Download - A hatalom logikája

Társadalomkutatás 22 (2–3) 171–202

0231–2522 © 2004, Akadémiai Kiadó, Budapest

A HATALOM LOGIKÁJA* V. A hatalom működési kockázata JÁVOR ISTVÁN ELTE Szociológiai Intézet 1117 Budapest, Pázmány Péter sétány 1/a. Tel.: (1) 280-0555 E-mail: [email protected]

A tanulmány a szervezetek hatalmi rendszerének működését mutatja be. Két részből áll. Mindkét rész a hatalmi mechanizmus egységével foglalkozik. Az első rész a hatalmi rendszert mint egy konstruált rendszert mutatja be. Ebben a mesterségesen létrehozott világban a hatalom mindent ellenőrzése alá akar vonni, azonban a szociális rendszerek működési sajátosságából fakadóan ennek megvalósítása lehetetlen. Ez jelenti a hatalmi rendszer működési kockázatát. Külön hangsúlyt helyez a tanulmány a hatalmi erőtéren belüli ok-okozati viszonyok elemzésére. A második rész a hatalmi csúcs és a hatalmi rendszer többi részének elkülönülését és kapcsolódását elemzi. Rámutat arra, hogy mi-lyen eltérő törvényszerűségek érvényesülnek a két hatalmi zónában, és ez hogyan hat ki a mechanizmus működésére. Kiemelt kérdés a bizalom értelmezése a hatalmi logika alapján, továbbá annak kimutatása, hogy a hatalmi rendszer milyen módon és mérték-ben torzítja a szervezeti kultúrát, a szervezet átláthatóságát stb. Kulcsszavak: a hatalom logikája, ok és okozat, hatalmi viszonyok, a hatalom stabilitása, a hatalom működési kockázata, az irányítás kockázata, bizalom, a hatalom kultúrája, át-láthatóság HATALMI ZÓNÁK A szervezetek hatalmi struktúrájának három fontos szintjét különíthetjük el. Az első a hatalmi központ, vagyis a csúcs. A második az úgynevezett al-só szint, melyet sokszor alávetett – alárendelt – szintnek nevezünk. A ket-tő között helyezkedik el a hatalmi közvetítő zóna. A három szintnek a hata-lom szerkezetében és működésében van igen fontos jelentősége. Az egyes szintek eltérő funkciót töltenek be a szervezet hatalmi rendszerének életé-ben. Emellett az egyes szintek között a szervezeteken belül jelentős eltéré-sek vannak: mondhatni minőségi az elkülönülés. Más logika alapján mű-ködnek az egyes szintek. Erről sok tekintetben az előző tanulmányinkban

* A Társadalomkutatás 2003/4. és 2004/1. számában közölt hosszabb tanulmány be-fejező része.

JÁVOR ISTVÁN 172

már említést tettünk (Jávor 2003; Jávor 2004a). A hatalmi közvetítő zónáról még kevés szót ejtettünk, de a felső és alsó szint elkülönülését egyértelmű-vé tettük. A hatalmi központ funkciója alapvetően a sajátítási mechaniz-musnak nevezett stabil hatalmi működés fenntartása, míg az alsó szint gyakorlatilag az, ahol a sajátítás végbemegy, és a hatalmi erőforrások ak-kumulációjának beindítása lehetetlenné válik.

Ez azonban azt is jelenti, hogy a két szint oly mértékben működik más logika alapján, amely alapvetően differenciálja a szervezeti érdekviszonyo-kat és kettős szervezeti kultúrát hoz létre. Ezzel a hatalmi logika további sa-játosságaira kívánunk rávilágítani, amelyek éppen a sok tekintetben szepa-rálódott, eltérő működési sajátosságokkal rendelkező hatalmi zónák meglé-téből következnek.

Tanulmányunkban a hatalmi csúcsnak a szervezet egyéb hatalmi zóná-itól való elkülönülése néhány lényegi elemére fogok kitérni. Nem térek ki viszont a hatalom csúcsán belüli működés sajátosságaira. Kizárólag a ha-talmi csúcsnak a szervezet többi területéhez való viszonyát vizsgálom.

Alapvetőnek tartom a szervezet hatalmi rendszerének működése szempontjából a szervezeti átláthatóságot. Minden hatalmi rendszer célja (szervezeti oldalról tekintve: minden tulajdonos, menedzser célja, és egy-ben alapvető megközelítése) a szervezet átláthatóságának biztosítása.

Ez társadalmi szinten, de még inkább szervezeti szinten komoly prob-lémát jelent. Átláthatóság nélkül a szervezetek irányíthatatlanok. Az átlát-hatóság azonban nem lehet kétirányú. A hatalom csúcsa másként működik, mint a többi hatalmi zóna, és más feladatokat lát el, más a hatalmi funkció-ja, tehát más a hatalmi rendszer átláthatóságának logikája is. Az átlátható-ság problémája talán leginkább egyértelműen, a legkifejezettebben Berkeley filozófiájában öltött testet (Berkeley 1985), de komoly és lényegi kérdésként merült fel Marxnál és Leninnél is. E tekintetben, vagyis a leírt vagy elkép-zelt hatalmi rendszer tekintetében a két elképzelés sok területen találkozik, sőt igen hasonló elemeket tartalmaz. Mindkét rendszer alapvető kérdése az átláthatóság, még ha Marxnál ez a kérdés sokkal összetettebb és jobban ki-fejtett formában jelentkezik is. Sőt a marxi és lenini elmélet még az átlátha-tóságra alapozott társadalomirányítást is beépíti a rendszerébe és e tekin-tetben sokkal erősebb hatalmi kritériumot szab meg (lásd Lenin 1952; Lenin 1966; Marx 1975; Marx 1977).

Mindkét rendszer a hatalom átláthatósági kritériuma szerint materia-lista, de mindkét rendszer egy hatalmi mechanizmusok által konstruált vi-lág átláthatóságáról szól. A hatalomnak lényegi eleme azonban a konstruált világ. Minden hatalmi rendszer ugyanis létrehozza és működteti azt az ön-fenntartó hatalmi mechanizmust, amely a világkonstrukció alapja, és a konstruált világ váza. Ez szervezeti viszonylatban szinte magától értetődő

A HATALOM LOGIKÁJA 173

tétel, hiszen minden szervezet egy mesterségesen létrehozott rendszer, így definíció szerint egy konstruált világ. (Csak közbevetőleg jegyezném meg, hogy amikor Lenin az egész ország gyárszerű felépítéséről gondolkodott [Lenin 1952, 508.], éppen a taylorizmus szervezetelmélete alapján tette, vagy amikor Brezsnyev gazdaságpolitikai koncepciójában a 60-as évek vé-gén arról képzelgett, hogy az ország teljes termelőkapacitása egy számító-gépre felvihető, és az ötéves termelési program optimalizálható, nem tett egyebet, csak az átláthatóság elvét akarta alkalmazni.)

Platónnál a hatalom még csak „van”. Arisztotelész Politikájában azon-ban a hatalom már létrejön. Ezért tartotta olyan fontosnak a görög városál-lamok alkotmányainak elemzését, és ez alapján a különböző hatalmi for-mák összehasonlítását. Ez a konstrukció azért is fontos, mivel a hatalmi lo-gika, vagyis a hatalmi rendszerek sajátos működési jellemzői éppen ebben a konstrukcióban alakulnak ki. A HATALMI RENDSZEREK ÁTLÁTHATÓSÁGA Berkeley filozófiájának alapvető tézisében látszólag az anyag, a külvilág re-alitását tagadja: „Teljességgel felfoghatatlannak találom ugyanis, ha a nem gondolkodó dolgok abszolút létezéséről beszélnek, tekintet nélkül arra, hogy ezeket a dolgokat észlelte-e valaki. Lenni (esse) és észleltnek lenni (percipi) számunkra ugyanaz; és nem lehetséges, hogy az őket észlelő el-méken vagy gondolkodó dolgokon kívül bármiféle létezéssel bírjanak” (Berkeley 1985, 176–177). „ …nem léteznek másként, mint az őket észlelő elmében” (Berkeley 1985, 176).

Természetesen Berkeley nem azt a tételt fogalmazta meg, hogy min-den, ami elménken kívül van, az nem létezik. A külső dolgok és az elménk-ben, tudatunkban levő dolgok azonosságát állítja. Az a világ létezik csak, amit az elménk lát, vagyis amit számunkra Isten, vagyis a hatalom csúcsa, a mindent áthatoló és megteremtő hatalom megkonstruál (de nem mondott mást Lenin 1952; 1966, vagy Sztálin 1951 sem). Vagyis a hatalmi rendszeren belül nem létezik más. Természetesen ez a hatalmi rendszer ideális modell-je, amikor a konstrukció ugyanaz, mint ami a megkonstruálandó volt. A ha-talmi struktúra nem tér el az elképzelttől, a hatalmi mechanizmusok mű-ködése nem jár együtt konfliktusokkal, a rendszer kiszámítható, átlátható, mind a jelenben, mind a jövőben. Ekkor csak az létezik, ami a tudatban lé-tezik. A hatalom számára csak az létezik, amit megalkotott, csak azt észleli, ami számára létezni való: vagyis amit létrehozni és működtetni akart.

Miért nem létezik semmi más? Azért, mert bármi más, ami létezik, nem tud a hatalom számára észrevehetővé válni. A hatalom számára csak

JÁVOR ISTVÁN 174

az ellenhatalom vehető észre. Azok a cselekedetek, érzelmek, érdekek, ame-lyek nem rendelkeznek hatalommal, a hatalom számára nem képesek po-tens erőként artikulálni magukat, tehát nem is léteznek. Az ember ebben a Berkeley által leírt hatalmi rendszerben (Isten-állam hatalmi gépezete) az előzőekben említett hatalmi közvetítő mechanizmusként szerepel. A közve-títő mechanizmus pedig szintén – ebben a modellben – érzéketlen a nem hatalmi jellegű „dolgokra”, nem is érzékeli őket.

A leírt összefüggéseket a szervezetek nyelvezetére is könnyen lefordít-hatjuk. A szervezetelméletek és különösen a szervezés elméletei a szerveze-tek belső világának működéséről szólnak. A szervezetelméletek kezdetei a taylorizmusra, vagy más néven a tudományos irányítás elméletére nyúlnak vissza (Taylor 1911). Ez az elmélet a szervezeteket olyan gépszerű racioná-lis rendszernek fogja fel, melyben a termelés világa mesterségesen megter-vezhető és működtethető. Semmi olyan történés nincs benne, amely nem fe-lel meg a hatalom akaratának. Az alapelve az egyetlen legjobb út (one best way), amely arra utal, hogy létezik egyetlen olyan szervezetkialakítási és működtetési módszer, amely a leghatékonyabb. Vagyis létezik olyan ha-talmi rendszer, amely teljességgel kontrollálja a kialakítás és a működtetés folyamatát. Ezt a szervezeti megközelítést a gépiessége és módszere miatt racionális szervezetfelfogásnak is nevezik. Alapelve, hogy a szervezet meg-konstruálható, és ahogy a konstrukciót elképzelik és létrehozzák, a szerve-zet úgy is fog működni. Ez a hatalom valóságkonstruáló világa. A hatalom szempontjából csak az van, amit létrehoz. Nem érdekli a társadalmi való-ság semmilyen más szelete. Az alávetett, alsó szinten természetesen a tár-sadalom más kérdései is jelen vannak.

A hatalmat azonban nem érdekli az emberek hangulata, a munkások elégedettségi szintje, a munka egészségkárosító hatása mindaddig, amíg ezek a tényezők hatalmi tényezőkké nem válnak. Ha a termelékenység romlik, ha nem kapnak megfelelő munkaerőt, ha munkalassítás nehezíti az irányítást, ha a döntéseket nem hajtják végre, ha a hatalmi akaratok csak részben vihetők keresztül, akkor a rendszer is érzékeli, hogy baj van. Addig azonban nem. Vagyis a hatalom szempontjából csak az van, amit lát, amit érzékel. Számára igaz az, hogy nincs más, mint ami a tudatában van.

Ugyanez a viselkedés figyelhető meg a bürokráciáknál is. A bürokrati-kus szervezet érzéketlen a külvilág működésére, érzéketlen a környezet változására, és a környezeti reakciókra. Számára a környezet csak annyiban létezik és a környezetnek csak az a szelete létezik, amely belefér a bürokrá-cia szabályrendszere által megszabott határokba. Csak annyiban reagál a környezetre, amennyiben a környezet számára hatalmi tényezőként tud fel-lépni, vagyis a hatalmát vagy egyes személyi érdekeit tudja sérteni. Attól, hogy egy bürokratikus szervezet nem intéz el időre feladatokat, és ezzel


érdekeket sért, még ezt nem fogja érzékelni, ezeket az érdeksérelmeket nem fogja látni. Csak az kerül látómezején belülre, ami viszonthatást tud gyako-rolni rá. Viszonthatás nélkül a szervezet nem látja a valóság ezen részét (Já-vor 2004b).

