Báthory István uralkodói portréja. In: Portré és imázs – Politikai propaganda és...

Hor n I ldi kó

BÁTHORY IST VÁ N U R A LKODÓI PORTR ÉJA

Templomban több mint pap,Az országban több mint király,

Véleménynyilvánításban több mint szenátor,Ítélkezésben több mint jogtudós,

A hadseregben több mint hadvezér,Az ütközetben több mint katona,

A balsors elviselésében és a sértések megbocsátásában több mint férfi ,A közszabadság védelmében több mint polgár,

A barátság ápolásában több mint barát,Társalgásban több mint bizalmas,

A vadászatban és a vadak megfékezésében több mint oroszlán,Az élet minden más terén több mint bölcs.1

Ha Báthory István elolvashatta volna Martin Cromer emlékező és tisztelgő sorait,2 minden bizonnyal elégedett büszkeség töltötte volna el, hiszen a warmiai püspök éppen azokat az erényeket kiemelve magasztalta, amelyeket ő maga is vezérelvnek választott és követett egész életén át. Báthory azok közé a koronás fők közé tarto-zott, akiknek megingathatatlan küldetéstudatuk, határozott vezetési koncepciójuk és gondosan megkomponált uralkodói személyiségük volt.

1 Martin Cromer: In memoriam Stephani Báthory Regis Poloniae. (Natus Anno Domini 1533. Mortus 1586.) In: Uő: De origine et rebus gestis Polonorum. Köln 1589. (In temp-lo plus quam Sacerdos / In Republica plus quam Rex / In sententia dicenda plus quam Senator / In iudicio plus quam Iurisconsultus / In exercitu plus quam Imperator / In acie plus quam Miles / In adversis perferendis iniuriisque condonandis plus quam Vir /In publica libertate tuenda plus quam Civis / In amicitia colenda plus quam Amicus / In con-victu plus quam Familiaris / In venatione forisque domandis plus quam Leo / In tota reliqua vita plus quam Philosophus.)

2 E híressé vált verset (néhány sora a wilnói Báthory Egyetem falán lévő emléktáblán is olvas-ható) latinul és magyarul is közli: Veress Endre: A történetíró Báthory István király. (Erdélyi tudományos füzetek, 60.) Kolozsvár 1933. 27.; valamint Csorba Tibor: A humanista Báthory István. Bp. 1944. 107. Bethlen Farkas ugyancsak beillesztette történeti művébe: Bethlen Farkas: Erdély története III. Báthory István trónra lépésétől Báthory Zsigmond uralkodásáig (1571–1594), VI–VII. könyv. Ford. Bodor András. Szerk. Kruppa Tamás. Bp. 2004. 166–167. Érdekesség, hogy a Báthory halálára írt verset később a svéd Gusztáv Adolf halálakor is idézték, Báthory felemlítése nélkül. Thomas Fuller: The holy state, and the profane state. London 1841. 312–313.

463 Ho r n I l d i k ó

I . A JÓ FE J EDELEM

Er a sm us és M ach i av ell i vonz á sá ba n

Bár nem volt semmilyen trón hivatalos várományosa, Báthory már évekkel a fejede-lemmé választása előtt tudatosan készült az uralkodásra. Ennek a várakozásnak és készülődésnek 1565-től lehetett valós alapja, amikor Erdély vezető politikusai János Zsigmond halálával már közeli realitásként számoltak, és a megoldatlan utódlási problémára, illetve az ország bizonytalan státuszának rendezésére koncentráltak. Báthory viszont mindezt csak távolról fi gyelhette, mert éppen ezekben az években, 1565 és 1567 között raboskodott Bécsben és Prágában, a császári udvarban, János Zsigmond fogságba vetett követeként. Történetírásunk hagyományosan ezt a két évet tartja döntő fontosságúnak szellemi fejlődésében; nyelveket tanult, renge-teget olvasott, és a császári könyvtárból kölcsönzött könyveknek köszönhetően elsősorban történelmi, fi lozófi ai ismeretei gazdagodtak. Krzysztof Warszewicki, István temetésekor mondott gyászbeszédében így jellemezte ezt az időszakot: „Fogságának egész idejét a leghasznosabb tanulmányokra fordította: egyrészt megismerkedett a múlt történelmével, másrészt a császári udvarban időző híres férfi akkal, külföldi követekkel kötött barátságot.”3

Feltehetően már ekkor a várt feladatra készült, Erasmus útmutatását megfo-gadva:

„Mielőtt uralkodnál, meg kell tanulnod uralkodni! Amint az embereknek is előbb nagy szorgalommal meg kell tanulniuk azt a mesterséget, amelyet majd űzni akarnak, ugyanúgy a fejedelemnek is elébb nagy-nagy gonddal meg kell ismernie az uralkodás

3 Warszewicki beszéde: Báthory István emlékezete. Szerk. Nagy László. Bp. é. n. 291. Vö. Báthory István erdélyi fejedelem és lengyel király levelezése. I–II. Szerk. Veress Endre. Kolozsvár 1944. I. XVIII–XIX.; valamint Csorba T.: A Humanista Báthory i. m. 14. A mai napig bizonytalanság tapasztalható Báthory István padovai tanulmányaival kapcsolatban. Az itáliai peregrinációk, illetve Báthory életében egyaránt jártas Veress Endre műveiben is egymásnak ellentmondó állítások olvashatóak, tehát nagyon fi gyelnünk kell a kiadási dátumra, mert korai műveiben még ő is Báthory padovai tanulmányairól írt. A félreértést nem is az okozta, hogy Báthory István hasonló nevű unokaöccse 1571 és 1573 között valóban Padovában tanult – bár sajnos kettejük összekeverésére is akad példa –, hanem az a tény, hogy a később fejedelemmé választott idősebb Báthory István 1549 kora őszén valóban megfordult a padovai egyetemen, és nevét bejegyezte az anyakönyvbe is. Veress Andreas: Matricula et acta Hungarorum in universitatibus Italiae studentium. I. Padua 1264–1864. Kolozsvár 1915. 42. Ezen a látogatáson alapul az az elképzelés, hogy Báthory itt szerezte széles körű humanista műveltségét. Valójában az akkor 16 éves ifj ú, a mantuai herceghez, Francesco Gonzagához férjhez menő Habsburg Katalin kíséretének a tagjaként érkezett Padovába, és ekkor tekintette meg az egyetemet, illetve a tiszteletükre rendezett lovagjátékokat. 1550 márciusában viszont már ismét Erdélyben volt.

Bá t h o r y I s t vá n u r a l k o d ó i po r t r é j a 3 56

elvét. […] nem nagy dolog, ha elnyű néhány citerát az, aki jó citerás akar lenni. Ám súlyos dolog lenne egy országot elnyűni, amíg a fejedelem megtanul uralkodni.”4

Erasmus mellett Machiavelli is hasznos tanácsot adott arra vonatkozóan, hogy milyen módszerek segítségével lehet elsajátítani az uralkodás tudományát.

„A fejedelemnek a történelmet kell tanulmányoznia, s fi gyelemmel kell kísérnie a nagy emberek cselekedeteit, megjegyeznie, miként jártak el háború idején, szemügyre vennie, mi okozta győzelmeiket és veszteségeiket, hogy emezektől megmenekedjék, amazokat pedig megismételhesse. Mindenekelőtt tegyen úgy, mint valamely nagy ember már ő előtte, aki egy korábbi, dicsőség és hír övezte férfi ú nyomában haladt, s annak tetteihez és cselekedeteihez tartotta magát.”5

Báthory mindkettőjük intelmeit megfogadta. Gyűjtötte és rendszeresen olvasta a történeti munkákat, ókoriak és kortársai műveit egyaránt. Később, már uralko-dóként maga is ösztönözte és támogatta az ilyen témájú művek megírását, illetve kiadását. A térképek, földrajzi leírások is érdekelték, ám legjobban a hadtudo-mánnyal foglalkozó írások és a nagy államférfi akról szóló történetek kötötték le. Leveleiben, beszédeiben sokszor idézte híres emberek tetteit és mondásait, ám leginkább hárman hatottak rá. Legerősebben Julius Caesar, akinek valamelyik műve, vagy egy róla szóló írás mindig Báthory keze ügyében volt, akárhol tartóz-kodott. Mellette Hunyadi Mátyás, a magyar múlt s főként erdélyi kötődései miatt, és mert az ő halálától kezdve számolták az ország romlását. A Báthory család több olyan értéktárgyat is őrzött („aranyas kupa, lábas medence”), amely a hagyomány szerint Mátyás király kincstárából származott. Saját kortársai közül Báthory V. Károlyt tekintette példaképnek, akinek udvarában bátyja, Báthory Kristóf né-hány évig nevelkedett, és akivel ifj ú apród korában Augsburgban ő is személyesen találkozhatott, s nem utolsósorban akinek Erasmus Institutiója is szólt.6

Báthory az uralkodás alapjait könyvekből sajátította el. Olvasmányait személyes tapasztalataival kiegészítve tudatosan alakítgatta azt az eszményi uralkodóképet, amelyet követni akart. Bár az alapvető vonások nem változtak, Báthory számára ez a kép soha nem merevedett egy végleges ikonná. Az uralkodó magatartásának, kötelességeinek, példamutatásának kérdése egész életében foglalkoztatta, ami nem meglepő, hiszen a könyvek alapján megálmodott ideál sokszor tűnt elérhetetlennek

4 Rotterdami Erasmus: A keresztény fejedelem neveltetése. Ford. Csonka Ferenc. Utószó: Barlay Ödön Szabolcs. Bp. 1992. 62.

5 Niccolò Machiavelli: A fejedelem. Ford. Lutter Éva. Bp. 1987. 82–83. 6 Martian Julián: Magyarok V. Károly császár udvartartásában (1546–1547). Erdélyi Múzeum,

1910. 53–54.; Báthory István emlékezete i. m. 290.

3 66 Ho r n I l d i k ó

a regnáló uralkodó napi problémáinak látószögéből. Nem írt királytükröt, de az önmaga elé állított fejedelmi képmást igyekezett a környezetével is megismertetni és elfogadtatni. Elképzelései könnyedén kibonthatóak a beszédeiből, cselekedeteiből, a róla készült tudósításokból, uralkodói önreprezentációjából és propagandájából.

Sokkal nehezebb viszont visszakövetkeztetni azokra a forrásokra, amelyekből ez a kép összeállt. Báthory könyvtárjegyzéke nem maradt ránk, de ha ismernénk, valószínűleg ezzel sem jutnánk sokkal előbbre. Jól ismert könyvvásárlási szokásai alapján ugyanis azt látjuk, hogy szinte minden, az érdeklődési körébe vágó mun-kát igyekezett megszerezni, akkor is, ha ritkaságnak számított, vagy ha kézirat-ban volt.7 A magánkönyvtárak kutatóinak általában az szokott gondot okozni, hogy a gazdag jegyzékből mit olvashatott el valójában a könyvtár tulajdonosa. Báthory esetében fordított lenne a probléma, itt az a kérdés vetődne fel, hogy mit olvashatott azonkívül. Számos adat szól arról, hogy sok könyvet kölcsönkért és elolvasott, sőt a kéretlenül kapott könyveket is mindig szinte azonnal végigolvas-ta. (Ez utóbbi azonban nem meglepő, hiszen az, aki a lengyel királynak könyvet adott ajándékba, nyilván olyan művet választott, amelyről tudta, hogy biztosan örömet szerez.) Alapos kutató- és elemző munkával össze lehetne állítani azoknak a műveknek a jegyzékét, amelyeket Báthory biztosan, illetve feltehetően olvasott. Ez orientálna ugyan, de a konkrét kérdésben mégsem segítene, mert továbbra sem tudnánk korszakolni az olvasmányait, mivel az erre vonatkozó adataink túlnyomó többsége már a lengyel korszakából származik. Fejedelemképének alapjai viszont még a korai olvasmányaiból alakultak ki, mert ezek már erdélyi uralkodása idején is pontosan kirajzolódtak.

Talán közelebb jutunk a probléma megoldásához, ha Báthory István jellegzetes munkamódszerei felől vizsgáljuk. Első lépésként mindig egy világos célt tűzött ki maga elé, és pontosan megfogalmazta, hogy mit akar elérni. Ezután széles körű „kutatómunka” kezdődött, egyrészt a történelemben keresett hasonló szituációkat, amelyeket aprólékosan kielemzett, másrészt igyekezett a problémára vonatkozó min-den adatot, hírt összegyűjteni.8 Az információk birtokában a legapróbb részleteket is kidolgozva és összecsiszolva megtervezte a célhoz vezető utat. A kockázatokat nem kerülte, de a reményekre és feltételezésekre épülő megoldásokat igyekezett kizárni, és a legegyszerűbb, egyben legbiztosabb megoldásokat választani. Mindig minden tervéhez kiválasztott egy-két segítőtársat, akiknek építhetett a tanácsaira,

7 Veress E.: A történetíró Báthory i. m. 21–24.8 Amikor például el akart válni Jagelló Annától, kigyűjtötte az európai és a magyar történelemből

azoknak a házaspároknak az esetét, ahol szóba került a házasság felbontása, vagy el is váltak. Gondosan tanulmányozta, hogy mi vezetett sikerre, illetve milyen okok miatt nem lehetett kimondani a válást.

Bá t h o r y I s t vá n u r a l k o d ó i po r t r é j a 763

és operatív közreműködésükre szintén számíthatott.9 Végül nagy következetesség-gel és önfegyelemmel megpróbált végigmenni a kijelölt úton. Többnyire sikerrel, de ha a vállalkozás kudarcba fulladt, csak a legritkább esetben dolgozott ki egy új, merőben más tervet. Vagy teljesen ejtette az ügyet, mint megvalósíthatatlant, vagy a céljait módosította, vagy hosszabb-rövidebb pihentetés után az eredeti elképzelése szerint újból nekilátott.

