A családi politikai szocializációról (Vizsgálati szempontok egy empirikus kutatáshoz)

1

Csákó Mihály – Murányi István – Sik Domonkos – Szabó Ildikó

VIZSGÁLATI SZEMPONTOK A CSALÁDI POLITIKAI SZOCIALIZÁCIÓ KUTATÁ-SÁHOZ1

Bevezetés A rendszerváltás politikai szociológiájának alighanem egyik legérdekesebb kérdése, hogy az államszocia-lizmusban kialakult állampolgári kultúra milyen változásokon ment keresztül az eltelt időszakban. Az ál-lampolgári kultúra a társadalom tagjai számára kontinuitások és diszkontinuitások szövedékében formáló-dik: megőrződik benne a korábbi politikai korszakok értékvilágának és magatartási mintáinak sok eleme, ugyanakkor a rendszer- és hatalomváltások módosítják, új elemeket visznek bele. Az állampolgári kultúra átalakulására vonatkozó kérdés jelentősége egyrészt abból fakad, hogy a demokratikus jogállam csakis ak-kor működőképes, ha az állampolgárok nemcsak ténylegesen megértik ennek legfontosabb alapelveit, ha-nem azonosulnak is ezekkel. Vagyis, ha belátják, hogy mi a tétjük a jogállam különböző intézményeinek és mechanizmusainak, hogy mik azok a pragmatikus okok, amik miatt a demokratikus jogállam játékszabályai meggyőzőbbnek tűnnek más társadalmi berendezkedések játékszabályainál. Másrészt az állampolgári kul-túra a társadalmi rendszerek működésének fontos tényezője. Közreműködhet az adott politikai rendszer stabilizációjában és folyamatos megújulásában, de a rendszer eróziójában és dekonstrukciójában is. Ezek a megfontolások világítanak rá a politikai szocializáció-kutatások tétjére.

Magyarországon a politikai szocializáció hazai kutatása már a hetvenes években megkezdődött S. Molnár Edit (1971), majd a nyolcvanas évek elején folytatódott Szabó Ildikó és Csepeli György munkája (Szabó I.–Csepeli 1984) révén. A hazai kutatások első, reprezentatív bemutatására nemzetközi színtéren került sor. Az International Journal of Political Education Bognár Tibor által szerkesztett tematikus száma (Vol. 5 No. 4 December 1982, 287–392 ) hét magyar szerző hat tanulmányát tartalmazta (Kéri László, Gombár Csaba, Hankiss Ágnes, Szabó Ildikó, Horváth Ágota – Andor Mihály, Csepeli György). Az első magyar nyelvű gyűjteményes kötet, a Politizáló fiatalok 1985-ben jelent meg, Bojti Ferenc szerkesztésében (szerzői Kéri László, Szabó Ildikó, Zsíros Mária, Csepeli György és Szabó János voltak). 1980 és 90 között az MSZMP KB Társadalomtudományi Intézetében folyt először külön kutatási program keretében többéves, szisztema-tikus kutatás a politikai szocializációról. A politikai szocializációt kutató csoport résztvevői Boros László, Csatáry Ildikó, Dögei Ilona, Kéri László, Stumpf István és Tót Éva voltak. A nyolcvanas évekbeli munkák-ról több kötet nyújt összefoglalást: A politikai szocializáció elméleti kérdései (Kéri 1987), a Hazai politikai szocializációs folyamatok (Kéri 1988), az Ifjúsági rétegek és a KISZ (Stumpf 1988), Tizenévesek politika-képe (Boros – Kéri 1989) az Állam és polgár című tanulmánykötet (Csepeli–Kéri–Stumpf, 1992). Ez utób-bi kötet azonban jellemzően a rendszerváltás által időszerűvé tett, főleg történelmi-politikai szempontokat részesíti előnyben a klasszikus szocializációs megközelítéssel szemben. Jellemző, hogy a családról csak egyetlen írás szól, és az sem empirikus szocializációs tanulmány. A politikai szocializáció folyamatának rendszeres áttekintését, benne a család politikai szocializációs hatásáét Szabó Ildikó Az ember államosítása

1 Cikkünk az OTKA K78579 számon a fenti címmel támogatott kutatás koncepciójának az ELTE TáTK-n 2009. december 7-én tartott vita alapján javított változata. Ezúton is köszönetet mondunk mindazoknak, akik véleményükkel, tanácsaikkal segítették munkánkat: Angelusz Róbertnek, Bognár Adriennek, Csepeli Györgynek, Domokos Tamásnak, Erős Ferencnek, Gombár Csabá-nak, Heller Máriának, Kriza Borbálának, Marián Bélának, Somlai Péternek és Szelényi Zsuzsannának.

Csákó – Murányi – Sik – Szabó I. A családi politikai szocializáció

2

(1991) című könyve nyújtotta, ez azonban – mint címe sejteti – az előző politikai rendszerben működő fo-lyamatokat írja le.

A rendszerváltás utáni hazai politikai szocializációról alapkutatás még nem készült. A kilencvenes években és azóta készült vizsgálatok – Szabó–Örkény 1995-ben és 1998-ban; Csákó és hallgatói, 1990-től rendsze-resen; Murányi az utóbbi években – más logikát követtek: inkább az ifjúság egy-egy életkori szeletéről nyújtottak pillanatfelvételt (középiskolásokról, hetedikesekről, nyolcadikosokról), vagy egyes attitűdöket vizsgáltak (leggyakrabban a toleranciát és intoleranciát). A legutóbbi évek munkái közül Szabó Ildikó nagymonográfiájának alaptematika fogalmát tekinthetjük olyan eredménynek, amely érdemben hozzájárul a szocializációs mechanizmusok feltárására irányuló alapkutatáshoz (Szabó I. 2009). Mindeddig nem került tehát sor a szocializációs tényezők és mechanizmusok rendszeres vizsgálatára. Ezt a hiányt hivatott pótolni kutatásunk, melynek konceptuális alapvetéseit foglaljuk össze az alábbi tanulmányban.

Dolgozatunk a résztvevők közös gondolkodásának, kollégáikkal folytatott konzultációinak, korábbi kutatási tapasztalatainak és szakirodalmi értelmezésének az eredménye. Célja egy hároméves empirikus kutatás el-méleti megalapozása. Műfaja talán szokatlan, de reményeink szerint nem haszontalan. Talán hozzájárul a politikai szocializáció társadalomtudományi és társadalompolitikai fontosságának felismeréséhez és a to-vábbi, minél szélesebb körű közös gondolkodáshoz.

Alapfogalmak 1. A szocializáció

A szocializáció a társadalmi együttéléshez szükséges ismeretek, értékek, emóciók, és viselkedésformák, szociális kompetenciák kialakulásának folyamata. A szocializációban nemcsak a társadalmi környezet hat az egyénre, hanem az egyén is hat a társadalomra: egyszerre alanya és tárgya a szocializációs folyamatok-nak. Somlai (1997) három szemléletmódot különböztet meg a szocializáció értelmezésében: a rekonstruktivizmust, a kritikai irányzatokat és a konstruktivizmust. Ez a három szemlélet ötvöződik Jürgen Habermasnak a szocializációra vonatkozó gondolataiban is.2 Habermas szerint a szocializáció nem más, mint a cselekvések horizontjául szolgáló jelentéstartomány (az életvilág) interakciók (kommunikatív cse-lekvések) sorozatában történő újratermelése (Habermas 1981). Ebben a folyamatban a rekonstrukció és konstrukció egymástól elválaszthatatlan mozzanatként van jelen: a kommunikatív cselekvés miközben ma-gában rejti az új jelentés létrehozásának lehetőségét (konstrukció), mindvégig a régi jelentésekre támaszko-dik (rekonstrukció). .

A habermasi szocializációelmélet álláspontunk szerint ugyanakkor több ponton is kiegészítésre szorul. Mindenekelőtt magának a – szocializáció mechanizmusának tekintett – kommunikatív cselekvésnek a ki-alakulása kapcsán. A kommunikatív cselekvés mint sajátos cselekvési kompetencia maga is fejlődési fo-lyamat során alakul ki. Ezt a folyamatot járja körül Sik Domonkos A cselekvéskoordináció koordinációja című disszertációjában, feltárva, hogy milyen értelemben függ a kommunikatív kompetencia kialakulása intimitásbeli (interperszonális-emotív) és nyilvános cselekvésbeli (közösségi-emotív) előfeltételektől (Sik 2009a).

2 Ezen a ponton megemlíthetjük Berger és Luckmann tudásszociológiai tanulmányát is. Ők úgy fogalmaznak, hogy a szocializá-ció a valóság interakciók sorozatában történő elsajátítása és újraalkotása (Berger – Luckmann 1998). A társadalom a szocializá-cióban összefüggő, objektíven adott valóságként áll velünk szemben, amit az új nemzedékek internalizáció során alakítanak át szubjektív valósággá, elsajátítva az intézményes rend mellett annak legitimációját is.


3

A habermasi megközelítés másik vakfoltja, hogy a szocializáció folyamatát pusztán intencionális kommu-nikációs folyamatokkal azonosítja. Ezzel szemben úgy gondoljuk, hogy nem hagyható figyelmen kívül a viselkedések modellkövetésszerű elsajátítása, más szóval az utánzás szocializációs hatása sem. Ez a hatás pre-intencionálisnak tekinthető, ennek során habituális szintű viselkedésminták rögzülnek. Itt elsősorban a bourdieu-i fogalomhasználatra támaszkodunk, azt hangsúlyozva, hogy a társas cselekvéseket intencionális tartalmuk mellett a – mezőpozíciók által meghatározott – habitusként kialakult viselkedésformák legalább annyira meghatározzák, és ezen habitusok kialakulása is a szocializáció részének tekintendő (Bourdieu 2002).3

Harmadik elemként figyelembe kell venni, hogy a szocializáció folyamata sokcsatornás: környezetének összes észlelt hatása a gyermek, illetve a fiatal felé irányuló közlésként értelmezhető. Vagyis a szocializá-ció folyamata egyszerre tárgyi, személyi, természeti és társadalmi környezetben zajlik.4 A környezeti hatá-sokra a gyermek vagy manifeszt módon reagál – és ezzel ki is nyilvánítja valahogyan a „közlésnek” tulaj-donított jelentést –, vagy nem reagál rájuk manifeszt módon, esetleg tudomást sem vesz róluk, ám maradhat benne valami olyan tudattalan emlék, amelyhez kapcsolódóan később mégis megnyilatkozik.5 Bár feltéte-lezhetjük, hogy az utóbbi forma gyakrabban fordul elő a kisgyermekkorban, mint felnőttkorban, nagyon valószínű, hogy sohasem tűnik el teljesen életünkből. Kisiskoláskorban, sőt serdülőkorban is mindenkép-pen helyénvaló feltételezni a jelenlétét.6

Összességében tehát a szocializációt olyan folyamatnak tekintjük, mely során maga az alany megkonstruál-ja szociális kompetenciáit egy interakciós folyamatban, és ennek során a társadalmi csoportok tevékenysé-gének eredményeképpen folytonosan változó kulturális környezettel szembesül. Továbbá a szocializáció folyamatában az intencionális nyelvi kommunikáció mellett szerepet kap az utánzás, a modellkövetés is. Végül pedig nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy a tárgyi-természeti világ által közvetített hatások is nyomot hagynak a szocializációs folyamatokon.

1.1. Politikai és állampolgári szocializáció

A szocializáció folyamatában elemzési célból különböző dimenziókat különíthetünk el attól függően, hogy mire irányul a szocializáció, mi a tárgya. Így beszélhetünk politikai, állampolgári, nemzeti, vallási szociali-

3 Bizonyosra vehetjük, hogy a modellkövetés serdülőkorban is működik. Arra pedig már Szabó–Örkény (1998) rámutatott, hogy az érzelmi politizálásnak különösen nagy szerep jut Közép- és Kelet-Európában, ahol az érdekek racionális egyeztetésének és a demokratikus intézményi kultúrának csekély történelmi bázisa van. (Szabó–Örkény 1998:22). A témának emellett nagy pszicho-lógiai irodalma van: pl. G. H. Mead szerint az én keletkezésének kisgyermekkori, első szakaszában egyenesen döntő jelentősége van szerepek utánzásszerű eljátszásának. „A gyermek eljátssza, hogy anya, hogy tanító, hogy rendőr; vagyis különböző szerepe-ket játszik.” (Mead, 1973:191) 4 A distinkció ehhez hasonló felfüggesztésére, pontosabban hiányára hívja fel a figyelmet Piaget (1970). Amikor a törvény fo-galmának fejlődését írja le a gyermek gondolkodásában, kiemeli, hogy annak első szakaszában „a fizikai determinizmus nem válik el a társadalmi kötelezettségtől”, „a fizikai determinizmus és a morális szükségszerűség összefolyik”. (Piaget 1970: 346, 347.) A felnőttként megszokott distinkciókat tehát óvatosan kell kezelni a gyermekek szocializációjának vizsgálatában. Ráadásul ez az első szakasz, amelyről Piaget beszél, nem az újszülöttkort vagy a korai kisgyermekkort jelenti, hanem a gyermek 7–8 éves koráig tart. Továbbá az is figyelmeztető, hogy nem egyenrangúan hiányzik belőle a két oldal megkülönböztetése: „a dolgokban megfigyelt minden törvény társadalmi törvénynek tekinthető, a dolgok tehát kívülről rájuk kényszerített szabályoknak engedel-meskednek”. Hasonló szemlélet tükröződik Bruno Latour „actor-network theory”-jában. Latour (2005) arra hívja fel a figyelmet, hogy a fizikai és társadalmi világ tárgyainak megkülönböztetése csupán a szociológiai hagyomány számára egyértelmű, a cse-lekvéshelyzetekben ez a két szféra összemosódik, keveredik. 5 G. H. Mead is hivatkozik ilyen emlékképekre az én mint önálló objektum bemutatásában (Mead, 1973:174). 6 Ez a jelenség természetesen nem hozzáférhető kutatásunk számára, de legalább – paradox kifejezéssel – azonosított ismeretlen hatást képez.


