Egy Don Quijote élete a Rákosi-korszakban

105

Bezsenyi Tamás

Egy Don Quijote élete a Rákosi-korszakban

Papp Simon, a MAORT olajipari cég vezérigazgatója a ráépülő koncepciós perben tör-ténő elítélése után naplójába feljegyezte, hogy Rákosi Mátyás egy közös barátjuknak azt mondta, hogy Pappnak semmi érzéke sincs a politikához. Az elismert olajmérnök naplója alapján arra keresem a választ, mennyiben lehetett igaza Rákosinak.

Papp Simon élete és munkássága az 1989-es rendszerváltás előtt és után is jól működött politikai tartalmú állásfoglalások hivatkozási pontjaként. 1987-ben a Magyar Rádióban Szebesházi Károly és Kőrösi László, Papp egykori munkatársai a létező szocializmus idejében Papp életének apropóján beszélhettek az amerikai gazdasági szereplők nagy-vonalúságáról, majd 2012-ben Hámori Péter történész a szovjet politika erőszakos bu-taságát elemezhette Papp példáján keresztül.

A dualista Magyarországon született és felnevelkedett férfi olajmérnöki végzettsé-gével az első világháború után elcsatolt, olajat rejtő területek elveszítése miatt, a világ különböző földrészein keresett és talált olajat. Az 1930-as évek közepén úgy döntött egy amerikai olajvállalat, hogy magyar olajlelőhelyek felkutatása után akár az országot is ellátó kitermelésbe kezdjen. Papp Simon a vállalat kérésére hazatért és több dunántúli olajlelőhelyet talált, ahonnan az 1960-as évekig nyertek olajat. A világháború alatt és után minden kormánnyal együttműködött, de Szálasi és Rákosi időszakában is kon-cepciós perbe keverték szabotázs gyanújával. A kommunista vezetőknek volt idejük a per végigviteléhez. 1948-as letartóztatását követően azonban a börtönben tovább dol-gozott. Szabadulása után teljes mellőzöttségben kisebb volumenű olajipari munkákat végezhetett, 1971-ben bekövetkező haláláig.

Jelen dolgozat azt kívánja vizsgálni, hogy Papp Simon példája alapján a totális ha-talommal való együttműködés vagy éppen együtt nem működés milyen feltételeknek köszönhető. A totális igényű hatalom hogyan tudja rákényszeríteni az akaratát, illetve hogyan tud egy, a Horthy-korszak elitjéhez tartozó embert meggyőzni az együttműkö-désről? E kérdések feltételével és megválaszolásával kívánom Stephen Kotkin „bolsevi-kul beszélni” fogalmának implicit kritikáját adni.

kotetlen_2012.indb 105kotetlen_2012.indb 105 2012.11.10. 13:28:452012.11.10. 13:28:45

106

A totális hatalom határa?1.

A totalitarizmus a hidegháború kezdetén még egyértelműnek tetsző fogalma mára igencsak vitatottá vált. A totalitarizmus paradigma klasszikusa, Hannah Arendt (1992) az 1951-ben kiadott A totalitarianizmus gyökerei című művében fejtette ki, hogy a 20. század elején felbomlottak a hagyományos társadalmi viszonyrendszerek és az így lét-rejövő osztálynélküli társadalmakban védtelenné váló állampolgárok atomizált egyén-ként, az arctalan tömeg részeiként, jó alanyai lettek a fasiszta és kommunista ideológi-ákból következő törekvéseknek.

Carl J. Friedrich (1954: 52–53) Arendtre támaszkodva öt pontba gyűjtötte a totális hatalom jellemzőit: (1) az élet minden területére kiterjedő egyedül érvényes hivatalos ideológia teljes elfogadása, (2) egyetlen nagy, tömegpárt léte, amelynek tagjai (a la-kosság nem több, mint 10%) fanatikusan kötődnek pártjukhoz és alávetik magukat a centralizált hierarchiának, (3) a fegyveres erők és a (4) tömegkommunikáció feletti állami monopólium, illetve (5) államilag intézményesített terrorrendszer, amely vélet-lenszerűen választ ki „ellenségeket”, akiket fi zikai és pszichikai módszerekkel félem-lítenek meg.

A totalitarizmus paradigma a különböző totális rendszerek hasonlóságait hangsú-lyozza, azok ideológiai hátterétől függetlenül. Ez azonban nem teszi érthetővé a tota-litárius rendszerek empirikus, társadalomtörténeti vizsgálatainak eredményeit, mivel a rendszerspecifi kus ellenállási vagy együttműködési módszereket elfedi, pedig ezek bizonyítják, hogy az egyének nem teljes egészében a rendszer uraltjai. Miért működött mégis a totális igényű hatalmi rendszer? A kínálkozó magyarázat, hogy a hétköznapi ember megértette a hivatalos ideológiát, azt elsajátítva pedig (jelentését-értelmét meg-változtatva) azt tették és mondták, amit véleményük szerint elvártak tőlük. De valójá-ban újrafogalmazták vagy átalakították mikroszinten a hatalom makroszinten megfo-galmazott elvárásait. (Bolgár 2011)

A totális igényű hatalom Papp Simonnal szembeni kirakatpere kapcsán a fenti ma-gyarázat elégtelenségére mutatok rá, ugyanis az elismert olajmérnök nem sajátította el a hivatalos ideológia nyelvezetét, ennek megfelelően az ellene folytatott koncepciós pert sem értette, amivel magának a pernek a koncepciója kérdőjeleződött meg. Ennek elle-nére az erőszakot és meghurcoltatást nem tudta elkerülni. Polgári értékrendszere alap-ján nem értette, következésképp teljesen elfogadni sem tudta az ideológiát. A hatalom különböző szintjein található vezetők egymásnak ellentmondó viselkedése Papp Si-monnal szemben, illetve az államvédelmi és igazságügyi szervezetek vonakodása, majd Papp véglegesen büntetőügybe keverése éppen az egyértelműen centralizált és tudatos hatalmi gépezet fenoménja ellen szól. Végül, az állami terrorrendszer által véletlenül kiválasztott ellenségek toposzát cáfolja, hogy a szovjet vezetők kezdetben együttmű-


107

ködést ajánlottak, és ennek a Papp részéről történő megtagadása után az elítélésével kaparintották meg szakértelmét, mint rabmunkát.

Természetesen a totalitarizmus paradigma defi níciója már a század második felétől kezdve komoly kritikákat kapott és vitákat váltott ki. Jerry Hough (1987) ellenvetése azon alapul, hogy a politikai outputok kizárólagos vizsgálata megnehezíti a totális ha-talomra törekvő rendszerek elemzését. Hiszen az inputok, vagyis a döntéshozatalt befo-lyásoló tényezők feltérképezése alapján az outputok mögött álló vélt és valós szándékok könnyebben elkülöníthetőek.

Bartha Eszter (2003: 27–28) a Sztálinizmus hétköznapjai című könyv bevezető ta-nulmányában elemzi a totalitarista modell uralom defi níciójának problémáját. A tota-litarizmus paradigma nem tudja részleteiben megmagyarázni a politikai változásokat, mivel csak a forradalmiság kényszerű fenntartásában találja meg a hatalmi politizálás ingadozásainak okát. Ahogy Foucault (1998: 130) Az igazság és az igazságszolgáltatási formák című munkájában írja, a hatalmat az elnyomással nem lehet azonosítani, mivel „a hatalmi viszonyok nagyon fi nomak, eltérő síkokon érvényesülnek, úgyhogy nincs értelme a hatalomról beszélni.” A későbbiekben még hozzáteszi, hogy a hatalmat meg-szerző csoportok sem feltétlenül képesek megváltoztatni a hatalmi viszonyokat mikro-szkopikus szinten, ahogy példájában a Szovjetunióban „a családban, a szexualitásban, a gyárakban, az iskolákban működő hatalom változatlan maradt.” (Foucault 1998: 131)

Az 1990-es években a társadalomtörténeti szempontú megközelítések egyik legnép-szerűbb történésze, Stephen Kotkin a Mágneshegy című művében így határozza meg (a totalitárius paradigmával is szembehelyezkedve) a szovjet hatalmi rendszer kuta-tását: „A bolsevik monopólium megteremtése nem magyarázható adekvátan, ha fi -gyelmen kívül hagyjuk a kulturális dimenziót. Maga a bolsevizmus, az evolúcióját is beleértve, soha nem pusztán egy intézményrendszert, egy vezetői csoportot vagy egy ideológiát jelentett, hanem mindig is magában foglalt egy teljes szimbólumrendszert, új attitűdöket, nyelvet és beszédstílust, új viselkedési mintákat a privát és a közéletben... egyszóval egy olyan megélt tapasztalatot, amelyen keresztül lehetséges volt elképzelni és életre hívni a szocializmusnak nevezett új civilizációt.” (Kotkin 1995: 14)

Michel Foucault a hatalom mikrofi zikája fogalom bevezetésével olyan szempontból vizsgálja a hatalmat, amely a saját értelmezésem szerint a cselekvő egyén szerepét hang-súlyozza.1 A hatalom defi níciója Foucaulnál (1999) mindig az adott rendszert legitimáló igazságok gyártásából eredeztethető. Ennek köszönhetően a hatalom folyton kérdezős-ködik, nyomoz és pénzt áldoz az igazság kutatásának intézményesítésére, ugyanakkor ennek az igazságnak aztán saját maga is alá van vetve. Foucault (1999: 322) elveti az árucseréhez hasonló hatalomszerzés és megtartás elképzelését, elavultnak tartja a kér-

1 A szovjetológiában viszont a pontos kérdés, hogy az államhatalomhoz képest a személyek miként tudják akaratukat érvényesíteni.


108

dést, hogy kié a hatalom, sokkal fontosabbak az erőviszonyok (erők, energiák, anyagok, vágyak és gondolatok sokaságából felépülve). Hobbes Leviathánját példaként hozva, az akaratok sokaságából összeálló szuverén központi lelkének vizsgálata helyett, Foucault arra helyezi a hangsúlyt, hogy a centralizált hatalom milyen periférikus testekből, ha-talmi eff ektusokból és erőviszonyokból áll össze. Ehhez a fenti szempont mellé négy másikat sorol, mint (1) a hatalmat ott kell megragadni, ahol a gyakorlat a legtávolabb van a jogrendtől, (2) a hatalom nem egy masszív és homogén uralom fenoménja, (3) nem lehet a centrumból dedukálva megismerni a hatalmat, (4) a létrejövő ideológiák-nál összetettebb tudásformák és tudásapparátusok működését kell vizsgálni. (Foucault 1999: 323–326)

Ezzel a megközelítéssel Foucault (1999: 326) megválik a Leviathán modelljétől, mondván „a jogi szuveneritás és az állam intézménye által körülhatárolt mezőn” kívül az „uralom technikái és taktikái felől kell elemezni” a hatalmat.

A nyelv diktatúrája vagy a diktatúra nyelve2.

A nyelv szerepe, mint ami a kommunista rendszereket nemcsak jellemzi, de meg is határozza már a 1960-as évek szovjetológiájában merült fel. Michael Waller (1968) Th e –Isms of Stalinism című tanulmányában a szovjet rendszer előtti és azt követően kiadott orosz szótárakat elemezte, különös hangsúlyt fektetve az idegen és az –izmus végű szavakra. A szovjet hatalom által preferált nyelvhasználatot annyiban különítette el a korábbi korszakokétól, hogy megnövekedett a preskriptív szóhasználat.2

Ám a sztálinizmust, mint civilizációs modellt felvető Stephen Kotkin és a hozzá hasonlóan társadalomtörténeti megközelítéseket alkalmazó Sheila Fitzpatrick, Lewis H. Siegelbaum szovjetológiai munkáiban kapott szisztematikus szerepet a nyelv vizs-gálata. Kotkin (1995) a Mágneshegy című művében, a totalitárius hatalom egyik leg-fontosabb tulajdonságának a nyelv feletti kontrollt tartja. A szerző magánlevelezéseket és nyilvánosságnak szánt szövegeket egyaránt felhasználva alkotta meg a bolsevikul beszélni fogalmát. A kifejezés egy olyan új szociális identitást jelentett a beszédmódon keresztül a társadalom tagjai számára, amelyben a múltból öröklött (paraszti, vallásos, nemi) és az új (életkor, családi állapot) azonosulási formák „a bolsevizmus megkerül-hetetlen politikai lencséin szűrődtek át.” (Kotkin 2001: 129)

Kotkin – a fogalmat alátámasztandó – munkásnők közötti levelezéseket, illetve egy tatár villanyszerelő szovjet identitásáról szóló személyes hangú szövegét elemzi.

2 Ennek egyik legismertebb irodalmi példája Orwell: 1984 című regényéhez tartozó újbeszél nyelvről ké-szült függelék, amelyben a jógondol fogalmának egyértelmű jelentése a pártszerűség. Orwell, George: 1984. (forrás: http://mek.niif.hu/00800/00896/00896.htm#3) (utolsó letöltés: 2012. 03. 25.)


109

(Kotkin 2001: 125-134) Habár ezek a személyek mind munkások, és nem tanult ér-telmiségiek, mégis képesek voltak alkalmazni az adott formulákat, még akkor is, ha nem hittek benne, vagy nem a saját megfogalmazásuk volt. A pártállam által felkínált nyelvezet és szókészlet elvetése igencsak nehéz lett volna, de meg sem érte, „ugyanis az állampolgárok a hivatalos elvárásoktól.. meglehetősen elszakadó hétköznapi gyakorla-taikat ezen a nyelven jól-rosszul megfogalmazva elfogadhatták a hatalom szemében.” Bolgár (2011: 20-21) itt utal arra, hogy ez nem pusztán a kommunista, de még csak nem is a totalitárius rezsimek sajátossága, hanem „minden monopolitisztikus igényű szim-bolikus rendszer interpretálható ebből a nézőpontból.” (Bolgár 2011: 28)

Mielőtt a Kotkin által vázolt társadalmi identitás elemeit sorra vennénk, érdemes az elmélettel szemben megfogalmazott kritikákat megnézni. Timothy Johnston (2011: 17-51) a Being Soviet című könyv előszavában a bolsevikul beszélni fogalmát – Foucault hatását magán viselő –mindent átfogó fogalomnak tartja, amely szemben áll az ő általa alkalmazott de Certeau-i mindennapi kreativitásból táplálkozó élőhely taktikája fogal-mával.

