Pierre Bourdieu:A tudomány tudománya és a reflexivitásA Collège de France 2000–2001. évielôadás-sorozataFordította Házas Nikoletta és Simon VandaSzerkesztette és a szöveget gondozta Lenkei JúliaGondolat Kiadó, Budapest, 2005. 173 old., 1980 Ft

EGY KÜLÖNÖS TÖRTÉNET

2002. január 23-án meghalt Pierre Bourdieu, akinek1958 óta folyamatosan napvilágot látó tanulmányaiés könyvei nem csak a Durkheim-iskola kifáradásaóta szunnyadó francia szociológiát rázták fel, s hoztákmeglehetôs zavarba munkamódszerükkel, amely azelméletalkotást, az empirikus kutatást és a statisztikaielemzést minden lépésben metodológiai reflexióvalötvözi. A Párizs-központú francia szellemi és tudomá-nyos élet és az egész oktatási rendszer mûködésmód-járól adott szociológiai látleleteivel Bourdieu jószeri-vel magára haragította minden potenciális szövetsé-gesét is. Hogy feszélyezô és fenyegetô állításait még-sem lehetett félresöpörni vagy agyonhallgatni, az nemutolsósorban tudatosan felépített nemzetközi kapcso-latainak és világhírének volt köszönhetô.A gyászszertartás másnapján a Nouvel Observateur a

szerzô, illetve jogutódja hozzájárulása nélkül részlete-ket közölt Bourdieu Szocioelemzési vázlat címû kézira-tából egy olyan – ráadásul téves adatoktól hemzsegô –kommentár kíséretében, amely azt mintegy a haldoklószociológus önmagával és a világgal megbékélô végren-deleteként ajánlotta az olvasók figyelmébe. Valójábanamikor a kézirat elkészült, Bourdieu még nem tudta,hogy rákja van. Mivel „kezdettôl tisztában volt azzal,hogy borotvaélen táncol”, s ezzel a szöveggel mármegint kiteszi magát annak, hogy „a kevéssé jóindula-tú nyilvánosság, különösen a francia sajtó” kiforgatjaszándékait, és munkájának „szenzációéhes és voyeurolvasatát” fordítja vele szembe, úgy döntött, elôszörnémet fordításban jelenteti meg – egy genfi kollégautószavával, amely majd elejét veszi „az igencsak vár-ható félreértéseknek”.1 Ez nyilvánvalóan nem sikerült:a genfi kolléga joggal állapítja meg, hogy Bourdieu szo-ciológiai önelemzése könnyû támadási felületet nyúj-tott a szimbolikus erôszaknak, „annak a soha nem csil-lapodó gépezetnek, amely mindig a saját kategóriáibapróbálja meg bepréselni Bourdieu életét és mûvét”.2

PARANOIA?

Bourdieu-t „a szokásos félelmeken messze túlnövôaggodalommal tölti el, hogy egyszerûen félreértik”3önmagán elvégzett szocioelemzési kísérletét. A kívül-vagy távolálló joggal fog gyanút, hogy a szerzô – aki1964 óta a tekintélyes École pratique des hautesétudes (késôbbi nevén École des hautes études ensciences sociales) tanára, ahol megalapítja Centre desociologie européenne néven a saját kutatócsoportját(1968), majd 1975-ben annak kitûnô folyóiratát(Actes de la recherche en sciences sociales), aki 1981-tôla Collège de France szociológia tanszékének birtoko-sa, továbbá számtalan nemzetközi tudományos elis-merés kitüntetettje, s akinek mûvei mintegy 20 nyel-ven olvashatók – egyszerûen rémeket lát. Hiába ért elmindent, ami a pályán csak elérhetô, még mindigúgy érzi magát, mint a falusi postamesternek a ridegközépiskolai internátus kegyetlen világától szenvedôfia, a bennfentes párizsi értelmiségi elit által lesajnáltbetolakodó, akinek dühös verekedéssel vagy kímélet-len elhatárolódással kell igazolnia saját létét és tudo-mányos teljesítményét.Bourdieu halálhírére a Sciences humaines címû fo-

lyóirat különszámot jelentetett meg, hogy megvonjamunkásságának mérlegét, felbecsülje hagyatékát.Ennek áttanulmányozása bárkit meggyôzhet arról,hogy Bourdieu félelmei nem voltak alaptalanok. Szósincs itt a szokásos, áhítatos hommage-ról; a szer-kesztô alig leplezett célja, hogy különbözô vélemé-nyeket csokorba gyûjtve kétségbe vonja Bourdieu tu-dományos jelentôségét, elemzései és állításai érvé-nyét épp-úgy, mint személyes hitelét. A rövid tanul-mányokat jegyzô vagy meginterjúvolt szociológusokBourdieu egy-egy mûvével kapcsolatban fejtik ki ál-

SZOCIOANALÍZISBEN

WESSELY ANNA

1 � Franz Schultheis: Nachwort. Etappen einer Anti-Autobio-graphie. In: Pierre Bourdieu: Ein soziologischer Selbstversuch.Suhrkamp, Frankfurt/Main, 2002. 134. old.2 � Uo. 143. old.3 � Uo. 9. old.4 � Jean-François Dortier: Les idées pures n’existent pas; Mé-ditations pascaliennes (1997). Sciences humaines, numérospécial Pierre Bourdieu. 2002. 3–8. és 54–57. old.5 � Uo. 9. old.6 � Jeannine Verdès-Leroux: Le Savant et la Politique. Essaisur le terrorisme sociologique de Pierre Bourdieu. Grasset, Pa-ris, 1998. (A munka ismertetése az idézett lapszám 71. oldalán.)7 � Uo. 69. old.8 � Pierre Bourdieu: Sur la télévision, suivi de L’emprise dujournalisme. Raisons d’agir éditions, Paris, 1996. Magyarul: Elô-adások a televízióról. Ford. Erôss Gábor. Osiris, Bp., 2001.

láspontjukat. Az elfogulatlan tárgyilagosság látszatá-ról Bour-dieu három tanítványának a szerepeltetésegondoskodik. Egyedül Roger Chartier nem játssza ela neki szánt szerepet: ahelyett, hogy a történész sza-kma szokásos kifogásait sorolná a szociológusok ál-talánosító hajlama, a bonyolult összefüggéseket le-egyszerûsítô elemzései és történetietlen sémái miatt,a makacsul ismételgetett, szuggesztív riporteri kér-désekre válaszolva következetesen Bourdieu érde-meit méltatja, azt hang-súlyozva, amit törté-nészként tanult tôle.A különszám alap-

hangját a fôszerkesztô,Jean-François Dortieradja meg mindjárt kétrövid írásában.4 Meg-tudhatjuk, hogy egyetlenintuitív felismerés hatá-rozta meg Bourdieuegész életmûvét – még-hozzá egy nyilvánvalóközhely: hogy nincsenek„tiszta” eszmék. Ennekbizonyítására Bourdieu atudományosság nevében„meztelenre vetkôztettea szellemet”. „Utánoz-hatatlan stílusa” nagyjá-ból érthetetlen. Ha tudniakarjuk, mi fán terem aBourdieu által oly sok-szor emlegetett „szimbo-likus erôszak”, üssükcsak fel bármelyik köny-vét: az elsô lapoktólkezdve maró kritikát zú-dít mindenkire – a filo-zófusokra, az értelmiség-re, az újságírókra, a szo-ciológusokra vagy anyelvészekre. Anélkül,hogy közülük bárkit isidézne, mindannyiukategyszerûen tudatlannak vagy félmûveltnek minôsíti,kijelentve, hogy intellektuális gyengeségbôl vagy ér-dekeiktôl vezettetve illúziókat táplálnak a társadalmivilág valódi természetérôl. Önmagát tekinti a tudo-mányosság egyetlen letéteményesének, mindent ésmindenkit kritizál, ám a mûveit érô bírálatokra nemválaszol, mondván, hogy azok állítólagos ellenségei-tôl származnak, akik semmit sem értettek meg érve-lésébôl. Sajátos düh fûtötte, ami néha az arcáról is le-rítt. Kíméletlensége jól ismert; mint a pályájára vo-natkozó adatokat (!) közlô oldalon olvasható: „Fel-emelkedésének ára a legkiválóbb munkatársaival – J.-C. Passeron, L. Boltanski, C. Grignon, J. Verdès-Leroux… – való többé-kevésbé brutális szakításvolt.”5 Az utolsóként említett Jeannine Verdès-Lero-

ux megtorolta a sérelmet: végigolvasta Bourdieutöbb mint 10 000 oldalra rúgó életmûvét, s mono-gráfiát írt „szociológiai terrorizmusáról”, amirôl Bo-urdieu hamis adatok értelmezését mások gondolatai-val vagy közhelyekkel vegyítô, tudományosan kifogá-solható írásai tanúskodnak: nehézkes, állandó önis-métlésekbe bocsátkozó stílusa, mûvi nyelve miatt ép-pen azon elnyomottak számára hozzáférhetetlen,akiknek állítólagos védelmezôjeként lépett fel.