4

zációról. A politikai szocializáció az egyén politikai identitása formálódásának folyamata. Ennek során ala-kul ki az egyén politikai világhoz való viszonya és politikai világképe, azaz politikai kultúrája. A politikai kultúra ismeretekből, értékekből, emóciókból, attitűdökből, magatartási és gondolkozási sémákból épül fel. Ezeknek az elemeknek a súlya egymáshoz képest az életkorral – és talán egyéb tényezőktől függően is – változik. A fejlődéslélektan jeles alakjai (Piaget, Kohlberg) feltételezték, hogy a serdülőkorig az érzelmek dominálnak a folyamatban, a serdülőkorban viszont megnyílik az út és az igény arra, hogy a racionálisabb elemek – ismeretek, értékek – erősödjenek meg.7 Ezek az elemek természetesen a szocializáció egészében jelen vannak. A politikai szocializáció nem azzal tűnik ki, hogy más tényezők működnek benne, hanem az-zal, hogy sajátos tárgyakra – a szervezett együttélés intézményi formáira és a velük kapcsolatos magatartá-sokra, attitűdökre – irányul, és tényezőinek sajátos mintázatai nyernek különös jelentőséget.

A politikai kultúrát Almond és Verba ([1963]1998) mint a politikai rendszerek egyik jellemzőjét írták le. Rámutatnak, hogy egy politikai rendszer működését nagymértékben befolyásolja az állampolgárok közsze-replése. Szerintük a politikai kultúrát ismeretek, értékek, attitűdök, emóciók, hitek, normák alkotják, ame-lyek tárgya az intézményrendszer, a döntéshozás tárgyai és módja (Almond–Verbánál: az „input elemek”) és a megvalósítás szintjei, döntései és módja (az „output elemek”), valamint az egyéni részvétel. Ezt a fo-galmat egy konkrét probléma megközelítésére használják: a modernizáció és a tradicionalizmus együttes jelenlétével alakuló politikai kultúrát kívánják vizsgálni. Ezt az empirikus típust a politikai kultúra három fő típusából – a parókiális, az alattvalói és a résztvevői kultúrából – és ezek átmeneteiből létrejövő sajátos keveréknek tekintik és állampolgári kultúrának nevezik.8 Elméletüket a későbbi kutatások tovább árnyalták, elsősorban azzal, hogy rámutattak: a részvétel mint norma a stabil demokráciákhoz kötődik; a társadalom-ban elfoglalt hely, a kulturális hagyományok, az értékek, a részvétel és a politikai cselekvés különböző formái is szerepet játszanak abban, hogy a politikai kultúrának más-más sajátosságai vannak a különböző társadalmakban (Pye 1961, Inglehart 1977; Barnes – Kaase 1979; Dalton 1996).

Mi is abból indulunk ki, hogy a politikai és az állampolgári kultúrát Magyarországon meghatározzák a sajá-tos történelmi hagyományok és – ezekkel összefüggésben – a közösségi, illetve a közszférával kapcsolatos viselkedések és cselekvések kulturális mintái. A magyar társadalomban is továbbélnek az alattvalói kultúra hagyományai és gyengén fejlettek a résztvevői kultúra elemei.9 A kádári Magyarországon Szabó Ildikó ál-tal azonosított konfliktustagadó szocializáció egyszerre konzerválta (miközben látszólag elutasította) az alattvalói jelleget és gátolta a résztvevői kultúra fejlődését. Megalapozott feltevés arra számítani, hogy a tapasztalatilag megismerhető politikai kultúra ma is tartalmazza ezeket az elemeket.

Ebben az átmeneti helyzetben – és a szocializáció serdülőkori szakaszában – különösen nagy jelentősége van annak a megközelítésnek, amely Annick Percheron nevéhez fűződik. Őt erősebben érdekli a politikai szocializációnak a szocializáció összfolyamatán belüli helye; szerinte nincs is tisztán politikai szocializáció. Ezért ő céltáblaszerű köröket rajzol, a középső körbe teszi az egész politikumot, amelyről Almond–Verba beszél (ez „a szoros értelemben vett politika” – Percheron, 1999:12). E köré húzza a politika társadalmi- 7 Amiatt, hogy morál felfogását kizárólag az igazságossághoz köti és a fejlődés pusztán kognitív, racionális aspektusát tartja szemelőtt számos kritika érte Kohlberget. Legfontosabb megemlíteni a feminista perspektívából íródott kritikákat, köztük is Ca-rol Gilligan In a Different Voice: Psychological Theory and Women’s Development című könyvét (Gilligan 1982). A feminista kritikusok azt vetik Kohlberg szemére, hogy elvárja a morális cselekvőtől, hogy teljesen figyelmen kívül hagyja a morális dönté-si helyzet jellemzőit (a szereplőkhöz való érzelmi viszonyulást, a konkrét szükségleteket és következményeket), a moralitás iga-zságosságra és racionalitásra szűkített felfogását veszi csupán figyelembe. Így figyelmen kívül hagyja az ennek komplementere-ként felfogható gondoskodási dimenziót („ethics of care”) és az ehhez kötődő emotív elemeket. 8 Állampolgári kultúrájuk értelemszerűen csak állampolgároknak lehet, alattvalóknak nem. 9 Ezt hangsúlyozza Szabó Ildikó is (2009:273). A kérdésfeltevésre indító szituációk hasonlósága melletti érvnek tekinthető Szabó Miklós véleménye is, aki egy „repülőegyetemi” előadássorozatában egyaránt a késői, erőltetett modernizáció politikai rendszere-inek minősítette a szocialista államokat és a harmadik világ diktatúráit – pl. Irakot, Dél-Koreát.


5

gazdasági környezetét, a legkülső körben pedig olyan tapasztalatokat helyez el, „amelyek látszólag távolib-bak”, és „együttesen csak nagyon közvetett hatásuk van a politikai tanulás jelenségeire”, de egyesek hatása „közvetlen, ha nem azonnali” lehet (uo.).10 Percheron ugyan nem nevezi a szélesebb köröket állampolgári kultúrának, de kínálkozik egy ilyen értelmezés lehetősége is. A politikai szocializáció terminust e megkü-lönböztetésnek megfelelően a szűkebb értelemben vett politikai, míg az állampolgári szocializáció termi-nust a tágabb, hétköznapi cselekvéshelyzetekre is kiható folyamatnak tekinthetnénk (melyekben az egyén potenciálisan „citoyenként” jár el).

Jelen kutatás számára az tűnik megfelelőnek, ha állampolgári kultúrán csak a rendszerhez (politikai beren-dezkedéshez) való viszonyulás módját értjük, és ezt a politikai szocializáció egyik eredményének – folya-matában: egyik szálának – tekintjük. A politikai szocializáció azonban az almond-verbai input és output elemekre is vonatkozik, sőt, határterületei a szocializáció más területeivel érintkező percheroni szélesebb körök is. Vagyis, bármennyire igaz, hogy mind a pártok és nyomásgyakorló szervezetek, mind a végrehajtó hatalom szervei a legtágabb értelemben felfogott politikai rendszeren belül működnek, van értelme megkü-lönböztetni őket azoktól az értékektől és alapintézményektől, amelyek viszonylag függetlenek a politikai (párt-) orientációktól – annál is inkább, mivel ez a felfogás megfelel a politikai szocializáció azon „módsze-res formájának” (állampolgári nevelésnek) is, amely sok ország oktatási rendszerében „civic education” néven szerepel.

Az állampolgári és a politikai szocializáció egymást feltételezi: ugyanannak a folyamatnak, a cselekvéseket motiváló és orientáló identitások kialakulási folyamatának más-más dimenzióit jelentik. Míg a politikai szocializáció átfogja a politikai tárgyakhoz (pártok, politikusok események) és az alapjukul szolgáló érté-kekhez (az azokat kifejező ideológiákhoz, attitűdökhöz) való viszony alakulását, és konkrét érték-, érzelmi és cselekvési preferenciákhoz vezet, addig az állampolgári szocializáció inkább a legáltalánosabb tárgyként felfogott rendszer és a személyiség kapcsolatában működik, a konfliktuskezelés, a közakaratképzés kultúrá-jára – tárgytól függetlenül – vonatkozik és csupán indirekt módon – annak reflektálatlan kereteit megszab-va – határozza meg a cselekvéseket. Az állampolgári szocializáció ebben az értelemben az együttélés alap-értékeire, illetve a nekik megfelelő attitűdökre és magatartásformákra irányul. Alapvetően két dimenzióját különböztethetjük meg: az első az egyén és állam viszonyára vonatkozik (a nyilvánosságbeli cselekvések, pl. tüntetések, érdekképviseleti csoportok szervezése tartoznak ide), a második az egyének egymáshoz való viszonyára (a döntéshozatali, konfliktuskezelési és vitakultúra tartozik ide).

Az állampolgári szocializáció első dimenziója az egyén és a hatalom viszonyának észleléséhez, értelmezé-séhez és az állampolgári cselekvéshez szükséges kompetenciák kialakulása. Az állampolgári kompetenciák kialakulása az adott rendszer politikai berendezkedésétől, intézményeitől, politikai kultúrájától függ. Az állampolgári szocializáció folyamatában alakul ki az állampolgári hűség, de a felnövekvő nemzedékek ek-kor sajátítják el a tiltakozás, a társadalomból való kivonulás formáit is. Az állampolgári szocializáció ebben az értelemben „az egyén és a társadalom közötti interakcióknak az a folyamata, amelyben az egyén társa-dalmi-politikai arculata kialakul. Ennek során a társadalmi-politikai rendszer szervezetten és intézményesen ad át az új generációknak kész világképeket, világértelmezéseket (és ezek részeként ismereteket, értékeket, normákat, magatartási mintákat), hogy továbbörökítse bennük magát, és ily módon is biztosítsa az állam-polgárok lojalitását. Ugyanakkor a közvetített tartalmak, minták, illetve tapasztalataik, társadalmi praxisuk alapján a felnövekvő nemzedékek is kialakítják az érdekeiknek legjobban megfelelő valóságértelmezéseket, 10 Más szóval, Percheron szerint a politikai szocializáció leírásához „három területet metszhetünk ki a társadalmi valóság egészé-ből”, amelyek különböző jelentőségűek a politikai szocializáció szempontjából: „a szoros értelemben vett politika zónáját, ennek közvetlen társadalmi és gazdasági környezetét és végül az olyan tapasztalatok együttesét, amelyek látszólag távolibbak, de ame-lyek közül egyesek közvetlen, ha nem azonnali hatást gyakorolnak a politikai szocializációra (holott együttesen csak nagyon közvetett hatásuk van a politikai tanulás jelenségeire) (Percheron [1974] 1999: 12).


6

a politikához való viszonyukat. Ennek kitüntetett, “alapozó” időszaka a gyermek- és az ifjúkor.” (Szabó 2000: 28).

Az állampolgári szocializáció második dimenziója a társas cselekvések előfeltételéül szolgáló döntési, egyezkedési kompetencia kialakulása. Az állampolgárok egymáshoz való viszonya értelemszerűen nem tárgyalható a polgárok morális elveitől függetlenül. Ez jelöli ki moralitás és állampolgárság közti kapcsola-tot.11 Habermas nyomán úgy fogalmaztunk, hogy nem elég összehangolni a cselekvéseinket a társadalom-ban, hanem e koordinációt is koordinálni kell, és éppen ennek elsajátítása az állampolgári szocializáció és morális fejlődés közös színtere (vö. Sik 2008). A különböző politikai berendezkedések különbözősége ép-pen a koordináció koordinációjának eltéréseiben rejlik: mennyire és milyen módon játszik közre ebben a hatalom, mennyire történik közmegegyezéssel, mekkora az egyén szabad mozgástere és mi korlátozza. Ku-tatásunk fontos kérdése, hogy e tekintetben milyen változások zajlottak le az utóbbi években.

Összefoglalva, a politikai szocializáció során egyrészt a politikai tárgyakhoz való konkrét viszonyulások (ismeretek, érzelmek és értékek), másrészt a politikai világképek, magatartási és cselekvési minták alakul-nak ki, az állampolgári szocializációban pedig a hangsúly az egyén politikai kultúrájának formálódásán, illetve azon kompetenciák elsajátításán van, amelyek az egyének és az állam, valamint az állampolgárok egymás közötti viszonyának értelmezéséhez és koordinálásához szükségesek. A politikai és állampolgári szocializáció természetesen egymástól elválaszthatatlan folyamatok, ezek együttes eredménye képzi a poli-tikai térben lefolytatott állampolgári magatartások alapját.12 .

