25

A GINI KOEFFICIENS 34 OECD ORSZÁG KÜLÖNBÖZİ MAKROGAZDASÁGI

MUTATÓINAK TÜKRÉBEN – AVAGY HOGYAN FÜGG ÖSSZE EGY BIZONYOS

KAPITALIZMUS PARADIGMA A JÖVEDELEMEGYENL İTLENSÉG SZINTJÉVEL ?

HORVÁTH Gábor, PhD-hallgató Nyugat-Magyarországi Egyetem, Közgazdaságtudományi Kar Absztrakt A társadalmi egyenlıtlenség vizsgálata napjaink talán egyik kiemelten kedvelt kutatási témái közé tartozik. A dolgozat egy kvantitatív alapokon nyugvó ok-okozati vizsgálat elsı lépcsıfoka, amely során a 34 OECD tagállam jövedelemegyenlıtlenségének feltárása kerül górcsı alá a különbözı makrogazdasági és munkaerı-piaci indikátorok hatásának elemzésével. A dolgozat elsı része a különbözı kapitalizmus változatok és az egyenlıtlenség szakirodalma közötti kapcsolat bemutatásával foglalkozik. Az elemzés egy elterjedt mutatószám, a Gini koefficiens értékeinek felhasználásával a kapitalizmus történelmileg meghatározott paradigmái által képzett csoportokban regresszió-számítás útján keresi a választ a különbözı makrogazdasági és munkaerı-piaci mutatók és a jövedelemegyenlıtlenség közötti kapcsolatok erısségére. Fontos látni, hogy ennek mértékét hibás gondolat kizárólag a gazdasági fejlettségbıl származtatni, ráadásul a különbözı kapitalizmus változatokon belül rendre más tényezı áll szoros kapcsolatban a Gini értékével. A további kutatáshoz elengedhetetlennek mutatkozik egyrészt a tipológia újragondolása, másrészt pedig további – akár értékrendbeli – mutatók befolyásoló hatásának vizsgálata is. Kulcsszavak: jövedelemegyenlıtlenség, Gini koefficiens, OECD országok, kapitalizmus, VoC Abstract The interpretation of the income inequality may belong to the most popular research topics of our time. This paper would be the first step of a cause and effect exploration primarily based on quantitative methods, with which the income inequalities of the 34 OECD countries will be examined through their macroeconomic and labor market indicators. The review of the literature and relationship between the paradigms of various capitalisms and the income inequality is one peculiar element of the study. Using the data from the most recent years of a widely known indicator, the Gini coefficient, the research seeks the influential degree of macroeconomic, social security and labor market indices, by a regression calculus, towards inequality among groups formed by the historically determined variations of capitalisms. It is important to see that one should not deduce the extent of this disparity only from economic state of development on the one hand, what is more, in each group there are different major indicators that interpret the value of the Gini the most. Finally, the reconsideration of the typology, and further examination of the effects of additional societal indexes seems to be necessary for future reviews, as well. Keywords: capitalism, Gini coefficient, income inequality, OECD economies, VoC

26

1. Bevezetés

A jövedelemegyenlıtlenség (a társadalmi egyenlıtlenség egyik legfontosabb, de nem egyetlen összetevıje24) régóta fontos kérdéskör, nemcsak a gazdasági teoretikusok, de a gyakorló gazdaságpolitikusok számára is. A kifejezés azt implikálja, hogy egy nemzetgazdaságon belül különbözı csoportok között folyamatosan fennálló jövedelmi (bér, szociális támogatás, egyéb juttatások) különbségek állnak fenn. Ennek mértékét különbözı indikátorokkal sokféleképpen meg lehet állapítani, okainak feltárására számos módszer áll rendelkezésre. Egy ország teljes jövedelmi viszonyainak meghatározásához ugyanis egyáltalán nem elégséges egy pillantást vetnünk annak átlagos egy fıre vetített bruttó nemzeti jövedelmére (GNP), hiszen az ugyanolyan lenne, mintha Dél-Amerika domborzati viszonyaira annak átlagos tengerszint feletti magasságából következtetnénk. Egy ilyen mutatószám (a Gini koefficiens) az utóbbi évtizedben regisztrált alakulása, valamint a feltételezett egyenlıtlenségi okok hatásának vizsgálata a dolgozat egyik pillére.

A kérdésfelvetés aktuális, hiszen a világban egyre inkább a már amúgy is jómódúak kezében koncentrálódik a vagyon, növekednek az országokon belüli társadalom egyenlıtlenségek, és egyre többször hallani a társadalmi védıháló leépülésérıl is (Bourguignon, 2011). Közkelető vélekedés mindezt a neoliberális gazdaságpolitika számlájára írni, amelynek az 1970-es évek végén kezdıdı térnyerése egyrészt a szociális állam fokozatos lebontását, másrészt pedig a személytelen piaci viszonyok térhódítását eredményezte (Pogátsa, 2011). E folyamatok megnehezítették a társadalmi mobilitást, a csökkentett adók koncentrálták a vagyont, és a háborút követıen kialakult jóléti államok rendszerét szüntelen átalakulásra késztették. A strukturális reformok sürgetıi szerint az európai szociális modell fenntarthatatlan. Ugyanakkor – még ha meglepı módon is – a globális változások nem jelentették minden esetben a jóléti állam teljes halálát; a megfelelı módon alkalmazkodó országok képesek voltak megırizni kedvezı társadalmi struktúrájukat (Hopkin & Blyth, 2004).

De mégis mitıl függ, hogy egy ország mennyire képes igazodni a nemzetközi trendek által diktál gazdasági feltételekhez? Mik azok a jellegzetességek, amelyek segítségével elınyre tehet szert a globalizáció korában? Ez természetesen nem is lehet más, mint az intézményrendszer – vágnák rá sokan azonnal; a gazdasági szereplık racionális magatartásának függvénye – jöhetne a válasz máshonnan; ismét mások az ország általános fejlettségét és világgazdaságban betöltött relatív pozícióját (nyitottság, hatalmi viszonyok) gondolnák helyes válasznak. Való igaz: mindegyik álláspont képes érveket felsorakoztatni saját igaza bizonyítására, a legnagyobb probléma e háború utáni közgazdaságtani elméletekkel viszont éppen az, hogy az állam és egyéb aktorok szerepét (lásd pluralista vs. korporatista felfogás) túlzott mértékben leegyszerősítették (Kang, 2006). A vizsgálódások így ezek mentén csoportosították a – túlnyomórészt a „világ boldogabbik felén” található – kapitalizmusokat25, s így próbáltak közös jellemzıket megállapítani.

Bevett gyakorlattá vált tehát a gazdaságok kategorizálása. A ’90-es évek kezdete volt az a korszakhatár, amikor merıben új szempontok kerültek a kutatók látóterébe: ezek egyrészt az állam szociális szerepvállalásnak minıségében látták az országokban fellelhetı egyenlıtlenségek közötti vízválasztót (Esping-Andersen, 1990), vagy éppen az adott ország kultúrájának és értékítéleteinek különbségeiben vélték felfedezni a gazdasági rendszer

24 Az emberek közötti egyenlıtlenségeket számos nem jövedelmi elem, pl. foglalkozási esélyek és egyéb hatalmi viszonyok megléte is determinálja. 25 Bár Fukuyama (1994) jóslata a „történelem végérıl” nem teljesedett be, hiszen nem a liberális kapitalizmus az egyetlen gazdasági rendszer a világon, ám annak prioritása napjainkban mégis megkérdıjelezhetetlen. A tanulmány ezért a kapitalizmust, mint a történelemben eddig leghatékonyabbnak és legtartósabbnak bizonyult gazdasági rendezıelvként kezeli.

27

differenciáló elvét (Hampden-Turner & Trompenaars, 1993). A kapitalizmus változatainak (Varieties of Capitalism – VoC) szigorú értelemben vett irodalma azonban csak Peter Hall és David Soskice (2001) az összehasonlító gazdaságtanban iskolát teremtı kötetével kezdıdött.26 Ez a modernizáló – a korábbi államközpontú és racionális választáselméletet preferáló teóriákkal szemben – a vállalatok nemzetgazdaságban betöltött szerepét hangsúlyozó paradigma (amelyben a különbözı aktorok többdimenziójú interakciók révén optimalizálják eredményüket) lesz elemzésünk második pillére és fı hivatkozási pontja.

Az elemzést többszörös szőkítésnek kellett alávetni: központi mutatószámnak (az alább részletezett okok miatt) a háztartások jövedelemegyenlıtlenségét mérı Gini index került kiválasztásra, a vizsgált ország-csoport pedig az 34 OECD tagállam. A tanulmánynak továbbá – fıleg tartalmi keretek miatt – nem lehet célja a VoC iskolájának részletes ismertetése (holott erre magyar nyelven eddig nem született átfogó munka27), ehelyütt csupán a téma és kritikájának rövid felvázolása lehetséges. E témákhoz könyvtárnyi irodalom (elméleti írás és empirikus kutatás) áll rendelkezésre, jelen tanulmány nem kíván új paradigmát létrehozni; ehelyett most inkább csak az eddig elért eredmények rövid ismertetésére, és azok aktualitásának ellenırzésére vállalkozunk. Végezetül: a dolgozat azon kívül, hogy megmutatja: még a „fejlett országok csoportjának” címét birtokló OECD-n belül is óriási különbségek fedezhetık fel egyes országok jövedelem-egyenlıtlenségében, elsısorban a következı kérdések megválaszolására vállalkozik:

- mekkora szerepük van a jövedelemegyenlıséget generáló különbözı tényezıknek; - az egyes kapitalizmus paradigmák (azon belül elhelyezkedı ország-csoportok)

esetében vannak-e különbségek a tényezık jövedelemegyenlısséggel mutatott kapcsolatában; ill.

