-AROMA MÚZEUMI KÖZLEMÉNYEK

44/1.

ARRABONA 4 4 / 1 . 

ÜNNEPI KÖTET 

A 65 ÉVES TOMKA PÉTER TISZTELETÉRE 

GYŐ R  o Í <  2006 s 3 -P

TAKÁCS MIKLÓS  A MÉNFŐ CSANAK —  1990­9I­BEN  FELTÁRT, ÁRPÁD­KORI VEREMHÁZAK 

Takács Miklós 

A MÉNFŐ CSANAK — SZELES DŰ LŐ I LELŐ HELYEN 1990­91­BEN FELTÁRT, ÁRPÁD­KORI VEREMHÁZAK 

I. A dolgozat  célkitű zése Dolgozatom1  célja  kettő s:  elő bb  röviden  áttekintem  a  Ménfő csanak­Szeles­dű lő i 

lelő helyen,  1990­91­ben — azaz az Ml  autópálya építését megelő ző  feltárás  során — kibontott,  korai Árpád­kori veremházakat.  A másik cél:  e házak,  valamint  a  szakiro­dalom  alapján  pontokba  foglalni  a  veremházak  formai  osztályozását.  Összeállítani egy olyan szempontrendszert,  amely talán megkönnyítheti  és egységesítheti  a verem­házak leírását. A Szeles­dű lő i házak vizsgálata mellett tehát egy olyan  szempontrend­szer kidolgozására  koncentráltam,  amely — részletessége  ellenére  is — kellő képpen áttekinthető   kell legyen ahhoz, hogy a veremházak osztályozására  alkalmazhassuk. E munka eredménye, a veremházak formai osztályozása a dolgozat függelékeként  kerül közlése.  Áttekintésem  tehát  nem  egy hagyományos  értelemben  vett  anyagközlés. A jelen dolgozat keretei nem az egyes települési objektumok  részletes  leírására  szolgál­nak — e feladatot  ugyanis a leendő   monografikus  feldolgozásnak  kell  ellátnia. 

A Ménfő csanak­Szeles­dű lő i,  1990­91­es  feltárás  az Ml­es autópálya  Győ rt elke­rülő   szakaszának  építését  megelő ző   leletmentés­sorozat  részeként  folyt.  E munkála­toknak  Tomka Péter volt  a koordinátora,  oldalán  feleségével,  T. Sző nyi Eszterrel. Az ásatások  megindulása  után  Tomka  Péter  oly módon  látta  el e feladatkört,  hogy köz­ben  ő   maga  gyakorlati  szinten  is  részt  vett  egy­egy  lelő hely  feltárásában.  Bár  errő l sohasem  beszélt,  munkatársai  számára  így  is  nyilvánvaló  volt:  azért  (is)  vállalta  el nap  mint  nap  az objektumok  pontos kiterjedésének  a meghatározását,  vagy  egy­egy bizonytalan  részlet kibontását, hogy ily módon „töltekezzen  fel" a kivitelező kkel  foly­tatott,  egyes  esetekben  igencsak kemény  tárgyalásokra.  Tomka  Péter  tehát  egy  sajá­tos  „munkaterápiát"  alkalmazott.  A Szeles­dű lő i,  és  más  ásatások  részt  vevő inek  a körében közismert az, hogy kötetünk ünnepeltje  a régészet  tudományához  milyen jól ért gyakorlati  szinten  is. Az tehát, milyen jól nyes és bont.  így a Szeles­dű lő i  lelő hely igen  nagy hasznát  látta  annak,  hogy Tomka Péter  a  feltárásban  gyakorlati  szinten  is részt vett. Hiszen a folyami  hordalékból  álló altalajban  sokszor  igen nehéz volt meg­figyelni  egy­egy objektum pontos kiterjedését.  így az alább bemutatandó  veremházak egy jelentő s hányada  is az ő  keze munkája  nyomán vált pontosan  elemezhető vé. 

IL A lelő hely Az egyes háztípusok  ismertetése elő tt  röviden szólnunk kell magáról  a lelő helyrő l. 

A Szeles­dű lő  Ménfő csanak  falu  csanaki részének északi szélén található, a 83­as út és a Rába  folyó  régi, szabályozatlan  medre — a helybeliek által  alkalmazott  megnevezés szerint: a Holt­Marcal — között. Az 1990­91­es feltárások elő tt e határrészen egy hosz­szan  elnyúló,  illetve  több  kisebb,  kerekded,  folyami  hordalékkúp  állt.  A  Szeles­dű lő i lelő hely  történetéhez  szervesen  hozzá  tartozik  az,  hogy nevek  sokaságával  illették  és illetik. E sokféleség  tükröző dik  a terület  régészeti  felügyeletét  az ezredfordulóig  ellátó győ ri Xántus  János  Múzeum  adattárában  is.  így  az  1990­91­es  ásatás  helye  még  az alábbi neveken  is feltű nik:  Gerencsér­földek,  Győ ri­földek2,  Királyszék­dű lő i  homokbá­nya3,  Lacza­tag4.  A dű lő neveket  a  győ ri  múzeum  egyes  szakemberei  oly  módon  (is) használták az 1950­es és 80­as évek között, hogy az adott lelő hely leírására alkalmazott megnevezés nemcsak az adott területre vonatkozott, hanem a szomszédos  határrészek­re is. Az általam használt névváltozat:  a Szeles­dű lő  az 1990­91­es feltáró munka  elő tt 

537 

ARRABONA  2006. 4 4 / 1 .  TANULMÁNYOK 

egységesült,  a munkálatok koordinálását végző  Tomka Péter és felesége  T. Sző nyi Esz­ter  hatására.  Az egyetlen  névforma  alkalmazása  tudatos  választás  eredménye  volt. A helybeliek egy része ugyanis az adott határrészt nem Szeles­, hanem Széles­dű lő  néven ismerte  és  ismeri.  Ső t  ez utóbbi  alak  régiségét  tanúsítja  Győ r megye  nemrég  kiadott, kéziratos térképeinek a facsimile­kiadása.  E gyű jteményben  ugyanis szerepel egy olyan, 1857­ben rajzolt  térkép, amelyben az adott határrész „Széles földek Dű leje" néven sze­repel.5 A lehetséges  félreértések  és a teljesen  felesleges  kavarodás  elkerülése végett  az 1990­9l­es  feltárás  helyét  ezen  adat  ellenére  is  Szeles­dű lő ként  használom  dolgoza­tomban. Annak következtében,  hogy e névváltozat  az éves jelentések,  illetve különbö­ző  elő zetes közlések révén már meghonosodott  szakmánkban. 

Az Ml  autópálya  Győ rt elkerülő   szakaszának  a nyomvonalán  1990­91­ben végre hajtott  leletmentéseket — így a Szeles­dű lő i  ásatást  is — az tette  lehető vé, hogy köz­vetlenül  a munkálatok  megindulása  elő tt változott  meg  a nagyberuházásokhoz  kap­csolódó, leletmentő   régészeti feltárások  szabályozása.6 A korábbi  idő szakkal  ellentét­ben,  amikor  az  építési  munkákkal  párhuzamosan  kellett  a  régészeti  leletmentéseket végre  hajtani,  a megelő ző   feltárás  vált  gyakorlattá.  Az Ml  autópálya  Győ rt  elkerülő  szakaszán a Ménfő csanak­Szeles­dű lő i  volt az egyik, nagy kiterjedésű   leletmentés. Az autópálya  nyomvonalával  az egyik, nagy kiterjedésű ,  hosszúkás  alakú  hordalékkúpot szelték ketté. A munkálatok  megkezdése  elő tt  e domb egy viszonylag kis magasságú, de több hektárnyi kiterjedésű   magaslat volt. Jellegzetessége, hogy hossztengelye  nem a  folyó  sodorvonalával  párhuzamosan,  hanem  arra  merő legesen  állt. A hordalékkúp a  földmunkák  következtében  teljesen  megsemmisült,  pontosabban  a  Rába­híd  és  a pápai  vasút  felett  átvezető   híd  közötti  autópálya­feltöltéssé  alakult  át.  Szerencsére már  oly módon,  hogy  az  altalajában  ő rzött  régészeti  adatok  nem  semmisültek  meg. Egy  olyan  megelő ző   feltárást  sikerült  két  ásatás  szezon  alatt  kivitelezni,  amelynek során az 1991­ben még fantasztikus  nagyságúnak tű nő , 4,5 hektárnyi terület régésze­ti  mentését  végeztük  el.  Két  ásatási  szezon  alatt,  tizenkét  hónap  munkájával  703 objektumot bontottunk ki, a rézkor és a korai Árpád­kor közötti hatalmas  idő interval­lumból. Az objektumok  többsége  a római korból  származott,  de napvilágra  került  27 korai Árpád­kor ház, 45 külső  kemence, 7 verem és 68 árok.7 Az alábbiakban az egyes házmaradványokkal  foglalkozom,  a kronológiára  nem térek ki. Annál is inkább, mert e  kérdést  már  több  dolgozatban  is  elemeztem.8  így  itt  csak  annyit  jegyeznék  meg, hogy a korai Árpád­kor  alatt  a  10­11.  századot  értem,  azaz  a magyar  honfoglalástól Szent  László  haláláig  tartó  idő szak  egészét.  A Szeles­dű lő n  1990­91­ben  kibontott településrészlet  esetében  inkább  ezen  idő szak második  felével  érdemes  számolnunk. E kronológiát erő síti a 436­os objektumban  kibontott állatfejes  karperec,9 valamint az utolsóként,  a  pálya  melletti  gázvezeték  mentése  során,  1996­ban  napvilágra  került veremházban  lelt  I. Béla­pénz is.10 

Visszatérve a munkálatok menetéhez: más, autópálya leletmentésekhez  hasonlóan a Szeles­dű lő i  feltárások  során  is gépi földmunkával  távolíttattuk  el a humuszt.  így az adatok,  illetve  a  leletek  egy része  nyilvánvaló  módon  elveszett  a  tudomány  számára. Egy további gátló tényező  folytán  pedig a hordalékkúp  egész felületét  sem tudtuk  fel­tárni. A nyomvonalba  került  homokhát  központi,  legmagasabb  részét  ugyanis  1976­ban  elhordták,  a  Győ r­marcalvárosi  (korabeli  nevén:  Kun Béla)  lakótelep  feltöltésé­hez. A terület régészeti felügyeletét  ellátó győ ri múzeum munkatársainak ekkor, 1976­ban még nem nyílt módjuk egy Szeles­dű lő i leletmentés megszervezésére. Csak a mun­kagépek  által  megbolygatott  leleteket  tudták  összegyű jteni  a  bánya  aljában  és  falai­ban.11  A múzeumi  adattár  adatai  szerint  e  leletek  többnyire  bronzkoriak,  és  a  lelet­mentések  során  is megtalált, mészbetétes kultúrába  tartozó temető   részét  képezik. 

538 

TAKÁCS MIKLÓS  A MÉNFŐ CSANAK —  1990­9I­BEN  FELTÁRT, ÁRPÁD­KORI VEREMHÁZAK 

A Szeles­dű lő i  lelő hely  1991  augusztusában,  az  autópálya  építését  megelő ző  régészeti  munkálatok  lezárása  idején  Magyarország  egészének  a viszonylatában  is az  igen  nagy  alapterületű   feltárások  közé  tartozott.  A dolgok  természetébő l  követ­kező en csak igen rövid ideig. Hiszen a 4,5 hektárnyi kiterjedést  már  1992 telére  túl­szárnyalta  a szomszédos, Rába­balparti Győ r­fövenyesdombi  (=ikrényi)  lelő hely.12 

1993­ban  pedig, szintén  az Ml­es  autópálya  nyugat­magyarországi  szakaszán  meg­indult  több  további,  még  nagyobb  kiterjedésű   lelő hely  gépi  humuszolása.13  Az ezredfordulóra  pedig  —  a  további  autópálya­építkezések  nyomvonalán,  valamint az egyes bevásárlóközpont­,  vagy lakópark­építkezések  helyszínén  folytatott  mege­lő ző   munkálatok14  miatt  —  a  Szeles­dű lő i  lelő hely  már  csak  a  középmező nyben foglalhat,  foglalhatna  helyet. 

A  Szeles­dű lő i  lelő hely  azonban  e  mező nyben  mégis  sajátos  helyet  foglal  el. Ménfő csanak  északi szélén ugyanis csak a földmunkák  első  lépését jelentette  az  Ml autópálya  megépítése.  Már  1994­ben  megindult  a  83­as  út  Ménfő csanakot  elkerü­lő   szakaszának  az  építése.15  Nyomvonala  közvetlenül  kapcsolódott  az  Ml  autópá­lya leletmentései  során kibontott  felülethez.  Majd  pedig  1995­tő l megtörténtek  egy olyan  bevásárlóközpont  kialakításának  az  első   lépései,  amelynek  felülete  a  83­as úthoz  csatlakozott.16  További  nagyáruházak  megtelepedésével  e  felület  déli  irány­ban bő vült,  és 1997­re elérte az úgy nevezett  Savanyító  területét,  és ennek déli szé­lével  a  Zsigmond  király  utca  vonalát.17  Közben,  1996­ban  az  Ml­es  vonala  mellé kijelölt  gázvezeték  nyomvonalának  a mentése  is folyt,18  1998­ban  pedig  közmű vek építése  során  a  Zsigmond  utca  vonalában  sikerült  a  területet  további  részletekkel kiegészíteni.19  Egy­egy  további,  kisebb  alapterületű   feltárás  lehető ségét  pedig  a nagyfeszültségű   vezeték oszlophelyeinek  az áthelyezése biztosította,  2001­ben.20 A dinamikusan  bő vülő   feltárási  felület  így  az  ezredfordulóra  elérte  a  15  hektárt. Végezetül,  a Ménfő csanak  északi szélét  érintő   leletmentések  történetébe  az  is bele­tartozik,  hogy  a  munkálatok  2004­ben  újraindultak,  egy  a  Savanyító  területéhez kapcsolódó  lakópark  építése  révén.21  2005­ben  pedig  egy újabb  leletmentés  indult meg22  az  Ml  autópálya,  a  szabályozatlan  Rába­meder  és  a  korrigált  nyomvonalú 83­as  út  közötti  térségben.23  Lelő helyek  és  korszakok  sokasága  került  e  munkála­tok  során  napvilágra.  Oly  módon  azonban,  hogy  rendszeresen  megismétlő dött  a Ml­es  nyomvonalán  tapasztalt  helyzet. Az, hogy a római kori település  objektumai jelentkeznek  a legnagyobb  számban.24 

Azaz,  ha  mindezeket  a munkálatokat  egyetlen  régészeti  mentési  sorozat  részei­ként  kezeljük,  kimondhatjuk,  hogy  Ménfő csanak  északi  szélén  egy  olyan  régészeti lelő helykomplexum  alakult  ki, amely párját  ritkítja  a mai Magyarország  egészének  a vonatkozásában  is. A dolgozat  írója  csak e munkálatok  legelső  szakaszában vett  részt személyesen,  így nem  személyes  indok  motiválja,  amikor  kimondja:  a magyar  régé­szetben  még nem vált kellő  mértékben  ismertté  e kiterjedésre  is hatalmas  feltárásso­rozat kardinális jelentő sége. Az a hatalmas  munka,  amelyet  a feltárások  egyes  részt­vevő i elvégeztek,  a sokszor kedvező tlen  körülmények  ellenére  is. Kötetünk  ünnepelt­jét,  Tomka  Pétert  és  feleségét,  Sző nyi  Esztert  dicséri,  hogy  ő k  e  munkálatok  nagy többségében  személyesen  részt vettek, ásatásvezető ként,  illetve koordinátorként. Egy olyan lelő hely­láncolatot  sikerült megmenteni, amelynek elemei kiterjednek  az összes olyan  régészeti  kultúrára,  amelyek  a Kisalföld  e részén  fellelhető .  A hatalmasra  nő tt leletanyag  feldolgozása  így minden bizonnyal még hosszú  évekig fog  tartani. 

