Merényi MiklósKIS ELLENSÉGTAN

Történeti szempontok és elméleti alapvetések a magyar államadósság politikai témaként való tanulmányozásához

A gazdasági világválság viharában Magyarországon a 2010-esparlamenti választásokon kétharmados felhatalmazást kapott amásodik Orbán-kormány. A megelőző két ciklusban az országotvezető szocialistáktól elfordult választók az elsősorbanbelpolitikai kérdésekkel tematizált kampány után az erős kézpolitikáját, a válság feloldását várták az új kormánytól. Azelégedetlenséget és a változás iránti igényt mutatja, hogy azOrszággyűléstől búcsúzó, egykori rendszerváltó pártok (az MDFés az SzDSz) helyére két új, ún. proteszt párt (a Jobbik és aLehet Más a Politika) is bekerült. A kormányzás kezdeti,kegyelmi időszaka gyorsan elmúlt: noha a megosztott ellenzékerői még a helyüket keresték, a gazdasági jellegű feladatokegyre sokasodtak. A 80% felett járó GDP-arányos államadósságotfinanszírozni kellett, ráadásul a devizaárfolyamok emelkedésesokak megélhetését közvetlenül is veszélyeztette bedőlőhiteleik révén. A kétharmados többség birtokában ráadásulalkotmányozást és nagyszabású intézmény-átalakításokat tervezőkormánynak ezért egy egységes valóságmagyarázattal ésjövőképpel kellett előállnia, melyben indokolni tudjaintézkedéseit, és elnyerni képes az érvelését méltányolóközösség jóváhagyását, továbbá elhelyezheti politikaiellenfeleit is. Ennek az átfogó kommunikációs keretnek lettfontos eleme az államadósság, melyet a kormányzat a „legnagyobbellenségként” határozott meg, visszaszorítását a legfőbbgazdaságpolitikai célként tételezve kívánt összefogástteremteni.

Az államadósság kérdése kiemelkedett a köznapigazdaságpolitika gyakorlatias vitáiból és politikai ügykéntkerült terítékre, ezzel egyszerre lett materiális („A magyarok

munkájából ne mások gazdagodjanak!”1), jelképes (teher,gyarmati függés, kiszolgáltatottság) és botrányszerű(„eladósították az országot”, politikai/büntetőjogi felelősség-vita). Az adósságteher csökkentését természetes egyetértésövezi, ez pedig kizárólagos értelmezéseknek ad teret,ugyanakkor a keret egyes térformálási szándékok (és ezáltalegyes konkrét intézkedések) gátja is. A „gazdaságiszabadságharc” érvrendszerének elemzése és értékelése korailenne 2012 nyarán, hiszen a versengő értelmezések még csak mostformálódnak, és a 2014-es választásokig még a hatalom is újirányt szabhat a kormányzati kommunikációnak, szakíthat azállamadósság elleni küzdelem retorikájával. Ez, mint márjeleztem, koránt sem a kormánypárti politika belső,értékválasztási kérdése, hiszen a jelenleg is tartó euroválságnyomán megnőtt a külső (gazdasági és politikai) környezetibehatások jelentősége. A keret válaszképesnek tűnik ezekre afejleményekre (pl. a „új típusú” IMF tárgyalásokat is képesvolt domesztikálni). Figyelemre méltó jellemzője, hogy nemlépett ki a hagyományos bal-jobb felosztásból, ugyanakkor azEurópai Unióhoz és a nemzetközi pénzügyi szervezetekhez valóviszonyban mély identitás-béli kérdésekkel mégis megújította,formálta azt.

Jelen tanulmány tehát nem próbál a jövőbe tekinteni, inkábbezen későbbi vállalkozás alapjául szolgálna, és a múltba réved.Oktalanság lenne ugyanis azt gondolni, hogy (példaként véve aziménti megállapítást), a „gazdasági szabadságharc” értelmezésikerete elsőként próbálja a fejlett nyugathoz való viszonytintegrálni a bal-jobb felosztásba, és a Nyugat-Európához valókapcsolódás sorskérdése minden szellemi előzmény nélkül áll.Sőt, az adott helyzetben, amikor a külső eladósodásreflektorfénybe kerül, a „hitelezőinkhez” való viszonyban éppenhogy visszaköszönnek ezek a mélyen gyökerező gondolatistruktúrák. Ezek feltárására a tanulmány egy forrásalapúpolitika- és eszmetörténeti áttekintést ad a nemzetközi fősodorés az újkori magyar történelem főbb korszakainak államadósság-diskurzusokból. Ezeket összegzi, majd kilépve a nyelvi elemzés1 A Széll Kálmán Terv fejezetcíme

keretéből, áttekintést ad, mit kezdhet a politikatudomány azállamadósság politikai kérdésével, és milyen megközelítésekkelélhetnének az ez irányú kutatások.

Politikai filozófia és közgazdaságtan

Az erőforrás-koncentráció, a közfinanszírozás, az adózásszerepe közismert már az ókori államok létrejöttében is, ehatalmi központok vonatkozásában tehát a kezdetektőlbeszélhetünk államadósságról. Arról, hogyan finomodtak ennektechnikái koronként, terjedelmi okokból nem tudok beszámolni,megteszi ezt James Macdonald amerikai befektetési bankár ahitelválság kapcsán írt, összegző igényű munkájában2, melybenpárhuzamot von a kötvénypiac létrejötte, és a polgár-adós(citizen creditor) felemelkedése és a demokratizálódás között.Bár a régebbi korok felfogása alapvetően eltért a kérdésben, ésa polgári társadalmak létrejöttéig (közteherviselés,reprezentáció) nem beszélhetünk a mai értelemben vett politikaidiskurzusról, érdemes felvillantani néhány viszonyítási pontot.Az állami adósságok egészen a XX. századig jellemzően ahadviselés következtében szaporodtak el, majd az esetlegesgyőztes háborúk után a beáramló zsákmány szétosztásakor ezenadók visszafizetésre kerültek. Az ókorban a szabadság nemelsősorban a mai, emberi jogi értelemben vett szabadság volt,hanem elsődlegesen a közvetlen adóktól való mentesség, eztükröződik vissza (Magyarországon hatványozottan) a középkori,korai újkori nemesi adómentesség igényében. Sokáig önkéntesadósságvállalásról beszélünk, például az ókori Hellászban egyesgazdag polgárok (politikai céloktól sem mentesen) egyéniadósságtörlesztést vállalnak a polisz érdekében felvettkölcsönökre.3 Az ókori Rómában a kamat (usura) meghatározottmértékű volt, és megjelent egy új eladósodási technika, akésőbbi állami bevételek elzálogosítása a gyűlöletesadóbérlőknek.

2 James Macdonald: A Free Nation Deep in Debt – The Financial Roots of Democracy 3 U.o. 39. oldal

Az adós-lét (később a zsidó-keresztény kultúrkörben azegyiptomi szolga-lét) szörnyűségének (adósrabszolgaság)tapasztalata a kor gondolkodóit a kamat jogszerűségénekvizsgálatára ösztönözték. Arisztotelész antik természetjogialapú megállapítása, miszerint a kamat etikátlan, lévén a pénzcsereeszköz, steril jószág – a kamattilalom máig visszatérő(vö. Silvio Gesell freiwirtschaft-ja) gondolatának egyik elsőkifejeződése. Erre hajlott később az egyház is: az adósságelengedésének bibliai elve (megbocsájtás) alapján.4 Később akereszténység (az egyház adósságai miatt politikai kérdés is azadósság) térhódítása nyomán a pénzügyleteket az arabok,örmények, zsidók veszik át. Utóbbiak számára a Tóra egymásközött hét évenkénti adósság-elengedést hirdet5, és az iszlámis az adós és hitelező közti nyereség- és kockázatmegosztáselvét vallja a fix kamattal szemben. A katolikus egyház egészena 18. századig utóvédharcokat folytat a kamattilalom érdekében,azonban nem kis részt a reformáció hatására - a kálvinistahivatásetikát Max Weber joggal nevezi a kapitalizmusszellemének- a tiltás az uzsorára szűkül. A kamat produktívkölcsönök esetében immár jogos, a pénz (nyugaton)csereeszközből kamatozó tőkévé válik.