- melyik az a tényezık, amelynek legszorosabb a kapcsolata a vizsgált 34 OECD tagállam mindegyikének jövedelemegyenlıtlenségével, ill. a kapitalizmus-csoportokéval külön-külön?

A következı fejezetben a dolgozat két alappillérének vonatkozó szakirodalma kerül bemutatásra annak érdekében, hogy az elemzésnek kellı elméleti alapot nyújtsunk.

2. A jövedelemegyenlıtlenség irodalmának és a VoC elméletének bemutatása

Az ENSZ Fejlesztési Programja 2010-es jelentésében (UNDP, 2010) új metodológiát dolgozott ki az emberi fejlıdési mutató (HDI) finomhangolásához. Egyáltalán nem meglepı tehát – sıt mit több, a téma fontosságát hangsúlyozza –, hogy az új mérési módszerek az egyenlıtlenség témakörét járták körbe, prezentálva annak az egészségben, oktatásban, jövedelemben, ill. a nemek között, valamint a többdimenziójú szegénységnél mutatkozó, az életminıséget kifejezetten rontó hatásait.28

A hosszú távú világtrendeket kutatva, Bourguignon és Morrison (2002) kijelentik: a fejlıdı országok jövedelemszintjének utóbbi idıben tapasztalt látványos növekedése ellenére még mindig óriási szakadék tátong a világ különbözı pontjai élı emberek életszínvonala között. Érdekes megállapításnak tőnhet azonban, hogy az egyes országokon belüli egyenlıtlenség növekvı trendje nem vezetett a globális egyenlıtlenség növekedéséhez, mert 26 A két szerzı természetesen már ezt megelızıen is publikált a témában, viszont közösen szerkesztett könyvük tette le a VoC-iskola alapjait. 27 Magyarországon Dorothee Bohle és Greskovits Béla (Greskovits & Bohle, 2007) a VoC szakirodalom jeles képviselıi: fı kutatási témájuk a közép- és kelet-európai kapitalizmusváltozatok (pl. „beágyazott neoliberális”) kialakulása és a köztük lévı különbségek. Általánosságban, a fı kérdésük az, hogy a liberalizációs folyamat mennyire elırehaladott ezekben az országokban. 28 A HDI-ben bekövetkezett romlások általánosságban nagyobbak az amúgy is alacsonyabb értéket felvett országokban (tehát az egyenlıtlenség ott magas), ami akár azt is sugallhatná, hogy gazdasági fejlıdéssel az egyenlıtlenség lassan kinıhetı, viszont meg kell jegyezni, hogy a kapcsolat a nem-jövedelmi dimenzióban (oktatás, egészségügy) erısebb (UNDP, 2010: 87-89).

28

azt a fejlett és a „harmadik világ” közötti konvergencia képes volt kiegyenlíteni. Röviden összefoglalva, e globális egyenlıtlenség mértéke – e folyamat hosszabb távon szemlélve – a 19. század eleje óta egyfolytában nıtt, mígnem a 20. század második felében a növekedés megállt, s a trend a 2000-es évekre egyértelmően stabilizálódni látszik.29

Az emberiségnek saját jól felfogott érdekében meg kellene értenie, hogy az egyenlıtlen társadalom nem csak a jövedelmi háló alsó részén lévık életkörülményeire van negatív hatással – tesz markáns kijelentést két angol kutató nemrég publikált könyve (Wilkinson & Pickett, 2009). Ez érthetı is annak fényében, hogy az egészségügyi és szociális problémák (úgy, mint a csökkenı társadalmi bizalom és közösségi élet, romló fizikai és mentális állapot, droghasználat, az oktatás minısége, erıszak és bebörtönzöttség, társadalmi mobilitás, tinédzser-szülések száma, gyermek-jólét szintje, globális jótékonysági szerepvállalás, környezettudatosság) vizsgálata rendre rosszabb eredményt mutatott az egyenlıtlenebb országok esetében.

1. ábra: A Gini koefficiens grafikai ábrázolása és kiszámításának módja

Forrás: Xu (2003: 8) De mégis hogyan lehet mérni a jövedelemegyenlıtlenséget? Ahogyan erre a bevezetıben

röviden kitértem, a mérésnek sokféle módja és képlete létezik, egy pont azonban közös: mindegyik mutató valamilyen módon a megfigyelt halmaz legnagyobb és legkisebb jövedelemmel rendelkezı tagja (vagy azok egy csoportja) közötti különbséget fejezi ki – az, hogy ez abszolút vagy relatív módon, esetleg eloszlásfüggvény alapján történik, már másodlagos.30 Természetesen itt nincs lehetıségünk akár csak néhány gyakoribb indikátor elemzésére sem, ezért most csak a vizsgálatban használt mutatószám rövid ismertetése lehetséges. Az olasz szociológus Corrado Gini után elnevezett Gini koefficiens egy társadalmi

29 Az ezredfordulót követıen a témában magyar nyelven született legátfogóbb munka Tóth István György (2002) doktori disszertációja, amely – amellett, hogy részletesen tárgyalja a jövedelem-eloszlás elméleteit és mérésének módszertani sajátosságai – egységes szerkezetben empirikus tények bıséges sorával elemzi a ’90-es évek három jól elkülöníthetı periódusra osztható magyarországi trendjét. Dolgozatában olyan elméletet keres, amely képes magyarázni az egyenlıtlenség alakulásának dinamikáját, s érvényes predikciókat is megfogalmaz. 30 Az egyenlıtlenség megállapításának talán legegyszerőbb módszere, amikor a vizsgált népességet kisebb csoportokra (kvartilisek, kvantilisek, decilisek) osztjuk fel, és azt nézzük meg, hogy e csoportok az összes jövedelem hány százalékát tudhatják magukénak. (Az eljárásnak azonban nem eredménye egy tényleges mutatószám.)

29

jóléti függvénybıl származtatható mutató, amely a megfigyelt sokaság Lorenz görbéje31 és a tökéletes egyenlıségi egyenes (45°-os átló) által közrefogott terület valamint az egyenes és a koordinátatengelyek közötti teljes terület hányadosa. Másként, egy vizsgált eloszlásnak az egyenletes eloszlástól való távolságát próbálja matematikailag leképezni. A 0 érték az elméletileg elérhetı tökéletes egyenlıséget jelenti (a Lorenz görbe egybeesik az átlóval), az 1 pedig a teljes egyenlıtlenséget szimbolizálja. Ahogy ez az 1. ábrán is látszik, a Gini koefficiens az A jelő terület és a teljes (A+B) terület hányadosaként számítható ki.

Az évek során természetesen a különbözı megközelítések és interpretációk következtében a Gini koefficiens számítási módja és a hozzá tartozó eljárások folyton változtak és bıvültek (Xu, 2003). A mutatót könnyő értelmezhetısége, ill. számos egyéb elınye (arányossága, anonimitása, skála- és népesség-függetlensége) tette az egyik legelterjedtebb jövedelemegyenlıtlenségi indikátorrá, ugyanakkor hátrányai (részcsoportok értékeinek összeadhatatlansága, a különbözı ívő Lorenz görbék által elért azonos értékek megkülönböztethetetlensége, a vagyon figyelmen kívül hagyása) egyértelmően jelzik használhatóságának korlátait is. Ennek ellenére – bár kutatások számos egyéb mutatószámot vizsgálnak32 – mindmáig a Gini koefficiens (ill. az ezt az arányszámot százzal megszorozva eredményül kapott Gini index) a legelterjedtebb és leginkább számon tartott indikátor.

A Gini koefficiensben mért egyenlıtlenség hosszabb távon a legtöbb OECD országban növekedett, aminek oka vélhetıen a piaci dereguláció, és a munkásszakszervezetek elıjogainak megnyirbálása volt. (Weeks, 2005) Az egyes tagállamok között kialakult különbségek akár különösen nagyok is lehettek: 1995-ben, míg az USA-ban valaki a legfelsı decilishez tartozóként 4,6-szer nagyobb jövedelemmel rendelkezett, mint a legalsó tizedben lévı polgártársa, addig ez az arány Svédországban csak 2,2-szeres volt. (Rueda & Pontusson, 2000: 350) Az 1. ábra ezt a tendenciát mutatja az utóbbi 25 évben.

2. ábra: Néhány OECD országban bekövetkezett egyenlıtlenség-változás (Gini

koefficiens) Forrás: OECD (2008)

Még mielıtt rátérnénk a kutatás második pilléreként szolgáló kapitalizmus paradigmákra,

röviden fel kell vázolnunk a jövedelemegyenlıtlenség a releváns szakirodalom által feltételezett okait ahhoz, hogy az elemzésnél felhasznált változóink kiemelt szerepét indokolni tudjuk. Elırebocsátandó, a téma szerteágazó, s az egyenlıtlenség mértékét befolyásoló 31 A Lorenz görbe az X-tengelyen található kumulált sokaság és az Y-tengelyre helyezett kumulált jövedelem kapcsolatát vizsgálja. A függvény minél homorúbb, egy jövedelem-eloszlás egy országban annál egyenlıtlenebb. 32 A teljesség igénye nélkül pár mutatószámo és számítási módjuk röviden felvázolva: az entrópia tanra építı Atkinsoni mutatónál azt a jövedelemszintet keressük, melynek egyenletes eloszlása a társadalomban ugyanazt a társadalmi jólétet eredményezné, mint a jelenlegi eloszlás és a jelenlegi átlagjövedelem; a Dalton féle indikátor azt mutatja, hogy mekkora a rés a jelenlegi jövedelem-eloszlásból fakadó társadalmi jólét és az elérhetı maximális jólét között; a Theil index az összjövedelembıl való részesedések rendezetlenségét méri; míg a Hirschman-Herfindahl index az egyenlıtlenségek koncentrációját számszerősíti. Bıvebben lásd Major (2001: 40-48).