Egy további kérdés, vajon  a leírott feltárássorozat  helyszíne egyetlen  lelő helyként értelmezhető ­e. Az igazsághoz  talán  akkor járunk  a  legközelebb,  ha  e kérdésre  nem egyetlen  választ  akarunk  adni,  hanem  azt  az  egyes  korszakok  vonatkozásában  vizs­

539 

ARRABONA  2006. 44 /  1  TANULMÁNYOK 

gáljuk.  így  talán  a  más  korok  Szeles­dű lő i  leleteit  elemző   szakemberek  számára  is elfogadhatóvá válik az, ha a magam részérő l a negatív választ tartom  elfogadhatónak, csak  és  kizárólag  az  Árpád­kori  leltekre  alapozva  válaszomat.  Kiindulópontként  azt kell  leszögezni,  hogy a mai Ménfő csanak  falu  északi  szélén  az Árpád­kor  nem  tarto­zott  a  kiemelkedő en  reprezentált  korok közé. Árpád­kori  település  nyomai  csak  két, viszonylag  jól  elhatárolható  részen  kerültek  elő .  Egy korai  Árpád­kori  település  az Ml­es  nyomvonalán,  illetve  a  83­as  út  hozzá  kapcsolódó  részén,  illetve  egy  másik 12­13. századi település a Bevásárlóközpont déli, az úgy nevezett Savanyítóhoz köze­li részén.25 Az alábbiakban  a korai Árpád­kori  település, tehát  a  lelő hely­komplexum északi szélének  a házait  igyekszem  rendszerezni. 

II. A Ménfő csanak  Szeles­dű lő i,  korai Árpád­kori  veremházak 

A Szeles­dű lő i  lelő helyen  27 korai Árpád­kori veremházat, vagy ház jellegű   épü­letet  sikerült  kibontani  az  autópálya  építését  megelő ző   leletmentések  során. A gáz­vezeték nyomvonalán pedig 1996­ban egy további, korai Árpád­kori veremház  került napvilágra,  az  autópálya­feltárás  felületének  közvetlen  közelében.  A  Szeles­dű lő i veremházak  osztályozása  elő tt  fel  kell  tenni  egy  általános  érvényű   kérdést.  Választ kell  találni  arra,  milyen kritériumok  alapján  lehet  egy­egy települési  objektum  föld­be mélyedő   részérő l  kimondani,  hogy az  egy egykori veremház  maradványa.  E kér­dés  a Szeles­dű lő i, korai Árpád­kori  teleprészlet  esetében  külön hangsúlyt  kap  azál­tal, hogy  itt  a ház jellegű   objektumok  földbe  mélyedő   részeit  egykori  építő ik  eléggé hevenyészett  módon  alakították  ki. Az első   és  legfontosabb  szempont  annak  tisztá­zása,  van­e  az  adott  objektumnak  járószintje.  A járószint  vagy egy tapasztassál  kia­lakított padló  létezésétő l  csak akkor  tekinthetünk  el, ha megbízható  nyomai  vannak az objektumon  belüli  talajszint  burkolásának,  azaz  egy deszka­ vagy téglapadló  kia­lakításának.  (A korai Árpád­kor köznépi lakáskultúrája  esetében a deszkapadló  igen­csak  ritka,26  téglapadlóval  pedig  még  elvétve  sem  érdemes  számolni.)  A járószint kimutatása  azért  kell, hogy az legyen  a veremház  meghatározásának  az  alapfeltéte­le,  mert  ilyen  rétegnek  mindenképp  képző dnie  kellett  egy  lakás  céljaira  használt objektum  alján.  A félreértések  elkerülése  végett:  a  határeseteknél  nem  a  járószint vastagsága  vagy  a  szilárdsága  a  perdöntő .  Az  alapkérdés  tehát:  képző dött­e  ilyen réteg,  lett  légyen  az  bármilyen  vékony  és  nehezen  dokumentálható  is. Ha  egy­egy adott  objektum  alján  járószintet  figyelünk  meg, joggal  gyanakodhatunk  arra,  hogy az  adott  objektumot  a  lakó­  vagy  egyéb  célú  épületként  használták.  E  funkcióhoz azonban  — könnyen  belátható  — az  adott  épületnek  még  egy bizonyos  alapterüle­tet  is  el  kellett  érnie.  Felfogásom  szerint  a  4  m2  egy  olyan  alapterület,  amely  alatt már  nem  feltételezhetjük  a  lakóházként  történő   használatot.  E számot  azonban  a leendő  kutatások  talán módosítani  is fogják,  feltehető en  egy magasabb érték  irányá­ban. A 4 m2, tehát  az igen kis alapterület  figyelembe  vétele mellett egyes hossznégy­szög alaprajzú,  szláv,  északkelet­magyarországi,  7­9.  századi házak  szólnak.27  Ezek ugyanis  éppen  az egyik oldaluk keskeny volta  miatt  rendelkeznek  igen kis  alapterü­lettel. Ezzel szemben viszont a Szeles­dű lő i  lelő helyen kibontott, 270­es, illetve 607­es  számú,  2 x  1,2  m  alapterületű   objektum  (4.  ábra  5.;  7.  ábra 3Jnem  tekinthető  házmaradványnak,  az  alját  borító  tapasztás,  illetve  karólyukai  ellenére  sem.  Sokkal valószínű bb  a  tárolóveremként  való  értelmezés.28  A házak  meghatározásának  har­madik,  szintén nem elhanyagolható  kérdése az, hogyan lehet megkülönböztetni  egy­mástól  a  kis  alapterületű   veremházakat  és  a  nagyobb  méretű   külső   kemencéket.  E kérdés eldöntése  egyedi mérlegelést,  tehát  az adott objektum beható elemzését  teszi szükségessé.  A házként  történő   meghatározás  ellen  szól  a  tüzelő tér  nagysága  (7. 

540 

TAKÁCS MIKLÓS  A MÉNFŐ CSANAK —  1990­9I­BEN  FELTÁRT, ÁRPÁD­KORI VEREMHÁZAK 

ábra 2.),  valamint  a kemence  elő terének  sajátos  alakja.  „Kialakításakor  — Méri  Ist­ván  szavaival  élve29 — rendszerint  fokozatosan  mélyülő   és  szélesedő   gödröt  ástak, amelynek  ívelten  hajló  szegélye  nyúlánk,  szív  körvonalára  emlékeztető   alaprajzot határol."  Továbbá,  mindenképpen  külső   kemenceként  kell  meghatározni  az  olyan objektumokat,  ahol  a  tű ztér  alapterülete  elérte  az  objektum  összkiterjedésének  az egynegyedét.  E kritérium  alkalmazása  alapján  tekinthető   kemencének  a  93.  objek­tum  (7.  ábra 4.).  Annak  ellenére  is, hogy munkagödrének  csak az  alsó  szintje  „szív alakú",  a felső   szint viszont  egy téglalapot  formáz. 

Fentebb  már  utaltam  arra,  hogy  a  Ménfő csanak  Szeles­dű lő n  1990­91­ben  27 korai Árpád­kori lakóépületet  sikerült megfigyelni,  1996­ban pedig egy további került napvilágra.  E  28  objektum  mind  az  úgynevezett  sekély  gödrű   veremház  —  a szovjetorosz  tudományosságból  kölcsönzött  mű szóval  élve: a félveremház  — kategó­riájába  tartozik. Azaz járószintjük  mélysége — az egykori talajszinttő l  mérve — nagy­jából  1 méter  körüli,  és meg sem közelíti a két kategória  közötti határnak  tekinthető  1,5  métert. A 28 lakóobjektum  az alábbi módon  osztályozható: 

1.  Kerek  alaprajzú  épület,  nyílt  tű zhellyel  a  gödör  szélén,  egy  központi,  vala­mint négy oldalágas nyomával. Bejárata a tű zhellyel  szembeni  oldalon nyílt. A Szeles­dű lő i feltáráson  egyetlen egy ilyen objektumot  sikerült kibontani, a 147­es számút. Leírását és értelmezését  Sabján Tiborral egy önálló tanulmány  keretei között végeztem el.30

  (3. ábra 2.) 

2.  Ovális  alaprajzú,  lejárt járószinttel  rendelkező ,  tehát  épületként  meghatá­rozható  objektum,  tüzelő berendezés  és  oszlophelyek  nélkül.  Nyúlványszerű  bejárata az egyik szű kebb oldalról nyílt. A Szeles­dű lő i feltáráson  egyetlen  egy ilyen objektumot  sikerült kibontani,  a 82­es  számút. 

3.  Négyszög  alaprajzú,  fű tő alkalmatosság  nélküli  épület,  két  központi  oszlop nyomával. A bejárat helyét nem lehetett meghatározni. A Szeles­dű lő i  feltárá­son egyetlen  egy ilyen objektumot  sikerült  kibontani,  a 9l­es  számút. 

4.  Négyszög alaprajzú,  fű tő alkalmatosság  nélküli épület, két, egymással  átelle­nes  oldalfalának  középvonalában  elhelyezkedő   oszlop  helyével.  A  bejárat helyét  nem  lehetett  meghatározni.  A Szeles­dű lő i  feltáráson  két  ilyen  objektu­mot  sikerült  kibontani,  a 398­as31

  (4. ábra 3.)  és a 463­as  számút  (5. ábra  3.). 

5.  Négyszög  alaprajzú  veremház,  gödörtű zhellyel  a  sarokban,  két,  egymással átellenes oldalfalának középvonalában elhelyezkedő  oszlop helyével. A bejárat helyét nem lehetett meghatározni. E típusba az ásatás négy objektuma volt sorol­ható, a 71­es (1. ábra 2.),  146­os (3. ábra 2.  ) ,  492­es és 581­es számút  (6. ábra 3.). 

6.  Négyszög alaprajzú veremház,  gödörtű zhellyel  a sarokban, négy,  az  oldalfa­lak középső  harmadában elhelyezkedő  oszlop helyével. A bejárat helyét nem lehetett  meghatározni.  E típusba  az  ásatás  két  objektuma  volt  sorolható,  a 73­as  (1.  ábra 3.)  és a 465­ös számú  (5. ábra  4.). 

7.  Négyszög alaprajzú veremház,  gödörtű zhellyel  a sarokban, négy,  az oldalfa­lak középső  harmadában elhelyezkedő  oszlop helyével. A bejárat a tüzelő be­rendezéssel  szembeni  oldalon nyílt, a tüzelő berendezéshez  közeli  sarokban. E típusba  az ásatás  egy objektuma  volt  sorolható, a 326­os számú  (4. ábra  4.). 

8.  Négyszög  alaprajzú, veremház,  gödörtű zhellyel  az egyik hosszoldal  közép­részén,  a  tű zhelyhez  képest  merő leges  oldalfalainak  középvonalában  két ágasfa  nyomával.  A  bejárat  helyét  nem  lehetett  meghatározni.  A  Szeles­dű lő i  feltáráson  egyetlen  egy ilyen objektumot  sikerült  kibontani,  a 614­es  szá­mút  (7.  ábra  1.). 

541 

ARRABONA 2006. 44 / 1. TANULMÁNYOK

9.  Négyszög  alaprajzú  épület,  kő kemencével  a sarokban,  oszlophelyek  nélkül. A bejárat helyét nem lehetett meghatározni. A Szeles­dű lő i feltáráson  egy ilyen objektumot  sikerült kibontani,  a  141­es számút  (2. ábra  3.). 

10.  Négyszög  alaprajzú  épület,  kő kemencével  a  sarokban,  két,  az  oldalfalak középső   harmadában  elhelyezkedő   oszlop  helyével.  A  bejárat  helyét  nem lehetett  meghatározni.  A Szeles­dű lő i  feltáráson  két  ilyen  objektumot  sikerült kibontani,  a 415­ös  (5. ábra 1.) és az 504­es  számút  (6.  ábra  4.). 

11.  Négyszög  alaprajzú  veremház,  gödörtű zhellyel  a  sarokban,  három  oszlop helyével.  Két ágasfa  a kemence  oldalfalaihoz  képest merő leges  falak közép­vonalában állt, a harmadik pedig a kemence  fala középvonalában. A bejárat helyét  nem  lehetett  meghatározni.  E  típusba  az  ásatás  egy  objektuma  volt sorolható,  a 96/60­as  (6. ábra  2.).

32 

12.  Téglalap  alaprajzú,  fű tő alkalmatossag  és  oszlophelyek  nélküli  épület.  A bejárat helyét  nem  lehetett  meghatározni.  A Szeles­dű lő i  feltáráson  egy  ilyen objektumot  sikerült kibontani,  a  190­es  számút  (4. ábra  ) . 

13. Téglalap  alaprajzú,  fű tő alkalmatosság  nélküli  épület,  két,  az  oldalfalak középső   harmadában  elhelyezkedő   oszlop  helyével.  A  bejárat  helyét  nem lehetett  meghatározni. A Szeles­dű lő i  feltáráson  egyetlen  egy ilyen  objektumot sikerült kibontani,  a 270­es  számút  (4. ábra 1.). 

14. Téglalap alaprajzú veremház,  gödörtű zhellyel  az egyik hosszoldal  sarkában, három  oszlop  nyomával.  A három  ágasfa  közül  az  egyik  az  objektum  köz­ponti részén, a másik kettő  egy­egy hosszoldal középvonalában került kibon­tásra.  A bejárat  a  tüzelő gödörrel  szembeni  oldalon  nyílt,  a  gödörtű zhellyel ellentétes  sarokban.  A  Szeles­dű lő i  feltáráson  egyetlen  egy  ilyen  objektumot sikerült kibontani,  a 85­ös  számút  (2. ábra 1.). 