Michel de Certeau A cselekvés művészete című munkájában alkotta meg az élőhely taktikája fogalmát, amely arra kíván magyarázatot adni, hogy a személyek miként ala-kíthatják és mozoghatnak egy „készen kapott” társadalmi rendszerben. De Certeau szemében a társadalom tagjai „idegenekként folytonosan úton vannak olyan rendsze-rekben, amelyeket nem ők hoztak létre.” (Berger 2008: 11)

Ezzel szemben Foucault a hatalom létének és senki számára nem birtokolható dina-mikájának tulajdonítja a diskurzusok meglétét: „a hatalom egész egyszerűen kényszerít minket az igaz diskurzusok előállítására, hiszen igényli ezt az igazságot, mert nélküle nem tudna működni: el kell mondanunk, akár tetszik, akár nem, be kell vallanunk vagy meg kell találnunk az igazságot.” (Foucault 1999: 319)

Ezért Johnston (2011: 40-41) alapvető problémája a kotkini fogalommal, hogy a ha-talommal szembeni beszédmód megválasztása, nemcsak egy békés kísérlet arra, hogy az átlag szovjet állampolgár megmentse saját méltóságát a szovjet államhatalommal szemben, hanem egy olyan kreatív játék, ahol a beszélő nem pusztán átveszi az állam ál-tal elvárt szóhasználatot, hanem alakítja is, ezzel pedig sajátos viszonyulást (pl. egyez-kedő) hoz létre a hatalommal szemben.

A kritika élét mindenképp tompítja, hogy ezzel Kotkin is tisztában van, nem vélet-lenül utal már műve elején a de Certeau-i fogalomra, (Kotkin 1995: 35) habár a nyelvi elemzést tartalmazó fejezetnél nagyobb hangsúlyt fektetett a rendszer igazságait meg-fogalmazó, mint annak kijátszásával próbálkozó szövegeknek. Utóbbiak a foucaulti értelemben nehezebbek is, hiszen a diszkurzívan megteremtett igazságok adják meg a beszélők legitimitását, hatalmát. Amennyiben az egyén refl ektál a saját igazságára, azzal konkrét szándék nélkül is bizonyíthatja, hogy az igazság nem független tőle, ezzel pedig a többiek szemében hazugságot kockáztat.


110

A nyelv szempontjából elemzett látszólagos vagy valós együttműködés a pártállam-mal magával hozza az 1980-as években Németországban megjelenő Alltagsgeschichte (mindennapok történelme) révén népszerűvé váló fogalmat, az önfejűséget (eigensinn). Majtényi Lüdtke interpretációjában „az emberek még a diktatúrák legsötétebb napjai-ban sem »marionett bábuként« mozogtak a politikusok kezében...”, ez a történészi kon-cepció erősebb megfontolásokon alapult annál, „mintsem hogy teret engedjen a politi-katörténeti események historicista szemléletű rekonstrukciójának.” (Lüdtke 1993: 15)

A fogalom német kultúrtörténeti hátterének pontos megrajzolásától eltekintve, csu-pán utalok a Grimm testvérek A makacs gyermek című meséjére, illetve Hegel A Szel-lem fenomenológiájára, ahol a saját akaratot (der Eigene Sinn) az uralom és szabadság kettősségében fogalmazta meg. (Majtényi 2003: 145)

A fogalom jelentése kiegészült a pszichológiából ismert elsajátítással, és így – első-sorban történészek – arra használták, hogy bemutassák az egyének hogyan alkalmaz-kodtak diktatúrák idején a legtöbbször új és idegen társadalmi, politikai vagy gazda-sági változásokhoz, mennyiben voltak képesek kizárni azokat a saját magánéletükből. A történészek a fogalom kötőjeles írásával (t.i. Eigen-Sinn) a „saját értelem, tudat- je-lentést hangsúlyozva jelezték az olvasó számára, hogy ha korlátozottak is cselekvési lehetőségei, saját cselekedetének irányítója azért az egyén mindig saját maga marad.” (Majtényi 2003: 146)

A fogalom kontingenciáját az okozza, hogy különböző egyének eltérő szituációkban megvalósuló cselekedeteinek függvénye, ebből következően minden kontextusban sa-játos jelentést nyer el. Ám egyértelműen használata mellett szól, hogy nem kapcsolódik oly szorosan a nyelvhez, mint a bolsevikul beszélni vagy az élőhely taktikája fogalmak. Az utóbbi két fogalom kontingenciája sem elhanyagolható. Elég, ha az orwelli újbeszél kacsabeszél fogalmára gondolunk,3 vagy Eörsi István híres írószövetségi felszólalására, amelyben követelte a cenzúra bevezetését. (Krokovay 1977)

Mennyire modernek a kirakatperek?3.

A koncepciós per jelzős szerkezet első fele utal arra az előre kitalált, az ítéletet magában hordó elgondolásra, amelynek alapján – lehet ez bármilyen eszmei vagy ideológiai töl-tetű – a büntetőeljárás és a per lefolyik. A koncepciós per alesetének tekintik a kirakat- vagy látványpereket, amelyek a széles nyilvánosság előtt zajlottak. A korábbi történel-mi korszakokban előre megtervezett nyilvános perek és a sztálini korszak kirakatperei közötti óriási és döntő különbség a beismerő vallomás. Darai Lajos A koncepciós per

3 „...a kacsabeszél is kétértelmű. Ha az elhápogott nézetek pártszerűek, akkor csak dicséretet jelent...” Orwell, George: 1984. (forrás: http://mek.niif.hu/00800/00896/00896.htm#3) (utolsó letöltés: 2012. 03. 25.)


111

gyökerei című írásában4 – a címmel ellentétben végig kirakatperekkel foglalkozik – a Szókratész elleni athéni pert párhuzamba állítja a modern kor kommunista rendsze-reiben lefolytatott ügyekkel. Azonban nem hangsúlyozza a különbséget, amennyiben a utóbbi esetben a vádlott a beismerő vallomással – ebben az esetben irreleváns, hogy kényszer vagy meggyőzés hatására –elfogadja a „játékszabályokat” és ezzel a per kon-cepcióján belülre kerül, míg az előbbi, ókori esetben a koncepciót elutasító vádlott magatartásával az ügy helyett, az azt kitermelő rendszer kritikáját adja.

A Felügyelet és büntetés című művében Foucault a modern büntetés tárgyának az életet tartja, míg a korábbi középkori büntetések a testet célozták. A nyilvánosság előtt zajló középkori és koraújkori kivégzések már nem részei a királyi hatalom megőrzé-sének. Ennek megfelelően a felvilágosodás korát követően „a büntető igazságszolgál-tatás apparátusának a testetlen valóságon kell megtapadnia”. (Foucault 1990: 26) Az enigmatikusnak tűnő mondat értelmét a tárgycsere fogalmával bontja ki. A törvényke-zés alá vonható tárgyakról (például gyilkosságról) mondanak ítéletet, de ezzel a gyil-kosság esetében a vágyat, a kitörést és a szenvedélyt ítélik el. Az enyhítő és súlyosbító körülmények közé nem csupán az esethez kapcsolódó elemeket vonják be, hanem „ami bíróilag nem is kodifi kálható: a bűnöző ismeretét, a róla alkotott véleményt, azt amit tudni lehet a közte, múltja és az általa elkövetett bűncselekmény közötti kapcsolatok-ról.” (Foucault 1990: 27)

A tudományosan megismerhető tárgyak közé bekerül a törvénysértés, mondja Foucault, a bűnöző lelkének megértése modern fejlemény a középkori szemlélethez ké-pest, ahol elég volt a tettes, a bűncselekmény kodifi káltsága vagy a kár nyilvánvalósága és az ehhez tartozó büntetés. A „miért történt így?” tipikusan modern kérdésére adott válaszban a tett megmagyarázásán keresztül az egyén minősítése valósul meg. Ehhez járulnak még további kérdések Foucault szemében: „Miképpen gondoskodjunk a tettes fejlődéséről? Mi módon javulhat meg a legbiztosabban?” A kérdésekre adható válaszok miatt a büntetőbíráskodás újraminősítése történik meg, vagyis a működését és öniga-zolását már nem magára, hanem másra való hivatkozással – szakértői véleményekkel – biztosítja. Adminisztratív funkcióként átadja a főszerepet a technikának és a tudomá-nyos diskurzusoknak.

A kommunista rendszerekben valósították meg látszólag a leginkább a saját auto-ritásától megfosztott büntetőbíráskodást. Amíg a Foucault által elemzett XIX. századi angol és francia bíróságok döntéseit a szakértők tudományos diskurzusai határozták meg, addig a kommunista rendszerek koncepciós pereit olyan politikai diskurzusok konstituálták, amelyekből megszülettek a döntést megelőlegező, de azt meg is alapozó szakvélemények. A beismerő vallomások révén a bűnelkövetők a hatalom számára ér-

4 Darai Lajos: A koncepciós per gyökerei (forrás: http://www.xxszazadintezet.hu/rendezvenyek/perek_es_

osszeeskuvesek_tudoma/darai_lajos_a_koncepcios_per_g.html) (utolsó letöltés: 2012. 03. 24.).


112

telmezhető és kívánatos viselkedést produkáltak. Ráadásul ezek a beismerő vallomások olyan erővel bír(hat)tak, mint a középkori nyilvános kivégzések látványossága.

Összefoglalva, a modern büntetőbíráskodás által a bűnöző megismerése és meg-javítása érdekében kifejlesztett eszköztár és tudományos diskurzus megteremtett egy olyan rendszert, amely döntő szerepet szán a döntési lehetőségek következményeinek, a mérlegelésnek és a körülményeknek. Ennek a tudományos diskurzusnak a kommu-nista hatalomgyakorlásban betöltött politikai szempontú preskripciója a kirakatperek esetében visszahozta a középkori hármasság (1’ bűncselekmény, 2’ az azt büntető cik-kely, amely 3’ tartalmazza a büntetést is) megkreálásának lehetőségét, ahol valójában nem fontos a bűnöző megértése, csak amennyiben hozzájárul beismerő vallomásával a középkori kivégzések látványosságát idéző mediatizált világhoz (leggyakoribb pél-da az élő közvetítés rádión keresztül). Vagyis a modern büntetőbíráskodás rendszerét használva, annak keretébe ágyazva hozták vissza a középkori látványbüntetést. Azzal az eltéréssel, hogy míg az első esetben a bűnhődés látványa, a modern kirakatpereknél viszont a bűn nyilvános megvallása kerül a középpontba, vagyis nem a test, hanem az emberi psziché széles nyilvánosság előtti „megcsonkítása” volt a cél.

A második világháborút követő magyar államszocialista rendszer kiépülésével meg-jelentek a koncepciós perek és az adott ügyhöz kapcsolódó állami kiadású szövegköny-vek5 (a vádlottak és tanúk vallomásai, szakértői vélemények, illetve az ítélet). Ezeknek a kirakatpereknek a Kádár-korszakbeli hallgatás után, a rendszerváltás idején indult meg a leleplező irodalma.6 Az átfogóbb tendenciákat és mintázatokat kereső szaktörté-nészi munkák még a korszakolásban sem egységesek, a rendszerváltás óta a kirakatpe-rek vizsgálata főként konkrét ügyekre korlátozódott.7

Hódos György Tettesek és áldozatok című könyve 1949-et tartja a második világ-háborút követő koncepciós perek kezdő évének, ez alapján minden a Rajk-perrel kez-dődik, amelynek a szerző is egyik vádlottja volt. (Hódos 2005) Török Bálint (2007) 1947-et jelölte meg a tanulmánya címében: Kik esküdtek össze a köztársaság ellen? Az első nagy koncepciós per, 1947. Kubinyi Ferenc (1998) Az első magyar kirakatper című írásában 1946-ot jelöli meg, amikor már elkezdődtek a letartóztatások a Magyar Kö-zösség elleni ügyben. Kovács Imre gondolatait idézte Kubinyi a kirakatperek célját és értelmét illetően: „A kommunisták értettek az »összeesküvések« kreálásához, szinte

5 Példák a teljesség igénye nélkül: Az imperializmus fekete zsoldosai a Mindszenty- és Grősz-per tanulságai. Művelt Nép Tudományos és Ismeretterjesztő Kiadó, Budapest, 1952., Vádirat Rajk László elleni bűnügyben. Miniszterelnökség Sajtóosztálya, hely nélkül, 1949.6 Példaként: Paizs Gábor (szerk.): Rajk-per. Ötlet Kft ., Budapest, 1989., Soltész István (szerk.): Rajk-dosszié: Soltész István dokumentumválogatása. Láng Kiadó, Budapest, 1989., Kovács Lajos Péter: Mindszenty-per. Reform Kft ., Budapest, 1989.7 Példaként: Gergely Jenő: A Mindszenty-per. Kossuth Kiadó, Budapest, 2001.


113

minden hétre időzítettek egyet, hogy ürügyet találjanak mind rámenősebb politikájuk igazolására, másrészt a magyarság kompromittálására, nehogy szimpátiát keltsen sorsa a nagyvilágban.”