30

tényezık listája és szerepe is aszerint változik, hogy melyik közgazdasági iskola paradigmáját vesszük figyelembe. Azt rögtön látni kell, hogy jövedelem alatt nem pusztán a munka ellenszolgáltatásaként kapott fizetést értjük, hiszen a világ legtöbb országában e kategóriába sorolandók további társadalombiztosítási (keresetpótló), és szociális (segélyezési típusú) támogatások, ill. egyéb központi költségvetési pénzek is, amelyeket a piaci mechanizmus önmagában nem lenne képes teljesíteni.

Az egyenlıtlenség fıbb okainak egyik felén tehát olyan tényezık állnak, amelyek képesek szabályozni, sıt közvetlenül befolyásolni a jövedelem mértékét, elvonását, ill. annak eloszlását. E körbe tartozhatnak olyan központi politikai intézkedések, mint pl. a béralkuk jelentıségét lehetıvé tevı munkaerı-piaci szabályozás megalkotása, az adórendszer „igazságossá” hangolása, vagy az állami erıfeszítés a jövedelem-redisztribúció szintjének magasan tartására. A másik oldalon viszont olyan tényezıket sorolhatunk fel, amelyek közvetetten a gazdaság általános fejlettségébıl és egyéb makro mutatók alakulásából következtetnek az egyenlıtlenség mértékére: ahogy teszi ezt pl. a Kuznyec-görbe szakirodalma33, vagy az osztrák iskola, amely az inflációt is egy kiváltó oknak gondolja. Nem elhanyagolható még olyan szociális jellemzık hatása sem, mint az iskolázottság és általános intelligencia, a kisebbségi lét, sıt akár a nem determináló jellege is. A rendszerváltás utáni Magyarországon a növekvı egyenlıtlenség – amely tulajdonképpen azóta is az európai országok szintjéhez konvergál – fıleg a munkaerı-piaci átrendezıdés (növekvı inaktivitás), a szociálpolitika átalakulásának (állami újraelosztás csökkenése), valamint a demográfia és iskolázottsági szerkezet változásának (képzettségi átrendezıdés) következménye (Tóth, 2002).

***

A már említett prominens Hall–Soskice kötet (2001b) alapozta meg tehát a VoC irodalmát: ebben a szerzık a kapitalizmusokat a gazdasági kapcsolat- és szabályrendszerek alapelvei szerint értékelték. Szerintük egy ilyen skálát alapul véve egyértelmően megkülönböztethetı a kapitalizmus két ideáltípusa: a liberális (LME), valamint a koordinált piacgazdaság (CME), amelyek természetüknél fogva gazdaságilag nem hatékonyabbak egymásnál, csupán máshogy használják ki lehetıségeiket. Alapvetı ismérvük, hogy míg az elıbbiben az aktorok közötti interakciókat elsısorban a versengı piaci hatások határozzák meg, addig ez utóbbinál e kapcsolatrendszer a piaci erıkkel szemben inkább egy magas koordinációs eszközökkel felvértezett központi hálózaton keresztül zajlik.34 E merıben új szemlélet – sok egyéb specifikuma mellett – legfontosabb paradigmája az intézményi kiegészítık szerepének hangsúlyozása: a nemzetgazdasági egyik szektorában jelen lévı koordináció más szektorokban is elısegíti az ezt kiegészítı gyakorlatot.

A két ideáltípus közötti különbségek éppen e kiegészítık egymást erısítı funkciója által jönnek létre az alábbi öt fıbb kategóriában: 1) oktatási rendszer (általános képzettség az egyetemeken – munkaerı-piaci készségek elsajátítása); 2) pénzügyi rendszer (tızsdei primátus – bankok vezetı szerepe); 3) cégek közötti kapcsolatok (versengés – egyesülések, vegyesvállalatok); 4) béralkuk (decentralizált – központosított); 5) üzleti döntések jellege (menedzsment-irányítás – konszenzusos). Az eltérı sajátosságokkal rendelkezı országok nemzetközi viszonylatban – még ha teljesen eltérı gazdaságpolitikával is, de – komparatív elınyre tesznek szert olyan államokkal szemben, ahol az intézményi kiegészítık fokozó

33 A Kuznyec görbe: Simon Kuznets elméletének grafikai ábrázolása arról, hogy egy ország egyenlıtlensége annak fejlıdése során folyamatosan növekszik, majd miután elért egy bizonyos átlagjövedelem-szintet, a trend hirtelen megfordul. A diagram egy fordított „U” bető formáját veszi fel, az Y-tengelyen az egyenlıtlenség mérésére alkalmas mutatószámmal, az X-tengelyen pedig az idıtáv, vagy az egy fıre jutó jövedelem mértékével. 34 A szerzık tipikus LME-nek az USA-t tekintik, míg tradicionális CME-nek Németország nevezhetı.

31

hatása a gazdaság keverék jellege miatt nem ennyire intenzív.35 (Hall & Gingerich, 2004) Ebbıl adódik, hogy az LME-országok hatékonyabbnak látják, ha inkább piacösztönzı szakpolitikákat valósítanak meg, míg a CME-államok számára a koordináció-orientált irányvonal megvalósítása a kifizetıdıbb, amely a növekedési rátában is tükrözıdik. Bár normatív módon egyik változatról sem jelenthetı ki, hogy sui generis jobb lenne a másiknál, a 3. ábra tökéletesen szemlélteti, hogy a Gini indexben kifejezett jövedelemegyenlıtlenség nemcsak hogy mindig is magasabb volt a liberális piacgazdaságokban, de sokkal gyorsabban növekedett az évek során, amíg azt a koordinált piacgazdaságú államoknak sikerült szinten tartaniuk.

3. ábra: A jövedelemegyenlıtlenség változása az LME-kben és a CME-kben, 1980–1995

Forrás: Hall & Gingerich (2004: 34)

A paradigma jelentısége a témában született írások exponenciális növekedése mellet az elméletet ért kritikák mennyiségébıl is jól látszik (Kang, 2006). Az általános bírálatok – úgy mint a koncepció túlzott bipolaritása (a kérdés az, hol találhatók a hibrid gazdaságok), a vállaltok kitüntetett szerepe a munkássággal és az állammal szemben, hiányosságok az alapvetı intézményi változások magyarázatában, vagy épp a szakpolitikai következtetések – hatására a teória napjainkra jelentısen átidomult. A fejlıdéshez sokat tett hozzá Bob Hancké és társai által szerkesztett, a VoC-tipológiát részletesen tárgyaló kötet (Hancké, Rhodes, & Thatcher, 2007), vagy éppen az a tény, hogy maguk a szerzık többször is revideálták saját tézisüket. Ennek keretében került sor az egy kategóriába tartozás ismérveinek lazítására, s bár nem lehet egyértelmően kijelenti, hogy a két végpont négyre bıvült volna, a korábbi jóléti állam-kutatás tanulságait is e koncepcióba emelve bıvült a vizsgált típusok köre, így a köztük lévı mélyebb különbségek feltárása (Hall, 2007). Szemléltetı példa, hogyan fejlıdött a háború után, és milyen különbségek alakultak ki a brit „liberális jóléti állam”, csupán a munkaerıpiacról kihullóknak védıhálót adó Beveridge-típusú társadalombiztosítása36,

35 Németország példáját véve, a vállalatok termelési stratégiája a magasan képzett és erısen elkötelezett munkaerıre épít azáltal, hogy hosszú távon biztos állást, központilag meghatározott béreket és magas munkavédelmet (ill. beleszólási lehetıséget) kínál számára. Teheti mindezt azért, mert az állam koordinációs befolyása nagy, és a tıkéhez jutás is viszonylag független a jövedelmezıségtıl, így a gazdaságilag nehezebb idık kihívásaira sem kell tömeges leépítéssel válaszolnia. 36 Ez a modell megteremtette az univerzális ellátások rendszerét, amelyek magukba foglalják pl. a munkanélküliség elleni szociális védelmet, ugyanakkor meg kell említeni, hogy markáns liberális gondolkodásmódot fejezett ki, hiszen tulajdonképpen csak az alapbiztosításra korlátozódott, s a magánszférára

32

valamint az erıs iparszervezetekkel és munkáltatói egyesületekkel felvértezett német bismarcki jóléti rezsim37 között. A svéd Rehn–Meidener modell valósította meg ugyanakkor a mindenkit megszólító gondoskodó állam eszményképét azáltal, hogy a legmagasabb szinten folytatott szolidáris bértárgyalásokat és aktív munkaerı-piaci politikát folytatott, restriktív fiskális politikája a vállalatok racionalizációját, alkalmazkodó monetáris politikája pedig olcsó tıkét biztosított. Az állam által erısen irányított francia modell, mint negyedik lehetséges változat, a klasszikus kontinentális jóléti állam jegyeit hordozta magán: központi dirigista jellegő bérkoordinációt, a nagyvállalatok gyors modernizációját, ám azok erıs államtól való függıségét valósított meg. (Gillingham, 2003)

