1

STUDIA EPIGRAPHICA PANNONICA

2

STUDIA EPIGRAPHICA PANNONICA (SEP) Vol. V

Közreadja: A CORPUS INSCRIPTIONM LATINARUM III 2 PANNONIAI KÖTETÉT ELİKÉSZÍTİ

BIZOTTSÁG MAGYARORSZÁGI MUNKACSOPORTJA

3

FELIRATTANI ÚJDONSÁGOK

2013-BAN

Szerkesztette: KOVÁCS PÉTER – FEHÉR BENCE

TITE Könyvek 3. Történelmi Ismeretterjesztı Társulat Egyesület

Budapest 2013

4

TITE Könyvek 3.

ISSN 2063-5753

ISBN 978-963-89727-2-9

© szerzık

Kiadó: Történelmi Ismeretterjesztı Társulat Egyesület —

Corpus Inscriptionum Latinarum magyarországi munkabizottsága

Felelıs kiadó: Galambos István

Nyomta: Print.shop.hu Kft.

59

HAVAS ZOLTÁN

A PUBLICUM VICESIMAE LIBERTATIS BRONZ BÉLYEGZİJE

AQUINCUMBÓL

Genio pientissimo Julii Gáyer

BEVEZETÉS 2008-ban, az Aquincumi Múzeum munkatársai egy új állandó kiállítás, az Aquincumi Látványraktár1 rendezésén dolgoztak. A kiállítandó tárgyak összeválogatása során, valódi raktári leletként bukkant fel a jelen tanulmány tárgyát képezı bélyegzı, melyre a válogatást végzı Csontos Katalin, Vámos Péter, és Verebes Anett kollégáim hívták fel a figyelmemet. A tárgy végül nem került kiállításra, és ez részint annak volt köszönhetı, hogy a bélyegzı, elsı pillantásra nem csak teljesen analógia nélkül állónak, de eredetét és eredetiségét tekintve is némileg bizonytalannak tőnt.

Az eddig elvégzett kutatás ismertetésének célja, a tárgy ismertté tételén kívül, részint az eredetre és eredetiségre vonatkozó kételyek eloszlatása, részint pedig a tárgy interpretálásával kapcsolatos kezdeti megfigyelések rögzítése, melyek további vita kiindulását is képezhetik.

A régészeti, történeti és epigráfiai szakirodalom, valamint a vonatkozó ásatási dokumentációk áttekintésén túlmenıen, az elmúlt idıszakban lehetıség nyílt a tárgy restaurálására (Vecsey Ádám), elemzı tárgyrajzok készítésére (Illés László), valamint természettudományos vizsgálatokra (Dr. Kis-Varga Miklós – Verebes Anett). Mindezek együttesen támasztják alá azt a képet, amit a 69.12.19 leltári számú bélyegzırıl jelenleg alkothatunk.

1. LELİHELY, LELİKÖRÜLMÉNYEK

1.1. Az ásatás, lelıhely azonosítása

A BTM Aquincumi Múzeumában 69.12.19. leltári számon nyilvántartott tárgy lelıhelye a leltárkönyv szerint: „III., Szentendrei út 139, 2. vallum alsó rétege” Az ásatóra utaló rovatban Kaba Melinda neve szerepel, a leltározást is ı maga végezte el. Az ásatás és a leltározás éve a leltárkönyvben nincs feltőntetve. A tárgyat, és az azonos ásatásról beleltározott további összesen 18 leltári tételt tartalmazó raktári dobozban, mely más ásatás anyagát is tartalmazza, valamennyi papírzacskón a 78/127 azonosítási szám szerepel. A szám feloldását adó gyarapodási vagy restaurátori naplót, leletjegyzéket nem sikerült fellelni. Tekintetbe véve az

1 ZSIDI 2009.

60

azonosító elıtagját, mely minden bizonnyal dátumra utal, valamint a leltárkönyv megnyitását és lezárását jelzı, továbbá revíziós bejegyzéseit (egyetlen revízió 1995–1996-ban), a leltározás valamikor az 1970-es évek vége, 1980-as évek közepe között történhetett.

Az ásatás azonosításához adott némi támpontot a leltári szám, ennek elsı tagja az ásatás événél nem jelölhet korábbi idıpontot a használatban lévı számkiosztási rendszerben. Így 1969 elıtti, Kaba Melinda által Aquincum polgárvárosában, közelebbrıl az aquincumi romkertben vezetett ásatásokat kerestünk. Ezen kisszámú feltárások közt nem volt nehéz rábukkanni az 1960-ban megkezdett, majd 1962-ben folytatott kutatásra, melynek egyik fı eredménye egy a macellum déli boltsora alatt húzódó, kelet-nyugati irányú, csaknem V profilú árok felfedezése volt. Ezt az árkot a feltáró az ásatási naplóban következetesen vallumként nevezi meg. Az 1962-es második kutatási fázis során már célzottan, szinte kizárólag ennek a jelenségnek a további feltárására fókuszált.

Az 1960. évi ásatásra irányítja a figyelmet, ha tekintetbe vesszük a leltárkönyv tételeinek sorrendjét, a 69.11. kezdető egy 1958. évi leletmentés, a 69.13. kezdető pedig egy 1960. évi leletmentés kisebb anyaga.

Ugyanakkor a „2. vallum alsó rétege” kontextus meghatározás az ásatási dokumentációk2 alapján nem értelmezhetı egyértelmően, ellentmondásokhoz vezet. Egynél több „vallumról” nem tudósít a dokumentáció, a 2. sz. kutatóárokban viszont nem került elı semmilyen „vallumra” emlékeztetı jelenség. Az ásatáson elıkerült leletanyag, és a beleltározott tételek viszonyával kapcsolatban további kérdéseket vet fel, hogy az ásatási naplóban több-kevesebb részletességgel megemlítve szerepelnek a fontosabb leletek, azok elıkerülési helyével. A beleltározott anyag mennyisége és összetétele a napló leírásával összevetve csakis, mint a teljes anyag valamilyen kiragadott, nem reprezentatív részlete értelmezhetı. Ugyanakkor bajosan lehetne bármelyik, a naplóban szereplı kontextus teljes, vagy akár válogatott anyagát felismerni benne.

A leltározás minden esetre lezárult, az ásató ezt a 19 tételt a leltárkönyvben megnevezett lelıhelyhez, saját, vonatkozó ásatásához tartozónak vallotta, további, azonos sorozatba leltározandó anyagra nem számított.

Az elsıdlegesen rendelkezésre álló források alapján tehát fel lehetett ismerni, hogy Kaba Melinda 1960–1962-ben, Aquincum polgárvárosában végzett feltárása során került elı a kérdéses tárgy. Az ásató által „vallumként” említett régészeti jelenség tárgyunk szempontjából semmilyen további jelentısséggel nem bír, csupán egy belsı használatú terminológia mentén azonosíthatóvá tett egy ásatást, mely a polgárváros több pontjára kiterjedt a macellum területén, környékén, valamint a múzeumépület környezetében. A bélyegzı közelebbi lelıhelyeként értékelhetı kutatási felületet, mely a múzeumépület közvetlen közelében került megnyitásra, sem az ásatás koncepciója, sem ókori összefüggések nem kapcsolják az ásatás nevét

2 1960. évi: BTM RA ltsz. 353-77; 1962. évi: BTM RA ltsz. 380-77.

61

adó jelenséghez, ezt a munkafelületet egy tervezett, de meg nem valósult múzeum-bıvítés tette szükségessé.

1.2. A leletkontextus rekonstrukciója

Az 1960. évi ásatási naplót átvizsgálva egyetlen, a jelen tanulmány tárgyát képezı lelettel esetlegesen kapcsolatba hozható darab kerül említésre: „1960. június 17. péntek: „Az ’A-B’ blokk ásása befejezıdött, több szintő lakógödör részlete bontakozott itt ki, mely feltételezés szerint nyugat fele terjed. A blokk délnyugati sarkában talált részlet, csak egy íve a déli irányban tovább haladó árok illetve gödör rendszernek. A gödörbıl számtalan kerámia, b r o n z v e r ı t ı , faszén és csont darab található.”3

A munka során összenyitott ’A’ és ’B’ kutatási blokkok a régi múzeumépület déli oldalán, a múzeum és a kıtár kolonádja között kerültek megnyitásra. A polgárváros topográfiája szerint itt a kelet-nyugati fıutca (D utca) déli oldalán, az E utcától északra sorakozó épülettömbök közül az egyik, az észak-déli fıutcától (C utca) számítva keletre a második tömb déli részén járunk (1. tábla a). A terület rendeltetése, történeti fejlıdése a kutatottság hiányos voltából fakadóan kevéssé vázolható. Összefüggı feltárás nem történt itt a múzeumépület építése elıtt, ezt követıen pedig már nem is volt rá lehetıség. Az mindenesetre vitathatatlan, hogy az aquincumi polgárváros központjához viszonylag közel esı lelıhelyrıl van szó. A tömb keleti (B utca menti), és déli feltárt részei alapján (XXI, XXIV, XXV épület) elıkelı magánházakról beszélhetünk itt a legteljesebb kiépítettség korában.4

A feltárás eredménye az ’A-B’ blokk területén a dokumentáció alapján a következı fıbb pontokban rekonstruálható (1. tábla b): A kutatási felület északi szélén kelet-nyugati irányú opus spicatum-rakású, 60 cm széles fal alaptest jelentkezik (kb. –60 cm-en), melynek 2-3 kısora maradt fenn (2. tábla a). A falazat az ’A’ blokkban már nem mutatkozik. A két blokk összenyitásakor feltárt területen egy észak-déli irányú fal kiszedése mutatkozott foltban (2. tábla b). A falkiszedés kb. 75 cm széles, alja nem került kibontásra, de a magasról induló kiszedési árok mélysége jóval meghaladja a kelet-nyugati fal-alap aljának mélységét. A két falat az ásató egymással összefüggı jelenségekként értékeli, de ezt inkább cáfolni, mint alátámasztani látszik a dokumentáció. A ’B’ árok keleti és nyugati metszetében több (legalább négy), erısen eltérı színő, vékonyabb réteg különböztethetı meg a kelet-nyugati alaptest alja és a mélyebben elkülöníthetı gödörobjektumok jelentkezési szintje között (2. tábla e). –2,2 m mélységben az ’A’ és ’B’ árokban is beásások jelentkeztek folt formájában, a beásások mindkét esetben túlnyúlnak a kutatási felületeken, pontos kiterjedésük, alakjuk nem volt megállapítható. Az ’A’ árokban talált gödörobjektum határa csak északi irányban ismert, a kutatási felületre esı része került kibontásra, alja 50–60 cm-rel a jelentkezési szint alatt mutatkozott (2.

3 BTM RA ltsz. 353-77, Napló 4. oldal. 4 ZSIDI 2002, 78.

62

tábla c). A ’B’ árok területén jelentkezı gödörobjektum tagolt, egy kb. 1,6 m átmérıjő kerekded része csaknem teljesen kibontásra került, de további részei északi és keleti irányban feltáratlanok. Nyugati és déli irányban lezárul. Mélysége a szomszédos beásással hozzávetıleg azonos (2. tábla d).

Bár az ásató mindvégig kelta/ıskori gödrökrıl ír naplójában, az ilyen keltezést alátámasztó leletek nem kerültek beleltározásra, de még csak említésre sem. Valójában a jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján az sem állapítható meg, hogy a beásások a terület melyik használati periódusában keletkeztek, csupán a kelet-nyugati irányú, magasan jelentkezı fal alapnál biztosan korábbiak, Az észak-déli, kiszedett falhoz főzıdı viszonyuk például tisztázatlan. Mint utóbb látni fogjuk, amennyiben tárgyunk ezekhez a gödrökhöz köthetı, azok betöltése, felhagyása semmiképp nem keltezhetı a Kr.u. 2. sz. elejénél korábbra. Egyéb, a tárgy kontextusát keltezı megbízható adatot sem a beleltározott anyag, sem az ásatási naplóban említett, de mára elveszett leletek nem szolgáltatnak.

2. TÁRGYLEÍRÁS

2.1. Anyag, forma, készítéstechnika

Tárgyunk az anyagvizsgálati eredményekkel5 is alátámasztott módon egy egyszerre, nagy valószínőséggel viaszvesztéses eljárással készített bronz öntvény. Forrasztásnak vagy más illesztésnek, kiegészítésnek, javításnak nyoma nincs. Szerkezetét tekintve áll egy 84–87 mm átmérıjő, 8–11 mm vastag tömör, egyenetlen tárcsából, ennek egyik oldalán hurkaszerően megformált, a felületbıl kiálló, két körbefutó sorba rendezett betőkbıl, azonos kialakítású perembıl és központi figurából, valamint a tárcsa ellentétes oldalán egy maximum 28 mm magas, tömör nyélcsonkból. (3. tábla a-b.) A tárcsa oldala, hátoldala durva, kidolgozatlan, egyenetlen, helyenként sorjás. A betőket hordozó felület jóval simább, bár korántsem teljesen egyenletes, és egyáltalán nem nevezhetı síknak. A nyélcsonk a restaurálást megelızıen csıszerően kialakítottnak, üregesnek tőnt, csak a korrózió egy részének eltávolítása után derült ki, hogy valójában tömör. Ennek alakja, felülete szintén durva, egyenetlen, fennmaradt formájában nem alkalmas egy a használatot megkönnyítı fából, vagy más anyagból készített nyél rögzítésére. Ilyen rögzítés láthatólag sosem került kialakításra. A bélyegzı mintázatát adó hurkák keresztmetszete körhöz közelítı, átmérıjük 1,2–2,8 mm között változik, egyenetlen. A mintázat lényegében egy központi figurából és körülötte két sorban körbefutó feliratból áll. A betők és a felirat jobbról balra, tükörírás szerint olvashatóak. A központi figura, a betők és a keret kialakítása elnagyolt, kidolgozatlan, egyenetlen. A felirat magassága a külsı sorban 8,5–11 mm, a belsı sorban 6,5–9,8 mm. (3. tábla c-d.)

5 vö. Appendix.

63

Már restaurálás elıtt megfigyelhetı volt, hogy a betők egy része jóval mélyebben helyezkedik el, mint a többség (3. tábla e). A restaurálás során olyan megfigyelést tehettünk, ami nemcsak ezt a tényt magyarázta meg, de a tárgy teljes mintázatának kialakítását új színben tőntette fel, pontosabban rekonstruálhatóvá tette a készítéstechnikát. A betők, és a központi figura tisztítása közben világossá vált, hogy azok két rétegbıl állnak, több helyen megfigyelhetıvé vált egy az alapsíkból alig kiemelkedı, szabályosabb, kidolgozottabb, szögletesebb profilú mintázat, melyet több-kevesebb pontossággal követ a fölötte kialakított felsı, durvább, kidolgozatlanabb réteg (3. tábla f). A két réteg formai összehasonlítása, az alsó réteg kidolgozottsága, sekély volta, a háttér kisebb egyenetlensége utalhat arra, hogy a bélyegzı viaszmodelljének elsı fázisához egy bélyegzılenyomat kiöntésével készült el az alap. Az eredeti bélyegzıt jól követı, de sekély viaszmodell plasztikusabbá tétele céljából az öntött alapra ezután viaszhurkákból kialakításra került a második réteg a készítés második fázisában. Ez már számos apró eltérést mutat az alsó réteghez képest, ha az egyes betők alakját, helyzetét hasonlítjuk össze. A második réteg mintázata nem került eldolgozásra, simítás, vágás, formázás nyomai nem fedezhetıek fel. Az egyenetlenségek egy része is ebbıl fakad. További módosítás nélkül, az így elkészített viaszmodellre került felhordásra az öntıforma anyaga. Csaknem mindenütt megmaradt a kezdeti kör keresztmetszet, a körbefutó szegély is csak érintı mentén tapad az alaphoz, ezért törhetett le egy szakaszon. A mintázat ilyetén kialakítása olyan tulajdonság, ami alapvetıen befolyásolja a használatot, illetve használhatóságot.

2.2. A felirat szövege és feloldása

A felirat szövege jobbról balra olvasható, a betők tagolás, központozás nélkül követik egymást mindkét sorban. A körbefutó szöveg kezdı és végpontja mindkét sorban a központi, álló alakként értelmezett figura feje fölött, kissé jobbra található meg. Kézenfekvınek tőnik az olvasás irányát és a betők méretét figyelembe véve a külsı sort tekinteni a szöveg elsı felének, a belsı sort pedig a folytatásnak. Ezt a beosztást követve az alábbi szöveget kapjuk: PXXLIBRAETNORICDALMPANONIII CONCORDAQHISTRLIBANII I Ennek feloldására az alábbi javaslatot tenném:

P(ublicum) XX (vicesimae) lib(ertatis) (per) Raet(iam) Nor(icum) Dalm(atiam) Pan(n)oni(as) II (duas) / Concord(iam) Aq(uileiam) Histr(iam) Lib(urniam) an(no) III

64

A felirat értelmezésével kapcsolatos részletekre a 3. pontban térek ki.

2.3. A központi figura

A két körbefutó szövegsor által övezve, a bélyegzı középpontjában rendkívül sematikusan, elnagyoltan ábrázolt, 26 mm magas, 18 mm széles álló figura ismerhetı fel. Ez a bélyegzı eredeti változatában talán plasztikus kialakítású, relief-szerő lehetett, erre utalhatnak a hurkákból formált alakzat alatt látható, különbözı síkokig kiemelkedı felületek (4. tábla a). A figura késıbbi fázisában inkább csak az alak tömegét sikerült visszaadni. Hangsúlyos maradt az alapvonal, amin az alak áll, egy külsı kontúr, amibıl bizonytalanul felismerhetı egy váll a bal oldalon, a fej, két kiemelt függıleges vonal lábakra vagy ruharedıkre utalhat, és a test jobb oldalán, a kézben helyezkedik el talán az a szintén kiemelt, kerekded, lefelé ívelıdı tárgy, amivel kapcsolatban leginkább várhatjuk, hogy valamiféle, a figura értelmét megadó, beszédes attribútum. Ennek a részletnek a kidolgozására, az általános elnagyoltság ellenére is, mintha egy fokkal több gondot fordított volna a bélyegzı másolója.