Visszaélt domináns in-tézményi pozíciójával,amikor ideologikus elfo-gultságainak és politikaidühöngésének megfele-lôen manipulálta azegész értelmiségi mezôt.6A mintegy tucatnyi

szerzô egybehangzó véle-ménye szerint Bourdieuszociológiája leginkább avakfoltjaival jellemezhe-tô. Mivel a gazdaságiversengés mintájára gon-dolta el a társadalmi vilá-got, nem ismerte fel abarátság, a szerelem, arészvét, a felelôsségérzetés az együttmûködésikészség jelentôségét;nem látta meg sem a köl-csönös függôségek rend-szerét egy-egy társadalmivilágban, sem a társadal-mi világok pluralitását.Az uralmi viszonyok le-leplezésére irányuló szo-ciológiája alapvetôen ci-nikus minden értékkelkapcsolatban. A gyakor-latról kifejtett elmélete atársadalmi cselekvôketmegfosztja az önálló re-flexió képességétôl, éssaját tudattalan és vál-

tozhatatlan habitusuk robotjává alacsonyítja le ôket.Más szóval (s itt a szerkesztô – ki tudja, honnan – azamerikai szaktekintélynek tartott Jeffrey Alexandertidézi): Bourdieu eltúlozta az osztály-hovatartozás és -kultúra determináló szerepét, s eközben nem tulajdo-nított kellô fontosságot a szubjektum autonómiájá-nak, noha az „a politikai szabadság és a társadalmiváltozás alapja”. Ezért nem becsülte igazán „a formá-lis demokrácia mint sajátos politikai rend elônyeit”sem.7 Nem meglepô ezek után, ha a médiáról adottredukcionista leírása8 marxista sztereotípiák gyûjte-ménye, amely semmibe véve több évtized tömegkom-munikáció- és médiakutatásának eredményeit, nemszámol sem az újságírók, sem a tévénézôk kritikai ké-pességeivel és kreativitásával. Igaz, a médiakritikai

BUKSZ 2005 221

írások már az 1995. évi nagy sztrájk után keletkeztek,amikor is Bourdieu „a nép szociológusává” lépett elô,s alapító tagja lett a neoliberális globalizációt támadóattacnak. Ezzel kapcsolatban egyaránt a szemére ve-tik, hogy elitista, mivelhogy a szociológusokat tennémeg a politikai mozgalmak élcsapatának, és hogy po-pulista, aki elfeledi: attól, még nem lesz rögtön igaza,ha mindenkinél radikálisabb. Ráadásul ezzel a lépésé-vel a nyilvánosság elôtt elbitorolta Alain Tourainepozícióját (lévén ô „az a szociológus, aki már többmint negyven éve gondolkodik Franciaországban atársadalmi mozgalmakról”).9 Ami pedig a politikaikijelentéseit illeti, azok – akárcsak korábban a nôkhelyzetérôl írottak a Férfiuralomban10 – dogmatiku-sak, a valóság leírása helyett annak puszta karikatúrá-ját nyújtják. S miközben Bourdieu az uralmi viszo-nyok megváltoztatását tûzi zászlajára, olyan társada-lomelméletet hirdet, amely – ismételgetik a szerzôk –képtelen még a társadalmi változás lehetôségének akonceptualizálására is.

A SZOCIOLÓGIA AUTONÓMIÁJA

Ha ez az emlékszám akár csak részben is fedi a fran-cia értelmiségi közvéleményben Bourdieu munkássá-gáról kialakított képet, akkor minden oka meglettvolna az önigazoló magyarázkodásra. A kilencvenesévektôl kezdôdôen egymást követô önelemzéseit –saját kifejezésével: személytelen vallomásait,11 avagya „résztvevô tárgyiasítás”12 eredményeit – azonbanegészen más szándék vezérelte. Mindinkább meg-gyôzôdésévé vált ugyanis, hogy a szociológia tudo-mányszociológiai elemzése olyan „felszabadító ter-ápia”13 lehet, amely a „wo Es war, soll Ich werden”freudi mottójához híven feltárja e diszciplína mûvelô-inek kollektív tudattalanját, és ezáltal csökkenti –vagy legalábbis átláthatóvá és ellenôrizhetôvé teszi –a külsô (politikai vagy gazdasági nyomás) és a belsô(a tudományos intézményekhez kapcsolódó) társa-dalmi körülmények befolyását a társadalomtudo-mányra. Ha ezen szocioanalízis fényében a szakmamûvelésének részévé válik a reflexivitás gyakorlata,vagyis minden szociológus megvizsgálja a saját hely-zetét, a maga korlátait14 és a szaktudománya erôteré-ben követett tudományos és szervezeten belüli straté-giáit, csak akkor válik kézzelfogható lehetôséggé,hogy a mindenkori társadalomelméleti problematiká-val kapcsolatos állásfoglalásai valóban autonóm, tu-dományosan megalapozott ítéletek legyenek.Ezt a célt jelzi is hallgatóságának utolsó egyetemi

kurzusán, amelynek szövege már magyarul is olvas-ható A tudomány tudománya és a reflexivitás címû kö-tetben: „tudatosan törekszem arra, hogy általános re-flexiónak tegyem ki magamat és mindazokat, akik atársadalomról írnak. Egyik célom, hogy olyan megis-merô eszközökkel szolgáljak, melyek a megismerôalany ellen fordulhatnak: nem azért, hogy támadjamvagy lejárassam (a tudományos igényû) tudást, ha-nem épp ellenkezôleg, azért, hogy ellenôrizzem és

alátámasszam. A szociológia, mely más tudomány-ágak társadalmi alapjait firtatja, nem vonhatja ki ma-gát a vizsgálódás alól. Miután ironikus, feltáró, lele-p-lezô pillantással méregeti a társadalmat, magát semkímélheti. Nem azért, hogy támadjuk, hanem hogyszolgáljuk a szociológiát, és jobb szociológusok le-gyünk a szociológia szociológiájának segítségével.”(14. old.)Az elôadások kevés újdonsággal szolgálnak Bour-

dieu korábbi tudás- és tudományszociológiai írásai-hoz képest – nem véletlenül hivatkozik maga is újrameg újra egy negyedszázaddal korábbi, akkori olva-sóiban nagy meghökkenést és némi zavarodottságotkiváltó tanulmányára15 –, viszont azok gondos érve-lésének ismerete nélkül nem biztos, hogy teljesen ért-hetôk vagy élvezhetôk. Az elôadások elôször a tudo-mány szociológiai vizsgálatában uralkodó három fôáramlat (a strukturális funkcionalista Merton-iskola,az SSK, azaz a tudományos ismeretek szociológiája,s végül az itt laborkutatásokként említett tudomány-antropológia) kritikáját nyújtják. Az olvasó tájékozó-dását e téren megkönnyíti, hogy Merton klasszikusmunkájának újabb magyar kiadása már tartalmazzatudományszociológiai tanulmányait, hogy nemrégi-ben megjelent Kuhn, Bloor és szerzôtársai, illetve atudományantropológiát mûvelô Bruno Latour egy-egy kötete, s különbözô szöveggyûjteményekben he-lyet kaptak az új tudományfilozófia és -szociológiatovábbi képviselôi is.16Az elôadások második része a tudomány világát ír-

ja le Bourdieu szociológiai elméletének terminusai-ban. Az érvelés középpontjában a tudományos kuta-tás autonómiájának elve áll, amit Bourdieu a tudo-mányos objektivitás és a tudományos haladás társa-

222 BUKSZ 2005

9 � Sciences humaines, i. h. 74. old.10 � La domination masculine. Actes de la recherche en sci-ences sociales, 1990. 84. szám, 4–31. old. Magyarul: Férfiura-lom. Ford. Ádám Péter. In: Hadas Miklós (szerk.): Férfiuralom.Írások nôkrôl, férfiakról, feminizmusról. Replika Kör, Bp., 1994.7–54. old.11 � A Méditations pascaliennes (Éditions du Seuil, Paris,1997) elsô fejezetének utóiratában.12 � Pierre Bourdieu: Participant Objectivation (The Huxley Me-morial Lecture). A Huxley-érem átvételekor tartott elôadás. Ro-yal Anthropological Institute, London, 2000. december 6.13 � Pierre Bourdieu: The Peculiar History of Scientific Reason.Sociological Forum 6 (1991), 1. szám, 25. old.14 � Pierre Bourdieu: Thinking About Limits. Theory, Cultureand Society 9 (1992), 37–49. old.15 � Pierre Bourdieu: La specificité du champ scientifique et lesconditions sociales du progrès de la raison/The specificity of thescientific field and the social conditions of the progress ofreason. Social Science Information XIV (1975), 6. szám, 19–47.old.16 � Robert K. Merton: Társadalomelmélet és társadalmi struk-túra. Osiris, Bp., 2002 (Negyedik rész: Tudományszociológiaitanulmányok. 613–709. old.); Thomas S. Kuhn: A tudományosforradalmak szerkezete. Gondolat, Bp., 1984; Barry Barnes,David Bloor, John Henry: A tudományos tudás szociológiaielemzése. Osiris, Bp., 2002; Bruno Latour: Sohasem voltunkmodernek. Osiris, Bp., 1999. A szöveggyûjtemények: Laki Já-nos (szerk.): Tudományfilozófia. Osiris–Láthatatlan Kollégium,Bp., 1998 (benne Kuhn, illetve Barnes–Bloor egy-egy tanulmá-nyával); Forrai Gábor, Szegedi Péter (szerk.): Tudományfilozófia.Áron, Bp., 1999 (benne Kuhn, Bloor és Collins egy-egy írással,

dalmi elôfeltételének tekint. Végül a harmadik rész aszociológia szociológiájával foglalkozik, és az elôadóönelemzésének vázlatával zárul.

