ALKOTMÁNYJOG III.

1. Az alkotmánybíráskodás fogalma, feladatai és szervezeti megoldása

AZ ALKOTMÁNYBÍRÓSÁGOK SZERVEZETI MEGOLDÁSAI

Az alkotmánybíróság különleges közjogi helyzetét az NSZK Alkotmánybíróságára vonatkozó

alkotmányos elvek fejezik ki a legpregnánsabban. Az NSZK alkotmánya szerint az alkotmány-bíróság

minden más alkotmányos szervvel szemben önálló és független szövetségi bíróság. Nem tagozódik

be a bírósági szervezetbe, költségvetése is önálló. Az alkotmánybíróság önálló hatalmi ágként jelenik

meg az államhatalmi szervek rendszerében. Az alkotmányjogi bíróságok fokozott szervezeti

garanciákat élveznek, amelyeket a törvény feladataik eredményes ellátásá érdekében biztosít

számukra. A szervezeti garanciák a bírói függetlenséget, a jog kontinuitását a magas fokú jogi

felkészültséget hivatottak biztosítani.

A francia Alkotmánytanács kilenc tagja közül hármat-hármat a köztársasági elnök, a nemzetgyűlés

elnöke és a szenátus elnöke nevez ki. Az Alkotmánytanács elnökét a köztársaság elnök nevezi ki. A

kinevezés kilenc évre szól. A folyamatos megújítás érdekében háromévenként a tagok egyharmada

cserélődik (rotáció). A volt köztársasági elnökök az Alkotmánytanács tagjai lesznek.

Az NSZK Alkotmánybírósága két szenátusból áll (ikerbíróság). A szenátusok hatásköri megosztás

szerint működnek. Az 1. szenátusban az alkotmánybíróság elnöke, a 2. szenátusban az alelnök

elnököl. Az eredeti tizenkét tag helyett 1956-ban tízre, 1963-ban nyolcra csökkentették mindkét

szenátusban a tagok számát. A bírákat fele-fele arányban a Szövetségi Gyűlés (képviselőház) és a

Szövetségi Tanács (tartományok tanácsa) választja kétharmados többséggel. A Szövetségi Gyűlés

hatáskörét tizenkét tagú bizottság gyakorolja, amelyet a frakció paritásos alapon állítanak össze. A

megbízatási idő tizenkét év, és a bírák nem választhatók újra. Az életkor minimuma a 40. életév,

maximuma a 68. életév betöltésése. Javaslattételi joguk van a frakcióknak, a szövetségi és a

tartományi kormányoknak.

Az olasz alkotmánybíróság tizenöt tagú, öt-öt tagot a köztársasági elnök, a parlament két házának

együttes ülése és a legfelső szintű rendes és közigazgatási bíróságok neveznek ki. A már

nyugalmazott bírák és a jogot oktató egyetemi tanárok választhatók meg tagnak.

Ausztriában az alkotmánybíróság elnökből, alelnökből, tizenkét rendes és hat póttagból áll. A

tisztségviselőket, a tagok és póttagok felét a szövetségi kormány javaslata alapján a szövetségi elnök

nevezi ki bírák, közigazgatási tisztviselők és jogászprofesszorok közül. A fenn¬maradó hat tag és

három póttag tisztségére a Szövetségi Tanács (3+1) és a Nemzeti Tanács (3+2) háromszoros

létszámban tesz javaslatot a szövetségi elnöknek.

Az alkotmányok az alkotmánybírósági tagsággal összeférhetetlennek minősítik a képvise¬lői

mandátumot, a kormánytagságot és az érdekképviseletben vagy pártokban viselt tisztséget.

2. Az Alkotmánybíróság szervezete és az alkotmánybírák jogállása

Az alkotmánybíróság szervezete:

Teljes ülés:

Az Alkotmánybíróság döntéseit teljes ülésben, tanácsban vagy egyesbíróként eljárva

hozza meg.

Eltérő rendelkezésének hiányában az Alkotmánybíróság eljárása nem nyilvános.

A teljes ülés az Alkotmánybíróság legfőbb testületi szerve.

A tanács és az egyesbíró döntéseit az Alkotmánybíróság hatáskörében eljárva hozza

meg.

Az Alkotmánybíróság teljes ülése az Alkotmánybíróság összes tagjából áll.

Az Alkotmánybíróság teljes ülésén az Alkotmánybíróság tagjai tanácskozási és

szavazati joggal vesznek részt.

A teljes ülésen hivatalból vesz részt a főtitkár, továbbá részt vehetnek az elnök által

meghívott személyek.

A teljes ülés akkor határozatképes, ha azon legalább az Alkotmánybíróság tagjainak

kétharmada, köztük az elnök vagy az elnök akadályoztatása esetén az elnökhelyettes

jelen van.

A teljes ülés döntéseit nyílt szavazással, szótöbbséggel, tartózkodó szavazat nélkül

hozza meg. Az Alkotmánybíróság tagja a döntésben köteles részt venni.

Szavazategyenlőség esetén az elnök szavazata dönt.

Az Alkotmánybíróság teljes ülésén dönt:

- előzetes normakontroll

- alaptörvény-ellenes vagy nemzetközi szerződésbe ütköző törvény megsemmisítéséről,

valamint a tanács által érdemben vizsgált ügyben törvény megsemmisítéséről

- az Alkotmánybíróság ügyrendjének, valamint szervezeti és működési szabályzatának

megalkotásáról

- az Alkotmánybíróság tagja

- mentelmi jogának felfüggesztéséről,

- összeférhetetlenségének megállapításáról, valamint az összeférhetetlenség alapján tagsága

megszűnésének megállapításáról,

- megbízatás alóli felmentéséről, valamint kizárásáról az Alkotmánybíróság tagjai közül,

- az elnökhelyettes és a főtitkár megválasztásáról, valamint

- minden olyan ügyben, amelyben a teljes ülés döntését az ügy társadalmi vagy alkotmányjogi

jelentősége, bonyolultsága, az alkotmányos joggyakorlat egységének megőrzése, illetve

egyéb fontos ok indokolja.

- köztársasági elnök tisztségtől való megfosztására irányuló eljárás esetén

Az AB tanácsai:

A tanácsok számáról, összetételéről és a tanácsvezető személyéről az elnök javaslatára a

teljes ülés dönt. A tanácsok összetétele háromévente, a tanácsvezető személye évente

megújul. Az alkotmánybíróságon három öttagú tanács működik. Minden alkotménybíró tagja

egy öttagú tanácsnak.

A tanács ideiglenes vagy állandó tanács formájában hozható létre. Ideiglenes tanácsot az

elnök javaslatára a teljes ülés határozatával, az abban megjelölt indítványok elbírálására,

soronkívüliség elrendelése esetén, az ügyteher mérséklése céljából hozhat létre.Ha a tanács

tagjainak száma legalább öt, szótöbbséggel hozza meg döntését. Ha a tanács tagjainak

száma kevesebb, mint öt, egyhangúan hozza meg a döntését. A tanács ülésén a

tanácsvezető alkotmánybíró által esetenként meghívott személyek vehetnek részt.

Az AB öttagú tanácsa a következő ügyekben jár el:

- a Kormány, az országgyűlés képviselők egynegyede vagy az alapvető jogok biztosa

kezdeményezésére felülvizsgálja a jogszabályoknak az Alaptörvénnyel való összhangját.

- bírói kezdeményezés egyedi normakontroll eljárás iránt

- az alkotmányjogi panasz elbírálása

- jogszabály nemzetközi szerződésbe ütközésének vizsgálata

- az OGY népszavazás elrendelésével összefüggő határozatának vizsgálata

- Alaptörvény ellenesen működő képviselő-testület feloszlatásával kapcsolatos vélemény

nyilvánítás

- Alaptörvény ellenesen működő egyház elismerésének visszavonásával kapcsolatos

véleménynyilvánítás

- hatásköri összeütközés megszüntetésére irányuló ügyekben

- önkormányzati rendelet, közjogi szervezetszabályozó eszközök és jogegységi határozatok

vizsgálata

Az Alkotmánybíróság elnöke és elnökhelyettese

- Az elnök

- összehangolja az Alkotmánybíróság tevékenységét, közreműködik az egységes

joggyakorlat biztosításában,

- összehívja és vezeti az Alkotmánybíróság teljes ülését,

- meghatározza a teljes ülés ülésezési rendjét, napirendjét,

- meghatározza az Alkotmánybíróság által elbírálandó ügyek napirendre tűzésének

ütemezését, ideértve az ügyek tárgyalási határnapjának kitűzését,

- kijelöli az előadó alkotmánybírót,

- javaslatot tesz a tanácsok összetételére, a tanácsvezető alkotmánybírókra, ideiglenes

tanács alakítására,

- képviseli az Alkotmánybíróságot az Országgyűlés és más szervek, valamint a nyilvánosság

előtt,

- irányítja az Alkotmánybíróság Hivatalát,

- javaslatot tesz a teljes ülésnek a főtitkár személyére, kinevezi és felmenti a gazdasági

vezetőt,

- gyakorolja a munkáltatói jogokat az Alkotmánybíróság hivatalának köztisztviselői és

munkavállalói felett,

- az Alkotmánybíróság tagja mentelmi jogának megsértése esetén megteszi a szükséges

intézkedést,

- ellátja azokat a feladatokat, amelyeket az Alkotmánybíróság ügyrendje számára előír.

- Az elnök az Alkotmánybíróság mint központi költségvetési fejezet tekintetében a fejezetet

irányító szerv vezetője.

- Az elnök elnöki megbízatása megszűnik

- az Alkotmánybíróságban betöltött tagság megszűnésével,

- lemondással.

- Az elnök az elnöki megbízatásról való lemondást az Országgyűlés elnökével írásban közli. A

lemondás érvényességéhez elfogadó nyilatkozat nem szükséges. A lemondást nem kell

indokolni, a megbízatás a lemondás benyújtásának a napjával szűnik meg. Az elnöki

megbízatásról való lemondás az elnök Alkotmánybíróságban betöltött tagságát nem érinti.

- Az AB állandó bizottságai:

Az állandó bizottságok az AB elnökének, továbbá teljes ülésének javaslattevő, véleményező, döntés-

előkészítő testületei. Az állandó bizottságok tagjait az AB elnökének javaslatára a teljes ülés jelöli ki az

alkotmánybírák közül három évre.

Az alkotmánybíróság hivatala:

Alkotmánybíróság igazgatási munkaszervezete az Alkotmánybíróság Hivatala, amely ellátja az

Alkotmánybíróság szervezeti működtetési, ügyviteli és döntés-előkészítési feladatait.

(2) Az Alkotmánybíróság Hivatalát a főtitkár vezeti. A főtitkárt az elnök javaslatára a teljes ülés

választja meg.

(3) A főtitkár az elnök irányítása alatt végzi munkáját.

(4) A főtitkár e törvényben és az Alkotmánybíróság ügyrendjében meghatározottak szerint

közreműködik az Alkotmánybíróság döntéseinek előkészítésében.

(5) Az elnök az Alkotmánybíróság Hivatalában foglalkoztatott köztisztviselőkre nézve a

közszolgálati jogviszony létesítését a köztisztviselők jogállásáról szóló törvényben foglaltakon

túlmenően meghatározott iskolai végzettséghez, képesítéshez, illetve gyakorlati időhöz kötheti.

(6) Az Alkotmánybíróság Hivatalának szervezetére és működésére vonatkozó szabályokat az

Alkotmánybíróság Szervezeti és Működési Szabályzata állapítja meg.

Az alkotmánybírák jogállása

Az Alkotmánybíróság tagja független, csak az Alaptörvénynek és a törvényeknek van

alárendelve

Az alkotmánybíróvá választás előfeltételei:

Az Alkotmánybíróság tagjává megválasztható minden olyan büntetlen előéletű, és az

országgyűlési képviselők választásán választható magyar állampolgár, aki

- jogász végzettséggel rendelkezik,

- 45. életévét betöltötte, de 70. életévét még nem töltötte be, és

- kiemelkedő tudású elméleti jogász (egyetemi tanár vagy a Magyar Tudományos Akadémia

doktora), vagy legalább húszévi, jogi területen folytatott szakmai gyakorlattal rendelkezik.

(2) Az (1) bekezdésben meghatározott jogi szakmai gyakorlatot olyan munkakörben kell

eltölteni, amely betöltésének feltétele a jogász végzettség.

(3) Az Alkotmánybíróság tagjának megbízatási ideje tizenkét év. Az Alkotmánybíróság tagja

nem választható újra.

(4) Az Alkotmánybíróságnak nem lehet tagja az, aki a megválasztása napját megelőző négy

éven belül a Kormány tagja, valamely párt vezető tisztségviselője volt, vagy állami vezetői

tisztséget töltött be.

Az alkotmánybírák jelölése és választása

(1) Az Alkotmánybíróság tagjaira az Országgyűlésben képviselettel rendelkező pártok

képviselőcsoportjai által jelölt legalább kilenc és legfeljebb tizenöt képviselőből álló jelölő bizottság

tesz javaslatot. A bizottságban a képviselőcsoportok legalább egy-egy képviselőjének helyet kell

kapnia.

(2) A javasolt személyeket az Országgyűlés alkotmányügyi kérdésekkel foglalkozó állandó

bizottsága meghallgatja.

8. § (1) Az Alkotmánybíróság tagjait az Országgyűlés az alkotmányügyi kérdésekkel foglalkozó

állandó bizottsága véleményének ismeretében választja meg.

(2) Ha az Országgyűlés a jelölteket nem választja meg, a jelölő bizottság még azon az

ülésszakon, de legkésőbb tizenöt napon belül új javaslatot tesz.

(3) Ha e törvény eltérően nem rendelkezik, az Alkotmánybíróság új tagját az Országgyűlés az

elődje megbízatási idejének lejártát megelőző kilencven napon belül választja meg. Az

Alkotmánybíróság tagja az elődje megbízatásának megszűnését követő napon, ha pedig elődje

megbízatásának megszűnését követően választották meg, vagy elődje megbízatása

meghosszabbodott, a megválasztásáról szóló határozatban megjelölt napon lép hivatalba.

9. § Az Alkotmánybíróság tagja hivatalba lépését megelőzően az Országgyűlés előtt esküt tesz.

Összeférhetetlenségi szabályok:

(1) Az Alkotmánybíróság tagjának megbízatása összeegyeztethetetlen minden más állami vagy

önkormányzati, társadalmi, politikai, gazdasági tisztséggel, illetve megbízatással, kivéve a

tudományos és felsőoktatási tevékenységhez közvetlenül kapcsolódó tisztségeket, ha az az

alkotmánybírói feladatok ellátását nem akadályozza. Az Alkotmánybíróság tagja a tudományos,

oktatói, művészeti, lektori, szerkesztői, valamint a jogi oltalom alá eső szellemi tevékenységen

kívül más kereső foglalkozást nem folytathat.

(2) Ha az Alkotmánybíróság tagjává megválasztott személlyel kapcsolatban

összeférhetetlenségi ok áll fenn, azt a hivatalba lépését követő tíz napon belül meg kell szüntetnie.

(3) Ha az Alkotmánybíróság tagjával kapcsolatban tevékenysége során összeférhetetlenségi ok

merül fel, azt haladéktalanul meg kell szüntetnie.

összeférhetetlenségi ok esetén az összeférhetetlenséget megállapító alkotmánybírósági

határozat meghozatalának időpontjától az összeférhetetlenség megszüntetéséig az

Alkotmánybíróság tagja a tisztségéből eredő jogkörét nem gyakorolhatja, és díjazásban, valamint

juttatásban nem részesülhet.

Mentelmi jog

(1) Az Alkotmánybíróság tagja az Alaptörvényben és e törvényben meghatározott

alkotmánybírósági hatáskörök gyakorlása során kifejtett tevékenysége, az általa közölt tény vagy

vélemény miatt bíróság vagy hatóság előtt - megbízatásának ideje alatt és azt követően - nem

vonható felelősségre, e tény vagy vélemény miatt az Alkotmánybíróság ellen bíróság vagy hatóság

előtt eljárás nem indítható. Ez a mentesség nem vonatkozik a szigorúan titkos és titkos minősítésű

adattal való visszaélésre, a rágalmazásra és a becsületsértésre, valamint az Alkotmánybíróság

tagjának polgári jogi felelősségére.

(2) Az (1) bekezdésben meghatározott mentesség kiterjed a közhatalmat gyakorló személy vagy

közszereplő politikus sérelmére elkövetett becsületsértésre, valamint - ha az Alkotmánybíróság

tagjának nem volt tudomása arról, hogy a közlés a lényegét tekintve valótlan - rágalmazásra.

(3) Az Alkotmánybíróság tagját csak tettenérés esetén lehet őrizetbe venni, és ellene csak az

Alkotmánybíróság előzetes hozzájárulásával lehet büntetőeljárást, valamint szabálysértési eljárást

indítani vagy folytatni, továbbá büntető eljárásjogi kényszerintézkedést alkalmazni.

(4) A mentelmi jog felfüggesztésére irányuló indítványt a vádirat benyújtásáig a legfőbb ügyész,

azt követően, illetve magánvádas ügyben a bíróság terjeszti elő az elnökhöz. Az indítványt az

Alkotmánybíróság tagjának tettenérése esetén haladéktalanul elő kell terjeszteni. Szabálysértési

ügyben a mentelmi jog felfüggesztésére irányuló indítványt - a szabálysértési hatóság

megkeresése alapján - a legfőbb ügyész terjeszti elő az elnökhöz.

(5) A mentelmi jog felfüggesztése tárgyában hozott döntés csak arra az ügyre vonatkozik,

amelyre az indítványt előterjesztették.

(6) Az Alkotmánybíróság tagja mentelmi jogáról - a szabálysértési eljárás kivételével - nem

mondhat le. E jogát mindenki köteles tiszteletben tartani.

(7) Az Alkotmánybíróság tagja köteles mentelmi jogának megsértését az elnöknek

haladéktalanul bejelenteni.

Az Alkotmánybíróságban betöltött tagság megszűnik

a) 70.életév betöltése

b) a megbízatási időtartam leteltével.

a) halállal,

b) lemondással,

c) összeférhetetlenség miatt a megbízatás megszűnésének megállapításával,

d)6 ha az Alkotmánybíróság tagja az országgyűlési képviselők választásán már nem

választható,

e) felmentéssel, ha neki fel nem róható okból nem képes eleget tenni a megbízatásából eredő

feladatainak.

f) kizárással,ha neki felróható okból nem tesz eleget megbízatásából eredő feladatainak,

illetőleg a tisztségre méltatlanná válik. Kötelező kizárni azt aki, önhibájából 1 évig nem vesz részt

az alkotmánybíróság munkájában, jogerős ítéletben megállapított, közvádra üldözendő szándékos

bcs. követ el vagy vagyonnyilatkozatát szándékosan elmulasztja.

(3)7

(4) Ha az Alkotmánybíróság tagjának megbízatása a a 70. év betöltése vagy a megbízatás

lejárta alapján szűnik meg, az Alkotmánybíróság új tagját az Országgyűlés az Alkotmánybíróság

volt tagja megbízatásának megszűnésétől számított hatvan napon belül választja meg.

(5) Ha az Alkotmánybíróság több tagjának szűnik meg, illetve hosszabbodik meg egymást

követően a megbízatása, az Országgyűlés először az Alkotmánybíróság azon tagjának utódját

választja meg, akinek a megbízatása korábban szűnt meg vagy hosszabbodott meg, illetve

korábban szűnne meg.

16. § (1) A lemondást az Alkotmánybíróság tagja az Alkotmánybíróság elnökével, az

Alkotmánybíróság elnöke az Országgyűlés elnökével írásban közli. A lemondás érvényességéhez

elfogadó nyilatkozat nem szükséges. A lemondást nem kell indokolni, a megbízatás a lemondás

benyújtásának napjával szűnik meg.

3. Az alkotmánybíróság hatásköre és eljárása

Az Alaptörvénnyel való összhang előzetes vizsgálata (előzetes normakontroll eljárás)

23. § (1) Az Alkotmánybíróság az Alaptörvény 24. cikk (2) bekezdés a) pontja alapján az

elfogadott, de még ki nem hirdetett törvény indítványban meghatározott rendelkezéseinek az

Alaptörvénnyel való összhangját az Alaptörvény 6. cikk (2) és (4) bekezdéseiben meghatározott

indítványozásra jogosult által benyújtott, határozott kérelmet tartalmazó indítvány alapján vizsgálja.

(2)11

Az indítvány alapján az elnök gondoskodik az ügynek az Alaptörvény 6. cikk (6) és (8)

bekezdése szerinti határidő betartását szolgáló időben történő napirendre vételéről.

(3)12

Az Alkotmánybíróság hatásköre - az (1) bekezdésben foglaltakat nem érintve - kiterjed a

nemzetközi szerződés vagy annak valamely rendelkezése, valamint az Alaptörvény 5. cikk (7)

bekezdése alapján elfogadott normatív határozat Alaptörvénnyel való összhangjának előzetes

vizsgálatára.