1.2. Családi szocializáció

A szocializáció folyamatát megközelíthetjük ágensei felől is. Így beszélhetünk családi, iskolai, vallási, szervezeti, kortársi stb. szocializációról. Korábbi vizsgálatok tapasztalatai azt mutatják, hogy a szocializá-ció tényezői közül a családnak elsősorban a szűkebb értelemben vett politikai identitás formálódásában, az iskolának elsősorban az állampolgári identitás formálódásában van szerepe. A diktatórikus rendszerek sajá-tossága, hogy az államhatalom által jól kontrollálható iskolától várják el a politikai identitások formálását. A demokratikus rendszerekben elsősorban a család illetékességébe tartozik gyermekeik politikai identitásá-nak formálása, az iskola az állampolgári döntésekhez és választásokhoz szükséges demokratikus állampol-gári kultúra konszenzuális elemeinek az elsajátításához nyújt segítséget. Kutatásunk egyik fontos kérdése annak tisztázása, hogy milyen formán él esetlegesen tovább ez az örökség a rendszerváltás után. Az alábbi alfejezetben a családi szocializáció sajátosságait tekintjük át.

1.2.1. A család

11 Morális fejlődés és állampolgári kultúra összefüggését elemzi egy tanulmányban Wilson. Álláspontja szerint a hétköznapi életben megjelenő morális ítéletek meghatározzák az állampolgári kultúrát és ezáltal a megvalósuló helyi és országos demokrácia minőségét is (Wilson 1981). Morális fejlődés és állampolgári szocializáció közti összefüggésre utal továbbá Kohlberg morális fejlődési koncepciója is, melyben az utolsó posztkonvencionális fejlődési fokon a moralitás a legalitás demokratikus megterem-tésében nyilvánul meg (Kohlberg 1981). 12 A politikai és állampolgári szocializáció fenti elkülönítésével rokon – de messze nem azonos – a politikai szocializáció jelen-ségeinek a nemzetközi szakirodalomban meglehetősen elterjedt makro- és mikroszintű elkülönítése. A makroszinten vizsgált kérdések arra vonatkoznak, hogy a politikai szereplők és a politikai rendszerek hogyan alakítanak ki (számukra) megfelelő normákat és gyakorlatokat az állampolgárokban. Mikro szinten a politikai szocializáció kutatása arra irányul, hogy milyen min-ták és folyamatok jellemzik az egyének politikai tanulását és fejlődését. A politikai szocializáció két szintje (szemlélete) egymást kiegészítik, de eltérő kutatási kérdésekkel és módszertannal jellemezhetők. (Sapiro, 2004)


7

A család természetes vagy jogi rokonságban álló személyek közössége. Szociológiai kutatásokban többnyi-re célszerű a terjedelmét a lakóközösségre szűkíteni, bár a kultúrák sajátosságaitól és a modernizáció foká-tól függően nagyon különböző lehet az a földrajzi kör, amelyen belül értelmezhető (pl. lehetnek olyan sze-mélyek a családban – nagybácsi, nagyszülők - akiknek a hatása fontos, erős, de nem részei a lakóközösség-nek).13

Ha a politikai szocializációt elsősorban kommunikációs folyamatként értelmezzük, akkor a család mint szocializációs ágens határait is a természetes vagy jogi rokonságban álló személyek közötti kommunikációs hálózat sűrűségének fokával célszerű meghúzni. Mivel a kommunikáció sűrűségéről erősen feltételezhető, hogy nem lineárisan változik a földrajzi távolsággal, hanem fizikailag távoli személyek is tartozhatnak a kommunikáció – különösen pedig a sajátos hatással bíró kommunikáció – szempontjából sűrűbb zónákba, az együttlakás – a lakóközösség – csupán jó közelítése lehet a család kommunikációs magvának, de egyelő-re ismeretlen gyakorisággal szűkebb is lehet annál (mindezek miatt a kommunikációs network sűrűsége mellett a kommunikáció intenzitását is figyelembe kell vennünk).

Ez a megfontolás egyszerűen csak komplementere annak az általánosan kézenfekvőnek tekintett vélemény-nek, hogy a gyerek és a felnőttek közötti kommunikáció gyakorisága a lakóközösségként felfogott család-hoz tartozó felnőttek esetében is eltérő. Relevánsnak tűnik tehát egy network-alapú megközelítés is, amely nem „készen talált” intézmények (család, iskola) hatásait keresi, hanem a hatással bíró személyek kapcso-lathálóját kívánja rekonstruálni, s legföljebb ez után megállapítani, hogy mennyire vesznek részt benne a fontosnak tekintett intézmények szereplői. Mi egyelőre egy hagyományosabb megközelítést választottunk, mivel a szocializáció alapintézményeinek hatására vonatkozó kérdések társadalmunkban erősek és széles érdeklődést keltenek, a korábbi kutatások pedig – amelyekre már eddig is hivatkoztunk –jelentős családi hatást állapítottak meg a politikai szocializáció folyamatában. Tudomásul kell azonban vennünk, hogy ha a kiindulásul a lakóközösségként felfogott családot tekintjük is, ezt csak abban a durkheimi értelemben tesz-szük, amely szerint fogalmaink lényegi határait éppen a kutatás eredményeképpen fogjuk tudni meghúzni (Durkheim, 1978:57, 64).14 Vagyis a survey-módszeren belül igyekszünk érvényesíteni network-szempontokat.15

13 Több kutatás is vizsgálta a családi szocializációban a nem-szülők hatásait. Olsen kutatásában, ahol tajvani nagyszülőket vizs-gált azt találta, hogy nagyszülő szocializációs funkciója egyfelől a gondviselői szerepben, másfelől a potenciális autoritás vagy „barátságos egyenlőség” viszonyban jelenik meg. Ez utóbbi két alternatíva közti különbség abból fakad, hogy mennyire helyette-sítője a szülőnek a nagyszülő a fegyelmezésben, kontrollban. Ha nagyszülő-házaspár lakik együtt a családdal erősebb az autoritás jellegük, hisz még szülőként vannak jelen gyerekük számára is. Eszerint könnyen elképzelhető, hogy a szülő és nagyszülő funk-cionálisan helyet cserél. Ezért számunkra is fontos kérdés, hogy a családban ki az autoritás, és arra kell fókuszálni (nem pedig szükségszerűen a szülőkre. Ugyanakkor a „barátságos egyenlőség” szerep kitágítja a szocializációs játékteret (pl. ha nagyanya lehet mediátor konfliktus esetén, ill. három fő már nyilvánosságot képez). Ezért a család mérete önmagában is fontos független változó (Olsen 1976). 14 Meg kell jegyezni, hogy ez a kiinduló meghatározásunk még így sem elégíti ki teljesen Durkheim követelményét. Ő ezt emeli ki: „Csak a jelenségek olyan csoportját választhatjuk a kutatás tárgyául, amelyet előzőleg már meghatároztunk, olyan külsődle-ges jegyek révén, amelyek e jelenségek mindegyikében föllelhetőek, s a kutatást ki kell terjesztenünk az összes olyan jelenségre, amelyre ez a meghatározás érvényes.” (Durkheim, 1978:57 – Kiemelés tőlünk. – A szerzők.) A család lakóközösségre szűkítése nem felel meg az itt kiemelt követelménynek, ezért valójában nem is lehet a tárgy igazi meghatározásának része, csupán kiindu-lópontnak tekinthető a tényleges tárgy feltárásához. 15 A network szempontok érvényesítése egyébként a habermasi társadalomelméleten alapuló szocializáció-felfogásunkhoz jól illeszkedik. Amennyiben a szocializációt interakciók sorozatának tekintjük, úgy az interakciók alkotta network válik a magyará-zat alapjává. E networkök morfológiai sajátosságai bizonyos értelemben önmagukban is kijelölik a kommunikatív cselekvés mi-nőségét: például egy erősen centralizált hatalmi struktúrájú network egy hierarchikus kommunikációs térre utal, a klikkel teli network elszigetelt kommunikációs közösségekre (bővebben lásd: Sik 2009b).


8

1.2.2. A családi szocializáció specifikumai

A családi szocializáció közvetíti a társadalomtörténeti kontextusban formálódott, családtörténetbe ágyazó-dott, a politikai rendszer- és modellváltásokon átívelő, kontinuus, de korlátozott érvényű magatartási min-tákat.16 A család ugyanakkor őrzi is a korábbi politikai korszakok formális (iskolai, intézményes) és diszkurzív (tematikák) politikai szocializáció ismereti, érzelmi, magatartási stb. elemeit. A családi szociali-zációban elsősorban a rejtett hatásokat fedezhetjük fel: a longue durée-hatásokat, az eredetileg rendszer-szintű (például premodern, feudális, polgári stb.), de személyessé és familiárissá asszimilált hatásokat.17 Olyan, nem közvetlenül politikai, inkább társadalmi magatartási mintákban is érvényesülnek ezek a hatá-sok, mint például abban, hogy a családban milyen konfliktuskezelési minták vannak (voltak) szokásban; ab-ban, hogy a családban milyen nevelési minták (embereszmények) és milyen érdekérvényesítési stratégiák élnek.

A család maga is mikrovilág („családvilág”) a hatalmi, érzelmi, kapcsolati stb. viszonyaival, de a családban leképeződik az egész „kinti” világ, és a család nyit „átjárókat” a „kinti” világba. A család tehát a valóság sajátos optikájú és szempontrendszerű társadalmi leképezésével (Berger-Luckmann, 1967) járul hozzá a szocializációhoz: megnevez, újraértelmez, értéktulajdonításokat végez, legitimál, szabályoz, mérlegel, bá-torít vagy elbátortalanít, instruál, tapasztalatokat összegez, elveket kristályosít ki. A családok különböző mértékben kidolgozott világképeket vagy legalábbis világfelfogásokat alkotnak és örökítenek tovább, s ezek feltehetően legkidolgozottabb része a társadalmi valóság képe.18

A család a társadalmi élethez szükséges használati utasítások első, érzelmi beágyazottságú, de hierarchikus szerkezetű közvetítője, amelynek hatása későbbi más hatásokra (iskola, kortársak, szervezetek, vallás, esz-mék, ideológiák és nem utolsó sorban a további személyes tapasztalatok) módosulhat, de a szocializáció időbeli kontinuitását biztosítja.19 A családi szocializáció lényege tehát egyrészt a társadalmi valóság re-konstruálása, másrészt a társadalmi értékek újrafogalmazása és adaptálásuk a családi viszonyokra, harmad-részt a társadalmi valóságban való eligazodás személyes szabályrendszerének („útvonalak”, eszközök, cé-lok, módszerek) megalapozása.

A szűkebb értelemben vett családi politikai szocializáció ezen a kereten belül elsősorban az – Almond és Verba (1998) értelmében vett – legáltalánosabban felfogott társadalmi-politikai rendszerhez való viszonyt alakítja. Az eddigi kutatási tapasztalatokon alapuló hipotézisünk szerint ez a legerősebb és legtartósabb – a longue durée hatások közé illeszkedő – hatása. A kifejezetten politikai tárgyak iránti érdeklődés, a politikai orientáció és aktivitás valószínűleg kevésbé szorosan függenek a családi szocializációtól, ezek más szocia-lizációs ágensek – kortársak, iskola, média – erősebb befolyása alatt állhatnak. Különösen így lehet ez ser-dülőkorban, mivel a fiatalok épp abban az életkorban alakítják ki első politikai véleményeiket és orientáció-

16 A XX. századi történelem megkerülhetetlen szocializációs hatását kitűnően érzékelteti Losonczi Ágnes Sorsba fordult történe-lem című kötete (Losonczi 2005) vagy Kovács Éva és Vajda Júlia Mutatkozás – Zsidó identitás történetek című könyve (2002) vagy Marián Béla és Szabó Ildikó tanulmánya a történelmi emlékezetről (2007). 17 E napjainkig továbbélő történelmi hatásokat mutatja ki Karácsony Gergely egy tanulmányában a pártpreferenciák kapcsán (2005). 18 D. Reiss (1981) a családi paradigma fogalmát vezeti be azoknak az alapvető előfeltevéseknek az összefoglalására, amelyeket a család tagjai osztanak a társadalmi környezet természetére és a családnak e környezetben elfoglalt helyére vonatkozóan. 19 Stenley Allen Renhson ezt úgy fogalmazza meg, hogy a családban alakulnak ki azok a „basic belif”-ek, amik minden további kérdésben orientálnak (1975).


9

ikat, amikor fő „feladatuk” a szüleikkel szembeni önállósulás. Később azonban e különbség csökkenésére számíthatunk.20

1.3. A vizsgált korosztály életkori sajátosságai

Kutatásunkban serdülőkoruk végéhez közeledő középiskolás tanulókat vizsgálunk. A korcsoport megvá-lasztását több tényező indokolja. Ebben az életkorban rendkívül gyors és nagymértékű változások zajlanak le a fiatalok értékrendjében és viselkedési szokásaiban. A kamaszkor kezdetét az életvilágot illető bizonyta-lanság és az ebből fakadó első reflexiók jellemzik. A kamaszkornak ezen sajátos jellegét nevezi Merelman a „politikai szkepticizmus” periódusának” (1972). A politikai szkepticizmus reflexiót implikál, ennek kö-szönhetően az emocionális viszonyulást egyre inkább kognitív váltja fel. A reflexiók sűrűsödésének ered-ményeként az idő előrehaladtával egyre nagyobb fokú érték-kristályosodás figyelhető meg. Ezzel párhuza-mosan a politikai szocializáció fokozatosan eloldódik az egyéb tárgyú szocializációktól. Ekkor alakulnak ki elkülönült szilárd formában az állampolgári ismeretek, attitűdök, értékek (törvényről, demokratikus együtt-élésről).