A valóság megismerésének logikája azt mondja, hogy a szervezet látó-körén kívül eső világ is létezik. Sőt még az is lehetséges, hogy az a világ előbb-utóbb a működő hatalmi rendszert is megingatja. A gazdasági szer-vezetek világában sokszor kerül a versenyben olyan cég válságba, amely nemrégen még piacvezető, piac-meghatározó volt. A 80-as években a sze-münk előtt mentek tönkre például a tegnap kiváló vállalatai (Bélley – Rozgonyi 1997). A reális világ logikája azonban nem szinkron a hatalmi lo-gikával. A hatalom logikája a megkonstruált világban működik, és azt teszi meg a valóságos világ helyébe. A hatalom logikája szerint csak az van, ami a tudatunkban – a hatalmi csúcs tudatában – van.

A hatalomnak ez a logikája nem egy leegyszerűsített világképet jelent. Sokkal többről és egészen másról van szó. Minden hatalmi gépezet alapve-tő törekvése – pontosabban lényege –, hogy kontrollálja saját magát, vagyis számára átlátható és irányítható, kézben tartható módon működjenek a vi-szonyok, cselekedjenek, gondolkozzanak a szereplők. Mint az előző tanul-mányokban már szó volt róla (Jávor 2003), a hatalom lényege az irányítha-tóság, vagyis az, hogy a rendszer kézbentartható legyen. Amennyiben a rendszeren belüli viszonyok átláthatatlanok, akkor azok előbb-utóbb ke-zelhetetlenné is válnak. Vagyis az elindított hatalmi aktusokat (pl. kiadott utasítások) nem, vagy nem a kívánt módon hajtják végre.

Ezzel azonban a hatalmi csúcs célelérési képessége gyengül, bizonyta-lan, vagy kaotikus viszonyok alakulnak ki. Ezért tartozik a hatalom logiká-jához az olyan átlátható viszonyok megkonstruálásának képessége és lehe-tősége, amely biztosítja a hatalmi mechanizmus működését. Ez tehát nem egy leegyszerűsített kép, hanem egy konstruált valóság. Nyilván szervezeti szinten – hiszen itt egy mesterségesen létrehozott rendszerről van szó – ez a konstrukció sokkal teljesebben keresztül vihető. Társadalmi szinten azon-ban viszonylag kevesebb elem manipulálható. A diktatúrák törekvése az, hogy jobban manipulált és teljesebben konstruált, így jobban ellenőrizhető rendszert hozzanak létre. Itt is igaz, hogy éppen azok a társadalmi folyama-tok, amelyek nem látszanak, kezdik ki a diktatúra hatalmi rendszerét (Szentpéteri 1985).

A rendszer tehát alulnézetben úgy látszik, mint egy olyan társadalom, amelyben bizonyos érdekek, érzelmek nem kerülhetnek felszínre, ezek nem képesek „becsatornázódni” a rendszer irányításába. Mondhatni olyan vi-szonyokról, relációkról van szó, amelyek a hatalom szempontjából érdekte-lenek és így értéktelenek. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy a társa-

JÁVOR ISTVÁN 176

dalmi rendszer (pl. a szervezeten belüli társadalom) életének szempontjá-ból nincs jelentősége. Csak azt jelenti, hogy ezeknek a viszonylatoknak, kapcsolatoknak a működése nem éri el, vagy nem képes elérni azt a határ-értéket, amely a hatalom működése szempontjából érdekes lenne, vagyis amit figyelembe venne. Ezek a kérdések a szervezet életében mindennapo-sak. Az informális kapcsolatok egész hálózata szerveződik a szervezeten belül úgy, hogy az részben láthatatlan, részben érdektelen a hatalom (me-nedzsment) számára. Ez természetesen egészen addig igaz, amíg például az ilyen kapcsolatok hálózatából nem kerülnek ki olyan információk, amelyek hatalmi problémákat okoznak. Ilyen esetben a hatalom megkísérel lépni, és ezeket az informális kapcsolatokat is valamilyen módon ellenőrzése alá vonni. Ellenőrzés, kézbentartás Ezzel nem azt akarjuk állítani, hogy a szervezet, vagy a társadalom vala-mely része vagy egésze akár teljes körűen, vagy tetszőleges mértékben el-lenőrzés alá vonható. A kézbentartás – amely fogalmat használtuk a hata-lom meghatározásánál – mást jelent, mint az ellenőrzés. A rendszer kézben-tartása különböző módszerekkel oldható meg. Ennek egyik eleme a részt-vevők ellenőrzése. Egy másik eszköze lehet a motiválás és megvásárlás (motiváláson a nagyobb szakmai teljesítményre ösztönzést, a szakmai mun-ka megfizetését értem, a megvásárlás pedig a hatalmi rendszer elfogadásá-nak díjazását [pl. a lojalitást, alkalmazkodást, saját etikai normák feladását] jelenti). Egy harmadik eszköz lehet a mellőzés, vagyis a hatalmi működés szempontjából perifériára szorítás, érdektelenné tevés. Az első két eszköz-zel a hatalmi rendszer bevonja a szereplőket és viszonyaikat saját látóköré-be, a harmadik eszközzel kezelt szereplők és viszonyok pedig kikerülnek a látóköréből. Természetesen a rendszernek vannak olyan szereplői és viszo-nyai, amelyeket semmilyen eszközzel nem tud kezelni a hatalom.

A szervezetek világában a kezeletlen, eszközökkel el nem ért, vagy el nem érhető szervezeti szereplők vagy viszonyok komoly hatalmi problé-mákat jelentenek. Ilyen például az iskolai szervezetnél a klientúra (gyere-kek szülei), a gazdasági szervezeteknél pedig a vezetők közötti érdekviszo-nyok egy része.

A hatalmi rendszer ennek megfelelően tovább tagozódik. Csak egy ré-szét fedi le a rendszer működése azoknak a viszonyoknak, amelyek a Berkeley-től idézett alaptételben is benne vannak. Berkeley is csak azt mondja, hogy az van, ami a tudatomban van, ha valami más is van, az úgy-is érdektelen. Ez azonban csak a rendszer felülnézeti képe, ahogyan a hata-lom csúcsáról látszik.


Vagyis a szervezetek hatalmi logikája szerint a szervezet megismerhe-tőségének korlátai vannak. Ezek egy része pedig hatalmi korlát (természe-tesen nem csak hatalmi korlátok vannak). Egy rendszert a hatalom csúcsá-ról addig lehet és éri meg megismerni, amíg az a kézbentartáshoz szüksé-ges és elégséges. Alulról pedig addig mindenképpen érdemes megismerni, amíg az a kézben nem tartott területek játékterének megismeréséhez, az abban való eligazodáshoz szükséges. A két megismerés nem ugyanaz.

Az, amit nem lehet megismerni, a rendszer működésének kockázata. A két megismerés eltérése pedig a rendszer irányíthatóságának kockázatát veti fel. Nem kevesebbet látnak az egyes szinteken levők, hanem mást, és másképpen. Röviden: a hatalom irányítási parancsainak, intézkedéseinek hatalmi logikája mindig jelentősen eltér a szervezeten belüli közeg hatalmi logikájától. A szervezet, előzőekben leírt, egységes hatalmi mechanizmusa tehát szétesik. A továbbiakban ezek részletes kifejtésére térünk rá. A HATALOM ÉS AZ OK-OKOZATI VISZONYOK A szervezet akkor irányítható, ha a hatalmi célok és akaratok teljesülnek. Ehhez azonban az ok-okozati viszonyok ismerete szükséges. Sajátos el-lentmondása minden rendszer irányításának, hogy olyan rendszereket és rendszerhatásokat kell kézbentartani, amelyek hálózatos összefüggéseket, kölcsönhatásokat tartalmaznak, összetett időbeli dinamikájuk van, miköz-ben a megismerés és a cselekvő beavatkozás is alapvetően csak ok-okozati viszonyokban képes létezni, gondolkodni és hatni. Vagyis a hatalmi me-chanizmus és a mechanizmus tudatos működtetésének logikája eltér egy-mástól. A hatalmi rendszerek tehát ebből a szempontból is irányítási koc-kázatokat foglalnak magukban.

Hume (1976: 354–356) írja: „…csak két lehetőség között választhatunk jelen esetben: vagy azt állítjuk, hogy valamely tárgy csak akkor lehet oka egy másiknak, ha szellemünk képes magában a tárgyról alkotott ideában fölfedezni a kapcsolatot, vagy azt mondjuk, hogy amennyiben bizonyos tárgyak tapasztalatunk szerint állandóan találkoznak egymással, úgy ennek folytán mindig oknak és okozatnak kell tekintenünk őket.” A továbbiakban az első esetet elutasítja, mivel ezzel „…minden cselekedetünknek a Legfőbb Lény lesz a valóságos oka,…”.

Az ok-okozati viszonyok két felfogása közül az egyik a Berkeley-féle totális hatalom koncepciójára épül. Minden oksági viszonyt megszerkeszt-het, megkonstruálhat a Hatalom. Szervezeti szempontból ez annak a taylorizmusnak a hatalomelméleti koncepciója, amelynek törekvése a szer-vezetek mesterséges kialakítása. Olyan szervezet létrehozása, melyben

JÁVOR ISTVÁN 178

semmi olyan szervezeti hatás, kölcsönhatás, akció és reakció sem jöhet lét-re, melyet a hatalom nem kívánt létrehozni és működtetni. Ebben a szerve-zeti koncepcióban minden ok-okozati viszony mesterségesen konstruált, és alapfeltevése szerint mesterségesen is konstruálható. Nem szokatlan ez a megközelítés sem társadalmi, sem szervezeti oldalról. Szentpéteri mutatott rá, hogy a francia forradalomtól a szovjet diktatúráig hasonló elméleti ala-pú társadalomfelfogások születtek, melyek szinkronban vannak a racionális szervezeti modell felvázolt szemléletével (Szentpéteri 1985, különösen a IV. és V. fejezet).

A hatalom logikája szerint a szervezeti hatalmi mechanizmusok hoz-zák létre a belső ok-okozati viszonyokat. Ez azonban, mint a fenti Hume-idézet rámutatott – és ez volt Hume egyik lényeges meglátása – csak a lát-szat. Attól gondolunk valahova összefüggéseket, mert sokszor együtt látjuk a dolgokat: vagyis az összefüggés nem más, mint a stabilitás látszata. Az, hogy valóban mi van, azt nem tudjuk.

Semmi másról nincs azonban itt szó, mint arról, hogy stabil hatalmi rendszerek stabil összefüggéseket, ok-okozati viszonyokat hoznak létre. Azt azonban nem látni, hogy a szervezeten belül milyen latens erők mun-kálkodnak. A klasszikus szervezetelméletek (akár a tudományos irányítás elmélete, akár az emberi kapcsolatok iskolája), abból indulnak ki, hogy a szerveztek olyan mesterséges rendszerek, amelyekben a hatalomnak nem tetsző viszonyok kiküszöbölhetők, vagy elnyomhatók. A modern szervezeti irányítás is állandóan szembe találkozik ezzel a problémával. Olyan átlát-ható szervezeti rendszert szeretne létrehozni, melyben a szervezeti kultúra, az információs rendszer, az emberek közötti kapcsolatok és a kommuniká-ció egésze éppen úgy kontrollálhatóvá és alakíthatóvá válik, mint ahogy szeretne belelátni az alkalmazottak egészségi állapotába, öröklött genetikai hajlamaiba (pl. betegségre való hajlam stressz alatt), a magánéletébe (pl. gyermekvállalási akarat nőknél).

Az ok-okozati viszony Hume által képviselt felfogása nem más, mint a már említett kérdés, azaz a hatalmi rendszer működésének kockázata. Ar-ról is szó van, hogy miközben a szervezeten belüli hatalmi viszonyok mes-terséges képződmények, más szociális viszonyok és mechanizmusok is lé-teznek, melyeket a hatalmi megértés (a hatalom által tudatosított valóság) nem fed le. Számos olyan szervezeti tényező van, amely előidézi a hatalmi működés kockázatát: vagyis a hatalmi gépezet elkezd nem kiszámíthatóan viselkedni, az ok-okozati lánc elképzelt hatásmechanizmusai nem a terve-zett kimenetelhez vezetnek.

A hatalmi mechanizmus ugyanis nem magától működik, hanem mű-ködtetik. Ez nem jelent mást, mint hogy cselekvésekre, utasításokra, prog-ramokra a szervezet kiszámíthatóan hozza létre az outputot. Vagyis példá-


ul egy kiadott utasítást a szervezet a kívánt és elvárt módon hajt végre, és ennek a várt eredménye lesz.

