TDK-dolgozat

Szent László király: az oroszlán

Készítette: Egerer Lilla Konzulens: Dr. Tasi Réka

2mmd Egyetemi adjunktus

Miskolc

2011

1

Szent László királyunk a legnépszerűbb uralkodószentjeink egyike. Legendáján kívül számos

prédikáció, ének és egyéb szöveg foglalkozik alakjával. Valamennyi ilyen szöveg vizsgálatára

vállalkozni lehetetlen lett volna, azonban az általam áttekintett és az alábbiakban felsorolt

szövegekből is kirajzolódik egy elemzésre érdemes tendencia László király jellemzésében.

A Képes Krónika1 (1360-as évek) tíz fejezeten keresztül foglalkozik Szent Lászlóval.

Ezek a fejezetek őrzik a XII. század elején készült, elveszett Gesta Ladislai regis című

krónikát.2 A király 1192-es szentté avatásához legenda írására volt szükség, azonban ez a

legendaváltozat, az úgynevezett őslegenda elveszett csak a nem sokkal később készült két

változat3 maradt ránk.4 Bartoniek Emma megállapította, hogy „a Képes Krónikában

fenntartott szöveg forrása volt a ma ismert kisebb és nagyobb László-legenda ősének. […]

Könnyen lehetséges, hogy a krónikának Gézáról, Lászlóról és Salamonról szóló részleteiben

különféle korú rétegek, más-más időben készült szerkesztések különböztetendők meg

[azonban] a ránk maradt szövegek szinte egészükben már a László-legenda szerzőjének

rendelkezésére álltak.”5 A szentté avatás után liturgikus szövegre és prédikációkra is szükség

volt.6 Az előbbiekre példa az 1192 körül keletkezett szekvencia Szent László királyról,7

himnusz Szent László királyról8 és Szent László verses zsolozsmája.9 Középkori világi

költészetünk egyik legkiemelkedőbb és legvitatottabb alkotása a Gyöngyösi- és a Peer-

kódexben latin és magyar nyelven megtalálható Szent László-ének (1470-es évek)10 – melyről

Gerézdi Rabán meggyőzően bizonyítja, hogy a vers latin változata az eredeti, és a magyar a

fordítás11 – szintén tárgya jelen elemzésnek. Antonio Bonfini pedig az 1489 és 1496 között

készült A magyar történelem tizedeiben a II. tized 3–4 könyvében12 ír a szent király életéről.

Ismerjük még a Karthauzi Névtelen László-legendáját13 illetve egy szintén általa írt Szent

László prédikációt,14 melyeket az 1524 és 1527 között készült Érdy-kódex őriz. 1634. július

27-én Zrínyi Miklós mondja a bécsi Szent István dómban a bécsi magyar diákok választott

1 BOLLÓK, 2004, 68–932 MADAS–HORVÁTH 2008, 13.3 TARNAI–MADAS 1992, 59–644 MADAS–HORVÁTH 2008, 14.5 GERICS 1974, 114, 136. 6 MADAS–HORVÁTH 2008, 13. 7 TARNAI–MADAS 1992, 261–263.8 TARNAI–MADAS 1992, 267–268.9 TARNAI–MADAS 1992, 278–279. 10 TARNAI–MADAS 1992, 540–542.11 GERÉZDI 1962, 140–192.12 BONFINI 1995, 287–32713 TARNAI–MADAS 1992, 391–399.14 MADAS–HORVÁTH 2008, 338–345.

2

védőszentének, Szent Lászlónak napján az ünnepi beszédét.15 Ezen kívül Illyés András

pozsonyi kanonok és erdélyi püspök 1682 és 1683 között készült és 1705 és 1771 között

háromszor is kiadott Keresztényi életnek példája16 című munkájában több magyar szent

mellett az őt is szerepelteti. A XVII. századi liturgikus énekek közül a Kájoni János

Cantionale catholicumában megjelent Szent László királyról17 című ének (1676), valamint a

Cantus catholiciben található ugyancsak Szent László királyról18 címet viselő ének (1674)

kötődik a király alakjához. Hevenesi Gábor magyar szenteket számba vevő Régi magyar

szentség című munkájában, mely először 1692-ben jelent meg latin és magyar nyelven Indicia

Sanctitatis Ungaricae illetve Régi Magyar Szentség címmel, természetesen szintén szerepel

Szent László is.19 Én az utolsó 1737-es latin kiadás alapján készült fordítást használom.20

A szentek kultuszának egyik legfőbb táplálója a prédikáció. A magyar szentek közül a

legnagyobb számú fennmaradt középkori prédikáció Szent Lászlóról szól (26), megelőzve

Szent Istvánt (17) és Szent Imrét (12) is. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy erősebb volt

Szent László tisztelte, mint a másik két szenté, hiszen sok prédikáció elveszett – kézzel írott

Szent László beszéd nem is maradt fenn a mai Magyarország területéről – és ezek között

lehettek Szent István- és Szent Imre- beszédek is. Az azonban mindenképp figyelemreméltó,

hogy mind Temesvári Pelbárt, mind Laskai Osvát több sermót írt Szent László ünnepére, mint

más ünnepekre, beleértve Szent Istvánét is.21 Ebből a 26 latin nyelvű prédikációból Madas

Edit és Horváth Zoltán György 22-t közöl Középkori prédikációk és falképek Szent László

királyról című kétnyelvű kötetében.22 A kora újkori beszédek közül Illyés István (1708),23

Csete István Gyalogi János által fordított (1754)24 prédikációját vizsgálom.

Az is bizonyítja Szent László különös népszerűségét, hogy alakját és tetteit számos

középkori freskó örökíti meg. Ezek nagy része a kerlési csata leánymentő hőseként ábrázolja

a szent uralkodót, tehát a király teljesen más, sokkal profánabb arcát mutatják, mint amit a

prédikációkban vagy a legendákban találunk. Valamint gyakori még az a freskótípus is, amely

Szent Lászlót Szent Istvánnal és Szent Imrével együtt a háromkirályok mintájára ábrázolja.25

15 ZRÍNYI 2003, 447–458.16 ILLYÉS 1771, 790–833.17 RMKT XVII/15A, 604–605.18 RMKT XVII/15A, 606.19 HEVENESI 1988, 7, 53–56. 20 HEVENESI 1988, 14. 21 MADAS–HORVÁTH 2008, 17–19.22 MADAS–HORVÁTH 2008, 54–362.23 SZELESTEI 2005, 146–149.24 SZELESTEI 2005, 76–80.25 MADAS–HORVÁTH 2008, 13–15.

3

Két másik kiemelkedően fontos és kedvelt szenttel együtt való megjelenése is bizonyítja a

László-kultusz jelentőségét.

Szent László kultusza erős volt a középkorban és a kora újkorban is, ahogyan

bizonyítja ezt a számos prédikáción és falképen kívül a gazdag ének- és mondakincs valamint

a krónikás források is.26 Ezt többféleképpen is magyarázhatjuk. Az egyik ok kereshető

természetesen a történelmi helyzetben: a bizonytalan, belharcokkal és trónviszállyal terhes

időszak után László király uralkodása hozta el a stabilitást és a békét. A szakirodalom

azonban nincs egységes állásponton abban a kérdésben, hogy a kultusz mikor – még László

életében illetve közvetlenül halála után vagy csak szentté avatása idején – alakult ki. Madas

Edit szerint a király [a]lakja köré már életében fonódtak – főleg hercegként végbevitt

haditetteiről szóló – mondák, legendák, hősi énekek.”27 Klaniczay Gábor ezzel szemben azt

állítja, hogy nem bizonyított az „a történetírásunkban széles körben elterjedt feltevés, hogy

László személye körül rögtön halála után kialakult volna valamiféle szentkultusz.”28 Ennek a

hitnek a meglétét mutatja egyébként az alábbi idézet Petrus Ransanustól: „még életében szent

királynak nevezték.”29

A szentté avatásnak és annak nyomán a kultusz kialakulásának vagy

továbbfejlődésének dinasztikus okai is vannak. Ez nem egyedülálló, nemcsak a magyar

szentkirályokra vagy csupán Szent Lászlóra jellemző, hanem Európában mindenhol

megtalálható jelenség. A felmenők között található szentek legitimálják a jelenlegi király

uralmát. Ezt a célt szolgálta László számára István király 1038-as szentté avatása is. A Lászlót

szentté avató III. Béla királynak azonban nem volt szüksége efféle megerősítésre. László

király uralkodásának jogossága azonban megkérdőjelezhető volt. Mezey László szögezi le,

hogy a legenda – ellentétben a krónikával – idoneista szemléletű.30 Vagyis az uralkodás

jogosságát azzal bizonyítja, hogy a király Istentől választott és alkalmas az uralkodásra. Ez az

alkalmasság pedig a külsejében is megmutatkozik. Klaniczay Gábor is kiemeli, hogy „László

uralkodásának legitimitása személyes alkalmasságán, az idoneitas elvén nyugodott, s ez a

magyar történelemben többször is szembekerült az elsőszülöttség trónöröklési elvével.”31 Ez a

szemlélet mindenképp szerepet játszott a László-kép alakulásában, a szentté avatás oka

azonban nem ez volt. Az okot Klaniczay Gábor a királynak a keresztes háborúkkal

26 MADAS–HORVÁTH 2008, 15. 27 MADAS–HORVÁTH 2008, 13.28 KLANICZAY 2000, 155. 29 RANSANUS 1999, 81.30 MEZEY 1980, 22–24.31 KLANICZAY 2000, 154.