Nem csak az adósság, hanem az ehhez tartozó állam is hosszúutat járt be. A 14. században, a gyakran háborúskodó itáliaivárosállamokban megjelentek a város által kibocsátott, kötelezőjegyzésű, de forgalomba kerülő kvázi-államkötvények (Macdonaldszerint itt gyökerezett a mai kötvénypiac és a belső eladósodásmechanizmusa), melyek ugyan alacsony hozammal bírtak, dekibúvót jelentettek a kamattilalom alól. Európa más részein,ahol feudális struktúrák működtek, nehéz volt államadósságrólbeszélni, lévén a feudalizmus tiszta formájában azállamhatalom, és az ezt tápláló erőforrások kiszervezése ahűbéresekhez. E rendi anarchia után az állam az abszolutizmuskorában válik absztrakt fogalomból (res publica) szuverénfőhatalommá. Ez együtt jár a tőkés fejlődés megindulásával, azuralkodó pedig merkantilista gazdaságpolitikát folytatva nagy4 Pl. Máté 18, 275 Mózes V. könyve 15. rész

lökést adott a hitelezésnek: kölcsönökkel támogatta az ipart.Az udvar elszabadult pénzigényét XIV. Lajos Franciaországában a„természetes rend” alapjain álló, hitelellenes fiziokratareakció próbálta letörni. Ugyanaz és mégis más volt a helyzet akor Angliájában, ahol a polgári forradalom győzelme után egyDefoe-nak tulajdonított írás6 (melyet Macdonald könyve címébenis megidéz) kijelenti: noha a spanyol örökösödési háború alattmind a franciák, mind az angolok hitelfelvételre kényszerültek,a szigetországban meglévő politikai szabadság miatt náluk akamatok nem nőttek, mint a franciáknál, hanem ellenkezőleg:csökkentek. A kincstárkulcsot őrző parlament kordában tartja azuralkodó hiteléhségét: fenntartható közadósság és demokráciakéz a kézben járnak. „A kormány hitele a nép bizalma.”7

Több, számunkra is fontos aspektussal bővíti e megállapítástfél századdal később David Hume, aki 1752-ben A közhitelrőlírott esszéjében összefoglalja, miért tartja károsnak azállamadósságot. A háborús terhek mellett beszél a kormányzatikiköltekezésről, arról, amit ma „választási ciklikusságnak”nevezünk. A belső adósság kapcsán a (reallokációs) folyamathoztársadalmi osztályokat rendel, és megállapítja: a kamatfizetésa szegényeket sújtja, míg a passzív jövedelmek birtokosait„hasztalan, semmit tevő élettel” ajándékozza meg, ráadásul aparlamentben a kötvénytulajdonosok befolyása érvényesül, aközhitel „erőszakos halálára” csak abszolutista rendszerekbenvan mód. Felismeri továbbá, hogy a társadalom „különösközömbösséggel viseltetik az államadósság iránt”. 8 Aháborúkban eladósodó (ugyanazon elit érdekelt mindkettőben)állam politikai problematikáját vizsgálja Kant is, akimegállapítja, hogy az „örök békével” nem férnek össze a hadicélokat szolgáló (külső) adósságok, lévén veszélyeztetik azönállóságot. „Az állam nem birtok (…), emberek társasága.

6 The Chimera: Or, the French Way of Paying National Debts, London, 17207Erről bővebben: Madarász Aladár: Csak a rabszolgák nem tartoznak - Régi szövegek az államadósságról, In: Magyar Narancs, 2011/28. szám8 David Hume összes esszéi II., Atlantisz, 1994 – A közhitelről

Fölötte senki sem rendelkezhet vagy diszponálhat, csak őmaga.”9

A modernizációs centrum országai, élükön Anglia, iparifejlődésük révén a 19. században saját erejükből kinőtték eztaz adósságot, és noha a laissez faire gazdaságpolitikaidoktrína szellemében az állam a gazdaságban kevésbé volt aktív,ugyanakkor az iparosodás társadalmi hatásaira válaszul ebben azidőszakban jelent meg azokon a szociális területeken, melyekhezma a költségvetési kiadások jelentős hányada köthető. Aneoklasszikus közgazdaságtan elfogadta az államadósságot, minta közkiadások finanszírozásának átütemezését. A laissez faire-el szemben az állami beavatkozás igényével fellépő Keynesgazdaságfilozófiája, mely már a mai államadósságok rendszeréhezvezet, szintén nem magyarázza a tartós költségvetési hiányt. Azállamadósságról keynesiánus alapokon először Abba Lerner mondmást, mint a neoklasszikus doktrína10: az adósságok növekedésétaz anticiklikus költségvetési politikában a ciklus leszállóágához köti, ezt kompenzálandó, a túlhevülés időszakaibanszufficites költségvetés szükségességéről beszél. Úgy véli, abelső államadósság nem jelent a jövő generációk számáratöbbletterhet, a kötvénytulajdonosok számára kedvezőjövedelemelosztás problematikája pedig progresszív adóztatássalkiküszöbölhető. Mivel az állami beruházásokat és amagánberuházásokat azonos mércével méri, a keynesimultiplikátor-hatás révén egységnyi költekezés (adósság) hatásatöbbszörös, az élénkülő gazdasági növekedés miatt azadósságráta emelkedése nem szükségszerű. E vita a mai napigszámos elmélettel bővíthető (pl. Buchanan, Modigliani, Ricardo-Barro ekvivalencia), ezek fő kérdése azonban, és ezt fontoslátnunk, a belső adósság, a kormányzati beruházások kiszorítóhatása és a generációk közti újraelosztás. Ez a közgazdaságtanvitája, mely sok szempontból eltávolodott a jelen globalizált

9 Immanuel Kant: Az örök békéhez In: Kant-Hegel: A tiszta ész (http://mek.niif.hu/01300/01325/html/)10 Ezt tárgyalja bővebben: Mosolygó Zsuzsa: Államadósság és elöregedés, MKE 2010. évi konferencia

világunk egyes országainak sajátos, létező adósság-problematikájától.

Attól a fejleménytől, melyben az államadósság már nem azállami gazdálkodás járulékos jelensége, melyről időnkéntpolitikai összefüggésben is megnyilvánulnak, hanem egy létezőés igen komoly teher, melynek most nem a felhalmozása és afenntarthatósága a kérdés, hanem a lefaragása. Hogy mit kezdünkezzel a „megromlott tortával” melynek most „érezzük a savanyúízét és szagát”11, ez elsősorban már politikai kérdés,értékválasztások kérdése. A boldog békeidőkben, a növekedésközgazdaságilag fent megalapozott ideológiáját követve azadósság nőhetett: amíg a választók fenntarthatónak, továbbgörgethetőnek ítélték, a döntéshozó joggal gondolhatta:politikai oldalról nincs is baj. A választók kegyének keresésea folyamatokat még jobban fölerősítő lépésekre csábít, de azeladósodás sokkok elnyelésére is használható. Ezt már DavidHume is felismerte, hazánk sem kivétel. Az állam viselkedését aválság okát kereső szakértők alaposan kielemezték, és most,válság idején a köz figyelme a másik félre, a hitelezőkre isvetül, ők is politikailag olvasható szereplőkké váltak. Afájdalmas stabilizáló lépésekre kényszerülő kormány számárakomoly dilemma, hogy a felelősség megosztása végettellenségként határozza-e meg azon pénzrendszernek az egyesszereplőit, melynek maga is része. A választó fejében nincskülön pénzügyi és politikai elit, és a hazai és nemzetköziszereplőket is egyazon rendszer részekén tekinti. Mindemelletta kormánynak el kell adnia magát a nemzetközi pénzpiacokon is,a kifelé és befelé mondottak hosszú távon nem lehetnek szögesellentétben egymással.

Válságban (mely bizalmi válság is) a társdalom elégtelennekérzi a demokratikus kontrollt, és lévén a hivatalos olvasatok amegfoghatatlan államadósságot egységesen a válság okaként,esetleg következményeként tárgyalják, új csoportok jelennekmeg, melyek már nem a regnáló kormányok iránti11 Matolcsy György a Parlamentben, 156. ülésnap (2011.12.19.), 93. felszólalás

bizalmatlanságuknak adnak hangot, hanem a teljes rendszerrelelégedetlenek. Az átfogó változtatást hirdetők kormányra csak alegszélsőségesebb esetben léphetnek, azonban hatásuk aközvéleményre és a status quo-t képviselő kormányokra egyrejelentősebb. Ezek a mozgalmak sokfélék, tömegbázisuk aválságkezelő intézkedések szociális hatásainak kárvallottjai.Számos egyedi jegyük (pl. bevándorláshoz való viszony,„hagyományos értékek” stb.) mellett a vizsgált államadósság-kérdést hasonlóan látják. A világrendet egyfajta „államadósságrévén kvalifikált globalizáció”-ként12 jellemzik, melybenbizonyos, nemzetek feletti tőkés csoportok egyfajta eladósításistratégia keretében tudatosan instrumentalizálják ahiteladósságokat. Az egész (neoliberális) kapitalizmusválságáról beszélnek, melyhez szorosan kapcsolódik a zöldfenntarthatósági kritika is. Az irányzat ősatyja, Marx szerintaz adósság: kizsákmányolás, uralmi mechanizmus, az államadósságpedig az eredeti felhalmozás eszköze, melyet a nemzetközihitelrendszer elrejt. „Az úgynevezett nemzeti gazdagságegyetlen része, amely a modern népeknek valóban közös birtokábakerül – államadóságuk.”13 Az adósság fokozódása, a túladóztatáspedig alázatossá teszi a bérmunkásokat. A „semmittevőjáradékosok így teremtett osztálya” is könnyen összefésülhetőaz elitellenességgel.