Kahler Frigyes (2003) „Valós” tényállás alapján – A forradalom utáni koncepciós perek című írásában a Brusznyai- és a Földes-per alapján jut arra a következtetésre, hogy a koncepciós perek korábban megszületett állampárti határozatok – például az ellenforradalom felforgató tevékenységének – bizonyítása volt a cél. Az államhatalom által megteremtett narratív igazságához kívánták igazítani a „valóságot”. Kahler ér-telmezésében az 1956-os forradalmat követő koncepciós pereket az különbözteti meg a Rákosi-korszak idejére eső kirakatperektől, hogy utóbbiak esetében szükség volt „per-beli tényállások megkomponálására”, (Kahler 2003) míg az előbbiek esetében elég volt pusztán a forradalomban való részvétel.

Zinner Tibor rendszerváltás idején kiadott munkája, az Adalékok a magyarországi koncepciós perekhez egybefogja a különböző megfontolásokból szervezett koncepciós pereket, a külföldi gazdasági vagyon államosítása érdekében történő eseteket egybe-söp ri az őt sokkal jobban érdeklő politikai ellenfelek ellen indított ügyekkel. (Zinner 7) A magyarországi koncepciós perek főbb sajátosságait az azonos vádpontokban (szer-vezkedés, kémkedés) keresi, (Zinner 35) noha ezek önmagukban csak azt mutatják, melyek voltak azok a „bűncselekmények”, amelyeket a legkülönfélébb társadalmi és fog-lalkozási csoporthoz tartozó emberekkel össze tudtak kapcsolni.

Érdekes kivétel Bencsik Zsuzsanna (1994: 191–207) Egy koncepciós per előkészítése: a provokáció „kultúrájának” honosítása című tanulmánya, amely Uzoni Pünkösti Lász-ló háborús bűnösnek nyilvánított katonatiszt látszólag az imperialista hatalmaknak végzett kémkedési munkájáról szólt. Valójában az államvédelem abban a hitben kíván-ta tartani Pünköstit, hogy az Intelligence Service-nek segíti a tevékenységét, akiknek nyújtott támogatása miatt felkeres egyházi személyeket és katonatiszteket, ezzel az ál-lamvédelem olyan információkhoz jut, amellyel feltérképezheti a rendszerrel szemben álló csoportokat.

Az ügy érdekessége, hogy „tanúként azt a dr. Szöllőssy Lórándot, aki a Népügyész-ségen a kihallgatásokat vezette. Elmondta, javasolta Pünköstinek, tegyen feljelentést a rendőrségi eljárás ellen, ha ott bármi módon bántalmazták volna. Pünkösti erre azt válaszolta: nem érdemes, úgyis tudja, mi vár rá, számolt a következményekkel. Vagyis a kihallgató ügyész szerint Pünkösti azért vonta vissza a vallomását és mentette társait, mert szégyellte magát vádlottársai előtt, akik a tárgyaláson is jelen lesznek.” (Bencsik 1994: 206) A tárgyalásról beszámoló Népszava ennek ellenére mégis úgy kezdte a cik-ket: “Beismerő vallomást tett Pünkösti az összeesküvők kémszervezetének vezetője”. (Bencsik 1994: 206)


114

Napló és memoár4.

A napló, mint egy életút részét napi bontásban megjelenítő dokumentumhalmaz, a tör-téneti antropológia megjelenésével nyert teret. Ugyanis ez az irányzat a valóságnak azt tekinti, ami „a megélt emberi tapasztalatok, a megélt történeti események és a megélt társadalmi struktúrák szűrőjén, közvetítésén keresztül ragadható meg.” (Niedermüller 1994: 117) Éppen ezért antropológusokhoz köthető az első ilyen szisztematikus mun-kák elkészülése, mint például Alan Macfarlane (1970) Th e Family Life of Ralph Josselin. A Seventeenth-Century Clergyman. An Essay in Historical Anthropology című műve. Hazai terepen, Mohay Tamás (1994) egy Ipolynyéken élt parasztember személyes szö-vegeit dolgozta fel.

Gyáni Gábor tanulmányában a napló fő hasznának „nem a történeti múltra vo-natkozó »elsődleges«” adatokat, „hanem a szubjektív történelem úgyszólván primér” dokumentálását tartja. (Gyáni 2000: 149) A gazdasági, társadalmi makrostruktúrák megismerése helyett, a múlt személyes átéléséről adnak információt, mint ilyenek a posztmodern történetírás kedvelt forrásai közé tartoznak. Az ezt megelőző esemény- és politikatörténeti megközelítés naplóhasználatára Ránki György könyve a legszem-léletesebb példa. Emlékiratok és valóság Magyarország második világháborús szerepéről című művében a források és az aktuális politikai klíma alapján szembesítette, ha tet-szik, kijavította ezeket a naplókat Ránki (1967).

A naplók a maguk konkrétságában mégis számot adnak olyan általános kérdések-ről, hogy az adott korszak embere miként viszonyult a térhez, milyen időfelfogása volt, vagy hogyan tudta identifi kálni magát.

Ez a megközelítés nem a tárgyi valóság adathalmazát kívánja összegyűjteni. „A mit ettek, ittak és hogyan ápolták személyes vagy társadalmi kapcsolataikat?” kérdés abban az értelemben fontos, hogy milyen tapasztalatok kapcsolódtak ezekhez az élmények-hez, miféle korabeli univerzumban tájékozódtak vagy akár miként alakították azt.

Vajon mennyire alkalmas a visszaemlékezés – a konstrukciók utólagossága, az em-lékképek bizonytalansága ellenére – arra, hogy a szerző identitását közvetlenül értel-mezzük? Gyáni Gábor Scitovszky Tibor (1997) memoárján keresztül úgy válaszol erre a kérdésre, hogy a konkrét jelentést nélkülöző emlékképek éppen azzal kapnak társa-dalmi kontextust, ahogy a szerző visszatérve saját jelenében értelmezi azt.

Összefoglalva, a memoár az identitás megkonstruálása érdekében egységes(ebb) narratívába helyezi az életpálya darabjait a naplóval szemben. Azonban nem szabad fi -gyelmen kívül hagyni az emlékezés idejének a jelentől mért távolságát, amely jelentősen átalakítja a narratívumot.

Papp Simon esetében mindkét forrástípus jellegzetességei fontosnak bizonyulnak. Életének első felét, pályájának nagy részét napló formájában örökítette meg, azonban 1948-as letartóztatását és bebörtönöztetését 1964-ből visszatekintve vetette papírra.


115

Papp Simon habitusa5.

A mű hősének, Papp Simonnak a viselkedését, történetét, illetve azt, hogy személyi-ségének mikrokozmoszát összevethessük a hatalom makrokozmoszával a bourdieu-i habitus fogalom felhasználva kívánom elemezni. „A habitust azok a kondicionálások termelik ki, amelyek a létfeltételek egy meghatározott csoportjához tartoznak, azok a strukturáló struktúrák, amelyek úgy funkcionálnak mint a létrejövő (későbbi) struk-túrák meghatározói, vagyis mint a gyakorlat és a reprezentációk alapvető nemzői és szervezői, amelyek adaptálódva lehetnek hozzájuk, de anélkül, hogy a célok tudatos szándékát, ill. az ezek eléréséhez szükséges kifejezett tudást feltételeznénk, és amelyek objektív módon úgy szabályoznak, hogy nem feltételezik e szabályoknak való tudatos engedelmességet, és amelyek végső soron anélkül valósítanak meg egy kollektív ösz-szehangolódást, hogy bármiféle karmester szervező cselekményeinek termékei lenné-nek...” (Bourdieu 1980: 48)

A fogalom használata lehetőséget ad arra, hogy Papp hatalommal szemben álló tevé-kenységét ne feltétlenül hősi ellenállásként, hanem a szocializációból adódó szemé-lyes viselkedéskészletekkel össze nem egyeztethető „eltévelyedésének” vagy kétség-beesésének tulajdoníthassuk, amely részben/egészben a társadalmi-politikai változá-sok miatt történhetett meg.

Ugyanakkor, a habitus fogalma azért is hasznos, mert heurisztikus magyarázatot nyújt Papp saját elittársaihoz fűződő viszonyáról: „Ha ki is van zárva, hogy ugyan-annak az osztálynak minden tagja (vagy legalább ezek közül kettő) ugyanazokkal a tapasztalatokkal és ezeknek ugyanazzal az elrendezésével rendelkezzen, az bizonyos, hogy ugyanannak az osztálynak a tagjai nagyobb eséllyel rendelkeznek arra, mint más osztályok bármely tagja, hogy ugyanazokkal a szituációkkal konfrontálódjanak... Az egyéni diszpozíciók minden rendszere egy strukturális variánsa egy másiknak, ahol kifejeződik a pozíció egyedisége az osztály, a röppálya keretén belül. A „személyi” stílus, vagyis a különös ismertetőjegy, amelyet hordoznak, ugyanannak a habitusnak a termékei, soha nem más, csak egy változata annak a stílusnak, amely a kornak vagy egy osztálynak a sajátja... Az egyéni habitusok közötti különbségek elve a társadalmi röppályák egyediségében rejlik, amelynek megfelel az időbelileg elrendezett determi-nánsok régiója, és amelyben az egyik röppálya redukálhatatlan a másikra. A habitus, amely minden pillanatban strukturálja a létrehozott struktúrák arányában az új ta-pasztalatokat az előző tapasztalatokon keresztül, amelyek érintik ezeket a struktúrá-kat a szelekció hatalma által defi niált korlátok között, egy sajátságos integrációt valósít meg, amelyet ugyanazon osztály a tagjainak első tapasztalatai és későbbi közös tapasz-talataik határoznak meg” (Bourdieu 1980: 100–102).


116

Papp Simon erdélyi nemesi család egyetlen egyetemre küldött gyermeke. Pályája elején egyetemi tanársegédként kezdve egészen a Pénzügyminisztérium megbízásából végzett kutatásokig több állami állásban és állam által biztosított megbízásban dolgo-zott harmincnégy éves koráig, és később is végzett oktatói munkát. Antiszemitizmusa ellenére Papp Simon barátai többségében polgáriasult zsidók voltak. A polgári zsidó értelmiségiek kapcsán Papp Simon a fi nom ember fogalmával is megfogható. Fenyves Katalin Képzelt asszimiláció? című munkájában a fi nom ember és a zsidó mint két el-lentétes típus társadalmi konstrukcióját elemzi korabeli ismert értelmiségiek naplóján, irodalmi szövegein keresztül. (Fenyves 2010: 232–241)

Fenyves Katalin a Czuczor – Fogarasi-féle értelmező kéziszótár alapján a fi nom em-bert úgy határozza meg, mint „aki művelt, udvarias, választékosan ízléses. Azaz, ha a negatív zsidó tulajdonságok fenti leltárával vetjük össze, a fi nom ember »gentleman-like«, nem »ingadozik a túlzott alázatosság és a túlzott tekintetnélküliség extrémjei kö-zött«, nem »izgékony, mozgékony, hangos, irratibilis«, nincs »nagy feltünési és mutoga-tási vágy«, nem »arrogáns«, nem »gyűlölködő«.” (Fenyves 2010: 236) A szerző szerint a korszak embere ezek felsorolása helyett, egyszerűen a nem zsidó fogalmát kapcsolta ehhez.

Papp Simon a fi mon ember fogalmát kimerítő, annak attribútumaira törekvő em-bernek tetszik naplója alapján. Bourdieu habitus koncepcióját alkalmazva Papp habitu-sát fi nom emberségében kell keresni. Nem elsősorban az önmagáról írott szövegrészek, hanem a különböző, különösen válsághelyzetekben megnyilvánuló magatartása és an-nak írott szövegű értékelései fontosak, mert ezeknél saját elvei, világlátása plasztikusab-ban bontakozik ki. Jellemző példa, hogy a perben ellene valló szakértők hozzáértését ugyan megkérdőjelezi, de úriemberségük hiányával magyarázza, hogy hamis tényeken alapuló vallomást tettek.

Ehhez a fi nom emberséghez jól megfogható orientalizmus, nyugati felsőbb ren dű-ség tudat is társul. Edward Said (2000: 15) szerint ez az európai felsőbbségtudatát a ke-leti másikkal, a barbárral, a civilizálatlannal szemben fogalmazódik meg..

„A Kelet és a Nyugat kapcsolata az erőfölény, az elnyomás, a másik fölötti befolyás különböző fokozatainak bonyolult rendszere”, (Said 2000: 17) és mint ilyen Said értel-mezésében alapot adott az európaiak kelet-tudatának 19. századi megjelenéséhez. Va-lójában „a keletieknek vajmi kevés közük van például ahhoz a keleti nőkről kialakult, sokáig kísértő sztereotípiához, mely Flaubert és egy egyiptomi kurtizán találkozása nyomán született; a hölgy magáról sohasem beszélt, s úgy tett, mintha nem volnának érzelmei, nem volna jelene és múltja. A férfi beszélt helyette; csak és kizárólag a férfi n keresztül volt jelen.” Ez a nyugati ember szemén keresztül egyedül elbeszélhető keleti identitás az európai kulturáltság, civilizáltság és hagyományos értékrend teljes elutasí-tásán és hiányán alapszik. Ezt hívja Said orientalizmusnak, aki számára Flaubert any-nyiban tökéletes orientalista, amennyiben „külföldi volt, viszonylag tehetős és hímne-


117

mű”. (Said 2000: 17) A dominancia olyan „történetileg hitelesített összetevőjével bírt”, (Said 2000: 17) amelyek nem csupán a keleti kurtizán feletti uralmat tették lehetővé, hanem azt, hogy az asszony nevében és helyette nyilatkozzék, az olvasóit rávezesse, a nő „milyen tekintetben is volt tipikusan »keleti«” (Said 2000: 17).