Az orvosi hálapénzekkel kapcsolatosan a szervezeti kérdések jól mu-tatják a szervezeti irányításban rejlő vázolt kockázatot. A hálapénz olyan finanszírozási összeg, amelyet a beteg ad az orvosnak az ellátáshoz kapcso-lódóan, az állami (önkormányzati) egészségügyi intézményekben. Külön-böző átadási módja lehet, adhatják előre, vagy utólag, lehet kikényszerített, ráutaló magatartással elért stb. Szervezeti szempontból azonban az a lé-nyege, hogy nagysága jóval túlmegy a hálán, és olyan összegek forognak, amelyek csak üzleti szempontból értelmezhetők. Vagyis a beteg ebben a szervezeti hatalmi közegben megvesz valamit, amit az orvos elad számára. Amit eladhat, az nem más, mint a szervezeti erőforrások értékesítése. Elad-hat orvosi odafigyelést, kétágyas szobába fektetést, eladja azt az akaratot, hogy konzultál más orvossal, eladó lehet a sorban állás megkerülése stb., de a hálapénz mögött sokszor olyan események húzódnak meg, amelyek-ben összefonódik az állami és a magánszektor. Vagyis a szülészeti, nőgyó-gyászati, sebészeti, bőrgyógyászati, fogászati stb. vizsgálatok egy részét a magánrendelőben végzik el, más részét beviszik az állami intézménybe. Et-től kezdve az állami intézmény a vizsgálatoknak csak egy részét kontrollál-ja, más részét a magánrendelő végzi. Az állami kórház orvosát részben a kórház fizeti meg a munkájáért, részben a beteg. Ha műhiba történik, akkor viszont teljes egészében a kórház lesz a felelős. Vagyis részben – és latens módon – elkülönül a finanszírozás, a hatalomgyakorlás, a szervezeti irányí-tási paraméterek és események feletti kontroll és a kockázat, a hasznok és a költségek. Nem lesz teljesen kiszámítható a szervezet működése, hiszen igen erős és latens érdekek is működnek a felszín alatt. Vagyis a hatalmi rendszer működésének kockázata növekszik. (Hasonló problémára muta-tott rá Blau 1955 és Gouldner 1955 klasszikussá vált vizsgálata szociális, il-letve gazdasági szervezetekben).

Minden hatalmi rendszer lényegéhez tartozik azonban az, hogy e koc-kázatot észlelje (átlátható szervezet), minimálisra – ideális modell szinten nullára – csökkentse. Ehhez szükséges, hogy a szervezeten belüli viszonyo-kat is kézben tartsa. A szervezetben a cselekvések sokszínűek és sokirányú-ak lehetnek, minden cselekedet végső soron azonban emberi cselekedet. A hatalmi rendszer ezért ezeket az emberi cselekedeteket az ok-okozati lán-con keresztül is befolyásolja.

Minden cselekvés közvetlen okként jelentkezik, és valamilyen okoza-tot, sőt okozatok, következmények sorát váltja ki. A hatalom kézbentartási követelménye azt jelenti, hogy a cselekedetek mellett a következményeket is kézben kell tartani. Az ok-okozati láncok kézbentartása, vagyis a konst-ruált valóság kézbentartása azt jelenti, hogy az okot és az általa kiváltott

JÁVOR ISTVÁN 180

okozati sort (ok-okozati láncot: melyek együttesen építik fel a hatalmi me-chanizmust) is kézben tartsa.

A cselekedetek egy konstruált hatalmi rendszer adott viszonyai között valósulnak meg. Ez a hatalmi rendszeren belül, a szereplők között kialakult szociális viszonyrendszer a hatalmi erőtér. Ebben a hatalmi erőtérben zaj-lanak az események, ez az, ami a rendszer aktorai számára közvetlenül megtestesíti a szervezet hatalmi viszonyait. Itt cselekedni annyit jelent, mint adott cselekedeteken keresztül lokális szinten a helyi hatalmi erőtér-ben újratermelni a hatalmi viszonyokat, beilleszkedni a stabilizálódott ha-talmi mechanizmusok működésébe. Amennyiben a cselekedetek nem felel-nek meg ennek a követelménynek, a hatalmi rendszer teljesítménye romlik: másképpen kapcsolódnak össze a szervezeti rendszer elemei, más lesz az irányítási akarat hatása, mint ahogy azt a hatalom tervezte, és másképpen fog működni a szervezet az elvárthoz képest. Vagyis szétesik a hatalmi gé-pezet, röviden: irányítási válság lesz a szervezeten belül.

A cselekedetek, vagyis az okok a hatalmi erőtérben úgy működnek, mint ahogy egy test (ok) a mágneses (hatalmi) erőtérben. Miközben behatol a mágneses térbe, saját útja, mozgása is megváltozik, és megváltoztatja va-lamelyest a mágneses erővonalakat is (okozat). Amennyiben a következ-ményt, az okozatot is felügyelni akarjuk, az oknak is úgy kell behatolnia a mágneses erőtérbe, hogy már az okozat követelményét (térváltozás) és a feltételeket (hatalmi erőtér: mágneses tér) is figyelembe vegyük. Vagyis az ok már az okozat figyelembevételével alakul ki. Szervezeti viszonyokra le-fordítva ez nem jelent mást, mint azt, hogy a szervezeti aktorok cselekede-teiket úgy szervezik és hatják végre, hogy azok figyelembe veszik a hatalmi erőtér viszonyait, és azt, hogy ebben az erőtérben hogyan lehet egy bizo-nyos célt elérni, érdekeket szolgálni, feladatokat végrehajtani, vagy éppen nyereséget realizálni, felelősséget megúszni stb.

Ebből adódik, hogy az ok az okozat (vagyis az ok kívánt tárgya) által megváltoztatott ok lesz. Vagyis nem csak teleologikusan tételezett viszony-ról van szó, ahol a cél alakítja a cselekvést az ok-okozat relációk mellett. Az ok, vagyis a cselekvő és cselekvése ugyanis része a hatalmi erőtérnek. Nem a tételezett cél lesz a meghatározó, hiszen már maga a tételezés is a célmeg-határozás és cselekvéstervezés közegébe ágyazódva alakul ki, így része a hatalmi erőtérnek (célközeg). A célközeg tehát már módosítja a célkitűzés látásmódját is. Olyan cél nem kerül meghatározásra, mely ellentétes a ha-talmi erőtérrel, és a végrehajtás közege sem más, mint a hatalom által konstruált világ, vagyis a konstruált ok-okozat viszonyok.

Mivel az erőtér lehetőség-tér is, ez meghatározza az okok kialakulását, és hatáslehetőségét, valamint hatásmódját. Nem kívánt hatás esetén be-avatkozás is történhet az irányítás részéről, korrigálja az eltérést, vagyis át-


rendezve a szervezeten belüli kapcsolatokat, lépéseket, akciókat és reakció-kat, helyreállítja a hatásláncok és következmények általa kívánt rendszerét. Ennek következményeként szankcionálhat és jutalmazhat, vagyis ha kell, újrakondicionálja a cselekvések hatalmi erőterét annak érdekében, hogy új-ból stabilizálja a hatalmi mechanizmusokat.

Így a hatalmi rendszerben előkondicionált cselekvések, okok jönnek létre. Az ok az okozat oka lesz, vagyis egyúttal az okozat következménye. Az okozat oka mint maga is okozat váltja ki az okozat okozatát (lásd még Bergson alkalmazkodás fogalmát: Bergson 1987: 69), mint az az ok, amely az ok és okozat kölcsönhatása az ok felől (mint ami az aktív és a hatást kez-deményezi, de a következményt nem okozza). Végül is az okból lett ok az okozat által kiváltott okozat, mely oka lesz az okozatból kiváltott okozat-nak. Vagyis: elindul a hatalmi rendszer önerősítő–önstabilizáló mechaniz-musa (Bergson 1987, 213).

Bergson írja (Bergson 1987: 213): „A rend egyfajta rendetlenség. Ren-detlenség egy másik aspektusból nézve. Ez alapján a kiszámíthatatlanság, a véletlen, a káosz nem önmagában az, aminek látszik, csak egy másik néző-pontból szemlélve lesz az.” A hatalom által nem teljes kézbentarthatóság nem mást jelent Bergson szerint, mint hogy egyfajta rend helyébe egy szub-jektív akarást, egy másfajta rendet tettünk. Ettől ez rendetlenség lett. Ha-talmi szempontból értékelve ezt a megállapítást azt kapjuk, hogy a hatalmi csúcs számára minden rendetlenség lesz, ami nem az ő logikáját követi. Ez egyrészt nevezhető szubjektív megközelítésnek (ez a bergsoni filozófia alapállása), de másrészt ez nem más, mint a hatalmi látásmód: ahogyan a világot megkonstruáló hatalom szempontjából látszik a világ, és minden, ami benne van.

A bürokrácia is egyfajta rendet képvisel. Ami ebbe nem illik bele, azt nem látja. Az az ügy, amely nincs definiálva a feladatkörében, hatáskör-ében, az iránt érzéketlen. Nem csak nem fogadja, hanem nem is tudja fo-gadni. Az ok (vagyis, hogy milyen esemény indít el munkát a bürokráciá-ban) már az okozat, a szervezet által manipulált. Ha egy ügyfélnek olyan problémája van, amelyet a bürokrácia hatalmi gépezete nem értelmez, le-het, hogy elutasító választ kap, lehet, hogy a válasz az lesz, hogy nem tar-tozik rájuk, de az is lehet, hogy nincs is olyan ajtó, ahol az ügyfél kopogtat-ni tudna. Vagyis a szervezet egyetlen irodájában sem hajlandó az ügyfél beadványát befogadni. Ezzel azonban az ügyfél problémája és cselekvése eltűnik a bürokrácia látóköréből. Az okozat és a hatalmi közeg manipulálta az okot. Vagyis, azok az ügyfél-viselkedések, amelyek a bürokráciát saját ügyfélszempontú logikájukból közelítik meg, a bürokrácia számára rendet-len magatartásúnak, kaotikusnak tűnnek. A bürokrácia ügyféli érdeket sér-tő magatartása – még akkor is, ha az ügyfél sérelmét a bürokrácia szabály-

JÁVOR ISTVÁN 182

szegő magatartása okozta – értetlennek, kaotikusnak tűnnek. A szervezeti hibák pedig véletlenszerűnek látszanak a szervezet szempontjából, még akkor is, ha rendszeresen ismétlődnek.

A hatalmi rendszerek nem látnak, vakok. Nagyon jó példa erre a Nép-szabadságban megjelent egyik riport (B. Papp 2004). A riport szerint két kis-településen több mint 200 ház fala repedezik, több életveszélyessé vált, se-gítség kellene. A megszólaltatott önkormányzati tisztviselő és katasztrófa-védelmi tisztviselő szerint nem rájuk tartozik – míg nincs összeomlott ház halottakkal, addig ez el is képzelhető –, a falunak központi pénzekért kelle-ne pályáznia (ugye elképzelhető, hogy a parasztember az életveszélyes fö-dém alatt pályázatot ír, bízva abban, hogy egy év múlva kap támogatást, ha addig még lesz háza). Az országgyűlési képviselő szerint ő már keres segít-séget, de eddig azért nem haladt, mert év elején szabadságolások voltak. Ez a hatalom logikája: a szem előtt levőt sem látja, nem érzékeli akkor sem, ha adott esetben képviselői be sem mernek majd menni az életveszélyes há-zakba. Ez a példa még inkább megvilágosodik a következő részben, amikor Ábrahám történetének hatalmi értelmezésével foglalkozunk. Előre jelezve, előre hivatkozva az ott leírtakra, ez Ábrahám Istennel való találkozásának felel meg. Amit az országgyűlési képviselő mondott, nem más, mint a Kierkegaard-i abszurd.

A hatalmi gépezet a számára érdektelen problémákat nem veszi észre. De még csak azt sem veszi észre, hogy mit nem vett észre. A bürokrácia – a cikkben konkrétan – a számára nem definiált problémákra érzéketlen. Ezért saját önmeghatározása – önlegitimációja – szempontjából jól működik, hi-szen amit nem lát, nem is kell megoldania. Így a nem megoldandó kérdé-sek meg nem oldása nem zavarja a bürokrácia és általában a hatalmi me-chanizmusok működését. Számára természetes érvek: pályázat, szabadsá-gon vannak. Csak az alávetett szférában tűnnek ezek az érvek irreálisnak, közönyösnek, cinikusnak. Ha pedig ideje előtt összeomlik egy ház, az a sze-rencsétlen véletlen esete (lásd Bergson idézett nézeteit).