Az uralkodó értelmezéssel versengő ilyesféle magyarázatok(melyekhez szövevényes összeesküvés-elméletek, az uralkodó elitegyes tagjainak tulajdonított túlzott szerep, olykorantiszemitizmus is társul) jelentősége nem lebecsülendő.Felkarolhatnak érdekeiket érvényesíteni nem képes csoportokat,az utcán, szűk erőforrások felhasználásával is tematizálhatjáka politikát elvéve a teret a felszínen maradásért küzdőkormányok elől stb. Egy ilyen, a politikai rendszerlegitimitását több szempontból is gyengítő rendszerellenzékelvágja a döntéshozókat a politikacsinálás bemenetét jelentőtámogatásoktól (anyagi, pl. adómorál hanyatlása, engedelmesség,politikai részvétel, szimbolikus tiszteletadás) és12 Kiss Endre: Szociális állam, globalizáció, politika13 Karl Marx: A Tőke p. 697 (http://mek.oszk.hu/04700/04724/04724.pdf)

követelésektől. Ezek a követelések a rendszerparadigmán kívülhelyezkednek el, azon belül nem kezelhetőek, nemértelmezhetőek. Nagyobb beleszólás, nagyobb átláthatóság – mégezek a követelések is nehezen egyeztethetőek össze aválságkormányzással. Az ezt hosszú távon biztosító intézményimegoldások (melyek az állami adósságfelvételt valamilyen módonközösségi döntés tárgyává (vagy megnyugtató módon alkotmányos-intézményes módon szabályozottá) teszik, vagy épp a nemzetközihitelezés ellentmondásait küszöbölik ki) még nem látszanak.Számos dolgot kell újra gondolni a nemzeti szuverenitás és azegyén (közösségbeni) szabadsága kapcsán. Isaiah Berlin Aszabadság két fogalma c. műve még a kétosztatú világrendtapasztalatából merít. Mi az adósság: pozitív szabadság, vagyvalami egészen más? Korunk alapviszonya lenne? Nietzsche a bűnfogalmát az adósságéból származtatja14, a munka erőfeszítés-jutalmazás kettőssége az adósságnál a morális ígéret és vétek.Elképzelhető, hogy a mostani válság kihámozza az adósságot amorál burkából? Ez az államadósság vonatkozásában aneoliberalizmus által leírt államnak a jogaiba valóvisszahelyezését jelentené.15

A legkönnyebb korona

Az adósság-kérdés történelmi tapasztalata, toposzaiországonként eltérnek, ahogyan eltér a gazdasági helyzetük is.Ehhez jön a releváns társadalmi viszonyok politikaileképeződése, az adott kor politikai erőviszonyai. Csak ezekismeretében érthetjük meg az államadósságnak a politikaivitákban betöltött helyét, a vita tónusát, intenzitását. Ha egyamerikai kerülne Magyarország élére, államadósság dolgábanbiztosan nem tudna szót érteni a magyar emberekkel. Minélintenzívebb a körülötte folyó vita, annál erősebben törnek afelszínre ezek a sémák. Ha a válság előtt kellett volnanépszavazáson dönteni az euro bevezetéséről, csekély érdeklődésmellett és kevés szimbolikus tartalommal győzött volna az igen.

14 Friedrich Nietzsche: A morál genealógiája, idézi: Maurizio Lazzarato: Az eladósodott ember korszaka15 Ohnsorge-Szabó László: Az adósság mint bűn: alibi az állam ellen

Ha valamikor a távoli jövőben ilyen döntésre sor kerülne, ez avita (az említett szabadságharcos retorikának is köszönhetően)jóval terheltebb és intenzívebb lesz a „csinált” közvéleménykötelező köreinél. Közrejátszik mindebben nemzet-karakterológiaés önkép, de esetünkben a gazdasági determinációk is viszonylagállandó hatóerőnek tekinthetők. Az egész Köztes-Európaproblémakör tárgyalására nem, de szűkebben a külső eladósodáskörüli viták bemutatására azonban mindezek miatt kísérletetteszek dolgozatom második felében.

Korai történelmünk ismert momentumai a koronajavak, olykorvármegyék elzálogosítása. A török háborúk, a végvári rendszerfenntartása akkora költséget jelentett az országnak, melyetbelső forrásokból csak oly radikális, a gazdaság fejlettségétmessze meghaladó adókivetéssel lehetett fedezni, mint Mátyáshadiadója. A subsidum a háborús kiadások fedezésének módjakéntévszázadokig fennmaradt. Történelmi időtávon meghatározójellemző a külföldi tőkétől való függés (már a 13. századtóldélnémet és itáliai pénzemberek kölcsönöznek az uralkodórétegnek16, továbbá az alacsony belső tőkeképződés.Függetlenedési szándékra volt példa, II. Lajos a mohácsi csataelőestéjén, egyébként egy, a császári cím megszerzéséért folyóösszeurópai licit részeként17, a rendek követelésére arézbányák államosításával kiváltotta a kor legnagyobbhitelezői, a Habsburg-párti Fuggerek pénzügyi blokádját.Látszik tehát, hogy Magyarország már ekkor az európai hitelpiacelválaszthatatlan része. Egy másik, mai napig fennállójellegzetesség a gazdasági nyitottság, mely a modernizáció ésiparosodás idején nyer jelentőséget az adósság vonatkozásában.Nyitott gazdaságban nem feltétlenül érvényesül az a kiszorítóhatás, melyet az angolszász szakirodalom a témában sarokkőnektekint.

A törökök kiűzése után Magyarország annak a dunai Habsburg-birodalomnak lett a része, mely folytonos adósságokkal küzdött,és Hörnigk elveihez hűen egy gazdasági egységnek volt

16 Magyarország gazdaságtörténete, 62. oldal17 Macdonald 2006, 123. oldal

tekinthető, melynek részei együttesen képesek az önellátásra.Hazánk a birodalom agrárexportőre lett, és adóbevételeinek nagyrésze is a közös kasszába, nagyrészt hadicélokra kerültfelhasználásra (a rendek beleegyezése nélkül). A 19. századelső évtizede több államcsődöt is hozott, a francia háborúkforrásául kibocsátott fedezetlen papírpénz elinflált, adevalváció pedig lenullázza a háborús konjunktúra bevételeit. Areformkor, a Széchenyi által felvetett strukturális hitelhiány,az önálló iparfejlesztés igénye – gazdaságunk akkorihelyzetének következményei, azonban a birodalmon belül ezekforrása nem lehetett önálló magyar külső eladósodás. A helyzetfurcsaságát jelzi az anekdota, miszerint „Ferencz császár éskirály, mikor neje M. Ludovica megkoronáztatása végettPozsonyban mulatott, a magyar koronát, mely szokás szerintközszemlére kitéve volt, kezébe vette s mintegy súlyátmérlegelve, a koronaőrnek azzal a megjegyzéssel adta vissza:hogy ez az ő legkönnyebb koronája, mert semmi adósság nemterheli.” Hasonlót mond Széchenyi, mikor közlekedésiminiszterként a kormány elé tárja terveit, és hitelt kér: „olyországnak, melynek még adóssága nincs, könnyű leszelőteremteni.”18 Ebben a helyzetben az ütközőpont a bevételekemelése lehetett, annak ellenére, hogy a politikai rendekőrizték adómentességi kiváltságaikat. A kérdés, ahogyan azvégig a dualizmus korában is, a nemzeti autonómia az udvarhozvaló viszony részeként értelmezendő. Ehhez a közteherviselésáltalánossá válásáig részben kapcsolódik a nemesi adómentességkérdése a fent említett anomália miatt. A nem adózás a nemesistátusz utolsó bástyája, melyet a vármegyei követekbiztosítanak. Ahogyan Szekfű Gyula rámutat: a katonaságfenntartása részben ezt a kiváltságot védelmezte, defenntartása így a jobbágyok vállaira hárult. „A XVIII. századirendiségnek ez lőn leglényegesebb problémájává: a hadiadóbehajtása oly módon, hogy az legkevésbbé terhelje a miseracontribuens plebs-et, aminthogy rendi nyilatkozatok e korból