REFLEXIVITÁS

Bourdieu a francia értelmiségi elitképzés fellegvárá-ban, az École Normale Supérieure filozófia szakánfolytatta egyetemi tanulmányait, amelyek befejezté-vel azonban búcsút mondott a filozófiának a lenézett,sôt „páriahelyzetû” szociológia kedvéért. Kezdettôlszükségét érezte, hogy megértse és mások elôtt ismegindokolja választását. Az ötvenes évek francia fi-lozófiai életének és értelmiségi diskurzusának számá-ra egyre taszítóbbnak tûnô vonásai mintegy testet öl-töttek Sartre személyében, a totális értelmiségi miti-kus fikciójának kultuszában. Az egzisztencializmussalés az akkoriban – Merleau-Ponty kivételével – fôlegfilológiai tanulmányokba temetkezô fenomenológu-sokkal szemben a tudományelmélet és -történet al-ternatív, marginalizált hagyományát folytató, megbe-csült, de távolról sem sztárolt filozófusokhoz (Bache-lard, Koyré, Canguilhem, Vuillemin) vonzódott,akik lévén vidékiek vagy alacsony származásúak vagybevándorlók, maguk is idegenként mozogtak az értel-miségi „nagyvilág” köreiben. Bourdieu az „egziszten-cializmus diadala idején a tudós komolyság és a gon-dolati szigor területére visszavonuló” Canguilhem-mel került szoros kapcsolatba, aki mintegy „totemé-vé vált mindazoknak, akik szakítani akartak az ural-kodó modellel és rá hivatkozva egyfajta »láthatatlankollégiumot« alkottak.”17 A szubjektum humanista fi-lozófiáját elutasító kollégium nem egy tagja beérte atudományos beszédmód retorikai utánzásával – amit

Bourdieu, a genealógia, az archeológia vagy a gram-matológia késôbbi divatjára utalva, „lógia-effektus-nak” nevez –, ô maga viszont a többiek döbbentrosszallásától kísérve elhagyta a filozófusi pályát.Még Raymond Aron is azt mondta, amikor Bourdi-eu bemutatta neki a társadalmi gyakorlat elméletérôlírandó disszertációja tervezetét: „Ez nem volna mél-tó Önhöz.”18A szociológia ebben a szellemi közegben elkerülhe-

tetlenül a filozófiához képest határozta meg magát.Személyes döntésének közvetett magyarázatát Bour-dieu elôször az 1967-ben, Jean-Claude Passeronnalközösen jegyzett tanulmányban fejtette ki, amelybenaz amerikai Social Research folyóirat felkérésére be-mutatták az újabb francia szociológia történetét és fôirányait. Már az elején leszögezték, hogy a franciaszociológiai munkák csak implicit vagy explicit filo-zófiai beállítódásukat figyelembe véve értelmezhetôk,mert egy olyan sajátos társadalmi térben, nevezete-sen „a franciaországi értelmiségi mezôben” jönneklétre, „ahol minden állásfoglalás objektíve a többi ál-lásponttal alkotott ellentéte nyelvén fogalmazódikmeg, s mindegyiknek filozófiai implikációi van-nak.”19 E mezô sajátosságai jórészt az értelmiség tér-beli koncentrációjából fakadnak, amely Párizsban ki-alakította a maga zárt és erôsen integrált világát. Eb-bôl adódik a megnyilvánulások kölcsönös függôsége,az egyénnek a mások róla alkotott képéhez igazodóöndefiníciója és a mezô egészének folytonos átrende-zôdése a szellemi divatok terjedési ütemére. Az értel-miségi mezô egészének kváziszociológiai ismeretenélkül aligha lehet eligazodni és fennmaradni ebbena társadalmi térben. A sikeres túléléshez szükségeskészségeket és tájékozottságot a résztvevôk az elit-képzô intézményekben sajátítják el. Az 1960-as évek-tôl kezdve közülük egyre többen választják a szocio-lógiát, ami a versengés szellemét viszi be ebbe a ko-rábban kényelmesen, tempósan dolgozó, az új jelent-kezôket kooptáló szakmába. A pozíciókért folyó küz-delem többnyire az ismeretelméleti vita formáját ölti.Noha kétségkívül szükséges a társadalomkutatók„episztemológiai éberségének” fokozása, ez a törek-vés megfeneklik, mivel a szociológiai metodológia újprófétái beérik a hallomásból ismert vagy a divatosfolyóiratok olvasásából leszûrt filozófiai elvek alkal-mazásával. A szociológia szociológiája feltárhatjaugyan e dilettantizmus társadalmi gyökereit, de tu-dományelméleti reflexiója csak azoknak a tudomány-filozófusoknak és -történészeknek a munkájához kap-csolódva végezhetô el, akik nem hajlandók a tudomá-nyos és filozófiai igazságot elszakítani a felismerésétlehetôvé tevô történeti feltételektôl.20A szerzôpáros Jean-Claude Chamboredont is be-

vonja a munkába, s a következô évben meg is jelen-tetik háromkötetesre tervezett szociológiai tanköny-vük elsô (és egyetlen) kötetét a szociológusi mester-ségrôl.21 Az itt megfogalmazott tudományelméleti ésmódszertani program, melyet Bourdieu a késôbbiek-ben többször is kifejt, a szemben álló társadalomtu-

WESSELY – BOURDIEU 223

Hacking kettôvel is szerepel); Fehér Márta, Békés Vera: Tudás-szociológia szöveggyûjtemény. Typotex, Bp., 2005 (benneBloortól négy tanulmánnyal).17 � Pierre Bourdieu: Ein soziologischer Selbstversuch, 18–19.old.18 � Uo. 42. old. A tervezett munka végül 1972-ben látott nap-világot Esquisse d’une théorie de la pratique, précédé de troisétudes d’ethnologie kabyle (Droz, Genf) címmel, melybôl részle-tek magyarul is megjelentek: Gazdasági gyakorlat és idô. Az al-gériai parasztok idôkezelési attitûdjei. In: Gellériné Lázár Márta(szerk.): Idôben élni. Történeti-szociológiai tanulmányok. Akadé-miai, Bp., 1990. 48–59. old.; A szimbolikus tôke. In: PierreBourdieu: A társadalmi egyenlôtlenségek újratermelôdése.Gondolat, Bp., 1978. 155–199. old. Ez utóbbi kötet, mely Fer-ge Zsuzsa szerkesztésében és elemzô utószavával jelent meg,olyan értô válogatás, amelyhez hosszú ideig hasonló sincs anemzetközi szakirodalomban. Bourdieu jelentôs magyarországihatása egyértelmûen Ferge érdeme, és most azt is megtudjuk(147. old.), hogy a brazíliai, illetve a magyarországi szakmai je-lenlét Bourdieu tudatos szövetségi stratégiájához tartozott.19 � A tanulmány eredeti francia nyelvû kézirata tudtommalmáig nem jelent meg; német fordítását használtam: Soziologieund Philosophie in Frankreich seit 1945. Tod und Wiederaufer-stehung einer Philosophie ohne Subjekt. In: Wolf Lepenies (hg.):Geschichte der Soziologie. Suhrkamp, Frankfurt/M., 1981. III.köt., 497. old.20 � Uo. 540–541. old.21 � Le métier de sociologue. Mouton-Bordas, Paris, 1968.Szemelvények magyarul: A szociológus mestersége. Léde-rer Pál fordítása. Filozófiai Figyelô, 1983. 1–2. szám,144–175. old.

dományos iskolák ellentétének integráló meghaladá-sára épül. „Szubjektivizmusnak” és „objektivizmus-nak” a szakmát megosztó hamis alternatívája azt kö-veteli meg az újonnan belépôktôl, hogy vagy a társa-dalmi világ primer tapasztalatából kiinduló, a megér-tés módszerére felesküdô szociálkonstruktivistairányzatokhoz, vagy pedig az objektív struktúrákatleíró és mûködésük magyarázatát keresô, a social sci-ence rangjára aspiráló „strukturalista” táborhoz csat-lakozzanak. A rituálisan rögzített hamis alternatívaépp azt fedi el, hogy a szociológia tárgyát a társadal-mi gyakorlat alkotja, amely eleve csak mint az objek-tív struktúrák kényszeréhez tudattalanul is igazodócselekvések összefüggése érthetô meg; ezek a csele-kvések viszont hol újratermelik, hol többé-kevésbéradikálisan átalakítják a kontextusukat alkotó struk-túrákat. A strukturalista és a konstruktivista megkö-zelítésmód tehát – mint azt Bourdieu egy késôbbi írá-sában leszögezi – „egyazon eljárás két, egymást ki-egészítô mozzanata, ahol is konstruktivista megköze-lítésmódon a társadalmi világ elsôdleges tapasztalatá-nak valamilyen fenomenológiája, illetve e társadalmivilág felépítésében játszott szerepe értendô.Amennyiben a cselekvôk valóban közremûködnek astruktúrák felépítésében, úgy ezt azon strukturáliskényszerek által korlátozottan teszik, amelyek e kon-struáló tetteiket mind kívülrôl (az objektív struktú-rákban elfoglalt helyükhöz kapcsolódó meghatározótényezôk révén), mind pedig belülrôl (a társadalmivilágról alkotott észleleteiket és értékeléseiket alakítómentális struktúrák […] révén) befolyásolják.”22A szociológia igenis tudomány lehet, ha szakít a

