Pázmány Péter Katolikus Egyetem

Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar

Szociológiai Intézet

Társadalmi Tanulmányok BA

Állami gondozottak társadalmibeilleszkedése

Konzulens tanár: Készítette:

Dr. Rosta Andrea Kucska Dorottya

egyetemi docens Társadalmi tanulmányok BA

Piliscsaba, 2013.

TartalomBevezetés........................................................4I. A gyermekvédelmi rendszer bemutatása..........................5

I.1 Az országos rendszer kialakulása...........................5

I.2 A magyarországi rendszer jelenlegi működése...............8

II. A rendszer működése a fiatal oldaláról......................10II. 1. A bekerülés............................................10

II. 1.1. A bekerülés okai............................................10

II. 1.2. A bekerülés traumája........................................12

II. 2. A gyermekotthonban.....................................13

II. 3. A kikerülés és utána...................................15

II. 3.1. A kikerülés útjai............................................15

II. 3.2. Utógondozói ellátás.........................................16

III. Empirikus kutatás..........................................17

III. 1. Módszertani megfontolások.............................17

III. 1.1. A kutatás célja és kérdései....................................17

III. 1.2 A minta és mintavételi eljárás..................................18

III. 1.3 A kutatás módszere.........................................20

III. 1.4 A kutatás helyszíne és ideje....................................20

III. 2. Kutatási eredmények...................................21

III. 3. Összegzés.............................................32

Befejezés.......................................................34Irodalomjegyzék:................................................38

Mellékletek.....................................................40Záradék.........................................................45

3

Bevezetés

A gyermekek sorsa az idők kezdete óta kiemelt szerepet

játszik a különböző társadalmak életében. Amióta világ a

világ, létezett örökbefogadás – ha nem is intézményesített és

törvényekkel szabályozott módon – de léteztek árvaházak,

szegényházak. Minden korra jellemző, hogy a gyermekek

védtelenek, gondoskodni nem tudnak magukról, így segíteni

kell őket.

Ez a mai világban sincs másképp. Magyarországon törvényes

keretek között először 1898-ban fogalmazták meg, hogy az

elhagyott gyerekekről az állam gondoskodik 7 éves korukig.

Ma, a hivatalos gondozási időszak a nagykorúságig tart. „A

2000/1925. sz. rendeletnek1 igen fontos és helyes újítása volt, hogy az árvaszék

javaslatára a miniszter a menhelybe felvett gyermek gondozási idejét 18. évének

betöltéséig kivételesen meghosszabbíthatta, ha ez akár a gyermek testi, vagy

szellemi fogyatékossága miatt, akár a gyermek érdekében más fontos ok miatt

kívánatos volt.” 2 Ezt a rendeletet az 1950-es évek elején

1 1925. évi 2000. sz. rendelet 13.§ 2 DICKMANN 2001:15

4

terjesztették ki. Innentől tehát minden gyereknek járt a

gondoskodás 18 éves koráig.

Az ezt követő időszakról, a fiatalok nehézségeiről azonban

nem tudunk sokat. Mi történik velük, miután kikerülnek az

állami gondoskodás rendszeréből? Ez az egyik olyan kérdés,

melyre ez a dolgozat megpróbál választ találni. A fiatalok

igen csekély részének van lehetősége úgynevezett utógondozó

otthonba sikeresen felvételizni, ahol még eltölthetnek egy-

két évet, és közben tanulhatnak vagy dolgozhatnak.3 Ez

megkönnyíti az ifjú felnőtteknek, hogy felvegyék a társadalom

ritmusát. Ők a szerencsésebbek. Azok, akiknek erre nincs

lehetőségük, 18 évesen elhagyják az addig otthont nyújtó

intézményt, és elkezdik az önálló életet. De vajon kapnak-e

valamilyen segítséget az államtól, vagy mástól, amivel

elindulhatnak a nagybetűs életben? Ha igen, akkor az milyen

lehetőségeket nyithat meg előttük?

A felnőtté válás mindenkinek nehéz. De ezeknek a fiataloknak

különösen, hiszen nincs mellettük egy olyan személy, aki

támogatólag léphetne fel. Vagy mégis? Ha igen, az nagy

segítség lehet a beilleszkedésnél, munkakeresésnél,

tanulásnál.

És ha nincs ilyen személy? Mennyire lehet nehéz megbirkózni

az ilyen feladatokkal egyedül?

3 TEGYESZ 2009

5

Ilyen és ehhez hasonló kérdésekre keresem majd a választ

kutatásom során. Dolgozatomban bemutatom majd az állami

gondozás intézményrendszerének kialakulását Magyarországon.

Megismertetem az olvasóval azokat a fogalmakat, melyek a

gyermekvédelem területén használatosak, valamint a gondozás

lehetséges formáit, mint például nevelőszülők rendszerét, az

otthonokat. A szakirodalmi áttekintésben kitérek részletesen

a beilleszkedési problémákra, mint a dolgozat egyik fő

tényezőjére.

Cél, hogy az olvasó megismerje azokat a körülményeket, ahogy

egy volt gyermekvédelembe vett fiatal felnőtt az önálló

életet el tudja kezdeni. Rávilágítani a nehézségekre, a

segítő motívumokra. Kiemelni a szépet – de nem elhanyagolni a

rosszat!

I. A gyermekvédelmi rendszer bemutatása

I.1 Az országos rendszer kialakulása

„Az állami gyermekvédelem ott kezdődik, amikor a törvény kimondja, hogy

minden elhagyott gyermeknek joga van az állam gondozását igénybe venni, joga

van az állami ellátásra. Viszont az államnak pedig kötelessége minden elhagyott

gyermek gondját felvenni.4 Ez az idézet az 1800-as évek végéről

származik. Ettől az időszaktól beszélhetünk Magyarországon

intézményesült gyermekvédelemről, ekkor fogalmazódott meg

először állami szinten az elhagyott gyermekek gondviselésének

gondolata. Bár már korábban is léteztek hazánkban különböző

árvaházak, szegényházak, ahol a magukra maradt gyermekek

4 MIKUS 1994: 46

számára segítséget nyújtottak, volt hol felnőniük és

gondjukat viselték, az első magyarországi árvaház, melyről

pontos adataink vannak, 1741-ben alakult Kőszegen. Az

intézmény létrejöttekor először öt gyermeket gondoztak.

Elsődleges funkciója, vagyis az árvaházként való működés

mellett iskolaként is üzemelt, így a felfelé irányuló

mobilitás csatornájává vált a gondozottak számára. Gyakori

jelenség volt ekkor, hogy maguk a szülők kérték a gyermekük

felvételét az intézetbe.5

1770. március 25-én adták ki a Szebeni Terézárvaház

alapítólevelét, melyet Mária Terézia hozott létre.6 Az otthon

célja a gyermekek oktatása, élelmezése, valamint vallási

nevelése volt. „Oktatták őket keresztény tudományra, olvasásra, írásra,

német nyelvre, számtanra, kender és gyapotfonásra, zenére, énekre, mértanra,

polgári építészetre és katonai gyakorlatra is. Ezen kívül a fiúk elsajátíthattak

szakmát, a lányokat pedig varrásra és háztartási munkára is tanították. A

tehetségesebbeket tanítóképzőbe küldték. 7 éves kortól lehetett felvételizni, amihez

szükséges volt a keresztlevél, szegénységi és árvasági bizonyítvány és orvosi

bizonyítvány.”7 Az idekerülő gyermekeket hétéves korukig külső

családoknál helyezték el nevelésre, ami már valamelyest

hasonlított a mai nevelőszülői szolgálatra.

Magyarországon az állami gyermekvédelem kezdetét az 1898-as

XXI. törvény hatályba lépésétől számítják. Ez volt ugyanis az

a törvény, amely először mondta ki, hogy az elhagyott

gyermekekről az állam gondoskodik.8 Mi is az a5 MENYHÁRT 19966 KOVÁCS 20077 KOVÁCS 2007: 78 DICKMANN 2001

7

gyermekvédelem? ”A gyermekvédelem mindenkori felügyeletet gyakorló

minisztérium irányítása alá tartozó Gyermek- és Ifjúságvédő Intézetek által

kifejtett tevékenység.”9 A kezdetekkor az államkincstár a gyermekek

hét éves koráig fedezte a felmerülő költségeket. Ettől

kezdve, a későbbi törvénykezésekben az állam által

finanszírozott gondozási idő folyamatos növekedését

figyelhetjük meg. 1901-ben már a 15. életév betöltéséig

hosszabbodott a gondozási idő. Országos szinten ekkor 17

Állami Gyermekmenhely működött, de a Fővárosban mégsem

biztosítottak menhelyi ellátást gondoskodás vagy felügyelet

nélkül maradt gyermekek számára. A beutalt budapesti

gyermekek a Fehérkereszt Országos Lelencház Egyesület által

részesültek ideiglenes elhelyezésben.10 1907-ben készült el

az első budapesti menhely, az Üllői úton, de itt a gyermekek

csak kivételes esetben és csak egy átmeneti időszakra

tartózkodhattak. A 17 gyermekmenhely száma Trianon után 8-ra

csökkent.11 1923-ban a Népjóléti Minisztérium egy olyan

lépést tett, melyre korábban nem volt példa. Azoknak a

gyermekeknek a számára, akik anyagi okokból kerültek állami

gondozásba (pl. szüleik keresőképtelensége miatt),

engedélyezték, hogy a rokonaikkal maradhassanak. Így a

menhelyi elhelyezés, mint a gyermeksegélyezés első lépése,

csupán formalitás volt, és mint ilyet 1931-ben meg is

szüntettek. A menhelyi elhelyezés megszüntetésétől kezdve

nevelőszülőknél helyezték el a gyermekeket, akik évente

kétszer kaptak ruhákat, kabátot, cipőt az államtól. A második

9 DICKMANN 2001:110DICKMANN 200111 DICKMANN 2001

8

világháború ideje alatt, az esetleges támadások elkerülésének

érdekében, a budapesti részleg a Balaton környékére

költözött. A háború befejezése után a nagy számban érkező

gyermekek okozta túlterheltség miatt a budapesti menhely az

Üllői útról – számos átmeneti helyszín és költözés után –

végül, az 50-es évek elején a VIII. kerületi Alföldi utcába

költözött, ahol máig is üzemel. Miután a megyei Tanácstól a

működtetést 1953. január 1-jével átvette a Fővárosi Tanács,

nem csak a név változott meg Fővárosi Gyermekotthonná, de

elkezdődött az épület korszerűsítése is. (Ezek a munkálatok

még a 90-es évek elején is tartottak, amikor új szintet

húztak rá az épületre, ezzel elérve mai formáját.)

Az 50-es évek végén megalakult fóti gyermekvárostól sokan

várták, hogy megoldást nyújt a rendszer túlterheltségére. Ez

azonban nem így történt. A gondviseltek ugyanúgy a fővárosi

gyermekvédő otthon létszámát növelték. Ezen probléma

megoldásának érdekében 1964-ben a gyermekváros hivatalosan

kivált az otthonból, mintegy 2000 fővel csökkentve a fővárosi

gyermekotthon által gondozott gyermekek létszámát. Még

ugyanebben az évben a Fővárosi Gyermekvédő Otthon neve

Fővárosi Gyermek-és Ifjúságvédő Intézetre vagyis GYIVI-re

változott.12 Ettől kezdve a GYIVI szervezete kibővült,

összetettebb feladatok ellátására is alkalmassá vált. „Olyan új

egységek alakultak, mint a

Nyilvántartási és Gyámsági

Vizsgáló és Elhelyezési

Nevelőszülői Felügyeleti12 DICKMANN 2001

9

Átmeneti Otthon

Gazdasági csoportok”13

Az 1980-as évektől a nevelőszülői tevékenységet hivatalos

munkaviszonyként ismeri el az állam. „A 28/1986. MM sz. rendelet a

hivatalos nevelőszülők működtetését 1986. szeptember elsejétől tette lehetővé. (…)

1990-ben hazánkban már 5500 nevelőszülői családból 300 hivatásos nevelőszülői

család volt.”14

1997-től a GYIVI, azaz a Fővárosi Gyermek- és Ifjúságvédő

Intézete új néven folytatta munkáját: Budapest Főváros

Önkormányzatának Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálata –

TEGYESZ. 15

I.2 A magyarországi rendszer jelenlegi működése

A GYIVI neve 1997-ben ugyan TEGYESZ lett, de munkáját nem

hagyta abba egy pillanatra sem. Működési területei igen

sokrétűek és szerteágazóak. Az alábbi sorokban, a teljesség

igénye nélkül, néhány kiválasztott egységét mutatnám be. A

TEGYESZ legalapvetőbb feladatai közé tartozik a

gyermekotthoni ellátás, ami lehet tartós vagy átmeneti,

valamint utógondozói ellátás és a nevelőszülői hálózat.