Said szerint az orientalizmus nem „csúsztatások és mitikus magasságokba emelt té-vedések ingatag lábakon álló épülete, mely, ha kiderül az igazság, egy pillanat alatt rom-ba dől.”8 Ugyanakkor az orientalizmus mint tudományos irányzat kritikájától, Saiddal (2000: 18) ellentétben, ódzkodnék, minthogy nem is tárgya a jelen írásnak eldönteni, vajon a kelet-kutatókat az euro-atlanti gyámkodás vagy tudományos megismerés ve-zérli.

Hipotézisek6.

A kutatómunka alapján a következő hipotéziseket dolgoztam ki: (1) Papp Simon ese-tének mindenekelőtt az a különlegessége, hogy ő nem tudott a hatalom nyelvén, bolse-vikul beszélni a többi értelmiségivel szemben, a hatalom diszkurzív horizontján még tipikus ellenségként sem lehetett elhelyezni. Mindez fi nom ember habitusának köszön-hető. (2) Ez azonban nem jelenti azt, hogy egy apolitikus műszaki értelmiségiről len-ne szó, még ha ő szeretné is így látni önmagát. Papp szövegének burkolt utalásaiból, a szerző minden szándékolt távolságtartása ellenére, körvonalazódik, hogy Papp na-gyon is politizált, ám módfelett anakronisztikus diszkurzív térben ad értelmet megpró-báltatásainak. Tőmondatokra szorítkozó, a börtönévek traumáját feldolgozni (vagy épp elfedni) célzó Kádár-kori visszaemlékezés együttes vizsgálata arra mutat, hogy Papp a said-i értelemben vett orientalista szemlélet, erősen szégyellt, cselekedeteitől szigo-rúan távol tartott, de minden interpretatív erőfeszítését átható antiszemitizmus, és a fi nom ember koordinátái mentén igyekezett felfogni azt, ami történt vele, és ami eb-ből a látószögből végső soron felfoghatatlan volt. Ugyanakkor, a hatalom számára fon-tos tudása miatt mégis „használták”, illetve előjogokat is élvezett egyes időszakokban.

8 Said, Edward W: Orientalizmus. (ford: Péri Benedek) Európa Könyvkiadó, Budapest, 2000. 17–18. o. Ugyanakkor az orientalizmus, mint tudományos irányzat kritikájától Saiddal ellentétben ódzkodnék, minthogy nem is tárgya a jelen írásnak eldönteni vajon euro-atlanti gyámkodás vagy tudományos megis-merés vezérli a kelet-kutatókat.


118

Egy Don Quijote élete a Rákosi-érában7.

Papp Simont, a Magyar-Amerikai Olajipari Rt. (MAORT) nyugalmazott vezérigazga-tóját 1948. augusztus 12-én letartóztatta az Államvédelmi Osztály. Josef K-val ellen-tétben, az elismert olajipari mérnök már sejtette, hogy az ÁVO keresi őt. Az ominózus dátumot megelőző napokban körülnézett a magyarországi olajmezőkön, hazafelé jövet pedig pár napot a balatonföldvári Sellő hotelben töltött. A rövid kikapcsolódás előre tervezettségét mutatja, hogy a MAORT fonyódszéplaki üdülőjében nyaraló feleségét, gépkocsivezetőjét és annak családját is magával vitte.

Elfogásának napján Budapest felé autózott, mikor Siófokon egy rendőr megkérte, vigye már be Székesfehérvárra. A kérésnek eleget téve, tizenegy óra után ért a főváros-ba. Otthon a szobalányuk azzal fogadta, hogy az előző nap folyamán, augusztus 11-én az ÁVO kereste.

Papp Simon ettől a naptól kezdve nem vezette naplóját, hanem utólag – a börtön és későbbi meghurcoltatásának éveit követően – 1964-ben vetette papírra emlékeit. A fenti és az alább következő események megtörténtében nincs okom kételkedni, de a hozzáfűzött magyarázatokban, mint az akkori helyzetekkel egyidejű értelmezésekben sokkal inkább.

Papp Simon az ÁVO megkeresése miatt azonnal Dajkovich István ügyvédhez ment, aki az adó- és útlevélügyeit intézte. Délután a MAORT budapesti székházában, a Gresham-palotában felkereste Paul Ruedemannt, a MAORT elnökét. Habár elmond-ta neki, hogy az ÁVO tegnap megkereste, és megérzése szerint le akarják tartóztatni, Ruedemann mindezt fantazmagóriának vélte, így nem teljesítette Papp kérését, hogy feleségével együtt az amerikai nagykövetségre kísérje őket.

„Azt mondta, hogy én (ti. Papp Simon) túl sötétnek látom a helyzetet és még gondol-ni sem lehet arra, hogy engem, akinek annyi érdeme van a magyar olaj és földgáz felfe-dezése és feltárása körül, lefogjanak.” (Papp 1996. 193) Ruedemann később bizonyossá váló tévedését azzal magyarázta, hogy „még hosszú ittléte alatt sem ismerte meg a kom-munisták gondolkodását.” (Papp 1996. 193) A mondat implicit módon rejti magában, hogy Papp viszont tisztában volt vele, sőt képes volt megítélni ki más érti még.

Otthonába visszatérve Pappot már a szintén otthon tartózkodó felesége értesítette, hogy Faller Gusztáv miniszteri tanácsos kereste az Iparügyi Minisztériumból. Miután a visszahíváskor kiderült, hogy Faller egyáltalán nem hívta, félóra múlva az ÁVO tar-tott nála házkutatást. Elvitték rengeteg iratát, Pappot pedig megkérték, hogy menjen velük, de az aggódó feleséget még távozáskor megnyugtatták, hogy este nyolc óra körül már itthon lesz a férje. A valóságban a férfi a nő haláláig már nem tért haza, de még az aznap esti kihallgatáson kiderült Papp Simon számára, hogy az ÁVO konspirációja volt a Siófokon felvett rendőr, aki az olajmérnök útvonaláról tájékoztatta az Államvédelmi


119

Osztályt, illetve Faller nevében is ők telefonáltak, ezzel ellenőrizve otthon van-e, alkal-mas-e az idő az elfogására.

A következőkben a napló, és a visszaemlékezés segítségével próbálom érzékeltetni, bemutatni, hogy Papp Simon egyáltalán nem értette a „kommunisták gondolkodását”. A kotkini bolsevikul beszélni fogalom alapján elvárt magatartás teljesen idegen volt számára, ám ahogy a hatalom nyelvén nem tudott megszólalni, úgy a hatalom sem tudta igazán defi niálni, mint ellenséget. Inkább egy Papp számára tudathasadásos álla-potban tartva, a nyilvános térben kommunistaellenes szabotőrként azonosították, míg a pártapparátus, illetve az államvédelem vezetőiből és munkatársaiból álló hatalmi kö-zeg nyilvánosan elítélt munkájának folytatására kötelezte.

„A kommunisták... hosszú ittléte” ellenére Papp Simon 1945-ben találkozott először szovjetekkel és magyar kommunistákkal. A háború alatt, mint a MAORT vezérigaz-gatója, kizárólag kormánypárti politikusokkal és a kormányzóval tartott fenn kap-csolatot.

1944. december 23-án megromlott egészségi állapota miatt bevonult a János Kór-ház szanatóriumába. Másnap, szenteste már a szovjet hadsereg lőtte az épületet, mivel annak mind a négy sarkán német tankok vesztegeltek régóta. Papp védekezés gyanánt az ágya alá vetette meg a fekhelyét. A szanatórium igazgatójával, aki kimerészkedett az udvarra, egy lövedékszilánk végzett. Ezek után teljesen felborult a rend, Papp a gépko-csivezetőjét értesítette, aki hazavitte a Karácsony utca 9. szám alatti lakásába.

A megjelenő szovjet katonák „tisztességesen viselkedtek egy kivételével”, (Papp 1996. 155) aki rájuk akarta gyújtani a házat. A katonák parancsnoka egy moszkvai ma-tematika-fi zika szakos középiskolai tanár volt, aki németül megkérte Pappot arra, hogy az utánuk jövő szovjet csapatoknak semmi szín alatt ne adjon szeszesitalt. Az, hogy ezt kiemeli, jellegzetesen orientalista felfogás, olyannyira, hogy Papp európai felsőbb-ségtudattal telített előítéleteit a művelt keleti másikkal való találkozás sem írja felül, hanem a keleti, ám mégis civilizált idegen szájába is orientalista toposzokat ad.

1945. február végén már felkereste a MAORT-beli titkárnőjét, Derék Lajosnét, an-nak ellenére, hogy a városban elterjedt nézet szerint attól kellett félni, hogy a magányo-san sétáló férfi akat a szovjetek elviszik „egy kis robotra (munkára)”. (Papp 1996. 155) Fimon ember mivoltja komoly szakmai elhivatottsággal párosultak, ennek keretében könnyebben érthető a későbbiekben a kommunista vezetők kéréseivel szembehelyez-kedő magatartása, a saját munkaadói és cége iránti lojalitása, ami sokkal inkább egy szakember éthoszát feltételezi.

1945. február 26-án a titkárnő lakásán két szovjet tiszt, az egyikük a katonai „olaj-parancsnokságról” érkezett, németül elmondta Pappnak, hogy a szovjet tudományos akadémia elnökétől hoztak neki levelet, melyben arra kéri Pappot, hogy segítse a szov-jet hadsereget geológiai és petróleumtermelési vonalon. Ez az első olyan jel, amely arra


120

utal, hogy a szovjet vezetők és a hazai kommunista nómenklatúra számára rendkívül fontos volt Papp szakértelmének és támogatásának megszerzése.

Pappnak ki kellett mennie a katonákkal a Vilma királynő út 35. szám alá, Ádám Lajos orvosprofesszor villájába, ahol akkoriban a szovjet katonai olajparancsnokság működött. Ennek vezetője, Warsaver alezredes kívánt beszélni vele. A professzor ebéd-lőjében vacsorával várták, és tudtára adták, hogy azt szeretnék, ha jelentést adna a ma-gyar, az osztrák és a román olajmezőkről. A szakmai jelentés elkészítését vállalta, ahogy a korábbi rendszerek alatt (Horthy, Szálasi) is a termeléssel, az olajipar működtetésével kapcsolatos elvárásoknak megfelelt, de ennek politikai kiaknázását (a termelő, dolgo-zó értelmiségi szerep tudatos vállalását) soha nem tudta megérteni. Noha a termelés erőszakos növelése mindkét diktatúra (Szálasi-, Rákosi-rendszer) vesszőparipája volt, ő csupán felelőtlenséget látott benne.

Warsaver alezredes azt kívánta, hogy a jelentést a közelben írja meg, ezért lehetősé-get adtak neki, hogy lakást rekvirálhasson. Papp ezt megtagadta, ezért a katonák biz-tosítottak neki egy két szobás lakást a Vilma királyné út 26-os szám alatt. Nem értette, hogy a szovjet katonák számára azért volt fontos, hogy a közelben maradjon, hogy egy esetleges konspirációt előzzenek meg. A szovjet vezető szemében a rekvirált lakás sza-bad kiválasztásának elutasítása nem a polgári, úri értékrend sajátjaként tűnt fel, hanem sokkal inkább gyanúra adott okot. Ezért érthető, hogy Papp később jött rá, hogy rosz-szul járt, mert abban a házban jelöltek ki végül neki helyet, ahol a szovjetek olajiparral foglalkozó tisztjei laktak, a ház kapuja előtt és saját ajtaja előtt is állandó őrséggel meg-támogatva. A katonák hoztak neki napjában kétszer ételt, minden esetben gulyást. Egy alkalommal kért tőlük teát, de ők – annak hiányára hivatkozva – inkább fél liter bort küldtek minden nap. A katonák esetében orientalista szemléletének megfelelően csak az igénytelenséget emeli ki. Pappot nehezen engedték ki a házból, ahol lakott, noha az esetek döntő részében a közelben lévő olajparancsnokságra kellett volna bejutnia, ott viszont addig nem engedték be, amíg egy tiszt ki nem jött érte. (Papp 1996: 217)

A munka során a következő gond jelentéseinek lefordításával kezdődött. Papp sze-rint először egy zalaegerszegi nyilvánosházból hoztak egy nőt, Jelena Borisovátakit, aki Vlagyivosztokból származott. A nő jellemzését („persze nem volt elég intelligens”) (Papp 1996: 156) röviden elintézi, a „persze” használata itt újfent a keletről és az alsóbb társadalmi helyzetűekről alkotott képét jeleníti meg. Végül Papp Scheibli Károlyt, a francia Schlumberger cég vezető mérnökét, ajánlotta a munkára, aki éveket dolgozott a Szovjetunióban és nagyon jól beszélt oroszul. Őt szintén ott tartották a jelentések elkészítéséig.

Itt tartózkodása alatt felkereste egy Lenin nevű kapitány, a Vörös Újság szerkesztője, aki a MAORT dolgozókkal való beszélgetés alapján kérdőre vonta Pappot a munká-sokkal való rossz bánásmód miatt. Papp ebben az esetben saját munkásait „néhány trógerként” (Papp 1996: 158) aposztrofálta, amivel implicit módon megjelölte a negatív


121

viszonyát a baloldali elköteleződésű munkássághoz. Ez jól jeleníti meg a hatalom nyel-vének vagy az az által elvárt viselkedés teljes fi gyelmen kívül hagyását.

Pár nappal ezután egy gépkocsivezető közölte Pappal, hogy egy szovjet altábornagy kíván vele beszélni. Megérkezésekor meglepődött az ott tartózkodó orosz katonatisz-tek nyugat-európai viselkedésén, akik több európai nyelven is tudtak és pusztán arra voltak kíváncsiak, milyen ipar van a vidéken, illetve megkérték az olajtermelés olyan mértékű felgyorsítására, ami számára irreálisnak tűnt. Az európai öntudatú orientalis-ta meglepettsége mellett, érdekes a kompromisszumkészsége a termelés meggyorsítását illetően, bár később hozzáteszi, azért nem emelt ez ellen kifogást, mert úgy vélte, hogy nem gondolják komolyan.