15. Téglalap alaprajzú épület, kő kemencével  az egyik hosszoldali  sarokban, osz­lophelyek  nélkül. A bejárat  a kemencével  szembeni  oldalon  nyílt,  a kemen­cével  átellenben.  A Szeles­dű lő i  feltáráson  egyetlen  egy  ilyen  objektumot  sike­rült kibontani,  a 267b. számút  (4. ábra  2.). 

16. Téglalap  alaprajzú  veremház,  a  ház  egyik  hosszoldalának  a  sarkába  vájt agyagkemencével  és négy,  az egyes sarkokban elhelyezett oszlop helyével. A bejárat  helyét  nem  lehetett  meghatározni.  A Szeles­dű lő i  feltáráson  egyetlen egy ilyen objektumot  sikerült  kibontani,  a 32­es számút  (1.  ábra 1.). 

Bizonytalan  esetek. 81. objektum: e veremház — a feltárt állapota szerint — négyszög alaprajzú,  tüze­

lő berendezés nélküli objektum,  négy az oldalak középvonalában  elhelyezkedő  oszlop­hellyel. Mivel azonban a ház belsejében, másodlagos helyzetben számos kő  is kibontás­ra került,  felvethető ,  hogy a házban eredetileg egy kő kemence  állhatott  (1. ábra  4.). 

121.  objektum:  e  veremház  formai  jellemző i  részletekig  megegyeznek  a  81. objektummal.  Azaz  ez  is egy négyszög  alaprajzú,  feltárt  állapotában  tüzelő berende­zés nélküli veremház, négy, az oldalak középvonalában  kiásott oszlopgödörrel. Mivel azonban  a ház belsejében  is kibontásra  került  számos kő , másodlagos  helyzetben,  ez esetben  is felvethető ,  hogy a házban  eredetileg egy kő kemence  állhatott  (2. ábra  3J. 

150.  objektum: Az objektum  belső   elrendezését  a keleti harmadát  megsemmisí­tő   árok,  illetve  az  északról  belemetsző dő ,  szintén  Árpád­kori  külső   kemence  miatt nem  lehetett  pontosan  tisztázni.  így  nem  lehetünk  terjesen  biztosak  abban,  hogy  e téglalap alaprajzú,  járószinttel  is rendelkező  objektumból  ténylegesen hiányoztak­e a tüzelő berendezés  maradványai, vagy az oszlopok gödrei  (3.  ábra  3.). 

542 

TAKÁCS MIKLÓS.  A MÉNFÓCSANAK —  1990­91­BEN  FELTÁRT, ÁRPÁD­KORI VEREMHÁZAK 

267a. objektum: Mivel e veremház jelentő s részét megsemmisítették  a 267b. obj ásatása  során,  nem lehet megbízhatóan  eldönteni  a négyszög alaprajzú,  kő kemence­vel ellátott  épületben  ténylegesen  hiányoztak­e  az oszlophelyek  (4.  ábra  2.). 

452. objektum: Ezen épületmaradványra még az Árpád­korban ráástak egy külső  kemencét,  illetve  egy tárolóvermet.  így nem  lehet  biztonsággal  megállapítani,  vajon volt­e  tüzelő berendezés  e  négyszögletes  alaprajzú,  két  oszlophellyel  rendelkező  veremházban  (5. ábra  2.). 

658. objektum: északkeleti lezárását nem sikerült megfigyelni, a 614. objektum kiá­sása során okozott bolygatás miatt. így nem lehet eldönteni rendelkezett e tüzelő beren­dezéssel e négyszög alaprajzú,  három oszlophellyel  rendelkező  veremház  (7. ábra 1.). 

A  felsorolás  alapján  egyértelmű   tényként  rögzíthető   az,  hogy  a  Szeles­dű lő  10­11.  századi  lakói változatosan  alakították ki lakóépületeiket,  hiszen  a 22  elemez­hető   eset  alapján  nem kevesebb, mint  16 változatot  sikerült  elkülöníteni. A két  szám arányából  következik,  hogy  a  variánsok  túlnyomót  többségét  csak  egyetlen  példa alapján  lehet  kimutatni.  Négy  olyan  kivétel  adódik,  ahol  egyetlen  egy  esetben  sem lehetett  meghatározni  a bejárat  helyét. E variánsok: 

1.  Négyszög alaprajzú,  fű tő alkalmatosság  nélküli épület, két, egymással  átelle­nes  oldalfalának  középvonalában  elhelyezkedő   oszlop  helyével.  A  Szeles­dű lő i  lelő helyen  e variánsnak két példája  volt. 

2.  Négyszög  alaprajzú  veremház,  gödörtű zhellyel  a  sarokban,  két,  egymással átellenes  oldalfalának  középvonalában  elhelyezkedő   oszlop helyével. A Sze­les­dű lő i  lelő helyen e variánsnak  négy példája  volt. 

3.  Négyszög alaprajzú veremház,  gödörtű zhellyel  a sarokban, négy,  az  oldalfa­lak középső  harmadában elhelyezkedő   oszlop helyével. A Szeles­dű lő i  lelő he­lyen e variánsnak két példája  volt. 

4.  Négyszög  alaprajzú  épület,  kő kemencevel  a  sarokban,  két,  az  oldalfalak középső  harmadában  elhelyezkedő   oszlop helyével. A Szeles­dű lő i  lelő helyen e variánsnak két példája  volt. 

Ilyen  alaprajzú,  fű tő berendezésű   és  oszlopkiosztású  veremházak  a  régió  más, korai  Árpád­kori  lelő helyein  is  kimutathatók,  mind  a  Duna  déli,  mind  pedig  északi oldalán.33 Azaz, a Szeles­dű lő i  lelő hely jól beleillik  a  régió köznépi  lakóépítészetébe — legalábbis  a  gyakoribb  házvariánsai  alapján.  A Szeles­dű lő i  lelő hely  egyedisége  a ritkább házvariánsok  száma  és mibenléte  alapján  fogható  meg. A feltárt  házak  sorá­ban ugyanis dokumentálni  lehetett  a fű tő berendezés­típusok  vagy oszlophelyek  több rendkívül ritka kombinációját  is. így más lelő helyeken csak elvétve találni példát  arra, hogy a fű tő berendezést  nem az objektum  sarkában, hanem  az egyik oldalfal  közepén alakították ki. A Szeles­dű lő i lelő hellyel ellentétben, ahol egy ilyen veremház is kibon­tásra  került,  a  614.  objektum  (7.  ábra  1.).  Továbbá,  a  Szeles­dű lő   10­11.  századi lakói — a ritka és sajátos  házvariánsok  iránti  fokozott  affinitás  jeleként — éppen  azt a  veremház­variánst  nem  építették  meg,  amely  az Árpád­kor  késő bbi  évszázadainak meghatározta  a térség köznépi  építészetét.  így a Szeles­dű lő i,  1990­91­es  feltárások során nem találtunk példát a négyszög alaprajzú,  agyagkemencével  ellátott, két ágas­fával  rendelkező   veremház­típusra.34 

III. A veremházak  osztályozási  elvei Fentebb  a  Ménfő csanak­Szeles­dű lő i  veremházak  leírása  során  öt  osztályozási 

szempontra  figyeltem.  Ezek: 

543 

ARRABONA  2006.  4 4 /  1.  TANULMÁNYOK 

1.  a veremház  alakja 2.  a tüzelő berendezés  típusa 3.  a tüzelő berendezés  helye 4.  a tető szerkezetre  utaló oszlopok helye 5.  a bejárat  helye 

Alább,  a  függelékben  adom  közre  az  egyes  osztályozási  szempontok  alá  sorolt variációs lehető ségeket.  Magáról az öt szempont mibenlétérő l pedig itt  szólok részle­tesebben.  Az  egyes  részletek  ismertetése  elő tt  azonban  utalnom  kell  a  használat néhány alapszabályára. Első  helyen arra, hogy az osztályozás során a minő ségi jellem­ző k  feltárhatóságát  tartottam  szem  elő tt,  így  a biztosabban  megfigyelhető   részletek felő l  haladtam  a  bizonytalanok  felé.  Ennek  következtében  pedig  kötött  az  általam kidolgozott  osztályozás  öt  szempontjának  a  sorrendje.  Azaz,  az  egyes  osztályozási szempontokat  felfogásom  szerint  csak  és  kizárólag  az  itt  felállított  sorban  érdemes számba venni. Második helyen az egyes részletformák  kialakításának és/vagy  számá­nak  a  meghatározása  során  adódó  nehézségekre  kell  utalnom.  A  tipizálás  során ugyanis  egy­egy konkrét  példát  kell az elő re  meghatározott  kategóriák közé  illeszte­ni.  A besorolási  nehézségeket  elkerülendő ,  számos  variánst  vonultatok  fel  egy­egy osztályozási szempont keretei közt. így a szakirodalom alapján  számos olyan változat is szerepel  a szempontok közt, amilyenre  sem Ménfő csanak­Szeles­dű lő n,  sem pedig a  régió  más Árpád­kori  lelő helyein  nincs példa. A variánsok  sokaságának  a  felvonul­tatása  ellenére sem merem azt állítani, hogy minden kivételre vagy különleges  esetre ki  tudtam  volna  térni.  A jövő ben  felbukkanó  újabb  variánsok  leírását  az  segítheti, hogy mind az öt osztályozási szempont alá újabb, általam a táblázat készítésekor még nem  ismert variánsok  is besorolhatók. A késő bbi bolygatások,  a hiányos  ásatási  tech­nika  vagy  egyéb  okok  miatt  „keletkezett"  bizonytalan  esetek  számára  ezért  minden osztályozási  szempont variánsai közé  illesztettem  az egyéb kategóriát  is. 

Az első  osztályozási  szempontot  oly módon  tudjuk  alkalmazni,  hogy az  egysejtű  veremházak  alaprajzát  öt  mértani  idomra  vezetjük  vissza.  Ezek:  a  kör,  az  ovális,  a négyzet,  a  téglalap  vagy  a  két  idom  együttes  alkalmazása  által  kialakuló  összetett alaprajz. Az olyan alakzatok pedig, amelyek ezen öt kategóriába nem illeszthető k be, az egyéb kategóriába  sorolandók. Az osztályozás első  szempontjának  az  alkalmazása során  tehát egy­egy konkrét  alaprajzot  egy ideális mértani  idomhoz hasonlítunk. Egy sajátos  leképzést kell végre hajtanunk,  mintegy kiszű rve a kivitelezés  esetlegességeit. Arra keresünk választ,  milyen mértani  alakzatot  igyekeztek kiásni egy­egy veremház építő i. Szinte mondani  sem kell: a veremház­építő knek  csak igen ritkán sikerült töké­letesen kivitelezni  ezeket  az alakzatokat. A kör  így rend  szerint  szabálytalan,  az ová­lis  egyes  ívei  nem  szimmetrikusak.  A négyszög  alaprajzú  házak  szomszédos  oldalai elég gyakran nem derékszögben csatlakoznak egymáshoz,  így a négyzet vagy a tégla­lap  helyett  gyakran  találkozni  trapézzal  vagy  trapezoiddal,  a  négyzet  vagy  téglalap párhuzamos  oldalai  pedig  szintén nem  szoktak  azonos hosszúságúak  lenni. A legna­gyobb  óvatosság  az  összetett  típus  megállapításánál  szükséges.  Ez  esetben  ugyanis minden  egyes objektumnál  meg kell vizsgálni:  a két  idomból összeálló  alaprajz  nem két  idő rendi réteg „összeolvasztása" által keletkezett­e. A kétkedés jogosságát  az erő ­síti,  hogy  az  összetett  alaprajzok  nagy  hányada  ilyen.  Gyakorlati  szinten  abból  kell kiindulni,  hogy  csak  olyan  esetekben  érdemes  az  összetett  alaprajzzal  számolni,  ha két  négyszög  csatlakozik  egymáshoz.  Az olyan  estekben,  amikor  egy kör vagy ovális alaprajz  érintkezik  egy négyzettel  vagy  téglalappal  szinte  kizárható,  hogy  ezek  azo­nos  idő pontban  kerültek  kiásásra.  Akkor  is  azonban,  ha  két  négyszög  alaprajzú  folt 

544 

TAKÁCS MIKLÓS  A MÉNFŐ CSANAK —  1990­91­BEN  FELTÁRT, ÁRPÁD­KORI VEREMHÁZAK 

érintkezik  egymással,  az  összetett  alaprajz  megállapításához  mindenképp  szükség van egy olyan metszetre, amelybő l megállapítható, hogy a két részbő l összeálló objek­tum járószintje  és betöltése  is azonos. 

A négy egyszerű   mértani  idom  közül  a  gyakorlatban  a kör  és az ovális,  illetve  a négyzet  és a téglalap  szétválasztása  okozhat  nehézségeket.  Ezen  felül  azonban  a kör és a négyszög, illetve az ovális és a téglalap közötti „határesetek" is fellelhető k  a szak­irodalomban. A kör és az ovális elkülönítése  során nem  önmagában  az szolgálhat  az elkülönítés  alapjául,  hogy két átmérő   mérhető .  (Bár egy ilyen állapot  a mértani  érte­lemben  vett  kör  fogalmával  nem  egyeztethető .)  így  ovális  alaprajzú  veremháznak gyakorlati  szinten  egy olyan objektum  tekinthető ,  ahol  a két  átmérő  közti  különbség meghaladja  a  rövidebb  oldal  egy  harmadát.  Ahol  a  két  átmérő   közötti  különbség ennél  kisebb,  a veremház  alaprajzát  körnek,  kerekdednek  érdemes  tekinteni.  Akkor is, ha íve eltér az ideálistól. A négyszög alaprajzú  veremházak esetében pedig a négy­zet  vagy  a  téglalap  elkülönítését  az  nehezíti,  hogy  a  „valódi",  azaz  a  mértanilag  is helyes négyzetalak  rendkívül  ritka. Hiszen a négyzetnek  tekinthető   alaprajz  esetében sem  szokott  azonos  hosszúságot  kitenni  a  négy  oldal,  illetve  elég  gyakran  nem  is derékszögben  találkoznak  egymással  a  szomszédos  oldalfalak.  Talán  a  leghelyesebb oly módon eljárni, ha kimondjuk:  téglalap alakúnak akkor tekinthető  egy házalaprajz, ha hosszabb oldalpárjainak  a hossza  legalább egy harmaddal  meghaladja  a  rövidebb oldalpár hosszát. Mégis érdemes  egymástól megkülönböztetni  a négyzethez  és a tég­lalaphoz  hasonlítani  igyekvő   alaprajzokat  —  amint  erre  Méri  István  már  1964­ben rámutatott.35 Annak következtében,  hogy e megkülönböztetést  minden  valószínű ség szerint  a  veremházak  egykori  építő i  is  megtették  —  amint  ezt  a  téglalap  alaprajzú házak  tüzelő berendezéseinek  a  meglehető sen  egységes  elrendezése  mutatja.  (Erre alább még visszatérek.)  A négyzet  és a kör,  illetve  a téglalap  és az ovális  elkülöníté­sének  alapjául  pedig,  gyakorlati  szinten  nem  az  egyes  oldalak  ívelt volta  kell,  hogy alapot  szolgáltasson,  hanem  az,  érzékelhető ­e  a  négy  sarok.  Ha  igen,  az  adott  alap­rajz  négyzet vagy téglalap — még akkor  is, ha  nemcsak  egy­egy, hanem  valamennyi oldala ívelt kialakítású. Ugyanígy pedig, a sarkok hiányában az adott alaprajz  körként vagy oválisként  értelmezendő   — még akkor  is, ha  az  adott  épület  gödrének  vannak alig ívelt,  ső t egyenes  szakaszai is. 