(4)13

A nemzetközi szerződés kötelező hatályának köztársasági elnök általi elismerését

megelőzően a köztársasági elnök, illetve ha a nemzetközi szerződést kormányrendelet hirdeti ki, a

nemzetközi szerződés kötelező hatályának elismerését megelőzően a Kormány kérheti az

Alkotmánybíróságtól a nemzetközi szerződés vagy annak valamely rendelkezése Alaptörvénnyel

való összhangjának előzetes vizsgálatát.

(5)14

A (3) bekezdés szerinti normatív határozat elfogadására irányuló javaslat kezdeményezője,

a Kormány, valamint az Országgyűlés elnöke indítványára az Országgyűlés az Alaptörvény 6. cikk

(2) bekezdésében meghatározott eljárás szerint kérheti az Alkotmánybíróságtól a határozat

Alaptörvénnyel való összhangjának előzetes vizsgálatát. A (3) bekezdés szerinti normatív

határozat vizsgálata során az eljárásra és a jogkövetkezményekre a jogszabályok felülvizsgálatára

vonatkozó szabályokat kell alkalmazni.

(6)15

Az Alkotmánybíróság az (5) bekezdés szerinti indítványról soron kívül, de legkésőbb

harminc napon belül határoz. Az Országgyűlés elnöke és jegyzői a (3) bekezdés szerinti normatív

határozatot csak akkor írják alá, ha az Alkotmánybíróság nem állapít meg alaptörvény-

ellenességet.

23/A. §16

(1) Az Alkotmánybíróság az Alaptörvény S) cikk (3) bekezdése és 24. cikk (5)

bekezdése alapján az elfogadott, de még ki nem hirdetett Alaptörvény vagy Alaptörvény-módosítás

megalkotására vonatkozó, az Alaptörvényben foglalt eljárási követelmények megtartását az

Alaptörvény S) cikk (3) bekezdése és 24. cikk (5) bekezdés a) pontjában meghatározott

indítványozásra jogosult által benyújtott, határozott kérelmet tartalmazó indítvány alapján vizsgálja.

(2) Az indítvány alapján az elnök gondoskodik az ügynek az Alaptörvény 24. cikk (6) bekezdése

szerinti határidő betartását szolgáló időben történő napirendre vételéről.

Az Alaptörvénnyel való összhang utólagos vizsgálata (utólagos normakontroll eljárás)

24. § (1) Az Alkotmánybíróság az Alaptörvény 24. cikk (2) bekezdés e) pontja alapján

felülvizsgálja a jogszabályoknak az Alaptörvénnyel való összhangját.

(2) Az Alkotmánybíróság a jogszabály Alaptörvénnyel való összhangját az alapvető jogok

biztosának határozott kérelmet tartalmazó indítványa alapján akkor vizsgálja, ha az alapvető jogok

biztosának álláspontja szerint a jogszabály alaptörvény-ellenessége fennáll.

(3) Nincs helye az Alkotmánybíróság utólagos normakontroll eljárásának, ha az indítvány az

Alkotmánybíróság által érdemben már elbírált jogszabály vagy jogszabályi rendelkezés

vizsgálatára irányul, és az indítványozó az Alaptörvénynek ugyanarra a rendelkezésére, illetve

elvére (értékére), és azonos alkotmányos összefüggésre hivatkozva kéri az alaptörvény-

ellenességet megállapítani (ítélt dolog), kivéve, ha az Alkotmánybíróság döntése óta a

körülmények alapvetően megváltoztak.

24/A. §17

(1) Az Alkotmánybíróság az Alaptörvény 24. cikk (5) bekezdése alapján a 24. cikk (5)

bekezdés b) pontjában meghatározott indítványozásra jogosult által benyújtott, határozott kérelmet

tartalmazó indítvány alapján vizsgálja felül az Alaptörvényt, illetve az Alaptörvény módosítását a

megalkotására és kihirdetésére vonatkozó, az Alaptörvényben foglalt eljárási követelmények

tekintetében.

(2) Az indítvány alapján az elnök gondoskodik az ügynek az Alaptörvény 24. cikk (6) bekezdése

szerinti határidő betartását szolgáló időben történő napirendre vételéről.

Bírói kezdeményezés egyedi normakontroll eljárás iránt

25. §18

(1) Ha a bírónak az előtte folyamatban levő egyedi ügy elbírálása során olyan

jogszabályt kell alkalmazni, amelynek alaptörvény-ellenességét észleli, vagy alaptörvény-

ellenességét az Alkotmánybíróság már megállapította, - a bírósági eljárás felfüggesztése mellett -

az Alaptörvény 24. cikk (2) bekezdés b)pontja alapján az Alkotmánybíróságnál kezdeményezi a

jogszabály vagy jogszabályi rendelkezés alaptörvény-ellenességének megállapítását, illetve az

alaptörvény-ellenes jogszabály alkalmazásának kizárását.

(2) Az indítvány alapján az elnök gondoskodik az ügynek az Alaptörvény 24. cikk (2)

bekezdés b) pontja szerinti határidő betartását szolgáló időben történő napirendre vételéről.

Az alkotmányjogi panasz

26. § (1) Az Alaptörvény 24. cikk (2) bekezdés c) pontja alapján alkotmányjogi panasszal az

Alkotmánybírósághoz fordulhat az egyedi ügyben érintett személy vagy szervezet, ha az ügyben

folytatott bírósági eljárásban alaptörvény-ellenes jogszabály alkalmazása folytán

a) az Alaptörvényben biztosított jogának sérelme következett be, és

b) jogorvoslati lehetőségeit már kimerítette, vagy jogorvoslati lehetőség nincs számára

biztosítva.

(2)19

Az (1) bekezdéstől eltérően, az Alkotmánybíróság eljárása kivételesen akkor is

kezdeményezhető az Alaptörvény 24. cikk (2) bekezdés c) pontja alapján, ha

a) az alaptörvény-ellenes jogszabály rendelkezésének alkalmazása vagy hatályosulása folytán

közvetlenül, bírói döntés nélkül következett be a jogsérelem, és

b) nincs a jogsérelem orvoslására szolgáló jogorvoslati eljárás, vagy a jogorvoslati lehetőségeit

az indítványozó már kimerítette.

(3) A legfőbb ügyész az Alkotmánybírósághoz fordulhat az ügyész részvételével lefolytatott

egyedi ügyben alkalmazott jogszabály Alaptörvényben biztosított jogok sérelmét okozó

alaptörvény-ellenességének vizsgálata érdekében, ha a jogosult maga nem képes jogainak

védelmére, vagy a jogsérelem a személyek nagyobb csoportját érinti.

27. § Az Alaptörvény 24. cikk (2) bekezdés d) pontja alapján alaptörvény-ellenes bírói döntéssel

szemben az egyedi ügyben érintett személy vagy szervezet alkotmányjogi panasszal fordulhat az

Alkotmánybírósághoz, ha az ügy érdemében hozott döntés vagy a bírósági eljárást befejező egyéb

döntés

a) az indítványozó Alaptörvényben biztosított jogát sérti, és

b) az indítványozó a jogorvoslati lehetőségeit már kimerítette, vagy jogorvoslati lehetőség nincs

számára biztosítva.

28. § (1) Az Alkotmánybíróság a 27. §-ban meghatározott bírói döntés felülvizsgálatára irányuló

eljárásban a 26. § szerinti, jogszabály Alaptörvénnyel való összhangját illető vizsgálatot is

lefolytathatja.

(2) Az Alkotmánybíróság a 26. § alapján indítványozott eljárásban a bírói döntés

alkotmányosságát is vizsgálhatja.

29. § Az Alkotmánybíróság az alkotmányjogi panaszt a bírói döntést érdemben befolyásoló

alaptörvény-ellenesség, vagy alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdés esetén fogadja be.

30. § (1) Az alkotmányjogi panaszt a sérelmezett döntés kézbesítésétől számított hatvan napon

belül, a 26. § (2) bekezdésében meghatározott esetben az alaptörvény-ellenes jogszabály

hatálybalépésétől számított száznyolcvan napon belül lehet írásban benyújtani.

(2) A döntés közlésének elmaradása esetén az alkotmányjogi panasz benyújtására nyitva álló

határidő a tudomásszerzéstől, vagy az Alaptörvényben biztosított jog sérelmének

bekövetkezésétől számított hatvan nap.

(3) Az Alkotmánybíróság olyan alkotmányjogi panasz tárgyában is dönthet, amelyet az

indítványozó rajta kívül álló elháríthatatlan okból történő akadályoztatása folytán a határidő eltelte

után nyújtott be, és az akadály megszűnésétől számított tizenöt napon belül - az elbírálásra

alkalmas indítvány előterjesztésével egyidejűleg - igazolási kérelmet nyújt be. Az igazolási kérelem

megalapozására szolgáló tényeket az indítványozó a kérelemben valószínűsíti.

(4) A döntés közlésétől, illetve az Alaptörvényben biztosított jog sérelmének bekövetkezésétől,

valamint a 26. § (2) bekezdésében meghatározott esetben az alaptörvény-ellenes jogszabály

hatálybalépésétől számított száznyolcvan nap elteltével alkotmánybírósági eljárás megindításának

nincs helye.

(5) Az Alkotmánybíróság az alkotmányjogi panaszról ésszerű határidőn belül hoz döntést.

31. § (1) Ha alkotmányjogi panasz vagy bírói kezdeményezés alapján az alkalmazott jogszabály

vagy jogszabályi rendelkezés Alaptörvénnyel való összhangjáról az Alkotmánybíróság már döntött,

ugyanazon jogszabályra, illetve jogszabályi rendelkezésre és ugyanazon Alaptörvényben

biztosított jogra, valamint azonos alkotmányjogi összefüggésre hivatkozással - ha a körülmények

alapvetően nem változtak meg - nincs helye az alaptörvény-ellenesség megállapítására irányuló

alkotmányjogi panasznak, valamint bírói kezdeményezés alaptörvény-ellenesség megállapítására

irányuló vizsgálatának.

(2) Ha egy ügyben alkotmányjogi panasz alapján a bírói döntés Alaptörvénnyel való

összhangjáról az Alkotmánybíróság már döntött, ugyanabban az ügyben érintett panaszos által,

azonos jogszabályra, illetve jogszabályi rendelkezésre és ugyanazon Alaptörvényben biztosított

jogra, valamint azonos alkotmányjogi összefüggésre hivatkozva alkotmánybírósági eljárásnak

nincs helye.

A nemzetközi szerződésbe ütközés vizsgálata

32. § (1) Az Alkotmánybíróság az Alaptörvény 24. cikk (2) bekezdés f) pontja alapján a

jogszabályok vizsgálatát az indítványozók kezdeményezésére, illetve bármely eljárása során

hivatalból végzi.

(2) Az eljárást az országgyűlési képviselők egynegyede, a Kormány, a Kúria elnöke, a legfőbb

ügyész, valamint az alapvető jogok biztosa indítványozhatja. A bíró - a bírósági eljárás

felfüggesztése mellett - az Alkotmánybíróság eljárását kezdeményezi, ha az előtte folyamatban

levő egyedi ügy elbírálása során olyan jogszabályt kell alkalmazni, amelynek nemzetközi

szerződésbe ütközését észleli.

Az Országgyűlés népszavazás elrendelésével összefüggő határozatának vizsgálata

33. § (1)20

Az Országgyűlés népszavazást elrendelő, valamint kötelezően elrendelendő

népszavazás elrendelését elutasító határozatát az Alkotmánybíróság az elrendelés vagy elutasítás

Alaptörvénnyel való összhangja és törvényessége tekintetében bárki indítványára felülvizsgálja. Az

indítványnak az Országgyűlés határozatának közzétételét követő tizenöt napon belül be kell

érkeznie.

(2)21

Az (1) bekezdésben meghatározott eljárásban az Alkotmánybíróság a határozat

érdemében csak akkor folytat vizsgálatot, ha az aláírásgyűjtő ív hitelesítése és a népszavazás

elrendelése között a körülményekben olyan lényeges változás következett be, amelyet a kérdés

hitelesítéséről, illetve az azzal szembeni felülvizsgálati kérelemről hozott döntés során a Nemzeti

Választási Bizottság, illetve a Kúria nem vehetett figyelembe, és a döntést érdemben

befolyásolhatja.

(3) Az Alkotmánybíróság nem vizsgálja érdemben azt az indítványt, amelyben az indítványozó a

népszavazási kérdés tartalmát illető, illetve a hitelesítéssel összefüggő alkotmányossági

aggályokra hivatkozik.

Az Országgyűlés vallási tevékenységet végző szervezet elismerésével összefüggő döntésének vizsgálata

33/A. §23

(1) Az Országgyűlés vallási tevékenységet végző szervezet egyházként történő

elismerését elutasító határozatát az Alkotmánybíróság az érintett vallási tevékenységet végző

szervezet indítványára felülvizsgálja. Az indítványnak az Országgyűlés határozatának közzétételét

követő tizenöt napon belül kell az Alkotmánybírósághoz beérkeznie.

(2) Az (1) bekezdésben meghatározott eljárásban az Alkotmánybíróság az Országgyűlés

egyházként történő elismerésre irányuló eljárásának törvényességét vizsgálja felül.

Alaptörvény-ellenesen működő képviselő-testület feloszlatásával összefüggő vélemény

34. § Az Alkotmánybíróság a helyi önkormányzat és a nemzetiségi önkormányzat képviselő-

testületének alaptörvény-ellenes működésére vonatkozóan a Kormány indítványa alapján elvi

véleményt nyilvánít.

A vallási közösség alaptörvény-ellenes működésével összefüggő vélemény

34/A. §25

Az Alkotmánybíróság a vallási közösség alaptörvény-ellenes működésére

vonatkozóan a bevett egyház esetén a Kormány, a vallási tevékenységet végző szervezet esetén

a bíróság indítványa alapján elvi véleményt nyilvánít.

A köztársasági elnök tisztségtől való megfosztása

35. § (1) Az Alaptörvény 13. cikke alapján a köztársasági elnök tisztségétől való megfosztására

irányuló eljárásban az Alkotmánybíróság az Országgyűlés határozatában részletesen megindokolt,

az Alaptörvény, illetve más törvény köztársasági elnöki tisztség gyakorlásával összefüggésben

történő szándékos megsértésére, illetve szándékos bűncselekmény elkövetésére vonatkozó

indítvány alapján jár el.

(2) Az Alkotmánybíróság megvizsgálja a megfosztási eljárás indítványozásának és

megindításának jogszerűségét. Ha a megfosztási eljárás az Alaptörvény 13. cikk (2), illetve (3)

bekezdésében foglaltaknak nem felel meg, az Alkotmánybíróság az eljárást érdemi vizsgálat nélkül

megszünteti.

(3) Az Alkotmánybíróság az eljárást soron kívül folytatja le.

(4) Érdemi vizsgálat esetén az Alkotmánybíróság a megfosztási eljárásban az 57. §-ban

foglaltakon túl a vizsgált törvénysértés jellegének megfelelően a büntetőeljárásról, illetve a polgári

perrendtartásról szóló törvényben foglaltak szerint más bizonyítási eszközt is alkalmazhat. Az

Alkotmánybíróság a köztársasági elnököt meghallgatja.

(5) Az Alkotmánybíróság e §-ban meghatározott jogkörében a teljes ülés jelenlévő tagjai

kétharmadának egyetértésével hozza meg döntését.

A hatásköri összeütközés feloldása

36. § (1) Ha - a bíróságok és a közigazgatási hatóságok kivételével - az állami szervek, illetve

állami és önkormányzati szervek között hatásköri összeütközés merül fel, az érintett szerv az

Alkotmánybíróságnál indítványozhatja a hatásköri összeütközés Alaptörvény értelmezése alapján

történő megszüntetését.

(2) Az Alkotmánybíróság dönt arról, hogy a felmerült vitában mely szervnek van hatásköre, és

kijelöli az eljárásra kötelezett szervet.

Az önkormányzati rendelet, a közjogi szervezetszabályozó eszközök és jogegységi határozatok vizsgálata

37. § (1) Az Alkotmánybíróság a 24-26. §-ban meghatározott hatáskörében az önkormányzati

rendelet Alaptörvénnyel való összhangját akkor vizsgálja, ha a vizsgálat tárgya az önkormányzati

rendelet más jogszabályba ütközésének vizsgálata nélkül, kizárólag az Alaptörvénnyel való

összhang megállapítása.

(2) Az Alkotmánybíróság utólagos normakontroll eljárásban, bírói kezdeményezés alapján

folytatott egyedi normakontroll eljárásban, alkotmányjogi panasz alapján, vagy nemzetközi

szerződésbe ütközés vizsgálata során felülvizsgálja a közjogi szervezetszabályozó eszközöknek,

valamint az Alaptörvény 25. cikk (3) bekezdésében meghatározott jogegységi határozatoknak az

Alaptörvénnyel, illetve nemzetközi szerződéssel való összhangját. Az indítványozókra, az eljárásra

és a jogkövetkezményekre a jogszabályok felülvizsgálatára vonatkozó szabályokat kell alkalmazni.

Az Alaptörvény értelmezése

38. § (1) Az Országgyűlés vagy annak állandó bizottsága, a köztársasági elnök, a Kormány,

illetve az alapvető jogok biztosa indítványára az Alkotmánybíróság az Alaptörvény rendelkezését

konkrét alkotmányjogi problémával összefüggésben értelmezi, ha az értelmezés közvetlenül

levezethető az Alaptörvényből.

(2) Ha a konkrét alkotmányjogi probléma állami szerv jogállásával, működésével, vagy feladat-

és hatáskörével összefüggésben merül fel, az Alkotmánybíróság az Alaptörvény rendelkezésének

értelmezését az (1) bekezdés alapján akkor végzi, ha az alkotmányjogi probléma az

Alaptörvénnyel összhangban történő működést, illetve feladat- és hatáskörgyakorlást

ellehetetleníti, illetve az értelmezési bizonytalanság a jogbiztonságot veszélyezteti.

Az alkotmánybíróság eljárása:

Sajátos eljárási szabályokat igényel. Többnyire a jogosult indítványára indulhat bár a testület

kivételesen hivatalból is eljárhat. Kötelező formai és tartalmi kellékeket ír elő. Az indítványnak

tartalmaznia kell többek között a kérelem alapjául szolgáló okot, a sérelmezett jogszabályi

rendelkezés pontos megjelölését, az Alaptörvényben hivatkozott szakaszát, továbbá határozott

kérelmet. Az eljárásnak két nagy szakasza van, az előkészítő eljárás keretében az elnök kijelöli az

alkotmánybírák közül az ügy előadóját. Az előadóbíró megvizsgálja az indítványt és ha negfelel az

előírásoknak, akkor az ügyet a teljes ülés vagy az állandó tanács elé terjeszti. A másik a területi

eljárás során az Alkotmánybíróság a rendelkezésre álló iratok alapján dönt, de szükség esetén

személyes meghallgatásra vagy szakértő bevonására is sor kerülhet. Más bizonyítási eszköz nem

használható fel. Az eljárás költség és illetékmentes. A testület az érdemi döntés előtt zárt ülést tart,

melyet az elnök vezet. Az alkotmánybíróság az ügy érdemében határozattal, más kérdésekben pedig

végzéssel dönt. A szavazásban kisebbségben maradt alkotmánybíró az ülés által megvitatott, eltérő

álláspontját indokaival együtt különvélemény formájában írásba foglalhatja. A döntés érdemével

egyetértő párhuzamos indoklás formájában jogosult írásba foglalni. Eljárása egyfokú, így a testület

döntése ellen nincs helye fellebbezésnek.

4. Az alapvető jogok biztosának és helyetteseinek jogállása

Az alapvető jogok biztosa

Az alapvető jogok biztosra vonatkozó alkotmányos szabályok

Az Országgyűlés az Alaptörvény 30. cikk (5) bekezdése alapján megalkotta az alapvető jogok

biztosáról szóló 2011. évi CXI. törvényt (a továbbiakban: Ajbtv.), mely 2012. január 1-jén lépett

hatályba.

Az alapvető jogok biztosa alapjogvédelmi tevékenységet lát el, eljárását bárki kezdeményezheti, az

alapvető jogokkal kapcsolatban tudomására jutott visszásságokat kivizsgálja vagy kivizsgáltatja,

orvoslásuk érdekében általános vagy egyedi intézkedéseket kezdeményez.

Az alapvető jogok biztosáról szóló törvény hatályon kívül helyezte az állampolgári jogok országgyűlési

biztosáról szóló törvényt, így megszűnt az Országgyűlési Biztosok Hivatala és létrejött az Alapvető

Jogok Biztosának Hivatala.

A Hivatalt az alapvető jogok biztosa irányítja, és a főtitkár vezeti.

A korábbi négy ombudsman helyett csak egyetlen országgyűlési biztoshoz lehet fordulni: az alapvető

jogok biztosához. Az állampolgári jogok országgyűlési biztosának, a nemzeti és etnikai kisebbségi

jogok országgyűlési biztosának és a jövő nemzedékek országgyűlési biztosának jogutódja az alapvető

jogok biztosa.

Az alapvető jogok biztosa eljárása során független, csak a törvénynek van alárendelve,

tevékenységével összefüggésben nem utasítható. Az alapvető jogok biztosa évente köteles

beszámolni az Országgyűlésnek.