A nevelőszülői és kollégiumi szolgálat elsődleges feladata a

nevelőszülői hálózat működtetése. Ez magába foglalja a

nevelőszülők toborzását és képzését, nevelőszülői lakások

működtetését, ahol speciális szükségletű gyermekek lakhatnak

(erről később bővebben) és segíti a nevelőszülői családokat,

13 DICKMANN 2001: 714 DICKMANN 2001: 915 DICKMANN 2001

10

gyermekeket például nyaraltatás, táboroztatás

szempontjából.16 Nevelőszülőnek az a személy jelentkezhet,

aki betöltötte huszonnegyedik életévét, büntetlen előéletű és

hivatásos vagy hagyományos nevelőszülői tanfolyami

végzettséggel rendelkezik. A hagyományos nevelőszülőnek egy

60 órás tanfolyamot kell elvégeznie, ezzel a végzettséggel

legfeljebb 5 gyermeket gondozhat, és a gondozott gyermek

legtöbb esetben rokon, míg a hivatásos nevelőszülői tanfolyam

300 órából áll és ez egyszerre legfeljebb 8 gyermeket

gondozására biztosít jogosultságot a nevelőszülő számára.17

Ezek a számok a nevelőszülő saját gyermekeivel együtt

értetendőek. „Hivatásos nevelőszülő az országban mintegy 400 van. Ma

Magyarországon az átmeneti nevelésben élők 55 %- a nevelőszülőknél nevelkedik.

A nevelőszülő a gyermekeknél legalább 18, de legfeljebb 45 évvel lehet idősebb.”18

A gyermekotthonok feladatai közé tartozik – a teljes körű

otthont nyújtó szolgáltatáson túlmenően – a családgondozás

is, vagyis, hogy a gyermekek és családjuk kapcsolattartását

elősegítse. Ez a tevékenység segítséget jelent a gyermek

számára, hogy ne szakadjon meg minden kapcsolata a

családjával, és abban az esetben, ha az otthoni körülmények

rendeződnek, visszakerülhessen eredeti környezetébe. A

gyermekotthon egész napos felügyeletet biztosít a gyermeknek,

gondoskodik arról, hogy tankötelezettségüknek eleget

tegyenek, valamint igyekszik megszervezni a szabadidejük

megfelelő eltöltését is. 19

16 SZABÁLYZAT 200917 TEGYESZ 200918 TEGYESZ 2009: 6519 SZABÁLYZAT 2009

11

A TEGYESZ Alföldi utcai központi épülete egyben befogadó

otthonként is működik. Itt csak ideiglenesen vannak a

gyermekek, vagyis addig, amíg gyermekotthoni elhelyezésükre

nem kerül sor, vagy vissza nem tudnak kerülni a saját

családjukba. Ebben az épületben az óvodáskorúak és

kisiskolásak koedukáltan, valamint kamaszlányok laknak. A

kamaszfiúkat és a testvérpárokat máshol helyezik el. Az

intézmény alapvetően 2-3-4 ágyas szobákkal van felszerelve,

de a 18 év alatti leányanyáknak és gyermeküknek külön

szobákat biztosítanak, ahol kettesben lehetnek a csecsemőkorú

gyermekeikkel. Az intézmény minden tőle telhetőt megtesz

annak érdekében, hogy az oda kerülő gyermekek minél

könnyebben el tudják fogadni a változást, ennek érdekében

igyekeznek azt is megoldani, hogy a gyermekek régi

iskolájukba járhassanak tovább, ne kelljen az otthoni

körülmények megváltozása mellett egy új osztályközösségbe

való kerülés további problémáival is szembenézniük.20

A kötelező iskolai oktatásból kikerült fiatalok számára, a

szintén a TEGYESZ által üzemeltetett utógondozó otthonok

biztosítják a további lakhatást és egyéb támogatást. Az

idekerülő fiatalok közvetlenül a gyermekotthonból vagy a

TEGYESZ átmeneti nevelést biztosító intézményeiből érkeznek.

Az utógondozó otthonoknak házi és napirendje nincs, csupán

egy Együttélési szabályzatuk. A házi és házkörüli munkákat a

20 http://www.tegyesz.hu/index.php?option=com_content&task=view&id=28&Itemid=29 (hozzáférés: 2013. február 17.)

12

fiatalok együtt végzik a szociális munkásokkal. Az itt élő

fiatalok számára heti rendszerességgel szerveznek

csoporttalálkozókat, ahol beszélgethetnek egymással és

megoldást kereshetnek felmerülő problémáikra.21

22

21 TEGYESZ 200922 SZABÁLYZAT 2009:9

13

A szakszolgálat

Elhelyezési feladatok, Otthontnyújtás

Gyámság, Gondozás,Örökbeadás

Gyermekvédelmi Szakértői

Vizsgáló és elhelyezési

Gyermekotthon

Nevelőszülői ésKollégiumi szolgálat

hivatásos nevelőszülői hálózat

Utógondozó otthon ésUtcai gondozó szolgálat

Utógondozó otthon

Gyámi tanácsadó

Hivatásos gyámi

Örökbefogadási szolgálat

II. A rendszer működése a fiatal oldaláról

II. 1. A bekerülés

II. 1.1. A bekerülés okai

A gyermekvédelmi gondoskodásba vétel az esetek túlnyomó

részében közvetlenül a gyermek vérszerinti családjából

történik. A gyermekvédelmi törvény jelenleg hatályos

szabályozása szerint a gyermeket kizárólag abban az esetben

lehet a családi környezetéből kiszakítani, ha egyértelműnek

bizonyul, hogy a próbálkozások ellenére sem lehet javítani a

felmerülő problémákon. Pusztán a család anyagi helyzete ezt a

lépést nem indokolhatja. A gyermekvédelmi gondoskodásba vétel

leggyakoribb okai közé tartozik a gyermekek részéről a

magatartásprobléma, iskolakerülés, esetleg csavargás vagy

szökés a családtól. Egy másik ok lehet a védelembe vételre a

gyermeki deviancia. Itt olyan lehetőségek merülnek fel, mint

a kábítószer fogyasztás, bűncselekmények elkövetése. A

törvény 10.§- a kimondja, hogy a gyermekeknek képességeiknek

megfelelően eleget kell tenniük tanulmányi

kötelezettségeiknek. A szülőt pedig kötelezi a napközbeni

ellátás megoldására, egészségügyi ellátás biztosítására a

gyermekük számára.23 A szülők részéről pedig az

elmarasztalható szülői magatartás (bántalmazás, agresszív

viselkedés, alkoholizmus, deviancia, elhanyagoló brutális

nevelés) jelenthet a gyermek védelembe vételéhez elégséges

indokot.24 „Hát én azért kerültem állami gondozásba, mert elég rossz volt a

23 GYERMEKVÉDELMI TÖRVÉNY 1997. évi XXXI. törvény24 ACZÉL 1985

14

családi körülmény. Állandó verések, ivás…”25 A védelembe vett gyermekek

túlnyomó többsége olyan családokból származik, ahol a szülők

alacsony iskolázottsággal rendelkeznek, szakképzettségük

jellemzően nincs, nem folytatnak állandó kereső foglalkozást,

így lakhatási körülményeik sem megfelelőek.26 Előfordul olyan

eset is, hogy egy gyermek maga kérvényezi védelembe vételét.

A saját maguk védelembe vételét kérő gyermekek általában már

kamaszkorúak, ekkor válnak elég éretté ahhoz, hogy megértsék

a körülményeiket, tudatosan tudjanak dönteni arról, hogy

milyen körülmények között lenne számukra megfelelőbb az

elhelyezés. 2010-es adatok szerint Budapesten összesen 2252

gyermek és fiatal volt állami gondozott. A gyámhatóság

gyakran már csak akkor szerez tudomást az esetekről, amikor

már elengedhetetlen a gyermekek védelembe vétele.

Murányi-Kovács Endréné kutatásában olyan megállapítást tett,

mely szerint a gyermekgondozásba került fiataloknak három

típusát lehet megkülönböztetni:

1. csalódott, kritikus, de beilleszkedésre és munkavégzésre

törekvők

2. a nehézségektől megtorpanók, letörtek, magányosak

3. alkoholista, deviáns haveroktól sodortatva,

munkakerülők27

A gyermekvédelmi gondoskodásban való nevelkedés jelentősen

befolyásolja a felnövekvő gyermekek későbbi élet- és

25 TEGYESZ 2009: 2826 ACZÉL 1985: 13927 MURÁNYI 1985

15

karrierlehetőségeit. Ezek a fiatalok többszörös hátránnyal

indulnak, hiszen hiányoznak belőlük azok a szocializációs

minták, melyek interiorizációjára a családi élet során lenne

lehetőség.

B. Aczél Anna tanulmányában28 egy 1979-ben indított

vizsgálatot ismertet. Ezen vizsgálat kimutatta, hogy a

nevelőotthonokban és zárt intézetekben élő fiatalok között

rendkívül magas számban vannak jelen a társadalmi

beilleszkedési zavarok és az azokat szülő szociális

helyzetek. Habár itt speciális nevelőotthonokról beszélünk,

ugyanez érzékelhető egy átlagos gyermekotthonban is, hiszen

ide – a zárt intézetekbe – azok a gyermekek kerülnek, akik

számára a korábbi intézményes beavatkozás és nevelési

törekvés kudarcot vallott.

A szülők nélkül nevelkedő gyermekek szocializációs

körülményei rendhagyóak. Királyné Dévai Margit szerint

valószínűsíthető, hogy hiányoznak azok az énaspirációk,

amelyekre az intézetből való kiválás után, a szociális

beilleszkedés során nagy szükség lenne.

II. 1.2. A bekerülés traumája

Mivel a gyermekkori élmények jelentős hatással lehetnek a

gyermekek későbbi pszichés és szociális fejlődésére, a

fiatalok későbbi társadalmi beilleszkedése sikerességének

szempontjából fontos az intézetbe kerülésük körülményeire

28 A tanulmány címe: Speciális nevelőotthonokban és zárt intézetekben nevelkedő fiatalok iratanyagelemzésének tapasztalatai.

16

való emlékezés és az, hogy ezeket az emlékeket megfelelő

módon fel is tudják dolgozni. Nanette C. Auerhahn és Dori

Laub, a traumatikus emlékezettel foglalkozó szakirodalom

egyik szerzőpárosának kutatásai alapján az emlékezet 10

témakörét fogalmazzák meg, melyek a bekerülés után az

események feldolgozásának megértését segítik.

1. „nem tudás”: a személy nem emlékszik semmire

2. fedőemlékek: hamis, fiktív elemek jelennek meg az

emlékezetben

3. újraélés

4. töredékes emlékezet

5. transzfer-jelenségek: a múlt befolyásolja a személy

aktuális élethelyzeteit

6. túlburjánzó narratívumok: mindenre emlékszik

7. élettémák: a személy bizonyos távolságot alakít ki a

túlburjánzó emlékektől

8. tanúságtétel: a megfigyelő én, mint tanú mindvégig jelen

van a traumatikus történet elmesélésénél

9. trauma, mint metafora: a személy a traumát kreatív módon

képes felhasználni belső, fejlődési, érzelmi

konfliktusai megoldásában

10. cselekvéses tudás: a tudás tudatos cselekvésben

nyilvánul meg.29

A TEGYESZ kutatásában kiderült, hogy a traumatikus emlékeket

leginkább 3 nagy témakörbe lehet sorolni.

1. bekerülés traumája29 AUERHAHN-LAUB

17

2. családban elszenvedett negatív tapasztalatok

3. gyermekotthoni emlékek.30

A kutatás továbbá kimutatja azt a tényt is, hogy a legtöbb

negatív emlék a nem tudás szintjén szerveződik. Gyakran

előfordul, hogy ezeket a súlyos gyermekkori

megrázkódtatásokat a fiataloknak az életük későbbi részében

sem sikerül feldolgozni. A gyermekotthoni emlékeknél bizonyos

esetekben tapasztalható a töredékes emlékezet, amit az otthon

elvesztéséből következő sokk okozhat, valamint az a

körülmény, hogy legtöbbjük fiatalon került a rendszerbe. A

rossz tapasztalatok és az elhagyatottság érzése az

önértékelésre, az énkép kialakulására és a bizalomra vannak

legnagyobb negatív hatással. 31 „Biztosítani kell a család nélküli

gyermekek kötődés- és kommunikációképességének, életkori, nemi és társadalmi

szerepeinek kialakulását”.32

II. 2. A gyermekotthonban

A gyermekotthonok elsődleges feladatai közé tartozik a teljes

körű otthont nyújtó ellátás biztosítása a gyermekek számára.