18 mindkettő Zichy Antal: Gróf Széchenyi István életrajza, 1897 (http://mek.niif.hu/05800/05836/)

teli vannak a nép megkönnyítését ajánló részvétteljeskifejezésekkel.”19

Ezt az ellentmondást a nacionalizmus és a közteherviseléstehát eltűnteti, a diskurzus kibővül. A polgári forradalmakgyakran kötődnek össze a nyomasztó államadóssággal, 1848tavasza sem kivétel20. Egyfelől az önvédelem jogosságánakalátámasztása az, amit Petőfi így írt meg gyakran idézett Mitnem beszél az a német c. versében: „Azt követeli a svábság: /Fizessük az adósságát:”, másfelől a szabadságharc önállópénzügyi háttere megteremtése, ahol azonban külföldi hitel nemkerülhetett szóba. Az áprilisi törvények nem rendezték aviszonyt a Habsburg tartományokkal többek között apénzkibocsátás és az államadósság megosztásának dolgában. Ezvisszatükröződik a dualizmusban ’48-at referenciaként tekintőktanácstalanságában, a kérdés rendezetlenségében. Kossuthfelfüggesztette a magyar királyi bevételek Bécsbe küldését, anehéz helyzetben lévő király pedig valóban kérte astátusadósságok negyedének átvállalását – és mily véletlen,Jellasics júliusban – ahogy Szekfű írja - „a had- és pénzügynekbécsi minisztérium kezében központosítását kívánta és azállamadósságok egy részének átvételét” kérte Batthyány-tól. Akérdés a szabadságharc leverése miatt nem futhatott ki.

A neoabszolutizmus Bécsből irányított különböző doktrínáikudarcot vallottak az egyensúlykeresésben, mindez azalkotmányossághoz való visszatéréshez, a kiegyezéshez vezetett.1867. évi XII. törvénycikkben sor került a közös ügyek és azezt fedező pénzügyek elhatárolására, és döntés született az ún.közös érdekű ügyekben21 is. Magyarországot (53. §) „Azállamadósságokat illetőleg … alkotmányos állásánál fogva, olyadósságok, melyek az ország törvényszerü beleegyezése nélkültétettek, szorosan jogilag nem terhelhetik.” Azonban (54. §) „atörvényszabta kötelesség mértékén túl is, méltányosság alapján,19 Magyar történet, 1928 (http://mek.oszk.hu/07100/07139/html/0002/index.html) 20 Fedezetlen kötvényekkel harcoltunk a szabadságért (http://index.hu/gazdasag/magyar/2012/03/17/48/)21 Magyarország gazdaságtörténete, 254. oldal

politikai tekintetekből” mégis részt vállal azon súlyosterhekből, „miket az absolut rendszer eljárása összehalmozott,[,hogy] Ő Felsége többi országainak jólléte, s azzal együttMagyarországé is össze ne roskadjon, s a lefolyt nehéz időknekkáros következései elhárittassanak". A dualizmus egyikfundamentális kompromisszuma volt a státusadósságokátvállalása. Emellett a gazdasági kiegyezés 10 évenkéntiújratárgyalása ciklikusságot hozott a rendszerbe. Rendezetlenülmaradt viszont a bankkérdés, melyet Jókai a kiegyezéslegnagyobb mulasztásának nevez. A monetáris politika tehát nemlett önálló (kérdés, a dualizmus rendszerében hogyan lehetettvolna az?) de Magyarország önállóan is megjelent a nemzetközihitel- és értékpapírpiacon. Az 1878-ban létrejött Osztrák-Magyar Bankkal szemben folyamatos volt a kritika, hogy osztrákérdekeket érvényesít. Ez a kérdés is a kor politikumánakalaphelyzetét jeleníti meg, ami integrálta az adósság ügyét is.

A dualizmus politikai megnyilvánulásainak középpontjában akiegyezéshez való viszony állt. Ez az ún. közjogi kérdéshatározta meg a pártstruktúrát, kormányozni csak a kiegyezésrendszerét elfogadó párt volt képes. A konszenzust felrúgómegoldási javaslatok –az adósság ügyében is- parttalanokvoltak. Mi a helyzet a szuverén adóssággal? A szabadelvűkormányok az iparfejlesztést kamatgaranciával támogatták, az1868-as vasúti kölcsön az első magyar államadóssági kötvény. Ezgyors eladósodással járt, melyet a Széll Kálmán nevévelfémjelzett időszak a hiány lefaragásával és a függő adósságokkonvertálásával igyekezett kezelni. A ’90-es évek elején azadósságszolgálat a kormányzati kiadások 46%-ára rúgott22.Mikszáth így ír országgyűlési karcolatában: „Kossuth példáulötven-hatvan rongyos millióból állította ki a szabadságharcot.Mi egy békés évet nagyobb deficittel zárunk be ennél steremtünk tizennégy csendes év alatt Magyarországnak akkoraadósságot, hogy száz évi koplalással sem törleszti le.” Acímletek nagy része a Monarchián belül került elhelyezésre,majd miután Wekerle Sándor levezényli az aranykoronára valóáttérést, a vámkülföld is jegyzi. 22 U.o. 276. oldal

„A Duna árad. (…) - Hirtelen nő ez a Duna, mint a státusadósság -mondják a partot ellepő közönség között kedélyesen…” – ígyMikszáth. Az adóssággal nem csak a kormány küzd folyamatosan,hanem a mintaadó dzsentri élet részévé is válik, természetesállapota a politikában legaktívabb rétegnek (a vidékMagyarországán megmarad szégyennek). A függetlenségi pártikritika az osztrákok kapzsiságáról, az „az osztrák érdekekelőtt való közgazdasági rabszolgaságunk”-ról23 beszél, melybenaz ország a vámszerződés következtében iparosodni nem tud,ráadásul az osztrák kézen lévő külső adóssággal zsarolható.„Hogy mily veszély rejlik a magyar közönségre nézve abban, t.ház, hogyha adósságleveleink, zálogleveleink külföldön éskülönösen a velünk ellentétes érdekű államokban, mint példáulAusztriában nyertek elhelyezést, annak igen keserű példájáttapasztaltuk a folyó év tavaszán, a mikor az akkor mármegkezdett közgazdasági kiegyezési tárgyalások alkalmábólpapírjainkat minden igaz ok nélkül visszadobták piaczaikról,nyilvánvalólag csak azért, mert a megkezdődött tárgyalásokalkalmából Ausztriának, a mi szövetségesünknek, a miközgazdasági mostohatestvérünknek érdekében állott, hogy reánkily módon is pressziót gyakoroljon.”24 Hasonló retorikátalkalmaztak a tiszaeszlári per után a 80-as évek közepénmegjelenő antiszemita pártok. Az Istóczy Győző szerkesztette,nagyhatású 12 röpiratban a „zsidó uzsora” állami szinten valómegjelenéséről beszél. A szabadelvűség nézete szerint a„bizalmas és cselszövésekre képtelen” népet rabbá teszi éselsöpri. Velük szemben már ekkor megjelenik a nyugatiközvéleményre való apellálás.

A költségvetési viták persze legtöbbször megmaradtak apragmatikus mederben, erre példa a német származású finn-ugorista nyelvész Hunfalvy Pál egy felszólalása. „Azért szidjákis alkotmányunkat, kormányzásunkat, mert abból származtatjákezt a hiányt és ezért magát az államot fenntartatlannakmondják. Tagadni nem lehet, méltóságos főrendek, hogy állami

23 Képviselőházi napló, 1892-602 (1892-XXXII-152), Molnár József csíki, függetlenségi-párti képviselő24 U.o. 1896-15 (1896-I-178), Barta Ödön

deficitünknek egy-egy része az alkotmányban is rejlik, többirésze azonban a közkormányzásból származik; meggyőződésemszerint azonban legfőbb forrása állami deficitünknek magában amagyar társadalomban található. … Az a polgári szellem, melyszerény, de munkás, mely kötelességtudó, iparkodó és azértgyarapodó, ez a szellem … ugy látszik, kihaló félben vannálunk. Ellenben társadalmunk kirivó, úgyszólván uralkodóvonása, tulajdonsága a gavallérosság, mely ur akar lenni,mindent, a mit tesz, csak elnagyolva tesz; mely a fegyelmetunja, mely a maga kényelmét eléje teszi a kötelességnek; melytöbbet szeret költeni, mint a mennyire jogosítva van, a minekvége azután az eladósodás. És ezen gavalléros szellemitársadalomból kerülnek ki a megyei tisztviselők, meg az államitisztviselők, a közigazgatás minden ágában. Ezen szellemnektulajdonítom én állami deficitünk legnagyobb részét.”25

Felszólalásában az Országház építésének leállítását isjavasolja. A korszak megítélése mértéktartást kíván, a„gyarmat-gondolat” azonban később, Eckhardt Ferenc történészmunkássága nyomán mélyen beette magát a közgondolkodásba.