Talán érthetı, hogy az Európai Unió ’90-es években felgyorsult liberalizációs hatása eltérı módon hatott a különbözı kapitalizmus típusokra. Ennek következtében azért a típusok közti különbségek továbbra is jelentısek maradtak: a témánkhoz kapcsolódó munkaerı-piaci dereguláció a VoC-irodalom szerint pl. csak ott jelenthet jelentısebb gazdasági elınyt, ahol az intézményrendszer amúgy is piac-orientált, a pénzügyi piac pedig kellıen fluid volt (Hall & Gingerich, 2004). Svédország ennek ellenére az évtizedben sikeresen hajtott végre strukturális reformokat úgy, hogy megduplázta produktivitását, és megfelezte egységnyi munkaköltségét. Az Egyesült Királyság piacbarát intézkedésivel egyetemben 1979-tıl folyamatosan szőkítette a szakszervezetek jogait, és csökkentette a központi bértárgyalások szerepét, ami ugyan gyors növekedést garantál, de az amúgy is magas egyenlıtlenség még inkább fokozódott. (Weeks, 2005) A fejlett világban az egyik legkevésbé piacosított gazdaságú Olaszországban viszont – hiába szabályozza erısen az állam a pénzügyi, termelési és munkaerı-piacot – nemcsak a gazdasági növekedés lassú, a sajátságos jóléti rendszer sem tud sokat kezdeni az egyenlıtlenséggel. (Hopkin & Blyth, 2004)

***

Az elméleti áttekintés után e további 2 fejezetbıl a következı az alkalmazott módszertant vázolja fel, az utána lévı pedig a tényleges kutatási eredményeket mutatja be.

3. Alkalmazott módszerek38

Bár az OECD-tagállamok adataira volt szükségünk, mutatószámok más adatbázisokból is felhasználásra kerültek, hiszen több eltérı jellegő adatot (makro mutatók, szociális és munkaerı-piaci indikátorok) is vizsgáltunk. A komolyabb feladatot inkább az adatok győjtése és csoportosítása jelentette, a dolgozatban bemutatott regresszió-számítások és azok eredményei nem bonyolult kalkulációk, viszont bázisként szolgálhatnak a témában tervezett további kutatásoknak. Nem utolsó sorban ki kellett alakítanunk egy megfelelı tipológiát is.

3.1. Tipológia

A társadalomtudományok túlnyomó része hamar magáévá tette a tipologizálást, a komplex valóság egyszerősített leképezését. Mivel – ahogy a korábbi fejezetben is láthattuk – a VoC paradigma folyamatos változáson esett át, különbözı szempontok alapján vizsgálva az

hagyta az állampolgárok egyéni kezdeményezı-képességének, öngondoskodásának és magasabb szolgáltatás iránti vágyának lehetıségét. 37 Már a 19. század nyolcvanas éveiben kialakult a társadalombiztosítás három ága: a betegségi, a baleseti, ill. a nyugdíjbiztosítás. Az elsı ilyen jellegő törvények megteremtették a kötelezı biztosítás alapelveit; a német modell sajátosságai tehát: a biztosítási kényszer és az önkormányzati igazgatás, valamint az, hogy a szolgáltatásokra jogigény támasztható, valamint a munkaadó kötelezı jótállása a járulékbefizetésért. 38 A módszertan tekintetében a dolgozat – ha kisebb-nagyobb változtatásokkal is, de – sokat épített Rueda & Pontusson (2000) korábbi ténymegállapításaira. Az alapgondolat és több ekvivalens változó ellenére a különbségek: jövedelemegyenlıtlenség vizsgálata a béregyenlıtlenség helyett, csak a 2000-es tanulmány után létrejött VoC tipológia alkalmazása, frissebb eredmények felhasználása, további változók elemzésbe emelése, ugyanakkor kevésbé komplex elemzési módszer.

33

elméletet, sokféle csoportosítás és elnevezés látott napvilágot. Az újítás egyik prominens képviselıje Vivien Schmidt, aki – kiemelve az állami beavatkozás mennyiségében és milyenségében fellelhetı különbségeket – az intervencionista jellegő „állam által irányított” piacgazdaság (SME) fogalmának köztudatba ültetésével (2004) szélesebb körben is elfogadott kategóriát alkotott, amelynek Franciaország a mintaállama. Szintén ı hangsúlyozta (2006) az államok kapitalizmus-elméletbe teóriába való „visszavételének” szükségességét, s foglalta össze a sokszor szubjektív módon kialakított kategóriák jellemzıt. Amíg pl. Olaszország, Spanyolország és Görögország „vegyes piacgazdaság” (MME) elnevezést birtokolta – ahol az államnak vezetı szerep jut az intézményi kiegészítık hiánya következtében –, addig a hibrid kelet-európai gazdaságokra a „liberális alárendelt poszt-kommunista kapitalizmus” (LDPC) címkéjét ragasztották, melynek jellemzıje az alacsony hozzáadott érték, és a gazdaság egyre inkább liberalizáló jellege.39 Külön kategóriát képvisel a fejlesztı állam koncepciója is, amelyben a távol-keleti, fıleg japán és dél-koreai vállalatcsoportok (a keirecuk és khebolok) aktív koordinációs és anyagi szerepvállalásukkal segítették vállalataik nemzetközi szereplését, megalkotva így a „relációs kapitalizmus”40 kifejezést. Végezetül, Latin-Amerika több országában is egy ún. fıként importhelyettesítı gazdaságpolitikát folytató „hierarchikus piacgazdaság” (Schneider, 2009) jött létre.

A témából adódóan e tanulmány is élni kíván a csoportosítás lehetıségével. A kapitalizmus változataival foglalkozó írások túlnyomó részében a tipológia statikus, ami azt jelenti, hogy egyik kategóriából egy másikba kerüléshez csak radikális változás következtében biztosít lehetıséget; holott a kívánatos rendezıelv olyan lenne, amelyben az ideáltípusok mint fix entitások jelennének meg, miközben az empirikus esetek (országok) folyamatos mozgásban lennének (Becker, 2011). Kitüntetett figyelmet igényel ez a merıben új nézıpont, amely a kapitalizmus alapvetı jellegzetességeit (egyrészt a tıke és munka, másrészt a politika és gazdaság közötti kapcsolatot) alapul véve a VoC tradicionális kategóriáit felosztva végzi a tipologizálást: liberális, államista, korporatista, mezo-kommunitárius és patrimoniális típusokat megkülönböztetve, kiemelve, hogy a nemzetgazdaságokban mindegyik típus megtalálható, s így a marginális intézményi változások sokkal inkább követhetıek és ábrázolhatóak.

A fenti csoportosítások csupán a téma gazdaságára reflektálva kerültek bemutatásra, meg sem említve a sokszor csak földrajzi megnevezéseket (angolszász, mediterrán, skandináv, ázsiai stb.) használó elméleteket. Mindezek ismeretében tehát ugyancsak problémát jelenthet egy minden feltételt kielégítı csoportosítás elkészítése. Éppen ezért a dolgozat megpróbálja az eddig tanulmányok kategóriáit oly módon szisztematizálni, hogy:

- a kapott eredmény a VoC-irodalom fıáramához tartozzon, - a kategóriák legnagyobb közös osztóként funkcionálhassanak, és - a felosztással releváns statisztikai méréseket (pl. megfelelı elemszám) lehessen

végezni. Másképpen fogalmazva, ez a kissé egyedi tipológia meghagyja ugyan a korábbi általános

rendszerzést, de mégis inkább azok ötvözeteként funkcionál.41 Az 1. táblázat tartalmazza a 34 OECD ország kapitalizmus változata szerinti saját csoportosítást.

39 Az egykori „második világ” többi részének gazdasági berendezkedésére azonban inkább már a „patrimoniális poszt-kommunista kapitalizmus” (PPC) illik a sajátos gazdasági patrónus-kliens kapcsolatrendszer dominanciájával, és egy túlbürokratizált állam megtestesítésével. Ugyanígy lehet a kínai rendszert „átpolitizáltnak”, a közép- és kelet-európaiakat pedig „perifériális”, „oligarchikus” kapitalizmusnak nevezni. Kapitalizmustipológiák rövid összefoglalójához lásd Becker (2011; 3-4; 8-10) ill. Pogátsa (2011: 132-140). 40 A kifejezés Hiroyuki Odagiritıl származik. (Groenewegen, 1997: 344) 41 Fontos megemlíteni, hogy a kapitalizmus változata nem hordozza magában a jóléti állam modelljét (szociáldemokrata, konzervatív, liberális), bár e két rendezıelv között nagy átfedések vannak (V. Schmidt, 2004), a dolgozatban igyekszünk megkülönböztetni ezt és kifejezetten a VoC-tipológia által relevánsnak tekintett tényezıkre hagyatkozunk. Továbbá – ahogy ezt fentebb láthattuk – az egy kapitalizmus-paradigmához tartozás

34

1. táblázat: A 34 OECD tagállam a kapitalizmus változata szerinti felosztása

Kapitalizmus változata Országok

Liberális piacgazdaság (LME) Ausztrália, Chile, Egyesült Királyság, Észtország, Írország, Kanada, Svájc, Új-Zéland, USA

Koordinált piacgazdaság (CME)

Ausztria, Belgium, Dánia, Dél-Korea, Finnország, Hollandia, Izland, Japán, Luxemburg, Németország, Norvégia, Svédország, Szlovénia

Vegyes piacgazdaság (MME)

Csehország, Franciaország, Görögország, Izrael, Lengyelország, Magyarország, Mexikó, Olaszország, Portugália, Spanyolország, Szlovákia, Törökország

Forrás: Saját csoportosítás korábbi szakirodalom alapján42 Az egyes csoportokba tartozó országok közös jellemzıi a következık:

1) LME: Az ehhez a paradigmához tartozó országokban – annak következtében, hogy gazdaságpolitikájukat inkább a piaci erık határozzák meg – fluid munkaerı-piacról (rövid távú foglalkoztatással és alacsony munkavédelemmel), valamint szerteágazó és decentralizált bérmegállapításról beszélhetünk, amely egyaránt kedvez a folyamatos innovációkat megkívánó csúcstechnológiának, s a magas képzettséget és béreket nem igénylı tömegtermelésnek is.

