yM c É R T É K Ő R Z É S E S - A T A D A S

A Nevelés- és művelődéstörténeti tanulmányok

Szerkesztette:

Bús Imre - Klein Ágnes - Tancz Tünde W f r i r y J i / )

v . ̂ -A^y

ami Áötet

n r CÖ s J X u r u c z 7 1

tiszteletére

ozsa

WSy n f o (( ( J) "m S z e k s z á r d 2012

Szerzők: Bús Imre, ForrayR. Katalin, Hegedűs Gábor Imre, Heimann, Matthias,

Horváth Béla, Kéri Katalin, Király Gabriella, Klein Ágnes, Toepell, Michael, Nagy Janka Teodóra, Pukánszky Béla, Szabó Péter, Sztanáné Babics Edit,

Tancz Csilla, Tancz Tünde, Tölgyesi József

Lektor: Hegedűs Gábor Imre

Bús Imre

Technikai szerkesztő: Sárközi Gabriella

Fedélterv: Sárközi Gabriella

ISBN 978-963-7305-54-2

©-Szerzők 2012 ©-Szerkesztők 2012

Kiadja: Pécsi Tudományegyetem Illyés Gyula Kar

http://www.igyk.pte.hu/

Felelős kiadó: dr. Horváth Béla dékán

Nyomda: Szent László TISZK Nyomdája Vezető: Vida La|os

r rr r r

É R T É K Ő R Z É S E S - A T A D A S

Nevelés- és művelődéstörténeti tanulmányok

Jubileumi kötet KURUCZ RÓZSA

tiszteletére

Szerkesztette: Bús Imre & Klein Ágnes & Tancz Tünde

Szekszárd 2012

Tartalom

Köszöntő..„„.„„„«, ^

ElŐSZÓ — •.«••»• 9

Horváth Béla; A sikertelenség sikere .. — — >. ..... — 13

Kéri Katalin: Művek a nőkről, tanulási jogaikról a kora újkori Itáliában «... *...«« - -»••«« 1?

Heimannj Matthias: Streiflichter zur Geschichte der Volksschul-Lehrerbildung in Sachsen .............. - — 2 5

Pukánszky Béla: A romantikus gyermekkép hatása a magyar óvodapedagógiára 33

Tancz Tünde: „Szitával merít vizet az, aki könyv nélkül akar tanulni" Néhány gondolat Bezerédj Amália gyermekkönyvérői „„.„, « 41

Klein Ágnes: „Minden növendék anyanyelvén nyerje az oktatást" Népiskolai tanterv a kiegyezést követően..— 55

Toepell, MichaeJ: PISA-Spitzenplátze fór Bayern und Sachsen -bildungshistorische Perspektiven zum Stellenwert der Mathematik in diesen Régiónén 65

Sztanáné Babics Edit-Tanítók, kisiskolák a XX. század első felében ......... — — 75

Tölgyesi József: Emléküket az idő is megőrzi Az utolsó néptanító-nemzedék Veszprém megyében „ . „ . . . . . , . , . . . . „ . . . , „ — . . . . . . . 85

Király Gabriella: A pedagógiai tevékenységet segítő szolgáltatások fejlődése Magyarországon a rendszerváltásig — 97

Hegedűs Gábor Imre: Az „orosz modell" és hatásai — ....... — — — «... 105

ForrayR, Katalin: Romológia a Pécsi Tudományegyetemen — — — — —

Bús Imre: játékos emberiség A játék szerepe az ember életében az őskortól napjainkig — — M . . . 1 2 1

Szabó Péter. Magyar felsőoktatás-fejlesztés és versenyképesség nem konszolidált hazai és uniós gazdasági környezetben .̂„.129

Nagy Janka Teodóra: Gazdasági és életmódváltás-modeli a német nemzetiség körében: mórágyi fazekasokból „sárközi gazdák" ...... .......137