Önerő, kölcsönbe

Az első világháborúban a központi hatalmak gazdaságai nemjuthattak hagyományos tőkepiaci forrásokhoz, a Monarchiahadikölcsön-kötvényeket bocsájtott ki, és létrehozta azilyenkor szükségszerű redisztributív mechanizmusokat. Avereség, a Monarchia felbomlása és a trianoni békeszerződésgyökeresen átalakította az ország működésénekfeltételrendszerét. Az ország a nyugatabbra fekvő örököstartományok iparától és piacától és az elcsatolt peremvidékeknyersanyagbázisától elszakadva a mai területen kicsi, nyitott,külkereskedelemtől függő gazdasággá vált. A korábbi, közösjegybank felszámolásával egy időben a kormány beindította abankóprést, majd ezt kezelendő a korona felülbélyegzésével (abemutatott bankjegyek értékének felében) belső kényszerkölcsöntvett fel polgáraitól a folyó kiadások fedezésére. A korona25 Főrendházi napló: 1887-11 (1887-I-72)

inflálódását ez nem csillapította, a hiperinfláció (mely akörnyező kisállamok mindegyikét sújtotta) nemcsak a reálisköltségvetési gazdálkodást lehetetlenítette el, de szociáliselégedetlenséget is szült. Az ikerdeficit (folyó fizetésimérleg és az államháztartás egyidejű hiánya) kezelését akiapadó, termelést ellehetetlenítő belső kényszerkölcsönhelyett a külpolitikai elszigeteltség ellenére külső forrásra,hosszú lejáratú külföldi kölcsönre kellett alapozni. Erre adottpéldát a közös államiság miatt továbbra is referencia-országnaktekintett Ausztria 1922 októberében, amikor is jelentős összegűnépszövetségi kölcsönhöz jutott.

Témánk szempontjából a két világháború közti időszak kétrészre bontható, a Nagy Válság, az osztrák Creditanstalt 1931-es összeomlása mentén. A külső adósságok, a népszövetségikontrollintézkedések lényegében eltérő előjellel jelentek meg ekét időszak kormányzati és ellenzéki megszólalásaiban. Hogyanjelent meg a győztes hatalmak vezette Népszövetséghez fordulása politikai vitákban a ’20-as évek elején? A szervezetmegítélése nem mosódott össze a versailles-i diktátummal. Agazdasági helyzet diktálta szükségszerűségről volt nem nehézmeggyőzni a közvéleményt. Mindez alapeleme annak akonszolidációnak, ami Bethlen politikai és gazdasági „sztorija”a belföld és külföld felé egyaránt. A népszövetségi kölcsönvalójában külföldön jegyezhető kötvény kibocsájtása – melyazáltal válik lehetővé, hogy a fedezetéül szolgáló, lekötöttállami bevételeken a Népszövetség feloldja a zálogjogot. Ennekára a jóvátétel vállalása, és egy elfogadható szanálási terv.Az osztrák kölcsönhöz (vagy akár napjaink IMF-programjaihoz)hasonló feltételek a 1924. évi IV. törvénycikkbőlkiolvashatóak: független jegybank felállítása, bevételnövelés(vagyonadó, helyi adók), kiadáscsökkentés (OrszágosTakarékossági Bizottság, közigazgatási reform). A programellenőrzésére kirendelt biztos, bizonyos Jeremiah Smith éshelyettese, Royal Tyler akár meg is vétózhatott egyes, astabilitást veszélyeztető kiadásokat.

Az így létrejött felügyelet nem maradt visszhang nélkül aszuverenitására érzékeny közvéleményben. A kormány, mely végigjó viszonyt ápolt az itt tartózkodó amerikai főbiztossal,igyekezett őt úgy pozícionálni, mint „egy független, nagynemzet, Észak-Amerika nagy nemzetének fia jön ide, ami mindengaranciát megad arra, hogy független lesz. Fő garanciája pedigannak, hogy ez az ellenőrzés csak hasznunkra lesz: érdekünkteljesen azonos.”26 A fent említett törvény is leszögezi,„Magyarország politikai függetlenségét, területi épségét ésszuverénitását tiszteletben tartják”, még ha a jóvátételbehajtásának céljával is. A kölcsön megszerzése külpolitikaisiker, az elszigeteltségből való kitörés, ügyes lavírozás akisantant érdekeit jobban képviselő franciák, és a térségbelibefolyás játszmája okán engedékenyebb angolok között. A teljeskorszakra jellemző, hogy a domináns, de belülről tagoltkormánypártban a külpolitikai sikerek, a kölcsön és a nyugatihitelesség jelentősen, - akár miniszterelnöki pozícióba – emeliaz államférfit. Bethlent Fenyő Miksa a Nyugat hasábjain ígyméltatja27:„Bethlen Istvánnak, mikor Párizsba indult, a kölcsönpajzsát azzal nyújtották át: vagy ezzel vagy ezen. S BethlenIstván a pajzsot hazahozta. El kell ismernünk, hogy különbdolgot művelt, mint bárki más, aki előtte hasonló ügybenNyugaton járt.”

A kölcsön feltételei ugyan kedvezőtlenek voltak, a szanálásszigorú intézkedéseket, az adóterhek jelentős növelését hozta(Tyler a felügyelet végeztével a reorganizációról írotttanulmányát így zárja: „A költségvetés egyensúlya a névtelenadófizető műve”28), de a gyors talpra állás, mely a pengő 1927-es bevezetésével zárul le, politikai tekintetben iskétségbevonhatatlanul sikeres. Az eladósodás nem válikpresztízskérdéssé a magyar közvélemény szemében, bár azelkövetkező időszak érvei már ekkor felbukkannak. ZsirkayJános, a Gömbös környezetébe tartozó fajvédő politikusTrianonra apellálva támadta a kölcsönt. „vájjon sarkára állhat-

26 Nemzetgyűlési Napló, 1922-279 (1922-XXIII-424) 27 Fenyő Miksa: Elmúlt hetekből, Nyugat, 1924. 1. szám28 Magyarország gazdaságtörténete, 342. oldal

e egy nemzet, amely a kisentente és a nagyentente kegyeinekjóvoltából most 250 millió frank erejéig gazdasági függőségbejut? … hogy ott koldulunk nála kölcsönért, ez neki aranyat ér,hiszen erre vágyott : befonni és behálózni az eladósodott emberkalodájába ezt a szegény Magyarországot, amire a közmondásszerint az áll, hogy „Adós fizess”, de amiben egyszersmind azis benne van, hogy „adós hallgas”, mert ha nem tudsz fizetni,akkor tehetem torkodra a kést, amikor nekem tetszik! Amikor [azelcsatolt területeken élő magyarok] tőlünk várják, hogy atrianoni szerződés 257. §-ára hivatkozva kopogtassunk anagyentene-ál a mi igazságunkért, akkor mi eladósodva ottzüllünk, ott veszteglünk majd az ő zárkájukban és éppeneladósodottságunk köti be szánkat, hogy fel ne merjük emelniszavunkat, mert akkor kiesünk a kegyükből. Ha adnak 250 milliófrankot, ám jó, de ez legyen egyszerű pénzügyi kérdés; sekontroll, se bizalmi rendszer nem kell ide!”29 Érdekesség, hogya Magyar Királyság által kibocsájtott Népszövetségi kötvényeketa mai napig törlesztjük, noha kamatterhük 2012-ben már csakmindössze 1,5 millió forint30.