4

kapcsolatos terveiben véli megtalálni.32 A legenda szerint ugyanis László élete végén

elvállalja a keresztes csapatok vezetését a Szentföldre, és ebben csak hirtelen halála

akadályozza meg. Azonban ez az esemény annyira hasonlít III. Béla sorsára, hogy ezt a részt

a király halála utáni betoldásnak fogadja el a szakirodalom. Azonban a lovagias vonások

akkor is jelen vannak a László-legendában és -kultuszban, ha eltekintünk a keresztes

hadjáratot leíró résztől,33 hiszen Szent László-kép alakulásában a Szent Edmunddal kezdődő

lovag-szent király ideáljának is szerepet kapott.34 Ezek szerint tehát Szent László eletében a

kultuszt alakító vagy működését fokozó szentté avatás oka III. Béla külpolitikájában és nem

elsősorban a dinasztikus szempontokban keresendő. A III. Bélával való hasonlóság nemcsak a

keresztes háború miatt fontos. Klaniczay Gábor kiemeli, hogy Szent László és III. Béla

leírásában is egyezések találhatók. A legendaszerző mintája III. Béla király lehetett, a

jellemzés leginkább rá illik.35

A szövegek László-leírásait olvasva nem lehet nem észrevenni, milyen sokszor

hasonlítják a szerzők az oroszlánhoz a királyt. Ennek természetesen egyik oka az, hogy az

oroszlán a hatalom és az erő megtestesítője a legrégebbi időktől fogva, ahogy a többi

ragadozó is a természet egyszerre hatalmas és féktelen, céltudatos és cselekvő erejét

jelképezte, ezért is vált az ókorban a királyi hatalom szimbólumává. A keresztény

hagyományban kettős szimbolikus jelentésben szerepel. Jelképezi egyrészt a gonoszt:

„ellenségetek, az ördög, mint ordító oroszlán körüljár, keresve, kit nyeljen el.” (1Pt. 5,8),

másrészt a pozitív pólust: Isten hatalmát, valamint Júdát („[o]roszlánkölyök Júda” 1Móz.

49,9) és Júdás Makkabeust (1Mak 3,4) is az oroszlánhoz hasonlítja a Biblia szövege.36 Az Úr

hatalmát jelképező oroszlán a következőképp jelenik meg Ozeás könyvében: Isten olyan lesz

„Efraim számára, mint az oroszlán, Júda házához, mint a fiatal oroszlán” és az Úr szava így

hangzik a továbbiakban „én, én tépem szét, aztán odébb állok; magammal hurcolom

zsákmányomat, nem ragadhatja el tőlem senki” (Oz. 5,14). Valamint a következő példa

hozható még rá Ámosz könyvéből „[v]alóban, az Isten, az Úr nem tesz semmit anélkül, hogy

szándékát el ne árulná szolgáinak, a prófétáknak. Ki ne félne, ha ordít az oroszlán? Ki ne

jövendölne, ha szól az Úr, az Isten?” (Ám. 3,8–9). Júda, akinek a haldokló Jákob ezt mondja:

„kezed ellenségeidnek nyakán lesz s meghajolnak előtted atyáidnak fiai” (1Móz. 49,8), a

legyőzhetetlenségben és a mások feletti uralkodásra való képességében hasonlít az oroszlánra.

32 KLANICZAY 2000, 11, 162–163.33 KLANICZAY 2000, 163–164. 34 KLANICZAY 2000, 144–153.35 KLANICZAY 2000, 163–164. 36 PÁL–ÚJVÁRI 1997, 31, 355.

5

„Júdás, a Makkabeus tele erővel ifjúkora óta. Ő legyen ezért seregetek vezére és vezesse a

népek elleni harcot. […] Hírt szerzett népének messze földön. A páncélt óriásként viselte,

felöltötte fegyverzetét, úgy szállt harcba, oltalmazva kardjával a tábort. Tetteiben oroszlánhoz

volt hasonló, zsákmányért bömbölő oroszlánhoz” (1Mak. 2,66 és 1Mak. 3,3–4.) Ő tehát

erejével, bátorságával és Júdához hasonló vezetői képességével vált az oroszlánhoz

hasonlóvá. Ezen tulajdonságok alapján hasonlíthatták Szent Lászlót e két bibliai alakhoz.

Ezen kívül az oroszlán Krisztus-szimbólumként is gyakori volt. Ezt a megfeleltetés a

keresztény szimbolikában is szereplő ókori legendákat ismertető Physiologusban is

megtalálható.37 Szerzője az oroszlán valamennyi általa ismertetett jellemzőjét Krisztusra és

Istenre értelmezi, ezért is tartja Kádár Zoltán bizonyosnak, hogy a Physiologus első

megfogalmazása „olyan világban született, ahol az Ószövetség és a görög műveltség

legszorosabb egységbe olvadhatott, mint valószínűség szerint Alexandriában” a korai

császárkor elején.38 Ez tehát az oroszlán-szimbolika ide vonatkoztatható része.

Emellett azonban az oroszlán más összefüggésben is szerepet játszott a Szent László-

kép kialakulásában. Békés Enikő hívja fel a figyelmet arra, hogy az „oroszlán-fiziognómia

expressis verbis szerepel a Szent László-legenda egyik szövegváltozatában: erat enim manu

fortis et visu desiderabilis et secundum phisionomiam leonis magnas habens extremitates.”39

Kurcz Ágnes fordítása szerint: „erős volt a keze, tetszetős a külseje, s miként az oroszlánnak,

hatalmas lába-keze.”40 Jelen dolgozatban azt vizsgálom, hogy a többi felsorolt szövegben

tetten érhető-e az oroszlán-fiziognómia vagy más fiziognómiai hagyomány hatása.

A fiziognómia a megismerés eszköze. A test külső, látható jegyeiből következtet

bizonyos belső, lelki tulajdonságokra. A fiziognómusok testi és lelki betegségek, a lelki

alkatok, a tulajdonságok, az érzelmek és a jellem megismerésére törekedtek. A fiziognómia

már az ókortól kedve foglalkoztatta a művészeket és az írókat, de gyökerei még ennél is

mélyebbre, a mezopotámiai kultúrába nyúlnak vissza. Eredetileg a jóslás és az orvoslás

eszköze, segédtudomány volt. Az ókori görög kultúrában Platón szövegeiben találunk

fiziognómiai megjegyzéseket. A szó maga a görög physis (’természet’) és az onoma

(’ismerés’) vagy nomos (’törvény’) szavakból ered, és így az emberi természet megismerését

vagy a természet törvényeit jelenti. 41 A hellenizmusban vált tudománnyá és terjedt el széles

körben, a témában keletkezett első mű, az Arisztotelész neve alatt hagyományozódott

37 PÁL–ÚJVÁRI 1997, 356.38 KÁDÁR 1986, 93–94. 39 BÉKÉS 2000, 125.40 TARNAI–MADAS 1992, 60.41 VÍGH I. 2006, 9, 11.

6

Fiziognómia nagy hatással volt az ókortól kezdve a középkoron át.42 Mindazonáltal a

középkorban kevés írásos nyoma van a fiziognómiának „az ezredfordulóig, sőt később is más

tudományokhoz és »művészetekhez« kapcsolódva, azok elismert tudományosságára

támaszkodva került be a tudományos gondolkodásba. Olyan kikezdhetetlen tekintélyekre volt

szüksége, mint Arisztotelész vagy Galénosz, akik tudományos és ideológiai szempontból is

»szalonképessé« tehették”.43 A középkor és a kora újkor embere számára a fiziognómia tehát

tudomány, mivel van jól meghatározott célja (az emberi természet megismerése), módszere (a

külső jelekből a belső tulajdonságokra való következtetés), és saját belső szabályai vannak (a

tapasztalatokra alapozva rendel hozzá egy-egy testi jegyhez egy-egy lelki tulajdonságot).

Egyes fiziognómusok a külső tulajdonságokból tapasztalatok alapján következtettek a

jellemre, mások az asztrológia irányába mozdították előre e tudomány fejlődését oly módon,

hogy az emberi viselkedést, jellemet a bolygók állásával és mozgásával hozzák

összefüggésbe, megint mások az ember testi jegyeit összehasonlították az állatokéval, és

ebből vonnak le következtetéseket. A középkorban a fiziognómia erősen kötődött a

bestiáriumokhoz, melyek nagy hatással voltak a fiziognómia analógiás módszerére. A XVI–

XVII. századi fiziognómiai munkák zoomorfológiai alapját a IX–XIII. századi bestiáriumok

jelentették. A fentebb említett, bizonytalan szerzőségű, késő ókori, korakeresztény

Physiologus volt a legnagyobb hatással a bestiáriumokra, a képzőművészetre, a költőkre és

írókra, valamint a keresztény ikonográfiára is, hiszen valós és képzeletbeli állatok egész sorát

látta el keresztény jelentéssel. Mind a fiziognómiai művek, mind a bestiáriumok az

erkölcsiségre koncentráltak, a bűnök és erények szimbolikus ábrázolását helyezték a

középpontba.44 A zoomorf fiziognómia értelmezése szerint, aki valamely állathoz hasonlít

külsejében, annak az állatnak a belső tulajdonságait is birtokolja. A bestiáriumok és a

középkori fiziognómia ilyen szoros kapcsolata miatt ez a fajta fiziognómiai gondolkodás –

melynek természetesen része az oroszlán-fiziognómia is – erősebb volt a középkorban a

többnél. Ezért is tűnik kézenfekvőnek az oroszlán-fiziognómia nyomait keresni a Szent-

László ábrázolásokban.

Az oroszlán-fiziognómia az ideális férfi külső megjelenésének és lelki alkatának

leírása. Ez lehetett Plutarkhosz mintája is Nagy Sándor jellemzésekor, és az oroszlán-

fiziognómia ettől kezdve meghatározta az államférfiak, hadvezérek és később minden

megbecsült, kiváló férfi ikonográfiáját, sőt ennek továbbélése figyelhető meg az egyes

42 BÉKÉS 2000, 123–124.43 VÍGH I., 2006, 32.44 VÍGH I. 2006, 33–34.

7

Krisztus-ábrázolásokon is.45 Békés Enikő kiemeli, hogy a legtöbb uralkodó példaképe Nagy

Sándor lett nemcsak az ókorban, hanem a középkorban is.46 Ez még egy olyan tényező, mely

jelzi, hogy van okunk az oroszlán-fiziognómia nyomait keresni László király ábrázolásában.