Feltehetőleg hasonlóan járt el akkor is, amikor az eszményi fejedelem képét kereste. Összességében több száz könyv bölcs gondolata hatott rá, de ezen belül is kimutathatóak azok a művek, amelyeket megfontoltan, nagy körültekintéssel kiválasztott és „segítőtársként” vezérfonalnak használt. Azon könyvek közül, amelyeket már fi atalon ismerhetett és nagymértékben felhasznált, kettőt kell kiemelnünk: Erasmus Institutióját és Machiavelli Fejedelmét.10 Csak közvetett adataink vannak arra, hogy Báthory ismerte Erasmusnak ezt a művét, de a szerző erdélyi népszerűségét és hatását bőven tárgyalta a szakirodalom.11 Azt viszont biztosan tudjuk, hogy Machiavelli írását sokat forgatta.12 A fejedelem viszont már a sok hibája miatt erősen kritizált első, 1557-es indexen szerepelt, majd két évvel később felkerült az első hivatalos pápai tiltólistára, az Index auctorum et librorum prohibitorumra, és természetesen az 1564-ben kinyomtatott trienti indexen is rajta volt. Ez nem jelentette azt, hogy 1557 után nem lehetett Machiavelli művéhez hoz-zájutni. Sydney Anglo a pápai indexek hatékonyságát vizsgálva kimutatta, hogy a katolikus Franciaországban francia nyelvre fordítva többször is kiadták Machiavelli műveit. Spanyolországban szintén népszerűnek bizonyultak az itáliai humanista gondolatai; fő védelmezője V. Károly volt, aki különösen a Discorsit becsülte nagyra, amelynek spanyol fordítása az ő privilégiumával és fi ának ajánlva jelent meg 1552-ben és 1555-ben. A Machiavelli-művek spanyol és itáliai újranyomásait az

9 Fejedelemsége idején bátyja, Báthory Kristóf és részben Hagymássy Kristóf volt a fő segítője, Lengyelországban pedig kancellárja, Jan Zamoyski. Az első livóniai háborút Bekes Gáspárral tervezte meg és vitte végig, Báthory András bíborossá választásában a pápai nuncius és Sta-nisław Reszka közreműködésére számíthatott, míg több diplomáciai manőverében Antonio Possevinóra támaszkodott.

10 A későbbiek során Báthory fejedelemképén más államelméleti művek bevonásával lehet majd – és kell is – fi nomítani, de ennek a tanulmánynak most csak az a célja, hogy rámutasson a legfontosabb egyezésekre Báthory elképzelései és Erasmus, illetve Machiavelli művei között.

11 Dankanits Ádám: Erasmus erdélyi olvasói. Nyelv- és Irodalomtudományi Közlemények 11. (1967) 125–131.; Balázs Mihály: Erasmus und die siebenbürgischen Antitrinitarier. In: Republic of Letters, Humanism, Humanities. Selected papers of the workshop held at the Collegium Budapest in cooperation with NIAS between November 25 and 28, 1999. Szerk. Marcell Sebők. Bp. 2005. 75–91.; R. Várkonyi Ágnes: V. Károly Magyarországon. In: Uő: Europica Varietas – Hungarica Varietas. Bp. 1994. 9–36.

12 Ludwik Boratyński: Stefan Batory I plan ligi przeciw Turkom (1576–1584). Kraków 1903. 139–151. Innen idézi Veress is: Veress E.: A történetíró Báthory i. m. 19.


erőteljes pápai közbeavatkozással sem sikerült teljesen megakadályozni, egy-egy alkalommal kijátszották a tilalmat.13 Ezzel együtt valószínűbb, hogy a Báthory családba még 1557 előtt került A fejedelem, vagy a több nyugat-európai országban megforduló Báthory Kristóf, vagy István révén, aki éppen akkor járt Itáliában, amikor Gabriello Giolito Velencében újra kiadta Machiavelli műveit.

I sten földi k épm á sa

Morálisan Erasmus közelebb állt Báthoryhoz, de Machiavelli gyakorlatiasabb tanácsaiból is sok mindent felhasznált. Legegyszerűbb Erasmus tömör összefog-lalásából kiindulnunk: milyen a „jó fejedelem”.

„Vázoljon fel a nevelő egy bizonyos égi lényt, aki inkább istenséghez, mint emberhez hasonló, erényeinek száma teljes, mindenki javára született; az égiek azért küldték, hogy a halandók terheit megkönnyítse, mindenkiről gondoskodik, mindenkinek tanácsot ad; neki semmi sem olyan kedves, semmi sem olyan drága, mint az ország; lelke mindenki iránt több mint atyai, mások élete kedvesebb neki, mint a sajátja, éjjel-nappal azon munkálkodik, arra törekszik, hogy a lehető legjobb sora legyen mindenkinek; a jók számára már előkészítette a jutalmat, a rosszak számára a bocsánatot, ha hajlandók a becsületes életmódra; viszonzatlanul annyira akar polgárainak jót tenni, hogy szük-ség esetén nem habozik védelmükre saját magát veszélynek kitenni; ami a hazának jó, neki az a hasznos; mivel mindig virraszt, mások mélyen aludhatnak; mivel neki soha sincs nyugalma, a haza nyugodtan élhet; mivel őt állandóan gondok gyötrik, a polgároknak bőven jut békesség. Csak az ő erényétől függ az ország boldogsága. A nevelő tehát mutasson rá, hogy ilyen a jó fejedelem képe.”14

Annak ellenére, hogy maga Erasmus is a „bizonyos égi lény” meghatározással érzékeltette, hogy szinte megközelíthetetlen ideált írt le, Báthory teljes mértékben elfogadta és megpróbálta a gyakorlatba átültetni ezeket a gondolatokat. Innen eredt az az életszemlélete és életmódja, amit legszűkebb környezete aggódva fi gyelt, mert önpusztítónak tartott. Báthory – aki egyébként súlyos egészségügyi problémákkal küzdött – úgy tartotta, hogy a király soha nem lehet beteg, nem lankadhat és nem pihenhet. Elsőnek kell lennie a harcban és minden kormányzati munkában. Min-denkinél jobban kell teljesítenie, és mindenki másnál bölcsebb, körültekintőbb és

13 Sydney Anglo: Machiavelli. The First Century. Studies in Enthusiasm, Hostility, and Irrelevance. Oxford 2005. 173–179.

14 Erasmus: A keresztény fejedelem i. m. 38–39.


igazságosabb döntéseket kell hoznia – és még hosszan sorolhatnánk az önmagával szemben állított irreális követelményeket. Természetesen nem járt, nem járhatott sikerrel, de környezete érzékelte erőfeszítéseit, ahogy az Hunyadi Ferencnek Bá-thory halálára írt, erős túlzásokkal teli dicsőítő versfüzérében is olvasható:

„Báthorynak túl szűk ez a sír. A tettei mondják:Isten volt, de a sors azt: ember vala Ő.”15

Az erasmusi alaptételek közül Báthorynál a mindig virrasztó, népe álmán őrködő uralkodó képe köszön vissza a leglátványosabban. Ezt a gondolatot Erasmus ké-sőbb, a fejedelem kötelességeinek felsorolásakor – első helyen említve – még jobban kibontja. Homérosz és más ókori szerzők nyomán fejtegeti, hogy

„az a fejedelem, akire annyi ezer ember, annyi súlyos ügy intézése van bízva, bizony nem alhatik egész éjjel […] Szundikálhat-e az, aki a kormánykerék mellett áll, s horkolhat-e a fejedelem ennyi veszély közepette? Egy tengeren sincs olyan veszedelmes és kitartó vihar soha, mint a világ országaiban. A fejedelemnek tehát állandóan virrasztania kell, hibáznia nem szabad, mert ha hibázik, sokak pusztulására hibázik.”16

Báthory teherbírásáról, mélyen az éjszakába nyúló munkanapjairól több kortársi feljegyzés megemlékezett, de sokkal ékesebb bizonyítékot is találhatunk arra, men-nyire magáévá tette és követte Homérosz és Erasmus tanítását. Veress Endre azt állította, hogy Báthory István az ágya fölé egy mákköteget függesztett a következő felirattal: „Per non dormire. Somnium fugat.”17 Gyulai Éva viszont a „Báthoriak az emblematikában” című tanulmányában a mákgubókat mint a lengyel király legismertebb emblémáját mutatta be. A 17. század elején két latin nyelvű metsze-tes impresa-albumban, majd a század folyamán más munkákban is találkozunk Báthory mákgubós emblémájával. A képen öt, szalaggal átkötött mákfej látható egy korona alatt, ezzel a mottóval: „Per non dormire!” Az egyes kötetek szerkesztői a Báthory-embléma leírásakor magyarázatokkal is szolgáltak; meg nem nevezett ókori szerzők mellett Homéroszt, Plautust és a humanista fi lozófus és történetíró

15 Bethlen F.: Erdély története i. m. 184. Jancsik Pál fordítása.16 Erasmus: A keresztény fejedelem i. m. 63–64.17 Veress E.: Báthory István király. (Terror hostium). Bp. 1937. 269. Ez a könyv Veress Endre

(sajnos sikertelen) kísérlete volt arra, hogy egy művön belül egyesítse a történeti regény és a szakember által írt ismeretterjesztő mű erényeit. Emiatt a valós forrásokra támaszkodó adato-kat helyenként kissé átformálta, regényessé változtatta. A Báthory ágya fölötti mákcsomó is valószínűleg egy ilyen csúsztatás, és abból a Báthory-emblémából származik, amelyről Gyulai Éva részletesen írt. (L. a következő jegyzetet.)


Natale Contit idézték. A főgondolat mindenhol összecseng: „[…] rút dolog, ha egy fejedelem, akire népek sorsa van bízva, az éjszakákat csupán alvással tölti, […] ne várd, hogy annak, aki semmit sem cselekszik, a győzelem vagy a szerencse csak úgy az ölébe hull”.18 Az embléma tehát egy ellentétre épül: a mák alvást, bódulatot előidéző hatását állítja szembe a fejedelmek kötelességével és kötelező éberségével. Mivel a kötetek két évtizeddel Báthory halála után jelentek meg, Gyulai Éva feltette azt a teljesen jogos kérdést, hogy ez a képes királytükörnek tekinthető embléma vajon már Báthory életében megszületett, és része volt reprezentációjának, vagy csak a hagyomány kötötte össze személyét vele. A mi szempontunkból ennek a különbségnek alig van jelentősége. Ha Báthory maga választotta jelképként a mákot, akkor egy életelv tudatos képi kifejezéséről van szó. Ha viszont a közvetlen utókor rendelte hozzá, akkor elmondható, hogy a soha nem pihenő fejedelem képe olyan domináns eleme lehetett Báthory uralkodói portréjának, hogy a későbbi nemzedék is ezt akarta vele kapcsolatban kiemelni.

Machiavelli több fejezetet szentelt A fejedelemben annak a kérdésnek, hogy milyen eredetű lehet az uralkodói hatalom, és hányféleképpen lehet megszerezni.

18 Gyulai Éva: Báthoriak az emblematikában. A „Báthoriak kora” c. Nemzetközi Történész Konferencián (Nyírbátor, 2006. augusztus 18–19.) elhangzott előadás. Megjelenik 2008-ban. Itt szeretném megköszönni Gyulai Évának, hogy a kéziratot, illusztrációival együtt, a rendel-kezésemre bocsátotta.

Báthory István emblémája 1619. (Gyulai Éva szíves közlése)


Noha Báthory nem királyi dinasztiába született, és jól illettek rá Machiavellinek a fegyver és vitézség árán trónra jutott uralkodókra alkalmazott jelzői, ő mégis inkább az általánosan elfogadott és Erasmus által is hangsúlyozott eszmét vallotta: Isten akaratából uralkodik, és az égiek meghatározott feladattal küldték a földre. Báthory mély küldetéstudata beszédeiben, leveleiben lépten-nyomon előbukkan. Még meg sem koronázták, de már küldetését, királyi ars poeticáját fogalmazta meg az ország határán őt fogadó üdvözlő küldöttség előtt: „Nem uralmi törekvések és nem a hatalomvágy vezetett engem Lengyelországba, hanem a predesztináció, a mindenható Isten akarata, azért, hogy nektek a sok zavar és egyenetlenség között segítségetek és támaszotok legyek.”19 A „jó fejedelem” képe még erőseb-ben visszaköszönt egy 1581-es országgyűlési beszédében: „Bármit tettem, Isten segedelmének tartom, az ő végtelen jóságának és kegyességének tulajdonítom. […] Nem magamért szólok, hanem a ti hasznotokért, meg az országéért, amely nekem drágább az életemnél.”20

Plutharkhosszal és Erasmusszal együtt vallotta, hogy az uralkodó „az Istennek valamiféle élő képmása, aki egyszerre jó is meg hatalmas is; jósága azt jelenti, hogy mindenkinek használni akar, hatalma pedig azt, hogy amit csak akar, meg is teheti.”21 Ebből a felfogásból fakadt Báthorynak az a törekvése, hogy az uralkodói tekintélyt – nemcsak a sajátját, hanem általánosságban véve is – minden körülmények közt igyekezzen tiszteletben tartatni. Sokakban értetlenkedő megütközést keltett, hogy milyen váratlan hevességgel és szigorral torolt meg minden olyan szót vagy tettet, amelyben a királyi presztízs megsértését látta. Báthory szerint viszont ha valaki a hatalmába gázolt, az valójában nem az ő, hanem az Isten tekintélyét csorbította, ezért reagált olykor túlzottnak tűnő keménységgel. Azt már Báthory balszeren-cséjének tekinthetjük, hogy ezzel a meggyőződéssel két olyan országon uralkodott, ahol az uralkodót nem a megkérdőjelezhetetlen, szinte isteni tekintély és tisztelet ragyogta körül, hanem csak elsőnek tekintették az egyenlők között. Beszédeiben és írásaiban gyakran találkozunk ilyen s hasonló kirohanásokkal:

„Nyilvános, nem magán ülésen választottatok meg Isten akaratával, meg a tiétekkel királyotokká. De mit fog rólam a jövő gondolni, mint fognak utódaim rólam ítélni, ha ők utánam lábbal tiport királyi tekintélyt fognak örökölni? Sőt, ami fontosabb, mit fognak rólam a külföldi fejedelmek és nemzetek szólni, ha látják, hogy nincs annyi erőm, hogy királyi tekintélyemet megvédjem.”22

19 Szádeczky Lajos: Báthory István lengyel királlyá választása. 1574–1576. Bp. 1887. 398.20 Veress E.: A történetíró Báthory i. m. 1621 Erasmus: A keresztény fejedelem i. m. 32.22 Veress E.: A történetíró Báthory i. m. 16.