Az alapvető jogok biztosának és helyetteseinek jogosítványai:

- az emberi méltósághoz fűződő alapjogoknak,

- a gyermekek jogainak,

- a jövő nemzedékek érdekeinek,

- a Magyarországon élő nemzetiségek jogainak,

- a leginkább veszélyeztetett társadalmi csoportok jogainak,

- a fogyatékossággal élők jogainak a védelme.

Az alapvető jogok biztosa:

- áttekinti és elemzi az alapvető jogok magyarországi helyzetét, kimutatást készít az alapvető

jogokkal összefüggő jogsértésekről.

- Véleményezi a feladat- és hatáskörét érintő jogszabályok tervezetét,

- Javaslatot tehet az alapvető jogokat érintő jogszabályok módosítására, megalkotására,

- Kezdeményezheti a jogszabályok Alaptörvénnyel való összhangjának felülvizsgálatát az

Alkotmánybíróságnál.

- Közreműködik a feladat- és hatáskörét érintő nemzetközi szerződések alapján készülő nemzeti

jelentések előkészítésében,

- Az alapvető jogok biztosa tevékenysége során együttműködik azon szervezetekkel, amelyek célja

az alapvető jogok védelmének előmozdítása.

Az alapvető jogok biztosának helyettesei:

- Az alapvető jogok biztosának a jövő nemzedékek érdekeinek védelmét ellátó helyettese, aki

figyelemmel kíséri a jövő nemzedékek érdekeinek érvényesülését, és

- Az alapvető jogok biztosának a Magyarországon élő nemzetiségek jogainak védelmét ellátó

helyettese, aki figyelemmel kíséri a Magyarországon élő nemzetiségek jogainak érvényesülését,

Az alapvető jogok biztosának helyettesei:

- rendszeresen tájékoztatják az alapvető jogok biztosát tapasztalataikról,

- felhívja az alapvető jogok biztosának figyelmét a természetes személyek nagyobb csoportját

érintő jogsértés veszélyére,

- az alapvető jogok biztosának hivatalbóli eljárás megindítását javasolhatja,

- közreműködik az alapvető jogok biztosának vizsgálatában,

- javasolhatja, hogy az alapvető jogok biztosa az Alkotmánybírósághoz forduljon.

(Nyilván a saját szakterületükhöz kapcsolódóan).

Az alapvető jogok biztosának a feladatával kapcsolatos ügyviteli és előkészítési teendőit a Hivatal látja

el.

2. Az alapvető jogok biztosa és helyetteseinek megválasztása

Az alapvető jogok biztosának személyére a köztársasági elnök tesz javaslatot, és az Országgyűlés az

országgyűlési képviselők kétharmadának szavazatával hat évre választja meg. Az alapvető jogok

biztosa egyszer újraválasztható. Ha a javasolt személyt az Országgyűlés nem választja meg, a

köztársasági elnök legkésőbb harminc napon belül új javaslatot tesz.

Alapvető jogok biztosának és helyettesének minden olyan:

- jogász végzettségű,

- az országgyűlési képviselők választásán választható

- magyar állampolgár megválasztható,

- aki kiemelkedő tudású elméleti, vagy legalább tízévi szakmai gyakorlattal rendelkezik,

- harmincötödik életévét betöltötte,

- és az alapvető jogokat érintő eljárások lefolytatásában, felügyeletében vagy tudományos

elméletében – a helyettesek esetében a szakterülethez igazodó - jelentős tapasztalatokkal

rendelkezik.

Az Országgyűlés az alapvető jogok biztosának javaslatára, az országgyűlési képviselők

kétharmadának szavazatával, hat évre választja meg az alapvető jogok biztosának helyetteseit.

3. Összeférhetetlenség

Az alapvető jogok biztosának és helyettesének a megbízatása összeegyeztethetetlen minden más

állami, önkormányzati, társadalmi és politikai tisztséggel vagy megbízatással (hivatali

összeférhetetlenség).

Az alapvető jogok biztosa és helyettese más keresőtevékenységet nem folytathat, és egyéb

tevékenységéért – a tudományos, oktatói, művészeti, szerzői jogi védelem alá eső, valamint lektori és

szerkesztői tevékenységet kivéve – díjazást nem fogadhat el (foglalkozási összeférhetetlenség).

Az alapvető jogok biztosa és helyettese nem lehet gazdasági társaság vezető tisztségviselője,

felügyelőbizottságának tagja, valamint gazdasági társaság személyes közreműködésre kötelezett

tagja (gazdasági összeférhetetlenség).

4. Mentelmi jog

Az alapvető jogok biztosát és helyetteseit lényegében az országgyűlési képviselőkkel azonos

mentelmi jog, azaz felelőtlenség és sérthetetlenség illeti meg. Az alapvető jogok biztosa és helyettesei

mentelmi jogáról - a szabálysértési eljárás kivételével - nem mondhat le. E jogát mindenki köteles

tiszteletben tartani.

5. Az alapvető jogok biztosa és helyettesi megbízatásának megszűnése

Az alapvető jogok biztosa és helyettesei megbízatása megszűnik

- a megbízatási időtartam – azaz 6 év – leteltével, Ez tekinthető tipikus megszűnési módnak, mivel

a többi esetben a biztos nem tölti ki megbízatásának időtartamát.

- a halálával,

- a lemondásával, amit írásban kell közölnie az Országgyűlés elnökével, aki köteles azt elfogadni.

Az alapvető jogok biztosának helyettese a lemondást – az alapvető jogok biztosa útján – írásban

közli az Országgyűlés elnökével.

- ha a megválasztásához szükséges feltételek már nem állnak fenn,

- az összeférhetetlenség kimondásával,

- a felmentéssel szűnhet meg az alapvető jogok biztosának a megbízatása, ha az alapvető jogok

biztosa neki fel nem róható okból kilencven napon túlmenően nem képes eleget tenni

megbízatásából eredő kötelezettségeinek. A felmentést bármely országgyűlési képviselő

indítványozhatja. Az alapvető jogok biztosának helyettese tekintetében a felmentést az alapvető

jogok biztosa, valamint bármely országgyűlési képviselő indítványozhatja.

- a tisztségtől való megfosztással szűnhet meg az alapvető jogok biztosának a megbízatása, ha az

alapvető jogok biztosa neki felróható okból kilencven napon túlmenően nem tesz eleget

megbízatásából eredő kötelezettségeinek, vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettségét szándékosan

elmulasztja, vagy a vagyonnyilatkozatban lényeges adatot, tényt szándékosan valótlanul közöl. A

tisztségtől való megfosztást az arra alapot adó okok vizsgálatát követően az összeférhetetlenségi

bizottság indítványozhatja. Az alapvető jogok biztosának helyettese tekintetében a tisztségtől való

megfosztást az arra alapot adó okok vizsgálatát követően az alapvető jogok biztosa vagy az

összeférhetetlenségi bizottság indítványozhatja.

5. Az alapvető biztos hatásköre és eljárása

Az alapvető jogok biztosához bárki fordulhat, ha megítélése szerint valamely hatóság, illetve

közszolgáltatást végző szerv tevékenysége vagy mulasztása a beadványt tevő személy alapvető jogát

sérti vagy annak közvetlen veszélyével jár, feltéve, hogy a rendelkezésre álló közigazgatási

jogorvoslati lehetőségeket – ide nem értve a közigazgatási határozat bírósági felülvizsgálatát – már

kimerítette, vagy jogorvoslati lehetőség nincs számára biztosítva.

Vannak olyan szervek, amelyek tevékenységét az alapvető jogok biztosa nem vizsgálhatja.

Az alapvető jogok biztosa nem vizsgálhatja az Országgyűlés, a köztársasági elnök,

az Alkotmánybíróság, az Állami Számvevőszék, a bíróság, valamint az ügyészség nyomozást végző

szerve kivételével az ügyészség tevékenységét.

A biztos nem járhat el:

- ha a panaszolt ügyben született jogerős közigazgatási határozat közlésétől számítva több mint

egy év telt el;

- ha az eljárás 1989. október 23-a előtt indult;

- ha a közigazgatási határozat felülvizsgálata iránt bírósági eljárás indult, vagy már jogerős bírósági

határozat született;

- ha a beadványt benyújtó személy a kilétét nem fedte fel, és annak hiányában a vizsgálat nem

folytatható le. (Az alapvető jogok biztosához fordulása miatt senkit sem érhet hátrány.)

Az alapvető jogok biztosa vizsgálatainak lefolytatása érdekében a vizsgált hatóság, illetve a

hatóságnak nem minősülő szervezet vagy személy, valamint a vizsgálattal nem érintett hatóság

egyaránt közreműködésre köteles.

Az alapvető jogok biztosa az általa vizsgált ügyben a közreműködésre köteles szervezettől vagy

személytől, illetve a szervezet munkatársától írásbeli magyarázatot, nyilatkozatot, felvilágosítást vagy

véleményt kérhet.

Ha a közreműködésre kötelezett szervezet vagy személy a közreműködéssel kapcsolatos

kötelezettségét megalapozott indok nélkül nem vagy késedelmesen teljesíti, az alapvető jogok biztosa

e tényt jelentésében rögzíti, és azt az éves beszámolójában külön kiemeli.

Az alapvető jogok biztosa az általa lefolytatott vizsgálatról jelentést készít, amely tartalmazza a feltárt

tényeket, az ezeken alapuló megállapításokat és következtetéseket. A biztos jelentése nyilvános. A

nyilvánosságra hozott jelentés azonban nem tartalmazhat személyes adatot, minősített adatot, a

törvény által védett és hivatás gyakorlásához kötött titkot.

Az alapvető jogok biztosának a beadványt elutasító döntésével, valamint a jelentésével szemben

jogorvoslatnak nincs helye.

Az alapvető jogok biztosának intézkedései

- Ha az alapvető jogok biztosa a lefolytatott vizsgálat alapján arra a megállapításra jut, hogy az

alapvető jogokkal kapcsolatos visszásság fennáll, annak orvoslására — a vizsgált hatóság

egyidejű tájékoztatása mellett — ajánlást tehet a vizsgált hatóság felügyeleti szervének. A

felügyeleti szerv érdemi állásfoglalásáról, illetve a megtett intézkedésről az ajánlás

kézhezvételétől számított harminc napon belül értesíti az alapvető jogok biztosát.

- Ha a rendelkezésre álló adatok szerint az alapvető jogokkal kapcsolatos visszásságot a vizsgált

hatóság saját hatáskörben meg tudja szüntetni, az alapvető jogok biztosa kezdeményezheti a

vizsgált hatóság vezetőjénél a visszásság orvoslását. A vizsgált hatóság érdemi állásfoglalásáról,

illetve a megtett intézkedésről a kezdeményezés kézhezvételétől számított harminc napon belül

tájékoztatja a biztost.

- Az alapvető jogok biztosa a feltárt alapvető joggal összefüggő visszásság orvoslása érdekében a

legfőbb ügyész útján kezdeményezheti az ügyész fellépését. Az ügyész a fellépés

kezdeményezésével kapcsolatos álláspontjáról, esetleges intézkedéséről hatvan napon belül

értesíti az alapvető jogok biztosát.

- Ha az alapvető jogok biztosa vizsgálata során alapvető joggal összefüggő visszásságot nem

állapít meg, de jogszabálysértésre utaló körülményt észlel, a beadványt a legfőbb ügyész útján

megküldheti az illetékes ügyésznek.

- Az alapvető jogok biztosa az Alkotmánybíróságról szóló törvényben meghatározottak szerint az

Alkotmánybírósághoz fordulhat.

- Ha a biztos vizsgálata során bűncselekmény, szabálysértés, illetve fegyelmi vétség elkövetésének

alapos gyanúját észleli, büntetőeljárást, szabálysértési illetve fegyelmi eljárást kezdeményez az

annak megindítására jogosult szervnél.

- Ha az alapvető jogok biztosa álláspontja szerint a visszásság valamely jogszabály vagy közjogi

szervezetszabályozó eszköz felesleges, nem egyértelmű rendelkezésére, illetve az adott kérdés

jogi szabályozásának hiányára vezethető vissza, a visszásság jövőbeni elkerülése érdekében

javasolhatja a jogalkotásra vagy a közjogi szervezetszabályozó eszköz kiadására jogosult

szervnél jogszabály vagy közjogi szervezetszabályozó eszköz módosítását, hatályon kívül

helyezését vagy kiadását, illetve a jogszabály előkészítőjénél jogszabály előkészítését. A

megkeresett szerv állásfoglalásáról, illetve esetleges intézkedéséről hatvan napon belül értesíti az

alapvető jogok biztosát.

- Ha a vizsgált hatóság vagy felügyeleti szerve az érdemi állásfoglalás kialakítását, és az annak

megfelelő intézkedés megtételét elmulasztja, vagy az alapvető jogok biztosa az állásfoglalással, a

megtett intézkedéssel nem ért egyet, az ügyet az éves beszámoló keretében az Országgyűlés elé

terjeszti és kérheti, hogy azt az Országgyűlés vizsgálja ki.

- Ha a beadvány alapján feltehető, hogy a hatóságnak nem minősülő szervezet tevékenysége vagy

mulasztása természetes személyek nagyobb csoportjának alapvető jogait súlyosan sérti, az

alapvető jogok biztosa kivételesen eljárhat (kivételes vizsgálat).

6. Az alapjogok fogalma,helye a jogrendszerben. Emberi és állampolgári jogok. Alapjogok

és szabadságjogok

Az alapjogok fogalma; Az alapjogok fogalmát többféle értelemben szokták használni. Ezek

a következők:

- Állampolgári jogok. Ez leszűkíti a jogosultak körét, mert csak a magyar állampolgárokra

vonatkozik.

- Alkotmányos jogok. Ez az alkotmányba foglalt valamennyi jogosultságot magába foglalja, azokat is, amelyek nem minősülnek alapjognak.

- Alapvető jogok. Összefoglaló kategória, mely magába foglalja a klasszikus

szabadságjogokat, a gazdasági, szociális és kulturális jogokat valamint a harmadik generációs jogokat.

- Emberi jogok: Minden embert megillető jogok. Az ember veleszületett, elidegeníthetetlen

jogai.

- Alapjogok. Olyan kiemelkedő jelentőségű jogok, melyek a jogrendszer egészének alapját

képezik. Az alapjogokkal a jogrendszer egészének, minden jogszabálynak összhangban kell lennie.

- Alanyi jogok: Az alapjogok fogalmához szorosan kapcsolódik az alanyi jogok körének

meghatározása. Az alanyi jogok olyan jogok, melyek jogszabályban meghatározott módon

közvetlenül kikényszeríthetők. Az alapjogok egyben alanyi jogok, mivel az Alkotmány rendelkezése alapján kikényszeríthető érvényesülésük.

- Alapjognak nem minősülő alkotmányos jogok: olyan alkotmányos jogok, melyekből nem

származik közvetlenül alanyi jogosultság. (Például aki önhibáján kívül munkanélkülivé válik,

az jogosult valamiféle juttatásra, tehát erre alanyi joga van. Az viszont hogy a juttatás milyen

jellegű (például pénzbeli vagy természetbeni)

7. Az alapjogok általános védelme. Az alapjogok korlátozhatóságának követelményei (formai és tartalmi:

alapjogi tesztek, a lényeges tartalom).

Az alapjogok korlátozhatósága és ennek határa. - Az alapjogok elsődleges célja, hogy biztosítsák az emberek szabadságát úgy, hogy kijelöljenek

egy határt, amelyen túl az állam nem avatkozhat be a különböző életviszonyokba, nem korlátozhatja

az egyéneket. Ezért különösen fontos alkotmányos kérdés, hogy korlátozhatók-e az alapjogok, avagy

korlátozhatatlanok. Erre a válasz az, hogy általánosságban nem lehet kimondani az alapjogok

korlátozhatatlanságát, vagyis az alapjogok korlátozhatók.

Az alapjogok korlátozhatóságának lehetőségét azonban csak a feltétlenül szükséges mértékben

szabad megengedni, mert különben az alapjogok elvesztik garanciális jelentőségüket, tartalmuk

kiüresedik, vagyis mögöttes tartalom nélküli deklarációkká válnak. Ezért fontos tisztázni, hogy az

alapjogokat ki (mely szerv), milyen módon (milyen jogszabályban) korlátozhatja. Fontos kérdés

az is, hogy milyen feltételek fennállása esetén lehet az alapjogokat korlátozni.

Az alapjogok korlátozásának kétféle módszere lehet.

Az egyik az úgynevezett általános korlátozás, amely nem konkrét jogokra vonatkozik, és nem

konkrét korlátozási lehetőséget enged meg. Ezt a megoldást alkalmazza a Magyar Alaptörvény I.

cikkében.

Az alapjogok korlátozhatóságának másik formája a nevesített korlátozás. Ennek lényege, hogy

konkrét alapjogok vonatkozásában biztosítja a korlátozás lehetőségét, és konkrét feltételekkel. Ilyen

korlátozásokat az alapjogokkal kapcsolatos nemzetközi egyezmények tartalmaznak. Meg kell azonban

jegyezni, hogy a nevesített korlátozás feltételeként gyakran úgynevezett határozatlan jogfogalmak

szerepelnek, mint például a közbiztonság, közrend. Ilyen fogalmaknál pedig a törvényhozónak

mérlegelési lehetősége van abban a tekintetben, hogy mit ért ezeknek a fogalmaknak a tartalma alatt.

A magyar Alaptörvény I. cikk (1) és (2) bekezdésben rendelkezik az alapjogok általános védelméről,

míg a (3) bekezdésben az alapjogok korlátozhatóságának lehetőségéről.

Az I. cikk (1) bekezdése kimondja, hogy „AZ EMBER sérthetetlen és elidegeníthetetlen alapvető

jogait tiszteletben kell tartani. Védelmük az állam elsőrendű kötelezettsége.”

A (2) bekezdésben pedig rögzíti, hogy: „Magyarország elismeri az ember alapvető egyéni és

közösségi jogait.” 4

Ezek a rendelkezések az államra és az állami szervekre kettős irányú kötelezettséget jelent:

- Egyrészt azt, hogy az arra jogosult állami szervek a normatív (általános) szabályok megalkotása

során figyelembe kell, hogy vegyék az alapjogokat, azaz a jogi szabályozás minden szintjén

(törvény, rendeletek) biztosítani kell az alapjogok védelmét.

- Másrészt az állami szervek minden konkrét ügyben kötelesek úgy eljárni, hogy eljárásukkal,

illetve döntésükkel ne okozzanak alapjogsérelmet.

Az Alaptörvény I. cikk (3) bekezdése rendelkezik az alapjogok általános korlátozhatóságáról.

Eszerint:

„Az alapvető jogokra és kötelezettségekre vonatkozó szabályokat törvény állapítja meg.

Alapvető jog más alapvető jog érvényesülése vagy valamely alkotmányos érték védelme

érdekében, a feltétlenül szükséges mértékben, az elérni kívánt céllal arányosan, az alapvető jog

lényeges tartalmának tiszteletben tartásával korlátozható.” Ez a rendelkezés két alapvető követelményhez köti az alapjogok korlátozhatóságának lehetőségét:

egyrészt egy formai másrészt egy tartalmi követelményhez.

- Formai követelmény: az alapjogok lényegét kizárólag törvényben, azaz a legmagasabb szintű

jogszabályban lehet korlátozni. Ez alól a követelmény alól nem lehet kivétel.

o Az Alaptörvény a „Szabadság és felelősség” cím alatt rendelkezik az egyes konkrét alapjogokról.

Itt az alapjogok többségének szabályozását, és ezáltal a szabályozás útján történő korlátozását

sarkalatos törvényhez köti. Ezekben az esetekben a minősített többség kikötése tovább szigorítja a

korlátozás lehetőségét.

Másrészt vannak olyan alapjogok is, amelyek egyszerű többséggel, azaz feles törvénnyel

korlátozhatók. (például a szociális jogok)

Az alapvető jogok érvényesülési garanciáit és korlátait, tehát minden esetben törvényben kell

szabályozni. Alacsonyabb szintű jogszabályba csak technikai jellegű szabályok kerülhetnek. 5

- Tartalmi követelmény: Az alapjogot érintő tartalmi alkotmányossági vizsgálat során az alapjogot

össze kell vetni az azt korlátozó törvénnyel. A formai követelmények vizsgálata megelőzi a tartalmi

követelményekét. Ha a formai követelmények megfelelőek, a szabályozás még akkor sem

korlátozhatja az alapjog lényeges tartalmát. Az Alkotmány kifejezetten azt mondta ki, hogy az

alapjogok lényeges tartalma nem korlátozható. Ugyanakkor az Alkotmány nem rendelkezett a

lényeges tartalomról. Ezért azt a kérdést, hogy a korlátozás az alapjog lényeges tartalmát érinti-e, az

Alkotmánybíróság jogosult eldönteni konkrét határozataiban.

Az Alkotmánybíróság működésének kezdetétől napjainkig egymást követő döntéseiben egy olyan

következetes dogmatikai rendszert dolgozott ki, mely alapján eldönti, hogy az alapjog korlátozása

alkotmányos-e, avagy alkotmányellenes, mivel az alapjog lényeges tartalmát érinti.

A szükségesség/ arányosság teszt.

Az alapjogok korlátozásával kapcsolatban rendkívül nehéz, ugyanakkor rendkívül fontos kérdés az,

hogy az állam milyen mértékben, illetve milyen eszközökkel korlátozhatja az egyes alapjogokat.