Pszeudo-Arisztotelész Fiziognómiája (Kr. e. IV. század) a következőképpen határozza meg az

oroszlánhoz hasonlított, ideális férfi alakját:

„…az összes állat közül az oroszlán testesíti meg a legtökéletesebben a férfi ideális

alakját. Meglehetősen nagy a szája, arca négyszögletes, de nem túl csontos; felső állkapcsa

nem előreugró, hanem az alsóval arányos; orra inkább vaskos, mint keskeny; szemei

sötéten ragyogóak és mélyen ülők, nem túl kerekek, de nem is túl hosszúkásak, méretük

megfelelő; szemöldöke is elég nagy; homloka négyzetes közepénél enyhén bemélyedő, alsó

részén viszont a szemöldöknél és az orrnál, mint egy felhő kidomborodik. Homloka tetején,

az orral egyvonalban, kihajló, hajtincs-szerű hajzat látható; feje közepes méretű; nyaka elég

hosszú, vastagságának mértéke megfelelő, szőke haja van, mely nem túl borzolt, de nem is

túl lelapuló, a kulcscsontok közötti terület inkább lazán, mint szorosan összekapcsolódó;

vállai izmosak; mellei erőtől duzzadóak; háta széles; mellkasa, háta erős; csípője és a

combjai nem túl húsosak; lábai erősek és izmosak; járása fiatalos; egész teste jól tagolt és

izmos, nem túl kemény, de nem is túl petyhüdt. Lassan jár és nagyokat lép, járás közben

vállit mozgatja. Ezek tehát a testére vonatkozó dolgok, ami pedig a lelkét illeti: adakozó,

bőkezű, nagylelkű, győzelemre vágyó, de közben szelíd, igazságos és szeretetteljes azokkal

szemben, akikkel érintkezik.”47

Marcus Antonius Polemón A fiziognómiáról című művében (Kr. u. II. század)

„…az oroszlán erős, bátor, hősies, a vemhesség után haragvó, türelmes, szemérmes, nemes,

nagylelkű, fondorlatos.[…] Az oroszlánnak pedig nagy feje, széles homloka, előreugró

szemöldöke, mélyen ülő és csillogó szeme, vastag orra, széles állkapcsa és szája, vastag

nyaka, erős nyakszirtje, göndör szőre van; mikor megöregszik, a szöre vörhenyessé válik;

lapockái hatalmasak, oldala erős, combja és csípője kevéssé húsos, széles a mellkasa, lába

és lábszára nagyon izmos, könyöke hasonlóképpen, hangja tiszta, léptei nyújtottak, tétova

és nagyon szemérmes(?).”48

Latin Anonymus (Kr. u. IV. század) szerint „…aki az oroszlánhoz hasonlít, az

erőszakos, bátor és nem éppen csavaros észjárású.”49

„Az oroszlán mohóbb az evésben, mint az ivásban, ha ingerlik, kegyetlen, de ha

nem bántják, nyugodt, hevesen kutat táplálék után, de amikor csillapította éhségét,

megnyugszik, a harcban erős, legyőzhetetlen. Az oroszlánhoz hasonlító embernek az

átlagosnál nagyobb feje van, igen fényesen csillogó szeme, pengevékony szája, tág

orrlyuki, vastag nyaka, széles válla és mellkasa, keskeny csípője, igen vékony combja, szép

45 VÍGH II. 2006, 384.46 BÉKÉS 2000,125.47 VÍGH II. 2006, 19–20. 48 VÍGH II. 2006, 37. 49 VÍGH II. 2006, 60.

8

formájú kéz- és lábfeje, vöröses leomló haja. Az ilyen típusú embereknek azonban

nincsenek érzelmei, nem hűségesek a barátaikhoz és nincsenek lelkiismereti aggályaik.”50

Giovan Battista Della Porta Az ember fiziognómiájáról című munkája 1598-ban

keletkezett, az ez után keletkezett szövegek értelmezéséhez így ez is használható még. Della

Porta hosszadalmas leírásából csak a jelen elemzéshez szükséges részeket idézem. Ugyanúgy,

mint az előző leírásokban, Della Porta is több olyan külső tulajdonságot felsorol, amelyek

nem szerepelnek a Szent László királyról szóló szövegekben. Della Porta szerint az erős, a

bátor, a nagylelkű, a nemeslelkű, a bőkezű, és az indulatos emberek hasonlítanak külsejükben

az oroszlánhoz, amennyiben csontjaik, bordáik, testük oldalai és ízületei és végtagjaik erősek,

nagyok, és robosztusak. Karjaik hosszúak, amelyek kinyújtva leérnek a térdig; vagy karjaik és

könyökük robosztus, kemény kötésű és szintén erőteljesek. Kezeik nagyok, inasak és jó

kötésűek vagy pedig nagyok és kemények. Combjaik izmosak és csontosak. Lábszáraik jó

kötésűek, izmosak és erősek. Hasuk széles, feszes. Mellkasuk húsos, széles, kemény kötésű;

vállaik, mellkasuk és a hátuk erőteljes. Hátuk ezen kívül nagy, vaskos, széles és jó kötésű is.

Testfelépítésük szabályos. Az erős és bátor Herkules Philosztratosz Tüanai Apllonioszában

arányos testfelépítésű és olyan magas, hogy hatalmas termetével felülmúlja a többi embert.

Testük egyenes.51 Természetesen Della Porta is felsorolja az arcra, a hajra és a szemre

vonatkozó azon tulajdonságokat, amelyeket a Fiziognómia szerzője, Polemón és Latin

Anonymus is említ. Ez utóbbiak viszont nem találhatók meg egyetlen általam vizsgált László-

leírásban sem.

Áttekintve a Szent Lászlóról szóló szövegeket általánosságban az mondható el, hogy a

leggyakrabban Szent László rendkívüli magasságát, végtagjainak nagyságát, testi erejét

emelték ki, és gyakran az oroszlánnal hozták kapcsolatba nemcsak belső, hanem külső

tulajdonságait is.

Ami a belső értékeket illeti, a szűzi tisztaság védelmezőjének is tartották, sőt egyes

szerzők (Illyés István és András) úgy vélték maga is megőrizte tisztaságát egész életében,

mások azonban (Antonio Bonfini és Laskai Osvát) ennek ellenkezőjét állították. Szinte

valamennyi szöveg kiemelte a királynak Isten iránt való szeretetét, és az Isten általi

kiválasztottságát, valamint az embertársak iránt érzett szeretetét, melyet leginkább testvérével

és Salamonnal, saját népével és ellenségeivel való viszonyában érhetünk tetten. Ebből az első

és a harmadik, úgy vélem nem szorul magyarázatra. Salamonnal való kapcsolatára az

jellemző, hogy Szent László szíve ellenére, de népe javára cselekedett, amikor vérrokona

50 VÍGH II.2006, 78. 51 VÍGH II. 2006, 192–194, 197–200.

9

ellen harcolt, és börtönbe vetette azt. Több helyen is olvashatjuk, hogy László király szívesen

lemondott volna a királyi koronáról, és visszaadta volna Salamonnak, ha az jó útra tér. A

legyőzött ellenséggel szembeni kegyes bánásmódot is gyakran hangsúlyozták a szövegek. A

legkiemelkedőbb tulajdonságok: a király kegyes élete, a világi dolgoktól való elfordulás, a

buzgó ájtatosság, igazságosság, kegyesség, nagylelkűség, bátorság, szelídség, bölcsesség és

könyörületesség. Ezek a kegyes, szent király hagyományos tulajdonságai.

A Képes Krónika László király legfőbb erényeként pietasát, kegyességét emeli ki, s

ebben különbözik a legendától, melyben a leghangsúlyosabban a király igazságos volta

emelkedik ki. Gerics József ennek okát abban látja, hogy a krónika szerkesztője korban

közelebb volt Szent László uralkodásának idejéhez, és törvénytelennek, az igazságosság

szempontjából kifogásolhatónak tarthatta, hogy László király megfosztotta trónjától a jogos

uralkodót, Salamont. A legenda szerzője azonban vitába száll a krónikával, és a kegyességet

el nem tagadva, de háttérbe szorítva, az igazságosságot tartja a szentkirály legnagyobb

erényének.52 A krónika ezen kívül bőkezű, istenfélő, könyörületes, harcokban diadalmas

uralkodóként mutatja be Szent Lászlót 53 Azonban csak bibliai idézetekkel jellemzi:

„…úgy ragyogott, »mint a hajnali csillag a fellegek között«, mely elűzi az undorító

homályt, és »miként a telihold világít ő napjaiban«, s úgy »tündökölt« a népe között, »mint

tündöklő nap«, és »miként a húsról lefejtett tiszta háj«. És »úgy játszott az oroszlánokkal és

a medvékkel, akár a juhok bárányaival«.”54

A László-legendában a következő tulajdonságokat találjuk: bőkezű, féli és szereti

Istent, erkölcsös életet él, könyörületes, igazságos, kegyes, jóindulatú és alázatos, és nemcsak

testi, hanem lelki tulajdonságai is méltóvá tették őt az uralkodásra.55 Ezenkívül olvasunk még

a besenyők és a csehek ellen viselt háborúiról és a tervezett keresztes hadjáratról is. A legenda

szerzője azonban nem a győzelmet hangsúlyozza, hanem a király egyik csodáját, valamint a

béketeremtést, a keresztes hadjárat esetében pedig a lényeges elem pusztán annyi, hogy a

hadba vonulók László királyt választották vezetőjüknek, ugyanúgy, ahogyan a magyarok

akarata ellenére tették meg királlyá, tehát újból az alkalmasság lesz hangsúlyos, ugyanúgy,

mint a királlyá választásakor. A legenda a király külsejét a következőképpen írja le:

„[A]kár a csillagok közül támadt új csillag, testi-lelki alkatával már születésekor

Isten kegyelmének szándékát (Róm. 4,5.) nyilvánította, s már csecsemőként megmutatta, 52 GERICS 1974, 119–121. 53 BOLLÓK 2004, 86–93.54 BOLLÓK 2004, 96–87.A Thuróczy-krónika majdnem szó szerinti egyezést mutat ezzel a leírással: „Úgy ragyogott, »mint felhők között a hajnalcsillag«, mely elűzi a nyomasztó sötétséget; és »mint telihold világít az ő napjaiban«, sőt »miként a nap ragyog, úgy fénylett« népe körében, »mint húsról elválasztott háj«. És »úgy játszott az oroszlánokkal meg a medvékkel, mint a juhok bárányaival«.” (THURÓCZY 2001, 123.)55 TARNAI–MADAS 1992,59–64.