Egy gyermek elválasztása a szülőktől önmagában véve is komoly

traumát jelent, éppen ezért az intézményeknek célja és

kötelessége is ezt a helyzetet a gyermekek számára a

legkönnyebben feldolgozhatóvá tenni. Ezt segíti elő például

az a gyakorlat, hogy igyekeznek megoldani az

30 TEGYESZ 2009:2431 TEGYESZ 200932 MURÁNYI 1985:135

18

iskoláskorúaknál, hogy ne kerüljön sor iskolaváltásra,

elkerülve ezzel egy másik, megszokott környezetből való

kiszakítást, valamint az új közösségbe történő beilleszkedés

nehézségeit. Ma a gyermekotthonokban legalább 12, de

legfeljebb 48 gyermek gondozásáról gondoskodhatnak egyszerre.

2010-ben az általános gyermekotthonokban élők száma

Budapesten 948 fő volt.33 Mint minden intézménynek, úgy az

ilyen létesítményeknek is van házirendje, mely minden esetben

a bentlakók életkorához igazodik. Ezeket a szabályokat

mindenki számára jól látható helyen kell kifüggeszteni.34

A gyermekotthonok feladata és tevékenysége nem merül ki

pusztán a gyermekek alapvető szükségleteinek ellátásában. A

feladatok közé tartozik még a fiatalkorú anyák vagy fiatal

felnőtt anyák és gyermekeik együttes elhelyezése, a

tankötelezettséggel járó kötelességek teljesítéséhez

szükséges feltételek biztosítása, a vérszerinti családdal

történő kapcsolattartás elősegítése és támogatása, valamint a

szabadidő tartalmas eltöltéséről való gondoskodás.

A TEGYESZ Alföldi utcában lévő otthonában a szabadidős

tevékenységekre számos lehetőségük van a bentlakóknak.

Ilyenek például a kondicionáló terem, asztalitenisz,

gombfoci, társasjátékok, internet, videojáték. Az udvaron

parkos környezet áll rendelkezésre, ahol kicsik és nagyok

egyaránt eltölthetik szabadidejüket. Ezen kívül egyéb

szabadidős programokat is szerveznek, mint pl.

33 GYERMEKVÉDELMI STATISZTIKAI TÁJÉKOZTATÓ 201034 GYERMEKVÉDELMI TÖRVÉNY 1997. évi XXXI. törvény

19

múzeumlátogatás, mozik, strandolás, nyári táborok stb.

Hetente csoportos értekezletet tartanak, ahol a gyerekekkel

együtt megbeszélik a következő heti programokat, értékelik az

adott heti eseményeket.35

Habár a környezet minden szempontból megfelelő a gyermekek

felnövéséhez, a TEGYESZ Sokan vagyunk egyedül című tanulmányában

arra a következtetésre jutott, hogy a fiatalok szociális

közege általában üres, kapcsolataik felszínesek. Ez egyrészt

a bizalomhiányra vezethető vissza, másrészt pedig az

összetartozás élményének hiányára. „Hát, én ezt elég korán

megtapasztaltam már, egész kiskoromban, úgyhogy utána már nem is nagyon

számítottam az emberekre ilyen téren, szóval nem volt az a bizalom.”36

Hiányoznak a családi szocializációs minták, és így az

összetartozás fogalmát sem ismerik meg a gyermekek. Ugyanakkor a gyermekotthonokban kialakulhatnak közösségek is.

Közösségek, melynek tagjai szeretik, támogatják egymást nem

csak az intézetben, hanem azon kívül is. „Én úgy gondoltam, hogy

egy közösségben élünk, a mai napig úgy gondolom, hogy sorstársak vagyunk. Ki

ezért, ki azért került be, egyenrangúak vagyunk, ő is olyan nyomorult, mint én, és

ő is olyan, mint a második, harmadik.”37

35 http://www.tegyesz.hu/index.php?option=com_content&task=view&id=28&Itemid=29 (hozzáférés: 2013. február 17.)

36 TEGYESZ 2009:2737 TEGYESZ 2009: 30

20

II. 3. A kikerülés és utána

II. 3.1. A kikerülés útjai

A gyermekvédelmi törvény értelmében a nagykorúság előtt a

nevelőkkel, gyámokkal kell egyeztetniük a fiataloknak, hogy a

kikerülés után mihez kezdhetnek. Amennyiben a vérszerinti

családtagok élnek, úgy a reintegráció szokott az elsődleges

cél lenni.

Egy kutatás38 alapján a leválásnak is különböző szintjei

lehetségesek.

Jogi értelemben vett leválás: nagykorúság

Anyagi leválás: saját kereset

Önálló döntést eredményező leválás: önrendelkezés

Közös fedél alól történő leválás: önálló háztartás

Szubjektív leválási forma: felnőttnek tekinti saját

magát

A gondozásból kikerülés után gyakran a lakhatás sem

megoldott,39 hiszen az a fiatal, aki addig egy otthonban élt,

ahol ételt-italt kapott, meleg volt, és nem látott olyan

mintákat maga előtt, amit egy család nyújthat, nem tudja,

mihez is kezdjen. Továbbá az anyagi háttér sem gyakran adott.

A nagykorúságot betöltött fiatal ugyan megkapja azt a családi

pótlékot, amit a gondozási évek alatt az állam gyűjtött neki,

de a tapasztalat az, hogy ez az összeg nem sok mindenre elég,

vagy nem arra költik, amire szükséges lenne.

38 VASKOVICS 200039 TEGYESZ 2009

21

A kikerülés után több lehetőség van, amivel élhetnek az

alanyok. Nem ritka, hogy visszaköltöznek a vérszerinti

családjukba.40 Ez kiderül az MTA kutatásából is, hogy magas

ugyan azoknak az aránya, akik hazaköltöznek, de ez leginkább

– jobb híján – kényszerből történik.41 A tapasztalat azt

mutatja, hogy ilyenkor hirtelen jóindulatú lesz a család,

hiszen gyermekük egy kisebb összeghez jutott a családi pótlék

miatt.

Az egyik leggyakoribb választás az albérlet.42 Bár ez az

egyik legnépszerűbb, egyben az egyik legveszélyesebb is. Az

állami gondozottak érettségizettek vagy valamilyen szakmával

rendelkeznek, sőt gyakran iskolázottabbak, mint szüleik,43

mégis nehezebb állást találniuk, mint egy olyan fiatalnak,

aki normális családban nőtt fel. Ez nem feltétlenül az

előítéletek miatt van, sokkal inkább olyan nehézségekbe

ütköznek a fiatalok, amelyekkel még nem találkoztak, hiszen

mindezidáig egyfajta burokban éltek. A félretett pénzüket

hamar felélik, állást nem találnak, így fordulhat elő, hogy a

hajléktalanok között nagyszámban találni hajdani állami

gondozottakat. 44

II. 3.2. Utógondozói ellátás

A harmadik lehetőség az utógondozói ellátás.45 Erre az

ellátásra 18-24 éves fiatalok jelentkezhetnek, akik állami40 HANÁK 198541 HANÁK 198542 TEGYESZ 200943 HANÁK 198544 TEGYESZ 200945 TEGYESZ 2009

22

gondozottként éltek. Önállóan, az internetről letölthető

jelentkezési lappal lehet felvételizni. A jelentkezési lap

mellé csatolni kell egy kézzel írt kérelmet, melyben a

jelentkező megindokolja, hogy az élethelyzete miért teszi

alkalmassá az utógondozásban való részvételre. Mellékelni

kell továbbá munkáltatói vagy hallgatói jogviszony igazolást

is, hiszen az ellátás feltétele, hogy a fiatalok dolgozzanak

vagy tanuljanak.46 Ha a jelentkező dolgozik, csak akkor

jogosult az ellátásra, ha a jövedelme nem teszi lehetővé az

önálló életvitelt. A döntést az intézmény és a gyámhatóság

közösen hozza meg. Az utógondozás lényege, hogy segít

felkészíteni a fiatalokat az önálló életre. Mindenkinek van

egy gondozója, aki segít a problémákat megoldani, esetleg a

vérszerinti kapcsolatok erősítésében vesz részt, segít

iskolát, munkahelyet találni, kialakítani az önállóságot.47

Az utógondozó személyén indokolt esetben lehet változtatni.

Annak, aki utógondozó otthonban él, vállalnia kell, hogy az

ott kialakult közösség életében részt vesz. Mint a

gyermekotthonoknak, úgy az utógondozói otthonoknak is van

házirendje. Ez olyan pontokat tartalmaz, mint például a

takarításra vonatkozó szabályok. Az utógondozó otthonba

legkésőbb 23 óráig vissza kell érkezni, de amennyiben a

pontos érkezés valamilyen okból kifolyólag nem teljesíthető,

akkor telefonon kell előre jelezni az utógondozó otthon

ügyeletese felé a késést. Látogatók fogadására külön

látogatási idő van meghatározva. A látogató érkezését és

távozását is be kell jelenteni az ügyeletes felügyelőnek.

46 TEGYESZ 200947 TEGYESZ 2009

23

Természetesen a kábítószer- és alkoholfogyasztás itt sem

megengedett. Az otthonba kábítószer fogyasztók is nyerhetnek

felvételt, ha vállalják, hogy leszoknak. Ehhez segítséget

kapnak az otthontól. Ha valaki az intézmény területén

alkoholt fogyaszt, az éjszakát nem töltheti az otthonban. A

szabadidős tevékenységeket, mint sport, TV, számítógép

használat hétköznap 23, hétvégén 24 óráig be kell fejezni. Az

étkezést mindenki saját maga oldja meg. Ezen kívül az

ellátásnak léteznek külső férőhelyes gondozottjai is. A külső

férőhely leginkább egy albérlethez hasonlítható, melynek

költségeit az állam állja. Egy-egy ilyen lakásban többen

laknak, akik segítik egymást. Itt is ugyanúgy szükséges a

gondozóval való kapcsolattartás. Az utógondozás végeztével a

fiatalok elkezdik önálló életüket. Ettől kezdve maguknak kell

boldogulni, dolgozni, eltartani magukat. Ennek megkezdésében

segítséget nyújthat az otthonteremtési támogatás.

Az az állami gondozott fiatal, aki minimum 3 évet töltött a

gyermekvédelemben, jogosult igénybe venni az állam

otthonteremtési támogatását, ha betöltötte 18. életévét és

még nincs 30 éves. Ez az összeg a gondozásban eltöltött

évektől, magatartástól függ. A megállapításánál nem lehet

figyelembe venni a fiatal keresetét és árvaellátását sem. A

támogatást fel lehet használni bérleti díjra,

lakásvásárlásra, felújításra vagy akár lakás-

előtakarékossági befektetésre is. Az összeget 1 éven belül

fel kell használni. Ha a fiatal úgy dönt, hogy a kapott

támogatást albérletre vagy lakás- előtakarékossági

24

befektetésre használja fel, úgy az állam dönthet arról, hogy

a támogatás összegét részletekben kapja meg a gondozott.

Bár az állami támogatások igen kedvezőek az állami

gondozottak számára, mégis a legfontosabb, hogy a gyermekek

és fiatalok társadalmi beilleszkedési zavarait az állami

gondozásba vétel első órájától kezdve kell megelőzni. 48

III. Empirikus kutatás

III. 1. Módszertani megfontolások

III. 1.1. A kutatás célja és kérdései

A kutatás célja az állami gondozás rendszeréből kilépő vagy

már kilépett fiatalok társadalmi beilleszkedésével

kapcsolatos kérdések feltárása, a beilleszkedés során fellépő

nehézségek és megoldások bemutatása. Mint az a korábbi

fejezetekből kiderült, számos intézmény segíti őket a

felnőtté válás, önállósodás folyamatában. Célom ezen

intézményrendszer vizsgálata az állami gondozott fiatalok

szempontjából, hogyan látják ők, mennyire hatékony számukra a

jelenlegi rendszer, milyen előnyöket, hátrányokat érzékelnek.

Szeretném konkrét példákon bemutatni, hogy a kutatásom

alanyai mennyire tudtak élni a lehetőségekkel, milyen

támogatásokban részesültek, vagy milyen egyéb támogatási

formákat tudtak volna még elképzelni maguk számára.