A kérdés megválaszolására a nemzetközi és az európai alapjogi bíráskodásban két fogalom vált

meghatározóvá:

- egyrészt a szükségesség,

- másrészt az arányosság fogalma.

Leegyszerűsítve ez azt jelenti, hogy az alapvető jog korlátozása akkor alkotmányos, ha az elérni

kívánt célhoz feltétlenül szükséges, és a jogkorlátozás mértéke arányban áll az elérni kívánt

céllal. A szükségesség-arányosság teszt a hazai alkotmánybírósági gyakorlatban már akkor is létezett, mielőtt

az Alaptörvény hatálybalépésével belefogalmazták volna. Az alapjogok korlátozhatóságával

kapcsolatos – Alaptörvényben található – szabállyal tehát lényegében az alkotmányozó beépítette az

Alaptörvény szövegébe az Alkotmánybíróság alapjog-korlátozással kapcsolatos korábbi gyakorlatát.

Az alapjog-korlátozási teszt ugyanakkor nem hazai sajátosság, hanem megtalálható az Emberi jogok

bírósága és a német Alkotmánybíróság gyakorlatában is. nemzetközi dokumentumok közül az Emberi

Jogok Európai Egyezményében szereplő jogok kiemelkedő jelentőségűek. Ezek többségét az

európai államok alkotmányai – így a magyar Alaptörvény (korábban: Alkotmány) is – átvették.

Ezért külön meg kell vizsgálni, hogy az Egyezményt alkalmazó Emberi Jogok Európai Bírósága

milyen tesztet alkalmaz annak eldöntésére, hogy a jogot korlátozó rendelkezés arányban áll-e az

egyezmény által elismert közösségi célokkal.

A Bíróság általában a következő tesztet alkalmazza:

1. Annak vizsgálata, hogy az egyezményben biztosított jog korlátozásáról van-e szó,

2. Megfelelő jogi normán alapul-e a jogkorlátozás (formai követelmények vizsgálata)

3. A jogkorlátozásra az egyezményben felsorolt célok érdekében került-e sor (tartalmi vizsgálat a

jogkorlátozás céljáról)

4. A jogkorlátozás szükséges-e egy demokratikus társadalomban az adott cél eléréséhez (tartalmi

vizsgálat a jogkorlátozás mértékéről)

Ebben a tesztben az arányosság elve nem jelenik meg önálló formában, hanem leggyakrabban a

szükségességi teszt részét képezi. Említést kell még tenni a német alapjogi bíráskodásról.

A német jogkorlátozási teszt központi eleme az arányosság elve. A teszt alkalmazása három

lépésben történik:

1. Annak vizsgálata, hogy a jogkorlátozás alkalmas-e az alkotmányos cél elérésére,

2. A jogkorlátozás szükséges-e az alkotmányos cél elérésére, azaz elérhető-e a cél valamifajta más,

kevésbé korlátozó módon,

3. A jogkorlátozás arányos-e abban az értelemben, hogy nem okoz-e súlyosabb hátrányt, mint amit el

akart hárítani, és elviselhető mértékű-e.

A magyar Alkotmánybíróság az ismertetett modelleket figyelembe véve alakította ki a

jogkorlátozással kapcsolatos követelményrendszert, melynek központjában a szükségesség és az

arányosság áll.

Az Alkotmánybíróság 1990-ben alkalmazta először az alapjogi tesztet és annak elveihez a mai napig

is következetesen tartja magát. A hazai alkotmánybírósági gyakorlatban a szükségesség-arányosság

teszt két lépcsőből áll: 1. Annak vizsgálata, hogy indokolja-e másik alapvető jog, vagy alkotmányos érték védelme a jogkorlátozást, (szükségesség)

2. És ha a szükségesség feltétele fennáll, akkor, és csak akkor vizsgálja azt a testület,

hogy a jogalkotó a korlátozás során az adott cél elérésére alkalmas legenyhébb eszközt választotta-e,

valamint azt, hogy megfelelő arányban áll-e egymással az elérni kívánt cél fontossága és az ennek

érdekében okozott alapjogsérelem súlya (arányosság)

Ezt fogalmazza úgy az Alaptörvény, hogy „az elérni kívánt céllal arányosan” és „az alapvető jog

lényeges tartalmának tiszteletben tartásával” van lehetőség a korlátozásra.

Ez azt jelenti, hogy az Alkotmánybíróság állandó gyakorlata szerint az állam akkor nyúlhat az alapjog

korlátozásának eszközéhez, ha másik alapvető jog vagy szabadság védelme, vagy érvényesülése,

illetve egyéb alkotmányos érték védelme más módon nem érhető el.

Az alapjog lényeges tartalma. Mint korábban szó volt róla az Alaptörvény kimondja, hogy csak a lényeges tartalom tiszteletben

tartásával történhet a jogkorlátozás.

A magyar Alaptörvény mellett több állam alaptörvénye is tartalmazza az alapjog korlátozásnak ezt a

feltételét. A lényeges tartalom korlátozhatatlansága egy további, szigorúbb feltétel, amely a

szükségesség-arányosság követelményén túl érvényesül. Ha tehát lényeges tartalom kerül

korlátozásra, akkor a szükségességet illetve az arányosságot nem kell vizsgálni.

A lényeges tartalom fogalmát a német alaptörvény vezette be azáltal, hogy az alapvető jogok

korlátozhatóságáról rendelkező részben (19. cikk (2) bekezdés) kimondta, hogy „alapjog lényeges

tartalmát semmiképpen nem lehet érinteni”. Végső soron ez a megoldás jelenik meg a magyar

Alaptörvény említett rendelkezésében is.

A lényeges tartalom tesztje nem játszik meghatározó szerepet a jogkorlátozási vizsgálatoknál. A

vizsgált norma alkotmányosságának kérdése a szükségesség-arányosság teszt alapján kerül eldöntésre.

Mégis annak, hogy az Alaptörvény kimondja a lényeges tartalom tiszteletben tartásának

kötelezettségét, komoly jelentősége van. Ez pedig egyfajta szimbolikus jelentőség, nevezetesen az,

hogy ezzel az Alaptörvény kinyilvánítja, hogy az állami hatalomnak határai vannak, és az állami

szabályozás nem üresítheti ki egy-egy alapvető jog lényeges tartalmát.

A magyar alkotmánybírósági gyakorlatban a lényeges tartalom korlátozhatatlansága 8

az élethez és az emberi méltósághoz való jog esetén minősül az Alkotmánybíróság szerint

abszolútnak és oszthatatlannak.

Az állam objektív alapjogvédelmi kötelezettsége. A nemzetközi jogi és az európai jogi gyakorlatban egyaránt elterjedt az a felfogás, hogy az államnak

kétirányú kötelezettsége van az alapjogok vonatkozásában. - Egyrészt az államnak és az állam nevében eljáró szerveknek, személyeknek el kell ismerniük, és

tiszteletben kell tartaniuk az alapjogokat. Ez azt jelenti, hogy az állam nem avatkozhat be, tilos

beavatkoznia az alapjogokba. Az államnak ez a kötelessége jelenti a jogok szubjektív (alanyi)

oldalát. - Másrészt az államnak ezen túlmenően gondoskodnia kell az alapjogok védelméről. Ez a

kötelezettség alapozza meg az állam intézményvédelmi feladatait. Ez a kötelesség jelenti a jogok

objektív (tárgyi) oldalát. Az Alaptörvényben megnevezett alapjogok az államot, illetve a közhatalmat gyakorló szerveket,

személyeket közvetlenül kötelezik.

A magánszemélyekkel, valamint a közéleti és a gazdasági szférában működő, közhatalmat gyakorló

szervekkel szemben viszont már a jogsértett személy nem hivatkozhat ilyen egyértelműen közvetlenül

az alapjogokra. A jogsértett személy részéről ugyanakkor közömbös, hogy a jogsérelmet ki okozta.

Ennek a problémának a megoldása első lépcsőben az, hogy az állam meghatározza azokat a

jogszabályokat, amelyek biztosítják, hogy az emberek és magánszervezetek jogaikat szabadon és

indokolatlan megkülönböztetés nélkül gyakorolhassák.

Így például ennek érdekében a törvények büntető, kártérítési, vagy személyiségvédelmi szabályokat

tartalmaznak.

Az alkotmányban megfogalmazott alapjogok akkor kerülnek előtérbe, ha a jogokkal kapcsolatos

törvényi szabályozás hiányos, vagy ellentmondó. Ilyenkor vetődik fel a kérdés, hogy köteles-e az

állam érvényre juttatni az emberek személyi és vagyoni autonómiáját biztosító jogszabályokat?

Az Alkotmánybíróság gyakorlata szerint – mely elsősorban a német alkotmánybírósági gyakorlatot

vette figyelembe – az államnak az egyes emberek alapvető jogainak elismerésén túl garantálnia

kell az alapjogok érvényre jutását általában is.

8. Az alapjogok alanyai. Jogképesség, jogegyenlőség, törvény előtti egyenlőség, esélyegyenlőség.

Alapjogi jogalanyiság; - Azt mutatja meg, hogy ki lehet az alapjogok alanya, azaz kit illetnek meg az alapjogok.

- Az Alaptörvény erről kifejezetten és külön nem rendelkezik. Azt viszont kimondja, hogy „minden ember jogképes”. (XV. cikk)

- A jogképességről a Ptk. rendelkezik. A jogképesség polgári jogi értelemben azt jelenti, hogy

mindenki (beleértve jogi személyeket és egyéb szervezeteket) jogokat szerezhet, és kötelezettségeket vállalhat, azaz jogviszonyok alanya lehet.

- Az alkotmányjog a jogképességet elsősorban az emberi minőséghez kapcsolja. Ebben az értelemben

az alkotmányjogi jogképesség általános és egyenlő. Ez azt jelenti – az Alkotmánybíróság

értelmezése szerint – hogy minden ember jogállását tekintve egyenlő.

- Az alapjogok jogosultja – főszabályként – mindenki, azaz minden ember lehet.

- Az állam azonban korlátozott mérlegelési joggal rendelkezik abban a tekintetben, hogy bizonyos

jogokat csak saját állampolgárai számára biztosítson. A korlátozás elsősorban a politikai jogok,

(például választójog) valamint a gazdasági (például tulajdonjog) szociális és kulturális jogok területén érvényesíthető.

- Az alapjogok alanyai lehetnek jogi személyek és jogi személyiséggel nem rendelkező

szervezetek is.

- Az Alkotmánybíróság állandó gyakorlata szerint a jogi személyek rendelkeznek alapjogi jogalanyisággal.

- Az alapjogi jogalanyiság egyáltalán nem illeti meg az államot és az állami szerveket, (kivéve a

tulajdonjog) mivel az alapjogi jogvédelem intézménye éppen az állammal szemben kíván garanciális

védelmet nyújtani az állampolgárok, szervezetek számára.

Az alkotmányos egyenlőség.

A törvény előtti egyenlőség, a jogegyenlőség, egyenjogúság és a diszkrimináció tilalma.

Az alkotmányos egyenlőség.

A törvény előtti egyenlőség, a jogegyenlőség, egyenjogúság és a diszkrimináció tilalma. Pozitív

diszkrimináció. Az alkotmányos egyenlőségi szabály. Az egyenlőség fogalma megjelenésekor - például Arisztotelésznél - szorosan kapcsolódott az

igazságosság gondolatához.

A mai modern demokratikus államokban az alkotmányos egyenlőség fogalma alatt több jogintézményt

értünk. Ezek:

- a jogegyenlőség,

- a törvény előtti egyenlőség,

- a diszkrimináció tilalma,

- valamint az ezeket kiegészítő alkotmányos egyenlőségi szabály alkalmazása.

A jogegyenlőség azt jelenti, hogy mindenki számára ugyanazok a jogok biztosítottak, azaz mindenkit

azonos jogok illetnek meg. Az viszont már nem állítható, hogy a jogok terjedelme is mindenkire nézve

azonos lenne. Van, akit ugyanaz a jog szélesebb körben illet meg, míg másokat szűkebb terjedelemben

(például szociális jogok). A jogegyenlőséget ezért egyfajta formális egyenlőségnek is tekinthetjük,

mivel nyilvánvalóan irracionális lenne célként azt kitűzni, hogy ugyanazok a jogok mindenkit

ugyanolyan terjedelemben illessenek meg.

A törvény előtti egyenlőség azt jelenti, hogy mindenkire ugyanaz a jogrend vonatkozik, azaz a

jogrendszer egységesen érvényesül mindenkire. Ebből következik, hogy az egységes jogrendszer

mindenkire kötelező, sőt mindenkire egyformán kötelező. Az Alaptörvény XV. cikk (1) bekezdése kimondja: „A törvény előtt mindenki egyenlő.” Rögzíti

továbbá azt is, hogy: „Minden ember jogképes”

A törvény előtti egyenlőség azt jelenti, hogy egyrészt a bíróságok előtti eljárásokban, másrészt a

jogalkalmazás minden területén (pl. a közigazgatási jogalkalmazásban) ugyanazokat a jogszabályokat

megkülönböztetés nélkül kell alkalmazni.

Az alkotmányos egyenlőséghez tartozó további lényeges fogalmak az alábbiak:

Az esélyegyenlőség azt jelenti, hogy a jognak a valamilyen szempontból hátrányos helyzetben lévőket

a kezdőpontnál (például oktatási intézménybe való felvétel, munkaviszony létesítése) olyan szintre

kell hozni, hogy másokkal, (a náluk kedvezőbb helyzetben lévőkkel) azonos szintről, azonos eséllyel

indulhassanak.

Az egyenlő bánásmód követelménye nem mindenkivel szembeni egyenlő bánásmódot jelent, mivel

az emberek között lényeges különbségek vannak például tehetségük, intelligenciájuk stb. alapján. Az

egyenlő bánásmód mindenki szempontjának egyenlő figyelembevételét jelenti, vagyis egyfajta

igazságos bánásmódot.

Az egyenlő jogvédelem azt jelenti, hogy az állam a jogalkotás és a jogszabályok végrehajtása során

egyaránt köteles tartózkodni bármiféle hátrányos megkülönböztetéstől. Amennyiben ennek a

kötelezettségnek az állam nem tesz eleget, akkor diszkriminációról, vagy hátrányos

megkülönböztetésről beszélünk.

Az alkotmányok – így a magyar Alaptörvény is – a diszkrimináció tilalmát rögzítő rendelkezéseket

tartalmaznak. A diszkrimináció tilalma egy speciális helyzetű, különleges jog, amely eltérően a

szabadságjogoktól nem az egyén cselekvési lehetőségét biztosítja, ahová az állam nem avatkozhat be

(ilyen például a gyülekezési jog, vallásszabadság), hanem az állami védelmet garantálja a hátrányos

megkülönböztetéssel szemben. A diszkrimináció sajátossága az, hogy itt nem az egyén és az állam közötti kétszereplős jogviszonyról

van szó, hanem a jogviszonynak három szereplője van:

- az a személy, aki sérelmezi a diszkriminációt,

- az, akinek a helyzetével összehasonlítja, és ennek eredményeképpen hátrányosabbnak tartja a saját

helyzetét,

- és az állam, amely különbséget tesz a két jogalany között. A diszkrimináció tilalma ugyanakkor nem

jelenti azt, hogy az emberek között bármiféle megkülönböztetés tiltott lenne. Ha a jogalkotó a

jogalanyok között különbséget akar tenni, akkor gondosan mérlegelnie kell.

Általánosságban azt mondhatjuk, hogy akkor alkotmánysértő a megkülönböztetés, ha annak alapja

olyan tényező, amelyet az egyén nem tud befolyásolni. (Például: nem, bőrszín, stb.)

A diszkrimináció klasszikus esetében tehát az állam az egyén személyi adottsága alapján alkalmaz

eltérő szabályokat ugyanabban a jogi helyzetben, és ez a különbségtétel objektív okokkal nem

igazolható. Lehet ugyanakkor a különbségtétel objektíve indokolt, például a munkaviszonyok egyes eseteiben,

amikor a munka jellegéből következik, hogy bizonyos embercsoportok számára nem hozzáférhető. Így

például objektíve indokolt, ha jogszabály nem teszi lehetővé a vakok számára, hogy sebészeti

beavatkozást végezzenek, vagy buszsofőrként helyezkedjenek el.

A diszkrimináció három formáját különböztethetjük meg.

Az első a közvetlen diszkrimináció. Erről akkor beszélhetünk, ha valakivel - vallása, személyes vagy politikai meggyőződése,

- faji hovatartozása, nemzetisége,

- neme,

- szexuális irányultsága, családi állapota stb.

alapján kedvezőtlenebbül bánnak, mint a hasonló helyzetben lévő más személyekkel.

A diszkrimináció második típusa a közvetett diszkrimináció. Erről akkor beszélünk, ha a jogszabály

vagy ennek rendelkezése a felszínen semlegesnek mutatkozik, de a végrehajtásakor kiderül, hogy egy

jól azonosítható csoporthoz tartozó személyek többségben vannak azokhoz képest, akiknek a

jogszabály vagy az intézkedés hátrányt okoz.

Ilyen eset például az, ha a jogszabály nem követel meg érettségit valamely munkakör betöltéséhez, de

a munkáltató igen, és ezáltal például a szegényebb roma lakossághoz tartozókat kiszorítja a

munkafelvételből.

A diszkrimináció harmadik esete a viktimizáció, vagy áldozattá tétel. Ez akkor fordul elő, ha például

a munkáltató, a megkülönböztetés miatt eljárást indító munkavállalónak okoz hátrányt.

Az alkotmányos egyenlőségi szabály egy kisegítő alkotmányos jog, amely akkor alkalmazandó,

amikor egyes nevesített, külön meghatározott - mindenkit egyaránt, azaz egyenlően megillető –

alkotmányos jogokra nem lehet hivatkozni.

A magyar alkotmányos szabályozás Az Alaptörvény nem tartalmaz általános egyenlőségi klauzulát, bár a törvény előtti egyenlőséget

rögzíti, és azt is, hogy minden ember jogképes.

Ezért az Alkotmánybíróság az emberi méltósághoz való jogból vezetett le egy általános

egyenlőségi szabályt. Eszerint a jognak az egyes személyeket egyenlő méltóságú személyként kell

kezelnie.

Az Alaptörvény az egyenlőség kérdését a diszkrimináció tilalmával együtt, egységben

szabályozza, amikor a XV. cikk (2) bekezdésében kimondja, hogy:

„Magyarország az alapvető jogokat mindenkinek bármely megkülönböztetés, nevezetesen faj,

szín, nem, fogyatékosság, nyelv, vallás, politikai vagy más vélemény, nemzeti vagy társadalmi

származás, vagyoni, születési vagy egyéb helyzet szerinti különbségtétel nélkül biztosítja.”

A (3) bekezdésben pedig külön rögzíti, hogy: „A nők és a férfiak egyenjogúak.”.

Az Alaptörvénybe foglalt egyenlőség, valamint diszkriminációtilalom kiterjed az egész

jogrendszerre, tehát azokra a jogokra is, amelyek nem tartoznak az emberi jogok, illetve az

állampolgári jogok közé.

Az említett alkotmányos rendelkezés rendkívül széleskörű diszkriminációtilalmat fogalmaz meg. A

tiltott megkülönböztetés lehetséges alapjaként az Alaptörvény felsorolja a legsúlyosabb és

leggyakrabban előforduló eseteket (faj, szín, nyelv, stb.). Ez a felsorolás azonban nem taxatív, azaz

nem egy zárt felsorolás, hanem példálózó jellegű. Ez azt jelenti, hogy a felsorolást követően az

Alkotmány az úgynevezett „egyéb helyzet szerinti” hátrányos megkülönböztetést is tiltja. Az egyéb

helyzet sokféle tartalommal tölthető ki (például életkor, családi állapot, szexuális irányultság,

egészségügyi állapot) így valójában ez a diszkriminációs okok listájának nagyfokú bővítését teszi

lehetővé.

A másik lényeges dolog az alkotmányos rendelkezéssel kapcsolatban, hogy az Alaptörvény „bármely

megkülönböztetésről” beszél. Az Alkotmánybíróság azonban ezt a szabályt úgy értelmezte, hogy a diszkrimináció tilalma nem

jelenti azt, hogy minden – akár még a nagyobb társadalmi egyenlőtlenségek kiküszöbölését célzó –

megkülönböztetés tilos. A testület szerint a megkülönböztetés tilalma arra vonatkozik, hogy a

jognak mindenkit egyenlőként (egyenlő méltóságú személyként) kell kezelnie.

Az alkotmánybírósági gyakorlat tehát nem a megkülönböztetést általában, hanem csak a

hátrányos megkülönböztetést tartja az Alkotmánnyal összeegyeztethetetlennek. Azt is csak

akkor, ha objektív indokokkal nem igazolható.

Az Alkotmánybíróság szerint az egyenlőség alkotmányos elve nem jelenti a személyek teljes

egyenlőségét, az emberek között meglévő tényleges különbségeket ugyanis a jogalkotónak figyelembe

kell venni.