A kölcsönt végül folyó kiadások mellett beruházásokra isfordították, bár ennek mértéke nem vethető össze a késő kádáriberuházási célú tervszerű eladósodással. A kor antikommunistaközgondolkodásában az állami beavatkozás Bud Jánospénzügyminiszter szavaival a szocializmus előiskolája. 1931azonban korszakhatár: új, elnyúló válság kezdete,transzfermoratórium, kötött devizagazdálkodás, fennakadások atörlesztésben. A politikának pedig szembe kell néznie amunkanélküliség okozta radikalizálódással. Bethlen egy kisebbangol kölcsön megszerzése után taktikusan háttérbe vonul, ahivatalába gyalog járó Károlyi Gyula váltotta a szűkesztendőkre. Nyugaton az önhibáján kívül fizetésképtelen jóadós szerepét játszotta az ország, a külföld pedig hozzájárultterhei könnyítéséhez. A parlamentarizmus beszűkült, aválságkormányzást alsó- és felsőházi képviselőkből álló

29 Nemzetgyűlési napló, 1922-224 (1922-XIX-249)30 http://www.parlament.hu/irom39/04365/adatok/fejezetek/41.pdf

országos ún. 33-as bizottság vezényelte31. Külpolitikánkban éskülgazdaságunkban a hitleri Németország és a fasisztaOlaszország megkerülhetetlenné vált. A feszült belpolitikaihelyzetben (biatorbágyi merénylet, statárium) az addigipolitikai irány tarthatatlan. Az új korszak kezdetét jelzi kéttekintélyes politikus felszólalása a 33-as bizottságban:Wekerle Sándor pénzügyminiszter szerint "nem lehetett deficitesköltségvetéssel előállni, mert akkor újból népszövetségibiztost neveztek volna ki. Nem azért mintha Magyarországgalszemben egy ilyen ellenőrzés szükséges lett volna, hanempolitikai okokból". Bethlen István: "... a népszövetségikontrol felújítását a magunk részéről nem tartottukpolitikailag kívánatosnak, ... és hangsúlyozom, hogy nem volnékabban a helyzetben, hogy vállaljam a politikai felelősséget,hogyha budgetáris helyzetünket nem tisztán és kizárólag amagunk erejéből kívánnánk rendbe hozni"32. A támadott KárolyiGyulának nincs meg a megfelelő politikai hátországa, ezértvégül a határozott programmal előálló Gömbös Gyula váltja. Gömbössel kezdetét veszi a második korszak, melynek

alapvetése, hogy növeli az állami beavatkozást, ebben pedig –noha nem tesz egyoldalú lépéseket- a külföldi kölcsönt elveti,belső erőforrásokra épít. Ehhez azonban erős politikaihátországra, tömegpártra, mozgalomra van szüksége, ennekkiépítésében azonban jobbára kudarcot vall. Ahogy sodródtunk aháborúba, úgy hatnak egyre erősebben ezek a tendenciák. GömbösMussolini-ihlette programja a szituáció hasonlósága miattismerősen csengő diszkurzív elemeket tartalmaz: „igazságosteherviselés”, „öncélú bürokrácia leépítése”, „ne legyen enehéz helyzetnek semmiféle vámszedője”, „a kapitalizmusrevízióját tartom szükségesnek”, „a tőke önálló életet él,amely nem szolgálja a nemzet életét”, a munkásproblémamegoldása a kapitalizmuson belül.33 Autoriter kísérlete ugyansikerrel felvette a harcot a válsággal, melyből az ország 1935-re kilábalt, másrészről azonban személyi és politikai okokból31 „Ne olyan hangosan, mert valami illetékes meg találja hallani, s besúgja a harminchármas bizottságnak, hogy ebből valóban nagyszerű új adót lehet kreálni.” Móra Ferenc: Kincsásás halottal32 idézi: Pogány Ágnes: Válságok és választások, Aetas, 15. évf. 4. szám33 Gömbös Gyula: Válogatott politikai beszédek és írások, 407-472. oldal

megbukott. Úgy is, mint a német függés útja, a gömbösipolitikai garnitúra, a visszafordíthatatlan romlás kezdete, ésúgy is, mint az általa létrehozott tömegpárt, mely ahagyományos vezetőréteg, és az egyéb szélsőjobboldali csoportokellenében alkalmatlan volt arra, hogy a hatalmat megtartsa, éstotális rendszert építsen ki.

A háború közeledtével a belső erőforrásokra való támaszkodásmár egyedüli út. Csak látszólag vonható be a vizsgálat körébe aNémetországgal való kereskedelemben felhalmozott nagy aktívum,melyről a németek így beszéltek: „Magyarországnak, ahhoz, hogya szabadságért küzdő új Európa rendjébe beilleszkedjék,exportálnia kell, és a lehetősége határáig … hozzá kelljárulnia a német nép ellátásához”.34 Ez már az autoriter, majdtotaliter tömegpolitika kora, mely a hagyományos konzervatívkormánypolitikával szemben nem semlegesíti, hanem a titkosválasztójog révén bevonja az alsóbb rétegeket. Ebben arendszerben személyi szinten a korábbi időszak szakszerűennyilatkozó, mérsékelt pénzügyi szakemberei hiába kerülnek hátpozícióba, „pálfordulásuk” ezen koordináták közt várható, abelső erőforrások feszített kihasználása szükségszerűen tételezdiktatórikus módszereket. Passuth László író, (bankitisztviselő) önéletrajzi regényében naplószerűen idézi meg akor gazdasági eseményeit is. Darányi Kálmán miniszterelnökrőlígy ír: „Egyesek színtelen, ambiciózus Bethlen-epigont láttakbenne. Ami jó – hiányzik Gömbös gyakran oly patetikusretorikája. Nem lehetett sejteni, hogy majd ő fogja bejelentenia „győri programot”, a fasizálódás mérföldkövének számítókényszerkölcsönt, az ország gazdasági életét a fegyverkezésszolgálatába állító tervet”. Ez már össze volt csomagolva aszélsőjobbra rálicitáló zsidótörvénnyel is, minden azegymilliárdos költségvetés kiszorításának szolgálatába állt: akormánypropaganda hirdette: megszűnt a népszövetségi pénzügyiellenőrzés (a konjunktúra ezt valóban indokolttá tette).Fabinyi Tihamér pénzügyminiszter: „a pénzügyi felszabadításténye elsősorban erkölcsi elismerés, ami a nemzetközi életbenrendkívül fontos, másodsorban azt jelenti, hogy szabadságunkkal34 Magyarország gazdaságtörténete, 411. oldal

most már magunknak kell okosan és józanul élnünk. Ne menjünkabba a végletbe, hogy most már szabadok vagyunk és így mindentmeg tudunk csinálni, hanem miután szabadok vagyunk és vannakbizonyos erőforrásaink is, mutassuk meg, hogy nincs isszükségünk gyámkodásra, vezet bennünket a magunk okossága,tisztessége, józansága, mellyel tartozunk ennek a történelminehéz időket élő nemzetnek”.35 Később (már a korábbanangolbarátnak tartott Imrédy Béla miniszterelnöksége alatt)hazánk kilép a Népszövetségből, és csatlakozik atengelyhatalmakhoz, a hitleri Németországhoz és MussoliniOlaszországához.

Kettőt nem lehet az országból kiirtani: pört és adósságot

A belső erőforrásokra támaszkodás, a protekcionizmus legalábbszólamok szintjén erős tradíció. A világégés után, ahidegháború kezdetén ez szükségszerűség: az ország azújjáépítés és a modernizáció megörökölt feladatában nemkapaszkodhatott a külföldi tőkébe. A fordulat éve után, aháborúra való felkészülés jegyében az önellátás mindhangsúlyosabb elemként jelent meg. A forrásokat szovjet mintáraaz eredeti szocialista felhalmozás biztosította (azállamosított ipar akkumulációja mellett), mely a szocialistanagyipart a „reakciós” agrárvilág rovására fejlesztette. Afelhalmozásnak (a fogyasztás rovására történő) drasztikusemelése egy korábbról ismert elem formájában témánkszempontjából is említendő. A terv- és békekölcsön a Mátyáskirály által kivetett hadiadó egy kései utódjának tekinthető,azonban a kommunista gondolatrendszerben sok mással egyetembenpropagandisztikus és mobilizációs célokat is szolgált. A békeérdekében, a „honvédelem”-ként folyt a gazdasági tervharc, akötvények jegyzésével, mely a dolgozók egyhavi bérére isrúgott, egyrészt lojalitásukat nyilvánították a rendszerrel,másrészt a jegyzési kampányok agitációja a politikai neveléseszközéül is szolgált. A jelentős bevételeket a tervszámoktúlteljesítésével analóg módon használta a totaliter hatalom

35 idézi: Szegő Iván Miklós: Mementó: előbb pénzügyi szuverenitás… Hvg.hu, 2011. 09. 05.

propagandagépezete. Ennek egyik elememévé degradálódott aNépköztársaság parlamentje, ahol 1950 decemberében egy kőműves-segédből lett képviselő felszólalását idézem:

„Dolgozó népünkben és honvédségünkben az áldozatvállalásszelleme fokozódik. [A békekölcsön jegyzésről:] A politikainevelők több esetben fel kellett, hogy lépjenek olyanbajtársakkal szemben, akik erejükön felül akartak jegyezni. Sashonvéd például kijelentette: hogyha nem engedik az egészzsoldilletményét jegyezni, akkor semmit sem jegyez. Elmondotta,hogy mérnök bátyja segíti őt. Az egész családja sokat kapott ademokráciától. Komáromi bajtársnő sírva fakadt, mert nemengedték 1000 forinton felül jegyezni. Hári főhadnagy ajegyzéskor kijelentette: A békeharc megvédéséért azimperialista agresszorok ellen és gyermekeim jövőjéért jegyzemezt az összeget.« Kiss honvéd a következőket mondotta: Látomazt, hogy Pártunk vezetésével milyen hatalmas eredményeketértünk el eddig és bebizonyosodott, hogy amit Pártunk megígért,azt meg is valósítja. Ezért épülő szocializmusunk ésnéphadseregünk fejlesztése érdekében 300 forintot jegyzek.”36

A kölcsönök visszafizetése a 70-es évekig húzódott, ajegyzésről és később a nyereménykötvények sorsolásáról már aFilmhíradó is tudósít. 1956-ra a békekölcsönt már kivezették. ARákosi-korszak fogyasztást mesterségesen alacsonyan tartópolitikája hosszú távon nem volt tartható, de a külső kölcsönökkérdésében még felvázolt egy erős ideológiai töltetűvilágképet. Ez szigorúan elválasztotta a két világrendet: abéketábor országainak költségvetése szufficites, a tőkésországokban súlyos deficit figyelhető meg. Ott ezt az adóknövelésével kezelik, mely a munkások életszínvonalát rontja.Mit mond Rákosi a Marshall-tervről? „igazi célja az, hogymegkönnyítse az amerikai tőkének a behatolását a marshallizáltországokba és gyarmataikba, valamint, hogy az amerikai nagytőkegazdasági függésbe hozza ezeket az államokat.” Nem veti el, sőtapellál a nemzeti szuverenitásra: „A Marshall-országok burzsoápolitikusai, Churchillel az élükön, egyre azt hirdetik, hogy36 1949-33 (1949-II-261-262)

lejárt a nemzetek függetlenségének és önállóságának kora, hogyaz imperialista "közös célokért" le kell mondani az államokszuverenitásának, függetlenségének jó részéről.” Akölcsönjegyzők az aláírásuk mellé politikai megjegyzéseiket isodafűzték. Ilyeneket, hogy: "Nem kell nekünk Marshall-kölcsön,segítünk mi magunkon." "Ha kölcsönt jegyzek - mondotta egy WM-munkás - olyan, mintha egyik zsebemből a másikba tenném apénzt."37

Ezzel szemben a „depolitizált” Kádár rendszernél - melygazdaságát és legitimációját részben a külföldi kölcsönreépítette, és utolsó időszakában ez indította el a válságát is -eddigi kérdéseinkkel a senki földjén találjuk magunkat. Halebontjuk róla a rendszerváltást követően rárakódott, utólagosértelmezéseket, melyekre dolgozatom már nem tér ki, gyengeérvkészletet, kevés hullámverést találunk a felszínen: akérdést a technokrata vezetők gyakorlatiasan kezelték, a korkeveset árult el önmagáról. Az egypártrendszer megelégedettennyivel: „jó adós”. A közgondolkodás pedig majd csak azáremelésekre rezonál. Az elsődleges nyilvánosságban nem folytnyílt párbeszéd a válságról, pedig a ’70-es évek közepén márténylegesen adósságról beszélhetünk, szemben a korábbiévtizedek folyamatos fizetési mérleg-problémáival. Sem akilábalás költségeit nem ismertették meg az emberekkel, sem azadósság-csináló apparátust nem törték meg. Ez öngyilkosstratégiának bizonyult. Az, hogy mennyire volt tudatos azadósság-kérdés marginalizása a rendszer önképében a kádáripolitika leglényegéhez vezet. A vezetők felismerték aproblémát, ezt tudjuk, hiszen az eladósodás politikatörténetelevéltári források alapján feldolgozott téma. „Azt is számbakell venni, hogy a tőkések politikailag is ki fogják használnia lehetőséget, mert ott jótékonykodás nincsen.” – mondta Kádára Politikai Bizottságban 1978-ban.38 Fontos lenne értenünk, mimaradt meg a fejekben máig hatóan ebből az időszakból azállamadóssággal kapcsolatban, minthogy a rögtönzött konklúzióm,37 Rákosi Mátyás: A békéért és a szocializmus építéséért (http://mek.oszk.hu/04300/04351/04351.htm)38 Archívnet: Honvári-Torda: Magyarország csatlakozása az IMF-hez… 3 részes forrásgyűjtemény

miszerint ez az lenne, hogy „az államadósság nem veszélyes, ésmég annyira sem politikai” – olyan túlzott leegyszerűsítés,mint a kádári rendszert depolitizáltnak tekinteni és anyilvánvalóan demokratikus nyilvánosságra szabott diszkurzívelemzés szempontjait nem érvényesíteni az egypárti időszakra.

Milyen torzulást jelent a közbeszédben a független szakértőitekintélyek hiánya (és ezzel összefüggésben mi a szerepe a maibeszédfolyamban a szakértőknek, és mi a politikusoknak)? Talánennél is fontosabb a rendszer utólagos értelmezése az adósságoldaláról. Földes György: Az eladósodás politikatörténete címűmunkájában betekintést enged a kulisszák mögé39, azonban azemlített feladatot történészek nem, csak politikusok végezhetikel - újra és újra. Az alapkérdés: rendszerspecifikus-e azeladósodás? Erre Földes nemleges választ sugall, azonban ez arendszerváltás legitimitását aláásó válasz, ráadásul apártvezetés belső iratait tanulmányozva nem lehet kijelenteni,hogy hibás gazdaságpolitika, vagy rendszerszinten kódoltprobléma volt-e az eladósodás. Ez nem csak közgazdasági vita,nézetem szerint a Kádár-rendszer politikuma nem volt alkalmas aválság kezelésére, a strukturális elmaradottság nyilvánvalóténye mellett. Amikor „materiális legitimációról” beszélünk,akkor ezzel azt tételezzük, hogy a politikának nincs mozgástere(és meggyőzésen alapuló hatalomgyakorlásról nem beszélhetünk).Milyen egyéb kutatási irányok merülhetnek fel? Külpolitika, aszovjet nyomásgyakorlás szerepének a felderítése, továbbá, hogymilyen szerepe van ennek a Kádár rendszer megítélésében.Lehetőséget látok az „integációk versenyének”, a formálódó EUés a KGST egymásról alkotott képének összehasonlításában is, mamár inkább az Unió eredetének és perspektíváinak kutatásacéljával. A rendszerváltás együtt járt a térségleértékelődésével és az ország kiemelt helyzetének elmúlásával– az adósság-kérdéshez kapcsolódva vizsgálható, hogyan fut kiaz éllovas-(legvidámabb barakk)-önkép a ’90-es években.

Hibáztak a rendszerváltoztatók, hogy nem beszélték ki ezt akérdést, és ez okozta a jóléti rendszerváltásba vetett túlzott

39 A közelmúltban Mong Attila írt könyvet a témáról Kádár hitele címmel

hitet, a későbbi kiábrándulást a demokráciából? Alig hiszem. Azállamszocializmus utolsó éveire kiüresedett, pragmatikussávált. Kádár kimondta:„ nem teremtettük meg az anyagi fedezetetés alapot azokhoz a vívmányokhoz, amelyeket deklaráltunk.”40 Azátmenet következmények nélküli, megegyezéses jellege miatt aterhes örökség nem volt ún. „gyűlöletes adósság” (odious debt).Az ellenzék pártjai nem voltak érdekeltek a kérdés radikálismegoldásában, a nyugat jóindulatára (ahogy a kormánynak, nekikis) szükségük volt. Ráadásul az alternatív nyilvánosság nyelvén(ami a szociológiára épült41) nehéz volt erről a társadalmivalóságon kívül eső jelenségről beszélni. Dolgozatom eddig apontig tekintette át az államadósság szerepét az egyes korokpolitikai önigazolásaiban és cáfolataiban. Ekkor, arendszerváltás hajnalán a jövőbeli demokratikus kormányok torzelőképéül szolgáló, technokrata némaságba burkolózóállamhatalommal szemben a demokratikus ellenzék szükségképpenvisszanyúlt ezekhez az általam áttekintett közfinanszírozásifilozófiákhoz, hogy azokból építse fel gondolati rendszerét. Azakkor megjelent magyarázó sémák (a neokonzervatívindíttatásúaktól a rózsadombi paktumot sejtőkig) már napjainkigvezetnek: ezekkel a dolgozat már nem kíván foglalkozni, csakrögzíti részbeni lehorgonyzottságukat a történelmi múltban. Atartósan először létrejövő plurális, demokratikus viszonyokközepette biztosan megváltozott a meggyőzés mikéntje adualizmus, vagy a Rákosi-korszak viszonyaihoz képest, de azadósság politikai tematizálása továbbra is (sőt talán ma méginkább) lehetséges módja a meggyőzésen alapulóhatalomgyakorlásnak. A gazdasági helyzet és a politikábanújonnan levert cölöpök pedig azt valószínűsítik: a kérdés (apolitikai közösség szuverenitásához való szoros kapcsolódásamiatt) továbbra is a hatalom önigazolásának egyik fontosszempontja marad, nem pedig szürke, semleges szakpolitika.