48 MURÁNYI25

2010-ben Budapesten nyilvántartott utógondozottak száma 162

fő, külsőférőhelyen 22 fő volt.49 Állami gondozottnak

tekintjük azokat a fiatalokat is, akiknek a vérszerinti

szüleikkel nem szűnt meg a kapcsolatuk, de valamilyen oknál

fogva nem maradtak/maradhattak a saját családjuknál, és így

az állam lett a gyámjuk.

A vizsgálat során a társadalmi beilleszkedéssel kapcsolatban

azokat a kérdéseket vizsgáltam, hogy az alanyok sikeresen

tudnak-e lakhatást, munkát, baráti közösséget találni, vagy

kialakítani maguk számára, milyen nehézségekbe ütközhetnek a

felnőtt és önálló élet elkezdésekor, kik azok a személyek

vagy szervezetek, akiktől – az új élet elkezdésekor –

segítségre számíthatnak.

A kutatás megkezdése előtt a volt állami gondozottak

társadalmi beilleszkedésével kapcsolatban az alábbi

vizsgálati kérdéseket állítottam fel:

Milyen nehézségekkel kellett szembenézniük az állami

gondozás ideje alatt?

Mi segített abban, hogy feldolgozzák a kialakult

helyzetet?

Miután kikerültek az állami gondozás rendszeréből,

hogyan tudták elkezdeni az önálló életet?

Milyen emberi kapcsolatokat sikerült kialakítaniuk a

gondozás ideje alatt és utána?

49 GYERMEKVÉDELMI STATISZTIKAI TÁJÉKOZTATÓ 201026

III. 1.2 A minta és mintavételi eljárás

A kutatás alanyai olyan fiatal felnőttek, akik állami

gondozásban – gyermekotthonban vagy nevelőszülőknél – nőttek

fel, illetve életüknek legalább egy részét töltötték ilyen

körülmények között, majd a gyermekotthonból kikerülvén

utógondozói ellátásban részesültek. A korábban már említett

184 budapesti utógondozott közül 10 fiatallal készítettem

interjút. Az alábbi felsorolásban bővebb tájékoztatást adok a

kutatásomban szereplő tíz alany alapvető demográfiai

adatairól.

25 éves lány, félbehagyott főiskolai tanulmányokkal,

budapesti lakos

26 éves lány, főiskolai végzettséggel, budapesti lakos

25 éves lány, főiskolai végzettséggel, budapesti lakos

24 éves lány, főiskolai végzettséggel, budapesti lakos

26 éves fiú szakmával, budapesti lakos

23 éves fiú főiskolai végzettséggel, budapesti lakos

25 éves egyetemista lány, budapesti lakos

27 éves fiú, egyetemi végzettséggel, budapesti lakos

28 éves lány, főiskolai végzettséggel, budaörsi lakos,

házas

24 éves fiú, jelenleg is folytatott főiskolai

tanulmányokkal, budapesti lakos.

A fenti felsorolásból kiderül, hogy alanyaim megoszlása nemük

szerint 6 lány és 4 fiú. Egy kivételével mindenki budapesti

lakos, családi állapotukat tekintve egyikük férjezett, a27

többiek nőtlenek vagy hajadonok. Szinte mindannyian (egy

kivételtől eltekintve) felsőfokú tanulmányokat folytattak

vagy még most is folytatnak. Munkám során az alanyok megtalálása, a velük történő

kapcsolatfelvétel jelentette az egyik legnagyobb kihívást.

Ennek egyik fő oka a bizalmatlanság és az, hogy a gyermekkori

vagy fiatalkori traumatikus emlékek felidézése kellemetlen és

fájdalmas a leendő alany számára. Ennek fényében érthető,

hogy volt olyan potenciális alany a kutatásban, aki az első

megkeresésnél beleegyezett az interjúba, majd a második-

harmadik telefonhívásra már nem reagált és végül egyáltalán

nem is lehetett elérni. Az ilyen és ehhez hasonló példák azt

a gyanút keltik a kutatóban, hogy valószínűleg éppen azokat

az alanyokat nem lehet megszólaltatni, akiknek a legnehezebb

sorsuk volt, akiket a legtöbb megrázkódtatás ért.

A mintavétel alapját elsődlegesen a TEGYESZ Nevelőszülői

Szolgálat munkatársai által rendelkezésemre bocsátott

telefonszámok jelentették. A megkeresések nagy része

elutasítással végződött, valószínűleg bizalmatlanság,

érdektelenség vagy puszta kényelmi okok miatt. Mivel a

sikeres megkeresések száma nem volt elegendő a kutatás

megkezdéséhez, további alanyok gyűjtésére a hólabda módszert

alkalmaztam. Az ilyen módon történt megkeresések sikeresebbek

voltak, hiszen itt már tudtunk hivatkozni egy, az alany

ismerősi körébe tartozó személyre, így növelve az irántunk

táplált bizalmat.

28

III. 1.3 A kutatás módszere

A kutatás végzéséhez, mint módszert, a félig strukturált

interjút választottam, mert így lehetősége van az alanynak

kibontakoznia és elmesélni az eddigi élettapasztalatait a

saját gondolatai szerint. Az interjú típusa megkövetel

kérdéseket, ám csak olyan mértékben, hogy elősegítsék a

kutatás szempontjából szükséges információk elnyerését, de

nem áll fenn annak a veszélye, hogy csak a kérdésekre kapott

válaszok szolgáltatnak információt. Lehetőség van arra is,

hogy az interjúalany kibontakozása közben új témát vessen

fel, vagy olyan szemszögből világítsa meg a dolgokat, melyek

eddig hasonló értelmezésben nem lettek megemlítve és így új

dimenziók nyílhatnak meg.

A téma bizalmassága és érzékenysége megköveteli a teljes

diszkréciót, anonimitást. Az alannyal – már a

kapcsolatfelvétel első perceiben – tisztáztuk, hogy az

interjú önkéntes. Az interjú készítése és későbbi átírása

során elengedhetetlen az információk bizalmasan történő

kezelése. Az interjú során figyelni kell arra is, hogy olyan

témák is érintésre kerülhetnek, melyek az alanyban rossz

emlékeket idézhetnek fel. Folyamatosan figyelni kell arra,

hogy végig jól érezze magát, és arról beszéljen, ami számára

még elfogadható.

29

III. 1.4 A kutatás helyszíne és ideje

Az alanyokkal a telefonos megkeresés során egyeztettük a

számukra megfelelő időpontot és helyszínt. A helyszín

általában a TEGYESZ Alföldi utcai épülete volt, mely számukra

és számomra is ismerős helyszín, ami fontos ahhoz, hogy

kellemes hangulatban teljen az interjú. Azért választottam az

alanyok számára ismerős helyszínt, hogy ezáltal is bizalmas

légkört alakítsak ki a beszélgetéshez. Ezt azért tartottam

fontosnak, mert ismerős környezetben általában könnyebb

megnyílnia az embereknek. Az épületben minden esetben

sikerült külön teremben beszélgetnünk, így nem zavarták külső

hatások az interjú folyamatát.

A kutatás 2012 utolsó és 2013 első hónapjaiban zajlott,

Budapesten.

III. 2. Kutatási eredmények

Az interjú vezérfonalát a módszertani részben már ismertetett

négy nagy kérdéscsoport (nehézségek, feldolgozás, önálló

élet, emberi kapcsolatok) és ezeken belül összesen hét alpont

határozta meg, melyek röviden a nehézségek, beilleszkedés,

feldolgozás, önálló élet, állami segítség, támogatás, emberi

kapcsolatok témát ölelték fel. Az interjúk során az ezekhez

kapcsolódó kérdéseimet tettem fel, valamint továbbiakat is,

30

melyek nem találhatóak meg az interjúvázlatban, hiszen ezek

azok a kérdések, melyek egy-egy fontosnak vélt információ

megemlítése során, arra reflektálva keletkeztek. Ez

természetszerűleg minden alanynál más és más, hiszen mindenki

személyes élettörténetében más információk kapnak

nyomatékosabb jelentőséget.

A személyes beszélgetések során az első kérdések az állami gondozásba kerülés

körülményeivel voltak kapcsolatosak. A bekerülés előzményeit, az ezzel az

időszakkal kapcsolatos emlékeket, tapasztalatokat jártuk körül.

Arra a kérdésre, hogy hogyan, milyen körülmények között

kerültek állami gondozásba az alanyok – egy olyan kivételtől

eltekintve, aki csecsemőkorában került a rendszerbe –

mindannyian tiszta és világos emlékképekkel rendelkeztek. A

bekerüléssel kapcsolatos okok tisztán, jól láthatóan

kirajzolódtak az interjúk során. Alanyaim között található

olyan is, aki a családi életkörülmények miatt, kamaszkorában

maga kérte védelembe vételét. Mint ahogy a bekerülés okai

című fejezetben is kitérek rá, itt is tisztán kivehető, hogy

a védelembe vétel oka legtöbb esetben a szülők alkoholizmusa,

elhanyagoló nevelése, rossz családi körülmények, bántalmazás,

agresszió stb. Az alanyok szinte kivétel nélkül

megemlítették, hogy az állami gondozásba történő felvétel

előtt a családgondozási próbálkozások és segítségnyújtás –

szociális gondozó környezettanulmánya, közmunkaprogram

ajánlása a szülők részére, alkoholproblémák megoldására

irányuló kísérletek – maradéktalanul megtörténtek, ahogy ezt

31

a Gyermekvédelmi törvény is kihangsúlyozza.50 Az egyik alany

így emlékszik vissza a bekerülés körülményeire: „Láttam és

érzetem, hogy ez nekem nem jó… Bementem az Érdi Gyermekjóléti Szolgálathoz

egy öngyilkossági kísérletem után… kijöttek a beszélgetésünk után hozzám és rá

pár napra elvittek… egy ideig fizetős voltam és várták, hogy anyám összeszedi

magát, de mivel a családgondozás hasztalannak bizonyult és nem váltott

életvitelt, átmeneti nevelésbe vettek.”51 Azok az alanyok, akik

emlékeznek a gyermekotthonban eltöltött időszakra, arra

vonatkozóan, a körülményekhez képest pozitív emlékeket tudtak

mesélni. A gyermekotthon gondozásában részt vevők

problémamentesen tarthattak kapcsolatot a szüleikkel, napi

rendszerességgel érintkezhettek telefonon vagy találkozhattak

is velük. Mindenki kiemelte a meleg, családias hangulatot,

kis létszámot és a viszonylag nagy szabadságot. A nevelőkkel

a többségnek jó volt a kapcsolata, a nevelők általában

kedvesek voltak, a gondozottak szerették nevelőiket és ők is

szerették a gondoskodásukra bízott fiatalokat. Az alanyok

beszámolói alapján egyáltalán nem lehetett érezni semminemű

intézményi hidegséget. Jelen dolgozat elméleti részének

„gyermekotthonban” című fejezetében részletesen kitérek arra,

hogy egy mai intézményben milyen szabadidős tevékenységek

állnak a gyermekek rendelkezésére. Például sportolás,

múzeumlátogatások, számítógép-használat, társasjáték, strand,

táborok stb. Ezzel kapcsolatban, a beszélgetés során több

alanyom is szóba hozta, hogy mennyire élvezték a játékokat,

közös programokat, a szabadidő eltöltését. Így többen

megjegyezték, hogy kifejezetten szerettek a gyermekotthonban

50 GYERMEKVÉDELMI TÖRVÉNY51 25 éves lány, félbehagyott főiskolai tanulmányokkal

32

lenni. „Ahol voltunk, én azt nagyon szerettem.”52 Ugyanakkor volt olyan

alany is, aki ezt az egészet egy színjátéknak nevezte. „Kicsit

színjáték az egész, hogy családias hangulat, ellátás, nevelés, foglalkozások,

házirend, de nincsenek mögötte érzelmek, nem érzed, hogy szeretnek és nem azért

kapod, mert megérdemled, inkább azért, mert ha itt vagy kötelezően jár, tehát

hideg játékként éltem meg53.„ Ez azért is lehet, mert

valószínűsíthetően nem tudta elfogadni és feldolgozni ezt a

helyzetet, annak ellenére sem, hogy saját maga kérte

védelembe vételét. Az alanyok többségénél a személyes

történetek mesélése közben egyértelműen észlelni lehetett,

hogy nehéz számukra ezekre az időkre visszaemlékezni,

nyilvánvalóan megviselték őket ezek a megrázkódtatások.