A Budapesti Nemzeti Bizottság által a MAORT-hoz kiküldött igazoló bizottság 1945. június 21-én igazolta le Pappot. Ugyanazon év nyarán Dálnoki Miklós Béla ma-gához hívatta, és közölte Pappal, hogy dr. Lóczy Lajos feljelentést tett ellene, mivel a német megszállás alatt kiszolgálta a németeket, jelenleg pedig az oroszoknak segít. Emiatt az ideiglenes kormány a háborús bűnösök listájára tette fel. A volt iparügyi és kereskedelmi miniszter, dr. Varga József igazoló eljárásán kiderült, hogy nem Pappnak és Vargának köszönhetőek a német vállalatok olajipari koncessziós jogai, hanem éppen dr. Lóczy tartott 1939-ben Németországban előadást a magyarországi lehetőségekről. Így Papp és Varga tisztázódása után Lóczy igazolását függesztették fel. Jellemző Papp esetlenségére, hogy rangon alulinak tartja bármilyen rá vonatkozó inkrimináló meg-jegyzés, illetve vád tételes vagy határozott tagadását, inkább úriember módjára várja, hogy valaki úgyis belátja ezen állítások tarthatatlanságát.

1945 őszén zajlott le Szurovy Géza MANÁT (Magyar Német Ásványolajművek Rt.) geológus igazolása. Magának a bizottságnak az elnöke kérte meg Papp Simont, hogy igazolja Szurovyt, aki Németországból valóban olyan térképeket hozott haza, amelyek fontosnak bizonyultak a magyar petróleum- és földgázkutatás szempontjából. „De nem becsülte meg magát, mert a későbbi évek folyamán el akarta adni azokat a térképeket a jugoszlávoknak, amelyeket a németek Horvátországban készítettek a második vi-lágháború folyamán.” (Papp 1996: 161) Szurovyt emiatt letartóztatta az ÁVO. A „nem becsülte meg magát” kitétel mintha arra utalna, hogy Papp Simon ebben az esetben kivételesen egyetértett az államhatalom döntésével.

„1945. Szeptember 24. és október 1. között Bán Antal iparügyi miniszter kihallgatá-son fogadta dr. Papp Simont a Parlamentben.” (Papp 1996: 161) Ilyen és ehhez hasonló mondatok a Horthy-korszak idejére vonatkozó naplórészletekben is csak akkor fordul-nak elő, ha vezető állami vezetőkkel találkozott, és állami vagy nemzetközi kitünteté-seket kapott.

A hidegháború kisléptékű kezdetére utaló jel, hogy 1945. december 11-én Bolton és Ruedemann – a MAORT amerikai vezetői – felkeresték Kerettyén a petróleumtelepet, de a szovjet katonák mégsem engedték be őket. A mikroszintet jelzi, hogy Lovásziban


122

mégis sikerült a bejutás a MAORT telepre az amerikai vezetőknek. A megoldás egy kevés pálinka átnyújtása volt.

1945. december 19-én „egy orosz kapitány... ordított a MAORT irodában, hogy miért nem küld a MAORT a cseheknek olajat azonnal. Ez annyira tájékozatlan volt, hogy azt gondolta, hogy a MAORT a pincében tartja az olajat, és azt onnan kell szállítani.” (Papp 1996: 162) A „keleti bunkó” félelmet keltő magatartása ellen Papp erélyesen lépett fel: „Az ilyen hangon való beszédet kikértük magunknak.” (Papp 1996: 161) Érdekes mó-don a szakmainak látszó érvekkel alátámasztott vádakat vagy gyanúsításokat soha nem kérte ki magának ehhez hasonló eréllyel, csupán a láthatóan kevéssé cizellált, otromba módon tett kijelentésekkel szemben tudott vagy kívánt védekezni. A szakmai köntösbe öltöztetett „badarságokkal” szemben tehetetlennek bizonyult a későbbiekben is. Ebben a helyzetben – Papp szerencséjére – egy cseh delegáció tartózkodott a MAORT-nál, őket kérte meg a helyzet tisztázására. A katonatiszt ennek hatására sűrű bocsánatkérések között a süketségére fogta modortalanságát, ám másnap mégis elcipelte őket a minisz-terelnökségre, ahol Tildy Zoltán elnök fogadta őket, de „ezek a miniszteriális emberek sem tudták a mezők olajtermelését és az olajszállítást meggyorsítani.” (Papp 1996: 161) Papp időnként megnyilatkozó, a fenti kijelentésben tetten érhető fi nom humora, egy-fajta látszólagos „naivitásba csomagolt polgári kurázsinak” tűnhet.9

A MAORT-nak sem a szovjet katonaság, sem a fi nomítók nem fi zettek. Egyszer a szovjet hadseregtől kapott a cég tízmillió pengőt, de azt sem tudták igénybe venni, mert nem lehetett a MAORT részére kiutalt élelmiszerek megtérítésének fejében felhasznál-ni. Az olajipar ilyen irányú kihasználása már Rákosi Mátyás 1945 júniusi Moszkvai beszédében is feltűnik.10

1946. április 8-án írták alá a MASZOVOL (Magyar-Szovjet Olajipari Rt.) alapításá-ról szóló egyezményt. Ezután Andrejev ezredes és Szaprikin kapitány meghívta Papp Simont egy „hideg lunchre” a Vilma királyné úti rezidencián. (Papp 1996: 163) Andrejev ezredes azt kívánta megtudni, hogy Papp vállalna-e a MASZOVOL-nál munkát. Mi-kor erre tagadó választ adott, rögtön felajánlotta a vállalat vezetését, ám Papp ezt is elutasította. Ezek után a szovjet tisztek fi gyelmeztették, hogy meg fogja bánni, ha így cselekszik. Valószínűleg csak az első ajánlattételig értették Papp viselkedését, erre utal, hogy másodjára már a cég vezetését ajánlották neki. Abból indulhattak ki, hogy Papp méltóságán alulinak tartja egy beosztott munkáját, azonban a teljes elhatárolódás gya-

9 A megfogalmazást Dr. Gyarmati György ÁBTL igazgatójától kölcsönöztem, aki Bálint Sándor kapcsán beszélt hasonló megnyilatkozásokról. Egy jellemző példa Papp Simontól: „Ezek a katonák azelőtt csak né-metül beszéltek, most egyszerre tudtak magyarul.” Papp Simon: Életem. Magyar Olajipari Múzeum, Zala-egerszeg, 1996. 154. o.10 „Fel akarjuk vetni... az olajtartalékok államosításának kérdését.” In: Rákosi Mátyás előadása Moszkvában 1945 júniusában. Dokumentumok (közreadja: Tóth Piroska) Múltunk 1999. 4. szám 218. o.


123

nút ébreszthetett bennük, ennek tulajdonítható a fenyegetés. A napló e résznél található megjegyzések alapján, Pappot az indította nemleges válaszra, hogy több nyugat-eu-rópai munkatársának nehézségeiről tudomást szerzett különböző kelet-európai orszá-gokból. Bakui külföldi vállalatok szovjet kisajátításáról is hallott már az 1930-as évek második felében, a cégek vezetőinek börtönben tartásáról is, de „visszatetsző” (Papp 1996: 163) számára csupán az volt, hogy idegen vállalatok vezetőit csalták el a megüre-sedett posztokra.

A Vilma királyné útján, a szovjet olajparancsnokságra Alexejev alezredes hívta meg Pappot. Az alagsorban lévő ebédlőben sok orosz tiszt gyűlt össze, a mulatság éjfél után Papp Simon lakásán folytatódott. Mindez komolyan megrémítette Papp feleségét, hiszen egy úriasszony háztartásának megtépázását látta benne. Papp szemérmességé-ről árulkodik, hogy feleségéhez fűződő érzelmi viszonyát teljesen érintetlenül hagyja a napló, amennyiben mégis megemlíti, akkor mindig az úriasszony értékvilágához kapcsolódóan.

„1946. március 17-20. Vas Miklós, a Szakszervezeti Tanács titkára lent járt az olaj-mezőinken, és visszatértekor megelégedését fejezte ki Papp Simon előtt a látottak fö-lött.” (Papp 1996: 164) Egyfajta osztálybéke megnyilvánulási formájának tekinthető, hogy a magyar munkásvezetők megelégedésüket fejezték ki afelett, amit pár hónappal ezelőtt egy szovjet újságíró még nehezményezett.

1946. április 27-én szovjet és magyar újságírók, illetve a Szövetséges Ellenőrző Bi-zottság tagjai egy autóbuszon leutaztak az olajmezőkre. Ugyan meghívták erre az ese-ményre a francia és az angol újságírókat, de Papp megfogalmazása szerint „elfelejtették ezeket felvenni Budapesten”. (Papp 1996: 163) A látogatás vezetője Kertai György volt, Papp szerint szóba került az is, ki a legjobb olajgeológus, de ő – szerénysége miatt – szándékosan nem ment el erre a rendezvényre. A látatni kívánt szerénysége után rátér arra, hogy ekkor az ÁVO kereste meg egy ellene folytatott eljárás miatt, amely szerint Papp nem szívleli sem az oroszokat, sem a magyar baloldali köztársaságiakat, ráadásul a három éves tervnek, illetve előírásainak sem kíván megfelelni a vádak szerint. Dr. Lénárt Istvánnak, ügyvédje ügyességének tudja be Papp, hogy az eljárás megszűnt.

1946 nyarán Bendeff y Benda László feljelentette Papp Simont, mert a MAORT sót talált a kaposmérői fúrásban, de ezt mégsem jelentették. Papp később tisztázta az ügyet, ugyanis nem kősót, hanem békasót találtak, ami apró szemű kvarcit-kavicsot jelent Er-


124

délyben. A geológiai munkájával kapcsolatos vádak között, a Szálasi-kor is dicsekedhet több, ehhez hasonlóan nevetséges esettel.11

1946. október 9-én szovjet szakszervezeti vezetők érkeztek Nagykanizsára. Marosán György volt a kísérőjük, aki Papp elbeszélése szerint nem viselkedett európai módon. A MAORT vendéglátását elfogadta, de közben folyamatosan szidta a jelenlévő veze-tőket. Windisch Dénes nagykanizsai polgármester azzal akarta „kiparirozni, [parere latin szóból a vívásban a vágás elkerülését jelöli] hogy konyakot és különböző pálinká-kat küldözgetett” (Papp 1996: 166) nekik. Ebben az esetben az orientalista felfogásból következő távoli idegen a szocialista-bolsevik világnézet beemelésével közeli idegenné válik, de tartalmában változatlan marad.

1946. decemberében a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagjai közé választot-ták, majd 1947 nyarán Amerikába utazott a MAORT amerikai tulajdonosainak és ve-zetőinek meghívására, ahol Ruedemann közölte vele, hogy 1948. január 1-én nyugdíjba helyezik, minthogy 61 éves elmúlt, de munkájáért 24 ezer dollárt fognak kiutalni.

Hazautazása előtt találkozott Vámbéry Rusztem magyar követtel, akitől azt a taná-csot kapta, hogy utazását halassza el, de ennek politikai jelentősége teljesen elsikkad a naplóban annak felsorolása között, hogy kik látták vendégül.

A hazaúton a szovjet katonák Linz után leszállították a vonatról, és vissza kellett gyalogolnia feleségével együtt az amerikai őrségig. Ott beszélt a MAORT zürichi test-vérvállalatának vezetőjével, aki azt tanácsolta menjen Zürichbe. Itt már egy utólagos betoldásban emlékszik meg arról, hogy ha akkor hallgatott volna a vállalatvezetőre, elkerülhette volna „azt a sorsot”. (Papp 1996: 172) Megjegyzi itt még nem sejtette, hogy félnivalója lenne hazajönni.

1948. januárjában nyugdíjba vonult, ezután a MAORT ügyeinek intézésébe konkrét beleszólása nem volt, de az igazgatóság tagja maradt alelnöki tisztsége megtartásával. Letartóztatásáig különböző bányászati és geológiai konferenciákon való részvételét, il-letve előadói minőségben való megjelenését említi, legtöbbször Dr. Kertai György meg-nevezésével együtt.

1948. június 12-én dr. Székely Pál, a MAORT-hoz kirendelt állami ellenőr felkérte –több más szakember mellett – Papp Simont is, hogy véleményezze a dunántúli olaj-termelés növelése érdekében tehető lépéseket. (Papp 1996: 172) Pedig a későbbi perben Papp szakmai alkalmatlanságát kívánta bizonyítani, bár a napló tanúsága szerint dr.

11 „1944. október utolsó hetében a zalaegerszegi főispán –dr. Csomay... felfüggesztette Dinda János műszaki igazgatót, majd engem... mert a lovászi olajmező 94-es számú fúrásában kitört a földgáz és világító fáklyaként égett. Azzal vádolt bennünket, hogy azt szándékosan idéztük elő, mert jelezni akartuk a Jugoszláviába éjjel berepülő orsoz repülőgépeknek az útirányt.” Papp Simon: Életem. Magyar Olajipari Múzeum, Zalaegerszeg, 1996. 152-153. o.


125

Székely Pál olyan példával élt, amelyből kiderült, hogy nem tud rendesen összeadni sem. (Papp 1996: 231)

„Nekem semmi érzékem nincs a politikához”8.

Princz Gyula ÁVO-s őrnagy és Torda Ferenc főhadnagy jelent meg civil ruhában Papp Simonék lakásánál. Megvárták, míg Papp hív két tanút a házkutatás törvényes lefolyta-tásához, majd egy koff ert kértek tőle, amibe belesöpörtek minden iratot a dolgozóasz-talról. Távozáskor Papp nem felejtette el megjegyezni, hogy Torda főhadnagy eltette két Leica típusú fényképezőgépét.