A múlt eseményeit, főként a demokratikus korszak sarokkövéülszolgáló rendszerváltást a mai napig értelmezik újra és újra apolitikai erők saját olvasataikban. Ezt teszi a tudomány is a

40 Ogy. napló 1985-II-1237-123841 erről bővebben: Kuczi Tibor: Szociológia, ideológia, közbeszéd

következmények tükrében, és ezt kell tennie ma is a válság és apolitikai változások miatt. Claus Offe német politológus 1991-ben a közép-európai demokratizálódás kudarcát jövendölte,minthogy a szimultán politikai és gazdasági átmenet meghaladjaezen országok erejét, a „piacépítés, magángazdaság megteremtésemegrendíti a demokratizálást”. Offe abból a tévesfeltételezésből indult ki, írja Ágh Attila42, hogy Közép-Európában nincs se piacgazdaság, se demokrácia, pedigvoltaképpen mindkettő létezett, történelmi tapasztalatként,töredékes formában. 2005-ben úgy tűnt, az országfelülkerekedett az átmeneten. Azonban a gyors, viszonylagstabil politikai átmenet mellett a rendszerváltás vitáiban agazdasági kérdések elsikkadtak, nem történt érdemi beavatkozásaz adósság kérdésében (Offe is felvetette a patrónus hiányát)és ez okozta az alapvetően félresiklott privatizációt, a külsőtőkétől való függést, a regionális összefogás hiányát. Ezek amagyar demokrácia és piacgazdaság fő fogyatékosságai és azelégedetlenség fő forrásai lettek. Offe-nak ma úgy tűnik, igazavolt, a politikai átmenet paktuma a jól működő demokráciagazdasági alapjait roncsolta a kezdetektől. Ennek igazolásáhozmár több kell a beszédszituációk elemzésénél, hiszen az nemdolgozik tudományos törvényszerűségekkel. Ha a dolgozat ezenirányultsága mást nem is, történelmi analógiái révén politikaiérveket alighanem szolgáltathat.

Végezetül tekintsünk túl a politikai értelmű megnyilatkozásokelemzésén, hiszen a posztmodern gyökerű diszkurzívpolitikatudomány eseteket vizsgál, a társadalmi folyamatokatviszont hajlamos szem elől téveszteni. Nézzünk néhányhagyományos irányt, melyben a politikatudomány a közgazdaságitörvényszerűségeken túl segíti a megismerést az államadósságdolgában. Elsőként az intézményközpontú (institucionalista)nézőpont, melynek tárgya lehet akár az alaptörvény-beliadósságszabály, vagy az önkormányzati (decentralizált) adósság.A kormányzati teljesítmény végeredményeként bemutatotteladósodásnál gyakran elsikkadnak az intézményi-összehasonlítónézőpontok: többségi- és konszenzusos demokráciák, egy párti-42 Politika és politikatudomány 219. oldal

és koalíciós kormányok adósságtermelő vagy éppen -leépítőképessége. A mandátum- és az elszámoltatás-elmélet feltevéseialapján vizsgálhatjuk a demokratikus ellenőrzés hatékonyságát:utalok a magyar választáskutatás eredményeire43. Az adósság-kérdés kiterjeszthető a fenntarthatóság szempontjából: azelöregedés, a nyugdíjrendszer, az ökológiai adósság, agyermekek helyett gyakorolható szavazati jog témái gyakranfelbukkannak a közbeszédben. Az igazságosság- ésdemokráciaelméletek intergenerációs kiterjesztése mellett egysürgetőbb (jogi) kérdés is jelentkezik: a nemzeti szuverenitáséállamcsőd esetén. A politikai szociológia az elitkutatás útjántárhatja fel az esetleges diszfunkciókat. A politikaikommunikáció tanulmányozása a választók ismeretszerzésénekforrásait, a politikai orientáció mikéntjét, szereplőitvilágíthatja meg.

A közadósság a képviseleti demokrácia nagy próbája. „Nem mifogjuk megfizetni a ti válságotokat” – ez a megszorítások ellentüntetők jelszava. Ha ezek a feliratok eltűnnek, és már nemtűnik áthidalhatatlannak a különbség vezetők és vezetettekközött: akkor lesz igazán vége az adósságválságnak.

Felhasznált irodalom:Csizmadia Ervin: Diskurzus és diktatúra. Századvég Kiadó, Budapest, 2001.

David Hume összes esszéi II. kötet. Atlantisz Kiadó, Budapest, 1994.

43 www.valasztaskutatas.hu, a 2006-os választások értékelése kapcsán voltak törekvések annak kimutatására, létezik-e gazdasági szavazás Magyarországon,és milyen elmélet állítható fel a demokratikus elszámoltathatóságról, mely figyelembe veszi az állampolgárok rövidlátóságát az államadósság ügyében.

Földes György: Az eladósodás politikatörténete 1957-1986. Pannonica kiadó, Budapest, 1995.

Gömbös Gyula: Válogatott politikai beszédek és írások. Osiris kiadó, Budapest, 2004.

Hóman Bálint –Szekfű Gyula: Magyar történet. Királyi Magyar Egyetemi Nyomda, Budapest, 1928. - (http://mek.oszk.hu/07100/07139/html/0002/index.html) (letöltve:2012-06-15)

Honvári János-Torda Csaba: Magyarország csatlakozása az IMF-hezés a Világbankhoz. Archívnet, 9. évfolyam, 1-3. szám

James Macdonald: A Free Nation Deep in Debt. Princeton, 2006.

Karl Marx: A Tőke. Szikra Kiadó, Budapest, 1955. (http://mek.oszk.hu/04700/04724/04724.pdf) (letöltve:2012-06-15)

Kiss Endre: Szociális állam, globalizáció, politika. http://www.pointernet.pds.hu/kissendre/globalizacio (letöltve: 2012-06-15)

Kuczi Tibor: Szociológia, ideológia, közbeszéd. Sciencia Humana, Budapest, 1992.

Madarász Aladár: Csak a rabszolgák nem tartoznak - Régi szövegek az államadósságról. Magyar Narancs, 2011. évfolyam, 28. szám

Magyarország gazdaságtörténete a honfoglalástól a 20. század közepéig. Szerk.: Honvári János, Aula Kiadó, Budapest, 2003.

Molnár Tamás: Fedezetlen kötvényekkel harcoltunk a szabadságért.(http://index.hu/gazdasag/magyar/2012/03/17/48/) (letöltve 2012-06-07)

Ohnsorge-Szabó László: Az adósság mint bűn: alibi az állam ellen.Pro Philosophia Füzetek, 2000. évfolyam, 2. szám

Pogány Ágnes: Válságok és választások. Pénzügyi politika Magyarországon és Ausztriában. 1931-1936. Aetas, 15. évfolyam, 4. szám, 2000.

Gallai Sándor - Török Gábor: Politika és politikatudomány. AulaKiadó, Budapest, 2005.

Rákosi Mátyás: A békéért és a szocializmus építéséért, (http://mek.oszk.hu/04300/04351/04351.htm) (letöltve:2012-06-15)

Széll Kálmán terv – Összefogás az adósság ellen (2011.), (http://www.kormany.hu/download/4/d1/20000/Széll Kálmán Terv.pdf) (letöltve:2012-06-15)

Zichy Antal: Gróf Széchenyi István életrajza. 1897. (http://mek.niif.hu/05800/05836/)

Továbbá a http://mpgy.ogyk.hu oldalon szabadon kereshető országgyűlési dokumentumok.