A kamaszkor a politikai és állampolgári szocializáció szempontjából kiemelkedő jelentőségű morális fejlő-dés szempontjából is kitüntetett jelentőségű. Kohlberg unilineáris kognitív fejlődési modelljén21 alapuló vizsgálatai szerint az erkölcsi fejlődés szempontjából kitüntetett szerepűek a kamaszkor évei. Viszonyítási pontként érdemes néhány eredményre utalni: az Egyesült Államokban végzett felmérésben a 16 éves gyer-mekek 60%-a, a hasonló korú török gyermekek 20%-a volt legalább negyedik morális fokon, vagyis tekin-tette a társadalomban uralkodó normákat az igazságosság alapjának (Kohlberg 1981: 24-25). Ami azt jelzi, hogy a társadalom demokratikus berendezkedésétől és az ezzel összefüggő nevelési hagyományoktól füg-gően ez az arány nagyon változékony lehet ugyan, de potenciálisan már ifjúkorban készek a gyermekek az állampolgári viselkedésformák és elvek széleskörű elsajátítására.

2. A kutatás változói

2.1 A családi politikai/állampolgári szocializáció folyamata (függő változók)

A politikai és állampolgári szocializáció kimeneteként politikailag és állampolgárilag releváns cselekvés-helyzeteket a cselekvő szintjén meghatározó tényezők (emóciók, ismeretek, értékek, diszpozíciók) kialaku-lását értjük. A folyamatot természetesen nem lehet egy pillanatfelvétellel megragadni. Jennings és Niemi épp ebben a témában figyelmeztettek rá, hogy szigorú értelemben még két felvétel sem elegendő hozzá. (Jennings–Niemi, 1981:74).22 Függő változóink ezért nem a folyamatot, hanem a (feltételezett) eredménye-képpen előállt állapotot igyekeznek megállapítani, hogy azután ezeket a család jellemzőinek, belső viszo-nyainak különböző adataival összevetve próbáljunk családi hatásmechanizmusokat azonosítani.

20 Jennings és Niemi (1981) nemcsak azt találta, hogy a szülőkhöz képest a gyerekeik generációjának orientációiban több válto-zás történt 8 év alatt, hanem azt is, hogy alig találni olyan adatot, amelyben fiatal felnőttkoruk első 8 évének végére ne közeled-tek volna a szülők generációjának jellemzőihez ismeretekben, attitűdökben. 21 E modell kapcsán Piaget decentrálás-elméletére kell utalni, mely meghatározó jelentőséggel bírt – Habermas mellett – Kohlberg számára is. Az egyre általánosabb igazság-koncepciókkal és cselekvő-perspektívával jellemzett morális fejlődés a decentrálás eredeti értelmét fejezi ki, az egocentrikus perspektíva általánosra cserélését (Piaget elméletét a belőle kinövő morális fejlődéselméletekkel veti össze tanulmányában Szekszárdi Júlia – Szekszárdi 2000). 22 "A full-fledged attack on the question of real versus spurious change is beyond the task of this inquiry, especially given the lack of more than two-wave data." (Id. hely – Kiemelés tőlem. Cs.M.)


10

A függő változók tehát a fiatalok (a családi viszonyrendszerben a gyerekek) jellemzőit tartalmazzák. Ada-tokat gyűjtünk a fiatalok politikai-állampolgári érzelmeiről, ismereteiről, értékeiről és attitűdjeiről. Ezekből rajzoljuk meg azt az állapotot, amelyet politikai-állampolgári szocializációjuk kimenetének tekinthetünk.

Ezek a jellemzők – talán az értékek kivételével – mind annyiban érdekelnek bennünket, amennyiben a köz-életi-politikai szféra sajátos tárgyaira irányulnak: a rendszer alapjaira, a politikai döntéshozás és hatalom-képzés mechanizmusaira, a végrehajtó hatalom működésére, az állampolgárok ezekhez való viszonyára, valamint az állampolgári kultúrára, a polgárok egymáshoz való viszonyra, a konfliktuskezelési, kommuni-kációs és döntéshozatali kompetenciákra.

Elméleti kiindulópontunknak megfelelően ezeket az adatokat ki kell egészítenünk a fiatalok személyiségére és világfelfogására vonatkozó néhány adattal, mivel tudjuk, hogy a szocializációnak ezek az elemei befo-lyásolják a szűkebben értelmezett politikai szocializációt. Az alapszemélyiségen túl itt elsősorban az erköl-csiség (a közszférához, a közügyekhez, a köztulajdonhoz, a részvételhez való viszony), a politikai meggyő-ződést szervező tényezők (hit, vezérelvűség, racionális megfontolások, demokratikus alapelvek) és a vallá-sosság érdemel figyelmet

Az alábbi táblázat ezeket az elemeket mutatja be szisztematikus formában (1. ábra).

A politikai-állampolgári emóciókat, ismereteket és értékeket a pártokkal, kortárs és történeti politikusokkal, a demokratikus intézményekkel és a különböző társadalmi csoportokkal szemben kell megvizsgálni ahhoz, hogy kifejtett szempontjaink szerint kirajzolódjanak a politikai szocializáció különbségei. A cselekvésko-ordináció feltételeként vizsgáljuk a cselekvési-kommunikációs attitűdöt és a tényleges gyakorlatot. Ezek egyaránt kifejezhetnek demokratikus (uralommentes vitában történő konfliktuskezelés és nézetegyeztetés, tolerancia), antidemokratikus (erőszak érvényesítése a nézetegyeztetés során, jogállami keretek elutasítása), szkeptikus (reflektált kétkedés a demokratikus elvek kivitelezhetőségében), cinikus (reflektált hit a demok-ratikus elvek kivitelezhetetlenségében) és közönyös (a politikából, döntéshozatalból kivonuló) magatartást valószínűsítő elveket mind a hétköznapi mind az expliciten politikai (nyilvános) cselekvéshelyzetekben.

1. ábra: A politikai szocializáció kimeneti változói

Mire vonatkoznak?

Politikai -állampolgári… Pártok Politikusok Demokratikus inézmények

Társadalmi csoportok történelmi kortárs

…emóciók …ismeretek …értékek

...hétköznapi… …cselekvési -kommunikatív…

Demokratikus Anti-demokratikus

Politikai szkepticizmus

Politikai ci-nizmus

Politikai kzöny …nyilvános…

…attit űdök …gyakorlatok

Morális fejl ődési fok ??

Vallásosság ??

2.2 Független változók:


11

A független változók alatt azokat a tényezőket értjük, amelyekről – korábbi kutatások tapasztalata alapján – joggal feltételezhetjük, hogy a fiatalok függő változóként bemutatott jellemzőit közvetlenül vagy közvetve meghatározzák.

2.2.1. Ezek közül elsőként a történeti hatásokat kell kiemelni. A család történeti tapasztalatai többfélekép-pen is nyomot hagynak a politikai szocializáció mechanizmusain és eredményén. Önmagában az, hogy is-mert-e a családtörténet, és hogy milyen régre nyúlnak vissza a történeti tapasztalatok, kihat a politikai tér egészéhez való viszonyra. Ugyanígy a történelem-nélküliség, ill. történeti eseményekről való hallgatás sajá-tos politikai szocializációs klímát eredményez (a családi kommunikáció és családi állampolgári cselekvés, a politikai ismeretek, az értékek, az emóciók és viselkedésminták szintjén hat). Másfelől a történeti helyze-tekben és változásokban való pozitív vagy negatív családi érintettség kihat a jelenkori folyamatok, intéz-mények és aktorok megítélésére. A család magával hordozhat releváns családtörténeti élményeket, tárgya-kat, szimbólumokat, dokumentumokat, és ezek megjelenhetnek a családi kommunikációban (vagy éppen kimaradnak belőle). El kell különíteni egyrészről a család történetét, ennek ismeretét és hatását, másrészről a család történetét meghatározó történelmet, ennek ismeretét és hatását, ahogy a Rosenthal-Fisher és Rosenthal nyomán Vajda Júlia és Kovács Éva elkülönítik a life story és a life history kettősségét. A kettő egymásra hatásában vizsgálható az, hogy a történelmi események hogyan befolyásolják a család történetét.

2.2.2. Ezt a vizsgálódást megkönnyíti az a tény, hogy a XX. századi magyar történelemben azonosíthatók olyan események, amelyekkel szemben a legtöbb magyar család kénytelen volt valamilyen viszonyulást kialakítani. Ezért fontos megvizsgálni az aktuális lokális23 és országos politikai események családra gyako-rolt hatását. Ezek az események „sorseseményként”24 funkcionálhatnak a fiatal életében, meghatározóak lehetnek mind a kommunikáció számára (témákat szolgáltatnak), mind pedig a potenciális szülői (esetleg közös családi) cselekvés szempontjából.25

Bár ennek a kutatásnak közvetlenül nem tárgyai maguk ezek a „sorsesemények”, de nem hagyhatók fi-gyelmen kívül. Hatásukat Mannheim a nemzedéki összetartozás alapjaként felfogott elhelyezkedési jelen-ségnek nevezte. (Mannheim, 1969:49 skk) Bármilyen fontos is a fiatalok számára a családi emlékezet – kü-lönösen Közép-Kelet Európában – a saját maguk által megélt események bizonyos értelemben még fonto-sabbak. Csakhogy míg Mannheim fejében e tárgy vizsgálatakor egyetemisták, fiatal felnőttek képe lebegett, mi serdülők szocializációját vizsgáljuk, akiknek még személyes élményei is jelentős részben a család szű-rőjén átszűrve vagy – ha tetszik – prizmáján megtörve öltenek formát. Ezért van nagy jelentősége az aktuá-

23 Pacheco egy tanulmányában arra hívja fel a figyelmet, hogy országos szint helyett a helyi szintű politikai csaták, kampányok, események szerepe a döntő (Pacheco 2008). Ezt nekünk is figyelembe kell venni, hiszen a családokban könnyen lehet inkább ezek az események kerülnek a figyelem középpontjába. 24 A sorsesemény fogalma elsősorban Tengelyi László fenomenológiai munkássága révén került be a hazai filozófiai és szocioló-giai gondolkodásba (lásd: Tengelyi 1998, Kovács-Vajda 2002). Tengelyi így definiálja a fogalmat: „.a sorsesemény szó olyan – állíthatjuk – magától meginduló, uralhatatlan módon lejátszódó, földalatti értelemképződésre utal, amely az élettörténetben új kezdetet teremt” (Tengelyi 1998: 199). 25 Több kutatás felhívja arra a figyelmet, hogy a szocializáció – és különösen a politikai/állampolgári szocializáció) – nem lineá-ris folyamatnak tekinthető, hanem ugrásszerű. Vagyis egy-egy döntő jelentőségű esemény köré szerveződik, annak pozitív vagy negatív recepciója révén. Továbbá a politikai szocializációnak vannak intenzivebb és kevésbé intenziv időszakai. Ezt egyrészt befolyásolják a közéleti események másrészt az életkori hatás (ilyen életkornak tekinthető a kamaszkor is). Azokban a helyze-tekben melyekben az egyén identitása nyitottabb (életkorilag, társadalmi okokból) intenzívebb szocializációs hatás mutatható ki. Sears és Valentino egy tanulmányában megjegyzi, hogy az emlékezetes politikai események katalizátorai a politikai szocializá-ciónak. Olyan sorsesemények, melyek referenciapontként szolgálnak: egyfelől újra és újra értelmezést implikálnak, másfelől politikai identitásokat alapoznak meg (Sears-Valentino 1997). Ezért kutatásunkban nekünk is át kell gondolni, milyen ilyen jel-legű események voltak a közelmúltban és külön ki kell térni ezek hatásvizsgálatára.


12

lis események családi képének: ennek hatása jelentős mértékben a tudattalanba szorulhat a későbbiekben, meghagyva a fiatal felnőtt jó érzését arról, hogy a fennmaradó kép már a saját élménye és alkotása.

2.2.3. Ettől nem teljesen független, azonban feltétlenül külön figyelmet érdemel a szülők állampolgári akti-vitása és lojalitása. Akár lokális-civil szinten, akár helyi-önkormányzati, akár országos, akár csak beszéd szintű, a hétköznapi szülői állampolgári aktivitás tartalma és formája pozitívan vagy negatívan kihat a poli-tikai értékek, emóciók, ismeretek, viselkedésmintákra egyaránt (vö. Thomas 1971).

2.2.4. Alapvető szociológiai rutin a társadalmi struktúrabeli pozíció hatásainak vizsgálata. Egy család tár-sadalmi struktúrabeli pozíciója többféleképpen jellemezhető. Struktúra-felfogásunkban Bourdieu társada-lomelméletére támaszkodunk és a család pozícióját a különböző tőketípusok alapján írjuk le. A különböző tőkékkel való ellátottság különböző szocializációs klímákat eredményez (közvetlenül és közvetve egya-ránt). Így a kulturális tőke kihat közvetlenül a szocializációs klímára (családi kommunikáció, családi cse-lekvés, nevelési stílus, családi emocionális légkör, autonómia) és az elsajátított értékekre, ismeretekre és viselkedésmintákra. A gazdasági tőke kihat egyfelől a családi társas cselekvések körére, másfelől a politikai emóciókra (potenciális ressentiment forrása) és állampolgári viselkedési gyakorlatára.26 A társadalmi tőke pedig kihat a szocializációs klímára (családi kommunikáció, családi cselekvés, nevelési stílus, családi emo-cionális légkör, autonómia), különösen arra, hogy családi cselekvések másokkal (tehát nyilvánosan) zajla-nak-e.