A ház előtt lefogtak egy autót, azzal vitték az Andrássy út 60-ba. A felvételi irodánál elvették az értékeit – óráját, jegygyűrűjét, pénztárcáját – de a töltőtollát, golyósceruzáját és a lupéját12 rögtön zsebre tették, mintha arra más leltári szabályok vonatkoznának. Ezek után vezették be dr. Váradi György százados szobájába. A férfi közölte vele, hogy régóta ismeri, majd belekezdett – Papp számára nehezen követhető – élettörténetének mesélésébe. A százados egykor orvostanhallgató volt, de nem folytathatta tanulmá-nyait, doktori címét végül a jogi karon szerezte. Dr. Váradi még az egyetemi évek alatt szeretett volna pénzt keresni, ezért jelentkezett a MAORT-hoz, azonban Papp Simon egy udvarias hangú levélben elutasította. Egy ilyen pszichoanalitikus tollára kívánkozó antré után dr. Váradi a Papp elleni vádak biztosságát hangsúlyozta. A százados számára az osztály- és személyes ellenség ebben az esetben összemosódott.

A százados Pappot a jugoszláv olajiparnak tett szolgálatokkal vádolta meg. Papp válaszában kifejtette, már évek óta ad tanácsokat a muraközi olajkutatáshoz, illetve egy alkalommal a MAORT birtokában lévő fúrólyukvizsgáló gépet is kölcsönadta nekik. De hangsúlyozta, hogy nyugdíjazása óta minden ilyen kérést átküldött az akkori főgeo-lógushoz, dr. Barnabás Kálmánhoz, aki minden valószínűség szerint Pappnál jobban értette a politikai veszélyét egy esetleges jugoszlávoknak tett szívességnek. Ezért fordul-hatott elő, hogy a budapesti jugoszláv nagykövet a hivatalos út helyett újfent a MAORT nyugalomba vonult vezetőjéhez fordult. „Ez az időszak egybeesett azzal a Rajk-üggyel, amelyikkel kapcsolatban Titót, a jugoszláv államfőt láncos kutyának nevezték.” (Papp 1996: 195) Papp visszaemlékezésében a valóságosnál előbbre hozza a Rajk-pert, mint-egy utólag értelmezve ezzel saját szorult helyzetét. Habár a századosnak adott válaszá-ból kiderül, hogy abban az időben nem tudhatott vagy nem vette komolyan a láncos kutya toposz jelentőségét.

Dr. Váradi azzal dicsekedett, hogy „nagyszerű fogást csináltak velem, mert én egyetemi tanár, akadémikus és vezérigazgató vagyok, milyen nagyszerű lesz ez az ügy

12 Egy vagy több gyűjtőlencsés nagyító


126

propaganda céljaira, egy szabotázs-per megszervezésére.” (Papp 1996: 195) A kirakat-per középkori kivégzéseket idéző látványossága a Rákosi-időszakban sokkal inkább a társadalmi és egzisztenciális státuszt érintő „csonkításokban” nyilvánult meg. Ehhez, a gyanúsított számára sem titkoltan, egy életpálya kiemelkedő eredményei voltak a leg-hasznosabbak.

„Váradi dr. azután azt kérdezte, hogy nem vagyok-e amerikai állampolgár?” (Papp 1996: 195) A százados kérdése arra a veszélyre hívja fel a fi gyelmet, hogy igenlő válasz esetén a fent kifejtett szabotázsper-tervezet nem hajtható végre, és egy beismerő vallo-más aláírása után ugyanúgy ki kell utasítani az országból Pappot, ahogy Bannentine-t és Ruedemannt.

Az előzetes letartóztatás alatti kegyetlen bánásmód mellett is megjelenik az úri magatartásból következő megilletődöttség és sértettség: „Ebédet, vacsorát rendetlenül hoztak a szomszédságban lévő vendéglőből, persze azt sem kérdezték meg, hogy mit rendelnék.” (Papp 1996: 196) Az elhelyezése kapcsán sem a szoba, inkább a takarító vi-selkedése okozott neki problémát: „Reggelenként a szobaőrség leváltásakor egy piszkos, idegroncs utcai nővel kisepertették a szobámat (nem volt zárka). Külön büntetés volt részemre ennek a nőnek a viselkedése és az őrökkel való beszélgetése.” (Papp 1996: 196)

A fogházőrök viselkedését nem kívánta mással, csak az alsóbb társadalmi osztály tagjainak primitívségével jellemezni, ez alól kivételt csak az jelentett számára, ha meg-adták az általa elvárt tiszteletet: „Volt azonban olyan is, aki az őrségváltáskor úgy állí-tott be, hogy jó reggelt kívánok vezérigazgató úr.” (Papp 1996: 196)

Mire Ruedemannékat behozták, addigra elkészültek Papp Simon vallomási jegyző-könyvei, „amely vallomásokat nem én tettem, hanem Dr. Váradi György ávós százados és Kecskés Ferenc ávós őrnagy komponáltak.” (Papp 1996: 196) Habár 1948. szeptem-ber 6-a óta ÁVH-nak hívták, Papp Simon később is következetesen ÁVO-ként hivat-kozott rá. (Papp 1996: 196) Ennek az lehet az oka, hogy a népnyelv a későbbiekben is szerette ÁVÓ-nak – hosszú ó-val – hívni, ha a szervezetről negatívan kívánt szólni. Papp Simon kézzel írt (értsd: diktált) vallomásával – amelyet a perről megjelentetett ún. szürke könyvben (Papp 1996: 196) is közöltek – akarták Ruedemannt és Bannantine-t rábírni saját magukra nézve terhelő vallomások megtételére.

Az ÁVH meggyőzte Pappot, hogy az amerikai vezetők is igazolták bűnösségét. A vele szemben alkalmazott lelki és fi zikai kényszerítések arra indították, hogy ön-gyilkosságot kövessen el. A szakember éthoszára remek példa, hogy a már korábban is alkalmazott kényszerintézkedések csak akkor bizonyultak hatásosnak, ha munkaadói negatív véleményével is párosultak.

Még öngyilkosságához kapcsolódóan is megjegyezte az államvédelem bárdolatlan-ságát, amiért nem tudták, hogy az úri öltönyök nadrágzsebében van egy óratartó zseb, ahova ő két üvegcse ciánkálit rejtett.


127

A folyamatos ellenőrzés miatt azonban nem tudta rendesen lenyelni a mérget, a fegyőrök, az esetleges vezetői megrovás miatt, titokban hoztak orvost, aki rögtön ke-zelte Pappot. Szemérmessége nem engedte meg, hogy ezt naplójában részletezze.

Egy ilyen öngyilkossági kísérlet után meglehetősen groteszkül hat, hogy legször-nyűbbnek azt találja az ezt követő napokban, amikor látja, amint Mr. Ruedemannt és Mr. Bannantine-t fűző nélküli cipőben, nyakkendő nélkül a pincébe kísérik. (Papp 1996: 196)

Papp elbeszélése szerint Mr. Bannantine nem sokáig ellenkezett az előre megírt vallomások ellen, mikor látta, hogy nem foglalkoznak tiltakozásával. Pedig Papp érte-sülései szerint az elfogatásakor még verekedett is az államvédelmisekkel. Ruedemann-nal nehezebb dolguk volt, ő ugyanis napokig ragaszkodott igazához. Végül, a pincében a szomjaztatás és éheztetés hatására ő is elfogadta az ÁVH által szerkesztett vallomást.

A két amerikai vezetővel íratott vallomást magával Papp Simonnal fordítatták le azért, hogy az olajmérnököt megtörjék. Finom ember mivoltára utal, ahogy a szaba-dulása után szerzett információkat közli: „a Standard (ti. Standard Oil Company – a MAORT fő részvénytulajdonosa) fejenként 80 000 dollárt fi zetett a két amerikai sza-ba don bocsájtásáért (sic!), amire engem nem tartottak méltónak.” (Papp 1996: 199) 1948. október 1-jén a két amerikait átvezették a magyar határon.

Ábel Bódogot, a MAORT beszerzési osztályának zsidó származású, jogász végzett-ségű vezetőjét is letartóztatták. Papp csupán annyit jegyzett meg erről: „Annyit tudok róla, hogy már letartóztatása előtt sem volt egészséges. Csak azt nem értem, hogy szár-mazása ellenére miért szidták annyira az Ávósok az előzetes letartóztatás ideje alatt.” (Papp 1996: 201) Papp antiszemitizmusáról árulkodik, hogy az államvédelmet úgy fog-ja fel, ami már saját társait (értsd: zsidókat) sem tiszteli. Maga az állítás impicit módon arról árulkodik, hogy Papp a nem zsidók megalázását természetesnek tekintette.

A zsidó származásúakkal nem általánosságban volt ellenérzése, hiszen 1943-ban a munkateljesítmény alapján kivételt tett Kertai Györggyel és Ábel Bódoggal, előbbinek a felmondását többször elhalasztotta, utóbbinak pedig éves fi zetését felmondási ideje alatt is teljes összegben fi zette ki. Azonban a többi, pótolhatónak vélt zsidó származású munkaerőt a zsidótörvények miatt elbocsátotta. (Papp 1996: 149-150)

Arra a kérdésre, hogy Papp mi alapján került – akár személyes – jó kapcsolatba zsidó származású egyénekkel, jó példa Gaál András esete. Az ÁVH által készített környezet-tanulmány alapján tudjuk,13 hogy Gaál a MAORT-nál volt főmérnöki munkakörben, de a szabotázs-pert követően elbocsátották. Ez kapcsolatban állhatott azzal, hogy az ál-lamvédelmi jelentés szerint köztudomásúlag jó viszonyban volt Papp Simonnal, akivel egy időben egy helyen lakott az V. kerületben. A környezettanulmány készítője szerint személyisége alapján csendes, visszafogott ember volt, anyagi problémák nélkül, pol-

13 ÁBTL – 3.1.9. V-32000/1 Jelentés Budapest 1949. évi június hó 25.


128

gári stílusban berendezett lakásban élt „ápolt, külsőre rendes, demokráciaellenes, nagy-polgári beállítottságú feleségével.”14 A házban lakók egy része rendes, úriemberekként jellemezte őket. Ugyanakkor, a negatív vélemények szerint Gaál a házban lakókkal nem volt jóban, mert beképzelt, öntelt alakként viselkedett, többször fölényeskedett velük.

A környezettanulmány alapján élhetünk azzal a hipotézissel, hogy a zsidó szárma-zású Gaál András az olajmérnökhöz hasonlóan több európai nyelven beszélt, és éveket dolgozott külföldön. 1936-ban katolizált, házasodási évében, ami arra utalhat, hogy felesége esetleges keresztény származása mellett egy ilyen lépéssel közelebb kerülhetett a keresztény úriember – fi nom ember ethoszához.

Mellesleg, az Országos Gyűjtőfogházba kerülése alkalmával derül fény a naplóból arra, hogy Papp nem volt vallásos. Binder Bélával – akit szintén a MAORT-ügyben ítél-ték el – együtt csak azért akart a börtönben templomba menni, mert beszélgetni akart a többiekkel. (Papp 1996: 231) Ami azt feltételezi, hogy az általa megfelelőnek tartott rabtársak (pl. egyetemet végzett kutatók), fi nom ember magatartást tanúsítók vagy val-lásosak voltak, vagy egyfajta azilumként tekintettek ők is a templomra.

A bíróság a Papp elleni szabotázs perben a beismerő vallomások mellett a másik döntő bizonyítéknak a szakértői véleményt tekintette, amelynek szerzői Szurovy Géza és Forgács László voltak. Szurovyról azt írta Papp, hogy a MANÁT-ban vállalt geoló-gusi állást, 1944-re jobb anyagi körülményekben bízva már át kívánt menni a MAORT-hoz, de ez nem volt lehetséges, ezért inkább kiküldette magát Németországba egy tanfolyamra, ahonnan 1945 után hazatérve a MAORT-nál kívánt elhelyezkedni. Papp által elmesélt élettörténetből láthatóan egy pénzszerzési tevékenységet maximalizálni kívánó, és mindenféle munkahelyi lojalitást nélkülöző ember alakja rajzolódik ki. Ezt a személyes ellenérzését úgy kívánta objektív indokokkal alátámasztani, hogy: „azért sem vehettem fel, mert a MAORT vezető mérnökei azon a véleményen voltak, hogy dr. Szurovy sem nem geológus, sem nem fúrómérnök.” (Papp 1996: 205) A MANÁT ma-gyarországi távozását követően, Papp elbeszélése szerint, Szurovy édesanyja és felesége is többször felkereste őt, mondván segítsen az ő Gézájukon. Az elismert olajmérnök a Szurovy elleni igazolóeljárás során vallomásával a pozitív döntés felé befolyásolta az ügyet. Elintézte számára a Földtani Társulat elnökeként a másodtitkári pozíciót. A MAORT perben szereplő szakvélemény másik szerzője Forgács László volt. Papp a róla szóló jellemzést azzal kezdi, hogy: „nem találták a nevét a budapest műegyetem (sic!) hallgatói között.” (Papp 1996: 206) A következő megjegyzés a zsidóság fi nom megpendítése: „azelőtt Feuersteinnek hívták”. Korábbi munkáinak megnevezése (ko-csikenőcs gyári munkás, poloskairtás) segítségével jelzi teljes alkalmatlanságát. A „meg volt a párttagsági igazolványa” (Papp 1996: 206) mondattal egyértelművé tette, hogy véleménye szerint nem a véletlen folytán került befolyásos pozícióba, hanem a kommu-

14 ÁBTL – 3.1.9. V-32000/1 Jelentés Budapest 1949. évi június hó 25. 2. o.