A központi figura értelmezési lehetıségeit a 4. pont tartalmazza.

3. A FELIRAT ÉRTELMEZÉSÉNEK KÉRDÉSKÖRE Mint a fentebb szereplı feloldási javaslatból is kitőnik, rövid feliratunk lényegében egy adónem megnevezésébıl, egy helyneveket tartalmazó listából, és egyféle idıpont meghatározásából áll. Ha csak a legnagyobb biztonsággal azonosítható helynevek felsorolásából indulunk is ki, akkor is nyilvánvaló, hogy feliratunk értelmezését a civil vagy katonai adminisztráció, a gazdasági, kereskedelmi, pénzügyi területeken kereshetjük leginkább. Amennyiben elfogadjuk az említett adónem (publicum XX libertatis) azonosítását, ez egyértelmő irányt ad a szöveg értelmezésének, ugyanakkor még mindig több személy és szervezet merülhet fel, mint lehetséges tulajdonos, és magának a használatnak a módja, jelentısége is további magyarázatra szorul.

3.1. Az adónem, és a kapcsolódó személyek, szervezetek köre

A felirattal kapcsolatban elsıként a p(…) publicumra történı feloldása igényel rövid magyarázatot.

A vicesima libertatis adónem estében elméletileg két állandóan ismétlıdı szóösszetétel rejtezhet a p XX lib rövidítés mögött, gondolhatnánk a p(rocurator) XX lib(ertatis)-ra, vagy pedig a p(ublicum) XX lib(ertatis)-ra. Mivel azonban a fennmaradt, procuratorokra vonatkozó feliratos emlékek csekély hányadán fordul elı a tisztség ilyetén rövidítése, ez eleve a kevésbé valószínő megoldásnak tőnik. A publicum szó p-vel történı rövidítése ezzel szemben nagyobb gyakoriságot mutat. A procuratorként történı értelmezést talán az is gyengíti, hogy ebben az esetben

65

némileg joggal várnánk nemcsak a tisztség, de az azt viselı konkrét személy megnevezését is a hivatalos bélyegzın. A formailag hasonló bélyegzık jelentıs része amúgy is személynevet tartalmaz.6 Ugyancsak a procurator változat ellen szól, ha elfogadjuk a szöveg utolsó öt karakterének feloldását: an(no) III, mivel az ehhez hasonló évszám megjelölések eddig a vám és bányabérlet tárgykörébıl, közelebbrıl conductorok feliratairól voltak ismertek,7 egy császári megbízott (procurator) vonatkozásában efféle, a hivatali évekre utaló meghatározás teljesen analógia nélkül állna.

Feloldás gyanánt tehát a publicum szót javaslom, melynek alapvetı jelentése az állami bevételre, vagyis magára az adónemre vonatkozik.8 Nem kerül megnevezésre sem konkrét tisztségviselı, sem adóbérlı társaság, sem egyszemélyi adóbérlı, így csupán feltételezhetı a felirat részei, úgyis mint az adónem megnevezése, a területi felsorolás és az idıtartam megadása alapján, hogy az eredeti bélyegzı egy adóbérlı társaság (societas) használatában volt, és nem az adóbérlést ellenırzı állami hivatalszervezethez, vagy egy egyszemélyi bérlıhöz (conductor) tartozott. Az adónem beszedésével kapcsolatban álló személyek feliratainak besorolása a császári procurator hivatalához, vagy magán társasághoz más esetekben is problematikus, mivel csak maga az adónem kerül megnevezésre.9 A rabszolga-felszabadításért fizetendı huszad (5%-os adó) bevezetése Kr.e. 357-ben történt, és létezése még a Kr.u. 4. században is adatolható.10 Ennek ellenére a rendelkezésre álló források számos alapvetı kérdés megválaszolását nem teszik lehetıvé. Nincsenek jelenleg részletes ismereteink az adónem kiszabásának és bevételezésének, majd állami kasszába juttatásának gyakorlatáról,11 nem áll elıttünk világosan az adónemmel kapcsolatos állami és magánszervezetek felépítése,12 területi tagolódása,13 de ezek történeti változásairól is csak szórványos adataink vannak.14 A felsorolt problémák miatt éppoly nehéz minden újonnan felmerülı adat beillesztése az eddigi képbe, mint amekkora haszonnal jár az új források megismerése.

Feliratunk kora a legtágabb értelmezés szerint is a Kr.u. 2–3. századra tehetı, erre az idıszakra vonatkozóan elmondható, hogy tudunk magánszemélyekrıl, akik társasági formában (societas) bérelték az államtól a rabszolga-felszabadítási adó beszedésének jogát. Ugyan a kérdéses idıszak már jóval késıbbre esik a societates

6 V.ö. 5.2.1. szakasz. 7 V.ö. 3.3. szakasz az ismert példákkal. 8 KNIEP 1896, 166, BRADLEY 1984, 177. 9 GÜNTHER 2008, 103-105. 10 BRADLEY 1984, 175-176. 11 GÜNTHER 2008, 118-121. 12 GÜNTHER 2008, 99-117. 13 GÜNTHER 2008, 106-108, 118-117. 14 GÜNTHER 2008, 113-114.

66

publicanorum fénykoránál, a késı köztársaság koránál, de épp bizonyos állami jövedelmek beszedésének terén még tovább éltek a korábban kifejlıdött társasági formák, szervezetek.15 Az adóbérlık alá különbözı alkalmazottak (magistri, promagistri, vilici, arcarii, actores, servi), területileg is tagolt szervezetek tartoztak, helyi szinten akár alvállalkozók bevonása is megtörténhetett.16 Maga a területi felosztás és idıbeli változásai sem a tartományokra, sem Italiára vonatkozóan nem vázolható egyelıre.17 A Kr.u. 1. századtól adatolható a császári megbízottak (procuratores) talán Nero által bevezetett18 jelenléte az adónem adminisztrációjában. A lovagrendi procuratorok szerepét a korábbi kutatás úgy értékelte, hogy ezek váltották fel a magánadóbérlıket.19 Ma inkább egyféle állami kontrollt gyakorló hivatalszervezet vezetıinek látjuk ıket.20 Ugyanakkor hangsúlyozni kell, hogy a közvetett állami bevételek (vectigalia) különbözı fajtáinál a rendelkezésre álló források alapján más-más történeti folyamatok váltak rekonstruálhatóvá, melyekben a procuratorok szerepe is némileg eltérı módon alakulhatott.21 A procuratores alá természetesen szintén többféle beosztott tisztségviselı tartozott, és ez a rendszer is területileg strukturált volt.22 Legkorábban a Severus-korban császári szabadosok tőnnek fel a korábbi lovagrendi procurator tisztségben.23

3.2. A területi felsorolás

Részletesebb elemzést érdemel a szöveg területi felsorolást tartalmazó része is:

Raetia, Noricum, Dalmatia, a két Pannonia, Concordia, Aquileia, Histria, Liburnia Maga a sorrendiség térképen jól követhetı (4. tábla b), részben topografikus, részben viszont eltér a topografikus felsorolás elvétıl. Az alapvetıen két ütemben északnyugatról délkelet felé haladó sorozatot megtöri a két Pannonia Dalmatia utáni helyezése, majd a felsorolás további része, igaz, új vonalon haladva, követi a kezdeti elvet. Bár konkrét bizonyítékok aligha merülhetnek fel, érdemes elgondolkodni azon, hogy Pannonia furcsa elhelyezése a szövegben milyen okokra vezethetı vissza. Ahogy a szöveg más részei kapcsán, úgy itt is felmerülhet annak a

15 BRADLEY 1984, 177-181; MALMENDIER 2005, 33; MALMENDIER 2006, 12; BAJÁNHÁZY 2008, 296. 16 MALMENDIER 2002, 268-271. 17 GÜNTHER 2008, 107-108. 18 ECK 1979, 118; GÜNTHER 2008, 113. 19 Jellegzetes J. de Laet koncepciója (LAET 1949, 370-415.), ı három fázist feltételez: Tiberiustól Traianusig a societates idıszakát, Trajanustól Marcus Aurelius – Commodus idejéig egyéni conductorok idıszakát, majd ezt követıen a közvetlen állami adószedés idıszakát. 20 GÜNTHER 2008, 113. 21 FRANCE 2001, 383-384. 22 GÜNTHER 2008, 116-117. 23 GÜNTHER 2008, 114-115.

67

lehetısége, hogy egy jóval korábbi, eredetileg jól felépített, majd késıbb több apró részletében módosított szöveg változatával állunk szemben. A kisebb részletekben történı módosítgatást egyrészt indokolhatták a bélyegzı készítésével kapcsolatos általános technikai nehézségek, másrészt, amennyiben olvasatunk és értelmezésünk helyes, a bérleti jog kezdetétıl számított aktuális év megadása minden évben új bélyegzı készítését tette szükségessé, lehetıséget teremtve ezáltal az évek számán túlmenı egyéb módosításokra is. Nem kizárt tehát, hogy a két Pannonia az elsı sor végén a szöveg eredeti koncepciójához képest utólagos betoldás, vagy esetleg a tartomány kettéválasztása miatt borult fel az eredeti sorrend. Mindez természetesen puszta feltételezés.

A területi felsorolás egy másik szembeötlı tulajdonsága, hogy közigazgatási szempontból teljesen vegyes szinten álló egységeket, területeket nevez meg. Ebben a tekintetben szintén felfedezhetı bizonyos rendezıelv, hiszen az elsı sorban csak tartományok szerepelnek, a másodikban italiai városok, italiai regio része, illetve tartomány része. Szigorú, következetes hierarchia minden esetre ebben a csoportosításban sem fedezhetı fel.

Ugyancsak feltőnı Dalmatia és Liburnia együttes szerepeltetése, ami némi betekintés enged az „adókörzet” definiálásának koncepciójába, szempontrendszerébe is. Elsı látásra meglepı, hogy amennyiben Dalmatia alatt az ilyen nevő provinciát értjük, ez magában foglalja Liburnia területét is, tehát rész és egész külön-külön is szerepel az egyébként tömör és takarékos felsorolásban. Ha azonban a problémát közelebbrıl megvizsgáljuk, igen valószínőnek tőnik, hogy Liburnia alatt azon városok összességét kell értenünk, melyek ezen a területen már igen korán, még Claudius elıtt immunitast, illetve ius italicumot kaptak.24 Ezeknek a jogoknak a birtoklása éppen az adózás szempontjából nem elhanyagolható részlet, és tartós különbséget eredményezhetett Dalmatia további történetében is. Véleményem szerint tehát Liburnia külön szerepeltetésének fı oka a liburniai városoknak adományozott latin jog, illetve adómentesség lehetett.

További érdekesség, hogy a fent említett elıjogokkal kitüntetett közösségek elsı felsorolása idısebb Plinius mővében25 az italiai X. Regio leírásának része, és forrását tekintve valószínőleg a X. Regio hivatalos néplistájára vezethetı vissza.26 Ebbıl a szemszögbıl a területi felsorolás teljes második sora a X. Regio részeire vonatkoztatható.

Végezetül röviden utalnunk kell egy más vonatkozásai miatt elhíresült, Kr.u. 180–230 közé keltezhetı feliratra,27 mely szerint L. Artorius Castus a procurator centenarius provinciae Liburniae tisztséget töltötte be pályája csúcsán. Ez Liburnia provinciaként történı említésének eddig egyetlen ismert példája, s mint ilyen, jól

24 WILKES 1969, 487-492. 25 Plin. N.H. III, 130. 26 WILKES 1969, 487, 489. 27 CIL III 1919; CIL III 8513; CIL III 12813; ILS 2770. EDH-HD053700.

68

szemlélteti, hogy a terület közigazgatási státusa korántsem lehetett annyira állandó és egyértelmő, mint ahogy elsı pillantásra tőnhet.

Természetesen mindemellett továbbra is fennmarad az az értelmezési lehetıség is, hogy a szöveg koncepciója sokkal inkább gyakorlatias (pl közlekedési, gazdasági, politikai kapcsolatokat vesz figyelembe), mint közigazgatási szempontú.

A területi lista elemeinek vegyes jellegéhez, illetve a hivatalos közigazgatási egységektıl eltérı meghatározásokhoz lehet részleges analógiákat felhozni.28 Ugyanakkor nemcsak az adóbérlık, de az adóbérleti tevékenységet ellenırzı procuratorok szervezetéhez tartozó személyek fennmaradt feliratainak jelentékeny része sem hivatalos jellegő (oltárkövek, sírkövek), ezért eleve lehet számítani arra, hogy a variálódó területi meghatározások mögött részben egyszerősítı (pars pro toto) szándék húzódik meg.29 Ez természetesen nem akadályozta meg a kutatást abban, hogy strukturális következtetéseket vonjon le a rendelkezésre álló adatok alapján. Témánk szempontjából nem közömbös az egyik ilyen következtetés, nevezetesen a procurator publici portorii vectigalis Illyrici hatáskörének területi megosztása. H.-G. Pflaum az egész vámkörzetért felelıs procuratori tisztség mellett30 egy sor személyt tudott a proc. publ. port. vect. Illyrici per Raetiam et Noricum et Dalmatiam et utraque Pannoniam et Moesiam superiorem,31 illetve a proc. publ. port. vect. Illyrici per Moesiam inferiorem et Dacias tres32 tisztséghez, tehát a vámkörzet egyik, illetve másik feléért felelıs pozícióhoz kötni. Ez annak ellenére lehetséges volt, hogy a két csoportba besorolt személyek feliratai közül közvetlen módon, a vonatkozó tartományok felsorolásával csupán egyetlen egy (Ti. Claudius Xenophon felirata33) utal a területi megosztásra. Az illyricumi vámkörzet területi tagolását már korábban is felvetették,34 és még J. de Laet is kénytelen volt elismerni, hogy ez alkalomszerően megtörténhetett,35 jóllehet alapvetıen eltérı elképzelése volt például az azonos idıszakra vonatkoztatható conductorok feliratainak értelmezésére nézve.36 Mindenesetre T. Iulius Saturninus azon feliratát37, mely conductor Illyrici utriusque et Ripae Thracicae címmel említi, talán

28 pl. ILS 1381, GÜNTHER 2008, 73-74, 108, ECK 1979, 119-122.: az augustusi Regio beosztástól eltérı területi felosztás; FRANCE 2001, 311-312, 332, 346 a vámkörzetek korabeli meghatározásának módjáról, a vámállomások elhelyezésének koncepcióiról, a vámkörzet-határok és a tartomány-határok kapcsolatáról 29 a procuratores XX hereditatiumra vonatkozóan: ECK 1999, 239; GÜNTHER 2008, 77-78. 30 PFLAUM 1960-61, III; 1058. 31 PFLAUM 1960-61, III; 1059. 32 PFLAUM 1960-61, III; 1065. 33 CIL III 7127. 34 NESSELHAUF 1939, 332. 35 LAET 1949, 241-242. 36 LAET 1949, 237-241. 37 AE 1928, 153; AE 1934, 107; EDH-HD026818.

69

könnyebb lenne szintén ebben az összefüggésben értelmezni, mint valamiféle archaizálást feltételezni a titulus megfogalmazásában.38

Anélkül, hogy mélyebb összefüggést feltételeznénk a publicum XX libertatis helyi szervezete, és a publicum portorium Illyrici belsı területi felosztása közt, meg kell állapítani, hogy a H.-G. Pflaum által rekonstruált két terület közül az egyik tartománylistája feltőnı hasonlóságot mutat a bélyegzınkön szereplı lista elsı, provinciákat felsoroló felével. Az egyetlen különbséget Moesia superior hiánya jelenti a bélyegzı felsorolásában. Az, hogy a bélyegzın szereplı felsorolás egy területileg kompakt egységet ír le, ami fogalmilag legközelebb Illyricumhoz áll, kétségtelen. Listánkat Illyricum különbözı definícióival39 összevetve, annak bizonyos sajátosságaira találhatunk a fenti analógiától eltérı gondolatmenetek mentén is lehetséges magyarázatokat. Ezek azonban szintén nem alkotnak koherens egészt, és nem világítanak meg minden részletet.

Dacia hiánya például önállóan is megokolható lenne, ha bélyegzınk szövegét a 106–112 közti idıszakra próbálnánk keltezni, amikor elvben elképzelhetı, hogy Pannonia kettéosztása már érvényesült, adminisztrációjának átalakítása megtörtént, de Dacia közigazgatása még nem állt fel teljes egészében, például még nem került kibıvítésre az adóbérlı-társaság hatásköre erre a területre. Azt, hogy Dacia helyzete lassabban szilárdult meg, talán az is alátámasztani látszik, hogy 118-ban Hadrianus még komolyan fontolgathatta a tartomány feladását, és a tartomány megszervezése csak a 117–118-as szarmata-roxolán háború lezárása után fejezıdött be.40

Hasonló módon kísérelhetnénk meg magyarázatot adni Moesia Inferior hiányára, ami például vámok szempontjából 100 körül a ripa Thraciae részét képezte, de valamikor Tarianus vagy Hadrianus alatt az illyricumi vámkörzet része lett.41 Moesia Superior hiánya viszont már nem magyarázható ilyen módon.

Bár Aquileia kulcs szerepe az illyricumi régió történetében, gazdaságában, közlekedési kapcsolataiban egyértelmő, számtalanszor hangsúlyozott tény, mégis, a közeli Concordia városának bevonása a körzetbe, és tulajdonképpen minden, közigazgatásilag Italia részét képezı terület megnevezése meglepı lehet az alapvetıen a Duna folyam által meghatározott térség42 vonatkozásában. Mind az adó és vámszervezetekre vonatkozó forrásaink jellegét, információ tartalmát, mind pedig az utóbb tárgyalt, Aquileia, és térsége, valamint Illyricum közt fennálló kapcsolatot remekül szemlélteti egy aquileiai felirat:43

38 LAET 1949, 234-235. 39 ALFÖLDY 2003 40 Eutrop. VIII, 6.2; PREMERSTEIN 1908, 3-9; TÓTH 1986, 50. 41 MIHAILESCU-BÎRLIBA 2006, 36. 42

APPIANOS Ill. 6. 43 A darab jelentıségére Hárshegyi Piroska hívta fel a figyelmemet.