Ez utóbbit kiemelten fontos kérdésnek tartjuk, mivel úgy gondoljuk, hogy a családi állampolgári szociali-záció egyik legfontosabb lehetősége abban rejlik, hogy a családok között (barátokkal, szomszédokkal stb.) keletkező mikro-nyilvánosságokban milyen viselkedési formákat tapasztal a gyermek. Ezek az alkalmak kitüntetettnek tekinthetők amiatt, hogy egyszerre jellemzi őket a családi szocializáció máshoz nem hason-lítható ereje, ugyanakkor potenciálisan kilépnek az intimitásból a nyilvánosságba. E tapasztalatok két szél-sőséges esete az, amikor a gyerek egyáltalán nem tapasztal ilyesmit (nem hoz létre a család mikro-nyilvánosságokat), illetve amikor egy – habermasi értelemben vett – polgári nyilvánosság kereteit tapasz-talja meg.

2.2.5. Meg kell vizsgálni a társadalmi struktúrabeli pozícióval nem szükségképpen egybeeső társadalmi ka-tegóriák hatásait is. A foglalkozási-, osztály-, etnikai-, vallási-, egyéb identitások politikai hatásával szá-

26 Ahogy több kutatás is mutatja, a radikálisabb állampolgári értékek kialakulását valószínűsíti az alacsonyabb gazdasági pozíció. Cummings a gazdaságilag és etnikailag deprivált családok szocializációs sajátosságait vizsgálja, különös tekintettel arra, hogy a családi élmények miként hatnak az esetleges fatalista beállítódás kialakulására. A fatalizmus politikai szocializációs jelentősége belátható: radikalizálhat passzivitás vagy szélsősőges cselekvés irányába egyaránt, ugyanakkor dogmatizál, ami a demokratikus kooperációt hátráltatja. Kérdés ezért: mikor alakul ki, hogyan haladható meg? A fatalizmus a „fate control”-on keresztül mérhe-tő, vagyis azáltal, hogy miként tekint saját sorsára az egyén, igyekszik-e azt irányítani, és ha igen, mennyire tudatosan (sors-kontroll konceptualizált tárgya: iskolai aspiráció volt). A kutatás eredményei szerint a nők számára sokkal meghatározóbb a csa-ládi háttér a fatalizmus kialakulásában (27%-heterogenitást magyaráz a nőknél és 9%-ot a férfiaknál). Vagyis fekete fiúk inkább az iskolán kívüli tapasztalatok hatására válnak potenciálisan fatalistává (Cummings 1977). Egy másik kutatásban Portes vizsgál-ta, hogy az alsóbb gazdasági osztályok tagjai hajlamosabbak-e a „politikai primitivizmusra” és a belőle fakadó radikalizmusra. Lipset kutatásain alapuló feltételezés, hogy az alsóbb osztályok a halmozottan deprivált helyzetéből (oktatási, participációs, gaz-dasági, kapcsolati) fakadó politikai primitivizmus okán nyitottabbak a radikalizmusra (jobboldalira és baloldalira egyaránt), a demagóg politizálásra. Portes kutatási eredményei ugyanakkor nem támasztották alá ezt a hipotézist. Azt találta, hogy az alsóbb gazdasági osztályok tagjai a primitivizmustól függetlenül nyitottak a radikalizmusra, vagyis pusztán osztályhelyzetükből kifo-lyóan (Portes 1971). Egy harmadik kutatásban Jaros, Hirsch és Fleron azt vizsgálták, hogy szegény családokban a „jóságos ural-kodó”, vagyis a hatalom intézményes képviselői iránti – a középosztályi gyermekekre egyébként jellemző – bizalom megfigyel-hető-e (1968). Azt tapasztalták, hogy nem. Ennek oka az volt, hogy a szülők ezekben a családokban politikai cinikusok voltak, és ezt adták tovább a gyermekeinek (főként az apa volt felelős ezért a folyamatért, egyedülálló anyáknál kevésbé volt ez a sajátos-ság megfigyelhető).


13

mos kutatás foglalkozik.27 A társadalmi kategorizációk egyaránt szolgálhatnak pozitív azonosulások vagy negatív azonosítások, stigmatizációk forrásául, ami meghatározó a politikai szocializáció és az állampolgári szocializáció szempontjából egyaránt (politikai ismeretek, értékek, emóciók és viselkedésminták szintjén).

2.2.6. Hatodik pontban olyan jellemzőket kell számba venni, amelyek a családi struktúrával kapcsolatosak. Kutatások kimutatják, hogy az egyszülős, többgenerációs vagy nukleáris családok, az egy vagy többgyer-mekes családok e tekintetben mind-mind eltérő sajátosságokkal jellemezhetők, így eltérő politikai szociali-zációs kimenetekhez vezetnek.28 A családstruktúra elsősorban a nevelési stílus, a családi kommunikáció, a családi cselekvés és döntéshozatal kereteit határozza meg, de behatárolja az alább közvetítőként tárgyalt szocializációs klíma lehetőségeit is.

2.2.7. A közvetlen hatáson túl a családi nevelési hagyományok is kihatnak (pro vagy kontra) a szocializáci-ós klímára. Ide kapcsolódik az a kérdés is, hogy a különféle politikai szocializációs modellek Szabó Ildikó által bemutatott fejlődési pályája, miként alakul napjainkban, vagyis a Kádár-rendszer kettős szocializációs modelljét követően kialakult fragmentált modell milyen formát ölt ma. A nevelési hagyományok nagyon fontosak – ez is két egybefonódó dimenzió: 1. a közvetlen családi hagyományok, 2. a modell szintű nevelé-si hagyományok.

2.2.8. Nyolcadikként a családtagok demográfiai jellemzőit kell számba venni. A család térbeli elhelyezke-dése (településtípus, régió), a családtagok demográfiai tulajdonságai (nem29, kor) önmagukban is befolyá-solják a szocializációs folyamatokat. Így a szülők kora, a testvérek neme kihat a családi cselekvések körére, a nevelési elvekre, az emocionális légkörre és a kommunikáció körülményeire egyaránt.

2.2.9. A család tárgyi feltételei között egyfelől a lakás, mint közös élettér strukturális jellemzőit kell meg-vizsgálni (milyen a térbeosztás, vannak-e privát-nyilvános terek), másfelől a politika családon belüli, tárgyi (szimbolikus) megjelenését (zászlók, térképek, képek, pólók, plakátok, tetoválások, rekvizitumok stb.). Ez utóbbi terület feltárása abból a korábban bemutatott megfontolásból fakadóan különösen fontos, miszerint a szocializáció folyamatában a kommunikáció és utánzás mellett, a tárgyi környezet – nem feltétlenül tudato-suló – hatását is figyelembe kell venni.

Az alábbi felsorolás ezeket az elemeket mutatja be szisztematikus formában:

• történeti szint (milyen történeti tapasztalatok halmozódtak fel a családban?)

27 Több amerikai vizsgálat is foglalkozott a fekete fiatalok sajátos politikai szocializációs helyzetével. Clarke kutatásai szerint a politikai cinizmust és az etnikai bezárkózást valószínűsíti az apa hiánya a fekete amerikai családokban. Ennek a belátásnak az általános tétje az, hogy a csonka család és kisebbségi lét együttesen megnöveli a politikai izoláció valószínűségét (Clarke 1973). Lyons tanulmánya a feketék politikai szocializációs tapasztalatát állítja fókuszba. Etnikailag és gazdaságilag deprivált csoport-ként számukra teljesen másképp jelenik meg ugyanis a demokrácia, az érdekképviselet kérdése. Őket sokkal kevésbé jellemzi a demokráciával szembeni bizalom kialakulása fehér középosztálybeli társaiknál. Ehelyett „politikai cinizmus” alakul ki. Ráadá-sul, ahogy a vizsgálat kiderítette, az etnikai hátrány sokkal jobban számít ezen attitűd kialakulásában, mint a gazdasági (Lyons 1970). A politikai cinizmus – hasonlóan a politikai szkepszishez és fatalizmushoz – a demokratikus politikai szocializáció alter-natív vágányának tekinthető. Vizsgálatukra amiatt különösen fontos kitérni, mert az etnikailag megkülönböztetett és gazdasági-lag lemaradó csoportok, politikai közönye és ebből fakadó érdekképviseletből való kimaradása konzerválja a hátrányokat. 28 Thomson és McLanahan a családszerkezet szocializációs hatásait vizsgálta (egyszülős-pótszülős modellek nemenkénti bon-tásban). Azt találták, hogy az egyszülős családokban kisebb a kontroll (főleg egyedüli anyáknál), továbbá, hogy a pótszülővel kommunikációs nehézségeknek és az intimitás deficitnek az esélye nagy (Thomson-McLanahan 1992). 29 A gender szempont bevonása a vizsgálatba, önmagában is érdekes kérdéseket vet fel. Mayer és Schmidt nemzetközi összeha-sonlító vizsgálatából kiderül, hogy bár a lányok ugyanannyira értékelik a politikai participációt, mégis férfi-szférának tartják a politikumot továbbra is (Mayer-Schmidt 2004). Erre a paradoxonra szolgálhat magyarázatul, hogy bár a politikai szocializációs mechanizmusok gender-különbségek napjainkra csökkennek, a politikum szereplői továbbra is gender-determináltak.


14

• társadalmi struktúrabeli pozíció (kulturális, gazdasági és társadalmi tőkével való ellátottság)

• társadalmi kategóriák szerinti pozíció (foglalkozási-, osztály-, etnikai-, vallási-, egyéb identitás és stigma)

• politikai események dinamikája (zajlik-e épp, vagy zajlott-e a közelmúltban jelentős politikai ese-mény, ha igen milyen jellegű?)

• család állampolgári aktivizmusa (van-e valaki, aki akár lokális akár egyéb szinten valamilyen civil aktivitást mutat?)

• a család strukturális jellemzői (hogyan alakult a család strukturális története, kik laknak együtt mió-ta, kényszerből-e?)

• családtagok demográfiai jellemzői (kor, nem)

• család tárgyi jellemzői (lakás jellemzői, tárgyi kultúra, objektivált politikai szimbólumok)

2.3. A közbejövő változók (szocializációs klíma)

Közbejövő változónak azokat tekintjük, amelyek egyfelől meghatározóak a kimeneti változónak tekintett sajátosságok szempontjából, ugyanakkor maguk sem függetlenek az előző szakaszban bemutatott jellem-zőktől. A közbejövő változók hét csoportját különítettük el.

2.3.1. A családi kommunikáció sajátosságai. Minthogy a kommunikáció a szocializáció alapmechanizmusa a folyamat kimenetének minden aspektusát meghatározza. A kommunikációs folyamatokat többféle szem-pontból elemezhetjük. A családi kommunikáció témái alapján elsőként az a kérdés merül fel, hogy mit lehet a családban megbeszélni és mit nem. A „nem beszélésnek” , azaz témák „nem jelenlétének” a családi kommunikációban három típusa lehet: 1. azok a témák, amelyek tabunak számítanak: tudatosan hárított té-mák; és 2. azok a témák, amelyeket nem tudatosan hárítanak és 3. azok a témák, amik egyszerűen nem me-rülnek fel (de nem a hárítás miatt). Mindhárom típusba – igaz egyfajta normatív feltételezéssel – tartoznak a politikai szocializáció szempontjából fontos témák, csak a „hiány” motivációjában lényeges az eltérés.

Ezen túlmenően kiemelt jelentőségűnek tekinthetjük a családtörténettel, az országos és lokális politikai események megvitatásával, a hétköznapi életben felmerülő morális problémákkal, a társas viszonyokkal és a családi önreflexióval kapcsolatos beszélgetéseket.

A következő elemzési szint a kommunikáció formájára vonatkozik, vagyis arra, hogy mennyire racionális, más szóval uralommentes a kommunikáció. Habermas elmélete alapján különbséget tehetünk tekintélyelvű-, érdekvezérelt-, szerep alapú-, normatív-, uralommentes interakciók között (Habermas 2001).

A kommunikáció tartalmi és formai elemeit követően a kommunikáció kapcsolathálózati sajátosságait kell megvizsgálni. Egyfelől felmerül az a kérdés, hogy ki-kivel kezdeményezhet és folytathat kommunikációt adott témákról, másfelől az, hogy milyen rendszerességgel kerül erre sor. Ennek a problémakörnek egy mi-nősített – a kamaszkorban feltehetően gyakran előforduló – esete a „másodlagos kommunikáció”, vagyis amikor a P-vel megkezdett kommunikációt, Q-val folytatja valaki. Tipikus példa erre, amikor alárendelt szerepből a szülőkkel elkezdett vitát, egyenlő vagy felsőbbrendű kommunikációs pozícióban játssza tovább a fiatal (pl. kortárs csoportban).

A kommunikációs folyamatok fontos további jellemzője a megakadó kommunikáció újraindításával kap-csolatos. A kommunikációs folyamatok megakadása alatt azokat a helyzeteket értjük, amikor dogmatikus jelentéshasználat miatt, a kommunikáció anélkül lehetetlenül el, hogy ezt bárki is szándékolná. E helyzetek


15

kezelése – a „cselekvéskoordináció koordinációja” –a kommunikációs kompetencia kialakulása szempont-jából kitüntetett jelentőségű (vö. Sik 2009a). Ezekben a helyzetekben a kommunikáció morális alapjai vál-nak kérdésessé, és potenciálisan fejleszthetővé. Döntő fontosságú tehát, hogy ilyenkor az erőszak irányába, vagy pedig a kölcsönös megértésen alapuló megoldás irányába mozdulnak-e el a felek.

