek egyik legértékesebb tagja volt.450

Hogy Bihar megyében milyen ’státusa’ volt Konyárnak, arra is a leghitelesebb forrás apápai tizedjegyzék és az 1552-es dikális összeírás. Bihar megye észak-északkeleti részén – vagyhasználjuk inkább Jakó osztályozását a "települési vidékeket" illetően: Érmellék.Középnyír-Cserhát régióban – azaz, hozzávetőlegesen a Berettyótól északra kiemelkedő helységek voltakDerecske (190 portával), Szovát (129), Szalacs (100 portával), Nagyléta (100 portával), Diószeg(99,5). A második vonalba tartozott Piskolt (85) Szepes (71), Ebes (61), Csatár (61) stb. Amásodik vonal alján helyezkedett el, nagyjából a középmezőny élén Konyár a maga 36portaszámával, s hasonló szerepet töltött be, mint például Báránd (51 porta), Bajom (35), Egyed(33), Keserű (44), Gyapoly (34), Ottomány (31), Gálospetri (43,5) vagy Tarcsa (33). Sőt, aközépkori terminológia által időnként városnak titulált helységeket portaszámban meg is előzöttÉrmellék-Cserhát-Középnyír vidékén, például Székelyhidát (33 porta), vagy Nagymihályfalva(14,5).

Ami a legfontosabb azonban, hogy a szűkebb régióban, Középnyír területén Konyárnagyobb súlyú, legalábbis a portaszám alapján: jóval nagyobb, mint akár Hencida (17 porta),Esztár (17,5), Vámospércs (18), Bánk, Szentpéterszeg, vagy Haláp, de túlszárnyalja mégSárándot (30), Kötelest (30) és Gáborjánt (33,5) is, inkább a régió legmagasabb portaszámútelepülései mellé sorakozik fel, mint Tépe (46), Mikepércs (37), Hosszúpályi (43), Pocsaj(37).451

Konyár a török hódítás árnyékában is fejlődik: 1554-ben 40 portát, 1555-ben 75-öt,1557-ben 85-öt írtak össze, Fejértót (1557: 19 porta) pedg Konyár bérelte.452 1554-ben ahódoltság határa Konyártól néhány mérföldnyire húzódott, Derecske, Tépe, Szovát már a

30

töröknek adóztak, 1555-ben pedig már Ebes is.453 Konyáron jóval túl, Szabolcsba is felért atörök hódítás: 1554-ben Szoboszló, kaba, Nádudvar, Püspökladány, 1555-ben Böszörmény is aszolnoki szandzsáké volt.454 A hódoltság határa már 1566-ban, Gyula elfoglalása utánmegközelítette Konyárt: Szabolcs és Bihar már nem csak állandó török portyák helyszíne lett,hanem betagozódott a török rendszerbe, s még ha a határ Dél-Biharban is húzódott, Konyárvalószínűleg adózott a töröknek. Bagos, Kismarja, Ártánd már ekkor hódolt települések, sőt,Közép-Szolnokig nyomul előre a török.455 A speyeri szerződés évében már a török kezén vanKonyár is: a szolnoki szandzsák debreceni náhiéjéhez van beosztva, csakúgy, mint a közeliGáborján, Hosszúpályi, Monostorpályi, Vértes, Álmosd illetve Nagymihály.456 Speyer után,Erdély kezén Konyárt jelentősebb pusztulás azonban nem éri, mert 1572-ben is 36 portátszámoltak össze a dikális összeírók, azaz megtartotta az 1552-es szintet, de az ’50-es éveknövekedése semmivé lett.457 Majd a 15-éves háború alatt pusztul el, mert az sem az 1599-es,sem az 1604-es összeírások nem is közölnek portaszámot az akkor már Bocskai birtokon.458

31

Melléklet I.Az Álmosdi Csire család címereSiebmacher’s grosses und allgemeines Wappenbuch. Der Adel von Ungarn. 1-4. + Supplement.Hrsg. von Géza Csergheő, József Csoma. Nürnberg, 1885-94. Taf. 2.; Taf. 22.

cimer1.jpg

vagy

cimer11.tif

vagy cimer11.tif

Melléklet II.Az Ártándy család címereSiebmacher, Taf. 14.

cimer2.jpgvagycimer2.tifvagycimer22.tif

file-k

1 Pesty Frigyes kéziratos helynévtárából 1864: Bihar vármegye I. közzéteszi Hoffmann István – Kis Tamás,Debrecen, 1996. 307.2 Szűcs Sándor: A régi Sárrét világa. Bp., é.n. 6.3 Sőregi János: "A biharmegyei konyári korarézkori temető", in: Jelentés Debrecen szabad királyi város Déri-Múzeumának 1932. évi működéséről és állapotáról (Összeáll. Sőregi J.-Ecsedi I., Debrecen, 1933.) XXVIII (1932)Függelék: 73-118. [a továbbiakban Sőregi (1932)] 78-79.4 M. Nepper Ibolya: "Évezredek emlékei", in: in: Hajdú-Bihar évszázadai. Debrecen, 2000. 15-30. 16.5 Sz. Máthé Márta: "Berettyóújfalu környékének története az őskorban" in: Berettyóújfalu története. szerk. vargaGyula. Berettyóújfalu, 1981. 11-39. 15-17.6 Sőregi János: "A múzeum gyarapodása. IV. Régészeti ásatás, gyűjtés", in: Jelentés Debrecen szabad királyi városDéri-Múzeumának 1931. évi működéséről és állapotáról (Összeáll. Sőregi J.-Ecsedi I., Debrecen, 1932) XXVII(1931) 24.; 41-42. (3-4. ábra.)7 uo.8 Sőregi (1932) 76. Kimondva csatlakozott ezzel Hillebrand Jenő: A pusztaistvánházi korarézkori temető. Bp.,1929. c. munkájában kifejtett nézeteihez.9 Sz. Máthé Márta: "Hajdúszoboszló területének történeti képe a XI. századig", in: Hajdúszoboszló monográfiája.szerk. Dankó Imre. Hajdúszoboszló, 1975. 53-70. [a továbbiakban Sz. Máthé (1975)] 59.10 Sőregi (1932), 82.11 Sőregi (1932), 85.12 M. Nepper (2000), 18.13 Sőregi (1932), 86.14 Sőregi (1932), 92.15 Sőregi (1932), 98-99.16 Sőregi (1932), 100-102.17 Sőregi (1932), 106.18 Hajdúszoboszló-Vasútállomás: az első feltárást Zoltai Lajos adta köre: "Hajdúszoboszló: rézkori temető és telep",in: Jelentés Debrecen szabad királyi város Múzeumának és Közművelődési Könyvtárának 1928. évi működéséről.

32

Debrecen, 1929. szerk. Zoltai L. 23 (1928) 44-50. 46.; Sőregi (1932), 111.; Sz. Máthé (1975), 59.; 1971-ben újabbrézkori sírokat tártak fel: Sz. Máthé Márta: "Újabb adatok a korai rézkor időrendjéhez", A Debreceni Déri MúzeumÉvkönyve (1972) szerk. Dankó Imre, Módy György, Ujváry Zoltán. Debrecen, 1974. 141-48.19 Sz. Máthé (1975), 59.20 uo.21 Szendrey István –Nyakas Miklós: Derecske története. Debrecen, 1980. 5.; Hencidára lásd: Gazdapusztai Gyula:"A hencidai rézkori aranylelet", A Déri Múzeum Évkönyve (1966-67) szerk. Béres András. Debrecen, 1968.22 Hajdú Zsigmond: "Új ’rézcsákányok’ a Déri Múzeum régészeti gyűjteményében a középső rézkorból", A DériMúzeum Évkönyve (1988) szerk. gazda László. Debrecen, 1990. 87-92.; Sz. Máthé (1975), 59.23 M. Nepper (2000), 19.24 M. Nepper (2000), 18.25 Zoltai Lajos munkássága eredményeképpen rendelkezünk a halmok kéziratos ’katalógusával’: Déri MúzeumAdattára Régészeti Gyűjtemény: 11 halmot tárt fel 1905-27 között; Zoltai Lajos: Debreceni halmok, hegyek ….Debrecen, 1938.; Haider Edit: "Konyár földrajzi nevei", Magyar nyelvjárások 10 (1964) 167-69. 168.26 M. Nepper Ibolya – Sőregi János – Zoltai Lajos: Bihari halmok. szerk. Héthy Zoltán. ’Bihari Dolgozatok. ABihari Múzeum Közleményei’ 7. Berettyóújfalu, 1980. [a továbbiakban Bihari halmok]; Osváth Pál: Biharvármegye sárréti járása leírása. Nagyvárad, 1875. 49-53.27 Bihari halmok, 23.28 Haider, 168.29 Bihari halmok, 18-20.;30 Sz. Máthé Márta: "Ásatások Berettyóújfalu-Herpály neolitikus és bronzkori tell-településen", A Bihari MúzeumÉvkönyve IV-V. Szerk. Zsupos Zoltán-Módy György. Berettyóújfalu, 1986. 146.31 Derecske története, 6.32 A pocsaji templomtól a létai út mellett 2,8 km-re; Két másik halom: Pocsaj-Ebéd halom; Pocsaj_leponya halomBihari halmok, 26.33 M. Nepper (2000), 20.34 uo.35 M. Nepper Ibolya: "Biharnagybajom földjének története a XIII. századig", in: Biharnagybajom története ésnéprajza. szerk. Ujváry Zoltán. Debrecen, 1992. 7-25. [a továbbiakban M. Nepper (1992)] 12.36 M. Nepper (2000), 22.37 M. Nepper (2000), 24.38 Vende Aladár: "Bihar vármegye községei", in: Magyarország vármegyéi és városai. szerk. Borovszky Samu.Bp., 1896-1914. [a továbiakban MVV] Bihar vármegye és Nagyvárad.. Bp., 1901. 104.39 A Polgár-Kengyelközön található árok analógiája alapján: M. Nepper (2000), 25.; M. Nepper (1992), 15. Lásdmég: Soproni Sándor: "Limes Sarmatiae", Archaeológiai Értesítő 96 (1969).40 Derecske története, 7.41 Fémveretes griffes-indás övek: M. Nepper (1992), 16.; Sz. Máthé (1975), 64.42 M. Nepper (2000), 27.43 Jakó Zsigmond: Bihar megye a török pusztítás előtt. Bp., 1943. [a továbbiakban Jakó] 32.; Módy György:"Település és birtoklástörténet a XII. századtól a XVI. század közepéig", in: Hajdú-Bihar évszázadai. Debrecen,2000. 31-65. [a továbbiakban Módy (2000)] 31.; Módy György: "Nyugat-Bihar és Dél-Szabolcs települései a XIII.század végéig", A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve LXXII (1995-1996) 165-190. [a továbbiakban Módy (1995-96)] 166.; 182.;44 Jakó, 32.45 Hajdú-Bihar megyei történeti olvasókönyv. Szerk. Komoróczy György, ’A Hajdú-Bihar megyei LevéltárKözleményei’ 5. Debrecen, 1973. 16.46 Györffy György: Tanulmányok a magyar állam eredetéről. Bp., 1959. [a továbbiakban Györffy (1959)] 36-41.47 M. Nepper Ibolya: "Újabb honfoglaláskori temetők Biharban", in: A magyar honfoglalás korának régészetiemlékei. szerk. Wolf Mária – Révész László. Miskolc, 1996. 47-56. 47.48 Kristó Gyula: "A honfoglalók megtelepedése a Kárpát-medencében", in: Honfoglaló őseink. szerk. VeszprémyLászló. Bp., 1996. 207-22. 214.49 Ohat kun vitéz földje: Ohat neme már feltehetőleg Szent István korában megtelepedett, monostoros központjukOhat is már a 12. század végére tehető, de sajnos forrás csak 1220-ban említi: Módy György: "Hajdú-Bihar megyetelepüléstörténetének vázlata a török hódoltságig", in: Hajdú-Bihari kéziratos térképek. II. Szerk. Gazdag István, ’AHajdú-Bihar megyei Levéltár Közleményei’ 18. Debrecen, 1982. [a továbbiakban Módy (1982)] 93.; Módy (1995-96), 166.; Mesterházy tagadja, hogy a nem a 11. század elejénél előbb birtokos "ősfoglaló" lett volna, hiszenbirtokaik nem egy tömbben helyezkedtek el. Mesterházy Károly: "Régészeti adatok Hajdú-Bihar megye IX-XIII.századi településtörténetéhez II.", A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve (1974) 211-64. [a továbbiakban Mesterházy(1974)] 243.; A Dunántúlról származó Gyovad-nem egyik ága is már a 11-12. század fordulóján megtelepedettBiharban, monostoruk a Konyárral szomszédos Gáborján azonban csak 1217-ből adatolható. Módy (1982), 92.