Már említettük, hogy az egyenlőség elve nem abszolút. Számos állam – így Magyarország is –

kivételeket enged, különösen abban az esetben, ha valamely intézkedés a hátrányos helyzetben lévők

segítését, azok esélyegyenlőségének megteremtését célozza. Ebben az esetben tehát nem

többletjogok osztogatásáról van szó, hanem a társadalomban valamilyen szempontból hátrányos

helyzetben lévő személyek olyan szintre juttatásáról, hogy képesek legyenek élni, az egyébként

mindenkit megillető alapjogaikkal.

Ezeket az intézkedéseket az Egyesült Államokban megerősítő intézkedéseknek, míg Európában

pozitív lépéseknek, vagy pozitív diszkriminációnak nevezik.

Az angolszász jogirodalom a pozitív diszkrimináció négy fajtáját különbözteti meg:

- az első az úgynevezett fordított megkülönböztetés. Ennek legismertebb módszere a kvótarendszer,

aminek célja, hogy a lakosságszámhoz képest egy bizonyos arányt (például 10 %-ot) érjen el a

hátrányos helyzetben lévő csoportok tekintetében a foglalkoztatás, vagy az oktatás. A kvóta tehát egy

jogszabály által előírt arányszám, amely arányszámnak megfelelő kisebbséghez tartozót például a

munkafelvétel során, akkor is alkalmazni kell, ha adott esetben a többséghez tartozó jelentkező

magasabban kvalifikált. Ezt ilyen tiszta formában ritkán alkalmazzák.

- A második módszer az irányelvek alkalmazása, melyek a munkáltatók, felvételiztetők számára

kijelölik a követendő magatartást. Ilyen például az, hogy a hátrányos helyzetben lévő csoport tagja a

munkafelvétel, vagy az egyetemi felvétel során elsőbbséget élvez akkor, ha képzettsége, rátermettsége közel azonos a többséghez tartozó jelentkezőkével.

- A harmadik módszer az, amikor képzésekkel, tréningekkel segítik a hátrányos helyzetben lévőket.

(Ez jóval elterjedtebb.)

- A negyedik módszer olyan álláshirdetések, pályázatok meghirdetése, melyek

azokon a fórumokon jelennek meg, ahol a legvalószínűbb, hogy a hátrányos helyzetben lévők

megismerhetik.

A magyar Alaptörvény a pozitív diszkriminációról közvetlenül nem rendelkezik, ugyanakkor a 15.

cikk (4) bekezdés utal ennek szükségességére. Ebben kimondja, hogy: „Magyarország az

esélyegyenlőség megvalósulását külön intézkedésekkel segíti” Ezzel az Alaptörvény arra utal, hogy a kiindulási pontnál kell a jogalkotónak mindenki számára

egyenlő esélyt biztosítani, és ennek érdekében a hátrányos helyzetben lévőket olyan helyzetbe hozni,

hogy a többséggel együtt, azonos eséllyel indulhassanak. A kisebbségi csoportoknak ugyanis több

jogra van szükségük, azaz előnyben részesítő jogi szabályozásra, hogy elháríthassák a fennálló

hátrányt.

Ezt az Alkotmánybíróság gyakorlata is alátámasztja. Fontos hangsúlyozni, hogy a testület szerint az

esélyegyenlőségi szabály olyan államcélt fogalmaz meg, amelyre egyéni igény nem alapozható.

Másként fogalmazva ez azt jelenti, hogy a pozitív diszkriminációt az Alkotmány nem hagyományos

alapjogként, hanem államcélként fogalmazza meg, amiből következik, hogy a pozitív

diszkriminációra alanyi jogként nem lehet hivatkozni, és arra alkotmányosan követelés, vagy igény

nem alapítható.

Az Alkotmánybíróság először foglalkozott a pozitív diszkrimináció alkotmányosságával, majd ezt

követően a hátrányos megkülönböztetés mibenlétével.

A pozitív diszkrimináció korlátját képezheti az Alkotmánybíróság szerint a személyek egyenlő

méltósága és az alapjogok érvényesülése. Az önkényes, ésszerű indok nélküli megkülönböztetés

sérti az emberi méltóság alapjogát, mert ilyen esetben a törvényhozó nem mérlegelte minden személy

szempontját azonos körültekintéssel. Az ilyen szabályozás pedig a pozitív diszkrimináción belül is

alkotmányellenes. Az Alaptörvény két konkrét esetről rendelkezik, melyeknél külön deklarálja a diszkrimináció tilalmát

tartalmi szempontból. Az egyik a nemek közötti megkülönböztetés tilalma. Ezzel kapcsolatban

mondja ki, hogy:

(3) A nők és a férfiak egyenjogúak.

Ez a gyakorlatban a nők hátrányos megkülönböztetés elleni védelmét hivatott biztosítani.

Másrészt a nemzetiségek védelméről rendelkezik külön az Alaptörvény. XIX. cikkének (1) bekezdése

kimondja:

(1) A Magyarországon élő nemzetiségek államalkotó tényezők. Minden, valamely nemzetiséghez

tartozó magyar állampolgárnak joga van önazonossága szabad. Vállalásához és megőrzéséhez. A

Magyarországon élő nemzetiségeknek joguk van az anyanyelvhasználathoz, a saját nyelven való

egyéni és közösségi névhasználathoz, saját kultúrájuk ápolásához és az anyanyelvű oktatáshoz. A nemzetiségek védelméről tehát külön rendelkezik az Alaptörvény, amiből következik, hogy a

nemzetiséghez tartozó csoport tagjaival szemben szigorúan tilos a hátrányos megkülönböztetés, sőt

védelmük érdekében a nemzetiségek esélyegyenlőségének biztosítására az Alaptörvény értelmében

helye lehet pozitív diszkriminációs intézkedés alkalmazásának.

Az Alaptörvény kimondja azt is, (XIX. cikk 2-3 bek.) hogy

(2) A Magyarországon élő nemzetiségek helyi és országos önkormányzatokat hozhatnak létre.

(3) A Magyarországon élő nemzetiségek jogaira vonatkozó részletes szabályokat, valamint a helyi és

országos önkormányzataik megválasztásának szabályait sarkalatos törvény határozza meg.

Alapjogok és egyenlőség Az alapjogok mindegyike egyenlően illeti meg az alapjogok alanyait minden alkotmányos

demokráciában. Ez azt jelenti, hogy mindenkinek nemcsak joga van az élethez, vagy a

véleménynyilvánításhoz, hanem ez a joga egyenlő mértékű is. Senkit nem illet meg több, vagy

kevesebb belőle. Ez alól az egyedüli kivétel az, ha a több, vagy kevesebb alapjog (például a jog

korlátozása) egyenlően igazolható.

Ez az általános egyenlőségi fogalom tehát fontos szerepet játszik az egyes alapjogok korlátozásában,

mert azt jelenti, hogy az alapjogok korlátozásának magának is egyenlőnek kell lennie.

Ezek alapján az alapjog fogalmát a következőképpen határozhatjuk meg:

Az alapjogok az egyén jogi pozíciójára vonatkozó alkotmányos normák, amelyek a jogrendszer

primer normáinak tartalmát határozzák meg, valamint a jogrendszer mindazon primer normái,

amelyeknek alkotmányos (tartalmi) érvényessége ezektől az alkotmányos normáktól függ. Az alapjog fogalma jóval tágabb, mint az alanyi jogi alapjogi tényállások (például a 8

szabadságjogok), mert minden olyan alkotmányos norma is alapjognak tekinthető, amely az egyén

jogi pozícióját határozza meg. Ilyen nem alanyi jogi, de az egyén jogi pozícióját meghatározó

alkotmányos norma például a „nullum crimen sine lege” elve. Alanyi jogot nem teremt, de az egyén

jogi pozícióját meghatározza. Az alapvető jogok objektív oldala ugyanis nem kizárólag az egyes

egyéni jogokhoz kapcsolódik, hanem alkotmányos intézményeket is véd. Például az államnak nem

elég biztosítania a házasságkötéshez való jogot, hanem a házasság intézményét is védenie kell.

Az Emberi Jogok Európai Bírósága is ezt az álláspontot képviseli.

A magyar Alkotmánybíróság gyakorlatában először a terhesség-megszakításról szóló 1991-ben

született határozatban (64/1991. AB határozat) jelent meg egyidejűleg az alanyi alapjog és az objektív

intézményvédelem, az anya alanyi jogi jellegű önrendelkezési joga és az állam intézményes

életvédelmi kötelezettsége szembekerülésével. Ebben a határozatban mondta ki a testület a magzati

élet védelmével kapcsolatban, hogy az államnak garanciális jelentőségű feladatai ellátása érdekében

szüksége van arra, hogy az egyes alanyi alapjogok biztosítása mellett az azokkal kapcsolatos értékeket

és élethelyzeteket önmagában is védje.

Az állam intézményes alapjogvédelmi kötelezettségéből azonban nem következik, hogy az

egyénnek joga lenne az intézményvédelem tárgyát képező állami szolgáltatást, alkotmányban

biztosított jogosultságra hivatkozva követelni. Ebben az esetben tehát az állami kötelezettséggel

szemben nem áll egyéni alanyi jog. Vigyázni kell ugyanakkor arra, hogy az állam objektív intézményvédelmi kötelezettsége ne lépje

túl a feltétlenül szükséges mértéket, mert akkor ez már az alkotmányban biztosított jogok sérelmét

idézheti elő.

Összefoglalva azt mondhatjuk, hogy az állam bizonyos mértékű szerepvállalása elengedhetetlen

ahhoz, hogy az alapjogok a magánszemélyek közötti viszonyokban is érvényesüljenek, de ez a

beavatkozás nem terjedhet odáig, hogy veszélyeztesse az egyéni szabadságot és a magánszférát.

Ezért az államnak csak korlátozott mértékben

8. A diszkrimináció fajtái, tilalma. A pozitív diszkrimináció.

Somod-Sári 66-68. oldalig

73-77

78-81

9. Az élethez való jog és az emberi méltósághoz való jog tartalma, a két jog kapcsolata és korlátozása a nemzetközi és

a hazai jogban: a halálbüntetés.

A személyes szabadságjogok

Az élethez való jog.

Az emberi méltósághoz való jog.

Az élethez és az emberi méltósághoz való jog a szabadságjogok és azon belül is a személyes

szabadságjogok csoportjába tartozik. A szabadságjogok másik csoportja a politikai szabadságjogok.

A személyes és a politikai szabadságjogok közös jellemzője, hogy szabadságjogok, azaz az államtól

elsősorban passzív magatartást, tartózkodást kívánnak meg.

A személyes és a politikai szabadságjogok között ugyanakkor vannak elhatárolási szempontok, a

következők szerint.

1. Az első elhatárolási szempont az, hogy milyen széles hatókörben, vagy másként fogalmazva

kikkel szemben biztosítanak védelmet a két csoportba tartozó jogok.

Ezzel kapcsolatban a különbség abban foglalható össze, hogy a politikai szabadságjogok az

egyéneket és azok közösségeit az államhatalommal szemben védik. A politikai

szabadságjogok által teremtett jogviszony ezért gyakran relatív.

Ezzel szemben a személyes szabadságjogok viszont mindenki mással szemben állítanak fel

korlátokat, tehát nemcsak az államhatalommal szemben, hanem a társadalom bármely más

tagjával szemben is. Ezért a személyes szabadságjogok által teremtett jogviszony tipikusan

abszolút jellegű.

2. A második elhatárolási szempont az, hogy ki az alapjogok alanya, az egyén, azaz az

individuum, vagy a csoport, azaz a kollektíva. A személyes szabadságjogok mindegyike

individualizált. Ezzel szemben a politikai szabadságjogok többségénél fogalmi feltétel a

kollektív jogosultság, így pl. az egyesülési és gyülekezési jognál, mivel ezek gyakorlásánál

fogalmilag kizárt, hogy az egyén önmagában gyakorolja. (például gyülekezni, gyűlést tartani

nem tud egyetlen ember, csak több)

3. A harmadik elhatárolási szempont az, hogy a jogok gyakorolhatósága minden embert

megillető, azaz emberi jog, vagy csak a magyar állam polgárait megillető, azaz állampolgári

jog. A politikai jogok gyakorlásának általában feltétele az állampolgárság, azaz ezek többsége

állampolgári jog. A személyes szabadságjogok ezzel szemben függetlenek az egyén

állampolgárságától, minden embert megilletnek, azaz emberi jogok.

4. A negyedik elhatárolási szempont a két kategóriába tartozó jogok eltérő jellegű

szabályozása. Valamennyi alapjog jogi szabályozásának alapja az Alaptörvény. A jogi

szabályozás különbözősége ugyanakkor abban áll, hogy a személyes szabadságjogoknak

általában sincsen önálló törvénye, azaz nem rendelkezik róluk külön törvény, míg a politikai

szabadságjogokra vonatkozó részletszabályokat rendszerint önálló törvények szabályozzák,

azaz van külön törvényük.

Az élethez való jog

Az élethez való jog történelmi előzményeiről általánosságban megállapíthatjuk, hogy minden állam

joga büntette az emberi élet elleni cselekményeket.

Az élethez való jog önálló szabadságjogként a II. világháború után fogalmazódott meg az emberi

méltóság védelmével egyidejűleg. E jogok előtérbe kerülésének fő indoka a fasizmus által tömegesen

elkövetett borzalmas népirtás volt. Az élethez való jog ezért kezdetben nemzetközi jogi

dokumentumokban szerepelt, és onnan került át az egyes államok belső jogába.

Az élethez való jog az alapjogok körében kiemelkedő jelentőséggel bír, mivel a legnagyobb emberi

értéket, az emberi életet védi. Ez azt is jelenti, hogy amennyiben az alapjogokat értékrend szerint

próbáljuk csoportosítani, akkor az vitathatatlan, hogy az élethez és az emberi méltósághoz való jog

minden más jogot megelőz, azaz a legértékesebb alapjognak számít.

Az élethez való jogot az Alaptörvény mellett nemzetközi egyezmények is szabályozzák. Az élethez

való joggal kapcsolatos legfontosabb jogforrások:

Az Alaptörvény,

Az ENSZ Közgyűlése által 1948-ban elfogadott Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata,

Az emberi jogok és az alapvető szabadságok védelméről szóló, Rómában, 1950. november 4-

én kelt Egyezmény, amelyet röviden Emberi Jogok Európai Egyezményének, vagy Római

Egyezménynek is nevezünk,

Az 1966-ban elfogadott Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmánya és annak

Hatodik kiegészítő Jegyzőkönyve,

Az Emberi Jogok Európai Egyezményének 2. cikke a következőképpen fogalmaz: „A törvény

védi mindenkinek az élethez való jogát. Senkit nem lehet életétől szándékosan megfosztani,

kivéve, ha ez halálbüntetést kiszabó bírói ítélet végrehajtása útján történik, amennyiben a törvény

a bűncselekményre ezt a büntetést állapította meg.”

Az Egyezmény szövegéből látszik, hogy 1950-ben, amikor a részes államok elfogadták, még

lehetőség volt a nemzeti jogrendszerek alapján halálbüntetés kiszabására, mivel azt az

Egyezmény nem tilalmazta. Az általános tilalom mellett ugyanakkor az Egyezmény rendelkezik

olyan helyzetekről, amikor az élettől való megfosztás kivételesen mégsem tekinthető az

Egyezmény megsértésének, feltéve, hogy a feltétlenül szükségesnél nem nagyobb erőszak

alkalmazásából ered. Ezek az esetek a következők:

a) személyek jogtalan erőszakkal szembeni védelme érdekében,

b) törvényes letartóztatás foganatosítása vagy a törvényesen fogva tartott személy

szökésének megakadályozása érdekében,

c) zavargás vagy felkelés elfojtása céljából törvényesen tett intézkedés esetén.

Az Egyezményben felsorolt esetekkel kapcsolatban fontos hangsúlyozni, hogy ezek az

Emberi Jogok Európai Bírósága (a Strasbourgi Bíróság) joggyakorlata szerint megszorítóan

értelmezendők, és az eset körülményeinek tükrében nem szándékos halálokozás esetén is

megállapítható az élethez való jog sérelme. A bíróság az élethez való joggal kapcsolatos

ügyekben egyre inkább szigorúan ítéli meg a „feltétlenül szükséges erőszak” mértékét. A

szigorú arányossági teszt alkalmazásából következik, hogy vagyoni javak elleni erőszakos

támadással szembeni fellépés nem járhat a támadó életének kockáztatásával.

1983-ban Strasbourgban készült el az Egyezményhez kapcsolódó Hatodik kiegészítő

jegyzőkönyv a halálbüntetés eltörléséről. Ennek 1. Cikke értelmében „A halálbüntetést el

kell törölni. Senkit sem lehet halálbüntetésre ítélni, sem kivégezni.” A Kiegészítő

Jegyzőkönyv 2. Cikke kivételes esetben, vagy úgy is fogalmazhatunk, hogy rendkívüli

helyzetben teszi lehetővé halálbüntetés alkalmazását, amikor kimondja, hogy „egy állam

törvényhozása rendelkezhet halálbüntetésről háború idején vagy háború közvetlen veszélye

idején; a halálbüntetést ez esetben is csak e törvényhozás által megszabott esetekben és

előírt rendelkezéseknek megfelelően lehet alkalmazni.”

Az élethez való joggal kapcsolatban fontos rendelkezést tartalmaz a Polgári és Politikai Jogok

Nemzetközi Egyezségokmányának 6. cikke kimondja, hogy: “Minden emberi lénynek

veleszületett joga van az életre. E jogot a törvénynek védelmeznie kell. Senkit sem lehet életétől

önkényesen megfosztani.” Az Egyezségokmány tehát általánosságban tilalmazza az élettől való

önkényes megfosztást.

2. Az élethez való jog magyar szabályai

A magyar Alaptörvény a nemzetközi jogi dokumentumokkal összhangban szabályozza az élethez

való jogot, amikor II. cikke kimondja:

„Az emberi méltóság sérthetetlen. Minden embernek joga van az élethez és az emberi

méltósághoz, a magzat életét a fogantatástól kezdve védelem illeti meg.”

Az Alaptörvény fenti rendelkezéséből látható, hogy az emberi élet védelmével szoros kapcsolatban

áll az emberi méltóság védelme, hiszen a két alapjog védelmét az Alaptörvény együtt, egy helyen

szabályozza.

Az élethez való jog, mint alkotmányos alapjog védelme

Az élethez való jog védelme hagyományosan a büntetőjog feladata. Ez azt jelenti, hogy az emberi

élethez való jog megsértésének üldözendő és büntetni rendelt eseteit, mint például az emberölést a

Büntető Törvénykönyv tényállásai tartalmazzák, és ezek megvalósítása esetén büntetést helyeznek

kilátásba.

Az élethez való jog abszolút jellege napjainkra mind a nemzetközi jogban, mind pedig az

Alkotmányban, illetve Alaptörvényben egyre inkább megkérdőjelezhetetlenné vált. Mégis a

rendszerváltozás óta számos alapvetően fontos alkotmányos kérdés merült fel és merül fel

napjainkban is az élethez való jog kérdéskörével kapcsolatban. Ezek a következők.

1. Az első kérdés az: mikor kezdődik az élet, a születéssel, vagy a fogantatással? E kérdés

megválaszolásával egyben arra keressük a választ, hogy mikortól illeti meg az élethez való jog az

embert.

2. A második kérdés az, hogy véget érhet-e az emberi élet az állam beavatkozásával, azaz a

halálbüntetés kiszabásával? Erre a kérdésre a válasz azt mutatja meg, hogy alkotmányos

szempontok alapján megengedhető-e, vagy tiltott a halálbüntetés.

3. A harmadik kérdés az élethez való joggal kapcsolatban az, hogy le lehet-e e jogról

mondani, azaz rendelkezni lehet-e az eutanáziával, vagyis a kegyes halál vállalásával? Erre a

választ az eutanázia alkotmányos megítélésének ismertetése fogja megadni.

A halálbüntetés alkotmányos megítélése, a halálbüntetés eltörlése

A halálbüntetés alkotmányos megítélése olyan kérdés, amely heves vitákat váltott ki szinte az egész

társadalomban. Az egyik álláspontot az abolicionisták képviselik, akik a halálbüntetést elutasítják,

azzal érvelnek, hogy az élet megismételhetetlen, egyedi, és az államnak nincs joga embereket

életüktől megfosztani. A másik véleményt képviselő utilitarista álláspont szerint a halálbüntetés

fenntartása kedvezően befolyásolhatja a bűnözés alakulását, mivel a halálbüntetés lehetősége

visszatartó erőt jelent. A halálbüntetéssel kapcsolatos viták lezárásában az Alkotmánybíróság

határozata alapján született döntés.

Az Alkotmánybíróság 23/1990. (XI. 30.) AB határozatában kimondta, hogy a halálbüntetés

alkotmányellenes. A határozat indokolásában az Alkotmánybíróság által kifejtett leglényegesebb

elemek a következők voltak:

1. Az Alkotmány az „Általános rendelkezések” című I. fejezetében kimondta, hogy „a Magyar

Köztársaság elismeri az ember sérthetetlen és elidegeníthetetlen alapvető jogait, ezek

tiszteletben tartása és védelme az állam elsőrendű kötelessége” [8. § (1) bekezdése]. A testület

szerint e rendelkezésből következik, hogy az állam kötelessége az alanyi alapjogokkal

kapcsolatban nem merül ki abban, hogy tartózkodnia kell megsértésüktől, hanem magába foglalja

azt is, hogy gondoskodnia kell az érvényesülésükhöz szükséges feltételekről. Az államot tehát

objektív életvédelmi kötelezettség terheli.