A kommunikáció fenti szempontjai mind megvizsgálhatók két alapvetően eltérő helyzetben: a kizárólag családi körben, valamint a család és más ágensek képezte mikro-nyilvánosságok körében. Ahogy korábban már említettük, ez utóbbi eseteknek kiemelt jelentőséget tulajdonítunk az állampolgári viselkedésminták elsajátításának folyamatában.

2.3.2. Családi cselekvések. A kommunikáció nem független a családi cselekvésektől, hiszen ezek határoz-zák meg a felmerülő témák jelentős részét (a kommunikáció funkciója a meadi-wittgensteini-habermasi belátások alapján elsősorban a társas cselekvések koordinációja). Így az, hogy milyen tevékenységekben vesznek részt, miként döntenek azok során illetve nyilvánosak-e vagy sem, önmagában is meghatározó az állampolgári cselekvésminták kialakulása szempontjából. Növeli a társas cselekvések fontosságát szociali-zációelméleti álláspontunk azon pontja, hogy a kommunikáció mellett – a bourdieu-i elmélet értelmében – pre-intencionális, habitualizált cselekvésminták is elsajátításra kerülnek a szocializáció során. Ezen a közös cselekvések során lezajló utánzási-elsajátítási folyamat tekinthető a kommunikáció mellett a szocializáció második kiemelt mechanizmusának. Másodikként tehát a közös cselekvések részleteit kell megvizsgálni.

Hasonlóképpen a kommunikáció sajátosságainak számbavételéhez, első lépésben itt is a cselekvések tár-gyát kell felmérni. Legalapvetőbb kérdés természetesen itt is az, hogy vannak-e társas cselekvései a család-nak. A közös cselekvések köre kijelöli a lehetséges témák esélyét, ezért ennek feltérképezése is elkerülhe-tetlen. Ezek között is kiemelt jelentőséget kapnak a politikailag vagy állampolgárilag jelentős cselekvések (pl. tüntetések, civil-tevékenység stb.).30

A cselekvéshelyzetek kiemelt terepei a döntési szituációknak, ennyiben modelljéül szolgálnak az ezzel kapcsolatos kompetenciák elsajátításának. A döntési modellek között differenciálhatunk aszerint, hogy de-mokratikusak-e vagy anti-demokratikusak, valamint, hogy mennyire formalizáltak. A döntési mechanizmu-sok egy kiemelt aspektusa az érdekérvényesítési stratégiák. Az, hogy milyenek a kívánatos érdekérvényesí-tési normák (kiállni az igazunk mellett, nem hagyni magunkat, erőt sugározni, győzni és győztesnek látsza-ni, megkeresni a támogatókat / kiskapukat / az érdekérvényesítés intézményrendszerét, harcolni a végsőkig, félreállni, kompromisszumokat kötni, meggyőzni, kiépíteni a szívességek és a lekötelezettségek kölcsönös-ségén alapuló piacunkat, hosszú távú / rövidtávú érdekérvényesítési stratégiák stb.), mind az értékek mind a habitus szintjén meghatározó jelentőségűek.

Akárcsak a kommunikáció esetében a társas cselekvések esetében is érdemes a fenti szempontokat külön-külön megvizsgálni a kizárólag családi körben illetve mikro-nyilvánosságban lefolytatott cselekvések ese-tében.

2.3.3. Érzelmi struktúra.31 Az, hogy a családtagok közötti viszony támogató, közömbös, őrző-védő, bizton-ságot adó, nem adó, egymásra figyelő, feszült, beszélgetős vagy éppen hallgatós, kihat a kommunikációs és

30 Azonban legalább ilyen fontosak a nem expliciten politikai cselekvések is. Egy tanulmányban Kremer arra mutat rá, hogy pél-dául a sporttevékenységek is elsősorban azáltal játszanak fontos szerepet az erkölcsi szocializációban, hogy apropót kínálnak morális problémák megvitatására. Így a közös sport, hétköznapi élethelyzetekbe ágyazott morális beszélgetéseket valószínűsít (Kremer 2007). 31 A család érzelmi struktúrájának hatását vizsgálta pszichoanalitikus keretben Dani Thomas (1979). Az általa alkalmazott tárgy-reláció elmélet szerint minden tárgyat – fenomenológiai értelemben az életvilágot alkotó dolgokat – fejlődésünk szempontjából fontos viszonyainkat kifejező módon határozzuk létre. Így politikai attitűdjeinkben személyes sorsunk, személyes viszonyaink tükröződnek (pl. idealizált anya-kép és rossz apa-képnek megfelel az idealizált demokrácia-hit, illetve dogmatikus ellenség-kép


16

a társas cselekvési helyzetekre egyaránt (és különösen jelentős a megakadó kommunikáció kezelésekor). Az érzelmi viszonyok a kommunikatív folyamatok szempontjából pre-szelekciós funkciót töltenek be. Az ugyanis, hogy kikkel jön létre interakció és, hogy adott partnerekkel milyen minőségű interakció jön létre, nagy mértékben az érzelmi viszonyoktól függ.

Az érzelmi struktúra szisztematikusan mindenek előtt aszerint jellemezhető, hogy a családon belül milyen fokú az intimitás (van-e, vannak-e akik kiszorulnak belőle?). Következő szempontként az esetleges állan-dósult konfliktushelyzetek és – berne-i értelemben vett – „emberi játszmák” meglétét kell számba venni (Berne, 2008). Ezek egyaránt szisztematikusan torzítják a családi kommunikációs folyamatokat, továbbá habituális szinten is patológiát okoznak.32

2.3.4. Explicit nevelési folyamatok a családban. A szülők nevelési elvei befolyásolják a kommunikáció formáját, az együttes cselekvéseket, az autonómiát és ezen keresztül a politikai szocializáció kimeneti olda-lát. A nevelési elvek beágyazódnak a szülők (illetve a nevelő szerepben lévő mások) világnézeti beállítódá-sába. Ebből a szempontból az, ahogy a nevelő viszonyul a törvényességhez és a törvények megkerüléséhez, a jogrendhez, a hatalomhoz, a politikához, a közszférához, az igazsághoz, az igazságossághoz, a morális értékekhez és másokhoz, a szolidaritáshoz („csak magunkkal kell törődni”, „aki ugrál, könnyen megütheti a bokáját”, „ki kell állni azokért, akiket igazságtalanság ér”), többiekbe vetett bizalomhoz egyaránt meghatá-rozó a nevelési elvek szempontjából.

A nevelési elveket többféle szempont alapján osztályozhatjuk. Mindenek előtt különbséget tehetünk autori-ter, demokratikus és „laissez-faire” nevelési stílusok között („parenting style”);33 aszerint hogy mennyire tudatos maga a nevelési tevékenység (itt a skála a pedagógiai tudatosságtól az ad hoc nevelésig terjed);34 aszerint, hogy milyen büntetési eszközökkel élnek a szülők (fizikai,35 lelki,36 materiális megvonás); asze-

kialakítása). Eszerint a családi viszonyok strukturálisan meghatározzák az attitűdöket mind formálisan mind tartalmilag. A ta-nulmány mind a radikális, mind a moderált politikai habitusú egyénekről közöl esettanulmányokat. Ezek hátterében a családi érzelmi viszonyok szintjén konfliktusokat illetve kiegyensúlyozottságot találunk. Elsősorban az ödipális konfliktus, tehát az el-lenkező nemű szülővel való viszony a meghatározó ebben a kérdésben. Thomas politikai attitűdjeink pszichológiai beágyazott-ságára hívja fel a figyelmet. Ezen a szinten egy olyan keretet kapunk a valóság befogadására még jóval a kognitív megismerés előtt, ami kijelöl egy pályát, amit később csak terapeutikusan lehet megváltoztatni (ha egyáltalán). 32 A konfliktusok többféle szempontból is jellemezhetők. Vizsgálható, hogy milyen feszültségek tipikusak, jellemzőek a család-ban (milyen kérdésekben, kik között?); hogy milyen konfliktuskezelési módok, technikák és stílusok jellemzik a családot (humo-ros, üvöltözős, veszekedős, verekedős, drámai, lealázó, megszégyenítő, megértő, kioktató, rövidre záró, elhárító, elkenő, „hagy-jál békén a hülyeségeiddel”, együttműködő, konfrontatív, minimalizáló / maximalizáló stb.);a családi hagyomány szintjén milyen konfliktuskezelési minták vannak (voltak) szokásban (racionális / analitikus / kauzális / kompromisszumképes versus emocioná-lis); hogy a családban milyen „igazságok” érvényesülnek a konfliktusok mentén (egyenrangú / nem egyenrangú „igazságok”; sok szempontú / egy szempontú stb.). 33 Az, hogy a családban mennyire autoriter a nevelési klíma döntően kihat a legfundamentálisabb politikai elvek elsajátítására (a politikum „basic belif”-jeire). Így a politikai cinizmus, elidegenedés, tolerancia, autonómia kérdései ekkor dőlnek el. Ezek pedig egyfelől a morális fejlődés, másfelől az állampolgári aktivizmus szempontjából döntő fontosságúak (vö. Renshon, 1975). 34 A kiszámíthatóság, ahogy azt több tanulmány is bemutatja kiemelten fontos aspektusa a nevelési klímának: azon családokban, ahol kiszámíthatatlan a szülői viselkedés sokkal nagyobb az esélye agresszív cselekvési habitusok kialakulásának (vö. Strand 2000) 35 Valenty és Barret egy tanulmányban hívják fel a figyelmet arra, hogy az erőszaknak rendszeresen kitett fiatalok alapvetően bizalmatlanná válnak a környezetükkel szemben (Valenty-Barret 2004). Ez pedig a politikai szocializáció szempontjából kiemelt jelentőségű mozzanat, hiszen a bizalom minimális foka az állampolgári cselekvés előfeltétele. 36 A nevelési folyamatok lelki büntetései közül kiemelt jelentőségűnek tekinthetők a megszégyenítési folyamatok. Abell és Gecas szerint a szégyen „reflexív emóció”, vagyis a társas viszonyok újraértelmezésére motivál. Természetesen nem mindegy, hogy milyen keretek között ért idéznek meg a szülők szégyent: „igazságosan”, egy koherens nevelési koncepció keretében, vagy pedig ad hoc, esetlegesen megalázó módon. A megszégyenítés formája meghatározza ugyanis, hogy konstruktív vagy destruktív


17

rint, hogy milyen mértékű a gondoskodás (túlgondoskodó, gondoskodó, elhanyagoló);37 és aszerint, hogy a családon belül mennyire adottak az én-fejlődéshez nélkülözhetetlen elismerési viszonyok (vö. Honneth 1997).38

2.3.5. Az önálló cselekvések tere. Az autonóm cselekvések39 hiánya vagy megléte meghatározza a politikai értékekhez, emóciókhoz való viszonyt. Az egyéni cselekvéseket továbbá érdemes külön figyelembe venni abból a szempontból is, hogy van-e köztük expliciten politikai (pl. valamilyen mozgalomban való részvé-tel) vagy állampolgári (pl. civil aktivitás),40 és hogy ezek szülői jóváhagyással vagy éppen azzal szemben zajlanak-e.

2.3.6. Az egyéni élet sorseseményei. A szocializáció során folyamata nem homogén fontosságú események sorozataként értelmezhető, egyes jelentős események meghatározó módon módosíthatják az értékek, isme-retek, érzelmek viselkedésmintákat. De – mint már jeleztük – nem szabad elfeledkezni arról, hogy a család mennyiben járul hozzá ahhoz, hogy valami sorseseménnyé váljék.

2.3.7. A családi szocializációt kiegészítő ágensek hatása.41 Ha elfogadjuk, hogy a politikai szocializációban rendszerhatások érvényesülnek, amelyek a politikai szocializáció adott modelljén (a szocializáció formális és nem formális tényezőinek együttesén) keresztül fejtik ki hatásukat, információt kell nyernünk a további ágensek hatásáról. Így az iskola (különösen iskola demokratikus gyakorlatok és szerepvállalás kapcsán), a média különösen: közös médiafogyasztás és megvitatása kapcsán42) és a kortárscsoportok (különösen: má-sodlagos kommunikáció és cselekvés kapcsán) kontroll-változóként kerülnek be a modellbe.