Tancz Csilla: Kurucz Rózsától - Kurucz Rózsáról — ••—- ».m..145

Gazdasági és életmódváltás-modell a német nemzetiség körében:

tnórágyi fazekasokból „sárközi gazdák99

NAGY JANKA TEODÓRA

Tolna megye területén az elmúlt háromszáz esztendőben hét nemzetiség, illetve népcsoport (magyarok, németek,1 szerbek, szlovákok, zsidók, cigányok, továbbá bukovinai székelyek és jászok), valamint öt vallás (katolikus, református, evangélikus, görögkeleti, izraelita) képviselői éltek és élnek együtt. (Nagy, 1995, 1997) Különösen izgalmas kérdés tehát a gazdasági és társadalmi együttélés, az anyagi és szellemi kultúra kölcsönhatásainak vizsgálata. A rendkívül gazdag és szerteágazó tárgykörből a magyar népi kerámia történetében, formálódásában fontos szerepet játszó Mórágy településtörténetét kívánom röviden bemutatni. Fazekasmesterei és utódaik mindennapjainak gazdasági és életmódbeli változásait a társadalomnéprajz oldaláról vizsgálva kísérletet teszek a német telepesek generációinak egyfajta gazdasági és életmódváltási modellezésére. (Nagy, 1995)

A német nemzetiségűek2 döntő többsége a 18. századtól Tolna megyében két nagy tájegység, a Völgység és a Tolnai Hegyhát területén lakott.3 Az országos folyamattal egyezően a völgységi német telepítések - amelyek közül a legjelentősebb Mercy gróf, bánáti telepítési biztos nevéhez köthető - jelentős része is az 1700-1740 közötti időszakra esett. A homogén vallású völgységi német telepes falvak többsége katolikus volt, csupán Bátaapáti, Izmény, Majos, Kismányok és Mucsfa lakossága volt evangélikus. Vallási szempontból csak a terület legdélibb pontján fekvő református Mórágy „ lógott ki a sorból. "4

Mórágy nevét az írott források 1267-ben említették először A 14. században a bátaszéki apátság birtoka volt, a középkori magyar település a török hódoltság idején elpusztult A17. szá-zadban rácok lakták, 1724-ben földesura, Kún Ferenc német telepeseket hívott a faluba, akiknek

1 A tanulmány Kurucz Rózsa a témában legutóbb szerkesztett munkájához kapcsolódik. (Kurucz, 2010) 2 Leggyakrabban minden differenciálás nélkül csak „sváboknak" nevezték a legkülönbözőbb német nyelvterületről érkező telepeseket 3 Tolna megye 15. századi 540 falujából és 21 mezővárosából 1715-re mindössze 45-öt tartottak nyilván lakott helyként - és ezek fele is csak 1690 után települt újra. A 17. század végén a megye egészéhez ha-sonlóan a Völgység lakosságának nagyobb részét is a szerbek (rácok) tették ki, akik részben a törők elől menekülve/ részben nyomukban járva húzódtak az elnéptelenedett területekre. 4 Tolna megye német telepítéseinek legészakibb pontja, Nagyszékely szintén református németek által lakott volt.

137

többsége PfaJzból és Hessenből érkezett, (Glockner, 1979, Szilágyi, 1992, Sík, é.n.) A pfalzi-zweibriickeni hercegségből származók közül sokan Ostertal falvait vallhatták szülőhelyüknek. A 19. század közepén működő, név szerint is ismert fezekasok közül egyes források szerint például a Glöcknerek 1724-ben, a Böhlerek 1746-ban az Ostertalbeli Niederkirchenből érkeztek Mórágy-ra.5 (Glockner, 1979: 102-110)

Ostertal a 10-12. sz. között a mainzi érsekség, majd a wörschweileri kolostor birtoka volt, később a pfalzi-zweibrückení hercegséghez tartozott, lakosai a 16. század közepétől reformá-tusok. Az új hazába érkezők szigorúan őrizték vallásukat, szokásaikat. Az anyakönyvek lapjain például a múlt század végéig a szülőhazában használt keresztnevek olvashatók: Adam, Baltazar, Bartholomeus, Cristian, Jákob, Johann, Matthias, Michael, Nikolaus, Theobald.6 A leánynevek között sokáig a Margaretha volt a legkedveltebb, ami nem lehet véletlen, hiszen Ostertalban már a 15. században Szent Maigit napján tartották az éves piacot (Zimmer, 1991: 161)

A dél-német tartományokban a 17. század végére a harmincéves háború pusztításai, a fran-ciák és németek közötti állandó háborúskodás, a vallásüldözés, a földesúri önkény, a magas adók, a sajátos öröklési szokások miatt igen kilátástalanná vált a számtalan gazdasági kötöttség között élő jobbágyok helyzete. Érthető, hogy sokan jelentkeztek azokra a toborzási felhívásokra, amelyek igen csábító lehetőségeket ígértek a Temesi Bánság, valamint Baranya és Tolna megye a telepítési irodalomban később Schwábische Türkéinek nevezett területére települők számára. (Hutterer, 1973: 93-119, Weidlein, 1937)

