Bujkáló adatok Aquincumból a nem-szabályos latin nyelvhasználatra (Firkák 2, 2012)

Az Idő rövId története MIthrAs MIsztérIuMAIbAn

3

FIrKáK II.FIAtAl róMAI Koros KutAtóK II. KonFerencIAKötete

2007. október 9–10.Visegrád

2009. november 20–22.Komárom

Szerkesztette:Bíró Szilvia – Vámos Péter

Győr 2012

n A g y l e v e n t e

4

FiRKák II.Fiatal Római Koros Kutatók II. Konferenciakötete

Szerkesztő: Bíró Szilvia – Vámos Péter

A borító a belegi katonai diploma belső oldalait ábrázoló(Magyar Nemzeti Múzeum, fotó: Dabasi András) fotó felhasználásával készült.

A kötet az Nemzeti Kulturális Alap 3412/8319. sz. pályázat támogatásával jött létre

ISBN 978-963-89715-0-0

Kiadó: Mursella Régészeti EgyesületFelelős kiadó: Molnár Attila

Példányszám: 300 dbGrafikai munkák: Almamag Kreatív Műhely

Nyomdai kivitelezés: Demax Művek Kft.Minden jog fenntartva © Mursella Régészeti Egyesület és a szerzők


5

ElőSzó hElyEtt… . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 9

A két koNfErENciáN ElhANGzott ElőADáSok . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 11

Nagy LeventeAz iDő röViD törtéNEtE MithrAS MiSztériuMAiBANA chaos rendje, a Sötétség városa és a kezdetek ikonográfiája . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 15The Short History of the Time in the Mysteries of Mithras.The Order of Chaos, the City of Darkness, and the Iconography of Beginnings

Bózsa Anikótükör MiNt SziMBóluM? . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 31Mirror as symbol?

Fehér BenceMENtulA SilVANi . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 47Mentula Silvani

Nagy LeventeEGy iNtErciSAi AlkéStiS-rEliEf éS PárhuzAMAihalott mitológiai alakok ikonográfiájának problémái a kora császárkori művészetben . . . . . . . . . . . . 57Ein Alkestis-Relief aus Intercisa und die Ikonographie einiger verstorbenen mythischenGestalten in der kaiserzeitlichen Grabkunst

Szabó ÁdámA hAGyoMáNyoS róMAi VAlláSGyAkorlAt fElirAtoSEMlékEi SoPiANAEBól . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 79Die epigraphischen Denkmäler der traditionellen römischen Religionspraktik aus Sopianae

Sréter KingaA ruhA tESzi A róMAit Portréábrázolások a brigetiói sírsztéléken . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 89Portrait depictions on the steles of Brigetio

Havas Zoltán EGy közéPkoroS áSAtáS róMAi ErEDMéNyEi Másodlagos, többedleges lelőhelyű római kőfaragványok a hajógyári-szigeten . . . . . . . . . . . . . . . . 125Die römischen Ergebnisse einer mittelalterlichen Ausgrabung. Römische Spolienauf der Schiffswerft-Insel (Hajógyári-Sziget)

Balogh Roland – Barta AndreaNEM NorMAtíV SzóAlAkok A SzEkSzárDi WoSiNSky Mór MúzEuMróMAi kori fElirAtAiN . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 151Non-normative word forms on the Roman inscriptions of the Wosinsky Mór Museum in Szekszárd

Tartalom

n A g y l e v e n t e

6

Fehér BenceBujkáló ADAtok AquiNcuMBól A NEM-SzABVáNyoS lAtiNNyElVhASzNálAtrAEgy közismert aquincumi felirat tanulságai . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 173Some hidden data for the non -standard usage of Latin in Pannonia

Juhász Lajos AEliuS cAESAr PANNoNiA PErSzoNifikációjAéS A hADriANuSi utóDláSi PolitikA . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 179Aelius Caesar’s Pannonia personification and the Hadrianic succession policy

Vida IstvánkiNcSEk éS EtNikuM2–3. századi dák kincsek . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 189(Treasures and Ethnics. Dacian Coin Treasures from the 2nd–3rd century)

Lassányi GáborróMAi kAtoNAi DiPloMA törEDékE SáNDorfAlVáról . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 199Fragment of a Roman military diploma from Sándorfalva (Eastern Hungary)

Dávid BartusroMAN hAirPiNS rEPrESENtiNG huMAN hANDS typology and symbolism . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 205Kéz-ábrázolású római hajtűk: tipológia és szimbolika

Andrea Csapláros – Christoph Hinker – Susanne LammtyPoloGiSchE SEriE zu DrEifuSSSchüSSElN AuS DEM StADtGEBiEtVoN flAViA SolVA . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 235Háromlábú edények tipológiája Flavia Solva területén