33

50 Hajdú-Bihar megyei történeti olvasókönyv, 16-17.51 Módy (1982) 90.52 Hajdú-Bihar megyei történeti olvasókönyv, 8.53 Jakó, 32.54 Módy (2000), 35.55 Hóman Bálint – Szekfű Gyula: Magyar történet. I-V. Bp., 1935. I. 123-27.; Lásd még: Hóman Bálint: Amagyarok honfoglalása és elhelyezkedése. Bp., 1923.; Karácsonyi valamivel későbbre, a királyság kezdetére tesziaz áttelepítést: Karácsonyi János: Magyar nemzetségek a XIV. század elejéig. I-III. Bp., 1900-1901. [Reprint: Bp.,1995. oldalszámait használom] 109.; A Káta nemre: Módy (2000), 31.; Módy (1995-96), 166.56 Jakó, 30.57 Jakó, 33.58 Jakó, 27.; 35.59 Reiszig Ede: "Bihar vármegye története", in: Borovszky, MVV. Bihar. 458.60 Kniezsa István: Magyarország népei a XI. században. [Eredeti kiadás: in: Emlékkönyv Szent István halálánakkilencszázadik évfordulóján, II. köt. 365-472. Bp., 1938.] Bp., 2000. [a továbbiakban Kniezsa (1938/2000)] IV.61 Kniezsa (1938/2000), 386.62 Kniezsa(1938/2000), 413-14.63 A Berettyó-mentén: a Berettyó mellékvizei: Bisztra, Derna; Helységek: Valkó; Kaznacs, Tóti, Maróc, Csatár,Szeben, Esztár, Csarna.; Debrecen környékén: Szucsa, Turnea, Bucsa, Gargóc. Kniezsa (1938/2000), 414.; KniezsaIstván: Kelet-Magyarország helynevei. [eredeti: in: Magyarok és románok. Szerk. Deér J.-Gáldi L., I-II. I: 111-313.Bp., 1943-44.] Bp., 2001. [a továbbiakban Kniezsa (1943-44/2001)] 86.64 Jakó, 27.65 Ez a települési hullám hozta létre a Körös partjainál Kért, Megyert és Jenőt. Kniezsa (1938/2000), 386.; Jakó, 28.66 Mesterházy (1974) 212.67 A foglalkozással összefüggő névadásra jó példa Csatár: 1213: Catar, 1208: Satar, a szláv ’pajzskészítő’ szóból,Szalárd: 1291: Zalard: a ’só’ szláv megnevezéséből, ’sóval foglalkozó’; Szalacs: Zoloch, ugyancsak a szláv ’só’származéka, de teljes mértékben nem bizonyos, hogy foglalkozásnevet is jelöl: Kniezsa (1943-44/2001), 83.; 85.;86.; Szalacs ’párjaként’ Lengyelországban is találunk egy Solacz települést. Kniezsa (1938/2000), 467.; Solu falu(nem azonosított): a hortobágyi Aba-adománylevél közli, s ebből eredeztethetően szláv népelemet kell a térségbenfeltételeznünk. Hajdú-Bihar megyei történeti olvasókönyv, 17.; Birtiny: tisztán szláv eredetű, 1213: Bercen, a szláv’méhkas’ jelentésű szó származéka, ugyancsak valószínű, hogy foglalkozást (is) jelöl. Kniezsa (1943-44/2001), 87.; Kalocsa: 1214: Colosa, szláv eredetű, ’sáros hely’: Uo. 92.; Szalonta: Zalanta, a szláv Suleta személynévbőlmagyar névadáson alapul. Uo. 89.;68 Kniezsa (1943-44/2001), 86. Ugyancsak lehet szláv eredetű Déda, de lehet, hogy már a magyarban alakult azegyébként szláv eredetű déd szóból. Uo. 85.; Tisztán szláv eredetűnek tartja Kniezsa Terebest; 8569 Mező András - Németh Péter: Szabolcs-Szatmár megye történeti-etimológiai helységnévtára. Nyíregyháza, 1972.62.70 Egyek-Külsőohat-Kissziget: 7 mm vastag, kissé kihajló peremtöredék, sűrű karcolt vonalkázással, sekélybekarcolt hullámvonalköteggel, illetve vastagfalú nagy fazék töredéke, soványított agyagból, hullámvonallaldíszített, mindkettő fekete. Mesterházy Károly: " Régészeti adatok Hajdú-Bihar megye IX-XIII. századitelepüléstörténetéhez I.”, A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve (1973) 95-174. 106.71 Mesterházy (1974), 212-214.72 Pocsaj-Esztár: Sztálin u. 36. 9. századi edény. (Közölve: A Déri Múzeum Évkönyve (1962-64) 42., idéziMesterházy (1973), 110.; Nagyléta: vöröses-barna, kihajló peremtöredék soványított agyagból, oldaltöredékek.hullámvonalköteg-díszítéssel, illetve feketés-barna edény karcolt hullámvonallal díszítve. Mesterházy (1973), 108.73 Bóna István, Régészeti Dolgozatok, 7 (1965) 48-49. Idézi Mesterházy (1974), 213. 9. jegyz.74 Kralovánszky Alán, Régészeti Füzetek Ser. I/11. (1958) 35.; 37. Idézi Mesterházy (1974), 212. 7. Jegyz.75 Mesterházy (1974), 217.76 Sőregi János: "A múzeum gyarapodása", Jelentés Debrecen szabad királyi város Déri-Múzeumának 1932. éviműködéséről és állapotáról (1933) Összeáll. Sőregi J.-Ecsedi I., Debrecen, 1933. 29-30.77 Déri Múzeum leltári sz. 1932. 34.: Mesterházy (1973) 109.; 1. kép. 3-4.; XVII. tábla, 2, 4.78 Mesterházy Károly: "Hajdú-Bihar megye területének kora Árpád-kori településtörténeti vázlata", in: Hajdú-Bihari kéziratos térképek. II. Szerk. Gazdag István, ’A Hajdú-Bihar megyei Levéltár Közleményei” 18. Debrecen,1982. [a továbbiakban Mesterházy (1982)] 84.79 Mesterházy (1974), 218-19.80 Mesterházy (1973), 103.81 Mesterházy (1974), 218-19.82 Uo.83 Molnár Gyula meglátásait közölte a Déri Múzeum Évkönyve 1965. évfolyamában (45. old.); Mesterházy (1974),223. pedig beillesztette elgondolásaiba.