Az első felhívás, I. Lipót 1689-ben kelt császári pátense szerint a telepesek alacsony áron házat vagy házhelyet, földet kapnak, valamint 5 évi adó- és robotmentességet. A mesteremberek számára biztosítják a céhekbe való felvételt, s 1723-ban az országgyűlés törvényt hoz a kézmű-vesek Magyarországra településének ösztönzéséről. (Schmel, 1983: 71-88) Már Weidlein János is utalt arra, hogy az első telepesek nem a legszegényebbek közül kerültek ki. Akivándorlóknak ugyanis szülőhazájukban vagyonuk tizedrészét megváltási összegként földesuruknak ki kellett fizetni. Az elbocsátó levelet sem kapták meg ingyen, és a magyar földesurak is szívesebben fo-gadták azokat, akik nem érkeztek üres kézzel.7 Mint azt egyes települések anyakönyvi adatai is bizonyítják, a telepesek között viszonylag nagy számban voltak iparosok, akik itt is az óhazá-ban űzött mesterséget folytatták, és ha kellett, a megszokott szerszámokat, eszközöket is elké-szítették.8 A táji munkamegosztásba szintén a hazai előképek alapján igyekeztek beilleszkedni. Ahogyan például Württembergben vagy Pfalzban elkülönültek az üvegfúvással, asztalossággal, fazekassággal foglalkozó falvak, az új hazában is megfigyelhető volt az erre irányuló törekvés.

5 A Glockner név előfordulása Niederkirchenben például 1537-től nyomon követhető: Glokners Theo-bald 1537 (Klaus Zimmer 1990: 282.), Klockners Diebolt 1542 (Zimmer, 1990: 283), Gleckners Theobald 1572 (Zimmer, 1990:184), Klocknerts Deboldt 1587 (Zimmer, 1990:146), Glöckner Simon 1640, Glökner Johann 1660 (Zimmer, 1990: 184). A 16. században tudunk Glöcknerekről (Debolt és Nickel) a köze-li Ohmbachban is, ahol a HMner családnév is előfordul. (Zimmer, 1990:185) A niederkircheni Niclas Bechlert a 16. században említik a források. (Zimmer, 1990:256) 6 Mórágy, ref, egyház: Kereszteltek (1783-1805), copuláltak (1784-1828) és megholtak (1785-1828) anya-könyve. (Zimmer, 1990:146-284) 7 Weidlein szerint az első években csak azokat a telepeseket fogadták, akiknek legalább 200 forintjuk volt. (Weidlein, 1937:20-21.) 8 A német telepesek a 18. században nagyon kevés felszereléssel érkeztek, így azok értéke az új hazá-ban különösen megnőtt. Felismerve jelentőségét, többen is utalnak arra a forrásra, amelyben egy kakasdi telepes családjának írt levelében azt kéri, hogy elsősorban szerszámait hozzák utána Németországból. (Weidlein, 1937:24)

138

(Stieglitz, 1990: 16) Ehhez hozzájárult, hogy Mórágyon például a dombok közötti völgyben meghúzódó falu soványka földjének műveléséből nem lehetett megélni. A már 17. század végén fejlett manufaktúrákkal és paraszti fazekassággal rendelkező Hessenből és Pfalzból érkező tele-pesek tehát hagyományaikat folytatva a földművelést kiegészítő tevékenységként a házak mögötti löszfalba vájt hosszú kemencékben a környékbeli agyagból készült edényeket égettek.