129

nista vezetés nómenklatúra képzési rendszere játszhatott közre. Összességében, Papp a két szakértő személyiségrajzával kívánta okadatolni, hogy esetükben sem szakembe-rekről, sem úriemberekről nem beszélhetünk .

A perben szereplő vádak legfontosabbika Papp náci elköteleződését feltételezte, amit ő naplójában azzal utasít vissza, hogy a hitlerizmust mindig is fehér bolsevizmusnak tartotta. A gondolat nem áll távol az irredenta törekvések támogatásán felüli német ba-rátságot elutasító horthyista elit elképzelésétől. A Szegedi Napló 1918. július 11-i számá-nak címlapján már fehér bolsevizmusként beszél a Tanácsköztársaságot követő jobb-oldali erőszakos tisztogatásokról. Ám a szó új jelentést nyert Prónay Pál eltüntetése, a király visszatérésének megakadályozása után, a bethleni-konszolidáció beköszönté-vel. Sokkal inkább a hitleri önkénynek a kommunizmus kritikájával való azonos szint-re hozása volt a cél.

A szabotázs perben a hitleri elköteleződést azzal kívánták bizonyítani, hogy 1943-ban Papp Simon megkapta a német Sasrend I. osztályát. Naplójában ezt dr. Alfred Benz olajkutató barátságának tulajdonítja, és ennél a résznél újfent megemlékezik Kertai és Ábel megmentéséről, noha ebben a visszaemlékező részben konzekvensen nem hasz-nálja a zsidó szót,15 míg naplójában 1943-ban tett segítsége idején több alkalommal is. Mintha a Kádár-korszak etnikai és vallási identitáselemet negligáló és tiltó politikája hatott volna rá is.

A szabotázs geológiai összefüggései azon alapultak, hogy nem megfelelő helyeken történtek a fúrások és az olajkitermelés. (Belügyminisztérium 1948: 29-36) Papp ezzel kapcsolatban a naplójában így nyilatkozik: „geológusi reputációm ezt soha nem engedte volna meg.” (Papp 1996: 224) A szakképzettségéből fakadó, önmagával szembeni etikai elvárás itt lép kapcsolatba az úriemberségével, mely szerint tevékenysége jellemzi őt, mint embert is.

A vád szerint a szabotázs másik formája a kitermelés csökkentése volt. Ennek okát az ügyész a népi demokráciaellenes tevékenységben látta. (Belügyminisztérium 1948: 24) Katona Klára tanulmánya szerint viszont a valódi ok az volt, hogy az „erőltetett hozam-növelés esetén ennek az energiának (ti. az olaj kinyeréséhez szükséges rétegenergiának) nagy része kárba vész, mert elszökik a földgáz, és a pórusokban tetemes olajmennyiség marad vissza, amit nem lehet felszínre hozni, így a mező idő előtt terméketlenné vá-lik.” (Katona 2001: 139) Habár a vádak között nem szerepel a kitermelt olaj elsíbolása, erre mégis akadt valós példa. Egy 1950-es tiltott határátlépési ügyön keresztül kiderült, hogy Major József MAORT telepvezető éjszakánként 1945-től teherautón lopott pet-

15 Csak a korábban említett példákat említném, Forgács esetében eredeti nevét említi, Ábel Bódog ÁVH tisztek általi megveretésekor is megjelölés nélkül utal a származására.


130

róleumot, benzint és olajat, amit vagy vidéken vagy a fővárosban adott el, amelynek ellenértékéből éjszakai tivornyákat és prostituáltakat fi zetett.16

„Minden kijelölt fúrópontom lelkiismeretesen volt megállapítva. Jakabfalva csak az ávósok fejében volt reményteljesebb terület, mint a többiek.” (Papp 1996. 224) Ez a fajta politikai geológia éppen a bizonyíthatatlansága miatt volt sikeres, hiszen a nem feltárt olajmezők olajbőségéhez nem lehet valódi bizonyítékot találni, emiatt bármilyen szak-értő állásfoglalása elég a kérdés eldöntéséhez. Ebből a politikai geológiából Papp Simon csupán annyit látott, amennyit a szakértők életének véleményezésekor írt le, tehát azt, hogy az ilyen emberek sem nem szakemberek, sem nem úriemberek.

1948. november 26-án kezdődött a tárgyalás. Szégyenérzetét jelzi, hogy egy riporter le akarta fotózni, de ő kiverte a kezéből a fényképezőgépet. A rádióközvetítést viszont néminemű büszkeséggel fogadja, hiszen ez kiemelt fontosságát húzza alá. Habár fele-sége, Papp elmondása szerint, hetente hozhatott neki ételt, Pappné mégis meglepődött férje vallomásán. Valószínűbb, hogy korlátozott találkozási lehetőségeik miatt nem tudtak a perről beszélni, de az sem elképzelhetetlen, hogy Papp szégyellte vagy nem tartotta fontosnak feleségét beavatni saját szellemi és fi zikai megtöretésébe.

1948. december 2-án került a tanúk padjára Dr. Kertai György, aki Pappal ellen-tétben,, a bolsevikul beszélni fogalom technikáit elsajátította. 1944-ben még úgy nyi-latkozott Pappról, mint akit „az utolsó történelmi pillanatban adta a Mindenható a magyar tudománynak, hogy… kifejlődjenek a nagysikerű tények. A magyar olajme-zők kiváló felfedezőjének, a világot járt, nagytapasztalatú geológusnak (ti. Papp Simon-nak) és műszaki gárdájának vezetésével kellett indulnia a magyar ásványolajbányászat (sic!) tudományának.” (Bányászati és Kohászati Lapok. 1944: 63) Viszont a perben a Mindenható ereje helyett, megelégedett azzal, hogy nem tud semmi bizonyosat mon-dani Papp német kapcsolatairól, ő pusztán azt tudja, hogy az olajmérnöknek köszön-heti az életét. (Papp 1996. 226) A Papp elleni kocepciós pert követően Forgács Lászlót (Papp bebörtönzését követően a megbízott vezető) is elítélték, ám 1954-ben, Forgács László elítélésének felülvizsgálatakor, Kertai úgy nyilatkozott: „Forgács Lászlónak – MAORT szabotázs leleplezésében végzett munkáját értékesnek és ügyesnek minősítem, ha bár véleményem szerint lényegtelen kérdéseket, néhol hibásan is, eltúlzott és lénye-ges kérdésekre nem derült fény. Ezt azonban ma már könnyebb megállapítani, mert mi is néhány évvel a szabotázs leleplezése után ismertük meg a teljes valóságot.”17 A szöveg első részében tett megállapításai nincsenek összhangban a vallomás korábbi részeivel, ahol éppen Forgács teljes műszaki alkalmatlanságát taglalta, ami előfeltétele kellene, hogy legyen a szabotázs leleplezésének. A vádak lényegtelen kérdésekre korlátozása,

16 ÁBTL 3.1.9. – V-106527 – Major József és társai elleni per – tiltott határátlépés – 1950. VII. 12. Kihallga-tási jegyzőkönyv – Varga Jenő 2-3. o.17 ÁBTL 3.1.9. – V/142727/1 Kertai György tanúkihallgatási jegyzőkönyv 3. o.


131

ám a fontosak homályban maradása azt mutatja, hogy Kertai szerint Pappot nem kí-vánják még elengedni, de ügyének felülvizsgálata várható a Forgács elleni eljárás miatt. Az idézet utolsó mondata az élőhely taktikája fogalmát idézi, amennyiben összekacsint a kihallgató tiszttel, mondván a teljes igazságot csak évekkel később tudták meg.

Papp ezekre az adott helyzetekben érvényes beszédmódokra nem volt képes, illetve a saját tárgyalásán is csak azért tudott „helyesen válaszolni”, mert azt előre betanítot-ták neki. Erre utal, hogy Papp Simon naplójának egy korábbi részében, egy odavetett mellékmondatban szerepel Kertai György azon megállapítása, hogy Rákosi Mátyás úgy gondolja, Pappnak semmi érzéke nincs a politikához.

Ennek felismerése talán Papp védőügyvédjétől sem állt távol, aki az ítélethirdetés előtt kérvényezte, hogy vizsgálják meg az elismert olajmérnök elmeállapotát. Az ÁVH ezzel kapcsolatos félelmére utal, hogy megfenyegették Pappot, amennyiben ezt a kér-vényt nem kifogásolja nyilvánosan, úgy az ügyvédjét is letartóztatják. Végül, az egész eseményre nem került sor, mivel december 9-én halálra ítélték Papp Simont.

1949. január 20-án új ítélet született a Népbíróságok Országos Tanácsa részéről, amely életfogytiglanra módosított. Azonban erről Papp csak hónapokkal később érte-sült, ugyanis egyáltalán nem vett részt az új tárgyaláson.

A kirakatperek egy fontos adaléka az új nemzedék megfelelőnek tartott nevelése. Papp beszámol róla, hogy egy nap középiskolai diákok nézhették meg közelről azokat az embereket, akik amerikai parancsra szabotálták és megkárosították a magyar álla-mot. (Papp 1996: 232)

A nyilvános ellenség, titkos szövetséges koncepciójába próbálták beleszuszakolni Papp Simont. Forgács László több alkalommal is a szakmai kérdésekben járatos olaj-mérnökhöz fordult. Első alkalommal a bükkszéki fúrásnál talált vízről gondolták, hogy szódagyártáshoz megfelelő lenne. Az olajmezőt be akarták zárni, hogy átálljanak a szó-dagyártásra. Azonban Papp meggyőzte őket ennek irrealitásáról. Második alkalommal Székely Pál jelent meg nála, aki azzal a kérdéssel fordult az elítélthez, hogy a MAORT mely helyeken és milyen rétegekben fúrasson. Ehhez megkapott minden olyan szakmai anyagot, amelyek rendelkezésére álltak vezető beosztása idején is: „Teljes mértékben értesülést nyertem mindenről, ami a mezőkön történik.” (Papp 1996: 233) Ezért a mun-káért a feleségének utaltak fi zetést és nyugdíjat is.

1950 tavaszán átvitték a váci fogház kórház részlegébe. A naplóban ehelyütt szemér-mesen elhallgatja, de más részekből tudjuk, hogy komoly cukorbetegségben szenvedett. Valószínűleg ezzel összefüggésben kezelték.

1950. október 12-én Lehota fogházigazgató maga elé kérette Pappot, és közölte vele, hogy egy olajmezőre kell kimennie, bizonyos munkákat ellenőrizni. Elvárta, hogy ehhez öltözzön fel „normálisan”: „ne nézzen ki úgy, mint egy zsidó”. (Papp 1996: 234) A Fenyves Katalin monográfi ájában szereplő fi nom ember és zsidó megkülönböztetése érvényes erre a helyzetre is. Papp élete börtönévei előtt egyértelműen a fi nom ember ka-


132

tegóriája alá esett, de jelenlegi helyzetében Lehota fogházigazgató beszéde alapján (nem tudjuk Papp adta-e a szájába, vagy valóban így fogalmazott) csupán a zsidós megjelenés elkerülésére van lehetősége.

Visszavitték az Andrássy út 60-ba, ahol elvették tőle mindenét, és „mindenféle sze-mét népség között” (Papp 1996: 233) tartották. Az orientalizmus távoli barbár idegené-hez tartalmában hasonló közeli idegenről van itt szó, aki ugyanannak a társadalomnak a része, mint ő, de társadalmi pozíciója alapján – ha Papp úri felfogásából indulunk ki – a néphez kapcsolódik.

Éjszaka árulják el neki, hogy Recskre küldik, mert az ottani fogolytábornak nincs vize és ennek a problémának az orvoslására Pappot tartják a legalkalmasabbnak. Vizet kellett keresnie, a hivatalos szervek úgy számoltak, hogy minden emberre 3 liter víz jus-son. Ezt ugyan Papp keveselte, de így is megvalósította a tervüket, amiért ellenszolgál-tatásokban részesült (pl. fűtött szobában történő elhelyezés, minőségi étkeztetés, sofőr alkalmazása, feleségének jutatott fi zetés és nyugdíjfolyósítás). Ezek ugyan a fi nom ember külső megjelenéséhez és a fogalom képzetének fenntartásához önmagukban kevésnek bizonyulnak, de szükségesek a zsidó kinézet elkerülése érdekében. Habár Papp távolról sem nevezhető a rendszer kiszolgálójának, a nyilvánosság előtt ellenségnek nevezettel szemben az államhatalomnak ez volt a legjobb módszere a régóta várt együttműködés kikényszerítésére. Erre utal, hogy Papp azt feltételezte az ÁVH-nak végzett munka után kiengedik. A korábban már említett Major József elleni tiltott határátlépési ügyben a vádlott, a zárkatársa vallomása alapján, azt is elmondta, hogy ismerte Papp Simont, akit ugyan elítéltek, de „nincs bezárva, mint tisztviselő dolgozik szabadon és mi csak szeretnénk [ti.Major és zárkatársa] olyan sorsot, mint Papp Simonnak van.”18

Papp feleségét deportálták Öcsödre.. A napló megfogalmazása szerint lakásukat „egy prolinak adták”. (Papp 1996: 235) Pappné falusi környezetbe kerüléséről és otta-ni életéről keveset tudunk. A férjével folytatott levelezés elveszett, egyéb anyag híján, egyedül Galgóczi Erzsébet (1984) Vidravas című regénye alapján lehetnek feltételezése-ink, de ezek az általánosság szintjén maradnak.

Papp Simont áthelyezték a gyűjtőfogház bal II-es részlegébe. Egy alkalommal dél-ben tette ki a küblit, amiért az őr rettentően leszidta, erre Papp: „Nem tudtam magam tűrtőztetni, és lehordtam az őrt. Erre az őrök azt hitték megbolondultam. Hozták gyor-san a rab orvosokat.” (Papp 1996: 241) Azt, hogy az őrök haragját egyáltalán nem vették komolyan, jól mutatja, hogy eszükbe sem jutott megverni, inkább valószínű, hogy nem értették, urizáló magatartással miként kiabálhat velük bárki is.