Az  alaprajzi  kategóriákból  következik,  hogy  az  általam  kidolgozott  osztályozás nem  alkalmas  olyan,  feltehető en  mű helygödörként  használt  objektumok  leírására, ahol  igen  sok  különböző   rész  metsző dik  egymásba.  Az  ilyen  objektumokat  ugyanis nagy valószínű séggel oly módon használták, hogy bizonyos részeiket  idő vel betemet­ték, miközben  gödrüket  más pontokon  tovább  is ásták.  így az  ilyen gödrök  esetében az  első dleges  feladat  egy jó  periodizáció  kidolgozása,  és  e  munkának  mindenképp meg kell elő znie  az alaprajz  tipológiai  vizsgálatát. 

Osztályozásom  második  kategóriájába  a  tüzelő berendezés  típusa  került.  A tüze­lő berendezések  osztályozása  során  is  az  egyszerű   és  könnyen  átlátható  kategóriák alkalmazására  törekedtem.  így  az  egyszerű bb  kialakítású,  valamint  a  kő bő l  épített tüzelő berendezéseket  két,  világosan  elkülönülő   típussá  vontam  össze.  Felülbírálva ezáltal az általam  az  1990­es évek elején  kidolgozott  rendszert. Az 1990­es évek ele­jén ugyanis még nagy hangsúlyt  fektettem  arra, hogy az alig átégett  aljú  gödröket  ne tű zhelyként, hanem „fű tő gödörként"  írjam  le,36 egy ásatási megfigyelés  hangsúlyozá­sa  érdekében.  A gödör  csekély  átégettsége  ugyanis  talán  arra  is  utalhat,  hogy  nem magában a gödörben  tüzeltek, hanem ide csak máshol felmelegített  kavicsokat, kő da­rabokat  hordtak  be. Mivel azonban  a kiégett  aljú  gödör  használatának  a módja  már nem  a  leletleírás,  hanem  a  rekonstrukció  és  az  értelmezés  tartományába  sorolható, 

545 

ARRABONA  2006. 4 4 / 1 .  TANULMÁNYOK

ajánlatosabbnak  tű nt  a pusztán  formai  szempontokra  koncentrálni. Annál  is inkább, mert magukban  az átégett  oldalú  gödrökben  elég gyakran  kerülnek elő  olyan  lelettí­pusok:  pl.  cserépedény­töredékek,  vagy  átégett  állatcsontok,  amelyek  inkább  a  tű z­helyként történő  használatot  látszanak erő síteni. A tüzelő berendezések  formai beosz­tásának egy további lépéseként egyszerű sítettem  a kő kemencék besorolását  is. Össze­vonva azon kemencetípust,  ahol csak egy boltozatlan kő koszorú jelentette a tüzelő be­rendezést — az 1990­es évek elején kidolgozott terminológia  szerinti kő tű zhelyt37 — , valamint  az olyan,  szintén  kövekbő l  épült  tüzelő berendezést,  amelynek  zárt  a  tete­je.38 Tettem  ezt  amiatt,  mert  a feltárt  veremházak  túlnyomó  többségénél  a kövekbő l felrakott  tüzelő berendezés  szétrombolt  állapotban  kerül  kibontásra.  Egy olyan  álla­potban,  ahol már lehetetlen  eldönteni, nyitott volt­e kő koszorú, vagy volt­e esetleg a tetején vízszintes állású zárókő . A kemencetípusok közt helyet kapott a vegyes  falaza­tú, azaz a kövekbő l és agyagból fölépített  kemence is. Bár e típus a középkori Magyar­országon  — és ezen belül  is különösképpen  a Kisalföldön,39  vagy Buda  környékén40 

— inkább az Árpád­kor második felére volt jellemző , mégis felvettem  azt az osztályo­zási  szempontok  közé.  Hiszen  e  szempontoknak  nem  csupán  a  korai  Árpád­kori veremházak  besorolására  kell  alkalmasnak  lenniük.  Itt  kell  azt  is  megjegyeznem, hogy  az  „átlagos"  kő kemencék  esetében  is  elég  gyakran  kitapasztották  agyaggal  a hézagokat.  E  tapasztás  azonban  egyáltalán  nem  hasonlítható  például  a Mosonszentmiklós­Pál­majori  lelő helyen  megfigyelt  vegyes  falazatú  kemencéhez. A vegyes falazatú  kemence esetében ugyanis az agyag felhasználásának  a mértéke jóval nagyobb. Ez utóbbi esetben  ugyanis  az agyag már  a falazat  szerepét  tölti be, és nem csupán  a  hézagok  kitöltésére  szolgáló  tapasztás  anyaga. A felosztás  utolsó  helyén  a több fű tő berendezés  esetét  illesztettem  a szempontrendszerbe.  Az Árpád­kori közné­pi házépítés  esetében  ez két  esetet jelenthet — egyetlen várpalotai veremház  kivéte­lével, ahol két, egymás mellé épített kő kemence állt.41 A tipizálható esetek tehát vagy azt jelentik,  hogy egy­egy adott házban kő ­, illetve agyagkemence  is volt, vagy pedig azt,  amikor  a verem  sarkában  álló kő ­ vagy agyagkemencét  egy,  a ház közepén  álló, nyílt tű zhely egészíti ki. A sarokban  álló kemence és a ház közepén  levő  nyílt  tű zhely együttesét  Méri  István  olyannyira jellemző nek  tartotta  az Árpád­korra,  hogy az  álta­la  1969­ben rekonstruált  „átlagházban" is ilyen „kombinált" tüzelő berendezés  volt.42 

Ezzel szemben viszont  az Árpád­kori  településeket  kutató  régészek  igen nagy szkep­szissel szokták fogadni  a kő  és az agyagkemence  együttes használatának  a  felvetését. Annak  következtében,  hogy  az  ilyen  esetek  túlnyomó  többségérő l  bizonyítható  az objektum  használatának  két  eltérő   fázisa.  Azaz,  ilyen  tüzelő berendezés  létezését  is csak további vizsgálat  alapján  szabad  elfogadni.  Az ellenő rzés  tárgya  annak  a kimu­tatása,  létezik­e közös járószint  a két tüzelő berendezés között. Egy ilyen szint hiányá­ban jobb az óvatos megoldást választani,  és az egyidejű   használat helyett  ajánlatos  a két tüzelő berendezés  között  fáziseltolódással  számolni. 

A harmadik osztályozási szempontként a tüzelő berendezés helyét igyekeztem pon­tokba  foglalni.  Errő l az osztályozási  szempontról  is csak minimális mértékben  szüksé­ges kiegészítő   információkat  adni. A tüzelő berendezés  pontos  helyének  a  fontossága ugyanis vitán felüli. Ugyanígy az is könnyen átlátható, hogyan különítettem el az egyes variánsokat. Két tényt szeretnék csak kiemelni, röviden. Első  helyen arra utalnék, hogy ez esetben  is természetesen  szerepel  néhány ritka  megoldás. E kategóriába  tartozik  a Szeles­dű lő i  614.  objektum,  mert  itt  a  tüzelő berendezés  a veremház  egyik  falának  a középvonalában  került  kialakításra.  A kivételek  számba  vételén  túl  pedig  érdemes utalni egy általánosítható  megfigyelésre. Arra, hogy a tüzelő berendezést  csak és kizá­rólag akkor  lehetett  részben vagy egészében  a veremház  oldalába vájni,  ha  az  altalaj 

546 

TAKÁCS MIKLÓS  A MÉNFQCSANAK —  1990­91­BEN  FELTART, ARPAD­KORI VEREMHÁZAK 

ezt  lehető vé  tette. E körülmény ugyanis  alapszinten  ellentmond  annak,  hogy egy­egy konkrét kemence esetében a földbe vájás mértékét  idő rendi jellemző nek, vagy a regio­nális csoportok elkülönítésére  alkalmas  szempontnak43  lehessen  tartani. 

A  függelékben  olvasható  szempontrendszerbő l  kitű nik,  hogy  hangsúlyos  elem­ként kezeltem azt, hogyan helyezték el a tüzelő berendezést  a házon belül, vajon  az a rövidebb vagy hosszabb  oldal mellett  állt­e. Egy­egy veremház  alaprajzi  elrendezésé­ben e megkülönböztetésnek elvileg csak a téglalap, vagy az összetett alaprajzú  verem­házak esetében  lehet  értelme. Mivel azonban  a négyszögnek  tekintendő  házak eseté­ben is rendszeresen mutatkozik eltérés a két oldalpár között,  talán e szempontra  ilyen esetben  is érdemes  odafigyelni. 

Az osztályozási szempontok közt csak negyedik, tehát az utolsó elő tti helyre kerül­tek az oszlophelyek — pontatlan, de általánosan meghonosodott  nevükön a cölöplyu­kak.44  A negyedik  osztályozási  szempont  tartalmazza  tehát  a  tető szerkezetet  tartó faoszlopok  — a néprajzi  szakirodalomból  kölcsönzött  szóval élve: az  ágasfák  — tipi­zálását,  számuk és a házon belüli helyük alapján. Az egyes variánsok ismertetésére  itt sem szeretnék kitérni, hiszen a rendszerezés  fő   szempontja  magából  a listából ponto­san  kiolvasható.  Csak  annyit  rögzítenék,  hogy  a  variánsok  felsorolása  egy  növekvő  számsorrendet  követ.  így szerepel első  helyen  az oszlophely nélküli megoldás.  Utána következnek  a  kevés  oszlophellyel  rendelkező   szerkezeti  megoldások,  a  lista  végére pedig  sok  támot  igénylő   variánsok  kerültek.  Egy­egy variánsnál  külön­külön  vizsgá­landó,  az  egyes  oszlopok  a  tető szerkezet  mely  részét  is  tarthatták.  A két  hosszoldal középvonalában  elhelyezkedő  oszlopok minden bizonnyal a tető gerincet,  a  szelement hordozhatták,  és  így gyakori,  hogy a  szakszövegekben  is a néprajzi  irodalomból  köl­csönzött  nevükön,  tehát  szelemenágasként  szerepelnek.  Az  oszlopok  egy  részérő l viszont joggal  feltételezhető ,  hogy  a bejárat  fölé  épített  tető kiugrás  alátámasztására szolgáltak.  Ilyen rendeltetés  első sorban  az azonos oldalfal  mellett,  egymás  közelében elhelyezkedő  oszlophelyek esetében vethető   fel — pl. a listán a 7. szám alatt  szereplő  oszlopkiosztás  esetében.  Az  egyes  oldalfalak  mellett  arányos  kiosztásban  következő  oszlophelyek pedig az illető  gödörház oldalfalát  is támaszthatták — amint erre  Sabján Tibor egy visegrádi rekonstrukciós  rajza  is utal.45 Egy­egy nagyobb méretű   épület, pl. az Ordacsehi  határában  kibontott,  földbe  ásott  istálló  esetében  az oldalfalak  melletti oszlophelyek  száma elérheti  akár a  14­et  is.46 Minden  egyes támpár  által meghatáro­zott  számot  azért  nem  foglaltam  bele  a  variánsok  közé,  mert  az  ilyen  esetekben  a funkció  azonos volt,  akár három,  akár  több oszloppárral valósították meg azt. Továb­bá,  éppen  a  rendeltetés  sokszínű sége,  illetve  a  késő bbi javítások  miatt  fordulhat  elő  elég gyakran  az, hogy aszimmetrikus,  illetve nehezen  értelmezhető   helyzetben  talál­juk az oszlophelyeket. Azaz a nehezen  tipizálható  elrendezés  semmiképpen  sem azo­nosítható a hevenyészett építési móddal. E tény mellett  tanúskodik például a Méri Ist­ván által  rajzban  is rekonstruált  felépítményű   Kardoskút­hatablaki  ház.47 

Az osztályozási  szempontokat  áttekintő   kollégákban  talán  felmerülhet  a  kérdés, nem  kerültek­e  az  oszlophelyek  „méltatlanul"  hátra,  az  osztályozás  utolsó  elő tti, negyedik helyére. Eljárásom  indoklására két  érv is felhozható.  Első  helyen  azon meg­figyelés, hogy a tüzelő berendezés típusa és helye sokkal inkább meghatározta a verem­ház  belső   kiképzését,  mint  a tető szerkezet,  és az  erre  utaló  oszlophelyek. A második érvként  pedig  arra  kell utalnom,  hogy  a biztosabban  megfigyelhető   minő ségi jellem­ző k  felő l  haladtam  a  bizonytalanabbak  felé.  Az  oszlophelyek  vizsgálata  során  pedig elég gyakran találkozni olyan veremházzal, ahol joggal gyanakodatunk:  a dokumentá­cióban  rögzített  oszlophelyek  mellett  még  valószínű leg  léteztek  további,  meg  nem figyelt  gödrök is. E gyanút az is erő sítheti, hogy Sabján Tibor egy olyan veremház épí­

547 

ARRABONA  2 0 0 6 . 4 4 / 1 .  TANULMÁNYOK 

tési technikát  írt  le48  a néprajzi  párhuzamok  alapján,  ahol  a faoszlopok  nem a padló­szintnél  mélyebb  gödörben,  hanem  magán  a veremház  padlóján  is állhattak.  Aminek következtében helyüket  sem lehet megfigyelni  a ház gödrének a feltárása  során. 