A gyermekotthonban eltöltött idő hosszának vizsgálatakor az egyik fő kérdés az

volt, hogy a bekerülés után az iskola helye változott-e, szükséges volt-e intézményt

váltania az alanynak.

Az alanyok többségénél az állandóság figyelhető meg, vagyis a

bekerülés után továbbra is ugyanabban a már megszokott

közösségben folytathatták tanulmányaikat. Ezt a

gyermekotthonok célul tűzték ki maguk elé, hogy így is

biztosítsanak valami állandóságot, és hogy lehetőleg ne

kelljen még egy megszokott környezetből kiszakítani a

gyermeket, különösen egy ilyen nehéz élethelyzetben. Az egyik

alanynál jól észrevehető az elméleti rész bekerülés traumája

című fejezetében már említett „nem tudás” szintje, ami az

emlékek feldolgozásával áll kapcsolatban, vagyis, hogy a

52 26 éves lány, főiskolai végzettséggel53 25 éves lány, félbehagyott főiskolai tanulmányokkal

33

személy egyáltalán nem emlékszik bizonyos eseményekre. Ez az

alany ugyanis gyermekkorában anyagi okok miatt folyamatosan

költözött édesanyjával és testvérével, helyzetük, lakhatásuk,

megélhetésük bizonytalan lábakon állt. Édesapjával ebben az

időszakban szakadt meg végleg – a már amúgy is alig létező –

a kapcsolat. A folyamatos költözések miatt az iskolákat is

sűrűn kényszerült változtatni. Ezek a nehezen feldolgozható

változások, érzelmi megrázkódtatások egészen odáig vezettek,

hogy arra a kérdésemre, hogy az iskolai váltások hogyan

érintették őt, azt válaszolta, hogy erre az időszakra, vagyis

az általános iskolás évekre szinte egyáltalán nem is

emlékszik. „… azok az évek nagyon nincsenek is meg, elvégezni elvégeztem, de

a suli az kiesett.”54 Első konkrétabb emlékei csak gimnáziumban

töltött évekről vannak, amikor már állami gondozott volt és

rendeződött a helyzete. Az ilyen és ehhez hasonló traumák

miatt is lehetséges, hogy az ember, mint ez az alany is,

bizonyos dolgokra, évekre – az adott időszak traumatikus

mivoltából adódóan – nem emlékszik az életéből.

Az állami gondozásba kerülés körülményeinek, valamint a gondozásba kerüléssel

kapcsolatos belső problémáknak a megbeszélése után a gondozottak

környezetének hozzáállását feltáró kérdésekről beszélgettünk. Vagyis arról, hogy

hogyan fogadta a környezetük, hogy ők állami gondozottak, milyen viselkedést

tapasztaltak diáktársaik vagy tanáraik részéről.

Arra a kérdésre, hogy környezetük velük kapcsolatos

viselkedéséből adódóan milyen nehézségeket tapasztaltak az ő

állami gondozott mivoltuk miatt, a legtöbb válasz az volt,54 26 éves lány, főiskolai végzettséggel

34

hogy ha tehették, inkább eltitkolták, nem mondták el senkinek

és ez volt a nehéz. Kiemelték, hogy ahol valaki tudott róla

például tanárok vagy egy-két közelebbi barát, ott előfordult

negatív és pozitív diszkrimináció is. Mivel a diáktársak,

barátok többsége nem tudott róla, így az iskolai kapcsolatok

az iskolában maradtak. Mint ahogy a TEGYESZ kutatásából, itt

is kiderült, hogy az állami gondozottak kapcsolatai általában

felszínesek, szociális közegük üres. Nem vagy alig bíznak az

emberekben, félnek a lehetséges stigmatizálástól. A vizsgált

alanyok között arra is van példa, hogy van olyan, aki mind a

mai napig titkolja a korábbi iskolai és a jelenlegi

munkahelyi közösség jelentős része előtt, hogy ő valaha

állami gondozott volt. „Hát a nehézség az volt, hogy suliba jártam,

viszont nem beszéltem róla, hogy én állami gondozott vagyok. Titkoltam. A mai

napig is.”55 Volt olyan, aki az esetleges diszkrimináció

megelőzésének érdekében, kitalált magának egy családot, mert

hátrányosnak érezte magát, nem akarta, hogy ez alapján

alakítson róla bárki is negatív véleményt. Egyszerűbbnek

érezték így az életüket. Nem kellett magyarázkodni, hogy

miért nem hívhatják át a barátokat magukhoz, nem kellett

magyarázkodni a személyes élettörténetek miatt. Nem akarták

kockáztatni azt a viszonylag nyugodt környezetet, amit

sikerült maguknak kialakítani. A kutatásom alanyainak

válaszai között előfordult olyan is, aki azt mondta, hogy

számára az állami gondozásból adódóan az egyik legnagyobb

nehézség az volt, hogy azokat a személyesen átadható

dolgokat, amiket legtöbb esetben egy édesanya kell, hogy

megtanítson a lányának, például sminkelés, arcápolás,55 25 éves lány, főiskolai végzettséggel

35

szépítkezés, öltözködés, sütés, főzés stb. – nem ismerte. Az

egyik alany erről így beszél az interjúban: „ és azt se tudom,

hogy kell használni, meg mihez lehet felvenni.”56

Annak érdekében, hogy jobban meg tudjam vizsgálni a gyermekotthonban

eltöltött éveket, az interjúk során megkértem az alanyokat, hogy a tanulást,

diáktársakkal és nevelőkkel való kapcsolatot, szabadidő eltöltését és a szabályok

értelmét és betarthatóságát pontozzák egy egytől ötig terjedő skálán, ezzel

jelezve, hogy az adott tevékenységet mennyire tartotta fontosnak, mennyire látta

értelmét, mennyire volt könnyű számára. A következő néhány sorban az ezekre a

kérdésekre adott válaszokat ismertetném.

A kérdésekre adott válaszokból egyértelműen kiderül, hogy a

tanulást kivétel nélkül mindannyian nagyon fontosnak

tartották. Ezt a tevékenységet egytől egyig minden alany

ötösre értékelte. Alanyaim egy kivételével mind főiskolára

vagy egyetemre jártak vagy járnak most is. Ebben az is

közrejátszott, hogy jobb életet akartak maguknak, mint amit

szüleiktől láttak. Szerettek volna kitörni abból a hátrányos

helyzetből, amely számukra adott volt, nem akartak ugyanarra

a sorsra jutni és ezért minden tőlük telhetőt megtettek,

aminek első része az volt, hogy komolyan vették a tanulást,

ebben látták a felfelé jutás lehetőségét.

Az elmondások szerint a diáktársakkal mindenkinek

problémamentesen sikerült kapcsolatot, barátságot

kialakítania. Sikerült beilleszkedniük és ugyanúgy barátokat

szerezniük, ahogy a társaiknak. Az interjúkból az derül ki,56 24 éves lány, főiskolai végzettséggel

36

hogy általában szerették őket az iskolában. Több interjúalany

is kiemelte ugyanakkor azt is, hogy nem volt nehéz jó

kapcsolatot kialakítaniuk, hiszen azt, hogy állami

gondozásban élnek, legtöbben eltitkolták, nem mondták el a

társaiknak. „Igazából elég jól elvoltunk, ennek az is oka volt, hogy mondom,

rólam nem tudta senki, hogy állami gondozásban vagyok, mert nem akartam,

hogy tudják.”57

Amikor az interjúk folyamán arra a kérdésre került sor, hogy

skálázzák a nevelőkkel való kapcsolatukat, kivétel nélkül

mindenki nagyon jónak értékelte. Alanyaim számára a nevelőik

voltak azok a felnőttek, akik a szülő szerepét töltötték be

az ő életükben, ha bármi problémájuk adódott, a nevelőikhez

tudtak fordulni, tehát szükség volt egy őszinte, bizalmas

kapcsolatra az alanyaim és a nevelőik között. Az interjúkból

az is kiderül, hogy a nevelők minden esetben kimondottan

szerették, támogatták a gyerekeket, legtöbb esetben az

intézetből való kikerülés után is megmaradt ez a kapcsolat.

Több alany konkrétan kiemelte, és láthatóan szívesen beszélt

róla, hogy mind mai napig tartják a kapcsolatot egy-egy

nevelővel. „Amikor a Mama beteg lett, én otthagytam a sulit, hogy vele

maradok és segítek neki, mert nem tudta ellátni magát. Amikor meghalt, akkor a

Gabi járta ki, hogy felvegyenek és segített iskolát találni. Március végén kezdtem

és ezt ő intézte el nekem.”58

Arra a kérdésre, hogy a szabadidő eltöltését mennyire

élvezték, az alanyaim egy kivételével mindannyian magas

57 26 éves fiú, szakmával58 24 éves lány, főiskolai végzettséggel

37

pontszámokat adtak. Ez megfelel azoknak a leírásoknak, amit

már korábban elmondtak az interjú azon szakaszában, ahol a

gyermekotthonról beszélgettünk. Legtöbben itt is újra

kiemelték, hogy a gyermekotthonban eltöltött időkre szívesen

emlékeznek vissza, kifejezetten szerettek ott lenni. A mai

gyermekotthonokban a házirendek a gyermekek korához vannak

alakítva – más és más szabályok vonatkoznak a különböző

életkorú gyermekekre – és számos szabadidős tevékenységet

lehet végezni, mint például sport, játékok, külsős programok.

„Ahol voltunk én azt nagyon szerettem. Nagyon jó volt a hangulat, a nevelők, akik

ott voltak nagyon szerettük őket. Sportoltunk rengeteget. Nagyon szabad és

nyitott volt. „59

A szabályok betarthatóságával kapcsolatban egyetlen alany

kivételével mindannyian egyetértettek abban, hogy szabályokra

szükség van. Általánosan elmondható, hogy betarthatónak

értékelték a gyermekotthoni házirendet, a szabályokat.

Mindenki azt mondta, hogy voltak számukra olyan szabályok,

melyeket nem igazán tartottak ésszerűnek (például azt, hogy

este 8 órakor ki kellett kapcsolni a TV-t, mert az otthonban

voltak kisebbek is) és voltak, amiket át is hágtak, mint

minden fiatal, de alapvetően nem volt problémájuk ezzel.

Az iskoláról, gyermekotthoni évekről való beszélgetés után áttértünk a

tanulmányaik befejezése utáni időszakra. Mint azt már említettem, az alanyaim

egyetlen kivételtől eltekintve mindannyian végeztek felsőfokú tanulmányokat,

ezekről az évekről részletesebben az utógondozói ellátásról szóló részben fogok

beszélni. 59 26 éves lány, főiskolai végzettséggel

38

Az alanyok többsége konkrét tervként említette, hogy

mindenképp a gyermekvédelemben vagy ahhoz szorosan kapcsolódó

szférában képzeli el magát, igazolva azt a tényt, hogy a

segítők között jellemzően sok a volt segített. Van, aki nem

sokkal az interjúnk előtt a TEGYESZ-ben kapott munkát, bár

nem pontosan úgy, ahogy ő szerette volna, vagyis a

diplomájához kapcsolódóan (szociális munkásként végzett), de

elégedett vele és úgy reméli, hogy hamarosan a végzettségéhez

kapcsolódó munkakört is sikerül majd találnia. Mindannyian

pozitívan látják az elhelyezkedéssel kapcsolatban a

jövőjüket. Az alanyok többségéről elmondható, hogy örültek,

amikor a gondozás után el tudtak helyezkedni, egyiküknél sem

volt kétséges, hogy dolgozni akarnak és dolgozniuk is kell.

Kiemelték, hogy mindig is szerettek volna gyerekekkel

foglalkozni. Az egyik alany azt mondja: „Láttam, hogy mit tesznek a

gyerekekért itt a tanácsadók és valahol azt hiszem viszonozni akartam.”60 Többen

megemlítették, hogy úgy érzik, ha ilyen tapasztalataik vannak

és ilyen dolgokat éltek át, akkor ez által próbálnának meg

segíteni a jelenleg hasonló helyzetben lévőknek.

Az interjúkérdések egyike az volt, hogy érzett-e valamikor olyat, hogy bármiféle

hátrányban lenne másokkal szemben.