A mórágyi fazekasok tevékenységének kezdőidőpontjaként a fazekasközpontot a néprajztudomány számára felfedező Beczkóyné Révész Ágnes először az 1850-es éveket jelölte meg, (Beczkóyné, 1938: 159-169) Később a szakirodalomban mind korábbra datálódott az előkerült néprajzi tárgyak alapján a mórágyi fazekasság kezdete. Először az 1830-as évekre, majd a századelőre keltezték a legkorábbi mórágyi tányérokat és bokályokat (Domanovszky, 1968: 55, Kresz, 1961: 141-170, Kresz 1991: 30) Később Mészáros Gyula egy 1814-es feliratú, rücskös fekete mázzal bevont, fűzöld díszítésű madaras, István Erzsébet pedig egy 1812-es tányért közölt Mórágyról, (Mészáros 1968: 28, István 1981: 413.) Soproni Olivér archaikus darabként külön is elemez egy sötét alapszínű, három fehér gránátalmával és két hatalmas akantuszlevéllel díszített 1811-es tányért (Soproni, 1987:46,96,56. kép) A használati tárgyak közül egy zöld boroskancsón az 1803-as, egy okker színű kantán pedig az 1801-es évszám olvasható.M korai időszak egyik ma ismert legszebb darabja a szekszárdi Wosinsky Mór Múzeum kiállításán látható 1782-es datálású, hesseni nyelvjárásban írt gót betűs feliratú, fehér alapszínű, korongolt, ólommázas tál, amely a peremén körbefutó tréfás szöveg tanúsága szerint lakodalmi ajándéknak készült. (Leltári szám: 73.55.1.) A tál, melyhez hasonló gótbetűs feliratos töredék később a településen is előkerült,10

rokonságot mutat a német szakirodalomból jól ismert „odenwaldi fehér", illetve halványsárga alapon barnával és zölddel írókázott, peremükön komoly vagy humoros szólásokkal díszített tálakkal.11 A településen végzett leletmentések anyagában talált 1770-es és 1780-as évekre utaló datált cseréptöredékek alapján tehát egészen az 1770-es évekig találunk bizonyítékokat a mórágyi mesterek ólommázas kerámia készítésére.12 Atörténeti adatokpedigmég korábbi időszakra utalnak, amennyiben a mórágyi fazekasok működésének kezdetei a németek betelepüléséig, egészen 1724-ig valószínűsíthetek-viszont a korábbi feltevésektől eltérően semmi sem igazolja és indokolja a kerámiaanyag ennél korábbra történő visszakeltezését. (Nagy, 1995)

A 18. században és az 1800-as évek elején működő fazekasok nevét egyelőre nem ismeijük. Az első két mester, akit név szerint említenek a források, az 1828-as összeírásban szereplő Pöller Petrus (1797-1870) és Glögner Henricus (?-?) figulusok, akik az év egynegyedében űzik a mes-terséget, és jobbágyi-paraszti szolgáltatásokkal tartoznak földesuruknak (TmL. Ö. 1828). Adata-ink a 19. század közepétől hirtelen megszaporodnak. Mint említettem, esetünkben az anyaköny-vek alig használhatók. A lelkészek a korabeli szokásoknak megfelelően a név mellett általában a jogállást tüntették fel, a mesterséget csak elvétve. Ennek hiányában pedig egyéb támpont nélkül az azonos keresztnevűek nem azonosíthatók. Kiindulópontot csak az 1851-ben elkészült telek-könyv jelentett, amelynek felfektetője nem igazodva el az azonos nevű falubeliek között, egy idő után a már összeírtakhoz utólag is beírta a ragadványnevet, amely legtöbbször a foglalkozás megjelölése vagy a feleség családneve volt.13 így pontosan tudjuk, hogy 1851-ben mely házak-

9 Mindkettő dr. Csanády György gyűjteményében található 10 Machán István udvarán (Mórágy, Kossuth L. u.) derítő ásása közben került elő egy gót betűs töredék. 11 Az odenwaldi Urberachban és Eppershausenben talált, a 18. sz. közepére datálható leletek alapján Kari Baeumerth és Max Walter cáfolja Meyer-Heisiget, aki szerint az ilyen típusú tálak eredetét a Köln melletti Re-ichen térségében kell keresni. (Meyer-Heisig, 1955, Walter, 196i Baeumerth, 1977:17, Gaimster, 1986:29-44). 12 Mészáros Gyula leletmentése. Mórágy, Dittelján-telek (Kossuth L. u.) 1970. Leltári szám: 70-50.311.-70.50.315. 13 íme néhány példa: Kolep Johan Háfner (Hsz. 129), Kolep Johann Berlinger (Hsz. 260), Kolep Johann