2. Az „Alapvető jogok és kötelességek” című XII. fejezetben pedig elsőként állapította meg,

hogy „a Magyar Köztársaságban minden embernek veleszületett joga van az élethez és az

emberi méltósághoz, amelyektől senkit nem lehet önkényesen megfosztani” [54. § (1)

bekezdése].

A magyar államnak az élethez és az emberi méltósághoz való jog tekintetében is elsőrendű

kötelessége, hogy ezeket tiszteletben tartsa és védelmezze. Az Alkotmány 54. §-ának (1)

bekezdése azt állapítja meg, hogy az élettől és az emberi méltóságtól „senkit nem lehet

önkényesen megfosztani”. E tilalom megfogalmazása egyúttal nem zárja ki az élettől és az

emberi méltóságtól történő nem önkényes megfosztás lehetőségét.

A halálbüntetés törvényi megengedése alkotmányosságának megítélésénél az

Alkotmánybíróság elsősorban az Alkotmánynak azt a rendelkezését (8. §-ának (2) bekezdését)

vette figyelembe, melynek rendelkezése szerint „a Magyar Köztársaságban az alapvető

jogokra és kötelességekre vonatkozó szabályokat törvény állapítja meg, alapvető jog

lényeges tartalmát azonban nem korlátozhatja”.

Az Alkotmánybíróság úgy ítélte meg, hogy a Btk-nak és a kapcsolódó hivatkozott jogszabályoknak

a halálbüntetésre vonatkozó rendelkezései az élethez és az emberi méltósághoz való jog lényeges

tartalma korlátozásának tilalmába ütköznek. Az élettől és az emberi méltóságtól halálbüntetéssel

való megfosztásra vonatkozó rendelkezések ugyanis az élethez és az emberi méltósághoz való

alapvető jog lényeges tartalmát nemcsak korlátozzák, hanem az életnek és az emberi méltóságnak,

illetve az ezt biztosító jognak a teljes és helyrehozhatatlan megsemmisítését engedik meg. Ezért

megállapította alkotmányellenességüket és megsemmisítette ezeket. (23/1990. (X. 31.) AB

határozat)

Az élethez való jog és az emberi méltósághoz való jog viszonya

Az élethez való jog és az emberi méltósághoz való jog között - mint korábban említettük – szoros

összefüggés van. Az Alkotmánybíróság a halálbüntetés eltörléséről szóló 23/1990. (XI. 30.) AB

határozatában foglalkozott e két fontos alkotmányos alapjog értelmezésével. A halálbüntetésnél

említett dolgokon túl a következőket fontos kiemelni.

A testület a halálbüntetés alkotmányosságát vizsgálva megállapította, hogy az emberi élet és az

emberi méltóság elválaszthatatlan egységet alkot és minden mást megelőző legnagyobb érték. Az

emberi élethez és méltósághoz való jog ugyancsak egységet alkotó olyan oszthatatlan és

korlátozhatatlan alapjog, amely számos egyéb alapjognak forrása és feltétele. Az emberi élethez

és méltósághoz mint abszolút értékhez való jog korlátot jelent még az állam büntetőhatalmával

szemben is.

Az Alkotmánybíróság a két jog elválaszthatatlan egységének kimondásával az úgynevezett monista

emberfelfogást fogadta el. Létezik ugyanakkor – a nemzetközi alapjogi bíráskodásban is számos

országban - dualista felfogás is. Eszerint a testi jogoktól, azaz a fizikai léthez kapcsolódó jogoktól

elválnak az emberi nem különlegességét kifejező lélekhez kapcsolódó jog, azaz az emberi méltóság

joga, mely sérthetetlen. A dualista felfogás szerint tehát az alapjogi hierarchiában a méltósághoz való

jog az élethez való jog felett áll.

Az emberi méltósághoz való joggal kapcsolatban az Alkotmánybíróság hangsúlyozta, hogy az

emberi méltósághoz való jog csak az élethez való joggal fennálló egységében – azaz nem önállóan

– korlátozhatatlan. Az anyajog mivoltából eredő egyes nevesített részjogosítványai ugyanakkor

bármely más alapjoghoz hasonlóan korlátozhatók.

Az emberi méltósághoz való jog másik sajátossága ugyancsak az úgynevezett „anyajog” jellegéből

fakad. Ez pedig az, hogy az emberi méltósághoz való jog úgynevezett szubszidiárius alapjog, ami

azt jelenti, hogy erre az alapjogra mind az Alkotmánybíróság, mind más bíróságok

hivatkozhatnak az egyén autonómiájának védelmében, feltéve, hogy az adott tényállásra a

konkrét, nevesített alapjogok egyike sem alkalmazható.

Az élethez való jog korlátai:

Az Alkotmánybíróság a már többször említett halálbüntetést eltörlő határozatában – mint

korábban volt róla szó – az élethez és az emberi méltósághoz való jog korlátozhatatlanságát

mondta ki. Valójában azonban ez nem jelent abszolút korlátozhatatlanságot. A

korlátozhatatlanság alatt csak azt kell érteni, hogy az élethez való jogot az állam nem

korlátozhatja sem jogszabályban, sem egyéb módon, mivel az élethez való jog korlátozása egyenlő

a jog megszüntetésével. Azt ugyanakkor nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy minden jogot

korlátozhat mások azonos joga. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy akinek az életére törnek, az a

támadó életét elveheti. Az élet elvétele ugyanakkor ebben az esetben sem más, mint az élethez való

jog korlátozása.

Ki kell emelni ugyanakkor, hogy a magyar büntetőjog törvény által meghatározott feltételek esetében

(pl. ijedség vagy menthető felindulás) megengedi más életének az elvételét. Így az élethez való jog

korlátja lehet: a jogos védelem, azaz például ha az élet elvétele a jogtalan támadás elhárítását

szolgálja és a támadással arányos. Például, ha valakire puszta kézzel támadnak az jogos védelem

jogcímén nem lőheti le a támadót. Ugyancsak kivételes helyzetnek tekinthető ebből a szempontból a

végszükség, vagyis az olyan helyzet, amikor mások életét, testi épségét másként el nem hárítható

veszélyből kell menteni.

Ezen kívül a hazai jogban a Rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvény, valamint a Rendőrség

Szolgálati Szabályzatáról szóló 3/1995. (III. 1.) BM rendelet lehetővé teszi a fegyverhasználatot.

Ilyen helyzetekben ugyanis a bűncselekmények leküzdésében, a bűnözők elfogásában

közreműködők egyrészt kockáztatják saját életüket, másrészt kerülhetnek olyan helyzetbe, amikor

szükségessé válhat más – például az őket megtámadó – személy életének kioltása. Ugyanakkor a

fegyveres testületeknél is törvényi keretek szabályozzák, hogy milyen helyzetben van

lehetőség fegyverhasználatra.

Az élethez és az emberi méltósághoz való jog elhatárolása

Végül néhány olyan szempontra kell felhívni figyelmet, amely alapján elhatárolható egymástól az

élethez való jog és az emberi méltósághoz való jog.

- Az emberi méltósághoz való jog egyrészt abból a szempontból különbözik az élethez való jogtól,

hogy különbözik a két jog által védett jogi tárgy. Az élethez való jog korlátozása az élet

megszűnését jelenti, ám az emberi méltóság jogának korlátozása nem szünteti meg egészében magát

az emberi méltóságot. A korlátozásnak ebben az esetben fokozatai lehetnek, míg az élethez való

jogesetében nincsenek fokozatok.

Az emberi méltóság természete alapvetően más, mint az emberi életé. A jogi megítéléstől

függetlenül létezik mindkettő, ám az emberi méltóságnak koronként és társadalmanként

bízvást tulajdoníthatunk eltérő tartalmat. A magyar jog hatályos szabályai az emberi

méltóság egyes összetevőit védik, mégpedig a társadalmi elvárásnak nagyjából megfelelve

azon összetevőket, amelyek mindent embert megillethetnek. De a jogi védelem nem minden

esetben feltétlen és abszolút. Valós tények állítása szubjektíve csorbíthatja valakinek az

emberi méltóságát, ám nem állapítható meg jogsértés. Az emberi méltóság jogának

korlátozhatóságát igazolhatja az alábbi példa is. A lopásért büntetőeljárás alá vont személy a

jogerős bírói ítélet meghozataláig teljes joggal indíthat pert rágalmazásért az ellen, aki tolvajnak

nevezi őt. Ám a marasztalást kimondó jogerős bírói ítélet után nincsen jogi akadálya annak, hogy

erre az illetőre a tolvaj megnevezést használják.

10. Az élethez való jog és a méltósághoz való jog egyéb korlátjai: magzati élet védelme.

11. A magzati élet védelmének alkotmányos megítélése

A magzati élet védelméről az 1992. évi LXXIX. törvény rendelkezik. A törvény megalkotásának

előzménye az volt, hogy a terhességmegszakítást a rendszerváltást megelőző időszakból származó

76/1978. (XI. 3.) MT. rendelet szabályozta. Ezt a jogszabályt az Alkotmánybíróság 64/1991. (XII.

17.) számú határozatával megsemmisítette azzal az indokkal, hogy a terhességmegszakítás kérdése

a magzat alanyi jogát érinti, ami pedig lényeges alapjog tartalmának minősül, ezért ezt a kérdést

törvényi szinten kell szabályozni. Ténylegesen tehát a testület formai, vagy más szóval alaki hibára

tekintettel semmisítette meg a Minisztertanácsi Rendeletet.

Az Alkotmánybíróság határozatába foglaltakat is figyelembe véve alkotta meg az Országgyűlés a

magzati élet védelméről szóló törvényt 1992-ben, és ugyanebben a jogszabályban rendelkezett a

terhességmegszakításról. A törvény abból indul ki, hogy mind a magzatot, mind pedig a gyermeket

váró nőt támogatás és védelem illeti meg. A törvény a terhességmegszakítást alapvetően kétféle

alapon teszi lehetővé. Egyrészt egészségügyi indokok alapján, orvosi javaslatra, másrészt orvosi

javaslat nélkül az állapotos nő írásbeli kérelmére.

Az egészségi ok alapján történő terhességmegszakításra a terhesség 12. hetéig kerülhet sor,

akkor, ha például az állapotos nő egészségét súlyosan veszélyeztető ok indokolja, vagy ha a

magzat súlyos fogyatékosságban szenved. Orvosi indok alapján kivételesen a terhesség a későbbi

szakaszában is megszakítható, például függetlenül a terhesség időtartamától megszakítható a

terhesség, az állapotos nő életét veszélyeztető ok miatt, illetve a magzatnál a szülés utáni élettel

összeegyeztethetetlen rendellenesség fennállása esetén. Az orvosi javaslatra, egészségügyi indokok

alapján történő terhességmegszakítás lehetőségét a törvény elfogadása óta kevésbé vitatták.

Jóval több vitára adott okot a másik eset, amikor a terhességmegszakításra az állapotos nő írásbeli

kérelme alapján kerül sor azzal az indokkal, hogy a terhes nő súlyos válsághelyzetben van. A

törvény értelmében súlyos válsághelyzet az, amely testi, vagy lelki megrendülést okoz, illetve

társadalmi ellehetetlenülést okoz, és ezáltal veszélyezteti a magzat egészséges fejlődését. Egészen

2000-ig, a törvény módosításáig a súlyos válsághelyzet fennállását az állapotos nő a kérőlap

aláírásával igazolta, ami lényegében azt jelentette, hogy a válsághelyzet fennállását egyedül a terhes

nő ítélte meg. Ezt a rendelkezést az Alkotmánybíróság alkotmányellenesnek minősítette, azzal az

indokkal, hogy ez kizárólag az anya önrendelkezési jogára volt tekintettel, míg a magzatnak

minimális védelmet sem biztosított. (48/1998. (XI. 23.) AB határozat.) A testület álláspontja szerint

a magzatvédelmi törvény nem rendelkezik kifejezetten a magzat jogalanyiságáról, amiből az

következik, hogy a magzatot nem tekinti jogalanynak. Ez viszont nem jelenti azt, hogy a magzatot

nem illeti meg alkotmányos védelem. Ez a védelem ugyanakkor nem abszolút. A törvényhozó a

terhességmegszakítás feltételeinek meghatározásakor köteles figyelembe venni az anya

önrendelkezési jogát, élethez és testi épséghez való jogát, éppen úgy, mint az élethez való jogból

származó és a magzatra is levezethető életvédelmi kötelezettséget.

Az Országgyűlés az Alkotmánybíróság határozatában foglaltakat figyelembe véve a 2000. évi LXXIX.

törvénnyel módosította a magzatvédelmi törvényt. A módosítás az állam azon intézményvédelmi

kötelességének, amely az élethez való jog alkotmányos követelményéből következik, két irányban

tett eleget.

Egyrészt növelte az állam szerepvállalását a magzati élet megtartásában, illetve a nemkívánatos

terhesség megakadályozásában. Ennek keretében az állam például támogatja a magzati élet

védelmét szolgáló szervezeteket és tevékenységet.

A másik irányú változtatás növelte az állam szerepvállalását a terhességmegszakításra irányuló

eljárásban, annak érdekében, hogy az anya a terhességmegszakításra vonatkozó döntését

körültekintőbben, megfontoltabban hozza meg. Ennek érdekében a Családvédelmi Szolgálat

munkatársa a terhességmegszakításra irányuló kérelem benyújtását követően – lehetőleg az apa

jelenlétében – tájékoztatja az anyát a gyermekvállalás esetén igénybe vehető állami és nem állami

támogatásokról, vagy az örökbefogadás lehetőségéről. Amennyiben a kérelmező a

terhességmegszakítási kérelmet ennek ellenére fenntartja, a munkatárs 3 nap elteltével

tájékoztatást ad a terhességmegszakítás jogszabályi feltételeiről, körülményeiről, módjáról. Ezt

követően a kérelmet írásban rögzíti, a kérelmező aláírja és megnevezi a választott egészségügyi

intézményt. A kérelmet a munkatárs ellenjegyzi, és annak másolatát megküldi az egészségügyi

intézménynek, ahol az állapotos nőnek 8 napon belül kell jelentkeznie. A törvénymódosítás

eredményeként, tehát a Családvédelmi Szolgálat a korábbinál aktívabb szerepet játszik elsősorban

a széleskörű tájékoztatásban, másrészt a kétszeri megjelenés időt biztosít a várandós nőnek a

döntés alaposabb megfontolásában.

Összességében tehát azt mondhatjuk, hogy a magzati élet védelméről szóló 1992. évi LXXIX.

törvény előírásai egyrészt biztosítják a magzati élet védelmének egy minimális alkotmányos

szintjét, ugyanakkor a törvény rendelkezései módot adnak a terhességmegszakításra is, így a

védelmen kívül az élethez való jog korlátozását is tartalmazzák.

Az Alaptörvény elfogadásával lényegében az Alkotmánybíróság korábbi gyakorlatát emelte

alkotmányos szintre a jogalkotó, mivel az Alaptörvény kimondja, hogy: „a magzat életét a

fogantatástól kezdve védelem illeti meg.”

12. Az élethez való jog és a méltósághoz való jog egyéb korlátjai : az eutanázia

13. Az eutanáziával kapcsolatos alkotmányos kérdések

Az eutanázia mai értelemben a gyógyíthatatlan beteg halálának a beleegyezésével történő

meggyorsítását, vagy előidézését jelenti a beteg szenvedéseinek megrövidítése céljából.

Az eutanáziának alapvetően két típusa van: az egyik az aktív eutanázia, míg a másik a passzív

eutanázia. Az aktív eutanázia lényege, hogy a beteg halálát tevőlegesen – például fizikai, kémiai

beavatkozásokkal - segíti elő. A passzív eutanázia esetén nem tevőleges magatartásról van szó,

hanem az alkalmazható orvosi beavatkozás mellőzéséről, egyszerűbben fogalmazva arról, hogy a

beteg életének meghosszabbítását elősegítő orvosi beavatkozás elmarad. A passzív eutanáziának két

altípusa különböztethető meg, az alapján, hogy az orvosi beavatkozás elmaradására az orvos, vagy

a beteg akaratából kerül-e sor.

Az első esetben az a kérdés vetődik fel, hogy az orvos meddig és milyen eszközökkel köteles azt a

beteget életben tartani, akinek az élete visszafordíthatatlanul a végéhez közeleg. Az aktív

eutanázia a magyar jogrendszerben nem megengedett. Az Alkotmánybíróság egy indítvány

kapcsán részletesen foglalkozott az eutanázia kérdésével, többek között az aktív eutanáziával is. Az

aktív eutanáziával kapcsolatban a testület álláspontja az volt, hogy a beteg önrendelkezési joga

alapján dönthet saját haláláról, ez a joga nem vonható el tőle. Az a kívánsága azonban, hogy

életének ne pusztán az életfenntartó, vagy életmentő orvosi beavatkozás visszautasításával, hanem az

orvos tevőleges segítségével vessen véget, alkotmányossági szempontból már nem tekinthető az

élettel, illetve a halállal való önrendelkezési jog olyan részének, amelyet a törvény más alapjog

védelme érdekében akár teljesen ne vonhatna el tőle. Az Alkotmánybíróság nem találta

alkotmányellenesnek a Büntető Törvénykönyv azon rendelkezését, amely büntetni rendeli azokat az

orvosokat, akik a gyógyíthatatlan betegek halálát akár a beteg kívánságára, akár esetenként anélkül is

elősegítik. A testület szerint ez a helyzet nem különbözik az emberölés általános törvényi

tényállásától.

A passzív eutanáziának az az esete, amikor az orvos dönt a gyógyíthatatlan beteg életének

meghosszabbításához szükséges orvosi ellátás mellőzéséről, az Alkotmánybíróság álláspontja

szerint nem egyeztethető össze az Alkotmány elveivel, vagyis az alkotmányellenes lenne. A passzív

eutanázia megengedése az orvos számára ugyanis azt jelentené, hogy a döntés joga átkerülne a

betegtől az orvoshoz, ami által a beteg önrendelkezési joga erősen korlátozódna. Emiatt nem

alkotmányellenes a beteg passzív eutanáziával történő halálba segítésének büntetőjogi szankcionálása.

A passzív eutanázia másik esetében a gyógyíthatatlan beteg maga dönt arról, hogy a szükséges,

vagy lehetséges orvosi ellátást visszautasítja. Az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény (a

továbbiakban: Eütv.) ezt az esetet az ellátás visszautasításának jogának nevezi. A törvény azonban

ezt is szigorú tartalmi és formai követelményekhez köti. Az ellátás visszautasítására a betegnek két

esetben van lehetősége. Egyrészt a beteg visszautasíthat minden olyan ellátást, amelynek

elmaradása esetén egészségügyi állapotában várhatóan súlyos vagy maradandó károsodás

következne be, de erre csak közokiratban, vagy teljes bizonyító erejű magánokiratban van

lehetősége. Másrészt az életmentő, vagy életfenntartó beavatkozás visszautasítására van joga a

betegnek, de csak akkor, ha a beteg olyan súlyos betegségben szenved, amely az orvostudomány

mindenkori állása szerint rövid időn belül – megfelelő ellátás mellett is – halálhoz vezet és

gyógyíthatatlan. Ilyen esetben a visszautasítás csak akkor érvényes, ha háromtagú orvosi

bizottság a beteget megvizsgálta, és egybehangzóan, írásban nyilatkozott arról, hogy a beteg

döntését annak következményei tudatában hozta meg, illetve arról is, hogy a betegség valóban

rövid időn belül halálhoz vezetne és gyógyíthatatlan. További feltétel, hogy a beteg az orvosi

nyilatkozat megtételét követő harmadik napon – két tanú előtt – ismételten kinyilvánítsa a

visszautasításra vonatkozó szándékát.

A testület kitért arra is, hogy az élethez való jog, mint kiemelkedően fontos alkotmányos alapjog

alapján az államot egyfajta általános életvédelmi kötelezettség terheli. (22/2003. (IV. 28. AB

határozat)

Az előzőekben tárgyalt, a magzati élet védelmével, a halálbüntetéssel és az eutanáziával kapcsolatos

problémák is bizonyítják, hogy az élethez való jog ugyan egyértelműen kiemelkedően fontos

alkotmányos alapjog, ugyanakkor számos értelmezési kérdést vet fel.

13. A kínzás és az embertelen, megalázó bánásmód tilalma. A testi épséghez és a személyi sérthetetlenséghez való jog.

A betegek jogai: alapjogok az egészségügyben. Bioetikai jogok, biomedicinális jogok.

Az emberi méltósághoz való jog

Mint korábban említettük az élethez való joggal szoros kapcsolatban áll az emberi méltósághoz

való jog.

Az emberi méltósághoz való jogot - hasonlóan az élethez való joghoz - nemzetközi dokumentumok

is szabályozzák. Elsőként – a már említett – 1948-ban elfogadott Emberi Jogok Egyetemes

Nyilatkozatában jelent meg az emberi méltósághoz való jog. Ennek 1. cikke kimondta, hogy:

“Minden emberi lény szabadon születik és egyenlő méltósága és joga van.” Emellett a Nyilatkozat

több olyan magatartást tilalmaz, melyek az emberi méltósághoz való jog sérelmét eredményezik.