Az alábbi felsorolás ezeket az elemeket mutatja be szisztematikus formában:

• családi kommunikáció

o különböző családtagokkal való kommunikáció témái (kiemelt témák: családtörténet, orszá-gos és lokális politikai események megvitatása, morális problémák a hétköznapi életben, tár-sas viszonyok, önreflexió a családra)

o családtagokkal való kommunikáció formája (cselekvéskoordináció típusa: tekintélyelvű-, érdekvezérelt-, szerep alapú-, normatív-, uralommentes interakció)

o családi kommunikáció rendszeressége (atomizált családtól sokat kommunikáló családig ter-jed a skála)

erővé válik-e a szégyen. A szerzők szerint különböző nemű fiatalok esetében ráadásul az sem mindegy, hogy az apa vagy az anya a szégyenkeltő: fiúk az apjuk szégyenítését nehezebben dolgozzák fel, mint az anyjukét (Abell-Gecas 1997). 37 A hatalmi és támogatási rendszer személyiségstruktúra gyakorolt hatását vizsgálta Murray. Álláspontja szerint a kolerikus, melankolikus, flegma és szangvinikus alkatok kialakulása valószínűsíthető különböző hatalmi-támogatási struktúrájú családmo-dellekkel (Murray 1964). 38 Mindezeknek a sajátosságoknak jó fokmérője, hogy szeretnek-e együtt lenni a család tagjai, vagy menekülnek otthonról; hogy úgy csinálná / csinálja ő is a saját családját vagy nem, mint ahogy a szülei; hogy jó volt-e / jó-e beszélgetni az anyjával / apjával vagy nem; a családi szolidaritás (számíthat-e a családra, ha igen: miben, ha nem: miben nem?). 39 Az autonómia kérdése a politikai szocializáció kutatások klasszikusai óta (vö. Adorno „autoriter személyiség”-e) különösen jelentős elsősorban az antidemokratikus szocializáció kapcsán. Az autonómia hiányának az antidemokratikus elvek elfogadására gyakorolt hatásának nyomait hazai kutatások is kimutatták (Sik 2010). 40 A civil aktivitás állampolgári szocializációs hatásáról sok tanulmány megemlékezik (lásd pl. Owen 2000, Nárai 2004) 41 Különösen nagy jelentősége van ennek az antidemokratikus eszmék elsajátítása kapcsán. Ezek ugyanis nagyon gyakran nem a hagyományos ágensek csatornáin közvetítődnek (vö. Sik 2010). 42 Sears és Valentino kutatása szerint a politikai események, médiaesemények nem önmagukban fejtenek ki hatást, hanem akkor, ha megvitatják őket. Azoknál akik ezt nem teszik, sokkal kisebb hatást azonosíthatunk, továbbá sokkal kevésbé előrehaladott értékkristályosodást (Sears-Valentino 1998).


18

o a kommunikáció megakadása

� rendszeresség (milyen gyakran van megakadás), történet (mióta?)

� a megakadó kommunikáció kezelése

• cselekvéskoordináció-koordinációja (kommunikáció torzításmentes újraindí-tása)

• eseti szimbolikus erőszak

• idült szisztematikus torzulás

o a kommunikáció hálózati megközelítése, avagy a másodlagos kommunikáció (a család egy tagjával megkezdett kommunikáció, valaki mással való folytatása, családon belül vagy kí-vül)

o nyilvános és nem-nyilvános családi kommunikáció különbségei (a másokkal együtt, a mások előtt ill. a csak a családi körben lefolytatott közös cselekvés keretei miben térnek el egymás-tól?)

• családi társas cselekvések

o családi közös tevékenységek tárgya (csinálnak-e együtt valamit, és ha igen, mit?)

o döntéshozatal a családi tevékenységekben (hogyan dőlnek el az együtt-cselekvés céljai és eszközei)

o nyilvános és nem-nyilvános családi tevékenység különbségei (a másokkal együtt, a mások előtt ill. a csak a családi körben lefolytatott közös cselekvés keretei miben térnek el egymás-tól?)

o családi politikai/állampolgári aktivitás (vannak-e közös politikai cselekvések, konszenzuáli-sak-e?)

• család érzelmi struktúrája

o van-e intimitás vagy formalizált-távolságtartó a viszony, kikkel?

o vannak-e állandósult konfliktusok, kikkel?

o vannak-e „emberi játszmák”?

• a szülők nevelési elvei („parenting style”),

o autoriter-demokratikus-„laissez-faire”

o kiszámíthatóság (pedagógiai tudatosság) - kaotikus (ad hoc)

o büntetési stratégiák (fizikai-lelki)

o gondoskodás szintje (túlgondoskodótól a hanyagolóig)

o elismerés szintjei biztosítottak-e? (Honneth alapján ezek: emotív elismerés, jogi elismerés, társadalmi hasznosság elismerése)

• a gyerek önálló cselekvéseinek autonómiája (van-e tere az önálló cselekvésnek, mennyire kontrol-lált ez a tér?)


19

• sorsesemények (szocializáció nem folytonos folyamat, hanem kulcsesemények intenzívebb hatást gyakorolhatnak, hétköznapok kevésbé, ezért esetleges sorseseményeket érdemes felidézni, vannak-e, mik azok és milyen tanulságokkal szolgáltak)

• kontroll változók: az egyéb szocializációs ágensek

o iskola (különösen iskola demokratikus gyakorlatok és szerepvállalás)

o kortárs csoport (különösen: másodlagos kommunikáció és cselekvés kapcsán)

o média (különösen: közös médiafogyasztás és megvitatás)

Az ismertetett változókat együtt teszi láthatóvá a 2. ábra, amely a feltételezett – és részben vizsgálat tár-gyává teendő – oksági viszonyokat nyilakkal is ábrázolja.

2. ábra: A kutatás oksági modellje


20

A kutatás kérdései

Az alábbi szakaszban azt igyekszünk bemutatni, hogy milyen kutatási kérdések és hipotézisek fogalmazha-tók meg a családi politikai és állampolgári szocializációval kapcsolatban, más szóval, milyen tényezőktől függ a családi politikai/állampolgári szocializáció folyamata.


21

3.1. Kérdések

Utaltunk már rá, hogy az utóbbi két évtizedben több kutatás is vizsgálta a tizenévesek politikai szocializá-cióját Magyarországon. Bár – személyes érintettségünk ellenére – viszonylag kevés olyan érintkezési pon-tunk van ezekkel a kutatásokkal, amelyek szigorú összehasonlítást tesznek lehetővé, mégsem kerülhetjük meg azt a kérdést, hogy az általunk kapott eredmények mennyiben hasonlóak a korábbiakhoz, és ha eltér-nek, akkor a valóság változását vagy csak kutatási módszereink különbözőségét sejthetjük-e az eltérés mö-gött. Ez a kérdés szinte csak az eredmények első ellenőrzésének tekinthető.

Kutatásunk alapproblematikáját a következőképpen foglalhatjuk össze. A rendszerváltás óta felnőtt egy olyan nemzedék, amelynek a szocializációja demokratikus jogrendben, demokratikus intézményi struktúrá-ban zajlott és zajlik. Ennek a nemzedéknek a szocializációja azonban mégis alapvetően különbözik a stabil demokráciák fiatal nemzedékeinek szocializációjától. A különbség egyrészt abban ragadható meg, hogy Magyarországon a család és az iskola közötti „munkamegosztás” alapelvei nem kristályosodtak ki a szocia-lizációt illetően, másrészt abban, hogy a családi magatartási minták a gyakori történelmi változások követ-keztében gyakran maguk is ellentmondásosak, nem egyértelműek, az egyén és az államhatalom, az egyén és a politika viszonyának sajátos, prodemokratikus értelmezésein alapulnak; harmadrészt pedig abban, hogy a demokratikus játékszabályok, a demokráciák folyamatos működéséhez szükséges demokratikus mentalitások társadalmi megtérüléséről, kifizetődő voltáról nincsenek elegendő tapasztalatok.

A kutatás első igazi kérdése – amelynek megválaszolását az OTKA támogatja – egyszerű leíró kérdés. Alapkutatást indítunk a családi szocializációról azoknak a mechanizmusoknak a feltárására, amelyeken át a család politikai szocializációs hatást gyakorol a tizenévesekre Magyarországon. Tehát: milyenek ezek a mechanizmusok? Az eddigiekben összefoglaltuk mindazt, amit korábbi és/vagy máshol végzett kutatások-ból megtudhattunk erről a kérdésről. Így persze akár hipotézissé is formálható a kérdés: megfelel-e a kuta-tás során feltáruló mechanizmus a várakozásnak?

3.2. Hipotézisek

Tanulmányunk eddigi pontjaiban legtöbb feltevésünket megfogalmaztuk már. A bizonyítandó hipotéziseket legnagyobbrészt az oksági ábrának (2. ábra) azok a nyilai tartalmazzák, amelyek a függő változók hat cso-portjára irányulnak a legfölső nyolc független változócsoporttól, illletve a közbülső változóktól.

3.2.1. Ábránk jól láthatóan gazdag hipotézisekben. Néhányat mégis érdemes kiemelni, mivel még egy eny-nyire bonyolult ábra sem tud mindent megfelelően ábrázolni. Valójában megkülönböztetett szerepe van an-nak az – ebben az írásban nem részletezett – „külső” változócsoportnak, amelybe az iskola, a média és a kortárscsoportok tartoznak. Ezeknek a hatásaival összevetve reméljük, hogy eredményeink alapján ilyesféle kijelentéseket is tehetünk: „A család, kommunikációs csatornáin át sokkal jelentősebb hatással van a fiata-lok politikai értékeire, mint az iskola – mégpedig a fiatalok morális fejlettségétől függetlenül.” A szociali-zációs ágensek egymás közötti súlya egyáltalán nem tekinthető biztosnak – különösen, mivel serdülőkről van szó. Nyugodtan feltételezhetjük a család ellenében, hogy a családi példák és a családi kommunikáció politikai szocializációs hatását serdülőkorban egyre inkább a kortárscsoport (mint vonatkoztatási csoport) kontrollálja és korlátozza. Ugyanakkor – bár sokan a médiát tekintik a legnagyobb hatalomnak, feltehető, hogy a média mint szocializációs ágens hatását kisebb mértékben a család, nagyobb mértékben egyre in-kább a kortárscsoport (mint vonatkoztatási csoport) kontrollálja és korlátozza.


22

3.2.2. Legáltalánosabb feltevéseink arra vonatkoznak, hogy mit is befolyásol leginkább a család. Erre az alapvető kérdésre azért nem lehet nagyon biztos feltevést megfogalmazni, mert a rendszerváltás megráz-kódtatása megváltoztathatta a család szerepét éppúgy, ahogyan az iskoláét megváltoztatta. Feltesszük, hogy a család legerősebb és legtartósabb – a longue durée hatások közé illeszkedő – hatása az, hogy a legáltalá-nosabban felfogott társadalmi-politikai rendszerhez való viszonyt alakítja. A kérdés azonban teljesen nyi-tott: nagyon is lehetséges, hogy a rendszerváltás után a nemzedékek kapcsolata túlzottan meglazult ahhoz, hogy ilyen hatás érvényesülhessen.

A kilencvenes évek végére úgy tűnt, hogy a politikától való általános elfordulás a családon belüli szociali-zációs hatásokat is gyengítette. A legutóbbi évtized kutatásai nem erősítik meg ezt a sejtést, nyitva hagyják a kérdést. 2005 után a fiatalok aktív csoportjai fordultak újra a politika felé – még ha magát a politika szót gyakran elutasítják is. Nyitott kérdés ez után, hogy igazolható-e esetleg egy olyan feltevés, hogy az ifjúság szélsőjobboldali tendenciáiban Magyarországon nem játszanak jelentős szerepet – vagy éppen jelentős sze-repet játszanak – a család longue durée hatásai. Ugyanígy kérdéses – ami például Franciaországban nem az –, hogy a baloldali elköteleződésben Magyarországon jelentős szerepük van a család longue durée hatásai-nak. 3.2.3. Az antidemokratikus tendenciák és a hátterükben meghúzódó összefüggések feltérképezése – a prob-léma sajnálatos aktualitása okán – önmagában is kiemelt feladata kutatásunknak. Noha az utóbbi években számos kutatás készült e témakörben, úgy gondoljuk, hogy a háttérváltozók szisztematikus áttekintése új összefüggéseket tárhat fel. Különösen érdekes kérdés napjainkban, amikor a család szocializációs hatásá-nak csökkenését állapítják meg a kutatások (összefüggésben maguknak a klasszikus nukleáris családoknak a felbomlásával), hogy minek a hatására alakulnak ki radikalizálódási tendenciák (vö. autoriter személyi-ség), amikor nincsenek jelen olyan családi elnyomó hatalmi viszonyok, amelyeknek klasszikusan tulajdoní-tották őket. 3.2.4. Változórendszer alkalmas arra, hogy teszteljük a feltételezett közbülső változók szerepét. Ezeknek egy része eléggé valószínűnek látszik, pl. az a felnőtt családtag, akihez a gyerek pozitívan kötődik érzelmi-leg, a politikai szocializációban várhatóan hatékonyabb példaként és kommunikációs partnerként szolgál. Néhány ilyen tényező azonban nem szokott szerepelni a kutatásokban, így ezekkel kapcsolatban a legegy-szerűbb megállapítások is jelentősek lehetnek. Az a feltevésünk, hogy a családi politikai szocializációban megkülönböztethető és fontos szerepe van a tárgyi környezetnek mint a felnevelő felnőttek „üzeneteinek” objektivált közvetítőjének, mindenképpen ellenőrzésre szorul. Ugyanilyen fontos az a hipotézis, hogy a családi politikai szocializációban megkülönböztethető és fontos szerepe van a gyerek másodlagos (nem célzott) kommunikációs partnerként – hallgatóként – való jelenlétének. E tényezők vizsgálata, és feltevése-ink ellenőrzése annak a központi célnak a része, hogy minél alaposabban feltárjuk a politikai szocializáció családon belül működő mechanizmusait. 3.2.5. Eredményeinket érdemes továbbá végiggondolni a kortárs nemzetközi társadalomelméleti kordiag-nózisok perspektívájából. Így például érdekes kérdésként kínálkozik, hogy mennyire magyarázhatók a ha-zai politikai szocializációs sajátosságok a schulze-i élménytársadalom (élményközösségként szerveződnek-e a politikai aktivitást mutató szervezetek? milyen élménymiliő alapján?)43, a beck-i rizikótársadalom (mennyire jelennek meg a kockázati társadalom jellemzői és jelenségei – egyfajta posztmodern politikai aktivitásként – a fiatal generációk körében?), a castells-i hálózati társadalom (a hálózati társadalom viszo-nyai között milyen új hatások és csatornák játszanak közre a politikai szocializáció folyamatában?).vagy

43 Ilyen irányú kísérletnek is tekinthető Murányi – Szabó I. (2007) tanulmánya.


23

éppen a honneth-i elismerés elmélet alapján (mennyiben írhatók le az „elismerésért folytatott harc” alapján a politikai szocializációs sajátosságok?). 3.2.6. A nemzetközi elméletek mellett kiemelt elemzési szempontként kínálkoznak a rendszerváltás utáni állampolgári magatartásbeli patológiákat leíró elméletek. Ezek egyfelől a növekvő polarizálódásra (vö. An-gelusz-Tardos 2005), másfelől az alapvető állampolgári normák hiányára hívják fel a figyelmet (vö. Hankiss 2009). Mindkét jelenség megértéséhez elengedhetetlenül fontos a potenciálisan hozzájuk vezető szocializációs tendenciák alapos megismerése. Ezért úgy gondoljuk, hogy a szocializációs folyamatok ér-telmezése nem nélkülözheti ezeket a szempontokat.