10

milyen király lesz valaha.[…] Természeti adottságaiban pedig az isteni irgalom különös

kegyelme a kiválóság kiváltságával a közönséges emberi értékek fölé emelte. Mert erős

volt a keze, tetszetős a külseje, s miként az oroszlánnak, hatalmas lába-keze, óriási a

termete, a többi ember közül vállal kimagaslott: így árasztotta el az adományok teljessége, s

ez már testileg is méltóvá nyilvánította a királyi koronára.” 56

Gerics József a krónika és a legenda kapcsolatát elemezve arra a megállapításra jut,

hogy a legenda szerzője római jogi és antik műveltséggel egyaránt rendelkezik.57 Ezt a

krónika szövegéhez képet tett változtatások mértékéből és milyenségéből állapítja meg.

Ráadásul a legendának lehetett egy korábbi változata, mely nem az oroszlánhoz, hanem

Priamus királyhoz hasonlítja Szent Lászlót. Mezey László azt állapítja meg, hogy

valószínűleg nem Priamus királyhoz hasonlít László király, hanem a Priamus által jellemzett

görög vezérek kiváló tulajdonságai illenek Szent Lászlóra. Később valaki rájött, hogy a

szöveg félreérthető, és ezért megváltoztatta a hasonlatot, kicserélte Priamust az oroszlánra.58

Mezey szerint „[a]z oroszlán, Juda oroszlánja, Dávid király, s az ő példájára uralkodó király,

Krisztus választottja, is összehasonlítható az oroszlánnal.”59 V. Kovács Sándor szerint a

„szentté formált orosz keresztény hercegek”, Borisz és Gleb legendája ismert volt

Magyarországon is és V. Kovács a Mondseei (vagy Bécsi) kódexben megőrzött nagylegenda-

változat és az 1060 és a XIII. század második fele között hazánkba került Borisz-legenda

közötti, főleg a két szent jellemzésében tetten érhető egyezésekre hívja fel a figyelmet.

Véleménye szerint az orosz szöveg tovább él a legendában és a későbbiekben elemzésre

kerülő László-énekben is, melynek forrásai között a mondseei legenda is ott lehetett.60

Azonban a V. Kovács által közölt orosz szöveg az oroszlán-hasonlatot nem tartalmazza, de

más egyezések valóban kimutathatók a szövegek között: magas termet; széles vállak; piros,

kerek arc; szépség; erő; bátorság; bölcsesség.61 Elképzelhető tehát, hogy keleti gyökerei is

lehetnek a legendának és az éneknek a király külső jellemzését tartalmazó részeinek.

A szekvencia, a himnusz és a zsolozsma győzedelmesnek, hittérítőnek és erősnek; a

haza védelmezőjének, kegyesnek, igazságosnak és természetesen istenfélőnek és mélyen

vallásosnak nevezi a királyt. Azonban a külsejére vonatkozó utalások hiányoznak. Sokkal

inkább követendő példának, az erkölcsös, erényes élet mintaképekeként állítja mindhárom mű

az emberek elé a szent királyt.

56 TARNAI–MADAS 1992, 59, 60. 57 GERICS 1974, 122–126.58 MEZEY 1980, 30–31.59 MEZEY 1980, 31.60 V. KOVÁCS 1983, 35–39.61 V. KOVÁCS 1983, 38.

11

A Madas Edit és Horváth Zoltán György által közölt középkori prédikációkban (XIII–

XV. század közepe) László királyt bátornak, bőkezűnek, istent félőnek és szeretőnek,

erkölcsösnek, könyörületesnek, igazságosnak, kegyesnek, jóindulatúnak, nemeslelkűnek,

szelídnek, de ugyanakkor félelmetesnek is, szerénynek, alázatosnak, nyájasnak,

megfontoltnak, elszántnak, bölcsnek, kitartónak, vitéznek, méltányosnak, derűsnek és jó

pásztornak nevezik. Ezek közül legtöbbször a következő tulajdonságok ismétlődnek: bátor,

bőkezű, alázatos, legfőképpen pedig könyörületes, igazságos és kegyes. A prédikációkban

leggyakrabban a szép külső, a mindenkiét meghaladó magasság, a testi erő, a nagy és erős

végtagok jellemzik a szent királyt, és több prédikáció is él az oroszlánhoz való hasonlítással,

ám ezeket többnyire bibliai idézetekkel támogatják a szerzők. A Júdához, Júdás

Makkabeushoz és Saulhoz való hasonlóságot erősebben hangsúlyozzák, mint más szövegek.

Júdának és Júdás Makkabeusnak Lászlóhoz való hasonlításának alapjáról már az oroszlán-

szimbolika tárgyalása kapcsán írtam. Saul pedig vállal magasabb volt egész népénél (1Kir. 10,

23), ez teljes mértékben megegyezik a legenda leírásával, valószínűleg forrása is annak. A

prédikációk testi szépségre pedig többnyire a legendából hoznak példát.62

A prédikációk szerzői változatosak, egyeseket közülünk nem ismerünk, néha csak

másolóval van dolgunk, és vannak ismert szerzők is mint Temesvári Pelbárt, Laskai Osvát

vagy a Karthauzi Névtelen, illetve műveltségük tekintetében is nagy eltérések mutatkoznak. A

kötetben kilences számmal jelölt beszédnek, mely a Vatikáni Könyvtár Cat. Lat 1158. jelzetű

kódexében található,63 csak a kezdősorait ismerjük, a másoló csak ennyit jegyzett be a

kódexbe. Ezzel nem foglalkozom. A többi 21 beszéd közül a kötetben egyessel jelölt (a

heiligenkreuzi ciszteri kolostor 292. jelzetű XIV. századra datált sermonariumában megőrzött

négy László-beszéd közül az első), a nyolcas számú (a Vatikáni Könyvtár Vat. Lat. 1158.

jelzetű kódexének első László-prédikációja), a tízessel jelölt prédikáció (a dalmáciai Šibenik

ferences kolostor Cod. 10 jelzet alatt őrzött kéziratában található, 1435-ben másolt László-

sermo), a 14-es és 15-ös számmal jelölt beszéd (Temesvári Pelbárt Pomeriumában megjelent

négy beszéd közül az első és második), a 18-as és 20-as számú beszéd (Laskai Osvát

Sermones de sanctis Bigae Salutis című kötetében megjelent 48. és 50. sermo) valamint a 21.

beszéd (a Karthauzi Névtelen prédikációgyűjteményében olvasható László-prédikáció)64 ad

leírást a szent király külsejéről. Ezek közül a 8., 10., a 18. és a 20. a legendából vett

részletekkel jellemzi Szent Lászlót, de nemcsak külső, hanem belső tulajdonságinak

62 MADAS–HORVÁTH 2008, 54–362.63 MADAS–HORVÁTH 2008, 140–141, 38. 64 MADAS–HORVÁTH 2008, 28, 37, 39, 45, 47–48.

12

bemutatásához is a legenda az egyik forrás. A legendán kívül a legtöbbet idézett hely ezekben

a beszédekben a Biblia.

Temesvári Pelbárt egy maga szerkesztette legendát csatol a kötetében megjelent első

és második sermóhoz, melynek fő forrása egy ma ismeretlen legenda, amely a fennmaradt

nagy-, kis- és grazi legendából is tartalmazott elemeket. Temesvári ezt a néphagyományból

származó elemekkel, a váradi szájhagyománnyal és egy maga tanúsította csodás gyógyulással

egészíti ki.65 Az, hogy Temesvári rendelkezett fiziognómiai ismeretekkel, egyértelműen

kiderül a Stellariumban található Mária szépsége című prédikációból.66 Ugyanakkor

Temesvári Lászlóra nem alkalmazza az oroszlán-hasonlatot. Ha ismert, márpedig okom van

feltételezni, hogy ismert fiziognómiai műveket, akkor nagy valószínűséggel ismerte az

oroszlán-fiziognómiát is. Ráadásul a legenda is előtte volt, mégsem él az oroszlán-hasonlattal.

Nem hagyja azonban el a jellemzés egyéb részeit. Megmarad a hatalmas, mások felé

magasodó termet, az erő, a bátorság és az izmos kéz (de a végtagok hatalmas volta szintén

nem található a leírásban). Tehát a többi szövegben is megtalálható elemei egy része

megmarad, csak Temesvári elhagyja az oroszlánhoz való hasonlítást. Lehetséges, hogy a

phisionomia szót nem tartalmazó legendaszöveg volt előtte íráskor. A király külsejének,

szépségének leírását arra használja Temesvári, hogy általa emelje ki Szent László

alázatosságát, aki ennyi nagyszerű tulajdonság ellenére sem lett gőgös.