mindennapi gondolkodás „spontán szociológiáját”alkotó, társadalmi funkciójuknál fogva széles körbenelfogadott vélekedésekkel és rendszerezô törekvések-kel, s ehelyett egy minden lépésében ellenôrzött „ob-jektivációs technikát” alkalmazva, maga építi felmegismerése tárgyát. Ugyanakkor le kell mondaniaaz elôfeltevés- és értékmentes tudomány illúziójánakkergetésérôl, és saját nézôpontját is objektiválnia, re-flektálnia kell: „Nem vonhatjuk ki magunkat a vizs-gálati tárgy megkonstruálásának munkája és a vele já-ró felelôsség alól. Minden tárgy elôfeltételez valami-lyen álláspontot, még az a tárgy is, amelyet kifejezet-ten az állásponthoz kötöttség, azaz az elfogultság fel-számolására alkottunk meg, hogy meghaladhassuk avizsgált tér egy meghatározott helyéhez kötôdô, rész-leges nézôpontunkat. Azonban a kutatás eljárásaimégis lehetôvé teszik saját elôfeltevéseink logikai el-lenôrzését, mert kikényszerítik, hogy feltárjuk, meg-magyarázzuk és formalizáljuk a mindennapi tapaszta-lás implicit kritériumait.”23

MEZÔ, HABITUS, GYAKORLATI STRATÉGIÁK

Bourdieu módszeresen kijátssza egymás ellen a kü-lönbözô társadalomtudományi iskolák érveit: a szim-bolikus interakcionizmussal szemben a strukturalistaLévi-Strausst, Piaget-t és Chomskyt; a Parsons, La-

zarsfeld és Merton „kapitóliumi triásza” által képvi-selt strukturális funkcionalizmussal szemben Schüt-zöt, Goffmant és az antropológusi résztvevô megfi-gyelést; az etnometodológiával szemben a társada-lomstatisztikai adatelemzést. A szociológiai hagyo-mány egyirányúsított parsonsi értelmezésének általá-nos elfogadottsága ellen lázadozva újraolvassa Durk-heimet és Webert, szövetségeseket keres és talál –még a mûvészettörténetben is: lefordítja és az általaszerkesztett Le sens commun sorozatban 1967-benmegjelenteti Erwin Panofsky Gótikus építészet és sko-lasztikus gondolkodás címû munkáját.24Itt találkozott a „habitus” fogalmának mint a szo-

kásszerûvé vált gondolkodás és cselekvési módok(modus operandi) generáló elvének olyan társadalom-elméleti értelmezésével, amely – mint Panofsky írja –„valódi ok-okozati viszonyra”25 utal, tehát a gyakor-lati cselekvés szociológiai magyarázatának egyik té-nyezôjévé tehetô. Panofsky felismerését, hogy a XII.századi Nyugat-Európában „a tisztázás érdekében al-kalmazott tisztázás szenvedélye áthatotta – a skolasz-tika oktatási egyeduralmának természetes következ-ményeként – szinte az összes, kulturális tevékenysé-get folytató elmét, s gondolkodási szokássá vált”,26Bourdieu a kötethez írott utószavában fordítja le aszociológia nyelvére. A habitus az észlelési, gondol-kodási, cselekvési és értékelô sémáknak a családi, aziskolai, a szakmai stb. szocializációban elsajátított tu-dattalan rendszere, a megfigyelhetô gyakorlat és amögötte rejtezô vagy benne kifejezôdô kollektívstruktúrák közötti összefüggés megteremtôje. Szinteészrevétlenül irányt szab az egyének mégoly egyediterveinek és döntéseinek: „azok a sémák, amelyek amûveltek gondolkodását minden, az iskola intézmé-nyét ismerô társadalomban szabályozzák (például abeszéd szervezésének elvei, amelyek retorikai vagy lo-gikai alakzatokként szerepelnek a retorika tanköny-vekben) kétségtelenül ugyanazt a funkciót töltik be,mint azok a tudattalan sémák, amelyekre az etnoló-

224 BUKSZ 2005

22 � Pierre Bourdieu elôszava Homo academicus c. könyve(Minuit, Paris, 1984) német kiadásához (Suhrkamp, Frank-furt/Main, 1988), 13. old.23 � Uo. 38–39. old.24 � Az 1951-ben írott mû magyarul 1986-ban jelent meg aCorvina Kiadónál.25 � Panofsky: i. m. 12. old.26 � Uo. 19. old.27 � A német fordításból idézem: Pierre Bourdieu: Der Habitusals Vermittlung zwischen Struktur und Praxis. In: uô: Zur Sozio-logie der symbolischen Formen. Suhrkamp, Frankfurt/Main,1974. 143. old.28 � 496. szám, 1966. 865–906. old.29 � Vö. Pierre Bourdieu. Une interprétation de la théorie de lareligion selon Max Weber. Archives européennes de sociologie,XII (1971), 1. szám, 2–21. old.30 � Vö. Pierre Bourdieu.: Structuralism and Theory of Socio-logical Knowledge. Social Research, 35 (1968), 4. szám,681–706. old.31 � A vallási mezô kialakulása és struktúrája. Ádám Péter for-dítása. In: Pierre Bourdieu: A társadalmi egyenlôtlenségek,165–236. old.32 � Pierre Bourdieu: Le marché des biens symboliques. L’an-née sociologique, 22 (1971), 49– 126. old.

gus az iskola intézményét nem ismerô társadalmakrítusaiban vagy mítoszaiban bukkan rá. Ugyanaz afunkciójuk, mint – Durkheim és Mauss terminoló-giájával – »az osztályozás elemi formáinak«, amelyektudatosan aligha tárgyiasíthatók, s így nem is válhat-nak explicit és módszeres hagyománnyá. Amikor Pa-nofsky az iskola által bevésett mûveltségi anyagot ahabitus skolasztikus fogalmával jelöli, azt is világossáteszi, hogy a mûveltség sem nem közös kód, semnem a közös problémákra adott válaszok általánoskészlete, s végképp nem egyes elszigetelt gondolko-dási sémák sokasága, hanem a már korábban beépültalapmintázatok összjátéka.”27A „mezô” szociológiai fogalmának elsô szisztema-

tikus kifejtésére Bourdieu – aligha véletlenül – Sartrelapja, a Temps modernes strukturalizmus-számábankerített sort Értelmiségi mezô és alkotói projekt címû,igen nagyívû, témáját tekintve irodalomszociológiaitanulmányában.28 Vállalja a strukturalizmusból valókiindulást, de egyben pontosan jelzi, hogy a mágne-ses erôtér analógiájára megalkotott, a különbözôszellemi tevékenységek kontextusát jelölô mezôfoga-lom a társadalmi cselekvés magyarázatának melyösszefüggéseire támaszkodva lépi át a szinkrón struk-turalista modellek korlátait a történelmi dinamikabevonásával. A szellemi élet jól ismert szereplôit – akoszorús költôt, az írófejedelmet, a bohém mûvészt,a merész újítót és a különbözô iskolákhoz csapódókritikusokat Max Weber vallásszociológiai írásaibólvett ideáltípusokkal határozza meg. Ezekben az évek-ben ugyanis – az algériai és a béarni terepmunka, azoktatás- és mûvészetszociológiai kutatások eredmé-nyeinek feldolgozása és publikálása közepette – We-ber mûveinek intenzív újraolvasására29 támaszkodvadolgozza ki a mezô szociológiai elméletét, amelybeigyekszik integrálni tudományfilozófiai ismereteit ésa durkheimi tudásszociológiát,30 a számára haszno-sítható tanulságokat Thomas Kuhn könyvébôl, vala-mint Wittgensteinnek a szabályjátékokkal kapcsola-tos fejtegetéseibôl. Az eredmény két, 1971-ben pu-blikált nagy tanulmány (a vallási mezôrôl,31 illetve aszimbolikus javak piacáról32), amelyekben az erôtérmodellje a tôkefelhalmozás és -értékesülés, valaminta szûkös javak elosztásáért folyó verseny és a mono-polisztikus piac modelljével ötvözve a cselekvésekkontextusát ragadja meg, míg a társadalmi gyakorlatmagyarázatában a szokásszerû (habituális) cselekvéskoncepciójába Bourdieu beépíti a meghatározott té-tekért folyó többszereplôs játék stratégiai mozzana-tait. Miután e két tanulmányban lépésrôl lépésre leír-ta a mezô szociológiai megkonstruálásának menetétés a belôle levezetett elemzési irányokat, késôbbimunkáiban már csak rövidítve mutatja be vagy egy-szerûen elôfeltételezi az ismeretüket. A „késôbb be-kapcsolódók” emiatt gyakran a szerzô öntetszelgôzsargonjának tudták be a mezôkrôl való örökös be-szédet, hogy politikai, bürokratikus vagy oktatási me-zôrôl értekezik ahelyett, hogy egyszerûen a politiká-ról, a bürokráciáról vagy a közoktatásról tenne vilá-