Még érdekesebb ez abban az esetben, ha a szabályszerű működés jelent problémát az ügyfél részére. Az önkormányzatok sokszor normális logikus viselkedésnek tartják, ha a bírságokat (pl. építési bírság), vagy adókat (pl. építményadó) csak azért maximalizálják, mert minél magasabb bevételt szeretnének elérni belőle. Ebből a logikából azonban érthetetlen az az ügy-féli logika, hogy a bírságok arányosak legyenek az elkövetett szabálysértés mértékével, vagy a szabálysértő személy, vállalkozás tőkeerejével. Az épít-ményadó például az üzlethelyiségekre aszerint változzon, hogy milyen az ingatlan elhelyezkedése, forgalmas, vagy kieső helyen van-e, földszint-e, vagy pince. Ezzel a logikával semmit nem kezd a szervezet, hiszen hatalma az ügyféllel szemben jelentős. Az ügyfél bármilyen reklamációs magatartá-


sa pedig kaotikus viselkedésnek tűnik a hatalom szempontjából, amely vé-letlen és váratlan zavaró hatásokat eredményez.

Előbb vagy utóbb azonban az ügyfél is hozzászokik a kialakult hely-zethez, mivel a szervezettel szembeni ellenállás számára költséges és ered-ménytelen. A HATALOM MŰKÖDÉSÉNEK KOCKÁZATA A szervezetek célkövető rendszerek, vagyis megközelítésünkben olyan ha-talmi gépezetek, amelyek képesek célokat kitűzni és elérni. A szervezetszo-ciológiai irodalom már nagyon régen rámutatott arra, hogy a szervezetek céljaikat nem érik el (célfélretevés, Blau 1955), vagy éppen a célok lebontása ütközik komoly akadályokba (Steers 1977). A környezeti feltételekhez való nem megfelelő alkalmazkodás szintén a szervezetek irányíthatóságát nehe-zíti, vagy lehetetleníti el. Ennek következtében hosszabb távon a szerveze-tek működése ciklikusságot mutat: egyszer lent, egyszer fent (Hedberg et al. 1976). A szervezeti hatalom működését tehát belső és külső feltételek és tényezők nehezítik, teszik kockázatossá. A stabil hatalmi mechanizmusok gyakran válnak instabillá. Egyelőre azonban csak a hatalmi mechanizmust magát nézve már láttuk a tanulmány elején, hogy a rendszer működése be-épített kockázatokat tartalmaz. Ez részben a megkonstruált szervezeti vi-szonyokból ered. A Hume által vázolt probléma ennek a lényegére muta-tott rá: a dolgok bizonyos ideig együtt fordulnak elő, és ennek következté-ben úgy tűnnek, mint amelyek között ok-okozati relációk vannak: az irányí-tás ezeket a kapcsolódásokat szinte természettudományos bizonyossággal használhatja. Mint láttuk azonban, emögött motivált vagy elnyomott maga-tartások, ösztönzött, megvásárolt, vagy éppen kikényszerített cselekedetek, a hatalom által létrehozott gondolkodásformák, elnyomott gondolatok és érzelmek stb. vannak.

A szervezet hatalmi rendszere a szervezeten belüli és kívüli érdekcso-portok által is erős nyomás alatt van. A gazdasági szervezetek működésére inkább az jellemző, hogy a szervezeten belüli érdekcsoportok kísérelnek meg önálló hatalmi potenciált kialakítani.

Például a szakszervezetek ilyen nyomásgyakorló, érdekérvényesítő funkciót testesítenek meg, de hasonló szerepet töltenek be a szervezeti egy-ségek, szervezeti funkciók mentén szerveződött kapcsolati láncok, szak-mák, vagy informális kapcsolathálók mentén levő érdekcsoportok. Ezek a csoportok részben alkura kényszerítik a hatalmat, részben beépülnek a döntések és cselekedetek kialakításának folyamatába, és latens vagy manifeszt módon a hatalmi rendszer elemeivé válnak. Ezzel a hatalom ér-

JÁVOR ISTVÁN 184

dekeihez integrálnak egy saját, eltérő és ezért működési kockázatot is ma-gában foglaló elemet.

A kockázatot ebben az említett integrált rendszerben – többek között – a következő jelenti. A hatalom csúcsának alapvető tevékenysége – mint ar-ról szó volt – a sajátítási mechanizmus stabil működtetése. Az egyes érdek-hordozó csoportoknak azonban éppen az az érdekük, hogy saját hatalmi bázist alakítsanak ki, és ezzel növeljék befolyásukat: ez pedig éppen ellenté-tes a hatalmi csúcs alapvető funkciójával. Természetesen, ha egy szakmai terület érvényesíteni tudja ezzel a szakmai érdekeit, az fontos a szervezet működése szempontjából. Elemzésünk azonban a hatalmi rendszer szem-pontjából nézi az összefüggéseket. Ez alapján pedig egy ellentétes alapér-dekeltségű érdekhordozó integrálódása a szervezetbe – vagy integrálódási törekvése – a hatalmi működés kockázatát növeli.

Emellett a szakmai szempontok érvényesülése (integráció) mindig ha-talmi alapon történik. A szervezet szakmai alrendszerének működésébe ha-talmi alapon lehet elérni a nagyobb beleszólást. Ez pedig a szakmai műkö-dés kockázatát is növeli, hiszen a szakmai alrendszerek szakmai „érvei” ha-talmi „érvekkel” keverednek. Minden szakmai program egyben hatalmi program is, minden szakmai rendszer hatalmi oldalról „fellazul”. Ez ter-mészetes is. Hiszen mind társadalmi szinten, mind szervezeti (és szerve-zetközi) szinten az a jó szakmai program, amely szakmailag jó és megvaló-sítható. A megvalósíthatóság (már az elfogadás is) definíció szerint magá-ban foglalja a hatalmat, vagyis a szakmai program tartalmának hatalmi fel-lazítását. ÖNLEGITIMÁCIÓS MECHANIZMUSOK A leírt példa arra mutat rá, hogy a hatalmi rendszer hogyan biztosítja a ha-talmi mechanizmusok stabilitását. Röviden: nem enged mást, csak olyan cselekedeteket, amelyek a hatalmi mechanizmust erősítik, sőt ezeket meg is erősíti. Ez figyelhető meg például egyes kitüntetéseknél. Azt ismeri el a ha-talom, aki a szakmai munka mellett a hatalmat is szolgálja. Ezzel a kitünte-tett még jobb eséllyel kapcsolódik be programokba, nyer el pályázatokat. Az így kapott lehetőségekkel többletmunkát, esetleg többleteredményt tud produkálni. Vagy akár a nála nagyobb eredményeket elérőket meg tudja vásárolni. Az önlegitimáció folyamata egyértelműen látszik. Néhány év múlva a hatalom elmondhatja: azt tüntettük ki, aki a legtöbbet teljesítette. Így a kitüntetés legitimálja az embert, az ember pedig a kitüntetést. Ugyan-ez működik a szervezeteken belül is. A hatalom azoknak ad több lehetősé-get, akik lojálisak, azok mozgásterét csökkenti, akik kevésbé felelnek meg a


hatalom elvárásainak. Azokat a hibákat kicsinyíti le, amelyek a hatalmat nem zavarják, vagy amelyet lojális aktorok tesznek, és azokat a problémá-kat dimenzionálja túl, sőt szankcionálja az aktorokat, ahol fordított a hata-lomhoz való viszony. A hatalom átrendezi az elvárásokat, az erkölcsi érté-keket, azt, hogy mi a helyes és helytelen, az eltűrhető és a tűrhetetlen.

Ezzel érdekhordozó aktorok közé szubjektív (Hume), vagyis hatalmi jellegű megítélést épít be. A szakmai tevékenység hatalmilag fellazul, a ha-talom tehát a szervezet működésének visszacsatolási rendszerébe beavat-kozik azzal, hogy átrendezi és átminősíti az egyes cselekedeteket. Így a visszacsatolási vonalak működésében az alapvető információk értékelése, a reagálási küszöb kialakítása szubjektívvé válik, vagy másképpen reláción-ként, sőt eseményenként is „felveszi a hatalom formáját”, hasonul hozzá.

A hatalom logikája tehát megkívánja, hogy a szervezet egész rendszere a hatalom mechanizmusának logikája alapján fellazuljon, minden szakmai tevékenységbe, informális és formális kapcsolatba, az egyének, csoportok értékelésébe, a cselekedetek súlyának megítélésébe a hatalmi logika (sajátí-tás, kézbentartás, stabilitás, lojalitás stb.) beépüljön.

Ez az önerősítő folyamat a szervezet önlegitimációs mechanizmusa. A szervezet a hatalmi rendszer érdekeit sértő cselekedeteket túlságosan költ-ségessé, és igen nagy valószínűséggel eredménytelenné teszi. A küzdelem egyben a szervezet működésének belenyugvó elfogadását is jelenti. Ha e szervezeti cselekvés egyben a legitim cselekedetek körében mozog, akkor a választható legitim változatok közül szűkíti le a hatalom a neki megfelelőt. Ezzel a hatalom egyes legitim cselekedeteket legitimmé tesz, másokat ille-gitimmé. Vagyis az önlegitimációs folyamatban a hatalom az egyébként le-gitim, jogilag, erkölcsileg, szabályozási normák által, a kultúra által elfoga-dott cselekedeteket másodlagos legitimációs szelekciónak veti alá, kialakít-va saját legitimációs bázisát. Ez a legitimáció azonban csak saját hatalmi működésére terjed ki.

Ugyanez vonatkozik az illegitim cselekedetekre is. Vannak olyan ille-gitim cselekedetek, amelyeket ennek megfelelően a hatalom illegitimnek is nyilvánít. Más illegitim cselekedetek felé semleges magatartást tanúsít (pl. az orvosi hálapénz idézett példája, vagy az, amikor a parkolótársaságok nem vették figyelembe a mozgáskorlátozottak parkolási engedélyét, vagy az önkormányzatok sétálóutcát alakítanak ki úgy, hogy a mozgáskorláto-zott lakó képtelen megközelíteni a lakását). Sokszor azonban bizonyos ille-gitim cselekedeteket legitimál (pl. építési engedélyek kiadásánál, bontási kötelezettség végrehajtásának elmulasztása, orvosi műhibák esetén infor-mációk visszatartása, illegális sztrájkletörési akciók, belső minőségellenőr-zési adatok meghamisítása). Vagyis a hatalom másik oldalról illegitim cse-lekedeteket legitimál: bünteti a tiltakozást, költségessé teszi a jogérvényesí-

JÁVOR ISTVÁN 186

tést, megsemmisíti vagy manipulálja az információkat, szakértők megvá-sárlásán keresztül megvásárolja a helyzet elemzését és értelmezését.

Ebben a hatalmi mechanizmus által konstruált, és a legitim és illegitim cselekedeteket másodlagosan újraelosztó mechanizmusban azonossá válik az elfogadható és az elfogadhatatlan, abban az alávetett értelmezésben, hogy az elfogadhatatlan a belenyugváson keresztül legitimmé és végül tár-sadalmi normává, erkölccsé és értékké (valójában hatalmi normává, hatal-mi erkölccsé és hatalmi értékké) tesz minden neki megfelelő cselekedetet.

A hatalom által így konstruált másodlagos legitimációs rendszer tény-legesen a társadalmi erkölcs és jog szerint illegitim. Az illegitim hatalmi le-gitimitást illegitimmé nyilvánítani akaró cselekedetek válnak ebben a ha-talmi rendszerben illegitimmé. Vagyis a társadalmi legitimitást megőrizni kívánó cselekedetek az egyes hatalmi mechanizmusok közelében illegi-timmé válnak, hacsak a hatalmi rendszer nem legitimálja azokat. A mai tár-sadalmak, emberek, csoportok életét a szervezetek hatják át. Meg kell ta-nulni, hogy a szervezetek közelében (legyen az önkormányzat, közlekedési vállalat, kereskedelmi cég, kórház) a társadalmi normák módosulnak, a jog alkalmazhatósága bizonytalanná válik. A társadalmi aktorok elvi egyen-rangúsága megbomlik, és aszimmetrikussá válik. Hasonló a helyzet termé-szetesen a szervezeteken belül is.