Báthorynak az uralkodói presztízst védő magatartásában Machiavelli tapasztalatai is érvényesültek, aki attól óvott minden uralkodót, hogy mások kénye-kedvétől függjön. Az ő fi gyelmeztetése tükröződik vissza Báthory szavaiban:

„[…] királyotok vagyok, nem faragott és festett báb. Uralkodni és parancsolni akarok, s nem tűröm, hogy engemet kormányozzatok. Ne akarjatok ti tanítóim és tanácsosaim ellenőrei lenni.”23

A sz em ély es példa er e j e

Báthory ugyancsak nagyon otthonosan mozgott az „az ország atyja” szerepében, és buzgón gyakorolta a „jók számára jutalom” erasmusi elvét, de a „rosszak szá-mára bocsánat” tanácsát már nem mindig követte.24 A rosszakkal, bűnösökkel és ellenfelekkel szembeni bánásmódban, sőt a jók jutalmazásának módozataiban is inkább Machiavelli gyakorlatiasabb véleményével értett egyet:

„Igen hasznos még, ha a fejedelem a belső kormányzásban is ritka jó példát mutat, […] ha alkalomadtán valaki holmi rendkívüli dolgot cselekednék a polgári életben, akkor úgy jutalmazza vagy büntesse, hogy sokáig emlegessék.”25

Báthory jutalmazási és büntetési gyakorlatáról külön tanulmányt lehetne írni, de bármelyiket vizsgáljuk, tagadhatatlan Machiavelli hatása. A jutalmazást például nem a „jót cselekedtél, tehát jutalmat kapsz” egyszerű alapelvén fogja fel, hanem sok esetben egy komplikált összefüggésrendszerbe helyezve további tervei kiindu-lópontjává tette. A családjában elsőként katolikus hitre tért ifj ú Mikołaj Krzysztof Radziwiłłnek például már az első szolgálatait magasan felülértékelve jutalmazta, de nem birtokokkal, hanem újabb presztízsnövelő feladatokkal. Királyi kegyét a család többi tagjára is kiterjesztette, nekik egyelőre még csak megelőlegezve a bizalmat. Dinasztikus szálakkal is igyekezett hívei közé vonni a családot; Mikołaj Krzysztof testvérét, Krysztynát kancellárjához, Jan Zamoyskihoz adta feleségül. Noha a házasság a feleség halála miatt nem sokáig tartott, elérte célját, mert a Radziwiłłek hamarosan Báthory biztos támaszaivá váltak. A király Litvánia legfontosabb tisztségeibe helyezte a család tagjait, és ezután nagyrészt, de nem

23 Szádeczky L.: Báthory István i. m. 311–312.; Machiavelli: A fejedelem i. m. 126–127.24 Ennek látszólag ellentmond Bekes Gáspár és Gyulai Pál jól ismert ügye, akiknek az ellene való

lázadás után is megkegyelmezett, de ezekben az esetekben a kényszer, illetve az érdek vezette, nem pedig az elnéző kegyesség.

25 Machiavelli: A fejedelem i. m. 124.


kizárólagosan rájuk építhette litvánpolitikáját, és sikerült a nagyfejedelemség katolizációját általuk is felgyorsítania.26

Ami a büntetést illeti, Báthory elfogadta, hogy az uralkodónak „hatalmának megóvása érdekében meg kell tanulnia rossznak lenni”. Erre bizonyítékul szolgál a kerelőszentpáli csata utáni azonnali véres megtorlás, majd az országgyűlésen a Bekes-pártiakra kimondott súlyos ítélet, és Lengyelországban a Zborowski fi vérek félreállítása. Ezeknél az eseteknél ráadásul a büntetés szükségessége mindig össze-kapcsolódott az uralkodói hatalom és tekintély védelmének gondolatkörével is.

Az uralkodói szerepnek fontos része volt a vallásosság demonstrálása. Ezen a téren éles különbség mutatkozik Báthory István erdélyi és lengyelországi ma-gatartása között, és ezt még akkor is állíthatjuk, ha életének 1576 előtti szaka-szából kevés ilyen vonatkozású forrás maradt fenn. Báthory Erdélyben sokkal visszafogottabban viselkedett; elsősorban hitélete alapvető feltételeit igyekezett biztosítani, míg Lengyelországban kifejezetten teátrálissá vált. Természetesen nem lehet fi gyelmen kívül hagyni, hogy Erdélyben más feltételek közt kellett mozognia. Ott egy törvényesen elfogadott, de állandó defenzívába kényszerülő, püspökeitől, vagyonától megfosztott, külső támogatóitól elzárt és híveiben meg-fogyatkozott egyház tagja volt. Ekkor még Lengyelország sem katolikus ország, hanem a fejedelemséghez hasonlóan heterogén képet mutat. A lengyel katolikus egyház is folyamatos harcban áll a többi felekezettel, de lényeges különbség, hogy itt az egyház nem került szinte reménytelen helyzetbe, mert nem vesztette el anyagi javait és politikai hatalmát. Ugyanakkor a belső problémák, ellentétek és visszásságok jelentősen gyengítették pozícióit.

Mivel Báthory uralkodóként a személyes példa erejében hitt, nem elégedett meg azzal, hogy rendszeresen részt vegyen az istentiszteleten, bőkezű mecénásként támogassa az egyházat, és azon belül is a jezsuitákat. Még ennél is jobban tudatosí-tani akarta, mennyire fontos részét képezi életének az Istenbe vetett hit. Túllépett a megszokott kereteken, és elődeitől eltérően nem az udvari magánkápolnájában és nem csupán hétvégén hallgatott misét, hanem – a város jelentősebb templomait látogatva – szinte mindennap. Így a nagyobb nyilvánosság számára is elérhető látványossággá tette a hitét. A templomban tanúsított magatartásával mintegy színházzá varázsolta a szent teret; elérte azt, hogy főszereplőjévé váljon az egyházi szertartásnak, és bizonyos pillanatokban ráirányuljon a fi gyelem. Ezt egy erős ellentétre épülő, hangsúlyos szerepváltással tudta elérni: a templomba még fényes kíséretével érkező büszke uralkodó a szertartás megkezdésekor átlépett az egysze-rű, alázatos és esendő ember szerepébe. Volt, amikor azzal keltett feltűnést, hogy végig állt a szentmise alatt, a nagyobb ünnepeken pedig egész idő alatt a csupasz

26 Tomasz Kempa: Mikołaj Krzysztof Radziwiłł Sierotka. Warszawa 2000. 101–108, 112–116.


márványkövön térdelt, noha ezt nem írta elő a liturgia. Ugyancsak minden szem rászegeződött, amikor az istentisztelet csúcspontján, a legfelemelőbb pillanatban könnyekre fakadt. Más módon is kifejezte az egyház iránti tiszteletét: a körmenetben mindig fedetlen fővel haladt, és a puszta, sáros földre sem restellt letérdelni. XIII. Gergely pápa leveleit jól megválasztott közönség előtt, szabályos rítust követve vette át; felállt, megemelte süvegét, majd megcsókolta a pecsétet.27

Báthory templomi viselkedését különbözőképpen ítélte meg a környezete. Voltak, akik meghatódva, örömmel fogadták, és példaként állították, míg mások mesterkéltnek, sőt hamisnak érezték gesztusait. A már említett Warszewicki ki is tért ezekre a véleményekre: „Egyesek úgy gondolták, hogy inkább akart vallásosnak látszani, mint valójában lenni” – mondta gyászbeszédében.28 Báthory katolicizmu-sának a nyilvánosság előtti megnyilvánulásai valóban eltúlzottak és színpadiasak, az általa is sokat forgatott Machiavelli-mű sorait idézik fel. A fejedelem

„amikor mások látják vagy hallják, legyen csupa könyörületesség, csupa hit, csupa őszinteség, csupa vallásosság. És semmi sincs, ami ennél az utolsó tulajdonságánál fontosabb lenne; az emberek pedig inkább hisznek a szemüknek, mint tapasztalásuknak, mert látni mindenki képes, de kevesen tudnak tapasztalatot szerezni. Mindenki azt látja, milyennek mutatod magad, s csak kevesen értik, milyen vagy valójában.”29

Báthorynak Lengyelországban már nem csupán a vallás szabad gyakorlása, hanem – ahogy erre az ellenzéke is jól ráérzett – a látszat is fontossá vált. Politikájának jellemzője és talán metodikai gyengesége is, hogy mindazt, amit fontosnak tartott, és jelentőségét másokban is tudatosítani akarta, nyomatékosan, nagyon sokszor kifejezésre juttatta. Mindehhez kevés, egyszerű, de hatásos, állandóan ismétlődő elemet használt fel. Módszerét ahhoz lehet hasonlítani, amikor a színészt néhány jellemző vonással a kelleténél erősebben kisminkelik, hogy messziről is látható és érthető legyen a jelleme és az általa hordozott üzenet. A hangsúly az üzeneten van: Báthorynak kettős célja volt vallási buzgalmának kimutatásával. Egyrészt presszi-

27 Báthory vallásosságára a lengyelországi pápai nunciusok jelentései rendszeresen kitértek: Ioannis Andreae Caligarii, nuntii apostolici in Polonia, epistolae et acta 1578–1581. (Monumenta Poloniae Vaticana, IV.) Szerk. Ludovicus Boratyński. Kraków 1915; Alberti Bolognetti, nuntii apostolici in Polonia, epistolae et acta 1581–1585. 1–3. (Monumenta Poloniae Vatica na, V–VII.) Szerk. Edward Kuntze, Czesław Nanke. Kraków 1923–1950. Összefoglalóan: Tempfl i Imre: A Báthoryak valláspolitikája. (Studia theologica budapestiensia, 25.) Bp. 2000. 37–38.; Veress Endre: Báthory István király. (Terror hostium). Bp. 1937. 92–94.

28 Báthory István emlékezete i. m. 299. Ez a vélemény Báthory István halála után futótűzként terjedt el, és többek közt azzal támasztották alá, hogy a király gyónás és áldozás nélkül halt meg.

29 Machiavelli: A fejedelem i. m. 98.


onálni akarta a főpapságot, akik közül többen is kötelességeik elhanyagolásával, világias öltözködésükkel, pazarló életmódjukkal aláásták egyházuk tekintélyét. Másrészt a pápai nunciusnak, s rajta keresztül a Vatikánnak szólt az üzenet. XIII. Gergely 1575-ben a királyválasztás során Miksa császárt pártolta, míg Báthory-ban a „kereszténység ellenségét” látta. Báthory a róla kialakult negatív képet akarta megváltoztatni, hogy politikai terveihez a pápa támogatását és együttműködését is elnyerhesse. Végül mindkét célját elérte; a Szentszékkel való együttműködése közismert, a lengyel püspöki kar pedig fogcsikorgatva, de alkalmazkodott a király szokásaihoz és követelményrendszeréhez.30

Báthory Erasmustól tanulta meg, hogy higgyen a személyes példa erejében.

„[Az ] alattvalók erkölcseinek a megjavítására nincs rövidebb és hatásosabb út, mint a fejedelem romlatlan élete. A köznép semmit sem utánoz szívesebben, mint azt, amit a fejedelemnél nap mint nap megfi gyel. Ha kockázó a király, kockáznak országszerte; ha harcias, hadakozik mindenki; ha dorbézoló, dőzsölnek; ha fajtalan, bujálkodnak; ha kegyetlen, feladnak és rágalmaznak. Üsd csak fel a régi históriás könyveket, azonnal látni fogod, hogy mindenkor olyan volt a kor erkölcse, amilyen az uralkodó élete.”31

Erasmus mértékletességet, józan gazdálkodást, szerény öltözéket javasolt a feje-delmeknek, és Báthory igyekezett mindezt megfogadni. Egyszerű, funkcionális udvart tartott, amelyből száműzte a táncot, a szerencsejátékokat és az ivászatot. Hétköznapokon keresetlen egyszerűséggel öltözködött, és szerény ruházatával próbálta mértékletességre tanítani felcicomázott, piperkőc udvaroncait, mert Erasmus szal együtt vallotta, hogy az uralkodót a királyi ruhákba bújtatott színésztől csupán egyetlen dolog különböztetheti meg: az ország szolgálata iránti elhivatott-ság. Ez a próbálkozása viszont csúfos kudarcba fulladt, és sokat ártott uralkodói presztízsének. A továbbra is az uralkodói udvarokhoz méltó reprezentációt kifejtő környezete lenézően a katonakirály és a parasztkirály csúfnévvel illette.

30 Báthory a különböző kihágásokat elkövetők közül a kisebb rangúakat nyilvánosan megszégye-nítette, a püspököket pedig megdorgálta, hosszan idézve a trienti zsinat vonatkozó passzusait, amelyeket fejből tudott. Étienne Báthory, roi de Pologne, prince de Transylvanie. Kraków 1935. 133–212.; Tempfl i I.: A Báthoryak valláspolitikája i. m. 37.