70

Apollin[i] / Beleno / P(ublius) Aem(ilius) Eutyches / cond(uctor) VII[I]/ et XX rip(ae) / flum(inis) Da/nu(vi) p(ecunia) s(ua) v(otum) s(olvit)44

Az állító P. Aem. Eutyches egy bizonyos nyolcad és egy bizonyos huszad conductoraként nevezi meg magát a Duna folyam partjaira vonatkozóan. A nyolcadról ezesetben joggal feltételezi a szakirodalom, egy lentebb még ismertetésre kerülı, hasonló felirattal45 együtt, hogy az az illyricumi vám lehet.46 Mindenesetre maga a conductor nem érezte szükségesnek, hogy pontosabban definiálja hatáskörét ennek a votív emléknek a feliratán, a fennmaradt meghatározás pedig inkább csak egyszerősített kivonata a hivatalos formának. Összességében tehát számos részletre vonatkozóan találhatunk közeli, vagy távolabbi analógiákat, magyarázatokat, sok részletében más forrásokból is ismert logikák, összefüggések érvényesülnek. A területi lista egésze mégis – talán nem túlzás ezt állítani – nemcsak a publicum XX libertatis vonatkozásában újszerő.

Végezetül arról kell megemlékezni a területi lista kapcsán, hogy a tárgy keltezésével kapcsolatos egyetlen konkrét fogódzkodónak a két Pannonia említését tekinthetjük. Minden egyéb, a tárgy régészeti kontextusára, a szöveg egyéb részeire, és a bélyegzı közepén lévı „ábrázolás” ikonográfiai kapcsolataira vonatkozó okfejtésekhez nézetem szerint inkább spekulatív, mint objektív alapokat találhatunk.

3.3. A felirat záró karakterei

A szöveg végét alkotó öt karakter olvasata, feloldása jóval több problémát okozott a felirat többi részéhez viszonyítva. Az elsıdlegesen ANTLT formában olvasható részlet esetében végül ésszerőnek tőnt a másolásból fakadó szövegromlásra gondolni. Az AN III olvasatnak a korábbi („eredeti”) réteg kevés látható betőrészlete mindenesetre nem mond ennek ellent. Ugyancsak nem okoz problémát az elsı sorban látható két szám (XX, II) eltérı írásmódja az összevont felsı hastával, mivel az elsı sor többi betője is jóval kidolgozottabb a második sor betőinél.

Hasonló évszámmegjelöléshez, mint fentebb láthattuk, vám és bányabérlı conductorok feliratain találunk pontos analógiákat. Összesen négy feliratot idézhetünk jelenleg ebben a vonatkozásban, melyek közül kettı, szerencsés módon, a tárgyunkkal kapcsolatos funkcionális analógiák körébe is bevonható. A négy felirat rövid ismertetésre méltó: 1) CIL III p. 958 no. XXIII. (= RD 600) Alburnus Maior. Fa írótábla külsı

oldalába beégetett 7 soros felirat, rombusz alakú mezıben elrendezve, szövege:

44 EDH-HD009678; AE 1975, 413. 45 CIL III 4288. 46 FITZ 1993, 705.

71

T(iti) | Iuli(i) | Saturnin(i) | conduct(oris) | Illyr(ici) |5 ann(o) | VI 2) AE 1968, 423. Savaria. Bronz bélyegzı, 6 soros felirata:

C(aius) Tit(us) | Ant(onius) Pecu|liaris co|nd(uctor) vect(igalis) oc|t(avae) Pann(oniarum) II (duarum) |5 ann(o) XII

3) CIL III 1568.47 Ad Mediam. Egy a 18. sz. folyamán elveszett oltárkı felirata:

Herculi Augusto sacrum (vagy Victori) | Felix Iuli Saturnini c(onductoris) p(ublicii) p(ortorii) | t(ertiae) p(artis) ex priv(atis) stationis | Tsiernen(sis) IIII I(dibus) D(ecembribus) anno XI | Barbato et Regulo co(n)s(ulibus) | ex voto posuit

4) AE 1985, 774. Áyion Pnévma, márvány sírsztélé töredéke. Felirata:

Gamicu[s] | conduct[or] | an(nos) X | lib(ertus) Pont[ior(um)] | Nous C[---]

Egy ötödik feliratot szintén ebben az összefüggésben tart számon a szakirodalom,48 jóllehet egyértelmően tévesen, e téves értelmezés egészen a közelmúltig talált követıket.49 A CIL III 4288 (RIU 389) számon ismert brigetiói oltárkı feliratának vonatkozó része, ahogy ezt már a RIU lapjain Barkóczi László helyesen megjegyezte, cond(uctoris) (octavarum) ser(vus) | vil(icus) XX (hereditatium) tehát a ’VIII’ formában megjelenı szövegrész nem Iulius Proculus conductorságának éveire vagy aktuális évére vonatkozik. Ezt nemcsak az itt 2) számon ismertetett C. Tit. Ant. Peculiaris conductor bélyegzıjének szövege erısíti meg, de a brigetiói oltárkövet állító Primitivus egy másik felirata (RIU 575) is, ahol actor octavar(um)-ként szerepel.

Végezetül meg kell említeni a CIL II 5064 (= ILS 1462) számú feliratot is. Szövege a heidelbergi adatbázisban50 jelenleg is a „Socii | quinquagen(simae) | anni | Tenati Silvini | d(onum) d(ant)” formában szerepel. Kniep,51 majd De Laet52 is Tenatus Silvinus-ban a societas magisterét látta, aki az adott évben volt hivatalban. Kniep egy olyan gyakorlatot is feltételezett, hogy az éppen hivatalban lévı magister alapján tartotta számon az egyes éveket a societas. Ezzel az értelmezéssel kapcsolatban azonban legjobb esetben is kétségek merülhetnek fel,53

47 A feliratot L. Mihailescu-Bîrliba olvasata (MICHAILESCU-BÎRLIBA 2010) alapján idézem, a vonatkozó feliratok körébe is ezen az alapon vontam be. 48 CIL III 4288; ILS 1861; ROSTOVTZEFF 1902, 394, 506; LAET 1949, 237-238. 49 FRANCE 2001, 391. 50 EDH-HD 030536. 51 KNIEP 1896, 26. 52 LAET 1949, 287. 53 Többek közt U. Malmendier sem tartja kielégítıen bizonyítottnak az évenkénti magisterválasztás szokását, de ugyancsak „anni” formában idézi a feliaratot: MALMENDIER 2002, 262-263.

72

véleményem szerint teljesen jogosan teszi fel a kérdést F. Vittinghoff már 1953-ban,54 hogy valóban anni, vagy esetleg Anni Tenati Silvini-ként olvasandó a felirat.

J. France az évszámok iménti példákon látott feltüntetésének elsısorban kronológiai jelentıséget tulajdonít,55 kisebb teret enged a jogi vonatkozású következtetéseknek. Az ilyen keltezés mindenesetre biztosan jelezhette, hogy az adott bérlı (társaság) alávetette magát, és megfelelt a császári adminisztráció évenként esedékes ellenırzésének.56 Ezt az értelmezést elfogadhatónak, és feliratunk vonatkozásában is alkalmazhatónak látom anélkül, hogy a societates körébıl közvetlen analógiákat ismertünk volna korábban.

4. A KÖZPONTI FIGURA ÉRTELMEZÉSE, LEHETSÉGES ANALÓGIÁK

4.1. Az értelmezés fıbb elvi lehetıségei

A központi figura attribútumként értelmezhetı részletének hangsúlyozása talán arra utalhat, hogy a szöveghez hasonló módon, bizonyos mértékig a figura jelentésével is tisztában volt a bélyegzı másolója. Akár így volt, akár nem, a figura méretébıl, és használatából egy bélyegzı közepén logikusan következik az az elvárás, hogy egy jól felismerhetı, ikonszerő funkciót töltsön be a bélyegzı keletkezésének korában, kulturális környezetében.

Abból az alapfeltevésbıl kiindulva, hogy szöveg és figura valamilyen tematikus kapcsolatban állhatott, a szöveget követve érdemes áttekinteni a lehetséges alakokat.

Elvben gondolhatnánk az adónemhez, vagy az adóbérlı-társasághoz kapcsolódó geniusra, kérdéses azonban, hogy ezek rendelkeztek-e az ábrázolás ilyen szintjén felismerhetı, az általános genius-ábrázolásoktól megkülönböztethetı attribútumokkal.

Felmerülhet az a lehetıség, hogy valamilyen az adóbérléssel, adófizetéssel kapcsolatos fogalom megszemélyesítésérıl van szó, de ez esetben a lehetséges attribútumok (pl. mérleg, írótáblák, irattekercsek) valamelyikét kéne felismernünk a figura jobb oldalán lévı kerekded tárgyban.

Ugyancsak gondolhatnánk a szöveg területi felsorolása kapcsán valamilyen provincia, vagy régió perszonifikációjára, geniusára, de nemcsak az nem világos, hogy melyik az az egyetlen területi fogalom, ami a felsorolt egységeket összefoglalhatná, vagy képviselhetné, de egy ilyen területi jellegő genius vagy perszonifikáció attribútumainak bejáratott és közismert volta is kétséges.

54 VITTIGHOFF 1953, c 371. 55 Hasonló következtetést vonhatunk le L. Caecilius Jucundus egyes Pompeii várostól haszonbérletbe vett ügyletekkel kapcsolatos elszámolásait látván, ahol rendszeresen feltüntetésre került, a bérleti szerzıdés hanyadik évérıl van szó („anni primi”, etc.): ANDREAU 1974, 54-56. 56

FRANCE 2001, 391.

73

Sokkal harmonikusabb megoldást nyújt, ha a rabszolga-felszabadítás fogalomkörében keressük a megszemélyesített fogalmat. Libertas kezében a pileusszal beilleszthetı a sematikus ábrázolás kontúrjába. Bizonyos megkötésekkel értendı azonban ez is, hiszen feltételeznünk kell, hogy a szöveggel ellentétben a „figura” tükrözése nem történt meg a bélyegzı készítése során, vagy a már alig felismerhetı alak a másolás kapcsán „fordult meg”. Jelen állapotában magán a bélyegzın irányhelyesen, a lenyomatokon azonban csak tükrözve szerepelhetett Libertas alakja, ami azt eredményezte, hogy a pileus átkerült a bal kezébe. Ugyancsak feltételeznünk kell egy az éremképeken szinte elmaradhatatlan, irányhelyesen a bal kézben tartott sceptrum „felszívódását”.

Libertas és a pileus jelentésének közismertségéhez, napjainkig élı ikonográfiai hagyományaihoz nem fér kétség, a korszak éremképei közt is kellı gyakorisággal fordult elı ahhoz, hogy akár egy a bélyegzınkhöz hasonlóan elnagyolt ábrázolást is, megfelelı szöveg kíséretében, felismerhetınek tarthassunk.

4.2. Libertas alakja éremképeken – tipológiai, kronológiai vonatkozások

Mivel számos jól keltezhetı éremkép áll rendelkezésre, érdemesnek tőnik rögzíteni elnagyolt ábrázolásunk felismerhetı vonásait, majd ezekbıl kiindulva végezni el egy összehasonlítást a párhuzamként felhozható éremképekkel.

Álló alakunk jobb kezét felemeli, benne hangsúlyos attribútum, bal kezét nagy valószínőséggel leeresztve tartja. Ezen az oldalon elképzelhetı egy részben a másolás során elhagyott, részben pedig a test mellett leomló ruha szélével összevont másik attribútum jelenléte. A test bal oldalának kontúrja enyhén homorú, kissé megtörik, ennek alapján jobb lábra nehezedı, saját jobbja felé tekintı figurát feltételezhetünk (4. tábla a).

A fenti tulajdonságok rögzítése után több mint hetven álló Libertast mutató éremábrázolást hasonlítottam össze, melyek a keltezést tekintve Claudiustól Constantinusig terjedtek. A Claudius Gothicussal záródó idıszakon belül viszonylag rendszeresnek mondható az ilyen érmek kibocsátása. Az elızetesen rögzített ismérveknek elsı ízben Galba LIBERTAS PUBLICA köriratú éremsorozata felelt meg,57 ezt követıen Vespasianus néhány típusa,58 majd Nerva,59 Traianus,60 és Hadrianus61 alatt több megfelelı, többnyire szintén LIBERTAS PUBLICA köriratú érem került kibocsátásra. Ezt követıen Antoninus Pius, Commodus, Septimius Severus, Caracalla Libertast ábrázoló érmein a nıalak bal kezét felemelve tarja a sceptrumot. Ez az elrendezés elsıként Hadrianus 134-138

57 RIC 22, 73, 237-238, 275, 294, 309-310, 327-328, 347, 349, 366-367, 372, 387-389, 423, 442, 445. 58 RIC 267, 290, 429, 474, 492. 59 RIC 7, 19, 31, 43, 64, 65, 86, 87, 100, 106. 60 RIC 123, 124, BMC 49. 61 RIC 92, 128, 175. keltezésük 119-122, illetve 125.

74

közt Roma városában vert asán jelenik meg,62 a korábbi testtartás ezután már csak Elagabalus több éremtípusán63 köszön vissza (5. tábla).

Anélkül, hogy messzebbmenı következtetéseket akarnánk levonni az ismertetett adatokból, nem túlzás némi tendenciát felfedezni abban, hogy a leginkább párhuzamba vonható ábrázolások, ha nem is kizárólagosan, de fıként a Nervától Hadrianusig terjedı idıszakra keltezhetıek. Ugyancsak figyelemre méltó lehet az a finom ikonográfiai változás, ami valamikor 125 és 134 között történt Libertas vonatkozásában.

Libertas ábrázolásainak Galba által bevezetett új típusai közül épp a (rendezıi) bal felé nézı, álló, jobbjában pileust, baljában vindictát vagy sceptrumot tartó változat lett a császárkor folyamán a legkedveltebb.64 Jelentısebb változás következett be Elagabalus alatt, akinél megjelenik a bal kezében bıségszarut tartó változat, ami III. Gordianus idejére Libertas és Liberalitas teljes kölcsönös felcserélhetıségéig vezetett (pl. LIBERALITAS AUG körirattal Libertas éremkép).65

4.3. Libertas jelentései a propaganda nyelvén

Libertas megjelenése a propagandában az esetek jelentékeny részében az elızı uralkodó despotikus hatalma alóli felszabadulást volt hivatott hirdetni, ebbe az összefüggésbe hozható többek közt Galba, Nerva és Severus Alexander éremsorozata is.66 Nem kevésbé figyelemre méltóak azonban egyéb interpretációs lehetıségek67 sem, melyek közül három konkrét példa külön is érdemel pár szót.

Caligula 39 és 41 között veretett egyes quadransainak elılapján pileus, hátlapján az RCC rövidítés olvasható,68 melyet a ma általánosan elfogadott vélemény szerint remissa ducentesima formában lehet feloldani.69 Az éremkibocsátás ezúttal a centesima rerum venalium adónemre vonatkozik, a fizetendı 0,5 százalék elengedésének propagandisztikus kiaknázását célozta.

Galba több érmét, köztük néhány Libertas Augustát ábrázolót70 a quadragesima Galliarum vámjának eltörlésével hozták összefüggésbe a feliratok (r(emissa) XL, XXXX remissa, quadragensuma remissa, quadragensumae remissae) alapján. Mivel a Galliarum jelzı egyik változatnál sem szerepel az érmeken, legalábbis kétséges vagy nehezen bizonyítható, hogy az elengedett negyvened valóban a galliai vám lehetett.71

62 RIC 818. 63 RIC 106, 107, 109, 357, 358. 64 VOLKOMMER 1992, 283. 65 VOLKOMMER 1992, 283. 66 VOLKOMMER 1992, 283. 67 VOLKOMMER 1992, 284. 68 RIC 39, 45, 52. 69 GÜNTHER 2008, 130-132. 70 RIC I2 293, 296, 327, 438-441. 71 FRANCE 2001, 380-381.

75

213-ban az elızı évi constitutio Antoniniana, vagyis a római polgárjog kiterjesztése a birodalom valamennyi szabad lakosára szolgáltatott apropót Caracallának egy Libertast ábrázoló éremsorozat72 kibocsátásához.

A fenti három eset jól szemlélteti, hogy a leginkább magától értetıdı mellett még milyen változatos szálakon kapcsolódhatott Libertas alakja és a pileus az adózás, illetve a polgárjog elnyerésének fogalomköréhez.

5. A BÉLYEGZİ ÉS BÉLYEGZİ-MÁSOLAT HASZNÁLATA , RENDELTETÉSE Tárgyunk rendeltetésének pontosabb meghatározásához, a használat módjának rekonstruálásához három fı szempontot szükséges együttesen figyelembe vennünk: a tárgy technikai sajátságait (5.1.), a bélyegzı formai analógiáit, legyenek azok bélyegzık vagy bélyeglenyomatok (5.2.), valamint a szöveg tartalmához felhozható párhuzamokat (5.3.). A három szempont szerint egyaránt, maradéktalanul megfeleltethetı párhuzamok lennének ideálisak, ilyenekkel azonban nem rendelkezünk, ezért a szempontokat külön-külön is érdemes megvizsgálni.

5.1. A tárgy technikai sajátságai

Elsı megközelítésben magát a bélyegzıt kell pontosabban szemügyre vennünk, és már ebben a fázisban meg kell különböztetnünk az eredeti bélyegzıre, és magára a fennmaradt másolatra vonatkozó információkat. Eredeti és másolat rendeltetése, használatának módja nem feltétlenül azonos.