Harsányi EszterA füStölőtálAk MEGjElENéSéNEk éS EltűNéSéNEk okAiA ProViNciáliS lElEtANyAGBAN . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 247Die Gründe für das Aufkommen und das Verschwinden der Räucherschalenim provinzialrömischen Fundmaterial

Dévai KataA kúPoStEStű PohárforMA fuNkcioNAlitáSáNAk kérDéSéhEz . . . . . . . . . . . . . 261Questioning the Function of Conical Glass Cup and Lamp in Late Roman Pannonia

Csapláros Andrea – Christoph Hinker – Susanne Lamm – Patrick MarkoA GrAzi-MEDENcE A róMAi korBAN A lEGújABB áSAtáSok éS A lElEtfElDolGozáSok tükréBEN . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 269Die Erforschung der römerzeitlichen Denkmäler im Grazer Becken

Mráv ZsoltutAzókocSirA APPlikált „BENEficiAriuS-jElVéNyEk”két ék-PANNoNiAi kocSiSírBólAz eraviscus törzsi elit Róma szolgálatában . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 285Auf Reisewagen applizierte „Benefiziarierabzeichenˮ aus zweinordostpannonischen Wagengräbern


7

Beszédes JózsefAuxiliáriS loVASkAtoNA SírkErtBE foGlAlt, korA cSáSzárkorihAMVASztáSoS SírjA NAGytétéNyBől (Budapest, xxii. ker., M6 autópálya nyomvonala) . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 327Graveyard with a cremation burial of an auxiliary cavalryman from the earlyRoman period in Nagytétény (Budapest, district XXII)

Vámos PéterA hEly SzEllEMEGenius-relief mint építési áldozat? . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 361The spirit of place – Genius representation as a form of building sacrifice?

Ottományi KatalinA ViSEGráD–GizEllAMAjori ErőD Ny/i. hElyiSéGéNEk kéSőróMAi kEráMiájA . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 375Veränderungen des Töpferhandwerks in der ersten Hälfte 5. Jhs. aufgrunddes Keramik von Befestigung Visegrád–Gizellamajor

Fazekas Ferenc – Szabó AntalBroNzEDéNyEk luSSoNiuMBól . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 413Bronzegefäße aus Lussonium

Tőkés TímeaA koMároM–SzőNy, VáSártéri áSAtáSok róMAi kori iMPortkEráMiA-lElEtEi (2001–2005) . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 431(Roman Imported Ceramics from Brigetio – Komárom–Szőny, Vásártér)

Dévai Kata – Gelencsér ÁkosróMAi kori lAkóház éS üVEGGyártó MűhEly BriGEtióBAN . . . . . . . . . . . . . . . . . 439Roman dwelling-house and glass workshop in Brigetio

Fórizs István – Nagy Géza – Dévai KataBriGEtiói üVEGlElEtEk MűSzErES ANAlitikAi VizSGálAtA . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 469Analytical investigations on the glass findings from Brigetio

Harsányi Eszter – Kurovszky ZsófiaElőzEtES BESzáMoló A koMároM/SzőNy, VáSártér 2. SzáM AlAtticSAláDi házNál fEltárt róMAi kori fAlfEStMéNyről . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 477Preliminary report on the Roman wall-painting found at 2 Vásártér, Komárom–Szőny (Brigetio)

Szabó MátéNEM roMBoló réGéSzEti MóDSzErEk AlkAlMAzáSA A PANNoNiAiVillAkutAtáSBAN . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 493Non-destructive archaeological methods in the research of Roman villas of Pannonia

Gróh DánielA ViSEGráD–GizEllAMAjori ErőD éPítéStörtéNEti kérDéSEi . . . . . . . . . . . . . . . . 503Architectural historic problems of the fort of Visegrád–Gizellamajor

utóSzó . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 517

B u j k á l ó a d a t o k a q u i n c u m B ó l a n e m - s z a B v á n y o s l a t i n n y e l v h a s z n á l a t r a