gos és egyértelmû állításokat.Az 1960-as évek végéig világszerte uralkodó szocioló-giai irányzat, a strukturális funkcionalizmus az egyestársadalmak struktúráját tartósan adottnak vette, ésvizsgálódásai középpontjába a strukturális kénysze-rekhez igazodó egyének és csoportok viselkedését, il-letve cselekvéseik látens funkcióját, a meglévô struk-túrát fenntartó következményeit állította. Ehhez ké-pest háttérbe szorult a struktúrák átalakulásához ve-zetô társadalmi folyamatok kutatása; Parsons példáulbeérte azzal, hogy az értékrend megváltozásának tu-lajdonítsa a társadalmi változást. A társadalmi mezôkelmélete viszont dinamizálja ezt a modellt azáltal,hogy az egyének, csoportok és intézmények közöttiviszonyok rendjét a cselekvések függvényében folyto-nosan változó szerkezetû erôtérként ábrázolja. Ígynem kell valamilyen külsô tényezô hatására hivatkoz-nia a változások értelmezésében, mert azokat a mezôtmindenkor jellemzô erôviszonyokkal, a benne elhe-lyezkedô s pozíciójukat megtartani vagy javítaniigyekvô személyek és intézmények közti küzdelem ki-menetével magyarázhatja. A modern társadalmat atörténelem során fokozatosan kialakult (egymásbaágyazott vagy egymástól független) erôterek sokasá-gaként írja le. Minden viszonylag autonóm tevékeny-ségi terület – a gazdaság, a politika, a vallás, a tudo-mány, a mûvészet – egy-egy ilyen, önmagában gyak-ran további almezôkre tagolódó erôteret vagy mezôtalkot, ahol az adott mezôre jellemzô sajátos tekintélyés rendelkezési hatalom az a szûkös jószág, amelynekmegszerzésére, megôrzésére vagy gyarapítására törek-szenek a benne mozgó „játékosok”. A játékban csakaz vehet részt, aki ôszintén hisz a játszmák tétjénekfeltétlen értékében és kívánatosságában, legyen az va-gyon, politikai hatalom, karizma, a kiváló tudomá-nyos vagy mûvészeti teljesítményért járó elismerés. Amezôben szerezhetô szûkös javak felhalmozása és ki-sajátítása hozza létre a mezôspecifikus tôkét, azaz anyereségtermelésre képes vagyont. Az egyes mezôk-ben jellegzetes tevékenységek folynak, de bizonyos ál-talános összefüggések és mechanizmusok vala-mennyiben megfigyelhetôk: az uralmon lévôk és azuralmukra törôk küzdelme, a mezôbe újonnan belé-pôk és a játékszabályokat elôíró és betartató „öregek”versengése, a játékban való részvételhez illô vagy hoz-zá idomuló habitus, a játékszabályok ismerete és elis-merése, s ami a legfontosabb: egyetértés a mezô lététmegalapozó értékekben. S ugyanígy kialakulnak –épp a „játékhoz való érzékre” támaszkodva – bizo-nyos jellegzetes gyakorlati stratégiák, mint amilyen azegyes csoportok küzdelme azért, hogy a téteknek és amezôben folyó tevékenységnek az általuk helyesnektartott s nekik kedvezô értelmezését tegyék meg azokáltalánosan érvényes definíciójává; vagy az uralmonlévôk legitimitását vitató eretnek újítók szimbolikusforradalma; vagy a megszerzett pozíciójukat védelme-zôk reakciója, akik az addigi gyakorlatot kísérô magá-tól értetôdô vélekedéseket rendszerezik és ortodoxtanná nyilvánítják. Noha a külsô megfigyelônek úgy

WESSELY – BOURDIEU 225

tûnhet, e stratégiák cinikus számításon alapulnak, segyetlen mozgatójuk a mezôben szerezhetô nyereségnövelése, valójában ez a legritkább eset. Az igazi játé-kosok habitusa oly természetesen illeszkedik a mezôstruktúráihoz, hogy cselekvésük szándékolt, általukvélt értelme egészen más lehet, mint annak a mezôlogikájába illeszkedô, szándékolatlan következménye.Ez a kétségkívül bonyolult modell nem könnyen

kezelhetô, nehéz egyszerre figyelembe venni ennyi,ráadásul egymástól kölcsönösen függô változót. ABourdieu munkacsoportja által alkalmazott korre-spondencia-analízis – mint az különösen jól láthatóaz ízlés embereket, embercsoportokat megkülönböz-tetô finom különbségtevéseit elemzô munkájának33táblázataiban – sikeresen megbirkózott a feladattal.Ezzel szemben az általam olvasott vagy konferenciá-kon hallott, diadalmas Bourdieu-cáfolatok néhányfüggetlen és egy függô változó sémáját preparálták ki,s ellenôrizték a saját kutatásukban.A mezôk autonómiája valóban öntörvényûséget, s

nem puszta függetlenséget jelent (mely utóbbi sosemteljes): kialakítják saját, a résztvevôkre kötelezô tör-vényeiket, eljárásrendjüket, intézményeiket, a telje-sítmények értékelésének mércéit, a jutalmazás ésbüntetés formáit, az újonnan belépôk rekrutációjá-nak, képzésének, szelekciójának a mechanizmusait.A jelenségek társadalmi magyarázatára vállalkozószociológus számára ez az öntörvényûség azt jelenti,hogy a mezôben megfigyelt változásokat nem tulaj-doníthatja közvetlenül gazdasági vagy politikai ese-mények hatásának. A mezôn kívüli tényezôk – a me-zô autonómiafokától függô mértékben – átmenetilegmódosíthatják a mezôn belül az egyes csoportok vagyintézmények közti erôviszonyokat, de a benne folyótevékenységre csak akkor hatnak, ha a reflexió köze-gében lefordítódnak az adott mezôben használatosnyelv terminusaiba. Ez a nyelv az adott mezô szim-bolikus univerzuma, melynek határai egyben a létezôvagy elgondolható dolgok tartományát is kijelölik.Ebbôl következik, hogy egy egyszerû ôrségváltás, el-nyomottak és elnyomók, újoncok és öregek helycse-réje érintetlenül hagyja a hatalmi struktúrákat és aszimbolikus univerzumot. Valódi forradalmi változáscsak akkor következik be, ha a struktúrák átalakításanyelv-újítással párosul. A játékszabályokat, az ural-mat legitimáló elveket el nem ismerô karizmatikusvallási vagy mûvészeti újító kitágítja az elgondolhatódolgok univerzumát, amikor nyelvet teremt az addigcsak formátlanul gomolygó, mert megfogalmazhatat-lan vágyaknak, ellenérzéseknek és indulatoknak. Smegfordítva: a karizmatikus forradalom eredményeiakkor ôrzôdnek meg, ha új intézményekben rögzülveellen tudnak állni a tradíció, a rutin, a banalitás min-dent magába olvasztó hatalmának.34

A TUDOMÁNY SZOCIOLÓGIÁJA

Noha a mezôelmélet meghatároz bizonyos, mindenviszonylag autonóm tevékenységi területen megfi-

gyelhetô általános összefüggéseket, az egyes mezôkkialakulása különbözô történeti feltételek teljesülésé-hez kötôdik, és eltérô sajátosságokat is mutatnak.A tudományos mezôrôl írott elsô, 1975-ös tanul-

mányában Bourdieu a mezôk tipológiájának két fôdimenzióját említi: az elsô a mezôspecifikus tôkemegoszlása, amelynek egyik szélsô értéke a kizáróla-gos monopolhelyzet, a másik az egyenlô erôforrások-kal rendelkezôk tökéletes versenye; a második di-menzió a játékosok közös és vitán felüli meggyôzôdé-se a mezôben kisajátítható javak és a játékban meg-szerezhetô nyereség értékérôl, illetve egyetértésük amezô határainak megvonásában. Ez a reflektálatlanháttér-egyetértés, mely egyáltalán lehetôvé teszi a já-tékszabályok kialakítását, az a magától értetôdô, iga-zolásra sem szoruló hivatalos igazság, amelyre hivat-kozva legitimitás nyerhetô vagy vitatható, s amelyhezképest az ellentétek és nézetkülönbségek megfogal-mazhatók. Megôrzése ezért minden résztvevô közösérdeke. Ebben a vonatkozásban a mezôk a szerint kü-lönböznek egymástól, hogy milyen mértékû társadal-mi-kulturális önkényesség jellemzi a mezôt megala-pozó közös meggyôzôdést.A teljesen autonóm tudományos mezô mindkét di-

menzióban a vallás, illetve a mûvészet ellenpólusa:egyrészt minél nagyobb a tudományos mezôbe valóbelépés költsége (a tudomány mûveléséhez szükségesfelhalmozott ismeretek elsajátításába befektetettmunka), annál inkább közel egyenlô eséllyel versen-genek a játékosok a megszerezhetô nyereségekért