2) CME: Ami ezeket az országokat egyaránt jellemzi, az a munkaerı-piaci kapcsolatok szervesen kialakult kooperatív jellege központi bérmegállapításokkal, a hosszú távú foglalkoztatás iránti igény magas szintő munkavédelemmel társulva, amely kiváló minıségő termékek elıállítására ad lehetıséget, kevés teret hagyva ellenben a radikális újításoknak.

3) MME: Ezekben a látszólag szerteágazó gazdaságpolitikát folytató országokban – történelmi vagy kulturális okokból – a liberális kurzus nem alakulhatott szervesen (az inkább csak késıbb honosodhatott meg), és tradicionálisan az állam birtokolt nagyobb funkciót a gazdaság szervezésében. Az intézményi kiegészítık hiánya, és alacsony tızsdei kapitalizáció miatt azonban annak aktívabban kellett szerepet vállalnia piaci koordinációban, a munkáltató–munkavállaló kapcsolatok alakításában és az állami támogatások odaítélésében.43

3.2. Elemzésbe vont változók bemutatása

Fentebb már szóltunk a jövedelemegyenlıség okairól, s ott a jövedelmet bér-típusú, ill. szociális juttatás jellegő bevételekre osztottuk fel. Feltételezve azt, hogy egy egészséges sem jelenti azt, hogy másik változat jellemzıi ne jelennének meg a gazdaságban (a svéd modellnek is vannak liberális elemei, egyébként nem neveznénk „kapitalizmusnak”), a hangsúly ennek mértékén van. Végül, de nem utolsó sorban, tisztában vagyunk azzal is, hogy az egy csoporton belül is jelentısek lehetnek az eltérések (Becker, 2011). 42 E csoportosítás nem pusztán az eredeti VoC-kategóriák megtartásának, valamint az újonnan érkezett országok kizárólag MME kategóriába helyezésének eredménye, hiszen egyrészt a klasszikus kategóriák új tagokkal bıvültek – pl. Szlovénia, Észtország (Buchen, 2005) –, másrészt pedig a téma jellegébıl releváns szempontok miatt köztük is átcsoportosítást kellett végezni, lásd: Svájc LME jellege (Becker, 2011). 43 A koordinációs intézmények szerves módon való kialakulásának hiányában, feltételezésünk szerint az ebbe a csoportba tartozó országok – lépést tartva a globális trenddel – sokkal inkább képesek (és hajlandók) a liberális gazdaságpolitika irányába elmozdulni, mint a CME-hez sorolt országok.

35

társadalom nagyobb részt munkáért kapott fizetésbıl igyekszik fenntartani magát (ez talán másképp nem is mőködne, hiszen az államnak egész egyszerően nem lenne elegendı bevétele egyéb járandóság kifizetésére), talán érthetı, ha az elemzésbe vont változóink elsı szekciója a munkabér szintjét – egészen pontosan megállapításának módját – veszi górcsı alá. Mivel az eredményeket majd össze szeretnénk hasonlítani a fenti tipológiába besorolt különbözı kapitalizmus változatok mentén, így itt fıként olyan tényezık jöhetnek szóba, amelyek a VoC-paradigma alapját képezik, ti. a gazdasági aktorok egymás közötti kölcsönhatása fedezhetı fel benne. Ezek pl. az alábbiak:

- Központosított kollektív bértárgyalás és annak koordinációja - Állami beavatkozás a béralkuba - Kollektív alku joga (piaci / állami) - Nemzeti bérminimum megállapításának módja - Szakszervezeti sőrőségi mutató - Szerzıdtetés és felmondás szabályozása - Természetesen szem elıtt tartva a nem bér-jellegő szociális jóléti juttatások

jövedelemegyenlıséget befolyásoló szerepét is, fontosnak tőnik megvizsgálni ezek hatását, amellyel tulajdonképpen az állam szabályozó funkciójának és újraelosztási rátájának nagyságát is lemérhetjük, a különbözı jóléti szolgáltatásokon keresztül. E második szekcióba tartozó indikátorok a következık:

- Átlagos munkanélküli segély - Központi egészségügyi kiadások - Összes adóbevétel - Munkaerı-piaci kiadások - Szociális juttatások központi kormányzattól - A harmadik szekcióba kerültek az olyan makrogazdasági paraméterek (általános

fejlettség, munkanélküliség, infláció értéke), amelyek ugyancsak hatással lehetnek a jövedelemegyenlıtlenség nagyságára. Ide pl. a következı mutatószámok sorolhatók:

- GDP/fı és GNI/fı abszolút értékben - Éves GDP és GDP/fı változás - Háztartások fogyasztási kiadásának változása - Infláció fogyasztói árak változása - Munkanélküliség és foglalkoztatottság szintje

A három szekcióban felsorolt tényezıket a 2. táblázat már elemzésben is alkalmazható

számszerősített adatként feltüntetve listázza a felhasznált indikátorok forrásait is jelölve. A következı fejezet tartalmazza a második részben bemutatott elméletre alapozott és az ebben a részben felvázolt módszertan alapján elvégzett (elıször a teljes sokaságon, majd az egyes csoportokon külön-külön) regresszió-elemzésekkel44 kapcsolatos feltevéseket és eredményeket.

44 Az jövedelemegyenlıtlenség három szekciója alapján három különbözı többváltozós lineáris regresszió-elemzést végeztünk az egész sokaságra, és 3–3 ugyanilyen számítást az egyes csoportokra (összesen 12-t), mégpedig úgy, hogy feltételeztük, az összes magyarázó változónk fontos tényezı, és arra voltunk kíváncsiak, mi a legnagyobb lehetséges többszörös korreláció e független magyarázók és a függı változó (Gini index) között. (A dolgozatban csak a legfontosabb és legérdekesebb ténymegállapításokat mutatjuk be.)

36

2. táblázat: Az elemzésben használt tényezık listája és az adatok forrása Kategória Mutatószámok (forrás)

Gini Index

Trend: Gini index 2000-es évek közepe, és 2000-es évek vége (OECD) Statikus mutatószám: Gini index legfrissebb értékek (UNDP HDR)

Makrogazdasági mutatók (nem közvetlenül befolyásolja a jövedelmet)

Átlagos éves GDP növekedési ráta 2000–2008 % (OECD / WDI) Átlagos éves GDP/fı növekedési ráta 2000–2008 % (OECD / WDI) Átlagos éves GNI/fı 2000–2008 PPP aktuális nemzetközi $ (OECD / WDI) Átlagos éves infláció 2000–2008 % (WDI) Átlagos foglalkoztatottsági ráta 2002–2009 teljes munkaerı % (OECD) Átlagos harmonizált munkanélküliségi ráta 2000–2009 teljes munkaerı % (OECD) GDP/fı 2009 $ (WDI)

Munkaerıpiac és bérek (bér jellegő jövedelem)

Átlagos szakszervezeti sőrőségi mutató 2000–2008 (OECD) Állami beavatkozás a béralkuba – átlagos mutató 2000–2009 (ICTWSS) Béralku koordinációja – átlagos mutató 2000–2009 (ICTWSS) OECD alkalmazott-védelmi index 2008 (OECD) Szerzıdtetés és felmondás szabályozása index 2008 (EFW)

Szociális biztonság, jóléti állam (nem bér jellegő jövedelem)

Átlagos kormányzati szociális kiadás 2000–2007 GDP % (OECD) Átlagos központi egészségügyi kiadások 2000–2008 GDP % (WDI) Átlagos központi munkaerı-piaci kiadás 2000–2007 GDP % (OECD) Átlagos éves összes adóbevétel 2002–2009 GDP % (OECD)

Forrás: Saját összeállítás45

4. Kutatási eredmények

Feltételezhetjük, hogy a liberalizációs reformok erısebben befolyásolhatják azon országok jövedelemegyenlıtlenségét, amelyek nem rendelkeznek az említett munkaerı-piaci intézményekkel és koordinációs mechanizmusok kiegyenlítı erejével.

45 A Gini index esetében rendelkezésre álltak még az UNICEF konszolidált adatai is; de az éves HDR lista rendre aktuálisabb számokat tartalmaz. Bármelyik adatbázis értékeit vesszük alapul, eltérı Gini indexet találunk, ezért volt fontos, hogy a trend-vizsgálatnál az egy adatbázishoz tartozó értékeket vizsgáljuk (OECD), a 2011-es HDR-ben elérhetı legfrissebb Gini-indexek viszont a további elemzéshez voltak alkalmasak.