173

Fehér Bence*

Bujkáló adatok Aquincumbóla nem-szabványos latin nyelvhasználatra

egy közismert aquincumi felirat tanulságai

A római feliratos emlékek nyelve – kezdettől fogva – nem-klasszikus latinságú. Erről a tényről sokszor megfeledkezünk, pedig ezt figyelembe nem véve a feliratok értelmezése néha tévútra visz, de minden-képpen hiányos. A felirat állítójának társadalmi státusáról, kulturális hátteréről, származásáról sokszor a leghitelesebb információt éppen nyelvhasználatának sajátságai árulják el. A római feliratok többségét adó 2–3. századból számos „vulgarizmust” ismerünk. Ez a terminus tu-lajdonképpen hibás, hiszen nem az alsóbb néposztályok latinját értjük alatta; ma terjed és talán finomabb elnevezés a „substandard”, „nem-standard” latin. A megnevezésnél nagyobb problémát jelent azonban, hogy az ezt említő epigráfiai irodalom nagyrésze különböző, össze nem tartozó dolgokat sorol egy név alá: a) a (sajnos nagyrészt még hipotetikus) nyelvjárások sajátságait, b) az alsóbb társadalmi rétegek rétegnyelvét, c) a familiáris, pongyola nyelvhasználatot és mindenféle egyszeri fogalmazási bakit, d) a latinul csak félig tudó bennszülött által tört nyelvet. Itt és most, Pannoniára szűkítve, talán a legpontosabb kifejezés az, hogy a helyi nyelvhasználat eltérő sajátságairól beszélek, ami döntően a) pontunknak felel meg, bár a d) tört la-tinja a legkorábbi időben elég gyakori. Arra nincs objektív adat, Pannoniában mikortól és milyen arányban voltak többségben a latinul beszélők; kelta és pannon nyelvűek az 1–2. században biztosan nagy számban éltek itt, ill. fokozatosan egyre nagyobb kétnyelvűséggel is számolhatunk. A görög nyelv szerepe viszont a 2. századtól kezdődik, és csak a 3. századra lesz jelentős. Igen ám, de a bennszülöttek a katonaságtól tanulják a nyelvet, s csak kevés kelta szubsztrát-hatásnak van náluk nyoma, a második nyelven beszélőkre jellemző leegyszerűsítés inkább tapasztalható (de ha egy 1–2. sz. fordulós sírkő nyelve primitív, az legalább ennyire kulturális okra vezethető vissza, a helynek megfelelő formula primitivitása, ami az ősitaliai bevándorló ka-tona sírfeliratán éppúgy érzékelhető). A szó tulajdonképpeni értelmében vett pidginizálódás biztosan nincs. A 2–3. századi „vulgarizmusok” azonban egy fejlődési folyamat közép- vagy végpontján találhatóak, s minden esetben kutatandó, többnyire kutatható is, hogy az adott jelenség itt fejlődött-e ki, a helyi lakosság mindennapjaiban, vagy az egész birodalomban egyszerre, és kezdettől használták vagy egy újabb betele-pülésnek köszönhető megjelenése (ez utóbbi főleg a markomann háborúk után aktuális és nagyon nehéz kérdés). Sok esetben azonosíthatóak azok a helyi latinságban elterjedt vagy legalábbis biztosan létező, és az irodalmi nyelvtől idegen elemek, amelyek nem helyben születtek, hanem a tartomány meghódításakor az első latin anyanyelvű beköltözők már magukkal hozták. (Többnyire az érkező katonai alakulatok, amelyek eltérő helyről, különböző származású emberanyaggal érkeznek, így ez az anyag meglehetősen heterogén.) Ilyen-kor a Kr. születése körüli italiai népnyelv gyanúsítható ősforrásként, amiről meglehetősen keveset tudunk; persze a helybeli anyag sem túldokumentált, hiszen az 1. századi feliratok többnyire végsőkig formulárisak és primitívek, a formulák pedig nem az élő nyelvet tükrözik, jóval közelebb állnak az irodalmihoz.

* Károli Gáspár Református Egyetem (1088 Budapest, Reviczky u. 4.). E-mail: [email protected]

F I r K á K I I .

F e h é r B e n c e

174

A heterogén „hozott anyag” egy része, amely nem általános, nem tud itt meggyökeresedni: ezek azok a jelenségek, amelyek kifejezetten az 1. században gyakoriak, aztán nyelvjárási kiegyenlítődés történik, a nyelv látszólag reklasszicizál (általában a nagyobb presztízsű változat győz). Éppen ezek, a tartomány története szempontjából végső soron indifferens dolgok azok, amelyek jól láthatóak: van kezdetben, aztán nincs. Elvileg ezeket tehát jól el lehet különíteni,1 bár eltűnésük időpontja különböző.2 Semmi nyoma nincs annak, hogy ezek a jelenségek nem természetes úton, hanem népességcserével tűnnének el. Sokkal nehezebb megállapítani azokat a jelenségeket, amelyek (itt is) állandósulnak, mindig megma-radnak: látszatra a Severus-korban gyakoriak (hát persze, lévén hogy a feliratok akkor a leggyakoribbak) s csak egy-két egész korai példájuk van. Az egy-két példa azonban néha kellően bizonyítja, hogy ezt vagy azt a „rendellenességet” már az 1. sz. első feli katonák használták, idevezénylésükkor is, tehát „hozott” anyag a pannoniai latinságban. Ilyenek: az I. decl. Pl.N. -as ragja, a h nem ejtése, a mVn- és CVl- syncopa, a ns>s változás, a perfectum-létigés perfectum passivi, vsz. az abl. loci.3