139

ban laktak fazekasok, az ezt követő évek anyakönyvi bejegyzéseiben pedig a házszám szolgált támpontul az azonosításhoz. Voltak olyan fazekasok, akiknél nem jegyezték be a foglakozást, mert nem volt szükség a megkülönböztetésre. Heckmann Keresztélyről és Schleinig Jánosról az anyakönyvi adatok alapján biztosan tudjuk, hogy fazekasok voltak, bár nevük mellett nincs sem-miféle megjegyzés a Lagerbuchban.14 Vámos Dániel lelkész 1852-1853-ban az új anyakönyve-zési szabályok szerint az anyakönyvbe nemcsak az atyák, keresztatyák, házasulandók és meg-holtak jogi státuszát írta be (pl. kisházas, zsellér), hanem feltüntette foglalkozásukat is - a 189 házból álló faluban egyetlen esztendőben, 1852-ben 8 fazekast, illetve gölöncsért jegyezve fel.15

A levéltári források alapján ismert fazekasok: Böhler János (Hsz.70) (1814-1879), Böhler Péter (Hsz. 208) (1797-1870), Biel János (Hsz.5) (1820-1857), Glöckner Jakab (Hsz.5) (1808-1879), Glöckner János (Hsz.l 1) (1819-1861), Glöckner Péter (Hsz.180) (1808-1861), Heckmann Keresztély (Hsz.237) (1820-1855), Kauder Jakab (Hsz.18) (1812-1866), Khon Péter (Hsz.153) (1829-1854), Kolep János (Hsz.129) (1816-1870), Kolep Keresztély (Hsz. 10) (1805-1853). Néhány fazekasnak csupán születési adatát ismerjük: Glöckner Boldizsár (Hsz. 194) (1805), Khon Jakab (Hsz. 160) (1834), Knapp Jakab (Hsz.239) (1823). Csak a foglalkozásnév szerepel Glöckner Henrik (Hsz. 156), Glöckner Konrád (Hsz. 13), Kolep János (Hsz. 254) és Schleinig János (Hsz. 49) neve mellett. Peter Jakabról (Hsz. 65) mindössze annyit tudunk, hogy 1853-ban már halott (Lagerbuch 1851. TmL., Mórágyi ref. egyház Vegyes anyakönyv 1828-1888).

Mórágyon járva 1938-ban Beczkóyné a falubeliektől a régi fazekasok nevei iránt is ér-deklődött. A mórágyiak emlékezete szerint az 1850-es évektől, a virágkorban 9 fazekasmester dolgozott itt. A levéltári adatokkal is igazolható mesterek közül Böhler János, Glöckner Henrik, Glöckner János, Glöckner Konrád és Kolep János nevét említették. Link Keresztély neve mellett a levéltári adatokban sehol nem szerepelt foglalkozásnév, Salbach János működésére (miként a Beczkóyné által nem említett Salbach Mátyáséra) csupán egy-egy feliratos táigy és a csalá-di hagyomány utal, Kohn Dávid és Salbach Jakab fazekasra vonatkozóan eddig nem találtunk adatokat. (Beczkóyné Révész Ágnes 1938. 162)16 A források alapján viszont sikerült 14 újabb névvel gazdagítani a mórágyi fazekasok körét; Böhler Péter, Biel János, Glöckner Baltazar, Glöckner Jakab, Glöckner Péter, Heckmann Keresztély; Kauder Jakab, Khon Jakab, Khon Péter, (egy másik) Kolep János, Kolep Keresztély, Knapp Jakab, Peter Jakab, Schleinig János. Az utol-só mórágyi fazekas, Kolep János, mesterségét 1885 körül hagyta abba, és 1902-ben halt meg (Beczkóyné, 1938: 162).

A mórágyi fazekasok 18. század végén készült edényei még közvetlenül a szülőföld fazekashagyományait: formakincsét és díszítéseit idézték. Az ünnepi alkalmakra gót betűs felira-tos tányérokat készítettek, használati edényeik között is megtaláljuk a speciális funkciójú, német területeken ismert fennálló edényeket. A fazekastermékek a völgységi német falvak és a rész-ben szintén református, ízlésvilágában a mórágyiakkal számos közös vonást hordozó hartaiak