34

84 Módy (1982), 91.85 Sőregi János: "Honfoglaláskori sírlelet Konyáron", in: A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve XXXII (1936) 72.86 M. Nepper (2000), 27.87 M. Nepper Ibolya: "Honfoglalók a Hortobágy-Berettyó vidékén", in: Honfoglalás és régészet. szerk. KovácsLászló. Bp., 1994. [a továbbiakban M. Nepper (1994)] 151-60.88 M. Nepper Ibolya: "Neuere Gräberfelder aus der Landnahmezeit aus hajdú-Bihar Komität", A Debreceni DériMúzeum Évkönyve (1991) szerk. Gazda László – Módy György. Debrecen, 1993. 79-107. 107.89 Bizonyítják: íjak, nyílcsúcsok, szablyák, balták, aranyozott övveretek, ezüstékszerek, díszes lószerszámok. A nőiviselet alapján is elmondható, hogy magas társadalmi helyzetű népcsoportok éltek itt: aranyozott hajfonatkorong,gyűrűk, aranyozott ruhaveretek: M. Nepper (1994), 47-49.90 Mesterházy Károly: Régészeti Füzetek. Ser. I. No. 35. Bp., 1982. 93. idézi M. Nepper (2000), 30. 78. jegyz.91 Mesterházy (1974), 228.; Györffy György: Az Árpád-kori Magyarország történeti földrajza. I-III. Bp., 1963-87.[a továbbiakban Györffy ÁMF] I. 635.92 Zoltai Lajos 1909-es jelentését közli Mesterházy (1974), 226. 145. Jegyz.93 Mesterházy (1968), 71.94 Mesterházy (1982), 84.95 Uo. 82.96 Mesterházy (1974), 232. 206. Jegyz. idézi Kralovánszky Alán meglátásait: Régészeti Füzetek Ser. I/9. 1958. 35.97 Az al-Dunánál Garvanból (Dinogetia). Mesterházy Károly: „Beszámoló az 1965. évi biharkeresztes-ártándiásatásról”, in: A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve LII (1965) 61-66.; A kora Árpád-kori településre: uő: „A DériMúzeum régészeti tevékenysége 1966-68. (Leletkataszter)”, in: A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve LV (1968) 62.98 Hajdú-Bihar megyei történeti olvasókönyv, 17.99 Az adatot közli: Györffy ÁMF, I. 595.100 Első említése 1215: Zomlun: Györffy ÁMF, I. 571.101 Mesterházy (1965), 65-66.102 1214: Bogus, a szláv Boguš személynévből. Kniezsa (1943-44/2001), 162.; 172.; Jakó, 35.; 202.103 Soványított agyagú nagy fazék, vonaldíszítéssel, kihajló, levágott peremmel: Mesterházy (1973), 106.; Itt lehetmegemlíteni a Bagos határában 1435-ben említett Rychehege silva határnevet is. Mesterházy (1974), 235.; Jakó,202.104 Pród neve nem tisztázott, jelentése ’homok’: 1067: Prouod, vagy a szláv pro-vod közszóból, vagy a Provodszemélynévből. Kniezsa (1938/2000), 467.105 Seprős karcolt mezők díszítette vastag, korongozott fazék, soványított agyagból: Mesterházy (1973), 104.; Egyagyagcsupor: hengeres nyakú, vízszintes hornyolatokkal tagolt, gömbölyű testű edény töredéke: Sőregi János:„Népvándorlási leletek Debrecen belterületén, a Szabolcs-u. 4. Sz. telken”, A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve(1936) 72.106 Heckenast Gusztáv: Fejedelmi (királyi) szolgálónépek a korai Árpád-korban. Bp., 1970. 107.107 Pesty Frigyes kéziratos helynévtára, 306.108 Kniezsa (1943-44/2001), 5-7.109 Mesterháy Károly: "A Tiszántúl IX-X. századi bolgár emlékei", in: Folia Archaelogica 28 (1977) 157-170.110 Haider, 167. Ma Tiszakanyar, Kisvárdától nyugatra (1381). Uo.; Csánki Dezső: Magyarország történelmiföldrajza a Hunyadiak korában. I-III., V. Budapest, 1890-1913. [a továbbiakban Csánki] I. 517.111 Moór Elemér: "A magyar lótenyésztési és lovasterminológia szláv elemei, szó-, nép-, és művelődéstörténetiszempontból", Magyar Nyelv 50 (1954) 67-76. 68.112 Moór, 68.113 Mesterházy (1974), 235-36.114 Mesterházy (1974), 232.115 Mesterházy (1974), 236-37.116 Uo.117 1291-94: Kuachi, Bihar m.: Györffy ÁMF, I. 635-36.; Jakó, 283.; 1213: Catar, 1291-94: Scathar, Chatar, Biharm. keletre: Györffy ÁMF, I. 607.; Jakó, 224.; Még egy Csatár: 1208: Satar, 1408: Chatar, Bihar m. ÉK-i részén,Albis határában, időnként Belső-Szolnokhoz is számították, Györffy: I. 607.; 1219: Zamtou, Bihar m.: GyörffyÁMF, I. 665.; Továbbá Horó, jelentése ’szakács’ 1417: Horon, Bagamér tartozéka: Jakó, 202.; Csánki, I. 610.;Heckenast, 38.; 95.; 106.; 109.; 120.;118 Györffy (1959), 38.119 Heckenast, 31.120 Györffy (1959), 25.121 Tas: Csánki, I. 527.; Heckenast, 44.; 101.; 104-105.; 122.; 127.122 Csánki, II. 107.; I. 748.; Heckenast, 47.123 Györffy ÁMF, I. 644-45.

35

124 1301: Tarnuky, 1342: Tauarnuk, Pocsaj m.: Györffy ÁMF, I. 674.; Egy másik Tárnok pedig éppen Nagymihályhatárában feküdt: 1352: Tharnoktelke: Györffy ÁMF, I. 674.; Heckenast, 125.125 Horó: Székelyhíd és Tulogd között; Csatár: Bihar ÉK-i részén, Albis m., nem mesze a feltételezett nagymihályiudvartól. Heckenast, 49.; 95.; 106.126Mesterházy (1974), 237-38.127 1261: Luaztheluk, Poroszlótól délnyugatra, Kömlőd határosa: Csánki, I. 66.; Az oklevél kiadva: Az Árpád-házikirályok okleveleinek kritikai jegyzéke. II/1. Szerk. Szentpéteri Imre, Bp., 1923. 2123. Sz. (1271. évi átírásból.);Heckenast, 114.;128 1264: terra Luaz, Érsekújvár m., IV. Béla adományozza a csuti monostornak. Heckenast, 113. Heckenastközvetett adatok alapján még egy Lovászit megkülönböztet a nyitrai dukátusban, Nagytapolcsány közelében,melynek névalakja és környezete koraközépkori eredetét valószínűsíti (Szomorlovászi). Heckenast, 114.;Ugyancsak lovászokra utal a Szerém megyei (a Szent István által szervezett Bolgyán határőrmegyében) illetveValkóban lévő Luaz, Luuaz és Louasci, utóbbinak a fekvése alapján is tanúsítható, hogy várföld lehetett: Heckenast,20.; 23.; 114.; Csánki, II. 331.; Valószínűleg egy Lovász falu emlékét őrzi a dobokai Luwazbeerc. Heckenast, 114.129 1406: Zsigmondkori oklevéltár. I-II. szerk. Mályusz Elemér. Bp., 1951-1958., szerk. és kieg. Borsa Iván. III-IV. Bp., 1993-1994. V-VI. Bp., 1997-99.; VII. Bp., 2001. [a továbbiakban ZsO] II. 4778.130 1416: ZsO. V. 1645.131 Módy (1995-96), 174.; Heckenast, 11. A várispánságok csőszei a maior preconumok alá, azok a comespreconum domini regis alá tartoztak. Biharban: Csőszi/Csősztelek: Györffy ÁMF, I. 609.; Jakó, 231. szerint is akirályi várispánság telepítése az 1214-es Cheusci, mivel a későbbi tulajdonosairól tudjuk, hogy várjobbágyokvoltak az őseik. Szabolcsban, Polgár m.: Csánki, I. 534.132 1219: Módy (1995-96), 175.133 Györffy ÁMF, I. 538.; Kniezsa István: A magyar nyelv szláv jövevényszavai. I/1-2. Bp., 1955. I/2. 623.134 Heckenast, 28.; Györffy ÁMF, I. 635-36.135 A szláv lakosság kérdésében a Csitár névalakot Kniezsa a szláv népelem bizonyítékának tekintette, de a Csatáralakot nem. Kniezsa (1938/2000), 414.136 Heckenast, 65.137 Heckenast, 31.138 Györffy (1959), 32-36.139 Mesterházy (1974), 239.; uő. (1973), 109.140 Wertner Mór: "Nemzetségi kutatások", Turul 17 (1899) 112-135. 112.141 Györffy ÁMF, I. 496.; Jakó, 372.; Mesterházy (1974), 242.; M. Nepper (1994), 47-49.; M. Nepper (2000), 27.;142 Györffy ÁMF, I. 635.; 1213: "Kanar"; 1219: "curialis comes de Canar": Az időrendbe szedett váraditüzesvaspróba lajstrom az 1550-iki kiadás hű hasonmásával együtt. Regestrum Varadiense. Nr. 160.; 177.; Nr. 97;238..143 Mesterházy (1974), 241. Forrásaink több curiat v. curtist említenek, királyi szolgálónépi helyeken (is): pl.Nádudvar (poroszló). Módy (2000), 32.; 44.; Csőszi: 1213: Konyár m. uo.144 Györffy ÁMF, I. 620.; 657.145 Györffy ÁMF, I. 576.146 Ugyanígy kerül a birtokukba Sáránd is. Módy (2000), 36.147 Módy (2000), 40.148 Módy (2000), 37.149 Szabó István: "A prédium. Vizsgálódások a korai magyar gazdaság- és társadalomtörténet körében",Agrártörténeti Szemle (1963) 1-41.; 301-57. 18.150 Módy (1995-96), 178-79.151 Pesty Frigyes kéziratos helynévtára, 306-307.152 Jakó, 28-29.; 33-39.153 Hóman Bálint is így véli: Hóman-Szekfű, I. 123.; Karácsonyi, 122.154 Mesterházy (1974), 241.155 Engel (1988), 110.156 Jakó, 33.; Karácsonyi is úgy gondolja, mivel minden ágnak birtokai voltak a Kraszna-Ér-Berettyó vidékén,nagyon hamar kellett, hogy megtelepedjék. Szerinte a Káta-nemet is, ugyancsak Pestből, a Meszes-kapu védelmérerendelték. Karácsonyi, 100.; 109.; 123. ; Csánki, I. 31.157 Györffy ÁMF, I. 573.158 Kállay Ubul: „A székek megtelepedésének kérdéséhez”, Turul 18 (1900) 153-162. 154.; Pais Dezsőmegállapítását – Magyar Nyelv 18 (1922) 31. – közli Mesterházy (1974), 241. 234. jegyz.; KMTL, 33.159 A pecsét kiadva: A Magyar Nemzet Története, szerk. Szilágyi Sándor, III. 27.; Csoma József: Magyarnemzetségi címerek. Bp., 1904. [Reprint: Karácsonyi Magyar nemzetségek.. c. munkájának mellékleteként, Bp.,1995.] 1165. (Csoma, kérdőjellel ugyan, de kakastollnak vélte.) Az Ákosok címeréről egy mai állásfoglalás: RáczGyörgy: "Az Ákos nemzetség címere", Turul 67 (1995) 11-34.