37

4. ábra: Jövedelemegyenlıtlenség (Gini) és elhelyezkedés a liberalizációs skálán

Forrás: Hopkin & Blyth (2004: 33) Nem mutatható ki azonban egyértelmő kapcsolat liberalizmus elırehaladottságának és az

egyenlıtlenség alakulása között; az állami beavatkozás mértéke ugyanúgy okozhat magas és alacsony jólétet, s járhat különbözı sikerrel az jövedelemkülönbségek leküzdésében. A köztudottan magas redisztribúciós rátával rendelkezı skandináv országok ugyanis – az alacsony újraelosztású Angliával kéz a kézben – éppúgy a pénzügypiaci liberalizáció és a munkaerı-piaci rugalmasság zászlóshajói, mint az üzleti szabadság és szabályozás enyhítésének úttörıi. (Hopkin & Blyth, 2004) Ha ilyen szempontból vizsgáljuk meg néhány ország egyenlıtlenségét, akkor a 4. ábrán azt látjuk, hogy magas értékeket a skála két végén (fıleg liberális LME-k, ill. ortodox-katolikus CME-k esetében) kapunk, míg a köztük lévı alacsony értéket prezentáló országok (fıleg szociáldemokrata CME-k) meglepı módon inkább a skála liberális felén helyezkednek el. Elemzésünk célját ezért inkább úgy határoztunk meg, hogy a liberalizációs folyamatok helyett azt nézzük meg, mekkora hatása van az egyes tényezıknek az általunk létrehozott tipológia egyes csoportjaiban külön-külön. Ha megnézzük a 34 OECD tagállam Gini indexében a 2000-es években bekövetkezett változásokat (5. ábra), érdekes módon azt látjuk, hogy a legnagyobb mértékő növekedés egytıl egyig CME-be tartozó országokhoz kötıdik, míg több LME-nél (Írország, Új-Zéland) a jövedelemegyenlıtlenség jelentıs csökkenése figyelhetı meg. Ez a Gini értékeinek kiegyenlítıdésére enged következtetni bennünket, a tényleges helyzet viszont komplexebb.

38

5. ábra: A Gini 2000-es években bekövetkezett változása a 34 OECD tagállamban

Forrás: Saját számítás

A tényezık magyarázóerejének megállapítására a jövedelemegyenlıtlenség szintjeire végeztünk regresszió elemzést mindhárom szekció mutatószámait felhasználva46 elıször az egész sokaságban, majd pedig az egyes kapitalizmus változatokban külön-külön; s az egyes változók hatását (regressziós irányát) elıre feltételeztük. A makrogazdasági mutatókat értékelve a következıket gyaníthatjuk. A GDP és GNI abszolút értékei, ill. azok növekedési üteme a Kuznyec görbe szerint hozzájárulhatnak a Gini index csökkentéséhez, miszerint minél gazdagabb egy állam, annál inkább képes kezelni az egyenlıtlenségeit – ezek alapján közülük mindegyik negatív irányt vesz fel a Gini értékével. Az árak emelkedése általában a szegényebbeket érinti érzékenyen, tehát növekvı inflációnál – még ha nem is közvetetten – az egyenlıtlenség így magasabb lehet, ezért a feltételezett kapcsolat itt pozitív. Továbbá, minél több embernek van munkája, és rendelkezik így bérjövedelemmel, annál kevesebben szorulnak rá kiegészítı jóléti szolgáltatásokra, amelyek általában nem érik el az elıbbiek szintjét. Ennek alapján a munkanélküliség esetében pozitív, míg a foglalkoztatottsági rátánál ezzel ellentétben negatív hatást feltételezünk.

Már korábban bebizonyosodott, hogy az egyenlıtlenségek okainak kutatásában ténylegesen nem a kereslet-kínálatra épülı mutatószámok, hanem az intézmények (pl. a szervezett érdekek közötti hatalommegosztás) számítanak (Rueda & Pontusson, 2000). Ilyen intézményi faktorokat a bér-jellegő jövedelmeket befolyásoló tényezık között soroltunk fel. A szakszervezeti döntéshozatal demokratikusabb eredményt biztosíthat, mert egy szervezett erı inkább összepréseli a jövedelem-megoszlást, mint a piaci automatizmus, így véleményünk szerint a szakszervezeti sőrőség negatív kapcsolatban áll a Gini indexszel. A béralkuk koordinációja alapvetıen a méltányosság normáját erısítheti: mivel az 1 ennek hiányát, az 5 pedig az egész gazdaságot átfogó szabályozás meglétét jelenti, a feltétezett kapcsolat itt is negatív. Az állam béralkuba való beavatkozása (kollektív bértárgyalás) esetében, amely 46 A háztartások jövedelemegyenlıségi mutatója a 2010-es és 2011-es HDR lista legutolsó elérhetı évének Gini értéke volt (ahol ez nem állt rendelkezésre – pl. Izland – ott az OECD adatot használtuk), a szekciók mérıszámai pedig a 3. fejezetben feltüntetett források adatbázisaiban található legfrissebb (általában 2005–2008 közötti) adatok.

39

tulajdonképpen a piaci egyenlıtlenséget befolyásoló mechanizmusok megszüntetésére irányul, az állapítható meg, hogy az „állam erısen beavatkozik” (=5), ill. a „egyáltalán nincsen beavatkozás” (=1) skála alapján a kapcsolat negatív. Fordított a helyzet a szerzıdtetés és felmondás szabályozása esetében (erıs szabályozás=1, munkáltató döntése=7); ennél a mutatónál pozitív kapcsolatot várunk. Az alkalmazott-védelmi skálán, ahol 0 kevés megkötést jelent, 6 pedig a legtöbb szabályozásként értelmezhetı, a kapcsolat negatív, ugyanis azt feltételezzük, hogy a szabályozás a munkaadónak kedvez, ami esetleg a bérszínvonal kiegyensúlyozottságán, így az egyenlıtlenségek csökkenésén is látszik.

Végezetül, a nem-bér jellegő szociális juttatások mindegyiknél joggal gondolhatjuk, hogy minél nagyobb a GDP-hez mért állami újraelosztás nagysága, a jövedelem várhatóan annál egyenletesebben oszlik el, így következésképpen mindenütt negatív kapcsolatot sejtünk. A fenti feltételezéseket a 3. táblázat összegzi. 1. táblázat: Feltételezett összefüggések az egyes független és a függı változó között

Hatás iránya Változás

Negatív

béralku koordinációja; szakszervezeti sőrőség; állami beavatkozás a béralkuba; alkalmazott-védelmi index; GDP és GDP/fı növekedés; abszolút GDP/fı; átlagos GNI/fı, foglalkoztatottság; központi szociális kiadás, egészségügyi és munkaerı-piaci kiadás; teljes adóbevétel

Pozitív munkanélküliség, infláció, szerzıdtetés és felmondás Forrás: Saját összeállítás (Függı változó: Gini Index)

Az egész sokaságra elıször a makrogazdasági mutatók bevonásával vizsgált regressziós elemzésünk érdekessége azt volt, hogy – bár csak a GDP/fı, a GNI/fı és az átlagos foglalkoztatási ráta mutatott szignifikáns korrelációt a Gini értékével – az átlagos éves GDP növekedés meglepı módon pozitívan korrelált az egyenlıtlenségi mutatószámmal. Ugyan a magyarázó tényezık együttesen közel 49%-ban (R2) indokolták a függı változó varianciáját, és együttes magyarázóerejük (F=5,450) statisztikailag is releváns, mégis: a t próba szignifikanciája alapján csupán az említett három tényezı kerülhet be a regressziós egyenletbe; közülük is foglalkoztatottság mutatja a legerısebb kapcsolatot (-,450) a Ginivel.

A második szekció indikátorait vizsgálva azt látjuk, hogy valóban mindegyik negatív kapcsolatban áll az egyenlıtlenséggel (tehát, nagyobb szociális kiadás és adóbevétel kisebb egyenlıtlenséget jelent), ugyanakkor ezek közül sajnos csak a teljes adóbevétel GDP-ben mért korrelációja szignifikáns (-,416). Ráadásul, valószínőleg a nagyfokú multikollinearitás miatt, az együttes hatásnak sincs magyarázóereje, tehát – annak ellenére, hogy a tényezık egyébként közepesen erıs kapcsolatban állnak a Ginivel – ez a modell ilyen formában nem alkalmazható.

A munkaerı-piaci szabályozó intézmények vizsgálatánál a tényezık közül csupán kettı (szakszervezeti sőrőség, béralku koordináció) mutatott szignifikáns kapcsolatot az egyenlıtlenségi mutatóval, ráadásul ezek ereje rendre közepes (-,528 és -,376) szintet ért el. És bár az együttes magyarázó erı statisztikailag nem jelentıs, a szakszervezeti sőrőség bekerülhet a regressziós egyenletbe, azaz szignifikánsan hozzájárul az egyenlıtlenség mértéke alakulásának magyarázatához. A 6. ábra szemlélteti annak a három indikátornak a Gini indexszel szembeni alakulását, amelyek azzal a legerısebb kapcsolatban állnak.