KLrchner (Hsz. 129). Glöckner Jákob Hafner (Hsz. 5), Glöckner Jákob Kremer (hsz. 111), Glöckner Jákob Wagnermann (Hsz. 64), Kolep Krisztián Hafner (Hsz 10), Kolep Krisztián Zimmermann (Hsz 71), Glökner Johann Hafner (Hsz. 11), Glökner Johann Maurer (Hsz. 213), Glökner Johann Wachter (Hsz. 216). 14 Lagerbuch 1851. TmL, Harfca, Helytörténeti Gyűjtemény, dr. Csanády-gyűjtemény, Bátaszék. 15 Glöckner Jakab, Glöckner János, Heckman Keresztély, Khon Jakab, Khon Péter, Knapp Jakab, Kolep Ke-resztély és Schleinig János. (Kereszteltek, copuláltak és megholtak anyakönyve Mórágy, ref. egyház, 1852.) 16 A családi hagyomány számon tartja, hogy a Szalbach-családban fazekasok voltak (Kolep Keresztélyné Szal-bach Erzsébet közlése). Minden bizonnyal Szalbach Mátyást rejti az „Sz. M." monogram a Déri Gyűj-teményben őrzött kisbokályon (D.Gy. 429.). Dr. Csanády György gyűjteményében található egy „Johan Salbach 1870" feliratú korsó, s a gyűjtő a falubeliek emlékezete alapján Szalbach-munkaként tart számon egy zöld ólommázas és egy kékkel fröcskölt tintatartót

140

számára készültek. Meggazdagodásával mind erőteljesebb és meghatározóbb piacot jelentett a mórágyi kerámia számára a református sárkőzi magyarság (a mórágyi kerámiát a néprajz egye-nesen sárközi kerámiának nevezte!), továbbá a Völgységben Váralja, a Tolnai Hegyháton pedig Kölesd parasztpolgárai voltak a legdíszesebb mórágyi tányérok, tálak vásárlói. A legkésőbbi datált edények egyike a Hartára Peter Weibl számára 1882-ben készült tál, valamint a mórágyi Jákob Rottenbiller számára 1883-ban készített ecetes és boros korsó.17

A mórágyi fazekasság megszűnésében természetesen fontos szerepet játszottak az általános okok - a népművészet visszaszorulása, a gyáripari termékek térhódítása de mint ahogy kiala-kulása és funkcionálása is egy sajátos gazdasági struktúrába illeszkedett, egy gazdasági és élet-módváltási modell része volt, a fazekasmesterség gyakorlásának megszűnése is elsősorban ezzel függött össze. Arról már szó esett, hogy a dombos, nedves, hűvös éghajlatú Völgység falvaiban, így Mórágyon sem lehetett kizárólag a földművelésből megélni. A18. században még nem volt meghatározó szerepe a területen az állattartásnak, így különös jelentőséggel bírtak a megélhetés biztosítására a különböző kiegészítő (időszakosan és esetleges intenzitással gyakorolt) háziipari tevékenységeknek - Mórágy esetében a szülőföld hagyományait folytatva a fazekasságnak. A 19. században azonban a terület gazdasági életében egyre inkább előtérbe került a szőlőművelés és a bortermelés, amely az 1870-es évekre már a fő jövedelmi forrást és egyben a tőkeképzés legfontosabb eszközét jelentette (Andrásfalvy, 1972: 16-19, Solymár, 2003).

A múlt század közepétől Mórágy is igyekezett kihasználni a borkonjunktúra előnyeit. A falu hirtelen gazdagodásának alapja a szőlő volt. „Sok szőlő, nagy hordó, nagy hordó, nagy ház." -tartották Mórágyon. Az 1889-90-es években azonban a települést is sújtó filoxéra után, amikor új megélhetés után kellett nézni, a mórágyiak nem kényszerültek arra, hogy ismét a fazekasságból éljenek meg, vagy kiegészítő jelleggel ezt folytassák, mert új gazdasági lehetőség nyílt számukra: a szarvasmarhatartás és a tej gazdálkodás. A bor után a tej vált viszonylag jó és kiegyensúlyozott jövedelmet biztosító megélhetési forrássá a Völgység más településeihez hasonlóan Mórágyon is, néhány esztendő múlva (1898) pedig már megalakult a tejszövetkezet.