226 BUKSZ 2005

33 � La distinction. Critique sociale du jugement. Minuit, Paris,1979.34 � Vö. Max Weber vonatkozó fejtegetéseivel: Gazdaság éstársadalom. 1. köt., 3. fej. 4. szakasz: Karizmatikus uralom; ill.2/3. köt., 5. szakasz: A karizmatikus uralom és a karizmatikusuralom átalakulása. KJK, Bp., 1987, ill. 1996, különösen215–216. old. Erdélyi Ágnes fordítása.35 � Pierre Bourdieu: The specificity of the scientific field, 34. old.36 � Uo. 35. old.37 � Uo. 32. old.38 � Fehér Márta kifejezése a JANUS tematikus tudásszocio-lógiai számába (I. 3., 1986. ôsz) írott, A tudásszociológia minttudományelmélet c. tanulmányában (46. old.), újranyomva in:Békés–Fehér (szerk.): i. m. 309–328. old.39 � Michael J. Mulkay: The Social Process of Innovation.Macmillan, London, 1972.40 � Thomas S. Kuhn: A tudományos forradalmak szerkezete.Gondolat, Bp., 1984. 57. old.41 � Uo. 46. old.42 � Uo. 275–276. old.43 � David Bloor: Knowledge and Social Imagery. RoutledgeDirect Editions, London, 1976.44 � David Bloor: Wittgenstein és Mannheim a matematika szo-ciológiájáról. In: Békés–Fehér (szerk.): i. m. 161–183. old. A kö-tet az eredeti megjelenés helyét és idejét – Studies in the Historyand Philosophy of Science, 4 (1973), 2. szám, 173–191. old. –nem tünteti fel, csak Szôcs László csikorgó magyar fordításánakelsô megjelenését (Filozófiai Szemle, 1995. 1–2. szám). Gondo-sabb szerkesztéssel kiszûrhetôk lettek volna az olyan fordulatok,mint: „A tudásszociológia célja magyarázatot adni arra, hogy azemberi vélekedések miképp következnek a rajtuk mûködô hatá-sok nyomán.” (162. old.); „A tudás okai, azé a tényé, hogy vala-ki érzékel bizonyos igazságokat, azok az okok, amelyek olyanhelyzetbe juttatták ôket, hogy az intuitív kapcsolat megfelelô for-máját érzékeljék.” (166. old.); „Ehhez a hagyományhoz tartozniegyben kedvezô irányulást jelent a szociológiai magyarázat erôsprogramjának mélyreható kauzalitása felé.” (173. old.)

(szakmai elismerésért és tekintélyért); másrészt mivelebben a mezôben a teljesítmény elismeréséhez szük-séges kompetenciával csak a versenytársak rendel-keznek, ezt az elismerést úgy kell kicsikarni belôlük,hiszen elemi érdekük a többiek állításainak szigorúellenôrzése és kritikája, kétségbe vonása, sôt ha lehet-séges, a cáfolata. A kíméletlen verseny vezet el a tár-sadalmi önkényesség (a nem tisztán szaktudományosérvek) egyre következetesebb kiiktatásához. Mind-ezen megfontolások alapján a tanulmány fô tézise az,hogy a modern, autonóm (természet)tudományoskutatás megkülönböztetô sajátossága, hogy – egy-mással ütközô személyes érdeküket követô – mûvelôiaz objektíve igaz (a versenytársak kritikáját kiálló,egyetértésüket kikényszerítô) állítások, nem pedig azérdekeiknek megfelelô igazságok létrehozásában ér-dekeltek. Ily módon „a tudományos módszer a mezômûködését szabályozó mechanizmusok egyikévé vá-lik, s ezáltal egy immanens társadalmi törvény maga-sabb rendû objektivitására tesz szert; olyan eszközzélesz, amely a használóit nemcsak ellenôrzi, de diszpo-zícióikba beépülve, uralja is.”35 Vagyis nem a tudo-mányos közösség erkölcsi normáinak belátása és kö-vetése biztosítja a tudomány objektivitását, „az észegyetemes normáinak szükségszerû érvényesíté-sét”,36 hanem „a mezô inherens logikája – s azon be-lül is fôleg az uralmon lévôk és az újonnan belépôkegymással folytatott küzdelme a belôle fakadó köl-csönös ellen-ôrzéssel”. A mezô mûködésének eredô-je az egyéni „célok szisztematikus eltérítése”, aminekköszönhetôen „az egyéni tudományos érdek követésefolytonosan a tudomány haladásának kedvez”.37Írja mindezt Bourdieu 1975-ben, amikor az angol-

szász tudományfilozófiában és -történetben épp csakelkezdôdött „a kuhni fordulat következményeinek”38egyre radikálisabb kibontása, bár már ebben az év-ben napvilágot látott Paul Feyerabend könyve, Amódszer ellen,mely épp a ráció univerzális elveinek lé-tezését vonta kétségbe, s a maguk alkalmazási össze-függésében megfelelônek bizonyuló alternatív racio-nalitások elismerése mellett érvelt. A szociológusokatsem hagyta hidegen a tudományos forradalmak el-mélete. Michael Mulkay A tudományos forradalmakszerkezete kuhni téziseit a mertoni tudományszocioló-giába oltva kiváló – késôbb általa is csak részbenhasznosított – új kiindulópontot teremtett a szocioló-giai kutatás számára az újítás társadalmi folyamatárólírott könyvében.39 Bourdieu viszont úgy építette beKuhn alapvetô felismeréseit a tudományos mezô el-méletébe, hogy vitatta vagy jelentôsen korlátozta an-nak elméleti általánosításait.Kuhn megkülönböztetett az érett tudományok tör-

ténetében normál és forradalmi szakaszokat, s azt ál-lította, hogy az elfogadott paradigma fényében foly-tatott kutatás három területet ölel fel: „a lényegestény meghatározását, a tények összehangolását az el-mélettel és az elmélet teljes kifejtését”.40 Ez a fajta, aparadigma által lehetôvé tett és korlátozott tudomá-nyos tevékenység olyan problémákat vizsgál, amelyek

megoldhatók, mint a rejtvények (puzzle-solving). Haviszont „a paradigma már nem mûködik hatékonyan[…], megváltozik a tudósok viselkedése és kutatásiproblémáik természete is.”41 Míg az alternatív para-digmát felvázoló tudományos forradalmak magyará-zatában Kuhn teret ad a tudományon kívüli tényezôkszerepének, a normáltudományos fejlôdést szigorúaninternalista módon magyarázza, az új paradigmáravaló áttérést pedig egyfajta megtérésként, avagy per-cepciós váltásként értelmezi. Ezzel szemben Bour-dieu azt hangsúlyozza, hogy a tudósok magatartását,azt, hogy milyen problémák vizsgálatába mennyi fá-radságot fektetnek, a normáltudományos fejlôdésbenis befektetéseik hasznának tudatos vagy tudattalananticipálása határozza meg. Ha például valamely ku-tatási területen különösen éles a verseny, ami az átla-gos profitráta csökkenéséhez vezet, akkor a tudósokegy jelentôs csoportja más területre vándorol, példá-ul az interdiszciplináris kutatások területére, ahol kü-lönösen jól, innovatív értékkel hasznosítható koráb-ban felhalmozott tudományos tapasztalatuk.Bourdieu legfontosabb ellenvetése azonban a tudo-

mányos forradalmak értelmezésével kapcsolatos.Kuhn a mû 1969-es utószavában beszámolt arról,hogy a „nem kumulatív törések” jellemzôit más terü-letek, a mûvészetek, a politikai fejlôdés stb. történeté-nek kutatóitól kölcsönözte: „A stílusban, az ízlésbenés az intézményrendszerben bekövetkezô forradalmiváltozásokra alapozott periodizáció e kutatók bevettmódszerei közé tartozik. Ha hoztam valami újat ebbena vonatkozásban, akkor az elsôsorban az volt, hogyezeket a fogalmakat a természettudományra alkalmaz-tam, egy olyan területre, amelyrôl a közfelfogás azttartotta, hogy másképp fejlôdik.”42 Bourdieu ezen aponton a közfelfogásnak ad igazat, mondván, hogyKuhn nem számol a tudomány autonómiája kialaku-lásának folyamatával. A kopernikuszi forradalom,mely még egy – Polányi Károly értelmében vett – „be-ágyazott” tudományban zajlott le, amikor a tudomá-nyos gondolkodás még ki volt szolgáltatva a vallási-filozófiai és a politikai mezô mechanizmusainak, nemtekinthetô a tudományos forradalom általános mo-delljének. A késôbbiekben ugyanis létrejött az önállótudományos mezô, amelyben a tudományos módszerés ellenôrzés elvei már a kutatók diszpozícióiba be-épülve és a mezô sajátos mûködésmódját kialakítvaobjektiválódtak. Ennek következtében a mezô hatá-rozza meg mind a normál, mind a forradalmi tudomá-nyos kutatást, s a tudományos forradalmak nem kap-csolódnak a politikai törésvonalakhoz: a normál tudo-mány hosszú periódusait megszakító, nem kumulatívtörések helyébe a permanens forradalom állapota lép.