31 Erasmus: A keresztény fejedelem i. m. 32


Fi lozóf usok és va dá szok

Az uralkodó tanácsadóival kapcsolatban mást tartott fontosnak Erasmus, és mást Machiavelli. Előbbi a tanácsadók képzettségének fontosságát hangoztatta, míg utóbbi az uralkodó és a tanácsosok egymás közti viszonyát taglalta. Báthory mindkettőjük véleményét elfogadta. Erasmus Platón tételét tanította: „[…] csak az az ország lesz valaha is boldog, amelynek kormányzásába bevonják a fi lozófusokat, vagy amelynek vezetői, akiknek feladatuk az ügyintézés, elsajátítják a fi lozófi át.”32 Báthory pontosan ezt tette, amikor a fejedelmi trónra lépett: a tanácsba és a kancel-láriára Padovában végzett, addig inkább tudósként elkönyvelt embereket nevezett ki. Klaniczay Tibor sommás megállapítása szerint: „Erdély igazgatása ekkor a humanisták és fi lozófusok kezében volt.”33 Később hasonló folyamat játszódott le Lengyelországban, ott is a padovások kerültek a fontos kormányzati pozíciókba.

Machiavelli azt taglalta, hogy a tanácsosok minősítik a fejedelmet, ezért lénye-ges, hogy az uralkodó saját szándékainak megfelelő minisztereket válasszon, és biztosítsa a hűségüket. Gyakran kérje ki a véleményüket, de a kéretlen tanácsot mindig utasítsa vissza, mert „a jó tanácsoknak kell a fejedelem bölcsességéből fa-kadniuk, és nem a fejedelem bölcsességének a jó tanácsokból”.34 Machiavelli arra is kitért, hogy az uralkodói méltóságba újként belépő fejedelmek gyakran azok közül választják ki a legfőbb bizalmasaikat, akik uralmuk elején még ellenük szegültek. Magyarázata szerint azért, mert ha ezeket a kezdetben ellenszegülőket a fejedelem a maga oldalára állítja, a bizonyítási kényszer miatt rendkívül hűségesek és törek-vőek lesznek. Állítására a lengyel uralma elején komoly ellenzékkel szembenéző Báthory István volt az élő bizonyíték, elég csak Bekes Gáspár, Marcin Białobrzeski kamienieci vagy Marcin Kromer warmiai püspök esetére gondolnunk.

Jól illett Báthoryra Machiavellinek a szerencséről alkotott nézete. Szerinte a szerencse úgy jár kedvébe igazán az új fejedelemnek, ha azonnal ellenséget állít eléje. Így ugyanis az uralkodónak hamar alkalma nyílik bizonyítania rátermettségét, és gyorsan nagy tekintélyt szerezhet.35 Ha az erdélyi uralma elején Bekes Gáspárral, Lengyelországban pedig Gdańskkal, majd IV. Ivánnak szembenéző Báthoryt ez a magyarázat talán nem is vigasztalta, de erőt azért meríthetett belőle. Kortársai egyébként valóban a szerencse kegyeltjének tartották Báthoryt. Akár az ő, akár

32 Uo. 6.33 Klaniczay Tibor: Udvar és társadalom szembenállása Közép-Európában. (Az erdélyi udvar a

XVI. század végén). In: Uő: Pallas magyar ivadékai. Bp. 1985. 106–107.; Horn Ildikó: A hatalom pillérei. A Báthory-kori politikai elit kezdetei. In: Idővel paloták… Magyar udvari kultúra a 16–17. században. Szerk. G. Etényi Nóra és Horn Ildikó. Bp. 2005. 259–276.

34 Machiavelli: A fejedelem i. m. 128–133. Az idézet a 133. oldalon található.35 Uo. 118–119.


egyébként valóban a szerencse kegyeltjének tartották Báthoryt. Akár az ő, akár a kortársai szóhasználatát nézzük, a fortuna gyakran feltűnik vele kapcsolatban. A lengyel és a magyar nyelvű szövegekből válik azonban teljesen egyértelművé, hogy nem a sors, hanem kifejezetten a jószerencse jelentését értették alatta. Azt azonban senki nem állította, hogy Báthory elsősorban Fortuna kegyének köszön-heti a sikereit, illetve hogy a szerencséjét teszi próbára, annak határait tapogatja, amikor újabb és újabb merésznek tűnő terveket sző. Soha nem emelték ki pusztán a szerencsét, hanem diadalaival és a legjellemzőbb pozitív tulajdonságaival együtt emlegették. Ez megegyezett Machiavelli szerencsefelfogásával, aki az ember cselekedeteinek és a hozzáállásának a fontosságát állította előtérbe. Báthory sem úgy tekintett önmagára, mint a szerencse kegyeltjére; számára Fortuna plusz jelentéstartalmat hordozott. Küldetéstudatából fakadóan szentül hitte, hogy minden egyéni ügyessége, életét végigkísérő tagadhatatlan szerencséje csakis azért vezethette őt sikerre, mert személy szerint ő volt kijelölve ezekre a feladatokra. Fortuna folyamatos jelenléte, fontos pillanatokban való „közbelépése” inkább egyfajta bizonyítékot jelentett a számára. Megerősítését a kiválasztottságának, annak, hogy ő valóban Isten akaratából és kegyelméből cselekszik, és nem tért el a számára kijelölt úttól.

Bárki bármilyen rövid időt is töltött el Báthory közvetlen társaságában, fel-tétlenül megemlékezett vadászszenvedélyéről. 1574-ben például a francia követség tagjaként érkező Pierre Lescalopier minden áldott reggel kilovagolt Báthoryval és udvari embereivel, hogy két órát solymászattal vagy nyúlvadászattal töltsenek el.36 Ha teendői engedték, hasonló napirendet követett Báthory lengyel királyként is. A vadászat az elit kedvelt időtöltése és a társasági szórakozás egyik gyakori formája volt. A magyar és a lengyel történelemben bőségesen találunk híres és szenvedélyes vadászokat, de kevés olyan akadt, aki a vadászatot kultusszá változtatta volna. Báthory viszont éppen ezt tette. A vadászat életformává vált számára; fontosságát az is jól mutatja, hogy a közé három téma közé sorolta, amelyről unokaöccsé-nek, Báthory Zsigmondnak ebéd közben társalognia kellett. Egy lengyel nemes, Mateusz Cygański 1584-ben Báthory ösztönzésére írta meg a madárvadászatról szóló művét, amely a korai ornitológiai szakirodalom magas színvonalú darabja volt. Ebben a szerző szakszerűen osztályokba sorolva száznegyvenhét madár leírását készítette el, és részletesen ismertette egyes fajták szokásait. A királynak dedikált könyv előszavából kiderül, hogy Cygańskit nem tudományos ambíciók vezették, művét vadásztapasztalatai alapján vadászok számára írta.37 A vadászat szeretete

36 Pierre Lescalopier utazása Erdélybe, 1574. S. a. rend. Benda Kálmán és Tardy Lajos. (Biblio-theca Historica) Bp. 1982. 76.

37 Mateusz Cygański: Myślistwo ptasze, w którym się opisuje sposób dostawania wszelakiego ptaka. Kraków 1584. Magyarul ismertette: Csorba T.: A humanista Báthory i. m. 183–185.


az uralkodói reprezentációban is tükröződött. Különösen Zamoyski kancellár kedveskedett ily módon a királynak, amikor vadászatait köszöntő előadásokat is rendezett. 1578-ban a megbízásából Jan Kochanowski két költeménnyel üdvözölte a gdański hadjáratból Zamoyski birtokára vadászatra érkező királyt. Az előadás-hoz látványos életképet terveztek, amelyben a zamechi erdő faunjai és szatírjai fogadják és méltatják a királyt.38 Kochanowski verseinek komoly politikai tartalma volt, és ez is mutatja, hogy a vadászat jelenléte Báthory eszmerendszerében és reprezentációjában egyáltalán nem öncélú szórakozást takart. A 17. században a vadászat már közérthető és egyértelmű toposz, Mars és Diana ekkor már párban jár. Hogy miért alakult ki kettősük, arra jó magyarázatot ad a 16. század elején készült Machiavelli-mű, amely részletesen tárgyalta a vadászat és a hadakozás párhuzamát:

„S ami a testgyakorlást illeti, [a fejedelem] azonkívül, hogy jó rendben és gyakorlatban tartja az övéit, járjon vadászni; a vadászaton testét az idő viszontagságaihoz szok-tassa, és ismerje meg a vidéket, tanulja meg, hol vannak hegységek, honnan nyílnak völgyek, hol terül el síkság, jegyezze meg a folyókat, mocsarakat, és mindezekre a dolgokra nagy gondot fordítson. Ezeknek ismerete pedig két okból fontos: először is megtanulja, hogy országát ismernie kell, hiszen így könnyebb megvédenie. Másodszor, a vidék ismeretének gyakorlása által könnyebben át tud tekinteni bármilyen tájékot, ahol hadseregét mozgatnia kell […] Az uralkodó, aki ennek gyakorlásában elmarad, a legfontosabb hadvezéri feladatot hanyagolja el: az ellenség üldözését, szállásaiknak bevételét, a had vezetését, a harc elrendelését és a táborozást – úgy, hogy foganata legyen.”39

Báthory István nyilván nem Machiavelli ösztönzésére kezdett el vadászni. De a fent leírtaknak is nagy szerepük volt abban, hogy a király ennyire fontosnak tartotta és szinte kötelezővé tette udvarában a vadászatot.40

Bármennyire inspirálta Báthoryt Erasmus és Machiavelli műve, számos do-logban nem értett egyet velük, és homlokegyenest másképp cselekedett. Erasmus moralitása közel állt hozzá, de a kormányzással kapcsolatos gyakorlati tanácsait,

38 A Pan Zamchanus és a Dryas Zamachana keletkezéséről, tartalmáról és a tervezett előadás kényszerű megváltoztatásáról: Gömöri György: Báthory István lengyel király alakja a korabeli költészet tükrében. In: Uő: A bujdosó Balassitól a meggyászolt Zrínyi Miklósig. Bp. 1999. 94–96.

39 Machiavelli: A fejedelem i. m. 81.40 Machiavellinek a hadseregről írt fejezeteiből Báthory szintén profi tált, de hadászati művelt-

ségére és látásmódjára más szerzők dominánsabb hatást gyakoroltak, ezért itt erre a kérdésre nem térek ki.


különösen az adóztatásról, hadakozásról és a katonaságról kialakított véleményét egyáltalán nem osztotta. Machiavellinél a „Hogyan tartsa meg a fejdelem az adott szót” című rész fejtegetéseit teljes mértékben elvetette, mert az adott szó szentségéről vallott nézeteit nem tudta összeegyeztetni Machiavelli hajlékonyabb felfogásával. Nem fogadta el sem Machiavellinek, sem Erasmusnak a hízelgőkről írt vélekedését, mert ha ezekhez tartotta volna magát, akkor teljes mértékben le kellett volna mondania az uralkodói propagandáról.

Összegezve az elmondottakat, a következőképpen lehet megrajzolni azt az ideális fejedelmi portrét, amelyhez Báthory hasonlítani akart: Isten akaratából és kegyelméből lett uralkodó, akinek az a küldetése, hogy országai és hazája érdekeit szolgálja szüntelenül és pihenés nélkül, akár az élete árán is. Az ő feladata a belső bajok orvoslása, a határok védelme, a betolakodott ellenség kiűzése. Neki kell megteremtenie azt a békét, amelyben felvirágozhatnak majd az országai. Amíg a kijelölt útról le nem tér, Isten kegyét és a szerencse pártfogását sem vesztheti el. Országaiban ő viseli Isten képét, ezért a tökéletességre kell törekednie, és szemé-lyes példájával kell az embereket a helyes életvitelre nevelnie. Minden alattvalója felett atyai hatalommal rendelkezik; atyai jósággal jutalmazza az arra érdemeseket, és elrettentő szigorral sújtja a javíthatatlan bűnösöket, de képes megbocsátani a félrevezetetteknek és az egyszer megtévedteknek.

I I . A Z U R A LKODÓI I M Á ZS

A h á borús propaga n da

Báthory nemcsak önmaga számára rajzolta fel az ideált, hanem alattvalóiban is tudatosítani akarta, milyen elvek szerint él, és ennek megfelelően velük szemben mik az elvárásai. Az udvar, a szenátus vagy az országgyűlés nyilvánossága előtt elmondott beszédei szűkebb környezetét, illetve bizonyos csoportokat értek csak el, a szélesebb körű propagandához más eszközöket kellett keresnie. Már erdélyi fejedelemként fontosnak tartotta, hogy tetteit és azok mozgatórugóit megismertesse. Ez az igénye a lengyel trónon felerősödött, propaganda-fegyvertára kezdetben mégis igen szegényesnek mondható.41 Ez részben a megfelelő tapasztalatok hiányából fakadt, másrészt abból, hogy uralkodása kezdetén még másként látta a propagan-da szerepét, és más célokra akarta felhasználni, mint a későbbi évek folyamán.

41 Érdemes összevetni a trónra lépésére készült írott és képes propagandaanyagot azzal a döm-pinggel, amely a hasonló szituációban lévő III. Henrik érkezését, koronázását és országlását kísérte.

3 08 Hor n I l di kó

Báthory István. 1583 körül. Krakkó, Czartoryski Museum, R.2179.


Báthory eleinte nem a gyors hatásgyakorlásban és véleményformálásban látta a propaganda célját. Azt vallotta, hogy az ember helyett a tetteinek kell beszélnie, és az eredményei fogják majd minősíteni az életét. Ebben nyilván olvasmányai befolyásolták, és mivel elvárta magától, hogy a nagy uralkodók sorába emelkedik majd, tetteit ő maga, a saját elképzelései szerint akarta dokumentálni. A maga köré gyűjtött történetírók, jó tollú királyi titkárok feladata így a múlt felidézése mellett a jelen megörökítése volt.