Míg a többi említett jelenség meglehetősen gyakran testált, így mindenkor (és mindenütt) általános népnyelvi alaknak mondható, a syncopák (mássalhangzók közti magánhangzó-kiesések) szórványos je-lenségek, soha nem mondhatjuk, hogy alkalmazásuk általános Pannoniában: korai megjelenésük még-is bizonyítható. Vannak 1. századi adatok, bár többségükben bennszülött, és nem katonai feliratokon.4 Ezeknek akár már továbbképzése is elképzelhető: különösen érdekes a Vernaclius nomen (?), amely a syncopált főnévből való helyszíni képzésnek tűnik.5 A későbbi korokban többször van syncopált főnév továbbképzése: CIL III 5695. domnica – versben, tehát itt még a kiejtése is egyértelmű –, de a TRH 214. Domnioni névalak is nyilván feltételezi a Domnio nominativust. Márpedig ha a 2–3. sz. fordulóján a dominus helyett domnus alakból képeznek új nevet – a képzett szóban már nem lehetséges a kiesés, mivel ott hangsúlyos helyen lenne a kiesett i hang –, akkor a 2. századra a syncopált alak bevetté vált a köznyelv-ben. Fokozottan igaz ez a Vernaclius-ra: ha az 1. sz. véginek látszó feliraton már ez egy ember neve, akkor a helyi közösségben már a névadáskor a vernaclus alak volt a bevett.6

Vannak nyomok arra is, hogy a syncopálódás folyamata a helyi kelta nyelvben (gyakorlatilag az eraviscus törzsterületen) is ismert volt: párhuzamos névalakok, mint Nerotomarus ~ Nertomarus, Risimarus ~ Rismarus, Verecubera? ~ Vercom[b]erus, Verodubena ~ Verodumna?7 Ezek azonban az utolsó kivéte-lével a pannoniai latinságban ismeretlen mássalhangzó-kombinációkat alkotnak, így közvetlen hatásuk a helyi nyelvre kizárható; a romanizálódó lakosság mindenesetre könnyen hozzászokhatott syncopált és teljes hangalakok egymás mellett éléséhez. Latin nyelven számottevő mennyiségben csak két hangsorban jelenik meg: a m+mgh+n és a zárhang+mgh+l csoportok magánhangzója tűnik el. A CVl-syncopa említett 1. századi példái (különösen a nevek, amelyek az élő nyelv tradicionálisabb ré-széhez tartoznak) bizonyítják, hogy ez „hozott” anyag, a római betelepülőkkel érkezett, nem utóbb terjedt el. A mVn-syncopa birodalmi szinten igen régi időkig visszavezethető,8 ez sem lenne csoda tehát, ha ide kész formában kerülne. Az esetek nagy többségében a dominus szónál és származékszavainál vagy -neve-inél jelentkezik, az azonosítható (nem túl gyakori) esetek kb. 30%-ában, azaz élőszóban általánosnak te-

1 Ilyen anomáliák pl.: a gyakoribb SVO szórend, a posi(v)- perfectum, a dum kötőszó változatos idővonzatai, és északnyugaton vsz. az -u S.N-rag. (Ld. röviden Fehér 2007, 481.) Egyes jelenségeket már régebben többen tárgyaltak, így ld. herman 1961; P. kovács in CIGP2 102–115 (utóbbi erőst vitatható érveléssel).

2 A 2. századra beáll a SOV túlsúly, talán a 2. sz. közepére a posu- perfectum győz, de az -u S.N a 3. sz. közepéig kitart.3 Ld. Fehér 2007.4 CSIRÖ 363, és alig kevéssel később (talán 2. sz. eleje) TRH 42: vernacla, CIL III 4006 és CSIRÖ 426: Proclus.5 CIL III 1435925 = CSIRÖ 310. Szöveg: Fla]via Amuliu•[ et Ver]nacḷ̂ius ann[ ]\.C I II [6 Nem tudjuk, mennyi időt élt, de valószínűleg nem gyermekkorú volt – talán a férj lehetett – és nem lehetetlen, hogy a következő sor \C betűi

vonatkoznak a korra, mely esetben kb. a római megszállás idején született (nevét talán nem is születésekor kapta, hanem felszabadulásakor, vagy mikor áttért a latin nyelvre, lefordította eredeti nevét).

7 RIU 1146 ~ TRH 119, TRH 149 ~ RIU 920, RIU 1150 ~ RIU 1208, 1364, RIU 928 ~ TitAq 10121.8 Részletesen bemutatja kialakulását és elterjedését kiss 1972, 99‒101.