A bélyegzı-másolat egy vastag, viszonylag nagy felülető bronz tárcsából áll, egyik oldalán kör átmetszető hurkákból kialakított, plasztikusan kiemelkedı mintázattal, másik oldalán masszív, ám félkész nyélcsonkkal, mely az eredeti elgondolás szerint talán fanyél rögzítésére lett volna alkalmas. A külön rögzített fanyél, a vastag, nagytömegő fémtest és a kör keresztmetszető tagokból kialakított mintázat akár recens analógiák alapján is leginkább az égetı-bélyegzık körébe sorolhatja tárgyunkat. A külön darabból álló nyél lehetıvé tette a forró bélyegzıvel történı munkát, a vastag fémtest alkalmas volt arra, hogy jobban megtartsa, és egyenletesen adja le a felvett hıt, a betők, a mintázat kör keresztmetszete pedig alapvetıen alkalmatlan lágy anyagba történı bélyegzésre, mert a bélyegzı kiemelésekor zavaró sorjákat okoz. Pontosítani kell az égetı-bélyegzı fogalmát is, itt elsısorban fa vagy bır felületére felvitt, finomabb, részletesebb minta kialakítására szolgáló eszközre gondolok, nem pedig élı állatok billogozására, vagy hordók megjelölésére. Utóbbi célokra sokkal inkább a leletanyagból birodalom-szerte jól ismert vasbélyegzık szolgálhattak (Brenneisen).73 A római kori billogokra vonatkozó szórványos adataink74 és a néprajzi analógiák75 alapján egyaránt úgy

72 RIC 209a, 498a 73 DERINGER 1965; MARLIÈRE 2001, 187; MARLIÈRE 2002, 102-104. BAUER 2009, 27-28. 74

KLUMBACH 1952; DÖLGER 1932; SWOBODA 1964, 104, Taf. XXVI.1.

76

tőnik, hogy erre a célra jóval egyszerőbb, könnyebben felismerhetı mintákat használtak, melyeket talán szintén inkább vas bélyegzıvel égettek be. A vaseszközök közt hasonlóságot mutatnak még a bélyeg – nem feltétlenül forró állapotban történı – beütésére (fa vagy fém felületre) készített bélyegzık, de itt is merülnek fel fontos különbségek: a bélyegzı mintázatának lehetıség szerint élesnek, szögletes profilúnak kell lennie, és a bélyegzı szárán megfigyelhetı a kalapálás okozta deformáció.76

Az értelmezés szempontjából külön nehézséget okoz, hogy bélyegzı-másolatunk félkésznek tőnik, kétséges, hogy valaha is rendeltetésszerően használatba vették. Erre utal a nyélcsonk kialakítatlan volta, a tárcsa oldalán megfigyelhetı sorják, de a betők, és a teljes bélyegzı-felület egyenetlen volta is. Lényegében tehát inkább egy szándék szerinti, mint egy valós rendeltetés körvonalazására tettünk kísérletet.

Kevesebb támpontunk, de ugyanakkor kevesebb kétségünk is lehet az eredeti, a másolat alapjául szolgáló bélyegzı funkcionális voltával kapcsolatban. Viszonylag értelmetlennek tőnne egy gyakorlati jelentıséggel nem bíró bélyegzı lemásolásába ennyi energiát és nyersanyagot fektetni. A kevés hően átörökített részlet alapján látható, hogy az eredeti tárgy egy jóval részletesebben, pontosabban kidolgozott bélyegzı, melynek mintázata a másolaténál alacsonyabb, a felületbıl kevésbé kiemelkedı, ugyanakkor a központi figura belsı részleteit mintha plasztikus, relief-szerő lenyomat képezéséhez alakították volna ki (4. tábla a). Ezekbıl a tulajdonságokból lágy anyagba (pl. viasz, agyag vagy ólom) történı pecsételésre következtethetünk. E következtetés egyrészrıl zavarba ejtı, mivel elsı megközelítésben viszonylag távolinak tőnnek az analógiaként felhozható, hasonló mérető és rendeltetéső pecsétlık,77 másrészrıl könnyen elképzelhetıvé tenné a bélyegzı lemásolását akár illetéktelen személyek által is. Amennyiben az eredeti bélyegzı mégsem lágy anyagban képzett plasztikus lenyomatok céljára szolgált, a másolat elkészítéséhez akkor is feltétlenül szükség volt egy ilyen lenyomat elkészítésére, de a magam részérıl hajlanék arra, hogy az eredeti darab használatát lágy anyagon feltételezzem, ami a szöveg tartalmát is figyelembe véve leginkább viasz pecsételését jelentheti.

5.2. Formai analógiák

5.2.1. Bélyegzık

A fentebb ismertetett technikai sajátságok mellett egy sor szembeötlı formai tulajdonság mentén kereshetünk párhuzamokat tárgyunkhoz. Ezek nagyjából így foglalhatóak össze: viszonylag nagymérető (8,4–8,7 cm átmérı), kerek bélyegzı, a

75 Pl. TÁRKÁNY SZŐCS 1965, SZENTI–BICSÉRDY 1998. 76 DERINGER 1965, 218; MARLIÈRE 2002, 103-105. 77 v.ö. 5.2.1.

77

felületbıl (erısen) kiemelkedı betőkkel, mintázata többsoros (körbefutó) szövegbıl és ezt kiegészítı (központi) ikonszerő ábrázolásból áll.

Ezeknek a kritériumoknak megfelelı tárgy a pannoniai anyagban eddigi tudomásom szerint nem fordul elı. Legközelebb a tartalmilag is párhuzamba vonható, már fentebb említett savariai bélyegzı (AE 1968, 423. C. Tit. Ant. Peculiaris conductor bélyegzıje) áll, ez is egy kerek bronz bélyegzı, átmérıje 8,4–8,6 cm. Fontos különbség azonban, hogy az egész mintázat jóval kevésbé ugrik ki a felületbıl, és a bronz tárcsa is jóval vékonyabb. A betők kidolgozottabbak, szögletes profilúak, a készítés menete szemlátomást más lehetett. Ezek alapján a savariai bélyegzı inkább a tárgyunkhoz modellként szolgáló eredetire hasonlít. Emellett kevésbé tőnik fontos különbségnek, hogy a szöveg vízszintes sorokba rendezett, nem körbefutó, és hogy nem egészíti ki ábrázolás.78

Kisebb, szögletes alakú, kiugró mintázatú bronz bélyegzık a pannoniai anyagban, sıt Aquincumban is elıfordulnak, a római világban viszonylag elterjedt tárgycsoport tagjaihoz hasonlóan itt is névbélyegzıkrıl van szó.79

Az általában signacula névvel illetett tárgycsoport több szempontból is figyelmet érdemel, egyrészt ezek között a bronz bélyegzık között találunk olyan tárgyakat, melyek a fentebbi formai kritériumok közül többnek is megfelelnek, másrészt a signaculumok lehetséges rendeltetésével kapcsolatban is bıséges szakirodalom született.

Franca Taglietti egy sor nagymérető (7–8 cm átm.) kerek bronz bélyegzıt közöl,80 melyek a felületbıl kiálló betőkbıl, körbefutó kétsoros feliratot mutatnak, középmezıjüket pedig szintén a felirat része, illetve egyszerő szimbólumok töltik ki. A hasonlóságok azonban ennyiben ki is merülnek, a bélyegzık fogója a bélyegzı testével egybeöntött győrő, ami kizárja a hevített használatot. A bélyegzık teste mindig relatíve vékony. Szövegük igen egyszerő, többnyire csak személynévre szorítkozik, amit azonban gyakran többször ismételnek, esetleg görög írásmódban. A néven kívül Ostia városát, illetve egy esetben a consulokat tüntetik fel.81 A szerzı az összegyőjtött anyagot jogosan hozza összefüggésbe tégla és amphora bélyegekkel.82

Az elıbbiekhez hasonló felépítéső és esetenként hasonló mérető, de eltérı, többnyire négyszögletes alakú bélyegzıket szép számmal találhatunk birodalomszerte.83 Ezeket már a bélyegzık anyagán, méretén túlmenıen csak a betők erısen kiemelkedı volta szempontjából tekinthetjük analógiáknak.

78 BUÓCZ 1967, 36; BUÓCZ 1969; MÓCSY 1969, 348; FITZ 1970, 153; HAINZMANN –VISY 1991, 164, Kat. 287; FITZ 1993, 729-730; TÓTH 1998, 25-26; FACSÁDY–ZSIDI 2001, 113, Kat. 175; TÓTH 2011, 273. 79 HAINZMANN –VISY 1991, 64-65, Kat. 6-9; TitAq 1422. 80 TAGLIETTI 1994, 162-167. 81 TAGLIETTI 1994, 161. 82 TAGLIETTI 1994, 157-161, 167-170, 172-178. 83 Pl. FEUGÈRE–MAUNÉ 2005; LORETI 1994; RAMALLO ASENSIO 2006.

78

Ugyanakkor a rendeltetésükkel kapcsolatos megerısített adatok és feltételezések bizonyos fokig mérvadóak lehetnek tárgyunk szempontjából is. A Taglietti által ismertetett anyag jól igazolja a bronz bélyegzık használatát téglák bélyegzéséhez, a formai, tartalmi kapcsolatok az amphorabélyegekig is kiterjednek. A signacula funkciójának kérdését általánosságban nyitottnak látja, amellett, hogy a puha anyagra történı bélyegzés a technikai sajátságok miatt egyértelmő. A lágy anyag gyakran lehetett romlandó, auctoradat és tárgyi lelet is igazolja például a kenyér bélyegzésének szokását.84 A kereskedelemben betöltött szerep mellett nyilvánvalóan szolgálhattak egyes javak elıállítójának, illetve tulajdonosának feltüntetésére is.85

Ersilia Loreti is többféle rendeltetést lát elképzelhetınek a signaculumokkal kapcsolatban. Az agyagra (kerámia, tégla) történı bélyegzés mellett ı is a romlandó anyagú áruk jelentıségét hangsúlyozza, ami érthetı is, hiszen az általa közölt anyag egyik darabja azonos a régóta ismert pompejii kenyérbélyeggel.86

Michel Feugère és Stéphane Mauné egy új lelet kapcsán győjtötte össze, és értékelte újra Gallia Narbonensis bronz bélyegzıit.87 A tárgycsoporttal kapcsolatban korábban felmerült, illetve részben igazolt funkciók (tégla-, amphora-, kenyérbélyegzés) kritikus áttekintése, a tárgyak lelıhelyének és névtani anyagának alaposabb vizsgálat egyaránt arra sarkalta a szerzıket, hogy a signacula rendeltetését továbbra is a gazdaság világában keressék. A hasonló bélyegzıkrıl készített, gyenge minıségő, alig olvasható öntött ólom másolatok sorozatát kétségkívül jogosan vonták be az értelmezés kérdéskörébe.88 A végeredmény mégis két különálló hipotézis, Feugère a bélyegzık kereskedelmi használata mellett teszi le a voksot, véleménye szerint bizonyos (romlandó anyagú) mezıgazdasági és ipari termékek jelzésére szolgáltak, melyek eredetének és vámmentességének igazolása volt a cél.89 Mauné gyakorlatias ellenvetéseket fogalmaz meg az elmélettel szemben. Véleménye szerint írott dokumentumokon, írótáblákon használták ezeket a bélyegzıket, például földek tulajdonba adásával, adók, vagy vámok befizetésének igazolásával kapcsolatban.90

Stéphane Mauné felvetése még akkor is további vizsgálatot érdemel, ha közben nem felejtkezünk meg arról, hogy az általa közölt darabok éppúgy alkalmatlanok felhevített használatra, mint a többi, eddig felsorakoztatott formai analógia. Egy sor írótáblán fennmaradt, égetett bélyeg lenyomatról ugyan nem tudjuk pontosan, milyen bélyegzıvel készültek, mégis közelebb visznek Mauné elméletének megtámogatásához, és az aquincumi darab értelmezéséhez.

84 Plin. N.H. 33, 26; CIL X, 8058,18; LORETI 1994, 647, 652. 85

TAGLIETTI 1994, 161. 86 LORETI 1994, 646-647, 652. 87 FEUGÈRE–MAUNÉ 2005. 88 FEUGÈRE–MAUNÉ 2005, 441-443. 89 FEUGÈRE–MAUNÉ 2005, 449-452. 90 FEUGÈRE–MAUNÉ 2005, 452.

79

5.2.2. Égetett bélyeg lenyomatok fa írótáblákon

Az eddig általam megismert összesen 9 darab ilyen égetett bélyeggel ellátott írótábla közül az egyik legrégebb óta ismert darab fıbb adatait már fentebb láthattuk:

1) CIL III p. 958 no. XXIII. (RD 600) Verespatak (Alburnus Maior).91 Töredékes fa írótábla (stylustábla) (166 x 112 mm), diptychon egyik táblája,

vagy triptychon külsı táblája lehetett. A táblák összerögzítésére szolgáló furatok közül egy, a belsı oldal elrendezése szerint az alsó perem közepénél lévı furat látható, a felsı perem letört. A belsı oldalt viaszos felülettel alakították ki, a második megmaradt sorban egy név olvasható: (Aur(elio) P[a]rthenio). A belsı, eredetileg viaszos felület jobb alsó sarkánál kerek mélyedés látható, átmérıje cca. 22 mm, ez eredetileg egy viaszpecsét befogadására szolgálhatott. Talán hasonló mélyedés töredéke látható az átellenes sarok közelében is, de ennek átmérıje kisebb, legfeljebb 15 mm lehetett. A tábla külsı oldalába nagymérető (cca. 78 x 41–42 mm), rombusz alakú, keretelt bélyegzı lenyomatát égették, mely 7 soros feliratot visel:

T(iti) | Iuli(i) | Saturnin(i) | conduct(oris) | Illyr(ici) |5 ann(o) | VI

2) CIL III p. 958 no. XXIV. Verespatak (Alburnus Maior)92 Töredékes, mára elveszett fa írótábla (stylustábla), melynek eredetileg nagyobb,

jobb oldali része volt meg. Egyik oldala volt viaszos felülettel kialakítva. Több írótábla összerögzítésére utaló furatot a leírások nem említenek, illetve a CIL-ben megjelent rajz nem ábrázol. Az utóbbi rajz szerint a viaszos felület 3 részre volt osztva, vagy azt középen pecsételésre szolgáló sáv szakította meg, ahol a kétsoros felirat látható. Az utolsó, még autopszián alapuló leírást Hirschfeld adja, ı utal a Cipariu kanonok birtokában lévı táblák leromlott állapotára, talán ezzel magyarázható, hogy leírásában a felirat a tábla jobb alsó részére kerül, talán eddigre elveszett a táblatöredék alsó harmada. A feliratról Hirschfeld kivételével nem állítja senki, hogy bélyeglenyomat lenne. A bélyeg égetett voltáról Hirschfeld sem szól, így a tárgy idesorolása kétséges. A szöveg formátuma (litterae quadratae több ligatúrával) mindenesetre bélyegre utal. A szöveg olvasata, feloldása szintén kétséges, mert Hirschfeld ugyan pontosítja a betők elosztására vonatkozó információt, új feloldást azonban nem ad. A továbbiakban mindenütt a CIL-ben megjelent tagolást vették alapul, egyébként bıséges vita alakult ki a TR P rövidítés értelmezésével kapcsolatban.93 Abban mindenesetre egységes a szakirodalom, hogy feliratunkat a publicum portorium Illyrici adminisztrációjával hozza kapcsolatba. A felirat (IDR alapján): 91 További irodalmak: CAGNAT 1882, 22; LAET 1949, 181, 200, 228, 234, 386; PFLAUM 1960-61, 435; IDR, 54, Fig. 122, 123; NOESKE 1977, 412-413. 92 További irodalmak: ACKNER 1856, 158; HIRSCHFELD 1874, 427; IDR 55; NOESKE 1977, 413-414. 93 Korábbi irodalmakkal: LAET 1949, 238.

80

[- - - V]erani t(e)r(tiae) p(artis)? / [- - -]o Vind(ius) Var(o)? A szöveg Hirschfeld szerinti beosztása:

[- - -]ERANITRP / [- - -]O VI NDV AR

3) AE 1935, 30. (EDH-HD023101) London (Londinium).94 Csaknem ép fa írótábla (stylustábla) (152 x 105 mm), diptychon egyik táblája

vagy triptychon külsı táblája. A táblák összeillesztésére szolgáló egyik furat jól látható, a két hosszabb oldal közepénél kisebb bevágás is megfigyelhetı, ami szintén több tábla lezárására utal. Az írótábla belsı oldala eredetileg viaszos felülettel volt kialakítva, felirat nem maradt fenn rajta. Jobb alsó sarkánál furat látható, mely nem ér át a tábla külsı oldaláig, körülötte pedig cca. 22 mm átmérıjő kör van bevésve. A kör talán az 1. sz. darabnál látott mélyedés kialakítására szolgált volna, mely pecsét befogadására alkalmas. A tábla külsı oldala sima, itt középen 63 mm átmérıjő kerek, keretelt bélyegzı beégetett lenyomata látható. A bélyeg szövege egy körbefutó, és az ezt követı, középen egymás alá helyezett két egyenes sorból áll:

dederunt proc(uratori) Aug(usti) || Brit(anniae) | prov(inciae)

A felirat eddig egységesen a Proc(uratores) Aug(usti) dederunt // Brit(anniae) / prov(inciae) feloldással szerepelt a szakirodalomban, ez azonban nézetem szerint revízióra szorul: A körbefutó sort nem feltétlenül szükséges a ‘proc’ rövidítésnél kezdeni, amennyiben a dederunt az elsı szó, nem szakad meg a tisztség pontos megnevezéséhez tartozó szavak sorozata. A latin nyelvben minden igealak magába foglalja az alanyt,95 tehát a külön alany kitételére nincs feltétlenül szükség. Ebbıl az is következik, hogy a dederunttal nem feltétlenül szükséges egyeztetnünk a procuratort vagy procuratorokat, mint alanyt, a feliraton szereplı személy vagy személyek nem feltétlenül alanyai a cselekménynek. A procurator Augusti provinciae Britanniae tisztséget egyszerre csak egy személy töltötte be,96 az alá beosztott iunior procuratorokkal, illetve egyes adóügyekért felelıs procuratorokkal csoportot alkotva kérdéses, hogy hogyan nevezték volna ıket, illetve milyen testületi intézkedéseket foganatosítottak. Elképzelhetınek tőnik, hogy a dederunt igealak az aiunt, dicunt, tradunt, ferunt, narrant alakokhoz hasonlóan általános alanyt fejez ki,97 és így végképp szükségtelen egyeztetni vele a procuratort. Az így

94 További irodalmak: RIB 2443.2., SMITH 1935, 95, pl. XXX; COLLINGWOOD 1936, 265, No. 5.; BRAILSFORD 1951, 48, No. 5. fig 22.5; MARRIFIELD 1965, 42, pl. 7; PAINTER 1967, 104-105, No. 7; COLLINGWOOD–RICHMOND 1969, 317, fig 109a; MARSDEN 1975, 69; WRIGHT 1985, 194-196. 95 ERNOUT–THOMAS 1964, 143, § 169. Az új olvasat nyelvi vonatkozásaiban Barta Andrea volt segítségemre. 96 FRERE 1978, 226-229. 97 ERNOUT–THOMAS 1964, 145, § 170,b.