Ezzel a kérdéssel kapcsolatban mindenki egyhangúan a család

hiányát emelte ki, mint az állami gondozott léttel

kapcsolatos legfőbb hiányosságot. Megjegyezték, hogy

hátrányban érzik magukat, mert nincsenek meg azok a családi60 24 éves főiskolás lány

39

emlékeik, melyek a nem állami gondozott társaiknál megvannak,

és amelyekre az ilyen emlékekkel rendelkezők mindig nagyon

szívesen gondolnak. A szülői minták hiányát – mint szintén

nagyon jelentős hiányosságot – is kivétel nélkül kiemelték.

Az, hogy nem tudják, hogy hogyan viselkedik egy anya vagy egy

apa, ők nem látták ezeket a mintákat, nem ivódott beléjük

kisgyermek koruktól kezdve, így bizonytalannak érzik magukat,

hogy megfelelően helyt tudnak-e majd szülőként állni, fognak

e tudni megfelelő szülőként viselkedni a leendő gyermekeikkel

a saját családjuk későbbi életében. Az egyik alany azt is

külön említette, hogy nem tudja, hogy mit fog mesélni a saját

gyermekének, amikor majd a nagyszülőkről kérdez. „Nem tudom,

hogy tudod, hogy egy anyának hogy kéne viselkednie. Meg hogy a gyerekem

kérdezi, hogy a nagyi milyen volt.”61 A legtöbb alany számára viszont

annyi egészen biztos volt, hogy azt tudják, hogy ők nem úgy

akarnak majd szülők lenni, ahogyan az ő szüleik viselkedtek,

hiszen legtöbbjüknél a saját szülőkről szóló emlékek nem

tartoznak a pozitívnak mondható emlékek körébe, és semmiképp

nem szeretnék, hogy az ő gyermekeiknek hasonlót kelljen

átélniük. Hátrányban érezték magukat a családi összetartozás

hiánya, sőt, valójában maga a család meglétének hiánya miatt

is. Az olyan testvérek, akik együtt kerültek állami

gondozásba, kiemelték, hogy ők ugyan ott voltak egymásnak, de

az igazi családi összetartozás így sincs meg náluk, ahhoz,

hogy ilyet átéljenek elengedhetetlen a valódi család, a

szülők és gyermekek kapcsolata. Nagyon próbálkoznak ugyan, de

egyszerűen nem érzik azt, hogy ők egy igazi család lennének,

nem tudják helyettesíteni, pótolni azt az űrt, amit a szüleik61 24 éves főiskolás lány

40

hiánya okoz. „Nincs meg a család hangulat. Hiába megy oda hozzád és hiába

találkozol annyit a másikkal amennyit akarsz, akkor sincs meg ez a hangulat

szerintem.”62 Az ilyen hiányosságok leginkább akkor kerülnek

előtérbe, akkor válnak egészen nyilvánvalóvá, amikor például

az olyan, tradicionálisan családi ünnepek megünneplésére

kerülne sor, mint a karácsony vagy húsvét. Náluk ezek az

ünnepek nem a családdal teltek, nincsenek emlékeik közös

ünneplésről, családdal együtt töltött születésnapról, vagy

bármi egyéb ünnepről, így bármikor, amikor valaki ilyen

jellegű eseményekről mesélt nekik, mindig hátrányt és hiányt

éreztek, hogy nekik ez nem adatott meg. Ugyanakkor az alanyok

tisztában vannak ezeknek az ünnepeknek és élményeknek a

gyermekek számára való fontosságával, talán ezért is derült

ki a beszélgetések során az, hogy alkalomadtán az alanyok

mindegyike nagycsaládot szeretne, ahol az ő gyermekeik

mindazt meg fogják tudni kapni, amire nekik nem volt

lehetőségük. Mivel gyermeke még egyik alanyomnak sem volt az

interjú elkészültekor, így arra, hogy a saját gyermekekkel

kapcsolatos viselkedés a valóságban hogyan tudott

megvalósulni, nem tudtam rákérdezni.

A fentebbiekből is látható, hogy állami gondozott helyzetükből adódóan az

alanyoknak számos nehézséggel kellett és kell is még a mai napig szembenézniük,

egy ilyen élethelyzetben levő ember számára hatalmas könnyebbséget jelenthet

egy olyan személy, aki támogatólag áll mellette, segít számára feldolgozni a

kialakult helyzetet. Az interjúban ilyen támogató személy vagy csoport, esetleg

szervezet meglétére is rákérdeztem, hogy ki volt az, aki a legtöbbet segített neki

62 26 éves fiú szakmával41

abban, hogy el tudja fogadni, hogy állami gondozott, és az ezzel kapcsolatos

nehézségeket minél jobban fel tudja dolgozni.

Az alanyok többségénél, ha maradt valamilyen kapcsolat a

vérszerinti rokonokkal (szülők, testvér), akkor őt jelölték

meg elsődlegesen annak a segítő személynek, aki mindvégig

támogatta őket. A másik személy, akit kivétel nélkül mindenki

megemlített, a gyermekotthonban a nevelő vagy a TEGYESZ

munkatársaként dolgozó nevelési tanácsadó. Segítettek nekik a

nevelővel folytatott személyes beszélgetések, a nevelési

tanácsadó nyújtotta lelki támasz vagy épp a drámacsoport,

ahol szakember vezetésével, hasonló sorsú fiatalok körében

megtanulhatták kifejezni az érzelmeiket. Többen említették

ugyanakkor azt is, hogy a pszichológusokkal nem volt jó

kapcsolatuk, megbélyegezve érezték magukat a foglalkozások

alatt. Az elmondások alapján a pszichológusok gyakran

sajnálatot éreztettek, pedig az alanyok pont ezt és az ilyen

jellegű hozzáállást akarták érezni a legkevésbé. A

pszichológussal való beszélgetésekről az egyik alany így

beszél: „A pszichológus mindig valahogy azt éreztette velem, hogy én más

vagyok, hogy nekem nem jó. Mindig mondta, hogy jaj, szegény kislány, meg hogy

rajzolgassál, beszélj erről vagy beszélj arról. Mindig egy kicsit degeneráltnak

éreztem magam, másnak.”63 Ugyanakkor a vizsgálatom alanyai

elmondták azt is, hogy ez egy olyan helyzet, amit soha nem

lehet teljesen feldolgozni és elfogadni. Hiába talál az ember

egy jó barátot, az hiába segít neki, hiába maximálisan

megértő és támogató, az állami gondozott lét az alanyok

számára egy olyan helyzet, amit elmondásuk szerint soha nem63 24 éves lány főiskolai végzettséggel

42

fognak teljesen elfogadni, és ebben igazából senki nem tud

segíteni. Többször találkoztam azzal, hogy az alany saját

magát okolta. Több alany úgy érezte, hogy ő volt a hibás

azért, hogy a szülei nem gondoskodtak róla, hogy ő nem volt

olyan gyermek, akit el lehetett volna fogadni és ezért került

állami gondozásba. „Ebbe hiába akar segíteni egy jó barát, akire apaként

tud tekinteni az ember, ezt nem fogja soha az életben elfogadni. Valahol okoljuk

magunkat is.”64

Annál a kérdésnél, hogy a nagykorúság után mennyire volt nehéz a saját lábukra

állni az alanyoknak, a válaszokat két csoportra osztották maguktól is. Az

utógondozás előtti és alatti időszakra, amikor már betöltötték a tizennyolcadik

életévüket, illetve az utógondozás utáni évekre, amikor már 24-25 évesek voltak.

Az utógondozás alatti időszakkal kapcsolatban pozitívan

értékelték a gyermekotthonhoz képest, hogy szabadabban

élhettek. Mivel itt már tizennyolcadik életévét betöltött,

felnőtt személyként kezelték őket, kevesebb szabály volt, és

ami volt, az is kevésbé szigorú. Azt is kiemelik, hogy

megtanulhatták, milyen önállónak lenni, de közben kaptak

segítséget, támogatást. Ha valami nem úgy sikerült, ahogy azt

elképzelték valaki ott állt mögöttük, akihez bármikor

fordulhattak a kérdéseikkel. A későbbi önálló életük

elkezdéséhez jelentős anyagi segítség volt számukra, hogy az

utógondozás alatt kapott támogatást szinte teljes egészében

félre tudták rakni, hiszen lakhatásukat az állam fizette. Az

utógondozás feltétele, mint ahogy az előző fejezetekben is

említést teszek róla, a tanulás vagy a munka. Kiemelkedő64 23 éves fiú, főiskolai végzettséggel

43

tanulmányi eredmények esetén az utógondozásban résztvevő

fiatal további pályázatok és ösztöndíjak segítségére és

támogatására számíthat. „(…) esetleg ha van olyan ösztöndíj pályázat,

nekem is volt ilyen, a Támasz Alapítványnak, mikor fősulis voltam, akkor kaptam

tőlük valamennyi pénzt.”65 Amennyiben valaki az utógondozás alatt

dolgozik, úgy a fizetése jelentős részét is félre tudja

tenni, így a gondozás megszűnése után is lesz valamije,

amivel elindulhat az életben.

Minden állami gondozott fiatal számára talán a legnehezebb az

állami gondozás rendszeréből való kikerülés, amikor a saját

lábára kell állnia, helyt kell állnia úgy az életben, hogy

már nincs meg mögötte az a biztos háttér, amire addig

számíthatott, már nem áll mögötte senki, aki biztosan

segítene neki, nincs mögötte szülői ház, ahová bármikor

visszamehet, ha kudarcot vagy nehézséget tapasztal az

életben.

Amikor az utógondozás után következő időszakról kérdeztem,

hogy mennyire volt nehéz a rendszerből kikerülve a saját

lábukra állni, a legelső mondat mindenkinél egyértelműen az

volt, hogy nehéz volt. Elsősorban az okozott nehézséget, hogy

magukért kellett felelniük. „(…) ott már nincs sok választásod, ahogy

kikerülsz, már nyilván albérletbe mész, hacsak nincs lakásod, ott már nem

válogathatsz.”66 Ha tanultak és semmilyen munkahellyel nem

rendelkeztek, akkor munkát kellett találniuk. Az érzés, hogy

ha valami történik, akkor már nincs mögöttük senki és semmi,

65 26 éves lány, főiskolai végzettséggel66 26 éves fiú, szakmával

44

ami ha baj van, segítséget nyújthat, nagyon nehézzé teszi az

önállóság elkezdését. Az addigi utógondozási támogatás havi

fix összege is megszűnik. Ez egy újabb nehézség, hogy amíg

nem talál munkát, lakást, addig az nagyon hiányzik.

Ugyanakkor azt is kiemelték többen, hogy az utógondozás egyik

legnagyobb hibája, hogy megszokja az ember a jót, és amikor

ennek vége nem tudja mihez is kezdhetne. Addig havonta kapott

támogatást, lakhatást és ez a program számára 24-25 évesen

véget ér, amikor el kell kezdeni önállóan élni az életét,

amire alapvetően nem tanította meg senki, és ő sem tudja,

hogyan is kell, mert nem volt rá eddig szüksége, ugyanakkor –

ha baj van – nem áll ott mögötte senki, mint például egy

család. Az alanyok többsége az elmondások alapján az utógondozói

támogatáson kívül más támogatásban nem részesült. Kettő alany

volt jogosult otthonteremtési támogatásra, (ennek feltételeit

az elméleti részben már ismertettem), ők ezt igénybe is

vették. Ennek összege fejenként 1 710 000 Forint. Ugyanakkor

nem lehetett az interjúk alatt keserűséget vagy bármi más

rossz érzést észlelni azzal kapcsolatban, hogy mást nem

kaptak. Mindenki kiemelte, hogy örültek, hogy kaptak és nem

azt nézték, hogy az összeg mekkora, vagy, hogy más mit kap és

ők mit nem. „Az a baj, hogy az állam nem tud miben segíteni. Tehát az

ellátáson kívül, ami nagy segítség.”67 Legtöbben azt is elmondták, hogy

úgy gondolják ennyi pont elég, ha valaki akar valamit, akkor

dolgozzon meg érte. Szerintük az állam nem tud másban

támogatást nyújtani és ezt is nagy segítségnek tartják. „Én67 25 éves egyetemista lány

45

nem tartom hülyeségnek, hogy ez csak ennyi legyen és igenis ha többet akar,

akkor tegyen érte.”68 Természetesen sajnálják, hogy az

otthonteremtési támogatást nem vehették igénybe, de egy alany

kivételével elfogadták, hogy az előírások alapján ők nem

voltak megfelelőek erre. Így egyértelműen kimondható, hogy a

többség elégedett az állami támogatással. „Nem volt olyan

hátránya, ami miatt elégedetlen lennék.”69

A valódi családi légkör hiánya – mint az a korábbiakból is kiderül – bizonyult az

egyik legnagyobb nehézségnek az alanyaim számára. A beszélgetés következő

részében rátértünk arra, hogy milyen megoldásokat kerestek, tudtak-e olyan

személyeket vagy kapcsolatokat találni, melyek legalább részben tudták pótolni

számukra a családi kapcsolatokat.