Ez idő alatt is kellett munkákat végeznie, ám jobbára tanulmányok és statisztikai kimutatások elkészítése volt a feladata, amiért már nem minden esetben részesült ked-

18 ÁBTL 3.1.9. – V-106527 – Major József és társai elleni per - tiltott határátlépés – 1950. VII. 12. Kihallga-tási jegyzőkönyv – Varga Jenő 3. o.


133

vezményekben. Ez összefüggésben állhatott az olajmezők kimerülésével. Naplójában azt írja, utoljára 1953. január végén látta a feleségét, majd a következő mondatban már rátér, hogy február 8-án Nógrádverőcén meghalt, ennek ellenére még hosszú ideig ér-keztek levelek számára Pappnétól. Binder Béla (MAORT-ügyben elítélt, de korábban szabadult) írt neki a felesége nevében Papp visszaemlékezése szerint, az íráskép és a gondolatmenet megváltozása miatt felmerülő gyanújának nem ad hangot.

Az orientalista elképzelés távoli idegenjével tartalmi egyezőséget mutató közeli ide-gen – Papp esetében pl. alsóbb társadalmi csoport tagja, baloldali – egyetlen kivétele Bock ÁVH-s főhadnagy, aki Papp szerint „egy nagyon piszkos szájú ávós volt, aki azért nem volt rossz ember.” (Papp 1996: 243) Vagyis hiába beszél alsóbb társadalmi osztályra emlékeztető módon, hiába civilizálatlan, ez nem áll feltétlen kapcsolatban az emberi értékeivel és magatartásával. Ezt az esetet leszámítva, Papp már a beszédmód alapján ítéletet mond egy adott ember személyiségéről.

1955. június 4-én délután a fürdésből visszatérve a zárkájában próbált volna elalud-ni, mikor a belépő őr közölte vele, hogy fogja meg a cuccait és menjen haza. „Én erre azt mondtam neki, hogy hagyjon nekem békét, mert én most pihenni akarok, mert erre orvosi engedélyem van. Erre az őr azt válaszolja, hogy professzor úr kérem, én azért jöttem, hogy megmondjam, hogy szabadlábra helyezték, és menjen azonnal haza. Én erre azt válaszoltam, hogy nekem nincs haza. Én este nem megyek sehova, ha eddig eltartottak, tartsanak el ezután is.” (Papp 1996: 243) A helyzet abszurditását az növelte tovább, hogy a közelben tartókodó főtörzsőrmesternő a hangzavarra megjelent és azt ajánlotta Pappnak adjon be kérvényt, amelyben megkéri az igazgató urat, hogy még egy éjszakát maradhasson. Megengedték neki.

A helyzet komikussága ellenére, jól példázza Papp úri magatartását, amely elképzel-hetetlennek tartja, hogy lakás híján késő este zargassa barátait, rokonait éjjeli szállás-hely miatt. Továbbá, az úriemberhez nem méltó a gyaloglás sem, ezért másnapi szaba-dulása után, mint szabad ember nem kíván bárhova is elsétálni, inkább a közeli telefon-fülkéből és vendéglőből próbál taxiért telefonálni. Mindkét helyen sikertelenül jár, de a vendéglőben találkozik egy, a börtön kórházban dolgozó egészségügyi altiszttel, akit megkér arra, hogy kísérje már vissza a börtönbe, hogy onnan hívjanak neki egy taxit.

Egy barátjánál leteszi a csomagjait, majd felkeresi ügyvédjét, akinek a felesége közli, hogy éppen ebédel, ezért elkocsizik a Kárpátia étterembe, ahol megvendégeli dr. Kar-dos János védőügyvéd. A reggel frissen elbocsátott rab délre már úriemberek társaságát élvezi.


134

Összefoglalás9.

Az elemzés alapján a fent megfogalmazott hipotézisekre a következő válaszok adható-ak: (1) Papp Simon ügyét végigkövetve azt állíthatjuk, hogy fi nom ember habitusának köszönhetően nem tudott a hatalom nyelvén, bolsevikul beszélni szemben más értel-miségiekkel (például Kertai Györggyel). Maga a hatalom sem volt képes saját diszkurzív horizontján egységesen kezelni, hiszen a kezdetben alkalmazott tipikus ellenségként való beállítás megbukott azon kényszerhelyzet miatt, hogy szükségük volt szakmai tu-dására, ám együttműködőként sem lehetett tekinteni rá fi nom ember habitusa okán. Az úriemberi mivoltának fenntartásához alapvetően fontos dolgokért (pl. minőségi lakhatás, saját autó sofőrrel, étel-ital ellátás) cserébe hajlandó volt együttműködni az államvédelemmel. (2) A napló alapján nem egy apolitikus műszaki értelmiségiről van szó, még ha ő szereti is így látni önmagát. Papp szövegének burkolt utalásaiból, a szer-ző minden szándékolt távolságtartása ellenére, kivehető, hogy az elismert olajmérnök nagyon is politizált, viszont igen anakronisztikus (Don Quijote-i) diszkurzív térben ad értelmet megpróbáltatásainak. A tőmondatokra szorítkozó, a börtönévek traumáját fel-dolgozni (vagy épp elfedni) célzó Kádár-kori passzusok együttes elemzése azt mutatja, hogy a said-i értelemben vett orientalista szemlélet, szégyellt, cselekedeteitől szigorúan távol tartott, de minden interpretatív erőfeszítését átható antiszemitizmus egyszerre jellemezte hősünket. A fi nom ember koordinátái mentén értelmezte mindazt, ami tör-tént vele, ám ez ebből a szempontból feldolgozhatatlan és éppen ezért értelmezhetetlen volt számára. Bourdieu megfogalmazásában „az egyéni diszpozíciók minden rendszere egy strukturális variánsa egy másiknak, ahol kifejeződik a pozíció egyedisége az osz-tály, a röppálya keretén belül.” Papp Simon fi nom emberségével defi niált habitusának egyedisége „az osztály, a röppálya keretén” (értsd: saját társadalmi csoportján) túl is kifejeződik köszönhetően a koncepciós pert övező években végbemenő társadalmi, politikai változásoknak. Ennek köszönhetően válik egy egyedi eset a totalitárius ha-talommal szembeni beszédmód megválasztása és a hatalommal való együttműködés mikéntje okán társadalomtörténeti szempontból fontossá.


135

Irodalom

Elsődleges források:

Az imperializmus fekete zsoldosai a Mindszenty- és Grősz-per tanulságai. Művelt Nép Tudományos és Ismeretterjesztő Kiadó, Budapest, 1952.

A magyar Belügyminisztérium közlése a szabotázs ügyéről. Athenaeum, Budapest, 1948.

Papp Simon: Életem. Magyar Olajipari Múzeum, Zalaegerszeg, 1996.Vádirat Rajk László elleni bűnügyben. Miniszterelnökség Sajtóosztálya, hely nélkül,

1949.

Másodlagos források:

Arendt, Hannah: A totalitarizmus gyökerei. Európa könyvkiadó, Budapest, 1992.Bányászati és Kohászati Lapok. 1944. 4. számBencsik Zsuzsanna: Egy koncepciós per előkészítése: a provokáció „kultúrájának” ho-

nosítása. Budapesti Negyed 1994. 4. számBolgár Dániel: A hatalom mindennapjai – Azonosítási játék az államvédelemnél. 2000:

irodalmi és társadalmi havilap 2011. 11. számCseh Gergő Bendegúz: A magyar állambiztonsági szervek intézménytörténeti vázlata,

1945-1990. In: Trezor 1. – A Történeti Hivatal Évkönyve 1999.Darai Lajos: A koncepciós per gyökerei (forrás: http://www.xxszazadintezet.hu/rendez ve-

nyek/perek_es_osszeeskuvesek_tudoma/darai_lajos_a_koncepcios_per_g.html)Fenyves Katalin: Képzelt asszimiláció? – Négy zsidó értelmiségi nemzedék önképe Cor-

vina, Budapest, 2010.Foucault, Michel: Felügyelet és büntetés – A börtön története Gondolat Kiadó, Budapest,

1990.Foucault, Michel: A hatalom mikrofi zikája. In: Nyelv a végtelenhez. Latin betűk, Deb-

recen, 1999.Foucault, Michel: Az igazság és az igazságszolgáltatási formák. Latin betűk, Debrecen,

1998.Friedrich, Carl J. (szerk.): Totalitariansim. Cambridge, Massachuthes, 1954.Johnston, Timothy: Being soviet. Identity, Rumour and Everyday Life under Stalin 1939-

1953. Oxford University Press, New York, 2011.Gergely Jenő: A Mindszenty-per. Kossuth Kiadó, Budapest, 2001.Gyáni Gábor: A napló mint társadalomtörténeti forrás – A közhivatalnok identitása. In:

Emlékezés, emlékezet és a történelem elbeszélése. Napvilág Kiadó, Budapest, 2000.


136

Hódos György: Tettesek és áldozatok – Koncepciós perek Magyarországon és Közép-Ke-let-Európában. Noran-Kiadó, Budapest, 2005.

Horváth Sándor: A kapu és a határ – Mindennapi Sztálinváros. MTA Történettudomá-nyi Intézete, Budapest, 2004.

Hough, Jerry F.: „Th e ’Dark Forces’, the Totalitarian Model and Soviet History”. Rus-sian Review, October 1987.

Katona Klára: A MAORT-per előtörténete. In: Trezor 2. – A Történeti Hivatal Évköny-ve 2000-2001.

Kahler Frigyes: „Valós” tényállás alapján – A forradalom utáni koncepciós perek. Új Ho-rizont 2003. 5. Szám (forrás: http://www.pikk.hu/ujhorizont/2003_5/15.html)

Kubinyi Ferenc: Az első magyar kirakatper. Beszélő 1988. 24. szám (forrás: http://beszelo.

c3.hu/cikkek/az-első-magyar-kirakatper)Krausz Tamás (szerk.): A sztálinizmus hétköznapjai – Tanulmányok és dokumentumok

a Sztálin-korszak történetéből. Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2003.Kotkin, Stephen: Magnetic mountain: Stalinism as a Civilization. Berkeley, 1995.Kovács Lajos Péter: Mindszenty-per. Reform Kft ., Budapest, 1989.Krokovay Zsolt: Budapesti levél a cenzúráról – Hampshire és Blom-Copper beszélgetésé-

hez. Impresszum nélküli szamizdat. 1977.Lüdtke, Alf: Eigen-Sinn. Fabrikalltag, Arbeitererfahrungen und Politik von Kaiserreich

bis in den Faschismus. Münster, 1993.Lüdtke, Alf: Geschichte und „Eigensinn” In: Berliner Geschichtswerksatt: Alltagskultur,

Subjektivat und Geschichte. Zur Th eorie und Praxis von Alltagsgeschichte. Münster, 1994.

Macfarlane, Alan: Th e Family Life of Ralph Josselin. A Seventeenth-Century Clergy-man. An Essay in Historical Anthropology. Cambridge University Press, Cambridge, 1970.

Majtényi György: A tudomány lajtorjája. Gondolat kiadó – Magyar Országos Levéltár, Budapest, 2005.

Majtényi György: „Ön-fejűség – a „másik-Németország történelme” Aetas 2003. 1. szám.

Majtényi György: „Uraltak” vagy „önfejűek”? Korall 2001. 5-6. szám.Mohay Tamás: Egy naplóíró parasztember. Nagy Sándor élete és gazdálkodása a XX.

század első felében Ipolynyéken. ELTE, Budapest, 1994.Niedermüller Péter: Paradigmák és esélyek avagy a kulturális antropológia lehetőségei

Kelet-Európában. Replika 1994. 13-14. szám.Paizs Gábor (szerk.): Rajk-per. Ötlet Kft ., Budapest, 1989.Ránki György: Emlékiratok és valóság Magyarország második világháborús szerepéről.

Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1964.


137

Said, Edward W: Orientalizmus. (ford: Péri Benedek)Európa Könyvkiadó, Budapest, 2000.

Scitovszky Tibor: Egy „büszke magyar” emlékirata. Közgazdasági Szemle Alapítvány, Budapest, 1997.

Soltész István (szerk.): Rajk-dosszié: Soltész István dokumentumválogatása. Láng Kiadó, Budapest, 1989.

Rákosi Mátyás előadása Moszkvában 1945 júniusában. Dokumentumok (közreadja: Tóth Piroska) Múltunk 1999. 4. szám.

Török Bálint: Kik esküdtek össze a köztársaság ellen? Az első nagy koncepciós per, 1947. Magyar Szemle, 2007. 7-8. szám 87-102. o.

Zinner Tibor: Adalékok a magyarországi koncepciós perekhez. História klub füzetek 3. Videoton József Attila Művelődési Ház és Könyvtár, Székesfehérvár, é. n.

Waller, Michael: Th e –Ism of Stalinism. Soviet Studies. 1968. 2. szám.

Szépirodalom:

Galgóczi Erzsébet: Vidravas. Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1984.Orwell, George: 1984. (forrás: http://mek.niif.hu/00800/00896/00896.htm#3)

Levéltári anyag:

ÁBTL 3.1.9. – V/142727/1 Kertai György tanúkihallgatási jegyzőkönyv 3. o.ÁBTL 3.1.9. – V-106527 – Major József és társai elleni per – tiltott határátlépés – 1950.

VII. 12. Kihallgatási jegyzőkönyv – Varga JenőÁBTL – 3.1.9. V-32000/1 Jelentés Budapest 1949. évi június hó 25.


Egy Don Quijote élete a Rákosi-korszakban

Documents

Transcript of Egy Don Quijote élete a Rákosi-korszakban