40

6. ábra: Átlagos foglalkoztatási ráta, az átlagos teljes adóbevétel

és az átlagos szakszervezeti sőrőségi mutató kapcsolata a Gini indexszel Forrás: Saját számítások

Mielıtt megnéznék az egyes kapitalizmus változatok csoportjain belül végzett regresszió-

elemzést, az imént megállapított eredményeken kívül az alábbiakat feltételezhetjük: 1) Az LME-k esetében (ahol alacsonyabb a központi szabályozás szintje, általánosságban

nagyobb a növekedés, rugalmasabb a munkaerıpiac), azt sejtjük, hogy 1) makrogazdasági indikátorok hatása erısebb lesz; 2) a szociális juttatások nem képesek semlegesíteni a piaci erık hatását; és 3) a munkaerı-piaci intézményi erık kiegyenlítı hatása gyenge.

2) Az erıs kormányzati szabályozás és a kollektív tárgyalás magas szintő intézményesítése (béralkuk központosítása, nagy szakszervezeti sőrőség) miatt úgy sejtjük, hogy a CME-knél 1) a tisztán makrogazdasági jellemzık hatása kevésbé lesz szignifikáns; 2) ellenben a jóléti állam ismérveinek hatása erısebben megmutatkozhat; végezetül 3) az intézményi erık kiegyenlítı hatásai várhatóan nagyok maradnak.

3) A MME-gazdaságoknál az erıs állami beavatkozása, a liberalizálódás felé való elmozdulás, ugyanakkor az intézményi kiegészítık gyenge hatása miatt a várható hatások feltételezése kevésbé jósolható meg, mint az LME-k és CME-k esetében.

Mint azt az LME-k gazdasági tényezıket vizsgáló regresszió-analízisénél tapasztaltuk,

ismét a foglalkoztatási ráta az a mutatószám, amely ezúttal is statisztikailag jelentıs és erıs kapcsolatot volt képes felmutatni (-,713) az egyenlıtlenség értékével. Ahogy sejtésünk igazolta, csaknem az összes vizsgált makrogazdasági mutatószám intenzívebb kapcsolatot jelzett, viszont a szignifikancia a foglalkoztatottságot leszámítva sehol nem volt kielégítı. A nem-bérjellegő állami szociális juttatások esetében a kapcsolat erısségei elmaradtak a teljes sokaságon vizsgált értékektıl, viszont központi munkaerı-piaci kiadás szignifikánsan korrelált a Ginivel (-,666), a magyarázóerı azonban ezúttal sem volt mértékadó. A munkaerı-piaci intézmények vizsgálatakor egyértelmően látszik, hogy a korrelációk erıssége nagyobb, mint a teljes sokaság esetében, viszont egyik sem szignifikáns, ugyanakkor a szakszervezeti sőrőség értékei itt is látványosan kiemelkednek a többi indikátoré közül (közel van az elfogadható értékhatárhoz).

41

A CME-khez fordulva, a makrogazdasági mutatók korrelációja a Ginivel egyértelmően alacsonyabb, mint volt a teljes sokaságban, ill. az LME-knél, eredményként viszont közel ugyanazt kapjuk, mint az egész halmazt vizsgálva: a foglalkoztatottsági ráta szignifikáns (-,632) korrelációja és hozzájárulása a regressziós egyeneshez kiemelt szerepet kölcsönöz e mutatónak. A szociális kiadások hatását vizsgálva különös eredmény, hogy a központi munkaerı-piaci kiadás pozitívan (igaz nem szignifikánsan) korrelál az egyenlıtlenséggel, aminek valószínőleg egy kiugró érték (Belgium: Gini 33; kiadás GDP 3,1%) az oka. Ami a szabályozó intézmények vizsgálatát illeti, jól ítéltük meg, hogy a CME-ken belül nagyobb hatásuk lesz e koordinatív tényezıknek: két indikátor is szignifikáns korrelációt mutat, azonban meglepı módon a gyanított negatív iránnyal ellentétben pozitív meredekséggel: állami beavatkozás a béralkuba (,688) és alkalmazott-védelmi index (,537), amely szerint nem állja meg a helyét feltételezésünk, hogy több szabályozás nagyon egyenlıséget von maga után. Ami azonban ennél is fontosabb, hogy a szakszervezeti sőrőség – t-próbájának szignifikanciája és az egész modell magyarázóképessége mellett – itt is hozzá tudott járulni a regressziós egyenlethez.

Az MME-knél nem voltak egyértelmő predikcióink az eredményeket illetıen. A gazdasági mutatóknál a munkanélküliségi ráta meglepı negatív irányú kapcsolata egy kiugró érték eredménye, viszont az egyenlıtlenséggel szignifikánsan korreláló másik tényezı, az átlagos GDP/fı változás közepesen erıs kapcsolatot (,-370) feltételez. A korábbi két kapitalizmus változattal szemben – amellett, hogy az egész modell ugyan nem képes magyarázni a Gini varianciáját – ezúttal tehát a gazdasági növekedés is megjelent, mint az egyenlıtlenséggel szignifikánsan kapcsolatban lévı faktor. A szociális juttatások magyarázóereje itt sem releváns, ráadásul érdekes módon, mindegyik tényezı (gyengén ugyan) pozitív kapcsolatban áll a Ginivel, ami azt jelenti, hogy a juttatások növelése emelné az egyenlıtlenség mértékét is. Egyszerre két tényezı is szignifikáns kapcsolatot mutat ugyanakkor a munkaerı-piaci intézményeket vizsgálva: azonban a szerzıdtetés és felmondás szabályozottsága (-,663), valamint az alkalmazott védelmi index (,635) irányai itt is tökéletesen az ellentétjei a korábban feltételezetteknek, s így azt implikálja, hogy a központi szabályozás esetleg pont az ellenkezı irányba mozgatja a jövedelemegyenlıtlenséget.

Az elemzésekbıl levont tanulságokat és egyéb következtetéseket az 5. fejezet mutatja be.

5. Következtetések

A mai napig domináns, s folyamatos gyarapodást propagáló gazdaságfilozófia azt állítja, hogy a növekedés képes felzárkóztatni szegényebb társadalmi rétegeket (ahogy a Solow modell47 is sugallja); az elmúlt évtizedekben azonban hiába volt markáns növekedés, a társadalmi különbségek is nıttek (Major, 2001), tehát e modell képtelen volt megmagyarázni, hogy a növekedés önmagában nem oldja meg a szegényebbek problémáját.

Mivel már az egész VoC-paradigmát elindító Hall–Soskice kötet is megállapította, hogy a jövedelem-eloszlás egyenlıtlenebb az LME-kben, mint a CME-kben, célunk ezért nem is az volt, hogy felfedjük e különbségek meglétét. Ehelyett az egyenlıtlenséget okozó tényezık befolyásoló hatására voltunk kíváncsiak. Az eredmények – annak ellenére, hogy az elemzés során nem kaptunk egyértelmő választ, melyik tényezı bír legnagyobb magyarázóerıvel az egyes kapitalizmus változatokban – sok hasznos tanáccsal szolgáltak, ami a továbbiakban kellı alapot nyújthat egy bonyolultabb módszertant felvonultató kutatás elvégzésére.

Összefoglalva az alábbiakat állapíthatjuk meg.

47 Már csak azért is képtelen volt, mert a Solow modell – a gazdasági növekedés e neoklasszikus modellje –a munka, a tıke és a tudás hármasára épít, s olyan, a gazdasági elemzésekhez ma már alapvetı dolgokat hagy figyelmen kívül, mint az álla szerepe, munkaerı-piaci változások, természeti javak és egyéb társadalmi intézmények.

42

- Megnéztük, hogy mik az egyenlıtlenség kutatásának legfıbb sarokpontjai, valamint a kapitalizmus változatok irodalmának lépcsıfokai, továbbá, hogyan próbálták e két témát többen is összekapcsolni. Ezzel kapcsolatban most azt is láthattuk, hogy a témában korábban lefolytatott hasonló jellegő kutatások eredményei – módosításokkal ugyan – ma is relevánsak.

- Az is megállapítható, hogy a makrogazdasági mutatók hatása inkább gyenge, azok ereje fıleg csak az LME-k esetében releváns, de közülük kiemelt jelentıséget tulajdoníthatunk a foglalkoztatottsági rátának, ami azt sugallja, hogy a munkaképes korú lakosság minél nagyobb része dolgozik, annál nagyobb a lehetıség egy egyenlıbb jövedelemdisztribúcióra.

- Továbbá azt találtuk, hogy a béreket befolyásoló tényezık hatása közül a szakszervezeti sőrőség az, amelynek kitüntetett figyelmet kell szentelnünk. Ennek fokozatos leépítése mindegyik kapitalizmus változat ismérveit magában hordozó országban tovább növelheti a jövedelemegyenlıtlenséget.

***

Mint ahogy az a legtöbb kutatásnál elmondható, ez a gondolatmenet sem lezárt; a dolgozatszámos nyitott kérdést hagyott maga mögött. Alapvetı tanulság, hogy a tipológia – bármennyire is a korábbi szakirodalom kategorizálásra épít – az egy csoporton belüli országok közötti nagy különbségek miatt revideálásra szorul. Érdekes lenne megvizsgálni, hogy dolgozatban külön kiemelt beckeri kapitalizmus tipológiát hogyan lehetne alkalmazni e kutatás keretein belül, hiszen – ahogy láthattuk – a rendszerezése talán kevésbé statikus, és az idıbeli változásokat is jobban képes figyelembe venni.