175

kinthető.9 A származéknevekben említett előfordulása mellett 2. századi példa10 mutatja, hogy viszonylag régen ismert az alak. A betűkieséssel járó változásokat sajnos nem mindig lehet tökéletesen azonosítani a feliratokon; a leírt (és főleg a ma olvasott) alak nem feltétlenül fedi a kiejtést. Erre példa egy talán Severus-kori carnuntumi oltárka,11 ahol a Dom`in´o et Domnae dedikáció olvasható. Elég furcsa lenne, ha másképp ejtették volna a hímnemű és a nőnemű megszólítást; a Domino alakból viszont az IN betűk utólag, rubricával vannak felfestve. Kérdéses, hogy a vésnök tudatában az általános kéttagú alak élt, azért vésett domo et domnae-t, és irodalmiaskodásból javították az előbbit, vagy a szabályos domino et dominae alakra gondolt, de mivel írni nem tudott, előbb két, utóbb csak egy betűt hagyott ki. Ez a típus a dominus szón kívül igen kevésszer jelentkezik, de nem mondhatjuk, hogy erre a szóra kor-látozódik: csakhogy az adatok ismételten igen nehezen vehetők észre. Ilyen pl. a CIL III 10864. vers, ahol a kövön valóban „szabályos” nomina alak olvasható – de metrikailag egyedül úgy értelmezhető, hogy ezt *nomna-nak olvasták ki. Névalakban, továbbképzésben olvasható a Gemnio alak.12

Az eddigi adatok alapján nagyon nehéz megítélni a jelenség élő, valódi jelenlétét térségünkben. Mint láthattuk, a kevés adat egy része voltaképpen nem is maradt fenn, csak kikövetkeztethető, vagy pedig így is, úgy is értelmezhető. De ennél sokkal nagyobb gond az adatok formalizált természete: a személynevek-ben való előfordulás nem feltétlenül élőnyelvi használat, hanem megkövült alak is lehet, a továbbképzett szavaknál ugyanez a helyzet, de a verses vagy a dedikációs formulában való előfordulásnál is felvethető, hogy nem a valódi beszélt nyelvet tükrözi. Ezért volna jelentős, ha kevéssé formalizált szöveghelyen, netán egyebekben is köznyelvies írású em-léken bukkanna fel. Ennek a gyanúja merült fel egy olyan feliraton (TitAq 926), amelyet egyébként más-félszáz éve mindenki ismer13 – csak éppen nehezen olvasható volta miatt nyelvi szempontból még semmi figyelem nem terelődött rá, sőt az esetleges „hibák” azonosítása is bonyolult feladat, a kiolvasás hibája is szóba jöhet, mint a „jelenség” oka. Jellemző az emlék állapotára, hogy Szabó Á. 2009-es kiadásában hat sornak az előző publikációkhoz képest lényegileg megváltozott olvasatát adta és két teljesen új sort azonosított, amelyeket eddig nem ismertek fel.14 Saját két évvel korábbi, tehát a kőnek lényegileg ugyan-olyan állapotát alapul vevő olvasatom azonban ettől néhány pontban eltér,15 néhány névtani érdekességű apróságon kívül16 főleg abban, hogy több helyen is okkal feltehetjük, hogy „szabályos” helyesírás helyett a vésnök az élő kiejtéshez közelebb álló alakot alkalmazott.17 Ez önmagában nem szokatlan az Aquincum-

9 A feliratok nagy részén természetesen törekednek egyfajta „helyesírás” betartására, ezért az élőben teljesen általános jelenség is csak ritkábban bukkan fel. Az arány meghatározása elég bonyolult feladat, erre Fehér 2007, 188‒191 tettem kísérletet, a legtöbb általánosnak vehető jelenségnél akkor 20‒31%-os arány jött ki. A 18. jegyzetben látható, hogy az aquincumi decuriók feliratainak 28%-án van legalább egy-egy nem-szabványos nyelvi jelenség (és nem íráshiba!).

10 CSIRÖ 163: cul[to]r Domn(i).11 WeBer 1974, 111 = vorBeck 1980, 72.12 CIL III 4117, a II. sz. 2. feléből.13 Ez a hajdan CIL III 3626=10570 alatt közölt híres felirat, az a bizonyos, melyet Mommsen ‘cum gallinis pugnans’ a tyúkólban jegyzett

le. Fontosabb szövegkiadása még rómer – desjardins 1873, n. 344 (amely Rómer rendszerint igen értékes, autopszián alapuló olvasatát adja), ILS 7127, és legújabban, 2009-ből TitAq 927 Szabó Á. olvasatában.