BOURDIEU ÉS AZ ÚJ TUDOMÁNYSZOCIOLÓGIA

A fent ismertetett tanulmány nem keltett különösebbvisszhangot a tudományos megismerés szociológiájá-val foglalkozók körében. David Bloor 1976-ban adtaki elsô könyvét43 azután, hogy 1973-ban meghirdette

WESSELY – BOURDIEU 227

„a tudásszociológia erôs programját”.44 Noha Bour-dieu kritikusan feldolgozta az – elsôsorban Merton ésJoseph Ben-David nevével fémjelzett – amerikai tu-dományszociológiát, illetve Kuhnnak A tudományosforradalmak szerkezete címû mûvét (hozzáfûzve per-sze azt is, hogy „e könyv téziseiben nincs sok radiká-lisan új, legalábbis Bachelard olvasói számára”45), sôta szimbolikus forradalom elméletének megfogalma-zásában Kuhn koncepciójának szociológiai értelme-zését is kifejtette, és a tudomány játékszabályainakWittgensteinre támaszkodó elméletét fogalmaztameg – tehát látszólag ugyanabban a diskurzusbanszólalt meg, mint Bloor, Barnes és kritikusaik, való-jában ugyanazokat a szavakat is más-más értelem-ben, más-más interdiszciplináris keretben használ-ták, ami eleve meghiúsított minden párbeszédet.46Egyetlen, kézenfekvô példa: a reflexivitás követel-

ménye, mely központi jelentôségû Bourdieu tudo-mányszociológiájában és a tudásszociológia erôs pro-gramjában is a négy programpont egyike. Bloor – el-sôsorban Mary Douglas ihletésére – antropológusmódjára igyekszik megragadni a nyugati tudományosgondolkodást és gyakorlatot vezérlô világnézetet, mi-közben tisztában van azzal, hogy ez a gondolkodás-mód egyben a sajátja is. Lévén a tudomány „a mimegismerési formánk”,47 nem adódik számunkraolyan külsô nézôpont, amelybôl megfigyelhetnénk ésmegkonstruálhatnánk a nyugati „bennszülöttek”kozmológiáját; belülrôl való szociológiai kritikája vi-szont folytonos következetlenségbe és önfelszámolónihilizmusba torkollana. Bloor ezért úgy dönt, hogybelebújik „a bennszülött nyugati tudós” szerepébe(az eljárást módszertani relativizmusnak nevezi), éskételkedés nélkül azt tekinti tudományos módszer-nek, „amit jelenleg konvencionális követelménykénta társadalmi környezet mindenféle tudománynakelôír”.48 A mai követelményekhez igazodó tudományvizsgálódása tárgyát „tisztán természeti jelenségnek”fogja fel, „erkölcsileg üresnek és semlegesnek tekin-ti”, az adatokban fellelt szabályszerûségeket, általá-nos elveket vagy folyamatokat pedig természetiokokra hivatkozó elméletek keretében magyarázza.Összegezve: ez a megismerési forma „oksági, elméle-ti, értéksemleges, gyakran redukcionista, bizonyosmértékig empirista s végsô soron ugyanúgy materia-lista, mint a józan ész”; „ismeretelméleti derûlátá-sát”, „öntudatlan naturalizmusát” a tudomány hatal-mába és haladásába vetett hite táplálja.49 A Bloor ál-tal megszemélyesített nyugati tudásszociológus teháta nyugati tudósok eljárásait utánozza, ennélfogvaminden kijelentés, amit a tudományról tesz, szükség-képp saját pozíciójára is reflektál. Ám azon a felhábo-rodáson sincs mit csodálkozni, ami Bloor elsô köny-vét fogadta: senki sem óhajtott a maga képmására is-merni a felé fordított (görbe) tükörben.Bloor választott stratégiájának kiindulópontja az a

felismerés, hogy nem létezik olyan archimédeszipont, amelybôl saját tudományunkat objektív vizsgá-lat tárgyává tehetnénk. Bourdieu viszont azzal érvel,

hogy a nézôpontok összességének és kölcsönviszo-nyainak – vagyis a tudományos mezônek – a kon-strukciója pontosan ezt az objektivitást teszi lehetôvé.Ugyanakkor tisztában van azzal, milyen hatalmi ér-dek mozgatja a szociológusoknak a tudomány irántfelpezsdült érdeklôdését: a tudományok rangsoránakvégén kullogó szociológiát a magasra becsült termé-szettudományok leleplezô elemzése azzal kecsegteti,hogy ha sikerül az ismeretelmélet vagy a tudásszocio-lógia nevében a maga tudománydefinícióját a termé-szettudományra rákényszeríteni, akkor egyben magahatározhatja meg a saját tudományos gyakorlata érté-kelésének társadalmilag érvényesként elfogadott (ésszámára legkedvezôbb) elveit is.50 A reflexivitás meg-követeli, hogy a társadalomtudományos mezôt meg-konstruálva adjunk objektív leírást a szociológiánakeme sajátos stratégiájáról. Csakhogy a társadalomtu-dományos „mezô” aligha nevezhetô mezônek, hiszennem autonóm, noha – legalábbis „a hivatalos szocio-lógia (amelynek legújabb gyönyörûséges hajtása apolitológia)”51 – többnyire a függetlenség álcáját ölti,a maga objektivitását és értékmentességét hangsú-lyozza, abban bízva, hogy ezzel elfedheti ténylegesalárendelôdését a politikai hatalom birtokosainak.Míg ugyanis az uralkodó osztály a természettudomá-nyok autonómiáját nem korlátozza, sôt a várhatógazdasági és technológiai hasznosítás fejében bizto-sítja függetlenségüket a társadalmi világ törvényeitôl,addig „nincs oka bármit is várni a társadalomtudo-mányoktól, hacsak azt nem, hogy legjobb esetbenhozzájárulnak a fennálló rend legitimálásához, erôsít-hetik az uralom szimbolikus fegyverzetét”.52 Ha aszociológia elkerülhetetlenül állást foglal a politikaiküzdelmekben, amikor „feltárja a fennálló rend fenn-tartását biztosító társadalmi mechanizmusokat, ame-lyek logikájuk vagy hatásaik fel nem ismerésének kö-szönhetik tisztán szimbolikus hatékonyságukat”, ak-kor tudásszociológiai önreflexiójának kérdése a kö-vetkezô, paradox formában fogalmazható meg: „me-lyek a társadalmi kényszerek és igények alól mentesí-tett tudomány kialakulásának a feltételei arra a tudo-mányra nézve, amelynél a tudományos racionalitás-ban való elôrehaladás nem jelent egyben a politikaisemlegességben való elôrehaladást is?” 53Bourdieu a mezôelméletre hivatkozva ad választ a

maga feltette kérdésre. Ha igaz, hogy a természettu-dományokban minden állásfoglalás egyszerre tudo-mányos és politikai abban az értelemben, hogy a tu-

228 BUKSZ 2005

45 � Pierre Bourdieu: The specificity, 46. old., 53. jegyz.46 � Az angolszász fôáramon kívüli diskurzust sajnos a magyartudományfilozófiai vagy -szociológiai tanulmánygyûjtemények (l.16. jegyz.) is figyelmen kívül hagyják.47 � David Bloor: Knowledge and Social Imagery. 144. old.48 � Uo. 39. old.49 � Uo. 141., 72. és 144. old.50 � Pierre Bourdieu: The specificity, 24. old.51 � Uo. 39. old.52 � Uo. 36. old.53 � Uo.54 � Mannheim Károly: A gondolkodás struktúrái. Atlantisz,Bp., 1995. 76. old.

domány tárgyára vonatkozó kijelentés egyben egypozícióra bejelentett igény is a vetélytársakkal szem-ben, akkor ugyanígy túldeterminált a tudásszocioló-gusok gyakorlata is, vagyis a tudományról adott leírá-saikban egyszerre, egymástól elválaszthatatlanul feje-zôdnek ki ideológiai stratégiák és (a társadalomtudo-mányi erôtér különbözô pozícióinak megfeleltethetô)ismeretelméleti álláspontok. Könnyû másokat lele-plezni, a versenytársakat hitelteleníteni; tudomá-nyossá azonban csak akkor válhat a tudomány szo-ciológiája, ha a stratégiák teljes rendszerét és annak ajátéknak az egészét rekonstruálja, amelyben maga isa játékosok egyike.A reflexivitás problémájával persze Mannheim óta

minden tudásszociológusnak szembe kell néznie,hogy elébe menjen a „Mannheim-paradoxonként”emlegetett vádnak: hogyan volnának lehetségesek ál-talános érvényû kijelentések az általános érvényességigényével tett kijelentések társadalmilag szükségszerûrészlegességérôl? A válaszok ugyancsak legalábbMannheim óta részlegesek, és elôbb-utóbb vissza-kanyarodnak az általa vázolt neokantiánus megoldás-hoz, amely határozottan tagadta a genezisbôl (a felfe-dezés vagy a kijelentés társadalmi, történeti feltételei-bôl) az érvényességre (az állítások igazolására) valókövetkeztetés létjogosultságát. („Hogy valami mikéntkeletkezett, mi a funkcionalitása más összefüggések-ben, az az immanens érvényességjelleget nem érinti.Ez egyben azt jelenti, hogy soha nem lehet felépíteniszociológiai ismeretkritikát, vagy ahogyan újabbanmegfogalmazták, az emberi ész szociológiai kritiká-ját.”54) Ez történik Bourdieu-vel is, aki A tudománytudományában végül is kijelenti: „Magától értetôdô,legalábbis szerintem, hogy a tudományos stratégiáktársadalmi tényezôkkel való részleges megmagyaráz-hatósága semmit sem von le a tudományos eredmé-nyek tudományos érvényességébôl.” (66. old.)