Az 1570-es évek végétől azonban komoly szemléletváltást tapasztalhatunk: Báthory propagandája sokkal több rétegű lett. A változás a háborúk miatt elő-térbe kerülő másfajta szempontoknak, illetve a király környezetében lévő, a propagandában és reprezentációban jártasabb személyek hatásának köszönhető. Elsősorban Jan Zamoyski kancellárnak, Jagelló Annának és a Radziwiłł család külföldi egyetemeken pallérozódott, egészen fi atal tagjainak a befolyását kell kiemelnünk. A livóniai háborút kísérő propaganda esetében már jól látható ez a szemléletváltás, valamint az eszköztár kibővülése, és tisztán szétválaszthatóak a propaganda különböző rétegei. Báthory számára továbbra is fontos maradt a hadjáratait megörökítő történetírás, de az előtérbe a jelenben való gyorsabb kom-munikáció és a szélesebb körű tájékoztatás igénye került. Azt akarta elérni, hogy a háború hírei gyorsan és kizárólag csak az ő értelmezésében terjedjenek el. Egyik beszédében azt mondta, hogy a háborúnak nemcsak a pénz az eszköze, hanem az idő is. Hogy az időt mennyire döntő tényezőnek tartotta, jól látszik háborús propagandája megszervezésén is. 1580 februárjában bevezette a cenzúrát, s ezzel megakadályozta az alaptalan rémhírek, spekulációk és főként a számára kedvezőtlen hírek külföldi és országon belüli elterjedését. A hadsereggel egy tábori nyomda haladt, és még ott helyben ezen nyomtatták ki a háború okairól, eseményeiről, a béketárgyalásokról szóló manifesztumokat, edictumokat és más iratokat, melyek-nek szerzői a szintén Livóniában dolgozó királyi titkárok – Reinhold Heidenstein, Krzysztof Warszewicki, Gyulai Pál és mások – voltak. Minden esemény kezdő és záró időpontjára pontosan, késedelem nélkül elkészült a latin nyelvű nyomtatvány, amelyet nem túl nagy példányszámban, de átgondolt tervek szerint terjesztettek. Báthory propagandájának célkeresztjében még mindig az igényes, művelt közön-ség áll: Európa országainak politikaformálói, valamint a szellemi és városi elit. A nyomtatványokat eljuttatták Erdélybe és a balti országokba, és több példányban megkapták a Lengyelországban tartózkodó diplomaták is, akik ezeket szétküldve akarva-akaratlanul a terjesztés fontos láncszemeivé váltak. A pápai nunciusok levelezéséből tudjuk, hogy ők szerte Európában az egyház prominens képviselő-inek, egyetemi professzoroknak, történetíróknak, az itáliai politikai és szellemi élet nagyjainak postázták tovább példányaikat.

A királyi propaganda a tömegtájékoztatás felé is tett már lépéseket, de jól látha-


tóan ezen a téren az időtényezőre, pontosabban a fáziskésés kiküszöbölésére nem fordítottak akkora gondot. A szélesebb lengyel közvéleményhez olykor később jutott el egy-egy hír, mint valamelyik európai szellemi központba, mert az eredeti latin szövegeket előbb Krakkóba vitték, ott fordították lengyelre és nyomtatták ki, s csak ezután kerülhetett sor az országos terjesztésre. Az európai „tömegtájékoztatást” ötletesen és szinte ingyenesen oldották meg: a kiadványokat eljuttatták a nagyobb hírközpontokba, így német nyelvterületeken a Polnische Zeitung, Itáliában az avisók hasábjain közölték, többnyire szóról szóra, a szemtanúk tollából származó, hiteles híreket, pontosabban az események Báthory-féle interpretációját.42

A hiteles adatokra építő propaganda különböző rétegei mellett, a költészetet felhasználva, egy teljesen más jellegű és funkciójú propaganda is létrejött, részben spontánul, részben gondos szervezőmunkának köszönhetően. Az Itáliában és Lengyelországban publikált, a királyt magasztaló és a háború sikereit megéneklő, színvonalukban és indíttatásukban vegyes alkotásoknál nem a hitelesség, a törté-neti érték volt a fontos, hanem az érzelmi és politikai hatás, a dicsőítés és a hírnév terjesztése. A jezsuita iskoladrámák és az egyes főurak udvaraiban megrendezett élőképek, illetve ünnepi felvonulások és bankettek szintén szerves részévé váltak Báthory propagandájának. 43

I st en a k a r atá ból

A továbbiakban néhány jellegzetes alkotást vizsgálunk, amely Báthory vagy szű-kebb környezete inspirálására keletkezett, és magába foglalta a király uralkodói portréjának és imázsának fontosabb elemeit. Egyetlen példányban maradt fenn az a rézmetszet, amely allegorikus ábrázolások és dicsőítő feliratok révén tolmácsolta Báthory királyi hatalmának lényegét. A nyomtatvány széleit levágták, így nem maradt rajta semmilyen, az azonosíthatáshoz alkalmas adat vagy dátum, sem az alkotó neve, sem az esetleges ajánlás.44 Csak a kép közepén, a mértani középpont-tól kissé lejjebb elhelyezett, jobbra néző Báthory-portré nyújthat kiindulópontot. A királyról kevés profi lkép maradt fent, azok is túlnyomórészt pénzein és emlék-

42 Antoni Knot: Urywki z dziejów propagandy wojennej Stefana Batorego. Prace Historyczne 1929. 205–220.; Csorba T.: A humanista Báthory i. m. 51–60.

43 Csorba T.: A humanista Báthory i. m. 78–105, 165–194.; Gömöri Gy.: Báthory a korabeli költészetben i. m. 87–108.; Julian Lewanski: A lengyel színház Báthory István királysága idején. (Színháztörténeti könyvtár, 5.) Bp. 1962. 37–57. Báthory propagandájának teljes körű feltárása még nagyrészt a jövő feladata, amelyet aprólékos gyűjtőmunkával, lengyel és litván történészekkel együttműködve lehet majd elvégezni.

44 Czartoryski Museum R.2179.


érméin. Közülük a Jan Zamoyski és Báthory Grizeldisz 1583. június 12-én tartott esküvőjére vert emlékérem portréjával rokonítható a metszetünkön szereplő kép. Ebből kiindulva Stefan Komornicki, Báthory ikonográfi ájának összeállítója úgy gondolta, hogy a megrendelő a kancellár lehetett, a szerzőt pedig Antonio Tem-pesta vagy Giacomo Lauro személyében vélte megtalálni. A metszet keletkezését kevéssel Báthory halála elé tette.45 Állításait alapvetően arra alapozta, hogy Za-moyski környezetében ezek a művészek fordultak meg ekkortájt, de azt maga is leszögezte, hogy a kancellár és az itáliaiak levelezésében nincs szó erről vagy ehhez hasonló műről. Ennek alapján viszont nem mondhatunk többet, csak annyit, hogy a metszet feltehetően Zamoyski környezetében készült, 1583 körül.

A szimmetrikus kompozíció a reneszánsz metszetekre jellemző egyensúlyt és harmóniát tükrözi, a megszokottnál mozgalmasabb formában. A szigorú architek-tonikus keretek hiányoznak, csak az allegorikus fi gurák állnak talpazaton. A kép függőleges tengelyében, a felső és alsó felirat között, Báthory páncélos mellképe, fölötte korona, afölött a lengyel címerállat, a sas látható. A portrét a körbefutó, bal oldalon szinte homályba vesző felirat is azonosítja: István, Isten kegyelméből Lengyelország királya, Litvánia nagyhercege. A metszeten Báthory páncélt visel, amely vitézi erényének a képi megtestesítője, és egyben a legfőbb hadúri mivol-tának kifejezője.

Az ovális keretbe foglalt portré fölött zárt királyi korona, mégpedig Vitéz Boleszláv koronája46 látható, amelyet két, talpazaton álló női alak tart. Balra a Győzelem allegóriája, amint azt a kezében tartott pálmaág, a hírnév és tisztesség jelképe, a mögötte lévő panoplia és a feje fölött olvasható „A győzelem megszi-lárdítja a királyságot” (latin) mondat is igazolja. A győzelmet általában szárnyas nőként ábrázolták, ha szárnyak nélkül rajzolták, azt akarták kifejezni, hogy soha nem távozik el attól, aki mellé odaállt.47

Jobb oldalon az Isteni kegyelem megtestesítője áll, mellette felirat: „Isten ke-gyelméből uralkodnak a királyok”. A nőalak egyik kezében babérágat és könyvet tart, bibliai idézettel: „És mind az egész föld kívánja vala látni Salamont, hogy hallhatnák az ő bölcsességét, melyet Isten az ő szívébe adott volt” (1Kir 10,24). Az alak feje fölött glória, benne galamb. Cesare Ripa Iconologiája szerint a galamb a Szentlelket szimbolizálja, és azért került az attribútumok közé, mert „neki tulajdo-nítják az isteni kegyelemnek a szívünkbe való plántálását. Ezért mondják, hogy a

45 Komornicki, É.: Iconographie du roi Étienne Batory i. m. 496. 46 A Báthoryak temetési szertartásai, a magyar Szent Korona és Vitéz Boleszláv koronája közti

kapcsolatrendszerről: Szabó Péter: Temetkezési kultúránk újabban felfedezett forrásai elé. Irodalomtörténeti Közlemények, 1998. 760–773. Ezúton köszönöm Szabó Péternek, hogy felhívta a fi gyelmemet, hogy a metszeten Vitéz Boleszláv koronája látható.

47 Cesare Ripa: Iconologia. Bp. 1997. 607.


kegyelem Isten saját java, amelyet teremtményeire tulajdon bőkezűségégénél s nem amazok érdemeinél fogva áraszt.”48 Az olajág itt is a békét jelenti, de ez esetben kifejezetten lelki békét kell érteni alatta, amelyet „az Istennel megbékélt bűnös érez a kegyelem jóvoltából”.

Mindkét alakról hiányzik egy-egy attribútum, a Győzelem kezéből a babér-koszorú vagy bőségszaru, az Isteni kegyelem mellől pedig a kegyelmet jelképező pohár. Elhagyásukra azért volt szükség, mert a két nőalak az így felszabadult kezével tartja a koronát Báthory feje fölé: ő a bölcs király, aki Isten kegyelméből uralkodik, és hatalmát győzelmeivel szilárdította meg. A korona mellett, illetve felett megjelenik a többi uralkodói jelkép is: a bal oldali szárnyas angyal jogart és országalmát, a jobb oldali pallost és könyvet tart a kezében. Közöttük büszkén széttárt szárnyakkal, mellén a Báthory-címert viselő sas repül. Karmait begörbítve tartja, mozdulata azt az illúziót kelti, mintha ő hozta volna a koronát, és miután átadta, éppen a magasba röppen. A koronázási jelvények és a címerállat glóriába foglalt kompozíciója a Lengyel Királyságot jelképezi, és azt az üzenetet hordozza, hogy a győztes és bölcs uralkodóra, valamint országára isteni dicsfény ragyog. A glóriában legfelül, egy félköríves keretben a „Iehova dat salutem regibus” mon-dat olvasható, amely kettős jelentésű szójáték. Értelmezhetjük úgy, hogy „Jehova üdvözli a királyokat”, de úgy is, hogy „Jehova adja a jólétet a királyoknak”. Az angyalok feje felett két újabb, a metszet romlása miatt mára már nehezen látható felirat: „A király igazságossága ragyogja be a trónust” és „A király fenségességét a becsületessége és törvénytisztelete segíti”.49 A jobb oldali angyal kezében lévő kinyitott könyvben ismét egy bibliai idézet: „Mert a fejedelmek nem a jó, hanem a rossz cselekedetnek rettegésére vannak. Akarod-é pedig, hogy ne félj a hatal-masságtól? Cselekedjed a jót, és dícséreted lesz attól” (Róm 13,3).

Báthory portréja alatt, középen egy nagy kártust helyeztek el, amelyet szár-nyas puttók fognak közre. Kezükben bibliai idézettel díszített pajzsot tartanak: a bal oldalin a „Nem a fegyvereké a győzelem, hanem azoknak adja Isten, akiket méltónak tart rá” (2Makk 15,21), a jobb oldalin pedig „Az Úr ad erőt népének, az Úr megáldja népét békességgel” (Zsolt 19,11) felirat díszeleg. A középső nagy kártusban lévő panegirisz:

„Isten teszi a királyokat, és tiszteletadásokkal díszíti őket.Nekik Isten azt is megparancsolja, hogy az igazságosság zsinórmértéke legyenek,

48 Ripa: Iconologia i. m. 246.49 Komornicki olvasta így 1935-ben. A Krakkóból most megkapott digitális másolaton már sem-

milyen nagyítással nem lehet a teljes szöveget kiolvasni. Vö. Komornicki, É.: Iconographie du roi Étienne Batory i. m. 496.


Megparancsolja, hogy gondoskodjanak a békéről és az igaz kegyesség szeretetéről.Eléri, hogy ellenségeik vereséget szenvedjenek, és ők legyenek a győztesek.Isten akaratából István megszerezvén az ország irányítását is,boldogan bírja a szarmata király adományait.Ő adott békét a szomszéd népeknek, őuralkodik és országának igazi koronája.”50

A metszet a livóniai háborút lezáró békekötést (1582) üdvözlő alkotások sorába tartozik. A dicsőséget nem közvetlenül Báthorynak, hanem az Isten jóságának és kegyességének tulajdonítja. A király viszont közvetve ily módon is felmagasz-taltatik, hiszen az isteni kegyet ő érdemelte ki példás életével és tetteivel. Az ő érdemei pedig egyben az ország békéjét, jólétét és dicsőségét is jelentik. A metszet nagyszerű képi összegzés, amely Báthorynak a királyi hatalom eredetéről, az ural-kodó kötelességéről vallott alapvető eszméit jeleníti meg úgy, hogy a középpontba az értük elnyerhető jutalmat állítja.