Az 1950-ben elfogadott Emberi Jogok Európai Egyezményében nevesítve nem szerepel az emberi

méltósághoz való jog, de az Egyezményben megtalálhatók azok a tilalmak, amelyek megsértése

az emberi méltósághoz való jog sérelmét jelenti. Ez azt jelenti, hogy az Egyezmény az emberi

méltósághoz való jog kérdését negatív módon szabályozza.

Az 1966-ban a Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmányának bevezetője mondja ki,

hogy: az emberi közösség valamennyi tagja veleszületett méltóságának, valamint egyenlő és

elidegeníthetetlen jogainak az elismerése a szabadság, az igazságosság és a világbéke alapja, …...

ezek a jogok az emberi lény veleszületett méltóságából erednek...” Emellett az Egyezségokmány is

tilalmazza azokat a magatartásokat, melyek az emberi méltóság megsértését eredményezik.

Az említett három nemzetközi dokumentum szinte egymással teljesen megegyezően rögzíti azokat a

tiltott magatartásokat, melyek az emberi méltósághoz való jog megsértését eredményezik. Ezek a

következők:

senkit nem lehet rabszolgaságban, vagy szolgaságban tartani, azaz a rabszolgaság minden

formájának tilalma,

senkit nem lehet kínzásnak, embertelen, megalázó, kegyetlen büntetésnek, vagy bánásmódnak

alávetni.

Az időben legkésőbb született Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmánya

tartalmaz egy további tilalmat is, amikor kimondja, hogy „különösen tilos bárkit szabad

hozzájárulása nélkül orvosi vagy tudományos kísérletnek alávetni.”

Az Európai Unió Alapvető jogok kartája is rendelkezik az emberi méltóságról. A karta

bevezetője deklarálja, hogy „az unió az emberi méltóság, szabadság, egyenlőség és szolidaritás

oszthatatlan, egyetemes értékein alapul”.A karta „méltóság” című fejezete I. cikke kimondja, hogy

„az emberi méltóság sérthetetlen. Tiszteletben kell tartani és védelmezni kell.”

Az alkotmányok közül az NSZK 1949-ben elfogadott Alaptörvénye volt az első, amely elismerte az

emberi méltósághoz való jogot. Ennek 1 cikke kimondta, hogy: “Az emberi méltóság sérthetetlen.

Annak tisztelete és védelmezése kötelező minden állami hatalom számára.”

Napjainkban a legtöbb állam elismeri és védi az emberi méltósághoz való jogot. A jog védelme –

mint a nemzetközi dokumentumokkal kapcsolatban is láthattuk - elsősorban tilalmak felállításával

történik, azaz az alaptörvények azokat a magatartásokat tilalmazzák, melyek az emberi méltósághoz

való jog megsértését eredményezik.

Hatályos Alaptörvényünk a nemzetközi joggal összhangban szabályozza az emberi

méltósághoz való jogot. Egyrészt – mint említettük – az élethez való joggal együttesen

kimondja, hogy: Az emberi méltóság sérthetetlen. Minden embernek joga van az élethez és az

emberi méltósághoz, a magzat életét a fogantatástól kezdve védelem illeti meg.

Másrészt – ugyancsak a nemzetközi szabályozással összhangban – rögzíti azon magatartások

tilalmát, melyek az emberi méltósághoz való jog megsértését eredményezik. Az Alaptörvény III.

cikke kimondja:

(1) Senkit nem lehet kínzásnak, embertelen, megalázó bánásmódnak vagy büntetésnek alávetni,

valamint szolgaságban tartani. Tilos az emberkereskedelem.

(2) Tilos emberen tájékoztatáson alapuló, önkéntes hozzájárulása nélkül orvosi vagy tudományos

kísérletet végezni.

(3) Tilos az emberi fajnemesítést célzó gyakorlat, az emberi test és testrészek haszonszerzési célú

felhasználása, valamint az emberi egyedmásolás.

Az emberi méltósághoz való jog pontos és teljes tartalma, vagyis az, hogy pontosan mit jelent,

nehezen határozható meg. A jogirodalomban létező egyik felfogás szerint (amelyet például Lábady

Tamás képvisel) az emberi méltóság sérthetetlenségét a jogon kívüli, jog felett álló értéknek, elvnek

kell tekinteni. A jogrendszer feladata ezen értelmezés szerint a méltóság sérthetetlen értékének

tiszteletben tartása és védelme.

Más felfogás szerint az emberi méltóság a legabsztraktabb alapjog, melynek tartalma az, hogy

minden embert emberhez méltó bánásmód illet meg.

Az hazai alkotmánybírósági gyakorlat szerint (8/1990. (XII. 17.) AB határozat) az emberi

méltósághoz való jog az általános személyiségi jog egyik megnyilvánulása. Az emberi

méltósághoz való jog egyfajta „anyajognak” tekinthető, ami alatt azt kell érteni, hogy az emberi

méltósághoz való jog külön nevesített részjogosítványokat is magába foglal, mint például az

önrendelkezéshez való jogot, a magánszféra szabadságát, vagy az általános cselekvési

szabadságot.

Az Alkotmánybíróság az emberi méltósághoz való jogra, mint általános személyiségi jogra hivatkozva

számos, az Alaptörvényben, illetve korábban az alkotmányban nem szereplő jogot fogalmazott meg. A

testület megnevezte az emberi méltósághoz való jog lényegesebb összetevőit:

- az önrendelkezési jogot,

- a magánszférához való jogot,

- az általános cselekvési szabadságot,

- a személyiség szabad kibontakozásának jogát,

- az önazonossághoz való.

Ezeket a jogokat különös személyiségi jogoknak is nevezhetjük.

Az emberi méltóságból levezetett önrendelkezési joggal foglalkozott az Alkotmánybíróság abban a

határozatában (22/1992. (IV. 10.) AB határozat), amelyben a testület alkotmányellenesnek minősítette,

hogy a házasulandó rendőröknek és tűzoltóknak a házasságkötést megelőző eljárásban az

anyakönyvvezető előtt igazolniuk kellett, hogy az illetékes parancsnok a házasságkötéshez engedélyt

adott. A testület szerint a házasságkötés szabadságához való jog – az önrendelkezési jog részeként –

olyan alapjog, amely alkotmányos védelem alatt áll.

Összességében az emberi méltósághoz való jog azt fejezi ki, hogy az ember különleges megítélésre

és bánásmódra méltó lény, ezért bizonyos bánásmódokat tilos alkalmazni az emberekkel szemben. Ez

jelenti az emberi méltósághoz való jog személyiségvédelmi funkcióját. Emellett a méltósághoz való

jognak az is részét képezi, hogy minden embert másokkal egyenlő méltóságú személyként kell kezelni,

vagyis az emberek között tilos indokolatlan, és ésszerűtlen különbséget tenni. Ez jelenti az emberi

méltósághoz való jog egyenlőségi funkcióját.

Az emberi méltósághoz való jognak a sajátos, általános jellege két lényeges sajátosságot von maga

után, melyekre az Alkotmánybíróság határozatai világítottak rá. Az egyik sajátos vonás az emberi

méltósághoz való jog és az élethez való jog közötti kapcsolat.

A betegek jogai

70/D. § (1) A Magyar Köztársaság területén élőknek joguk van a lehető legmagasabb szintű testi és

lelki egészséghez.

(2) Ezt a jogot a Magyar Köztársaság a munkavédelem, az egészségügyi intézmények és az orvosi

ellátás megszervezésével, a rendszeres testedzés biztosításával, valamint az épített és a

természetes környezet védelmével valósítja meg.

A betegjogok alkotmányos jelentőségét napjainkra több tényező idézte elő. Elsősorban az, hogy a

beteg az egészségügyi ellátás során sokkal inkább kiszolgáltatott helyzetben van az egészségügyi

dolgozókkal szemben, mint az általában az állampolgár az állammal szemben. Ennek következtében

a hagyományos alapjog egy része – mint például az élethez, emberi méltósághoz való jog, vagy a

személyes szabadság és sérthetetlenség – sajátos formában jelenik meg az egészségügy területén. A

másik lényeges tényező, mely a betegjogoknak alkotmányos jelentőséget biztosít az, hogy az

orvostudomány és az orvosi technika rohamos fejlődése veszélyt jelenthet olyan alkotmányos

jogokra, mint az emberi méltóság, vagy az önrendelkezési jog, amit legalább bizonyos mértékig a

beteg informálása és akaratának tiszteletben tartása ellensúlyozhat.

A beteg kiszolgáltatott helyzetének ellensúlyozására az 1950-es években az Egyesült Államokban

indultak kísérletek, amelyek később számos országban betegjogi kódexek megfogalmazásához

vezettek

1. Alapvető betegjogok

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) 1981-ben jelentette meg az alapvető betegjogokat is

összefoglaló lisszaboni deklarációját. Ez a dokumentum már megfogalmazta a legfontosabb

betegjogokat, így többek között a következőket:

a beteg szabadon választhasson orvost,

a betegnek joga van ahhoz, hogy megfelelő tájékoztatás után bizonyos kezelések elvégzését

elfogadja vagy elutasítsa,

a beteg elvárhatja orvosától, hogy minden orvosi és személyes adatát titkosan kezelje,

a betegnek joga van az emberhez méltó halálhoz,

a betegnek joga van a lelki vagy morális vigaszhoz, de el is utasíthatja azt.

A betegjogok megfogalmazása nagy szerepet játszik abban, hogy olyan egészségügy vegyen körül

bennünket, ahol a beteg nem a gyógyítási folyamat passzív elszenvedője, hanem annak aktív részese,

saját kezelésének felelős résztvevője legyen.

Magyarországon az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény - nemzetközi normákon alapulva

- foglalja össze a betegek jogait.

Betegjogok alatt azon jogosultságok összességét kell érteni, amelyek megilletik mindazokat a

személyeket, akik az egészségügyi szolgáltatást igénybe veszik.

Az egészségügyi törvény a következő betegjogokat nevesíti:

az egészségügyi ellátáshoz való jog,

az emberi méltósághoz való jog,

a kapcsolattartáshoz való jog,

az intézmény elhagyásának joga,

a tájékoztatáshoz való jog,

az önrendelkezéshez való jog,

az ellátás visszautasításának joga,

az egészségügyi dokumentáció megismerésének joga,

az orvosi titoktartáshoz való jog.

A törvény alapelvként rögzíti az egyén személyes szabadsághoz és önrendelkezéshez való jogát,

amelyet csak az egészségi állapota alapján lehet korlátozni.

1. Az egészségügyi ellátáshoz való jog

Az egészségügyi ellátáshoz való jog kérdését a szociális jogokkal kapcsolatban részletesen tárgyaltuk.

Ennek 4 elemét hangsúlyoztuk, melyek a következők voltak:

3. a sürgősségi ellátás, amely minden beteget megillet,

4. a megfelelő, folyamatos és megkülönböztetés nélküli egészségügyi ellátás, amely jogszabályi

keretek között illeti meg a betegeket,

5. a szabad orvosválasztás joga, amelynek azonban vannak korlátai,

6. a más egészségügyi intézménybe történő átirányításhoz, illetve a várólistára helyezéshez való jog.

Ezeket itt részletesen nem tárgyaljuk.

2. Az emberi méltósághoz való jog

Az egészségügyi törvény külön hangsúlyozza, hogy az egészségügyi ellátás során a beteg emberi

méltóságát tiszteletben kell tartani.

Ugyancsak deklarálja a törvény, hogy a beteg személyes szabadsága - ellátása során - fizikai, kémiai,

biológiai vagy pszichikai módszerekkel vagy eljárásokkal kizárólag sürgős szükség esetén, illetőleg a

beteg vagy mások élete, testi épsége és egészsége védelmében korlátozható. Kínzó, kegyetlen,

embertelen, megalázó vagy büntető jellegű korlátozó intézkedést tilos alkalmazni. A korlátozó

intézkedés csak addig tarthat, ameddig az elrendelés oka fennáll. A személyes szabadsággal

kapcsolatos kérdéseknek azért ad a törvény külön hangsúlyt, mert bizonyos orvosi beavatkozásoknál

elkerülhetetlen a személyes szabadság bizonyos szintű korlátozása, ezért a korlátozás jogszerűségének

megtartása érdekében a betegnek garanciákat kell teremteni.

A kapcsolattartáshoz való jog

A törvény értelmében a beteget általános szabályként megilleti a kapcsolattartás joga, aminek

ugyanakkor vannak korlátai. Nevezetesen arról van szó, hogy a kapcsolattartási jogot a fekvőbeteg-

gyógyintézetben kezelt beteg e jogát betegtársai jogainak tiszteletben tartásával és a betegellátás

zavartalanságát biztosítva gyakorolhatja.

A kapcsolattartási jog keretében beteg fekvőbeteg-gyógyintézeti elhelyezése során jogosult: - más

személyekkel akár írásban, akár szóban kapcsolatot tartani, továbbá látogatókat fogadni, valamint

általa meghatározott személyeket a látogatásból kizárni.

- A súlyos állapotú betegnek joga van arra, hogy az általa megjelölt személy mellette tartózkodjon.

Súlyos állapotú az a beteg, aki állapota miatt önmagát fizikailag ellátni képtelen, illetve fájdalmai

gyógyszerrel sem szüntethetők meg, illetőleg pszichés krízishelyzetben van.

- A kiskorú betegnek joga van arra, hogy szülője, törvényes képviselője mellette tartózkodjon.

- A szülő nőnek joga van arra, hogy az általa megjelölt nagykorú személy a szülés alatt folyamatosan

vele lehessen, a szülést követően pedig arra, hogy - amennyiben ezt az ő vagy újszülöttje egészségi

állapota nem zárja ki - újszülöttjével egy helyiségben helyezzék el.

- A beteget megilleti a vallási meggyőződésének megfelelő egyházi személlyel való kapcsolattartásnak

és vallása szabad gyakorlásának joga.

Az intézmény elhagyásának joga

Az intézmény elhagyásának joga azt jelenti, hogy a betegnek joga van a gyógyintézetet elhagyni,

amennyiben azzal mások testi épségét, egészségét nem veszélyezteti. Ez a joga a betegnek ugyanakkor

törvényben meghatározott esetekben korlátozható. Az intézmény elhagyásának joga ilyen jellegű

korlátozása az Alkotmánybíróság 36/2000. (X. 27.) AB határozata szerint nem ellentétes a személyes

szabadságra vonatkozó alkotmányos rendelkezésekkel.

A tájékoztatáshoz való jog

A beteg jogosult minden rá vonatkozó tény és adat megismerésére. Ennek keretében a betegnek joga

van ahhoz, hogy tájékoztatást kapjon:

1. egészségi állapotáról és annak orvosi megítéléséről,

2. a javasolt vizsgálatokról, beavatkozásokról,

3. azok elvégzésének vagy elmaradásának lehetséges előnyeiről és hátrányairól,

4. a vizsgálatok, beavatkozások tervezett időpontjaira,

5. döntési jogáról a javasolt vizsgálatok, beavatkozások tekintetében,

6. a lehetséges egyéb eljárásokról, módszerekről,

7. vagy a javasolt életmódról.

A tájékoztatási kötelezettség személyre szabott, tehát az információnak érthetőnek kell lennie. Ez azt

jelenti, hogy például figyelembe kell venni a beteg életkorát, vagy iskolázottságát.

A betegnek is van ugyanakkor tájékoztatási kötelezettsége orvosával szemben. El kell mondani

mindazt, ami szükséges betegsége megállapításához, így például korábbi betegségeit, gyógykezelését,

vagy pl. egyes fertőző betegségek esetén azt is meg kell mondania, hogy kitől kaphatta a fertőzést és

kinek adhatta tovább.

Az önrendelkezéshez való jog

A törvény rögzíti, hogy a beteget megilleti az önrendelkezéshez való jog, amely kizárólag törvényben

meghatározott esetekben és módon korlátozható. Az önrendelkezési jog gyakorlása keretében a beteg

szabadon döntheti el, hogy:

- kíván-e egészségügyi ellátást igénybe venni,

- joga van arra, hogy a kivizsgálását és kezelését érintő döntésekben részt vegyen. Ez tehát azt jelenti,

hogy néhány törvényben meghatározott kivételektől eltekintve bármely egészségügyi beavatkozás

elvégzésének feltétele, hogy ahhoz a beteg megfelelő tájékoztatáson alapuló beleegyezését (a

továbbiakban: beleegyezését) adja.

A beteg beleegyezését szóban, írásban vagy ráutaló magatartással megadhatja, kivéve, ha e törvény

eltérően nem rendelkezik. A beteg a beavatkozás elvégzéséhez való beleegyezését bármikor

visszavonhatja.

A cselekvőképes beteg közokiratban, teljes bizonyító erejű magánokiratban vagy - írásképtelensége

esetén - két tanú együttes jelenlétében megtett nyilatkozattal megnevezheti azt a cselekvőképes

személyt, aki jogosult helyette a beleegyezés, illetve a visszautasítás jogát gyakorolni, illetve, akit

helyette tájékoztatni kell.

A beteg beavatkozásokba történő beleegyezését vélelmezni kell, ha a beteg egészségi állapota

következtében beleegyező nyilatkozat megtételére nem képes, és a helyette nyilatkozattételre jogosult

személy nyilatkozatának beszerzése késedelemmel járna.

A betegnek - e törvény keretei között - joga van arra, hogy halála esetére rendelkezzen a holttestét

érintő beavatkozásokról. A beteg e törvény rendelkezései szerint megtilthatja, hogy holttestéből

szervet és szövetet átültetés, egyéb gyógyító célú felhasználás, kutatás vagy oktatás céljából

eltávolítsanak.

Az ellátás visszautasításának joga

A cselekvőképes beteget megilleti az ellátás visszautasításának joga, kivéve, ha annak elmaradása

mások életét vagy testi épségét veszélyeztetné. Az ellátás visszautasításának jogáról az élethez való

jog kapcsán az eutanázia kérdéskörében beszéltünk, ezért itt erre részletesen nem térünk ki.

Az egészségügyi dokumentáció megismerésének joga

E jog keretében a beteg jogosult megismerni a róla készült egészségügyi dokumentációban szereplő

adatokat.

A törvény értelmében egészségügyi dokumentáció minden olyan adat, amely a gyógykezelés során

jutott a betegellátó tudomására. Így például egészségügyi adatot tartalmaznak a kórlapok, de ilyennek

minősülnek a laboratóriumi adatok is, függetlenül attól, hogy azokat papírlapon vagy elektronikusan

rögzítették.

Az adatokat minimum 30 évig, a zárójelentést 50 évig kell megőrizni. Ez a beteg állapotának nyomon

követését is szolgálja.

Az adatok tárolását oly módon kell megoldani, hogy ahhoz illetéktelen ne férjen hozzá. Az adatokat

utólag javítani, kitörölni nem szabad.

A betegekkel kapcsolatos adatoknak két csoportja van:

egészségügyi adat: az érintett testi, értelmi és lelki állapotára, kóros szenvedélyére,

betegségére, halálára vonatkozó bármely adat, függetlenül attól, hogy az miként jutott

tudomásra.

személyi adat: az érintett neve (leánykori), neme, születési idő, hely, lakóhely, TAJ szám

együtt, vagy külön, amely alkalmas az érintett személy azonosítására.

Az orvosi titoktartáshoz való jog

Orvosi titok a gyógykezelés során az adatkezelő tudomására jutott minden egészségügyi és személyes

adat. A beteg jogosult arra, hogy az egészségügyi ellátásában részt vevő személyek az ellátás során

tudomásukra jutott személyes és egészségügyi adatait csak az arra jogosulttal közöljék, és azokat

bizalmasan kezeljék.

A titoktartás alól csak a beteg írásos hozzájárulása ad felmentést, illetve ha az adat-továbbítás a

törvény alapján kötelező.

A beteg azt is eldöntheti, hogyan és kivel közöljék a rá vonatkozó orvosi információt (pl. feleség, férj,

testvér, szülő stb.).

A beteg jogainak érvényesítése

Az egészségügyi törvény rendelkezik a betegek panaszainak kivizsgálásáról. Ha a beteg úgy érzi, hogy

egészségügyi ellátása során az őt megillető jogokat nem gyakorolhatja, jogai sérelmet szenvedtek,

akkor panaszt tehet vagy az egészségügyi szolgáltatónál, vagy az egészségügyi szolgáltató

fenntartójánál.

A törvény szerint az egészségügyi szolgáltatónak a panaszt 10 munkanapon belül ki kell vizsgálnia, és

a beteget az eredményről írásban kell tájékoztatnia.

A betegjogi képviselő

A betegjogok hatékonyabb érvényesülése, az adatvédelmi szabályok maradéktalan betartása érdekében

2000. január 1-től bevezették a betegjogi képviselő intézményrendszerét. A betegjogi képviselő egyedi

ügyekben kizárólag a betegtől kapott meghatalmazás keretei között járhat el képviselve a beteget az

egészségügyi intézménnyel szemben, valamint az illetékes hatóságnál.

A betegjogi képviselők független az egészségügyi szolgáltatóktól, az ÁNTSZ kötött szerződés szerint

tevékenykednek.