81

kapott új olvasatot egyféle „érkeztetésként” értelmezhetjük, vagyis „(ez az irat) átadásra került a procurator Augusti Britanniae provinciae-nak”.98 4) RIB 2443.1. London (Londinium)99

Ép fa írótábla (stylustábla) (183 x 101 mm), mely diptychonhoz tartozott, vagy triptychon külsı táblája, egyik oldalán viasz írófelület számára bemélyítve. A viaszos felület feliratából semmi nem maradt meg. A táblák összerögzítésére szolgáló furatok, illetve az átkötés helyét jelzı bemélyedések jól láthatók. A külsı, sima oldalon téglalap alakú, keret nélküli bélyeg van beégetve (hossza cca. 60 mm):

Cn(aeus) [N](i)p(ius) P(…)

A RIB-ben megjelent olvasat lényegében csak javaslat. A bélyeg retrográd betősort ad, a második bető kivételével, ez fordítva sikerült. 5) Bardon Mill (Vindolanda) (Inv. 88.868.)100

Fa írótábla (stylustábla) kisebb töredéke, külsı oldalán égetett bélyeg részlete. A töredék kicsinysége miatt nem értelmezhetı. 6) AE 1996, 1135. (EDH-HD050336) Windisch (Vindonissa)101

Fa írótábla (stylustábla, “einfaches Aussentäfelchen”, Speidel A1 típus) töredéke, felsı fele (103 x 47 mm). Külsı oldala sima, a belsı peremek között bemélyített, eredetileg viaszos írófelülettel. A perem két oldalon ép, az egyik hosszú oldalon hiányos, az egyik rövid oldalon csak maradványai vannak meg. A külsı oldalon egyazon, félhold alakú, keretelt bélyegzı (átm: cca. 50,5 mm) lenyomata egymás mellé kétszer beégetve. A bélyegzı (két lenyomatból kikövetkeztethetı) felirata:

Pr(ivatum) vagy Pr(aetorio) C(oloniae) C(laudiae) A(rae) A(grippinensium)102

7) AE 1995, 1032. (EDH-HD050854) Marseille (Massilia)103

Csaknem ép fa írótábla (stylustábla) (150 x 100 mm), felsı két sarkánál kisebb hiány, alul középen a tábla margóján átmenı furat. Belsı oldala a viasz írófelület számára enyhén bemélyítve, kurzív írás látható nyomát nem viseli magán. A felsı szélen mutatkozó hiányokból több tábla összerögzítésére utaló furatra nem lehet 98 Az írótábla új olvasatának fényében a RIB 2485. szám alatt közölt tégla bélyegei is revízióra szorulnak, mivel itt is mindenhol procuratores szerepel a feloldásban. 99 További irodalmak: WRIGHT–HASSALL–TOMLIN 1976, 388, no. 44; DENNIS 1978, 400, No. IV, fig. 184. 100 BIRLEY 1993, 15, Pl. XXIII. 101 SPEIDEL 1996, 232-233, Nr.65bis, FELLMANN 2009, 116, 119, 181, Nr. 1202; HINTERMANN 2012, 73, Abb. 4. 102 Olvasat FELLMANN 2009 nyomán, Speidel olvasata: r(ei) p(ublicae) c(oloniae) C(laudiae) a(rae) A(grippinensium). 103 FRANCE–HESNARD 1995; FRANCE 2001, 44-46. Kat. 8., Pl. 1.

82

egyértelmően következtetni. Külsı oldalán kereteletlen beégetett bélyeg (mérete: cca. 114,5 x 15 mm), felirata:

XL (quadragesima) Gall(iarum) st(atio) Mass(iliensis)104 8) AE 1999, 1013. (EDH-HD048431) Marseille (Massilia)105

Töredékes fa írótábla (stylustábla) az elıbbivel azonos lelıhelyrıl, kontextusból. Csak két kisebb, illeszkedı töredéke maradt fenn. Külsı oldala sima, a belsı peremek között bemélyített, eredetileg viaszos írófelülettel. A külsı oldal közepén beégetett bélyeg, melynek hozzávetıleg fele maradt fenn. A bélyeg téglalap alakú, keretelt mezıben két szövegsort tartalmaz:

[Vectig]al ++ vacat + L (quinquagesimae?) / [terre]s� (tre) ma� rit(imumque)

9) AE 1999, 1019. (EDH-HD048433) Toulon (Telo Martius)106 Csaknem ép fa írótábla (stylustábla) (119 x 97 mm) Másik táblával történı

összerögzítésre szolgáló furatnak nincs nyoma. Belsı oldalán viasz írófelület számára bemélyített mezı, külsı oldalán középen 62 mm átmérıjő, kör alakú, keretelt bélyegzı beégetett lenyomata. A bélyeg közepén négyzet alakú szöveg nélküli mezı, mely megszakítja a hat vízszintesen futó szövegsor közül a harmadikat és negyediket. A bélyegzı felirata:

Olympi / Auggg(ustorum) [n]/nn(ostrorum) v[er]/nae dispensato/ris f(isci) k(astrensis)

Az itt felsorakoztatott tárgycsoport átfogó elemzése, értelmezése korábban nem történt meg, értelmezési kísérletek az egyes darabok közléséhez kapcsolódóan történtek. A relatíve legteljesebb áttekintésre J. France-nak volt lehetısége, aki nemcsak publikálta a 7, 8, 9. sz. darabokat, de ismerte az 1, 2, 3. számúakat is. France részletes értelmezést ad a 7. számú, marseille-i darab használatához,107 mellyel kapcsolatban azt tartja legvalószínőbbnek, hogy a vámállomás egyik tisztviselıjének használati tárgya volt ez az írótábla, mely a beégetett bélyegzı segítségével egyben a táblát használó személy „hivatalos” voltát, a vámállomáshoz tartozását is igazolta. Beilleszthetınek látja ebbe az értelmezésbe a verespataki, 1. sz., és a londoni, 3. sz. darabot is, az utóbbi felirata szerinte azt jelzi, hogy a személy, akinek ezt az írótáblát adták a procuratorok, a nevükben hivatalosan járhat el.108 Hasonló módon értelmezi a 9. sz. touloni darabot, nem hallgatva el azt a különbséget sem, hogy míg a marseille-i darabon csak a vámállomás neve szerepel,

104 Olvasat FRANCE 2001, 44. alapján. 105 FRANCE 1999A, 105-108. A publikációból sajnos sem a tárgy, sem a bélyeg lenyomat méretei nem derülnek ki. 106

FRANCE 1999B. 107 FRANCE–HESNARD 1995, 88-90. 108 FRANCE–HESNARD 1995, 89-90.

83

addig Toulonban megnevezésre kerül a dispensator fisci castrensis tisztséget betöltı Olympus is.109 Jérôme France értelmezésének kiindulópontját minden esetben az jelenti, hogy az írótáblák külsı oldalába égetett bélyegzık valamiféle tulajdonjelzésre szolgálnak,110 és ebben az összefüggésben válik jelentıssé azon állítása, miszerint a beégetett bélyegek minden esetben szóló, tehát nem másik táblával vagy táblákkal összerögzítve használt írótáblákon fordulnak elı.111 Ezekrıl a ritkább önálló táblákról könnyebben tudja feltételezni, hogy személyes használati tárgyak voltak,112 nem pedig okiratok, vagy levelek. A France által idézett anyagba beletartozik C. Tit. Ant. Peculiaris savariai bronz bélyegzıje is, mellyel kapcsolatban felveti, hogy esetleg szintén írótáblák külsejébe égetett bélyegekhez használhatták.113

Michael Alexander Speidel rövid kommentárt ad a 6. sz., vindonissai darabhoz. İ szintén a tulajdonjelzés gondolatából indul ki, ebben az összefüggésben látja értelmezhetınek az 1. sz., verespataki, és a 7. sz., marseille-i darabot. France-hoz hasonlóan a 3. sz., londoni darabot mint a procuratorok által rendelkezésre bocsátott eszközt értelmezi, a vindonissai tábla bélyegét pedig a r(ei) p(ublicae) c(oloniae) C(laudiae) a(rae) A(grippinensium) olvasattal a város tulajdonjelzésének látja. Röviden arra is kitér, hogy a korábban ismertté vált, és értelmezhetı szövegő bélyegek mind vámügyekkel, gazdasági tisztségviselıkkel kapcsolatosak.114 A kilenc felsorolt írótáblát gyorsan áttekintve láthatjuk, hogy a beégetett bélyegek minden esetben vastagabb típusú, ún. stylustáblák külsı oldalán fordulnak elı. Mára nagy számban, elsısorban Vindolandából ismertek az ún. levéltáblák (leaf tablets), ezeken azonban sosem fordul elı égetett bélyeg.

Jérôme France állításával ellentétben nagyon úgy tőnik, hogy egy lapból és több lapból álló dokumentumokon egyaránt találunk ilyen bélyegeket. Egyértelmően többlapos a 3. és 4. sz., londoni darab, valószínőleg többlapos az 1. sz., verespataki darab, sıt én még a 7. sz., Marseille-i darab esetén sem zárnám ki egyértelmően ezt a lehetıséget. A további öt darabnál is inkább csak bizonytalan, hány lapból is állt az eredeti dokumentum, de a 2. és 9. sz. darabok esetében komolyabb esélye van annak, hogy eredetileg is szóló táblák voltak.

Bár az égetett bélyeggel ellátott írótáblák több esetben egyértelmően egynél több oldalas dokumentumok részei, a 61. évi senatus consultum Neronianum

109 FRANCE 1999B, 276. 110 FRANCE–HESNARD 1995, 89, FRANCE 1999B, 276. 111 FRANCE–HESNARD 1995, 82; FRANCE 1999B, 272; FRANCE 2001, 45-46. 112 FRANCE–HESNARD 1995, 89-90; FRANCE 1999B, 276. A szóló táblák ritkaságával kapcsolatban talán nem mellékes, hogy Robert Marichal csupán egyetlen ilyen darabról tesz említést: MARICHAL

1992, 172. 113 FRANCE–HESNARD 1995, 83, 19. jp. 114 SPEIDEL 1996, 232-233.

84

elvárásainak megfelelı hitelesítési eljárás115 nyomai az eddig ismert példányokon hiányoznak.

Az elıírás relevanciáját írótábláink keletkezésének helyén és idejében jól mutatják többek közt a katonai diplomák, melyek fennmaradt példányai ugyan bronzból készültek, de formailag szabályos diptychonok, a tanúk pecsétjeinek sorozatával lezárva, a két tábla belsı részén átfőzött szalag sosem maradt el.116 A verespataki táblák nagyobb, szerzıdéseket tartalmazó részénél ugyancsak jól nyomon követhetı a s. c. Neronianum szerinti eljárás nyomai.117

Ahhoz kellı számú és megfelelı elrendezéső furat maradt fenn a beégetett bélyeggel ellátott írótáblákon, hogy ezekbıl több tábla összerögzítésére következtessünk. A kettıs dokumentumok belsı szövegét lezáró, és utóbb tanúk által lepecsételt szalag (linum) átfőzésére szolgáló, általában a táblák szélétıl beljebb elhelyezkedı két furat mégis hiányzik ezeknél a tábláknál (1, 2, 3, 4, 7. sz. darabok). Más esetekben a tábla töredékes volta nem enged ebben a vonatkozásban egyértelmő következtetést levonni (5, 6, 8, 9. sz. darabok). Bár a belsı szöveg lezárásához a triptychon harmadik táblájának átfúrása nem szükséges, és így elvben gondolhatnánk, hogy minden kérdéses esetben ezekre került a beégetett bélyeg, a verespataki szerzıdések harmadik tábláin118 mégis találunk ilyen furatokat. Mindenesetre, ha egy diptychontól, triptychontól a vonatkozó szabályok szerint lezárt, hitelesített kettıs dokumentum formaiságát várjuk, J. France nem teljesen alaptalanul zárja ki az általa ismert példányokat a többoldalas iratok közül.119

Az alaposabb vizsgálat mégis azt mutatja, hogy a helyzet ennél összetettebb, olyan, esetenként biztosan többoldalas (ok)iratokról van szó, melyek vagy nem estek át a szabályos, tanúk által történı hitelesítés eljárásán, vagy a hitelesítésre és lezárásra utaló megszokott jelek nem maradtak ránk.

A bélyegeket hordozó írótáblák formai jegyeit vizsgálva nem mehetünk el szó nélkül az 1. sz., verespataki, és 3. sz., londoni darab belsı, viaszos oldalán látott kör alakú bemélyítés, illetve annak kezdeménye mellett. A jelenséghez hozható legközelebbi párhuzamot R. Fellmann közli,120 sajnos csak rövid leírással és fotóval, bıvebb kommentár nélkül. Ez egy olyan külsı tábla, melynek viaszos oldalán, a viasz számára bemélyített felületen, az alsó peremnél három hasonló kerek mélyedést alakítottak ki egymás mellett. A darab egyedül képviseli a katalógusban az S9 típust, amely Speidel munkájában még nem szerepel. M. A. Speidel tipológiájában az S8 típus121 (Siegeltafel mit runder Aussparung zur Aufnahme eines Siegels) ad közeli párhuzamot, ami lényegében egy triptychon

115 MEYER 2004, 132, fig. 5; 163-168. 116 HAENSCH 1996, 462-463. 117 MEYER 2004, 179; IDR: TabCerD I-XV, XVII-XX. 118 IDR: TabCerD I, III, VII, IX, p.179 fig. 78b) 119 FRANCE–HESNARD 1995, 82; FRANCE 1999B, 272; FRANCE 2001, 45-46. 120 FELLMANN 2009, Nr. 1216.1. 121 SPEIDEL 1996, 28.

85

olyan belsı lapja, melynek mindkét oldalán bemélyített viaszos felület van, és az egyik viaszos felület közepén további, kerek, cca. 2 cm átmérıjő bemélyítés látható egy bélyeg befogadása számára. A formailag szintén közeli S7-es típussal122 (Siegeltafel mit Steg zur Aufnahme eines Siegels) együtt Speidel olyan triptychonok részeként értelmezi ezeket a táblákat, amelyek az ismert jogi szövegekhez hasonlóan kettıs szerkezetőek, és mint ilyenek, bírnak bizonyos jogi karakterrel, de a hiteles „belsı szöveget” ezeknél nem hét tanú pecsétje, hanem csupán a szöveg szerzıjének pecsétje zárja le. Mivel a vonatkozó szövegekbıl semmi nem maradt fenn, csupán feltételezhetı, hogy ezek tartalmilag esetleg katonai parancsok és jelszavak lehettek.123

Hasonló, kettıs szerkezetet nem feltételezhetünk biztonsággal a verespataki és londoni tábla esetében, mivel ezek „külsı táblák”, csak egyik felük viaszos, és így a pecsét helye sem a teljes szöveg közepére, hanem inkább annak végére esik. Ebbıl az elrendezésbıl az is következik, hogy a pecsét ez esetben nem záró-pecsét, hanem inkább alápecsételés (aláírással egyenértékő, vagy azt kiegészítı pecsét) lehet. Mindez fontos támpontot jelent az égetett bélyegzıvel ellátott írótáblák tartalmának behatárolásához, és ezáltal maguknak az égetett bélyegeknek az értelmezéséhez is.

L. Caecilius Iucundus iratai közt további párhuzamokat találhatunk a jelenségre,124 itt több esetben volt megfigyelhetı a tanúk pecsétein kívül a szövegmezıben elhelyezett bélyeg nyoma. A pénzösszegek átadását-átvételét igazoló iratok kettıs szerkezető triptychonok, tanúk által hitelesített és lezárt belsı szöveggel. Az aláírásszerő pecsétek három esetben a harmadik oldalon, vagyis a belsı szöveg végén kaptak helyet, két esetben pedig az ötödik oldalon, a külsı szöveg végén.

Sokkal kevésbé rendelkezünk biztos adatokkal a 2. sz. verespataki darab formaiságát illetıen, de talán mégis érdemes figyelembe venni, hogy a CIL-ben megjelent rajz alapján ehhez a táblához is csak a belsı, mindkét oldalán viaszos táblák közt találunk analógiát Speidel vindonissai tipológiájában,125 pedig a leírások szerint ez is csupán egyik oldalán viaszos tábla volt. Az írótáblákon fennmaradt bélyegeket áttekintve formailag változatos kép bontakozik ki. A bélyeglenyomatok minden esetben viszonylag nagy méretőek (50,5–114,5 mm közti legnagyobb kiterjedés), még ha többnyire nem is érik el az aquincumi és savariai bélyegzı méretét. A bélyegek közt van téglalap, rombusz, kör, lunula alakú keretelt, és egyszerőbb, egy- vagy kétsoros kereteletlen, téglalap alakú bélyegek. Míg az elıbbieknél jellemzıbb lenne bronz bélyegzıre gondolni, utóbbiak esetében joggal tételezhetı fel, hogy a bélyegzı vasból készült. Ezek formailag is hasonlóak a hordóbélyegekhez, ami nem mondható el az elıbbi 122 SPEIDEL 1996, 27-28. 123 SPEIDEL 1996, 27-28. 124 CIL IV 3340, XXV pag. 5, LXV pag. 5, CXLIII pag. 3, CXLV pag. 3, CXLVIII pag. 3. 125 SPEIDEL 1996, 25-26; S1, S2 típus.