A metszetnek egyéb üzenete is van. Azt a pillanatot látjuk, amikor az Isteni kegy és a Győzelem Vitéz Boleszláv koronáját Báthory István fejére helyezi. A koronázási jelenet szorosan kapcsolódik a panegirisz szövegéhez, amelynek isme-retlen költője szintén a korona képével játszik. De ő már magát Istvánt azonosítja a koronával mint az ország legfőbb díszével és hatalmi jelképével. A szövegben Báthory a szarmata királyok örököseként jelenik meg, aki nem származása révén, hanem a kiérdemelt isteni kegynek köszönhetően nyerte el az országot. A metszet tervezői tehát a Báthoryval kapcsolatban megfogalmazott korábbi ellenérzésekkel, az „idegen király” képével is végleg le akartak számolni.

Te át ru m és propaga n da

A IV. Iván orosz cárral Jam Zapolskiban kötött békét röplapokkal, metszetekkel és alkalmi költemények sorával köszöntötték, de a leglátványosabb és legnagyobb hatást kiváltó eseményeket a színpadi előadások jelentették. Közülük is kiemel-kedett a Wilnóban 1582. február 4-én bemutatott De Pace című dialógus, amely több szempontból is számot tarthat az érdeklődésünkre. A helyi jezsuita akadémia diákjainak színi előadása jelentette a hosszas ünnepléssorozat nyitányát; a bemu-tatóra nem egészen három héttel a békekötés után került sor.51 Ez volt tehát az

50 Szabó András Péter fordítása.51 Kevin Croxen: Thematic and Generic Medievalism in the Polish Neo-Latin Drama of the

Renaissance and Baroque. The Slavic and East European Journal, Vol. 43. No. 2. (Summer, 1999) 265–298.; Eugenija Ulčinaite: Mokyklinis jezuitu teatras – politinio lietuvos didžiosios


első hivatalos alkalom, amikor a győztes király bemutatta a békeokmányt országa előkelői és vezető politikusai előtt, ezért érdekes, hogyan ábrázolták, milyen kon-textusba helyezték a békét, és hogyan illesztették Báthory egyre erőteljesebben formálódó imázsába. Az előadást azonban az teszi különösen izgalmassá, hogy belepillanthatunk a munkafolyamatba, és láthatjuk, hogyan alakították át a darab eredeti koncepcióját az uralkodói presztízs növelésének érdekében.

A wilnói helyszín és a szereplők kiválasztása magától adódott. A visszafoglalt Livónia ekkor Litvánia részét képezte; természetes, hogy fővárosában rendezték az első nagyszabású ünnepséget. A béke létrejöttében oroszlánrészt vállalt a kato-likus egyház; egyrészt XIII. Gergely békítő szerepe, másrészt Antonio Possevino jezsuita atya révén, aki a tárgyalásokon mediátorként dolgozott. Ennek megfelelően az egyház, és ezen belül is a jezsuita rend, szintén igyekezett a dicsőségből kivenni a részét. A wilnói jezsuita akadémia diákjainak szerepeltetését külön indokolta, hogy az ekkor még csak rövid múlttal büszkélkedő iskola szorosan kötődött Bátho-ryhoz. A kollégiumot 1570-ben alapította Walerian Protasiewicz wilnói püspök, Braunsberg és Pułtusk után a királyság harmadik jezsuita iskolájaként. Kilenc évvel később, 1579. április 1-jén Báthory István volt az, aki egyetemi rangra emelte az akkorra már teológiai fakultással is kiegészülő intézményt, és edictumát XIII. Gergely még az év októberében meg is erősítette. Ezzel a wilnói jezsuita akadémia hasonló státuszt és jogokat kapott, mint a krakkói Jagelló Egyetem.52

Nem szabad elfelejtkeznünk a személyes kapcsolatokról sem: az iskola szerve-zőjének és első rektorának, Stanisław Warszewicki atyának az öccse, Krzysztof Warszewicki Báthory kedvelt titkára volt, és a livóniai hadjáratok idején számos fontos diplomáciai feladatot is teljesített. A második rektor, Jakób Wujek pedig 1579 után Kolozsmonsotoron, a Báthory által alapított jezsuita kollégium rektoraként és Báthory Zsigmond egyik nevelőjeként folytatta pályafutását. Az egyetemmé váló intézmény első rektora, Piotr Skarga kinevezésében a király is szerepet játszott. Az iskola legnagyobb pártfogója a Skarga által katolikus hitre térített Mikołaj Krzysztof Radziwiłł volt, aki a kollégiumnak nyomdát adományozott. Báthory a kollégium egyetemi rangra emelésének évében, 1579-ben a Radziwiłł család több ifj ú tagját is előléptette. A húszas éveik elején-közepén levő családtagok a legfon-tosabb litván méltóságokat – hetman, alhetman, marsall, udvarnagy – kapták meg. A leglátványosabb az ekkor huszonhárom esztendős Jerzy Radziwiłł előmenetele: őt a király az időközben elhunyt Protasiewicz utódjaként a wilnói püspöki székbe

kunigaikštistes teatro dalis. Literatúra 2004. 75–85. Itt szeretném megköszönni a szerzőnek, hogy litván nyelvű tanulmányának angol változatát a rendelkezésemre bocsátotta.

52 Stanisław Litak: Das Schulwesen ser Jesuiten in Polen. In: Bildung, Politik und Gesellschaft . Studi-en zur Geschichte des europäischen Bildungswesens vom 16. bis zum 20. Jahrhundert. Szerk. GreteKlingenstein, Heinrich Lutz, Gerald Stourzh. München 1978. 133–134.


helyezte, noha csupán öt évvel azelőtt – ugyancsak Skarga hatására – tért kato-likus hitre. 1582-ben pedig már a bíborossá választásán dolgoztak Báthory római megbízottai. A király nagyrészt a Radziwiłłekre alapozta litvániai politikáját, akik később a csatamezőn is az uralkodó támaszainak bizonyultak: Jerzy kivételével mindannyian részt vettek és kitüntették magukat a livóniai háborúban.53

Az ünnepi színdarab sikere a királyi udvarnak, a wilnói egyetemnek és a Radziwiłłeknek egyaránt rendkívül fontos volt, ezért az előkészületek felügyeletét

53 Kempa, T.: Mikołaj Krzysztof Radziwiłł Sierotka i. m. 131–182.

Wilno. Georg Braun metszete 1581. (Részlet)Fontosabb épületek: 1. Felsővár 2. Királyi vár 3. Királyné háza 4. Vártemplom 6. Kincstartó háza 7. Királyi istálló 9. Német zsoldosok háza 10. Testőrök háza 12. Szent Bernát kolostor 13. Kancellária 14. Szent János templom 16. Püspöki palota


nem is engedték ki a kezükből, és a darab eredeti szövegét és színpadra vitelének tervét végül erőteljesen megváltoztatták. A szerencsés forrásadottságoknak és Julius Lewanskinak köszönhetően ismerjük a színdarab eredeti szövegét, a meg-valósult előadás részletes leírásait, illetve a szerzőnek, Kasper Pętkowskinak a változtatásokhoz fűzött kesernyés naplójegyzeteit is.54

Pętkowski eredeti műve két felvonásból állt, az elsőben öt jelentős szereplő vonult fel: két pozitív, de panaszokkal teli alak: a Földműves és a Katona, két negatív fi gura: Antistration és Antigeorgos, valamint az abszolút főszereplő, az igazságokat kimondó Pap. A felvonás a háború szenvedéseiről, a béke áldásairól és az uralkodó előtt álló újabb feladatokról szólt volna. A Földműves a háború pusztításait, a katonák rablásait, a magas hadiadókat, a szüntelen rettegést pana-szolta fel. A Katona azt bizonygatta, hogy ő csak kényszerből fosztogat, mert nem kapja meg a zsoldját. Érzékletes színekkel festette le a hadsereg szenvedéseit: az éhséget, a fagyot, az öldöklő csatákat, a szörnyű sebeket. Mindketten a háború áldozatainak tartották magukat, és a békétől várták sorsuk jobbrafordulását. A két negatív szereplő – akikről a felvonás során mintegy véletlenül kiderült, hogy eretnekek – a háború folytatása mellett kardoskodtak. A békét szégyenletesnek tartották, mert még nem szereztek vissza minden, az oroszok által korábban elfoglalt területet. A háború hasznosságát ecsetelték; a gonosznak titulált orosz cár üldözése mellett elsősorban azt üdvözölték, hogy a harcok miatt szünetel az eretnekek üldözése. Ebben a színben a Pap volt az, aki vigaszt nyújtott a két szenvedőnek, és leleplezte, majd nevetségessé tette a két negatív fi gurát. Az ő szónoklata vezette be a színdarab második felvonását, amely nem tekinthető az előző rész szerves folytatásának, bár a korábbi szereplők egy része továbbra is színpadon maradt. Mellettük azonban allegorikus alakok vonultak fel: Merkur, Pax és Victoria.55 Ha Pętkowski elképzelései valósultak volna meg, akkor gyakorlatilag megszűnt volna a színpad funkciója; az első felvonásban még időnként előforduló dialógusok helyét monológok foglalták volna el. A szereplőknek egymás után, a közönség felé fordulva kellett volna elmondani, a nézőkbe sulykolni egyáltalán

54 Lewanski, J.: A lengyel színház i. m. 15–21. A De Pace eredeti szövege Wrocławban található: Ossolineum 1137, K. 73–85. Kiadása: Łacińskie dialogi Kaspra Pętkowskiego. Z rękopisu biblioteki Ossolineum. Wyd Aleksander Soczewka. Niepokalanów 1978. Ugyancsak az Osso-lineumban találhatóak a szerző, Kasper Pętkowski jegyzetei: Ossolineum 1137, K. 86–87. Az előadást nagy részletességgel ismertette Jakub Brzeźnicki poseni kanonok Martin Gerstmann wrocławi püspökhöz írt levelében, amely először egy 1860-ban kiadott, mára nehezen elérhető lengyel forrásgyűjteményben jelent meg, de Lewanski is átvette, és a jegyzetanyagában szó szerint idézte. Uo. 27–30. Piotr Skarga rövidebb beszámolója Claudio Aquavivához, a rend generálisához: Listy Piotra Skargi T. J. z lat 1566–1610. Szerk. Jan Sygański. Krakków 1912. 30–31.

55 Lewanski, J.: A lengyel színház i. m. 18–19.


nem koherens mondandójukat. A lényeg röviden összefoglalva: a háború igazságos volt, mert védelmi kényszerből fakadt, a béke helyreállítása azonban az ország jóléte és keresztényi megfontolások miatt elengedhetetlenné vált. A királyságban eddig Victoria (tehát nem Mars) foglalta el Pax helyét, de most visszavonul, és ezentúl kizárólag az eretnekekre jelent majd veszélyt, akik megbontják a nemzet egységét. Pax általános jólétet ígért mindenkinek, de ugyanakkor kemény mun-kára, a fényűzésről való lemondásra és az eretnekek üldözésére szólította fel az ország lakóit. A Földműves igazságos és kegyes uralkodót kívánt látni, a Katona védelemért folyamodott, hogy a békében is találjon megélhetést. A Pap az ifj úság neveltetése mellett emelt szót, s kért támogatást, hogy majd a művelt államférfi ak az ország javára cselekedhessenek.

A kézirat nem nyerte el a békekötést és a királyt köszöntő ünnepség szerve-zőinek maradéktalan tetszését. Nem tartották sem elég mozgalmasnak, sem elég látványosnak, de tartalmilag is súlyos kifogásaik merültek fel. Főként az első felvonást kritizálták, amely a győztes háború számos negatívumára és a béke nem egyöntetűen pozitív fogadtatására is felhívta volna a nézők fi gyelmét. Semmiképpen nem akarták a színpadon a negatívumokat és az ellenvéleményeket megjeleníteni, még akkor sem, ha ezeket nyilvánosan megcáfolták. Ezen az ünnepélyen nem a szenvedést, az áldozatokat akarták ábrázolni, hanem a hősöket és dicsőséget. Más érzelem, mint az öröm és a hála, nem szerepelhetett. Ennek megfelelően szinte teljesen átíratták a Katona és a Földműves párbeszédét, és kihagyták a darabból a két negatív fi gurát, helyettük új szereplőként a Szenátor lépett színre.

Pętkowski csak jelképesnek tekintette a színpadot, és nem sok energiát akart a díszletekbe fektetni. A darabot átalakítók ellenben a díszletek gondos megter-vezésével és kivitelezésével, a kórusok és a zenészek alkalmazásával éppen a szín-padi és zenei hatásokra építettek. A helyszín is különleges volt, mert ugyan más alkalmakkor is mutattak be már templomban iskoladrámát, de ezúttal a templom nemcsak háttérként, díszletnek szolgált, hanem az előadás szerves részét képezte, és az oltár a darab csúcsjelenetében főszereplővé vált. A szemtanúk szerint a vártemplomot egész különleges módon díszítették fel. Annál a bejáratnál, ahol a királyi palotából érkező uralkodó belépett, egy háromkapus diadalívet emeltek, amely teljes mértékben kitöltötte a chorus és a kápolna közötti teret. Aranyozott domborművek díszítették, a középső, nagyobb és szélesebb ívre pedig Lengyelország és Litvánia címere került. A két címer közé a „legyőzhetetlen”, „a haza atyja”, „a katolikus egyház gyarapítója” és hasonló magasztaló jelzőkkel kedveskedő, Báthory Istvánt dicsőítő feliratokat helyeztek. A diadalív és a chorus környékén a magasban, egy alulról láthatatlan emelvényen helyezték el a király zenészeit, és amikor a templomba belépő uralkodó és kísérete a diadalkapu alatt áthaladt, fentről váratlanul megszólaltak a kürtök és trombiták. A templom belső falait mű-


vészi képek, rajzok, metszetek, emblémák és domborművek borították, és minden alkotás témája a frissen megkötött békéhez kapcsolódott. Az előadásról később egy részletes levélben beszámoló Jakub Brzeźnicki poseni kanonok egy hónappal az események után már csak néhány műre emlékezett: a jó uralkodó képére, aki akár hadat viselt, akár békét kötött, azzal az országát virágoztatta fel; egy másik képre, ahol az ellenséget tiporták el; és arra, ahol a király a köztársaság hajótö-röttjeit biztos révbe vezeti. A kanonok szerint a közönséget az alkotások művészi színvonala és pompája mellett elsősorban a dolog újdonsága bűvölte el.