14 TitAq 927, 12‒13. sorok, 15‒20. sorok. 15 Előzetesen közölve: Fehér 2007, 528 n. 154.16 Nem szándékszom itt részletes bírálatát adni Szabó Á. olvasatának, amely mindenképpen több helyen talált megoldást a legkopottabb

részekre is, mint az enyém, azonban könnyen elképzelhető, hogy akár egyikünknek sincs igaza: a 13. sorban pl. [A]ur(elius) [I]anuarius vet(eranus) (én ebből csak az VS VE betűket látom bizonyíthatónak, ráadásul az E-t kurzív alakban, Rómer ellenben a teljesen eltérő [Au]r(elius) Valens [..] VI betűket olvasta), a 16. sorban viszont minden bizonnyal igaza van a Maximu[s] névalakkal. A legkomolyabb ellenérvek a 15. sorban vethetők fel, ahol az általa adott Androtanu[s] név hapax legomenon, és mint ilyen, eleve gyanús. Igaz, Rómer Licinician[- - -] olvasata sem igazolható még oly gondos tanulmányozás árán sem, s ez a név is unikális (OPEL III 26 nem ismeri), de legalább szerkezetileg megfelel egy Duna-vidéki katonai hagyományú névadás jellegzetességeinek (Fehér 2007, 313, főleg 36. j.). Ezért 2007-ben átvettem az ő olvasatát azzal, hogy a LICINI betűk ma már felismerhetlenek, azonban előtte a nomen gentile értelmezésében minden bizonnyal Domaszewskinek van igaza: [U]lp(ius). Ma már inkább azt javaslom mind Szabóval, mind Rómerrel szemben, hogy egészében Domaszewski olvasatát fogadjuk el (LP[- - -]idianu[- - -]), az alábbi módon kiegészítve: [U]lp(ius) Candidianu[s], amely betűk véleményem szerint ténylegesen olvashatóak is, és az **Androtanus-fantomot, amelynek etnikai hovatartozása megállapíthatatlan („görögös” kezdete ellenére), elvethetjük.

17 A 25. sor in onore (=in honorem) olvasata soha nem volt kétes, sem a 22. sorban a hiperkorrekt Aepictetianus (= Epictetianus) alak. Szabóval és Domaszewskivel ellentétben, Rómerrel egyetértésben bizonyos vagyok benne, hogy a 14. sorban a cognomen nem Trofimus, hanem Tropimus alakú (természetesen ha mégis tévednék, az alak még mindig nem lenne helyesírásilag szabályos *Trophimus).


176

körüli emlékeken, bár az állíttatók egy része decurio, sőt a birtok tulajdonosa lovag, ezért az átlagosnál ta-lán műveltebb latinságot várnánk, ez az előzetes várakozásunk azonban nem igaz, feltűnően sok példa van rá, hogy az ordo decurionum tagjai is „nem-standard” nyelven írnak,18 másrészt nyugodtan elképzelhető, hogy a szöveg végső megfogalmazását és kőbe vésését az egyik rang nélküli állíttatótárs intézte. Négy egyéb, eddig is felismert jelenség mellett az emléket alaposan vizsgálva véleményem szerint az egyik, nagyon erősen rongálódott, alig olvasható szakaszon is a „szabályostól” eltérő írásmódra találunk. Az 5‒7. sorok első olvasata (Mommsen és Rómer szerint) ez volt: ex voto posûeru- nt q[u]or(um) no[mina scrip]ta suntde ez lehetetlen. A 6. sorba ez a szöveg egyszerűen nem fér ki. A NO betűk után kb. 4 betűnek van hely, ezért minden későbbi olvasat abból indult ki, hogy itt a nomina szó állhatott, ezt próbálták kiolvasni. Való-jában azonban ez az olvasat akadályokba ütközik (1. rajz). A sor utolsó része bár erősen kopott, nincs rajta olyan mélységű sérülés, amely egy betű teljes megsemmisülését jelenthetné, legfeljebb egy felszínesen bevésett és lecsiszolt, tehát eredetileg törölt betűt tudok elképzelni, s valamilyen erre utaló nyom van is ott, de az A betűt semmiképp nem ad ki, esetleg egy S-t (de ez mindenképp csak egy lehetőség, elképzel-hető természetes kopás is minden betű nélkül). Ez esetben egyszerűen arról van szó, hogy itt elkezdték a következő sor szövegét, de mivel nem fért ki, felhagytak vele és a következő sorban ismételték.19 Az előtte álló betűk pedig valójában nem no[m]in[a],20 hanem inkább nomn[a]: a M jobb felső sarka lekopva, de éppen megmaradt a kitört rész északi peremén (ez egyúttal azt is bizonyítja, hogy nem volt ligálva), a N jól látható függőleges hastájához pedig aligha a jobbra levő ferde hasta tartozik, mert attól jókora térköz választja el, hanem balra egy nagyon kikopott, kicsit sekélyebben vésett, és a bal függőleges hasta az, amit feltehetőleg eddig I-ként azonosítottak. Ez rettentő erősen sérült, de a felső része egy soregyenbe illő göm-bölyű kopással végződik, tehát itt sem lehetséges ligatúra. Szerencsére a kövön nem sokkal feljebb van egy MIN szekvencia, amelynek pontosan azonos betűméreteit erre a szakaszra transzponálva ugyanarra az eredményre jutunk: az I hiányzik (2. rajz). Az A betű helye erősen kérdéses továbbra is, véleményem szerint az N-től jobbra levő kitöredezett, bizonytalan irányú lemenő ferde vésés vagy sérülés kiegészíthető A-nak (érdekes módon az A az egyetlen betű, amelynek több előfordulása a kövön különböző alakú [3. rajz], közös bennük, hogy a vízszintes hasta nagyon gyengén lehetett vésve, mert a mai kopott állapotban nem észlelhető – ugyanakkor mind különböznek az oldalfeliratok egészen szabályos, jóval szebb A-itól21). Ha pedig ez így van, akkor a mVn-syncopa késő Severus-kori előfordulására is van egy új példánk, méghozzá egészében élőnyelvi feliraton, tehát a jelenség elterjedt voltát tovább valószínűsíti, és bizonyít-ja, hogy nem csupán a dominus szónál volt jól ismert. Bizony a nomen szóban is általánosnak vélhető, s nyilván típusos jelenség volt nagyjából minden más (epigráfiailag sajnos nagyon ritka) szóban. Úgy tűnik