A szervezeteken belül és a szervezetek közötti viszonyokban és a tár-sadalom egészében is sajátos hatalmi erőterek jönnek létre, az ebben élők, közlekedők, vele kapcsolatba kerülők pedig sajátos hatalmi élettérben talál-ják magukat (a hatalmi élettérről lásd a konkrét elemzéseket: Jávor – Rozgonyi 2003). Ezért tartottuk szükségesnek a hatalmi rendszer működési mechanizmusának működési kockázatát, és a kockázatot csökkentő másod-lagos hatalmi mechanizmusok bemutatását. A HATALMI MECHANIZMUS SZAKADÁSA ÉS EGYSÉGE A hatalom csúcsán más szervezeti funkciót kell ellátni, mint amilyen funk-ciókat az alsóbb szinteken. Ez azt jelenti, hogy a szervezet hatalmi rendsze-re egymástól jellegzetesen eltérő részekre bomlik, a hatalmi mechanizmus pedig ezeket a részeket egységes egészbe fogja össze. Amennyiben ugyanis a hatalmi rendszer egységes egészet alkotna abban az értelemben, hogy minden része, minden szintje ugyanolyan törvényszerűségek alapján mű-ködne, akkor a mechanizmus szétesne. Mint előző tanulmányainkban (Já-vor 2003; 2004a) már említettük, a hatalom fogalmát egy sajátítási mecha-nizmusként értelmezzük. Ezek szerint a hatalom csúcsának funkciója az, hogy a rendszert kézbentartsa. Hatalommal szemben pedig csak hatalom-


mal, ellenhatalommal lehet fellépni. Vagyis a hatalom csúcsán meg kell akadályozni azt, hogy alsóbb szinteken hatalmi tényezőkként lépjenek fel az egyes érdekhordozók (vagyis ott is sajátítási folyamatok induljanak el). Hatalmi szempontból tehát a szervezet hatalmi rendszerében erős érdekel-lentéteket hordozó szereplők vannak. A hatalom csúcsának az az érdeke, hogy saját hatalmi érdekei szerint fenntartsa a mechanizmust.

Az érdekek sajátos típusaként jelenik meg a hatalmi érdek. A szereplők egy részének hatalmi érdeke a kialakult és működő rendszer fenntartásá-ban való érdekeltséget jelenti. Más szereplők érdeke, pontosabban hatalmi érdeke pedig az, hogy a kialakult mechanizmusokat megváltoztassák. A hatalmi mechanizmusok körüli játszmákat, cselekvéseket tehát hatalmi ér-dekek mozgatják. A hatalmi érdekek a rendszer kialakításához, a döntések-be való beleszólás lehetőségéhez, az elosztási és sajátítási viszonyokhoz stb. kapcsolódnak. A szervezet szereplőinek lehetnek olyan érdekei, amelyek szinkronba hozhatók egymással. Például közös érdek lehet a szervezet fennmaradásában, a kooperációban, a konfliktusok megoldásában való ér-dek is. Hasonló – noha a konkrét gyakorlatban olyankor konfliktusos – ér-dek minden résztvevőnek a jövedelem szerzésére vonatkozó érdeke. Min-den érdek érvényesítésének alapja azonban az az érdek, amelyet hatalmi érdeknek neveztünk. A hatalmi érdek a rendszer befolyásolásának részvé-telében való érdek, vagyis minden más érdek érvényesítési alapjának meg-határozása.

A szervezeti érdekek elsődlegesen a hatalmi érdekek mentén szerve-ződnek, és e vonalak mentén vannak a legnagyobb konfliktusok és törések. Kialakult erőviszonyok esetén adott javak elosztásával kapcsolatos konflik-tusok mindig a hatalmi mechanizmus keretein belül zajlanak, nem fenyege-tik a rendszer működését, általában nem eredményezik a szervezet össze-omlását. A konfliktus felmerülése a rendszer működésének természetes ve-lejárója, a hatalmi mechanizmus része, és a kimenetel (akár megoldódik a konfliktus, akár nem) nem veszélyezteti a rendszer működését. Ezek a konfliktusok a szervezet alaphatalmi rendszere szempontjából kisebb jelen-tőségűek, jelentős részük a szervezeti hatalom szempontjából érdektelen.

A hatalmi konfliktusok azonban, vagyis azok, amelyek mögött hatalmi érdekek húzódnak meg, mindig a rendszer egésze ellen irányulnak, annak működését veszélyeztetik. Ezért a szervezet a hatalmi rendszer működési és irányítási kockázatai közül leginkább a hatalmi konfliktusokat kísérli meg kizárni, a hatalmi érdekeket elnyomni.

JÁVOR ISTVÁN 188

A HATALMI CSÚCS MŰKÖDÉSE A hétköznapi életben, a politikában, vagy a szervezeteken belül mindenki tapasztalhatja, hogy akinek nagyobb hatalom van a kezében, feljebb van a ranglétrán, másképpen viselkedik, más normák vonatkoznak rá, vagy köz-napi nyelven: sokszor mondják, hogy többet engedhet meg magának. A ha-talmi rendszer működése szempontjából erre a kérdésre jól mutat rá a bib-liai Ábrahám története. Ábrahám cselekedetét és az egész problémát na-gyon érdekesen, és számunkra fontos dologra rámutatva elemezte Kierkegaard: „…a hős az én ügyemért is küzdött, a szemlélődés pillanatá-ban pedig így szólok magamban: itt rólad van szó. A hős helyébe képzelhe-tem magam; Ábrahám helyébe viszont képtelen vagyok belegondolni ma-gam; ha elértem a csúcsot alázuhanok, mert ami ott számomra kínálkozik, az paradoxon” (Kierkegaard 1986: 51).

„Itt tehát nem lehet szó az etikum teleológikus felfüggesztéséről. Áb-rahámmal másképp áll a helyzet. Tettével az egész etikumon túllépett, volt egy magasabb rendű célja, amely kívül esett rajta, s ehhez való viszonyában függesztette fel az etikumot” (101). „Láthatóan új kategóriára van szükség Ábrahám megértéséhez” (102). „Ha aztán ebben a viszonyban kötelesség-nek tartjuk Istent szeretni, akkor valami mást mondunk, mint az előbbiek-ben; hiszen ha ez a kötelesség abszolút, az etikum a relatív dolgok szintjére alacsonyodik” (121).

Ábrahám áldozatként ajánlja fel fiát az Istennek, vagyis azt, aki számá-ra a legfőbb érték. Cselekedete a hétköznapi ember számára beláthatatlan, elképzelhetetlen, és átélhetetlen. Sőt, ésszel fel nem fogható, elképesztő bűn. Ha valaki ezt megcsinálná, az mind jogilag, mind erkölcsileg az egyik legszörnyűbb bűnt követné el, kivéve, ha ez ebben az értelemben nem je-lent feláldozást. A valódi értelme ugyanis a történetnek egészen más, és ez-zel kapcsolatosak az idézetek is. Ahogy Kierkegaard mondja, ez már az ab-szurd megjelenése a mindennapok embere számára. Valami olyannal talál-kozik, amely eltér a mindennapok etikájától, elér az etika határára. Bekerül egy olyan szférába (amely a filozófus szavai szerint: a hit), amely földi mér-tékkel nem mérhető. Feltétlen bizalom az Istenben, vagy a saját megközelí-tésünk alapján: feltétlen bizalom a hatalomban. A bizalom az emberi kapcsolatokbn számos helyen kulcspozíciót tölt be. Nem lehet bizalom nél-kül emberi társadalmat felépíteni, hiszen a munkakapcsolatokon, a szociá-lis kapcsolatokon, a függőségeken alapuló rendszerek másik ki nem mon-dott kötőanyaga a bizalom. Az üzleti kapcsolatokban, melyeket sokszor bi-zalmatlanság vesz körül, ezért kötnek ki különböző garanciákat, a bizalom – szerződés betartásában való hit – nélkül működésképtelenek.


A hatalmi rendszer működésének is szerves eleme a bizalom. Ez azon-ban a hatalom logikájának bizalma: a feltétlen, egyirányú bizalom. Ez jelen-tősen különbözik az egyenlő felek üzleti kapcsolatának bizalmi szerkezeté-től. Az üzlet logikája a kölcsönös bizalmatlanság és az erre ráépülő bizalom struktúráját mutatja. Ebből a szempontból bizonyos szimmetriát jelenít meg. Annyiban jelenik meg benne az aszimmetria, amennyiben a hatalom is megjelenik a két fél viszonyában, amennyiben tehát a felek hatalmi pozí-ciója, vagy az üzlet jellege (például előbb szállít, utána fizet) hatalmi, füg-gőségi relációkat hoz létre.

A személyi kapcsolati hálók bizalmi struktúrája megint egészen más. Itt a résztvevők a kapcsolati hálót tartják fenn (többek között rendszeres kommunikációval), amelyen belül bizonyos ügyek, cselekedetek, üzletek majd lebonyolíthatók lesznek. A bizalmat a kapcsolati hálóban való folya-matos – és az elvárásoknak megfelelő – cselekvés, viselkedési magatartás építi ki. Ebben történik például szívességek tétele. Ez sokszor egyirányú, és arra a potenciális elvárásra alapul, hogy ebben a kapcsolatban később ugyanazoktól, vagy másoktól a szívességek szükség esetén visszakaphatók. Ennek a hálózatnak a logikája a kettős, és időben eltérő befektetés. Először is folyamatos befektetés a hálózat fenntartásába, másodszor eseti befekteté-sek későbbi viszonzási elvárásokkal (nem az egyéntől, hanem a hálózattól) valaki, akár ismeretlen számára. Vagyis a hálózat működési logikája is más, mint a gazdaságé és a hatalomé.

Az erkölcsi viselkedés is más logika alapján szerveződik. Önzetlenség, lelkiismeret, erkölcsi kötelesség, megbocsátás a kulcsszavai ennek a logiká-nak. Itt a bizalom – habár adott esetben viszonzást is tartalmazhat – lénye-gében a negatív lépések kizárásának elvárására épül. Nem azért segít, hogy visszakapja, de elvárja, hogy a másik ne tegyen neki rosszat, ne ártson, leg-alábbis tudatosan ne. Ez a logika megint más elveken épül fel és működik, mint az eddigiek.

Minden bizalmi elv valahol tartalmaz egy befektetést az egyik fél – vagy mindkettő – részéről és tartalmaz egy magatartási elvárást a másik fe-lé. Itt tehát nem üzleti jellegű befektetésről van szó, hanem magatartások befektetéséről, melyért cserébe a különböző logikák alapján magatartást, lehetőséget vagy éppen valamitől való tartózkodást várunk el, és általában minden kifejezett garancia nélkül a kapcsolat jellegéből vezetjük le azt, hogy az elvárásunk teljesül.

JÁVOR ISTVÁN 190

A HATALOM BIZALMI LOGIKÁJA Nem minden helyzet működik a leírt logikák alapján. A korházba befekvő beteg bizonyos mértékig kényszerbizalom alapján adja át magát az orvosi kezelésnek. A multinacionális cég beszállítója gyakran olyan függőségi helyzetbe kerül, hogy abban bízhat, hogy a megrendelő betartja a szerző-dést. Ha megszegi, vagy felmondja, akkor hiába a jog, tönkremehet a be-szállító. A per folyamán is a peres fél legfeljebb bízik az ügyvéd szakmai tudásában, elkötelezettségében, korrektségében, de ez bizonyos mértékig a kiszolgáltatottsága miatti kényszerbizalom. A szervezeti élet relációi tehát tele vannak olyan viszonyokkal – akár a szervezeteken belül, akár a szerve-zetek között –, amelyek nem felelnek meg az eddigiekben felvázolt logi-káknak.

A hatalmi, függőségi relációk sajátos bizalmi helyzetet és viszonyokat hoznak létre. A hatalomban levő nem bízik az embereiben, csak annak mér-tékéig, amennyiben a beosztott lojális vele szemben. Az általános viselke-dési tendencia azonban a bizalmi helyzet minél határozottabb csökkentése. A vezető önállóságot ad dolgozóinak, ha arra kényszerül például, vagy ha ezzel növeli a fizikai munka, vagy a szellemi munka hatékonyságát. Ezzel azonban félni is kezd, hiszen az önállóság, a bizalomadás ellentmond a ha-talom eddig tárgyalt logikájának. Így egyre inkább ellenőrizni is akar, hi-szen fél a bizalommal (önállósággal) való visszaéléstől. Fél attól, hogy csökken a teljesítmény, hogy a cégtől kiszivárognak információk. A kórház vezetője fél, hogy a szervezet gazdasági, gyógyítási folyamatait nem tartja kézben, a hivatal fél attól, hogy az ügyféllel találkozó hivatalnok a szerve-zet kárára alkukat köt.