A lista  utolsó, ötödik helyére  került  a bejárat  helye. Bár minden  háznak  rendel­keznie kellett bejárattal,  az mégis egy olyan szerkezeti elem, amely a kibontott  objek­tumok jelentő s  hányadánál  nem  tisztázható  pontosan.  Ezért kellett  a  szempontrend­szer  ötödik,  utolsó  helyére  kerülnie.  E  tényen  sajnos  az  sem  változtathat,  hogy  a kemence közelében, az oromfalon  elhelyezkedő  bejárat  egy olyan formai  elem, amely valóban  alkalmas regionális, ső t talán  idő rendi különbségek  elkülönítésére.49 

Az öt osztályozási szemponttal nézetem szerint egy­egy veremház feltárható  rész­letei  pontosan jellemezhető k.  E kijelentést  pedig  akkor  is meg  lehet  fogalmazni,  ha tudjuk:  a felsorolt  öt szempont nem fogja  át a házak összes minő ségi jellemző jét.  így például  nem  szerepel  a  szempontok  között  az úgy nevezett  ülő gödör,  vagy az olyan formai  elemek,  amelyek már  csak egy rekonstrukciós  munka  révén  következtethető k ki,  több­kevesebb biztonsággal.  Ilyen részletnek  tekinthető   például, hogy a  talajsíkra támaszkodnak­e  a tető   egyes oldalai, és ebbő l következő en  az adott  ház hány  felme­nő  fallal rendelkezett; vagy az, volt­e nyom belső  osztófalakra  stb. A szempontok közt továbbá  nem  szerepel  az  sem, vajon  a veremházba  levezető   járatot  lépcső sen,  vagy „menetelesen",  azaz  lejtő sen  ásták­e ki.50 Ez esetben  nemcsak  az  adott  részletforma nehezen  megfigyelhető   volta tartott vissza a tipizálástól, hanem az is, hogy a két vál­tozat  közötti  különbség  másodlagosan  is kialakulhatott.  A használat  során  óhatatla­nul  is bekövetkező  kopás miatt,  a talaj  keménységének  a  függvényében. 

Az osztályozási szempontok összeállítása  során az egyes variánsok számot is kap­tak.  E számok vagy betű k  a felsorolás  áttekinthető bbé  tételére  szolgálnak,  így szere­peltetésük nem helyettesítheti  a szöveges leírást. Azaz — bár beosztásom  értelmében egy­egy adott ház betű k és számok kombinációjával  is jellemezhető  — e kombinációt legjobb  esetben  is csak  segédlet  gyanánt  érdemes  feltüntetni.  Az osztályozási  szem­pontok használata ugyanis nem e számok vagy betű k egymás mögé illesztésétő l  függ, hanem  annak  átlátásától,  mit  is  foglalnak  magukban  az  egyes  szempontok,  illetve milyen  sorrendben  következnek ezek egymás  után. 

Sem az alaprajzi  típusoknál,  sem az oszlophelyek kiosztási variációinál,  sem pedig a bejárat  helyénél nem  tértem ki a veremházak  felmenő   falaira  vagy a  tető szerkezeté­re. Annak következtében, hogy a ház felmenő  részeirő l — a telepásatás általános adott­ságai következtében — már csak másodlagos úton, a meglevő  részek értelmezése, azaz egy  rekonstrukciós  munka  révén  alkothatunk  képet.  Az  ilyen  részletek  osztályozási szempontként  történő   kezelése  tehát  ellene mondott volna  azon  törekvésnek, hogy az egyes kategóriák megalkotása első sorban  a feltárható  és feltárandó  részleteken  alapul­jon.  E megközelítési  mód  miatt  kellett  tehát  eltekintenem  attól,  hogy  az  osztályozási szempontok közt  szerepeltessem  a falazatok  számát, milyenségét,  anyagát vagy a  tető  alakjára,  anyagára  vonatkozó  információkat.  Bármennyire  is  ezek  —  és  első   helyen éppen  ezek  —  határozták  meg  az  adott  veremház  külső   képét  létezése  idején.  A rekonstrukciós munka során e részletmegfigyelésekrő l  természetesen nem mondhatunk le.  Ső t  éppen  ezek  kapnak  megkerülhetetlen  szerepet  az  elemzés  késő bbi,  értelmező  fázisában. Az alább ismertetésre kerülő  osztályozási szempontok azonban nem a munka e késő bbi fázisának  a megkönnyítésére hivatottak, hanem egy első dleges osztályozásra. 

Az osztályozási  szempontok  ismertetésének  a végére hagytam  egy nehezen meg­válaszolható kérdést.  Gondos mérlegelés  szükséges ugyanis  annak a  megválaszolásá­hoz, milyen mértékben  tekinthető   típusnak egy­egy konkrét ház, ha  azt az öt kategó­ria  alapján  leírjuk.  E kérdés  súlyát  az  adja,  hogy  az  öt kategóriába  foglalt  variánsok 

548 

TAKÁCS MIKLÓS  A MÉNFŐ CSANAK —  1990­9I­BEN  FELTÁRT, ÁRPÁD­KORI VEREMHÁZAK 

szorzata  együttesen  több,  mint  ötvenezer(!)  variációt,  pontosabban  ennyi  variáció elvi lehető ségét jelenti.51 Nyilvánvaló, hogy egy ekkora halmaz nem jelentheti  önálló típusok sokaságát. Akkor sem, ha az Árpád­kor négy évszázada  alatt —joggal  sejthe­tő en — legalább százezres nagyságrendben  épültek ilyen építmények. Az  igazsághoz talán  akkor járunk  a legközelebb, ha  a kategóriák között hierarchikus  sorrendet  álla­pítunk  meg.  így  az  első   kategória,  a  veremház  alakja  ténylegesen  alkalmas  típusok elkülönítésére. Felfogásom  szerint  tehát az Árpád­kori Magyarország közrendű   építé­szetében öt veremház­típus  különíthető   el: a kerek,  az ovális, a négyszög,  a téglalap, illetve  az  összetett  alaprajzú.  A  második  kategóriaként  kezelt  tüzelő berendezések nézetem szerint már nem egy­egy típus, hanem egy­egy altípus elkülönítésére  szolgá­ló minő ségi jellemző ként kezelendő k.  így, ha összekombináljuk  egymással az öt alap­rajzi  típust és a hét tüzelő berendezés­típust  összesen 35 altípust, pontosabban  altípus elvi lehető ségét  kapjuk. Az osztályozási  szempontok  harmadik­ötödik  helyére  kerülő  minő ségi  jellemző k:  a  tüzelő berendezés  helye,  az  oszlophelyek  kiosztása,  illetve  a bejárat  helye pedig már csak variánsok  elkülönítésére  alkalmasak.  így az  osztályozá­si  szempontok  5  veremház­típus,  35  veremház­altípus  és  52360  veremház­variáns elkülönítésére  alkalmasak,  de  csak  elvileg!  Gyakorlati  szinten  ugyanis  bizonyosan több ezer,  ső t  több  tízezer variánssal kevesebbel  érdemes  számolnunk.  (A kört  és az oválist formázó  alaprajz  esetében ugyanis mintegy önmagától kiesik az oszlophely­ és a  bejárat­variánsok  többsége.)  Azaz,  e ponton  is visszatérünk  azon  megállapításhoz, hogy az itt kidolgozott osztályozási  szempontrendszer  nem több egy segédletnél. Egy olyan  segédlet,  amely első sorban  a  leírás  megkönnyítésére  szolgál,  és  így  egyáltalán nem alkalmas még meg nem figyelt  variánsok  prognosztizálására. 

IV. Szakirodalmi  kitekintés Ha  a  formai­tipológiai  osztályozás  szempontjából  vizsgáljuk  a  veremházakról 

szóló, könyvtárnyi nagyságúra növekedett  szakirodalmat, két, egymással szöges ellen­tétben  álló  következtetést  is  levonhatunk.  Megfogalmazódhat  egy  olyan  vélemény, hogy — a közlemények,  illetve  a koraközépkori  településrégészettel  foglalkozó  szak­emberek számához képest — meglehető sen kevés az olyan publikáció, ahol a szerző  a leletanyag  rendszerezésére,  és  ezáltal  könnyen  átlátható  és  alkalmazható  kategóriák kidolgozására  törekszik.  Másrészt  viszont,  ha  az  egyes  közleményeket  részletesen  is megvizsgáljuk,  be  kell  látnunk,  hogy  számos  szakember  alkot,  illetve  alkalmaz  ilyen kategóriákat.  Ezeket  azonban  a  kutatók  túlnyomó  többsége  nem  szokta  külön  rend­szerbe  foglalni,  vagy  még  kevésbé  egymás  után  következő   pontokba  szedni,  hanem csupán  egy­egy adott  telepfeltárás  leleteinek  a leírására,  a leírás  tagolására  használja ő ket. Az összefoglalások  irányába billenti  az  is a mérleget,  hogy 2001­ben  megjelent egy  olyan  összefoglalás,  amely  közvetett  módon  kihat  az  Árpád­kor  értékelésére  is. Szerző je  a  szlovák  régészet  egyik jeles  képviselő je  Peter  Salkovsky.52  Ő  kelet­közép­európai, jórészt Kárpát­medencei példák alapján  tekinti át a népvándorlás­kori  szlávok lakóházait. A továbbiakban  nem ezen összefoglalás  etnikai kategóriáival kívánok  fog­lalkozni. E vonatkozásban  ugyanis  olyan megállapítások  sorát kellene  tennem  és pél­dákkal alátámasztanom,  amelyek részletes kifejtése  távolra vezetne dolgozatom  témá­jától.  Itt  csak annyit jeleznék meg, hogy akkor járhatunk  el a könyv olvasása  során  a leghelyesebben,  ha  a  Kárpát­medence  vagy  a  hozzá  kapcsolódó  vidékek  esetében  a „szláv" jelző t  a „kelet­közép­európai" kitétellel helyettesítjük.  Mintegy  megszabadítva ezáltal  a kelet­közép­európai  régió  népvándorlás­kori  leletanyagát  attól  a ballaszttól, amelyet  elő bb Lubor Niederle, majd  pedig a sztálini Szovjetunió  régészei aggattak  rá, a két világháború  között,  illetve az  1945 utáni  években. 

549 

ARRABONA  2006.  4 4 / 1 .  TANULMÁNYOK

Visszatérve a háztipológiához. Peter Salkovsky — amint ezt már könyve  tartalom­jegyzéke is világosan jelzi — az anyagot nem az olyan prioritások alapján  rendszerez­te, ahogyan ez számomra a leginkább logikusnak tű nt. Könyvében elő bb a házak alap­rajzi  sajátságait  taglalja,  majd  pedig  az  oszlophelyek  kiosztására  koncentrál.  Oly módon tárgyalva e tárnokát, hogy az egyes csoportokat a tető szerkezet  rekonstrukció­ja  alapján  különíti  el.  Csak  az  alaprajzok  és  a  tető szerkezet­típusok  elemzése  után, harmadik  helyen  következnek  az  egyes  tüzelő berendezés­típusok.  Peter  Salkovsky eljárása  egyáltalán nem egyedi. E módszertant  követi a telepfeltárásokat  közlő  publi­kációk  jelentő s  hányada.  Hozzá  kell  tenni  nemcsak  a  szlovák  régészetben,53  vagy Magyarországon,54 hanem  a német  nyelvterületen55,  vagy Skandináviában56  is. 

Fentebb  már  utaltam  arra  a  gyakorlati  okra,  amely  miatt  felfogásom  szerint  a tüzelő berendezéseket  az oszlophelyek  elő tt  lehet  és kell tárgyalni.  így itt csak megis­métlem:  eljárásom  gyakorlati  kiindulópontja  az  volt,  hogy  a  tüzelő berendezéseket általában  könnyebb  tipizálni, mint  az oszlophelyeket.  Különösen  akkor, ha egy adott házban  az oszlophelyekbő l  kettő nél  többet  is sikerült kibontani. A gyakorlati  okokon túl  azonban  egy  ilyen  megközelítésre  sarkallt  a  köznépi  házépítés  magyarországi kutatástörténete  is. A magyar parasztház múltját  feltárni  igyekvő  kutatásoknak  majd­nem a kezdetéig kell visszanyúlni,  ahhoz a két világháború között megjelent  néprajzi szakirodalomhoz, amely a „házfejlő dést"  kutatta. E szakirodalomban ugyanis akkor is találhatók  hasznos  kiindulópontok,  ha  az  újabb  feltárások  egyértelmű vé  tették  az ekkor kidolgozott  fejlő dési  séma valószínű tlen voltát.57  Bátky Zsigmond  azon dolgo­zataiban  találhatók  további vizsgálódásra  késztető   gondolatok,  amelyekben  a tüzelő ­berendezés  fontossága  mellett  érvelt.58  A nyitott  vagy  zárt  tű zhelyet  tekintve  egy olyan  szerkezeti elemnek,  amelynek helye és kialakítása  igencsak kihatott  a hipoteti­kus  „házfejlő dés"  menetére.  Bár  a  késő bbiekben,  az  1950­es  évektő l  kezdve  feltárt házak  az  általa  elméleti  alapon  megrajzolt  sémákat  nem  igazolták,  a  II. világháború utáni idő kben tevékenykedő  néprajzkutatók  mégis megtartották Bátkynak a tüzelő be­rendezések  fontosságát  hangsúlyozó  nézetét.  Tették  ezt  annak  ellenére,  hogy  maga Bátky  Zsigmondot  egy  igencsak  sajátos,  jórészt  negatív  elemekbő l  összeálló  hírnév vette körül az  1945 után munkába  álló néprajzkutatók  körében.59  Ső t e negatív meg­ítélés  egyes  elemei  a  régészeti  szakirodalomba  is bekerültek,  a Méri  István  1952­es, úttörő   munkájának  bevezető jében  megjelentetett  tudománytörténeti  összefoglaló révén.60  így is azonban:  az újkori  parasztház  történelmi elő zményeirő l  értekező  nép­rajzkutatók  mind kiemelték  a tű zhely  fontosságát.  Ezt tette K. Csilléry Klára,61 Bara­bás Jenő ,62 Dám László,63 Balassa M. Iván,64 vagy — végül, de  egyáltalán  nem utol­só sorban — Sabján Tibor.65  Ső t, a Bátky munkásságát kritikai felhangokkal  ismerte­tő   Méri  Istvánnál  is megtalálható  a kemence  fontosságát  hangsúlyozó  nézet.  Dolgo­zataiban  mindig részletesen  kitért  a házak kemencéire,  az egyes  veremház­maradvá­nyok  leírása  során  pedig  következetesen  elő bb  a  tüzelő berendezésrő l  szólt,  és  csak utána vette  számba a tető t  tartó  ágasfák  gödrét.66 

A szakirodalom  rövid  áttekintése  tehát  igencsak  megerő síti  a  dolgozatom  elején megfogalmazott  szabályt. Azt, hogy egy­egy veremház  esetében  a  tüzelő berendezést az oszlophelyek elő tt érdemes leírni és vizsgálni. Emellett ugyanis nemcsak a  fentebb már  taglalt  gyakorlati okok szólnak, hanem  a szakma hagyományai  iránti  tisztelet  is. 