36

160 Csoma, 1166.161 Csoma, 1168.162 Csoma, 1169. Az Álmosdi Csirék zöld viaszba nyomott pecsétje fennmaradt a Kállayak levéltárában, egy 1406-os és egy 1432-es oklevélen. Kállay (1900), 155.163 Álmosdi Csire Barnabás címerét a Nemzeti Múzeum Kállay Archivuma őrizte meg. Siebmacher’s grosses undallgemeines Wappenbuch. Der Adel von Ungarn. 1-4. + Supplement. Hrsg. von Géza Csergheő, József Csoma.Nürnberg, 1885-94. [a továbbiakban Siebmacher] IV. 3.; 34.; Taf. 2.; Taf. 22.164 Bebek Detre nádor sisakpecsétje, 1397.; vagy az 1594-es csetneki templomban lévő Csetneky István sírköve: anői alak kezeiben egy-egy halat tart. Csoma is a tipikus nemzetségi jelvények közé sorolja a halat. Csoma, 1168-69.165 Kállay, 154.166 KMTL, 33.167 Nyakas Miklós: Hajdú-Bihar megye címerei. Debrecen, 1991. 32.168 Harám vára ostromakor kerül bizánci fogságba: Moravcsik Gyula: Az Árpád-kori magyar történet bizánciforrásai. Bp., 1984. 197.169 Kállay Ubul: „A székek megtelepedésének kérdéséhez”, Turul 18 (1900) 153-162. 154.170 Wertner (1899) 112.171 KMTL, 33.; Karácsonyi, 95-97.172 Módy (2000), 36.173 Magam nem osztom e véleményt, nincs rá konkrét bizonyíték Bodnár László: A 275 éve újjátelepültMonostorpályi. c. kötetében. 46.174 Sőregi János: „Középkori templom alapjának feltárása a biharmegyei Monostorpályiban”, in: Jelentés Debrecenszabad királyi város Déri-Múzeumának 1930. évi működéséről és állapotáról (Összeáll. Sőregi J.-Ecsedi I.,Debrecen, 1931) XXVI (1930) 80-83.175 Jakó, 317.176 Reiszig Ede: "Bihar vármegye története", in: Borovszky, MVV. Bihar. 458.177 Genthon István: Magyarország művészeti emlékei. II. Bp., 1967. 167.; Kovács J. István: Magyarországireformátus templomok. Bp., 1942. 582-83.178 M. Nepper (2000), 27.179 M. Nepper (1991), 107.180 A bizánci rítusú térítésre lásd: Mesterházy Károly: "Adatok a bizánci kereszténység elterjedéséhez az Árpád-koriMagyarországon", A Déri Múzeum Évkönyve (1968) 145-184.181 Szűcs Jenő: Az utolsó Árpádok. Bp., 1993. 21.; 89.182 A diósgyőri uradalom röviddel a vár felépítése után (1254) 30 falut számlál. Szűcs, 14.; 28.; 86.; 282.; 340.183 1251-52-ben és szolgagyőri és varasdi; 1263-67: nyitrai, 1272: somogyi, 1272: varasdi, 1274-ben szatmáriispán: Korai Magyar Történeti Lexikon, szerk. [a továbbiakban KMTL] 193.; 197.; 662.;184 1281: borsodi és gömöri ispán, 1293: királynéi tárnokmester, 1298-1300: országbíró, 1301-10: nádor. KMTL,295.; István az, a ki a híressé vált búcsúztatásában – "Szent István törzsökének … kisarjadt az utolsóaranyágacskája". Szűcs, 339-40.; 347.185 1322: Ernefyastephanpaulia. Jakó, 317.; Debrecen története öt kötetben. I: 1693-ig. szerk. Szendrey István,Debrecen, 1984. 116.186 Szövetségben és rokonságban a Rátótokkal – Rátót nb. Loránd nádor (1298-99) fivére, Dezső Ákos Istvánleányát vette feleségül – Heves, Nógrád és Gömör vidékét egyszínű, királyellenes politikai tömbbé szervezte.Szűcs, 339.187 Engel Pál: Középkori magyar genealógia. CD-ROM. Bp., 2001.[a továbbiakban Engel, Genealógia] Ákos nem3. Erne ága.188 Engel Pál, "Az ország újraegyesítése. I. Károly küzdelmei az oligarchák ellen (1310-1323)", Századok 122(1988) 88-144. 108.; 127.189 Debrecen története, I. 116.; Wertner Mór: Magyar nemzetségek a XIV. század közepéig. I-II. Temesvár, 1891. [atovábbiakban Wertner (1891)] 58.; Módy (2000), 43. Érdekes, hogy még 1520-ban is azt jelzi egy forrás, hogy aCsirék bírják Csalánost. Valószínű a debreceni uradalomból jutottak hozzá Zsigmond idején. Jakó, 224.190 Görgény, Torda m.: Engel Pál: Magyarország világi archontológiája. I-II. Bp., 1996. [a továbbiakban Arch]. I.320.191 Anics: Engel, Genealógia, Ákos nem 3. Erne ága.; Szűcs, 340.; Wertner (1891), I. 56.192 Majos, Erdő ágából származott, Erdő unokájának, Majos királynéi tárnokmesternek (1278-1299) a fia volt;1314-20 között pohárnokmester, besztercei ispán, 1313/14-ben: Arch. I. 43.; 111.; 321.; István nádor fiainakharmadunokatestvére: Engel, Genealógia, Ákos nem 3. Erne ága.193 Bihart és Krasznát még megtarthatta Kopasz. Engel (1988), 110.194 Engel (1988), 115.195 Engel (1988), 119.196 Engel (1988), 123.