18 64 értékelhető hosszúságban fennmaradt, az aquincumi ordo decurionum tagjai által állíttatott feliratot megvizsgálva ezek közül csupán 40 teljesen standard nyelvű (62,5%), 6-ban elírás, „helyesírási hiba”, nem-standard betű található (pl. K, vagy ph>f (TRH 205: nymf(eum)), míg 18-ban (28%!) valódi nyelvhasználati változat, néhány esetben szintaktikai újítás, de többnyire egy vagy akár több alaktani-hangtani eltérés, nem egy esetben elég jelentős: TitAq 267: tempulum, 304: Anticessori (és a kevésbé jelentős qu(a)estorius), 375: Iov(i)o (!), 556: Poludeuces cives, 982: dic(urio), RIU 1335: Ter(ra)e, 1506: sexvirum (S.N. értelemben); sőt az egészen formalizált nyelvű hivatalos Teutanus-oltárokon sem ritka többféle újítás-típus együtt, a nem-standard dátumozáson (Beszédes – mráv – tóth 2003, n. 11, 13, 15, 16) és írásbeli széthasonulásokon kívül ilyenek is, mint: Di(v)es, civitati(s); Polideuces; Vale(n)s (Beszédes – mráv – tóth 2003, n. 12, 13, 16). Nem vettem itt figyelembe az ordo tagjai számára mások által állított emlékeket, valamint az ordo Augustalium feliratait, amelyeknél minden jel szerint még szélsőségesebb az arány. Megjegyzendő még az is, hogy nemcsak az általánosan elterjedt, kevésbé jelentős nem-standard jelenségek, mint a Traianus-kor óta közönséges ae>e vagy a ns>s írásmód (vö. Fehér 2007, 199‒200, 399) tartozik ide, hanem kifejezetten a 3. században elterjedő, vagy inkább regionálisan jellemző jelenségek is, mint a rövid e>i változás (TitAq 304, 982), a hiatusban levő i teljes elveszése (TitAq 375), amelyek kifejezetten alsóbb nyelvhasználati-műveltségi szintre utalnak (vö. Fehér 2007, 338‒344).

19 Esetleg utólag, ez megmagyarázná, hogy a 8. sor betűi miért kisebbek kb. 7 milliméterrel az előzőeknél, ugyanakkor miért szélesebbek, tágabb betűközökkel széthúzva, hogy az egyetlen szó minél többet kitöltsön a sorból. (Nem lehetetlen, hogy erre a várt nomina alakból megmagyarázhatatlan jelenségre alapozta a rendkívül rossz körülmények közt dolgozó Mommsen a maga olvasatát.)

20 Mint legutóbb Szabó Á. olvasata, TitAq 926.21 Hogy miért írták más stílusban az előlapot az oldallapoktól, az más kérdés (az S betűk is különböznek, és az oldallapokon bonyolultabb

ligatúrákat kockáztattak meg). A tekintélyes oltárméretre tekintettel talán több kőfaragó dolgozott egyszerre rajta, hogy időre elkészüljenek.


177

hát, ez a két syncopatípus a római hódítással együtt kerül Pannoniába (a hangsúlytalan mássalhangzók itteni 2‒3. századi hangváltozásaival nyilvánvalóan semmi kapcsolata nincs), de folyamatos 2‒3. századi adataink szerint fenn is maradt.22