14. A személyi szabadság és biztonság joga. A személyi szabadság korlátjai.

109-113

(1) Mindenkinek joga van a szabadsághoz és a személyi biztonsághoz. (2) Senkit nem lehet szabadságától másként, mint törvényben meghatározott okokból és

törvényben meghatározott eljárás alapján megfosztani. Tényleges életfogytig tartó szabadságvesztés csak szándékos, erőszakos bűncselekmény elkövetése miatt szabható ki.

(3) A bűncselekmény elkövetésével gyanúsított és őrizetbe vett személyt a lehető legrövidebb időn belül szabadon kell bocsátani, vagy bíróság elé kell állítani. A bíróság köteles az elé állított személyt meghallgatni és írásbeli indokolással ellátott határozatban szabadlábra helyezéséről vagy

letartóztatásáról haladéktalanul dönteni. (4) Akinek szabadságát alaptalanul vagy törvénysértően korlátozták, kárának megtérítésére

jogosult.

15 A mozgásszabadság joga és korlátjai. A migrációs jogok.

113-116

XXVII. cikk

(1) Mindenkinek, aki törvényesen tartózkodik Magyarország területén, joga van a szabad mozgáshoz és tartózkodási helye szabad megválasztásához.

(2) Minden magyar állampolgárnak joga van ahhoz, hogy külföldi tartózkodásának ideje alatt Magyarország védelmét élvezze.

XIV. cikk

(1) Magyar állampolgár Magyarország területéről nem utasítható ki, és külföldről bármikor hazatérhet. Magyarország területén tartózkodó külföldit csak törvényes határozat alapján lehet kiutasítani. Tilos a csoportos kiutasítás.

(2) Senki nem utasítható ki olyan államba, vagy nem adható ki olyan államnak, ahol az a veszély fenyegeti, hogy halálra ítélik, kínozzák vagy más embertelen bánásmódnak, büntetésnek vetik alá.

(3) Magyarország - ha sem származási országuk, sem más ország nem nyújt védelmet -

kérelemre menedékjogot biztosít azoknak a nem magyar állampolgároknak, akiket hazájukban vagy a szokásos tartózkodási helyük szerinti országban faji, nemzeti hovatartozásuk, meghatározott társadalmi csoporthoz tartozásuk, vallási, illetve politikai meggyőződésük miatt

üldöznek, vagy az üldöztetéstől való félelmük megalapozott.

15. A jóhírnévhez és a becsülethez való jog, a magánlakás sérthetetlensége, a magántitok védelme, a névviselés joga.

16. 126-132

17. VI. cikk

18. (1) Mindenkinek joga van ahhoz, hogy magán- és családi életét, otthonát, kapcsolattartását

és jó hírnevét tiszteletben tartsák. 19. (2) Mindenkinek joga van személyes adatai védelméhez, valamint a közérdekű adatok

megismeréséhez és terjesztéséhez.

20. (3) A személyes adatok védelméhez és a közérdekű adatok megismeréséhez való jog érvényesülését sarkalatos törvénnyel létrehozott, független hatóság ellenőrzi.17

21. 17. Az adatvédelem alkotmányos alapjai: a jog általános jellemzése, az információs önrendelkezési jog. A személyes

adatok fajtái (a személyes adat, a különleges adat, a bűnügyi személyes adat fogalma).

133-135

személyes adat: az érintettel kapcsolatba hozható adat - különösen az érintett neve, azonosító jele, valamint egy vagy

több fizikai, fiziológiai, mentális, gazdasági, kulturális vagy szociális azonosságára jellemző ismeret -, valamint az adatból

levonható, az érintettre vonatkozó következtetés;

3. különleges adat:

a)2 a faji eredetre, a nemzetiséghez tartozásra, a politikai véleményre vagy pártállásra, a vallásos vagy más világnézeti

meggyőződésre, az érdek-képviseleti szervezeti tagságra, a szexuális életre vonatkozó személyes adat,

b) az egészségi állapotra, a kóros szenvedélyre vonatkozó személyes adat, valamint a bűnügyi személyes adat;

4. bűnügyi személyes adat: a büntetőeljárás során vagy azt megelőzően a bűncselekménnyel vagy a büntetőeljárással

összefüggésben, a büntetőeljárás lefolytatására, illetve a bűncselekmények felderítésére jogosult szerveknél, továbbá a

büntetés-végrehajtás szervezeténél keletkezett, az érintettel kapcsolatba hozható, valamint a büntetett előéletre vonatkozó

személyes adat;

A SZEMÉLYES ADATOK VÉDELME

4. Az adatkezelés elvei

4. § (1) Személyes adat kizárólag meghatározott célból, jog gyakorlása és kötelezettség teljesítése érdekében

kezelhető. Az adatkezelésnek minden szakaszában meg kell felelnie az adatkezelés céljának, az adatok felvételének és

kezelésének tisztességesnek és törvényesnek kell lennie.

(2) Csak olyan személyes adat kezelhető, amely az adatkezelés céljának megvalósulásához elengedhetetlen, a cél

elérésére alkalmas. A személyes adat csak a cél megvalósulásához szükséges mértékben és ideig kezelhető.

(3) A személyes adat az adatkezelés során mindaddig megőrzi e minőségét, amíg kapcsolata az érintettel helyreállítható.

Az érintettel akkor helyreállítható a kapcsolat, ha az adatkezelő rendelkezik azokkal a technikai feltételekkel, amelyek a

helyreállításhoz szükségesek.

(4) Az adatkezelés során biztosítani kell az adatok pontosságát, teljességét és - ha az adatkezelés céljára tekintettel

szükséges - naprakészségét, valamint azt, hogy az érintettet csak az adatkezelés céljához szükséges ideig lehessen

azonosítani.

(5)5 A személyes adatok kezelését tisztességesnek és törvényesnek kell tekinteni, ha az érintett véleménynyilvánítási

szabadságának biztosítása érdekében az érintett véleményét megismerni kívánó személy az érintett lakóhelyén vagy

tartózkodási helyén felkeresi, feltéve, hogy az érintett személyes adatait e törvény rendelkezéseinek megfelelően kezelik és

a személyes megkeresés nem üzleti célra irányul. A személyes megkeresésre a munka törvénykönyve szerinti munkaszüneti

napon nem kerülhet sor.

(1) Személyes adat akkor kezelhető, ha

a) ahhoz az érintett hozzájárul, vagy

b) azt törvény vagy - törvény felhatalmazása alapján, az abban meghatározott körben - helyi önkormányzat rendelete

közérdeken alapuló célból elrendeli (a továbbiakban: kötelező adatkezelés).

(2) Különleges adat a 6. §-ban meghatározott esetekben, valamint akkor kezelhető, ha

a) az adatkezeléshez az érintett írásban hozzájárul,

Kötelező adatkezelés esetén a kezelendő adatok fajtáit, az adatkezelés célját és feltételeit, az adatok

megismerhetőségét, az adatkezelés időtartamát, valamint az adatkezelő személyét az adatkezelést elrendelő törvény, illetve

önkormányzati rendelet határozza meg.

(4) Kizárólag állami vagy önkormányzati szerv kezelheti az állam bűncselekmények megelőzésére és üldözésére irányuló,

valamint közigazgatási és igazságszolgáltatási feladatainak ellátása céljából kezelt bűnügyi személyes adatokat, valamint a

szabálysértési, a polgári peres és nemperes ügyekre vonatkozó adatokat tartalmazó nyilvántartásokat.

6. § (1) Személyes adat kezelhető akkor is, ha az érintett hozzájárulásának beszerzése lehetetlen vagy aránytalan

költséggel járna, és a személyes adat kezelése

a) az adatkezelőre vonatkozó jogi kötelezettség teljesítése céljából szükséges, vagy

b) az adatkezelő vagy harmadik személy jogos érdekének érvényesítése céljából szükséges, és ezen érdek érvényesítése

a személyes adatok védelméhez fűződő jog korlátozásával arányban áll.

(2) Ha az érintett cselekvőképtelensége folytán vagy más elháríthatatlan okból nem képes hozzájárulását megadni,

akkor a saját vagy más személy létfontosságú érdekeinek védelméhez, valamint a személyek életét, testi épségét vagy

javait fenyegető közvetlen veszély elhárításához vagy megelőzéséhez szükséges mértékben a hozzájárulás akadályainak

fennállása alatt az érintett személyes adatai kezelhetőek.

(3) A 16. életévét betöltött kiskorú érintett hozzájárulását tartalmazó jognyilatkozatának érvényességéhez törvényes

képviselőjének beleegyezése vagy utólagos jóváhagyása nem szükséges.

(4) Ha a hozzájáruláson alapuló adatkezelés célja az adatkezelővel írásban kötött szerződés végrehajtása, a

szerződésnek tartalmaznia kell minden olyan információt, amelyet a személyes adatok kezelése szempontjából - e törvény

alapján - az érintettnek ismernie kell, így különösen a kezelendő adatok meghatározását, az adatkezelés időtartamát, a

felhasználás célját, az adatok továbbításának tényét, címzettjeit, adatfeldolgozó igénybevételének tényét. A szerződésnek

félreérthetetlen módon tartalmaznia kell, hogy az érintett aláírásával hozzájárul adatainak a szerződésben meghatározottak

szerinti kezeléséhez.

(5) Ha a személyes adat felvételére az érintett hozzájárulásával került sor, az adatkezelő a felvett adatokat törvény

eltérő rendelkezésének hiányában

a) a rá vonatkozó jogi kötelezettség teljesítése céljából, vagy

b) az adatkezelő vagy harmadik személy jogos érdekének érvényesítése céljából, ha ezen érdek érvényesítése a

személyes adatok védelméhez fűződő jog korlátozásával arányban áll

további külön hozzájárulás nélkül, valamint az érintett hozzájárulásának visszavonását követően is kezelheti.

(6) Az érintett kérelmére, kezdeményezésére indult bírósági vagy hatósági eljárásban az eljárás lefolytatásához

szükséges személyes adatok tekintetében, az érintett kérelmére indult más ügyben az általa megadott személyes adatok

tekintetében az érintett hozzájárulását vélelmezni kell.

(7) Az érintett hozzájárulását megadottnak kell tekinteni az érintett közszereplése során általa közölt vagy

nyilvánosságra hozatalra általa átadott személyes adatok tekintetében.

(8) Kétség esetén azt kell vélelmezni, hogy az érintett a hozzájárulását nem adta meg.

22. A közérdekű információhoz való jog (a közérdekű és a közérdekből nyilvános adat fogalma) és annak korlátai,

kezelésének szabályai.

közérdekű adat: az állami vagy helyi önkormányzati feladatot, valamint jogszabályban meghatározott egyéb közfeladatot

ellátó szerv vagy személy kezelésében lévő és tevékenységére vonatkozó vagy közfeladatának ellátásával összefüggésben

keletkezett, a személyes adat fogalma alá nem eső, bármilyen módon vagy formában rögzített információ vagy ismeret,

függetlenül kezelésének módjától, önálló vagy gyűjteményes jellegétől, így különösen a hatáskörre, illetékességre,

szervezeti felépítésre, szakmai tevékenységre, annak eredményességére is kiterjedő értékelésére, a birtokolt adatfajtákra és

a működést szabályozó jogszabályokra, valamint a gazdálkodásra, a megkötött szerződésekre vonatkozó adat;

6. közérdekből nyilvános adat: a közérdekű adat fogalma alá nem tartozó minden olyan adat, amelynek nyilvánosságra

hozatalát, megismerhetőségét vagy hozzáférhetővé tételét törvény közérdekből elrendeli;

20. A közérdekű adatok megismerésének általános szabályai

26. § (1) Az állami vagy helyi önkormányzati feladatot, valamint jogszabályban meghatározott egyéb közfeladatot ellátó

szervnek vagy személynek (a továbbiakban együtt: közfeladatot ellátó szerv) lehetővé kell tennie, hogy a kezelésében lévő

közérdekű adatot és közérdekből nyilvános adatot - az e törvényben meghatározott kivételekkel - erre irányuló igény

alapján bárki megismerhesse.

(2)13 Közérdekből nyilvános adat a közfeladatot ellátó szerv feladat- és hatáskörében eljáró személy neve, feladatköre,

munkaköre, vezetői megbízása, a közfeladat ellátásával összefüggő egyéb személyes adata, valamint azok a személyes

adatai, amelyek megismerhetőségét törvény előírja. A közérdekből nyilvános személyes adatok a célhoz kötött adatkezelés

elvének tiszteletben tartásával terjeszthetőek. A közérdekből nyilvános személyes adatok honlapon történő közzétételére az

1. melléklet és a közfeladatot ellátó személy jogállására vonatkozó külön törvény rendelkezései irányadóak.

(3) Ha törvény másként nem rendelkezik, közérdekből nyilvános adat a jogszabály vagy állami, illetőleg helyi

önkormányzati szervvel kötött szerződés alapján kötelezően igénybe veendő vagy más módon ki nem elégíthető

szolgáltatást nyújtó szervek vagy személyek kezelésében lévő, e tevékenységükre vonatkozó, személyes adatnak nem

minősülő adat.

27. § (1) A közérdekű vagy közérdekből nyilvános adat nem ismerhető meg, ha az a minősített adat védelméről szóló

törvény szerinti minősített adat.

(2) A közérdekű és közérdekből nyilvános adatok megismeréséhez való jogot - az adatfajták meghatározásával - törvény

a) honvédelmi érdekből;

b) nemzetbiztonsági érdekből;

c) bűncselekmények üldözése vagy megelőzése érdekében;

d) környezet- vagy természetvédelmi érdekből;

e) központi pénzügyi vagy devizapolitikai érdekből;

f) külügyi kapcsolatokra, nemzetközi szervezetekkel való kapcsolatokra tekintettel;

g) bírósági vagy közigazgatási hatósági eljárásra tekintettel;

h) a szellemi tulajdonhoz fűződő jogra tekintettel

korlátozhatja.

(3)14 Közérdekből nyilvános adatként nem minősül üzleti titoknak a központi és a helyi önkormányzati költségvetés,

illetve az európai uniós támogatás felhasználásával, költségvetést érintő juttatással, kedvezménnyel, az állami és

önkormányzati vagyon kezelésével, birtoklásával, használatával, hasznosításával, az azzal való rendelkezéssel, annak

megterhelésével, az ilyen vagyont érintő bármilyen jog megszerzésével kapcsolatos adat, valamint az az adat, amelynek

megismerését vagy nyilvánosságra hozatalát külön törvény közérdekből elrendeli. A nyilvánosságra hozatal azonban nem

eredményezheti az olyan adatokhoz - így különösen a védett ismerethez - való hozzáférést, amelyek megismerése az üzleti

tevékenység végzése szempontjából aránytalan sérelmet okozna, feltéve hogy ez nem akadályozza meg a közérdekből

nyilvános adat megismerésének lehetőségét.

(3a)15 Az a természetes személy, jogi személy vagy jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet, aki vagy amely

az államháztartás alrendszerébe tartozó valamely személlyel pénzügyi vagy üzleti kapcsolatot létesít, köteles e jogviszonnyal

összefüggő és a (3) bekezdés alapján közérdekből nyilvános adatra vonatkozóan - erre irányuló igény esetén - bárki

számára tájékoztatást adni. A tájékoztatási kötelezettség a közérdekből nyilvános adatok nyilvánosságra hozatalával vagy a

korábban már elektronikus formában nyilvánosságra hozott adatot tartalmazó nyilvános forrás megjelölésével is teljesíthető.

(3b)16 Ha a (3a) bekezdés alapján tájékoztatásra kötelezett a tájékoztatást megtagadja, a tájékoztatást igénylő a

tájékoztatásra kötelezett felett törvényességi felügyelet gyakorlására jogosult szerv eljárását kezdeményezheti.

(4) A közérdekű adatok megismerése korlátozható uniós jogi aktus alapján az Európai Unió jelentős pénzügy- vagy

gazdaságpolitikai érdekére tekintettel, beleértve a monetáris, a költségvetési és az adópolitikai érdeket is.

(5) A közfeladatot ellátó szerv feladat- és hatáskörébe tartozó döntés meghozatalára irányuló eljárás során készített

vagy rögzített, a döntés megalapozását szolgáló adat a keletkezésétől számított tíz évig nem nyilvános. Ezen adatok

megismerését - az adat megismeréséhez és a megismerhetőség kizárásához fűződő közérdek súlyának mérlegelésével - az

azt kezelő szerv vezetője engedélyezheti.

(6) A döntés megalapozását szolgáló adat megismerésére irányuló igény - az (5) bekezdésben meghatározott

időtartamon belül - a döntés meghozatalát követően akkor utasítható el, ha az adat megismerése a közfeladatot ellátó szerv

törvényes működési rendjét vagy feladat- és hatáskörének illetéktelen külső befolyástól mentes ellátását, így különösen az

adatot keletkeztető álláspontjának a döntések előkészítése során történő szabad kifejtését veszélyeztetné.

(7) Jogszabály a döntés megalapozását szolgáló egyes adatok megismerhetőségének korlátozására az (5) bekezdésben

meghatározottnál rövidebb időtartamot állapíthat meg.

(8) E fejezet rendelkezései nem alkalmazhatók a közhitelű nyilvántartásból történő - külön törvényben szabályozott -

adatszolgáltatásra.

31. § (1) Az igénylő a közérdekű adat megismerésére vonatkozó igény elutasítása vagy a teljesítésre nyitva álló, vagy

az adatkezelő által a 29. § (2) bekezdése szerint meghosszabbított határidő eredménytelen eltelte esetén, valamint - ha a

költségtérítést nem fizette meg - a másolat készítéséért megállapított költségtérítés összegének felülvizsgálata érdekében

bírósághoz fordulhat.

(2) A megtagadás jogszerűségét és a megtagadás indokait, illetve a másolat készítéséért megállapított költségtérítés

összegének megalapozottságát az adatkezelőnek kell bizonyítania

20. Az adatvédelmi hatóság és elnökének jogállása, a hatóság hatásköre és eljárása.

A NEMZETI ADATVÉDELMI ÉS INFORMÁCIÓSZABADSÁG HATÓSÁG

25. A Hatóság jogállása

38. § (1) A Hatóság autonóm államigazgatási szerv.

(2) A Hatóság feladata a személyes adatok védelméhez, valamint a közérdekű és a közérdekből nyilvános adatok

megismeréséhez való jog érvényesülésének ellenőrzése és elősegítése.

(3) A Hatóság a (2) bekezdés szerinti feladatkörében az e törvényben meghatározottak szerint

a) bejelentés alapján vizsgálatot folytat;

b) hivatalból adatvédelmi hatósági eljárást folytathat;

c) hivatalból titokfelügyeleti hatósági eljárást folytathat;

d) a közérdekű adatokkal és a közérdekből nyilvános adatokkal kapcsolatos jogsértéssel összefüggésben bírósághoz

fordulhat;

e) a más által indított perbe beavatkozhat;

f) adatvédelmi nyilvántartást vezet.

(4) A Hatóság a (2) bekezdés szerinti feladatkörében

a) javaslatot tehet a személyes adatok kezelését, valamint a közérdekű adatok és a közérdekből nyilvános adatok

megismerését érintő jogszabályok megalkotására, illetve módosítására, véleményezi a feladatkörét érintő jogszabályok

tervezetét;

b) tevékenységéről minden évben március 31-éig beszámolót hoz nyilvánosságra és a beszámolót benyújtja az

Országgyűlésnek;

c) általános jelleggel vagy meghatározott adatkezelő részére ajánlást bocsát ki;

d) véleményezi a közfeladatot ellátó szerv tevékenységével kapcsolatosan az e törvény szerint közzéteendő adatokra

vonatkozó különös, illetve egyedi közzétételi listákat;

e) törvényben meghatározott szervekkel vagy személyekkel együttműködve képviseli Magyarországot az Európai Unió

közös adatvédelmi felügyelő testületeiben;

f) megszervezi a belső adatvédelmi felelősök konferenciáját;

g) meghatározza az adatvédelmi auditálás szakmai szempontjait;

h) az adatkezelő kérelmére adatvédelmi auditot folytathat le.

(5) A Hatóság független, csak a törvénynek van alárendelve, feladatkörében nem utasítható, a feladatát más szervektől

elkülönülten, befolyásolástól mentesen látja el. A Hatóság számára feladatot csak törvény állapíthat meg.

50. § A Hatóság köztisztviselői és munkavállalói felett a munkáltatói jogokat a Hatóság elnöke gyakorolja.

51. § (1) A Hatóság elnöke a Hatóság köztisztviselői létszámának legfeljebb húsz százalékáig vizsgálót nevezhet ki, a

Hatóság azon köztisztviselői közül, akik felsőfokú informatikai vagy jogász végzettségűek és legalább három évet

adatvédelmi szakértő vagy adatvédelmi felelős munkakörben töltöttek, valamint közigazgatási vagy jogi szakvizsgával

rendelkeznek.

(2) A vizsgálói megbízatás határozatlan időre szól, amely a Hatóság elnöke által bármikor - indokolás nélkül -

visszavonható. Ha a Hatóság elnöke a vizsgálói megbízatást visszavonja, a köztisztviselőt a vizsgálói megbízatását

megelőzően betöltött utolsó munkakörébe kell visszahelyezni.

(3) A vizsgáló vezetői pótlék nélkül számított osztályvezetői illetményre jogosult.