A gazdálkodás változása az életmódot is átalakította. A szőlő művelése mellett még lehetsé-ges volt a korábbi hagyományos kiegészítő tevékenység, a fazekasság szükség és igény szerinti folytatása, amikor azonban a múlt század nyolcvanas éveiben a völgységi német falvak áttértek a jól jövedelmező, keresett „ bonyhádi szarvasmarha " tartására, tenyésztésére, illetve a tejter-melésre, megváltozott a helyzet. A marhatartás egyrészt egész évben „lekötöttséget" jelentett, másrészt pedig egy-egy tehén tartásával kezdetben a legszegényebbek számára is lehetséges volt a megélhetéshez szükséges kiegészítő jövedelem biztosítása. A mórágyi fazekasok először a bor, majd a tej hasznából először nagy házat, az 1930-as évektől mindinkább földet vettek - ha csak lehetett, „a nyéki síkon" a híresen jó sárközi földből.18 A mórágyi fazekasok utódai tehát már nem fazekasáruikkal díszítették a sárközi gazdák tisztaszobáit, hanem maguk váltak gazdákká váltak a felvásárolt sárközi földeken.

Az eddig ismert legkorábbi és legkésőbbi évszámmal jelölt (1770-1882) mórágyi tányérok között eltelt - a gazdasági változásokhoz igazodó életmódváltásokat is magában foglaló - több mint egy évszázad alatt a Tolna megyei település fazekassága saját történetén túlmutató jelentőségre tett szert.

17 Harta, Helytörténeti Gyűjtemény, dr. Csanády-gyűjtemény, Bátaszék. 18 Csilléry Klára írja le, miként szerezték meg a hartaiak a szomszédos református magyar falu, Duna-pataj határát. Mórágy és a sárközi Alsónyék viszonylatában is hasonló folyamat játszódott le a harmincas években. (K. Csilléry 1987:375-419)

141

1. A mórágyi, illetve a dél-dunántúli fazekasság sajátos fejlődéstörténete alapján ugyanis felvetődhet annak a lehetősége, hogy a 18. században a magyarországi népi kerámia kialakulásá-nak a tárgyi néprajzban általánosan elfogadottól eltérően több útja-módja volt. Egyrészt a magyar mezővárosokban céhes keretek között továbbél, vagy újrafogalmazódik a 16-17. századi itáliai reneszánsz hatására kialakult magyar kerámia öröksége (Kolozsvár, Kassa, Debrecen, Miskolc, Gyöngyös). Másrészt egyes, foként dél-magyarországi központokban jelentős közvetlen török, illetve délszláv hatással számolhatunk (Hódmezővásárhely, Mohács). Fel kell vetni a lehetősé-gét viszont annak is, hogy a Dél-Dunántúlon a német telepítések révén olyan fazekasműhelyek jönnek létre, amelyek mesterei a táji munkamegosztás szülőföldjükön kialakult gyakorlatát új hazájukban is továbbfolytatva magas technológiai ismeretek birtokában közvetítik sajátos for-makincsüket, a dél-német területekre Itáliából eljutott bizánci, reneszánsz, későreneszánsz és habán motívumokat. Ezeken a területen tehát a magyar középkori kerámia megújulása, a déli hatások megerősödése sajátos módon egy vargabetűvel, nyugati hatásokkal kiegészülve, a német telepesek révén történik - ahogyan ezt a mórágyi fazekasok, „a magyar kerámia német mesterei" esetében is igyekeztünk nyomon követni.

2. A mórágyi fazekasmesterek és utódaik mindennapjainak gazdasági és életmódbeli vál-tozásait vizsgálva 1770-1882 között egyrészt kísérletet tehetünk a német nemzetiségek egyes generációinak gazdasági és életmódváltási modellezésére. Másrészt viszont ezen túl mutatóan új szempontból közelíthetünk a néprajz, a társadalomnéprajz fontos kérdéseihez nemcsak a tradici-onális népi kultúra változásai, hanem a gazdasági, társadalmi változásokra válaszoló közösségi stratégiák tekintetében is.