37

197 Debrecen története, I. 116.198 Felajánlja Bonyha birtokot (Küküllő megyében) Ákos nb. Erdő fia Miklósnak, lásd alább. Engel (1988), 125.155. jegyz.199 1329: testvérével együtt in suis oppositionibus male perierunt: Anjoukori okmánytár. Codex diplomaticusHungaricus Andegavensis. Szerk. Nagy Imre, Tasnádi Nagy Gyula. I-VII. Budapest, 1878-1920. [a továbbiakbanA.] A. II. 395.200 Jakubovich Emil: „Nyelvtörténeti adatok. A váradi püspökség XIII. századi tizedjegyzéke”, Magyar Nyelv 16(1922) 220-223.; 298-301.; 357-62. 222.; 298.; 1322: fia Miklós anyja Debreceni Dózsa elhalt nővére, A. II. 45.;Engel, Genealógia, Ákos nem 5. Pocsaji ág, 1. tábla: Pocsaji.201 Kecskekő, Fehér m. már 1315 körül királyi kézre került, de várnagyáról csak 1319-ben tudunk, a vajdai honorvára: Arch. I. 338.202 1322: Leánynegyed fejében: A. II. 45.; 1359-ben a Debreceniek a birtokukban maradt további részeketelcserélik a Csirékkel. Jakó, 317.; Engel, Genealógia, Ákos nem 5. Pocsaji ág, 1. tábla: Pocsaji.203 A. V. 502. Sáránd viszont a 15. század elején már kisbirtokosoké, de az 1479-es oklevél felsorolja a Csirékbirtokai között, így bírhattak még benne részt: Jakó, 200.; 335.204 Pocsaji Pál fia László feltehetőleg Erdő családjából származott: 1342: Pachey-i: de generacione Stephani filiiErne. A. IV. 229.; Wertner (1891), 61.; Karácsonyi, 112.205 1297: Erdélyi okmánytár. Codex diplomaticus Transsylvaniae: oklevelek, levelek és más írásos emlékek Erdélytörténetéhez. bev. tanulmánnyal és jegyzetekkel regesztákban közzéteszi Jakó Zsigmond. Bp., 1997. I. [atovábbiakban Erdélyi O.] I. 563.; Erdő fia Istvánt és Salamont említik 1270 körül: Zala vármegye története.Oklevéltár. szerk. Nagy Imre, Véghelyi Dezső, Nagy Gyula. I-II. Bp., 1886-90. I. 119. Salamon: 1297: szopori,Erdélyi O. I. 563; 1299: Alba-i v. csanálosi; 1304: fogott bíró: Anjou-kori oklevéltár. Főszerk. Kristó Gyula. I-IX.,XI., XXIII. köt. Budapest–Szeged, 1990-. [a továbbiakban Anjou] I. 610. Feltételezett testvérük Erdő.206 Illésy Gyűjtemény, Magyar Országos Levéltár. CD-ROM. Bp., 2002.: 1548: Chyre de Almus. 1c457.;Gyulafehérvár: Genealogiae - F. 2. - N°. 44.207 Jakubovich, 220-223.; 298-301.; 357-62.208 Karácsonyi, 112. A névvel találkozunk más helyen is, jobbágyokat is hívnak Csire néven: pl. Csire Péterjobbágy Zala megyében 1466: Magyar Országos Levéltár: Mohács előtti gyűjtemény: Diplomatikai Levéltár. [atovábbiakban Dl.] Dl. 45223. [A Diplomatikai Levéltár anyagának kuttaásában segítségemre volt a MagyarOrszágos Levéltár. A Középkori Magyarország Levéltári Forrásainak Adatbázisa CD-ROM. Bp., 2001.]209 1327: Dl. 38 145; 1342: Pachey-i, A. IV. 229; 1351: A. V. 502. Engel, Genealógia, Ákos nem 5. Pocsaji ág, 2.tábla: Csire (álmosdi).; Péter fivére Pocsaji László: 1351: A. V. 502.210 Engel, Genealógia, Ákos nem 5. Pocsaji ág, 1. tábla: Pocsaji.211 1411: ZsO. III. 2969.; 1418: ZsO. VI. 1336.; 1425: Dl. 29 434.212 A. V. 388.; Csorba Csaba: "Adattár a X-XVII. századi alföldi várakról", A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve(1972) Debrecen, 1974. 177-234. 212. (A Bocskaiak, majd a Rákócziak uralma alatt lesz nagy kastéllyá, de Szejdipasa dúlása a vesztét okozza: 1665-ben még áll, de pusztulásnak indult. Mezősi, 142.)213 1439: felesége Nagymihályi Péter fia Jakab leánya Márta volt, Dl. 29 469; 1440: Jakó 238.; Nagymihályi Jakabugyancsak királynéi udvari ifjú volt: Engel, Genealógia, Turul nem, 2. tábla: Nagymihályi.; ZsO. I. 5783.; I. 2945.214 Jakó, 38.215 Chyrewsy: Jakó, 313.; Ortvay Tivadar: Magyarország egyházi földleírásaa XIV. század elején a pápaitizedjegyzékek alapján feltüntetve. I-II. Bp., 1891-92. II. 565.; Kachuch: Jakó, 266.216 Bánk és Pércs felé ismerjük tehát az uradalom pontos kiterjedését: 1415: Géresi Kálmán: A nagykárolyi grófKárolyi-család oklevéltára. I-V. Budapest, 1882-1897. [a továbbiakban Károlyi] II. 18.; ZsO. V. 1237.; 1416: ZsO.V. 1780.; 1400: ZsO. II. 343.217 Vasadot és Kaszát megkapják a Bebekek. Wertner (1891), 59-60.218 Károlyi, II. 19. Konyar: 1418: ZsO. VI. 2552. sz.219 Wertner (1891), I. 56.; Jakó, 192.; Karácsonyi, 123.220 Georgius Fejér: Codex diplomaticus Hungariae ecclesiasticus ac civilis. I-XI. Budae, 1829-1844. [atovábbiakban Fejér] VII/3. 41.221 Dénes fia János és Salamon fia Péter is Pocsaji: 1342: A. IV. 228; 1342: A. IV. 258.; 1351: A. V. 502. Dénesesztergomi alispán, János (?) fia is Pocsaji; Péter fiai, Mátyás és Domokos de Pochay v. Poche címzést használnakmég 1359-ben is: Engel, Genealógia, Ákos nem 5. Pocsaji ág, 1. tábla: Pocsaji..; 1357: Pocsaji Péter birtokainakbejárása, fiai, Domokos és Mátyás öröklik: A nagykállai Kállay-család levéltára. I-II. szerk. Szenpétery Imre. Bp.,1943. [a továbbiakban Kállay] I. 1207. sz.; Domokos és Mátyás királyi emberek az országbíró szolgálatában: 1356:Kállay, 1197-98. sz.; Domokostól származik a Pocsaji-Pályi család, amikor már a Csirék is Álmosdinak tituláljákmagukat, ennek a megkülönböztetésnek lesz értelme.222 A. V. 502-503.; Karácsonyi, 121.223 Karácsonyi, 134. 1363: Sinka fia Pétert de Zeudumutur névvel illeti az oklevél. Kállay, I. 1468. sz.224 Péter: 1342: pocsaji, A. IV. 228; 1351: A. V. 502.; István és Jakab, Péter fiai: 1388: ZsO. I. 903.

38

225 1423: Dl. 50289.226 Csánki, I. 562; 564.; 570.227 1423: Dl. 50289.228 Vende Aladár: "Szatmár vármegye községei", in: Borovszky Samu: Magyarország vármegyéi és városai. I.Szatmár. CD-ROM. Bp., 2002.229 Arch. I. 126.; II. 196.2301436: Dl. 55011.; Csánki, I. 569.231 Reiszig Ede: "Bihar vármegye nemes családai", in: Borovszky, MVV. Bihar. 606.; Csánki, I. 599.; Bunyitay, III.270.; 1436: Dl. 55011.232 1400: ZsO. II. 25.233 Arch. I. 98.; 413.; 490. II. 53.; ZsO. II. 25.; Reiszig szerint János már 1384-ben, László ’85-ben királynői ifjú:Reiszig Ede: "Bihar vármegye nemes családai", in: Borovszky, MVV. Bihar. 603.; Mária szolgálatában többször iseljár János relatorként: 1395: ZsO. I. 3799.; Borbála kiküldöttje: 1412: Zs. III. 2969; királynéi relator: 1413: ZsO.IV. 1297.; 1303.; László 1402-ben még az udvar tagja.234 1425: Dl. 29 434. Engel, Genealógia, Ákos nem 5. Pocsaji ág, 2. tábla: Csire (álmosdi).; Reiszig, "Biharvármegye nemes családai", i.m. 606.235 1432: Dl. 54797. (u.itt. megvan pohárnoki pecsétje is)236 Álmosdi Csire János, László és István: Károlyi, I. 506.237 Ónodi Cudar Péter bántól Tas és Balkány részeit: 1412: ZsO. III. 2405.; Téglás puszta birtokáért: 1432: Károlyi,II. 142.238 Byr possessio, Szabolcs megye, Csire Péter fia János Kállai Lőkös Miklóstól és János fia Lőrinctől és Lászlótól:1424: Dl 54373.; Dl. 54369.239 Jánosnak ás Lászlónak: Bagamér és Selind között: 1402: ZsO. II. 1996.; ZsO. II. 1709.240 Csánki, I. 631.241 1397: A körösszegi és adorjáni gróf Csáky család története. Oklevéltár. I/1-2. szerk. Bártfai Szabó László. Bp.,1919-21. I/1. 189.; ZsO. I/1. 4681.242 Osváth, 449. Nagy Iván – helyesen – Kohányról szól: Nagy Iván: Magyarország családai czímerekkel ésnemzedékrendi táblákkal. CD-ROM. III. köt. Csáky család.243 1437: Dl. 55064-65.; Borbála commissiojában jár el Csire István: Károlyi, II. 110.244 1437: Dl. 55064-65.245 Már 1438 tavaszán nincsenek itthon: Dl. 38274. 1438.06.17.; s még egy év múlva is királyi szolgálatban vannak:1439: Dl. 38275.246 Arch. I. 31.; 58.; 105.; 208.; 395.; 516.; II. 52.;247 1440: Dl. 13573.248 A hajszentlőrinci társaskáptalan prépostja viselte a bodrog-megyei főesperességet is. 1416: Dl. 29 229; 1444: Dl.44362.; 1456: Dl. 106 547.; KMTL, 251-52.249 Arch. I. 516.250 1447: Dl. 14115.251 Szentpétery Imre: "Héderváry Imre 1447-iki felmentő levele", Turul (1902) 153-165. 155.252 1446: Dl. 106494.253 1446: Dl. 106504.; 1447: Dl. 106505.; Dl. 106506.; Dl. 106511.254 1446: Dl. 106494.255 1445: Dl. 106489.256 1420: ZsO. VII. 1976.257 A Váraskeszi Lépesek, Lépes György erdélyi püspök és az országos méltóságot (pl. tárnokmester) betöltő bárók,a nevnai Treutelek rokonsága (Engel, Genealógia, Treutel-rokonság, 2. tábla: Lépes (váraskeszi); Dl. 68386.1460.04.27.258 1417: ZsO. VI. 891-892.; 1317.259 "Gaspar, Emericus Chonka, Egidius zekeres": 1411: ZsO. III. 1170.; 1409: útonállás, fosztogatás: ZsO. II. 7216.260 1415: ZsO. V. 469.261 1461: Dl. 86735.262 1501: Dl. 62375.263 Nagy Iván, VI. köt. CD-ROM.264 1467: Dl. 36557. 1468: királyi ember, Dl. 36557.265 1467: Dl. 36393.266 1507: Dl. 30070.267 Engel, Genealógia, Hontpázmány nem 11. Ugocsai ág, 2. tábla: (királyi , ardói) Zoárdfi.; 1446: Dl. 38284.;András, Tamás fia trencséni alispánként és várnagyként szerepel (1422-27, pataki Perényi Miklós lovászmesterfamiliárisa), valamint szatmári követ 1439-ben. Arch. II. 263.; 1412: ZsO. III. 2129.