550 

TAKÁCS MIKLÓS  A MÉNFÓCSANAK —­ 1990­9I­BEN  FELTÁRT, ÁRPÁD­KORI  VEREMHÁZAK 

FÜGGELÉK A veremházak  osztályozása 

Az objektum alaprajzi  típusa A  Kerek alaprajzú  lakóépület B  Ovális alaprajzú  lakóépület C  Négyszög alaprajzú,  azaz négyzet,  trapéz vagy trapezoid  formájú  veremház D  Hossznégyszög alaprajzú  épület E  Összetett  alaprajzú  veremház F  Egyéb, illetve pontosan  nem meghatározható  alaprajzú 

A tüzelő berendezés  típusa I. Tüzelő berendezés  nélküli  építmény 

II.  Nyílt  tű zhely III.  Gödörtű zhely IV.  Kő kemence V. Agyagkemence 

VI. Vegyes falazatú,  azaz kövekbő l  és agyagból épített  kemence VII. Több tüzelő berendezés  egy házon  belül 

VIII.  Egyéb, illetve meg nem határozható  típusú  tüzelő berendezés 

A tüzelő berendezés  helye 0.  hiányzik a  tüzelő berendezés 1.  az objektum  központi  részén 2.  az objektum  sarkában,  a gödör  fala  mellett 3.  az objektum  sarkában,  részben  a falba  vájva 4.  az objektum  sarkában,  teljes  kiterjedésében  a falba  vájva 5.  az  objektum  sarkában,  a  gödör  fala  mellett,  a  kemence  szája  a  téglalap 

hosszabb oldalpárjával  párhuzamos 6.  az  objektum  sarkában,  részben  a  falba  vájva,  a  kemence  szája  a  téglalap 

hosszabb oldalpárjával  párhuzamos 7.  az objektum  sarkában,  teljes  kiterjedésében  a falba  vájva,  a kemence  szája 

a  téglalap hosszabb oldalpárjával  párhuzamos 8.  az objektum sarkában, a gödör fala mellett, a kemence szája  a téglalap rövi­

debb oldalpárjával  párhuzamos 9.  az  objektum  sarkában,  részben  a  falba  vájva,  a  kemence  szája  a  téglalap 

rövidebb oldalpárjával  párhuzamos 10.  az objektum  sarkában,  teljes  kiterjedésében  a falba  vájva,  a kemence  szája 

a téglalap  rövidebb oldalpárjával  párhuzamos 11.  az egyik oldal középső  harmadában,  a gödör fala  mellett 12.  egyéb, vagy pontosan  meg nem határozható  helyen 

A tető t  támasztó  ágasfák  száma és  helye 1.  Ágasfák,  ill. más belső   tárnok nyomai nélküli veremház. 2.  Egy vagy két központi oszloppal alátámasztott  tető szerkezetű   veremház. 3.  Két ágasfás veremház, ezek két egymással szembeni oldalfal középső  részén álltak. 4.  Három ágasfás veremház,  ezek az építmény közepén,  illetve két  egymással 

szembeni oldalfal  középső   részén  álltak. 5.  Három  ágasfás  veremház.  Két  ágasfa  a  tüzelő berendezés  oldalfalaihoz 

képest merő leges  falak  középvonalában  állt,  a harmadik  pedig a  tüzelő be­rendezés  fala  középvonalában  állt. 

551 

ARRABONA  2 0 0 6 . 4 4 /  1.  TANULMÁNYOK

6.  Négy ágasfás veremház, ezek párban álltak két egymással szemben  oldalfal középső   részén. 

7.  Négy ágasfás veremház. Az oszlophelyek közül kettő  az egymással szembe­ni oldalfal  közepén  található,  további kettő  pedig az egyik merő leges  oldal mentén,  egymás  közelében. 

8.  Négy ágasfás veremház. Az oszlophelyek a veremház négy oldalának középső  részén álltak. 

9.  Négy ágasfás veremház. Az oszlophelyek a veremház négy sarkában  álltak. 10.  Öt ágasfás  veremház. Az oszlophelyek közül az egyik egy központi oszlop­

hely,  a másik négy pedig a sarkokban  álló  oldaltám. 11.  Hat  ágasfás  veremház. Az oszlophelyeket  mind  két,  egymással  átellenben 

levő  oldalfal  mentén  állították  fel 12.  Hat  ágasfás  veremház.  Az oszlophelyek  közül  négyet  két,  egymással  átel­

lenben levő  oldalfal  mentén,  a maradék kettő t, viszont a másik két  oldalfal középvonalában  állították  fel. 

13.  Nyolc ágasfás  veremház. Az oszlophelyek  mind  két,  egymással  átellenben levő  oldalfal  mentén  állították  fel. 

14.  Nyolc vagy több oszlophellyel rendelkező  veremház. Az oszlophelyek közül kettő   egy­egy oldal középvonalában  álló szelemenágas  helye. A szelemen­ágasra merő leges oldalfalakat  pedig 3­3 vagy ennél több, oszlophely tagol­ja, nagyjából  szimmetrikus  elrendezésben. 

15.  Kilenc  ágasfás  veremház,  3x3­as  elrendezésben.  Azaz  három­három  a  két fal  mellett,  további három  az objektum  középvonalában,  oly módon,  hogy a középső  oszlophely a ház középpontjában  található. 

16.  Kilenc vagy több oszlophellyel  rendelkező  veremház. Az oszlophelyek  közül kettő  egy­egy oldal középvonalában  álló szelemenágas helye. Közöttük lega­lább egy középágas áll. A szelemenágasokra merő leges oldalfalakat pedig 3­3 vagy ennél több oszlophely tagolja,  nagyjából  szimmetrikus  elrendezésben. 

17.  Az oszlophelyek részben vagy egészben  a ház gödrén kívül  találhatók. 18.  Egyéb,  azaz  aszimmetrikus,  illetve  pontosan  nem  meghatározható  számú 

ágasfával  alátámasztott  tető szerkezet. 

A bejárat  helye 1.  a tüzelő berendezés  nélküli épület  egyik hosszabb oldalán  nyílt 2.  a tüzelő berendezés  nélküli épület  egyik rövidebb oldalán  nyílt 3.  a tüzelő berendezéssel  szembeni oldalon,  az oldal középső   harmadában 4.  a tüzelő berendezéssel szembeni oldalon, a tüzelő berendezéshez közeli harmadban 5.  a  tüzelő berendezéssel  szembeni  oldalon,  a  tüzelő berendezéssel  ellentétes 

harmadban 6.  a  tüzelő berendezés  melletti,  merő leges  gödörfalon,  a  tüzelő berendezéssel 

ellentétes  oldalon. 7.  a  tüzelő berendezéshez  képest  átellenes  merő leges  oldalon,  a  tüzelő beren­

dezéshez  közelebbi  sarokban. 8.  a  tüzelő berendezéshez  képest  átellenes  merő leges  oldalon,  a  tüzelő beren­

dezéstő l  távolabbi  sarokban. 9.  a veremház bejáratának  a helyét nem  lehet  meghatározni 

552 

TAKÁCS MIKLÓS  A MÉNFŐ CSANAK —  1990­9I­BEN  FELTÁRT, ÁRPÁD­KORI VEREMHÁZAK 

JEGYZETEK 

1  Egy tudományos  elemzés  keretei  egyáltalán  nem,  vagy  csak  igen  korlátozott  mértékben  alkalma­sak érzelmi tartalmak kifejezésére.  így a Ménfő csanak­Szeles­dű lő i  veremházak  formai  sajátságait tárgyaló  dolgozatomban  csak  egy  jegyzet  keretei  között,  és  itt  is  csak  röviden  utalhatok  arra, milyen pozitív érzelmi töltetet jelent  számomra  az, hogy Tomka Péter 65. születésnapjának  ünnep­lésére  szolgáló  kötetbe  írhatok  tanulmányt.  Talán  azonban  maga  a  témaválasztás  kifejez  valamit az érzelmi  „felhangokból".  Életutamat  az  1990­9l­es,  ménfő csanaki  ásatás  alapvető   módon  átala­kította. A Győ r környéki  leletmentésekben  való  részvételre  pedig Tomka Péter kért  fel. A középko­ri  leletek  „felelő sének"  a  feladatkörét  kaptam.  Egy  olyan  csapat  tagjává  váltam,  ahol  a  Tomka házaspáron  kívül  Figler  András,  Jerem  Erzsébet,  és  végül,  de  egyáltalán  nem  utolsó  sorban  — ekkor még  csak  leendő   feleségem  — T. Németh  Gabriella  volt  a  régész  képzettségű   ásató. 

2  XJM RA 730­71. 3  XJM RA 51­76. 4  XJM RA 395­68. 5  Győ r  vármegye  települései  a  18­19.  századi  kéziratos  térképeken.  Szerk.:  Néma  Sándor.  Győ r 

2003,  148, 236. 6  Röviden  ismerteti  a  törvényi  hátteret,  a paragrafusok  felsorolásával:  Tomka  et  alii  1994,  378. 7  Az  ásatási  eredményekrő l  szóló  első   gyorsjelentések:  Figler  András­Jerem  Erzsébet­Sző nyi  Esz­

ter­Takács  Miklós­Tomka  Péter:  Győ r­Ménfő csanak,  Szeles  dű lő .  RF  I.  44  (1992)  11­13; Németh­Sző nyi­Takács­Tomka  1993,  12­14.  Tomka  et  al.  1994,  381­382. Az  1990­91­es  lelet­mentés  középkori  leleteit  az  alábbi  dolgozatokban  foglaltam  össze:  10­14.  századi  falvak  a Kisal­földön  (Kerámia,  építmények,  településszerkezet).  Kandidátusi  értekezés.  Kézirat.  Budapest­Győ r 1993,  303­308;  Takács  1993,  16­40.; Uő .: Honfoglalás­  és kora Árpád­kori  telepfeltárások  az  Ml autópálya  nyugat­magyarországi  szakaszán.  In: A magyar  honfoglalás  korának  régészeti  emlékei. Szerk.:  Wolf Mária­Révész  László. Miskolc  1996,  197­217.;  Sabján­Takács  2003,  95­119. 

8  Takács Miklós: A kisalföldi,  Árpád­kori  cserépbográcsok  pontosabb  idő rendje  (Egy kísérlet  a  lelet­anyag  rendszerezésére).  HÓMÉ  30­31/2  (1993)  447­479;  Uő .:  Formschatz  und  exaktere Chronologie  der  Tongefässe  des  10.­14.  Jahrhunderts  der  Kleinen  Tiefebene.  Acta  ArchHung 48(1996)  135­195. 

9  E leletre  már  a  feltárás  első  közlésében  is utaltam:  Németh­Sző nyi­Takács­Tomka  (1993),  14. 10  Köszönettel  tartozom  M. Egry Ildikónak,  hogy e ház,  és  a  gázvezeték­leletmentés  más  Árpád­kori 

objektumai  közlésére  felkért. 11  XJM R.A.  51­76. 12  Figler András:  Győ r­Fövenyesdomb,  Ml  A/7  anyagnyerő   déli  területe.  RF I. 45  (1993)  11­12. 13  Csak  a  ménfő csanaki  lelő helyhez  legközelebb  eső   két  helyszínt  emelem  ki:  Figler  András: 

Börcs­Paphomlok  dű lő   (Ml  Börcsi pihenő )  RF I. 46  (1994)  7.; Figler  1996,  18­19. 14  Havassy­Selmeczi  (szerk.)  1992;  Utak  a  múltba.  Az  M3­as  autópálya  régészeti  leletmentései. 

Szerk.:  Raczky  Pál­Kovács  Tibor  et  al. Bp.  1997;  Úton,  útfélen.  Múzeumi  kutatások  az  M5  autó­pálya  nyomvonalán.  Felelő s  kiadó: Vörös Gabriella,  Szeged  2003;  Kincsek a város  alatt.  Budapest régészeti  örökségének  a  feltárása,  1989­2004.  Szerk.:  Zsidi  Paula.  Bp.  2005,  19­31;  79­100;  A nagy  kiterjedésű   leletmentések  feldolgozásának  a  nehézségeit  jól  tükrözi,  hogy  eddig  még  csak egyetlen  ilyen  lelő helyrő l  jelent  meg,  a  teljesség  igényével  írott  monográfia:  Kompok­Kistér. Újkő kori,  bronzkori,  szarmata  és  avar  lelő hely. Leletmentő   ásatás  az  M3­as  autópálya  nyomvona­lán.  Szerk.:  Petercsák Tivadar­Szabó  J.  József. Eger,  1999. 

15  Vaday  1997, 11. 16  M. Egry Ildikó­Sző nyi  Eszter­Tomka  Péter­Vaday Andrea:  Győ r­Ménfő csanak,  Bevásárlóközpont. 

RF I. 49  (1997)  72­73. 17  M.  Egry  Ildikó­Sző nyi  Eszter­Tomka  Péter:  Győ r­Ménfő csanak,  Bevásárlóközpont.  RF  I.  51 

(1998)  30.  A  lelő hely  kútjainak  összesítő   közlése:  Sző nyi,  Eszter:  Römische  Brunnen  in  der Kleinen Tiefebene.  Antaeus  26  (2003),  141­158.,  és különösen  145. 

18  A Régészeti  Füzetek  című   sorozat  megszű nése  miatt  ezen  év  feltárásairól  sajnos  nem  jelent  meg elő zetes  közlés. 

19  Tomka  Péter:  Győ r­Ménfő csanak,  Bevásárló központ.  RKM 1998, Bp. 2001, 148. 

553 

ARRABONA  2006.  4 4 / 1 .  TANULMÁNYOK 

20  M. Egry  Ildikó: Győ r­Ménfő csanak,  Széles­földek.  RKM 2001, Bp. 2003,  169. 21  M. Egry Ildikó:  Győ r­Ménfő csanak,  Burkus­földek.  RKM 2004, Bp. 2005, 222­223. 22  M. Egry Ildikó  szíves  szóbeli  tájékoztatása  szerint,  amelyért  hálás köszönettel  tartozom. 2 3  E  terület  vonatkozásában  talán  érdemes  egy  sajátos,  régészeti  névadást  rögzíteni.  Az  autópályás 

leletmentést végző k körében  az  itt emelkedő   dombot  1990 nyarától Pokoltető nek  volt szokás nevez­ni. Egy olyan eseménysor  következtében,  amelyben kötetünk  ünnepeltje  igencsak aktív szerepet ját­szott. A megnevezés kialakulásának  első  lépéseként  a pálya nyomvonalát megtervező  cég munkatár­sai  elhordásra  ítélték  a  feltárás  melletti,  mintegy  egy  hektár  kiterjedésű   hordalékkúpot.  Döntésük Tomka  Péter  ellenállásába  ütközött. A terület  korábbi bejárása  ugyanis  számos  felszíni  leletet  ered­ményezett. A „bonyolító vállalat"  azonban  ragaszkodott  az  elhordás  ötletéhez.  így egy újabb  terep­bejárást  kellett végre hajtani,  immár  nyári hő ségben.  E feladat  irányítását  (is)  Tomka  Péter  vállalta magára.  Több  egyetemistával  alaposan  és  többször  is bejárta  az  adott  helyszínt.  A nyári  hő ségben folyó munkához  nem szokott egyetemisták pedig a bejárás  a Pokoltető  név adásával örökítették meg. A történet  folytatása  is tanulságos:  a Pokoltető   e bejárást  révén  sem  tudott  volna  megmenekülni  az azonnali  elhordástól.  A  „bonyolító  vállalat"  munkatársai  csak  akkor  álltak  el  ötletüktő l,  amikor Tomka Péter  a domb központi  részén  egy sávot lehumuszoltatott,  és az objektumfoltok  sokaságával kellett  szembesülniük.  A 2000­es  évek elején  pedig már  e szempont  is viszonylagos  értékű vé  vált. 