A kötetben 15-ös számmal jelölt Temesvári-beszédben újabb bizonyítékát találtam,

annak, hogy a szerzőről feltételezhetjük a fiziognómiai jártasságot:

„Arisztotelész is az Állatok 6. könyvében azt írja, hogy »a nemes testalkat jele a

hosszú kar, nevezetesen, hogy két ujjnyi különbség híján térdig érjen«. Ugyanő azt is

mondja a Politika 5. könyvében, hogy »a hosszú kar a bátorság jele.« S ez alkalmas az

irgalmasság bőkezűségének jelzésére, s így nyilvánvaló, hogy ha valóban nemesek és

Krisztushoz hasonlóak akarunk lenni, irgalmasnak és könyörületesnek kell lennünk.”67

A térdig vagy combközéig leérő karok a fiziognómiai irodalomban gyakran előforduló testi

sajátosság, amely (Pszeudo-Arisztotelész: Titkok titka, 18.) merészségre, becsületességre és

bőkezűségre68 illetve (Latin Anonymus: A fiziognómia könyve, 52) jó képességekre és

bátorságra,69 más alkalommal pedig (Rhazes: Mansur könyve, XLIII.) gyengeségre,

elbizakodottságra és uralkodásvágyra utal.70 Annyit azonban biztosan tudhatunk, hogy

Temesvári ismerte a De animalibus és a Politika című Arisztotelész-műveket, és belőlük ezt a 65 MADAS–HORVÁTH 2008, 46. 66 EGERER 2009, 14–23. [Kézirat]67 MADAS–HORVÁTH 2008, 219.68 VÍGH II. 2006, 99.69 VÍGH II. 2006, 63.70 VÍGH II. 2006, 85.

13

fiziognómiai közhelyet, és nem lehetetlen az sem, hogy más fiziognómiai műveket is olvasott.

Ez az idézet azonban fontosabb tanulságokat is tartogat, nevezetesen azt, hogy a testi

szépséget a prédikációszerzők valamilyen erény közvetítésére használják, ahogy azt kiderült

az előző beszéd elemzéséből is. Jelen esetben az irgalmasság erényét jelzi a hosszú kar, de a

továbbiakban más példákat is bemutatok.

A kötetben közöltek közül az oroszlán-fiziognómia szempontjából az első beszéd a

legérdekesebb. Themaként a Makkabeusok könyvéből idézi a „[h]asonlóvá vált az

oroszlánhoz tetteiben” passzust, mely eredetileg Júdás Makkabeusra vonatkozik, de Szent

Lászlóra is értelmezhető, „mivel királyi tulajdonságokat az állatok közül közelebbről az

oroszlán valója és természete mutat.”71 Majd tíz altémára bontja mondanivalóját, melyek a

szelídség, a bátorság, szépség, bőkezűség, a félelmetesség, a szerénység, az édes szavú beszéd,

a saját mulandóság ismerete, az isteni ítélettől való félelem és a tudás megszerzése. A

legfontosabb jelen elemzés számára, hogy az felsorolt tulajdonságok között van a szépség is,

ezek az erények ugyanis a szerző szerint mind jellemzőek az oroszlánra, és ugyanúgy

megvannak Szent László királyban is. A szerző mondanivalója alátámasztásához 54

alkalommal használ idézeteket, melyek közül csak 25 bibliai, további tizenegy klasszikus

görög vagy latin idézet, ezek közt négyszer hivatkozik Arisztotelészre.72 Arisztotelész művei

vagy a neki tulajdonított munkák közül azonban egyszer sem a Fiziognómiát citálja, hanem a

Nikomakhoszi Etikát. Mindezeken kívül természetesen a legenda és a Biblia a fő forrásai. Az

idézetekből megállapíthatjuk, hogy művelt szerzővel van dolgunk, Már említettem, hogy a

prédikációkban a testi szépség valamilyen belső jó tulajdonság bemutatására szolgál. Ebben a

beszédben a királynak „az oroszlán megjelenéséhez hasonlóan hatalmas végtagjai” azt jelzik,

hogy Isten által kiválasztott, és mint ilyen, méltó az uralkodásra, hiszen „Sault is királlyá

választásakor személyének szépsége tette vonzóvá, 1Kir 10, 24 és 23.”73 Ez az állítás a

legenda idoneista szemléletét tükrözi, a szerző pedig bibliai idézeteket is felhasznál

alátámasztására, ami a műfaj természetéből adódó sajátosság.

A 8. számú beszéd László király testi szépségét, nevezetesen minden ember fölé

magasodó termetének leírását (vagyis a leírás idézését a legendából) arra használja, hogy

bebizonyítsa, hogy a textus („Íme, ez az ember uralkodjék népemen.” 1Kir. 9,17)

vonatkoztatható Szent Lászlóra is, hiszen ő is, mint Saul, akire a bibliai hely eredetileg utal

71 MADAS–HORVÁTH 2008, 55. 72 MADAS–HORVÁTH 2008, 29.73 MADAS–HORVÁTH 2008, 55–57.

14

„az egész népénél vállal magasabb volt.”74 Vagyis tulajdonképpen ismét az uralkodó Isten

általi kiválasztottságát és az uralkodásra méltóságát igyekszik a testi kiválóságokkal

bizonyítani a beszéd szerzője. A 10. beszéd szerzője ismét az alkalmasság bizonyítására idézi

a megfelelő részt a legendából.

A 18. beszédben Laskai Osvátot az alázatosság erényének bizonyításában segíti a

legendából idézett jellemzés, csakúgy, mint Temesvári a 14-es számú beszédben. A szerző azt

mutatja meg, hogy Szent Lászlót nem tette gőgössé sem uralkodásra méltó külseje, testi ereje,

sem királyi származása, sem más erényei.

A Karthauzi Névtelen is állást foglal a testi szépség kérdésében. Szerinte „[a]z testi és

ez idő szerint való jószágok csak mint egy eszköz és valami segédségképpen valók.”75

Fontosabb erény az alázatosság, a tisztaság, az irgalmasság, az engedelmesség és a békesség,

ezek által lehet a mennyben érdemeket szerezni.76 Ezért ő, az által írt László-legendához

hasonlóan, ebben a prédikációban sem említi a király kiváló testi tulajdonságait.

Megállapítható tehát, hogy azok a prédikációk, amelyek kiemelik a testi szépséget,

általában a legendát idézik, és ezzel továbbörökítik a legendában jelen levő fiziognómiai

gondolatot. Három prédikáció (az első, a 18. és a 20.) szerzője magát a phisionomia szót is

fontosnak érezte átvenni. A 8. nem azt a szövegrészt idézi, amelyben a szó szerepel,

Temesvári maga szerkesztette legendájában nem használja, és a 10. beszédben sem szerepel.

A Szent László-ének a következő tulajdonságokkal jellemzi a királyt: szelíd, bátor,

könyörületes, igazságos, kegyes és lelkében tiszta és kiemeli az „eretnekek” és „pogányok”

elleni háborúkban aratott győzelmek fontosságát.77 Külsejét pedig a következőképp jellemzi:

„Te arcul teljes, szép piros valál,

tekéntetedben embereknél kedvesb,

beszédedben ékes, karodban erős,

lám, mendent te ejtesz, ki tevéled küzdik.

Testedben tiszta, lelkedben fényes,

szívedben bátor, miként vad oroszlán,

azért neveztek Bátor Lászlónak,

mikoron méglen ifjúdad volnál.

Tagodban ékes, termetedben díszes,

válladtul fogva mendeneknél magasb;

csak szépséged császárságra méltó,

74 MADAS–HORVÁTH 2008, 131. 75 MADAS–HORVÁTH 2008, 345.76 MADAS–HORVÁTH 2008, 345. 77 TARNAI–MADAS 1992, 541

15

hogy szent korona téged méltán illet.”78

A latin Szent László-ének keletkezését Gerézdi Rabán az 1470-es évekre teszi, a

magyar fordításét pedig századforduló környékére.79 Szerzője Gerézdi szerint „művelt, de

nem humanista egyházi” személy.80 Azt is megállapítja, hogy a Mátyás-kori énekszerző saját

korának aktualitásait vetíti vissza László korába.81 Itt is találkozunk tehát azzal a jelenséggel,

amelyet a kultusz kapcsán már említettem, vagyis hogy az aktuális uralkodó vagy az uralkodó

korabeli viszonyok szolgálnak mintául a szerzőnek. Forrásai között találjuk természetesen a

Bibliát, valamint szerzője tartalmilag kiaknázza az egyházi liturgikus könyvek, a krónika és a

legenda anyagát, illetve ezekből kifejezéseket is kölcsönöz.82 Gerézdi szerint az ének a vezető

humanista műveltéggel bizonyos fokig érintkező, de ízlésében annál elmaradottabb,

földhözragadtabb, hagyományhoz tartozik.83 Az énekszerző tehát nem humanista, de a

humanista áramlatokhoz mégis lehet némi köze. Gerézdi kapcsolatba hozza a szöveget a

Magyari-kódexben található két epitáfiummal (Hunyadi János és Mátyás epitáfiumai),

rokonságot és terminológiai azonosságot állapít meg köztük és a László-ének között, valamint

azt is megállapítja, hogy ősi műfajuk, az epitáfium is közös. A Mátyás-epitáfiumban ezen

kívül található egy sor, melyet szintén kapcsolatba hoz a László-énekkel: „Mathias audax ut

leo cecidit claruit plebi.” Ez a László-ének: „tu corde audax more leonis” sorára emlékeztet.84

Tehát a vállal mindenki felé magasodás motívuma minden bizonnyal a legendából, az

oroszlánhoz való hasonlítás, a bátorság, az erő és a király uralkodásra méltó volta a

legendából vagy valamilyen más, esetleg a Mátyás-epitáfiummal közös forrásból került a

László-énekbe. A telt és piros arc illetve az arányos termet forrását máshol kell keresni. Itt

talán mégis lehet némi érintkezést feltételezni a humanista irodalommal, hiszen ez a két

jellemző a fiziognómiai irodalomban feltűnően gyakran előforduló és általában pozitív

jelentésekkel társuló vonás.