39

268 Dorottya családnevét ugyan az oklevél nem közli, de az a tény, hogy rokona, Pocsaji László jön a perben asegítségére majdhogynem kétségtelenné teszi: 1442: Dl. 38280. Dorottya: Engel, Genealógia, Balogsemjén nem 1.Kállai, 3. tábla: Kállai Vitéz János: 1428: felesége, Álmosdi Csire László leánya, Dl. 54 588; 1428: Dl. 54 596/1;1452: özvegye, Dl. 14 570.269 Engel, Genealógia, Ákos nem 5. Pocsaji ág, 2. tábla: Csire (álmosdi).; Tamás fia András feleségét, Dorottyát atovábbiakban csak férje halála után 3 évvel, 1459-ben említi: 1459: özvegye, Dl. 38325. A pert András öccse,Zoárdfi István folytatja a Csirékkel: 1438: Dl. 38274.; Endrédi Zoárdfi Tamás fia István: 1439: Dl. 38275. (1413:ZsO. IV. 1462.)270 1459: Dl. 38325.271 1470 előtt: Dl. 57769.272 1450: felesége Csire László leánya, Dl. 14 419.273 1474: Tamás és Dorottya anyja Sós Miklós leánya: Dl. 57769, 1474: Békefi Remig: A pásztói apátságoklevéltára 1342-1812. Bp., 1902. [a továbbiakban Pásztó] I. 383; 1474: Dl. 30 046274 1440: Jakó Zsigmond: A kolozsmonostori konvent jegyzőkönyvei (1289-1556). I-II. Bp., 1990. (A MagyarOrszágos Levéltár kiadványai. II. Forráskiadványok. 17.) [a továbbiakban Kolozsmonostor] 238.; Felesége az Ákosnb. Mikcsfi Újvári László magister, királyi kiküldött özvegye volt, Dl. 14 419. Engel Genealógiája szerint MikcsfiÚjvári László 1398 előtt utód nélkül elhalálozott (Ákos nem 4. Mikcs ága, 1. tábla: Mikcsfi, Mikcs bán utódai, aPölöskeiekkel és Prodaviziekkel rokon Újvári/Újfalusi ágból), de az 1450-es oklevél (Dl. 14419.) egyértelművéteszi, hogy Álmosdi Csire Krisztina anyja Mikcsfi László özvegye volt. Lásd még: ZsO. I. 5302.; 5457.; Arch. II.162.275 A leleszi konvent előtt: 1450: Dl. 14419.276 Csánki, I. 629.; Jakó, 282.; Vende Aladár: "Bihar vármegye községei", in: Borovszky, MVV. Bihar. 104.; ABacsókat Hencidai néven először 1342-ben említik, akkor vált le falujuk Sálhidáról. Módy (2000), 54.277 Dl. 15261.; Dl. 17817.; Kállay Lt. idézi Csánki, I. 629.278 1476: Dl. 17817.279 Engel, Genealógia. Ákos nem 5. Pocsaji ág, 2. tábla: Csire (álmosdi)280 Henchidai Mihály fia László: 1440: Dl. 13573.281 1455: Dl. 71499.282 1453: Dl. 38307.283 Arch. II. 216.; 1411: ZsO. III. 577; felesége Csire László leánya, Dl. 14 419.284 1476: Dl. 17817.; Módy (2000), 59.285 Csánki, I. 629.; 630.; Reiszig Ede: "Bihar vármegye nemes családai"; Vende Aladár: "Bihar vármegyeközségei", in: Borovszky, MVV. Bihar. CD-ROM.; V. László és Mátyás is megerősíti (s kapnak ott egy másiknegyedet is, majd a falu egészét): 1452: Dl. 14593.; 1464: Dl. 14594.; 1486: Dl. 19118.286 A (Becket) Szent Tamás vértanúról nevezett Esztergom-előhegyi prépostság prépostja; dömösi prépost" ahűséges szolgálatokért, amelyeket István prépost már Zsigmond, majd Albert és Erzsébet idejében fejtett kikülönösen a kancelláriai szolgálatban" megkapja Pest megyei Halom, Vecsés, Péteri, Gyömrő birtokokat. 1453: Dl.14591; Dl. 14592.; 1455: Dl. 14929.; Püspöki, Pest m.: 1453: Dl. 14637.; Dl. 14602.; Károlyi, II. 150.; ReiszigEde: "Bihar vármegye története", in: Borovszky, MVV. Bihar.287 1453: Dl. 14602.; 1455: Dl. 14930.288 1439: Dl. 13301.289 1525: Magyar Országos Levéltár: Mohács előtti gyűjtemény: Diplomatikai Fényképgyűjtemény [a továbbiakbanDF] DF 232725.; Engel, Genealógia, Borics nem 2. Grabarjai (Beriszló).; Nagy Iván, Tahy (tahvári és tarkeői) cs.CD-ROM.290 Molnár Gyula kéziratos munkája: Konyár története, 12.291 Vértes, Fejértó puszta, Konyár, Monostorpályi, Hosszúpályi, Ősi, Nebáncs, Penészlek, Nagymihály,Szentmiklós: Molnár Gyula kézirata, 12. Dl 17817.; 30220.292 1479: Dl. 30220. (Nagymihályfalva: a mai Érmihályfalva: Csánki, I. 599.; Bunyitay, III. 270.; Szentmiklós:lehet, hogy Derecske mellett: Csánki, I. 624.; Bunyitay, III. 312.; vagy lehet – az akkori szabolcsi – szatmáriSzentmiklós is.)293 100 aranyért, kikötvén, hogy fia, Illés visszaválthatja (nem érte meg a férfikort, nincs róla más adat, ígvalószínűleg Tamás, majd az ő atyafiaié – István ága – lett a zálogbirtok): 1479: Dl. 30220.294 1507: Dl. 30070.295 1489: Dl. 56104.; Molnár Gyula kéziratos munkája, 13.296 Osváth, 389.297 Mezősi, 268.298 1435: DF 284 111.299 A Balogsemjén nb. kállai Vitéz-ágból: Engel, Genealógia. Balogsemjén nem. 1. Kállai. 3. tábla.300 1428: Dl. 54588.

40

301 A pert először 1437 Vízkereszt nyolcadára halasztják: 1436: Dl. 55046.; majd királynéi szolgálat miatt kapnakfelmentést Zsigmondtól: 1437: Dl. 55064 – 65.; majd 1438 Szent Mihály nyolcadára halasztják: 1437: Dl. 55090.302 1436: Dl. 54999.; 1436: Dl. 55034.; 1437: Dl. 55114. (Kállai Lőkös Miklós fia János alországbíró hathatóstámogatásra számíthatott az udvarból: Arch. II. 121. — 1398: Zs. I. 5512; 1419: erdélyi kanonok;.)303 1436: Dl. 55000.; 1436: Dl. 55010.; 1436: Dl. 55011.304 1437: Dl. 55112.305 1471: Dl. 55956.306 1465: Dl. 55798.307 1471-1473: Dl. 56685.308 1474: Dl. 45565.309 1474: Dl. 55977.310 1476: Dl. 17817. Idézi Jakó, 282.311 Bátori István országbíró utasítja a hatalmaskodás kivizsgálására a szentjogi konventet. Dl 75464. 1478.11.15.312 1378: Kállay, 1752. sz.313 1471: Dl. 55936. (Ez Kanyarként említi a települést.); 1473: Dl. 55967.; Dománhida vámját Csire István 150forintért elzálogosította Kállai Jánosnak. 1467: Dl. 30057.; Bár az 1467-es oklevél szerint Csire István kiváltotta azálogból, s a Kállaiak visszaadták azt, valószínűleg újra a Kállaiak kezére került, mert az 1470-es években az őbirtokukként szerepel.314 1465: Dl. 55798.315 1473: Dl. 55967.316 Kiközösítés terhe mellett: 1474: Dl. 55975.317 1473: Dl. 55967.; 1473: Dl. 55969. 1474: Dl. 57769.; 1474: Dl. 55973.318 1468-1471: Dl. 56680.319 Dl. 45565. 1474.06.08.; Bunyitay, III. 230. Konyár és Bagos részei a birtokukban vannak még 1480-ban és1483-ban is. Csánki, I. 634. 1486-ban Kállai János fiúutód nélküli halála után szállt vissza a Csirékre.320 1474: Dl. 30046.; Az 1470-es években is a Béltekiek kezében maradt: Csánki, I. 547.; 570.321 Drágffy Bertalannak: 1481: Dl. 88660.322 1478: Dl. 45727. (Imre létezését más forrás nem támasztja alá, egy másik oklevél Kristóf fiaként, János mellettTamásról szól. 1479: Dl. 30 220. Engel, Genealógiája sem támasztja alá Imre létét.)323 1472: Dl. 65107.324 Valószínűleg, ugyanis az oklevélben ’csupán’ nyugtatják a Kállaiakat s megegyeznek az átadásró.: 1475: Dl.55999.325 1474: Dl. 17547.; 1475: felesége Jakcs András leánya, Dl. 17697, 1482: Dl. 18 706.326 Arch. II. 112. Zsigmond egyik legközelebbi híve Jakcs Mihály: birodalmi tanácsossá emelkedik: ZsO. V. 1546.;1547., majd országnagy, csakúgy, mint László farai comes és Dalmácia comissariusa: 1417: ZsO. VI. 788.(JakcsAndrás, Csire István apósa Közép-Szolnokn kívül – Hadadon bírnak castrumot – Biharban is tekintélyes volt: 1454-ben Sólyomkő és uradalma zálogbirtokosa. Arch. I. 324.; 414.)327 1474: Dl. 17547.; 1474: Pásztó, I. 383. (Tari Rupert még Hunyadi alatt is jelentős tekintéllyel bírt, Rigómezőnélesett el. Engel, Genealógia, Rátót nem, 4. tábla, Tari.)328 1474: Dl. 17548.329 1475: Dl. 17697. Bátori István országbíró kárpótlásra kötelezi a nádort (!), hogy a hatalmaskodásokkal neki ésjobbágyainak okozott kárt (Pásztón) térítse meg Zsófia asszonynak, illetve fiának, Csire Tamásnak.330 1476: Dl. 45642.331 1470: Dl. 65100.332 Ágota apja, szántói (mácsai) Bekcs Péter Bekcs visegrádi alvárnagy fia volt, s maga illetve utódai a Csákiakfamiliárisai voltak (Bekcs maga Csáki György visegrádi várnagyé, szatmári, székely, ugocsai, fejéri, krasznai ésközép-szolnoki ispáné). Engel, Genealógia, Zsidó nem, 3. tábla: Petőfi és Becski (Bekcs-fi).; Arch. II. 48.; I. 461.Még közös nemzetségi földjeik is voltak Biharban: Csánki, I. 631.333 1474: Dl. 65112.334 uo.335 1507: Dl. 30971.336 Engel, Genealógia, Gútkeled nem 5. Sárvármonostori ág, 10. tábla: Várdai. 1439: Álmosdi Csire Anna: VárdaiMiklós özvegye: A zichi és vásonkeői gróf Zichy-család idősb ágának okmánytára. szerk. Nagy Imre, Nagy Iván,Véghelyi Dezső, Kammerer Ernő, Döry Ferenc, Lukcsics Pál. I-XII. Pest, Budapest, 1871-1931. [a továbbiakbanZichy] VIII. 663.; IX. 325.337 Arch. II. 254.; 503.; Zichy, IX. 103.338 Bátori Miklós 7. gyermeke: Wertner Mór: "A Bátoriak családi történetéhez", Turul 18 (1900) 6-29. 22.; 29.Nemzedékrendi Tábla.339 Engel, Genealógia: Becsegergely nem, 3. tábla: Betleni (Bethlen).; 1523: Dl. 36400.; özvegye: 1525: Dl.255128.; 1521: Kolozsmonostor, 3822. sz.; 1524: Kolozsmonostor, 4037. sz.;