24

HIVATKOZOTT IRODALOM

Angelusz R.-Tardos R. (szerk.) 2005: Törések, hálók, hidak Budapest: DMKKA

Abell, Ellen–Gecas, Viktor 1997: Guilt, Shame, and Family Socialization: A Retrospective Study, Journal of Family Issues, 1997; 18: 99-123

Almond–Verba, 1997: Gabriel A. Almond – Sidney Verba, Állampolgári kultúra. Bevezetés a politikai kul-túrába, Szociológiai figyelő, II. folyam, I. évf., 1-2. sz. (1997. december), 17-52.

Berger–Luckmann, 1967: Peter L. Berger and Thomas Luckmann, The social construction of reality. A treatise in the sciology of knowledge, The Penguin Books Ltd., Harmondsworth, Middlesex, Eng-land (Penguin University Books)

Berne, 2008: Eric Berne, Emberi játszmák, 7. kiad. Budapest : Háttér

Bojti Ferenc (szerk.) 1985: Politizáló fiatalok, Budapest: Zrínyi Katonai Kiadó

Boros László – Kéri László (1984): Az ifjúság politikai szocializációja. In: A magyar ifjúság a nyolcvanas években. Budapest, Kossuth Könyvkiadó 176–200. oldal

Bourdieu, 2002: Pierre Bourdieu, A gyakorlati észjárás, Budapest: Napvilág Kiadó

Clarke, James W. 1973: Family Structure and Political Socialization Among Urban Black Children, Ameri-can Journal of Political Science, Vol. 17, No. 2, pp. 302-315

Cummings, Scott 1977: Family Socialization and Fatalism Among Black Adolescents, The Journal of Negro Education, Vol. 46, No. 1, pp. 62-75

Dalton, Russell 1996: Comparative Politics: A Micro-Behavioral Perspective, in: Robert Goodin and Hans-Dieter Klingemann eds. The New Handbook of Political Science, Oxford University Press

Durkheim, 1980: Émile Durkheim, A nevelés természete és szerepe, in: Durkheim, Émile: Nevelés és szo-ciológia, Tankönyvkiadó, Budapest, 9–36. (Pedagógiai források)

Durkheim, 1978: A szociológia módszertani szabályai, in: Émile Durkheim, A társadalmi tények magyará-zatához, Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest

Gilligan, Karol 1982 In a different voice: psychological theory and women's development. Cambridge: Harvard University Press.

Habermas, 1981: Jürgen Habermas, Theorie des kommunikativen Handelns, Suhrkamp Verlag, Frankfurt am Main.

Habermas, 2001: Jürgen Habermas, Morális tudat és kommunikatív cselekvés In: Felkai Gábor (szerk.): A kommunikatív etika, Új Mandátum Könyvkiadó

Hankiss Elemér 2009: Csapdák és egerek, Budapest: Manager Könyvkiadó

Honneth, 1997: Axel Honneth, Elismerés és megvetés, Pécs: Jelenkor

Jaros – Hirsch – Fleron. 1968: Dean Jaros – Herbert Hirsch – Frederic J. Fleron Jr, The Malevolent Leader: Political Socialization in An American Sub-Culture, The American Political Science Review, Vol. 62, No. 2, pp. 564-575


25

Jennings–Niemi, 1981: M. Kent Jennings and Richard G. Niemi, Generations and Politics. A panel study of young adults and their parents, Princeton University Press, Princeton, New Jersey

Karácsony Gergely 2005: A történelem fogságában – Generációk, életutak és politikai preferenciák Ma-gyarországon, In: Angelusz R.-Tardos R. (szerk.): Törések, hálók, hidak Budapest: DMKKA.

Kohlberg, 1981: Lawrence Kohlberg, The philosophy of moral development: moral stages and the idea of justice, San Francisco: Harper & Row.

Kovács Éva és Vajda Júlia 2002: Mutatkozás: zsidó identitás történetek, Budapest, Múlt és Jövő Kiadó

Kremer-Sadlik Tamar 2007: Lessons from sports: children’s socialization to values through family interaction during sports activities, Discourse Society, 2007, 18

Latour, 2005: Bruno Latour, Reassembling the social: an introduction to Actor-network theory, Oxford University Press, Oxford ; New York

Marián Béla – Szabó Ildikó (2007): Történelem és emlékezés. Az 1956-os forradalom képe a felnőtt lakos-ság körében. Magyarország politikai évkönyve 2006. Budapest, 2007. III. kötet (CD melléklet)

Losonczi Ágnes 2005: Sorsba fordult történelem, Holnap Kiadó, Budapest

Lyons, Schley R. 1970: The Political Socialization of Ghetto Children: Efficacy and Cynicism, The Journal of Politics, Vol. 32, No. 2 (May, 1970), pp. 288-304.

Mannheim, 1969: Karl Mannheim, A nemzedéki probléma, in: Ifjúságszociológia, szerk. Dr. Huszár Tibor és Sükösd Mihály, Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest, 31–67.

Mayer, Jeremy D.–Schmidt, Heather M. 2004: Gendered political socialization in four contexts: political interest and values among junior high school students in China, Japan, Mexico, and the United States, The Social Science Journal, Volume 41, Issue 3, 393-407

Mead, 1973: George H. Mead, A pszichikum, az én és a társadalom szociálbehaviorista szempontból, Gon-dolat, Budapest

Merelman, Richard M. 1972: The Adolescence of Political Socialization, Sociology of Education, Vol. 45, No. 2 (Spring, 1972), pp. 134-166

Murányi, 2006: Murányi István: Identitás és előítélet. Új Mandátum Könyvkiadó, Budapest

Murányi István – Szabó Ildikó (2007): Középiskolások előítéletességének egy lehetséges magyarázata: az életforma. Educatio 2007. tavasz 38–49. oldal

Murray A. Straus 1964: Power and Support Structure of the Family in Relation to Socialization, Journal of Marriage and the Family, Vol. 26, No. 3 (Aug., 1964), pp. 318-326

Nárai Márta 2004: A civil szervezetek szerepe és jelentőségük, Educatio 2004./4.

Olsen Nancy J. 1976: The Role of Grandmothers in Taiwanese Family Socialization, Journal of Marriage and the Family, Vol. 38, No. 2 (May, 1976), pp. 363-372

Owen, Diana 2000: Service Learning and Political Socialization, Political Science and Politics, Vol. 33, No. 3 (Sep., 2000), pp. 638-640

Percheron, 1999: Az egyén politikai formálódása, in: A politikai szocializáció. Válogatás a francia nyelvte-rület szakirodalmából, Szabó Ildikó és Csákó Mihály szerkesztésében, Új Mandátum Könyvkiadó, Budapest, 18–43.


26

Pacheco, Julianna (2008): Political Socialization in Context: The Effect of Political Competition on Youth Voter Turnout, Political Behavior, Volume 30, Number 4 / December, 2008

Piaget, 1970: Jean Piaget, A törvény fogalma a gyermekkorban, in: Piaget, Jean: Válogatott tanulmányok, Gondolat, Budapest, 346–353.

Portes, Alejandro 1971: Political Primitivism, Differential Socialization, and Lower-Class Leftist Radicalism, American Sociological Review, Vol. 36, No. 5 (Oct., 1971), pp. 820-835

Reiss, D. 1981: The family’s construction of reality, Harvard University Press, Cambridge, Mass.

Renshon, Stanley Allen: Personality and Family Dynamics in the Political Socialization Process, American Journal of Political Science, Vol. 19, No. 1 (Feb., 1975), pp. 63-80.

S. Molnár Edit (1971): A politikai szocializáció néhány sajátosságának jelentkezése iskoláskorba lépő gyermekeknél. Egy vizsgálat módszertani lehetőségei. Tömegkommunikációs Kutatóközpont, Ta-nulmányok 9. 5–89. oldal

Sapiro, 2004: Virginia Sapiro, Not Your Parents’ Political Socialization: Introduction for a New Generation. Annual Review of Political Science. 1-23.

Sears, David O. – Valentino, Nicholas A. 1997: Politics Matters: Political Events as Catalysts for Preadult Socialization, The American Political Science Review, Vol. 91, No. 1 (Mar., 1997), pp. 45-65

Sears, David O. – Valentino, Nicholas A. 1998: Event-Driven Political Communication and the Preadult Socialization of Partisanship, Political Behavior,Volume 20, Number 2 / June, 1998

Sik Domonkos 2008: Szocializáció és állampolgári szocializáció a habermasi társadalomelmélet tükrében, in: Némedi D. – Szabari V. (szerk.): Kötő-jelek 2007, TáTK-ELTE Budapest

Sik Domonkos 2009a: A cselekvéskoordináció koordinációja – Egy kritikai-fenomenológiai szocializáció- és állampolgári szocializáció-elmélet vázlata, PhD-értekezés ELTE, Budapest

Sik Domonkos 2009b: Az állampolgári cselekvés kapcsolathálózati előfeltételei, In: Feleky G. (szerk.): Közösségi relációk: elméletek, narratívák, hipotézisek, Szeged: Belvedere 2009.

Sik Domonkos 2010: A középiskolások republikánus és liberális értékeit meghatározó tényezőkről, Új Ifjú-sági Szemle 2010/1.

Somlai, 1997: Somlai Péter, Szocializáció. A kulturális átörökítés és a társadalmi beilleszkedés folyamata, Corvina, Budapest

Strand Paul S. 2000: Responsive Parenting and Child Socialization: Integrating Two Contexts of Family Life, Journal of Child and Family Studies Issues, Volume 9, Number 3

Szabó Ildikó – Csepeli György (1984): Nemzet és politika a 10–14 éves gyerekek gondolkodásában. Tö-megkommunikációs Kutatóközpont, Tanulmányok, beszámolók, jelentések 4. 5–92. oldal

Szabó Ildikó – Csepeli György (1984): Politikai érzelmek iskolája. Jel–Kép 2. 26–31. oldal

Szabó Ildikó (1987): Állandóság a változásban, avagy politikai szocializáció Magyarországon. Világosság 1987. 6. 370–377. oldal

Szabó Ildikó ([1991] 2000): A pártállam gyermekei. Tanulmányok a magyar politikai szocializációról. Bu-dapest, Új Mandátum Könyvkiadó


27

Szabó–Örkény, 1998: Szabó Ildikó – Örkény Antal, Tizenévesek állampolgári kultúrája, Minoritás Alapít-vány, Budapest (Minoritás könyvek, 5.)

Szabó Ildikó, 2009: Nemzet és szocializáció. A politika szerepe az identitások formálódásában Magyaror-szágon 1867–2006. L’Harmattan, Budapest.

Szekszárdi Júlia 2000: Piaget és Kohlberg nyomában I-II. Új Pedagógiai Szemle 4-5.

Tengelyi László 1998: Élettörténet és sorsesemény, Budapest, Atlantisz

Thomas, Eugene 1971: Political Attitude Congruence between Politically Active Parents and College-Age Children: An Inquiry into Family Political Socialization, Journal of Marriage and the Family, Vol. 33, No. 2, Decade Review. Part 3 (May, 1971), pp. 375-386

Thomas, Dani B. 1979: Psychodynamics, Symbolism, and Socialization: "Object Relations" Perspectives on Personality, Ideology, and Political Perception, Political Behavior, Vol. 1, No. 3 (Autumn, 1979), pp. 243-268

Thomson, Elizabeth – McLanahan, Sara S. – Curtin, Roberta Braun 1992: Family Structure, Gender, and Parental Socialization Author(s), Journal of Marriage and the Family, Vol. 54, No. 2 (May, 1992), pp. 368-378

Valenty-Barret 2004: Valenty, Linda – Barret, Edith, Serdülők politikai szocializációja az erőszak árnyéká-ban, Educatio, 2004./4.

Wilson, Richard W. 1981: Political Socialization and Moral Development, Source, World Politics, Vol. 33, No. 2 (Jan, 1981), pp. 153-177

A családi politikai szocializációról (Vizsgálati szempontok egy empirikus kutatáshoz)

Documents

Transcript of A családi politikai szocializációról (Vizsgálati szempontok egy empirikus kutatáshoz)