A magyar történelem tizedeiből az erős, bátor, hősies, heves és legyőzhetetlen,

rendkívül férfias vitéz és a szent életű, vallásos, állhatatos, megfontolt, bölcs, igazságos,

kegyes, becsületes, szívélyes és nyájas király képe olvasható ki.85 Antonio Bonfini szerint

78 TARNAI–MADAS 1992, 541.79 GERÉZDI 1962 189–190.80 GERÉZDI 1962, 174. Magyar Zoltán szerint a szerző nem egyházi, hanem világi személy. Vö. MAGYAR 1996, 413.81 GERÉZDI 1962, 161.82 GERÉZDI 1962, 165–166, 174.83 GERÉZDI 1962, 173. 84 GERÉZDI 1962, 169–172.85 BONFINI 1995, 287–327.

16

László királyt „szeretetreméltóságot sugárzó fenséges tekintete, a testrészek harmóniáját

mutató daliás alkat” jellemzi, és az hogy „a többi ember közül vállal kimagaslott.”86 .

Antonio Bonfini több más szöveg mellett a László-legendát is forrásként használta A

magyar történelem tizedeinek megírásakor.87 László külsejének leírásakor ugyanakkor nem

követi mindenben a legendát. A jellemzés bizonyos elemei viszont Bonfini Mátyás leírásával

mutatnak hasonlóságot. Bonfini is azt hangsúlyozza, hogy a király a többi ember felé

magasodott, de mást nem vesz át a legendából. Kiemeli viszont testrészeinek harmóniáját,

vagyis arányos voltát. Bonfini korszerű, humanista szellemű nevelést kapott, magisteri címet

viselt, gazdag családoknál volt nevelő Firenzében, Padovában, Ferrarában, Rómában; később

professzora és valószínűleg rektora volt Recanati iskolájának, latint, görögöt, grammatikát,

poétikát, retorikát tanított. Jó kapcsolata volt a humanistákkal és az arisztokráciával.88 Bár A

magyar irodalom története szerint Bonfini „[k]özepes tehetségű, nem tartozott az olasz

humanizmus kiemelkedő csillagai közé,”89 műveltségéhez mégsem férhet kétség, amint ez

kitűnik Kulcsár Péter jellemzéséből. Kapcsolatban volt korának humanista körével is, és a

fiziognómia a humanizmus korában indult újra virágzásnak.90 Az oroszlán-fiziognómia

hagyományának jelenlétét bizonyítja Mátyás király jellemzése a Negyedik tized 8.

könyvében. Leírása szerint Mátyás délceg és az átlagosnál magasabb volt. Arca pirosas, szája

széles, tekintete nyílt, egyenes, erős akaratról tanúskodó, szinte nem is pislogott, akár az

oroszláné. Feje se nem kicsi, se nem nagy, végtagjai nagyok és harmonikusak voltak. Hasonló

volt Nagy Sándorhoz, akit példaképének is tekintett.91 Békés Enikő is megállapítja, hogy

Bonfini Mátyás-képének fő forrása Plutarkhosz leírása volt Nagy Sándorról.92 Plutarkhosz

viszont, ahogy fentebb említettem, valószínűleg az oroszlán-fiziognómiára támaszkodott

Nagy Sándor jellemzésekor. Bonfini, bár nem közvetlen forrásból, és talán nem is tudva a

leírás fiziognómiai vonatkozásairól, átvette ezt a jellemzést, és továbbörökítette a benne

valószínűleg meglévő fiziognómiai hagyományt. A fent idézett szövegrész bizonyos elemei

átkerülnek Szent László jellemzésébe is, jóllehet az oroszlán-hasonlatot elhagyja Bonfini. A

harmonikus arányok mindkét uralkodó leírásában helyet kapnak. Ugyanígy a magas testalkat

is, amíg azonban Mátyás csak az átlagosnál magasabb, addig László „a többi ember közül

86 BONFINI 1995, 31587 KLANICZAY 1964, 251. 88 KULCSÁR 1995, 1009–1011.89 KLANICZAY 1964, 250. 90 BÉKÉS 2000, 124.91 BONFINI 1995, 898. 92 BÉKÉS, 2000, 129.

17

vállal kimagaslott.”93 Itt azonban bizonyára a László-legenda volt a forrás. Szent László

„szeretetreméltóságot sugárzó fenséges tekintet”-ét nem lehet kapcsolatba hozni a Mátyás-

leírással, ami azzal magyarázható, hogy Bonfini elérő képet festett a két uralkodó alakjáról.

Mátyást Nagy Sándorhoz igyekezett hasonlítani, ez kifejeződik jellemében és külsejében

egyaránt. Lászlóról viszont a kegyes, bölcs és igazságos uralkodó képe rajzolódik ki –

természetesen a vitéz harcos képe mellett –, ehhez pedig jobban illik a szeretetreméltóságot

sugárzó tekintet. A felséges jelző pedig László király uralkodásra méltó voltára utalhat.

A Karthauzi Névtelennek az Érdy-kódexben megőrzött László-legendája istenfélő,

bölcs, kegyes, győzedelmes királyként mutatja be Szent Lászlót, és kiemeli Isten és

embertársai iránti szeretetét is.94 Az Érdy-kódex legendája László király testi kiválóságairól

nem ejt szót, mindössze ezzel a hasonlattal jellemzi őt:

„mint az nemes paradicsombeli gyimölcsöskert, teljes vóna minden lelki-testi jó

illatú jószágoknak virágával, és fénlik vala minden mennyei szeretettel, bölcsességgel,

kegyességgel és Szentléleknek malasztjával, mint az égön való fénes hajnalcsillag.”95

Zrínyi Miklós Szent László 1643. évi ünnepén latin nyelven elmondott beszédében a

királyt mint miles rex-et, katonakirályt mutatta be. Mindenekelőtt rendkívüli bátorságát

emelte ki, és természetesen alázatosságát, szerénységét és uralkodásra méltó voltát is

dicsérte. A beszéd antik reminiszenciái valóságos hérosszá magasztosítják László királyt.96

Zrínyi László-beszédében már az ideális uralkodó azon tulajdonságait találjuk, melyek

az Elmélkedésekben teljesednek ki. A közös vonások mellett azonban eltérések is

tapasztalhatók a két szöveg között. A túlbuzgó vallásosság az Elmélkedésekben kirekesztődik

az uralkodói erények közül, László esetében azonban még nagy súllyal van jelen. Ugyanez a

helyzet a vakmerőséggel, a személyes bátorsággal, mely a László-beszédben egyik

legfontosabb tulajdonsága a királynak, az Elmélkedésekben azonban Zrínyi már nem tartja

kívánatosnak.97 Rettenthetetlen bátorsága és legyőzhetetlen ereje mellett azonban ugyanolyan

súllyal van jelen a szövegben az alázatosság és a szerénység erénye is. Viszont a király

külsejének részletezésére Zrínyi nem tért ki. Nem testi szépségével indokolta a Szent László

uralkodásra méltó voltát, hanem egy erény kiemelésével: „az ország nem annyira

örökségképpen illette meg őt, hanem szemmel láthatóan sokkal inkább a nemes lélek szerezte

93 BONFINI 1995, 31594 TARNAI–MADAS 1992, 391–399.95 TARNAI–MADAS 1992, 395. 96 MAGYAR 1996, 420.97 KULCSÁR 1990, 58–59.Közös a két uralkodónál az alkalmasság hangsúlyozása a legitimitással szemben, az állam javára alkalmazott erőszak támogatása, illetve, hogy mindkettejüknek szembe kellett néznie a külső és belső ellenséggel.

18

azt neki tulajdon erejével.”98 Az uralkodói alkalmasságot nem a testi kiválóság bizonyítja,

hanem a nemes lélek. Szót ejtett ugyan az uralkodásra méltó külsőről, de annak

félreérthetőségét elemelte ki. A király alázatossága és szerénységé miatt igyekszik titkolni

kiváló tulajdonságait, hogy ne legyen más uralkodókhoz hasonlóan gőgös: „szándékosan

elrejti adottságait, amelyek akár a két világrész országainak megvédelmezésére is alkalmassá

tennék.”99 A rosszindulatúak félreértik ezt az alázatosságot és szerénységet, és azt gondolják

és terjesztik, hogy „a vitézi testben, az uralkodásra méltó külső mögött hitvány lélek,

nemtelen gondolkodásmód, bársonyban ostoba bábú, a csarnokban – úgymond – királyságra

alkalmatlan személy henyél.”100 Testi szépsége megmutatná uralkodói erényeit, képességeit, ő

azonban ezeket a keresztény alázatosság és szerénység miatt elrejti, így viszont sokakat

megtévesztenek a jelek, hiszen nem látják azokat a tulajdonságokat, amelyekre a test jegyei

utalnak.

Csete István (Gyalogi János által lefordított) Szent László király napján ötödik

prédikációjában is megjelenik az oroszlánhasonlat, mégpedig ugyancsak a bátorsággal

kapcsolatban. Csete is szép termetű, és „válogatott talentomokkal” felékesített királyként

jellemzi Lászlót.101 A király ezenkívül szelíd és mélyen vallásos, haragvó, de szeretettel teli,

dicsőséges, de békeszerető, bátor, de alázatos, kegyes és igazságos uralkodó.102 Tehát Csete

István is egymásnak ellentmondó erényeket tulajdonít az uralkodónak:

„Írjátok a szent királynak több csudatételei közé, írjátok, hogy az evangéliomi

galambot a kígyó okosságával, haragot a szeretettel, dücsőség pálmáját az olajfa ággal,

oroszlyáni bátorságot bárányi alázatossággal csudálatosan egyelítvén, összekapcsolta a

Krisztust és vitézséget: a keresztet a királyi székkel.”103

Cseténél az ellentétes tulajdonságok megférnek egyetlen személy lelkében, és Zrínyi is „olyan

embert akar bemutatni, aki egyszerre éri el a katonai erény és a szentéletűség tökélyfokát,

akiben a vitézség és a jámborság azonos mértékű. Az elsőség azonban a keresztény hitet illet,

a világias erények csak ennek alapján fejlődnek ki, még ha a mindennapi életben aztán

nagyobb teret is nyernek.”104

A himnuszhoz, a szekvenciához és a verses zsolozsmához hasonlóan a két XVII.

századi ének sem tér ki a király külső jellemzésére, hanem annak vallásos, erényes életét,

98 ZRÍNYI 2003, 449.99 ZRÍNYI 2003, 450100 ZRÍNYI 2003, 450101 SZELESTEI 2005, 76, 78. 102 SZELESTEI N. 2005, 76–80.103 SZELESTEI N. 2005, 76.104 KULCSÁR 1990, 58–59.