Irodalom

Andrásfalvy Bertalan: Néprajzi jellegzetességek az észak-mecseki bányavidék gazdasági életében. Dunántúli Tudományos Gyűjtemény 107. Pécs, 1972. Baeumerth, Kari: Urberacher und Eppertshüuser Töpferei des 18. und 19. Jahrhunderts. SammlungzurVolkskundeinHessen 16.16-18. Otzbeig, 1977. Beczkóyné Révész Ágnes: A mórágyi és gyüdi fazekasság. Néprajzi Értesítő (XXX) 1938. 159-169. Csilléry Klára: Ahartai bútor, Cumania 10. Kecskemét, 1987. 375-419. Domanovszky György: Magyar népi kerámia. Budapest, 1968. Gaimster, Dávid: Übersicht über neuzeitliche Keramik am unteren Niederrhein (1550-1900) nach den Funden aus Duisburg. Volkstümliche Keramik vom Niederrhein. Duissburg, 1986. Glockner, Peter G.: Mórágy - Die Entwicklungsjahre ca. 1741-1760. Teil ü. Canada, 1979. Hutterer Miklós: A magyarországi német népcsoport. Népi Kultúra-Népi Társadalom VII. Budapest, 1973. 93-119. István Erzsébet: Sárközi kerámia. Magyar Néprajz Lexikon IV. 412-415. Budapest, 1981.413. Kresz Mária: Magyar népi cserépedények. Néprajzi Értesítő. 43.1961.141-170. Kresz Mária: A magyar fazekas művészet. Budapest, 1991. Kurucz Rózsa-Klein Ágnes-Józan-Jilling Mihály-Krémer György: Gyökerek és hajtások l Német nemzetiség Tolna megyében/Wurzeln und triebe I. Die Deutsche Minderheit im Komitat Tolnau. Pécsi Tudományegyetem Illyés Gyula Kar, Szekszárd, 2010. Mészáros Gyula: Szekszárd és környéke törökös díszítésű kerámiai emlékei. Szekszárd, 1968.

142

Meyer-Heisig, Erich: Deutsche Bauerntöpferei. München, 1955, Nagy Janka Teodóra: A mórágyi kerámia és a korai néprajzi kerámiatörténeti kérdései. Ethnographia 106.1995. 481-519. Nagy Janka Teodóra: Interetnikus kapcsolatok a Völgységben. In: Szita László-Szőts Zoltán (szerk.): A Völgység ezeregyszáz éve a kultúra és az életmód változásainak tükrében. Völgységi Múzeum, Bonyhád, 1995.217-226. Nagy Janka Teodóra: Néprajzi hagyományok Tolna megyében. In: Kaczián János (szerk.) Tolna megye kézikönyve. Magyarország megyei kézikönyvei 16. CEBA, Budapest, 1997.46-50. Schmel Péter: A magyarországi telepítések rövid története. Budapest, 1983. Sík Endre: Mórágy község és a mórágyi református egyház története 1725-1946. é.n. (Kézirat) Solymár Imre: A dél-dunántúli németek mentalitása. (Die mentalitat der Deutschen in Südtransdanubien). Szekszárd, 2003. Soproni Olivér: Az életfa és a madár a kerámián. Budapest, 1987. Stieglitz, Leo von: Aussensteile des Württembergischen Landesmuseums Waldenbuch Schloss, Stuttgart, 1990. Szilágyi Mihály: Mórágy. Szekszárd, 1992. Walter, Max: Keramik in Untermain. Aschaffenburg, 1964. Weidlein János: A Tolna megyei német telepítések. Pécs, 1937. Zimmer, Klaus: Chronik des Mittleren Ostertals. 1. Niederkirchen, 1990.

Abstract During the past 300 years, the aiea of Tolna County was shared by seven ethnical groups or

peoples (Hungarians, Germans, Serbians, Jews, Gypsies, Szeklers írom Bukovina and Jassic people) belonging to five different churches (Catholic, Reformed, Lutheran, Orthodoxian, Jewish). It is inter-esting to analyze their economic and social co-existence, the interactions between their material and intellectual culture. Although the scene is extremely rich and diverse, I chose to present shortly the his-tory of Mórágy, a village that has been playing crucial role in the history of Hungárián folk ceramics. The changes in the economic and everyday life of the Mórágy potters and their descendants is studied by a social ethnographic approach. Throughout the generations of the Germán settlers of Mórágy, I alsó try to give a model for both the economic structure and the lifestyle.

A szerző: Dr. Nagy Janka Teodóra PhD janka @igykpte,hu főiskolai tanár, intézetigazgató, általános és tudományos dékánhelyettes Pécsi Tudományegyetem, Illyés Gyula Kar, Szociális Munka és Szociálpolitikai Intézet, Kutatási terület: jogi néprajz, jogi kultúrtörténet a szociális gondoskodás történeti for-mái, esélyegyenlőség a joggyakorlatban.

Publikációk: h ttps://vm. m tm Lhu/search/slist php ?lang=0&AuthorlD=l 0002990

143