Az éles szemő olvasó azt is felfedezhette, hogy a jövedelemegyenlıtlenségi okokat taglaló részben megemlített több mutatószám (így pl. az adózás progresszivitása) sem került be jelen elemzésbe. Ezek és további változók (csak hogy párat említsünk: a háztartások fogyasztásának növekedése, nık aránya a munkaerı-piacon, minimálbér megállapításának módja) elméletbe emelése lehetıséget adnak további mélyebb kutatás elvégzésére is. Érdekes lehet a pártszempontok megváltozott körülmények közötti érvényesítésének (pártosság) vizsgálata, amelynek valószínőleg ott van nagyobb hatása, ahol a központi kormányzat nincs széles körő tárgyalási kötelezettséghez kötve, így pl. egy kormány az LME-kben szabadabban tudja megvalósítani gazdaságpolitikáját, mint a CME-kben. Végezetül, bár talán ezzel túl messzire tekintünk, több kulturális és értékrendbeli tényezı vizsgálatára is sor kerülhet az elemzés további részeiben.48

48 Ezek az összetevık bár kezdetben gazdaságon kívüli faktorok voltak, a weberi és Bourdieu-i értékszociológia következtében beépültek a gazdasági elemzésekbe, s John Kenneth Galbraith „kulturális meghatározottsága” révén a fıáram részévé váltak.

43

6. Irodalomjegyzék

1. Becker, U. (2011). Comparing the institutional structures of the BRIC political economies. Theoretical considerations and first empirical results. Annuel SASE Meeting (pp. 1-31).

2. Bourguignon, F. (2011). A Turning Point in Global Inequality … and Beyond. Word Bank Conference. Retrieved from http://siteresources.worldbank.org/EXTABCDE/Resources/7455676-1292528456380/7626791-1303141641402/7878676-1306270833789/Parallel-Session-6-Francois_Bourguignon.pdf

3. Bourguignon, F., & Morrisson, C. (2002). Inequality among World Citizens: 1820-1992. The American Economic Review, 92(4), 727-744. Retrieved from http://miha.ef.uni-lj.si/_dokumenti3plus2/196051/BourguignonMorrison2002.pdf

4. Buchen, C. (2005). East European Antipodes: Varieties of Capitalism in Estonia and Slovenia. Varieties of Capitalism in Post-Communist Countries (p. 39). Retrieved from http://www.uws.ac.uk/schoolsdepts/business/cces/documents/clemensbuchen.pdf

5. Esping-Andersen, G. (1990). The Three Worlds of Welfare Capitalism. Social Forces (Vol. 70, p. 532). Princeton: Princeton University Press. doi:10.2307/2580262

6. Fukuyama, F. (1994). A történelem vége és az utolsó ember (p. 600). Budapest: Európa. 7. Gillingham, J. (2003). European Integration, 1950–2003: Superstate or New Market

Economy? (p. 588). Cambridge: Cambridge University Press. 8. Greskovits, B., & Bohle, D. (2007). A Transznacionális kapitalizmus változatai Kelet-

Közép-Európában. Politikatudományi Szemle, XVI(2), 7-32. 9. Groenewegen, J. (1997). Institutions of Capitalism: American, European, and Japanese

Systems Compared. Journal of Economic Issues, XXXI(2), 333-347. Retrieved from http://seminaritaifa.org/descarregues/Institucionalistes/Groenewegen.pdf

10. Hall, P. A. (2007). The Evolution of Varieties of Capitalism in Europe. (B. Hancké, M. Rhodes, & M. Thatcher, Eds.)Annual Meeting of the American Political Science Association, 39-86. Oxford University Press.

11. Hall, P. A., & Gingerich, D. W. (2004, May 1). Varieties of Capitalism and Institutional Complementarities in the Political Economy: An Empirical Analysis. British Journal of Political Science. Retrieved from http://www-management.wharton.upenn.edu/guillen/Hall/Hall.MPIfGSpaper.pdf

12. Hall, P. A., & Soskice, D. (2001a). An Introduction to Varieties of Capitalism. In P. A. Hall & D. Soskice (Eds.), Varieties of Capitalism The Institutional Foundations of Comparative Advantage (pp. 1-68). New York: Oxford University Press.

13. Hall, P. A., & Soskice, D. (2001b). Varieties of Capitalism The Institutional Foundations of Comparative Advantage. (P. A. Hall & D. Soskice, Eds.)International Relations (2nd ed., p. 557). New York: Oxford University Press, USA.

14. Hampden-Turner, C., & Trompenaars, A. (1993). The Seven Cultures of Capitalism (1st ed., p. 405). New York: Doubleday Business.

15. Hancké, B., Rhodes, M., & Thatcher, M. (2007). Beyond varieties of capitalism. (B. Hancke, M. Rhodes, & M. Thatcher, Eds.)Varieties of capitalism a (p. 456). Oxford and New York: Oxford University Press. Retrieved from https://catalogue.lse.ac.uk/Record/1116308

16. Hopkin, J., & Blyth, M. (2004). How Many Varieties of Capitalism? Structural Reform and Inequality in Western Europe. Worlds of Welfare, Hybrid Systems, and Political Choice: Do Welfare Regimes Constrain Anti-Inequality Programmes? (p. 34). Retrieved from http://personal.lse.ac.uk/hopkin/apsahopkinblyth.pdf

44

17. Kang, N. (2006). A Critique of the “ Varieties of Capitalism ” Approach. University Business. Retrieved from http://wenku.baidu.com/view/183eb4db7f1922791688e82d.html

18. Major, K. (2001). A nemzetközi jövedelemegyenlıtlenség dinamikája. Budapesti Közgazdaságtudományi és Államigazgatási Egyetem.

19. OECD. (2008). Growing Unequal?: Income Distribution and Poverty in OECD Countries. Distribution (p. 380). Paris.

20. Pogátsa, Z. (2011). Heterodox International Political Economy (p. 166). Sopron: University of West Hungary Press.

21. Rueda, D., & Pontusson, J. (2000). Wage inequality and varieties of capitalism. World Politics, 52(April), 350-83. Retrieved from http://dss.ucsd.edu/~mnaoi/page4/POLI227/files/page1_33.pdf

22. Schmidt, V. (2004). Capitalism and society. Transatlantic Tensions. From Conflicts of Interests to Conflict of Values? (pp. 1-14). Colloquium, CERI/GMF. Retrieved from http://www.ceri-sciencespo.com/archive/march04/artvs.pdf

23. Schmidt, V. A. (2006). Bringing the State Back Into the Varieties of Capitalism And Discourse Back Into the Explanation of Change. Political Science, 3(August). American Political Science Association.

24. Schneider, B. R. (2009). Hierarchical Market Economies and Varieties of Capitalism in Latin America. Journal of Latin American Studies, 41(03), 553. Cambridge Univ Press. doi:10.1017/S0022216X09990186

25. Tóth, I. G. (2002). Jövedelemeloszlás a kilenvenes évek Magyarországán Elméletek, módszertan és hipotézisek. Budapesti Közgazdaságtudományi és Államigazgatási Egyetem.

26. UNDP. (2010). Human Development Report 2010 The Real Wealth of Nations : Pathways to Human Development. Human Development (20th ed., p. 238). New York: Palgrave Macmillan. Retrieved from http://hdr.undp.org/en/media/HDR_2010_EN_Complete_reprint.pdf

27. Weeks, J. (2005). Inequality Trends in Some Developed OECD Countries. African Studies. New York. Retrieved from http://www.un.org/esa/desa/papers/2005/wp6_2005.pdf

28. Wilkinson, R., & Pickett, K. (2009). The Spirit Level: Why More Equal Societies Almost Always Do Better. Book (Vol. 28, p. 330). Allen Lane. doi:10.1016/j.polgeo.2009.10.003

29. Xu, K. (2003). How has the Literature on Gini’s Index Evolved in the Past 80 Years? SSRN Electronic Journal. doi:10.2139/ssrn.423200

Rövidítések:

CME Coordinated Market Economy (Koordinált piacgazdaság – VoC) EFW Economic Freedom of the World (A Világ Gazdasági Szabadsága) GDP Gross Domestic Product (Bruttó Hazai Termék) GNI Gross National Income (Bruttó Nemzeti Jövedelem) HDI Human Development Index (Emberi fejlıdési mutató) HDR Human Development Report (Jelentést az emberi fejlıdésrıl) ICTWSS Institutional Characteristics of Trade Unions, Wage Setting, State Intervention and Social Pacts (Szakszervezetek, Bérmegállapítás, Állami Beavatkozás és Társa dalmi Szerzıdések Intézményi Jellegzetességei) LDPE Liberal Dependent Post-communist Capitalism (Liberális függı poszt-

kommunista piacgazdaság – VoC) LME Liberal Market Economy (Liberális piacgazdaság – VoC) MME Mixed Market Economy (Vegyes piacgazdaság – VoC)

45

OECD Organization for Economic Co-operation and Development (Gazdasági Együtt mőködés és Fejlesztési Szervezet) SME State-influenced Market Economy (Államilag irányított piacgazdaság – VoC) UNICEF United Nations Children’s Fund (Az ENSZ Gyermekalapja) UNDP United Nations Development Programme (Az ENSZ Fejlesztési Programja) VoC Varieties of Capitalism (Kapitalizmus változatai iskola) WDI World Development Indicators (Világ Fejlıdési Mutatók – Világbank adatbázis)