19

kegyes voltát és igazságosságát emeli ki. Ezekben a szövegekben is mint a haza védelmezője,

patrónusa tűnik fel.

Hevenesi Gábor a Régi magyar szentségben semmilyen leírást sem ad László király

külsejéről, sőt belső tulajdonságokkal sem jellemzi őt. Természetesen kiolvasható a szövegből

alázatossága („erővel és kedve ellen emelték trónra, mert nagyobb kedvvel engedte volna át a

királyságot atyafiának Salamonnak, ha az ország nem ellenezte volna”105), hitbuzgósága

(„[i]fjúságát istenesen töltvén”, „Istentől kapott intésnek engedelmeskedve”106) és szent élete

(csodáinak felsorolásából107).

Illyés István is kiemeli mind a bátorságot és hadakozást, mind az ezekkel ellentétes

erényt, a szelídséget. Emellett élete végéig megőrzött szűzi tisztaságot tulajdonít a királynak,

valamint hangsúlyozta a gyakran ismételt erényt, az alázatosságot. Ez utóbbit a középkori

prédikációkhoz hasonló módon példázza, azonban el is tér attól. A középkori prédikációkban

a király testi szépsége és a szépség által megmutatott erények ellenére tud alázatos maradni.

Illyés azonban a szépséget nem említi, más erényeket, pozitív tulajdonságokat viszont igen:

„Kicsoda az, aki mindezek között az alázatosság fondamentomán mozdulatlanul

megállott? […] Téged illet, ó dicsőséges Szent László király, téged illet ez a dicsíret! Akit

sem királyi vérből mind a két ágon való származás, sem az országos koronáknak ragyogó

fénye, sem a birodalomnak több országra kiterjedt nagysága, sem a hadi győzedelmeknek

dicsősége, etc. az alázatosságnak sarkából ki nem vethettek.”108

Illyés András Keresztényi életnek példája című munkájában László királyt Istene és

felebarátai felé szeretettel forduló, hitbuzgó, könyörületes, tiszta erkölcsű, ájtatos, okos,

mértékletes, alázatos, emberséges, könyörületes legyőzhetetlenül erős vitéznek és

uralkodónak mutatja be, aki azonban mégis békességet kíván inkább.109 A király külsejének

legérdekesebb leírása Illyés András művében találjuk, az eddig leírásokhoz képest a László-

éneken kívül ez mutatja a legnagyobb eltérést. A király magas és testes voltát természetesen ő

is megemlíti, bár nem állítja, hogy a király egész népénél magasabb lenne, csak annyit, hogy

az átlagosnál magasabb volt. A László-ének szerzőjéhez hasonlóan ő is kiemeli a király

arcbőrének pirosasságát. Igazán azonban az a tulajdonság bír nagy jelentőséggel, amely ezen

kívül csak Bonfininél található meg, és aminek a többi általam vizsgált többi szövegben

nyoma sincs, vagyis hogy teste minden tekintetben arányos volt. Érdemes hosszabban idézni

a vonatkozó passzust:

105 HEVENESI 1988, 55.106 HEVENESI 1988, 55.107 HEVENESI 1988, 55.108 SZELETEI N. 2005, 147. 109 ILLYÉS 1771, 790–833.

20

„Ő vastag vólt, gyors, magas termetű. Középszerűt felyül haladván, és tagjainak

gyönyörűséges rendével ékes lévén; igen felségesnek látottott lenni: annak-felette kegyes

tekinetű, szép fejér színű bizonyos pirossággal elegyítve, melly őtet egyszer’s mind igen

kedvessé, és tiszteletessé tette…”110

Illyés András művében egészen nyilvánvalóan fiziognómiai elemekkel találkozunk a

király külsejének leírásában. Az arányosság és a fehér, enyhén pirosas bőrszín ugyanis a Vígh

Éva által közölt fiziognómiai írások legtöbbjében szerepel, általában valamilyen pozitív

tulajdonság jeleként. Illyés András Rómában tanult, könyvét pedig saját bevallása szerint

olasz auktorok írásainak felhasználásával készítette.111 A Szent Lászlóról szóló fejezet elején

pedig közvetlen forrását is megjelöli: „Pikus Ranuktzius.”112 Pico Ranuccio (1568–1644) a

pármai herceg titkára volt, az Illyés által felhasznált mű pedig a Specchio de'prencipi overo

Vite de prencipi santi, ove si leggono varii essempi et osservationi spirituali, morali et

politiche (Parma, 1622) lehetett.113 Illyés leírása a fiziognómiát, azonban nem az oroszlán-

fiziognómiát követi. Lehetséges, hogy semmiféle közvetlen fiziognómiai ismerete nem volt,

és csak lefordította az idézett szövegrészt, az is lehet, hogy maga alkotta a jellemzést

fiziognómiai ismeretei alapján, és az is elképzelhető, hogy átvette a jellemzést Ranucciótól, de

ő maga is ismerte az erre vonatkozó fiziognómiai tanítást.

A szövegek elemzéséből az állapítható meg, hogy a fiziognómiai hagyomány

jelenlétében történeti és műfaji eltérések vannak. A legenda tartalmazza a fiziognómiai

hagyományt, a középkori krónikás források azonban nem. A humanista Antonio Bonfinire

hathatott valamilyen fiziognómiai tanítás. Ami az oroszlán-fiziognómiát illeti ennek forrása

Bonfininél elsősorban Plutarkhosz leírása Nagy Sándorról, ez azonban inkább a Mátyás-

leírásban semmint a László-képben jelenik meg. A liturgikus szövegekben, tehát a

himnuszban, a verses zsolozsmában és a szekvenciában, valamint a két XVII. századi

liturgikus László-énekben semmilyen nyoma sincs az oroszlán-fiziognómiának vagy

bármilyen fiziognómiai hagyománynak. A világi típusú, a humanista irodalommal esetleg

érintkező Szent László-énekben azonban bőven találunk fiziognómiára utaló motívumokat,

amelyek részben a legendából származnak át és öröklődnek tovább, csakúgy, mint a

középkori prédikációk esetében. A középkori prédikációk a legenda, pontosabban a

legendának az oroszlán-fiziognómiát tartalmazó részének idézésével fenntartják a hagyomány

110 ILLYÉS 1771, 810.111 ILLYÉS 1771, a2.112 ILLYÉS 1771, 790.113 Ranuccio munkájába nem sikerült betekinteni, ám Ireneo AFFÒ Memorie degli scrittori e letterati parmigiani(Parma, 1797) c. munkájának 5. kötetében áttekinti a Ranuccio-kötet tartalmát, amiről így kiderül, hogy Szent László magyar király életrajzát valóban tartalmazza.

21

folytonosságát. Az általam vizsgált kora újkori prédikációkban azonban ez a folytonosság

megszakad. Függetlenül attól, hogy használják-e, idézik-e a legendát, ezekből a

prédikációkból hiányzik a külső leírás. Illyés András viszont, aki szintén elsősorban

hitszónokként ismert, szentekről szóló művében egyértelműen használja a fiziognómia a

király leírásában. Csakhogy a szentéletrajz forrása sejthetően valamivel korábbi, 1622-es

szöveg, tudós olasz szerző munkája. Illyés (1637–1712) kortársánál, Hevenesi Gábornál

(1656–1715) nemhogy a fiziognómiai hagyományt nem találjuk, de még a külső jellemzés is

hiányzik. Mindebből kirajzolódni látszik egy tendencia. A középkori irodalom egy részében

még jelenlevő és a szövegekben továbböröklődő fiziognómiai hagyomány a kora újkorra

veszít jelentőségéből, és a szövegek nagy részéből hiányzik.

A XVII. század énekköltészetére és prózairodalomra szentábrázolási gyakorlatára

sokkal inkább jellemző a sematizálás és az egyoldalú jellemzés, mint az egyénítés. Ezt

Farmati Anna a Pécsi énekeskönyv és Kájoni gyűjteményének Szent László királyról szóló

éneke (RMKT XVII/15) kapcsán állapítja meg, de lábjegyzetben hozzáteszi, hogy jellemző a

prózában is, példaként pedig Illyés András három László-napi prédikációját hozza, melyeket

Illyés Pázmány Péter Szent Márton ünnepére készített beszédéből szerkesztett.114 Az

egyénítésnek pedig része lenne a külső jellemzés is, ami ennek hatására nem jelenik meg a

szövegekben. A 17–18. századi prédikációs gyakorlat szentábrázolására jellemző Csúzy

Zsigmond László-napi prédikációinak a László-képe is: az uralkodó ábrázolása színtelenebb,

és összemosódik Szent Istvánéval.115 Ez a sematizálás, elszürkülés is magyarázata lehet a

külső jellemzés és vele a fiziognómia kiszorulásának.

Amíg a középkorban a szentek életéhez kötődő szövegek az epikus művek jelentős

részét tették ki, a kora újkorban ez visszaszorul, mégpedig a tridenti zsinat azon rendelkezése

miatt, mely meghatározza a tisztelendő szenteket és a szenttisztelet módjait, és kiszorítja az

ellenőrizhetetlen legendaelemeket és a babonagyanús népi hiedelmeket.116 Csete István

például nem a legendára utal, amikor felidézi Szent László életének egyes eseményeit, hanem

ezt írja: [h]azánkbéli krónikákba tekintsünk.”117 A kora újkori László-szövegekben jelen

vannak ugyan a legenda egyes elemei, de a külső leírásra vonatkozó rész veszít

jelentőségéből, és ezzel oroszlán-fiziognómia hagyományozódása is megszakad.