86

csoportba sorolható 1. sz., verespataki, 3. sz., londoni, 6. sz., vindonissai, 8. sz., marseille-i és 9. sz., touloni darabokról. A mélyen beégetett verespataki darabnál, de a másik három esetben is viszonylag plasztikus eszközre kell gondolnunk, ami ebben a tekintetben mindenképpen rokonítható az aquincumi bronz bélyegzıvel. A beégetett bélyegek szövegét, illetve azok tartalmát vizsgálva láthatjuk, hogy ezek valóban az esetek jelentıs részében vámügyekkel kapcsolatosak (1., 2., 7., 8. sz.), máskor egy tartomány gazdasági adminisztrációjával (beleértve az adó és vámügyeket, 3. sz.), illetve a császár házipénztárával (9. sz.) hozhatók összefüggésbe. A fennmaradó további három példány közül az egyik szövegét nem ismerjük (5. sz.), egy másik olvasata, értelmezése bizonytalan (4. sz.), a harmadik esetben pedig tulajdonképpen szintén nem kizárható egy pénzügyi-gazdasági jellegő értelmezés (6. sz.). Az állami jövedelmek beszedésével, illetve tágabb értelemben a pénzügyi, gazdasági adminisztrációval kimutatható kapcsolat tehát egyértelmő, még ha nem is feltétlenül kizárólagos.

Azt, hogy az aquincumi bélyegzı szövegéhez felhozható legjobb tartalmi analógiák egy részét is ebben az anyagban találjuk, láttuk már korábban. Az anyagcsoport közös tartalmi jegyei közül érdemes talán kiemelni azokat, amelyek a bélyegzık adminisztratív jellegére, jelentıségére utalnak, mivel ezek nem jelentéktelen eltérést mutatnak a bélyegzık használatának legáltalánosabb, legelterjedtebb formáitól.

A régészeti anyagban fennmaradt bélyegzık és bélyeglenyomatok túlnyomó többsége vagy különbözı javak eredetének igazolására szolgál, azok elıállításának és kereskedelmének szereplıitıl származik, vagy tulajdonjelzés. A másik, tartalmi tipológiát tekintve nem mindig elválasztható, gyakori használatot az aláírás-jellegő pecsétek jelentik, melyek akár jogi értelemben vett aláírásként vagy zárópecsétként is szolgálhattak. Ebbıl következik, hogy a szöveges bélyegek többsége személynevet, egy katonai alakulat nevét vagy valamilyen gazdasági szervezet megnevezését mindenképpen tartalmazni fogja.

Mivel a bélyegek szövege az esetek többségében a felsorolt tartalmakban ki is merül, csak igen kevés bélyeg látszik önmagában is valamilyen adminisztratív cselekményt megtestesíteni. E ritka esetek közé sorolhatjuk a 3. sz. londoni írótábla bélyegét, lényegében függetlenül attól, hogy elfogadjuk-e annak új olvasatát, pusztán azért, mert igét tartalmaz, mőveletet fejez ki. Ugyancsak ide sorolható egy a legio I adiutrix, valamint a legio II adiutrix valetudinariumához kötıdı hordó-bélyeg-sorozat,126 mely a hordóbélyegek és hordófeliratok szélesebb körő

126 Aquincumból összesen négy elıfordulását ismerjük egy Immune in r(ationem) val(etudinari) leg(ionis) II ad(iutricis) feliratú bélyegnek (TitAq 1456. további irodalmakkal), két említés hitelessége azonban kétséges. Ugyancsak ismerünk egyazon hordódongára két példányban beégetve egy Ex pac(to) in rat(ionem) val(etudinari) leg(ionis) II adi(utricis) feliratú bélyeget (TitAq 1455. további irodalmakkal). Gyır-Ménfıcsanak, „bevásárlóközpont” lelıhelyrıl pedig két különbözı bélyegtıl származó, egyik esetben duplán beégetett bélyeget ismerünk Immune in r(ationem)

87

áttekintése127 nyomán viszonylag kivételesnek tőnik. Itt a hordók tartalmát teszi vámmentessé a beégetett bélyeg.

Gyengébb szálon, de még mindig határozott kötıdést mutatnak az adminisztráció világához azok a bélyegek, amelyek valamilyen adminisztratív egységet neveznek meg, mint például a marseille-i vámállomás (7. sz. írótábla), vagy személyeket, szervezeteket kifejezetten adminisztratív szempontból határoznak meg. Ide is besorolható a (3. sz.) londoni írótábla bélyege, ahol csupán a procuratori tisztség kerül megnevezésre, a tisztséget betöltı személy neve pedig elmarad, valamint az 1. sz. verespataki írótábla bélyege, és C. Tit. Ant. Peculiaris savariai bélyegzıje. Ezt a két szöveget határozottan megkülönböztethetjük az egyszerő névbélyegektıl. Az említett személyek megnevezésének adminisztratív jellege alatt azt értem, hogy nem a teljes titulatúrájukat, vagy nevük legteljesebb formáját látjuk a bélyegzık viszonylag hosszú szövegében, hanem azokat az adatokat, amelyek valószínőleg az adott ügytípus szempontjából döntı fontosságúak, melyek eljárásuk jogosságát az adott tárgykörben megalapozzák. Az aquincumi bélyegzıvel összevetve az említett bélyeglenyomatot és bélyegzıt, nem tőnik túl merésznek az a feltételezés, hogy tulajdonképpen ezeknél is inkább a feltüntetett személyek által fémjelzett gazdasági szervezetek pontos megnevezésérıl van szó, nem pedig személyes használatú, aláírásjellegő bélyegrıl, és különösen nem személyes tulajdonjelzésrıl. A beégetett bélyeggel ellátott írótáblák elemzését lezárandó, azt a kérdést kell még megvizsgálnunk, hogy a stylustáblák használatára vonatkozó, eddig felismert konvenciók alapján milyen értelmezések kínálkoznak a bélyegek szerepére.

Itt egyrészt vizsgálhatjuk a bélyegek megjelenési helyének, vagyis az írótáblák sima, külsı oldalának lehetséges funkcióira vonatkozó eddigi megfigyeléseket, másrészt magának a bélyegzésnek a lehetséges funkcióit a stylustáblákon. A két felvetett kérdésben mérvadónak tekinthetjük azokat az átfogó elemzéseket, melyek annak a három nagyobb leletegyüttesnek a feldolgozása kapcsán születtek, amelyekbe összesen négy darab tartozott a fentebb ismertetett kilenc írótábla közül. Emellett természetesen néhány olyan tanulmányt is figyelembe kell venni, melyek a teljes írótábla-anyag átfogó ismeretén alapszanak.128

A verespataki táblák többsége triptychon formátumú dokumentumok részeként volt értelmezhetı. Mind Mommsennek a CIL lapjain közölt bevezetı tanulmánya,129 mind pedig a késıbbi szakirodalom130 egy olyan elrendezést ismertet a triptychonok kapcsán, amelyben a teljes szöveg a kapcsolódó pecsétekkel és

val(etudinari) le[g(ionis)] I ad(iutricis) illetve [Im]mun(e) in r(ationem) val(etudinari) leg(ionis) I ad(iutricis) felirattal. (EDH-HD050975, EDH-HD050976, VADAY 1995, 192-194; VADAY 2003, 43-45, 67, fig 32.) 127 ULBERT 1959, BARATTA 1994, MARLIÈRE 2001, MARLIÈRE 2002, BAUER 2009. 128 Pl. MARICHAL 1992, MEYER 2004. 129 CIL III pars II, 921-923. 130 Pl. PÓLAY 1972, 40-46; IDR I, 165-192.

88

aláírásokkal együtt a dokumentum belsı oldalain, tehát az elsı és utolsó tábla egyik, és a középsı tábla mindkét oldalán kap helyet. A külsı oldalak üresek.

A szövegek 25 esetbıl 21-ben biztosan jogi tartalmúak, egy kivétellel mind szerzıdések. A szerzıdések formailag kettıs okiratok voltak, két azonos tartalmú szövegbıl álltak, melyek közül az elsı (belsı) egy tanúk által hitelesített és pecsétjeikkel lezárt eredeti, a második (külsı) pedig ennek hozzáférhetı másolata. A pecsétek jelentésének, használatuk változatainak elemzése a jogi szakirodalomban kizárólag a triptychonok belsejében, a szerzıdések közvetlen tartozékaként megjelenı pecsétekre terjed ki,131 a beégetett bélyegzık értelmezésére nem került sor.

Teljesen más megközelítést tesz lehetıvé a vindonissai anyag, hiszen itt nagy számban levelek, különösen magánlevelek állnak rendelkezésre. A pecséttel lezárva elküldött levelek külsı oldala értelemszerően szerepet kapott, nem meglepı módon a címzést, olykor a feladó megnevezését is feltüntették rajtuk.132 Kellı mennyiségő anyag áll rendelkezésre ahhoz is, hogy a címzés és feladó megjelölésének szövegkonvenciói is felismerhetıek legyenek,133 így az is viszonylag egyértelmőnek tőnik, hogy a beégetett bélyegzık szövegével nehéz lenne komolyabb összefüggést feltételezni. Az ismert címzések kézzel írottak, bekarcolt, vagy tintával írt feliratok.

Míg a levél-táblák (leaf tablets) vonatkozásában a vindolandai anyag révén lehetett felismerni a formai konvenciókat, addig az itt talált kisebb számú stylus-tábla lényegi újdonságot nem hozott a korábban felismert formai szabályok tekintetében.134 Itt is triptychonok és diptychonok voltak rekonstruálhatóak, míg az elıbbiek esetében a táblák külsı oldala nem jut szerephez, addig a diptychonok külsı oldalai a scriptura exterior két felét, valamint a tanúk neveit és pecsétjeit tartalmazza. A tanúk pecsétjei számára külön bemélyített sávot (SPEIDEL 1996 S1-S6 típusok) itt is megtaláljuk (Tab.Vindol. I. 112, 113, 117.).

A verespataki, vindonissai és vindolandai leletek együttesen is megerısíteni látszanak azt a benyomást, hogy a stylustáblák hivatalos dokumentumok számára készültek elsıdlegesen, az itt nem tárgyalt pompeii, herculaneumi darabok135 pedig fıként a pénzügyi, gazdasági vonatkozásokat erısítik. Az íráshoz használt anyagok kiválasztásában emellett térben és idıben komoly eltérések mutatkozhattak, de talán az 1–3. századra és a birodalom nyugati tartományaira nézve relevánsnak tekinthetık az említett leletcsoportok. A szövegek beosztására, a táblák egyes részeinek rendeltetésére vonatkozó konvenciók nyilvánvalóan mőfaji

131 Pl. PÓLAY 1972, 51-61. 132 SPEIDEL 1996, 19, Abb. 5; 35-38. 133 Dabis/dabes/da + címzett neve datívusban + rang, csapat, tartózkodási hely megadása + feladó neve nominatívusban vagy a/ab bevezetéssel ablativusban. 134 BOWMAN–THOMAS 1983, 35-45. (http://vindolanda.csad.ox.ac.uk/tablets/TVI-2-3.shtml) 135 CIL IV suppl I; BOVE 1979; BOVE 1984; CAMODECA 1999; TH.

89

megkötésekkel értelmezhetıek, a hivatalos jelleg mindenesetre bizonyos határokat szab az értelmezésben.

A magánlevelek által adott minta alapján gondolnunk kell arra az elméleti lehetıségre is, hogy a stylustáblák külsı oldalára beégetett bélyegek mégis a címzett, vagy a feladó meghatározását szolgálták, de épp a legfontosabb, a levelek esetében elmaradhatatlan címzett megadása ilyen módon nem csak komoly gyakorlati nehézségekbe ütközik, de a bélyegek szövegének megfogalmazása sem utal erre. A feladó feltüntetése elvben nem kizárható, viszont ennek megadása a levél külsı oldalán sokkal kevésbé volt fontos, ezért a fennmaradt levelek külsején csak ritkább esetekben láthatjuk a feladó nevét is. Gondolhatnánk, hogy egy hivatalos levél vagy irat eredetét szükséges lehet az ismertetett, beégetett bélyegekhez hasonló módon, hitelesen megadni. Ennek a felvetésnek azonban erısen ellentmondani látszik minden, amit a hivatalos dokumentumok hitelesítéséhez, eredetigazolásához kapcsolódó, jelentékeny történeti múlttal és jogi szabályozással is rendelkezı korabeli gyakorlatról tudunk. A kettıs dokumentum-szerkezet, és az ehhez kapcsolódó, tanúsító pecsétek és aláírások bizonyító ereje aligha múlható felül, és kellıen általános érvényőnek, elterjedtnek tőnik ez a gyakorlat ahhoz, hogy ne tőnjön valószínőnek egy teljesen más, de azonos célú gyakorlat alkalmazása is.

A birodalmi adminisztráció bélyegzıhasználatának elemzése során136 az irodalmi források és a papyrológiai anyag egyaránt arra utalt, hogy nem kell a magánokiratok révén jól ismert, a tanúk pecsétjei által lezárt „belsı” szöveg használatától eltérı gyakorlattal számolnunk. Ugyanezen forrásbázis elemzése azt mutatja, hogy, amikor az állami hivatalnokok kapcsán egyáltalán felmerül az alápecsételés vagy zárópecsét használata, akkor is a hivatalt viselı személy magánhasználatú pecsétgyőrőjérıl, nem pedig hivatali bélyegzırıl van szó, és ezek az esetek sem utalnak rendszerességre.137 A katonai diplomák, mint egyértelmően állami hivatalok által kiállított okiratpéldányok tanulmányozása ugyanakkor lehetıvé tette egy a magánokiratokéval egyezı hitelesítési gyakorlat rekonstrukcióját. Az egyes hivatalok mellett állami koncesszióban mőködı magántársaságok végezték el a hivatal által kibocsátott okiratpéldányok hitelesítését, kettıs dokumentumok tanúzásával.138 A gyakorlat igazolhatóan kiterjedt más, ugyanezen hivatalok által kiadott okirat-típusokra, sıt egyes, a hivatalok felé magánszemélyek részérıl benyújtott iratok hitelesítésére is.139 Ez a vizsgálat mégis elsısorban a magánszemélyek részére kiadott okiratpéldányok elıállításának gyakorlatát tárja fel, és kevesebbet tudunk meg az archívumokban bennmaradó eredeti példányokról, illetve a hivatalokhoz benyújtott iratok további sorsáról. Magukról az állami, illetve városi archívumokról – különösen gyakorlati vonatkozásokban – legtöbbször 136

HAENSCH 1996. 137 HAENSCH 1996, 449-453. 138 HAENSCH 1996, 462-469. 139 HAENSCH 1996, 469-474.

90

áttételes értesüléseink vannak, ezek is részint idıben, részint térben távolabb esnek tárgyunktól.140

Érdemes felfigyelni arra a nyilvánvaló ellentmondásra is, ami akkor keletkezik, amikor régészeti oldalról merül fel a szöveges bronz bélyegzık adminisztratív használata.141 Ezekrıl a bélyegzıkrıl, illetve a nagy valószínőséggel hasonló eszközökkel elıállított beégetett bélyegekrıl a történeti, jogi, papyrológiai szakirodalom nem vesz tudomást, és kísérletet sem tesz ezek használatának rekonstruálására.

A hivatalos iratok kezelésének modern gyakorlata, összevetve a londoni írótábla bélyegének új olvasatával, lehetıséget ad egy másik értelmezésre is, amit egyelıre csak a feltevés szintjén fogalmazhatunk meg. Egy hivatalos eljárás során nemcsak egy adott irat eredetisége lehet fontos, de az eljárást lefolytató szervezet vagy hivatalnok számára szükséges lehet felmutatni, eljárását mely iratok, dokumentumok alapján folytatta le. Ez teszi szükségessé a hivatal felé benyújtott iratok érkeztetését, egyértelmő megkülönböztetését. Véleményem szerint erre alkalmas lehetett a felbontatlan irat külsı oldalára történı bélyegzés, különösen a beégetett, tehát kitörölhetetlen, módosíthatatlan bélyeg. Jól illeszkedne ebbe a használatba a londoni bélyegzı felirata, amely nézetem szerint pont az adott irat benyújtását tanúsítja a procuratori hivatal felé. Elképzelhetınek látok tehát egy olyan gyakorlatot, ahol például az adók, vámok kivetését intézı szervezetek a hozzájuk benyújtott, az adott ügyben foganatosított eljárásukat megalapozó iratokat égetett bélyeggel jelölték meg, hogy a késıbbiekben is megállapítható, ellenırizhetı legyen eljárásuk jogos és megalapozott volta, a kivetett adó vagy vám összegének megfelelısége.142

5.3. A bélyegzı szövegével kapcsolatos párhuzamok

Mint fentebb láthattuk, a szöveg egy adónem megnevezésébıl, egy (az adószedés behatárolására utaló) területi listából, valamint egy év sorszámszerő feltüntetésébıl áll. Ezek az elemek egy az adó beszedésével foglalkozó gazdasági társaság aktuális hivatalos megnevezésére voltak együttesen alkalmasak.143

140 HAENSCH 1992, HAENSCH 2013, HARTER-UIBOPUU 2013. 141 Vö. fentebb az 5.2.1. pontban, illetve FEUGÈRE–MAUNÉ 2005, 452. Bár Ivan Di Stefano Manzella érvelésével és módszereivel nem értek egyet, érdemes megemlíteni, hogy többek közt Mauné feltevésére az iratokon történı bélyegzésrıl már tényként hivatkozik: DI STEFANO MANZELLA 2012, 231-233. 142 A beégetés idıpontjával kapcsolatban gyakorlati kérdésként merülhet fel, hogy vajon nem veszélyezteti-e a forró bélyegzı használata a viaszra már megírt eredeti dokumentumot. Egy nem reprezentatív, megközelítı jellegő kísérlet végeztem ebben a tárgykörben, ami azt mutatta, hogy egy fenyıbıl készített, 7 mm vastag, (bemélyített részén 3-5 mm vastag) írótábla méhviasz írófelületén semmilyen károsodás nem volt kimutatható a külsı oldal bélyegzése után egy az aquincumihoz hasonló tömegő bélyegzıvel. 143 FRANCE 2001, 371: A societates elnevezése sosem a tagok neve szerint történik, a struktúra nevét a beszedendı jövedelem adja.