Végül, fennmarad az a kérdés, hogy a felirat nyelve korhatározó-e (illetve, segít-e a syncopa elterje-dését datálnunk). Erre viszont sajnos azt kell válaszolnunk, hogy nem. A népnyelvi jelenségek: ae ~ rövid e egybeesése, h eltűnése, tárgyrag lekopása már a 2. század egészében ismertek és elterjedtek térségünk-ben.23 Ellenkezőleg, a h a 3. században újra gyakoribb, valószínűleg bevándorlók hozzák be részben újra24 – miután az ordo tagjainál várható, hogy a városban már meggyökerezett családból valók, és valóban az oltáron levő nevek egyikénél sem lehet névtani alapon valamilyen idegen eredetet valószínűsíteni, nem csoda, hogy ez itt nem játszik szerepet –, és a Tropimus szó ph>p egyszerűsítése is inkább korábbi, 1‒2. századi jelenség.25 A kevés példából nem lehet biztosra venni, de felvethető, hogy az állíttatók bár nem voltak elég műveltek az irodalmi nyelv használatára, de egy konzervatívabb népnyelvet próbáltak rögzí-teni, ami szintén illett volna társadalmi helyzetükhöz. Ez sajnos azt jelenti, hogy se pro, se kontra nem tudjuk megítélni, hogy a mVn-syncopa már a 2. században általános volt-e vagy csak a Severus-korban. A kutatásunk mégsem eredménytelen, és a továbbiakra nézve sem reménytelen: mint láthattuk, az élő nyelv nyomai igen nagy százalékban jelentkeznek viszonylag magas körökben is, és egész kevés nyomból is kielégítően rekonstruálhatók, így minden egyes újabb felirat előkerülésével újabb esélyünk van rá, hogy a római Aquincum hétköznapi nyelvállapotának újabb és újabb szegmenseit tudjuk azonosítani.

IRODALOM

Beszédes – mráv – tóth 2003 Beszédes, J. – Mráv, Zs. – Tóth, E.: Die Steindenkmäler von Bölcske. In: Szabó, Á. – Tóth, E. (Hrsg.): Bölcske. Römische Inschriften und Funde. Budapest 2003, 103‒218.

CIGP2 Kovács, P.: Corpus Inscriptionum Graecarum Pannonicarum. Debrecen 20012.

CSIRÖ Corpus Signorum Imperii Romani, Österreich. Band I. Faszikeln 1-5. Wien 1967‒1974.

Fehér 2007 Fehér B.: Pannonia latin nyelvtörténete. Budapest 2007.herman 1961 Herman, J.: Posit (= posuit) et questions connexes dans les

inscriptions pannoniennes. ActaAntHung 9 (1961), 321‒331.kiss 1972 Kiss, S.: Les transformations de la structure syllabique en latin

tardif. Debrecen 1972.rómer – desjardins 1873 Desjardins E. – Rómer F.: A Magyar Nemzeti Múzeum római

feliratos emlékei. Budapest 1873.TitAq Tituli Aquincenses I-II. Kovács, P. – Szabó, Á. (ed.): III. cura B.

Fehér. Budapest 2009‒2011.TRH Kovács, P.: Tituli Romani in Hungaria Reperti. Budapest – Bonn

2005.vorBeck 1980 Vorbeck, E.: Zivilinschriften aus Carnuntum. Wien 1980.WeBer 1974 Weber, E.: Weihinschriften aus Carnuntum. RÖ 2 (1974),

111‒122.

22 Hogy a CVl-syncopa is élt, azt kiválóan mutatja egy körülbelül egykorú (214-ből való) hiperkorrekciós példa (tehát mikor az irodalmi nyelvben is magánhangzó nélküli alakot érzi a félművelt szerző népnyelvinek, és betold egy magánhangzót), amelyet már említettem, hiszen pontosan ugyanezt a társadalmi közeget, az aquincumi decuriókat példázza: TitAq 267 tempulum.

23 Részletesen ld. Fehér 2007, 361‒362, 393‒394, 406.24 Fehér 2007, 393.25 Fehér 2007, 395‒396.


178

1. rajz

2. rajz

3. rajz

SOME HIDDEN DATA FOR THE NON-STANDARD USAGE OF LATIN IN PANNONIA

The non-standard usage of the Latin language in Pannonia covers several different features, including such ones which were brought in at the time of the Roman conquest and later disappeared, and others which were developed here. The least obvious is the history of such phenomena which seem to have been continuously used. One of them, and a rarer one, is the syncopa, that is, syllable development mVn > mn or CVl > Cl. There are a few examples from the 1st c. AD, but it is unclear whether this phenomenon was widely accepted later, in the 3rd c. A well-known inscription (CIL III 3626 = 10570 = TitAq 926), discussed several times from Mommsen onwards, contains an evidence for its 3rd c. use, unidentified up to now. The very worn letters of line 6, read by Mommsen as no[mina scrip]ta, by the later scholars as no[m]in[a] in the reality must be read as nomna, with a written syncopa, which perfectly agrees with the strongly non-standard wording of the whole inscription.

Bujkáló adatok Aquincumból a nem-szabályos latin nyelvhasználatra (Firkák 2, 2012)

Documents

Transcript of Bujkáló adatok Aquincumból a nem-szabályos latin nyelvhasználatra (Firkák 2, 2012)