A gyönyörűen feldíszített színpadot a templom chorusában emelték, és körü-lötte minden talpalatnyi helyet padokkal, ülőhelyekkel töltöttek meg. Egy rövid szertartás után az előadás a prológussal indult, majd következett a két felvonás. A színdarab hatását akkor tudjuk igazán felmérni, ha megnézzük, mire emlékezett a kanonok egy hónap távlatából. Brzeźnicki az öt főszereplő – a Pap, a Szenátor, a Katona, Pax és Victoria – mellett megemlítette még Mercuriust és Virtust, valamint a színpadra lépő kórusokat. Ezek közül kettőt emelt ki: egy tizenöt fős, a jezsuita kollégium legifj abb diákjaiból álló csoportot, akik a zenés betétek alatt kecses táncokat adtak elő, és egy ötfős kórust, akik a dramaturgiailag legfontosabb pillanatokban kaptak szerepet. A kanonokban élénken megmaradtak a jelmezek, amelyek egységes színvilágot alkottak; a fehér–arany–bíbor elegáns pompáját vonultatták a színpadra. Az allegorikus szereplők attribútumaikkal és különösen díszes ruháikkal tűntek ki a többiek közül. A dialógus első felvonása – az eredeti tervekhez hasonlóan – a háború pusztításairól szólt, de csak általánosságban, minden aktualizálás, konkrét utalás nélkül. A felvonást három szereplő uralta, a Pap a Szenátor és a Katona. A színpadon nem volt ellentét és feszültség a szerep-lők között, teljes egyetértésben beszéltek a háború kárairól és a béke áldásairól. A konszenzus egy pillanatra megbomlani látszott a várból érkező katona miatt, aki mesterségéből adódóan nem örült a várható békének. Mielőtt azonban bármilyen konfl iktus kibontakozhatott volna, a Pap és a Szenátor meggyőzte a vitézt, aki ezután szintén a békét várók táborához csatlakozott. (Csak emlékeztetőül: az ere-deti változat a katonát a háború áldozatának és egyik fő ellenzőjének állította be.) Az első felvonás csúcspontja, a záró jelenet nagyon hatásosra sikerült; színpadra vonult az összes szereplő, de a fi gyelem az öttagú fi úkórusra irányult. A színpad két szélén álló fi ú a háború keserveiről énekelt felváltva, majd kinyújtott kézzel az oltár felé fordulva azt énekelték: „Mindannyian a békét várjuk tőled!” Erre az eddig középen, csöndben várakozó három fi ú felelt; „Ég békéje, Föld békéje, Szív békéje, jöjj el!” Ezt háromszor énekelték el, egyre hangosabban, míg végül, a nézők számára teljesen váratlanul, hatalmas hangerővel az elbújtatott királyi énekesek és fúvósok vették át a szólamot.

A következő felvonásban színre lépett Pax a többi allegorikus szereplővel


együtt, és ez a rész az általános örvendezés jegyében telt el. Brzeźnicki kano-nok teljesen belemerült a jelmezek részletes leírásába, a szereplők mondandójá-ból vagy semmit nem jegyzett meg, vagy nem tartotta érdemesnek továbbadni. A felvonás zárójelenetét viszont ismét leírta. A színpadi kép és dramaturgia hasonló volt az első felvonás záróakkordjához: Paxot és Victoriát a színpadra kísérő öt fi ú, valamint a láthatatlan ének- és zenekar a „Dicsőség Istennek, üdvözlet a népnek, tisztelet a királynak” mondatot énekelték. Eközben a színpadra hozták Báthory István győzelmi zászlaját, melyet Victoria térdre borulva, az oltáron helyezett el. Mind Brzeźnicki kanonok, mind a színdarabról szintén tudósító Skarga atya külön kiemelte, hogy három évvel korábban, a háború kezdetén Báthory ennél az oltárnál vette át azt a díszkardot, amelyet a pápa küldött neki ajándékba. Az ünnepélyes jelenet után felcsendült a Te Deum, és a rendezvény végül a közös imával zárult, amely alatt ez alkalommal nem csak a király térdelt és könnyezett.56

Az előadás tervein végrehajtott változtatások meghozták a várt hatást. A szín darab mondandójából a nézőkben „a háború rossz – a béke áldott” közhely maradt meg, és csak a király megdicsőülésére és az előadás fennköltségére, látvá-nyos mozgalmasságára emlékeztek. Nem tudjuk pontosan, hogy kik változtatták meg Pętkowski művét; Lewinski szerint Piotr Skarga és Jerzy Radziwiłł szava bizonyulhatott döntőnek. Véleményével egyet is érthetünk, Skarga befolyása megkérdőjelezhetetlen: elöljárója volt Pętkowskinak, és rektorként felelt diákjai előadásáért is. A wilnói püspöknek szintén érdekében állt, hogy az ő bíborosi ki-nevezését tervezgető királynak minden elképzelhető hódolatot megadjon, s egyben méltóképpen ünnepelje meg családja dicsőségét is a győztes háborúban. Mivel az előadás a vártemplomban volt, királyi énekesek és muzsikusok vettek részt benne, sőt Báthory győzelmi zászlója is megjelent a színpadon, ezért feltételezhetjük, hogy az udvar prominens képviselői szintén beleszóltak a színdarab átalakításába.

A livóniai háború sikereit köszöntő ünnepségsorozat másfél évvel később, Jan Zamoyski és Báthory Grizeldisz esküvőjével zárult. A másfél hetes program utolsó napján nagyrészt a politika játszotta a főszerepet. Zamoyski palotáját, ahol az ebédek, ünnepélyes bankettek zajlottak, teljesen átalakították. A tágas előcsar-nok mennyezetére csillagokat, csillagképeket festettek. A hatalmas ablakokat úgy fedték be, hogy a szabadon maradt részek nap-formát idéztek, és ezeken áradt be a terembe a fény. A falakat Báthory István livóniai háborújának legnagyobb sikereit megörökítő festmények, illetve orosz hadijelvények díszítették, az ajtó mellett kétoldalt Mars és Victoria márványszobra fogadta a belépőket, szemben pedig az aranyfestékkel bevont nagyméretű királyi trón. Délelőtt nagy sikert arató lovagi tornát rendeztek, és ebéd után került sor az ünnepélyes felvonulásra.

56 Jakub Brzeźnicki latin nyelvű beszámolóját közli Lewanski, J.: A lengyel színház i. m. 27–31.


Ez nem egy spontán esemény volt: csak a kellékeket és díszleteket hónapokon keresztül készítették elő. A felvonulás különlegességét az adta, hogy a háborúban magukat kitüntető főnemesek a harc és a szerelem allegóriáiból merítő életképe-ikkel vonultak fel.

A sort az a kocsi nyitotta meg, amely a király és a kancellár nagyméretű díszes címerét vitte körbe a téren. Ezután egy elefántnak beöltöztetett ló vonult végig, hátán egy toronyszerű felépítménnyel, amelyből színes csíkot húzó röppentyűk szálltak fel. Az elefánt a több lábon álló biztos hatalom és az erő jelképe, míg a hátán lévő építmény valószínűleg egy piramis akart lenni, amely köztudottan a dicsőség jelképe volt.

Fortuna szekerén két allegorikus alak ült; a szerencse istennője és a szerencsét-lenséget jelképező férfi , aki a kocsin elhelyezett tűzkereket is kezelte. Itt történt az az esemény, amely erősen megosztotta a közönséget: a tűzkeréktől ugyanis felgyulladt és porig égett a kocsi, a nézők pedig nem tudták eldönteni, hogy ez a szerencsétlenséget volt hivatva jelképezni, vagy csak a férfi ügyetlensége miatt véletlenül következett be. A téren méltóságosan körbegördülő diadalkapu után az időt jelképező alkotások következtek. Majd a király hadi sikereit elevenítették fel: az a hintó, amelyet száz, tetőtől talpig páncélba bújtatott lovas kísért, a Moszkva fölötti diadal allegóriája volt. Ezután több szekér haladt körbe, ezekre az elfoglalt várak, Połock, Sokol, Wieliż és Wielkie Łuki makettjét építették fel. A remény allegorikus alakját szállító kocsi körül megláncolt orosz hadifoglyok vonszolták magukat, meglehetősen reménytelenül. Egy másik nyitott hintón Scipio állt, kezé-ben aranyszínű földgömbbel, amelyet a király felé emelt, ezzel akarva jelképezni, hogy az ország aranykorát éli. Ezután békésebb témák következtek: Jan Miński kocsiját felhővé alakíttatta, és lovaira sas-jelmezt tétetett. Ezen a „felhőn” Minerva társaságában a Jupiternek öltözött Miński ült, akinek kezéből villámok cikáztak. Diana szekere, amelyet vadászok, kopók és szelídített szarvasok fogtak körbe, a vadászni szerető király tiszteletére került a menetbe. A legnagyobb sikert az utolsó kocsi aratta, ezért ennek kétszer is el kellett vonulnia a díszpáholy előtt. A kocsit a krakkói püspök két unokatestvére készíttette, és a tengeri csigának átalakított járművön, amelyet két „cethal” húzott, Venus ült. Előtte a legyőzött Paris haladt, hátrakötött kezekkel. Két katona egy jókora aranyalmát vitt, amelyen „a legszebbnek” felirat díszelgett. Amikor Báthory Grizeldisz elé értek, Zamoyski hirtelen előrehajolt, felkapta az aranyalmát, és feleségének nyújtotta át. A felvo-nulás után a nézők közé ezüst emlékérméket szórtak, amelynek egyik oldalán a király képe, a másikon pedig egy legyőzött orosz katona és a „Livónia visszatért Lengyelországhoz” felirat szerepelt.

Azért helyeztük egymás mellé a Jam Zapolski-i békét köszöntő ünnepségsoro-zat nyitó és záró eseményét, mert jól látszik, hogy az időközben eltelt másfél év


alatt mennyire más kontextusba került a livóniai háború, és ennek megfelelően a békekötés tényét és eredményeit is másként kommunikálták. A nyitány még kissé disszonáns: a diadal fölött érzett öröm és hála mellett az önigazolás igénye vezérelte az előadás szervezőit; úgy érezték, indokolniuk kell a békekötés szükségességét. Erre részben a békét ellenzők meggyőzése miatt volt szükség, részben pedig azért, mert maga a király is folytatta volna a háborút, de az országgyűlés megtagadta az újabb adók kivetését. Báthory érthető módon nem kívánta nyilvánosan beismerni a rendektől elszenvedett vereség tényét, ezért a szükségből erényt kovácsolt, és az áldott békét hozó uralkodó szerepét osztotta magára. A színdarabot megszentelt térbe vitték; a hangsúly a béke jótéteményeire és az Isteni kegyre került, amely a béke áldásaiban részesíti az országot. A Győzelem is főszereplőként jelent meg a színpadon, de az előbbieknek lett alárendelve, a sikeres háború eredményeire elsősorban a diadalív és a templom falain megjelenő képi ábrázolások utaltak. Az ünnepségsorozatot záró felvonuláson, másfél évvel később, viszont merőben más értékrend tapasztalható. A teljesen profán környezetben már szóba sem került az Isteni kegy, és ugyanígy eltűnt az akkora már megszokottá, szinte természetessé vált béke allegorikus alakja. A felvonulás gyakorlatilag egy, a sikereket összegző győzelmi jelentés, amely a livóniai háború legnagyobb diadalait jelenítette meg. Propaganda-szempontból nagyon ügyes társítás volt a háború és az esküvő össze-kapcsolása, mert a felvonultatott életképek így azt az üzenetet hordozták, hogy a győztes háború után az ország aranykora jött el, s vele a szerelem, a házasság és a majdani új élet ígérete.