24  A feltárássorozat  római  kori  leleteinek  összefoglaló  közlései:  Sző nyi  Eszter:  Landwirtschaftliche Siedlungen  hinter  dem  Limes. Balácai közlemények  9  (2005)  401­402,  404­405. 

25  Vaday  1997, 11. 26  Ilyet  közölt  Fertő szentmiklósról:  Gömöri  János:  Castrum  Supron.  Sopron  vára  az  Árpád­korban. 

Sopron  2002,  173. old.,  137. kép. 27  Erdélyi  István  ­  Szimonova  Eugénia:  Ausgrabungen  in  der  Gemarkung  von  Vásárosnamény­

Gergelyiugornya  (Vorbericht). Acta ArchHung  39  (1987)  287­312.,  5.  ábra. 28  E meghatározással  történt  meg  a 607­es  objektum  első  közlése  is: Takács  1993, 35. old.,  11. kép. 29  Méri  István: Árpád­kori  szabadban  levő  kemencék.  ArchÉrt  90  (1963)  273. 30  Részletes  feldolgozása:  Sabján­Takács  2002,  95­119. 31  Egy korábbi dolgozatomban  (Sabján­Takács 2002,107.)  feltételes módban utaltam arra, hogy a Szeles­

dű lő i 398­as objektumot  esetleg kerek alaprajzú  épület nyomaként  is értelmezni  lehet  (4. ábra). Mivel azonban az adott  objektum  alaprajzában  érzékelhető k a sarkok, e besorolási lehető séget el kell vetni. 

32  A bejárat  helyének  megállapítását  az  akadályozza,  hogy  azt  a  gödör  ívelése  alapján  két  helyen  is feltételezhetjük:  vagy  a kemencével  szembeni  hosszoldalon,  a  kemencéhez  közeli  sarokban,  vagy pedig  a kemencéhez  képest  távolabbi,  rövidebb  oldal  sarkában. 

33  Takács  1993,  18­21. 34  Ilyen veremházak  példái  a kisalföldi  régióban:  Takács  1993, 21. 35  Méri  1964,  10. 3 6  Takács  1993,  24­26. 3 7  Takács  1993, 24. 38  Az elkülönítés alapjául az szolgált, hogy a néprajzi  szakirodalom — Bátky Zsigmond alapvetése  (Bátky 

1941,  171.)  óta — nagy hangsúlyt  fektet  a nyüt tű zhely és a zárt kemence  megkülönböztetésére. 39  Erre utalhat  nemcsak  a  régió  összes korai Árpá«^­kori  ásatásán  tapasztalható  hiánya,  hanem  az  is, 

hogy a klasszikus  szépségű ,  Mosonszentmiklós­Pál­majori  példája  viszont  határozottan  az  Árpád­kor  végére  keltezendő .  A  lelő hely  egészének  első   leírása:  Figler  1996,  19.  A  ház  első   közlése: Takács Miklós: Az Árpád­kori  köznépi  lakóház kutatása,  különös  tekintettel  az  1990­es évekre.  In: Cseri­Tárnoki  (szerk.)  2001, 107.  (A hivatkozott  munkában  még nem különítettem  el a  kő kemen­cét  és  a vegyes  falazatú  kemencét!) 

4 0  Irásné  Melis  1992,  4,  5. kép;  Terei  György:  Elő zetes jelentés  a  Kő érberek­Tóváros­lakópark  terü­letén  folyó Árpád­kori  falu  feltárásáról.  RKM 2004,  Bp. 2005, 3. kép. 

4 1  Bóna  István:  VII.  századi  avar  települések  és  Árpád­kori  magyar  falu  Dunaújvárosban. FontArchHung.  Budapest  1973, 70. old.,  9. kép. 

4 2  Méri István: Árpád­kori falusi és gabonaő rlő  és kenyérsütő  berendezések. MMMK1969­70, 77­79, III. ábra. 4 3  Emellett  érvelt  Balassa  1985, 64. Meg kell  azonban jegyeznem,  hogy  a koncepcióját  ért  bírálatok 

(első sorban  Kovalovszki  J.  cím  nélküli  felszólalása.  In:  Barabás­Fodor­Kovalovszki­Balassa:  Vita a  magyar  lakóház  középkori  történetérő l.  Ethnographia  99  (1988),  252.)  hatására  egy  valamivel késő bbi  munkájában  már jóval  óvatosabban  fogalmaz:  Balassa  1989a,  121. 

554 

TAKÁCS MIKLÓS  A MENFOCSANAK —  1990­9I­BEN  FELTART, ARPAD­KORI VEREMHAZAK 

44  E név annak  ellenére  honosodott  meg, hogy  az  adott  részletet  1952­ben  Méri  István  még  „oszlop­lyuknak"  nevezte:  Méri  1952,  58. Érdekes  módon  azonban  már  nemzedéktársai  és  tanítványai  is „cölöplyukként"  tartják  számon  az  adott  részletet:  Bóna  1973, 14  (1. obj. leírása),  15.  (2. obj. leí­rása),  16.  (4. obj.  leírása). 

45  Kovalovszki  Júlia:  Árpád­kori  házak Visegrád­Várkertdű lő n.  In:  Cseri­Tárnoki  (szerk.)  2001, 90. old.,  10. kép. 

4 6  Nagy Ágnes­Gallina  Zsolt  et  al.: Késő  Árpád­kori  nagyméretű ,  földbe  mélyített  építmények  Orda­csehi­Bogaszegen.  In: Cseri­Tárnoki  (szerk.)  2001, 3, 6,  13. kép. 

4 7  Méri  1964,  11. old.,  3. kép. 4 8  Sabján  Tibor: A veremház  rekonstrukciója.  In: Bencze  Zoltán­Gyulai  Ferenc­Sabján  Tibor­Takács 

Miklós:  Egy  Árpád­kori  veremház  feltárása  és  rekonstrukciója.  Monumenta  Historica Budapestinensia  X. Bp.  1999,  139. 

4 9  Első ként  emeli  ki ezen  alaprajzi  elrendezés  fontosságát:  Vékony Gábor:  Késő  népvándorláskori  és Árpád­kori  települések  Tatabánya­Dózsakertben.  In:  Komárom  megye  története  I.  köt.  Fő szerk.: Gombkötő   G. h.é.n.  [1988], 284. Összefoglalóan,  és a néprajzkutató  szemével elemezte  ezen  alap­rajzi  típust  Balassa  1989b,  68­69.  (A  dolgozat  címével  ellentétben  az  itt  felsorolt  veremházak mind  a Kárpát­medence  nyugati  ill. északnyugati  részén  kerültek  kibontásra!) 

50  A  Kéménd­kiskukoricási  házak  legfontosabb  jellemző jeként  emelte  ki  meneteles  bejáratukat Nevizánszky  Gábor:  Meneteles  bejáratú  házak  Kéméndrő l.  Castrum  Novum  1(1982)  67­75. 

5 1  Ha  a biztos  példákat  szorozzuk  össze  ( 5 x 7 x 1 1 x 1 7 x 8 )  52360  lehetséges  variánst  kapunk. 52  Salkovsky,  Peter:  Häuser  in  der  frühmittelalterlichen  slawischen  Welt.  Archaeologica  Slovaca 

Monographiae.  Studia  Instituti Archaeologici  Nitriensis Academiae  Scientiarum  Slovacae.  Tomus VI. Nitra  2001,  16­69. 

53  Egy­egy  kiragadott  példaként  lásd:  Kraskovská,  Ludmila:  Slovanska  chata  v  Blatnom.  StZ  24 (1988)  97;  Habovstiak,  Alojz:  Prispevok  k  poznaniu  nasej  nízinnej  dediny  v XI­XIII.  storoci.  SlA 9(1961)  456  (a  25. obj. leírása);  Cheben,  Ivan: Vysledky záchranného  vyskumu  v Patinciach.  StZ 23(1987)  313.  (a koraközépkori  objektumok  összevont  leírása). 

54  Egy­egy  kiragadott  példaként  lásd:  Mesterházy  Károly:  Településásatások  Veresegyház­Ivacson. CommArchHung  1983, 134­135  (1. és 2. ház  leírása);  Irásné  Melis  1992, 42.  (a  2.,  ill. 3. ház  leí­rása). 

55  Guyan  von  W.  U.:  Einige  Karten  zur  Verbreitung  des  Grubenhauses  in  Mitteleuropa  im  ersten nachchristlichen  Jahrtausend  und  einige  Hinweise  auf  das  archäologische  Problem  der völkerwanderungszeitlichen  Hausformen  in der  Schweiz.  JSGU 42  (1952)  174­182. 

56  Skov, Af Hans: Hustyper  i vikingetid  og  tidlig  middelalder.  Hikuin  21  (1994)  143. 5 7  Mesterházy  Károly: A többosztatú  ház  kialakulása.  Századok  125  (1991)  68­78. 58  Bátky Zsigmond:  Magyar  tű zhelyek  és háztípusok.  NÉrt  22  (1930)  113­116.;  Bátky  1941, 171. 59  A  Bátkyval  szembeni  ellenérzéseknek  egy  sajátos  tárházát  tartalmazza  a  két  alábbi  mű :  Vajkai 

Aurél:  A magyar  népi  építkezés  és  lakás  kutatása.  Bp.  1948,  16­17;  Gunda  Béla:  A magyar  népi építészet  kutatása  a  két  világháború  között  és  annak  kritikája.  MTA Társadalmi  Történeti  Tanul­mányok  Osztályának  Közleményei  5(1954)  374­378. 

60  Méri  1952,  52. 61  K. Csilléry Klára: A magyar  népi  lakáskultúra  kialakulásának  kezdetei.  Bp.  1982,  194­202. 62  Barabás  Jenő :  Alaprajz,  lakásfunkció,  tű zhely.  In:  Barabás  Jenő ­Gilyén  Nándor:  vezérfonal  népi 

építészetünk  kutatásához.  Bp. 1979,  65­83;  Barabás  Jenő ­Ortutay  Gyula: Magyar  néprajz.  Corvi­na  [Bp. 1979], 139­142; Barabás Jenő ­Gilyén Nándor:  Magyar népi építészet. Bp.  1987,159­166. 

63  Dám  László: A lakóház  táji változásainak  és  történeti  fejlő désének  problémái  az Alföldön.  In: Fal­vak,  mező városok  az Alföldön.  Szerk.:  Nóvák László­Selmeczi  László. Acta Musei de Arany  János nominati  IV. Nagykő rös  1986, 238. 

54  Balassa  1985; 46; Balassa  1989a,  120­122;  Balassa  1989b,  69. 65  Sabján  Tibor: A búbos  kemence. Terc, Budapest  [20022],  12. 66  Méri  1952,  58, Méri  1964,  10. 

555 

ARRABONA  2006.  4 4 / 1 .  TANULMÁNYOK 

IRODALOM 

BALASSA 

1985 

1989a 

1989b 

BÁTKY 

1941 

Balassa  M.  Iván:  A parasztház  évszázadai.  A magyar  lakóház  középkori  fejlő dé­sének vázlata.  Békéscsaba  1985. 

Balassa  M.  Iván: Az alföldi  lakóház  történeti  fejlő dése.  In: Építészet  az  Alföldön. I.  köt.,  Szerk.:  Nóvák  László­Selmeczi  László.  Acta  Musei  de  János  Arany nominati VI. Nagykörös  1989,  119­130. 

Balassa  M.  Iván:  A Kárpát­medence  északkeleti  térsége  lakóházfejlő désérő l.  In: Népi  építészet  a  Kárpát­medence  északkeleti  térségében.  Szerk.:  Szerk.:  Cseri Miklós­Balassa  M.  Iván­Viga  Gyula. Miskolc ­  Szentendre  1989,  63­84. 

Építkezés.  In:  Bátky  Zsigmond­Györffy  István­Viski  Károly:  A magyarság  tárgyi néprajza.  A magyarság  néprajza  1. köt.  Bp.  [1941],  124­245. 

CSERI­TÁRNOKI  (szerk.) 

2001  Népi  építészet  a  Kárpát­medencében  a  honfoglalástól  a  18.  századig.  Szerk.: 

Cseri Miklós­Tárnoki  Judit.  Szentendre­Szolnok  2001 

FIGLER 

1996  Figler András:  Mosonszentmiklós­Pál  major.  RF 47  (1996)  18­19. 

HAVASSY­SELMECZI  (szerk.) 1992 

IRÁSNÉ MELIS 

1992 

Régészeti  kutatások  az  M0  autópálya  nyomvonalán  II.  Szerk.:  Havassy Péter­Selmeczi  László. Bp.  1992. 

Irásné Melis Katalin: Árpád­kori  falvak  Szigetszentmiklós  határában.  In:  Havassy Péter­Selmeczi  László  (szerk.)  (1992),  41­70. 

MERI 

1952 

1964 

Méri  István:  Beszámoló  a  Tiszalök­rázompusztai  és  Túrkeve­mórici  ásatások eredményeirő l.  I. ArchÉrt  79  (1952)  49­67. 

Méri  István:  Árpád­kori  népi  építészetünk  feltárt  emlékei  Orosháza  határában. RégFüz  Ser  II.  12. Bp.  1964. 

NÉMETH­SZŐ NYI­TAKÁCS­TOMKA 

1993 

SABJAN­TAKACS 

2002 

TAKÁCS 

1993 

TOMKA et  al. 

1994 

VADAY 

1997 

Németh  Gabriella­Sző nyi  Eszter­Takács  Miklós­Tomka  Péter:  Győ r­Ménfő csa­nak,  Szeles dű lő .  RF I. 45  (1993)  12­14. 

Sabján  Tibor­Takács  Miklós: A ménfő csanaki  147. objektum  — feltárás,  rekonst­rukció, értelmezés.  In: Központok és falvak  a honfoglalás­  és Árpád­kori  Magyar­országon.  Szerk.  Cseh Julianna.  Tatabánya  2002,  95­119. 