Az alázatosság erényének kérdéskörét vizsgálva is megragadhatjuk ezt a folyamatot. A

középkori prédikációkban a testi szépség többször az alázatosság hangsúlyozását segítette:

114 FARMATI 2009, 189.115 TASI 1998,76.116 FARMATI 2009, 183. 117 SZELESTEI N. 2005, 77.

22

még nagyobb erény így, hogy szépsége és más kiváló tulajdonságok miatt lehetne gőgös a

király, és mégsem az. Zrínyinél László alázatossága ehhez a középkori gondolathoz hasonlít.

Nagyszerű tulajdonságai ellenére alázatos, mi több, elrejteni igyekszik ezeket a

tulajdonságokat. A külső leírás azonban itt elmarad, csak utalás történik az uralkodásra méltó

külsőre. Csete Istvánnál az alázatosság megfér a bátorsággal, egyik sem erősebb tulajdonság a

másiknál, Zrínyinél azonban a keresztény erények elsőbbséget élveznek. A testi szépség

Cseténél már teljesen kikerül a képből az alázatosság tárgyalásakor. Illyés Istvánnál sem

jelenik meg a szépség az alázatosság tárgyalásakor. Zrínyiéhez hasonló gondolatot találunk

Illyés beszédében: Szent László „a felséges korona és királyi bársonyos paludamentum alatt

mély alázatosságot, a hadakozó fegyverben szelíd kegyelmességet viselt.”118 Ismét a

keresztény erények és uralkodói tulajdonságok állnak egymás mellett, itt azonban az

alázatosság és kegyelmesség nem okoz félreértést, nem leplezi el a király uralkodói

képességeit.

Maczák Ibolya Temesvári Pelbárt és Telek József Szűz Mária szépségéről szóló

prédikációinak összehasonításakor azt állapítja meg, hogy a középkori Mária-kép szebb, mint

a barokk, de csak külsőleg. Telek is elismeri ugyan Mária szépségét, de külső szépsége helyett

a belsőt hangsúlyozza.119 Lehetséges, hogy hasonló folyamat játszódik le a László-kép

alakulásában is.

A fiziognómia szövegekből való kiszorulásának folyamata és annak oka azonban még

további kutatásokat igényel, melyeknek igyekszem a közeljövőben eleget tenni.

118 SZELESTEI N. 2005, 147.119 MACZÁK 2008.

23

Bibliográfia:

1. BÉKÉS 2000 – BÉKÉS Enikő, Tu princeps hominum, princeps leo nempeferarum, avagy

Mátyás király és az oroszlán-fiziognómia = Humanista műveltség Pannóniában, szerk.

BARTÓK István, JANKOVITS László, KECSKEMÉTI Gábor, Pécs, Művészetek Háza,

Pécsi Tudományegyetem, 2000.

2. BOLLÓK 2004 – Képes Krónika, ford. BOLLÓK János, Bp., Osiris Kiadó, 2004.

3. BONFINI 1995 – Antonio BONFINI, A magyar történelem tizedei, ford. és utószó

KULCSÁR Péter, Bp., Balassi Kiadó, 1995.

4. EGERER 2009 – EGERER Lilla, Mária külső és belső szépsége középkori

irodalmunkban, 2009. kézirat.

5. FARMATI 2009 – FARMATI Anna, Más régi ének. A XVII. századi katolikus

népénekköltészet szövegtípusai és motívumrendszere, Kolozsvár, Verbum, 2009, 189.

6. GERÉZDI 1962 – GERÉZDI Rabán, A magyar világi líra kezdetei, Bp., Akadémiai, 1962.

7. GERICS 1974 – GERICS József, Krónikáink és a Szent László-legenda

szövegkapcsolatai= Középkori kútfőink kritikus kérdései, szerk. HORVÁTH János,

SZÉKELY György, Bp., Akadémiai Kiadó, 1974.

8. HEVENESI 1988 – HEVENESI Gábor, Régi magyar szentség avagy Ötvenöt magyar szent

és boldog, ford. SINKÓ Ferenc, Bp., Új ember hetilap, 1988.

9. ILLYÉS 1771 – ILLYÉS András, Szent László király élete = I.A., Keresztényi életnek

példája, Nagyszombat, 1771, 790–833.

10. KÁDÁR 1986 – KÁDÁR Zoltán, Utószó = Physiologus, ford. MOHAY András, utószó és

képmagyarázat KÁDÁR Zoltán, Bp., Helikon Kiadó, 1986.

11. KLANICZAY 1964 – A magyar irodalom története I. A magyar irodalom története

1600-ig, szerk. KLANICZAY Tibor, Bp., Akadémiai Kiadó, 1964.

12. KLANICZAY 2000 – KLANICZAY Gábor, Az uralkodók szentsége a középkorban:

Magyar dinasztikus szentkultuszok és európai modellek, Bp., Balassi Kiadó, 2000.

13. KULCSÁR 1990 – KULCSÁR Péter, Zrínyi és az eszményi fejedelem 1634–1656. A

»Szent László-beszéd« és a »Mátyás-elmélkedések« = ZRÍNYI Miklós Összes művei,

szerk. és utószó KOVÁCS Sándor Iván, Bp., Kortárs Könyvkiadó, 2003, 47–59.

14. KULCSÁR 1995 – KULCSÁR Péter, Antonio Bonfini és műve = BONFINI 1995, 1009–

1019.

24

15. MACZÁK 2008 – MACZÁK Ibolya, Dicsérendő szent Szűz = Prae 2008

http://www.prae.hu/prae/palimpszeszt.php?menu_id=93&jid=21&jaid=83 (2011.

november 18.)

16. MADAS–HORVÁTH 2008 – Középkori prédikációk és falképek Szent László királyról,

szerk. MADAS Edit, HORVÁTH Zoltán György, Bp., Romanika kiadó, 2008.

17. MAGYAR 1996 – MAGYAR Zoltán, „Keresztény lovagoknak oszlopa” Szent László a

magyar kultúrtörténetben, Bp., Nemzeti Tankönyvkiadó, 1996.

18. MEZEY 1980 – MEZEY László, Athelta Patriae. A korai László-irodalom kialakulása =

Athelta Patriae. Szent László-tanulmányok, szerk. MEZEY László, Bp., Szent István

Társulat, 1980, 30–31.

19. PÁL–ÚJVÁRI 1997 – Szimbólumtár. Jelképek, motívumok, témák az egyetemes és a

magyar kultúrából, szerk. PÁL József, ÚJVÁRI Edit, Szeged, Balassi Kiadó, 1997.

20. RANSANUS 1999 – Pertus RANSANUS, A magyarok történetének rövid foglalata, ford.

utószó és jegyz. BLAZOVICH László, GALÁNTAI Erzsébet, Bp., Osiris Kiadó, 1999.

21. RMKT XVII/15A – Régi magyar költők tára: XVII. század, 15, Katolikus egyházi

énekek (1660-as, 1670-es évek), A, Szövegek, kiad. STOLL Béla, Bp., Argumentum

Kiadó–Akadémiai Kiadó, 1992.

Szent László királyról (474), 604–605.

Szent László királyról (475), 606.

22. SZELESTEI 2005 – Régi magyar prédikációk 16-18. század, összeáll. SZELESTEI N.

László, Bp., Szent István Társulat, 2005

CSETE István, GYALOGI János, Szent László király napján ötödik prédikáció.

Pünkösd után ötödik vasárnapra esvén Szent László király innepe, 76–80.

ILLYÉS István, Szent László király napján második prédikáció, 146–149.

23. TARNAI–MADAS 1992 – Szöveggyűjtemény a régi magyar irodalom történetéhez

Középkor (1000–1530), főszerk. TARNAI Andor, szerk. MADAS Edit, Bp.,

Tankönyvkiadó, 1992.

KARTHAUZI NÉVTELEN: Szent László királnak legendája (Érdy-kódex), 391–

399.

Szent László király legendája, ford. KURCZ Ágnes, 59–64

Szent László királyról (szekvencia), ford. CSANÁD Béla, 261–263.

Szent László királyról (himnusz), ford. CSANÁD Béla, 267–268.

Szent László-ének, 540–542.

25

Szent László verses zsolozsmája, CSANÁD Béla, 274–279.

24. TASI 1998 – TASI Réka, Magyar szentek ábrázolása Csúzy Zsigmond prédikációiban =

Magyar Egyháztörténeti Vázlatok 1998/3–4.

25. THURÓCZY 2001 – THURÓCZY János, A magyarok krónikája, ford. és jegyz. BELLUS

Ibolya, KRISTÓ Gyula, Bp., Osiris Kiadó, 2001,

26. VÍGH I, 2006 – VÍGH Éva, A fiziognómia története az ókortól a XVII. századig, 7–147.

= „Természeted az arcodon I.: Fiziognómia és jellemábrázolás az olasz irodalomban,

szerk. VÍGH Éva, Szeged, JATEPress , 2006

27. VÍGH II, 2006 =„Természeted az arcodon” II A fiziognómia története az ókortól a

XVII. századig. Szöveggyűjtemény, szerk. VÍGH Éva, Szeged, JATEPress, 2006.

28. V. KOVÁCS 1983 – V. KOVÁCS Sándor, A László-ének keleti forrásai = ItK 1983, 35–

39.

29. ZRÍNYI 2003 – ZRÍNYI Miklós, Beszéd 1634. július 27-én, Szent László napján =

ZRÍNYI Miklós Összes művei, szerk. és utószó KOVÁCS Sándor Iván, szöveggond. és

jegyz. KULCSÁR Péter, Bp., Kortárs Könyvkiadó, 2003, 447–458.