A hatalmi reláció tehát egy olyan bizalmi viszony is egyben, ahol – el-lentétben az eddig áttekintett bizalmi típusokkal – törekvés, tendencia van rá, hogy ezeket a bizalommal feltöltött relációkat kiüresítsék, a bizalmat csökkentsék. A hatalmi pozícióból szemlélve a bizalom erősödésének kény-szere a hatalmi különbségek csökkenésével jár. Ez egyben azt is jelenti, hogy a bizalom a legkevésbé sem erkölcsi kategória – a szervezetek hatalmi rendszerének paradigmája szempontjából –, hanem hatalmi kategóriává vált, hatalmi tartalmat kapott. A bizalom a hatalomvesztés mutatójává vá-lik. A bizalom ebből a szempontból kényszerbizalom, amely a függőségi vi-szonyokat átalakítja. A szervezet irányítási szempontjából pedig azt jelenti, hogy az irányítás új eszköztárat kényszerül bevetni, a rendszer kézbentar-tása céljából. A kényszerbizalom megjelenése a hatalmi mechanizmus mű-ködési kockázatát növeli.

Ezzel sajátos alkuhelyzet jön létre. Miként már érintettük, a hatalom-mal szemben a hatalom (ellenhatalom) az, ami működőképes. Ami nem


képes hatalmi tényezőként fellépni, az csak erkölcstani problémává válik. Ezért itt a különböző aktorok között alkuk, vagyis csererelációk jönnek lét-re. Ekkor az alku erejéig kényszerbizalmi viszony is kialakul a szereplők között. A bizalom ebben a megközelítésben a hatalmi alkuk tartalmává vá-lik s ebben a tartalmi értelmében egyben a hatalmi befektetések tárgya is lesz.

Ennek alapesete, amikor egy szervezet azért ad nagyobb mozgásteret az üzletkötőjének, mivel ezzel azt várja, hogy több hasznot produkál szá-mára, érdekelt lesz nagyobb nyereségű megrendeléseket hozni. Ezzel azon-ban növeli annak a kockázatát is, hogy az üzletkötő saját zsebre dolgozik. Ezért megpróbálja ellenőrizni, nehogy kicsússzanak a folyamatok a kezé-ből. Vagyis hatalmat ad el, bizalmat fektet be abba, hogy több profithoz jus-son, amelynek egy részét visszafekteti az ellenőrzésbe. Marad azonban haszna is, de cserében növekszik az irányítás kockázata. Egy másik befekte-tési lehetősége az, hogy növelje a bizalommal (ellenhatalommal) való élés költségét – magas jutalék adásával, a visszaélés kockázatának növelésével (elveszti állását), a visszaélés költségeinek növelésével (kártérítés) stb.

Az egyik médium megalakulásakor nagy önállóságot adott munkatár-sainak. Ezzel a tulajdonosok részlegesen lemondtak hatalmuk gyakorlásá-ról. Cserébe olyan, a szervezethez ragaszkodó, a nagy önállóság következ-tében lelkes gárdát kaptak, akik szakmailag megalapozták a médium nevét, és bevezették azt az adott piaci szegmensbe. Ekkor a tulajdonosok, az üzleti cél érdekében adott bizalmat – hatalomcsökkenést – visszavették, és tuda-tosan beavatkoztak a fogyasztói kör növelése érdekében a működésbe. El-ment a „bizalom”, és megnövekedett a hatalom. A hatalom csúcsa – tulaj-donosok – adott üzleti cél érdekében adtak bizalmat dolgozóiknak, amely ténylegesen hatalomcsökkenéssel járt az egyik oldalon, és nagyobb önálló-sággal a másik oldalon.

A bizalom tehát a hatalom befektethető tőkéjévé válik. Ennek azonban csak egyik változata az, amikor a hatalmi alkuk és irányítási kockázatok színteréről beszélünk. A hierarchiában való előrejutás a tőkebefektetés má-sik változata. Ekkor ugyanis bizalmat szavaz a hatalom az előrejutó sze-mélynek. Ez viszont egy sajátos hatalmi bizalom, melyet a személy előzete-sen már megvásárolt – igen sajátos hatalmi befektetéssel. Egy előző tanul-mányunkban láttuk ennek szerepét az extralojalitás fogalmának bevezetése kapcsán (Jávor 2004a). Most továbblépünk, és a hatalmi mechanizmus belső szerkezetét kezdjük vizsgálat tárgyává tenni.

A bizalmi helyzet az alávetett, vagyis az alsóbb szintekről nézve is ele-mezhető. Mit jelent az, hogy a beteg megbízik az orvosban, az ügyfél az ügyvédben, az állampolgár a rendőrségben, a szavazó a megválasztott ön-kormányzati képviselőben, a beosztott a főnökében, a beszállító a multina-

JÁVOR ISTVÁN 192

cionális cégben? Ekkor mit fektet be, aki megbízik? Semmit, ugyanis itt nem befektetésről van szó. A hatalomban való megbízás fogalmilag ugyan-is értelmetlen, hiszen az alárendeltség mint kényszerhelyzet a bizalom szempontjából nem értelmezhető. Vagyis itt nem befektetésről van szó, ha-nem átadásról: az alárendelt tudomásul veszi, hogy kiszolgáltatott, és ezt a helyzetet átadja a másik fél számára. Az átadás nem más, mint hatalomát-adás. A hatalomban lévőnek nő a hatalma az újabb alárendelt megjelenésé-vel. Látszólag az alárendeltségbe kerülés önkéntes, ténylegesen azonban egy kényszerhelyzet. Olyan alternatíva választása a lehetséges alternatívák közül, amelyek közt az alárendelt számára még ez volt a legmegfelelőbb. Itt tehát valami hasonló jelenségről van szó, mint aminek különböző változa-tait a filozófusok, politológusok, vagy éppen a szervezetszociológusok már leírták. Egy hatalmi gépezetbe való becsatlakozás jobb, mert rendet tesz az egymással harcoló egyének között, vagy éppen mert a koordinált cseleke-detek összhozama nagyobb, mint az egyéni cselekedeteké (munkamegosz-tás) stb.

A hatalomban nem lehet megbízni, mivel a hatalom logikája az, hogy vagy elfogadja valaki, vagy ellenáll neki. A hatalmi csúcs pedig logikájánál fogva nem bizalomra alapul, sőt fordítva, annak kiküszöbölésére.

A szervezeten belüli és a szervezetek közötti kapcsolatban meglevő bi-zalmi elem – amely fontos szerepet tölt be – hatalmi aspektusa tehát csak egy szempontból értelmezhető: mint engedmény az alkufolyamatokban, valamit valamiért alapon. Ha valamely aktor a hatalmi potenciáljából, erő-fölényéből kevesebbet használ ki, mint amennyire képes lenne, ott sajátos helyzet alakul ki, például egyéb szakmai, pénzügyi haszonra váltja át ha-talmát. Emellett sokszor előfordul az is, hogy esetleg rosszul menedzselt hatalmi rendszerről van szó. Ilyen esettel találkozunk akkor, amikor egy pozícióban levő erős cég a beszállítóival szemben nem használja ki erőfölé-nyét maximális mértékben. Ebből általában profitvesztesége származik, va-lamint a beszállító olyan feltételekbe is bele tud szólni, ami erőpozíciója alapján nem magyarázható. Ezen kívül akkor is a bizalmi elem megjelené-séről, vagyis az erőpozíció mérsékeltebb kihasználásáról beszélhetünk, ha a hatalmi viszonyon kívül egyéb tartalom is megtölti a kapcsolatot (személyi viszonyok, tartós üzleti érdekek, erkölcsi, kulturális elemek). Ezek igen fon-tosak, de jelenleg a témába való bevonásukat mellőzzük. A HATALMI CSÚCSHOZ VALÓ VISZONY A már idézett Kierkegaard-tanulmányra visszatérve elemezhető a hatalmi mechanizmus szempontjából Ábrahám történetének sajátos logikája.


Kierkegaard mint filozófus szembeszállt minden rendszerszempontú meg-közelítéssel, így különösen elutasította Hegel filozófiáját. Paradox módon mégis a hatalmi rendszer egyik alapvető rendszerösszefüggését emelte ki elemzésében. Ábrahám tette a mindennapi ember számára elfogadhatatlan. Felajánlja Istennek fia életét, hite bizonyságául. Azt ajánlja fel a hatalom számára, ami neki a legfontosabb. Mégpedig azért, hogy a hatalomban való hitét, vagyis feltétlen elkötelezettségét, odaadását, feltétlen hűségét, lojali-tását kifejezze, demonstrálja.

Ez a tett a hatalom szempontjából azonban példaértékű. Nem tudja, legfeljebb csak reménykedik, hogy az utolsó pillanatban Isten, a hatalom megkegyelmez neki, és fia megmenekül. De ez csak a kiszolgáltatottság fel-tétel nélküli szimbóluma. Akkor is elkötelezett lesz a hatalom felé, ha a ke-gyelem nem jön meg. A lényeg a kiszolgáltatottság, a feltétlen lojalitás, és a bizonytalanság. Normális körülmények között a bizonytalanság olyan té-nyező, amelynek leküzdésére, de legalábbis csökkentésére törekednek az emberek. A hatalmi hierarchiában ennek elfogadása lesz a normális. Ezért ez nem feltétlen bizalom a hatalomban, a bizalom erkölcsi értelmében (bí-zom abban, hogy ha hegymászóként bajba kerülök, akkor társam akár élete kockáztatásával a segítségemre siet). Ez a bizalom látszólagos jelmezében megjelenő bizonytalanság. Nem a hatalomban bízik, hanem a kiszolgálta-tottságot fogadja el. Sőt, ennél több is igaz, felajánlja magát ennek a bizony-talanságnak. Ez csak úgy lehet, ha itt – Kierkegaard szavaival élve – valami érthetetlennel, abszurddal állunk szemben. Ez pedig nem más, mint az, hogy a hatalmi hierarchia a hatalom csúcsánál megtörik. Más törvénysze-rűségek működnek a hatalmi csúcson belül, mint a hatalmi rendszer alsóbb szintjein.

Gyakorlatilag, mint Weber (1967) is leírta a bürokráciákkal kapcsolato-san (lásd még Michels (1958)), a szervezetben van egy szabályoknak megfe-lelő végrehajtó szint és egy politikai szint. A két szervezeti szint ugyanan-nak az egységes hatalmi mechanizmusnak a része, működésük mégis jelen-tősen eltér egymástól. Az Ábrahám-történet többek között egy igen fontos dologra is rámutat. Az erkölcs megszakad, egészen más erkölcsök, normák, viselkedési szabályok vonatkoznak a szakmai végrehajtási és a politikai részre. Minél közelebb vagyunk a hatalmi hierarchia csúcsához, annál job-ban jelentkezik ez a jelenség: a szakmai tevékenységek hatalmilag feltöl-tődnek és fellazulnak. Annál inkább kell a szervezetnek nem csak a szak-mai kérdéseit, hanem a hatalmi kérdéseit (sajátítás, kézbentartás) is mene-dzselni.

Az üzleti kapcsolatokban a kockázati befektetés jelentősebb hozamel-várást is jelent egyben. Ez a hozamelvárás itt is megjelenik. A hozam azon-ban legnagyobb részben a hatalmi mechanizmus stabilitásában jelentkezik,

JÁVOR ISTVÁN 194

vagyis nem a befektetőnél. A hatalomba befektetőnél is, mint a kockázati üzletben, minél nagyobb a felajánlott érték, annál nagyobb a hozam. A ho-zam azonban egészen más jellegű. Az üzleti életben a kockáztató azt várja, hogy egységnyi kockáztatott tőke után még egy vagy két egység jövedelme képződjön. Ábrahámnak azonban ilyen elvárása nem lehet. Ő szakmai ve-zető, népét vezeti. A hatalomnak való felajánlkozás hatalmi hasznot hoz a számára. Megerősíti, legitimálja vezetői helyét. A hatalmi rendszer általi el-fogadása tehát azt jelenti, hogy az addigiaknál lényegesen tevékenyebben részt vehet ennek a mechanizmusnak a működtetésében.

Az üzleti kockázatok valamilyen mértékben kiszámíthatók, kivéve a hazardírozásokat és az üzleti szerencsejátékokat. A hatalom reagálása azonban nem kiszámítható. Vagyis ez egy olyan kockázati befektetéshez hasonlít, mint a hazardírozó üzleti játszma. Ennél még több is igaz. Még a legkockázatosabb helyzetekben is a befektető normális magatartása az, hogy valamilyen biztonsági játszmát kísérel meg. Például kevesebbet koc-káztat, biztosítékokat próbál szerezni, több kockázati befektetés között osztja meg a tőkéjét, megkísérel beleszólni, befolyásolni egyes eseményeket. Ezek legális, elfogadott, az üzleti kockázat csökkentését megkísérlő techni-kák.