91

E hivatalos megnevezést tartalmazó bélyegzı lehetséges rendeltetése elvben a szöveg párhuzamai alapján is vizsgálható, ugyanakkor bélyegzınk legfontosabb szöveg-analógiáit tulajdonképpen más összefüggésekben már láttuk. Olyan bélyegzık és bélyeglenyomatok sorolhatóak ide, amelyek kötıdnek a vámok, adók fogalomköréhez, vagy tágabban a pénzügyi adminisztrációhoz. Legközelebbi párhuzamként itt C. Tit. Ant. Peculiaris és T. Iul. Saturninus conductoroknak, valamint a XL Galliarum massiliai irodájának bélyegeire érdemes visszautalni.

Azt is fontos hangsúlyozni, hogy a bélyegzınkkel kapcsolatba hozható feliratok egy része egyértelmően megkülönböztethetı az aláírás- illetve tulajdonjelzés-szerő bélyegek népes csoportjától, rendelkeznek bizonyos aktív adminisztratív szereppel, jelenlétük akár önmagában is képviselheti a hivatalos eljárás valamely elemét. Ebben a vonatkozásban a londoni írótáblán fennmaradt procuratori bélyeg jelentısége kiemelkedı.

5.4. A rabszolga-felszabadítási adó kivetésének gyakorlata

Az adó megállapításának, kivetésének pontos menete részleteiben kevéssé ismert.144 A rabszolga-felszabadítás teljes procedúrájának állami hivatalnok elıtt, dokumentált módon történı lefolytatása ugyanakkor a felszabadított egyértelmő érdeke volt, hiszen a maga és utódai számára elnyert új jogi státust a hivatalos folyamat során keletkezett iratokkal tudta késıbb is hitelesen igazolni.145 Jogvita esetén az adó befizetésének igazolása is szükségessé válhatott.146

Amennyiben a felszabadítás mégis más jogilag elismert formában történt (tanúk elıtt, levélben, végrendeletben), annak utólagos hitelesítésére ugyancsak lefolytatták a hivatalos eljárást.147

Az adóbérlı, illetve képviselıje valószínősíthetıen jelen volt ezeknél a nyilvános tárgyalásoknál, hiszen ez kézenfekvı lehetıség volt arra, hogy tudomást szerezzen valamennyi felszabadítási esetrıl, illetve, hogy hivatalos keretek közt járjon el a vonatkozó adó beszedése ügyében.148

Az adóbérlı feladata volt a rabszolga értékének, és ezáltal a felszabadítási adó pontos összegének megállapítása is.149 A feladat megoldásánál kiindulási pontot jelenthetett a saját üzleti tapasztalat, vagy akár más adónem (quinta et vicesima venalium mancipiorum) beszedése terén szerzett tudás is,150 de amennyiben a rabszolga kivásárolta magát gazdája tulajdonából, az általa fizetett összeg is mérvadó lehetett.151 144 GÜNTHER 2008, 121-122. 145 MEYER 2004, 175, 213, 233, 235-236; GÜNTHER 2008, 116, 122. 146 MEYER 2004, 235; MINNEN–WORP 2009. 147 GÜNTHER 2008, 121. 148 GÜNTHER 2008, 121-122. 149 GÜNTHER 2008, 123-124. 150 GÜNTHER 2008, 125. 151 GÜNTHER 2008, 125.

92

A végrendeleti úton történı rabszolga-felszabadítás nem ritka esete speciális eljárást vont maga után, hiszen már a végrendelet felnyitása is állami hivatalnok elıtt, nyilvánosan történt. A rabszolga-felszabadítási adóban érdekelt bérlı ennél az eljárásnál is jelen lehetett.152

A fenti körülmények ismeretében könnyen elképzelhetı egy sor olyan irat, melyek megalapozhatták, igazolhatták az adóbérlı eljárását. Ezen iratok tartalmának rögzítése, vagy akár archiválása az adóbérlı számára szükséges, de legalábbis praktikus lehetett, különösen, ha figyelembe vesszük azt az igyekezetet az állam részérıl, ami a rabszolga-felszabadítás egészének,153 és az adóbérlı tevékenységének fokozott ellenırzésére irányult.154

A londoni írótáblán fennmaradt bélyeg javasolt új olvasata és értelmezése, egyféle érkeztetési bélyegként, támpontul szolgálhat az aquincumi bélyegzı lehetséges rendeltetésével kapcsolatban. Az eljárás kellı megalapozása szükségessé tehette a vonatkozó hivatalos dokumentumok megjelölését kitörölhetetlen, elválaszthatatlan bélyeggel. Az adóbérlı által megjelölt iratok archiválásra kerülhettek saját győjteményben, de más, nyilvános vagy magánarchívumban is.

Azok a vonások, amik a szövegileg párhuzamba vonható bélyegzık, illetve a hasonló módon megjelölt írótáblák kapcsán körvonalazhatóak voltak, nem mondanak ellent ennek az értelmezésnek. A bélyegzık több esetben inkább hivatalos, mint személyes jelegőek, a legközelebbi párhuzamot jelentı T. Iul. Saturninus-bélyeg pedig épp egy írótábla külsı oldalára került beégetésre. A hasonló módon megjelölt táblák minden ismert esetben stylustáblák, amelyek a vonatkozó szokások, gyakorlat ismeretében utalnak az írótáblák eredeti tartalmának jogi jelentıségére, egyféle hivatalos, jogi kontextusra. A beégetett bélyeggel megjelölt táblák közt találunk diptychon- vagy triptychon-részleteket is, ez tovább erısíti a jogi vonatkozásokat. Bár az eredeti iratok tartalmából értelmezhetı részlet egy esetben sem maradt fenn, a londoni és verespataki táblák belsı oldalán kialakított viaszpecsét-hely jogi formáját tekintve egyoldalú nyilatkozatra (chirographum), és az ehhez kapcsolódó sajátkező hitelesítésre (alápecsételés és esetleg aláírás) utal, ami szintén illeszkedik a képbe.

A rabszolga-felszabadítás jogügyletének lebonyolításával kapcsolatban végezetül Aquincum lehetséges szerepére, jelentıségére utalnék. A szabadság hivatalos, jogilag elismert formában történı elnyerésének egyik útja praetor elıtt történı felszabadítás volt. A praetori felszabadítás magasabb rendő, a közjogból származó válfaját jelentette a rabszolga-felszabadításnak,155 a különbséget jól szemlélteti ifjabb Plinius Fabatushoz írt, gyakran idézett levele,156 melybıl megtudhatjuk, hogy Calestrius Tiro, útban proconsuli hivatali helyére, Baeticába, szívesen útba ejti a 152 GÜNTHER 2008, 121. 153 GÜNTHER 2008, 122. 154 GÜNTHER 2008, 126. 155 WEILER 2003, 193-195. 156 Plin. Min. 7,16.

93

címzettet, hogy hivatalossá tegye annak közelmúltbeli, barátok elıtt lefolytatott rabszolgafelszabadításait. Aquincum, mint Pannonia inferior helytartói székhelye, a legatus Augusti pro praetore, majd legatus Augusti pro consule jelenlétével ideális helyszín volt a hivatalos rabszolgafelszabadítás lefolytatására.

BIBLIOGRÁFIA

AArchHung Acta Archaeologica Academiae Scientiarum Hungaricae ACKNER 1856 Ackner, M.J., Decennal-Aufzeichnung der archäologischen

Funde in Siebenbürgen vom Jahre 1845 bis 1855. Mittheilungen der Kaiserl. Königl. Central-Commission zur Erforschung und Erhaltung der Baudenkmale 1, 1856, 153-158.

AE Année Épigraphique ALFÖLDY 2003 Alföldy, G., Die ’Illyrischen’ Provinzen Roms: Von der Vielfalt

zu der Einheit. In: Dall’Adriatico al Danubio: l’Illirico nell’età greca e romana: atti del convegno internazionale, Cividale del Friuli, 25-27 settembre 2003 / a cura di Gianpaolo Urso. – (I convegni della Fondazione Niccolò Canussio 3.) Pisa 2004, 207-220.

ANDREAU 1974 Andreau, J., Les affaires de Monsieur Jucundus. (Publications de l’École française de Rome 19.) Rome 1974.

Appianos Ill. Appianos, Illyriké BAJÁNHÁZY 2008 Dr. Bajánházy I., Az állami vagyonnal kapcsolatos szerzıdések

Livius munkájában. (Doktori értekezés.) Miskolc 2008. BARATTA 1994 Baratta, G., Bolli su botti. In: Epigrafia della produzione e della

distribuzione. Actes de la VIIe Rencontre franco-italienne sur l’épigraphie du monde romain (Rome, 5-6 juin 1992). (Publications de l’École française de Rome 193.) Rome 1994, 555-565.

BAUER 2009 Bauer, S., Vom Großbetrieb zur kleinen Werkstatt – der Strukturwandel im römischen Küferhandwerk aus dendroarchäologischer Sicht. Mainzer Archäologische Zeitschrift 8, 2009, 21–40.

BIRLEY 1993 Birley, R., Discovery of the writing tablets. In: Birley, E./Birley, R./Birley, A.: The early wooden forts : reports on the auxiliaries, the writing tablets, inscriptions, brands and graffiti. (Vindolanda research reports. New series 2.) Hexham, 1993, 9-17.

BMC Mattingly, H./Carson, R AG., Coins of the Roman Empire in the British Museum. Vol. 1-6, London 1923-1962.

BMQ The British Museum Quarterly BOVE 1979 Bove, L., Documenti processuali dalle Tabulae Pompeiane di

Murecine. Napoli 1979.

94

BOVE 1984 Bove, L., Documenti di operazioni finanziarie dall’archivio dei Sulpici: Tabulae Pompeianae di Murécine. Napoli 1984.

BOWMAN–THOMAS

1983 Bowman, A./Thomas, D., Vindolanda: the Latin writing tablets. London 1983.

BRADLEY 1984 Bradley, K. R., The vicesima libertatis: Its history and significance. Klio 66, 1984, 175-182.

BRAILSFORD 1951 Brailsford, J. W., Guide to the Antiquities of Roman Britain. (British Museum. Department of British and Mediaeval Antiquities.) London 1951.

BUÓCZ 1967 Buócz T., Savaria topográfiája. Szombathely 1967. BUÓCZ 1969 Buócz T., Vámbélyegzı Savariából. Vasi Szemle 23, 1969, 300-

304. BVbl Bayerische Vorgeschichtsblätter CAGNAT 1882 Cagnat, R., Étude historique sur les impôts indirects chez les

Romains jusqu’aux invasions des barbares. Paris 18821 CAMODECA 1999 Camodeca, G., Tabulae Pompeianae Sulpiciorum. Edizione

critica dell’archivio puteolano dei Sulpicii. Roma 1999. CEFR Collection de l’École française de Rome CIL Corpus Inscriptionum Latinarum COLLINGWOOD 1936 Collingwood, R. G., Roman Britain in 1935. II. Inscriptions. JRS

26, 1936, 236-267. COLLINGWOOD–RICHMOND 1969

Collingwood, R. G./Richmond, I., The Archaeology of Roman Britain. London 19692

DENNIS 1978 Dennis, G., 1-7 St Thomas Street. In: Southwark and Lambeth Archaeological Excavation Committee, Southwark Excavations 1972-1974, London and Middlesex Archaeological Society and Surrey Archaeological Society Joint Publication 1. London, 1978, 291-422.

DERINGER 1965 Deringer, H., Beiträge zur Kulturgeschichte von Lauriacum. Jahrbuch des Oberösterreichischen Musealverines 110, 1965, 217-227.

DI STEFANO MANZELLA

2012 Di Stefano Manzella, I., Signacula ex aere in officina: aggiornamenti e novità di una ricerca multidisciplinare. Sylloge Epigraphica Barcinonensis 10, 2012, 229-246.

DÖLGER 1932 Dölger, F. J., Profane und religiöse Brandmarkung der Tiere in der heidnische und christlichen Antike. In: Dölger, F. J., Antike und Christentum: kultur- und religionsgeschichtliche Studien III. Münster 1932, 25-61.

ECK 1979 Eck, W., Die Staatliche Organisation Italiens in der hohen Kaiserzeit. (Vestigia 28.) München 1979.

ECK 1999 Eck, W., Zu Inschriften von Prokuratoren. ZPE 124, 1999, 228-241. EDH Ephigraphische Datenbank Heidelberg ERNOUT–THOMAS 1964 Ernout, A./Thomas, F., Syntaxe latine. Paris, 19642 Eutrop. Eutropius, Breviarium ab urbe condita FACSÁDY–ZSIDI 2001 Facsády, A./Zsidi, P. (Eds.), Romains de Hongrie Ier – Ve siècles

après J.-C. Budapest 2001.

95

FELLMANN 2009 Fellmann, R., Römische Kleinfunde aus Holz aus dem Legionslager Vindonissa. (Veröffentlichungen der Gesellschaft pro Vindonissa 20.) Brugg 2009.

FEUGÈRE–MAUNÉ 2005 Feugère, M./Mauné, S., Les signacula de bronze en Gaule Narbonnaise. Revue archéologique de Narbonnaise 38, 2005, 437-455.

FITZ 1970 Fitz J., A concilium provinciae Pannonia Inferiorban. Alba Regia 11, 1970, 152-153.

FITZ 1993 Fitz, J., Die Verwaltung Pannoniens in der Römerzeit. Budapest 1993-1995.

FRANCE 1999A France, J., Les revenus douaniers des communautés municipales dans le monde romain (République et Haut-Empire). In: Il capitolo delle entrate nelle finanze municipali in occidente ed in oriente : actes de la Xe Rencontre franco-italienne sur l’épigraphie du monde romain, Rome, 27-29 mai 1996. (Collection de l’École française de Rome ; 256) (Rome 1999), 95-113.

FRANCE 1999B France, J., Un dispensator [(f(isci ) k(astrensis)?] des trois Augustes dans le port romain de Toulon (Telo Martius). ZPE 125, 1999, 272–276.

FRANCE 2001 France, J., Quadragesima Galliarum. L’organisation douanière des provinces alpestres, gauloises et germaniques de l’Empire romain (Ier siècle av. J.-C.-IIIe siècle apr. J.-C.), (CEFR; 278) (Rome 2001)

FRANCE–HESNARD 1995 France, J./Hesnard, A., Une statio du quarantième des Gaules et les opérations commerciales dans le port romain de Marseille (Place Jules-Verne) JRA 8, 1995, 78-93.

FRERE 1978 Frere, S., Britannia. A History of Roman Britain (London 19782) GÜNTHER 2008 Günther, S., „Vectigalia nervosa esse rei publicae” – Die

indirekten Steuern in der Römischen Kaiserzeit von Augustus bis Diokletian. (PHILIPPIKA Marburger altertumskundliche Abhandlungen 26.) Wiesbaden 2008.

HAENSCH 1992 Haensch, R., Das Statthalterarchiv. Zeitschrift der Savigny-Stiftung für Rechtsgeschichte, Romanistische Abteilung 109, 1992, 209-317.

HAENSCH 1996 Haensch, R., Die Verwendung von Siegeln bei Dokumenten der kaiserzeitlichen Reichsadministration. In: Boussac, M-F. (ed.), Archives et sceaux du monde hellénistique. Actes du colloque de Turin 1993. (Suppléments au Bulletin de Correspondance Hellénique 29.) Athènes 1996, 449-496.

HAENSCH 2013 Haensch, R., Die Statthalterarchive der Spätantike. In: Faraguna, M. (ed.), Archives and Documents in Ancient Societies (Trieste 30 September-1 October 2011). (Legal Documents in Ancient Societies IV.) Trieste 2013, 333-349.

HAINZMANN –VISY 1991 Hainzmann, M./Visy, Zs., Instrumenta inscripta latina – Das römische Leben im Spiegel der Kleininschriften.

96

Ausstellungskatalog. Pécs 1991. HARTER-UIBOPUU 2013 Harter-Uibopuu, K., Epigraphische Quellen zum Archivwesen in

den griechischen Poleis des ausgehenden Hellenismus und der Kaiserzeit. In: Faraguna, M. (ed.), Archives and Documents in Ancient Societies (Trieste 30 September-1 October 2011). (Legal Documents in Ancient Societies IV.) Trieste 2013, 333-349.

HINTERMANN 2012 Hintermann, D. (Hrsg.), Vindonissa Museum Brugg. Ein Ausstellungsführer. Brugg 2012.

HIRSCHFELD 1874 Hirschfeld, O., Epigraphische Nachlese zum Corpus Inscriptionum Latinarum vol. III. aus Dacien und Moesien. Sitzungsberichte der Philosophisch-Historischen Classe der Kaiserlichen Akademie der Wissenschaften 77, 1874, 363-429.

IDR Inscriptiones Daciae Romanae (Bucuresti 1975-) ILS Inscriptiones Latinae Selectae JRA Journal of Roman Archaeology JRS Journal of Roman Studies KLUMBACH 1952 Klumbach, H., Pferde mit Brandmarken. In: Klumbach, H.

(Hrsg.), Festschrift des Römisch-germanischen Zentralmuseums in Mainz zur Feier seines hundertjährigen Bestehens 1952. Mainz 1952-53, Band III. 1-12.