Az emberi kapcsolatok kérdéskörben az első kérdés arra

irányult, hogy az alanyok próbálták-e megkeresni rokonaikat.

A válaszokban egyértelműen azt mondták, hogy a rokonokat

kivétel nélkül mindenki próbálta megkeresni, vagy legalábbis

tett ilyen irányú kísérletet. Volt, aki sikerrel járt, és

volt olyan is, aki nem. Azoknál, akiknél sikerült

egyértelműen elmondható, hogy a kapcsolatok most, hogy már

kiléptek ők is az önálló életbe, lényegesen jobbak, mint

gyerekkorban voltak. Az alanyaim között megtalálható volt egy

testvérpár, akik közül az egyikük az édesapjukkal vette fel

újra a kapcsolatot, míg a másik fél a nagyszülőkkel. Aki az

édesapával vette fel a kapcsolatot, a nagyszülők irányában

nem tudott megbocsájtást tanúsítani, aki pedig a

68 27 éves fiú, egyetemi végzettséggel69 26 éves lány, főiskolai végzettséggel

46

nagyszülőkhöz került közelebb, az édesapjának nem tudta

elnézni a gyermekkori sérelmeket. Ez a kapcsolat ugyanakkor

nem nevezhető szorosnak vagy igazán bizalmasnak, az alany

elmondása szerint annyiban ki is merül, hogy ismerősök

valamelyik internetes közösségi oldalon, évente egyszer-

kétszer beszélnek, de azt is inkább különleges alkalmakkor,

mint szülinap, karácsony. Ezek a kapcsolatok nem bensőséges,

mély családi kötelékek, csupán felszínes, kicsit talán

erőltetettnek is nevezhető viszonyok. Ismerősi kapcsolatok.

Itt is kimutatható az a kapcsolati felszínesség, ami a

TEGYESZ kutatásából is kiolvasható.70

A rokoni kapcsolatokról szóló kérdések után áttértünk az intézetben megismert

társakkal való kapcsolatok alakulásának formáira, hogy mennyire sikerült szoros

barátságokat kialakítaniuk, milyen intenzíven működik kapcsolat a társakkal,

valamint arról kérdeztem az alanyokat, hogy amennyiben nem sikerült közelebbi

barátságokat kialakítaniuk, milyen okokat láttak ennek hátterében.

Az interjúkból levonható az a következtetés, mi szerint az

intézetben megismertekkel a kapcsolattartás nem igazán

működik, nem alakultak ki őszinte és komoly barátságok,

melyek az intézetből való kikerülést, vagyis a napi állandó

érintkezés hiányát túlélték volna. A kikerülés után mindenki

ment a maga útján, a korábbi felszínes kapcsolatok nem voltak

elég erősek, így meggyengültek, majd minden alanyom esetében

meg is szakadtak. Hasonló sorsú fiatalok leginkább a TEGYESZ

táboraiban találkozhatnak egy kicsit más közegben, az ilyen

táborokban gyakrabban előfordult, hogy tartósabb barátságok70 TEGYESZ 2009

47

alakultak ki, ennek talán az lehet az oka, hogy az ilyen

táborokban a résztvevők magas létszámából következően

könnyebb volt megtalálniuk egymást a hasonló érdeklődésű,

gondolkozásmódú fiataloknak. A nevelőkkel már inkább tartják

a kapcsolatot, de legtöbben velük is csak elvétve. Akit

mindenki kivétel nélkül megemlített, mint mai napig tartó

kapcsolatot, mely már inkább csak barátság – ahogy már

korábban is említettem –, a saját személyes nevelési

tanácsadójuk.

III. 3. Összegzés

Az interjúkérdések részletesebb áttekintése után

megállapítható, hogy a kezdeti nehézségek, rossz gyermekkor

ellenére a gyermekotthonokról mindenkinek pozitív

tapasztalatai és emlékei vannak. A helyzetük ekkor

rendeződött, a hányattatott családi körülmények, szülők

veszekedései után itt tapasztaltak először nyugodt légkört,

itt érezhették magukat biztonságban, és bár ekkor kerültek

távol a családjuktól, mégis megnyugvást jelentett számukra a

gyermekotthonba való költözés. A körülményeket ismerve

számukra ez volt az egyik legjobbnak tűnő megoldás.

Stabilitás került az életükbe, nem kellett olyan alapvető

szükségletek esetleges hiánya miatt aggódniuk, hogy nem lesz

hol álomra hajtani a fejüket. Mint ahogy a fentiekben már

kiderült, az iskolát mindannyian fontosnak tartották, melynek

elvégzéséhez az egyik legfontosabb külső feltételt a nyugodt,

stabil otthoni környezet jelentette számukra.

48

A gyermekek számára érthető, hogy belső feszültséget

jelentett az állami gondozottkénti helyzetük, úgy érezték,

hogy a társaikkal összehasonlítva ez megkülönbözteti őket,

tartottak annak következményeitől, hogy hogyan reagálnának

ennek kiderülésére a társaik, így többen azt az utat

választották, hogy eltitkolták azt, hogy ők gyermekotthonban

élnek, vagy esetleg fiktív családi körülményeket

kommunikáltak a társaik felé. Féltek a megbélyegzéstől,

csúfolástól, hogy társaik, osztálytársaik elfordulnak tőlük,

és az ő helyzetükben, ami a legkevésbé hiányzott nekik, az a

kiközösítés, megbélyegzés volt. Emellett talán valahol

szégyellték is ezt, és nem értették, hogy miért velük történt

ilyesmi, igazságtalannak tartották a helyzetüket, hogy miért

élhetnek mások rendezett családi körülmények között, és nekik

miért nem jutott ilyen.

Kapcsolataikat ugyan jónak mondhatták, de igazán mély

barátságokat nem tudtak kialakítani. Részben azért, mert nem

tudott bennük senki irányába olyan fokú bizalom kialakulni,

hogy úgy tudjanak őszintén beszélni magukról, hogy semmilyen

értelemben sem kell tartaniuk a másik fél reakciójától. Nem

tudták elhinni, hogy a környezetük el fogja őket fogadni

olyannak, amilyenek, nem tudták elképzelni, vagy legalábbis

nem voltak biztosak abban, hogy a környezetük nem fog

visszaélni ezzel. Ezért legtöbben inkább nem kockáztattak, és

nem mondták el senkinek. Így volt nekik egyszerűbb. Ezért

49

viszont vállalniuk kellett azt, hogy az iskolai padtárs csak

padtárs marad, semmi több.

A felszínes kapcsolatok ellenére nem volt kétséges, hogy

folytatják tanulmányaikat. Érdekes, hogy szinte kivétel

nélkül mindenki a gyermekvédelemben szeretne elhelyezkedni.

Ennek megfelelően választottak továbbtanulási szakirányt. Úgy

érzik, hogy szeretnék másoknak is átadni azt, amit ők

megéltek és ezzel is segíteni. Azt is többen kiemelték, hogy

az állami gondozás meglétét nem lehet elfogadni. Hiába

találtak egy olyan igaz barátot, aki mindig ott van, ha kell

és meghallgatja őket és segíti őket, amiben csak tudja.

Hiányként leginkább csak most, felnőtt szemmel tudják

kiemelni a családi mintákat, emlékeket, élményeket.

Valószínűsíthető, hogy ezeket mindig is érezték, de csak

mostanra tudták így megfogalmazni. A lányok leginkább azt

emelték ki, hogy nem tudják, hogyan kell viselkednie egy

anyának, a fiúk ugyanakkor csak annyit mondtak, hogy ők nem

ilyen apák akarnak lenni. Ellenpéldaként mindig is ott

lebegett és ott is fog, hogy mit ne így vagy úgy csináljanak.

Szeretnék, ha gyermekük fel tudna nézni rájuk, és olyan

szülők lehetnének, amilyen nekik soha nem adatott meg.

Többen ugyan felkeresték rokonaikat, részben megbocsátottak

nekik, részben szeretnék érezni, hogy van körülöttük család.

Elmondták, hogy a család érzése a gyermekotthoni évek alatt

sem volt meg és most sincs. Ezek a most újra felvett rokoni

50

szálak legtöbbször felszínesek. Évi egy-két beszélgetés, ami

megreked a „hogy vagy” kérdésnél. Találkozások nemigen jönnek

létre.

Az utógondozás alatt elmondásuk szerint nem nevelik őket az

életre. Kapnak ellátást, támogatást, nekik csak annyi a

dolguk, hogy tanuljanak vagy dolgozzanak. Ám amikor betöltik

a 24 éves kort, és vége lesz a gondozásnak, akkor ott állnak

egyedül, és nem tudják, mihez kezdhetnének. Ilyenkor már

sincs sok választásuk. Ha előrelátóak voltak, akkor ez alatt

a pár év alatt takarékoskodtak, de a legtöbben nem ezt

tették. Fiatalok és örülnek, hogy nincs semmire gondjuk, így

nem is foglalkoznak azzal mi lesz, ha mindennek vége. Az

utógondozás után, ha bármi történik, nem úgy jönnek ki a

számításaik, ahogy tervezték, nem lesz már ott nekik senki,

aki segíthetné őket. Nem mondják és nem is mondhatják azt az

otthonban, hogy akkor újra befogadják őket. Alanyaimnál ez

nem észlelhető. Szerencsére ők felismerték, hogy jobbra van

szükségük és tettek is érte. Volt, aki tanult vagy dolgozott,

esetleg mindkettő. Takarékoskodtak, így amikor vége szakadt a

gondozásnak volt miből gazdálkodniuk. Az állami segítség

esetében egyáltalán nincs bennük elégedetlenség. Úgy érzik,

hogy minden alapvető segítséget megkaptak és nem is kell

ennél több. Elmondták, hogy úgy gondolják, ha valaki akar

valamit, akkor tegyen érte és ez csak úgy lehetséges, ha nem

kap meg mindent. Mint már fent említettem alanyaim közül

kettő vehetett igénybe otthonteremtési támogatást. Az, aki

nem részesülhet, ilyenben benne sincs keserűség, hogy ő miért

51

nem, amikor más igen. Elfogadja és megpróbálja kihozni a

lehetőségeihez mérten a maximumot sajátmagától.

Befejezés

Arra a négy fő kutatási kérdésemre, melyeket a módszertani

részben, illetve az interjúk elemzésének legelején már

említettem, a vizsgálat során az alábbi válaszok bontakoztak

ki.

Első kérdésként azt fogalmaztam meg, hogy alanyaimnak milyen

nehézségekkel kellett szembenézniük. Kiderült, hogy ezek a

nehézségek elsősorban nem az anyagi világból származtak, nem

az okozott problémát hogy esetleg nem volt elérhető számukra

a legújabb játék, a fő problémáik sokkal inkább lelki

eredetűek voltak. Legnagyobb nehézségként sokkal inkább az

olyan gondokat említették, mint, hogy nem volt mellettük

szülő vagy, hogy megbélyegzettnek érezték volna magukat

környezetükben, ha valaki tudomást szerzett volna a

hátterükről – és ezért helyzetük eltitkolására kényszerültek.

Több alanyom számára is a mai napig feldolgozatlan probléma

maradt, hogy önmagát okolja a történtekért.

A következő kérdéscsoport arra irányult, hogy ki vagy mi

segítette az alanyokat abban, hogy feldolgozzák a kialakult

helyzetet? Ez volt a második nagyobb kérdésem, melyet még az

interjúk előtt fogalmaztam meg. A válaszok alapján

egyértelműen megállapítható, hogy egy ilyen törést az ember

52

életében nem lehet feldolgozni. Alanyaim sem tudták, csupán

megtanultak együtt élni vele. Megtanulták – vagy legalábbis

megpróbálták – elfogadni, hogy a kialakult helyzetért nem ők

a felelősek. Kialakítottak maguknak egy életet a

gyermekotthonban, egy olyan életet, amelyben segítséget

nyújtottak nekik a gondozók, tanácsadók, valamint az ottani

közösség, egy olyan közösség melynek tagjai előtt nem kellett

titkolózniuk, akik előtt ugyanolyanok voltak, mint társaik és

nem mások.