A z ú j ellenségk ép

1581–82-től Báthory imázsa az orosz cárt visszaszorító, az ország területi épségét helyreállító győztes, sőt legyőzhetetlen uralkodó képén alapult. Ez a kép azonban hamarosan új elemmel gazdagodott. A királyi propaganda komoly erőfeszítéseket tett, hogy Báthory nevéhez a győztes hadvezér képzete társuljon, és hadi sikerei az országos és az európai köztudatba egyaránt mélyen beépüljenek. Eleinte csupán a livóniai diadal propagálása volt a cél, de a célból hamarosan eszköz lett. A korábbi győzelmek hangoztatásával már egy új háború gondolatát alapozták meg. XIII. Gergely pápa – akinek nagy álma volt a törökök kiszorítása Európából – 1577-től kezdve ösztökélte Báthoryt, hogy lépjen be az általa szervezendő oszmánellenes ligába. Noha hosszú távon Báthorynak is hasonló céljai voltak, Lengyelország és az Erdélyi Fejedelemség aktuális érdekeit nézve éveken keresztül kitért az ajánlat elől. 1581 végére változtatott álláspontján, és bizonyos feltételek teljesülése esetén (mint például Spanyolország és Velence csatlakozása) hajlandó lett volna belépni a


Szent Ligába. Megkezdődtek a Szentszékkel a tárgyalások, és ezzel párhuzamosan az udvar propagandájában is megjelent a török elleni háború gondolata, egyelőre nem konkrétan megfogalmazott célként, hanem csak óhajként, halvány utalások formájában. Az új ellenségkép óvatos bevezetése a köztudatba a költészetre há-rult; 1581–82 fordulóján egyre több Báthoryt dicsőítő alkotásban hangzott el a fi gyelmeztetés, hogy az oroszokon kívül létezik egy még félelmetesebb ellenség. A kényes témára és az udvar óvatosságára jellemző, hogy a téma első megéneklői nem tartoztak a király közvetlen környezetéhez, noha áttételesen több szállal is odakötődtek. Nem meglepő, hogy az elsők közt egy erdélyi, Cserényi Mihály – korábban Báthory András kíséretének tagja – fogalmazta meg azt a reményt vagy elvárást, hogy a király, az orosz háború befejezése után, Magyarországot fogja felszabadítani a török járom alól.57

A kiindulópont az orosz háború volt, egyrészt a siker miatt, másrészt mert sok párhuzamot lehetett találni: mind a cár, mind a szultán a kegyetlenségéről volt hírhedt, mindkettőt a katolikus egyház ellenségének tekinthették, mindkét esetben kelet felé kellett hadakozni, és a háborút igazságos, védekező háborúként lehetett megénekelni, hiszen nem személyes ambíciókért, nyereségért, hanem az ellenség által korábban elfoglalt területek visszaszerzéséért folyt. Ezt a párhuzamot, illetve a törökellenes harc gondolatát Mikołaj Sęp Szarzyński58 – a király egyik titkárának, Sebastian Grabowieckinek közeli barátja és költőtársa – fogalmazta meg a legerőteljesebben a Báthory Istvánhoz írt VII. Énekben:

VII. ének Báthory Istvánról, a lengyel királyról

Énekeljünk, Múzsák, himnuszt a királynak,De előbb Istennek, aki ily királyt ad,Mert Istvánt az Isten teremtette bölcsnek,S hozzá szerencsésnek. Isten a legbölcsebb!

S a király is tudja, hogy kegyes az Isten,Meg is óvta népét az igazi hitben, Jött a pogány horda s roppant lett hatalma,S lesújtott Istvánban az Úrnak haragja.

57 Csorba T.: A humanista Báthory i. m. 99.58 Uo. 91–96.; Gömöri Gy.: Báthory a korabeli költészetben i. m. 102–103.

Bát hory I st vá n u r a l kod ói p ort r é ja 593

Reménységnek küldte őt az ég e földre,Gátnak és ostornak átkozott törökre,Pannon földön is már csak őbenne bíznak,S pogányok dögtestén éhes halak híznak.

S minthogy minden ország sorsa az Úrnál van,Király lettél, István, szép Polóniánkban,Király lettél, s nemcsak a korona által,Hanem személyednek sok szép hajlamával.

Mert ki méltó hozzád? Hasonló is ritka!Mindenki fölfi gyel higgadt szavaidra.Szereted a tréfát s kegyes is tudsz lenni;Ó, de rólad méltón nehéz énekelni.

A tenger moraja túlharsogja szómat,S harcmezőn mondom én a legszebbet rólad,Mert a csata rendjét tudod jó előre,Vezér vagy és vitéz csapataid őre.

Vagy nézzük szívednek bátorságát s fennenHirdessük, hogy első vagy a küzdelemben,Királynak, hetmannak legjobb, s a konok falOmlik, ha elindulsz hősi csapatoddal.

Tudod, kiben bízhatsz s ki árul el balgán,Legyőzöd az esőt… Égi titán vagy tán?S nem ver le az éhség, s olyan nagy gigász vagy,Hogy a hideget is sokszor leigáztad.

Feltámasztod újra a mi dicsőségünk,S lelkesítesz, hogyha tunyaságban élünk,Éleszted a kedvünk hősi harcra újra,Hogy a tatárt űzzük bátor harcra gyúlva.

Hogy a tatárt űzzük, aki áruló volt,És a muszkát, aki mindent összerombolt.Ma a szörnyű cár is megretten, a balga,S fél vagy szégyenkezik, ha a neved hallja.


Fél és retteg, s adja a jóságos Isten,Iván, a félpogány, mindent elveszítsen,Bukjon trónusáról, szívét járja kard át,S országában, István, te vedd át hatalmát.

Ó bár későn vennéd jutalmad az égben,S élnél soká, István, földi dicsőségben,Uralkodj mindvégig a szép Lengyelhonban,S heverjen Mohamed Krisztus előtt holtan.

A költemény a király uralkodói portréjának és a személyéhez kapcsolódó várako-zásoknak az összefoglalása. Báthory Lengyelország számára az Isten adománya, az ő kegyességéből uralkodik, de saját tulajdonságai önmagukban is méltóvá teszik a feladatra. Ez a gondolat – „nemcsak király, hanem királyi tulajdonságokkal is rendelkezik” – a Báthory imázs állandó eleme. A versben is szerepel a küldetés, ez részben összecseng a királyi beszédek lényegével (Lengyelország dicsőségének a feltámasztása), de olyan részekkel is bővül, amelyek kevésbé hangsúlyos részei a Báthory-propagandának (pl. az igaz hit bajnoka). Az ostor felemlegetése Attilát idézi, akihez a kortárs írók és költők magától értetődően hasonlították a királyt, bár maga Báthory ezt a párhuzamot nem aknázta ki. Az ostor az Úr haragjából a pogányokra sújt majd le, akik alatt már nemcsak a „félpogány” orosz cárt, hanem a szultánt, az Oszmán Birodalmat is kell értenünk.

Ha lassabban is, de a királyhoz köthető képi ábrázolásokon is tetten érhető az ellenségkép változása. Sęp Szarzyński költeményének képi megfelelője Giacomo Franco 1584-ben készült metszete, amely tökéletes összefoglalása mindannak, amit Báthory István képviselt és kifejezésre is akart juttatni.59 A gyönyörű, művészi metszet egy 1585-ben kiadott mű, Paulus Manutius Antiquitatum Romanarumának belső címoldalán szerepelt.60 Az először 1557-ben publikált könyvet a szerző fi a, Aldo Manuzio adta ki újra, és dedikálta Báthory Istvánnak.

A metszet középpontjában Báthory rozettába foglalt, egyenesen a szemlélőre néző mellképe látható.61 Az ovális portrét egy téglalap alakú keret veszi körül, 59 A metszet értelmezéséhez Knapp Évától kaptam fontos és értékes útmutatást, kedves segítségét

ezúton is köszönöm.60 Antiquitatum Romanarum Pauli Manutii liber de legibus index rerum memorabilium. Editio

postrema Venetiis Aldus Manutius Paulli f.A.n. 1585. A metszet szerzője és dátuma a Báthory-portré alatti talapzaton olvasható. Mars alakja alatt a „Jacobus Francus fecit” felirat, Mercurius alatt pedig az évszám: MDXXCIV. Manuzio és Báthory István kapcsolatára l. Csorba T.: A humanista Báthory i. m. 141–144.

61 Franco néhány ponton eltért a mintájától. A másik irányba fordította a képet, sokat lágyított Báthorynak az eredeti metszeten túlzottan markánsra sikerült vonásain, és kijavította a másik


amelynek sarkaiba Báthory István személyéhez, gondolatvilágához szorosan hoz-zátartozó szimbólumokat és feliratokat helyeztek. A bal felső sarokban a békéhez kötődő jelképek találhatók: a bőségszaru fölött, babér- és pálmaág között galamb ül. A másik oldalon az ellenpont: a háború eszközei, a mellvért, sisak, kard, trom-bita és vezénylő buzogány. A fegyvergyűjtemény felett az éberséget kifejező kakas látható, utalásként arra, hogy a jó vezérnek mindig ébernek kell lennie, nehogy az ellenség váratlanul meglepje. A béke és háború jelképei között „Pace Deo volente bello” felirat hirdeti, hogy Báthory Isten akaratából mind békében, mind háború-ban megállja a helyét és dicsőségre jut. Ha visszagondolunk Brzeźnicki kanonok beszámolójára, a wilnói vártemplomban elhelyezett képek egyikén is ugyanez a gondolat jelent meg: a jó uralkodó képe, aki akár hadat viselt, akár békét kötött, mindig az országát virágoztatta fel.

Franco metszetén azonban ez a gondolat újabb elemekkel egészült ki; a portré körül olvasható – „Justitiae Fortuna”, „favente”, „Virtute praesente”, „Pruden-tiae” – feliratok szerint az erénnyel felvértezett, szerencsétől pártfogolt uralkodó igazságossága és okossága szükséges a sikerhez. Mindez természetesen a képi megerősítéssel lesz teljes: lent a jobb sarokban a Prudentiához kapcsolódóan meg-jelenik a tükör, ami az értelem és önismeret, valamint a kígyó, amely az okosság és éberség jelképe. A tükör tetején egy daru áll, amely felemelt lábával egy követ tart. Jelentését Cesare Ripa részletesen elmagyarázta:

„A daru is azt tanítja, hogy éberen kell őrködnünk magunk és tulajdon életünk fölött. A darvakról ugyanis sokan mondják, hogy amikor összegyülekeznek, hogy bizton-ságban pihenhessenek, egyikük követ vesz felemelt lábába. Amíg a kő le nem esik, a többiek biztonságban érzik magukat, tudván, hogy társaik virrasztanak fölöttük.”

Az éberség tehát három különböző jelkép révén is megjelenik a metszeten, ami fontosságát mutatja, és kiválóan rímel Báthory mákgubós emblémájával. A jobb alsó sarokban – a „Justitia” és a „Fortuna favente” szavak találkozásánál – többféle attribútum keveredik; a szerencsét a kerék és a gömb, az igazságosságot a kígyós bot képviseli, míg a jogar és a kard, valamint a sas az uralkodói hatalom jelképei.

A portré melletti két oszlop előtt két isten, Mars és Mercurius áll, mindket-ten Báthoryra tekintenek. Együttes szerepeltetésük itt a Mars–Ars párhuzamot jelenti, azt, hogy a király mind a hadakozásban, mind a tudományokban kiváló. Ha a függőleges elrendezést nézzük, három tengelyt látunk: a kép bal szélének részletei Mars, a jobb oldaliak pedig az Ars gondolatkörébe tartoznak. Mars

képen túl szélesre rajzolt nyakat és a furcsa formájú fület is. Báthory ruházatát is díszesebben formálta meg.

93 8 Hor n I l di kó

Báthory István. Giacomo Franco metszete. 1584. OSZK App.H. 511.


alatt fegyvergyűjtemény Mercurius alatt pedig különböző hangszerek, kották és könyvek együttese, amely nem csak a Mars–Ars párhuzamot erősíti, de utal a király legfontosabb kedvteléseire; fegyver- és könyvgyűjtő szenvedélyére, illetve zeneszeretetére is. A kép alján olvasható feliratot is két oszlopba tagolták. Bal oldalon a Marsra jellemző szavak: a fegyver, sereg, férfi , háború a domináns, míg jobb oldalon Ars jellemzői: az erény, jog, higgadtság, fortély:

Indomitum Martem, indomite cum Marte fugabo Virtute invidiam, violentos iure, furorem

Arma armis, bellum pace, virosque viris Consiliis, artes arte, dolosque dolis

A középső függőleges tengely a királyi hatalom kifejezője. Középen a király port-réja, alatta kör alakú kartusban, koronás pajzson látható a lengyel sas, amelyet Báthory címere és országainak, illetve tartományainak címerei ölelnek körbe. Báthory megnövekedett hírnevét és magabiztosságát mutatja, hogy amíg a ko-rábban tárgyalt másik metszeten gondosan feltüntették a király nevét és címeit, itt a képmáson és címereken kívül más nem jelzi, kiről van szó. A metszet felső részén, középen egy trónon ülő, mosolygó, koronás női alak látható, aki az egyik kezében jogart tart, a másikkal fölfelé mutat. Ő a királyi hatalom allegóriája. Ég felé mutató ujja, a közte és a Báthory-portré közt – a díszítő elemektől mintegy külön keretbe foglalva – szereplő „Deo Volente” szavak hangsúlyozzák, hogy a királyok hatalma Istentől származik.

A felső sor még egy lényeges mondanivalót hordoz, amelyet kétoldalt, az egy-egy puttó által tartott talapzatra helyeztek. Balra egy Ovidius-parafrázis62 olvasható:

Engem tisztel és tőlem fél az egész földkerekség. Ha pedig valamely föld egy kicsit is tisztel engem, szeret is.

A jobb oldalon – akárcsak Sęp Szarzyński versében – nem az előtérbe állítva, de mintegy csattanónak hagyva olvasható az új üzenet:

Levágom majd a Perzsiában jogart hordozó urakat,és megadja majd magát a legyőzött Törökország csapataimnak.

62 Az eredeti szövegben a Julius-nemzetségtől (Aeneadas), azaz a császároktól fél a földkerekség: „Horreat Aeneadas et primus et ultimus Orbis / Si qua parum Romam / terra timebit, amet”. Ovidius: Fasti, I. könyv, 717–718. sor. Franco metszetén a felirat latin szövege: „Me primus metuit, veneratur et ultimus Orbis, Me si qua parum terra veretur, amat”. Erre Szabó András Péter hívta fel a fi gyelmemet, amit ezúton is köszönök.


A metszet architektonikus kerete egy diadalkaput idéz, amelynek pillérei Mars és Ars, csúcsa az Istentől származó királyi hatalom. Báthory Istvánt a diadalív alatt, hatalmának teljében, pályája csúcspontján, új, még nagyobb tettekre felkészülten és elszántan látjuk. Az újabb győzelmekre azonban Báthory hamarosan bekövet-kezett halála miatt nem kerülhetett sor. De pályája semmiképp nem tekinthető torzónak. Tetteinek köszönhetően azon kevesek közé tartozott, akiknél haláluk után is összhangban maradt az általuk kialakított uralkodói imázs és az utókor emlékezetében őrzött képmás.

Báthory István uralkodói portréja. In: Portré és imázs – Politikai propaganda és...

Documents

Transcript of Báthory István uralkodói portréja. In: Portré és imázs – Politikai propaganda és...