A hatalmi kockázatnál más a hatalom logikája. Minden nyílt, kocká-zatcsökkentő lépés egyben kísérlet arra, hogy a hatalmi csúcs hatalmát csökkentsék. Ez pedig antilojális magatartás. A befektetőnek (Ábrahámnak) a hatalmi logika alapján az elvárt magatartása a rezignáció (Kierkegaard fogalma), az elfogadás, a semmit nem tevés. Sőt, a minél bizonytalanabb helyzetbe való minél nagyobb befektetés, a minél kockázatosabb viselkedés a hatalom logikájának megfelelő magatartás. A kockázat csökkentése, a be-fektetés megosztása, a hatalom – kockázat – tesztelése (például ha először csak a ruháját gyújtaná meg), a hatalom legitimitásának nyílt megkérdője-lezése lenne. Azt jelentené, hogy nem bízik a hatalomban. Azt követelné, hogy a hatalom bizalmat mutasson a beosztott, az alávetett irányában.

Olyan ez a helyzet, mintha egy nagy céghez felvételiző és különböző teszteket kitöltő személy egyszer csak megkérdezné, hogy megnézhetné-e a leendő főnöke tesztjeit is. Nem mindegy neki ugyanis, hogy milyen vezetői tulajdonságokkal rendelkező személy beosztottja lesz. Ez egyet jelentene a vezetés legitimitásának megkérdőjelezésével. Miközben természetesen a különböző próbákon megmérkőző felvételiző személy olyan adatokat ad ki a cégnek magáról, amelyek a legbensőbb magánszférájába tartoznak. Ezzel szemben semmilyen garanciája sincs arra, hogy az adatok tulajdonosa fel-veszi a munkahelyre. A személy tehát kiad magáról információkat, vagyis kockáztat, de biztosíték nélkül. Ez egy egyirányú kiszolgáltatottság, mely-ben még arra sem tud garanciát kérni, hogy ha nem veszik fel, akkor a róla


szerzett adatokat megsemmisítik. Ellent mondhat bizonyos adatok kiadá-sának, bizonyos kérdések megválaszolásának, de ebben a helyzetben tud-nia kell, hogy még a jog sem fogja megvédeni. Pontosabban jogai lehetnek, de állása nem.

Egy szervezeten belül az elbocsátás lehet szakmai jellegű és hatalmi jel-legű. Ha a szakmai indokok dominálnak, akkor egyes szakmai befektetések erősíthetik az adott személy esélyét munkahelye megőrzésére. Ilyen szak-mai befektetés lehet a nyelvtanulás, a munkateljesítmény, a belső átcsopor-tosítás folyamatában más munkák vállalása. A hatalmi elbocsátási okok dominanciája és a hatalmi befektetések jelenthetnek bizonyos fokú védel-met. Ilyen lehet a személyi kapcsolati hálóban való részvétel, kölcsönös szí-vességek tétele, zárt informális titkokat megőrző csoportok belső összetar-tása, fontos üzleti kapcsolatokat kézbentartó egyének önállósági törekvése.

Az eddig leírtak akár azt a képzetet is kelthetnék az olvasóban, hogy szakmai alapú csatákat szakmailag lehet jobban megúszni, a hatalmi csatá-kat pedig hatalmi játszmákban. Ez azonban messze nem igaz, tisztán szak-mai, nyílt vitákon a beosztott szakmai véleménye szembekerülhet a vezető véleményével. Ez nem feltétlenül végzetes baleset, de a hatalmilag hierar-chikusan elrendezett tudásfeldolgozó gépezetben ez nem jelent mást, mint a vezető legitimitásának megkérdőjelezését szakmai oldalról. Ezzel a szak-mai vita átkerült azonnal a hatalmi konfliktusok terepére. Nem működik sokkal másképpen a hatalmi konfliktusba belépő szakmai elem sem. A ha-talmi konfliktusban például kölcsönös érdekek alapján szerveződő, és közel egyenlő erejűnek látszó csoportok rajzolódnak ki és lépnek a megegyezés irányába. Egy szakmai vita bedobása ebbe az erőtérbe azt jelentené, hogy minden olyan koalíció legalitása megkérdőjeleződik, amelynek szerveződé-se, és belső kompromisszumai e szakmai kérdés háttérbe szorításának „ál-dozatán” születtek meg. A szakmai és hatalmi kérdések átjárhatók és ugyanúgy növelhetik, ahogy csökkenthetik is a hatalmi mechanizmus mű-ködési kockázatát.

Látszik a szakmai és hatalmi rendszerek összefonódása, és az is, hogy a hatalom csúcsához közeledve a hatalmi elemek súlya növekszik. Egyre több olyan szervezeti helyzet lesz, mely normális szervezeti logikával, szakmai ésszel és gondolatokkal, a szervezeti erkölcs és kultúra felől nézve érthetetlen. Előre haladva először csak érthetetlen viselkedésű Ábrahámok-kal találkozunk, később már az Ábrahámok által is érthetetlen abszurddal. Elérkeztünk a hatalmi csúcshoz. A hatalom nem kockáztat, csak nyer. A hozzá fordulók közül kiválasztja a legmegfelelőbbet, a neki legjobban tet-szőt. Az, aki a hatalom felé törekszik (Ábrahám) is nyer, de valójában nem a hatalommal szemben, hanem a vele egyenrangúakkal szemben kerül jobb pozícióba, és az alatta levőkkel szemben erősödik meg. Vagyis a beosztott

JÁVOR ISTVÁN 196

nem a hatalmat kényszeríti valamely lépésre, hiszen annak mindenképpen ki kell választania valakit. Nem abban az irányban nyer, amely irányban kockáztat.

Ezért az alávetett szinten folyó érdek- és hatalmi konfliktusok jelentős része nem közvetlenül egymással szemben zajlik, hanem a hatalom irányá-ban, vagyis közvetetten, az elfogadáson keresztül. Ezért ezekben a játsz-mákban a hatalomnak nincs költsége, csak a kockáztató(k)nak. Az egyén nem a hatalommal szemben ért el valamit, hanem a hatalomért ért el má-sokkal szemben. Ettől eltérően működnek az egyének egymással szembeni konfliktusai. Ott ténylegesen egymás ellen próbálják javítani pozíciójukat.

Ismert a munkáscsoportok viselkedését leíró egyik megközelítés, a centrum–periféria elmélet (Friedman 1977; Nichols – Armstrong 1976). Ez azt mondja ki, hogy a munkáscsoportokban vannak személyek, akik tudá-suk, kapcsolataik, személyiségük folytán alkupozícióba kerülnek a vezetés-sel. Így saját maguk részére – és a perifériára szorultak rovására – jobb ér-dekérvényesítési pozícióba kerülnek. Kialakul a munkáscsoporton belül egy hierarchia, amelynek lényege, hogy a centrumba kerülők informálisan is egy csoporton belüli informális hierarchia centrális személyei, vezetői lesznek. A vezetővel kötött alku folyamatában érdekeiket mind a vezetővel szemben, mind a munkáscsoport tagjaival szemben érvényesíteni tudják. Így például a megszerzett munkák és a javadalmazás terén, vagy egyéb kedvezmények megszerzése terén (információ, munkabeosztás stb.) tudja érvényesíteni jobban érdekeit. A leírás az érdekek és érdekérvényesítés ol-daláról közelíti meg a munkacsoport működésének elemzését.

Elemezhetjük a helyzetet a hatalmi logika megközelítésében is. Ebből a szempontból a szervezet akkor tudja mind a hatalmi rendszert, mind a ve-zetőt bizonyos konfliktusok alól tehermentesíteni, ha ezeket a vezető–munkás, vagy vezető–munkacsoport relációból átteszi munkás–munkás re-lációba. Mondhatnánk, hogy ez az oszd meg és uralkodj hatalmi elvének egyik érvényesítési módszere. Nem ez az egyetlen módszer azonban a munkacsoport irányítására, de egy lehetséges megoldás. Mindegyik hata-lomgyakorlási módszer bizonyos költségekkel jár (most nem térünk ki a ha-talomgyakorlás és a hatalmi rendszer működési költségeire, csak utalunk a kérdés meglétére – (Jávor 1993)). Itt a szervezeti erőforrások bizonyos fel-használása a költség, ez a centrumba kerülő munkás szempontjából elért engedménynek tűnik. A szervezet szempontjából azonban a hatalomgya-korlás egyik lehetséges költsége a választható megoldások közül. Termé-szetesen a csoport közvetlen irányítása, a csoport önállóságának növelése (autonóm munkacsoportok), vagy a taylorista módszerek bevezetése ugyanígy hatalomgyakorlási költséggel járnak. A szervezet – jól működte-


tett hatalmi gépezet esetén – azt a hatalomgyakorlási formát választja, ame-lyik számára a legeredményesebb és a költséghatékonysága is a legjobb.

A centrum–periféria elméletben leírt csoportviselkedés és struktúra az informális hierarchia az egyik hatalomgyakorlási mód, adott eredményes-séggel és költségekkel. Ezért a formális vezetőnek teljesen mindegy, hogy melyik munkás fog az informális hierarchiában vezető szerepet játszani. Ez nem a vezető (hatalom) és a munkás alkuja, hanem az egyik munkás nyeré-se a másikkal szemben abban a hatalmi játszmában, amelyet a munkások egymással szemben játszanak le. Pontosabban, amelyet a hatalom tesz az alávetettekkel. Itt nem a hatalom alkuszik és kockáztat, nem a munkás nyer, hanem a hatalom. A munkás egyéni nyeresége pedig nem a hata-lommal szemben áll fenn, hanem a többi munkással.

Vagyis a hatalmi játszmák jellegükben is három különböző területre bomlanak szét a hatalmi mechanizmus működésének folyamatában. Ezek: az alávetettek közötti játszmák, az alávetettek és a hatalom viszonylatában folyó hatalmi játszmák (Ábrahám-történet) és a hatalmi csúcson belüli játszmák.

Ebben a tanulmányban az alávetettek és a hatalom csúcsa közötti ha-talmi kérdésekkel foglalkoztunk. Az eddigiekből azonban már látszik, hogy ezeknek a hatalmi mechanizmuson belül sajátos jellegzetességei vannak. Ezek pedig abból adódnak, hogy a hatalmi mechanizmus gépezetében e két szférának eltérő a szerepe. A HATALOM ERKÖLCSE Az eddigiekből már látszik, hogy a hatalmi mechanizmus működése a ha-talom csúcsa közelében jelentős változásokon megy át. Az Ábrahám-történet kiemel egy nagyon fontos elemet: mások, nagyon mások az erköl-csök fent és lent. Más a szakmai és a politikai elem súlya fent és lent. Sőt, az előzőekben leírt munkacsoport-példából kitűnik, hogy másképpen látszik a rendszer működése fentről és alulról (ami alulról kemény, és sikeres érdek-érvényesítés, az felülről „piti” játszmának tűnik az odavetett „koncon”). A hatalmi mechanizmuson belül az erkölcs is „felveszi a hatalom formáját”. Vagyis az erkölcs a hatalmi mechanizmuson belüli relációkhoz alakul: ki kiket tart kézben, ki működteti a mechanizmust, és kiket sajátít ki.

Összegezve az eddigieket azt tapasztaljuk tehát, hogy a hatalmi me-chanizmus egységes rendszere bizonyos szempontból kettészakad. Ami – egyszerűen fogalmazva – fent, a hatalmi csúcsban erkölcsös, az lent erkölcs-telen, hiszen más erkölcs uralkodik a mechanizmus két szintjén, két szférá-jában. Ami legális fent, az nem legális, sőt illegális lent. Ami fontos fent, az

JÁVOR ISTVÁN 198

kevés preferenciával rendelkezik lent. Ami lent társadalmi norma, az fent dilettantizmus, alkalmatlanság. Ami igazságos lent, az értelmezhetetlen fent. Vagyis ezek a szociális változók felveszik a hatalom formáját, igazod-nak hozzá. Marx kiválóan vette észre a hatalom fenti szétszakadását, mind társadalmi szinten, mind pedig a szervezetek szintjén. De még azt hitte, hogy létezik egy jobb hatalmi rendszer, ami ezt egyesíti. Lenin és Sztálin tudta is, pontosabban hitte, hogy létezik egyesítés, csak ők már nem a tár-sadalom, hanem a hatalom diktálta egységesítésről gondolkodtak, társa-dalmi és szervezeti szinten egyaránt (Abrahamsson 1993). Szervezeti szin-ten is folyamatosan megjelenik az az ideológia, hogy közelíteni lehet a ha-talmi rendszer e két elszakított részét (pl. Likert – Likert 1976; Ouchi 1982).