41

340 1521: Dl. 36400. Férje halála után még malmot is építtet Bonyhaán, a Kis-Küküllőn. 1524: Dl. 29988.341 Petri Mór: Szilágy vármegye monográfiája. h.n., é.n. V. 296–301. idézi Kempelen Béla: Magyar nemescsaládok. CD-ROM, Bp., 2001. Álmosdi Csire342 1499: Dl. 62955. Már egy 1474-es oklevél említi a curiat: 1474: Dl. 65112.343 A Baksa nb. eszenyi Csapi Ákos/Ágoston Zsigmond egyik leghűségesebb híve volt (fivére, László alkancelláripozícióba emelkedett): Arch. II. 49.; 1409: ZsO. II. 6543.;344 1495: Dl. 82086.345 1467: Dl. 27042.; Dl. 36393.346 1488: Dl. 29 323. idézi Engel, Genealógia, Ákos nem 5. Pocsaji ág 2. tábla: Csire (álmosdi).347 1491: Dl. 26811.; 1507: Dl. 32567.; 1508: Dl. 26826.348 Dl. 62955. 1499.08.10.; Engel, Genealógia: Ákos nem 5. Pocsaji ág 2. tábla: Csire (álmosdi).Nem tudjuk, hogy Csapi Gergely szalánci várnagy, nagyanyja életében bírta-e a konyári és más részeket, 1515-benhalt meg, s legkésőbb ekkor szállhatott vissza az Álmosdiakra a birtok. 1515: szalánci várnagy, Dl. 82 439. idéziEngel, Genealógia: Baksa rononsága, 8. tábla: Csapi (Eszenyi).; Nagy Iván, 5241. Rekord. III. Köt. Chapy. (IttGergyel György zempléni követként szerepel.)349 V. László 1455: Dl. 71499.350 Arch. I. 114.; 145.; 205.; 442.; II. 196.351 1453: Dl. 55543.; Keresztúr, Temes vm.: Dl. 15216. 1458.03.01.; Hunyadi Jánossal közösen vásárolt is birtokotKözép-Szolnokban (Abram/Molnosábrány): Dl. 14446. 1451.01.13.352 Dl. 107545. 1448.07.26.353 1451: Dl. 14446.354 Arch. II. 196.; 1450: Ladislaus de Pochay, Hunyadi relatora, Dl. 60 762.355 Dl. 16794. 1469.01.28. Szentjogi Konvent356 1504: Dl. 30963.357 1493: Dl. 46238.358 1524: Dl. 72445.359 "Ladislao Paly de Pochay perfuissent .. per rusticos in tumultaria eorumcontra universam nobilitatem superiore": 1518: Károlyi, III. 121.360 Barta Gábor - Fekete Nagy Antal: Parasztháború 1514-ben. Bp., 1973. 111.361 1512: Bajoni Benedek, a váradi püspökség kormányzója. Károlyi, III. 80.; 1516: Dl. 29631.; Molnár Gyulakéziratos munkája, 17.362 Módy György: "Bajom és a Bajoni család uradalma a középkorban", in: Biharnagybajom története és néprajza.szerk. Ujváry Zoltán. Debrecen, 1992. 27-70. 42.; Engel Pál: Magyarország a középkor végén: Térkép. Kézirat.CD-ROM. megjelenés alatt.363 Vende Aladár, "Bihar vármegye községei", in: Borovszky, MVV. 134-35.364 Engel Pál: Magyarország a középkor végén: Térkép. Kézirat. CD-ROM.; Vende Aladár, "Bihar vármegyeközségei", in: Borovszky, MVV. 61.365 ld. Maksay, i.m. I. Bihar. passim.366 Vende Aladár, "Bihar vármegye községei", in: Borovszky, MVV. 61.; Ortvay, II. 520.367 1554: A 57 - Magyar Kancelláriai Levéltár - Libri regii - 3. kötet - 219 - 220. oldal.; E 227 - Magyar KamaraArchivuma - Libri donationum - 2. kötet - 184. oldal; Magyar Országos Levéltár, CD-ROM: Királyi Könyvek Bp.,1998.: sorszám 3.184.; Maksay, I. 196.368 Maksay, I. 198.; 206.; 209.; 210.; 212.; 218.; 219.; 221.; 223.; 234.369 Lukinich, 144.370 1397: Csáky I. 190; 1401: Károlyi I. 512; 1405: uo. 529.; Engel, Genealógia, Ártándi.371 Illésy Gyűjtemény, 1a446.; Gyulaheférvár: Genealogiae - F. 1. - N°. 43.372 Közli Siebmacher, IV. Taf. 14.373 Arch. I. 114.; II. 15.; Csáky I. 497.; Engel, Genealógia, Ártándi.374 Ártándi Tamás fia Balázs Gergely fiai, Ferenc és László. 1470: Dl. 26629.375 Módy (2000), 54.376 uo.377 1507: Dl. 46814.378 1438: Dl. 13152.379 1440: Dl. 13573.380 1440: Dl. 13573.381 1407: Zs. II. 5416; 1422: Herpay Gábor: Debrecen szab. kir. város levéltára diplomagyűjteményének regesztái.Debrecen, 1916. 39.; Engel, Genealógia, Pércsi (Ohati).382 Osváth, 155.383 1453: Dl. 38307.384 1473: Dl. 38370.; 1486: Dl. 19118.

42

385 Nagy Iván, Ártándy család. CD-Rom. (Árthándi)386 1474: Dl. 17578.387 Ártándi Balázs 200 aranyforintért Csáki Ferenctől, Benedektől és Mihálytól (Ferenc székely ispán fiai): 1470:Dl. 26630.388 Csánki, I. 629.389 Ártándi Balázs Losonci Bánfi Miklósé, Bánfi István székely ispán fia, ill. Dénes/Dezső asztalnokmesternagybátyja. 1478: Dl. 36403.; Engel, Genealógia, Tomaj nem, 4. tábla: Losonci Bánfi.390 Ártándi Balázs Naményiektől: 1478: Dl. 100903.391 Felesége Hódosi Jakófi Erzsébet: 1484: Dl. 73531. A Jakókra: Csánki, I. 634.; Továbbá jegyajándék fejében isszereznek Hódosi részeket, mert Árátndi Tamás leánya, Katalin Hódosi Jakó Ferenchez ment hozzá. Mindezeket abirtokokat Tamás ága kihaltával Balázs örökölte. Engel, Genealógia, Ártándi.; 1511: Károlyi III. 79.392 1479: férje, Ártándi Balázs: Herpay, 200.; Engel, Genealógia, Ákos nem 1. Bebek-ág, 1. tábla: Marjai; Borsanem 2. Nadányi.393 1479: Dl. 26641.394 Osváth, 155. szerint Mezőpeterden is.395 1500: Dl. 26080.; Dl. 26160. 1514.; 1514: Dl. 26154.; Engel, Genealógia. Ártándi.396 1508: Dl. 26126.397 Bónis György: A jogtudó értelmiség a Mohács előtti Magyarországon. Budapest, 1971. 349.398 Engel, Genealógia, Csanád nem 1. Főág, 2. tábla: Telegdi; Gútkeled nem 1. Rakamazi ág, 5. tábla: Bátori(somlyói). Ártándi Pál neje tehát nagynénje volt Bátori István fejedelemnek. Ártándi Pál és Telegdi Fruzsinaházassága: Varjú Elemér – Iványi Béla: Oklevéltár a Tomaj nemzetségbeli losonczi Bánffy család történetéhez. I-II.Bp., 1908-1928. II. 351.399 Engel, Genealógia, Gútkeled nem 1. Rakamazi ág, 2. tábla: Szakolyi.; Az Ártándiak hosszasan pereskednek ajegyajándék ügyében szabolcsi birtokokért – Szokolon, Monostorosadonyban, Miháldon, Rakamazon,Bűdmonostoron és Miskén részek – a Szokoliakkal. 1511: Károlyi, III. 76.400 uo. Zsombor nem, 1. tábla: Ördög (sólyomkői, esküllői).; uo. Zólyomi (albisi).; Kolozsmonostor, 4586.401 Engel, Genealógia. Zsidó nem. 4. tábla. Csáky.; 1504: Csáky I. 521; 1526: Csáky I. 558.402 Nagy Iván, Ártándy család. CD-ROM. (Árthándi); Módy (1992), 41.403 1516: DF 253395.; 1518: Dl. 97665.; Már 1507-ben az elhalt Borsi György birtokaira vetnek szemet, s szeretnékazt az özvegytől megszerezni; a Borsiak borsi kúriáját el is foglalták, egy jobbágyát megölték. 1521: Dl. 26253. Apanaszi Pázmányokkal és a Gesztiekkel a vidék félt uraivá váltak, akik ellen a király és a váradi káptalan sem képesfellépni eréllyel: 1507: Dl. 46814.; 1507: Dl. 46814.404 1519: DF 208881.405 1524: DF 276272.; 1525: Dl. 73622.; Királyi Könyvek, A 57 - Magyar Kancelláriai Levéltár - Libri regii - 4.kötet - 494 - 504.; E 227 - Magyar Kamara Archivuma - Libri donationum - 3. kötet, 378. CD: 4.526/e.406 1523: Dl. 72203. Kifejezetten említi Köbölkút possessiót, amit valószínűleg akkor szerezhettek a meglévőbihariak mellé. (Székelyhíd m. Csánki, I. 614.)407 1517: Károlyi, III. 109.408 Óriási összegért, összesen 8500 forintért.409 Mária királyné oklevele, 1523: Dl. 32598. Pál halála esetén fivérére, Balázsra szállt volna a bérlet. Ártándi és akirályi hatalom jó kapcsolatát jelzi, hogy Mária királyné még azt is vállalta, hogy ha támadás érné Husztot, akorona köteles azt megvédeni, vagy egy tiszai áradás esetén megtéríti az Ártándiak kárát.; Barta Gábor: "LudovicusGritti kormányzósága", Történelmi Szemle 14 (1971) 3-4: 289-319. 291.410 1524: Dl. 10008.411 1524: Dl. 26315.; 1524: Dl. 36601.; Megtalálható a Hajdú-Bihar megyei Levéltár Káptalani másolatokban is. 93.sz.; Bunyitay, III. 248.; Jakó, 38.412 Engel, Genealógia, Ártándi.413 Első említésük 1539-ből való. Jakó 4714. Demeter († 1539); Kelemen († 1552). Engel, Genealógia, Ártándi.414 1524: Dl. 36616.; Varga Gyula: Egy falu az országban.(Kismarja életrajza a felszabadulásig). Debrecen, 1978.6-7.415 Módy (1992), 42.; A 57 - Magyar Kancelláriai Levéltár - Libri regii - 1. kötet - 62 - 63. oldal.; E 227 - MagyarKamara Archivuma - Libri donationum - 1. kötet - 54. oldal.; CD: 1.104.416 Barta, 291.417 1526.03.25.: Hajdú-Bihar megyei Levéltár, Káptalani másolatok 103/c; átírja a kolozsmonostori konvent.418 Debrecen története, I. 134.; Módy (2000), 60.419 Márki Sándor: Arad vármegye és Arad város története. Arad, 1891. II. 339-40. idézi Kempelen, Ártándy.420 Hóman-Szekfű, III. 31.; Reiszig Ede: "Bihar vármegye története", in: Borovszky, MVV. Bihar. 493.; ReiszigEde, "Bihar vármegye nemes családai", in: Borovszky, MVV. Bihar. 608.; Barta szerint a király fogatta el őket studott róla maga is: "propter varia et magna sua scelera": Barta, 291.421 Szakály Ferenc: Vesztőhely az út porában. Gritti Magyrországon 1529-1534. Bp., 1986. 61.