Takács  Miklós: Falusi  lakóházak  és egyéb építmények  a Kisalföldön  a  10­16. szá­zadbari.  (Kutatási  eredmények  és  további  feladatok.)  In:  A Kisalföld  népi  építé­szete.  (A  Győ rött  1993.  május  24­25­én  megrendezett  konferencia  anyaga.) Szerk.:  Perger  Gyula­Cseri  Miklós. Szentendre­Győ r  1993. 7­53. 

Tomka Péter  és munkatársai: Az Ml  autópálya  Győ rt  elkerülő   szakaszának  régé­szeti feltárásai.  Közlekedési  és mélyépítéstudományi  szemle  44  (1994)  378­384. 

Vaday Andrea:  Győ r­Ménfő csanak.  RégFüz  I. 48  (1997), 11. 

556 

TAKÁCS MIKLÓS  A MÉNFŐ CSANAK —  1990­9I­BEN  FELTÁRT, ÁRPÁD­KORI VEREMHÁZAK 

1.  ábra Ménfő csanak  ­  Szeles dű lő i 32.; 71.; 72.; 73.; 81. objektumok 

557 

ARRABONA  2006.  4 4 / 1 .  TANULMÁNYOK 

2.  ábra Ménfő csanak  ­  Szeles dű lő i 85.; 113.; 141.; 142.; 121. objektumok 

558 

TAKÁCS MIKLÓS  A MÉNFŐ CSANAK —  1990­91­BEN  FELTÁRT, ÁRPÁD­KORI VEREMHÁZAK 

3.  ábra Ménfő csanak  ­  Szeles dű lő i  146.; 147.; 220.;  150.;  135.  objektumok 

559 

ARRABONA  2 0 0 6 . 4 4 /  1.  TANULMÁNYOK

4.  ábra Ménfő csanak ­  Szeles dű lő i  190.; 267 b.; 398.; 356.; 326.; 311.; 270.  objektumok 

560 

TAKÁCS MIKLÓS  A MÉNFŐ CSANAK —­ 1990­9I­BEN  FELTÁRT, ÁRPÁD­KORI VEREMHÁZAK 

5.  ábra Ménfő csanak  ­  Szeles dű lő i 415.; 453.; 473.; 452.; 459.;463.;472; 465.  objektumok 

561

ARRABONA  2 0 0 6 . 4 4 /  1.  TANULMÁNYOK 

6. ábra Ménfő csanak ­  Szeles dű lő i 492.; 96/60.; 581.; 503.; 504.  objektumok 

562

TAKÁCS MIKLÓS  A MÉNFŐ CSANAK —  1990­9I­BEN  FELTÁRT, ÁRPÁD­KORI VEREMHÁZAK 

7.  ábra Ménfő csanak  ­  Szeles dű lő i 642.; 614.; 658.; 438.; 607.; 461.; 93.  objektumok 

563

ARRABONA  2 0 0 6 . 4 4 /  1.  TANULMÁNYOK 

PIT­HOUSES FROM THE ARPAD AGE FOUND AT THE SITE OF MÉNFŐ CSANAK­SZELES  DÜLŐ  IN  1990­91 

This paper  aims  at  describing  the  pit­houses  of  the  10 th  ­11 t h centuries  uncovered  during  the  res­cue  excavations  connected  with  the  construction  of  the  Ml  Highway track  at  the  site  of  Ménfő csanak­Szeles dű lő  in  1990­91. The objects are described according to their formal  characteristics. Based on the applied  criterions  the  27 uncovered  pit­houses  can be grouped  into  16 variants but  6 objects  remain of uncertain  type. So, according  to the  applied  criterions  22 objects  fall  into  the  following  types: 

1.  Building of round  plan with open  fire  at  the  edge of the pit  and with  traces of a central  and  four side props. Its entrances  opened  opposite  to  the  fireplace.  (Object  147) 

2.  Object with oval plan and  solid walking level, without  a fireplace  and  any traces of poles. Its pro­jected  entrance  opened  on  one  of  its narrower  sides.  (Object  82). 

3.  Square  building  without  a  fireplace  and  with  the  traces  of  two  central  poles.  The  place  of  its entrance  is unidentifiable.  (Object  92) 

4.  Square building without  a fireplace  and with  the traces of two poles situated  along the central  line of  the  two opposite  sidewalls. The place  of its entrance  is unidentifiable.  (Objects  398  and  463) 

5.  Square  pit­house  with  a  fire­pit  in  one  of  the  corners  and  the  traces  of  two  poles  situated  along the central line of the two opposite  sidewalls. The place of its entrance  is unidentifiable.  (Objects 71,  146, 492,  581) 

6.  Square  pit­house with  a fire­pit  in  one  of  the  corners  and  the  traces  of  four  poles  situated  in  the central  third  of  the  sidewalls. The  place  of  its  entrance  is unidentifiable.  (Objects  73  and  465) 

7  .Square pit­house with  a fire­pit  in one  of the  corners  and  the  traces of four  poles  situated  in  the central  third  of the  sidewalls. The  entrance  opened  on the  side opposite  to  the  fire­pit  in the  cor­ner  falling  closer  to  the  fire­pit.  (Object  326) 

8.  Square  pit­house  with  a  fire­pit  in  the  middle  of one  of  the  longer  sidewalls  and  with  the  traces of  two  poles  along  the  middle  line  of  the  sidewalls  situated  at  right  angles  to  the  fireplace.  The place  of  its entrance  is unidentifiable.  (Object  614) 

9.  Square  building  with  a  stone  oven  in  one  of  the  corners  without  any  traces  of  poles. The  place of  its  entrance  is unidentifiable.  (Object  141) 

10.  Square building with a stone oven in one of the corners with the traces of two poles situated  in the central  third  of the  sidewalls. The place of its entrance  is unidentifiable.  (Objects  414  and  504) 

11.  Square  building  with  a  fire­pit  in  one  of  the  corners  and  the  traces  of  three  poles.  Two  of  the poles  stood  along  the middle  line  of  the walls  situated  at  right  angle  to  the  sides of  the  fireplace while  the  third  stood  along  the  middle  line  of  the  fireplace.  The place  of  its  entrance  is  uniden­tifiable.  (Object  96/60) 

12.  Square building without  a  fireplace  and  any  traces  of poles. The place  of  its  entrance  is  uniden­tifiable.  (Object  190) 

13.  Square  building  without  a  fireplace  and  with  the  traces  of  two  poles  situated  along  the  middle third  of  the  sidewalls. The place  of  its entrance  is unidentifiable.  (Object  270) 

14.  Square  pit­house  with  a  fire­pit  in  the  corner  of  one  of  the  longer  sides  and  the  traces  of  three poles. One of the poles stood  in the  centre  of the building while the other  two  situated  along  the middle  line  of  the  longer  sidewalls. The  entrance  opened  on  the  side  opposite  to  the  fire  pit  in the  opposite  corner  to  the  fire  pit.  (Object  85) 

15.  Square  building  with  a  stone  oven  in  one  of  the  sidewall  corners,  without  any  traces  of  poles. The  entrance  opened  on  the  side  opposite  to  the  oven.  (Object  267b) 

16.  Square  pit­house with  a clay oven  in  the  corner  of one  of the  longer  sidewalls with  the  traces  of four  poles  situated  in each  corner.  The place  of  its entrance  is unidentifiable.  (Object  32) 

The  paper  then  describes  the  applied  criterions  suggesting  that  the  characteristics  can  be  used for  the  description  and  categorisation  of  the  houses  in  the  following  order: 

1.  the  shape  of  the  pit­house 2.  the  type  of the  fireplace 3.  the  location  of  the  fireplace 4.  the  location  of  the poles  reflecting  the  roof  structure 5.  the  location  of  the  entrance. 

Miklós Takács

564

TAKÁCS MIKLÓS  A MÉNFŐ CSANAK —  1990­9I­BEN  FELTÁRT, ÁRPÁD­KORI VEREMHÁZAK 

GRUBENHAUSER AUS DER ARPADENZEIT,  ENTDECKT  1990­91  AM FUNDORT MÉNFŐ CSANAK ­  SZELES DŰ LŐ  

Vorgestellt werden  die  am  Fundort  Ménfő csanak  ­  Szeles  dű lő   in  den  Jahren  1990­91,  also  bei der  Sicherstellung  der Funde  im Zusammenhang  mit den Bauarbeiten  der Autobahn  Ml,  ausgegrabe­nen Grubenhäuser  aus dem  10­11. Jahrhundert.  Die Objekte werden nicht einzeln behandelt,  sondern nach  ihren  Formmerkmalen.  Die  am  Fundort  Ménfő csanak  ­  Szeles­dű lő   erschlossenen  27  Gruben­häuser  können  anhand  der  angewandten  Kriterien  als  16 Varianten  beschrieben  werden.  So, dass  6 Objekte  den  ungewissen  Fällen  zugeordnet  werden  mussten.  Nachstehend  die  22  Objekte  nach  den im Artikel  angewandten  Zuordnungsprinzipen: 

1.  Gebäude  mit rundförmigem  Grundriss, offener  Feuerstelle  am Rand  der Grube, mit Spuren  eines zentralen  und  vier  Seitenarmen.  Eingang  auf  der  Seite  gegenüber  der  Feuerstelle.  (Obj  147) 

2.  Objekt  mit ovalem Grundriss,  abgetretener  Laufebene,  also als Gebäude  einzustufen,  ohne  Feue­rungsanlage  und  Pfostenstellen.  Sein  fortsatzartiger  Eingang  befand  sich  an  der  einen  engeren Seite.  (Obj  82). 

3.  Gebäude  mit  quadratischem  Grundriss,  ohne  Feuerungsanlage,  mit  Spuren  von  zwei  zentralen Pfosten.  Die  Stelle  des Eingangs  konnte  nicht  bestimmt  werden.  (Obj.  92) 

4.  Gebäude  mit quadratischem  Grundriss, ohne Feuerungsanlage,  mit  Stellen von zwei, an  der Mit­tellinie von einander gegenüberliegenden  Seitenwänden befindlichen  Pfosten.  Die Stelle des Ein­gangs  konnte  nicht  bestimmt  werden.  (Obj. 398,  463) 

5.  Grubenhaus  mit quadratischem  Grundriss, mit  Grubenherd  in der  Ecke, mit  Stellen von  zwei,  an der  Mittellinie  von  einander  gegenüberliegenden  Seitenwänden  befindlichen  Pfosten.  Die  Stelle des  Eingangs  konnte  nicht  bestimmt  werden  (Obj. 71, 146, 492,  581) 

6.  Grubenhaus  mit  quadratischem  Grundriss,  mit  Grubenherd  in der  Ecke, mit  Stellen von vier,  im mittleren  Drittel  der  Seitenwände  befindlichen  Pfosten.  Die  Stelle  des  Eingangs  konnte  nicht bestimmt  werden  (Obj. 73. 465) 

7.  Grubenhaus  mit  quadratischem  Grundriss,  mit  Grubenherd  in der  Ecke, mit  Stellen von vier,  im mittleren  Drittel  der  Seitenwände  befindlichen  Pfosten.  Der  Eingang  befand  sich  auf  der  Seite gegenüber  der  Feuerstelle,  in  einer  Ecke nahe  des  Herdes.  (Obj.  326) 

8.  Grubenhaus  mit quadratischem  Grundriss, mit Grubenherd  in der Mitte der  einen Längsseite,  im Vergleich  zum  Herd  an  der  Mittellinie  der  senkrechten  Seitenwände  mit  Spuren  von  zwei Ver­zweigungen  (Baumgabeln).  Die Stelle  des  Eingangs  konnte  nicht  bestimmt  werden.  (Obj.  614) 

9.  Grubenhaus  mit  quadratischem  Grundriss,  mit  Steinofen  in  der  Ecke,  ohne  Pfostenstellen.  Die Stelle  des Eingangs  konnte  nicht  bestimmt  werden.  (Obj.  141) 

10.  Grubenhaus  mit  quadratischem  Grundriss,  mit  Steinofen  in  der  Ecke,  mit  Stellen  von  zwei,  im mittleren  Drittel  der  Seitenwände  befindlichen  Pfosten.  Die  Stelle  des  Eingangs  konnte  nicht bestimmt  werden.  (Obj. 415,  504) 

11.  Grubenhaus  mit  quadratischem  Grundriss,  mit  Grubenherd  in  der  Ecke,  mit  Stellen  von  drei Pfosten.  Zwei Baumgabeln  standen  im Vergleich  zur Längsseite  des  Ofens  an  der  Mittellinie  der senkrechten  Wände,  die  dritte  wiederum  an  der  Mittellinie  der  Ofenwand.  Die  Stelle  des  Ein­gangs  konnte  nicht  bestimmt  werden.  (Obj.  96/60) 

12.  Gebäude  mit  rechteckigem  Grundriss,  ohne  Herd  und  Pfostenstellen.  Die  Stelle  des  Eingangs konnte  nicht bestimmt  werden.  (Obj. 190) 

13.  Gebäude mit rechteckigem Grundriss, ohne Herd, Mit Stellen von zwei, im mittleren Drittel der Sei­tenwände befindlichen  Pfosten.  Die Stelle des Eingangs konnte nicht bestimmt werden.  (Obj. 270) 

14.  Grubenhaus  mit  rechteckigem  Grundriss, mit Grubenherd  in der  Ecke der  einen  Längswand,  mit Spuren von drei Pfosten.  Von den  drei Baumgabeln  befand  sich die  eine  in der  Mitte  des  Objek­tes,  die beiden  anderen  an  der  Mittellinie  von jeweils  einer  Längsseite.  Der Eingang  befand  sich an  der  Seite gegenüber  der  Feuergrube,  in  der  dem  Herd  entgegengesetzten  Ecke.  (Obj  85) 

15.  Gebäude mit rechteckigem  Grundriss, mit Steinofen  in der einen längsseitigen  Ecke, ohne  Pfosten­stellen.  Der Eingang befand  sich an der Seite gegenüber  dem Ofen,  direkt gegenüber.  (Obj. 267b) 

16.  Grubenhaus  mit  rechteckigem  Grundriss,  an  einer  der  Längsseiten  des  Hauses  mit  einem  in  der Ecke  ausgehöhltem  Lehmofen  und  vier  Pfosten  in den  einzelnen  Ecken.  Die  Stelle  des  Eingangs konnte  nicht bestimmt  werden. (Obj  32) 

In der  zweiten  Hälfte  der  Studie  werden  die  Kriterien  für  die  Beschreibung,  die  Zuordnung  der Häuser  erläutert.  Dem Verfasser  des  Artikels  zufolge  sind  die  qualitativen  Merkmale  in  nachstehen­der  Reihenfolge  anzuwenden 

Form  des  Grubenhauses Typ der  Feuerungsanlage Stelle  der  Feuerungsanlage Stelle  der  auf  die  Dachskonstruktion  hinweisenden  Pfosten Stelle  des  Eingangs 

Miklós Takács

565

ARRABONA  2 0 0 6 . 4 4 /  1.  TANULMÁNYOK 

566