KNIEP 1896 Kniep, F., Societas Publicanorum. Jena 1896. LAET 1949 Laet, S.J. de, Portorium. Étude sur l’organisation duanière chez

les Romains, surtout a l’époque du Haut-Empire. Brugge 1949. LIMC Lexicon iconographicum mythologiae classicae. 1981-1999,

Zürich-München. LORETI 1994 Loreti, E. M., Signacula bronzei dell’Antiquarium comunale di

Roma. In: Epigrafia della produzione e della distribuzione. Actes de la VIIe Rencontre franco-italienne sur l’épigraphie du monde romain (Rome, 5-6 juin 1992). (Publications de l’École française de Rome 193.) Rome 1994, 645-653.

MALMENDIER 2002 Malmendier, U., Societas publicanorum: staatliche Wirtschaftsaktivitäten in den Händen privater Unternehmer. Köln 2002.

MALMENDIER 2005 Malmendier, U., Roman Shares. In: Goetzmann, W.- Rouwenhorst, G. (eds.), The Origins of Value. The Financial Innovations that Created Modern Capital Markets. Oxford 2005, 31-42, 361-365.

MALMENDIER 2006 Malmendier, U., Law and Finance at the Origin. Paper Proposal for the Journal of Economic Literature (2006) (http:// emlab.berkeley.edu/~ulrike/Papers/JEL%20Revised%20Proposal.pdf)

MARICHAL 1992 Marichal, R., Les tablettes à écrire dans le monde romaine. In: Lalou, É. (ed.), Les tablettes à écrire de l’antiquité à l’époque moderne (Actes du colloque international du Centre National de la Recherche Scientifique, Paris, Institut de France, 10–11 octobre 1990). (Bibliologia 12.) Turnhout 1992.

97

MARLIÈRE 2001 Marlière, É., Le tonneau en Gaule romaine. Gallia. 58, 2001, 181-201.

MARLIÈRE 2002 Marlière, É., L’outre et le tonneau dans l’Occident romain. (Monographies instrumentum 22.) Montagnac 2002.

MARRIFIELD 1965 Marrifield, R., The Roman city of London. London 1965. MARSDEN 1975 Marsden, P., Excavations of a Roman palace site in London

1961-72. Transactions of the London and Middlesex archaeological Society 26, 1975, 1-102.

MEYER 2004 Meyer, E. A., Legitimacy and Law in the Roman World. Tabulae in Roman Belief and Practice. Cambridge 2004.

MIHAILESCU-BÎRLIBA

2006 Mihailescu-Bîrliba, L., Les patrons des affranchis privés dans les provinces Balkano-Danubiennes (Dalmatie, Pannonies, Dacies et Mésies). Studia Antiqua et Archaeologica, XII, 2006, 65-76.

MIHAILESCU-BÎRLIBA

2010 Mihailescu-Bîrliba, L., L’inscription de T. Iulius Saturninus à Dierna et l’affermage du publicum portorii Illyrici. Studia Antiqua et Archaeologica XVI, 2010, 145-152.

MINNEN–WORP 2009 Minnen, P. van/Worp, K. A., A Latin Manumission Tax Tablet in Los Angeles. The Bulletin of the American Society of Papyrologists, 46, 2009, 15-22.

MÓCSY 1969 Mócsy A., Pannonia-Forschung 1964-1968. AArchHung 21, 1969, 340-375.

NESSELHAUF 1939 Nesselhauf, H., Publicum portorii Illyrici utriusque et ripae Thraciae. Epigraphica 1, 1939, 331-338.

NOESKE 1977 Noeske, H-C., Studien zur Verwaltung und Bevölkerung der dakischen Goldbergwerke in römischer Zeit. Bonner Jb 177, 1977, 271-416.

PAINTER 1967 Painter, K., A Roman Writing Tablet from London. BMQ 31, 1966-67, 101-110.

PFLAUM 1960-61 Pflaum, H.-G. Les carrières procuratoriennes équestres sous le Haut-Empire romain. Paris 1960-61.

Plin. Min. Caius Plinius Caecilius Secundus, Epistulae Plin. N.H. C. Plinius Secundus, Naturalis historia PÓLAY 1972 Pólay E., A dáciai viaszostáblák szerzıdései. (Die Verträge der

siebenbürgischen Wachstafeln.) Budapest 1972. PREMERSTEIN 1908 Premerstein, A. v., Das Attentat der Konsulare auf Hadrian im

Jahre 118. n. Chr. (Klio Beiheft 8.) Leipzig 1908. PWRE Pauly–Wissowa, Real-Encyclopädie der classischen

Alterthumwissenschaft. Stuttgart 1894–1978. RAMALLO ASENSIO 2006 Ramallo Asensio, S. F., Signaculum de bronce hallado en las

excavaciones del teatro romano de Cartagena. In: E. Calderón, A. Morales, M. Valverde (eds.), KOINÒS LÓGOS. Homenaje al profesor José García López. Murcia, 2006, 855-865.

RD Rómer F./Desjardins, E., A Magyar Nemzeti Múzeum római feliratos emlékei. Budapest 1873.

RIB Collingwood, R. G./Wright, R. P., The Roman Inscriptions of Britain. Oxford 1965–

98

RIC H. Mattingly – E. A. Sydenham, The Roman Imperial Coinage RIU Die römischen Inschriften Ungarns ROSTOVTZEFF 1902 Rostovtzeff, M., Geschichte der Staatspacht in der Römischen

Kaiserzeit bis Diokletian. (Philologus-Erg.-Bd. 9.) Leipzig 1902. SMITH 1935 Smith, R. A., Relics of Londinium. BMQ 9, 1934-35, 95-96. SPECNOV Specimina nova dissertationum ex Instituto Historico

Universitatis Quinqueecclesiensis de Iano Pannonio Nominatae SPEIDEL 1996 Speidel, M.A., Die Römischen Schreibtafeln von Vindonissa

(Veröffentlichungen der Gesellschaft pro Vindonissa 12.) Brugg 1996.

SWOBODA 1964 Swoboda, E., Carnuntum. Seine Geschichte und seine Denkmäler (Römische Forschungen in Niederösterreich 1.) Graz-Köln 19644

SZENTI–BICSÉRDY 1998 Szenti T./Bicsérdy Gy., Állatjelölések. (Tudományos Közlemények 6.) Hódmezıvásárhely 1998.

TAGLIETTI 1994 Taglietti, F., Un inedito bollo laterizio ostiense ed il commercio dell’olio betico. In: Epigrafia della produzione e della distribuzione. Actes de la VIIe Rencontre franco-italienne sur l’épigraphie du monde romain (Rome, 5-6 juin 1992). (Publications de l’École française de Rome 193.) Rome 1994, 157-193.

TÁRKÁNY SZŐCS 1965 Tárkány Szőcs E., A jószágok égetett tulajdonjegyei Magyarországon. Ethnographia 76, 1965, 187-199, 359-410.

TH Pugliese Carratelli, G., Tabulae Herculanenses I. Parola del Passato 1, 1946, 379–85.; Pugliese Carratelli, G., Tabulae Herculanenses II. Parola del Passato 3, 1948, 165–84.; Pugliese Carratelli, G., Tabulae Herculanenses III. Parola del Passato 8, 1953, 454–63.; Arangio-Ruiz, V./Pugliese Carratelli, G., Tabulae Herculanenses IV. Parola del Passato 9, 1954, 54–74.; Arangio-Ruiz, V./Pugliese Carratelli, G., Tabulae Herculanenses V. Parola del Passato 10, 1955, 448–77.; Arangio-Ruiz, V./Pugliese Carratelli, G., Tabulae Herculanenses VI. Parola del Passato 16, 1961, 66–73.

TitAq Kovács, P./Szabó, Á. (Eds.), Tituli Aquincenses I–III. Budapest 2009–2011.

TÓTH 1986 Tóth E., Dacia Római tartomány. In: Köpeczi B. (szerk.), Erdély története három kötetben. Budapest 1986, I. 46-106.

TÓTH 1998 Tóth E., Savaria az ókorban. In: Savaria-Szombathely története 1. A város alapításától 1526-ig. Szombathely 1998, 8-67.

TÓTH 2011 Tóth E., Lapidarium Savariense. Savaria római feliratos kıemlékei. Szombathely 2011.

ULBERT 1959 Ulbert, G., Römische Holzfässer aus Regensburg. BVbl 24, 1959, 6-29.

VADAY 1995 Vaday, A., Roman Barrel-wooded Wells. SpecNov 11, 1995, 187-198.

VADAY 2003 Vaday, A., Wells excavated in the Carpathian Basin during a decade. Antaeus 26, 2003, 25-68.

99

VITTIGHOFF 1953 Vittinghoff, F., Portorium. In: PWRE 22.1. Suppl. Stuttgart 1953, c. 346-399.

VOLKOMMER 1992 Volkommer, R., Libertas. In: LIMC. VI. 1-2 Kentauroi et kentaurides – Oiax et addenda Hekate, Hekate (in Thracia), Heros equitans, Kakasbos, Kekrops. Zürich-München 1992, 278-284.

WEILER 2003 Weiler, I., Die Beendigung des Sklavenstatus im Altertum : ein Beitrag zur vergleichenden Sozialgeschichte. Stuttgart 2003.

WILKES 1969 Wilkes, J.J., Dalmatia. London, 1969. WRIGHT 1985 Wright, R. P., Official tile-stamps from London which cite the

Province of Britain. Britannia 16, 1985, 193-196. WRIGHT–HASSALL–TOMLIN 1976

Wright, R. P./Hassall, M. W. C./Tomlin, R. S. O., Roman Britain in 1975 II. Inscriptions. Britannia 7, 1976, 378-392.

ZPE Zeitschrift für Papyrologie und Epigraphik ZSIDI 2002 Zsidi P., Aquincum polgárvárosa az Antoninusok és Severusok

korában. (MOYΣEION 5.) Budapest 2002. ZSIDI 2009 Zsidi P. (szerk.), Aquincumi Látványraktár – Visual Store at

Aquincum. A BTM Aquincumi Múzeuma állandó kiállításának katalógusa – Catalogue of the permanent exhibition of the Aquincum Museum. Budapest 2009.

KÉPEK JEGYZÉKE

1. tábla a) Aquincum polgárvárosának alaprajza a lelıhely megjelölésével b) Az ‘A–B’ ásatási blokk alaprajza 2. tábla a) Az ‘A–B’ blokk É-i metszetének részlete K–Ny-i irányú falszakasszal b) Az ‘A–B’ blokk É-i metszetének részlete É–D-i irányú kiszedett fallal c) Részben kibontott beásás az ‘A’ blokk D-i részén d) Kibontott beásás az összenyitott ‘A–B’ blokk területén e) A ‘B’ blokk Ny-i metszete, beásás foltja 3. tábla a–b) A bélyegzı hátoldala (restaurálás elıtt) és a tárgy keresztmetszete c–d) Fotó és rajz a bélyegzı mintázatáról (restaurált állapot) e) Kétrétegő betők a külsı szövegsorban (restaurált állapot) f) A bélyegzı mintázatának két rétege: a mélyebben fekvı részletek feketével és szürkével

kiemelve 4. tábla a) A központi figura (restaurált állapot) b) A bélyegzı szövegében említett területek és felsorolásuk sorrendje 5. tábla: Válogatás Libertas éremkép ábrázolásaiból

1) Galba RIC 387, 2) Vespasianus RIC 377, 3) Nerva RIC 31, 4) Traianus RIC 124, 5) Hadrianus RIC 128, 6) Hadrianus RIC 818, 7) Antoninus Pius RIC 933, 8) III. Gordianus RIC 187

100

APPENDIX: AZ ANYAGVIZSGÁLATI EREDMÉNYEK ÖSSZEFOGLALÁSA

DR. KIS-VARGA M IKLÓS – VEREBES ANETT

Havas Zoltán felkérésére 2011 június 29-én Debrecenben, az MTA Atommagkutató Intézet röntgenlaborjában XRF (röntgenemissziós analízis) méréseket végeztünk az Aquincumi Múzeum 69.12.19. leltári számú bronz bélyegzıjén. A mérések a pecsét lapján és nyél részén patinától tisztított ~ 1 cm2 csiszolt felületen történtek.

A tárggyal kapcsolatban alapvetıen két kérdésre kerestük a választ: 1) Kimutatható-e a tárgyban olyan összetevı, ami annak antik eredetét

cáfolná, megkérdıjelezhetıvé tenné? 2) A tárgy különbözı részeinek anyaga azonos, vagy eltérı? Az esetleges

eltérések alapján lehet-e több készítési fázisra, esetleg eltérı eredető alkotórészekre következtetni?

Az XRF mérés kiválóan alkalmas szilárd minták elemanalitikai összetételének meghatározására. Mérıberendezésül röntgensugár gerjesztéső Si/Li röntgenspektrométer szolgált, összekapcsolva egy számítógéppel.1 A módszer azért alkalmazható a régészeti leletek vizsgálatakor, mert roncsolásmentes, a „gerjesztéshez” nagyteljesítményő röntgencsövet használtunk. Mint késıbb kiderült, ez akadályozta korábbi elképzeléseink megvalósítását is, hogy a pecsét elılapján lévı betők esetleges egyedi elemösszetételérıl is képet kapjunk.

Mérési eredmények:

mérés helye Fe Cu Zn As Ag Sn Pb Pecsét – lap 0,28 71,4 0,41 0,09 12,4 15,3 Pecsét – nyél 0,35 72,5 0,36 0,09 12,1 14,6

A fenti táblázatban foglaltuk össze a tárgy elemösszetételét százalékos megoszlásban. A két mérési ponton (lap – nyél) az eredmény szinte azonos, az eltérés 1% alatti, az öntvény viaszveszejtéses technikával készült. A vas és a cink mennyisége 1% alatti, az ezüst kb. századnyi mennyisége is egyértelmően az alapfém (pontosabban az ércek, réz-karbonátok, réz-szulfidok) szennyezıdésébıl adódik. Az utóbbi adat megerısíti azt a méréseken alapuló korábbi feltételezést, hogy a római kori bronzok alapanyagainak érceibıl a lehetı legnagyobb hatásfokkal 1 KÖLTİ, L. – K. VARGA, M., – MACLEAN, P.: Analysis of High Antimony Concentration Finds with Various Methods XRF Analysis of Antimony Bronzes. Archaeometry 98. Proceedings of the 31st Symposium Budapest, April 26–May 3 1998. 405-408.

101

kinyerték az ezüstöt.2 A római bronzok sajátossága, hogy a rézhez az ónt és az ólmot együttesen ötvözték.3 Az ötvözetben az ón a kopásállóságot, keménységet és a korrózió elleni védelmet biztosította. A magas ólomtartalom pedig precíz öntést eredményezett. A metallurgiai szakirodalmakban ólombronzként azonosíthatók a fenti százalékos összetételő öntvények. Jellemzı a 70–75% közötti réz, a 8–13% mennyiségben jelen lévı ón és az átlagosan 3–22%-ban kimutatható ólom mennyiség valamint a cink igen csekély jelenléte 0–1%-ig.4 A réz–ón–ólom-ötvözet elsısorban kisbronzok-szobrok összetételében mutatkozik.

Az elvégzett mérések alapján tehát a két feltett kérdés közül az elsıre nemleges válasz adható, az ötvözet határozottan besorolható a jellegzetesen római réz–ón–ólom-bronzok közé.

A második kérdés vizsgálatára csak korlátozott mértékben volt lehetıség, mivel a betők és a központi figura mérése technikailag nem volt megoldható, a nem kellıen fókuszált gerjesztı röntgensugárnyaláb nem tette lehetıvé az elemösszetétel meghatározását. A betők esetleges egyedi elemösszetételének meghatározása pl. fókuszált nyalábú technikákkal vagy mintavétel segítségével valósítható meg. A két vizsgált terület mindenesetre azonos összetételt mutat, ez a készítéstechnika szempontjából – a tárgy formáját is tekintetbe véve – leginkább viaszvesztéses öntésre utalhat.

2 Költı, L., Avar kori bronztárgyak röntgenemissziós analizise (X ray emission analysis of Bronze objects from the Avar Age.) Somogy Megyei Múzeumok Közleményei 5, 1982, 30. 3 Költı, L., Avar kori bronztárgyak röntgenemissziós analizise (X ray emission analysis of Bronze objects from the Avar Age.) Somogy Megyei Múzeumok Közleményei 5, 1982, 21. 4 Scrapheap Hallum – Archaeometallurgical investigation of a 3rd century bronze hoard. IGBA Rapport 2010-05.pdf http://www.falw.vu.nl/nl/Images/IGBA%20report%202010-05_tcm19-254127.pdf

102

103

104

105

106

181

TARTALOMJEGYZÉK

Elıszó (KOVÁCS Péter) 5 BESZÉDES József Újonnan elıkerült római kori feliratos kıemlékek a Március 15. térrıl (Budapest, V. kerület) 7 FEHÉR Bence Paleográfiai adatok az aquincumi kézírásos emlékeken 22 HAVAS Zoltán A publicum vicesimae libertatis bronz bélyegzıje Aquincumból 59 KOVÁCS Péter Újabb római felirat Komárom-Esztergom megyébıl 107 KOVÁCS Péter – PETÉNYI Sándor Újabb római szarkofág Tatabányáról 113 KOVÁCS Péter – PROHÁSZKA Péter Egy ismeretlen római kori sírkı Szendrırıl 121 MRÁV Zsolt Scarbantia és territoriuma római felirataihoz I. Közöletlen feliratok, módosított olvasatok, pontosított lelıhelyek 126 NÉMETH György Egy ólomkapszula azonosítása 147 SZABÓ Ádám Római feliratok Budakalászról 153 Vita: opponensi vélemények Fehér Bence Aquincum instrumentum

domesticum-feliratai címő akadémiai doktori értekezésérıl GABLER Dénes 161 GESZTELYI Tamás 167 HAVAS László 170 FEHÉR Bence Válasz Gabler Dénes, Gesztelyi Tamás és Havas László opponensi véleményére 176