43

422 Ártándi Pálné, Fruzsina Kereki várából a börtönben levő férjének: "... te kegelmed tuggyonminketh és mind, fiaydal és liánydval és egeb aruaidval is egessegbenlennwnek, de mel igen kevanum elted, azon kepen kevannam az en germekymmelmeg zabadulasod az the atyadfiaval (t. i. Árthándy Balázszsal), de kel varnunk az nagyIstentwl, az utan az felseges kyralytol . . . . . . merth akarok kegelmednekaz en germekymmel zolgalnia Istenben es ez vylag zerenth, míg az lelek enbennem tarth, merth meghys vagiok kegelmednek igaz thars es zolga minth annakelwthe is lezek az mig elek." közli Makay Dezső: "A Csanád nemzetség. A Thelegdy család", Turul13 (1895) 167-98. 179.; Osváth, 157. szerint János nem tudott a kivégzésről.423 Oláh Miklós levelezése. ’Monumenta Hungariae Historica. Diplomatarium. XXV. szerk. Ipolyi Arnold, Bp.1875. 272-73. (1533-ban írott levele.); Igaz, Debrecent csak 1532-ig bírta, akkor János király az Esztáriaknak és aBajoniaknak zálogosította el. Debrecen története, I. 135.; Barta, 297.; 311.424 Kretschmayr Henrik: Gritti Lajos. ’Magyar Történelmi Életrajzok.’ Bp., 1901. 46-47.; Barta, 300.425 Debrecen története, I. 134.426 uo. Az azonban nem igaz, hogy az Ártándiak Ferdinándhoz készültek volna átpártolni, vagy kémek lettek volna:Osváth, 156.427 Módy (2000), 60.428 Lukinich, 146.; Mezősi, 183. szerint 140,5 porta 11 helységben.429 Nagy Iván, Ártándy család. (Árthándi); Osváth, 158.430 A Biharban is birtokos középnemes Büdy Ferdinánd híve volt, már 1535-ben kap birtokokat, Aradban ésTemesben is: Királyi Könyvek, A 57 - Magyar Kancelláriai Levéltár - Libri regii - 1. kötet, 304-305.; E 227 -Magyar Kamara Archivuma - Libri donationum - 1. kötet, 246. CD: 1.539.A 57 - Magyar Kancelláriai Levéltár - Libri regii - 2. kötet, 406 - 407.; E 227 - Magyar Kamara Archivuma - Libridonationum - 1. kötet, 516. CD: 2.533.; Ártándi Anna és a férje a Mária királynétól zálogban bírt Boldogkő várábaköltözik (1552): A 57 - Magyar Kancelláriai Levéltár - Libri regii - 3. kötet, 1-2.; E 227 - Magyar KamaraArchivuma - Libri donationum - 2. kötet, 1. CD: 3.1.431 Dl. 36601. 1524.432 Károlyi, III. 1885. 413-14.433 1552-ben viszont csak Okány, Balkány, Csépán, Henchida, Kismarja, Kerekegyháza, Gyapoly és Kasza Bocskaibirtoka. Varga, 39. 30. jegyz.; Maksay, I. 240.434 Reiszig Ede, "Bihar vármegye nemes családai", in: Borovszky, MVV. Bihar. 608.435 Benedek mester, esztergom-szenttamáshegyi prépost, majd 1291-96 között váradi püspök készítette. Jakubovich,222.436 Jakubovich, 222.; 298.; 300.; 359.; Bunyitay szerint Álmosd "igénytelen kis község volt": Bunyitay Vince: Aváradi püspökség története. I-III. Nagyvárad, 1883-1884. III. 201.; 275.; A Fóris Anna – Kertész János által közölt92 kepés adat Hosszúpályinál nem megalapozott, még akkor sem, ha összeadjuk a három Ákos-rokon – feltételezett– pályi részeit. Fóris-Kertész: „Bihar vármegye községei”, in: Ladányi Miksa – Ladányi István – Nadányi Zoltán(szerk.): Bihar vármegye. ’Magyar városok és vármegyék monográfiája’, Bp., 1938. 488.; Vende is kiemeli, hogy avidék legnagyobb faluja Bagos volt a 13. század végén.: Vende Aladár, „Bihar vármegye községei”, in: Borovszky,MVV. 88.437 Az 1311-12-es vienne-i zsinat által elrendelt pápai adó beszedése, XXII. János 1331-es újabb felszólítására1332-37 között történt meg, Magyarországon Jacobus Berengar és Raymundus de Bonofalo (majd 1334 utánhelyettese, Jacobus) jelentései alapján rendelkezünk adatokkal. Kiadva: Rationes Collectorum Pontificorum inHungaria. Pápai tizedszedők számadásai, 1281-1375. ’Monumenta Vaticana Historiam regni Hungariaeillustrantia. Series I. Tom. I. [Reprint, sor. szerk. Várszegi Asztrik – Zombori István] Budapest, 2000. [atovábbiakban Rationes Collectorum] 42.438 Rationes Collectorum, 54.; 65.; 71.; 80.; 85.; Bunyitay, III. 254.; 195.439 Jakó, 35.; 282.440 Egy évvel később csak 33 garas. Rationes Collectorum, 43.; 57.441 Rationes Collectorum, 43-44.; 56-58.; 65-66.; 79-80.; Bunyitay, III. 201.442 Rationes Collectorum, 43.; 54.; 57.; 65.; 79.; 85.; Bunyitay, III. 288.443 Rationes Collectorum, 43.; 55.; 81.444 Rationes Collectorum, 43.; 56.; 64.; 79.; 85.; Bunyitay, III. 287.445 Rationes Collectorum, 43.; 44.; 55.; 56.; 79.; 80.; 86.; (Igaz, Gáborjáné 20-ra nőtt 1336-ra.); Fóris-Kertész, 483.446 Hajdú-Bihar megyei történeti olvasókönyv, 9.447 Becsülve Módy Bagosra (330) és Pocsajra (380) vonatkozó számaiból: Módy (2000), 50.448 Györffy ÁMF, Bihar vm. Térképe. Tábla.449 Reiszig Ede: "Bihar vármegye története", in: Borovszky, MVV. Bihar. 501.; Továbbá 2 pusztatelek, és 1szegénysége miatt adókedvezményes jobbágy. Maksay Ferenc: Magyarország birtokviszonyai a 16. századközepén. I-II. Bp., 1990. I. 214.

44

450 Reiszig Ede: "Bihar vármegye története", in: Borovszky, MVV. Bihar. 501.; Maksay, I. 196 – 234.451 Maksay, I. 196-234.452 Mezősi Károly: Bihar vármegye a török uralom megszűnése idejében (1692). Bp., 1943. 268.; Molnár Gyulakéziratos munkája, 18.453 Lukinich Imre: Erdély területi változásai a török hódoltság korában. 1541-1711. Bp., 1918. , 73.; Osváth, 95.454 Lukinich, 74.455 Módy (2000), 61.456 Lukinich, 134.457 Dankó Imre: A körösköz-bihari hajdúság. Gyula, 1959. 45.458 Lukinich, 147.; 344.