A kutatásom harmadik fő kérdése arra vonatkozott, hogy hogyan

tudták az alanyok elkezdeni az önálló életet, az utógondozás

rendszerét elhagyva milyen lehetőségek álltak előttük. A

témához kapcsolódó elmélet és az interjúk alapján azt lehet

mondani, hogy jelentősebb gond nélkül el tudták kezdeni az

önálló életet. Mint ahogy alanyaim közül többen is kiemelték,

nem volt könnyű, voltak jobb és voltak rosszabb napok is, de

végül mindannyian találtak munkát, amiből meg tudnak élni,

sikerült beilleszkedniük munkahelyi környezetükbe.

A kutatásom negyedik fő kérdése azt vizsgálta, hogy milyen

emberi kapcsolatokat sikerült kialakítaniuk az alanyoknak.

Habár az állami gondozás ideje alatt kapcsolataik a

folyamatos titkolózások miatt korlátozottak voltak és

megmaradtak a felszínes iskolatársi viszonyok szintjén,

valamint nem tudtak túlnőni azok körén, akiket a

gyermekotthonból vagy a TEGYESZ különböző rendezvényeiről,

programjairól ismerhettek, a gondozásból való kikerülés után

53

általában mégis sikerült kialakítaniuk baráti társaságot

maguk körül.

A kutatás alatt készített interjúk és a beszélgetések során

kapott válaszok alapján elmondható, hogy be tudtak

illeszkedni a társadalomba. Alanyaimnak a vizsgálat ideje

alatt volt hol lakniuk, munkájuk, amiből meg tudtak élni,

volt körülöttük baráti társaság, melynek tagjaira

számíthattak. Ezeknek a fiataloknak a gondolkodásmódjuk

irigylésre méltó, hiszen megtanulták értékelni a kicsit is.

A kutatás alapján két olyan terület rajzolódik ki, ahol a

legnagyobb szükségük lenne az alanyoknak további segítségre a

sikeres társadalmi beilleszkedés érdekében. Ez a két terület

az általános iskolai beilleszkedés, valamint az utógondozói

otthonból kikerülve az önálló élet elkezdése.

Mielőtt áttekintenénk a fiatal felnőttek – a dolgozatom

alapján javasolható további – segítésének lehetséges módjait,

szükségszerű megemlíteni a kisebb korosztály számára

leginkább nyújtható segítséget. Az interjúkból kiderült, hogy

az alanyok többsége már az általános iskolában is eltitkolta

állami gondozott mivoltát társai elől. Őszinteség hiányában

azonban nem alakíthatóak ki valódi és komoly barátságok,

olyanok melyek biztos pontot jelenthetnének az élet későbbi

szakaszaiban is. Az állami gondozott háttér pedig egy olyan

állapot, amely felett nem lehet elsiklani, az interjúkból

egyértelműen kiderült, hogy komoly lelki megterhelést jelent

54

az állami gondozott gyermek számára az, hogy hogyan

viszonyulnának a társai ahhoz, ha megtudnák róla az

igazságot. Az a gyakorlat, hogy ezzel a kérdéssel az

általános iskolai tanárok illetve osztályfőnökök egyáltalán

nem foglalkoznak, tovább nehezíti az állami gondozásban élő

gyermekek helyzetét. Ezt a problémát orvosolandó, az iskolák

dolgozói számára szükség lenne olyan pedagógiai szakmai

szolgáltatások szervezésére, melyek az oktatókat

felkészítenék, hogy milyen módon lehet kezelni egy állami

gondozott érkezését az iskolába, osztályba. A tanárok ezen

információk birtokában könnyebben fel tudnák készíteni az

osztályközösséget az állami gondozott gyermek befogadására.

Nagy szükség lenne tehát arra, hogy a tanárok meg tudják

tanítani a gyermekeknek pl. egy osztályfőnöki óra keretében,

hogy ez mit is jelent, vagyis, hogy a gyermekek megértsék,

attól, hogy valaki nem a szüleihez megy haza délután, hanem a

gyermekotthonba, nem lesz más, nem kell másként tekinteni rá.

Ez megkönnyíthetné az érintett gyermek beilleszkedését,

megnyílását társaik előtt, ami lehetőséget adna számukra

tartósabb baráti kapcsolatok kialakítására, amelyek nem csak

gyermekkorukat tennék teljesebbé, de a későbbi

kapcsolatalakításban is segítségükre volnának.

A kutatás eredményei alapján egyértelműen elmondható az is,

hogy az állami gondozásból kikerülő fiatalok számára a nagyon

nagy szükség van segítségre az új élet elkezdésében is,

vagyis hogy az intézményrendszernek az egyik legnagyobb

hiányossága, hogy a gondozás, valamint az utógondozás alatt

55

nem készítik fel a fiatalokat az önálló életre és annak

elkezdésére. Ez az a pont, ahol a fiatalok számára még több

segítséget kellene nyújtani.

Mint ahogy azt az egyik alanyom említette, és erről az

interjúk elemzése című fejezetben be is számolok, az említett

alany nevelési tanácsadója létrehozott egy drámacsoportot,

amely jelentős segítséget nyújtott számára abban, hogy fel

tudja dolgozni az őt ért veszteséget, ne okolja továbbra is

magát a történtekért és több önbizalommal tudjon nekivágni az

önálló életnek. A kutatás alapján tehát megállapítható, hogy

a hasonló jellegű kezdeményezések hathatós segítséget

nyújtanának az utógondozó otthonokat a közelmúltban elhagyott

vagy a közeljövőben elhagyó fiatalok számára.

Az alanyok számára nyújtható segítségnek különböző további

módjai lehetnének, ilyen lehetne például a fentiekhez hasonló

drámacsoportok létrehozásának támogatása, ahol különböző

élethelyzeteket játszhatnának el a fiatalok, ezzel gyakorolva

az általuk még ismeretlen szituációkra való reagálást.

A vizsgálat eredményei alapján elmondható, hogy nagy

valószínűséggel hasonlóan eredményes lehetne továbbá, ha az

utógondozó intézmények különböző előadásokat szerveznének az

ott lakók számára, melyek szólhatnának akár pénzügyi

takarékosságról, önéletrajzírásról, munkakeresésről vagy

bármely olyan tevékenységről, amivel az otthont elhagyóknak

az önálló életben szembe kell nézniük.

56

Különösen hasznos lehetne, ha a gondozásból korábban kikerült

fiatalok osztanák meg tapasztalataikat, nehézségeiket és

adnának tanácsot, amivel megkönnyíthetnék a gondozottak

későbbi kikerülését az intézményből. Az előadások hallgatói

valószínűleg szívesen hallgatnák meg olyan fiatalok

beszámolóit, akik hasonló helyzetben voltak, mint ahol ők

maguk vannak most, az előadók példája alapján önmagukban is

több bizalmat érezhetnének. Az előttük álló pozitív példa azt

jelentené számukra, hogy nekik is sikerülhet, hiszen már

másnak is sikerült, méghozzá olyan valakinek, aki hozzájuk

hasonló helyzetből indult!

Irodalomjegyzék:

Nanette C. Auerhahn, Dori Laub: Intergenerational Memory of the Holocaust - in: Yael Danieli (editor): International Handbookof Multigenerational Legacies of Trauma, Plenum Press, New York, 1998 p. 23-39

B. Aczél Anna: Speciális nevelőotthonban és zárt intézetekben

nevelkedő fiatalok iratanyag elemzésének tapasztalatai in:

Szerk: Kósáné dr. Ormai Vera, Dr. Münnich Iván:

Szocializációs zavarok- beilleszkedési nehézségek.

Tankönyvkiadó, Budapest, 1985 p. 114-130

57

Dickmann Mátyás: A Fővárosi Gyermek – és Ifjúságvédő (GYIVI)

története in. Család, Gyermek, Ifjúság 2001/3 p. 13-23

Hanák Katalin: A volt állami gondozottak társadalmi

beilleszkedése in: Szerk: Kósáné dr. Ormai Vera, Dr. Münnich

Iván: Szocializációs zavarok- beilleszkedési nehézségek.

Tankönyvkiadó, Budapest, 1985 p. 146-165

Kovács Adrienn (2007): Mária Terézia által alapított szebeni

árvaház története 1930-ig

Vinczéné Menyhárt Mária: A 18. századi rekatolizáció „szülötte”-

az első intézményes árvaház Magyarországon in: Esély 2009/4

p. 115-130

Mikus Gyula: Gyermekvédelem- Gergus Dániel és kortársai a

századelő gyermekeinek és veszélyeztetett fiataljainak

szociális helyzetéről in: Család, Gyermek, ifjúság 1996/6 p.

38-45

Murányi-Kovács Endréné: Deviáns viselkedésű állami gondozottak

reszocializációja in: Szerk: Kósáné dr. Ormai Vera, Dr.

Münnich Iván: Szocializációs zavarok- beilleszkedési

nehézségek. Tankönyvkiadó, Budapest, 1985 p.130-164

Budapest Főváros Önkormányzata Módszertani Gyermekvédelmi

Szakszolgálatának szervezeti és működési szabályzata, Budapest, 2009

(SZABÁLYZAT)

58

Sz. n. Budapest Főváros Önkormányzata Módszertani

Gyermekvédelmi Szakszolgálata: Módszertani kiadványok I.

Sokan vagyunk egyedül, Budapest, 2009 (TEGYESZ 2009)

Befogadó otthonok

http://www.tegyesz.hu/index.php?option=com_content&task=view&id=28&Itemid=29 (hozzáférés: 2013. február 17.)

59

Mellékletek

1-es Melléklet (interjúvázlat):

Demográfiai adatok: Hol laksz? Mi a legmagasabb iskolai végzettséged? Mi a családi állapotod?

1. Milyen nehézségekkel kellett szembe néznie?

Mesélnél arról hogyan kerültél állami gondozásba?

Hogyan emlékszel arra az időszakra, amit intézetben töltöttél?

Milyen volt?

Milyen nehézségeket tapasztaltál az állami gondozás miatt? (mi volt benne jó, ha volt?)

2. Beilleszkedés/Érezte-e hátrányban magát?

Hova jártál iskolába? (előtte, s a bekerüléskor, ha voltváltozás milyen volt?)

Voltak-e terveid az iskola befejezése utánra? (módosultak-e?)

Érezted valamikor, hogy hátrányban vagy másokkal szemben? (miben, most is érzel hiányt/hátrányt?)

3. Mi segített abban, hogy feldolgozza a kialakult helyzetet?

MI/ki segített abban, hogy el tudd fogadni, hogy állami gondozott vagy? (maradtak benned feldolgozatlan maradványok?)

60

4. Miután kikerült az állami gondozás rendszeréből, hogyan tudta elkezdeni az önálló életet?

Miután nagykorú lettél megváltozott a helyzeted? (miben?)

Az utógondozás után mennyire volt nehéz a saját lábadra állni? (mik voltak, amik könnyen mentek, mi okozott nehézséget, van olyan valami, ami a mai napig nem jön össze, miért?)

5. Milyen segítséget kapott az államtól?

Milyen segítséget kaptál az államtól?

Elégedett voltál vele? (miért igen/nem, mit adhatott volna még?)

6. Mi/ki volt az ami/aki végig támogatta?

Ki tudnál emelni valakit/valakiket vagy valamit, aki/amimindvégig támogatott és segített?

Miben segített? (tart ez még, miért lett vége, van/lennemég rá szükséged?)

7. Emberi kapcsolatok?

Próbáltad megkeresni a családodat/rokonaidat? (igen/nem,hányszor, hogyan próbáltad, hogyan reagáltak, neked milyen érzés volt?)

Milyen kapcsolatot tartasz az intézetben megismertekkel?(társak, ott dolgozók, kapcsolat formája, intenzitása, ha nem miért nem?)

Honnan ismered azokat az embereket, akiket hozzád legközelebb állónak érzel? (kik azok, miért ők?

Mivel töltöd a szabadidődet?

61

2-es Melléklet (Kérelem és felvételi adatlap az utógondozói 2-es Melléklet (Kérelem és felvételi adatlap az utógondozói ellátáshoz.)ellátáshoz.)

62

63

64

65

Záradék

Alulírott Kucska Dorottya kijelentem, hogy a szakdolgozat

saját munkám eredménye, azt máshova nem adták be. A dolgozat

elkészítéséhez felhasznált valamennyi forrást az

irodalomjegyzékben feltüntettem a hivatkozás szabályainak

megfelelően. A dolgozat elkészítéséhez meg nem engedett

segédanyagokat nem használtam fel.

Kelt: Budapest, 2013. április 7.

                                                              

                            Kucska Dorottya

                                                              

                 

66