A hatalmi mechanizmus logikája alapján azonban nem az abszurd ki-küszöbölése a megoldás, hiszen a hatalmi rendszerek világa nem így mű-ködik. A kérdés, hogyan működik az a mechanizmus, amelyben ilyen esz-szenciális szakadás van. Úgy, hogy a rendszer oly módon szocializálja a résztvevőket, hogy számukra a hatalmi rendszerek működésének ez a ter-mészetes állapota legyen. A szervezetszociológia számára természetes szervezeti tulajdonság, hogy a rendszer tagjai a kialakult szervezeti viszo-nyokat – bármilyen ellentmondásosak azok – természetesnek, logikusnak fogadják el. (Ez a szocializációs kérdés társadalmi szinten is ismert.) Sőt minden szervezeti – és társadalmi – hatalmi rendszer alapja, hogy legyen egy olyan hatalmi kultúrája, amely a kultúra jelzett hatalmi szocializációs funkcióját magában integrálja. Ilyen hatalmi kultúra nélkül a hatalmi rend-szerek szétesnének.

A hatalmi kultúra a hatalmi rendszer elfogadását biztosítja, mégpedig sokféle egymásra rakódó rétegen keresztül. Ugyanúgy biztosítja bizonyos mértékig az egységes szervezeti gondolkodás kialakítását, ahogy az eltérő erkölcsök olyan mértékű elfogadását, amelyben az eltéréseket a résztvevők az egységes szervezeti kultúra részeként látják és élik át. A hatalom mássá-gát mint a rendszer irányításának azonosságát kell megélni. Az eltérést mint egybeesést.

A szervezeti hatalom működésének lényegéhez tartozik a szerveze-ten kívüli (társadalmi erkölcs) zárójelbe tétele is. E nélkül a szervezeten belüli lét elviselhetetlen lenne. Nem lehetne másképpen elviselni, hogy valakinek a szervezet nem csak a munkaerejét veszi meg, hanem magát az egész embert is. Azok az értékek, amelyek a köznapi életben nem el-adók, a szervezeti kapun belül természetes módon adódnak fel, válnak meg tőle az emberek. A szervezet hatalmi rendszerén belül dolgozni annyit jelent, hogy szervezeti emberré válni (Whyte 1958), vagyis elfo-gadni azokat az erkölcsöket, amelyeket a függés diktál. Mondhatjuk azt,


hogy a szervezeten belüli szerepek eltérőek a szervezeten kívüli szere-pektől, hogy természetesnek vesszük, hogy a hatalom csúcsán mások a felelőségi viszonyok, a munka és jövedelemarányok, a viselkedési szo-kások, mint az alsóbb szinteken. Nem teszünk mást, mint megideologi-záljuk az elfogadhatóság és elviselhetőség mértékéig azokat a különbsé-geket, amelyekről eddig szó volt a hatalom két szintjével kapcsolatosan.

A háziorvos jutalékot kaphat a gyógyszergyártól azért, mert az adott cég készítményeit írja fel receptre. De ezzel az erkölcsi megközelítéssel ne-héz az orvoslátogatónak értékesíteni a készítményt, az orvos számára pedig elfogadni ezt a gyakorlatot. Kevés orvos mondaná ki és fogadná el a maga számára, hogy a gyógyszerfelírási gyakorlata megvásárolható. Ezért kiala-kul a hatalom kultúrája. A gyár tulajdonképpen a betegek gyógyításáért küzdő, nagy család. Ennek a családnak a részévé válik az orvos, aki a gyár termékeit mint a világ leghasznosabb termékeit természetes módon írja fel betegeinek. Akkor pedig részese lesz a betegek gyógyulásáért küzdő közös-ségnek. Mi sem természetesebb ezek után, hogy részesül a közösség öröme-iből és hasznából is (sőt a beteg is, aki a legjobbat kapja ezzel). Ez a kultúra már megemészthető és szinkronban van az orvosi etikával is.

Ez az újraírt erkölcs és kultúra már betölti funkcióját: legitimálja az ab-szurdot, mégpedig nem abszurdként. Vagyis az abszurd abszurditásának abszurddá tételével, a természetes (orvosi) etikát teszi abszurddá, az ab-szurdot pedig természetessé. Ezzel a hatalom, a kultúra felülírásával, saját hatalmi kultúrájának megteremtésével végrehajtja önlegitimációs funkció-ját. Az orvoslátogató már nem megvesz, nem korrumpál, hanem közössé-get épít. A hatalom erkölcse elfedődik, sőt átlényegül. A látszat lesz a lé-nyeg, kialakul a hatalmi kultúra, mely fedő kultúraként eltakarja az őt lét-rehozó hatalmi mechanizmusokat. Ezzel többek között – mint láttuk – min-dent átértelmez, másként láttat és elfogadtat. Kialakul az abszurd abszurdi-tásának abszurditása, vagyis az abszurd normálissá válása. ASZIMMETRIKUS VISZONYOK A HATALMI RENDSZERBEN A szervezet hatalmi gépezete tehát

– egyrészt kézbentartja a szervezet működését, – másrészt legitimálja a kézbentartást.

Mindkettő alapvető a hatalmi mechanizmus működésének stabilitásá-

hoz. Az elfogadtatás azt is jelenti, hogy az emberek a szervezeti működés

JÁVOR ISTVÁN 200

számos jellegzetességét normálisnak tekintik, észre sem veszik az ellent-mondásokat, vagyis nem konfliktusként, nem feszültségként élik meg ezek jelentős részét. Mondhatjuk, nyugalom nélkül a hatalom működésének sta-bilitása sem biztosítható. A szervezeti szituációkban pedig nemcsak benne kell dolgozni, hanem ezek megélése és átélése is szükséges.

A tanulmány zárásaként néhány olyan szervezeti relációt tekintek át, amelyek a hatalmi rendszer leírt tulajdonságát jellemzik (részletes kifejté-sük túlnő e tanulmány keretein).

(1) Minden hatalmi rendszer fentről lefelé a bizalmatlanság elvére épül.

Ezzel szemben elvárja, hogy lentről felfelé a maximális bizalom elve érvényesüljön.

(2) Fentről lefelé az ellenőrzés a szervezet kiszámítható működésének természetes velejárója. Lentről felfelé azonban a hierarchia működé-si megbízhatóságának, legitimitásának kétségbevonása.

(3) A szervezet maximális átláthatóságára való törekvés a szervezet ha-talmi csúcsának természetes követelménye. Ezzel szemben lentről felfelé pontosan az ellentétes elv érvényesítésére törekszik a szerve-zet: az átláthatatlanságra.

(4) A szervezeti cselekvések mozgástere – természetes módon – fentről lefelé csökken. Ezzel együtt az elkövethető hibák nagysága is általá-ban csökken. A hibákért való felelősség viszont relatíve nő. Vagyis a hatalom növekedése nem csak a cselekedetek szervezeti kihatását növeli, hanem a cselekvő védettségét is. A hatalom csökkenése vi-szont a hibák kihatásainak csökkenésénél lényegesen jobban csök-kenti az érintettek védettségét.

(5) A hatalom olyan magatartási szabályokat tartat be, olyan értékek követését várja el stb., amelyeket magára nézve nem, vagy csak részlegesen tart követendőnek. Ezért sem engedheti meg magának, hogy a szervezet átlátható legyen lentről felfelé, hiszen ez legitimi-tási válsághoz vezetne.

(6) A hatalom az egész szervezet szempontjából optimalizálja döntése-it, amely értelemszerűen magában foglalja egyes szakmák, egysé-gek és etikai normák preferálását vagy diszpreferálását. Alsó szin-ten az ilyen tartalmú döntések sokszor elfogadhatatlanok. Így a ha-talom saját védelme érdekében korlátozza és szankcionálja az ellen-tétes vélemények kialakítását és artikulációját. Ezért a szervezeti in-tézményesített ellenvélemények keretei igen korlátozottak. Funkció-juk nem az ellenvélemények becsatornázása, hanem az ellenvéle-mények és megtestesítőik szervezetből való kiemelése (ami ettől el-tér, az már az ellenhatalom kérdéskörébe tartozik).


(7) Az előző pont alapján a szervezeti demokrácia sem a demokratikus szervezet ideájának megvalósítása. Számos funkciója lehet. Ingyen szakmai szempontok összegyűjtése, az ellenvélemények megjelené-sének intézményes becsatornázása, a hangoztatóik kiemelése (ön-kéntes önfeljelentés), az érdekérvényesítés (ellenhatalom) kiépülé-sének megnehezítése. De eszköze lehet a konfliktusok lefelé tolásá-nak is. Ha a demokratizálódás ennél több (pl. érdekharc, hatalomel-oszlás változtatására törekvés), akkor az már egészen más téma, és túllép a jelen tanulmány keretein. Ami alulról demokratikusnak tű-nik, az felülről hatalomgyakorlási technika.

IRODALOM Abrahamsson, B. (1993): The logic of organizations. SAGE Publications, London. Arisztotelész (1984): Politika. Gondolat Kiadó, Budapest. B. Papp L. (2004): Vita van, helyreállítás nincs. Népszabadság, február 19, 9. Bélley, L. – Rozgonyi T. (1997): Vállalatirányítási bürokrácia. A „rossz” és a „jó” vállalat pél-

dája. Akadémiai Kiadó, Budapest. Bergson, H. (1987): Teremtő fejlődés. Akadémiai Kiadó, Budapest. Berkeley, G. (1985): Tanulmány az emberi megismerés alapelveiről és más írások. Gondolat

Könyvkiadó, Budapest. Blau, P. (1955): The dynamics of bureaucracy. University of Chicago Press, Chicago. Friedman, A. L. (1977) Industry and labour. Macmillan, London. Gouldner, A. W. (1955): Patterns of industrial bureaucracy. Routledge and Kegan Paul Ltd.,

London. Hedberg, B. L. T. – Nystrom, P. C. – Starbuck, W. H. (1976): Camping on seesaws:

perceptions on self-designing organization. Administrative Science Quarterly, 21, March, 41–66.

Hume, D. (1976): Értekezés az emberi természetről. Gondolat Kiadó, Budapest. Jávor I. (1993): A szervezetszociológia gondolati rendszerei. Nemzeti Tankönyvkiadó, Buda-

pest. Jávor I. (2003): A hatalom logikája I–II. Társadalomkutatás, 21, 4, 369–396. Jávor I. (2004a): A hatalom logikája III–IV. Társadalomkutatás, 22, 1. Jávor I. (2004b): Felelőtlen szervezetek. Szociológiai Szemle, 14, 1, megjelenés alatt. Jávor I. – Rozgonyi T. (2003): A közterület, mint társadalmi erőtér. Társadalomkutatás, 21,

3, 337–358. Kierkegaard, S. (1986): Félelem és reszketés. Európa Könyvkiadó, Budapest. Lenin a szocialista Gazdálkodásról (1966): Kossuth Könyvkiadó, Budapest. Lenin Művei (1952): 25. kötet. Szikra Könyvkiadó, Budapest. Likert, R. – Likert, J. G. (1976): New ways of managing conflict. McGraw-Hill Book

Company, New York. Marx, K. (1975): A gothai program kritikája. Kossuth Könyvkiadó, Budapest. Marx, K. (1977): Gazdasági-filozófiai kéziratok 1844-ből. Kossuth könyvkiadó, Budapest. Michels, R. (1958): Political parties. Free Press, Glencoe. Nichols, T. – Armstrong, P. (1976): Workers divided. Fontana Books, London.

JÁVOR ISTVÁN 202

Ouchi, W. G. (1982): Theory Z. How American business can meet the Japanese challenge. Avon Books, New York.

Steers, R. M. (1977): Organizational effectiveness. Goodyear Publication Company, Inc., Santa Monica, California.

Szentpéteri I. (1985): A szervezet és a társadalom. Közgazdasági és Jogi Könykiadó, Buda-pest.

Sztálin és a szovjet tudomány (1951): Szikra Könyvkiadó, Budapest. Taylor, F. W. (1911): The principles of scientific management. Harper and Brothers Publish-

ers, New York. Weber, M. (1967): Gazdaság és társadalom. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest. Whyte, W. H. Jr. (1958): The organization man. Jonathan Cope, London. ISTVÁN JÁVOR THE LOGIC OF POWER V∗ Summary The study presents a new aspect of organizational power system. The basic tendency in a power system is to control all the connections of organizational social relations. This aim however is unrealistic. Many of the relations of a social system are out of control. The uncontrollable relations result in uncertainty and risk for power. It cannot grasp many informal relations, the thoughts of people, etc. The article deals with chains of or-ganizational causes and effects, for the transparency of these relations is important for the apex of power. The second part of the study points out the very different characteris-tics of the top and the other parts of the system of power. After the study of the differ-ences between the two parts an analysis of trust in the power mechanism as a key rela-tion in the organizations is given. Trust is not an ethical category, but one of power. So trust can be understood as a key word in the logic of power. Keywords: logic of power, cause and effect, power relations, stability of power, uncer-tainty in the functioning of power, risk of management, trust, culture of power, trans-parency

∗ Parts I and II were published in Vol. 21, No. 4, Parts III and IV in Vol. 22, No. 1.