ELÔADÁSOK A TUDOMÁNYRÓL

Az elôzmények ismeretében érthetô, de kevéssé meg-nyerô és cseppet sem informatív az a lekicsinylô be-számoló, amit Bourdieu az új tudományszociológiá-ról ad A tudomány tudományában. Egy „társadalmi-lag ma uralkodó” áramlatról szól, amely valójábanegy terméketlen tudományos öszvér-régiót képvisel,„ahol minden szociológus filozófus és minden filozó-fus szociológus”. Az empirikus kutatás ritka, a szer-zôk fôleg elméleti vitákat folytatnak egymással, deigen alacsony követelményeket támasztanak az érve-lés szigora tekintetében (19–21. old.). Velük kapcso-latban még a durva ad hominem érveléstôl sem riadvissza: „az új tudományszociológia egyes pártfogói[…] csak a sikerrôl alkotott elképzelésüket próbáljáksaját elképzeléseik sikerének szolgálatába állítani, éscsupán a tudósokról alkotott képük szellemében cse-lekszenek, amit saját képükre formáltak […] Amikora tudományos világról szôtt felfogásukat átültetik agyakorlatba, olyan hálózatokat próbálnak létrehozni,

amelyekben biztosítják saját fontosságuk elismerését:és mivel a társadalmi igazság az erôpróba végén vár,erôs pozícióban kell lenni a folyóiratokban, a könyv-kiadóknál stb. ahhoz, hogy társadalmilag gyôzedel-meskedjenek a riválisok fölött.” (108–109. old.)A számos hasonló eszmefuttatás olvastán csak egyet

lehet érteni Bourdieu-vel, amikor azt mondja, hogy atudomány szociológiájáról 1975-ben írott tanulmánya„már tartalmazta a lényeget, csak kihagyásokkal” (68.

old.). Az elôadások második része több ponton ár-nyalja, újabb elemek bevonásával gazdagítja a tudo-mányos mezô elméletet – de félô, hogy csak azokszámára érthetôen, akik már tudnak bourdieu-ül.A magyar fordítás készítôi és szöveggondozója sem

ismerik Bourdieu nyelvét, pedig biztonsággal tá-maszkodhattak volna Ádám Péter és Léderer Pál ki-tûnô fordításaira, amelyek nyomán Bourdieu termi-nusai meghonosodtak a magyar szaknyelvben. Az ol-vasónak az a benyomása támad, hogy a fordítók tit-kon meg voltak gyôzôdve arról, hogy a szöveg jórészteleve értelmetlen, tehát magyarra is csak így ültethe-tô át. Meg sem próbálták értelmezni. Nem akadtakfenn azon, ha egy szó szerint lefordított mondat ma-gyarul tökéletes képtelenség lett (egy példa a 73. ol-dalról: „Az ékkel együtt jár a bezártság, ami létrehoz-za a cenzúrát.”), mint ahogy azt sem mérlegelték,hogy a többjelentésû szavak közül mikor melyik illika mondatba. Így azután Bourdieu szerint léteznének„a mûfaj, a társadalmi eredet és (az iskolai képzésenkeresztül) bizony a nemzeti hovatartozás eltéréseialapján is megkülönböztethetô” társadalmi gyakorla-tok, holott az adott helyen (64. old.) a szerzô a nem,a társadalmi származás és a nemzeti hovatartozás vál-tozóinak függvényében differenciálódott gyakorlato-król beszél (pratiques différenciés selon des variables degenre, d’origine sociale, sans doute de nation); továbbáazt állítaná, hogy a tulajdon „logikai tulajdonként is

WESSELY – BOURDIEU 229

felfogható” (89. old.), holott valójában azt mondja,hogy bizonyos tulajdonságok logikai tulajdonságok-nak, a tagolást és az osztályozást lehetôvé tevô meg-különböztetô jegyeknek is tekinthetôk (c’est dire queles propriétés, que peuvent être traitées comme de proprié-tés logiques, des traits distinctifs, permettant de diviser etde classer). Ezután már nem meglepô, ha a tudomá-nyos tényt „replikázni” (36. old.) lehet (valójában re-produkálni – répliquer), vagy hogy minden cselekvô-nek „saját idiotikus nézete van a világról” (162. old.)– valójában egyedi képe (sa vision idiotique). Elôfor-dulnak persze egyszerû félrefordítások is, amikor awesternhôsbôl (héros de western) „nyugati hôs” lesz(49. old.), a fiatalabb egyetemi oktatókból (youngerfaculty members) hallgatók, a gyakorlati sémák rend-szereibôl (systèmes de schèmes pratiques) „tervsziszté-mák” (61. old.), az ágensek összességébôl (l’ensembledes agents) „az ágensek egésze” (53. old.), a minden-nel szembefordulóból (anti-tout) „egész-ellenes”(144. old.), a mûvek terjesztésébôl (circulation) „amûvek körforgása” (86. old.), a gazdaságból, a gaz-dasági mezôbôl (l’ économie) közgazdaságtan (53. és56. old.), a történetbôl történelem és megfordítva(54. old.), a kanti vizsgálódás historizálásának folya-matából (processus d’historicisation de l’interrogationkantienne) „a kanti vizsgálódás historizáló folyamata”(113. old.), a kollektív tôkéhez kötôdô autonómiából(l’autonomie liée au capital collectif) „a kollektív tôkeautonómiája” (65. old.), a belépési költségbôl vagyjogcímbôl (droit d’entrée) „belépési adó”, a mezô ha-talmának alárendelôdôkbôl (ceux qui le subissent)„alattvalók” (53. és 81. old.), a felismerés és elisme-rés aktusaiból „felismerési és tudásaktusok” (82.old.). A legtöbb bajt mégis egy Bourdieu által nagyongyakran használt, terminusértékû s ezért a korábbifordításokban nem is magyarított melléknév okozta:az „inkorporált” (incorporé), amely mindig arra utal,hogy valamely külsô adottságot vagy megszerzett is-meretet, tapasztalatot az egyén asszimilál, gyakrannem is tudatosan a saját teste, viselkedése, cselekvésibeállítódásai, egyszóval egész habitusa részévé tesz.Magyar megfelelôje a fordításban hol „elsajátított”(„diszpozíciók formájában elsajátított történet” adiszpozíciókban inkorporált történelem helyett, 54.old.; „cenzúraként mûködô elsajátított tudomá-nyág”, 95. old.), hol „megtestesült” (a tudományoshabitus „megvalósult, megtestesült elmélet”, 61.old.), „emberi alakot öltött” („a tudós emberi alakotöltött tudományos mezô”, 63. old.), sôt egy helyütt„összeszedett” (a szak-értelem „összeszedett tudo-mányos tôke”, 75. old.), de mindenképp bizarr for-dulatokat eredményez. Bruno Latour tudatos neolo-gizmussal hozta létre az aktáns (actant) szót, így isszerepel mûve magyar fordításában, itt azonban – fel-foghatatlan, milyen meggondolásból – „actor”(47–48. old.) lett belôle.

RÉSZTVEVÔ TÁRGYIASÍTÁS

A tudományosnak nevezhetô szociológiai megisme-rés objektivitását a tudományos mezô szavatolhatja,amennyiben autonóm mechanizmusai szublimáljákés eltérítik a mezôben illegitim egyéni ambíciókatvagy politikai szándékokat. Ehhez azonban meg kellteremteni a mezô autonómiáját, a kívülrôl érkezôpressziókat elhárító mechanizmusát. Bourdieu ennekérdekében analízisbe, méghozzá szocioanalízisbeküld minden társadalomkutatót, hogy a reflexivitás –önnön tevékenységük tudományos elemzés és kritikatárgyává tétele – beépülhessen tudósi habitusukba éskutatási gyakorlatukba. „A jelenben is fennmaradó ésa habitusban is megnyilvánuló múlthoz fûzôdô vi-szonyt szocioanalízisnek kell alávetni. A szocioanalí-zis által kedvelt felszabadító anamnézis segítségévellehetôvé válik a tudományos stratégiák cinizmus nél-küli racionalizálása. A szocioanalízis abban segít,hogy a játékot megértsük, ne pedig uraljuk vagy áldo-zatául essünk.” (159. old) A szocioanalízis háromszinten tárja fel a szociológus illúzióit, gondolkodásá-nak öntudatlan vagy tudattalan meghatározóit: a tár-sadalmi térben, a társadalomtudományi mezôben ésa kiváltságos tudósi életmódhoz kapcsolódó önámí-tásban. A tudomány tudományának utolsó fejezeteBourdieu önanalízise, mindenkori pozícióinak ésgyakorlati stratégiáinak elemzése, saját hasadt tudo-mányos habitusának, „intellektuálisan kimûvelt anti-intellektualizmusának” az életrajzi magyarázata. Egyfélmondattal utal az utolsó évek politikai tevékenysé-gére is: „Tudósként nem tudok állást foglalni a társa-dalmi világnak az igazságért folytatott harcaival kap-csolatban, ha nem tudom, hogy ezt teszem, ha nemtudom, hogy az egyetlen igazság az, hogy az igazsága küzdelmek tétje mind a tudományos közegben (aszociológiai mezôben), mind pedig a társadalmi tér-ben, amelyet ez a tudományos közeg tárgyának te-kint.” (162. old.)Bourdieu jól tudta, hogy „minden szociológus jó

szociológusa a riválisainak”.55 Minthogy azonban alegjobb szociológusnak mégiscsak önmagát tartotta,úgy döntött, nem hagyja e munkát másra, életmûvetudásszociológiai elemzését is maga végzi el. �

230 BUKSZ 2005

55 � Pierre Bourdieu: The specificity, 40. old.

WESSELY – BOURDIEU 231

232 BUKSZ 2005